A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet

a rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről

A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 53. §-ának a) és c) pontjában, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 230. §-a (3) bekezdésének d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed

a) az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyéni egészségügyi vállalkozóra, jogi személyre és jogi személyiség nélküli szervezetre, kivéve a büntetés-végrehajtási szervek egészségügyi szolgáltatóit,

b) *  az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) irányítása, illetve felügyelete alá tartozó – az a) pont hatálya alá nem tartozó – szervezetre [a 2. § alkalmazásában a)–b) pont együtt: intézmény].

2. § (1) E rendelet alkalmazásában rendkívüli esemény

a) *  az intézmény épületét, berendezését, felszerelését érintő káresemény, így különösen:

aa) a tűzeset, robbanás,

ab) az épületomlás,

ac) az árvízkár, belvízkár,

ad) egyéb természeti csapás okozta kár (például: viharkár),

feltéve, hogy a kár összege valószínűsíthetően eléri a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) szerinti jelentős kár összegét;

b) az egészségügyi szolgáltatást jelentősen vagy tartósan veszélyeztető

ba) közműszolgáltatás megszűnés vagy egyéb műszaki meghibásodás,

bb) olyan külső körülmény (például: útviszonyok, demonstrációk), amely miatt a dolgozó akadályoztatott a munkahelyre való eljutásban;

c) az egészségügyi dolgozók sztrájkja;

d) az intézmény területén történt

da) *  terrorcselekmény,

db) bombariadó,

dc) lőfegyver használat,

dd) ismeretlen eredetű sugárzó anyag észlelése, vagy beavatkozást igénylő sugárszennyeződés,

de) sugárzó anyag, illetve fertőző betegség okozására és elterjesztésére alkalmas kórokozó eltulajdonítása, eltűnése,

df) a katasztrófavédelem (tűzoltóság, polgári védelem) beavatkozását igénylő vegyi szennyeződés,

dg) kábítószert vagy pszichotróp anyagot tartalmazó gyógyszer vagy alapanyag eltulajdonítása, eltűnése,

dh) *  rendőri intézkedést igénylő csoportos garázdaság;

e) természeti csapás, illetve veszélyhelyzet miatt történő kimenekítés, kitelepítés;

f) az a)–e) pontok szerinti eseményekkel összefüggésben történt személyi sérülés vagy haláleset;

g) az intézmény által észlelt halmozott fertőző megbetegedés, amelynél valószínűsíthető, hogy a megbetegedést biológiai fegyver készítésére is alkalmas kórokozó okozta;

h) *  az intézmény által észlelt, gyaníthatóan ugyanazon forrásból származó tömeges mérgezés, ha a mérgezettek száma az ötöt meghaladja.

(2) Az Országos Mentőszolgálat (a továbbiakban: OMSZ), továbbá az OMSZ-on kívüli mentő- vagy betegszállító szervezet vonatkozásában rendkívüli eseménynek minősül az (1) bekezdésben foglaltakon túl:

a) azonos eseményből származó kilencnél több sérült ellátása, továbbá ha ötnél több a súlyos sérültek és a halottak együttes száma;

b) azonos eseményből származó ötnél több mérgezett személy ellátása;

c) mentőjármű súlyos személyi sérüléssel vagy halálesettel járó balesete;

d) légi mentőjárműben keletkezett minden káresemény;

e) *  mentőgépkocsiban keletkezett – a Btk. szerinti – jelentősnek minősülő kár;

f) mentőjármű, illetve mentőjármű okmányainak eltulajdonítása.

3. § (1) *  A népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: vármegyei kormányhivatal) részére az alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató szóban haladéktalanul, majd 2 órán belül írásban jelenti a 2. § (1) bekezdésének a) pontja, illetve d)–g) pontja szerinti eseményt.

(2) *  Az alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató a 2. § (1) bekezdése da)–db) alpontja, továbbá f)–g) pontja szerinti rendkívüli eseményt a vármegyei kormányhivatal részére adott jelentéssel egyidejűleg közvetlenül is bejelenti írásban a minisztériumnak.

