CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2013.VI.18.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

14/2005. (VII. 25.) IM rendelet

a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap működéséről és eljárásrendjéről

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: At.) 68. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás és az At. 62. §-a alapján, mint a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap (a továbbiakban: KNPA) felett rendelkező miniszter (a továbbiakban: miniszter) - a belügyminiszterrel, a gazdasági és közlekedési miniszterrel, a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel, az egészségügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a KNPA működtetésének szabályait és eljárásrendjét az alábbiak szerint állapítom meg:

1. § Az At. 63. §-a szerinti befizetéseket tíz arra kötelezett személynek vagy szervezetnek közvetlenül kell teljesítenie a KNPA Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00280934-00000000 számú számlájára.

2. §1 (1) A jóváhagyott éves munkaprogramban szereplő feladatok lebonyolítására az Országos Atomenergia Hivatal (a továbbiakban: OAH) főigazgatója vagy az általa írásban megbízott személy keretszerződést köt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal (a továbbiakban: RHK Kft.).

(2) A radioaktív hulladékok elhelyezésével, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásával és végleges elhelyezésével, a tárolók működtetésével, a beruházások lebonyolításával, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésével (lebontásával) kapcsolatos feladatokat az RHK Kft. végrehajtja, vagy a munkák elvégzésével megbízhat más személyeket és szervezeteket a közbeszerzésekről szóló jogszabályokban foglalt rendelkezések figyelembevételével.

(3) A KNPA-t kezelő OAH ellenjegyzése szükséges a (2) bekezdés szerinti

a) feladatra vonatkozó pályázatnak a kiírásához,

b) közbeszerzési eljárás megkezdéséhez,

c) szerződés megkötéséhez,

ha annak költségeit a KNPA fedezi.

3. § (1) A KNPA-val kapcsolatos tervezési, kötelezettségvállalási és utalványozási rend kialakítása, az ellenőrzési, államháztartási információszolgáltatási és beszámolási kötelezettség ellátása az OAH feladata.

(2)2 A KNPA költségvetési előirányzatát érintő előirányzat-módosítást az OAH készíti elő, és engedélyezés céljából a miniszternek nyújtja be. Az előirányzat módosításának engedélyezését és végrehajtását a miniszter az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben, valamint az At.-ben foglalt előírásokra tekintettel látja el.

(3) A KNPA kezelésével kapcsolatban az OAH által ellátott feladatokat, valamint a szakértők és szakértői csoportok igénybevételét a KNPA terhére kell finanszírozni.

4. §3 (1) A radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag elhelyezésére, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére kijelölt szerv létrehozásáról és tevékenységének pénzügyi forrásáról szóló kormányrendelet szerinti KNPA Szakbizottság tagjai a következő feladatokat ellátó miniszterek és szervezetek által delegált képviselők:

a) az OAH felügyeletét ellátó miniszter,

b) az államháztartásért felelős miniszter,

c) az energiapolitikáért felelős miniszter,

d) a rendészetért felelős miniszter,

e) a környezetvédelemért felelős miniszter,

f) az egészségügyért felelős miniszter,

g) a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter,

h) az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter,

i) az OAH,

j) a Paksi Atomerőmű Zrt.,

k) az RHK Kft.

(2) A KNPA Szakbizottság elnöke és tagjai egy-egy szavazattal rendelkeznek. Ha az (1) bekezdés a)-h) pontjában meghatározott egyes feladatokért ugyanaz a miniszter a felelős, a miniszter a KNPA Szakbizottságba egy személyt is delegálhat, aki a miniszter felelősségi körébe tartozó feladatonként rendelkezik egy szavazattal.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, egyidejűleg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap működéséről és eljárásrendjéről szóló 41/2004. (VII. 7.) BM rendelet hatályát veszti.



1  Megállapította: 9/2010. (II. 26.) KHEM rendelet 5. §. Hatályos: 2010. III. 8-tól.


2  Módosította: 9/2010. (II. 26.) KHEM rendelet 7. §.


3  Megállapította: 26/2011. (V. 31.) NFM rendelet 1. §. Hatályos: 2011. VI. 1-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright CompLex Kiadó Kft. 2013. Minden jog fenntartva!