Hatály: 2016.IX.30. - 2016.XI.29. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

2001. évi C. törvény

a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről * 

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

AZ ELISMERÉS ÉS A HONOSÍTÁS KÖZÖS SZABÁLYAI

A törvény hatálya

1. § (1) *  E törvény hatálya a 4. § szerinti eljáró hatóságra, a 4/A. § szerinti segítségnyújtó központra, a 41. § szerinti előzetes ellenőrzést végző eljáró hatóságra, továbbá, állampolgárságra való tekintet nélkül, azon természetes személyekre terjed ki, akik külföldön vagy Magyarországon működő külföldi közoktatási vagy felsőoktatási intézményben, vagy képzést folytató más intézményben (a továbbiakban: külföldi oktatási intézményben) bizonyítványt vagy oklevelet szereztek.

(2) *  E törvényt kell alkalmazni valamely külföldi állam joga szerint kiállított bizonyítványnak és oklevélnek a Magyarországon megszerezhető bizonyítvánnyal és oklevéllel egyenértékűként történő elismerésére és honosítására, valamint a résztanulmányok beszámítására. E törvényt kell alkalmazni akkor is, ha az elismerés a szakmai gyakorlaton alapul.

(3) *  Bizonyítvány, illetve oklevél az alap-, közép- vagy felsőfokú végzettséget, alap-, közép- vagy felsőfokú szakképesítést, felsőfokú szakképzettséget, illetve tudományos fokozatot tanúsító okirat. Bizonyítványnak, illetve oklevélnek tekintendő az ezekkel azonos hatályú okirat is. Nem minősül külföldi bizonyítványnak, oklevélnek, illetve szakmai képesítésnek a hazai bizonyítvány, oklevél, illetve szakmai képesítés külföldi elismeréséről szóló, külföldi eljáró hatóság által hozott döntés.

(4) *  E törvényt kell alkalmazni a hazai bizonyítványokról, oklevelekről és a hazai szakmai gyakorlatról szóló hatósági bizonyítványok kiállítása során is.

(5) *  E törvényt akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik. Az elismerési és honosítási eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az elismerés és a honosítás alapelvei

2. § (1) A külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány vagy oklevél elismerésével senki sem szerezhet több jogot, mint amennyi a bizonyítvány vagy az oklevél alapján abban az államban megilleti, amelyben azt szerezte.

(2) Ha e törvény másként nem rendelkezik, az elismerés és a honosítás a külföldi oktatási intézmény jogállása, a bizonyítvány vagy az oklevél jogi hatálya, a tanulmányi idő, valamint a tanulmányi és a vizsgakövetelmények alapján történik.

(3) * 

(4) A kérelmezőnek joga van megjelölni, hogy milyen céllal és milyen hazai végzettségi szintet, szakképesítést vagy szakképzettséget tanúsító bizonyítvánnyal vagy oklevéllel egyenértékű bizonyítványként vagy oklevélként kéri az elismerést vagy a honosítást.

(5) * 

Az elismerés és a honosítás fogalma

3. § (1) *  Az elismerési eljárás során a 4. § szerinti eljáró hatóság a külföldi bizonyítvány vagy oklevél jogi hatályát Magyarországon megszerezhető bizonyítvány vagy oklevél jogi hatályával az e törvényben foglalt módon azonosnak nyilvánítja (elismerési eljárás). A honosítási eljárás során a 4. § szerinti eljáró hatóság a külföldi oklevél jogi hatályát a 4. § szerinti eljáró hatóság által kiállított oklevél jogi hatályával az e törvényben foglalt módon azonosnak nyilvánítja (honosítás). A bizonyítvány vagy az oklevél továbbtanulási céllal történő elismerése azonban kizárólag a továbbtanulási célnak megfelelő oktatási intézménytípusban történő továbbtanulásra történő jelentkezésre jogosít.

(2) A bizonyítvány és az oklevél elismerése nem mentesít a szakma gyakorlásához jogszabály által előírt további követelmények teljesítése alól.

Hatásköri szabályok

4. § (1) *  A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerésével, valamint a hazai bizonyítványokról, oklevelekről és a hazai szakmai gyakorlatról szóló hatósági bizonyítványok kiállításával kapcsolatos, e törvényben meghatározott feladatok ellátása, ha e törvény másként nem rendelkezik, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóság hatáskörébe tartozik.

(2) A külföldi bizonyítványok és oklevelek által tanúsított végzettségi szint e törvény II. fejezete szerinti elismerése, ha az oktatási intézményben történő továbbtanulás céljából történik, azon oktatási intézmény hatáskörébe tartozik, amelyben a kérelmező tanulmányait folytatni szándékozik.

(3) *  A külföldi oklevelek által tanúsított tudományos fokozat e törvény III. Fejezete szerinti honosítása azon hazai felsőoktatási intézmény feladata, amely a felsőoktatásról szóló törvény (a továbbiakban: Ftv.) szerint a külföldi oklevélnek megfelelő tudományágban vagy művészeti ágban doktori fokozat odaítélésére jogosult.

(4) *  A kérelmező valamely külföldi képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratának hazai felsőoktatási intézményben foglalkoztatott oktató vagy tudományos kutató képesítésként történő, a Harmadik rész szerinti elismerése azon hazai felsőoktatási intézmény feladata, amely a külföldi képzés sikeres elvégzését tanúsító okirattal rendelkező kérelmezőt foglalkoztatni kívánja.

(4a) *  A kérelmező külföldi oklevelének hazai felsőoktatási intézmény oktatói vagy tudományos kutatói munkakörének betöltése céljából a 14/A. § (2) bekezdése szerint hazai mesterfokozatként történő elismerése azon hazai felsőoktatási intézmény feladata, amely a külföldi oklevéllel rendelkező kérelmezőt foglalkoztatni kívánja.

(5) *  A külföldi oklevelek által tanúsított tudományos fokozatnak az adott munkakör betöltése céljából, a III. fejezet rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával történő honosítása a Magyar Tudományos Akadémia feladata, amennyiben a külföldi tudományos fokozattal rendelkező személyt a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó, az adott szakterületen kutatást közfeladatként végző költségvetési szerv közalkalmazottként tudományos munkakörben kívánja foglalkoztatni.

(6) *  A külföldi oklevelek által tanúsított hitéleti képzés szakképzettségének elismerése az olyan hazai vallási közösség által fenntartott felsőoktatási intézmény hatásköre, amely a megfelelő hazai oklevél kiállítására jogosult.

(7) Külföldön folytatott résztanulmányok beszámítása annak az oktatási intézménynek a hatásköre, amelyben a kérelmező a tanulmányait folytatni szándékozik.

(8) *  E törvény alkalmazása során eljáró hatóságnak a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóság, a (2)–(4) és a (6)–(7) bekezdésben meghatározott oktatási intézmény, valamint az (5) bekezdésben a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó költségvetési szerveire vonatkozó rendelkezése tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia minősül.

(9) A Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított oklevelek hazai elismeréséről az Ftv. szerint adott engedély rendelkezhet.

4/A. § *  (1) *  A Harmadik részben foglalt rendelkezések végrehajtása érdekében segítségnyújtó központ működik, amelynek feladatai: * 

a) *  a magyar állampolgároknak, a velük azonos megítélés alá eső személyeknek, továbbá a tagállamok állampolgárainak, valamint az azzal azonos megítélés alá eső személyeknek és más tagállamok segítségnyújtó központjainak a tájékoztatása a Harmadik részben foglalt rendelkezések végrehajtása érdekében, így tájékoztatás a szakmákat és e szakmák gyakorlását szabályozó nemzeti jogszabályi rendelkezésekről, közöttük a szociális rendelkezésekről és adott esetben az etikai szabályokról, és

b) a magyar állampolgároknak, a velük azonos megítélés alá eső személyeknek, továbbá a tagállamok állampolgárainak, valamint az azzal azonos megítélés alá eső személyeknek a segítése a Harmadik részben foglalt jogok érvényesítésében,

c) *  együttműködés más tagállamok segítségnyújtó központjaival, és kérésükre tájékoztatás adása.

(2) *  Az Európai Bizottság megkeresésére az segítségnyújtó központ a megkeresés kézhezvételétől számított két hónapon belül tájékoztatja az Európai Bizottságot annak a tevékenységének az eredményéről, amelyet az (1) bekezdés b) pontjának rendelkezései alapján folytat.

5. § (1) Az eljáró hatóság az elismeréssel vagy honosítással kapcsolatos szakértői feladatok ellátására szakértői bizottságot vagy szakértői bizottságokat hozhat létre.

(2) *  Az oktatási intézmény végzettségi szint továbbtanulási céllal történő elismerése, továbbá résztanulmányok, vizsga beszámítása esetén szakértőként a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóságot is megkeresheti.

(3) A szakképesítés és a szakképzettség elismerésére irányuló eljárás során az eljáró hatóság szakértőként hazai oktatási intézményt is megkereshet.

(4) *  Az e törvény Harmadik része szerinti elismerésből adódó teendők összehangolása a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóság feladata.

(5)-(6) * 

Az elismerési és a honosítási eljárás közös eljárási szabályai

6. § (1) A külföldi bizonyítvány és oklevél által tanúsított végzettségi szint, szakképesítés, szakképzettség vagy tudományos fokozat elismerése az elismerési vagy a honosítási eljárás során történik.

(2) Bizonyítványa vagy oklevele elismertetésére vagy honosíttatására az jogosult, aki kérelme benyújtásakor állampolgárságát, személyes adatait az állampolgárság és a személyi adat igazolására szolgáló hatósági igazolvánnyal, illetve magyarországi lakóhelyét lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal igazolja.

(3) *  A tagállam állampolgárának nem minősülő, valamint az azzal azonos megítélés alá nem eső, magyar állampolgársággal nem rendelkező személy akkor jogosult bizonyítványa vagy oklevele elismertetésére vagy honosíttatására – ide nem értve a továbbtanulási céllal történő elismerést – ha a (2) bekezdésben foglaltak teljesítésén túlmenően keresőtevékenység folytatása vagy családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik. * 

(4) *  A kérelmezőnek a (2) bekezdés rendelkezésétől eltérően nem kell igazolnia magyarországi lakóhelyét, ha

a) az elismerést továbbtanulási céllal kéri,

b) a kérelem a Harmadik rész hatálya alá tartozik, vagy

c) résztanulmányok beszámítását kéri,

d) *  a kérelem a 4. § (4) és (5) bekezdése vagy a III. Fejezet hatálya alá tartozik.

7. § (1) Az eljárás megindítására irányuló, az eljáró hatósághoz benyújtandó kérelemhez a kérelmezőnek mellékelnie kell

a) az eredeti bizonyítvány vagy oklevél hiteles másolatát, illetve, kivételesen, az eredeti oklevéllel azonos okirat (pl. másodlat) hiteles másolatát,

b) a külföldi oktatási intézmény által kiállított olyan okirat hiteles másolatát (pl. leckekönyvet, ellenőrző könyvet), amely hitelt érdemlően igazolja a tanulmányok időtartamát, és a bizonyítvány vagy oklevél megszerzése érdekében előírt tanulmányi követelmények (a hallgatott tárgyak, vizsgák, szakdolgozatok, államvizsgák stb.) sikeres teljesítését,

c) az a) és b) pontban megjelölt okiratok magyar nyelvű hiteles fordítását, és

d) ha az eljárásért díjat kell fizetni, annak igazolását, hogy a kérelmező a díjat megfizette.

(2) *  Az eljáró hatóság felhívhatja a kérelmezőt a (1) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározott okiratok eredetijének bemutatására.

(3) Az eljáró hatóság kivételes méltányosságból felmentheti a kérelmezőt a (1) bekezdésben meghatározott okiratainak benyújtása alól, ha a kérelmező menekült, menedékes vagy befogadott, az elismerést továbbtanulási céllal kéri, és bizonyítja vagy valószínűsíti, hogy okiratai neki fel nem róható okból nem állnak rendelkezésére.

(4) *  Hiteles fordításnak minősül

a) az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda hiteles fordítása és a hitelesítési záradékával ellátott fordítás,

b) a magyar külképviseleti szerv hitelesítési záradékával ellátott fordítás,

c) a magyar közjegyző hitelesítési záradékával ellátott fordítás, továbbá

d) az a magyar nyelvű fordítás, amely hitelesnek minősül valamely tagállam [28. § (1) bekezdése] joga szerint.

(5) *  Az eljáró hatóság internetes honlapján közzéteszi azoknak a nyelveknek a felsorolását, amelyek esetében nem hiteles fordítást is elfogad.

(6) *  Ha az (5) bekezdés szerinti nem hiteles fordítás pontosságával kapcsolatban kétség merül fel, akkor az eljáró hatóság tizenöt napos határidő megállapításával felhívja a kérelmezőt a fordítás pontosítására. Ha a kérelmező a felhívásnak nem tesz eleget, vagy az újabb fordítás sem alkalmas arra, hogy a döntés alapjául szolgáljon, akkor az eljáró hatóság hiteles fordítás beszerzése iránt intézkedik, amelynek a költségeit a kérelmező viseli.

(7) *  A Harmadik rész szerinti eljárásban az eljáró hatóság angol nyelvű okiratok esetén nem hiteles fordítást is elfogad. Az Oktatási Hivatal a Harmadik rész szerinti eljárásában az angol, a francia és a német nyelvű okiratokat fordítás nélkül is elfogadja.

(8) *  Hiteles másolatnak minősül

a) a jogszabály által hitelesnek minősített másolat,

b) az eljáró hatóság által az eredeti okiratról készített másolat, továbbá

c) az a másolat, amely hitelesnek minősül valamely tagállam joga szerint.

(9) *  A kérelmező a hazai bizonyítványról, oklevélről és a hazai szakmai gyakorlatról szóló hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló kérelmét írásbelinek nem minősülő elektronikus levél útján is benyújthatja.

(10) *  A kérelmező a Harmadik rész hatálya alá tartozó kérelmét szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás igénybevételével is benyújthatja. Az eljáró hatóság azonban lehetővé teheti, hogy a kérelem szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás helyett elektronikus aláírással ellátott elektronikus levélben is benyújtható legyen.

8. § (1) Az elismerési és a honosítási eljárás során a kérelmező felhívható arra, hogy a 7. §-ban meghatározott okiratok mellett

a) mutassa be a bizonyítvány vagy az oklevél megszerzésére irányuló tanulmányait megelőzően folytatott tanulmányainak igazolására szolgáló bizonyítványainak, okleveleinek másolatát, illetve

b) nyújtson be olyan, a külföldi oktatási intézmény által kiállított okirat másolatát, amelyből az intézmény, szak tanulmányi rendje, tanulmányi programja megismerhető, ha a kérelem mellékleteként benyújtott okiratok nem nyújtanak elegendő információt az elbírálásához.

(2) *  Az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmezőnek az (1) bekezdés szerinti okiratok hiteles másolatát, illetve hiteles fordítását is be kell nyújtania. Az eljáró hatóság internetes honlapján közzéteszi azoknak a nyelveknek a felsorolását, amelyek esetében nem hiteles fordítást is elfogad.

