A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

3/1997. (I. 8.) KTM rendelet

a Körös-Maros Nemzeti Park létesítéséről

A természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 8/1982. (III. 15.) MT rendelet 11. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, 13. §-ának (1) bekezdésében, valamint 46. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az érdekeltekkel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § *  (1) *  Védetté nyilvánítom Körös-Maros Nemzeti Park (a továbbiakban: Nemzeti Park) néven Békés vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Csongrád-Csanád vármegye közigazgatási területéhez tartozó, az 1. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 42 635,94 hektár kiterjedésű területet.

(2) A Nemzeti Parkból fokozottan védetté nyilvánítom, a 2. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 6411,12 hektár kiterjedésű területet.

(3) Az (1) bekezdés szerint a Nemzeti Park részét képező védett területeken a tájvédelmi körzet, illetve természetvédelmi terület elnevezést megszüntetem, ezek jegyzékét a 3. számú melléklet tartalmazza.

2. § (1) A védetté nyilvánítás célja a Körösök és a Maros vízrendszerén kialakult jellegzetes tájszerkezet, a kiterjedt szikes puszták, lösztársulások, természetes és természetközeli erdők, árterek, szikes tavak, időszakosan vízborított területek, holtágak, mocsarak természetes növénytársulásainak és állatvilágának megőrzése, a nemzetközi jelentőségű madárélőhelyek és a vándorló állatvilág védelmének biztosítása, a védett területek természetes, az élőhely típusának megfelelő vízellátottsági szint helyreállítása.

(2) A Nemzeti Park területén a mező-, erdő-, hal- és vadgazdálkodást a természetvédelemmel összehangoltan kell folytatni úgy, hogy a megújítható természeti erőforrások tartamos hasznosításának elve érvényesüljön.

(3) Az ár- és belvízvédelmi, folyószabályozási, vízellátási és térségi vízkészlet-gazdálkodási funkciók ellátását - a természetvédelemmel összhangban - biztosítani kell a Nemzeti Park területén.

3. § (1) A Nemzeti Park természetvédelmi kezelését a Körös-Maros Vidéki Természetvédelmi Igazgatóság jogutódjaként az e rendelettel létrehozott Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látja el.

(2)-(3) * 

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 3/1997. (I. 8.) KTM rendelethez * 

Békés vármegye

Battonya:

0225

Békéssámson:

0165/3, 0165/30, 0165/31, 0168, 0172/1, 0172/2, 0172/3, 0173

Békésszentandrás:

0654-0682, 0660/3

Bélmegyer:

041, 042, 044-053, 056, 057/1-4, 058, 059/1-2, 060-062, 067-078, 079/1, 095/1-0100

Biharugra:

0119-0125, 0141-0191, 0198-0215, 0217-0218, 0220-0313, 0319-0327, 0333/1, 0333/28, 0336, 0344, 0345, 0372-0374

Bucsa

03/3, 04/1-2, 0238/10-11, 0244/1-2, 0245, 0253/4, 0254

Csárdaszállás:

0287-0293, 0295/1-2

Csorvás:

0194/7

Dévaványa:

0948-0950, 0961-0972, 0989-0995, 01011-01019, 01020-01023, 01023-01026, 01028-01037, 01039, 01040-01041, 01042-01043, 01090-01091, 01092, 01094-01105, 01107-01133, 01135-01170, 01171, 01174-01175, 01176-01177, 01179-01189, 01190/1-3, 01191-01201, 01202, 01203/5, 01204, 01205, 01206, 01207/1-2, 01209, 01210, 01214, 01215, 01216-01221, 01223, 01233/3, 01250, 01251, 01252, 01285/1, 01304/1, 01307/1-01316, 01317-01335, 01336/1, 01337/2, 01378, 01387/1-01389/3, 01390/1-01399, 01404, 01406, 01407, 01410/1-01414, 01462-01466, 01468, 01470-01473, 01475, 01477, 01479, 01481/1-2, 01483/2, 01626/1-2, 01668/1

Ecsegfalva:

