Hatály: 2016.III.2. - 2017.I.2. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet

a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. §-a (3) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is, a pénzügyminiszterrel, valamint a rendelet 9. §-ának (3) bekezdése tekintetében a belügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. § (1) *  Az 1. számú melléklet

a) I. fejezete a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott hatósági eljárások,

b) II. fejezete a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott – az időszakos vizsgálat keretében végzett – környezetvédelmi felülvizsgálat,

c) III. fejezete a gépjárműfenntartó szervezetek személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben, valamint a közúti járművek bontásának feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hatósági tevékenységek,

d) *  IV. fejezete a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott tachográf-kártya kiadásával összefüggő hatósági eljárásának

igazgatási szolgáltatási díjait tartalmazza.

(2) Az 1. számú mellékletben meghatározott első fokú eljáráshoz kapcsolódó másodfokú eljárás díja megegyezik az első fokú eljárás díjával, amelyet a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg kell a másodfokon eljáró hatóság számlájára befizetni.

(3) Ha a másodfokon eljáró hatóság megállapítja, hogy az első fokú határozat jogszabálysértő volt, a fellebbezési eljárás díját vissza kell téríteni. Erről a másodfokú hatóság határozatában rendelkezik.

(4) *  Az újrafelvételi eljárás díja megegyezik az első fokú eljárás díjával.

2. § *  (1) Az 1. § (1) bekezdésének a)–d) pontja szerinti eljárásban a közlekedési hatóság eljárásáért fizetendő díjat – a (2) bekezdésben és a 4. § (1) bekezdésében meghatározott, a vizsgáló állomást megillető díjrész kivételével – a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000–00289926–00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell az eljárás megkezdése előtt igazoltan, bankszámlák közötti átutalással vagy készpénzben befizetni. A vizsgáló állomást megillető díjrészt a vizsgáló állomás részére kell megfizetni.

(2) A környezetvédelmi felülvizsgálat 1. számú melléklet II. fejezet 2. pontjában meghatározott díját a felülvizsgáló szervezet számlájára kell megfizetni.

(3) Az 1. számú melléklet I. fejezetének 7. pontjában meghatározott díjat a jármű forgalmazójának az általános forgalomba helyezési engedélyt kibocsátó közlekedési hatóságnak az (1) bekezdésben feltüntetett költségvetési előirányzat-felhasználási keretszámlája javára kell befizetni.

3. § Az 1. számú mellékletben meghatározott díjak nem tartalmazzák a hatósági járműműszaki tevékenységhez kapcsolódó esetleges, a külön jogszabályban meghatározott szakértői vizsgálat díját, amelyet az eljárás kezdeményezője a szakértő részére külön köteles megfizetni.

4. § (1) *  Az 1. számú melléklet I. fejezetének

a) *  a 3.6–3.7. pontjaiban, a 4.1–4.2. pontjaiban, a 4.3. pontja b) alpontjában, a 4.4. pontja b) alpontjában, a 4.5. pontja b) alpontjában, valamint 4.6–5.9. pontjaiban meghatározott díjak, továbbá

b) a 4.3. pontja a) alpontjában, a 4.4. pontja a) alpontjában és a 4.5. pontja a) alpontjában meghatározott díjak műszaki és közlekedésbiztonsági vizsgálatra vonatkozó díjrészeinek 80%-a a közlekedési hatóságot, 20%-a a tevékenységet végző szervezetet illeti meg.

Az 1. számú melléklet I. fejezete 4.3. pontjának a) alpontjában, 4.4. pontjának a) alpontjában és 4.5. pontjának a) alpontjában meghatározott díj műszaki és közlekedésbiztonsági vizsgálatra vonatkozó díjrészének mértéke azonos ugyanezen pontok b) alpontjában meghatározott díjak mértékével.

(2) *  A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló kormányrendeletben meghatározott pénzügyi forrás képzése az 1. számú melléklet I. fejezetében – a 4.3.–4.5. pontok esetében a b) alpontokban meghatározott műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész figyelembevételével – meghatározott és a hatóság által beszedett díjakból történik.

