A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

244/2003. (XII. 18.) Korm. rendelet

a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről

A kistérségnek mint területi egységnek a területfejlesztés, a közigazgatás és a statisztika jövőbeni igényeihez igazítása, a települési önkormányzatok területi besorolásukra vonatkozó igényeinek figyelembevétele, valamint a kistérségi lehatárolások hosszú távú stabilitása érdekében – az Európai Unió statisztikai területi egységeire vonatkozó szabályozásra tekintettel, e szabályozás elveit alapul véve – a Kormány a következő rendeletet alkotja:

1. § *  (1) A kistérség területfejlesztési-statisztikai területi egység, amely a közigazgatás területi feladatainak ellátásához szükséges illetékességi területek megállapításának is alapja.

(2) A területfejlesztési-statisztikai kistérség (a továbbiakban: kistérség) földrajzilag összefüggő területi egység, amelyet a hozzá sorolt települések teljes közigazgatási területe alkot, továbbá amelynek határai e települések közigazgatási határai által meghatározottak. Egy település közigazgatási területe csak egy kistérségbe tartozhat.

(3) A kistérségek területe teljes mértékben és ismétlésmentesen lefedi az ország területét, és illeszkedik a területfejlesztési-statisztikai régió, a megye, valamint más kistérség határaihoz.

(4) A kistérségek területe, határa vagy más sajátossága nem érinti az önkormányzatok társulási szabadságát.

2. § (1) A kistérség területe a kistérség határainak átmetszése nélkül egy vagy több területi államigazgatási szerv vagy a kistérség székhely települése, illetve más település jegyzőjének illetékességi területe lehet.

(2) * 

3–7. § * 

8. § *  A kistérségekhez tartozó kistérségi jelzőszámot statisztikai közlemény teszi közzé.

9. § (1) Ez a rendelet 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2) * 

Melléklet a 244/2003. (XII. 18.) Korm. rendelethez *