Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2016.07.30.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet

a Nemzeti Közlekedési Hatóságról

A Kormány az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. §-ának (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, valamint

a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 48. § (3) bekezdése a) pontjának 7. alpontjában,

a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény 18. §-ának (6) bekezdésében,

a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény. 73/A. §-ának a) pontjában,

a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Vkt.) 88. §-a (1) bekezdésének a) pontjában,

a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, továbbá

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. §-ának b) pontjában

foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

A Nemzeti Közlekedési Hatóság jogállása

1. § *  A Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) a közlekedésért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

A Hatóság szervezete

2. § *  (1) * 

(2) *  A Hatóság élén elnök áll.

(3) A Hatóság a feladatait a - jogi személyiséggel nem rendelkező - központi szerve és különös hatáskörű országos illetékességű elsőfokú szervei (a továbbiakban: Hatóság elsőfokú szerve) útján látja el.

(4) A Hatóság központi szerve a Központ, amelyet a Hatóság elnöke közvetlenül vezet.

(5) A Hatóság elsőfokú szervei

a) a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, amelyet a közúti gépjármű-közlekedési elnök-helyettes vezet,

b) az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, amelyet az útügyi, vasúti és hajózási elnök-helyettes vezet,

c) a Légügyi Hivatal, amelyet a légügyi elnök-helyettes vezet.

(6) A Központ és a Hatóság első fokú szervei országos illetékességgel járnak el, székhelyük Budapest.

(7) A Hatóság első fokú szervei közigazgatási hatósági hatáskörüket önállóan gyakorolják. A Hatóság első fokú szervének vezetője (elnök-helyettes) gyakorolja a Hatóság első fokú szervéhez telepített hatáskört és eljár az első fokú szerv nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban.

(8) *  A Hatóság elnöke vagy más kormánytisztviselője a Hatóság első fokú szervének vezetőjét vagy ügyintézőjét az első fokú közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja.

(9) A Hatóság első fokú szerve által hozott döntés elleni fellebbezést másodfokon - ha e rendelet másként nem rendelkezik - a Központ bírálja el.

3. § *  (1) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az elnök

a) munkáltatói jogkört gyakorol a Központ kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett, valamint

b) kinevezi, felmenti az első fokú szervek kormánytisztviselőit, kormányzati ügykezelőit és munkavállalóit, valamint

c) a vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező kormánytisztviselők felett fegyelmi jogkört gyakorol.

(2) Az első fokú szervet vezető elnök-helyettes a kinevezés, a felmentés és a vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező kormánytisztviselők feletti fegyelmi jogkör kivételével gyakorolja a munkáltatói jogkört az első fokú szerv alkalmazottai felett.

(3) * 

A fővárosi és megyei kormányhivatal közlekedési hatósági feladatainak ellátása * 

3/A. § *  (1) A fővárosi és megyei kormányhivatal közlekedési hatósági feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 9. § g)-i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja.

(2) A fővárosi és megyei kormányhivatal közlekedési hatósági hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekkel összefüggésben az Áht. 9. § f) pontjában meghatározott hatásköröket a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központ (a továbbiakban: Központ) gyakorolja.

(3) A közlekedésért felelős miniszter az (1) bekezdésben meghatározott irányítási és ellenőrzési feladatainak ellátásában a Központ közreműködik.

A közlekedési hatóságok kijelölése * 

4. § *  (1) A Kormány közlekedési hatóságként

a) a (2)-(3) bekezdés szerinti ügyekben a Hatóságot,

b) *  a (4) bekezdés szerinti ügyekben a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: járási hivatal),

c) *  az (5) és (5a) bekezdés, valamint 4/A. § (1) bekezdés szerinti ügyekben első fokon a fővárosi és megyei kormányhivatalt

jelöli ki.

(1a) *  Közlekedési hatóságként - ha kormányrendelet másként nem rendelkezik - a fővárosi és megyei kormányhivatal jár el.

(2) Közlekedési hatóságként útügyekben első fokon az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el: * 

a) a gyorsforgalmi út építése során a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti előzetes vizsgálati és környezeti hatásvizsgálati eljárásokhoz a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény 9. § (2) bekezdése szerint szükséges szakvélemény elkészítése, valamint a 17. § (4) bekezdése szerinti hatáskör gyakorlása,

b) az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak és a közúti határátkelőhelyek közlekedési építményei és műtárgyai, továbbá útépítési engedélyezési eljáráshoz nem köthető, önálló beruházásként megvalósuló 30 m szabadnyílást meghaladó híd építésének, korszerűsítésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezésével kapcsolatos, valamint ezek tekintetében a Kkt. 29/A. §-ában, 32. § (3) bekezdésében, a 34. § (2) bekezdésében, továbbá a 36. § (2) bekezdésében meghatározott ügyek, * 

c) a transzeurópai közúthálózat részét képező, 500 méter hosszt meghaladó alagutakkal kapcsolatos közlekedési hatósági hatáskörök gyakorlása,

d) a gyorsforgalmi úti beruházáshoz kapcsolódó szintbeli csomópont kialakításával kapcsolatban a b) pont szerinti hatáskör gyakorlása, ha az alsóbbrendű út egyéb szakasza nem érintett,

e) az országos közúthálózatba tartozó autópályán és autóúton a levegőterhelés mérséklése érdekében szükséges forgalomkorlátozó intézkedések elrendelése,

f) * 

g) az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak tekintetében elektronikus közúti ellenőrző rendszer, illetve ellenőrző berendezés elhelyezéséhez szükséges hozzájárulási hatáskör gyakorlása,

h) *  vasúti átjáró - az ideiglenesen létesített vasúti átjáró kivételével - létesítésének, áthelyezésének és megszüntetésének, valamint a létesítés és az áthelyezés során a vasúti átjáró biztosítási módjának és forgalmi rendjének engedélyezése,

i) *  a vasúti átjárók, a vasúti gyalogos átkelőhelyek forgalmi rendjére és a kijelölt gyalogos átkelőhelyek létesítésére vonatkozó, a közlekedési hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által vezetett nyilvántartások alapján országos összesítő nyilvántartás vezetése,

j) *  a közúti biztonsági auditori képzés és továbbképzés bejelentése, a képzési tevékenység folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásának vezetése, a közúti biztonsági auditori képzési tanterv jóváhagyása, a képzési tevékenység folytatására jogosult szervezetek ellenőrzése,

k) *  az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak és a közúti határátkelőhelyek hídjai, valamint a harminc méter szabadnyílást meghaladó hidak kiviteli tervének jóváhagyása,

l) *  a forgalmazási követelmények szabályozása tekintetében - az építési termékek kivételével - a közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó vasúti és közúti termékek megfelelőségértékelését végző megfelelőségértékelő szervezetek kijelölése, ellenőrzése, valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgtv.) szerinti szolgáltatás felügyelete,

m) *  a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (a továbbiakban: ADR) „A” Melléklet 1. rész 1.9.5 szakaszában és „B” Melléklet 8. rész 8.6 fejezetében az alagutakkal kapcsolatos közlekedési hatósági hatáskörök gyakorlása,

n) *  a gyorsforgalmi utakat és közúti határátkelőhelyeket érintően - ha az út kezelője forgalomszabályozási intézkedésével vagy annak megtagadásával mások érdekeit sérti, vagy az út kezelőjének előírásai betartására, jelek, jelzések vagy berendezések eltávolítására vonatkozó felszólításának nem tesznek eleget - az érdekeltek kérelmére indított eljárás

során.

(3) *  Közlekedési hatóságként első fokon a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal jár el:

1. *  a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 41. § (1)-(2) bekezdése szerinti engedélyekkel, valamint a nemzetközi közúti áruszállítási engedélyekkel, a nemzetközi szerződések szerint engedélyköteles személyszállítási tevékenységet végző autóbuszok járati engedélyeivel és a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT) által létrehozott közlekedési engedélyekkel kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

2. a közúti járművek - ideértve a trolibuszokat is - típusbizonyítványaival, általános forgalomba helyezési, illetve sorozat forgalomba helyezési és átalakítási engedélyével, az egyedi és kis sorozatú gyártás útján létrehozott járművek előzetes összeépítési engedélyével és a megfelelőségi nyilatkozat alapján történő forgalomba helyezéssel, továbbá a jármű megváltoztatására vonatkozó alkalmazási engedéllyel kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

3. a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi közúti szállításáról szóló Egyezmény (ATP) hatálya alá tartozó szállítóeszközök időszakos ATP alkalmassági szemléjének elvégzése, az azonosító jelzés hitelesítése, annak használatának szabályozása, az alkalmassági bizonyítványának kiadása és a külföldi vizsgálati eredmények honosítása,

4. a nem közúti mozgógépek beépítendő belsőégésű motorok típusjóváhagyásával kapcsolatos feladatok ellátása,

5. a közúti jármű sorozatszerű átalakítását végző gépjárműfenntartó szervezet feljogosítása az átalakítással érintett szerkezeti elemek átvizsgálására,

6. *  a közúti járműalkatrészek, járműtartozékok és járműtulajdonságok jóváhagyásának kiadásával, egyes pótalkatrészek és tartozékok minősítő jel használatának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

7. a túlméretes és a megengedett össztömeget, illetve tengelyterhelést meghaladó járművek forgalomba helyezésének, valamint tehergépkocsival második pótkocsi vontatásának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

8. a rugózatlan kerékfelfüggesztés, nem fúvott gumiabroncs, valamint az 50 km/h sebességnél gyorsabban haladni nem képes gépjárműben csak külső erővel működő kormányberendezés esetében az eltérés engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

9. a kísérleti jármű, pótkocsi vontatószerkezet általi kormányozhatósága, valamint az 50 km/h sebességnél gyorsabban haladni képes gépjárműben csak külső erővel működő kormányberendezés esetében az eltérés engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

10. a muzeális jellegű járművek karbantartásához az előírt követelményeket nem teljesítő festék- és fényező termékek forgalomba hozatalának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

