Hatály: 2016.IX.1. - 2016.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelet

a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 162. §-a (2) bekezdésének e) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § *  A rendelet hatálya kiterjed az átmeneti gondozás keretében ideiglenes ellátást biztosító helyettes szülőre, az otthont nyújtó ellátást biztosító nevelőszülőre, a gyermekek napközbeni ellátását biztosító családi napközi működtetőjére és a házi gyermekfelügyeletet biztosító személyre, valamint a gyermeket örökbe fogadni szándékozó magyar állampolgárra.

Általános rendelkezések

2. § (1) *  Helyettes szülők, nevelőszülők (a továbbiakban együtt: befogadó szülők) számára döntés-előkészítő programot, helyettes szülői tanfolyamot, nevelőszülői tanfolyamot, családi napközit működtetők és házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek számára tanfolyamot, valamint örökbefogadók számára tanfolyamot és tanácsadást (a továbbiakban együtt: tanfolyam) a gyermekvédelem területén működő intézmények szervezhetnek (a továbbiakban: tanfolyamot szervező).

(2) *  A tanfolyamot szervező

a) a helyettes szülői és a nevelőszülői tanfolyamot megelőző döntés-előkészítő program, valamint a helyettes szülői és a nevelőszülői tanfolyam elindítását a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnak,

b) *  a családi napközit működtetők és házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyam, az örökbefogadás előtti tanácsadás, valamint az örökbefogadói tanfolyam elindítását a családpolitikáért felelős miniszternek

írásban bejelenti.

(2a) *  A (2) bekezdés szerinti bejelentésnek tartalmaznia kell

a) a tanfolyam típusát, helyét és tárgyi feltételeit,

b) a tanfolyamon várhatóan résztvevők számát,

c) a tanfolyam szakmai felelőseit,

d) az oktatók nevét, képesítését és

e) a felhasználni kívánt szakmai tananyagot.

(3) *  Ha a (2a) bekezdésben foglaltak tekintetében változás következik be, a tanfolyamot szervezőnek a változást is be kell jelentenie.

3. § (1) A tanfolyamok - az örökbefogadás előtti tanácsadás kivételével - térítéskötelesek.

(2) Ha a résztvevő hiányzásainak száma meghaladja az e rendeletben meghatározott óraszámot, és emiatt nem kaphat tanúsítványt, a résztvevő ugyanannál a szervezőnél a tanfolyami díj ismételt befizetése nélkül vehet részt a következő tanfolyamon.

(3) *  A tanfolyam során csak olyan szakmai tananyagot lehet használni, amit - a 2. § (2) bekezdése szerinti bejelentési rendhez igazodóan - a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vagy a családpolitikáért felelős miniszter jóváhagyott.

(4) *  A tanfolyamon való részvételről kiadott igazolás és tanúsítvány másolatát a tanfolyamot szervező - a 2. § (2) bekezdése szerinti bejelentési rendhez igazodóan - megküldi a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnak vagy a családpolitikáért felelős miniszternek. A tanúsítványokat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vagy a családpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium nyilvántartásba veszi és sorszámmal látja el.

Döntés-előkészítő program

4. § (1) *  A helyettes szülői és a nevelőszülői tanfolyamot megelőzően a jelentkezők döntés-előkészítő programon vesznek részt.

(2) *  A döntés-előkészítő program célja a nem vér szerinti családban nevelkedő gyermekekre és a befogadó szülőkre vonatkozó alapvető ismeretek átadása, valamint annak eldöntése, hogy a jelentkező alkalmas-e befogadó szülőnek.

5. § (1) *  A döntés-előkészítő programra a tanfolyamot szervezőnél az a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem álló, nagykorú személy jelentkezhet írásban, akivel szemben nem áll fenn a Gyvt. 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok.

(2) A döntés-előkészítő program 28 órás csoportos foglalkozásból és a 3., 6., valamint a 9. foglalkozást követően megtartott, egyenként 1,5 óra időtartamú egyéni családértékelő megbeszélésből áll. A csoport létszáma a 15 főt nem haladhatja meg.

(3) A döntés-előkészítő program minimális időtartama 7 hét, maximális időtartama - a családértékelő megbeszélésekkel együtt - 12 hét.

(4) Döntés-előkészítő program vezetésére az a személy jogosult, aki csoportvezetéshez szükséges képzésen igazoltan részt vett, és legalább 3 év, a gyermekvédelem területén szerzett gyakorlattal rendelkezik.

(5) A döntés-előkészítő program részletes tematikáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

6. § (1) A döntés-előkészítő program egy szóbeli, egyéni vagy csoportos összegző beszélgetéssel zárul.

(2) A döntés-előkészítő programon való részvételről a tanfolyamot szervező igazolást ad ki. Nem állítható ki igazolás annak, aki a döntés-előkészítő program során több, mint 4 óráról hiányzott.

(3) *  A döntés-előkészítő programot követően a résztvevő és az oktatók együtt döntenek arról, hogy a résztvevő jelentkezzen-e a helyettes szülői vagy a nevelőszülői tanfolyamra. Ha a jelentkezés mellett döntenek, akkor ezzel egyidejűleg arról is határoznak, hogy a résztvevő a helyettes szülői vagy a nevelőszülői tanfolyamot végezze el. Ha a résztvevő mindkét tanfolyam elvégzését vállalja, felmentést kap azon előadások látogatása alól, amelyeket a másik tanfolyamon való részvétele során már látogatott.

(4) *  Ha az oktatók a döntés-előkészítő program és a családértékelő megbeszélések alapján nem tudnak egyértelmű döntést hozni, illetőleg a döntés-előkészítő programban részt vevő személyt nem tartják alkalmasnak befogadó szülőnek - a résztvevő kérelmére - szakértői bizottság dönt az ügyben. A szakértői bizottság a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által felkért két klinikai szakpszichológusból áll.

Helyettes szülői tanfolyam

7. § (1) A helyettes szülői tanfolyam célja a résztvevők felkészítése a családban élő gyermekek saját háztartásban történő átmeneti gondozására.

(2) A helyettes szülői tanfolyam időtartama 22 óra, ami a képzést lezáró, a tanfolyam elvégzését minősítő összegző beszélgetés 1 órás időtartamát is magában foglalja. Nem vehet részt az összegző beszélgetésen az, aki a tanfolyam során több, mint 3 óráról hiányzott.

(3) A helyettes szülői tanfolyam részletes tematikáját a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyettes szülői tanfolyamon résztvevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a tanfolyamot szervező által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványban szereplő tanfolyami képzettség megnevezése: helyettes szülő.

Nevelőszülői tanfolyam * 

8. § *  (1) A nevelőszülői tanfolyam során a résztvevők felkészülnek az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek, valamint az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt saját háztartásban történő, teljes körű ellátására.

(2) A nevelőszülői tanfolyam időtartama 32 óra, ami a képzést lezáró, a tanfolyam elvégzését minősítő összegző beszélgetés 2 órás időtartamát is magában foglalja. Nem vehet részt az összegző beszélgetésen az, aki a tanfolyam során több mint 5 óráról hiányzott.

(3) A nevelőszülői tanfolyam részletes tematikáját a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) A nevelőszülői tanfolyamon résztvevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a tanfolyamot szervező által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványban szereplő tanfolyami képzettség megnevezése: nevelőszülő.

Központi Oktatási Program nevelőszülők számára * 

8/A. § *  (1) A nevelőszülők részére szervezett Központi Oktatási Program (a továbbiakban: KOP) célja a nevelőszülői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák - a nevelőszülő gyakorlati tevékenységébe ágyazottan történő - fejlesztése.

(2) A KOP-ot a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) adja ki és az általa vezetett minisztérium honlapján teszi közzé.

(3) A KOP alapján történő nevelőszülői képzés (a továbbiakban: KOP-képzés) szakmai felügyeletét a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: KOP-képzésért felelős szerv) végzi.

(4) A KOP-képzés időtartama 240 óra, maximális csoportlétszáma 24 fő. A KOP-képzés témaköreit, óraszámait, elméleti és gyakorlati óraszámainak arányát a 8. számú melléklet tartalmazza.

8/B. § *  (1) KOP-képzést és vizsgáztatást a KOP-képzésért felelős szerv, továbbá a miniszter által pályázati úton kijelölt szervezet (a továbbiakban: képző szervezet) végezhet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pályázati kiírást a KOP-képzésért felelős szerv honlapján kell közzétenni. A pályázattal kapcsolatos döntés-előkészítő és adminisztratív feladatokat a KOP-képzésért felelős szerv látja el.

(3) Képző szervezet pályázatonként legfeljebb öt évig terjedő időtartamra jelölhető ki.

8/C. § *  (1) A képző szervezet köteles az általa tervezett képzést - legalább 45 nappal annak megkezdése előtt - írásban bejelenteni a KOP-képzésért felelős szervnek. A bejelentésnek tartalmaznia kell a képzés megkezdésének időpontját, szakmai felelőseinek nevét és elérhetőségét, továbbá a képzésben részt vevők tervezett létszámát. A bejelentéssel egyidejűleg a képző szervezetnek a KOP alapján készített helyi képzési programot is meg kell küldenie a KOP-képzésért felelős szerv részére.

(2) A képző szervezet az (1) bekezdésben foglaltak tekintetében bekövetkező bármely változást köteles haladéktalanul bejelenteni a KOP-képzésért felelős szervnek.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentéshez csatolt helyi képzési programot a KOP-képzésért felelős szerv 30 napon belül értékeli. A képző szervezet KOP-képzést a helyi képzési programjának a KOP-képzésért felelős szerv által történő írásbeli jóváhagyását követően indíthat.

(4) Ha a képzés megvalósítása a jóváhagyott helyi képzési programtól eltér, a KOP-képzésért felelős szerv határidő tűzése mellett felhívja a képző szervezetet a helyi képzési programnak megfelelő képzési tevékenység folytatására.

(5) Ha a képző szervezet a (4) bekezdés szerinti felhívásnak határidőben nem tesz eleget, és a képzés nem a jóváhagyott helyi képzési programban meghatározott

a) tananyag felhasználásával,

b) óraszámban,

c) tematika oktatásával vagy

d) képesítésű oktató részvételével

történik, a KOP-képzésért felelős szerv a folyamatban lévő képzést felfüggeszti és kezdeményezi a miniszteri kijelölés visszavonását.

8/D. § *  (1) A KOP-képzésben az vehet részt, aki

a) a 4-6. § szerinti döntés-előkészítő programot és a 8. § szerinti nevelőszülői tanfolyamot eredményesen elvégezte vagy

b) az Országos Képzési Jegyzékben szereplő nevelőszülő szakképesítés 10557-12 számú, „Befogadott gyermek ellátásának alapfeladatai” elnevezésű követelménymoduljának záróvizsgáját sikeresen letette.

(2) A KOP-képzés során az oktató a résztvevő munkáját a 8. számú melléklet 2. pontjában foglalt táblázat A:1, C:1 és D:1 mezőjében meghatározott témakörök tekintetében értékeli. A témakörök lezárásának értékelése

a) „kiválóan megfelelt”,

b) „jól megfelelt”,

c) „megfelelt” vagy

d) „nem felelt meg”

lehet.

(3) A KOP-képzés végén a képzésben részt vevő záróvizsgát tesz.

(4) Záróvizsgára az jelentkezhet, aki

a) a képzési órák legalább 85%-án részt vett,

b) a 8. számú melléklet 2. pontjában foglalt táblázat A:1, C:1 és D:1 mezőjében meghatározott témakörök teljesítésére vonatkozó értékelésekben a (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti minősítést kapott,

c) a 8. számú melléklet 2. táblázat B:1, E:1 és F:1 mezőjében meghatározott témakörök foglalkozásain igazoltan részt vett, továbbá

d) elkészített és a záróvizsga napját legalább 30 nappal megelőzően a KOP-képzésért felelős szerv, vagy - ha a képzésben képző szervezetnél vesz részt - a képző szervezet részére egy legalább 5, legfeljebb 10 oldalas esetelemzést megküldött.

8/E. § *  (1) A záróvizsgát a képző szervezet által, illetve, ha a képzést a KOP-képzésért felelős szerv végzi, az általa - a (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint - létrehozott vizsgabizottság (a továbbiakban: vizsgabizottság) előtt kell letenni.

(2) A vizsgabizottság tagjai: a vizsgabizottság elnöke és a képzésben részt vett két oktató.

(3) A vizsgabizottság elnökét a KOP-képzésért felelős szerv javaslatára a miniszter kéri fel az Országos Szakmai Vizsgaelnöki Névjegyzéken szereplő, a szociális szolgáltatások szakmacsoportba tartozó szakképesítések között, a 32 761 01 azonosító számú nevelőszülő szakképesítés területén szakmai vizsgaelnöki teendők ellátásával megbízható személyek közül.

8/F. § *  (1) A záróvizsga

a) a 8/D. § (4) bekezdés d) pontja szerinti esetelemzés értékeléséből és

b) az esetelemzéshez kapcsolódóan megszerzett további ismeretekre vonatkozó - a vizsgázónak a záróvizsga napját legalább 15 nappal megelőzően írásban eljuttatott - két kérdésre adott szóbeli válaszokból áll.

(2) Az esetelemzést és a szóbeli válaszokat a vizsgabizottság minden tagja értékeli (a továbbiakban: részértékelés). A záróvizsga értékelését a vizsgabizottság tagjai közösen alakítják ki. A záróvizsga közös értékelése során felmerült egyet nem értés esetén a vizsgabizottság elnöke dönt.

(3) A záróvizsga értékelése

a) „kiválóan megfelelt”,

b) „jól megfelelt”,

c) „megfelelt” vagy

d) „nem felelt meg”

lehet.

(4) A záróvizsgáról jegyzőkönyv készül, melyet a képző szervezet megküld a KOP-képzésért felelős szervnek.

(5) A záróvizsgáról készült jegyzőkönyv alapján - sikeres vizsga esetén - a KOP-képzésért felelős szerv a képesítés megszerzéséről a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 21 napon belül tanúsítványt állít ki. A tanúsítványban szereplő képzettség megnevezése: képesített nevelőszülő. A tanúsítvány formai és tartalmi követelményeit a 9. számú melléklet tartalmazza.

(6) A KOP-képzésért felelős szerv az általa kiadott, (5) bekezdés szerinti tanúsítványokról nyilvántartást vezet.

Családi napközit működtetők és házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyamok

9. § (1) A családi napközit működtetők és a házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyamok célja a résztvevők felkészítése arra, hogy a családban nevelkedő gyermekek számára megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, étkeztetést és foglalkoztatást tudjanak biztosítani.

(2) A tanfolyamokra írásban lehet jelentkezni a szervezőknél. Egy csoport létszáma a 15 főt nem haladhatja meg.

(3) A családi napközit működtetők részére szervezett tanfolyam 40 órából áll, melyből 36 óra a kötelezően előírt tananyag feldolgozására, 4 óra pedig a csoport igényeihez igazodóan szabadon használható fel.

(4) A házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyam 26 órából áll, melyből 24 óra a kötelezően előírt tananyag feldolgozására, 2 óra pedig a csoport igényeihez igazodóan szabadon használható fel.

(5) A családi napközit működtetők és a házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyamok részletes tematikáját a 4., illetve az 5. számú mellékletek tartalmazzák. A tematikában meghatározott időkeretektől a csoport összetételét, érdeklődését és igényeit figyelembe véve el lehet térni. Az egyes témák feldolgozására szánt idő azonban ebben az esetben sem lehet kevesebb 2 óránál.

10. § (1) A családi napközit működtetők részére szervezett tanfolyam egy írásbeli dolgozat elkészítésével, majd ezt követően egy szóbeli vizsgával zárul. Nem bocsátható vizsgára az, aki a tanfolyam során több, mint 6 óráról hiányzott.

(2) Az írásbeli dolgozat benyújtási határideje az utolsó képzési naptól számított 21. nap. Az írásbeli dolgozat elkészítéséhez a résztvevőnek konzultációs lehetőséget kell biztosítani.

(3) Az írásbeli dolgozat terjedelmét és választható témáit a 4. számú melléklet tartalmazza.

(4) A szóbeli vizsga időpontjáról a szervező legkésőbb a tanfolyam utolsó napján tájékoztatja a tanfolyamon résztvevőket. A vizsga legkorábbi időpontja az írásbeli dolgozat benyújtási határidejétől számított 15. nap lehet.

(5) A szóbeli vizsgán a résztvevő megvédi beadott dolgozatát, és részt vesz egy egyéni vagy csoportos záróbeszélgetésen.

(6) A vizsgabizottság minimum 3 tagból áll. Tagnak a felkészítést végző oktatók és a tanfolyamot szervező képviseletét ellátni jogosult személyek kérhetőek fel. A vizsgabizottság értékelése során a lehetséges minősítések: megfelelt, nem felelt meg.

(7) A vizsgán jegyzőkönyvet kell vezetni, amelyet a tanfolyam szervezője az írásbeli dolgozatokkal együtt 10 évig megőriz.

11. § A házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyam egy szóbeli, egyéni vagy csoportos összegző beszélgetéssel zárul. Nem vehet részt az összegző beszélgetésen az, aki a tanfolyam során több, mint 3 óráról hiányzott.

12. § A családi napközit működtetők és a házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyamokon résztvevők a tanfolyamok sikeres elvégzéséről a tanfolyamokat szervezők által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványokban szereplő tanfolyami képzettségek megnevezése: családi napközi működtetője, illetve házi gyermekfelügyelő.

Örökbefogadás előtti tanácsadás

13. § (1) Az örökbe fogadni szándékozó szülő az örökbefogadói tanfolyamot megelőzően szakmai tanácsadáson vesz részt, melyet a működtető által felkért pszichológus (a továbbiakban: szakértő) a 6. számú mellékletben meghatározott szakmai irányelvek alapján végez. A tanácsadás célja, hogy az örökbe fogadni szándékozó szülő - a személyisége és családstruktúrája alapján - a szakértővel együtt megalapozott döntést tudjon hozni arról, alkalmas-e örökbefogadónak.

(2) *  Ha az örökbe fogadni szándékozó szülő házasságban él, házastársa is részt vesz a tanácsadáson. Ha a szakértő indokoltnak tartja, a tanácsadáson jelen lehet az örökbe fogadni szándékozó szülő saját gyermeke, valamint házastárs, rokon által történő örökbefogadás esetén az örökbe fogadandó gyermek.

(3) *  A tanácsadást követően a szakértő az örökbe fogadni szándékozó szülő kérelmére az alkalmasságára vagy az alkalmatlanságára vonatkozó megállapításait megküldi az örökbe fogadni szándékozó szülő lakóhelye szerint illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálatnak.