(3) * 

(4) *  A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 14. §-ának (2) bekezdése a), b), d), e) és g) pontjaiban, továbbá 10. számú mellékletében megállapított közúti ellenőrzési feladatok, valamint a 15. §-ában megállapított telephelyi ellenőrzési feladatok költségfedezetét az 1. számú melléklet, I. fejezetének, 4.4–4.5. alpontjaiban meghatározott alapdíj, valamint az 5.1–5.5. alpontjaiban meghatározott pótdíj közlekedési hatóság által beszedett összegének 35%-a szolgálja, amelyet az eljáró közlekedési hatóság a nyilvántartásaiból kimutathatóan e feladat ellátására köteles fordítani.

5. § (1) *  Az R. 1. számú melléklet

a) II. fejezetének 2. pontjában meghatározott díjaknak, valamint

b) I. fejezete 4.3. pontjának a) alpontjában, 4.4. pontjának a) alpontjában és 4.5. pontjának a) alpontjában meghatározott díjak környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó díjrészeinek

20%-át a tevékenységet végző szervezet köteles a közlekedési hatóság részére a 2. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint befizetni.

A környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó díjrész a 4.3–4.5. pontok esetében az a) és a b) alpontokban meghatározott díjak különbözete.

(2) *  A közúti gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos irányító, szabályozó és fejlesztő, valamint a felügyelő és ellenőrzési feladatok költségfedezetét az 1. számú melléklet II. Fejezet 1.1 pontjában és az 1.2. pontjában meghatározott és beszedett díjak 20%-a, és az (1) bekezdésben meghatározott a közlekedési hatóság az általa beszedett, illetve a tanúsító szervezetek által befizetett összegből, felülvizsgálatonként 236 Ft szolgálja (a továbbiakban: környezetvédelmi hozzájárulás). A környezetvédelmi hozzájárulás 50%-a a közlekedési hatóságot illeti meg, 50%-át a közlekedési hatóság a tárgyhónapot követő 25. napjáig befizeti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000–00290737–50000005 fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára.

(3) *  A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a környezetvédelmi hozzájárulásból számlájára befolyt összeget: * 

a) a közúti közlekedés környezetvédelme területén stratégiák, rendeletek, intézkedések kidolgozása (zajvédelem, levegőtisztaság-védelem, energetika), valamint

b) a közúti közlekedés környezetvédelmi kutatásfejlesztése, valamint ennek keretében korszerű környezetvédelmi mérőeszközök, berendezések beszerzésének, fejlesztésének támogatása;

c) környezetvédelmi információs adatbázis létrehozása és működtetése, hatásvizsgálatok módszertani fejlesztése,

d) a lakosság tájékoztatása, környezetvédelmi tudatosságának javítása

céljainak jogszabályban meghatározott állami feladatai költségfedezetére fordíthatja.

(4) *  A Nemzeti Közlekedési Hatóság a környezetvédelmi hozzájárulásból számlájára befolyt összeget kizárólag a környezetvédelmi felülvizsgálati rendszer felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos működési költségek fedezetére, és ezen belül különösen a környezetvédelmi felülvizsgáló szervezetek ellenőrzése, az ellenőrző eszközök és technológia fejlesztése, valamint a közlekedési hatóság környezetvédelmi feladatainak ellátását biztosító informatikai rendszer fejlesztése céljainak jogszabályban meghatározott állami feladatai költségfedezetére fordíthatja.

6. § A rendeletben meghatározott díjak tekintetében

a) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (2)–(3) bekezdéseiben foglaltakat,

b) *  a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, valamint a 31. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat,

c) a jogorvoslati eljárásra az Itv. 32. §-ában foglaltakat,

d) *  a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában foglaltakat

kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e rendelet tekintetében díjat kell érteni.

7. § A jármű közúti vagy telephelyi ellenőrzése alapján elrendelt vizsgálat – a járműfajtára előírt időszakos vizsgálat díjával azonos összegű – díját a jármű üzembentartója akkor köteles fizetni, ha

a) a vizsgálat megállapítása szerint a jármű nem felel meg a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek,

b) a járművet átalakították, és átalakítás után időszakos vizsgálatra nem mutatták be.