02/1-063/2, 077, 0430-0435, 0437, 0449, 0462, 0464-0467, 0469-0474, 0492/2, 0494, 0495, 0497-0529, 0533/2-0534/4, 0535-0537, 0538, 0540, 0541, 0543/2, 0544-0550, 0555-0569, 0587, 0598-0780/2

Füzesgyarmat:

015-020, 024-043, 056, 063, 068

Geszt

02-012, 0125-0164, 0168-0175, 0176-0196, 0220-0396, 0428-0435, 0440, 240/1

Gyomaendrőd:

01260-01262/3, 01479, 01486-01487, 01491/1-2, 01501, 01507-01522/6, 01568/1-01577/6, 01579, 01599-01607, 01628/1, 02629/19, 02632-02643, 02644/2, 02-030, 0480-0509, 0813-0829, 02317-02348

Gyula:

0385-0386, 0387/1-8, 0388, 0391-0394, 0397, 0400, 0424/1 c, g-r, 0424/5-10, 0425-0428, 0430-0435, 0436/1-2, 0437, 0438, 0440-0448, 0450, 0453/1-2, 0455-0463, 0465/1 a, h-k, 0465/4 p, 0465/5-6, 0468

Kardoskút:

0177, 0178-0187

0170, 0171/2, 0171/3, 0171/4, 0171/6, 0171/7, 0171/8, 0171/9, 0171/10, 0172/1, 0172/2, 0172/3, 0172/4, 0172/5, 0172/6, 0172/7, 0172/8, 0172/9, 0172/10, 0172/11, 0172/12, 0173, 0174, 0175/1, 0175/2, 0175/3, 0175/4, 0175/5, 0175/6, 0176/1, 0176/2, 0176/3, 0176/4, 0176/5, 0217, 0218, 0219, 0220/1, 0220/2, 0220/3, 0221, 0222, 0223, 0224, 0225/1, 0225/2, 0226, 0227, 0228, 0229, 0230, 0238, 0239, 0240, 0241, 0242, 0243/1, 0243/2, 0244, 0245, 0246, 0247, 0248, 0249, 0250, 0251, 0252, 0253, 0254, 0255, 0256, 0257, 0258, 0259, 0280, 0281/1, 0281/2, 0282, 0283, 0284, 0285, 0286, 0287, 0288, 0289/1, 0289/2, 0289/3, 0290/1, 0290/2, 0291, 0292/1, 0292/2, 0293/1, 0293/2, 0293/3, 0293/4, 0293/5, 0293/6, 0293/7, 0293/8, 0293/9, 0293/10, 0293/11, 0293/12, 0294, 0306, 0307/2, 0307/3, 0307/4, 0307/5, 0307/6, 0307/7, 0307/8, 0307/9, 0307/10, 0308, 0309/1, 0309/2, 0309/3, 0309/4, 0309/5, 0309/6, 0309/7, 0309/8, 0309/9, 0309/10, 0309/11, 0309/12, 0309/13, 0309/14, 0309/15, 0309/16, 0309/17, 0309/18, 0309/19, 0309/20, 0309/21, 0309/22, 0309/23, 0309/24, 0310, 0311/1, 0311/2, 0311/3, 0311/4

Kétegyháza:

0204, 0206/1-2, 0208/1-0214, 0216-0218/2, 0222/1-2, 0223/1-4, 0224/2

Körösnagyharsány:

0113, 0114, 0146, 0149/1, 0150, 0151, 0152/2, 0156/3, 0161

Mezőgyán:

0315/5-8, 0500-0517, 0529, 0530, 0538-0545

Orosháza:

0267

Szabadkígyós:

384, 387, 025-040, 041/1-2, 045, 047-054, 055/7-8, 089, 090, 092-0106, 0107/1-2, 0108-0112, 0113/1-2, 0114-0118, 0119/1-2, 0122-0128, 0130-0135, 0136/1-3, 0137

Szarvas:

03-010, 058-063, 0122, 0123

Szeghalom:

0445-0452

Tótkomlós:

0567-0569, 0570/1, 0570/3-6, 0570/13-14, 0573-0576, 0580, 0583/1-4, 0583/8-10, 0584, 0587/4, 0584/7-15, 0588-0590, 0592

0494, 0495/1, 0495/2, 0495/3, 0495/5, 0496, 0497/1, 0497/2, 0498, 0499, 0500/2, 0500/3, 0500/4, 0500/5, 0501/1, 0501/2, 0502/2, 0502/4, 0502/5, 0502/6, 0502/7, 0502/8, 0503, 0504, 0505, 0506, 0507, 0508, 0509/2, 0509/3, 0509/4, 0509/5, 0509/6, 0509/7, 0510, 0512/2, 0512/3, 0512/4, 0512/5, 0512/6, 0512/7, 0512/8, 0512/9, 0512/10, 0512/11, 0512/12, 0512/13, 0512/14, 0512/15, 0512/16, 0512/17, 0512/18, 0512/19, 0512/20, 0512/21, 0512/22, 0512/23, 0512/24, 0512/25, 0512/26, 0512/27, 0512/28, 0513, 0514, 0515/1, 0515/2, 0515/4, 0515/5, 0516, 0533/1, 0533/2, 0534, 0535, 0536/1, 0536/3, 0536/4, 0537, 0538/1, 0538/2, 0538/3, 0538/4, 0538/6, 0538/7, 0540/3, 0540/4, 0540/5, 0540/6, 0540/7, 0540/8, 0541, 0545/1, 0545/3, 0545/5, 0545/8, 0546

Újkígyós:

065/1-2, 066/1-2, 067-071, 072/1-2

Vésztő:

0129/3-9, 0130/4, 0130/6, 0130/7, 0131-0135, 0136/2-4, 0136/6-8, 0137, 0138/3-5, 0138/9-11, 0138/13-20, 0139, 0140/1, 0140/3-5, 0141, 0142/3-7, 0144-0148, 0149/11, 0150/1, 0151, 0152/2, 0152/10-11, 0153, 0154, 0155/12, 0156-0159, 0162-0169, 0170/1-6, 0178/1-2, 0179/1-2, 0180, 0182, 0183/3-4, 0184, 0185/1-2, 0200/1-7, 0201, 0202/4-9, 0204/3-12, 0205, 0206/2-3, 0206/5-11, 0207, 0208/2-7, 0209, 0210/2-8, 0211/2-9, 0213, 0214, 0215/1-3, 0216, 0225/5-8

Zsadány:

078-0100, 0153/2, 0154-0155, 0156/8, 0156/20, 0157, 0158/3, 0159-0163, 0184/1-2

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Kisújszállás:

0548, 0549, 0550, 0551

Kunszentmárton:

0292, 0293, 0294/1-2, 0295-0297, 0324/2-10, 0325-0327, 0351-0365, 0367-0372, 0379, 0382, 0426-0428, 0429/2-7, 0430, 0575, 0576/1-2, 0577, 0578, 0579/1-2, 0580-0583, 0584/1-2, 0585-0593, 0594/3, 0594/5-6, 0595, 0628, 0629/1-2, 0630-0632, 0636-0638, 0639/1-2, 0659-0664, 0668, 0669, 0670/1-2, 0671, 0594/2

Mesterszállás:

0227-0233

Mezőtúr:

0781, 0783, 0902, 0904, 0905/1-2, 0906/2-4, 0908, 0913, 0914, 0917, 0919, 0921, 0922, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0767/2, 0767/3, 0768, 0771, 0774, 0775, 0769, 0778, 0915, 01187, 01206/1, 01208, 01247, 01248, 01249/1, 01249/3, 01252, 01255, 01205, 0776, 0903, 01206/2, 01181, 01183-01186, 01207, 0766, 0767/1, 0767/5, 0770, 0772, 0773, 0777, 0779, 0780, 0784, 0902, 0906/1, 0906/5, 0907, 0909-0912, 0916, 0918, 0920, 0923, 01182, 01185/2, 01249/2, 01249/4, 01250, 01251, 01253, 01254, 01256

Öcsöd:

0427, 0462-0467, 0470-0486, 0517-0520, 0532/1-0545, 0555, 0566, 0649-0662, 0671-0679, 0681-0687, 0422-0426

Szelevény:

0130-0136, 0137/1-2, 0138-0150

Tiszaföldvár:

040-042, 043/1-2, 044/1-2, 045-057

Túrkeve:

099-0152, 0160/3, 0161, 0187-0211, 0219, 0222, 0242-0244, 0259-0262, 0296/2-0328, 0407, 0409/1-3, 0423-0425

Csongrád-Csanád vármegye

Ambrózfalva:

049, 050, 054

Apátfalva:

0169/2, 0169/3, 0169/4, 0169/5, 0169/6, 0170, 0171, 0195/2, 0195/3, 0195/4, 0195/5, 12201/3, 12201/4, 12201/5, 12201/6, 12201/7, 12201/8

Csanádpalota:

021/1-023

0264/2, 0264/3, 0264/5, 0264/7, 0264/8, 0264/9, 0264/12, 0264/13, 0264/14, 0264/15, 0264/16, 0264/17, 0264/18, 0264/19, 0264/20, 0266, 0267/2, 0267/5, 0267/6, 0267/8, 0267/9, 0267/10, 0267/11, 0267/12, 0267/13, 0267/14, 0267/15, 0267/16, 0267/17, 0267/18, 0267/19, 0267/20, 0270, 0271, 0272/1, 0272/3, 0272/4, 0272/5, 0272/6, 0272/7, 0272/8, 0272/9, 0272/10, 0272/11, 0273, 0274/2, 0274/3, 0274/4, 0274/5, 0274/6, 0274/7, 0274/10, 0274/11, 0274/13, 0274/14, 0274/15, 0274/17, 0274/18, 0274/19, 0274/20, 0274/21, 0274/22, 0274/23, 0275/1

Fábiánsebestyén:

023-032

Hódmezővásárhely:

0392/3, 0392/5, 0392/6, 0392/10, 0392/11, 0392/12, 0392/13, 0392/14, 0396/15, 0392/17, 0392/18, 0393, 0394/4, 0394/7, 0394/8, 0394/9, 0394/10, 0394/11, 0394/12, 0394/13, 0394/15, 0395, 0396/11, 0396/12, 0396/13, 0396/14, 0396/18, 0397, 0398, 0399/1, 0399/2, 0401-0404, 0405/1, 0405/2, 0405/3, 0405/8, 0405/9, 0405/10, 0405/11, 0405/12, 0406, 0408/1, 0408/2, 0409, 0410, 0411, 0412/1, 0412/2, 0413, 0414, 0415/4, 0415/6, 0415/19-0415/24, 0416-0418/1, 0418/26, 0418/42, 0418/44, 0418/105, 0418/117, 0420, 0421/2, 0421/3, 0421/9-0421/19, 0421/21, 0421/23-0421/35, 0421/37-0421/40, 0421/42, 0421/43, 0421/44, 0421/46-0421/57

Királyhegyes:

0112, 0113, 0124/1-24, 0125/1-20, 0129-0131, 0138/1-14, 0149, 0150/2, 0152-0154

Magyarcsanád:

018/1, 018/2, 018/4, 018/5, 019, 020/1, 020/2, 021, 022, 023, 024, 025, 027/1, 027/4, 027/5, 027/6, 027/7, 027/8, 027/9, 027/10, 027/11, 027/13, 027/14, 027/15, 027/16, 027/17, 027/18, 028, 029/1, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 029/7, 029/8, 029/9, 029/10, 029/11, 029/12, 029/13, 029/14, 029/15, 029/16, 029/17, 029/18, 029/19, 029/20, 029/21, 029/22, 029/23, 029/24, 029/25, 030/1, 032/1, 032/2, 032/3, 032/4, 032/5, 032/6, 033, 034/4, 034/5, 034/6, 034/7, 034/8, 034/9, 034/10, 034/11, 034/12, 036, 037/4, 038, 039/1, 039/2, 040/1, 040/2, 040/3, 040/4, 041/1, 041/3, 041/4, 042/2, 042/3, 042/4, 043, 044, 045/7, 045/8, 045/9, 045/13, 045/15, 045/16, 045/17, 045/18, 045/19, 045/20, 045/21, 045/22, 045/23, 046, 048, 049, 050/2, 050/3, 050/4, 051, 052, 053, 054, 055, 056, 057/1, 057/2, 058, 059, 060, 061, 062, 063, 064, 065, 066, 067, 068, 069, 070/1, 070/2, 071, 072, 073, 074, 075/2, 075/6, 075/7, 075/8, 075/9, 078/3, 079, 080/2, 080/3, 080/5, 080/8, 080/9, 080/10, 080/11, 080/12, 080/13, 080/14, 081, 086/2, 086/3, 086/5, 086/6, 086/7, 086/8, 088, 091/1, 092/1, 092/2, 092/3, 094, 095, 0104/1, 0104/3, 0112/1, 0113, 0114/1, 0115, 0116/1, 0116/4, 0116/6, 0116/7, 0116/8, 0117/5-0117/35, 0118-0122, 0123/1, 0123/2, 0124-0130, 0139/1, 0139/2, 0142-0146/4, 0148/1-0149/1, 0151/1

Makó:

0469, 0470, 0471/1, 0472, 0473/1, 0474-0480, 0481/3, 0481/5, 0481/73-74, 0484/1-12, 0485, 0486/1-17, 0487, 027-030/2

0657/2, 0657/5, 0657/6, 0657/9, 0659/1, 0659/2, 0659/3, 0660, 0661, 0662, 0663/2, 0663/3, 0663/4, 0663/5, 0664, 0665/1, 0665/2, 0665/3, 0665/4, 0665/5, 0665/6, 0665/7, 0665/8, 0665/9, 0665/10, 0665/12, 0665/15, 0665/23, 0665/24, 0665/26, 0665/31, 0665/33, 0665/37, 0665/38, 0665/39, 0665/40, 0665/41, 0665/42, 0665/43, 0665/44, 0665/45, 0665/47, 0665/48, 0665/49, 0665/50, 0665/51, 0665/52, 0665/53, 0665/54, 0665/55, 0665/56, 0665/57, 0665/58, 0665/59, 0665/60, 0665/61, 0665/62, 0665/63, 0665/64, 0665/65

Maroslele:

068/5, 069-081, 082/4, 093-0110, 0127-0136, 0137/2-3, 0169-0180

Nagyér:

049/1, 070, 071, 072/1-2, 073-076

Szeged-Tápé:

02250, 02252, 02253, 02254, 02255/1, 02279/1, 02279/2, 02280, 02281, 02283/1-02283/8, 02284, 02285, 02286/1, 02286/2, 02287-02289, 02290/2-02290/3, 02317/1, 02318/1, 02319-02322, 02323/1-02323/3, 02324/1, 02324/2, 02325-02334, 02335/1-02335/3, 02336-02338, 02339/1, 02339/2, 02340-02345

Szentes:

0755-0779, 0817-0841, 0867-0879/7, 0880-0902, 0935-01025/5

Székkutas:

0136, 0137, 0138, 0139, 0140/1, 0140/3, 0140/4, 0140/5, 0143, 0144/2, 0144/5, 0144/6, 0144/7, 0144/8, 0145/1, 0145/9, 0145/10, 0145/13, 0145/14, 0145/15, 0145/16, 0145/17, 0145/18, 0145/19, 0146, 0147, 0148/2, 0148/3, 0148/5, 0148/6, 0148/7, 0148/8, 0148/9, 0148/10, 0148/11, 0149, 0150, 0151/3, 0151/4, 0151/7, 0151/9-0151/11, 0151/19-0151/44, 0153/4, 0153/5, 0154, 0155/7, 0155/8, 0155/9, 0156, 0157/23, 0157/24, 0157/25, 0158, 0159, 0175, 0176/2-0176/8, 0177-0179, 0180/3, 0180/5-0180/12, 0181-0182, 0183/2, 0183/4, 0183/8-0183/13, 0184, 0185, 0186/1, 0187, 0188/1, 0188/2, 0189, 0190, 0191/1-0191/2, 0192-0195, 0197, 0200, 0201/6-0201/7, 0204/1-0204/2, 0205, 0206/5, 0207/5, 0208, 0209/2-0209/7, 0210-0213, 0215/2-0215/3, 0215/4, 0215/5, 0215/6-0215/7, 0215/10-0215/13, 0215/16-0215/21, 0217, 0218-0220, 0248, 0249/3-0249/4, 0249/18, 0249/20, 0249/23, 0249/24, 0249/25-0249/30, 0250, 0251/4, 0251/6, 0251/7-0251/9, 0252-0254, 0255/1, 0255/2-0255/5, 0257/1, 0258, 0259/7, 0259/10-0259/14, 0260-0262, 0263/3, 0263/6, 0263/7, 0263/11-0263/13, 0263/14-0263/24, 0264-0267, 0268/9, 0268/11, 0268/16-0268/26, 0269/3, 0269/4, 0269/5, 0269/7, 0269/9-0269/10, 0269/15, 0269/16, 0269/18, 0269/20, 0269/23, 0269/25-0269/34, 0270/4-0270/5, 0271, 0272, 0273/5, 0273/8-0273/11, 0274, 0275, 0276/4-0276/5, 0276/7-0276/9, 0276/10, 0276/11-0276/14, 0277-0279, 0280/3, 0280/5, 0280/8-0280/9, 0280/13, 0280/15-0280/36, 0281, 0282/2-0282/4, 0283/1-0283/2, 0284/3, 0284/6-0284/7, 0284/8, 0284/10, 0284/12-0284/14, 0285, 0286, 0287/9, 0287/13-0287/17, 0288/4, 0288/8, 0288/10-0288/19, 0289, 0290, 0291/7-0291/17, 0292, 0293/8-0293/16, 0294, 0295, 0299/2, 0299/4, 0299/5, 0299/9, 0299/11-0299/23, 0300, 0301/5, 0301/7, 0301/10, 0301/11, 0301/13, 0301/14, 0302, 0303/2, 0303/4, 0303/5, 0303/16-0303/18, 0304, 0305, 0306/2, 0306/3-0306/12, 0307, 0314/8, 0314/12-0314/15, 0316

2. számú melléklet a 3/1997. (I. 8.) KTM rendelethez * 

Békés vármegye

Battonya:

0225

Bélmegyer:

074, 077

Biharugra:

0162, 0221, 0222-0224, 0226, 0227/1-2, 0228-0235, 0319-0323, 0324/1-2, 0325-0327, 0333/1, 0333/28, 0336/1-2, 0344, 0345, 0372-0374

Dévaványa:

01039, 01040, 01090/1, 01092, 01094-01105, 01107-01119, 01120/2, 01121-01124, 01125/2, 01126-01133, 01135-01144, 01146-01159, 01186-01189, 01191, 01192, 01194-01200

Ecsegfalva:

0606-0610, 0612, 0614, 0615, 0616/1-2, 0617-0645, 0648, 0649/1

Geszt:

0243-0246, 0247/1-2, 0248, 0249/1-2, 0250-0257, 0258/1-3, 0259, 0262-0277, 0286-0291, 0301-0303

Kardoskút:

0178/36, 0179/1, 0182, 0186/1

Körösnagyharsány:

0113, 0114, 0146, 0149/1, 0150, 0151, 0152/2, 0156/3, 0161

Orosháza:

0369/5

Szabadkígyós:

0105, 0106, 0107/1

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Túrkeve:

0119, 0120/3-4, 0121, 0122, 0123/1, 0124-0126, 0128, 0129, 0131, 0209/1, 0209/3, 0260/7

Csongrád-Csanád vármegye

Csanádpalota:

021/14, 021/2, 023

Királyhegyes:

0112, 0125/7, 0125/9, 0125/10, 0125/12, 0125/15-20, 0131, 0138/1, 0138/4-5, 0138/7, 0138/10-11, 0138/13-14, 0149, 0150/2, 0153, 0154

Makó:

0469, 0471/1, 0475, 0476

3. számú melléklet a 3/1997. (I. 8.) KTM rendelethez

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz csatolt védett természeti területek jegyzéke a védetté nyilvánító rendelkezés megjelölésével

1. Kardoskúti Fehértő Természetvédelmi Terület

(Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1235/1965. OTvH határozata a Kardoskút-pusztaközponti Fehértő védetté nyilvánításáról.)

2. Tatársánci ősgyep Természetvédelmi Terület

(Az Országos Természetvédelmi Hivatal 400/1971. OTvH határozata az Orosháza-tatársánci ősgyep védetté nyilvánításáról.)

3. Erdélyi hérics Természetvédelmi Terület

(Az Országos Természetvédelmi Hivatal 403/1971. OTvH határozata a Volgamenti hérics védetté nyilvánításáról.)

4. Dévaványai Tájvédelmi Körzet

(Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 10/1975. OTvH határozata a Dévaványai Tájvédelmi Körzet létesítéséről.)

5. Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet

(Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1977. OTvH határozata a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet létesítéséről.)

6. Mágorpusztai Régészeti Feltáróhely Természetvédelmi Terület

(Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1978. OKTH határozata a Mágorpusztai régészeti feltáróhely védetté nyilvánításáról.)

7. Körösvölgyi Természetvédelmi Terület

[Békés megye Tanácsa VB 1/1979. (IX. 4.) határozata a Körösvölgyi Természetvédelmi Terület létesítéséről.]

[Szolnok megye Tanácsa VB 144/7/1980. (VII. 11.) határozata a Körösvölgy területe védetté nyilvánításáról.]

8. [Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1987. (VII. 10.) OKTH rendelkezése a Mágorpusztai Régészeti Feltáróhely Természetvédelmi Terület bővítéséről.]

9. [Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1987. (XII. 14.) OKTH rendelkezése a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet területének bővítéséről és a fokozottan védett terület kijelöléséről.]

10. Pitvarosi puszták Tájvédelmi Körzet

[A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 3/1989. (II. 22.) KVM rendelete egyes természetvédelmi területek védetté nyilvánításáról és tájvédelmi körzetek létesítéséről.]

11. Kistompai löszpusztarét Természetvédelmi Terület

(Békés megye Tanácsának 2/1989. számú rendelete egyes természeti területek védetté nyilvánításáról.)

12. Makó-Landori erdők Természetvédelmi Terület

[A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 6/1990. (III. 31.) KVM rendelete természetvédelmi területek és tájvédelmi körzet létesítéséről, valamint természetvédelmi kezelő kijelöléséről.]

13. Bélmegyeri erdőspuszta Természetvédelmi Terület

[A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 6/1990. (III. 31.) KVM rendelete természetvédelmi területek és tájvédelmi körzet létesítéséről, valamint természetvédelmi kezelő kijelöléséről.]

14. Biharugrai Tájvédelmi Körzet

[A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 6/1990. (III. 31.) KVM rendelete természetvédelmi területek és tájvédelmi körzet létesítéséről, valamint természetvédelmi kezelő kijelöléséről.]

15. [A környezetvédelmi miniszter 6/1990. (VI. 18.) KöM rendelete a Dévaványai, a Vértesi Tájvédelmi Körzet, a Balatonkenesei tátorjános Természetvédelmi Terület bővítéséről, valamint a Bodrogszegi Várhegy és Szendrőládi-rét természetvédelmi terület védetté nyilvánításáról és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről.)

16. Cserebökényi puszták Tájvédelmi Körzet

[A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 18/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Cserebökényi puszták Tájvédelmi Körzet létesítéséről.]