11. a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti típusvizsgálati tevékenység engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása, a típusvizsgáló tanúsító szervezettel a hatósági szerződés megkötése, valamint a típusvizsgáló tanúsító szervezet tevékenységének ellenőrzése, és azok tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyelete, közúti járművek típusjóváhagyásával kapcsolatos jogszabályok megsértőivel szemben bírság kiszabása,

12. a típusvizsgáló tanúsító szervezetnek, valamint az autóbusz-fenntartónak az emelt sebességhatárú autóbuszok vizsgálatára vonatkozó feljogosítása, és az ehhez kapcsolódó nyilvántartás és műszaki adatbázis kezelése,

13. *  a műszaki vizsgabiztosi tevékenységet végző személy képzése, továbbképzése, tevékenységének bejelentése, a tevékenységet végzőkről készült nyilvántartás vezetése és az ahhoz kapcsolódó hatáskörök gyakorlása,

14. *  a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról szóló, 2009. április 23-i 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, a 429/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelettel módosított 1014/2010/EU bizottsági rendeletben, a 253/2014/EU európai parlamenti és a tanácsi rendelettel módosított, az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló uniós integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról szóló 510/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint a 293/2012/EU bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott, az új személygépkocsik üzemanyag-fogyasztási és kibocsátási adatainak nyilvántartása és közzététele, a CO2-kibocsátás nyomon követési adatainak összegyűjtése és az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére történő továbbítása, továbbá az üzemanyag-töltőállomásokra vonatkozóan a bejelentett adatok gyűjtése és a tagállami bejelentési feladatok ellátása,

15. *  a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadók és - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a Kkt. 16/A. §-a szerinti szakértői tevékenység tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyelete, így a hatósági nyilvántartás vezetése,

16. *  a közúti járművezetők képzésének és utánképzésének engedélyezésével, a közúti közlekedési szakemberek képzésének és továbbképzésének engedélyezésével és vizsgáztatásával, a vizsgakötelezettség alóli mentesítésével, ezen engedélyek felfüggesztésével és visszavonásával, a szakoktatói és az iskolavezetői tevékenység engedélyezésével, az engedély felfüggesztésével és visszavonásával, a vizsgabiztosi tevékenységet végzők nyilvántartásba vételével, nyilvántartásból törlésével, ezen tevékenységek szakfelügyeletével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása, ideértve a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, továbbképzésének, utánképzésének, vizsgáztatásának, valamint a vizsgabiztosi, a szakoktatói és az iskolavezetői tevékenység szakfelügyeletét és a szakfelügyelethez kapcsolódó bírságolását; továbbá a vizsgabiztosi, a szakoktatói és az iskolavezetői névjegyzék vezetése, az engedélyezett képző szervek nyilvántartása,

16a. *  a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadók képzésének és továbbképzésének engedélyezésével és vizsgáztatásával, valamint a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kijelölésének bejelentésével kapcsolatos feladatok ellátása,

16b. *  a menetíró készülék használatát ellenőrző személyek szaktanfolyami képzésével és továbbképzésével, valamint vizsgáztatásával és engedélyezésével kapcsolatos feladatok ellátása,

16c. *  a menetíró készülékkel foglalkozó fórum munkájában hazánkat képviselő személy kijelölése,

17. a közúti járművezetők előzetes, időszakos és rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálata, valamint a vizsgálat lefolytatásába jogszabály alapján bevont szervezet tevékenységének irányítása és ellenőrzése,

18. *  az (5) bekezdés 11. pontjában meghatározottak kivételével a közúti közlekedési szolgáltatási, a saját számlás áruszállítási, valamint a saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló rendeletben meghatározott hatósági feladatok, valamint:

a) a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

b) a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

c) az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet a módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

d) *  az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendeletben,

e) a közúti fuvarozó vállalkozásokról vezetett országos elektronikus nyilvántartások összekapcsolására vonatkozó közös szabályok megállapításáról szóló, 2010. december 16-i 1213/2010/EU bizottsági rendeletben, valamint

f) a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásában rögzítendő adatokra vonatkozó minimális követelményekről szóló, 2009. december 17-i 2009/992/EU bizottsági határozatban

meghatározott hatósági feladatok ellátása,

19. a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló rendelet szerint a korlátozás alóli felmentésre vonatkozó engedélykérelmekkel kapcsolatos, a Hatóság hatáskörébe tartozó feladatok ellátása,

20. a közúti árufuvarozási tevékenység keretében végzett radioaktív anyag továbbításának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása,

21. *  az e-learning rendszerű oktatásban alkalmazott rendszerek és az e-learning tananyagok engedélyezése és tanúsítvánnyal való ellátása, továbbá a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló kormány- rendeletben meghatározott, a fogyasztók védelmét szolgáló mutatók számításának meghatározása, a számítás és a mutatószámok közzététele,

22. a tachográf gyártók hazai képviselőjének elismerése,

23. *  a közlekedési hatóság nevében közúti ellenőrzést végző személy képzése, névjegyzékbe vétele, valamint a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti kezelői ellenőrök névjegyzékbe vétele és az ahhoz kapcsolódó hatáskörök gyakorlása,

24. *  a közlekedési hatósági tevékenységhez kapcsolódó országos nyilvántartások, informatikai rendszerek működtetése és fejlesztése, a közlekedési igazgatási hatóság részére történő elektronikus adatátadás feltételeinek biztosítása,

25. a gépjármű fenntartó szervezetekről nyilvántartás vezetése,

26. a trolibuszok tekintetében a közúti járművekre vonatkozóan az (5) bekezdés 1. és 8. pontjaiban meghatározott feladatkörök ellátása,

27. *  a közúti közlekedési szolgáltatást végzők részére előírt fedezetigazolás-minták tartalmának előzetes jóváhagyása,

28. *  Magyarország területén az EGT-n kívüli állam hatósági engedélyével és jelzésével ellátott tehergépjárművel kabotázsként közúti közlekedési szolgáltatási tevékenység engedélyezése,

29. *  a közúti árufuvarozás és a személyszállítási tevékenység Kormány által meghatározott célzott ellenőrzése

során.

(3a) *  A Központ végzi az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2011. február 16-i 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) rendelkezéseibe ütköző, Európai Unión belüli jogsértések tekintetében a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (a továbbiakban: 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet) a végrehajtását.

(3b) *  A Központ feladata az autóbuszos személyszállítási piacfelügyeleti eljárásokhoz kapcsolódó feladatok teljesítése.

(3c) *  A Központ feladata

a) az autóbuszos személyszállító szolgáltatók üzletszabályzatának jóváhagyása,

b) a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 28. cikk (1) bekezdésében meghatározott nemzeti végrehajtó szervként az autóbusszal utazók jogainak érvényesítése céljából a nemzeti végrehajtó szerv részére előírt feladatok teljesítése, ennek körében a meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása,

c) az autóbuszos személyszállítást igénybe vevő utasok jogainak védelme érdekében kiszabható utasjogi felügyeleti bírság alkalmazása,

d) a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 28. cikk (3) bekezdése, valamint az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, az abban foglaltak alóli mentességekre, az autóbuszos személyszállítási szolgáltatási feltételekre, valamint a közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról szóló rendelet, továbbá a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a szolgáltatókhoz benyújtott és el nem intézett panaszok kivizsgálása és elbírálása.

(4) *  Közlekedési hatóságként útügyekben

a) a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közutak és azok műtárgyai építésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezésével kapcsolatban

aa) első fokon Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi hivatala,

ab) másodfokon Budapest Főváros Kormányhivatala,

b) járdák, gyalogutak és azok műtárgyai építésének, korszerűsítésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezése, valamint ezek nem közlekedési célú igénybevételével kapcsolatban (ide nem értve a gyalog- és kerékpárutakat, valamint a közút építésével összefüggő járdaépítést)

ba) első fokon az illetékes járási hivatal, a fővárosban a Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi hivatala, összeférhetetlenség esetén az illetékes közlekedési hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal által kérelemre kijelölt járási (fővárosi kerületi) hivatal,

bb) másodfokon az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal

jár el.

(5) *  Közlekedési hatóságként a közúti közlekedéssel, a közúti gépjárművekkel, továbbá a közúti járművezetők képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos ügyekben első fokon az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal jár el: * 

1. *  a Kkt. szerinti vizsgáló állomási tevékenység engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlása, a vizsgáló állomással a hatósági szerződés megkötése, valamint a vizsgáló állomások és a műszaki vizsgabiztosok tevékenységének ellenőrzése, az ellenőrzés alapján a jogkövetkezmények alkalmazása, továbbá az általa üzemeltetett, valamint az illetékességi területén hatósági szerződéssel rendelkező vizsgáló állomáson - a jármű tulajdonosára egyébként irányadó illetékességi szabálytól függetlenül - a közlekedési hatóság telephelyén végzett egyedi forgalomba helyezés engedélyezése, jármű-honosítási eljárás, valamint a bármely telephelyen végzett forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálat végzése, a vizsgáló állomás és a járműfenntartó szervezetek tekintetében a Szolgtv. szerinti szolgáltatás felügyelete,

2. járműbontókkal közreműködői megállapodások megkötése, a tevékenységük ellenőrzése,

3. * 

4. a közúti szállítást végző járművek személyzetének vezetési és pihenőidejének ellenőrzése,

5. a veszélyes árut közúton szállító járművek közlekedésének ellenőrzése,

6. a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló rendeletben meghatározott szabályok betartásának ellenőrzése,

7. a nemzetközi kombinált áruszállítás során a fuvarokmány meglétének, tartalmának és érvényességének ellenőrzése,

8. *  a közúti járművek közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzése, a közúti járművek összeépítésének, egyedi átalakításának, valamint a forgalomba helyezésének engedélyezése,

9. a közúti ellenőrzés keretében a közúti járműveknél a veszélyes áruk szállításához előírt különleges feltételek ellenőrzése (ADR),