8. § * 

9. § (1) Ez a rendelet 2004. július 1. napján lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett hatósági eljárásokban kell alkalmazni.

(3) * 

10. § *  Ez a rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelethez * 

I. FEJEZET

A KÖZÚTI JÁRMŰVEK MŰSZAKI MEGVIZSGÁLÁSÁRÓL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELET ALAPJÁN VÉGZETT HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉGEK DÍJAI

Ft/db
1. A közúti járművek sorozatára vonatkozó engedélyezési eljárások
1.1. Általános forgalomba helyezési engedély, típusbizonyítvány 178 900
1.2. Sorozat forgalomba helyezési engedély 178 900
1.3. Sorozat átalakítási engedély 109 000
2. A közúti jármű tulajdonságára, a járműalkatrészre, tartozékra, önálló műszaki egységre vonatkozó engedélyezési eljárások
2.1. Járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó jóváhagyási jel („E”, „e” jel) használati engedély 117 300
2.2. Járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó minősítő jel („H” jel) használati engedély, illetve általános alkalmazási engedély 60 200
3. A közúti járműre vonatkozó engedélyezési eljárások és műszaki igazolások kiadása, okmányok pótlása
3.1. Egyedi forgalomba helyezési engedély 22 800
3.1.1. Jármű-honosítási eljárásban 8 000
3.2. Összeépítési engedély 17 600
3.2.1. Veszélyes anyagot szállító jármű (ADR) összeépítési engedély 175 900
3.2.2. Egyedi és kissorozatú gyártású jármű összeépítési engedély (a 3.2.3. pont kivételével) 175 900
3.2.3. Többlépcsős gyártással befejezett egyedi jármű összeépítési engedély 25 600
3.3. Átalakítási engedély 11 800
3.3.1. Veszélyes anyagot szállító jármű (ADR) átalakítási engedély 88 000
3.4. Veszélyes anyagot szállító járműre előírt „ADR” jóváhagyási igazolás kiadása, érvényesítése 750
3.5. A nemzetközi forgalomban való részvételre jogosító „Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítvány”, illetőleg igazolólap kiadása, pótlása 1 190
3.6. „Műszaki adatlap” pótlása 580
3.7. A közúti jármű műszaki adatára, illetőleg műszaki alkalmasságára vonatkozó igazolás kiadása a közlekedési hatóság nyilvántartásába bejegyzett adatok alapján 1 190
3.8.–3.9. * 
4. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat díja (alapdíj)
4.1. Segédmotoros kerékpár 3 090
4.2. Motorkerékpár, továbbá ennek pótkocsija 4 360
4.3. M1 kategóriájú jármű („személygépkocsi”), továbbá az M1 és N1 kategóriájú járműhöz kapcsolható pótkocsi
a) Vizsgálat díja 16 290
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező M1 kategóriájú, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 10 490
4.4. N1 kategóriájú jármű („könnyű tehergépkocsi”)
a) Vizsgálat díja 17 090
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 11 290
4.5. N2, N3 kategóriájú járművek („tehergépkocsik” és „vontatók”) és M2, M3 kategóriájú járművek („autóbuszok”), továbbá ezek pótkocsijai
a) Vizsgálat díja 24 950
b) Vizsgálat díja környezetvédelmi adatlappal rendelkező, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett jármű esetén (műszaki és közlekedésbiztonsági díjrész) 14 590
4.6. Mezőgazdasági vontató, lassú jármű, ezek pótkocsijai 7 760
5. Az egyes közúti járműveken elvégzett vizsgálatok további díjai a 4. pontban meghatározott díjon felül (feltételes összeg)
5.1. A veszélyes anyagot/árut szállítójármű ADR Megállapodás szerinti jóváhagyási vizsgálata 5 800
5.2. Áru- és személyszállításra nem alkalmas különleges felépítményű jármű vizsgálata 1 700
5.3. Menetíróval (tachográf), illetőleg sebesség korlátozóval felszerelt jármű vizsgálata 5 800
5.4. Közúti gépjármű közforgalmú személyszállításra való alkalmassága megállapítása 950
5.5. Az emelt sebességgel való közlekedésre jogosult autóbuszok műszaki alkalmasságának megállapítása 1 180
5.6. Alvázszám (jármű azonosítási jelzés) hatósági beütés díja 4 000
5.7. Az engedélyezett átalakítást követő első időszakos vizsgálat díja 4 600
5.8. Összkerék hajtású jármű vizsgálatának díja 4 100
5.9. Kettőnél több tengelyes jármű vizsgálatának díja 5 900
6. *  Vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás díja, valamint a sorozatszerű átalakítást végző gépjárműfenntartó szervezet feljogosítása az átalakított jármű vizsgálatára 171 200
7. A „Megfelelőségi nyilatkozattal” történő forgalomba helyezés esetén – az engedélyezési és ellenőrzési tevékenységért fizetendő díj – megegyezik a 4. pontban a jármű kategóriájához meghatározott forgalomba helyezés előtti vizsgálat díjával
8. *  A biztosító értesítése alapján végzett, a közlekedési balesettel érintett jármű műszaki vizsgálatának díja
8.1. vizsgáló állomáson végzett műszaki megvizsgálás esetén 8 200
8.2. egyéb gépjárműfenntartó szervezet telephelyén végzett vizsgálat esetén 13 600