4. § (1) *  A vármegyei kormányhivatal részére a szakorvosi szakrendelés keretében járóbeteg-szakellátást nyújtó, továbbá fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató, és a minisztérium irányítása, illetve felügyelete alá tartozó – nem betegellátást végző – egészségügyi intézmény a szükséges intézkedések meghozatala mellett: * 

a) szóban haladéktalanul, majd 2 órán belül írásban jelenti a 2. § (1) bekezdése szerinti eseményt a dh) alpontban foglaltak kivételével,

b) 6 órán belül írásban jelenti a dh) alpontja szerinti eseményt.

(2) *  A minisztérium irányítása, illetve felügyelete alá tartozó – nem betegellátást végző – egészségügyi intézmény a 2. § (1) bekezdésének da) alpontja és f)–g) pontja szerinti rendkívüli eseményt a vármegyei kormányhivatal részére adott jelentéssel egyidejűleg közvetlenül is bejelenti írásban a minisztériumnak.

5. § A 3. § (1) bekezdése, továbbá a 4. § (1) bekezdése szerinti írásbeli jelentést az 1. számú melléklet szerinti adatlap felhasználásával kell megtenni.

6. § (1) *  A vármegyei kormányhivatal a hozzá bejelentett haladéktalan jelentési kötelezettségű eseményről szóló bejelentést – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –, illetve a vármegyei kormányhivatalnál bekövetkezett rendkívüli eseményt – a saját hatáskörében megtett vagy tervezett intézkedések ismertetésével együtt – szóban haladéktalanul, de legkésőbb az írásbeli bejelentést követő 1 órán belül írásban is továbbjelenti az országos tisztifőorvos részére. A vármegyei kormányhivatal a rendkívüli esemény általi érintettség esetén egyidejűleg tájékoztatja az OMSZ vármegyei (fővárosi) mentőszervezetét is.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni akkor, ha a 2. § (1) bekezdés a) pont szerinti haladéktalan jelentési kötelezettségű eseményeket az alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató jelentette be.

(3) *  Az országos tisztifőorvos a hozzá a 6. § (1) bekezdése alapján bejelentett eseményeket – a saját hatáskörében megtett vagy tervezett intézkedések ismertetésével együtt – szóban haladéktalanul, de legkésőbb 1 órán belül írásban is továbbjelenti a minisztérium részére.

7. § * 

8. § *  A vármegyei kormányhivatal a rendkívüli események kezelésére munkaidőn túl készenléti szolgálatot, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 228. §-ának (2) bekezdése szerinti minősített időszak (rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet) vagy katasztrófahelyzet idején ügyeleti szolgálatot működtet.

9. § (1) Az OMSZ vármegyei (fővárosi) mentőszervezete, továbbá az OMSZ-on kívüli mentő- vagy betegszállító szervezet – a szükséges intézkedések meghozatala mellett – a szolgálatvezető főorvoson keresztül haladéktalanul írásban jelenti a minisztérium részére * 

a) a 2. § (1) bekezdése, illetve (2) bekezdésének c)–f) pontja szerinti eseményt az 1. számú melléklet szerinti adatlap felhasználásával;

b) a 2. § (2) bekezdésének a)–b) pontja szerinti eseményt a 2. számú melléklet szerinti adatlap felhasználásával;

c) *  az olyan esetet, amikor azonos eseményben háromnál több, nem magyar állampolgárságú személy sérül meg.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti eseményekről a szolgálatvezető főorvos tájékoztatja a vármegyei kormányhivatalt.

10. § *  Az Országos Vérellátó Szolgálat a 2. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl, a minisztérium külön elrendelése alapján, az elrendeléskor meghatározott gyakorisággal a 3. számú melléklet szerinti adatlap felhasználásával jelentést ad a minisztérium részére a vér- és vérkészítmény-készletek alakulásáról, és erről egyidejűleg tájékoztatja az országos tisztifőorvost a jelentés másolati példányának megküldésével.

11. § (1) *  A fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltató szóban haladéktalanul jelenti – a 2. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl – az aktuális kapacitását vagy felszereltségét meghaladó ellátási többletfeladatait a vármegyei kormányhivatalnak.

(2) *  A vármegyei kormányhivatal külön elrendelése alapján a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltató jelentést ad a rendelkezésre álló szabad ágyszámáról, valamint a diagnosztikai, továbbá az életfenntartó orvostechnikai eszközeinek számáról és működőképességéről, a 4. számú melléklet szerinti adatlap felhasználásával.

(3) *  A vármegyei kormányhivatal a (2) bekezdés szerinti jelentéseket haladéktalanul összesíti az 5. számú mellékletben foglaltak alapján. Ezt követően az összesített jelentés egy-egy példányát az országos tisztifőorvos, illetve az OMSZ vármegyei (fővárosi) mentőszervezete részére megküldi.

(4) *  Az országos tisztifőorvos a (3) bekezdés szerinti jelentésekből elkészíti az országos ellátás kapacitás jelentést, melyet a 7. számú melléklet szerinti adatlapon továbbít a minisztérium részére.

12. § Az e rendelet alapján teljesített bejelentés, illetve adatközlés a külön jogszabály által előírt adatszolgáltatási, bejelentési és intézkedési kötelezettséget nem helyettesíti.

13. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) * 

1. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez

BEJELENTÉS RENDKÍVÜLI ESEMÉNYRŐL

(Faxon vagy e-mail-ben továbbítandó.)

A BEJELENTŐ MEGNEVEZÉSE: .......................................................................................

Címe: .....................................................................................................................................

Telefon: .............................................................

Fax: ...................................................................

E-mail: ...............................................................

A rendkívüli esemény rövid leírása:..........................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

A megtett vagy tervezett intézkedések:

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

Dátum: ............................................................

..................................................
aláírás

2. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez * 

JELENTÉS TÖMEGES BALESETRŐL, MÉRGEZÉSRŐL

(Faxon vagy e-mail-ben továbbítandó)

Bejelentő: OMSZ .............................. vármegyei mentőszervezet

Az esemény helye: .....................................................................................................................

Az esemény leírása: .....................................................................................................................

A bejelentés vételének időpontja: ............. év ..... hó ..... nap ...... óra ..... perc

A kárhely felszámolásának megkezdése: ...... év ...... hó ..... nap ...... óra ...... perc

A kivonult OMSZ mentőegységek száma:

helikopter: ....... rohamkocsi: ........... esetkocsi: ............ betegszállító gépkocsi: .........

A kivonult OMSZ-on kívüli mentőegységek száma:

helikopter: ....... rohamkocsi: ........... esetkocsi: ............ betegszállító gépkocsi: .........

felnőtt (fő) gyermek (fő)
Sérültek száma összesen:
Életveszélyes:
Súlyos:
Könnyű:
Halott: helyszínen/ellátás szállítás közben

A sérültek elhelyezése:

kórházban
kórházban
kórházban
kórházban
kórházban
kórházban
kórházban
kórházban

Helyszíni ellátásban részesült, elszállításra nem került: ........ fő

Laikus elsősegélynyújtás történt-e: ............

A kárhely felszámolásának befejezése: ........ év ..... hó ..... nap ....... óra ...... perc

A jelentés időpontja: .......... év ...... hó ...... nap ..... óra

OMSZ főigazgató/szolgálatvezető főorvos

3. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez * 

Az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészletének AB0 RH (D) vércsoportok szerinti és funkcionális megoszlása
Dátum
Te-
rü-
let
(várme-
gye)
Vérkészítmény típus Állapot 0
RhD
pozi-
tív
0
RhD
nega-
tív
A RhD pozi-
tív
A RhD nega-
tív
B RhD pozi-
tív
B RhD nega-
tív
AB RhD pozi-
tív
AB RhD nega-
tív
Vörösvérsejt
koncentrátum
Transzfúzióra kiadható
Nem felszabadított
Trombocita
koncentrátum
Transzfúzióra kiadható
Nem felszabadított
Friss fagyasztott plazma Transzfúzióra kiadható
Nem felszabadított
Dátum: Aláírás:

4. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez

KÓRHÁZI ELLÁTÁS KAPACITÁS JELENTÉS

Lapszám:
......... év ............. hó
Intézet megnevezése: .................................................................................................................... ......... nap .......... óra
...........................................................................................................................................................................................................
Továbbítás helyének telefon-/faxszáma: ..........................................................................................................................................
Akut ellátások
Kód Megnevezés Szabad ágy
01 Sebészeti (hasi, ér, mellkas stb.)
02 Traumatológiai
03 Idegsebészeti és neurotraumatológiai
04 Égési sérülések ellátása
05 Urológiai
06 Szemészeti
07 Fül-orr-gégészeti
08 Szájsebészeti
09 Gyermeksebészeti
10 Belgyógyászati, Kardiológiai
12 Stroke-ellátás
13 Organikus ideggyógyászati
14 Pulmonológiai (bronchológiai)
15 Gyermekgyógyászati
16 Neonatális Intenzív Centrumok (NIC), (PIC)
17 Felnőtt intenzív
18 Szülészeti és nőgyógyászati
20 Toxikológiai
21 Psychiátriai

Diagnosztikai és terápiás egységek, eszközök

Egység/eszköz képesség mutató Kapacitás
22 Sürgősségi betegellátó egység (szabad ágyszám)
25 CT (működőképesség igen – nem)
26 MRI (működőképesség igen – nem)
Lélegeztető gép (darab)
Műtő (működőképesség igen – nem)

Az ügyeletes(ek) neve: ................................................................................................................

Telefon: ............................................................. Fax: .................................................................

..................................................
aláírás

5. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez * 

VÁRMEGYEI ELLÁTÁS KAPACITÁS JELENTÉS * 

Lapszám:

..................... év ................................................ hó .......... nap .......... óra

vármegyei kormányhivatal
ágazati azonosító

Ügyeletes(ek) neve: ....................................................., ..........................................................

Telefon: ............................................................. Fax: .............................................................

Akut ellátások
Kód Megnevezés Üres ágy
01 Sebészeti (hasi, ér, mellkas stb.)
02 Traumatológiai
03 Idegsebészeti és neurotraumatológiai
04 Égési sérülések ellátása
05 Urológiai
06 Szemészeti
07 Fül-orr-gégészeti
08 Szájsebészeti
09 Gyermeksebészeti
10 Belgyógyászati, Kardiológiai
12 Stroke-ellátás
13 Organikus ideggyógyászati
14 Pulmonológiai (bronchológiai)
15 Gyermekgyógyászati
16 Neonatális Intenzív Centrumok (NIC), (PIC)
17 Felnőtt intenzív
18 Szülészeti és nőgyógyászati
20 Toxikológiai
21 Psychiátriai

Diagnosztikai és terápiás egységek, eszközök

Egység/eszköz képesség mutató Kapacitás
22 Sürgősségi betegellátó egység (ágy)
25 CT (működőképesség igen – nem)
26 MRI (működőképesség igen – nem)
Lélegeztető gép (darab)

..................................................
aláírás

6. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez * 

7. számú melléklet a 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelethez * 

ORSZÁGOS ELLÁTÁS KAPACITÁS JELENTÉS

Lapszám: □□
NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYÓGYSZERÉSZETI KÖZPONT
..................... év ................................................ hó .......... nap .......... óra
Ügyeletes(ek) neve: ......................................................, ..........................................................
NNK telefon-/faxszáma: ...........................................................................................................
Akut ellátások
Kód Megnevezés Üres ágy
01 Sebészeti (hasi, ér, mellkas stb.)
02 Traumatológiai
03 Idegsebészeti és neurotraumatológiai
04 Égési sérülések ellátása
05 Urológiai
06 Szemészeti
07 Fül-orr-gégészeti
08 Szájsebészeti
09 Gyermeksebészeti
10 Belgyógyászati, Kardiológiai
12 Stroke-ellátás
13 Organikus ideggyógyászati
14 Pulmonológiai (bronchológiai)
15 Gyermekgyógyászati
16 Neonatális Intenzív Centrumok (NIC), (PIC)
17 Felnőtt intenzív
18 Szülészeti és nőgyógyászati
20 Toxikológiai
21 Psychiátriai
Diagnosztikai és terápiás egységek, eszközök
Egység/eszköz képesség mutató Kapacitás
22 Sürgősségi betegellátó egység (ágy)
25 CT (működőképesség igen – nem)
26 MRI (működőképesség igen – nem)
Lélegeztető gép (darab)

..................................................
aláírás