(3) *  Amennyiben a kérelmező által benyújtott okiratok valódisága tekintetében kétség merül fel, vagy a kérelmező az oklevél elismeréséhez vagy honosításához szükséges okiratokkal nem rendelkezik, és azok, az eljáró hatóság megítélése szerint általa nem, vagy nehezen szerezhetők be, az eljáró hatóság megkeresést intézhet az illetékes külföldi intézményhez, szervezethez vagy hatósághoz. Ha olyan külföldi bizonyítvány vagy oklevél jogi hatályát kell megállapítani, amelyet valamely, a 2001. évi XCIX. törvénnyel kihirdetett, a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló, 1997. április 11-én, Lisszabonban aláírt Egyezményt (a továbbiakban: Lisszaboni Egyezmény) magára nézve kötelezőnek elismerő államban [13. § (1) bekezdés] állítottak ki, az eljáró hatóság a megkeresést a Lisszaboni Egyezmény IX.2. Cikke szerinti külföldi információs központhoz intézi.

(4) Az eljáró hatóság a kérelem alapján jár el. Ha a bizonyítási eljárás során megállapítható, hogy a kérelemben foglaltak szerinti elismerés vagy honosítás feltételei hiányoznak, de más módon történő elismerés vagy honosítás lehetséges, akkor az eljáró hatóság a kérelmezőt kérelme módosításának lehetőségéről tájékoztatja.

(5)–(7) * 

(8) *  Az elismerési és honosítási eljárásban a külföldön kiállított bizonyítvány vagy oklevél magyar külképviseleti hatóság felülhitelesítése nélkül is bizonyító erővel rendelkezik. Ha a külföldi bizonyítvány vagy oklevél hitelessége vagy jogi hatálya nem állapítható meg, az eljáró hatóság előírhatja, hogy a bizonyítványt vagy az oklevelet külföldi illetékes hatóság felülhitelesítse, illetve a kérelmező nyújtson be olyan, külföldi illetékes hatóság által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a bizonyítvány vagy az oklevél a kérelmezőt külföldön szabályozott szakma gyakorlására jogosítja fel.

(9) *  Az e törvény rendelkezései alapján benyújtandó okirat benyújtása helyett az ügyfél az okirat által bizonyítani kívánt tényről kizárólag akkor tehet nyilatkozatot, ha e törvény azt megengedi.

(10) *  Ha külföldi oktatási intézmény vagy hatóság hazai bizonyítvánnyal vagy oklevéllel kapcsolatban hazai oktatási intézményt vagy hatóságot keres meg, a hazai oktatási intézmény vagy hatóság a megkeresésnek közvetlenül tesz eleget.

9. § (1) *  Az eljáró hatóság húsz napon belül hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt, ha a kérelmet nem a jogszabályoknak megfelelően nyújtotta be.

(2) *  Az eljáró hatóság a II. és III. Fejezet szerinti eljárásban a kérelem megérkezését követő naptól számított negyvenöt napon belül, a IV. és V. Fejezet, valamint a VII–IX/B. Fejezet szerinti eljárásban a kérelem megérkezését követő naptól számított két hónapon belül dönt. A IX. Fejezet szerinti eljárás határideje nem hosszabbítható meg.

(3) *  Az eljáró hatóság a XI. és a XI/A. Fejezet szerinti eljárásban egy hónapon belül dönt. Ha a kérelem célja olyan európai szakmai kártya létrehozása, amellyel előzetes ellenőrzés alá nem tartozó határon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani a kérelmező, az eljáró hatóság huszonegy napon belül dönt.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti egy hónapos, illetve huszonegy napos határidő kezdőnapja az eljárás megindításáról szóló értesítés kiállítása határidejének utolsó napja, vagy ha a kérelmezőt hiánypótlásra hívták fel, akkor az a nap, amelyen a kérelmező a hiánypótlásnak eleget tett.

(5) *  Ha a kérelmező európai szakmai kártya igénybevételével kéri a képesítése VII. Fejezet szerinti elismerését, vagy előzetes ellenőrzés alá tartozó szolgáltatást kíván nyújtani, az eljáró hatóság vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság a kérelem vagy bejelentés megérkezését követő naptól számított negyvenöt napon belül dönt.

(6) *  Ha a kérelmező európai szakmai kártya igénybevételével kéri a képesítése VIII–IX/B. Fejezet szerinti elismerését, az eljáró hatóság a (2) bekezdéstől eltérően a kérelem megérkezését követő naptól számított huszonegy napon belül dönt.

(7) *  Az eljáró hatóságnak az (5) és a (6) bekezdés szerinti eljárási határidejébe beszámít a nemzetközi jogsegély időtartama, ha az eljáró hatóság a kérelmet megalapozó dokumentum vagy dokumentumok hiteles másolatát kérte a származási tagállam illetékes hatóságától.

10. § *  A kérelmező az elismerési és honosítási eljárás eredményeként meghozott határozat jogerőre emelkedésétől számított három évig jogosult újrafelvételi kérelmet benyújtani.

11. § (1) *  Oktatási intézmény eljárása esetén az elsőfokú döntés ellen az oktatásért felelős miniszterhez lehet fellebbezni.

(2) *  Résztanulmányok beszámítása esetén, ha közoktatási intézmény jár el, az elsőfokú határozat ellen a fenntartóhoz lehet fellebbezni.

(3) * 

11/A. § *  Az e törvény szerinti hatósági eljárásokat az eljáró hatóság a büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amellyel kapcsolatban büntetőeljárás indult.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ELISMERÉS ÉS A HONOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

II. Fejezet

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI, A KÖZÉPISKOLAI ÉS A FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGI SZINT ELISMERÉSE

Az általános iskolai végzettségi szint elismerése

12. § (1) Általános iskolai bizonyítványként az olyan külföldi bizonyítvány ismerhető el,

a) amely közoktatási intézményben legalább nyolc évfolyam elvégzését tanúsítja, és

b) amelynek alapján, figyelembe véve a külföldi oktatási intézmény jogállását, a bizonyítvány jogi hatályát és a tanulmányi követelményeket, megállapítható, hogy a hazai általános iskolai végzettségi szinttel azonos végzettségi szintet tanúsít.

(2) Ha az elismerés továbbtanulási céllal történik, akkor általános iskolai bizonyítványként az (1) bekezdés b) pontjának meg nem felelő olyan külföldi bizonyítvány is elismerhető, amely valószínűsíti, hogy a kérelmező felkészült a további tanulmányok folytatására.

(3) * 

A középiskolai végzettségi szint elismerése

13. § *  (1) *  A magyar középiskolai érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű az a külföldi középiskola elvégzését tanúsító és az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosító bizonyítvány, amelyet az Európai Gazdasági Térséghez tartozó államban vagy olyan államban állítottak ki, amely a Lisszaboni Egyezmény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismerte el.

(2) Ha a középiskolai érettségi bizonyítvány nem minősül az (1) bekezdésben meghatározottak alapján a magyar középiskolai érettségivel egyenértékűnek, középiskolai érettségi bizonyítványként az olyan külföldi bizonyítvány ismerhető el, amely – figyelembe véve a külföldi oktatási intézmény jogállását, a bizonyítvány jogi hatályát és a tanulmányi követelményeket – a hazai középiskolai érettségi bizonyítvánnyal azonos végzettségi szintet tanúsít, továbbá

a) a kérelmezőt az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosítja,

b) közoktatási intézményben legalább tizenkét évfolyam elvégzését tanúsítja, és

c) tanúsítja, hogy a kérelmező tanulmányai befejezésekor legalább négy tantárgyból külön vizsgát tett.

(3) Ha az elismerés továbbtanulási céllal történik, akkor középiskolai érettségi bizonyítványként a (2) bekezdés feltételeinek meg nem felelő olyan külföldi bizonyítvány is elismerhető, amely

a) közoktatási intézményben legalább tizenkét évfolyam, vagy ha az adott külföldi államban a közoktatás tizenegy évfolyamból áll, akkor tizenegy évfolyam elvégzését tanúsítja,

b) a kérelmezőt az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosítja, és

c) valószínűsíti, hogy a kérelmező felkészült a további tanulmányok folytatására.

(4) * 

(5) Ha a bizonyítvány nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá, és a (2) bekezdés szerint sem ismerhető el, a kérelmező bármely, érettségi vizsga lebonyolítására, érettségi bizonyítvány kiállítására jogosult oktatási intézményben, vizsgaközpontban kérheti tanulmányainak és vizsgáinak az érettségi vizsgába történő beszámítását. Az oktatási intézmény, illetve a vizsgaközpont állapítja meg, hogy milyen tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni, amelynek letételét követően kiállítja a magyar érettségi bizonyítványt.

A felsőfokú végzettségi szint elismerése

14. § (1)–(2) * 

(3) * 

(4) A határozatban rendelkezni kell arról is, hogy a kérelmező milyen formában használhatja a külföldi felsőoktatási intézmény által adományozott címét. Ha a kérelmező címe összetéveszthető valamely hazai címmel, az eljáró hatóság előírja, hogy a külföldi cím csak az oklevelet kiállító intézmény vagy hatóság megnevezésével együtt használható.

(5) *  Ha külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon rendszeres alapképzést, mesterképzést, szakirányú vagy doktori képzést (önállóan, más szervezet keretében vagy azzal együttműködve, távoktatás keretében vagy más hasonló módon) folytat, akkor oklevelét akkor lehet elismerni, ha hazai működését az oktatási hivatal engedélyezte.

(6) Ha külföldi felsőoktatási intézmény rendszeres alapképzést, szakirányú vagy doktori képzést (önállóan, más szervezet keretében vagy azzal együttműködve, távoktatás keretében vagy más hasonló módon) a székhelyétől eltérő államban folytat, oklevelét akkor lehet elismerni, ha a képzést mindkét államban elismerik.

(7) *  A külföldi közös fokozatot tanúsító oklevél a 14/A. § (1)–(3) bekezdésének megfelelő alkalmazásával abban az esetben ismerhető el hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető felsőfokú végzettségi szintet tanúsító oklevélként, ha

a) a külföldi közös fokozat legalább egy, a Lisszaboni Egyezményt magára nézve kötelezőnek elismerő állam [13. § (1) bekezdés] belső joga szerint felsőoktatási fokozatnak minősül, és

b) a közös fokozatot kiállító valamennyi külföldi felsőoktatási intézmény államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül abban az államban, amelyben a székhelye van.

14/A. § *  (1) A hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető alapfokozat végzettségi szintjével egyenértékű végzettségi szintet tanúsító oklevélként az a külföldi oklevél ismerhető el, amely

a) felsőfokú képzésben folytatott legalább hároméves időtartamú tanulmányok befejezését tanúsítja, vagy

b) amennyiben a külföldi felsőoktatási rendszer egymásra épülő végzettségekből (fokozatokból) áll, az elsőként megszerezhető, legalább hároméves külföldi felsőoktatási végzettség (fokozat) megszerzését tanúsítja,

feltéve, hogy a végzettségi szintek összevethetősége is megállapítható.

(2) A hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető mesterfokozat végzettségi szintjével egyenértékű végzettségi szintet tanúsító oklevélként a külföldi oklevél akkor ismerhető el, ha

a) – egyetemi szinten folytatott legalább négyéves tanulmányok befejezését tanúsítja, vagy

– a másodikként megszerezhető, legalább egyéves külföldi felsőoktatási végzettség (fokozat) megszerzését tanúsítja, amennyiben a külföldi felsőoktatási rendszer egymásra épülő végzettségekből (fokozatokból) áll, feltéve, hogy a felsőoktatásban folytatott tanulmányok teljes időtartama eléri a négy évet,

b) megállapítható a végzettségi szintek összevethetősége, és

c) a külföldi oklevél az oklevelet kibocsátó országban tudományos fokozat megszerzésére irányuló képzésre való jelentkezésre jogosít.

(3) Hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető szakirányú továbbképzést tanúsító oklevélként az a külföldi oklevél ismerhető el, amely

a) külföldi oklevélhez vezető képzés megkezdésének előfeltétele az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti külföldi felsőoktatási végzettség,

b) külföldi oklevélhez vezető képzés időtartama az egy évet eléri, és

c) külföldi oklevél nem tanúsít (1), (2) vagy (4) bekezdés szerinti végzettséget.

(4) A hazai doktori fokozat végzettségi szintjével egyenértékű végzettségi szintet tanúsító oklevélként az a külföldi oklevél ismerhető el, amely

a) külföldi oklevélhez vezető képzés megkezdésének előfeltétele a (2) bekezdés szerinti külföldi felsőoktatási végzettség,

b) külföldi oklevélhez vezető képzés vagy kutatás időtartama az egy évet eléri, és

c) külföldi oklevél végzettségi szintje a hazai doktori fokozat végzettségi szintjével összevethető.

(5) *  Hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető felsőoktatási szakképzést tanúsító oklevélként az a külföldi oklevél ismerhető el, amely

a) felsőfokú képzésben folytatott legalább kétéves időtartamú tanulmányok befejezését tanúsítja, és

b) nem tanúsít az (1), (2), (3) vagy (4) bekezdés szerinti végzettséget.

III. Fejezet

TUDOMÁNYOS FOKOZAT HONOSÍTÁSA

15. § (1) Az eljáró hatóság doktori fokozatszerzési eljárásban megszerezhető oklevél által tanúsított tudományos fokozatként („Doctor of Philosophy”, rövidítve: PhD) vagy művészeti képzésben megszerezhető fokozatként („Doctor of Liberal Arts”, rövidítve: DLA) honosítja a külföldön szerzett tudományos fokozatot akkor, ha * 

a) azt olyan külföldi oktatási intézmény állította ki, amely a külföldi állam joga alapján tudományos fokozat kiállítására jogosult, és

b) *  a tudományos fokozat megszerzésének követelményei megfelelnek vagy kiegészítő feltételek előírásával megfeleltethetők a „Doctor of Philosophy” vagy a „Doctor of Liberal Arts” fokozat megszerzéséhez a jogszabályok és az eljáró hatóság doktori szabályzata által előírt követelményeknek.

(2) *  Ha a kérelmező képzése és a megfelelő hazai képesítéshez vezető képzés között alapvető különbség van, az eljáró hatóság a külföldi tudományos fokozat honosítását feltételekhez (doktori szigorlat, a doktori értekezés megvédése stb.) kötheti.

(3) Az eljáró hatóság a tudományos fokozat honosításáról rendelkező határozatban feljogosítja a kérelmezőt a doktori cím használatára.

IV. Fejezet

A SZAKKÉPESÍTÉS ELISMERÉSE * 

Az alap-, közép- és felsőfokú szakképesítés elismerése, a hatósági bizonyítvány * 

16. § (1) Magyarországon megszerezhető, alap-, közép- vagy felsőfokú szakképesítést tanúsító bizonyítványként olyan külföldi bizonyítvány ismerhető el, amely, figyelembe véve a kiállító külföldi intézmény jogállását, a bizonyítvány jogi hatályát, továbbá összehasonlítva a képzés időtartamát, tartalmát, valamint a szakmai és vizsgakövetelményeket, olyan szakképesítést tanúsít, amely Magyarországon megszerezhető vagy korábban megszerezhető volt.

(2) *  Ha a kérelmező képzése és a megfelelő hazai képesítéshez vezető képzés között alapvető különbség van, az eljáró hatóság a bizonyítvány elismerését szakmai vizsga letételéhez kötheti.

(3) Szakmai vizsga annak ellenőrzése érdekében írható elő, hogy a kérelmező rendelkezik-e a hazai képzésben megszerezhető ismeretekkel. Szakmai vizsga előírása esetén a határozatban rendelkezni kell a vizsga követelményeiről, a vizsgáztató szervről és a vizsga letételének határidejéről. A vizsga követelményei csak olyan ismeretek számonkérését tartalmazhatják, amelyeket a magyar jog által meghatározott képesítési követelmények írnak elő, vagy amelyet a hazai képzés tartalmaz, és a kérelmező külföldi tanulmányai során nem szerzett meg, vagy nem állapítható meg, hogy megszerezte. A szakmai vizsga követelményeinek megállapításánál figyelembe kell venni a kérelmező szakmai gyakorlatát és azt a képzést is, amelyben a kérelmező a bizonyítvány vagy az oklevél megszerzése után vett részt.

(4) A mestervizsga elismerésére az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

17. § *  Az eljáró hatóság a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítványnak a magyar általános iskolai, szakképesítő vagy középiskolai érettségi bizonyítvánnyal való egyenértékűségéről, ha azt nemzetközi szerződés vagy jogszabály állapítja meg, hatósági bizonyítványt állít ki.

V. Fejezet

A FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGHEZ KAPCSOLÓDÓ SZAKKÉPZETTSÉG ELISMERÉSE

18. § (1) Külföldi oklevél által tanúsított szakképzettség akkor ismerhető el a hazai felsőoktatásban megszerezhető szakképzettségként, ha

a) *  a szakképzettség az oklevél által tanúsított alapfokozathoz, mesterfokozathoz, felsőfokú szakképzést, felsőoktatási szakképesítést vagy szakirányú továbbképzést tanúsító oklevélhez kapcsolódik, és

b) *  megállapítható, hogy a kérelmező képzése megfelel a jogszabály által előírt képzési és kimeneti követelményeknek és a hazai képzés rendjének.

(2) *  Az eljáró hatóság a szakképzettség elismerését feltételekhez kötheti. Ha a kérelmező képzése és a megfelelő hazai képesítéshez vezető képzés között alapvető különbség van, az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező

a) igazolja, hogy külföldön meghatározott időn keresztül gyakorolta a szakmát,

b) teljesítsen szakmai gyakorlatot,

c) tegyen szakmai vizsgát [16. § (3) bekezdés],

d) tegyen eleget más kiegészítő feltételeknek, ha a külföldi képzés rendje eltér a hazai képzés rendjétől, de a különbség hazai felsőoktatási intézményben kiegészítő vizsgák, kiegészítő képzés teljesítésével kiküszöbölhető, illetve

e) tegyen esküt vagy fogadalmat, ha a szakképzettség hazai gyakorlásához ezt jogszabály előírja.

(3) *  Szakmai gyakorlat végzése akkor írható elő, ha azt a hazai képzési és kimeneti követelmények az oklevél megszerzésének feltételeként tartalmazzák. A határozatban rendelkezni kell a szakmai gyakorlat időtartamáról, a gyakorlatot szervező intézményről és az intézménynél történő jelentkezés határidejéről.

(4) * 

(5) *  A kérelmező kérheti külföldi oklevele által tanúsított szakképzettsége egyszakos hazai tanári szakképzettségként történő elismerését is.

19. § (1) Az eljáró hatóság az oklevél elismeréséről rendelkező határozatában a kérelmezőt feljogosítja a megfelelő hazai szakmai cím viselésére.

(2) Ha az eljáró hatóság a kérelmező állatorvos, általános orvos, fogorvos vagy jogász szakképzettségét ismeri el, a kérelmezőt feljogosítja az egyetemi végzettséget igazoló doktori cím használatára is.

(3) * 

20. § Amennyiben szakma gyakorlásának feltételeiről rendelkező jogszabály elismert vagy honosított bizonyítványról vagy oklevélről rendelkezik, azon olyan okiratot kell érteni, amelyet az adott szakképesítést, illetve szakképzettséget tanúsító bizonyítványként, illetve oklevélként honosított (III. fejezet) vagy ismert el (IV. és V. fejezet) az eljáró hatóság. Ha jogszabály más esetben rendelkezik elismerésről vagy honosításról, akkor azon a II. fejezet szerinti eljárás értendő.

HARMADIK RÉSZ * 

AZ EURÓPAI UNIÓS JOG HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ ELISMERÉS * 

VI. Fejezet * 

AZ EURÓPAI UNIÓS JOG HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ ELISMERÉS KÖZÖS SZABÁLYAI, AZ EURÓPAI UNIÓS JOG ALAPJÁN TÖRTÉNŐ ELISMERÉS JOGI HATÁLYA * 

21. § *  (1) *  E törvény rendelkezéseit az ebben a részben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, ha a kérelmező

a) magyar állampolgár, valamely tagállam [28. § (1) bekezdés] állampolgára vagy azzal azonos megítélés alá eső személy [28. § (2) bekezdés],

b) a képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratát valamely tagállamban szerezte, és

c) Magyarországon szabályozott szakmát szándékozik gyakorolni, tekintet nélkül arra, hogy a szakmát önálló vállalkozóként vagy foglalkoztatottként kívánja-e gyakorolni, valamint hogy a szakma, illetve a kérelmező szabadfoglalkozású-e.

(2) A Második rész rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek közül valamelyik nem áll fenn.

(3) *  Az európai uniós jog hatálya alá tartozó elismerési ügyekben az eljáró hatóságok más EGT-állam hatóságaival a belső piaci információs rendszeren keresztül tartanak kapcsolatot. Az európai uniós jog hatálya alá tartozó elismeréssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény nemzetközi jogsegélyre vonatkozó eljárási rendelkezéseit a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 40–41/A. §-ában foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

22. § *  (1) A Harmadik rész rendelkezéseinek alkalmazásával elismert külföldi szakmai képesítéssel rendelkező személy megkezdheti annak a szakmának a magyar állampolgárokkal azonos feltételek mellett történő gyakorlását, amelyre a származási tagállamban felkészült, illetve amelynek gyakorlására a származási tagállamban jogosult. A szakmai képesítés Harmadik rész szerinti elismerése nem jelenti a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat végzettségi szintjének elismerését.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésektől eltérően a szakma részleges gyakorlásának engedélyezésére a VII/A. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A Harmadik rész szerinti elismerés hatálya nem terjed ki a továbbtanulásra.

(3) A kérelmező a szabályozott szakmát akkor gyakorolhatja, ha rendelkezik az adott szakma gyakorlásához Magyarországon szükséges nyelvismerettel.

(4) *  Az eljáró hatóság előírhatja a (3) bekezdés szerinti nyelvismeret ellenőrzését, ha a szakma gyakorlása a betegek biztonságára hatással van.

(5) *  Ha a szakma nem tartozik a (4) bekezdés hatálya alá, az eljáró hatóság a kérelmező nyelvismeretével kapcsolatos megalapozott kétség esetén írhatja elő a (3) bekezdés szerinti nyelvismeret ellenőrzését.

(6) *  Az eljáró hatóság a nyelvismeret (4) és (5) bekezdés szerinti ellenőrzését a szakmai képesítés elismerése vagy az európai szakmai kártya kiállítása után írhatja elő.

(7) *  Az eljáró hatóság a nyelvismeret ellenőrzése során figyelembe veszi az arányosság elvét, és az ellenőrzés a szakma gyakorlásához szükséges nyelvi ismeretekre terjedhet ki.

22/A. § *  (1) A Harmadik rész rendelkezéseit kell alkalmazni a szakma részleges gyakorlásának engedélyezésére és a szakmai gyakorlat elismerésére is, abban az esetben is, ha a szakmai gyakorlatot nem a származási tagállamban teljesítették.

(2) A Harmadik rész hatálya nem terjed ki a közjegyzőkre.

Az európai uniós jog hatálya alá tartozó elismerés különös eljárási szabályai * 

23. § *  (1) Az eljárás megindítására irányuló, az eljáró hatósághoz benyújtandó kérelemhez a kérelmezőnek mellékelnie kell

a) az állampolgárságát igazoló közokirat másolatát,

b) az adott szakma gyakorlásának megkezdésére jogosító, képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratainak, szakmai alkalmassági bizonyítványainak, okleveleinek hiteles másolatait és hiteles fordításait,

c) a szakmai tapasztalatáról szóló igazolást és ennek hiteles fordítását, amennyiben a szakmai tapasztalat igazolását e törvény előírja, továbbá

d) az eljárási díj megfizetését tanúsító okiratot.

(2) A tagállam állampolgárával azonos megítélés alá eső kérelmezőnek – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – kérelméhez mellékelnie kell

a) a tartózkodási jogot igazoló okmány másolatát,

b) *  a kutatási célú tartózkodási engedély másolatát,

c) a bevándorlási engedély, illetve a letelepedett jogállást igazoló okmány másolatát.

(3) *  Az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező a szükséges mértékben szolgáltasson információt tanulmányairól azzal a céllal, hogy meg lehessen állapítani, van-e lényeges eltérés a kérelmező képzése és az előírt hazai képzés között. Amennyiben a kérelmező nem rendelkezik ezekkel az információkkal, az eljáró hatóság megkeresi a származási tagállam segítségnyújtó központját, illetékes hatóságát vagy más illetékes testületét.

(4) *  E rész hatálya alá tartozó elismerési eljárásra irányuló kérelemnek minősül az európai szakmai kártya létrehozására irányuló kérelem is.

24. § *  (1) *  Ha a kérelem a VIII. Fejezet hatálya alá tartozik, a kérelmezőnek mellékelnie kell a szakmai tapasztalatát és annak időtartamát igazoló más tagállami igazolást is.

(2) *  Ha a kérelem a IX. Fejezet hatálya alá tartozik, az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező mellékeljen olyan más tagállami igazolást, amely azt tanúsítja, hogy a kérelmező képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata a IX. Fejezet hatálya alá tartozik.

25. § *  Az eljáró hatóság a kérelmezőt a kérelem kézhezvételétől számított harminc napon belül tájékoztatja a kérelem kézhezvételéről.

Valamely tagállamban kiállított okiratok felhasználása * 

26. § *  (1) *  Az eljáró hatóság a szakma gyakorlásához előírt körülmény megfelelő igazolásaként fogadja el a származási tagállam illetékes hatósága által e körülményről kiállított igazolást, illetve – ha adott tagállamban az adott tényről ilyen hatósági igazolás nem állítható ki – a származási tagállamban arra feljogosított más hatóság vagy szakmai szervezet által hitelesként igazolt nyilatkozatot vagy – ha a származási tagállam jogrendje azt elismeri – esküt.

(2) Ha az eljáró hatóság a kérelmező számára egészségi állapotára vonatkozó igazolás benyújtását írja elő, ennek a kérelmező a származási tagállamban ezek igazolására szolgáló iratok benyújtásával is eleget tehet.

(3) Ha a származási tagállam nem írja elő a szakmát gyakorolni szándékozó személynek a (2) bekezdés szerinti követelmény teljesítését, az eljáró hatóság elfogadja a származási tagállam illetékes hatósága által kiállított, a kérelmező egészségi állapotára vonatkozó, a Magyarországon előírt tartalmú igazolást.

(4) *  Ha valamely szabályozott szakmát Magyarországon csak büntetlen előéletű személy gyakorolhat, a kérelmező ezt a körülményt igazolja.

(5) *  Ha valamely szabályozott szakmát Magyarországon csak megfelelő pénzügyi helyzet igazolása vagy megfelelő felelősségbiztosítással rendelkezés esetén lehet gyakorolni, az eljáró hatóság ennek igazolásaként elfogadja a más tagállam biztosítóintézetének vagy hitelintézetének az igazolását is, ha az – felelősségbiztosítás esetén a fedezett kockázatok, a kockázatok fedezésére meghatározott összeg vagy annak felső határa, illetve a kockázatviselés esetleges korlátai alapján – a célja és a tartalma tekintetében megfelel a magyar jogszabályok által előírtaknak.

(6) Az e §-ban meghatározott igazolások hiteles fordítása és hiteles másolata az eredeti igazolások kiállítását követő három hónapon belül használható fel a Harmadik Rész szerinti eljárásban.

(7) Az eljáró hatóság, illetve az előzetes ellenőrzést végző hatóság a birtokába került információkat zártan kezeli.

(8) Az eljáró hatóság, illetve az előzetes ellenőrzést végző hatóság megalapozott kétség esetén a kérelmező képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratának és más tanúsítványainak hitelességét illetően megkeresést intézhet a származási tagállam illetékes hatóságához. Az eljáró hatóság, illetve az előzetes ellenőrzést végző hatóság abban az esetben is megkeresheti a származási tagállam illetékes hatóságát, ha az kétséges, hogy a kérelmező képzése megfelel-e a minimális képzési követelményeknek.

(9) Ha a képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratot valamely tagállamban állították ki, de a képzésre egészben vagy részben valamely más tagállamban került sor, az eljáró hatóság megkeresheti a származási tagállam illetékes hatóságát, amennyiben megalapozott kétség merül fel abban a tekintetben, hogy

a) a kihelyezett képzést folytató oktatási intézmény elismert oktatási intézménynek minősül-e a származási tagállamban,

b) a kihelyezett képzést folytató oktatási intézmény ugyanolyan képzést nyújt-e valamely más tagállamban, mint amilyet ez az oktatási intézmény a származási tagállamban nyújt,

c) a kihelyezett képzést folytató oktatási intézmény által kiállított, képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat ugyanazokat a szakmai jogosultságokat ruházza-e át, mint amelyeket a teljes egészében a származási tagállam területén folytatott képzés sikeres elvégzéséről kiállított okirat révén szerzett volna a kérelmező.

(10) *  Megalapozott kétség esetén az eljáró hatóság megkeresi a származási tagállam illetékes hatóságát annak tisztázása érdekében, hogy a kérelmezővel szemben a szakmagyakorlásával összefüggésben fegyelmi büntetést szabtak-e ki, hoztak-e rá nézve a büntetőjogi felelősségét megállapító jogerős ítéletet, vagy hogy tudomást szerezzen bármely egyéb olyan körülményről, amely az e törvény alapján gyakorolt tevékenységek tekintetében következményekkel járhat.

A szakmai cím és a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat által tanúsított cím használata * 

27. § *  (1) Ha a kérelmező teljesíti a szabályozott szakma gyakorlásának feltételeit, akkor az eljáró hatóság biztosítja számára azt a jogot, hogy használhassa Magyarországon a szakmának megfelelő magyar szakmai megnevezést, címet. A kérelmező a szabályozott szakmát magyar szakmai megnevezés, cím használatával gyakorolja.

(2) Állatorvos, általános orvos, fogorvos vagy jogász szakképzettség elismerése esetén az eljáró hatóság a kérelmezőt a doktori cím használatára is feljogosítja.

(3) Ha a kérelmező teljesíti a szabályozott szakma gyakorlásának feltételeit, akkor az eljáró hatóság biztosítja számára azt a jogot, hogy az adott idegen nyelven használhassa a külföldi képzése során megszerzett tudományos vagy szakmai címét, illetve annak rövidítését. Ha a kérelmező idegen nyelvű tudományos vagy szakmai címe, illetve annak rövidítése összetéveszthető valamely olyan magyar tudományos vagy szakmai címmel, illetve annak rövidítésével, amelynek megszerzése további hazai képzést igényel, de ilyen képzésben a kérelmező nem vett részt, akkor az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező idegen nyelvű tudományos vagy szakmai címét, illetve annak rövidítését az eljáró hatóság által meghatározott formában használja.