(4) * 

Örökbefogadói tanfolyam

14. § (1) Az örökbefogadói tanfolyam célja a résztvevők megismertetése az örökbefogadás társadalmi és jogi hátterével, az örökbe fogadható gyermekek speciális helyzetével és az örökbefogadással együtt járó konfliktusok kezelésének módjaival.

(2) Az örökbefogadói tanfolyam időtartama 21 óra, ami a tanfolyamot lezáró, a tanfolyam elvégzését minősítő összegző beszélgetés 1 órás időtartamát is magába foglalja. Nem vehet részt az összegző beszélgetésen az, aki a tanfolyam során több, mint 3 óráról hiányzott.

(3) A tanfolyamot vezető képzőkre az 5. § (4) bekezdésében foglaltak az irányadók.

(4) Az örökbefogadói tanfolyam részletes tematikáját a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) Az örökbefogadói tanfolyamon résztvevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a tanfolyamot szervező által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványban szereplő tanfolyami képzettség megnevezése: örökbefogadó szülő.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után indult tanfolyamok során kell alkalmazni.

(2) Mindazokat, akik e rendelet hatálybalépése előtt eredményesen vettek részt helyettes szülők, nevelőszülők, családi napközit működtetők részére szervezett tanfolyamokon, úgy kell tekinteni, hogy eleget tettek a jogszabályban előírt tanfolyami kötelezettségüknek.

(3) Örökbefogadói tanácsadáson és tanfolyamon azoknak az örökbe fogadni szándékozó személyeknek kell részt venniük, akik e rendelet hatálybalépésekor nem rendelkeznek jogerős gyámhatósági határozattal arra vonatkozóan, hogy az örökbefogadásra alkalmasak.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott személyekkel esnek egy tekintet alá azok az örökbe fogadni szándékozó személyek, akik az alkalmasságukat megállapító jogerős határozat érvényességi idejének meghosszabbítása iránt nyújtanak be kérelmet.

(5) * 

1. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez * 

A döntés-előkészítő program részletes tematikája

1. A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

1.1. megszerezzék a helyettes szülői és a nevelőszülői munkára vonatkozó alapvető ismereteket,

1.2. megismerjék a saját, vér szerinti családjukban nem nevelkedhető gyermekek sajátos helyzetét,

1.3. megismerjék a helyettes szülői és a nevelőszülői munka során felmerülő tipikus problémákat és ezek megoldási lehetőségeit,

1.4. a képzést követően - a képzővel együtt - megalapozott döntést tudjanak hozni arról, hogy alkalmasak-e befogadó szülőnek,

1.5. a képzést követően - a képzővel együtt - megalapozott döntést tudjanak hozni arról, hogy a továbbiakban a helyettes szülői vagy a nevelőszülői képzésen vegyenek-e részt.

2. A csoportos foglalkozás tematikája

2.1. Mit jelent befogadó szülőnek lenni?

2.1.1. Miben különbözik egymástól a helyettes szülői és a nevelőszülői munka?

2.1.2. A képzés és az értékelés célja, menete.

3 óra (ea.)

2.2. A családi kapcsolatok jelentősége a gyermek életében

2.2.1. A gyermek azonosságtudata, kultúrája, önbecsülése és a család.

2.2.2. Az állandóság jelentősége a gyermek életében.

2.2.3. Mi a befogadó szülő és a többi szakember feladata a fentiek biztosításában?

3 óra (ea.)

2.3. A kötődés szerepe a gyermek életében

2.3.1. A gyermek fejlődésének alapfeltételei.

2.3.2. A mély és tartós kötődés fogalma, jelentősége.

2.3.3. Hogyan hat a gyermek fejlődésére az, ha befogadó szülőhöz kerül?

2.3.4. Mi a befogadó szülő és a többi szakember feladata a fentiek biztosításában?

3 óra (ea.)

2.4. A veszteség a gyermek életében

2.4.1. A saját, vér szerinti családjukban nem nevelkedhető gyermekek által átélt veszteségek típusai.

2.4.2. A befogadó szülőhöz kerülés hatása a veszteségélményre.

2.4.3. A veszteség feldolgozásának módjai, a befogadó szülő szerepe a veszteség feldolgozásában.

2.4.4. A befogadó szülő saját veszteségélménye és annak feldolgozása a gyermek szempontjából.

3 óra (ea.)

2.5. A gyermek családi kapcsolatainak erősítése

2.5.1. A gyermek életében jelentős kapcsolatok, ezek hatása a gyermek önbecsülésére, azonosságtudatára.

2.5.2. Hogyan változnak a saját, vér szerinti családjukban nem nevelkedhető gyermekek kapcsolatai?

2.5.3. Hogyan gondozható haza szüleihez vagy gyám gondozásába?

2.5.4. A befogadó szülők szerepe a gyermek kapcsolatainak erősítésében.

3 óra (ea.)

2.6. A gyermek viselkedése és kezelése

2.6.1. A saját, vér szerinti családjukban nem nevelkedhető gyermekek viselkedésének jellemzői.

2.6.2. A fegyelmezés és büntetés.

2.6.3. A hatékony fegyelmezéshez szükséges ismeretek, készségek, eszközök.

3 óra (ea.)

2.7. Életre szóló kapcsolatok a gyermek életében

2.7.1. Az állandóság-érzet biztosításának eszközei ideiglenes elhelyezés esetében.

2.7.2. Életre szóló kapcsolatok kialakítása azoknál a gyermekeknél, akik nem helyezhetőek vissza saját, vér szerinti családjukba.

2.7.3. A gyermek átgondozása örökbefogadó családba.

3 óra (ea.)

2.8. A befogadó szülő, család életében várható változások a gyermek odakerülését követően

2.8.1. Mire lehet számítani a gyermek érkezését követő napokban, hetekben?

2.8.2. Milyen hosszú távú változásokkal kell számolnia a befogadó szülőnek, családnak?

2.8.3. Milyen hatással lehet a befogadó szülő családtagjaira a gyermek érkezése?

2.8.4. A gyermek egyes életszakaszaiban várható nehézségek.

3 óra (ea.)

2.9. Ki miben segíthet?

2.9.1. A gyermekvédelem rendszerének rövid bemutatása, a szakemberek információ- és támogatásnyújtása.

2.9.2. Kihez lehet fordulni a befogadó szülőnél, családban, illetőleg a szűkebb-tágabb környezetben felmerülő problémák esetén?

4 óra (ea.)