10. a közúti ellenőrzés keretében a közúti járműre előírt tömeg- és mérethatárok betartásának ellenőrzése,

11. a közúti közlekedési szolgáltatási tevékenységhez és meghatározott járművek üzemeltetéséhez kapcsolódó bejelentési, engedélyezési, nyilvántartási és ellenőrzési feladatok ellátása, a közúti járművek üzemeltetése szabályszerűségének, valamint a jármű üzemeltetésére vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzése közúton, ideértve az adott tevékenységhez előírt okmányok, engedélyek, jelzések, felszerelések ellenőrzését,

12. a radioaktív anyagok szállításának és fuvarozásának hatósági ellenőrzése,

13. a gépkocsik által kibocsátott kipufogógázok szennyezőanyag-tartalmának közúti ellenőrzése,

14. a gépkocsik környezetvédelmi alkalmasságának és plakettjének közúti forgalomban való ellenőrzése, a plakett eltávolítása,

15. a gépkocsik környezetvédelmi jellemzői ellenőrzése,

16. *  Magyarország tekintetében a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben az ellenőrzéshez szükséges tachográf-kártyákkal (a gépjárművezetői kártya, az ellenőri kártya, a műhelykártya és az üzemben tartói kártya) kapcsolatos feladatok ellátása,

17. *  a digitális menetíró készülék beépítését, üzembe helyezését, aktiválását, illesztését, ellenőrzését vagy javítását végző műhely gépjárműfenntartó tevékenységére vonatkozó engedélyezési eljárás és a tevékenység ellenőrzése,

18. *  az ország egész területére kiterjedő területi illetékességgel a digitális tachográf kártyák kiadása, érvénytelenítése, cseréje, pótlása, visszavonása,

19. a közúti járművezetők vizsgáztatása, a vizsgakötelezettség alóli mentesítése, továbbá a képzés, utánképzés a szakoktatók és iskolavezetők tevékenységének ellenőrzése,

20. *  a közlekedési hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által végzett ellenőrzésekhez kapcsolódó bírságolási feladatok ellátása, valamint

21. *  a (2)-(4) bekezdésben nem szabályozott, a közlekedési hatóság hatáskörébe tartozó feladatok ellátása,

22. *  a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló, 2009. november 25-i 1222/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti hitelesítési eljárás lefolytatása és a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló, 2009. november 25-i 1222/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4-6. cikkében foglaltak betartásának ellenőrzése,

23. *  a (15) bekezdés szerinti eljárásban felvett ellenőrzési jegyzőkönyv - amennyiben azok megállapításai jogsértést tartalmaznak - alapján kezdeményezett eljárás,

24. *  a személytaxi-szolgáltatáshoz kapcsolódó önálló diszpécserszolgálati tevékenység engedélyezése és ellenőrzése során.

során.

(5a) *  Közlekedési hatóságként útügyekben első fokon az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal jár el:

1. a (2) bekezdés b)-d) pontjaiban és a (4) bekezdésben meghatározottak kivételével az út és műtárgyai, továbbá az út építésével, korszerűsítésével összefüggő járda építésének, korszerűsítésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezésével összefüggő ügyek,

2. az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak 30 m szabad nyílást meg nem haladó hídjai kiviteli tervének jóváhagyása,

3. az elhelyezési tilalom alá eső jel, jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy eltávolításával kapcsolatos ügyek,

4. a közforgalom elől elzárt magánút közforgalom számára történő megnyitásának, vagy a közforgalom elől el nem zárt magánút közforgalom előli elzárásának engedélyezésével kapcsolatos ügyek,

5. a (2) bekezdés b) pontjában meghatározottak kivételével az országos közút helyi közúttá vagy magánúttá, helyi közút országos közúttá vagy magánúttá, magánút helyi közúttá vagy országos közúttá nyilvánításával kapcsolatos ügyek,

6. az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak területének nem közlekedési célú igénybevételével kapcsolatos közlekedési hatósági ügyek,

7. a Kkt. 42/A. § (1) bekezdés szerinti esetben a kérelmező által - a közútkezelő hozzájárulásának megtagadása, nyilatkozatának az előírt határidőn belüli elmaradása, vagy a kezelő által előírt feltételek sérelmezése miatt - kezdeményezett eljárás,

8. a Kkt. 42/A. § (1) bekezdés szerinti esetben - a közút kezelőjének kérelmére - az eredeti állapot helyreállítására, vagy a közút állagának és a forgalom biztonságának védelme érdekében szükséges munkák elvégzésére irányuló eljárás,

9. a Kkt. 39. § (2) és (3) bekezdés szerinti, útcsatlakozással kapcsolatos közlekedési hatósági eljárások,

10. a közút kezelőjének kérelmére a közút műtárgyának minősülő burkolt árokba, csatornába vagy más vízelvezető létesítménybe a közút területén kívüli területekről származó vizek bevezetése miatt indult eljárás,

11. az útkezelői felszólítás eredménytelensége esetén, az út területén, az alatt vagy felett elhelyezett építmény, útcsatlakozás felújítására, korszerűsítésére, megszüntetésére kötelezés,

12. az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak tekintetében a közút nem közlekedési célú, vagy rendkívüli igénybevétele miatti, a helyreállítás befejezésétől számított 3 éven belüli süllyedés, vagy más hiba kijavításának elrendelése,

13. az útkezelői felszólítás eredménytelensége esetén a közút állagát, a közúti forgalom biztonságát, zavartalanságát sértők vagy veszélyeztetők kötelezése,

14. a közlekedés biztonságát veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében az útkereszteződés beláthatóságát akadályozó fa, vagy egyéb növényzet eltávolításának elrendelése,

15. a vasúti átjáró rálátási háromszögének területén lévő fa, vagy egyéb növényzet kivágásának elrendelése,

16. a közlekedés biztonsága, az út állagának védelme érdekében az út melletti ingatlan tulajdonosának kötelezése,

17. a vasúti gyalogos-átkelőhely létesítésének, áthelyezésének, forgalomba helyezésének, megszüntetésének engedélyezése,

18. az ideiglenes vasúti átjáró létesítésének, megszüntetésének, forgalomba helyezésének engedélyezése,

19. a vasúti átjáró és a vasúti gyalogos-átkelőhely ideiglenes szüneteltetésének elrendelése,

20. a (2) bekezdés h) pontjában meghatározottak kivételével a vasúti átjáró és a vasúti gyalogos-átkelőhely forgalmi rendjének és biztonsági előírásainak meghatározása, továbbá a vasúti átjáró forgalomba helyezése,

21. az engedélyezési hatáskörébe tartozó országos közutat érintően - az út kezelője által az előírásoknak nem megfelelő, jelek, jelzések vagy berendezések eltávolítására vonatkozó felszólításának eredménytelensége miatt kezdeményezett eljárások,

22. a saját célú vasúti pályahálózat részét képező vasúti pályán, összekötő vasúti pályán, csatlakozó vasúti pályán és keskeny nyomtávú vasúti pályán lévő kereszteződés esetében a terelősziget létesítésének szükségességének megállapítása,

23. a tíz percet meghaladó ideig zárva tartható, az időszakosan üzemelő teljes sorompóval biztosított, valamint a felhívásos sorompóval biztosított vasúti átjárók meghatározása,

24. a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén - jelzőőr állítás helyett - a vasúti pályát keresztező út lezárásának engedélyezése,

25. a közúti gyalogos-átkelőhely kijelölésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezése,

26. * 

27. a védett természeti területen lévő közúton a természetvédelmi hatóság kezdeményezésére a közlekedés (tartózkodás) korlátozása vagy megtiltása,

28. a (2) bekezdés e) pontjában meghatározottak kivételével a környezetterhelés mérséklése érdekében forgalomszervezési korlátozó vagy egyéb műszaki intézkedések elrendelése,

29. a közút kezelőjének kezdeményezésére elrendelt vasúti átjáró ideiglenes szüneteltetésével kapcsolatban a közút kezelője számára a munkák elvégzésének engedélyezése,

30. az engedélyezési hatáskörébe tartozó közutak, és a közforgalom elől el nem zárt magánutak kezelői által kialakított forgalmi rend figyelemmel kísérése, a forgalom biztonsága vagy zavartalansága érdekében a forgalomszabályozás módosításának kezdeményezése, a közút kezelőjének a közlekedés biztonságát sértő vagy veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében a forgalmi rend felülvizsgálatára való kötelezése,

31. az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak tekintetében a közutak állapotának, tisztaságának, nem közlekedési célú igénybevételének ellenőrzése,

32. a vasúti átjárókról, a vasúti gyalogos-átkelőhelyekről, továbbá a kijelölt közúti gyalogos-átkelőhelyekről nyilvántartás vezetése,

33. az engedélyezési hatáskörébe tartozó utak tekintetében elektronikus közúti ellenőrző rendszer, illetve ellenőrző berendezés elhelyezéséhez szükséges hozzájárulás kiadása,

34. az országos közúton a (2) bekezdés n) pontjában meghatározottak kivételével - ha az út kezelője a forgalomszabályozási intézkedésével vagy annak megtagadásával mások érdekeit sérti, vagy az út kezelőjének előírásai betartására, jelek, jelzések vagy berendezések eltávolítására vonatkozó felszólításának nem tesznek eleget esetekben - az érdekeltek kérelmére indított eljárások során.

(6) *  Az (5) bekezdés 1-17., 19. és 24. pontjában, továbbá a 4/A. §-ban meghatározott feladatokkal összefüggésben a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal jogosult országos illetékességgel hatósági ellenőrzést végezni, az ellenőrzés eredményeként a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazni.

(7) Ha a tervezett építmény több azonos hatáskörű közlekedési hatóság illetékességi területét érinti, az a közlekedési hatóság jár el az építmény egészére vonatkozóan, amelynek területén a hosszabb útszakasz van, ha pedig azok egyenlő hosszúságúak, az a közlekedési hatóság jár el, amelyhez a kérelmet korábban benyújtották.

(8) *  Magyarország tekintetében a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben a tagállam hatósága számára meghatározott feladatokat

a) a menetíró készülék, az adatrögzítő lap, valamint a tachográf-kártya jóváhagyása tekintetében a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal,

b) a tachográf-kártyák kibocsátásával kapcsolatos feladatokat a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a tachográf-kártyák kiadásával kapcsolatos ügyintézést a fővárosi és megyei kormányhivatal,

c) a menetíró készülékek beépítését, javítását és vizsgálatát, illetve illesztését végző műhelyekre és járműgyártókra vonatkozó engedélyezést, ellenőrzést, valamint az ezzel kapcsolatos adatok Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalnak történő megküldését a fővárosi és megyei kormányhivatal, a kormányhivataloktól e tárgyban beérkező adatok alapján történő országos adatkezelést és nyilvántartást a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal,

d) a menetíró készülékkel szerelt gépjármű üzemeltetőjére és vezetőjére vonatkozó ellenőrzést, adatkezelést a fővárosi és megyei kormányhivatal és a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, továbbá az ezzel kapcsolatos adatok országos gyűjtését és kezelését a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal,

e) a tachográf-kártya gyártás, nyilvántartás központi adatkezelési és nemzetközi adatcsere feladatait a Központ,

f) a menetíró készülék beépítését, vizsgálatát, javítását végző szakemberekre vonatkozó engedélyezést, nyilvántartást, adatkezelést a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal

látja el.

(9) A Kormány a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény 10/C. §-ában meghatározott szakhatóságként azokban az eljárásokban, ahol első fokon

a) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága jár el, az első fokú eljárásban a közlekedési hatáskörében eljáró Békés Megyei Kormányhivatalt, a másodfokú eljárásban a Központot,

b) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága jár el, az első fokú eljárásban a közlekedési hatáskörében eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt, a másodfokú eljárásban a Központot, és

c) *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága jár el, az első fokú eljárásban a közlekedési hatáskörében eljáró Vas Megyei Kormányhivatalt, a másodfokú eljárásban a Központot

jelöli ki.

(10) * 

(11) Gyorsforgalmi utak kivételével országos, a helyi közutak, és a közforgalom elől el nem zárt magánutak engedélyezése során ezen utak 30 m-nél nagyobb szabadnyílású műtárgyai, valamint alagútjai műszaki engedélyezésében az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal első fokon szakhatóságként jár el.

(12) *  A Szolg.tv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként e kormányrendeletben szabályozott hatáskörökhöz igazodóan a közlekedési hatóság jár el a következő szolgáltatási tevékenységek tekintetében:

a) a közúti járművezetők vizsgáztatása és a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami képzése, továbbképzése, utánképzése és vizsgáztatása, az e képzésekkel és vizsgáztatásokkal összefüggő iskolavezetői, szakoktatói és vizsgabiztosi tevékenység,

b) a Kkt. 16/A. §-a szerinti szakértői tevékenység, ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik,

c) a Kkt. 24/A. § (2) bekezdése szerint engedélyezett vizsgáló állomás tevékenysége,

d) *  a Kkt. 24/A. § (6) bekezdése szerint bejelentett műszaki vizsgabiztosi tevékenység,

e) *  a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói tevékenység, valamint

f) *  a Kkt. 16/B. § (5) bekezdése szerinti auditori tevékenység.

(13) *  A központi közlekedési közigazgatási bírságnyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatokat elsőfokon a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal látja el.

(14) *  A Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal hatáskörébe tartozó eljárásokban az ügyfél a kérelmet a közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnál is benyújthatja.

(15) *  A Kormány az (5) bekezdésben kijelölt hatóságon kívül

a) a díjköteles országos közutak díjfizetés ellenében történő használatának ellenőrzésére az Állami Autópálya Kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot,

b) a közúti járműre előírt tömeg- és mérethatárok betartásának ellenőrzésére a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot,

c) *  a meghatározott engedélyhez és meghatározott okmány meglétéhez kötött nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatás ellenőrzésére a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot

jelöli ki.

(16) *  A Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal gondoskodik az utánképzés foglalkozásvezetők képzésének évente egy alkalommal történő megszervezéséről, a képzés rendszerének - különös tekintettel a tantervekre, tantárgyakra, tantervi óraszámra, az elméleti és gyakorlati vizsgakövetelményekre, vizsgafeladatokra és vizsgahelyszínekre - kialakításáról és nyilvántartást vezet az utánképzés foglalkozásvezetőkről.

(17) *  A közúti közlekedési hatósági ellenőrzésre kijelölt országos illetékességű közlekedési hatóság a jogszabályban meghatározott ellenőrzési feladatai ellátása során kormánytisztviselőként középfokú iskolai végzettségű személyt is alkalmazhat.

A közúti jármű előzetes eredetiségvizsgálata során közreműködő szervezeteket engedélyező hatóság kijelölése * 

4/A. § *  (1) A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 33/A. § (1) bekezdése szerinti engedélyező hatóságként a Kormány a 4. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott közlekedési hatóságot jelöli ki.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti ügyekben első fokon a közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, másodfokon a Központ jár el.

Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjjal kapcsolatos felügyeleti szerv kijelölése * 

4/B. § *  (1) Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény 18. §-a szerinti felügyeleti szervként a Kormány a Hatóságot jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyekben a Központ jár el.

A négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció megállapítása tekintetében eljáró másodfokú hatóság kijelölése * 

4/C. § *  (1) A négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció megállapítása érdekében indított eljárásban másodfokú hatóságként a Kormány a Hatóságot jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban a Központ jár el.

A légiközlekedési hatóság kijelölése

5. § (1) Légiközlekedési hatóságként a Kormány a Hatóságot jelöli ki.

(2) *  A légiközlekedési hatóság hatáskörébe utalt ügyekben első fokon a Légügyi Hivatal, másodfokon a Központ jár el.

(3) *  A Szolgtv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a légiközlekedési hatóság jár el a következő szolgáltatási tevékenységek tekintetében:

a) a légiutas-kísérők szakirányú földi kiképzése,

b) a légijármű bérbeadása,

c) a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, az 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. február 20-i 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, annak részei, berendezései és alkatrészei, valamint a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz karbantartása, javítása,

d) az Lt. 20/A. §-a szerinti szakértői tevékenység, valamint

e) a c) pont szerinti tevékenységet folytatók képzése.

(4) *  A légiközlekedési hatóság hatásköre kiterjed Magyarország területén

a) a polgári légiközlekedési és légiközlekedéssel kapcsolatos tevékenységre,

b) a polgári légijárművekre,

c) *  az állami repülések célját szolgáló repülőterek kivételével minden repülőtérre és leszállóhelyre, valamint

d) a légiközlekedés földi létesítményeire és - a kizárólag katonai repülések céljára szolgálók kivételével - a léginavigációs földi berendezésekre.

(5) *  A légiközlekedési hatóság hatósági feladatai a következők:

1. *  a lajstromozásra kötelezett légijárművek állami lajstromozása, Magyarország Légijármű Lajstromának (a továbbiakban: lajstrom) vezetése,

2. az engedélyhez kötött légiközlekedési és légiközlekedéssel összefüggő tevékenység engedélyezésével összefüggő eljárások lefolytatása és e tevékenységek folytatásának ellenőrzése,

3. a légijárművek típusalkalmassági vizsgálata és bizonyítványainak kiadása,

4. a lajstromozásra kötelezett légijárművek egyedi légialkalmasságának vizsgálata és ellenőrzése, valamint a légialkalmassági bizonyítvány kiadása és időbeli hatályának meghosszabbítása,

5. * 

6. *  a 139/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá nem tartozó repülőterek állapotának és üzemben tartásának vizsgálata és ellenőrzése, valamint a repülőtér üzemben tartási engedélyének kiadása és időbeli hatályának meghosszabbítása, a repülőtérrendek jóváhagyása,

7. a légiközlekedéssel kapcsolatos létesítmények és földi berendezések létesítésének, megváltoztatásának és üzemben tartásának, valamint megszüntetésének engedélyezése, állapotának és üzemben tartásának vizsgálata,

8. a légiközlekedési akadállyal kapcsolatos légiközlekedési hatósági eljárásnak a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium illetékes szerveivel egyetértésben való lefolytatása,

9. *  kiadja a légiközlekedési szakszemélyzet, a légiutas-kísérő, valamint a szakszolgálati engedélyhez nem kötött légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet végzők szakirányú képzéséhez szükséges engedélyeket, a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeit, a légiutas-kísérők tanúsítványát, valamint a szakszolgálati engedélyhez nem kötött légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet végzők engedélyeit,

10. *  a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyének és a légiutas-kísérők tanúsítványának kiadásához és meghosszabbításához szükséges, valamint a szakszolgálati engedélyhez nem kötött légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet végzők repülő-egészségügyi alkalmasságának hatósági minősítése,

11. a légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása,

12. légialkalmassági bizonyítvány nélküli kísérleti, próba- vagy műszaki célú repülés engedélyezése,

13. * 

14. a menetjegyek kiállításának engedélyezése a légitársaság részére,

15. a légitársaság üzletszabályzatának és módosításának jóváhagyása,

16. a légitársaság üzletszabályzatában foglalt rendelkezések teljesítésének ellenőrzése,

17. a repülőtéri és útvonal navigációs berendezések hatósági mérésének (kalibrálás) hatósági ellenőrzése, hitelesítése,

18. fedélzeti és földi rádiótávközlő berendezés üzemben tartási engedélyének kiadása,

19. a légijárművek zajbizonyítványának kiadása, repülőterek zajgátló védőövezetének kijelölése,

20. légijárműből történő tárgy kidobásának, szórásának engedélyezése,

21. egyedi légialkalmassági engedéllyel nem rendelkező légijármű egyszeri átrepülésének engedélyezése,

22. látványosság célját szolgáló repülések és egyéb különleges repülések engedélyezése,

23. légijármű üzemben tartási feltételeinek vizsgálata, ellenőrzése, valamint a légijármű üzemben tartási engedély kiadása, időbeli hatályának meghosszabbítása,

24. *  a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 300/2008/EK rendelet) 9. cikke szerinti felelős hatósági feladatok ellátása,

25. *  az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikke rendelkezésének megfelelően kijelölt nemzeti felügyeleti hatóságként gondoskodik az e cikkben meghatározott tevékenység ellátása érdekében hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáról, valamint a léginavigációs szolgálatok közös díjszámítási rendszerének létrehozásáról szóló, 2013. május 3-i 391/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelet 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott konzultáció lefolytatásáról, továbbá a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és egyes tanúsításokra vonatkozó részletes szabályoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló 2011. augusztus 10-i 805/2011/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 805/2011/EU bizottsági rendelet) 4. cikke szerinti nemzeti felügyeleti hatóságként gondoskodik a 805/2011/EU bizottsági rendeletben meghatározott feladatok ellátásáról,

26. a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hatósággal együttműködve nemzeti és nemzetközi frekvenciaegyeztetést végez a légiközlekedést szolgáló légiforgalmi célú földi rádióberendezések üzembe helyezési eljárásának keretében,

27. *  a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2012. augusztus 3-i 748/2012/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 748/2012/EU bizottsági rendelet) I. melléklet 21.B.25. pont (a) alpontjának megfelelően kijelölt illetékes hatóságként gondoskodik a 748/2012/EU bizottsági rendelet A. szakasz F., G., H., I. és P. alrészében meghatározott feladatok végrehajtásáról,

28. a légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légi alkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról szóló, 2003. november 20-i 2042/2003/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 2042/2003/EK rendelet) I. melléklet M.B.102 pontja a) alpontjának, II. melléklet 145.B.10 pontja 1. alpontjának, III. melléklet 66.B.10. pontja a) alpontjának, valamint IV. melléklet 147.B.10 pontja a) alpontjának megfelelően kijelölt illetékes hatóságként gondoskodik az e pontokban meghatározott feladatok végrehajtásáról,

29. gondoskodik - az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel kötött megállapodás alapján - a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. február 20-i 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 20. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtásáról,

30. *  jóváhagyja Magyarország területén kereskedelmi célból leszálló, illetve onnan induló, menetrend szerinti nemzetközi repülést végrehajtó légitársaság menetrendjét,

31. lefolytatja a kihasználatlan légiközlekedési joggal üzemeltethető légiútvonalra szóló felhatalmazással kapcsolatos eljárást,

32. illetékes hatóságként gondoskodik a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légijárműveinek biztonságáról szóló, 2004. április 21-i 2004/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott hatósági feladatok és a 8. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladat végrehajtásáról,

33. a légitársaság üzletszabályzatának jóváhagyása és teljesítésének ellenőrzése, a repülőterek ellenőrzése, a repülőtér üzemben tartási engedélyének kiadása és időbeli hatályának meghosszabbítása, valamint a repülőtérrendek jóváhagyása során feladatkörében gondoskodik a légijárműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló, 2006. július 5-i 1107/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról,

34. *  a gazdasági célú légi közlekedési tevékenység engedélyezése során gondoskodik a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelésről, kivéve annak 23. és 24. cikkében foglaltakat,

35. *  a légitársaság üzletszabályzatának jóváhagyása és teljesítésének ellenőrzése során gondoskodik a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. és 24. cikkének való megfelelésről,

36. *  gondoskodik az egységes európai égbolt S-módú lekérdezési kódjainak összehangolt kiosztására és használatára vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 2009. március 30-i 262/2009/EK bizottsági rendeletben meghatározott lekérdezési kód kiosztásáról és a kapcsolódó feladatok végrehajtásáról,

37. *  ellátja a légi járműhöz a levegő-föld kommunikáció, a navigáció és a radarfelderítés céljából hozzárendelt 24 bitből álló légi jármű cím kiosztásának feladatát azon légi járművek esetében, amelyek külön jogszabály szerint „S” módú fedélzeti transzponderrel való felszerelésre kötelezettek,

38. *  elfogadja a légiközlekedési szakszemélyzet képzési szervezete, a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység végzésére kiadott, üzemben tartási engedéllyel rendelkező légijármű üzemben tartója, a kereskedelmi repülőtér üzemben tartója, a légijármű karbantartó, tervező és gyártó szervezetek által kidolgozott Repülésbiztonság-irányítási Rendszert, valamint ellenőrzi annak működtetését,

39. *  kiadja a földi kiszolgáláshoz szükséges engedélyt, a földi kiszolgálás feltételeinek és engedélyezési rendjének szabályairól szóló jogszabályban foglaltak alapján korlátozza a földi kiszolgálók számát, kiválasztási eljárást folytat le, kidolgozza és honlapján közzéteszi a kiválasztási folyamatot és a kiválasztási szempontokat tartalmazó hatósági tájékoztatót, különleges intézkedést rendel el, jóváhagyja a repülőtér üzemben tartója által készített, a különleges intézkedéseket megalapozó korlátozások felszámolása érdekében készített intézkedési tervet és ellenőrzi annak, továbbá a számviteli elkülönítés végrehajtását,

40. *  a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek védelmi programjának és azon alapuló belső minőségbiztosítási rendszerének és védelmi képzési tervének jóváhagyása,

41. *  a Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Minőségbiztosítási Programban meghatározottak szerinti a légiközlekedés védelmi minőségbiztosítási ellenőrző rendszer működtetése, és a 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a polgári légiközlekedés-védelem terén végrehajtandó nemzeti minőségbiztosítási programokra vonatkozó követelmények tekintetében való módosításáról szóló, 2010. január 8-i 18/2010/EU bizottsági rendeletben meghatározott feladatokat ellátása,

42. *  a légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek üzembe helyezésének, működtetésének jóváhagyása, azok felügyelete és ellenőrzése,

43. *  a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezet légiközlekedés védelmi tisztje kijelölésének jóváhagyása,

44. *  a 300/2008/EK rendelet 6. cikke alapján szigorúbb intézkedések alkalmazásának elrendelése,

45. *  a Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Képzési Program, valamint a 300/2008/EK rendeletnek megfelelően a védelmi személyek, oktatók tanúsítása,

46. *  a közös légiközlekedés védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló, 2010. március 4-i 185/2010/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 185/2010/EU rendelet) melléklet 1.2.2.2. b) pontjában megjelölt repülőszemélyzeti azonosító kártya kiadása, vagy a kiadás légitársaságnak való engedélyezése,

47. *  a meghatalmazott ügynök, az ismert szállító, a repülőtéri készletek ismert beszállítójának és a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítójának engedélyezése,

48. *  a légiközlekedés védelmi esemény kivizsgálása,

49. *  a tiltott tárgyaknak a repülőtér nyilvánosság elől elzárt területére történő bevitelére vonatkozó felmentések megadása, személyek vizsgálat alóli felmentés megadása,

50. *  a nemzeti légiközlekedés védelmi programok és a 300/2008/EK rendelet 18. cikkének a) pontjában említett információkat tartalmazó, a közös légiközlekedés védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2010/774/EU bizottsági határozat (a továbbiakban: 2010/774/EU bizottsági határozat) alapján nemzeti légiközlekedés-védelmi határozatban állapítja meg a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek védelmi feladatait, valamint a 2010/774/EU bizottsági határozat melléklet 8.1.1. pontja és 9.1.1. pontja alapján a 2010/774/EU bizottsági határozatban megjelölt átvizsgálások gyakoriságát,

51. *  a polgári légiközlekedési balesetek áldozataira és azok hozzátartozóira vonatkozó légitársasági segítségnyújtási tervek ellenőrzése,

52. *  a polgári célú légiközlekedés területén a repülésbiztonsági szervezet engedélyezése, felügyelete,

53. *  független felügyeleti hatóságként gondoskodik a kereskedelmi repülőtér légijármű által történő igénybevételéért fizetendő díj megállapításának elveiről és módszereiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hatósági feladatok végrehajtásáról,

54. *  a légiközlekedési szakszemélyzet, a légiutas-kísérők, valamint a szakszolgálati engedélyhez nem kötött légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet végző személyek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése,

55. *  a 185/2010/EU rendelet Melléklet 6.8. fejezetében meghatározott légifuvarozó kijelölése, ellenőrzése, valamint a harmadik országbeli meghatalmazott ügynök és ismert beszállító ellenőrzése,

56. *  a 185/2010/EU rendelet Melléklet 11.6. pontjában meghatározott uniós légiközlekedés védelmi ellenőrzés végrehajtása, valamint az uniós légiközlekedési védelmi ellenőrök jóváhagyása,

57. *  részt vesz a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerének létrehozásáról szóló 2013. május 3-i 390/2013/EU bizottsági végrehajtási rendeletben (a továbbiakban: 390/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelet) meghatározott követelményeknek megfelelő, funkcionális légtérblokk szintjén létrehozandó teljesítménytervek kidolgozásában, majd a tervre vonatkozó javaslatot továbbítja a közlekedésért felelős miniszter részére, aki a tervet annak elfogadása esetén továbbítja az Európai Bizottsághoz,

58. *  a 139/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikk (1) bekezdésének megfelelően kijelölt illetékes hatóságként gondoskodik a 139/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikk (6) bekezdésében, 6. cikk (2)-(4) bekezdésében, 7. cikk (2) és (3) bekezdésében, valamint II. mellékletében meghatározott feladatok végrehajtása és a hatálya alá tartozó repülőterek repülőtérrendjeinek jóváhagyása,

59. *  az 598/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdésének megfelelően kijelölt illetékes hatóságként gondoskodik az 598/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott, a légijárművek zajának kezelésére, az egyes repülőterek zajhelyzetének értékelésére, az üzemeltetési korlátozások bevezetésére és a bizottság értesítésére vonatkozó feladatok végrehajtásáról.

(6) *  Az (5) bekezdés 8. pontjában megjelölt légiközlekedési akadálynak minősül minden olyan, a környezetéből kiemelkedő természeti objektum, építmény vagy mozgó tárgy, amely a légiközlekedés számára veszélyt jelenthet, ezért nyilvántartása és jelzéssel való ellátása indokolt.

(7)-(10a) * 

(11) *  Ha

a) a repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésére irányuló,

b) a légiközlekedési szakszemélyzet szakirányú képzéséhez szükséges engedélyek, képző szervezet engedélyek kiadására és módosítására irányuló,

c) a repülés-szimulációs oktatóeszköz engedélyének kiadására és módosítására irányuló, valamint

d) a légijármű üzemben tartási feltételeinek vizsgálatára, ellenőrzésére, valamint a légijármű üzemben tartási engedély kiadására, időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló

eljárás során az ügyfél a kérelmet hiányosan nyújtotta be, a légiközlekedési hatóság tizenöt napon belül bocsátja ki a hiánypótlási felhívást.

(12) * 

A katonai légügyi hatóság kijelölése * 

5/A. § *  (1) Katonai légügyi hatóságként a Kormány a Hatóságot jelöli ki.

(2) *  A katonai légügyi hatóság hatáskörébe utalt ügyekben első fokon a Légügyi Hivatal, másodfokon a honvédelemért felelős miniszter jár el. Amennyiben az eljárásban a légiközlekedési hatóság és a katonai légügyi hatóság egyaránt érintett, első fokon a Légügyi Hivatal, másodfokon a honvédelemért felelős miniszter jár el azzal, hogy a másodfokú eljárásba a Központot szakhatóságként be kell vonni.

(3) *  A katonai légügyi hatóság feladatai a következők:

a) az állami légijárművek nyilvántartása,

b) az állami célra szolgáló légijárművek típusalkalmasságának és egyedi légialkalmasságának vizsgálata, tanúsítása,

c) *  az állami repülések célját szolgáló repülőterek, valamint a kizárólag az állami repülések célját szolgáló földi léginavigációs berendezések üzemben tartásának szakmai ellenőrzése,

d) a honvédelmi légiforgalmi és repülésmeteorológiai szolgálatok működésének ellenőrzése,

e) az állami légijárművekkel előforduló légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása,

f) az állami célú légiközlekedés szakszemélyzete szakszolgálati engedélyezésével összefüggő eljárások lefolytatása és e tevékenységek folytatásának ellenőrzése, továbbá az ilyen szakszemélyzet szakirányú kiképzéshez szükséges tantervek és vizsgakövetelmények jóváhagyása,

g) a szakszolgálati engedély elnyeréséhez, illetőleg meghosszabbításához előírt repülő-egészségügyi alkalmasság hatósági minősítése,

h) légialkalmassági bizonyítvány nélküli kísérleti, próba- vagy műszaki célú repülés engedélyezése,

i) *  az állami célú légiközlekedés területén a repülésbiztonsági szervezet engedélyezése, felügyelete,

j) *  az állami repülések célját szolgáló repülőterek repülőtéri navigációs berendezései hatósági mérésének (kalibrálás) és hitelesítésének hatósági ellenőrzése,

k) *  az állami repülések céljára szolgáló repülőterek zajgátló védőövezetének kijelölése,

l) tárgy állami légijárműből történő kidobásának, szórásának engedélyezése,

m) az egyedi légialkalmassági engedéllyel nem rendelkező állami légijármű egyszeri átrepülésének engedélyezése, valamint

n) nyilvános repülőrendezvény megtartásának engedélyezése,

o) *  a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése szerinti eseti légtér kijelölése.

(4) *  A katonai légügyi hatóság hatásköre kiterjed:

a) az állami repülési földi szolgálatok tevékenységére,

b) az állami légijárművekre,

c) *  az állami repülések célját szolgáló repülőterekre, valamint a kizárólag az állami repülések céljait szolgáló repülési létesítményekre és léginavigációs földi berendezésekre, valamint

d) az állami légiközlekedési és légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre.

(5) * 

A repülőtérrel, a repülőtér területén lévő légiközlekedési rendeltetésű építményekkel és a leszállóhellyel kapcsolatos hatósági eljárásokban eljáró hatóság kijelölése * 

5/B. § *  (1) A Kormány

a) a repülőtér elvi létesítésének engedélyezésére, létesítésének engedélyezésére, használatbavételének engedélyezésére, megszüntetésére és fejlesztésére irányuló eljárásban eljáró hatóságként,

b) *  a leszállóhely létesítésére irányuló eljárásban és a létesítés megtiltásában eljáró hatóságként, valamint

c) a repülőtér területén lévő, a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építményekkel kapcsolatos eljárásokban építésügyi hatóságként

a Hatóságot jelöli ki.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti eljárásokban első fokú eljárásban a Légügyi Hivatal, másodfokú eljárásban a Központ jár el.

A vasúti közlekedési hatóság kijelölése

6. § *  (1) Vasúti közlekedési hatóságként a Kormány

a) a b) pontban foglaltak kivételével a Hatóságot,

b) a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő vasúti munkavállalók első fokú időszakos, soron kívüli és záró, valamint - a mozdonyvezetői munkakörre vonatkozó egészségi alkalmasság előzetes megállapítását kivéve - az előzetes egészségi alkalmassági vizsgálata tekintetében a Vasútegészségügyi Szolgáltató Non-profit Kiemelten Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságot

jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti vasúti közlekedési hatósági ügyekben - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - első fokon az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el.

(3) *  A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő vasúti munkavállalók vizsgáztatását, valamint ezek oktatóinak vizsgáztatását végző vizsgabiztosokat a Hatóság elnöke nevezi ki.

(4) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti ügyekben első fokon eljáró Vasútegészségügyi Szolgáltató Non-profit Kiemelten Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság döntése elleni fellebbezést másodfokon az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal bírálja el.

(5) *  A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók képzése és vizsgáztatása tekintetében a Kormány a Szolg.tv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalt jelöli ki.

(6) *  A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás szakértői tevékenység tekintetében a Kormány a Szolg.tv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalt jelöli ki.

A vasúti igazgatási szerv kijelölése * 

6/A. § *  (1) A Kormány vasúti igazgatási szervként a Hatóságot jelöli ki.

(2) *  A vasúti igazgatási szerv hatáskörébe utalt ügyekben a Központ jár el.

(3) *  A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. tv. (a továbbiakban: Vtv.) 69. § (1) bekezdését a Hatóságnak azokra a hatósági ügyeire kell alkalmazni, amelynek során vasúti igazgatási szervként jár el.

(4) A Hatóság mint vasúti igazgatási szerv független a vasúti társaságoktól és a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Szervezettől.

A szolgáltatás felügyeletét ellátó vasúti közlekedési hatóság kijelölése * 

6/B. § *  A Szolgtv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a vasúti közlekedési hatóság jár el a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók alapképzése és időszakos oktatása és az ezzel összefüggő vizsgabiztosi tevékenység, továbbá a Vtv. 80/B. §-a szerinti szakértői tevékenység tekintetében.

A hajózási hatóságok kijelölése

7. § *  (1) Hajózási hatóságként a Kormány

a) a (2)-(3) bekezdés szerinti ügyekben a Hatóságot,

b) *  a Vkt. 4. § (4) bekezdésében foglalt feladat tekintetében Magyarország konzuli tisztviselőjét,

c) a nemzeti víziút használatának idegen állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény részére való engedélyezésével kapcsolatos ügyekben a közlekedésért felelős minisztert

jelöli ki.

(2) Hajózási hatóságként első fokon az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el

1. az úszólétesítményen fedélzeti és gépüzemi szolgálatot ellátó, valamint a kedvtelési céllal közlekedő úszólétesítmény vezetőjének képesítésével,

2. a hajózási üzemeltetési vezetői és hajózásbiztonsági ellenőri képesítéssel,

3. a révkalauzok és hajózási szakértők nyilvántartásának vezetésével,

4. a vizsgabiztosok névjegyzékének vezetésével,

5. *  az úszólétesítménnyel folytatott hajózási tevékenység, az úszólétesítmények hajózásra alkalmasságának, biztonságának, élet- és munkakörülményeinek ellenőrzésével, a hajózási tevékenységet, valamint az úszólétesítmények élet- és munkakörülményeit érintő panaszok kivizsgálásával, a tengeri hajók munkavédelmi követelményeit tartalmazó szabályzat jóváhagyásával és a tengerészeti munkaügyi bizonyítvány kiállításával,

6. a víziutat érintő munkavégzés engedélyezésével,

7. a vízi közlekedés irányítására szolgáló jelzések engedélyezésével,

8. a kikötőn kívül rakomány átrakásának, továbbá utasok be- és kiszállásának engedélyezésével,

9. a hajózás korlátozásának és a hajóút felszabadításának elrendelésével, a hajóútban fennakadt vagy elsüllyedt úszólétesítménnyel összefüggő intézkedésekkel,

10. a hajózási létesítmény létesítésével, használatba vételével, fennmaradásával, üzemben tartásával és megszüntetésével, üzemeltetési szabályzatainak jóváhagyásával,

11. a víziúton búvártevékenység engedélyezésével,

12. az úszólétesítmények lajstromozásával, nemzetközi jeleinek, hivatalos hajószámának kiadásával,

13. a hajózási bírság kiszabásával,

14. az úszólétesítmények, azok berendezéseinek, felszereléseinek, a közösségi belvízi közlekedésre vonatkozó harmonizált folyami információs szolgáltatásokban alkalmazott RIS terminál, hálózati berendezés és szoftveralkalmazás típusjóváhagyásával,

15. az úszólétesítmények építési (átépítési) terveinek felülvizsgálatával és jóváhagyásával,

16. az úszólétesítmény üzemképességének megállapításával és tanúsításával,

17. a szállítótartályok (konténerek) műszaki felügyeletével, gyártó, javító üzemeinek jóváhagyásával,

18. a tengeri és belvízi úszólétesítmények hajónaplójának, személyzeti jegyzékének, gép- és olajnaplójának, környezetvédelmi és motornaplójának, valamint felszerelési jegyzékének kiadásával és hitelesítésével,

19. a belvízi és tengeri hajók köbözésével, köböző hatóságként (jele: NKH-HU),

20. a veszélyes vagy szennyező árut szállító hajók jóváhagyási, illetve alkalmassági bizonyítványának kiállításával,

21. a hajózási tevékenység, a belső égésű motorral hajtott kishajók és csónakok korlátozás alá eső területen való üzemeltetése, a kabotázs, a harmadik országos és harmadik lobogós forgalom engedélyezésével, valamint egyedi engedély kiadásával,

22. a különleges szállítások, valamint személyszállító hajóval történő vontatás, tolás, illetve mellévett alakzatban való továbbítás engedélyezésével,

23. az úszólétesítmények részére kiegészítő jelzés viselésének engedélyezésével,

24. a hajózási képesítések megszerzésére felkészítő képzések jóváhagyásával,

25. a hajózási gyakorlati idő mérséklésének engedélyezésével, továbbá jogszabályban meghatározott gyakorlat, gyakorlati idő igazolásával és elfogadásával,

26. a rajnai hajózásban való részvételi jogosultságot igazoló okmány kiadásával,

27. az úszólétesítményen hajózási szolgálatot teljesítő személy egészségügyi alkalmassága soron kívüli vizsgálatának előírásával,

28. a vízi sportpálya kijelölésével,

29. a radioaktív anyagok szállításának engedélyezésével,

30. *  a magyar lobogójú tengeri hajók tengeri kikötő szerinti állam hatósága által folytatott ellenőrzése adatainak (ellenőrző hatóság, ellenőrzés ideje, eredménye) nyilvántartásával, a hajó feltartóztatása esetén az üzemképesség helyreállításának ellenőrzésével,

31. *  a tengerész munkaközvetítők, a tengerész kölcsönbeadók nyilvántartásával és tevékenységének ellenőrzésével, valamint a tevékenységét érintő panaszokkal,

32. *  a Vkt. 20. §-a szerinti megfelelőség tanúsításával összefüggő kötelezettségek teljesítésének piacfelügyeleti ellenőrzésével

kapcsolatos ügyekben.

(2a) *  Az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal a (2) bekezdés 12., 14., 19-20. pontjában foglalt feladataival összefüggésben, valamint az általa kiadott tengerészeti munkaügyi bizonyítványokról nyilvántartást vezet, mely nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) Hajózási igazgatási feladatkörében az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal ellátja

a) a víziutak nyilvántartásával,

b) a hajóút kijelölésével és kitűzésével való egyetértéssel, továbbá a víziközlekedés irányítására szolgáló jelek ezzel összefüggő elhelyezésének elrendelésével,

c) a víziút-fenntartási terv jóváhagyásával való egyetértéssel,

d) a hajózási képesítések, valamint úszó létesítmények okmányainak kiállításával és nyilvántartásával,

e) a hajósoknak és tengerészeknek szóló hirdetmények kiadásával,

f) a jóváhagyott képzések nyilvántartásával,

g) a hajós és tengerész szolgálati könyv kiállításával, vezetésével, hitelesítésével és nyilvántartásával, ellenőrzésével,

h) a tengeri kedvtelési célú kishajók jachtnaplójának és személyzeti jegyzékének kiadásával és hitelesítésével,

i) *  a hajózási szolgálatot teljesítő személy egészségi alkalmasságát vizsgáló orvos nyilvántartásba vételével és az egészségi alkalmasság másodfokú vizsgálatában az orvosszakértő kijelölésével,

j) elemi csapás vagy egyéb veszély esetén az úszólétesítmények ideiglenes igénybevételével,

k) *  Magyarország konzuli tisztviselőjének a hajóokmányok érvényességének ideiglenes meghosszabbítására való felkérésével,

l) az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító elismert szervezetek elismerését megalapozó javaslathoz az elismerést kérelmező szervezet auditálásával, továbbá az elismerést elnyert szervezet tevékenységének ellenőrzésével,

m) a veszélyes vagy szennyező árukat szállító hajók ellenőrzésével, bejelentkezési, illetve tájékoztatásadási kötelezettségből származó adatok nyilvántartásával,

n) a hajózási képesítések megszerzésére felkészítő képzések ellenőrzésével,

o) a Belvízi Hajózási Alapprogram működtetésével,

p) az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító kijelölt szervezetek kijelölését megalapozó javaslathoz a kijelölést kérelmező szervezet auditálásával, továbbá a kijelölt szervezet tevékenységének ellenőrzésével,

q) a veszélyes áruk belvízi szállításának ellenőrzésével,

r) a hajózási képesítések nyilvántartásával, ideértve az elektronikus nyilvántartást is

kapcsolatos feladatokat.

(3a) *  A (3) bekezdés d) pontja szerinti nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(4) A Vkt. 48/B. §-ának (1) bekezdésében meghatározott folyami információs szolgáltatás működtetéséhez, ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokat az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal végzi.

(5) A Szolgtv. szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a hajózási hatóság jár el a következő tevékenységek tekintetében:

a) a Vkt. 6/A. §-a szerinti szakértői tevékenység,

b) *  a révkalauzi tevékenység,

c) a Vkt.-ben előírt képesítési követelményekkel összefüggő képzési és vizsgáztatási tevékenységek,

d) *  tengerész munkaközvetítői tevékenység.

A közlekedési sajátos építményfajták építésfelügyeletét ellátó hatóság kijelölése * 

7/A. § *  (1) A közlekedési sajátos építményfajták építésfelügyeletét ellátó hatóságként a Kormány a (2)-(5) bekezdés szerinti ügyek vonatkozásában a Hatóságot jelöli ki.

(2) *  Első fokú építésfelügyeleti hatóságként

a) a 4. § (2) bekezdés hatálya alá tartozó közúti közlekedési építmények tekintetében az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal,

b) a 4. § (4) bekezdés a) pont hatálya alá tartozó közúti közlekedési építmények tekintetében Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi hivatala,

c) a 4. § (4) bekezdés b) pont hatálya alá tartozó közúti közlekedési építmények tekintetében az illetékes járási hivatal, a fővárosban Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi hivatala,

d) a 4. § (5a) bekezdés hatálya alá tartozó közúti közlekedési építmények vonatkozásában a fővárosi és megyei kormányhivatal

jár el.

(3) Első fokú építésfelügyeleti hatóságként a légiközlekedési építmények vonatkozásában - az állami repülések céljára szolgáló honvédelmi és katonai célú építmények kivételével - a Légügyi Hivatal jár el.

(4) Első fokú építésfelügyeleti hatóságként a vasúti közlekedési építmények vonatkozásában az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el.

(5) Első fokú építésfelügyeleti hatóságként a vízi közlekedési építmények vonatkozásában az Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal jár el.

(6) *  Másodfokú építésfelügyeleti hatóságként

a) a (2) bekezdés a) és d) pontjai, a (3)-(5) bekezdés szerinti ügyek vonatkozásában a Központ,

b) a (2) bekezdés b)-c) pontjai szerinti ügyek vonatkozásában a fővárosi és megyei kormányhivatal jár el.

Egyéb feladatok

8. § (1) A Hatóság elnöke:

a) az egységes jogalkalmazás érdekében - a jogszabályok és szabványok keretei között, ügyfelekre nem kiterjedő hatállyal - meghatározza a hatósági eljárásban alkalmazott vizsgálatok és ellenőrzések műszaki követelményeit és módszereit (ideértve az egyes vizsgálóműszerek megfelelőségét, alkalmazhatóságát stb.),

b) *  a közlekedésért felelős miniszter irányításával részt vesz a szakmai érdek-képviseleti szervekkel folytatott tárgyalásokban,

c) a közlekedési ágazat hatósági jellegű szakképzései tekintetében - külön jogszabályban meghatározott szakmai képzések és szakképesítések követelményrendszere alapján - meghatározza a szaktanfolyamok, továbbképzések tantárgyait, tanterveit, vizsgakövetelményeit, kinevezi a vizsgabiztosokat, lebonyolítja a vizsgáztatást, felügyeli és ellenőrzi a tanfolyami képzést,

d) *  végzi a közúti járművek és a közúti jármű alkatrészek, tartozékok típusjóváhagyásához, valamint a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó közösségi jogszabályok végrehajtásához és a közúti ellenőrzésekhez kapcsolódó - hatáskörébe utalt - nyilvántartási és nemzetközi kapcsolattartási szakmai feladatokat, a járművezető-képzés tananyagai szakmai tartalmának meghatározását,

e) biztosítja a tevékenységét érintő szakmai területeken a nemzetközi kapcsolattartást, folyamatosan gyűjti és értékeli a hatósági eljáráshoz kapcsolódó nemzetközi tapasztalatokat és ezek figyelembevételével is végzi koordináló tevékenységét a közlekedés területén,

f) közreműködik a közúti és a vasúti közlekedéssel, valamint a hajózással kapcsolatos szakmai koncepciók és jogszabály-tervezetek szakmai előkészítésében,

g) figyelemmel kíséri és folyamatosan elemzi a közlekedés szabályozottságát, a közlekedésben részt vevők jogkövető magatartását és - indokolt esetben - a résztvevők bevonásával javaslatot tesz a szabályozás módosítására,

h) *  a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésére, továbbképzésére, utánképzésére és vizsgáztatására vonatkozó jogszabályokban meghatározott képzési, továbbképzési, utánképzési, vizsgáztatási, képesítési követelményrendszer figyelembevételével meghatározza

ha) a tanterveket, a tantárgyakat, tantervi óraszámokat,

hb) az elméleti és gyakorlati vizsgakövetelményeket, vizsgafeladatokat, vizsgahelyszíneket és vizsgaútvonalakat,