II. FEJEZET

A KÖZÚTI JÁRMŰVEK KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ EGYÜTTES MINISZTERI RENDELET ALAPJÁN VÉGZETT HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK DÍJAI

Ft/db
1. A járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos közlekedési hatósági tevékenységek díja
1.1. A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás díja 85 700
1.2. A környezetvédelmi vizsgáló állomás engedélyezése további járműkategóriák vizsgálatára, kategóriánként 7 300
2. Az időszakos vizsgálat hatósági eljárása keretében, de attól elkülönítetten végzett környezetvédelmi felülvizsgálat díja
2.1. 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén 5 800
2.2. 3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű jármű esetén 10 360
2.3. A környezetvédelmi adatlap pótlásának díja 460

III. FEJEZET

A GÉPJÁRMŰFENNTARTÓ SZERVEZETEK SZEMÉLYI ÉS DOLOGI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELETBEN, VALAMINT A KÖZÚTI JÁRMŰVEK BONTÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYES KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJAI

Ft/db
1. A regisztrált bontó-hulladékkezelő tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak
1.1. A regisztrált bontó-hulladékkezelő tevékenység közlekedési hatósági engedélyezésének díja 175 900
1.2. A bontási engedély kiadásának („Bontási átvételi igazolás”) díja 2 950
2. A sebességkorlátozó és a menetíró készülék (tachográf) beépítéshez kapcsolódó közlekedési hatósági díjak
2.1. A sebességkorlátozó vagy menetíró (tachográf) beépítő műhely nyilvántartásba vételi díja járműkategóriánként 175 900

IV. FEJEZET

A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN HASZNÁLT MENETÍRÓ KÉSZÜLÉKEKRŐL, A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN HASZNÁLT MENETÍRÓ KÉSZÜLÉKEKRŐL SZÓLÓ 3821/85/EGK TANÁCSI RENDELET HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉRŐL ÉS A KÖZÚTI SZÁLLÍTÁSRA VONATKOZÓ EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK ÖSSZEHANGOLÁSÁRÓL SZÓLÓ 561/2006/EK EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ, 2014. FEBRUÁR 4-I 165/2014/EU EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI RENDELET VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ MINISZTERI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT TACHOGRÁF KÁRTYA KIADÁS HATÓSÁGI ELJÁRÁSÁNAK IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJA * 

A fizetendő díj kártyánként [Ft]
1. Gépjárművezetői kártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
2. Műhelykártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
3. Üzembentartói kártya kiadása, cseréje, pótlása 7 700
4. Ellenőri kártya kiadása, cseréje, pótlása 3 500

2. számú melléklet a 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelethez *