CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2012.II.22.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

2001. évi CI. törvény

a felnőttképzésről1

Abból a célból, hogy a tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei a társadalom minden tagja számára bővüljenek, hogy az állampolgárok meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, hogy eredményesen tudjanak bekapcsolódni a munka világába és sikeresek legyenek életük során, valamint annak érdekében, hogy a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:2

I. Rész

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § Az állam - e törvény keretei között - mindenki számára biztosítja a felnőttképzésben való részvételhez való jogot.

2. § (1) E törvény szabályozza a felnőttképzési, illetve a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatási és igazgatási tevékenységet, valamint a felnőttképzés intézmény- és támogatási rendszerét.

(2)3 A felnőttképzés e törvényben nem szabályozott kérdéseiben a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Sztv.), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Ktv.), valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.), valamint a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szht.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

3. § (1) A törvény hatálya - a (4) bekezdésben foglalt kivételekkel - kiterjed

a) a felnőttképzésben részt vevő, illetve a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatást igénybe vevő felnőttre,

b)4 a (2) bekezdésben meghatározott felnőttképzési tevékenységet folytató jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, egyéni cégekre, egyéni vállalkozókra.

(2) E törvény alkalmazásában felnőttképzési tevékenység

a)5 az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogalanyok e törvénynek megfelelő, saját képzési programja alapján megvalósuló iskolarendszeren kívüli olyan képzése, amely célja szerint meghatározott képzettség megszerzésére, kompetencia elsajátítására irányuló általános, nyelvi vagy szakmai képzés, továbbá

b) a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás.

(3)6

(4)7 E törvény hatálya nem terjed ki a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 11. §-a és 12. §-a szerint létrejött jogi személyre, kivéve ha az Sztv., a Ktv. vagy az Ftv. hatálya alá tartozik és felnőttképzési tevékenységet folytat, vagy az alapítása kizárólag felnőttképzési tevékenység folytatása céljából történt.

(5)8 E törvény hatálya nem terjed ki az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 115. § (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti egészségügyi ágazati képzésekre.

3/A. §9

3/B. §10 A közoktatási intézmény felnőttképzési tevékenységéből származó nyereségének felhasználására a Ktv. 38. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a nyereség a közoktatási intézményben tanulók díjazására nem használható fel.

II. Rész

A FELNŐTTKÉPZÉS IRÁNYÍTÁSA ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE

A felnőttképzés irányítása

4. § (1)11 A Kormány a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásával, valamint ellenőrzésével kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős szervet rendeletben jelöli ki.

(2)12 A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a felnőttképzéssel kapcsolatos feladatai körében rendeletben határozza meg

a)13 a felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának, illetve a külföldi szolgáltatók akkreditációja tekintetében az átjárhatóság és a kölcsönös elismerés biztosításának;14

b) a felnőttképzési normatív támogatások igénybevételének és a IV. rész szerint támogatott képzést folytató intézménynek az állami támogatással kapcsolatos kötelezettségeinek;15

c)16 az intézmény-, vagy programakkreditációs tanúsítvány adataiban bekövetkezett változás bejelentésének elmulasztása miatt fizetendő bírság mértékét, valamint a bírságfizetési kötelezettség részletes

szabályait.

(3)17 A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben határozza meg:18

a)19 a felnőttképzési tevékenység folytatásának részletes szabályait, a bejelentés részletes szabályait, a felnőttképzési tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, valamint a felnőttképzési tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, továbbá - az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben - a 9. § (3) bekezdése szerinti igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának és felhasználásának a szabályait;20

b)21 az intézmény és program akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályait, valamint - az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben - az akkreditációs eljárási díjak körét, mértékét, beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának és felhasználásának szabályait;22

c)23 az Országos Képzési Jegyzékbe (a továbbiakban: OKJ) tartozó szakképesítések esetén a gyakorlati foglalkozás teljesítésének részletes szabályait;

d)24 a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;

e)25 az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok felnőttképzési minősítési rendszerei közül a Magyarországon akkreditáltként elismerhetőeket, illetve a minősítési rendszerek elemei közül az elfogadhatóakat;

f)26 az e törvény szerinti felnőttképzési szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket;27

g)-h)28

i)29

(4)30 Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály a felnőttképzési szakterületen felnőttképzési szakértő igénybevételét írja elő, vagy az ilyen szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, - az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével - szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a felnőttképzési szakterületen szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(5)31 Aki a (4) bekezdés szerint szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát állami szakképzési és felnőttképzési szervnek bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(6)32 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a szakértői tevékenység végzésére jogosult, (5) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

4/A. §33 (1)34 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a felnőttképzési szakterületen szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a felnőttképzési szakterületen szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából az állami szakképzési és felnőttképzési szerv adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint a felnőttképzési szakterületen szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(2)35 Az (1) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács36

5. §37 A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (a továbbiakban: Tanács) a miniszter felnőttképzéssel és szakképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását segítő, szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületeként működik. A Tanács összetételét, feladatait külön jogszabály határozza meg.

6. §38

Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv39

7. §40 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv ellátja az e törvényben, valamint a külön jogszabályban meghatározott feladatokat.

A felnőttképzési tevékenység folytatásának feltételei41

8. §42 (1) A 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogalanyok felnőttképzési tevékenységet akkor folytathatnak, ha megfelelnek az e törvény és a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feltételeknek. Aki felnőttképzési tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát bejelenteni az állami foglalkoztatási szervnek. E rendelkezést a felnőttképzési tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

(2) Az állami foglalkoztatási szerv a felnőttképzési tevékenység végzésére jogosult, az (1) bekezdés szerinti bejelentést tevőkről nyilvántartást vezet. A nyilvántartásból kizárólag a felnőttképzési tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat. Amennyiben a bejelentés alapján vagy egyéb esetben lefolytatott ellenőrzése alapján az állami foglalkoztatási szerv megtiltja az érintett intézménynek a felnőttképzési tevékenység folytatását, azonban a felnőttképzési intézmény a képzést már megkezdte, az ezzel összefüggésben keletkezett, a szolgáltatás igénybevevőjét ért kárért a felnőttképzési intézményt terheli a felelősség.