(4) Az eljáró hatóság kikötheti, hogy a (3) bekezdés szerinti címet annak az intézménynek vagy vizsgáztató hatóságnak a neve kövesse, amely a címet odaítélte.

Értelmező rendelkezések * 

28. § *  E rész alkalmazásában a következő fogalmak esetén az alábbi meghatározásokat kell alkalmazni.

(1) *  Tagállamnak minősül Magyarország kivételével az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szakképesítések elismerése vagy – a X. fejezet alkalmazásában – a szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogokat élvez.

(2) *  A tagállam állampolgárával azonos megítélés alá esik:

a) a valamely tagállam állampolgárának, valamint a magyar állampolgárnak külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező családtagja,

b) a kutatás céljából tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár,

c) a bevándorolt, illetve letelepedett jogállású személy, valamint

d) a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártyával) rendelkező harmadik országbeli állampolgár,

e) *  az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár.

(3) Szabályozott szakmának minősül az olyan szakmai tevékenység vagy szakmai tevékenységek csoportja, amelynek a megkezdését, folytatását vagy meghatározott módon történő folytatását jogszabály, közvetlenül vagy közvetve, meghatározott szakmai képesítés birtoklásához köti, továbbá, amelyet külön jogszabály szabályozott szakmának minősít. A szakma meghatározott módon történő gyakorlásának minősül különösen az, ha jogszabály meghatározott szakmai cím használatát meghatározott képesítés birtoklásához köti. * 

(4) *  Az adott szabályozott szakma gyakorlásához Magyarországon előírt okirat megszerzéséhez vezető képzés és a kérelmező által elvégzett képzés közötti lényeges eltérésnek az minősül, ha a kérelmező a képesítési követelményekben meghatározott, és az adott szakma magyarországi gyakorlásához okvetlenül szükséges tudást, képességet és készséget jelentősen eltérő tartalommal szerezte meg képzése során.

(5) Képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratnak minősül az az okirat, amelyet valamely tagállam illetékes hatósága jogszerűen bocsátott ki olyan képzés sikeres elvégzéséről, amely túlnyomórészt valamely tagállam területén folyt. A harmadik ország által kibocsátott okirat akkor minősül képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratnak, ha birtokosa annak a tagállamnak a területén, amely a szóban forgó okiratot elismerte, hároméves, az említett tagállam által igazolt szakmai tapasztalatot szerzett.

(6) Képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratok – az alább meghatározott sorrend szerint – a következők (a sorrendben utóbb álló okirat az azt közvetlenül megelőzőnél egy szinttel magasabb szintű képzést tanúsít):

a) 1. szint

Képzettségi tanúsítványnak minősül az a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, amelyet valamely tagállam illetékes hatósága jogszerűen bocsátott ki, és

aa) olyan képzést tanúsít, amely nem minősül a 2., 3., 4. és 5. szint szerinti képzésnek,

ab) előzetes képzés nélkül letett vizsgát tanúsít,

ac) a szakmának valamely tagállamban három egymást követő éven át teljes munkaidőben történő gyakorlását vagy ezzel azonos időtartamban a kérelem benyújtását megelőző tíz év folyamán részmunkaidőben történő gyakorlását tanúsítja, vagy

ad) általános, illetve középiskolai végzettséget tanúsít.

b) 2. szint

Bizonyítványnak minősül az a középfokú képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, amely

ba) általános jellegű képzést tanúsít, és amelyet a 3. szint szerinti képzéstől eltérő szakmai jellegű képzés egészít ki, amennyiben ez előírás volt, feltéve, hogy a bizonyítvány azt is tanúsítja, hogy a bizonyítvány birtokosa a képzés mellett a szakmai gyakorlatot is sikeresen elvégezte, amennyiben ez előírás volt, vagy

bb) műszaki, illetve egyéb szakmai jellegű képzést tanúsít, és amelyet a 3. szint szerinti képzéstől eltérő szakmai jellegű képzés egészít ki, amennyiben ez előírás volt, feltéve, hogy a bizonyítvány azt is tanúsítja, hogy a bizonyítvány birtokosa a képzés mellett a szakmai gyakorlatot is sikeresen elvégezte, amennyiben ez előírás volt.

c) 3. szint

Végbizonyítványnak minősül az a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, amely

ca) a 4. és az 5. szint alá nem tartozó olyan legalább egyéves vagy azzal egyenértékű időtartamú részidős képzést tanúsít, amely megkezdésének előfeltétele a felsőoktatásban való továbbtanulásra jogosító középfokú végzettség megléte volt, vagy

cb) ezzel egyenértékű, a középfokú iskolai képzés második ciklusának befejezését, valamint az e középfokú végzettségre épülő képzés mellett adott esetben megkövetelt szakmai képzés elvégzését tanúsítja, vagy

cc) *  szabályozott oktatást és képzést tanúsít, vagy – a szabályozott szakmák esetében – a 2. szint szerintinél magasabb készséget nyújtó, a ca) alpontban meghatározott képzéssel egyenértékű képzési szintet biztosító, meghatározott szerkezetű szakképzést tanúsít, amennyiben a szóban forgó szakképzés hasonló szakmai követelményeknek felel meg, és a tanulót hasonló szintű feladatkörök hasonló szintű felelősséggel történő ellátására készíti fel, feltéve, hogy a szakmai képesítéshez csatolnak egy, a származási tagállam által kiállított, az előzőekben felsorolt körülményeket tanúsító igazolást.

d) *  4. szint

Diplomának minősül az a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, amely tanúsítja, hogy birtokosa sikeresen elvégezte a középfokú végzettségre épülő, legalább hároméves, de négy évnél rövidebb vagy azzal egyenértékű időtartamú részidős képzést egyetemen, más felsőoktatási intézményben vagy azonos képzési szintet nyújtó egyéb intézményben, illetve amely azt is tanúsítja, hogy a diploma birtokosa a felsőfokú képzés mellett a szakmai gyakorlatot is sikeresen teljesítette, amennyiben ez előírás volt. A képzés időtartama a fenti időtartamon túlmenően ECTS-kreditben is megadható.

e) *  5. szint

Oklevélnek minősül az a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, amely tanúsítja, hogy birtokosa legalább négyéves vagy annak megfelelő időtartamú részidős felsőfokú képzést sikeresen elvégzett valamely egyetemen, más felsőoktatási intézményben vagy azonos képzési szintet nyújtó egyéb intézményben, illetve amely azt is tanúsítja, hogy az oklevél birtokosa a felsőfokú képzés mellett a szakmai gyakorlatot is sikeresen elvégezte, amennyiben ez előírás volt. A képzés időtartama a fenti időtartamon túlmenően ECTS-kreditben is megadható.

(7) Képzés sikeres elvégzését tanúsító és azzal azonos szintű okiratnak minősül továbbá:

a) *  az az okirat vagy okiratok összessége, amelyet valamely tagállam illetékes hatósága a tagállamban vagy egy más tagállamban elvégzett, iskolarendszerű, iskolarendszeren kívüli vagy más meghatározott szerkezetű teljes idejű vagy részidős képzés sikeres befejezését követően állított ki, és amelyet az adott tagállam illetékes hatósága vagy jogszabálya valamely szabályozott szakma gyakorlása vagy a nem szabályozott szakma gyakorlására történő felkészítés szempontjából a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirattal egyenértékűnek ismert el, illetve

b) az az okirat, amely önmagában már nem felelne meg a származási tagállamban a szabályozott szakma gyakorlására előírt követelményeknek, de az okirat birtokosa korábban szerzett jogai révén a szabályozott szakma gyakorlására jogosult. A képzés sikeres elvégzését tanúsító és a magasabb szintű okirattal egyenértékűnek minősül különösen az a korábban szerzett és alacsonyabb szintű okirat, amely a származási tagállamban valamely szabályozott szakma gyakorlását még abban az esetben is lehetővé teszi az okirat birtokosa számára, ha a származási tagállam utóbb magasabb szintű képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat birtokolásához kötötte a szabályozott szakma gyakorlását.

(8) Szakmai képesítésnek minősül a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat, a képzettségi tanúsítvány és a szakmai tapasztalat.

(9) A kérelmező által gyakorolni kívánt hazai szabályozott szakma akkor egyezik meg azzal a szakmával, amelynek a gyakorlására a kérelmező felkészült a származási tagállamában, ha a szakmához tartozó szakmai tevékenységek összehasonlíthatóak.

(10) Származási tagállamnak az a tagállam minősül, amelyben a kérelmező szakmai képesítését megszerezte.

(11) Szabályozott képzésnek minősül az olyan képzés, amely, ha ez az adott tagállamban követelmény, gyakorlati képzéssel, gyakornoki idő vagy szakmai gyakorlat teljesítésével egészül ki, és

a) amelynek követelményeit valamely szakma gyakorlására való felkészítés céljából határozták meg, vagy

b) amelynek rendjét valamely tagállam jogszabályai vagy közigazgatási előírásai határozzák meg, vagy amelynek felügyelete, illetve jóváhagyása az erre kijelölt illetékes hatóság feladata.

(12) *  Szakmai tapasztalatnak minősül valamely szakmának valamely tagállamban teljes munkaidőben vagy annak időtartamával összességében megegyező tartamú részmunkaidőben tényleges és jogszerű gyakorlása.

(13) *  Alkalmazkodási időszaknak minősül valamely szabályozott szakma Magyarországon történő gyakorlása az adott szakma képesített szakemberének felügyeletével. Az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező a szakma gyakorlása mellett képzésben is vegyen részt. Az alkalmazkodási időszakot az eljáró hatóság által meghatározott módon értékelni kell. Alkalmazkodási időszakot szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás igénybevételével nem lehet teljesíteni.

(14) *  Alkalmassági vizsgának minősül az olyan, magyar nyelvű elméleti, illetve gyakorlati vizsga, amelyet az eljáró hatóság abból a célból szervez vagy ismer el, hogy felmérje a kérelmező szakmai tudását, képességét és készségét a szabályozott szakma Magyarországon történő gyakorlása szempontjából. Az eljáró hatóság összeállítja azoknak a tantárgyaknak a jegyzékét, amelyek részét képezik a Magyarországon előírt képesítés megszerzéséhez szükséges képzésnek, de a kérelmező képzésének nem voltak részei. Figyelemmel arra, hogy a kérelmező valamely tagállamban képesített szakember, a vizsga követelményei csak olyan ismeretek számonkérésére vonatkozhatnak, amelyek a tevékenység Magyarországon történő folytatásához elengedhetetlenek. Alkalmassági vizsgát szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás igénybevételével nem lehet teljesíteni.

(15) Gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül

a) a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, az önálló telephelyű szervezeti egység vezetője,

b) a gazdálkodó szervezet tulajdonosa és az a) pont szerinti személy helyettese, ha jogai és kötelezettségei egyébként megfelelnek a képviselt személyének, és

c) az olyan kereskedelmi-műszaki jellegű munkakört betöltő személy, aki a gazdálkodó szervezet egy vagy több szervezeti egységét irányítja.

(16) *  Minimális képzési követelménynek minősül az európai uniós jog által valamely képzésre megszabott képesítési előírás.

(17) *  Szakmai gyakornoki időszaknak minősül annak a felügyelet alatt végzett szakmai gyakorlatnak az időtartama, amelynek teljesítése feltétel a szabályozott szakma gyakorlásának megkezdéséhez, és amelyre a képzést tanúsító okirat megszerzéséhez szükséges tanulmányok alatt vagy az után kerül sor.

(18) *  Önálló vállalkozó az, aki önállóan, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végez gazdasági tevékenységet.

(19) *  Letelepedés szerinti tagállam az a tagállam, ahol az önálló vállalkozó gazdasági tevékenységét ténylegesen és tartós, huzamos jelleggel, erre a célra szolgáló vagy rendszeresített létesítmény, telep, iroda, üzlet vagy egyéb hely, rögzített felszerelés vagy berendezés útján folytatja.

(20) *  Határon átnyúló szolgáltatásnyújtásnak minősül a tevékenységnek Magyarország területén letelepedés nélkül, átmeneti vagy alkalmi jelleggel történő folytatása.

(21) *  Európai szakmai kártyának minősül az az elektronikus igazolás, amely tanúsítja, hogy a kérelmező megfelelt valamennyi feltételnek ahhoz, hogy képesítését valamely tagállamban elismerjék, vagy valamely tagállamban átmeneti vagy alkalmi jelleggel szolgáltatást nyújtson.

(22) *  Egész életen át tartó tanulásnak minősül minden olyan általános oktatás, szakoktatás és -képzés, iskolarendszeren kívüli oktatás és nem formális tanulás az élet bármely szakaszában, amely az ismeretek, képességek és készségek fejlesztésével jár. Az egész életen át tartó tanulás magában foglalhatja a szakmai etikai szabályok elsajátítását is.

(23) *  Közérdeken alapuló kényszerítő körülmények az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában ilyenként elismert körülmények.

(24) *  Az Európai Kreditátviteli Rendszer (ECTS) az Európai Felsőoktatási Térségben a felsőoktatásban használt kreditrendszer.

(25) *  Közös képzési keret valamely szakma gyakorlásához minimálisan szükséges szakmai tudás, képességek és készségek közös követelményrendszere.

(26) *  Közös alkalmassági vizsgának minősül az az egységesített alkalmassági vizsga, amelyet meghatározott szakmai képesítéssel rendelkezők tehetnek le az azt bevezető tagállamokban.

VII. Fejezet * 

A KÉPZÉS SIKERES ELVÉGZÉSÉT TANÚSÍTÓ OKIRATOK ELISMERÉSÉNEK ÁLTALÁNOS RENDSZERE * 

29. § *  (1) *  E fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a kérelmező akár önálló vállalkozóként, akár foglalkoztatottként, szakmai képesítés birtoklásához kötött szabályozott szakmát szándékozik gyakorolni Magyarországon, és az elismerés nem tartozik e törvény VIII. vagy IX. Fejezetének hatálya alá.

(2) *  Ha a VIII. vagy IX. Fejezet szabályai azért nem alkalmazhatók, mert a kérelmező szakmai képesítése nem felel meg az adott fejezetben foglalt feltételeknek, akkor az elismerésre e fejezet szabályait kell megfelelően alkalmazni.

30. § *  (1) Ha valamely szabályozott szakma gyakorlása Magyarországon szakmai képesítés birtoklásához kötött, a kérelmező szakképzettsége a szabályozott szakma gyakorlásának engedélyezésére vonatkozó jogszabályok által előírt szakképzettséggel akkor minősül egyenértékűnek, ha a kérelmező a képzés sikeres elvégzését tanúsító olyan okirattal vagy képzettségi tanúsítvánnyal rendelkezik, amely feljogosítja ugyanazon szakma gyakorlására a származási tagállamban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti okiratnak tekintendő az olyan, a (3) bekezdésnek megfelelő képzettségi tanúsítvány vagy képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat is, amelyet egy olyan tagállam illetékes hatósága állított ki, amely az adott szakmát nem szabályozza, feltéve, hogy a kérelmező az adott szakmát valamely tagállamban a kérelem benyújtását megelőző tíz évben legalább egy évig teljes munkaidőben vagy ezzel egyenértékű részmunkaidőben gyakorolta.

(3) A képzettségi tanúsítvány vagy a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat akkor felel meg a (2) bekezdésben foglaltaknak, ha

a) azt vagy azokat valamely tagállam illetékes hatósága jogszerűen állította ki, és

b) tanúsítja, hogy birtokosa felkészült az adott szakma gyakorlására.

(4) A (2) bekezdés szerinti egyéves szakmai tapasztalat nem követelhető meg, ha a képzettségi tanúsítvány vagy képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat szabályozott képzést vagy külön jogszabályban meghatározott képzést tanúsít.

(5) Az eljáró hatóság elfogadja a származási tagállamnak a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat szintjéről szóló igazolását és a 28. § (6) bekezdés c) pont cc) alpontja szerinti igazolását.

(6) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéstől eltérően az eljáró hatóság elutasítja az elismerés iránti kérelmet, ha a szabályozott szakma gyakorlásához Magyarországon oklevél szükséges, a kérelmező pedig képzettségi tanúsítvánnyal rendelkezik.

31. § *  (1) Az eljáró hatóság három évnél nem hosszabb alkalmazkodási időszakot vagy alkalmassági vizsgát írhat elő,

a) * 

b) ha a kérelmező képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratához vezető képzés lényegesen eltér az adott szabályozott szakma gyakorlásához Magyarországon előírt képzés sikeres elvégzését tanúsító okirathoz vezető képzéstől, vagy

c) ha Magyarországon a szabályozott szakma egy vagy több olyan szabályozott szakmai tevékenységet is magában foglal, amely abban a tagállamban, amelyben a képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratot vagy képzettségi tanúsítványt kiállították, nem része a szakmának, feltéve, hogy az adott szakmai tevékenység folytatásához szükséges elméleti és gyakorlati ismeret megszerzése kifejezetten része a hazai képzésnek, a kérelmező képzésének azonban nem volt.

(2) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmező választhasson az alkalmazkodási időszak és az alkalmassági vizsga között.

(3) *  Az eljáró hatóság akkor térhet el a (2) bekezdésben foglaltaktól, ha

a) olyan szakmáról van szó, amelynek gyakorlása megköveteli a magyar jog pontos ismeretét, és amelynek állandó és lényeges része a magyar jogra vonatkozó tanácsadás,

b) a kérelmező képzettségi tanúsítvánnyal rendelkezik, és a hazai szabályozott szakma gyakorlásához végbizonyítvány szükséges, vagy

c) a kérelmező bizonyítvánnyal rendelkezik, és a hazai szabályozott szakma gyakorlásához diploma vagy végbizonyítvány szükséges.

(4) *  A (3) bekezdés hatálya alá tartozó esetben az eljáró hatóság dönti el, hogy a kérelmezőt alkalmazkodási időszak vagy alkalmassági vizsga teljesítésére kötelezi-e.

(5) *  Az eljáró hatóság a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően alkalmazkodási időszak és alkalmassági vizsga együttes teljesítését írhatja elő, ha a kérelmező képzettségi tanúsítvánnyal rendelkezik, a hazai szabályozott szakma gyakorlásához azonban diploma szükséges.

(6) *  Az eljáró hatóság az (1) bekezdés szerinti döntése során figyelembe veszi az arányosság elvét, ennek érdekében az alkalmazkodási időszak vagy alkalmassági vizsga előírása előtt megvizsgálja, hogy a lényeges eltérést részben vagy egészben nem küszöböli-e ki a kérelmező valamely tagállamban vagy más államban szerzett szakmai tapasztalata vagy az egész életen át tartó tanulás során szerzett és illetékes hatóság által igazolt tudása, képessége és készsége.

(7) *  Az alkalmazkodási időszakot vagy alkalmassági vizsgát előíró határozat indokoló részének tartalmaznia kell:

a) a hazai szabályozott szakma gyakorlásához szükséges képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat szintjét és a kérelmező képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratának szintjét, és

b) a 28. § (4) bekezdése szerint megállapított lényeges eltérést és annak indokát, hogy az a (6) bekezdés alapján miért nem küszöbölhető ki.

(8) *  Az eljáró hatóság az alkalmassági vizsgát úgy írja elő, hogy azt a kérelmező az alkalmassági vizsgát megállapító határozat közlésétől számított hat hónapon belül teljesíthesse.

VII/A. Fejezet * 

A SZAKMA RÉSZLEGES GYAKORLÁSA * 

32. § *  (1) Az eljáró hatóság a kérelmező részére a szabályozott szakma részleges gyakorlását engedélyezi, ha

a) a kérelmező a származási tagállamban teljes körűen képesített szakember annak a szakmai tevékenységnek a gyakorlására, amelynek hazai gyakorlására irányuló, e fejezet szerinti kérelmet nyújtott be,

b) a származási tagállamban jogszerűen folytatott szakmai tevékenység és a hazai szabályozott szakma közötti lényeges eltérés miatt előírni szükséges alkalmassági vizsga vagy alkalmazkodási időszak teljesítése lényegében olyan terhet róna a kérelmezőre, mintha teljes egészében el kellene végeznie azt a hazai oktatási és képzési programot, amely a szabályozott szakma gyakorlásának feltétele, és

c) az adott szakmai tevékenység egyértelmű módon elkülöníthető a többi olyan szakmai tevékenységtől, amelyek a hazai szabályozott szakma részei.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában az eljáró hatóság figyelembe veszi, hogy a szakmai tevékenység más tevékenységtől elkülönülten gyakorolható-e a származási tagállamban.

(3) A szakma részleges gyakorlására irányuló kérelmet az eljáró hatóság elutasíthatja, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő körülmények indokolják, feltéve, hogy a megtagadó döntés a kívánt cél elérésére alkalmas.

(4) A szakma részleges gyakorlásának engedélyezésére egyebekben a VII. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A (4) bekezdés rendelkezésétől eltérően a X. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni a szakma részleges gyakorlására, ha a szakmai tevékenység a 41. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, és a tevékenység gyakorlása átmeneti és alkalmi jelleggel történik.

(6) Ha a kérelmező számára a szakma részleges gyakorlását engedélyezték, a szakmai tevékenységet a származási tagállamban szerzett szakmai címével folytatja. Az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező a szakmai tevékenységet a származási tagállamban használatos szakmai cím magyar fordításával folytassa. Ha a kérelmező részére a szakma részleges gyakorlását engedélyezték, a kérelmezőnek az általa nyújtott szolgáltatás igénybevevőjét egyértelműen tájékoztatnia kell arról, hogy milyen szakmai tevékenységi körre kapott engedélyt.

(7) E fejezet rendelkezései nem alkalmazandók azokra a szakmákra és szakmai tevékenységekre, amelyek a VIII., IX. és a IX/A. Fejezet hatálya alá tartoznak.

VII/B. Fejezet * 

A SZAKMAI GYAKORNOKI IDŐSZAK ELISMERÉSE * 

32/A. § *  (1) Amennyiben a hazai szabályozott szakma gyakorlásához szakmai gyakornoki időszak teljesítése szükséges, az eljáró hatóság a valamely más tagállamban teljesített szakmai gyakornoki időszakot elismeri, a nem tagállamban teljesítettet pedig figyelembe veszi. Külön jogszabály meghatározhatja az elismerhető vagy figyelembe vehető szakmai gyakornoki időszak időtartamát és feltételeit.

(2) A szakmai gyakornoki időszak elismerése vagy figyelembevétele nem mentesít a jogszabály által előírt vizsga letétele alól.

VIII. Fejezet * 

A SZAKMAI TAPASZTALAT ELISMERÉSE * 

33. § *  E fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a kérelmező akár önálló vállalkozóként, akár foglalkoztatottként külön jogszabályban meghatározott tevékenységet szándékozik folytatni Magyarországon.

34. § *  (1) Ha a külön jogszabályban meghatározott tevékenység Magyarországon szabályozott szakmai tevékenység, a kérelmező a szabályozott szakmai tevékenység folytatására akkor jogosult, ha a tevékenységet valamely tagállamban

a) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként hat egymást követő éven keresztül folytatta,

b) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább hároméves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült,

c) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként négy egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább kétéves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült,

d) önálló vállalkozóként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy foglalkoztatottként további öt éven keresztül folytatta az adott tevékenységet, vagy

e) *  gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként öt egymást követő éven keresztül folytatta, amely időtartamból legalább három éven keresztül egy vagy több szervezeti egység vezetőjeként műszaki munkakört töltött be, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább hároméves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült.

(2) A szabályozott szakmai tevékenység folytatását az (1) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott esetben az eljáró hatóság nem engedélyezi, ha a kérelmező a tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző tíz évben nem folytatta.

(3) Az (1) bekezdés e) pontja nem alkalmazható a fodrászatokban végzett tevékenységekre.

35. § *  (1) Ha a külön jogszabályban meghatározott tevékenység Magyarországon szabályozott szakmai tevékenység, a kérelmező a szabályozott szakmai tevékenység folytatására akkor jogosult, ha a tevékenységet valamely tagállamban

a) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként öt egymást követő éven keresztül folytatta,

b) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább hároméves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült,

c) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként négy egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább kétéves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült,

d) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy foglalkoztatottként további öt éven keresztül folytatta az adott tevékenységet,

e) *  foglalkoztatottként öt egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább hároméves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült, vagy

f) *  foglalkoztatottként hat egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően legalább kétéves, a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült.

(2) A szabályozott szakmai tevékenység folytatását az (1) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott esetben az eljáró hatóság nem engedélyezi, ha a kérelmező a tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző tíz évben nem folytatta.

36. § *  (1) Ha a külön jogszabályban meghatározott tevékenység Magyarországon szabályozott szakmai tevékenység, a kérelmező a szabályozott szakmai tevékenység folytatására akkor jogosult, ha a tevékenységet valamely tagállamban

a) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta,

b) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként két egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült,

c) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként két egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy foglalkoztatottként további három éven keresztül folytatta az adott tevékenységet, vagy

d) *  foglalkoztatottként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység folytatására felkészítő, az adott tagállam által elismert vagy szakmai szervezet által elfogadott képzésben részesült.

(2) A szabályozott szakmai tevékenység folytatását az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetben az eljáró hatóság nem engedélyezi, ha a kérelmező a tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző tíz évben nem folytatta.

IX. Fejezet * 

A KÉPZÉS SIKERES ELVÉGZÉSÉT TANÚSÍTÓ EGYES OKIRATOK FELTÉTEL NÉLKÜLI ELISMERÉSE * 

37. § *  (1) Az eljáró hatóság e fejezet rendelkezései alapján a külön jogszabályokban meghatározott általános orvosi, szakorvosi, ápolói, szülésznői, fogorvosi, fogszakorvosi, állatorvosi, gyógyszerészi, valamint okleveles építészmérnöki képzés elvégzését tanúsító, a minimális közös képzési követelményekkel összhangban kiállított okiratokat az adott szakma gyakorlásának megkezdése szempontjából a megfelelő hazai szakképzettséggel egyenértékűként feltétel nélkül ismeri el.

(2) Ha külön jogszabály előírja, hogy

a) az (1) bekezdés szerinti okiratot meghatározott illetékes hatóságnak kell kiállítania, vagy

b) az (1) bekezdés szerinti okirat csak külön jogszabályban meghatározott igazolással együtt tartozik az (1) bekezdés hatálya alá,

az eljáró hatóság csak akkor ismeri el az (1) bekezdés szerint a képzés elvégzését tanúsító okiratot, ha a kérelmező képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata e bekezdés a) vagy b) pontjának is megfelel.

IX/A. Fejezet * 

KÖZÖS KÉPZÉSI KERET * 

37/A. § *  (1) Ha az adott szakma Magyarországon szabályozott, az eljáró hatóság a közös képzési keret szerint kiállított képesítést az adott szakma gyakorlásának megkezdése szempontjából a megfelelő hazai szakmai képesítéssel egyenértékűként, feltétel nélkül ismeri el.

(2) Nem tartozik az (1) bekezdés szerinti feltétel nélküli elismerésre irányuló eljárás hatálya alá a külön jogszabályban meghatározott közös képzési keret alapján kiállított képesítés.

IX/B. Fejezet * 

KÖZÖS ALKALMASSÁGI VIZSGA * 

37/B. § *  (1) Az eljáró hatóság e fejezet rendelkezései alapján a külön jogszabályban meghatározott közös alkalmassági vizsgát letett kérelmezők képesítését az adott szakma gyakorlásának megkezdése szempontjából a megfelelő hazai szakmai képesítéssel egyenértékűként, feltétel nélkül ismeri el.

(2) Nem tartozik a feltétel nélküli elismerésre irányuló eljárás hatálya alá a külön jogszabályban meghatározott szakma.

X. Fejezet

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS SZABADSÁGA * 

38. § *  (1) *  A valamely más tagállamban letelepedett, ott meghatározott szakma gyakorlásával járó szolgáltatási tevékenységet jogszerűen folytató személy határon átnyúló szolgáltatási tevékenysége keretében e fejezet rendelkezéseinek megfelelően jogosult Magyarország területén az ugyanazon szakma gyakorlásával járó szolgáltatási tevékenységet folytatni, és e tevékenysége – az e fejezetben meghatározott esetek kivételével – a szakmai képesítésre vonatkozó jogszabályi követelmények alapján nem korlátozható.

(2) *  Ha a letelepedés szerinti tagállamban az adott szakma nem szabályozott szakma, az (1) bekezdés szerinti jog csak azt a szolgáltatásnyújtót illeti meg, aki a letelepedés szerinti tagállamban a szolgáltatásnyújtást megelőző tíz év folyamán legalább egy évig folytatta a tevékenységet.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti egyéves szakmai tapasztalat akkor sem követelhető meg a szolgáltatásnyújtótól, ha a letelepedés szerinti tagállamban a szakma gyakorlására felkészítő képzés szabályozott képzésnek minősül.

(4) *  Az (1) bekezdés szerint folytatott szolgáltatási tevékenységre alkalmazni kell Magyarország területén letelepedett szolgáltatásnyújtók tevékenységére alkalmazandó, a szakmai képesítéssel közvetlenül összefüggő, így különösen a szakmához tartozó tevékenységi kör meghatározására, a szakmai címek használatára, a szolgáltatást igénybe vevők biztonságával és érdekeinek védelemével közvetlenül és kifejezetten összefüggő súlyos mulasztások esetén irányadó fegyelmi rendelkezésekre vonatkozó jogszabályi, közigazgatási és szakmai magatartási szabályokat.

A szolgáltatásnyújtó mentességei * 

39. § *  (1) *  A 38. § szerint a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatásnyújtó Magyarország területén folytatott, határon átnyúló szolgáltatásnyújtása tekintetében mentesül az alábbi, más jogszabály által előírt követelmények teljesítése alól:

a) valamely szakmai szervezet vagy testület engedélyének beszerzése, szakmai szervezet vagy testület általi nyilvántartásba vétel, vagy szakmai szervezetben vagy testületben tagság betöltése,

b) társadalombiztosítási szervnél történő nyilvántartásba vétel a biztosított személyek javára végzett tevékenységekre vonatkozó elszámolás céljából.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjától eltérően, az adott szolgáltatási tevékenység megkezdésére, illetve folytatására való jogosultságot szabályozó törvény a 38. § (4) bekezdésében meghatározott rendelkezések érvényesítése céljából a szolgáltatásnyújtónak valamely szakmai szervezet vagy testület általi ideiglenes nyilvántartásba vételét, vagy ilyen szervezet vagy testület tagjai közé való ideiglenes felvételét kötelezővé teheti.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a szolgáltatásnyújtót a 40. § szerinti hiánytalan bejelentés alapján bármilyen további előzetes vizsgálat nélkül nyilvántartásba kell venni, illetve fel kell venni a szakmai szervezet vagy testület tagjai közé. A nyilvántartásba vétel, illetve a tagsági jogviszony a szolgáltatásnyújtás megkezdésének, illetve folytatásának nem feltétele.

(4) Az (1) bekezdés b) pontja nem érinti a szolgáltatásnyújtó azon kötelezettségét, hogy az általa folytatott szolgáltatási tevékenységről annak megkezdése előtt vagy sürgős esetben utólag tájékoztassa az illetékes társadalombiztosítási szervet.

A határon átnyúló szolgáltatásnyújtás bejelentése, a külföldi és a hazai szakmai cím használata, a szolgáltatásnyújtó szakmai képesítésének ellenőrzése * 

40. § *  (1) *  A 38. § szerint a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatásnyújtó Magyarország területén való, határon átnyúló, a Kormány rendeletében meghatározott szolgáltatási tevékenység folytatására irányuló szándékát annak első alkalommal való megkezdése előtt köteles bejelenteni az adott szabályozott szakma tekintetében az elismerésért felelős hatóságnak, illetve a 41. § szerinti előzetes ellenőrzést végző hatóságnak. A szolgáltatásnyújtó a bejelentést követően Magyarország egész területén jogosulttá válik a szolgáltatásnyújtásra.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmát, a bejelentés esetleges megújítása szabályait, valamint a bejelentéssel együtt benyújtandó iratokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3) A szolgáltatásnyújtó a tevékenysége e fejezet szerinti folytatásakor – a (4) bekezdésben és a 41. § (7) bekezdésében foglalt kivétellel – a letelepedése szerinti tagállamban az adott szakmához tartozó szakmai címét köteles használni, a letelepedés szerinti tagállam hivatalos nyelvén. Ha a szolgáltatásnyújtó szakmai címe összetéveszthető valamely magyar szakmai címmel, a szolgáltatásnyújtó a tevékenységét úgy folytathatja, hogy a külföldi szakmai címet odaítélő intézmény vagy vizsgáztató hatóság nevének feltüntetésével használja a külföldi szakmai címet. Ha a szolgáltatásnyújtó letelepedése szerinti tagállamban az adott szakmához nem tartozik szakmai cím, a szolgáltatásnyújtó a tevékenységét a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata által tanúsított idegen nyelvű cím használatával folytathatja.

(4) A szolgáltatásnyújtó a megfelelő hazai szakmai címet használva folytathatja tevékenységét, ha az a IX. Fejezet hatálya alá tartozik.

41. § *  (1) *  A szolgáltatásnyújtó a Kormány rendeletében meghatározott, népegészségügyi vagy a szolgáltatás igénybe vevőjének vagy más személyeknek az életét, testi épségét érintő kockázatokat magában hordozó szabályozott szakma gyakorlását – ide nem értve a VIII., a IX. és a IX/A. Fejezet hatálya alá tartozó szabályozott szakmát – csak azt követően kezdheti meg, hogy azt az előzetes ellenőrzést végző hatóság a 40. § szerinti bejelentés alapján Magyarország területén való, határon átnyúló szolgáltatási tevékenysége első alkalommal való megkezdése előtt a szolgáltatásnyújtó szakmai képesítésének ellenőrzését követően engedélyezi (előzetes ellenőrzés). Az előzetes ellenőrzés során a hatóság csak azt vizsgálhatja – a feltétlenül szükséges mértékben –, hogy a szolgáltatásnyújtó szakmai felkészültsége megfelelő-e annak elkerülésére, hogy a szolgáltatás igénybe vevője vagy más személy életét, testi épségét súlyos károsodás vagy sérelem érje.

(2) * 

(3) *  Az előzetes ellenőrzést végző hatóság

a) a szolgáltatásnyújtást a képesítés külön ellenőrzése nélkül engedélyezi,

b) a szolgáltatásnyújtást előzetes ellenőrzést követően engedélyezi,

c) a szolgáltatásnyújtás engedélyezését alkalmassági vizsga sikeres teljesítéséhez köti, vagy

d) a szolgáltatás nyújtását megtiltja, ha az engedély megadásának jogszabályi feltételei hiányoznak.

(4) *  Az előzetes ellenőrzést végző hatóság a döntését egy hónapon belül hozza meg. Ha az előzetes ellenőrzést végző hatóság a döntését egy hónapon belül nem tudja meghozni, erről a bejelentés megtételét követő egy hónapon belül tájékoztatja a szolgáltatásnyújtót a döntés meghozatalát gátló körülmény megjelölésével. Az előzetes ellenőrzést végző hatóság a tájékoztatást követő egy hónapon belül az eljárás felfüggesztése mellett intézkedik a gátló körülmény megszüntetéséről. Az előzetes ellenőrzést végző hatóság a (3) bekezdés szerinti döntését a gátló körülmény megszűnésétől számított két hónapon belül meghozza.

(5) *  Amennyiben lényeges eltérés van a szolgáltató szakmai képesítése és a hazai jogszabály által előírt szakmai képesítés között, és ez az eltérés olyan mértékű, hogy az veszélyt jelent a szolgáltatás igénybe vevője vagy más személy életére, testi épségére nézve, valamint e lényeges eltérést nem küszöböli ki a szolgáltató szakmai tapasztalata vagy az egész életen át tartó tanulás során szerzett és illetékes hatóság által igazolt tudása, képessége és készsége, az előzetes ellenőrzést végző hatóság előírja, hogy a szolgáltatásnyújtó csak azt követően kezdheti meg tevékenységét, hogy – alkalmassági vizsga letételével – igazolja, hogy a hiányzó tudást, képességet vagy készséget megszerezte.

(6) *  Az előzetes ellenőrzést végző hatóság a döntését az (5) bekezdés szerinti alkalmassági vizsga teljesítése alapján hozza meg, és az (5) bekezdés szerinti feltétel teljesítésének körülményeit úgy állapítja meg, hogy a feltétel sikeres teljesítése esetén a szolgáltatásnyújtó a tevékenységét a (3) bekezdés c) pontja szerinti döntés meghozatalától számított egy hónapon belül megkezdhesse.

(7) Ha az előzetes ellenőrzést végző hatóság ellenőrizte a külföldi szakmai képesítést, a szolgáltatásnyújtó a megfelelő hazai szakmai cím használatával folytathatja a tevékenységét.

(8) *  Ha az előzetes ellenőrzést végző hatóság a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem hozza meg a döntését, a szolgáltatásnyújtást engedélyezettnek kell tekinteni.

(9) Az előzetes ellenőrzést végző hatóság internetes honlapján közzéteszi azoknak a képesítéseknek a felsorolását, amelyek esetében az (3) bekezdés a) pontja szerint eltekint az előzetes ellenőrzéstől.

A szolgáltatás igénybe vevőjének tájékoztatása * 

42. § *  Ha a szolgáltatásnyújtás a letelepedés szerinti tagállam szakmai címének vagy a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat által tanúsított címnek a használatával történik, a magyar és az európai uniós jogban foglalt egyéb tájékoztatási követelmények teljesítésén kívül a szolgáltatásnyújtó a szolgáltatás igénybe vevőjét tájékoztatja a következő adatokról is: * 

a) ha a szolgáltatásnyújtó szerepel cégnyilvántartásban vagy hasonló nyilvános jegyzékben, annak a nyilvántartásnak a neve, amelybe bejegyezték, a bejegyzés száma vagy az adott nyilvántartásban szereplő azonosító,

b) ha a szolgáltatásnyújtó tevékenysége a letelepedés szerinti tagállamban engedélyköteles, az illetékes felügyeleti hatóság neve és címe,

c) annak a szakmai szövetségnek vagy hasonló testületnek a megnevezése, amely a szolgáltatásnyújtót nyilvántartásba vette,

d) a szolgáltatásnyújtó szakmai címe, vagy ha a letelepedés szerinti tagállamban nem létezik ilyen cím, a szolgáltatásnyújtó képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata által tanúsított címe és annak a tagállamnak a megnevezése, amelyben azt megszerezte,

e) ha a szolgáltatásnyújtó hozzáadottértékadó-köteles tevékenységet folytat, az Európai Tanácsnak a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló irányelve 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hozzáadottértékadó-azonosítószám és

f) a szolgáltatásnyújtónak a szakmai felelősségére vonatkozó biztosítási fedezettel, valamint egyéb, egyéni vagy kollektív védelemmel kapcsolatos adatai.

43–53. § * 

X/A. Fejezet * 

A MÉRGEZŐ TERMÉKEK KERESKEDELEMÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK * 

53/A. § *  (1) A (2)–(9) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a kérelmező

a) mérgező termékek kereskedelmével vagy forgalmazásával kíván foglalkozni Magyarországon, és szakmai tevékenysége külön jogszabály hatálya alá tartozik, vagy

b) *  a VIII. Fejezet hatálya alá tartozó, külön jogszabályban meghatározott szakmai tevékenysége mérgező termékek felhasználását igényli.

(2) Ha az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység Magyarországon szabályozott szakmai tevékenység, a kérelmező a szabályozott szakmai tevékenység gyakorlására akkor jogosult, ha a tevékenységet valamely tagállamban

a) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként öt egymást követő éven keresztül folytatta,

b) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként két egymást követő éven keresztül folytatta, feltéve, hogy rendelkezik olyan igazolással, amely tanúsítja, hogy mérgező termékek kereskedelmére és forgalmazására jogosult valamely tagállamban,

c) *  önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység gyakorlására felkészítő, az adott tagállam által elismert képzésben részesült,

d) foglalkoztatottként három egymást követő éven keresztül folytatta, feltéve, hogy rendelkezik olyan igazolással, amely tanúsítja, hogy mérgező termékek kereskedelmére és forgalmazására jogosult valamely tagállamban, vagy

e) *  foglalkoztatottként négy egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység gyakorlására felkészítő, az adott tagállam által elismert képzésben részesült.

(3) A (2) bekezdés rendelkezései kizárólag azon becsomagolt mérgező termékek kereskedelmére és forgalmazására vonatkoznak, amelyeket eredeti csomagolásukban szándékoznak a fogyasztókhoz eljuttatni.

(4) Ha az (1) bekezdés b) pontja szerinti tevékenység Magyarországon szabályozott szakmai tevékenység, a kérelmező a szabályozott szakmai tevékenység gyakorlására akkor jogosult, ha a tevékenységet valamely tagállamban

a) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként hat egymást követő éven keresztül folytatta,

b) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként három egymást követő éven keresztül folytatta, feltéve, hogy rendelkezik olyan igazolással, amely tanúsítja, hogy mérgező termékek felhasználására jogosult valamely tagállamban,

c) önálló vállalkozóként vagy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként négy egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység gyakorlására felkészítő, a tagállam által elismert képzésben részesült,

d) foglalkoztatottként négy egymást követő éven keresztül folytatta, feltéve, hogy rendelkezik olyan igazolással, amely tanúsítja, hogy mérgező termékek felhasználására jogosult valamely tagállamban, vagy

e) foglalkoztatottként öt egymást követő éven keresztül folytatta, és bizonyítja, hogy a tevékenység megkezdését megelőzően a tevékenység gyakorlására felkészítő, a tagállam által elismert képzésben részesült.

(5) A (4) bekezdés a), c) és e) pontjai nem alkalmazhatók, ha a kérelmező külön jogszabályban meghatározott, nagyon mérgező termékeket, illetve irtószereket kíván felhasználni.

(6) A (4) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott esetben, ha a kérelmező külön jogszabályban meghatározott, nagyon mérgező termékeket, illetve irtószereket kíván felhasználni, akkor a kérelmező kizárólag abban az esetben jogosult a nagyon mérgező termékek, illetve irtószerek magyarországi felhasználására, ha a kérelmező igazolása azt is tanúsítja, hogy mely nagyon mérgező termék vagy termékek, illetve irtószer vagy irtószerek felhasználására jogosult valamely tagállamban.

(7) A (2) bekezdés a) pontja, a (4) bekezdés a) pontja és a (6) bekezdés szerinti esetben a kérelmező akkor folytatta tevékenységét az előírt időtartamig, ha tevékenységét a kérelem benyújtásakor is folytatja, vagy ha tevékenységét megszüntette, akkor a tevékenység megszüntetésétől a kérelem benyújtásáig nem telt el két évnél hosszabb időtartam.

(8) *  Ha a kérelmező azon igazolásából, amely tanúsítja, hogy mérgező termékek kereskedelmére és forgalmazására jogosult valamely tagállamban, vagy a kérelmező által a tevékenység megkezdését megelőzően elvégzett, a tevékenység gyakorlására felkészítő, az adott tagállam által elismert képzése alapján megállapítható, hogy

a) a kérelmező csak meghatározott mérgező termékek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására jogosult, illetve a képzés a kérelmezőt csak meghatározott mérgező termékek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására készítette fel, vagy

b) a kérelmező meghatározott mérgező termékek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására nem jogosult, illetve a képzés a kérelmezőt meghatározott mérgező termékek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására nem készítette fel,

akkor az eljáró hatóság az igazolásban foglalt korlátozásoknak megfelelően korlátozza azon mérgező termékek körét, amelyek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására a kérelmező jogosult Magyarországon.

(9) A (8) bekezdés rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni a (8) bekezdésben meghatározott mérgező anyagokkal megegyező aktív hatóanyagokat tartalmazó, valamint az emberi, állati vagy növényi egészségre nézve a (8) bekezdésben meghatározott mérgező termékekével megegyező, közvetlen vagy közvetett kockázatot jelentő mérgező termékek esetében.

X/B. Fejezet * 

KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS * 

54. § *  (1) Az a hazai eljáró hatóság, amelynek a határon átnyúló szolgáltatási tevékenységet a szolgáltatásnyújtónak be kell jelentenie, megalapozott kétség esetén megkeresheti a származási tagállam illetékes hatóságát határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetében, tájékoztatást kérve a szolgáltatásnyújtó letelepedésének jogszerűségére és megfelelő szakmagyakorlására vonatkozóan. A nemzetközi jogsegélykérés azzal a céllal is történhet, hogy az eljáró hatóság információt szerezzen arról, hogy a határon átnyúló szolgáltatást nyújtóval szemben nem szabtak-e ki a szakmagyakorlásával összefüggésben fegyelmi büntetést, vagy nem hoztak-e a büntetőjogi felelősségét megállapító jogerős ítéletet, amennyiben a megkeresett hatóság rendelkezik ezekről információval.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések mellett az előzetes ellenőrzést végző hatóság a nemzetközi jogsegélykérés keretében a közegészségre vagy a közbiztonságra nézve veszélyt jelentő lényeges eltérések felmérése céljából tájékoztatást kérhet a szolgáltatásnyújtó által elvégzett képzés tartalmáról.

(3) A hazai eljáró hatóság a fogadó tagállam illetékes hatóságának az (1) és (2) bekezdés szerinti megkeresésére az (1) és (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő tájékoztatást nyújt. Ha az adott szakma Magyarországon nem szabályozott, a fogadó tagállam illetékes hatóságának megkeresésére a hazai információs szolgálat nyújt tájékoztatást.

(4) Az illetékes hatóságok beszerzik mindazon információt, amely a szolgáltatás igénybe vevőjének a szolgáltatásnyújtó ellen benyújtott panaszai elbírálásához szükséges. A szolgáltatás igénybe vevőjével a panasz elbírálásának eredményét közölni kell.

55. § *  (1) A külön jogszabályban meghatározott, riasztási mechanizmusban közreműködő hatóság tájékoztatja a többi tagállam illetékes hatóságát azon személyről, akit a hazai hatóság vagy bíróság a külön jogszabályban meghatározott képesítéssel gyakorolható szakma gyakorlásától eltiltott, vagy akinek a szakmagyakorlási jogát felfüggesztette.

(2) A riasztási mechanizmusban közreműködő hatóság a szakma gyakorlásától eltiltó vagy a szakmagyakorlási jogot felfüggesztő döntés jogerőre emelkedésétől, vagy ha a döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, a döntés közlésétől számított három napon belül a belső piaci információs rendszeren keresztül tájékoztatást ad a többi tagállam illetékes hatóságának a döntésről.

(3) A (2) bekezdés szerinti tájékoztatás a következő adatokat tartalmazza:

a) azon személy természetes személyazonosító adatait és állampolgárságát, akit a szakma gyakorlásától eltiltottak vagy akinek szakmagyakorlási jogát felfüggesztették,

b) a döntés hatálya alá tartozó szakma vagy szakmai tevékenység megnevezését,

c) a felfüggesztő vagy eltiltó döntést meghozó hazai hatóság vagy bíróság adatait és

d) a felfüggesztés vagy eltiltás időbeli hatályát.

(4) A külön jogszabályban kijelölt hatóság azon személy természetes személyazonosító adatait, akiről bíróság megállapította, hogy e törvény szerinti elismerési eljárás során közokirat-hamisítás bűncselekményét követte el, a belső piaci információs rendszeren keresztül a közokirat-hamisítást megállapító ítélet jogerőre emelkedésétől számított három napon belül megküldi a többi tagállam illetékes hatóságának.

(5) A riasztási mechanizmusban közreműködő hatóság a (3) bekezdés szerinti adatok megadásával a belső piaci információs rendszeren keresztül a többi tagállam illetékes hatóságát haladéktalanul tájékoztatja arról, ha a szakma gyakorlásától eltiltó vagy a szakmagyakorlási jogot felfüggesztő döntés időtartama letelt, vagy ha a felfüggesztő döntés időtartama megváltozott.

(6) Az ebben a szakaszban szabályozott riasztás fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatnak minősül. A határozatot a riasztási mechanizmusban közreműködő hatóság a (3) bekezdés szerinti tartalommal és a riasztásról szóló tájékoztatás megadásával megegyező időpontban írásban közli azzal a személlyel, akit a szakma gyakorlásától eltiltottak, vagy akinek a szakmagyakorlási jogát felfüggesztették. A fellebbezés tényéről a riasztási mechanizmusban közreműködő hatóság a fellebbezés kézhezvételét követő három napon belül tájékoztatást ad a belső piaci információs rendszeren keresztül a többi tagállam illetékes hatóságának.

56–60. § * 

NEGYEDIK RÉSZ

A HAZAI BIZONYÍTVÁNYOKRÓL, OKLEVELEKRŐL ÉS A HAZAI SZAKMAI GYAKORLATRÓL SZÓLÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY, AZ EURÓPAI SZAKMAI KÁRTYA, A TÁJÉKOZTATÁS, A RÉSZTANULMÁNYOK BESZÁMÍTÁSA, AZ ELJÁRÁS DÍJA ÉS A ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK * 

XI. Fejezet

A HAZAI BIZONYÍTVÁNYOKRÓL, OKLEVELEKRŐL ÉS A HAZAI SZAKMAI GYAKORLATRÓL SZÓLÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY ÉS A MÁS EGT-ÁLLAMI HATÓSÁGOK ÁLTALI MEGKERESÉSEK TELJESÍTÉSE * 

60/A. § *  (1) *  Az eljáró hatóság kérelemre a hazai bizonyítványról vagy oklevélről hatósági bizonyítványt állít ki. A hatósági bizonyítvány azt igazolja, hogy a bizonyítványt vagy az oklevelet hazai oktatási intézmény állította ki, továbbá igazolja a bizonyítvány vagy az oklevél által tanúsított végzettségi szintet, szakképesítést vagy szakképzettséget. A hatósági bizonyítvány továbbá igazolja, hogy a kiállításához alapul szolgáló okirat vagy okiratok hitelesek. Ha a bizonyítvány vagy oklevél továbbtanulásra, továbbtanulásra történő jelentkezésre vagy szabályozott szakma gyakorlására is feljogosít, akkor a hatósági bizonyítvány ezeket a körülményeket is igazolja. Ha a szabályozott szakmához tartozó szakmai tevékenység részben azonos vagy összetéveszthető egy másik szabályozott szakmához tartozó szakmai tevékenységgel, az eljáró hatóság megállapíthatja, hogy az oklevél vagy a bizonyítvány mely szabályozott szakma vagy mely szabályozott szakmai tevékenység gyakorlására nem jogosít Magyarországon.

(2) *  A kérelmezőnek a bizonyítványa vagy az oklevele hatósági bizonyítvánnyal történő igazolására irányuló kérelméhez mellékelnie kell a bizonyítványa vagy oklevele másolatát.

60/B. § *  (1) *  Az eljáró hatóság kérelemre hatósági bizonyítványt állít ki arról, hogy a kérelmező valamely szabályozott szakmát Magyarországon ténylegesen és jogszerűen gyakorolt, illetve amennyiben ezt a szakmát gazdálkodó szervezet vezetőjeként [28. § (15) bekezdés] vagy egyéni vállalkozóként gyakorolta, akkor erről a körülményről is.

(2) A kérelmezőnek a szabályozott szakma gyakorlásának hatósági bizonyítvánnyal történő igazolására irányuló kérelméhez mellékelnie kell:

a) a kérelmező tényleges és jogszerű szakmagyakorlásáról szóló munkáltatói, jegyzői vagy kamarai nyilatkozatot,

b) *  a kérelmező egyéni vállalkozói tevékenység bejelentéséről az egyéni vállalkozóról szóló törvényben meghatározott igazolásának másolatát vagy munkaszerződését.

(3) Amennyiben a kérelmező a szabályozott szakmát gazdálkodó szervezet vezetőjeként gyakorolta, kérelméhez a (2) bekezdésben meghatározott iratokon túlmenően mellékelnie kell:

a) a kérelmező munkáltatójának szervezeti felépítését bemutató iratot,

b) a kérelmező által vezetett szervezet vagy szervezeti egység munkavállalóinak munkaszerződését.

60/C. § *  (1) *  A Kormány által kijelölt eljáró hatóság kérelemre a hazai bizonyítványról vagy oklevélről hatósági bizonyítványban igazolja, hogy a bizonyítvány vagy az oklevél szakmai és vizsgakövetelményei, illetve képesítési követelményei összhangban állnak az európai uniós jog által meghatározott minimális képzési követelményekkel.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben meghatározott hatósági bizonyítvány kiállítása azért nem lehetséges, mert a bizonyítvány vagy az oklevél szakmai és vizsgakövetelményei, illetve képesítési követelményei nem állnak összhangban az európai uniós jog által meghatározott minimális képzési követelményekkel, akkor a Kormány által kijelölt eljáró hatóság a kérelmező hazai szakma gyakorlatáról kérelemre a 60/B. § rendelkezései szerint hatósági bizonyítványt állít ki.

60/D. § *  (1) Az eljáró hatóság az Európai Unió más tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségben részes más állam (a továbbiakban: EGT-állam) illetékes hatósága általi megkeresésben foglalt kérdések megválaszolása érdekében jogosult a másik EGT-állam illetékes hatósága által közölt, az előtte folyó eljárásban az adott szakma gyakorlása feltételeinek fennállását igazoló adatok ellenőrzésére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés érdekében az eljáró hatóság jogosult a bűnügyi nyilvántartó szervtől arra a tényre vonatkozó adatot igényelni, hogy a bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában kezel-e a más EGT-állam illetékes hatósága által közölt adatokkal egyező adatokat, és jogosult ezt az adatot az ellenőrzés időtartamáig kezelni.

(3) Az eljáró hatóság az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzés érdekében jogosult más hatóságtól arra vonatkozó tényadatot igényelni, hogy az általa vezetett nyilvántartásokban kezel-e a más EGT-állam illetékes hatósága által közölt adatokkal egyező adatokat, és jogosult ezt az adatot az ellenőrzés időtartamáig kezelni a következők tekintetében:

a) engedélyhez vagy más feltételhez kötött tevékenység folytatása esetén az érintett személy rendelkezik-e a szükséges engedéllyel, feltételekkel, vagy

b) a kérelmező nem áll-e az adott szakma gyakorlását megtiltó vagy az adott szakma gyakorlását meghatározott ideig vagy mértékben korlátozó jogerős hatósági határozat vagy jogszabályban kötelezően előírt valamely szervezethez tartozás esetén az ilyen szervezet által kiszabott jogerős fegyelmi büntetés hatálya alatt.

(4) Az eljáró hatóság a (2) és a (3) bekezdés alapján, valamint a szakmai tevékenység ellenőrzése céljából általa kezelt más adatokból levont következtetéseiről és az ezeket megalapozó adatokról a másik EGT-állam illetékes hatóságát a megkeresésben feltett kérdésekre válaszolva, az ahhoz szükséges körben és mértékben tájékoztatja.

(5) Az eljáró hatóság az e §-ban meghatározott adatokat más célra nem használhatja fel, adatállományban nem rögzítheti és más szervnek nem továbbíthatja.

(6) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgtv.) hatálya alá tartozó tevékenységek vonatkozásában az (1) bekezdés szerinti megkeresések tekintetében a Szolgtv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

XI/A. Fejezet * 

AZ EURÓPAI SZAKMAI KÁRTYA * 

60/E. § *  (1) Az eljáró hatóság kérelemre a külön jogszabályban meghatározott szakmák esetében európai szakmai kártyát hoz létre a belső piaci információs rendszerben, ha a kérelmező olyan határon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani egy másik tagállamban, amelyben a szolgáltatás nem tartozik előzetes ellenőrzés alá. A létrehozott európai szakmai kártya a 40. § (1) bekezdése szerinti bejelentésnek minősül. A határon átnyúló szolgáltatás végzője mentesül a bejelentés megtételétől számított 18 hónapig az újabb bejelentés megtételének kötelezettsége alól.

(2) A kérelmező kérheti a szakmai képesítése elismerését a Harmadik rész szabályai szerint abban esetben is, ha az adott szakma esetében az európai szakmai kártyát bevezették. A kérelmező kérheti az európai szakmai kártya helyett a XI. Fejezet szerinti hatósági bizonyítvány kiállítását.

(3) Ha a kérelmező az európai szakmai kártya létrehozását azért kéri az eljáró hatóságtól, hogy szakmai képesítését egy másik tagállam elismerje, vagy ott előzetes ellenőrzés alá tartozó határon átnyúló szolgáltatást nyújtson, az eljáró hatóság az európai szakmai kártya létrehozásában közreműködik.

(4) Ha az európai szakmai kártya létrehozásának a célja az, hogy a kérelmező szakmai képesítését az eljáró hatóság elismerje, az európai szakmai kártya nem mentesít a szakma gyakorlásához külön jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételi vagy ellenőrzési követelmények teljesítése alól.

60/F. § *  (1) A kérelmező az európai szakmai kártya létrehozására irányuló kérelmét az Európai Bizottság által létrehozott honlapon keresztül nyújtja be.

(2) Az eljáró hatóság a kérelem benyújtásától számított hét napon belül értesíti a kérelmezőt az eljárás megindításáról és szükség esetén hiánypótlásra hívja fel.

(3) Az eljáró hatóság igazolja, hogy a kérelmező Magyarországon a szakma gyakorlására jogosult, és az európai szakmai kártya létrehozásához szükséges okiratai hitelesek.

60/G. § *  (1) Ha az eljáró hatóság olyan európai szakmai kártyát hozott létre, amely tanúsítja, hogy a kérelmező olyan határon átnyúló szolgáltatásra jogosult, amely nem tartozik előzetes ellenőrzés alá, az eljáró hatóság az európai szakmai kártya létrehozásának tényét a kérelemben megjelölt tagállam illetékes hatóságával és a kérelmezővel közli.

(2) A kérelmező kérheti, hogy az eljáró hatóság az eredeti kérelemben megjelölt tagállamon vagy tagállamokon túl az európai szakmai kártya hatályát további tagállamra vagy tagállamokra is terjessze ki. A kérelmező kérheti az eljáró hatóságtól az európai szakmai kártyája 18 hónapos időbeli hatályának a meghosszabbítását.

(3) A kérelmező a (2) bekezdés szerinti esetben az adataiban bekövetkezett változásokat az eljáró hatóságnak bejelenti.

(4) Az eljáró hatóság a (2) bekezdés szerinti esetben a döntését közli a kérelemben megjelölt tagállam illetékes hatóságával és a kérelmezővel.

(5) A kérelmező az európai szakmai kártyával addig gyakorolhatja a szakmát Magyarországon, amíg a belső piaci információs rendszerben lévő okiratok és adatok alapján a származási tagállamban jogosult a szakma gyakorlására.

60/H. § *  (1) Ha a kérelmező azért kéri az európai szakmai kártya létrehozásában az eljáró hatóság közreműködését, hogy szakmai képesítését a külföldi illetékes hatóság elismerje, vagy mert azzal előzetes ellenőrzés alá tartozó határon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani, az eljáró hatóság igazolja, hogy a kérelmező Magyarországon a szakma gyakorlására jogosult, és az európai szakmai kártya létrehozásához szükséges okirata hiteles, a kérelmet pedig haladéktalanul továbbítja a fogadó tagállam illetékes hatóságának, és erről a kérelmezőt értesíti. Ha a fogadó tagállam illetékes hatósága a kérelmet megalapozó dokumentum hiteles másolatát kéri, az eljáró hatóság a megkeresésnek két héten belül eleget tesz.

(2) Ha a kérelmező külföldi illetékes hatóságtól európai szakmai kártya igénybevételével kéri a képesítése VIII–IX/B. Fejezet szerinti elismerését, az eljáró hatóság hozza létre az európai szakmai kártyát.

(3) Ha a kérelmező európai szakmai kártya igénybevételével kéri külföldi képesítésének a VII. Fejezet szerinti elismerését, vagy előzetes ellenőrzés alá tartozó szolgáltatást kíván nyújtani Magyarországon, az eljáró hatóság vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság hozza létre az európai szakmai kártyát.

(4) Az eljáró hatóság vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság a (2) és a (3) bekezdésben meghatározott esetben, megalapozott kétség esetén további tájékoztatást kérhet a származási tagállam illetékes hatóságától. Az eljáró hatóság megalapozott kétség esetén a kérelmet megalapozó dokumentum vagy dokumentumok hiteles másolatát is kérheti a származási tagállam illetékes hatóságától. Ha az eljáró hatóság vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság az e bekezdés szerinti tájékoztatást vagy hiteles másolatot sem a származási tagállam illetékes hatóságától, sem a kérelmezőtől nem kapja meg, az európai szakmai kártya létrehozását elutasítja.

(5) Ha az eljáró hatóság nem hozza meg döntését vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság nem szervezi meg a szakmai vizsgát a 9. § (3) bekezdése szerinti határidőn belül, az ügyfelet megilleti a kérelmezett jog gyakorlása, és az európai szakmai kártyát létrehozottnak kell tekinteni.

60/I. § *  (1) Az eljáró hatóság a rendelkezésére álló adatok alapján gondoskodik az európai szakmai kártya létrehozásához szükséges adatok naprakészen tartásáról a kérelmező szakmagyakorlásával kapcsolatos fegyelmi vagy büntetőszankciót illetően. Az eljáró hatóság az adatokban bekövetkezett változásokról tájékoztatja a kérelmezőt és a fogadó tagállam illetékes hatóságait. A tájékoztatás nem érinti az 55. § szerinti riasztási mechanizmusra vonatkozó előírások teljesítését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás a következő adatokat tartalmazza:

a) azon személy természetes személyazonosító adatait és állampolgárságát, akit a szakma gyakorlásától eltiltottak, vagy akinek szakmagyakorlási jogát felfüggesztették,

b) a döntés hatálya alá tartozó szakma vagy szakmai tevékenység megnevezését,

c) a felfüggesztő vagy eltiltó döntést meghozó hazai hatóság vagy bíróság adatait és

d) a felfüggesztés vagy eltiltás időbeli hatályát.

(3) Az európai szakmai kártya birtokosa kérheti az eljáró hatóságtól a belső piaci információs rendszerben tárolt adatainak kijavítását, kiegészítését, törlését vagy zárolását.

(4) Az eljáró hatóság a kérelmezőt a (3) bekezdés szerinti jogáról az európai szakmai kártya létrehozásakor és ezt követően kétévente tájékoztatja.

(5) Ha az európai szakmai kártya birtokosa kéri a belső piaci információs rendszerben tárolt adatainak törlését, az eljáró hatóság vagy az előzetes ellenőrzést végző hatóság az európai szakmai kártya létrehozására irányuló korábbi döntését írásba foglalja.

(6) Az európai szakmai kártyát létrehozó eljáró hatóság harmadik személyek részére tanúsítja annak hitelességét és érvényességét.

XII. Fejezet * 

TÁJÉKOZTATÁS

61. § (1) *  A kérelmező vagy hozzájárulásával más személy a külföldön megszerzett bizonyítványának vagy oklevelének tartalmáról a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóságtól tájékoztatást kérhet.

(2) A tájékoztatásnak jogi hatálya nincs, a bizonyítvány vagy oklevél birtokosát vagy más személyt a tájékoztatásban foglaltak nem kötik.

XIII. Fejezet * 

A RÉSZTANULMÁNYOK BESZÁMÍTÁSA

62. § (1) Külföldön folytatott, nem befejezett alap-, közép- vagy felsőfokú iskolai (rész-) tanulmányok beszámítása a külföldi oktatási intézmény jogállásának, a tanulmányi idő és a tanulmányi követelmények figyelembevételével, valamint a hazai és a külföldi tanulmányi kötelezettségek összehasonlítása alapján történik.

(2) A résztanulmányok beszámítására irányuló kérelemhez csatolni kell a 7. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti okiratokat és azok hiteles fordítását. Az oktatási intézmény nem hiteles fordítást is elfogadhat.

(3) Az oktatási intézmény a résztanulmányok beszámításának feltételéül különbözeti vizsgák teljesítését szabhatja meg.

(4) Az oktatási intézmény akkor számíthat be külföldön folytatott résztanulmányokat, ha a kérelmező külföldön elismert intézményben folytatta tanulmányait.

(5) * 

63. § Nemzetközi szerződés vagy annak alapján kötött intézményközi megállapodás a résztanulmányok ajánlott vagy kötelező beszámítását is előírhatja.

XIV. Fejezet * 

AZ ELJÁRÁS DÍJA

64. § (1) *  A kérelmezőnek az e törvény I., II., XI. és XII. Fejezete szerinti eljárásért a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér egynegyedének megfelelő összeget (a továbbiakban: eljárási díj) kell befizetnie az eljáró hatóság számlájára.

(2) Az e törvény II. fejezete szerinti eljárásért, ha továbbtanulási céllal történik, az eljáró hatóság a kérelmező által fizetendő díjat szabhat meg, amely azonban nem haladhatja meg az eljárási díjat.

(3) *  Az e törvény III., IV. és V. fejezete, valamint Harmadik része szerinti eljárásért az eljárási díj háromszorosát kell befizetni az eljáró hatóság számlájára. Mentes azonban az eljárási díj alól az e törvény X. Fejezete szerinti bejelentés, még abban az esetben is, ha a szolgáltatásnyújtás előzetes ellenőrzés alá tartozik.

(3a) *  A kérelmezőnek a XI/A. Fejezet szerinti eljárásért a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér egyharmadának megfelelő összeget kell befizetnie az eljáró hatóság számlájára.

(4) *  A szakmai vizsga lebonyolításáért az oktatási intézmény a kérelmező által fizetendő díjat szabhat meg, amely azonban nem haladhatja meg az eljárási díj tízszeresét.

(5) *  A külföldi oktatási intézményben szerzett és Magyarországon nemzetközi szerződéssel vagy jogszabály által a magyar általános iskolai, szakképesítő vagy érettségi bizonyítvánnyal egyenértékűnek elismert bizonyítvány egyenértékűségéről szóló hatósági bizonyítvány kiállításáért az eljárási díj felét kell az eljáró hatóság számlájára befizetni.

(6) *  Az e §-ban szabályozott díjat a kérelmező részére vissza kell téríteni, ha kérelmét a határozat meghozatala vagy a hatósági bizonyítvány kiállítása előtt visszavonja.

(7) Ha a kérelmező kérelmét olyan módon módosítja, hogy az eljárásért eltérő összegű díjat kell fizetni, mint az eredeti kérelme alapján indult eljárásért, akkor a kérelmezőnek az eljárási díjat ki kell egészítenie a módosított kérelemnek megfelelő eljárási díjra, vagy a különbözetet a kérelmező részére vissza kell téríteni.

(8) *  Nem kell díjat fizetni a kérelmezőnek, ha résztanulmányai beszámítását kéri.

(8a) *  Nem kell a kérelmezőnek eljárási díjat fizetnie, ha az európai szakmai kártya birtokosaként a belső piaci információs rendszerben tárolt adatainak kijavítását, kiegészítését, törlését vagy zárolását kéri az eljáró hatóságtól.

(9) *  Az alkalmassági vizsga lebonyolítója a kérelmező által fizetendő díjat állapíthat meg. A díj nem haladhatja meg az alkalmassági vizsga lebonyolításával kapcsolatban felmerülő tényleges költségeket.

(10) *  Ha a nem tagállami állampolgár kérelmező – ide nem értve a magyar állampolgárt, valamint a tagállami állampolgárral azonos megítélés alá eső személyeket – az eljárásban költségmentesség iránti igényt terjeszt elő, az eljáró hatóság a kérelem megalapozottságának elbírálása céljából – a kérelmező egyidejű tájékoztatása mellett – kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatok továbbítását igényelheti a központi idegenrendészeti nyilvántartásból.

XV. Fejezet * 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

65. § (1) Ez a törvény – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2002. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény Harmadik Része (21–60. §), 71. § és 72. §-a az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi egyezményt kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(3) E törvény 70. §-ának (1) bekezdése 2003. január 1-jén lép hatályba.

66. § (1) E törvény rendelkezéseit először a hatálybalépését követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.

(2) *  Az eljáró hatóság nem kötelezheti szakmai vizsga letételére a kérelmezőt, ha a hatáskörrel rendelkező magyar szervek által adományozott ösztöndíjjal külföldön szerezte oklevelét, amennyiben

a) oklevelét 1995. május 1-je előtt szerezte, vagy

b) tanulmányait 1995. május 1-je előtt kezdte meg és 2000. május 1-jét megelőzően fejezte be.

67. § (1) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) jelölje ki a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért, a hazai bizonyítványokról, oklevelekről és a hazai szakmai gyakorlatról szóló hatósági bizonyítvány kiállításáért felelős szervet vagy szerveket, az előzetes ellenőrzést végző hatóságot vagy hatóságokat, a 4/A. §-ban meghatározott segítségnyújtó központot, a riasztási mechanizmusban közreműködő hatóságokat és az európai szakmai kártya létrehozásáért felelős hatóságokat, továbbá

b) állapítsa meg azon szabályozott szakmák körét, amelyek esetében a Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatást nyújtó a szolgáltatásnyújtást megelőzően bejelentésre kötelezett, illetve azon szakmák körét, amelyek előzetes ellenőrzés alá esnek, továbbá az ilyen bejelentések személyes adatot nem tartalmazó kötelező adattartalmát, a bejelentés megújításának szabályait, a bejelentéssel együtt benyújtandó dokumentumok körét, továbbá a riasztási mechanizmus alá tartozó képesítéseket, valamint közzétegye azon szakmák felsorolását, amelyek esetében az európai szakmai kártyát bevezették.

(2) *  Felhatalmazást kap az oktatásért felelős miniszter, hogy rendeletben hirdesse ki

a) * 

b) azon hazai szakmai képesítések felsorolását, amelyek esetében az eljáró hatóság maga dönthet arról, hogy a kérelmezőnek alkalmassági vizsgát vagy alkalmazkodási időszakot kell-e teljesítenie,

c) *  a közös képzési keret hatálya alá tartozó szakmák, valamint azon szakmák felsorolását, amelyek esetében közös alkalmassági vizsgát lehet tenni,

d) a 34. §-ban, a 35. §-ban és a 36. §-ban meghatározott, a szakmai tapasztalat elismerésének szabályai alá tartozó egyes szakmai tevékenységek felsorolását, * 

e) *  a közös képzési keret hatálya alá tartozó azon szakmák felsorolását, amelyek nem esnek a feltétel nélküli elismerésre irányuló eljárás hatálya alá,

f) *  azon szervezetek felsorolását, amely tagjai által gyakorolt szakmák az európai uniós jog alapján szabályozott szakmáknak minősülnek, * 

g) *  azon szakmák felsorolását, amelyek esetében közös alkalmassági vizsgát lehet tenni, de nem tartoznak a feltétel nélküli elismerésre irányuló eljárás hatálya alá.

(3) *  Felhatalmazást kap

a) az egészségügyért felelős miniszter, hogy rendeletben hirdesse ki a képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratok feltétel nélküli elismerésének szabályai alá tartozó általános orvosi, szakorvosi, ápolói, szülésznői, fogorvosi, fogszakorvosi és gyógyszerészi oklevelek és bizonyítványok megnevezését, az ezen okiratok birtokosaival azonos jogállású személyek körét, valamint rendeletben állapítsa meg az elismerési eljárás részletes szabályait, * 

b) *  az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter, hogy rendeletben hirdesse ki az állatorvosi oklevelek megnevezését, az ezen okiratok birtokosaival azonos jogállású személyek körét, valamint rendeletben állapítsa meg az elismerési eljárás részletes szabályait, * 

c) az építésügyért felelős miniszter, hogy rendeletben hirdesse ki az okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezését, az előző okirat birtokosaival azonos jogállás alá tartozó személyek körét, valamint rendeletben állapítsa meg az elismerési eljárás részletes szabályait. * 

(4) *  A hatáskörébe tartozó szabályozott szakmák esetében felhatalmazást kap a miniszter, hogy meghatározza az elismerhető vagy figyelembe vehető szakmai gyakornoki időszak időtartamát és az elismerés vagy figyelembevétel feltételeit.

(5) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter és a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben meghatározza az 53/A. § (5) bekezdése szerinti nagyon mérgező termékek, illetve irtószerek körét.

(6) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter, hogy hatáskörében – a nagyon mérgező termékek vonatkozásában a kereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben –

a) rendeletben közzétegye az 53/A. § (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti szakmai tevékenységek felsorolását, * 

b) kijelölje azt a hatóságot, amelynek feladatkörébe tartozik a Magyarországon folytatott, mérgező termékek kereskedelmére, forgalmazására vagy felhasználására vonatkozó szakmai gyakorlatról vagy jogosultságról szóló igazolás kiállítása, * 

c) megállapítsa a mérgező termékekkel kapcsolatos szakmai tevékenységek szakmai gyakorlaton alapuló elismerésének részletes eljárási szabályait. * 

(7) *  Az oktatásért felelős miniszter – az érintett miniszterek közreműködésével – elkészíti és a Magyar Közlönyben rendszeresen közzéteszi a szabályozott szakmák megnevezését és a szakmákat szabályozó jogszabály előkészítéséért felelős miniszterek megnevezését tartalmazó jegyzéket, továbbá gondoskodik annak interneten való hozzáférhetőségéről. A szabályozott szakmára vonatkozó jogszabály módosulása esetén az érintett miniszter kezdeményezi az oktatásért felelős miniszternél a jegyzék módosítását. A miniszter tájékoztatja az Európai Bizottságot a hatáskörébe tartozó szabályozott szakmákról, a szabályozott szakmákhoz tartozó szabályozott szakmai tevékenységekről, a szakma szabályozottságának indokairól, valamint az előzetes ellenőrzés alá tartozó szakmákról és ennek indokairól.

(8) *  Az eljáró hatóság a honlapján közzéteszi és naprakészen tartja a határon átnyúló szolgáltatásnyújtó bejelentésére és előzetes ellenőrzésére, a szakmai képesítések elismerésére, a kérelemmel együtt benyújtandó okiratokra, a nyelvismeretre, az eljárás határidejére, az eljárás díjára, valamint a jogorvoslatra vonatkozó részletes tájékoztatását.

68. § *  Az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvény 76. §-ával megállapított 28. § (2) bekezdést a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

68/A. § *  E törvénynek az egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXI. törvénnyel megállapított 67. § (7) bekezdésében meghatározott tájékoztatást első alkalommal 2016. január 18-ig kell az Európai Bizottságnak megadni.

68/B. § *  Ha a bíróság, illetve az ügyész az eljárása során megállapítja, hogy a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény 121. § (1) bekezdés d) pontja alapján a közigazgatási határozat megsemmisítésének van helye, akkor a bűncselekmény elkövetését megállapító jogerős bírósági ítéletről vagy ügyészi határozatról a közigazgatási határozatot meghozó eljáró hatóságot haladéktalanul tájékoztatja.

Az Európai Unió jogának való megfelelés * 

69. § *  Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 74/556/EGK irányelve a toxikus termékekkel kapcsolatos tevékenységekre, kereskedelemre és forgalmazásra vonatkozó átmeneti intézkedésekre, és az ilyen termékek hivatásszerű használatával, beleértve a közvetítők tevékenységeit is, kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó részletes rendelkezések megállapításáról,

b) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés c) pont és 21. cikk,

c) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk,

d) az Európai Parlament és a Tanács 2005/36/EK irányelve a szakmai képesítések elismeréséről, 1–20. cikk és 50–55. cikk, 57–64. cikk,

e) a Tanács 2005/71/EK irányelve (2005. október 12.) a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról, 12. cikk a) pont,

f) *  A Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25.) a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről, 14. cikk (1) bekezdés d) pont,

g) *  a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i, 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, 12. cikk (1) bekezdés d) pont,

h) *  a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i, 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, 28. cikk,

i) *  a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról szóló, 2013. november 20-i 2013/55/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv,

j) *  a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló 2014. február 26-ai 2014/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelve,

k) *  a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló 2014. május 15-i 2014/66/EU parlamenti és tanácsi irányelve.

70–71. § * 

72. § *