3. A családértékelő megbeszélések témái

3.1. A befogadó szülő, család lehetőségei, tudása, tapasztalata. Várhatóan mennyiben lesznek képesek kielégíteni a hozzájuk kerülő gyermek szükségleteit? Mely területeken van a befogadó szülőnek, családnak további fejlődésre, segítségre szüksége ahhoz, hogy a hozzá kerülő gyermek szükségleteit ki tudja elégíteni?

3.2. Hogyan biztosítható a befogadó szülő, család további fejlődése? Milyen támogatásra van szüksége a befogadó szülőnek, családnak, hogyan fogja ezt megkapni?

3.3. Hogyan látja a befogadó szülő, család a saját elvárásait, képességeit, szükségleteit a gyermek - képzés során megismert - szükségletei fényében? Hogyan befolyásolja ez befogadó szülői szándékát, döntését?

4. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

4.1. Egyéni vagy csoportos összegző beszélgetés.

2. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez

A helyettes szülői tanfolyam részletes tematikája

I. A tanfolyam célja

A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

- megtanulják úgy ellátni tevékenységüket, hogy terveiket a hozzájuk kerülő gyermek vér szerinti szülőjének átmeneti távollétére alapozzák, és a gyermek várakozásait is ehhez igazítsák,

- megszerezzék a gyermek átmeneti gondozásához szükséges gyermekellátási gyakorlatot,

- továbbfejlesszék a gyermek átmeneti gondozásához szükséges empátiás készségüket,

- megismerjék és a gyakorlatban tartsák tiszteletben a szülői jogokat,

- megismerjék a gyermekvédelmi rendszer felépítését, a veszélyeztetett gyermekekkel foglalkozó szakemberek feladatát és segítségük igénybevételének módjait,

- megismerjék és munkájuk során alkalmazzák a szociális munka etikai kódexét.

II. A tanfolyam tematikája

1. Jogi ismeretek

- A gyermekvédelmi gondoskodás rendszere.

- A helyettes szülőkre és a gyermek ellátására vonatkozó jogi szabályozás.

2 óra (ea.)

2. A szülő-gyermek kapcsolat ébrentartásának feltételei

- Miként szolgálja a szülővel kötött megállapodás a gyermek visszakerülését a szülőhöz?

- Az elválás folyamatának lépései.

- A szülővel történő találkozások (érintkezési pontok) megtervezése.

- A családgondozó szerepe a kapcsolat megőrzésében.

1 óra (ea.)

3. A veszteségkezelés életkori sajátosságai

- Csecsemőkor.

- Óvodás kor.

- Kisiskolás kor.

- Kamaszkor.

1 óra (ea.)

4. Konfliktus és konfliktuskezelés

- A nehéz helyzetek kezelése.

- A helyettes szülői munkával együtt járó feszültség.

- Tipikus konfliktushelyzetek a gyermek nevelése során.

- Hatékony konfliktuskezelés, feszültségoldás.

2 óra (irányított beszélgetés)

5. Pedagógiai, pszichológiai ismeretek

- Gyermekek életkori szükségletei, ezek kielégítése.

- Egyéni eltérések, sajátosságok.

- A gyermek egyéniségének, személyiségének elfogadása, tiszteletben tartása.

- Az állandóság (szokások) és a változás jelentősége a gyermek életében.

- A gyermek magánszférája, szabadsága.

- A kortárs kapcsolatok jelentősége.

- Fegyelmezés, korlátozás.

- A játék szerepe és jellemzői életkoronként.

- A tanulási készség fejlődése, tanulási nehézségek, segítségnyújtás.

8 óra (ea. + irányított beszélgetés)

6. Egészségügyi ismeretek

- A gyermek és környezetének higiénéje.

- Egészséges életmód, táplálkozás, környezettudatosság.

- A gyermek esetleges speciális egészségügyi szükségletei.

- Addiktológiai alapismeretek (a kábítószerekkel kapcsolatos alapismeretek, a szenvedélybetegek segítése, a család szerepe, a pszichoszociális fejlődés, az ellátórendszer).

- Baleset-megelőzés, elsősegélynyújtás.

4 óra (ea. + irányított beszélgetés)

7. Esetelemzések

- Konkrét esetek megbeszélése szakirodalom („Helyettes szülői kézikönyv” példatára) alapján.

- A helyettes szülői munkával kapcsolatos kihívások, aktuális problémák bemutatása.

1 óra (ea.)

8. Találkozás gyakorló helyettes szülői családdal

- Kérdésekre válaszol a gyakorló helyettes szülő.

- Hospitálás a helyettes szülő otthonában.

2 óra (gyakorlat)

III. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

- Ismereteket összegző beszélgetés

1 óra

3. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez * 

A nevelőszülői tanfolyam részletes tematikája

1. A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

1.1. tudatosan felkészüljenek a nevelőszülői feladatok ellátására,

1.2. megszerezzék azokat az ismereteket, amelyek révén a nevelt gyermek számára - annak képességeihez igazodóan - biztosítani tudják a gondozás, nevelés feltételeit, a gyermek fejlődéséhez szükséges családi szocializációs színteret,

1.3. elsajátítsák azokat a készségeket, melyek révén elő tudják segíteni a gyermek felkészülését az önálló életre, a családi és társadalmi normák elfogadására és betartására,

1.4. alkalmassá váljanak arra, hogy a gyermek érdekeinek megfelelően elősegítsék a gyermek kapcsolattartását a vér szerinti családdal, visszatérését a vér szerinti családba, illetve beilleszkedését az örökbefogadó családba,

1.5. megismerjék az általános szakmai szabályokat (szakmai etika, gyermeki jogok stb.).

2. A tanfolyam tematikája

2.1. Jogi ismeretek

2.1.1. A gyermekvédelmi gondoskodás rendszere, a nevelőszülők ebben elfoglalt helye.

2.1.2. A kapcsolódó intézményhálózatok jellemzői.

2.1.3. A nevelőszülői szerepre és a gyermek ellátására vonatkozó jogi szabályozás.

2.1.4. A nevelőszülők alkalmazásának feltételei, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony.

2.1.5. A nevelőszülőkre vonatkozó szabályozás.

2.1.6. A nevelőszülőknek járó juttatások.

2.1.7. A gyermekvédelmi gyámság, osztott gyámság a nevelőszülővel.

2.1.8. A gyámként kirendelt nevelőszülő által ellátandó feladatok.

8 óra (ea.)

2.2. Társadalomismeret

2.2.1. A társadalom és a család főbb jellemzői.

2.2.2. A nevelőszülők helye a társadalomban.

2.2.3. Szociálpolitika és szociális munka.

2.2.4. A családtámogatási rendszer.

4 óra (ea. + irányított beszélgetés)

2.3. Élettörténeti munka

2.3.1. Gyakorlati eszközök alkalmazása a gyermek élete folytonosságának biztosítására.

2 óra (ea. + irányított beszélgetés)

2.4. Konfliktus és konfliktuskezelés

2.4.1. A nehéz helyzetek kezelése.

2.4.2. A nevelőszülői munkával együtt járó feszültség.

2.4.3. Tipikus konfliktushelyzetek a gyermek nevelése során.

2.4.4. Hatékony konfliktuskezelés, feszültségoldás.

2 óra (irányított beszélgetés)

2.5. Pedagógiai, pszichológiai ismeretek

2.5.1. Gyermekek életkori szükségletei, ezek kielégítése.

2.5.2. Egyéni eltérések, sajátosságok.

2.5.3. A gyermek egyéniségének, személyiségének elfogadása, tiszteletben tartása.

2.5.4. Az állandóság (szokások) és a változás jelentősége a gyermek életében.

2.5.5. A gyermek magánszférája, szabadsága.

2.5.6. A kortárs kapcsolatok jelentősége.

2.5.7. Fegyelmezés, korlátozás.

2.5.8. A játék szerepe és jellemzői életkoronként.

2.5.9. A tanulási készség fejlődése, tanulási nehézségek, segítségnyújtás.

7 óra (ea. + irányított beszélgetés)

2.6. Egészségügyi ismeretek

2.6.1. A gyermek és környezetének higiénéje.

2.6.2. Egészséges életmód, táplálkozás, környezettudatosság.

2.6.3. A gyermek esetleges speciális egészségügyi szükségletei.

2.6.4. Addiktológiai alapismeretek (a kábítószerekkel kapcsolatos alapismeretek, a szenvedélybetegek segítése, a család szerepe, a pszichoszociális fejlődés, az ellátórendszer).

2.6.5. A tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekek gondozásának, nevelésének sajátosságai.

2.6.6. Baleset-megelőzés, elsősegélynyújtás.

7 óra (ea. + irányított beszélgetés)

3. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

3.1. ismereteket összegző beszélgetés

2 óra

4. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez

A családi napközi működtetője részére szervezett tanfolyam részletes tematikája

I. A tanfolyam célja

A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

- felkészüljenek a családi napközi működtetésére,

- megszerezzék a gyermekek ellátásához, gondozásához, neveléséhez szükséges ismereteket,

- megismerjék a szolgáltatással kapcsolatos elvárásokat,

- felkészüljenek a gyermekek napirendjének megtervezésére, szervezésére, napi szükségleteik kielégítésére,

- felkészüljenek a gyermekek napközbeni ellátására a gazdaságosság szempontjaira és a kisvállalkozások körülményeire tekintettel,

- megismerjék a működésükkel kapcsolatos alapvető jogszabályi rendelkezéseket.

II. A tanfolyam tematikája

1. A családi napközi helye és funkciója a gyermekek napközbeni ellátásának rendszerében

- Mit kell biztosítani a családi napköziben?

- A családi napközi kapcsolatrendszere.

2 óra (ea.)

2. Üzleti vállalkozás, ügymenet

- Az egyéni vállalkozás jogi és személyi feltételei.

- A vállalkozó jogosultságai.

- Pénzügyi és adóügyi ismeretek.

- Az üzleti vállalkozás működésére, az ügymenetre vonatkozó ismeretek.

3 óra (ea.)

3. A nyilvántartásba vétel

- A működési engedély megszerzésének feltételei és folyamata, az engedély megvonása.

- A támogató szakember szerepe, feladatai.

- A vállalkozó érdekei, feladatai.

2 óra (ea.)

4. A családi napközi működtetésének emberi tényezői

- A családi napközit működtető személyiségével, viselkedésével kapcsolatos elvárások.

- Kapcsolatok kezelése.

- Etikai követelmények.

3 óra (ea.)

5. A családi napközi működtetéséhez szükséges tárgyi feltételek

- A lakás berendezése, biztonság, célszerűség, otthonosság.

- Játékkészlet.

- Speciális ellátást igénylő gyermekek ellátásának tárgyi feltételei.

3 óra (ea.)

6. Biztonság, balesetvédelem

- Baleset-megelőzés.

- Elsősegélynyújtás.

2 óra (ea.)

7. A gyermek egészsége

- Az egészség fogalma, egészségmegőrzés.

- A 20 hetes-14 éves korú gyermek gondozása.

- A beteg gyermek ellátása.

- A fogyatékkal élő gyermek.

3 óra (ea.)

8. A fejlődés és a tanulási folyamat jellemzői, egyes életkorok sajátosságai (14 éves korig)

- A fejlődés feltételei, menete és üteme.

- A „tanulás” széles körű értelmezése, a játék szerepe a gyermek életében.

- Az egyes életkorok jellemzői.

3 óra (ea.)

9. A családi napköziben folyó nevelés

- A szeretetteljes, elfogadó légkör megteremtése.

- Biztonságosan, rugalmasan szervezett élettér.

- A nevelés alapkérdései.

- A nehéz helyzetek és konfliktusok kezelése.

3 óra (ea.)

10. Élelmezés

- Az egyes korcsoportok étkeztetése.

- Étkezéskultúra.

- A speciális diétát igénylő gyermek ellátása.

3 óra (ea.)

11. Együttműködés a szülőkkel

- Kapcsolatfelvétel a jelentkezésnél.

- Kapcsolattartás a gyermek családi napközibe járása során.

3 óra (ea.)

12. Kommunikáció

- A közvetlen emberi kommunikáció főbb jellemzői.

- Speciális kommunikációs helyzetek a családi napköziben.

3 óra (ea.)

13. A családi napközi működtetéséhez igénybe vehető helyi kapcsolatrendszerek

3 óra (ea.)

14. Szabadon felhasználható órakeret

4 óra (ea. vagy konzultáció)

III. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

1. Az írásbeli dolgozat választható témái

- Eszköz-, játék- és bútorkészlet megtervezése.

- A gyermekek napirendjének, tevékenységének szervezése.

- Települési „erőforrástérkép” készítése (mely személyekkel, szervezetekkel lesz várhatóan kapcsolata; milyen szolgáltatásokat tud majd a közelben igénybe venni; hogyan képzeli kapcsolatainak kiépítését, működését, fejlesztését).

- A családi napközi létesítésével kapcsolatos menedzsment (igények felmérése, a szolgáltatás egyéni arculatának kialakítása az igények és a szakmai korlátok figyelembevételével, az ellátás reklámozása).

- Az ellátást nyújtók és az ellátást igénybe vevők kapcsolata (együttműködés, kompetenciahatárok).

2. Az írásbeli dolgozat terjedelme

- 6-8 gépelt oldal.

3. Szóbeli vizsga

- az írásbeli dolgozat megvédése,

- záróbeszélgetés (egyéni vagy csoportos).

5. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez

A házi gyermekfelügyeletet biztosító személyek részére szervezett tanfolyam részletes tematikája

I. A tanfolyam célja

A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

- felkészüljenek a házi gyermekfelügyelettel kapcsolatos feladatok ellátására,

- megszerezzék a gyermekek ellátásához, gondozásához, neveléséhez szükséges ismereteket,

- megismerjék a szolgáltatással kapcsolatos elvárásokat,

- megismerjék a tevékenységükkel kapcsolatos alapvető jogszabályi rendelkezéseket.

II. A tanfolyam tematikája

1. A házi gyermekfelügyelet helye és funkciója a gyermekek napközbeni ellátásának rendszerében

2 óra (ea.)

2. A házi gyermekfelügyelet működtetésének emberi tényezői

- A gondozó személyével, viselkedésével kapcsolatos elvárások.

- Kapcsolatok kezelése, etikai követelmények.

2 óra (ea.)

3. A gyermek biztonsága, a balesetvédelem kérdései a házi gyermekfelügyeletben

2 óra (ea.)

4. A gyermek egészsége

- A gyermek és környezetének higiénéje.

- A gyermek esetleges speciális egészségügyi szükségletei.

2 óra (ea.)

5. A fejlődés és a tanulási folyamat jellemzői, egyes életkorok sajátosságai (14 éves korig)

- Csecsemőkor.

- Iskoláskor előtt.

- Kisiskolás kor.

- 10-14 éves kor.

3 óra (ea.)

6. Gondozási-ápolási ismeretek

- Egészséges gyermek gondozása, ápolása.

- Beteg gyermek gondozása, ápolása.

- Fogyatékkal élő gyermek gondozása, ápolása.

3 óra (ea.)

7. A játék

- A játék feltételeinek a megteremtése.

- A gondozó részvétele a játékban.

- Beteg gyermekek számára szervezhető játékok.

4 óra (ea.)

8. Élelmezés

- Az egyes korcsoportok étkeztetése.

- Étkezéskultúra.

- A speciális diétát igénylő gyermek ellátása.

2 óra (ea.)

9. Együttműködés a szülőkkel

- A család jogai és kötelezettségei.

- A gondozó jogai és kötelezettségei.

2 óra (ea.)

10. Kommunikáció

2 óra (ea.)

11. Szabadon felhasználható órakeret

2 óra (ea. vagy konzultáció)

III. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

- Egyéni vagy csoportos összegző beszélgetés.

6. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez

Az örökbefogadás előtti tanácsadás szakmai irányelvei

I. A tanácsadás célja

A tanácsadás célja, hogy

a) az örökbe fogadni szándékozó szülő

aa) megismerje azokat a nehézségeket, amelyekkel a személyisége, motivációi, családstruktúrája alapján az örökbefogadás során várhatóan szembesülni fog,

ab) felmérje, hogy a családjában, környezetében feltehetően milyen konfliktusokat fog okozni a gyermek odakerülése, és hogy ezeket miként lehet kezelni, illetőleg probléma esetén kihez lehet fordulni;

b) a tanácsadást végző szakember

ba) megismerje az örökbe fogadni szándékozó motivációit, valamint jelenlegi és virtuális családstruktúráját,

bb) megalapozott döntést tudjon hozni arról, hogy alkalmas-e az örökbe fogadni szándékozó szülő az örökbefogadásra.

II. A tanácsadás szakmai irányelvei

A tanácsadást végző szakember a következő témaköröket beszéli meg az örökbe fogadni szándékozó szülővel, és ennek alapján készíti el az örökbe fogadni szándékozó szülő alkalmasságára vonatkozó megállapításait:

1. Motiváció

- Az örökbe fogadni szándékozók hogyan jutottak el a döntésig, hogy gyermeket fogadnak örökbe?

- A családban ki gondolt az örökbefogadásra először?

- Ki nem értett egyet a családban az örökbefogadással?

- A családban kinek milyen fenntartásai voltak/vannak az örökbefogadással kapcsolatban?

2. Jelenlegi családstruktúra

- Milyen az örökbe fogadni szándékozó család tagjainak egymáshoz való viszonya?

- Milyen együttműködési formák élnek az örökbe fogadni szándékozó családban?

3. Virtuális családstruktúra

- Milyen változások várhatóak a jövőben az örökbe fogadni szándékozó család életében?

- Hogyan oldana meg bizonyos helyzeteket, konfliktusokat az örökbe fogadni szándékozó család?

7. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez

Az örökbefogadói tanfolyam részletes tematikája

I. A tanfolyam célja

A tanfolyam célja, hogy a résztvevők

- felkészüljenek az örökbefogadásra,

- megismerjék az örökbefogadás jogi és társadalmi hátterét,

- szembesüljenek azokkal a tipikus nehézségekkel, melyek az örökbefogadási eljárás és az örökbe fogadott gyermek nevelése során felmerülhetnek,

- elsajátítsák a konfliktusok kezelésének és az örökbefogadással együtt járó feszültségek kezelésének módjait.

II. A tanfolyam tematikája

1. Az örökbefogadás rendszere Magyarországon

- Titkos és nyílt örökbefogadás.

- Külföldre történő örökbefogadás.

- Az örökbeadhatóság, örökbeadhatóvá nyilvánítás feltételei.

- Az örökbefogadás megvalósulásának jogi háttere.

- Az örökbefogadás jogkövetkezményei.

1 óra (ea.)

2. Mitől sikeres/nehéz egy örökbefogadás?

- Az örökbefogadásra való alkalmasság összetevői.

- Melyek az örökbefogadásra alkalmatlan élethelyzetek?

- Mi segítheti elő/nehezítheti meg az örökbefogadás sikerességét?

- A titok szerepe az örökbefogadásban.

- Hogyan mondjuk el a gyereknek?

- Ki tudhat arról, hogy örökbe fogadtuk a gyermekünket?

- A szűkebb-tágabb környezet hozzáállása.

2 óra (ea. + irányított beszélgetés)

3. Az örökbe fogadható gyermekek nevelésének speciális nehézségei

- Hol élnek az örökbe fogadható gyermekek?

- Milyen hatással lehet az intézeti nevelkedés a gyermekre?

- Hogyan lehet kezelni a gyermek eddig átélt negatív élményeit?

- Az örökbefogadás vállalásának nehézségei.

- Együttélés a „mássággal”.

- Örökbe fogadott gyermekek a különböző közösségekben.

- Életkori szükségletek.

- Fogyatékkal élő örökbe fogadott gyermekek.

3 óra (ea. + irányított beszélgetés)

4. Konfliktus és konfliktuskezelés

- Az örökbe fogadni szándékozókat érő negatív hatások (gyermekvállalási próbálkozások, sikertelen kezelések, erőfeszítések az örökbefogadásra, családi-társadalmi elvárások, önbizalomvesztés, elbizonytalanodás, szorongás, feszültségek).

- Az örökbefogadással együtt járó nehézségek okozta feszültség.

- Tipikus konfliktushelyzetek az örökbe fogadott gyermek nevelése során.

- Hatékony konfliktuskezelés, feszültségoldás.

- Kihez lehet fordulni a családban, illetőleg a szűkebb-tágabb környezetben felmerülő problémák esetén?

3 óra (ea. + irányított beszélgetés)

5. Egymásra találás

- Mi dönti el, hogy melyik gyermekhez melyik szülőt találják alkalmasnak?

- A gyermekkel való első találkozás élménye.

- Az örökbe fogadni szándékozó döntését befolyásoló tényezők.

- Lehet-e nemet mondani egy gyermekre?

- A barátkozás jelentősége, folyamata.

- Sikeres és sikertelen „barátkozások”.

- A gyermek beilleszkedésének segítése.

2 óra (ea. + irányított beszélgetés)

6. A családi kapcsolatok jelentősége a gyermek életében

- A gyermek azonosságtudata, kultúrája, önbecsülése és a család.

- Az állandóság jelentősége a gyermek életében.

- Az állandóság-érzet biztosításának eszközei.

- Életre szóló kapcsolatok kialakítása.

3 óra (ea. + irányított beszélgetés)

7. A kötődés szerepe a gyermek életében

- A gyermek fejlődésének alapfeltételei.

- A mély és tartós kötődés fogalma, jelentősége.

- Hogyan hat a gyermek fejlődésére az, ha örökbefogadó szülőhöz kerül?

- Mi az örökbefogadó szülő feladata a kötődés kialakításában?

3 óra (ea. + irányított beszélgetés)

8. A veszteség a gyermek életében

- A saját, vér szerinti családjukban nem nevelkedhető gyermekek által átélt veszteségek típusai.

- Az örökbefogadó szülőhöz kerülés hatása a veszteségélményre.

- A veszteség feldolgozásának módjai, az örökbefogadó szülő szerepe a veszteség feldolgozásában.

- Az örökbefogadó szülő saját veszteségélménye és annak feldolgozása a gyermek szempontjából.

3 óra (ea. + irányított beszélgetés)

III. Az ismeretek ellenőrzési rendszere

- Ismereteket összegző beszélgetés

1 óra

8. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez * 

A Központi Oktatási Program (KOP) alapján történő nevelőszülő képzés témakörei, óraszámai, valamint elméleti és gyakorlati óraszámainak aránya

1. Oktatók óraszámai

A B C D E F G H I


1
A gondozási és nevelési tevékenységhez szükséges alapvető szakmai ismeretek Szociálisan hatékony attitűd (orientációs tréning) Gyermekvédelmi intervenció (szociális érzékenyítés)
Nevelőszülői tevékenység


Esetmegbeszélés

Összefüggő gyakorlat


Összes Óraszám

Százalékos arány (%)

2

38

30

46

114

47,5
Elmélet/
elméletigényes gyakorlat
3 54 30 42 126 52,5 Gyakorlat

2. A képzésben részt vevők óraszámai

A B C D E F G H I


1
A gondozási és nevelési tevékenységhez szükséges alapvető szakmai ismeretek Szociálisan hatékony attitűd (orientációs tréning) Gyermekvédelmi intervenció (szociális érzékenyítés)
Nevelőszülői tevékenység


Esetmegbeszélés

Összefüggő gyakorlat


Összes Óraszám

Százalékos arány (%)
2 34 26 38 98 41 Elmélet

3

4

54

4

8

30

42

142

59
Gyakorlat/
elméletigényes gyakorlat

9. számú melléklet a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelethez * 

A Központi Oktatási Program (KOP) keretében szervezett nevelőszülő képzés tanúsítványa

(A KOP-képzésért felelős szerv neve, székhelye, postacíme, telefon és e-mail elérhetősége)

Sorszám:
TANÚSÍTVÁNY
Név: ..........................................................................................................................................................................................................
Születési név: ...........................................................................................................................................................................................
Születési hely: ...........................................................................................................................................................................................
Születési idő: ........................................ év ............................................................ hó .................... nap
Anyja születési neve: ...............................................................................................................................................................................
tanulmányait és vizsgakötelezettségét az alábbi KOP-képzést és vizsgáztatást végző szervezetnél
szervezet neve: .........................................................................................................................................................................................
székhelye: ................................................................................................................................................................................................
postacíme: .................................................................................................................................................................................................
teljesítette.
A záróvizsga eredménye: .........................................................................................................................................................................
Ez a tanúsítvány a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 54. § (1) bekezdés f) pont fb) alpont 2. pontja szerinti, a nevelőszülők számára szervezett Központi Oktatási Program eredményes elvégzését igazolja.
A képzettség megnevezése: képesített nevelőszülő
Kelt ............................................................, .............................. év, .................................................. hó, .................... nap.
......................................................................
vizsgabizottság elnöke
......................................................................
képző szervezet
P. H.
......................................................................
KOP-képzésért felelős szerv
P. H.