9. § (1) A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartása tartalmazza:

a)43 a felnőttképzést folytató intézmény megnevezését, cégjegyzékszámát, illetve bírósági nyilvántartásba vételének számát, székhelyét, a felnőttképzési tevékenység végzésének telephelyét, levelezési címét, telefon- és faxszámát, elektronikus levelezési címét, vezetőjének nevét,

b) közoktatási intézmény esetén az OM azonosító számot,

c) a nyilvántartásba vételi számot,

d) a nyilvántartásba vétel időpontját,

e)44

f) a tervezett felnőttképzési tevékenységnek a 3. § (2) bekezdés szerinti célját, illetve a tervezett felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás formáját,

g)45 nyelvi képzés esetén a nyelv(ek) megnevezését,

h)46 a hatósági jellegű képesítésekre felkészítő képzések, valamint az államilag nem elismert képesítést nyújtó szakmai célú képzés esetén a képzés megnevezését, az OKJ-ban szereplő szakképesítések megszerzésére felkészítő képzés esetén a szakképesítés megnevezését és azonosítási számát,

i)47 általános képzés esetén a képzés megnevezését,

j)-k)48

l)49 a nyilvántartásból való törlés időpontját és okát.

(2) A felnőttképzést folytató intézmény köteles a nyilvántartásba vételi számát a tevékenysége gyakorlása során használt képzési dokumentációban (jelenléti ív, haladási napló, bizonyítvány stb.), valamint a képzéssel kapcsolatos üzleti dokumentumokon folyamatosan használni, arról ügyfeleit tájékoztatni, tevékenységéről közreadott írott tájékoztatójában, programfüzetében szerepeltetni, és az ügyfelek által jól látható módon kifüggeszteni.

(3)50 A 8. § (1) bekezdésében foglalt bejelentéssel egyidejűleg a felnőttképzést folytató intézmény külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni.

(4)51 A felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke nyilvános, azt a miniszter az általa vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján havonta közzéteszi. A nyilvántartás adatait és a bejelentéshez mellékelt okiratokat a nyilvántartás helyén egyébként bárki megtekintheti, azokról feljegyzést, illetve - igazgatási szolgáltatási díj ellenében - másolatot készíthet.

(5)52

A felnőttképzési intézmények ellenőrzése

10. §53 (1)54 Az állami foglalkoztatási szerv ellenőrzi, hogy a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmény

a)55 bejelentési kötelezettségének eleget tett-e, így különösen

aa)56

ab)57 a valóságnak megfelelnek-e a bejelentésben, illetve a nyilvántartásban szereplő adatok,

ac)-ae)58

b) felnőttképzési tevékenysége megfelel-e a jogszabályi feltételeknek, így különösen, hogy

ba)59 rendelkezik-e képzési programmal, az OKJ-ban szereplő szakképesítések megszerzésére felkészítő képzés esetén a vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményeknek megfelelő tárgyi, személyi feltételekkel, képzési programmal, és képzéseit ennek megfelelően folytatja-e,

bb) rendelkezik-e a képzések - képzési programnak megfelelő - lebonyolításához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel,

bc) megkötötte-e a képzésben résztvevőkkel az e törvénynek megfelelő tartalmú felnőttképzési, illetve a 20. § (4) bekezdés szerinti szerződést, és személyi adataik kezelése megfelel-e a 28. §-ban foglaltaknak,

bd) vezeti-e megfelelően a képzés megvalósításával összefüggő, a 10/A. §-ban előírt dokumentumokat,

be)60 biztosítja-e az intézmény felnőttképzési tevékenységére vonatkozó tájékoztatókhoz, valamint a képzési programhoz való hozzáférést, továbbá nyilvántartási számának a 9. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumokon történő megjelenítését,

bf) biztosítja-e - a 17. § (2) bekezdés alapján - az előzetesen megszerzett tudás mérését, értékelését, és ennek eredményét figyelembe veszi-e a képzés tartalmának, illetve folyamatának egyénre szabott alakításában,

bg)61

bh)62 OKJ-s képzések esetén a gyakorlati foglalkozást a szakmai és vizsgakövetelményekben, valamint a külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint folytatja-e.

(2)63 Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény a bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, felszólítja a bejelentés megtételére, és a felszólítással egyidejűleg a kötelező legkisebb munkabér havi összege ötszörösének megfelelő összegű bírságot szab ki. Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzési intézmény a bejelentési kötelezettségének ismételten nem tett eleget, az e bekezdésben meghatározott összegű minimálbér tízszeresének megfelelő összegű bírságot szab ki.

(3)64

(4)65 A tevékenységfolytatási tilalmat kimondó határozatot a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(5)66 Ha a felnőttképzést folytató intézmény a tevékenységét nem a jogszabálynak megfelelően látja el, vagy a felnőttképzési tevékenységét az állami foglalkoztatási szerv tiltó határozata ellenére folytatja, vele szemben az állami foglalkoztatási szerv - szükség esetén a 4. § (5) bekezdése szerinti felnőttképzési szakértői nyilvántartásban szereplő szakértő véleményének a beszerzését követően - a kötelező legkisebb munkabér havi összege ötszörösétől tízszereséig terjedő összegű bírságot szabhat ki, figyelemmel a (6) bekezdésben foglalt súlyosabban minősülő jogszabálysértési esetekre. Amennyiben a felnőttképzési intézmény a feltárt jogszabálysértést az állami foglalkoztatási szerv határozata alapján nem szünteti meg, vagy a felnőttképzési tevékenységet jogellenesen tovább folytatja, illetve ismételten jogszabálysértést követ el, az állami foglalkoztatási szerv egy évre, a (6) bekezdésben foglalt súlyosabban minősülő jogszabálysértés esetén két évre megtiltja a felnőttképzési tevékenység folytatását, és az erre vonatkozó határozatát a (4) bekezdés szerint közzéteszi.

(6)67 A felnőttképzési intézmény jogszabálysértő tevékenysége súlyosabban minősül, ha az intézmény:

a) nem köti meg a 20. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmú felnőttképzési szerződést,

b) nem rendelkezik a 16. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmú képzési programmal,

c) a felnőttképzési tevékenységét nem a képzési programnak megfelelően folytatja, attól a képzésben részt vevő hozzájárulása nélkül jelentősen eltér,

d) a 9. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségeinek nyolc napon belül nem tesz eleget.

(7)68 Az állami foglalkoztatási szerv a jogszabályban meghatározott esetekben a felnőttképzést folytató intézményt a nyilvántartásból törli.

(8)69 Az állami foglalkoztatási szerv az (1) bekezdés bh) alpontjában meghatározott ellenőrzési tevékenységét a gyakorlati foglalkozás helye szerint illetékes területi gazdasági kamara - külön jogszabályban meghatározottak szerint történő - bevonásával látja el.

(9)70 Az állami foglalkoztatási szerv által kiszabott bírságot a Nemzeti Foglalkoztatási Alap lebonyolítási számlájára kell befizetni.

10/A. §71 A felnőttképzési intézménynek az alábbi dokumentumokat kell vezetnie, nyilvántartania és - az állami foglalkoztatási szerv ellenőrzési jogköre gyakorlásának biztosítása érdekében - öt évig megőriznie:

a) az elméleti tanórán, gyakorlati foglalkozáson, illetve konzultáción vezetett, a képzésben részt vevő felnőtt által aláírt jelenléti íveket, valamint a képzésben résztvevővel esetlegesen elektronikus úton folytatott szakmai felkészítést, ellenőrzést igazoló dokumentumot,

b) a képzésben részt vevő felnőtt Fktv. 28. §-a alapján kezelt személyi adatait, valamint a képzés megkezdéséhez és folytatásához - a résztvevő oldaláról - szükséges feltételek meglétét igazoló eredeti dokumentumokat vagy azoknak a felnőttképzési intézmény által hitelesített másolatait,

c)72 a felnőttképzési szerződést, a képzési programot, a képzésnek a képzési program szerinti megvalósítását igazoló dokumentumokat, valamint a résztvevők hiányzásait dokumentáló haladási naplót,

d) a képzésben részt vevő felnőttnek a sikeres vizsga letételét, illetve a képzés elvégzését igazoló bizonyítványának (oklevél, tanúsítvány, igazolás stb.) annak kiállítója által hitelesített másolatát, illetve a bizonyítvány átvételéről szóló elismervény eredeti példányát,

e) a képzés megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítását szolgáló (alvállalkozói, megbízási, bérleti stb.) szerződések egy eredeti példányát,

f) a 28. § (2) bekezdésében előírt statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését igazoló adatlap eredeti példányát.

11. §73

III. Rész

A FELNŐTTKÉPZÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A felnőttképzést folytató intézmények akkreditációja

12. § (1)74 A 8. §-ban meghatározott nyilvántartásban szereplő felnőttképzést folytató intézmények külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján kérhetik akkreditálásukat. Az intézményi akkreditáció célja - a képzésben részt vevő felnőttek és egyéb érintettek érdekében - annak biztosítása, hogy az intézmény az általa meghirdetett felnőttképzési tevékenységet az akkreditációra vonatkozó külön jogszabályban meghatározott magasabb minőségi követelményeknek megfelelően végezze.

(2)75 A Felnőttképzési Akkreditáló Testület (a továbbiakban: FAT) akkreditációs eljárás lefolytatása alapján kiadja az akkreditációs tanúsítványt.

(3)76 Az akkreditációs eljárás alapfeltétele, hogy a felnőttképzést folytató intézmény legalább egy, általa már megvalósított akkreditált képzési programmal rendelkezzen, továbbá, hogy a képzés mellett felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtson.

(4)77 A felnőttképzést folytató intézményakkreditációja négy év elteltével hatályát veszti.

(5)78 A felnőttképzést folytató intézménynek az akkreditáció iránti kérelmet az állami szakképzési és felnőttképzési szervhez kell benyújtania.

(6)79 A felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szerv a szakirányú továbbképzést, illetve az Ftv. 56. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségtérítéses képzést folytató felsőoktatási intézmények - külön jogszabályban meghatározott tartalmú - jegyzékét megküldi a FAT részére. A FAT a jegyzék szerinti felsőoktatási intézmények számára - akkreditációs eljárás lefolytatása nélkül - intézményakkreditációs tanúsítványt ad ki.

(7)80 Amennyiben a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató határon átnyúló szolgáltatásnyújtása keretében történő felnőttképzési tevékenységét akkreditáltatni kívánja, az akkreditáció iránti kérelmében a valamely EGT-állam által elismert minősítési rendszer igazolása esetén kizárólag azoknak a követelményeknek való megfelelést szükséges igazolnia, amelyeket az adott állam követelményei nem tartalmaznak.

(8)81

(9)82 A FAT a közoktatási feladatot ellátó - más jogszabályban meghatározott - közoktatási intézmény intézményakkreditációs kérelme esetén egyszerűsített eljárást folytat le. Az egyszerűsített intézményakkreditációs eljárás alapjául szolgáló egyéb esetek körét és az eljárás részletes szabályait kormányrendelet határozza meg.

(10)83 Az akkreditációs eljárásért a felnőttképzést folytató intézmény külön jogszabályban meghatározott eljárási díjat köteles fizetni.84

12/A. §85 (1) Ha a felnőttképzést folytató intézmény az intézményakkreditációs tanúsítvány adataiban bekövetkezett változás átvezetését a jogszabályban meghatározott határidőben nem kezdeményezi, vele szemben a FAT bírságot szab ki. A bírság mértékét és a fizetési kötelezettség részletes szabályait kormányrendelet állapítja meg. Amennyiben az intézmény az adatváltozásnak a tanúsítványon való átvezetését a FAT bírságot megállapító határozata ellenére továbbra sem kezdeményezi, a FAT az intézményakkreditációt visszavonja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket az adatváltozásnak a programakkreditációs tanúsítványon történő átvezetésére is alkalmazni kell.

A Felnőttképzési Akkreditáló Testület

13. § (1)86 A FAT a felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációja iránti kérelemről közigazgatási hatósági eljárás keretében két hónapon belül dönt. A FAT döntése ellen a miniszterhez lehet fellebbezést benyújtani.

(2)87 A FAT ellenőrzi az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények felnőttképzési tevékenységét, és az ellenőrzés eredményéhez képest dönt az intézményi, illetve a program akkreditációjának visszavonásáról. Az akkreditáció visszavonása esetén - az erre okot adó körülmény feltárásától számított - egy évig a felnőttképzési intézmény intézményakkreditáció iránti, valamint ugyanazon tartalommal és megnevezéssel programakkreditáció iránti kérelmet nem nyújthat be.

(3) A FAT független szakmai testület.

(4)88 A FAT legfeljebb 15 tagból áll. Tagjait a miniszter nevezi ki - az elnök kivételével - hároméves időtartamra. A FAT a miniszter, valamint az egyházak, a gazdasági kamarák, a munkaadók, a munkavállalók, a helyi önkormányzatok, a felnőttképzési szakmai szervezetek képviselőiből, továbbá a felnőttképzés elismert szakértői közül kinevezett személyekből áll. Nem lehet a FAT tagja, aki e törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felnőttképzést folytató szervezetnek, illetve e szervezet jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységének vezető tisztségviselője, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja, gazdasági társaságnak bármilyen arányban tulajdonosa.

(5)89 A FAT tagjainak névsorát a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni.

(6)90 A FAT elnökét - a tagok közül - a miniszter nevezi ki négyéves időtartamra.

(7)91 A FAT működése során figyelembe veszi a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban: MFAB) határozatait és javaslatait, továbbá biztosítja az MFAB képviselőjének a testületi üléseken tanácskozási joggal történő részvételét.

(8)92 A miniszter törvényességi felügyeletet gyakorol a FAT működése felett.

Szakmai tanácsadó testület

14. §93

Az éves képzési terv

15. §94

A képzési program tartalma és akkreditációja

16. § (1) Felnőttképzést csak képzési program alapján lehet folytatni.

(2) A képzési program tartalmazza:

a) a képzés során megszerezhető kompetenciát,

b) a képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételeit,

c) a tervezett képzési időt,

d)95 a képzés formáit (egyéni felkészülés, csoportos képzés, távoktatás),

e)96 a tananyag egységeit (moduljait), azok célját, tartalmát, terjedelmét, a tananyagegységekhez rendelt elméleti és gyakorlati óraszámot,

f) a maximális csoportlétszámot,

g) a képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszer leírását,

h) a képzésről, illetve a képzés egyes egységeinek (moduljainak) elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételeit,

i) a képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, ezek biztosításának módját.

(3)97 Az OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló, valamint az akkreditált képzési program felépítése moduláris szerkezetű.

17. § (1) A képzési programnak igazodnia kell a képzésben részt vevő felnőttek eltérő előképzettségéhez és képességeihez.

(2) A képzésre jelentkező felnőtt kérheti tudásszintjének előzetes felmérését, amelyet a felnőttképzést folytató intézmény köteles értékelni és figyelembe venni.

18. §98

19. § (1)99 A 8. §-ban meghatározott nyilvántartásban szereplő felnőttképzést folytató intézmények külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján kérhetik képzési programjaik akkreditálását. A programakkreditáció célja, hogy - a képzésben részt vevő felnőttek és egyéb érintettek érdekében - a képzési program biztosítsa a megszerezni kívánt kompetenciának az akkreditációra vonatkozó külön jogszabályban meghatározott magasabb minőségi követelmények szerint történő elsajátítását.

(2)100 A programakkreditáció hatályának időtartama legalább 2, legfeljebb 5 év lehet. A FAT a programakkreditáció alapjául szolgáló feltételek fennállása esetén kiadja a programakkreditációs tanúsítványt.

(3)101 A más törvény felhatalmazása alapján akkreditált, vagy hatósági jogkörben engedélyezett képzési programot az állami szakképzési és felnőttképzési szervhez be kell jelenteni. A bejelentés alapján a FAT az akkreditációs eljárás lefolytatása nélkül kiadja a programakkreditációs tanúsítványt.

(4)102

(5)103 Az egyházi felnőttképzési intézmények és képzési programjaik akkreditálása során a hittudományokra, illetve kizárólag a hitélet gyakorlására vonatkozó tárgyak, ismeretek tartalma nem vizsgálható.

(6)104 A felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szerv a szakirányú továbbképzési programok, illetve az Ftv. 56. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségtérítéses képzési programok - külön jogszabályban meghatározott tartalmú - jegyzékét megküldi a FAT részére. A FAT a jegyzékben feltüntetett képzési programokra vonatkozóan - akkreditációs eljárás lefolytatása nélkül - programakkreditációs tanúsítványt ad ki.

A felnőttképzési szerződés

20. § (1) A felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben részt vevő felnőtt felnőttképzési szerződést köt.

(2)105 A felnőttképzési szerződésnek tartalmaznia kell:

a)106 a képzésre vonatkozóan a 9. § (1) bekezdésének f)-i) pontjában meghatározott tartalmú adatokat, továbbá OKJ-s képzés esetén ennek azonosító számát, általános, valamint nem OKJ-ban szereplő képesítés megszerzésére irányuló szakmai célú képzés esetén az elsajátítható ismereteket, kompetenciákat,

b) a résztvevőnek a képzés során nyújtott teljesítménye ellenőrzésének, értékelésének módját, a vizsgára történő bocsátás feltételeit,

c) az elméleti tanórákról, a gyakorlati foglalkozásokról, illetve a konzultációkról való megengedett hiányzás mértékét, és ennek túllépése esetén a képzésben résztvevőt érintő következményeket,

d) a képzés helyét, időtartamát, ütemezését, figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudás beszámítását,

e)107 a gyakorlati foglalkozás helyét, időtartamát, ütemezését, valamint a felnőtt számára a gyakorlati foglalkozással összefüggésben esetlegesen biztosított juttatásokat,

f)108 a vizsga szervezésének módját, formáját; OKJ szerinti, hatósági, illetve nyelvi képzés esetén a javasolt vizsgaszervező intézmény megnevezését,

g)109 a képzési díj - külön kiemelten a vizsgadíj és az esetlegesen szükséges pótvizsga díjának - mértékét és fizetésének módját, figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudás beszámítását,

h)110 állami, illetve európai uniós források terhére támogatásban részesülő képzés esetén

ha) a támogatás tényét, megnevezését, a támogatás összegét,

hb) a támogatásban részesülő felnőttképzési intézmény kötelezettségvállalását a 21. § (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltétel biztosítására, valamint

i)111 a képzésben részt vevő felnőtt, illetve a felnőttképzést folytató intézmény szerződésszegésének következményeit,

j)112 mindazt, amit külön kormányrendelet előír,

k)113 a felnőttképzési intézmény nyilvántartásba vételének elmaradásával, illetve a tevékenysége folytatásának megtiltásával összefüggésben keletkezett, a szolgáltatás igénybevevőjét ért kár viselésére vonatkozó rendelkezéseket.

(3)114 A felnőttképzési szerződést írásban kell megkötni.

(4)115 A (2) és (3) bekezdésekben meghatározottak alapján a felnőttképzési intézménynek azon résztvevőkkel is - a polgári jog általános szabályai szerint - szerződést kell kötnie a képzésre vonatkozóan, akik a tankötelezettségük teljesítése, illetve iskolarendszerű képzésben való részvételük mellett felnőttképzésben is részt vesznek. Tanköteles tanulóval államilag elismert szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre felnőttképzési szerződés nem köthető.

20/A. §116

IV. Rész

FELNŐTTKÉPZÉSI TÁMOGATÁSOK

A támogatások általános szabályai

21. § (1)117 A felnőttképzést az állam a 22-27. §-okban foglaltak szerint támogatja.

(2) A felnőttképzés támogatásának államháztartási forrásai:

a) a központi költségvetés,

b) a szakképzési hozzájárulásnak a felnőttképzésre elszámolható része,

c)118 a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (a továbbiakban: NFA) foglalkoztatási és képzési alaprészei,

d)119

(3)120 A (2) bekezdésben meghatározott, valamint az európai uniós források terhére - a (4) és (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - kizárólag olyan felnőttképzési intézmény támogatható, amely121

a)122 a támogatás teljes időtartama alatt biztosítja, hogy a FAT által kiállított, hatályos intézményakkreditációs tanúsítvánnyal rendelkezzen, és

b) a külön jogszabályban előírt statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítette,

c)123

(4)124 A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel a 29. § 13. pontjában meghatározott belső képzések támogatása esetében nem alkalmazható.

(5)125

(6)126 A (3) bekezdésben meghatározott források terhére nyújtott képzési célú támogatások esetében a - külön jogszabályban meghatározott - rész-szakképesítés nem minősül az első, állam által elismert szakképesítésnek.

(7)127 A (3) bekezdésben meghatározott források terhére támogatás nyújtható olyan nem magyar állampolgárnak is, aki

a) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben128 meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát Magyarországon gyakorolja, vagy

b) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény129 hatálya alá tartozik és bevándorolt, letelepedett, befogadott, illetőleg hontalan, vagy

c) a menedékjogról szóló törvény130 alapján menekült vagy menedékes jogállású.

Felnőttképzési normatív támogatás

22. §131 (1) Az állam a fogyatékkal élő felnőttek képzéséhez a költségvetési törvényben meghatározott mértékű normatív támogatást nyújthat.132 Ennek keretében a fogyatékkal élők számára - a költségvetésben meghatározott előirányzat mértékéig, a külön jogszabályban meghatározott feltételek és a támogatási igények kielégítésére meghatározott sorrend szerint - díjmentesen biztosítja a felnőttképzést folytató intézményben folyó, szakmai, nyelvi és általános képzést.

(2) Felnőttképzési normatív támogatásban kizárólag a 12. § szerint akkreditált és - külön jogszabályban meghatározottak szerint - a minisztériummal a felnőttképzési támogatásról szóló megállapodást megkötött felnőttképzést folytató intézmény részesülhet.

(3) Általános, nyelvi, valamint az OKJ-ban nem szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzés esetén a normatív támogatás igénybevételének feltétele a felnőttképzést folytató intézmény képzési programjának akkreditálása is.

(4) Amennyiben a támogatott képzésben részt vevő és ezt követően sikeres vizsgát tevő fogyatékkal élő felnőttek száma nem éri el a külön jogszabályban meghatározott mértéket, úgy a felnőttképzést folytató intézmény a külön jogszabályban meghatározottak szerint a támogatás visszafizetésére köteles.

(5)133 Fogyatékkal élő felnőtt egyidejűleg egy támogatott képzésben vehet részt, és három naptári év alatt legfeljebb két képzéséhez nyújtható felnőttképzési normatív támogatás az (1)-(4) bekezdés alapján. Az értelmi, súlyosan-halmozottan fogyatékos, autista személyek általános célú képzésére a korlátozás nem vonatkozik.

23. §134

Foglalkoztatást elősegítő képzések támogatása

24. § (1)135 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 14. §-ában meghatározott esetekben és feltételekkel a felnőtt képzése az NFA terhére támogatásban részesíthető.

(2)136 Az (1) bekezdés alapján a 12. § szerint akkreditált felnőttképzést folytató intézmény, továbbá a 29. § 13. pontja szerinti belső képzést biztosító intézmény által szervezett képzésben részt vevő felnőtt képzése támogatható.

25. §137

A felnőttképzés, valamint a felnőttképzés technikai feltételei fejlesztésének támogatása138

26. §139 (1)140 Az NFA képzési alaprésze központi keretének felnőttképzési célra fordítható része - külön jogszabályban meghatározottak szerint - felhasználható

a) az e törvény hatálya alá tartozó képzések támogatására,

b) a felnőttképzést folytató akkreditált intézmények technikai feltételei fejlesztésének támogatására,

c) a felnőttképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenység támogatására,

d) az Európai Unió felnőttképzési programjaihoz való csatlakozás hazai pénzügyi forrásaihoz.

(2)141 Az (1) bekezdésben meghatározott célok támogatására kötött szerződésnek a következőket kell tartalmaznia:

a) a szerződést kötő felek

aa) nevét (cégnevét), önkormányzat vagy önkormányzatok társulása esetén az önkormányzat vagy társulás nevét,

ab) székhelyét, lakcímét,

ac) statisztikai számjelét,

ad) adószámát, adóazonosító jelét,

ae) képviseletére jogosult, illetve a szerződés teljesítésével összefüggésben eljáró személy nevét,

b)142 a támogatott cégjegyzékszámát, egyéni vállalkozói nyilvántartási számát vagy bírósági nyilvántartási számát, önkormányzat vagy önkormányzati társulás törzskönyvi nyilvántartási számát, valamint felnőttképzési intézmény esetén akkreditációs számát,

c)143 a támogatásban részesülőnek az állami adóhatóságnál bejelentett azt a pénzforgalmi számlaszámát és a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatójának megnevezését, - önkormányzat vagy többcélú kistérségi társulás által fenntartott támogatott esetében a költségvetési elszámolási számlaszámát - ahova a támogatás összege átutalható,

d) a támogatás célját, a felhasználás részletes leírását,

e) a támogatás összegét, folyósításának módját és ütemezését,

f) a támogatott program megkezdésének és befejezésének tervezett időpontját, valamint a támogatás felhasználásáról történő szakmai és pénzügyi elszámolás módját és időpontját,

g) a támogatottnak a támogatás felhasználására és elszámolására vonatkozó kötelezettségeit, feladatait,

h) a támogató szerződéstől való elállásának, illetve felmondásának eseteit,

i) a szerződésszegés, illetve a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználásának jogkövetkezményeit,

j) a támogatott nyilatkozatát arról, hogy nincs lejárt határidejű, az államháztartással összefüggő jogszabályok szerinti köztartozása.

27. §144

Statisztikai adatnyilvántartás és -szolgáltatás

28. § (1)145 A felnőttképzést folytató intézmények e törvény mellékletében meghatározott adatokat tartják nyilván, illetve kezelik azokat. Az adatok statisztikai célra, illetve a felnőttképzési intézmény e törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése érdekében felhasználhatók és személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók.

(2) A felnőttképzést folytató intézmény felnőttképzési tevékenységéről a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény előírásai szerint statisztikai célú adatszolgáltatásra kötelezett.

(3)146 A felnőttképzési intézmények a 21. § (3) bekezdésében meghatározott források terhére támogatott képzéseik tekintetében, e törvény melléklete 1. pontjának bd) és ca) alpontjaiban meghatározott adatokról - külön kormányrendeletben meghatározottak szerint - jelentést szolgáltatnak a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv részére.

(4)147 A 21. § (3) bekezdésében meghatározott források terhére támogatott képzésben részt vevő felnőtt - feltéve, hogy foglalkoztatási jogviszonyt nem létesített vagy önfoglalkoztatóvá vált - köteles a képzés befejezését követő három éven át - külön kormányrendeletben meghatározottak szerint - a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv részére a képzéssel megszerzett szakképesítés vagy egyéb kompetencia hasznosulására vonatkozóan adatot szolgáltatni, illetve közölni, hogy milyen vállalkozást végez.

(5)148 A (4) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség a foglalkoztatót terheli, amennyiben a felnőtt a képzés befejezését követően foglalkoztatási jogviszonyt létesít. A foglalkoztatónak - külön kormányrendeletben meghatározottak szerint - az adatszolgáltatás keretében közölni kell, hogy a felnőtt hol állt munkába, milyen munkakörben foglalkoztatják, illetve milyen tevékenységet lát el.

28/A. §149

V. Rész

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

29. § E törvény alkalmazásában:

1. Intézmény-akkreditáció: a felnőttképzési intézményben folytatott képzési (tananyagfejlesztés, oktatás/képzés, értékelés) és felnőttképzési szolgáltató tevékenységnek, az intézmény irányítási és döntési folyamatok szabályozottságának vizsgálata és minőség szempontjából történő hitelesítése.

2. Program-akkreditáció: a képzési célnak való megfelelés (különös tekintettel a munkaerő-piaci szükségességre, az életminőség javítására), a megvalósíthatóság, továbbá a képzés tartalmi elemeinek és a pedagógiai/andragógiai követelményeknek való megfelelés vizsgálata és minőség szempontjából történő hitelesítése.

3.150 Távoktatás: az oktatásnak az a formája, amely alkalmazása esetén a tananyaggal való megismerkedés, a tananyag elsajátítása és az elsajátított tudásról történő számadás a felnőttképzésben résztvevő önálló tevékenységét igényli. A távoktatás során a tanulás közvetett irányítása valósul meg, amely megköveteli a tananyagok speciális felépítését, az azokhoz való hozzáférés technikájának biztosítását, a tanulási folyamat a felnőttképzésben résztvevő által történő ellenőrzésének lehetőségét. A távoktatás időtartamát, valamint az ismeretátadás és a tanulmányok teljesítése ellenőrzésének formáit a képzésben részt vevő felnőttel kötött felnőttképzési szerződésben a felnőttképzést folytató intézmény határozza meg. A távoktatás megvalósulhat hagyományos levelező oktatás keretében vagy infokommunikációs technológiai adathordozók felhasználásával.

4. Általános célú képzés: olyan képzés, amely az általános műveltség növelését célozza, amely hozzájárul a felnőtt személyiségének fejlődéséhez, a társadalmi esélyegyenlőség és az állampolgári kompetencia kialakulásához.

5. Felnőtt: felnőttképzésben részt vevő természetes személy, aki külön törvényben meghatározottak szerint tankötelezettségét teljesítette.

6. Hátrányos helyzetű felnőtt: olyan felnőtt, akinek valamely szociális, életviteli vagy egyéb okból a képzési lehetőségekhez való hozzáférése állami támogatás nélkül az átlagosnál nehezebben megvalósítható.

7.151 A felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás: olyan szolgáltatás, amely a képzések egyénre szabott kialakításának elősegítésére, a képzés hatékonyságának javítására vagy a munkavállalás elősegítésére irányul.

8.152 Fogyatékkal élő felnőtt: a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontjában meghatározott, a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében szereplő mértékű fogyatékossággal rendelkező személy, amennyiben e törvény alkalmazásában felnőttnek minősül.

9. Iskolarendszeren kívüli képzés: olyan képzés, amelynek résztvevői nem állnak a képző intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban.

10. Kompetencia: a felnőttképzésben részt vett személy ismereteinek, készségeinek, képességeinek, magatartási, viselkedési jegyeinek összessége, amely által a személy képes lesz egy meghatározott feladat eredményes teljesítésére.

11.153 Álláskereső felnőtt: az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontjában meghatározott természetes személy, amennyiben e törvény alkalmazásában felnőttnek minősül.

12.154 Elméleti tanóra: a képzésnek a megszerezni kívánt képesítéshez, kompetenciához szükséges elméleti tudás megszerzését biztosító, 45 percet elérő időtartamú egysége.

13.155 Belső képzésnek minősül a munkáltató által a saját munkavállalói részére saját munkaszervezetén belül, nem üzletszerűen szervezett képzés, illetve a külön jogszabályok alapján végzett köztisztviselői továbbképzés. A belső képzés szempontjából munkavállaló az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott személy.

14.156 Nem formális tanulásnak minősül a munkahely, a társadalmi és egyéb szervezetek által szervezett olyan rendszerezett oktatás-tanulás, amely oktatási, képzési intézményeken kívül az egyén igényei és kezdeményezése alapján valósul meg, és amely közvetlenül nem kapcsolódik képesítés megszerzését tanúsító okirat megszerzéséhez.

15.157 Gyakorlati foglalkozás: a képzés azon része, amely a megszerezni kívánt képesítéshez, kompetenciához szükséges elméleti ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásának elsajátítását biztosítja.

16.158 Konzultáció: az elsajátítandó ismeret átadását, megerősítését elősegítő, a képzésben részt vevő felnőtt(ek) és az oktató (tutor) közötti megbeszélés, mely elektronikus formában is megvalósulhat.

17.159 Modul: Tanítási vagy tananyagegység, amely egy logikailag összetartozó ismeretanyagnak önállóan kezelhető, meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel behatárolt, mérhető kimenetű, önállóan is tanítható része. A modul ismeretanyagának elsajátítását követően a képzésben részt vevő személy képes lesz az ismereteket, készségeket, képességeket, tulajdonságokat meghatározott szinten alkalmazni, illetve további tanulmányai során felhasználni.

18.160 Moduláris rendszer: Meghatározott, összekapcsolható egységekből (modulokból) álló képzési program, tananyag, amely lehetővé teszi a képzés kimeneti követelményének teljesítéséhez szükséges ismeretek részenkénti elsajátítását, biztosítja a szakmák közti átjárhatóságot, az eltérő tudásszintekhez, munkatapasztalatokhoz való alkalmazkodást, a képzések különböző irányú specializálását. A modulok egymáshoz illesztésével, cseréjével különböző moduláris képzési programok, tananyagok állíthatók össze.

19.161 Szakmai képzés: olyan képzés, amely valamely foglalkozás, munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul.

20.162 Felnőttképzési tevékenység megkezdése: a 3. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenység tényleges megkezdése vagy a felnőttképzési tevékenységnek a felnőttképzési intézmény általi meghirdetése.

VI. Rész

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

30. § (1) E törvény - a (2) bekezdés kivételével - 2002. január 1-jén lép hatályba.

(2)163 A 22., 24. §, a 27. §-a és a 28. § (2) bekezdése 2003. január 1-jén lép hatályba.

(3)164

(4)165

(5)166

(6)167

(7)168 E törvény

a) az Európai Parlament és a Tanács az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén” történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2004/38/EK irányelvének,

b) a Tanács a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109/EK irányelvének,

c) a Tanács a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státusok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló 2004/83/EK irányelvének,

d) a Tanács a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK irányelvének

való megfelelést szolgálja.

Melléklet a 2001. évi CI. törvényhez169

1. E törvény alapján kezelt adatok:

a)170 a képzésben résztvevő neve, születési helye és ideje, állampolgársága, lakó- és tartózkodási helyének címe és telefonszáma, nem magyar állampolgár esetén Magyarország területén való tartózkodás jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat, illetve okmány vagy a tartózkodási jogot igazoló okmány megnevezése, száma;

b) a képzési jogviszonnyal összefüggő adatok, így különösen a képzésben résztvevő

ba) iskolai és szakmai végzettségével, nyelvi ismereteivel,

bb) képzésbe történő felvételével,

bc) tanulmányainak értékelésével és minősítésével,

bd) vizsga letételével (a képzéssel megszerzett szakképesítés vagy egyéb kompetencia megnevezése, a vizsga helye, időpontja, eredménye),

be) fegyelmi és kártérítési ügyeivel

kapcsolatos adatok;

c) állami és európai uniós források terhére támogatott képzések esetén az a)-b) pontban foglaltakon kívül:

ca) a képzésben résztvevő Ktv. szerinti tanulói azonosító száma,

cb) a támogatások, juttatások külön jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához szükséges, a jövedelmi, szociális helyzetet igazoló, valamint fogyatékosságra vonatkozó adatok.

2.171

3. Az állami támogatás jogszerű igénybevételének és felhasználásának ellenőrzése céljából a képzésben résztvevő 1. a)-c) pontban kezelt adatait kérelemre a minisztérium, illetve a külön jogszabály alapján ellenőrzésre feljogosított más szerv részére rendelkezésre kell bocsátani.



1  Kihirdetve: 2001. XII. 24.


2  Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § a).


3  Módosította: 2005. évi CXXXIX. törvény 173. § a), 2009. évi LVI. törvény 263. §.


4  Megállapította: 2011. évi CV. törvény 51. §. Hatályos: 2011. VII. 27-től.


5  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 14. § (1). Hatályos: 2007. IX. 1-től.


6  Hatályon kívül helyezte: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) a). Hatálytalan: 2004. I. 1-től.


7  Megállapította: 2011. évi CCVI. törvény 46. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


8  Megállapította: 2010. évi CLXXIII. törvény 109. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


9  Hatályon kívül helyezte: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (9) c). Hatálytalan: 2007. I. 1-től.


10  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 15. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


11  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 19. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


12  Módosította: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) b). Számozását módosította: 2006. évi CXIV. törvény 19. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


13  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


14  Lásd: 91/2002. (IV. 26.) Korm. rendelet, 22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet.


15  Lásd: 15/2003. (II. 19.) Korm. rendelet, 206/2005. (X. 1.) Korm. rendelet, 123/2007. (V. 31.) Korm. rendelet.


16  Beiktatta: 2011. évi CV. törvény 52. §. Hatályos: 2011. IX. 2-től.


17  Számozását módosította: 2006. évi CXIV. törvény 19. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


18  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 19. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től.


19  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től.


20  Lásd: 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet.


21  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 2. §. Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (10) f), 2009. évi LVI. törvény 263. §.


22  Lásd: 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet.


23  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 19. § (2). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


24  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től.


25  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (3). Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § c).


26  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től.


27  Lásd: 10/2010. (IV. 15.) SZMM rendelet.


28  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CV. törvény 129. § (2) a). Hatálytalan: 2011. VII. 27-től.


29  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi XXXVII. törvény 3. § (2). Hatálytalan: 2010. III. 15-től.


30  Megállapította: 2009. évi CXLIX. törvény 84. § (1). Hatályos: 2010. I. 1-től.


31  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (4). Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § d).


32  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (4). Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § e).


33  Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 84. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től.


34  Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § f).


35  Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § g).


36  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 20. §. Hatályos: 2007. I. 1-től.


37  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 20. §. Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


38  Hatályon kívül helyezte: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (9) c). Hatálytalan: 2007. I. 1-től.


39  Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § h).


40  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 21. §. Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § h).


41  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (5). Hatályos: 2009. X. 1-től.


42  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (5). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


43  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 6. § (1). Módosítva: 2009. évi LVI. törvény 263. §, 264. § alapján.


44  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


45  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 22. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


46  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (6). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


47  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (6). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


48  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


49  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


50  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


51  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 22. § (2). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


52  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


53  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 7. §. Hatályos: 2004. I. 1-től.


54  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 23. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


55  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


56  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


57  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


58  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


59  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (7). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


60  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (8). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


61  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


62  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 16. § (1). Hatályos: 2007. IX. 1-től.


63  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (9). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


64  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


65  Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) c), 2009. évi LVI. törvény 263. §.


66  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (10). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


67  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (10). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


68  Megállapította: 2011. évi CV. törvény 53. §. Hatályos: 2011. VII. 27-től.


69  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (10). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


70  Megállapította: 2011. évi CLXVI. törvény 15. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.


71  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 24. §. Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


72  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


73  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2005. évi LXX. törvény 19. § (2). Hatálytalan: 2005. XI. 1-től.


74  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 25. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


75  Módosítva: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) g) alapján.


76  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 25. § (2). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


77  Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) b), 2009. évi LVI. törvény 263. §.


78  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 9. § (1). Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § i).


79  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 17. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


80  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (11). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


81  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CV. törvény 129. § (2) b). Hatálytalan: 2011. VII. 27-től.


82  Megállapította: 2009. évi XCVIII. törvény 2. §. Hatályos: 2009. XI. 21-től. Lásd: 2009. évi XCVIII. törvény 6. § (2).


83  Számozását módosította: 2003. évi CVI. törvény 9. § (2).


84  Lásd: 7/2002. (XII. 6.) FMM rendelet.


85  Beiktatta: 2011. évi CV. törvény 54. §. Hatályos: 2011. IX. 2-től.


86  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 24. §. Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) h), j), 2009. évi LVI. törvény 263. §. A korábbi harmadik mondatot hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


87  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 26. § (1). Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) c).


88  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 26. § (2). A negyedik mondatot beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (12). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §, 2011. évi CLXXV. törvény 146. §.


89  Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) c), 2009. évi LVI. törvény 263. §.


90  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 26. § (3). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


91  Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) a).


92  Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) b).


93  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


94  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


95  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


96  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


97  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 27. §. Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (6), (8).


98  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


99  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 28. §. Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) d).


100  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 12. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


101  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 12. § (1). Módosította: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (13) h), 2007. évi CII. törvény 42. § (7) b), 2011. évi CXCI. törvény 188. § j).


102  Hatályon kívül helyezte: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (9) c). Hatálytalan: 2007. I. 1-től.


103  Számozását módosította: 2003. évi CVI. törvény 12. § (2).


104  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 18. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


105  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 29. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (5).


106  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 19. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


107  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 19. § (2). Hatályos: 2007. IX. 1-től.


108  Jelölését módosította: 2007. évi CII. törvény 19. § (2).


109  Jelölését módosította: 2007. évi CII. törvény 19. § (2).


110  Jelölését módosította és szövegét megállapította: 2007. évi CII. törvény 19. § (2)-(3). Hatályos: 2007. IX. 1-től.


111  Jelölését módosította: 2007. évi CII. törvény 19. § (2).


112  Jelölését módosította: 2007. évi CII. törvény 19. § (2). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


113  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (13). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


114  Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


115  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 29. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (5).


116  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2011. évi CV. törvény 129. § (2) c). Hatálytalan: 2011. VII. 27-től. Lásd: 2011. évi CV. törvény 129. § (3).


117  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 13. §. Hatályos: 2004. V. 1-től.


118  Módosítva: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (10) f), 2011. évi CLXVI. törvény 15. § (2) alapján.


119  Hatályon kívül helyezte: 2006. évi CXIV. törvény 50. § (9) c). Hatálytalan: 2007. I. 1-től.


120  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 30. § (1).


121  Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) e).


122  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 20. §. Módosította: 2009. évi LVI. törvény 263. §.


123  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CV. törvény 129. § (2) d). Hatálytalan: 2011. VII. 27-től.


124  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 30. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


125  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLV. törvény 34. § (2) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


126  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 30. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


127  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 30. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


128  Lásd: 2007. évi I. törvény.


129  Lásd: 2007. évi II. törvény.


130  Lásd: 1997. évi CXXXIX. törvény.


131  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 31. §. Hatályos: 2007. VII. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


132  A támogatás mértéke a 2003. évben 300, illetőleg 600 forint/óra/fő. Lásd: 2002. évi LXII. törvény 52. §. A 2004. évben 350, illetve 700 forint/óra/fő. Lásd: 2003. évi CXVI. törvény 60. § (1). A 2005. évben 370, illetve 740 forint/óra/fő. Lásd: 2004. évi CXXXV. törvény 61. § (1). A 2006. évben az elméleti óraszám után 240, a gyakorlati óraszám után 560, a fogyatékkal élők képzéséhez 780 forint/fő/óra. Lásd: 2005. évi CLIII. törvény 64. §. A 2007. és 2008. évben a fogyatékkal élő felnőttek általános, nyelvi és szakmai képzéséhez nyújtható normatív támogatás mértéke 780 forint/fő/óra. Lásd: 2006. évi CXXVII. törvény 61. §, 2007. évi CLXIX. törvény 61. §.


133  Módosította: 2007. évi CII. törvény 42. § (10) f).


134  Hatályon kívül helyezte: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) d). Hatálytalan: 2004. I. 1-től.


135  Módosította: 2011. évi CLXVI. törvény 15. § (2).


136  Megállapította: 2003. évi CVI. törvény 15. §. Hatályos: 2004. I. 1-től.


137  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLV. törvény 34. § (2) b). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


138  Megállapította: 2002. évi XLVII. törvény 15. §. Hatályos: 2002. XII. 10-től.


139  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 32. §. Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


140  Számozását módosította: 2007. évi CII. törvény 21. §. Módosította: 2011. évi CLXVI. törvény 15. § (2).


141  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 21. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


142  Módosította: 2009. évi CXV. törvény 72. § (2).


143  Módosította: 2009. évi LXXXV. törvény 116. §.


144  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2007. évi CII. törvény 42. § (7) a). Hatálytalan: 2007. IX. 1-től.


145  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 22. § (1). Hatályos: 2007. IX. 1-től.


146  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 22. § (2). Hatályos: 2009. I. 1-től.


147  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 22. § (2). Hatályos: 2009. I. 1-től.


148  Beiktatta: 2007. évi CII. törvény 22. § (2). Hatályos: 2009. I. 1-től.


149  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2011. évi CV. törvény 129. § (2) e). Hatálytalan: 2011. VII. 27-től.


150  Megállapította: 2009. évi LVI. törvény 262. § (14). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


151  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (1). Módosította: 2009. évi LVI. törvény 264. §.


152  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (1). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


153  Módosítva: 2005. évi LXX. törvény 19. § (8) alapján.


154  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


155  Beiktatta: 2003. évi CVI. törvény 16. §. Hatályos: 2004. I. 1-től.


156  Beiktatta: 2003. évi CVI. törvény 16. §. Hatályos: 2004. I. 1-től.


157  Megállapította: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (3). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


158  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (4). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


159  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (4). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


160  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 33. § (4). Hatályos: 2007. I. 1-től. Lásd még: ugyane törvény 50. § (8).


161  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (15). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


162  Beiktatta: 2009. évi LVI. törvény 262. § (15). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


163  Módosította: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) e).


164  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


165  Hatályon kívül helyezte: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) f). Hatálytalan: 2004. I. 1-től.


166  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 524. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


167  Hatályon kívül helyezte: 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) f). Hatálytalan: 2004. I. 1-től.


168  Beiktatta: 2006. évi CXIV. törvény 34. §. Hatályos: 2007. I. 1-től.


169  Megállapította: 2007. évi CII. törvény 23. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


170  Módosította: 2011. évi CXCI. törvény 188. § k).


171  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LVI. törvény 264. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.