hc) alkalmazható tansegédleteket,

hd) a képzések, továbbképzések, vizsgák lebonyolításának, ellenőrzésének, szakfelügyeletének rendjét, ügyvitelét és módszereit,

he) az e-learning rendszerű oktatásban alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerek minősítésének és tanúsításának módját a Közlekedési Szakértői Testület szakmai állásfoglalására figyelemmel,

hf) az e-learning tananyagok minősítésének és tanúsításának módját a Közlekedési Szakértői Testület szakmai állásfoglalására figyelemmel,

hg) az e-learning rendszerű oktatásban való részvétel dokumentálásának módját, különös tekintettel az adatrögzítésre, az archiválásra és az adattartalomra,

hh) a képzés, továbbképzés, vizsgáztatás tárgyi feltételeinek alkalmazására vonatkozó technológiai és műszaki követelményeket,

hi) az egyes tantárgyak hallgatása, vagy vizsgatárgyak teljesítése alóli mentesítések alapjául szolgáló képesítések, végzettségek körét,

hj) az elméleti és gyakorlati vizsgáztatás ellenőrzéséhez szükséges adatok körét és tartalmát, ezek közlekedési hatóság részére történő továbbításának rendjét,

i) *  meghatározza a közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal eljárásaira vonatkozó követelményeket és módszereket, továbbá szakmailag felügyeli azok végrehajtását,

j) *  működteti a Közlekedési Szakértői Testületet.

(2) *  A légügyi elnök-helyettes közreműködik a légiközlekedéssel kapcsolatos szakmai koncepciók és jogszabály-tervezetek szakmai előkészítésében.

(3) *  A Kormány az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 15. § (5) bekezdésében foglaltak tekintetében erdészeti hatóságként elsőfokú eljárásban a megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Központot jelöli ki.

(3a) *  Az elsőfokú hatóság köteles vizsgálni eljárásában

a) az erdészeti magánút közforgalom számára való megnyitásának az erdőre gyakorolt hatását és

b) azt, hogy az erdészeti magánút közforgalom számára való megnyitása a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

(3b) *  A másodfokú hatóság, ha a fellebbezés érinti

a) a (3a) bekezdés a) pontjában meghatározott szakkérdést, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt,

b) a (3a) bekezdés b) pontjában meghatározott szakkérdést, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget

szakértőként rendelheti ki.

(4) *  A 4. § (4) bekezdés c) pont szerinti engedély kiadása, valamint a Vtv. 53/A-53/C. § szerinti eljárás során a Központ vizsgálja, hogy a hatályos helyközi közszolgáltatási szerződésekben megrendelt közösségi közlekedési szolgáltatás teljesítését az engedélyezni kért nemzetközi autóbuszjáratok, illetve vonatok mennyiben akadályozzák, továbbá jelzi a közlekedésért felelős miniszternek, ha az engedélyezni kért nemzetközi autóbuszjárattal belföldi személyszállító tevékenységet is el kívánnak látni.

(5) *  A hajózási hatóság együttműködik a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet által folytatott - a hajózási hatóság tevékenységének megfelelőségét vizsgáló - ellenőrzésben, amelynek eredményét a honlapján közzéteszi.

A közlekedési hatóság eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelölése * 

8/A. § *  (1) A Kormány a transzeurópai közúthálózatnak Magyarország területén lévő alagútjaival kapcsolatos, az alagút kiviteli tervének jóváhagyása, az alagút működési engedélyének kiadása, a működési engedélytől történő eltérések engedélyezése, a működési engedélynek - a biztonsági minimumkövetelmények sérelme esetén történő - korlátozása, felfüggesztése, a biztonsági minimumkövetelményektől való eltérések engedélyezése iránti, valamint azoknak a feltételeknek a meghatározására irányuló eljárásban, amelyek teljesülése esetén az alagútban a rendeltetésszerű üzem helyreállítható, illetve az alagút a közforgalom számára újra megnyitható, * 

a) - annak elbírálása kérdésében, hogy az adott útszakasz tervezett közúti jelzései és forgalomtechnikai elemei az adott hely ismeretében közlekedésbiztonsági szempontból megfelelőek-e - az Országos Rendőr-főkapitányságot, valamint

b) - a katasztrófavédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályok érvényre juttatása kérdésében - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot

szakhatóságként jelöli ki.

(1a) *  A Kormány a közúti alagutaknak az ADR „A” Melléklet 1. rész 1.9.5 szakasza szerinti kategóriához rendelésében - a katasztrófavédelemmel összefüggő létesítési és használati szempontok érvényre juttatása kérdésében - a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot szakhatóságként jelöli ki.

(2) *  A Kormány a közutak, a közforgalom elől el nem zárt magánutak, a kerékpárutak, a gyalogutak, a gyalog- és kerékpárutak, a járdák, valamint ezek műtárgyai és tartozékai építésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezésére, építésének elvi engedélyezésére, forgalomba helyezésének ideiglenes engedélyezésére, a közlekedési hatósági engedélyek időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló eljárásban, valamint - ha a kérelem a szakhatóság korábbi állásfoglalásában foglalt feltételeket érinti - az építési engedélyben foglaltaktól való eltérés engedélyezésére irányuló eljárásban, a szakági tervek felelős tervezői jogosultságának a vizsgálata kérdésében, valamint a 3. melléklet 3.1 pontjában meghatározott szakkérdésben, a 3. melléklet 3.1 pontja szerinti hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(2a) *  A (2) bekezdésben foglalt eljárásokban a szakági tervek felelős tervezői jogosultsága vizsgálatának kérdését az eljáró közlekedési hatóság köteles megvizsgálni.

(2b) *  A 3. melléklet 3.2 pontjában meghatározott szakkérdéseket a közlekedési hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal köteles megvizsgálni.

(2c) *  A (2) bekezdés szerinti másodfokú eljárásokban, ha a fellebbezés érinti az első fokú eljárásban vizsgált szakkérdést a másodfokon eljáró közlekedési hatóság a szakkérdés vizsgálatára a 3. melléklet 3.2 pont táblázata

a) 1. pontjában foglalt esetben a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szól kormányrendeletben kijelölt fővárosi és megyei kormányhivatalt,

b) 2. és 3. pontjában foglalt esetben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt,

c) 4. pontjában foglalt esetben a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt,

d) az 5. és 6. pontjában foglalt esetben az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget,

e) a 7. pontjában foglalt esetben a kulturális örökségvédelmi feladatkörében Budapest Főváros Kormányhivatalát (a továbbiakban: BFKH), ha az első fokú eljárást a BFKH folytatta le, a kulturális örökség védelméért felelős minisztert szakértőként rendelheti ki.

(3) *  A (2) bekezdésben kijelölt szakhatóság a forgalomba helyezési, az ideiglenes forgalomba helyezési, valamint az ideiglenes forgalomba helyezési engedély időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló eljárásban azt vizsgálja, hogy az építmény a korábbi szakhatósági állásfoglalásnak megfelelően valósult-e meg.

(4) A Kormány a radioaktív anyag közúti fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása engedélyezésére irányuló eljárásban

a) *  a radioaktív anyag munkavállalókra és lakosságra gyakorolt hatásának kérdésében az Országos Atomenergia Hivatalt,

b) - a radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása - az Országos Rendőr-főkapitányságot szakhatóságként jelöli ki.

(5) *  A Kormány a 2011. évi LXXIX. törvénnyel kihirdetett, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „B” Mellékletének 9. rész 9.1 fejezet szerinti jármű-jóváhagyási eljárásban - a járműre szerelt felépítmény műszaki biztonsági szempontú megfelelőségének a megállapítása kérdésében - a mérésügyi és műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt szakhatóságként jelöli ki. A közlekedési hatóság mérlegelheti a szakhatóság megkeresését és maga dönthet a fenti szakkérdésben, amennyiben a jelöléssel ellátott tartányok esetében bejelentett szervezet által kiállított megfelelőségi tanúsítvány, a robbanóanyag szállító, előállító járművek esetében vizsgáló szervezet által kiállított jegyzőkönyv (értékelő lap), az egyéb tartányok esetében a műszaki biztonsági hatóság által kiadott gyártási típusjóváhagyás rendelkezésre áll.

(6) *  A (3) bekezdés szerinti hatósági eljárásokban a szakhatóságként kijelölt hatóság az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki, amely a kiadásától számított egy évig használható fel.

A légiközlekedési hatóság eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelölése * 

8/B. § *  (1) *  A Kormány a repülőtér légi közlekedés védelme szempontjából kis repülőtérré minősítése iránti eljárásban,

a) - abban a kérdésben, hogy a repülőtér megfelel-e a fegyveres biztonsági őrség működtetéséhez szükséges feltételeknek, valamint teljesülnek-e a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt alapkövetelmények - első fokú eljárásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot, valamint

b) *  - hatáskörébe tartozó feladatrendszer alapján végrehajtott védelmi kockázat felmérése céljából - első fokú eljárásban az Alkotmányvédelmi Hivatalt

szakhatóságként jelöli ki.

(2) *  A Kormány a polgári repülőtér elvi létesítésének engedélyezésére, létesítésének engedélyezésére, használatbavételének engedélyezésére, a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárásban * 

a) - abban a kérdésben, hogy a repülőtér megfelel-e a fegyveres biztonsági őrség működtetéséhez, nemzetközi repülőtér esetében a határellenőrzéshez szükséges feltételeknek, továbbá teljesülnek-e a repülőtérre vonatkozó biztonsági alapkövetelmények - első fokú eljárásban a repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányságot, Budapesten és Pest megyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot,

b) *  a katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében első fokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervét, másodfokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét,

c) - abban a kérdésben, hogy a repülőtér tervezett meteorológiai műszerezettsége, a műszerek mennyisége, elhelyezése, illetve mérési pontossága megfelel-e a nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, 1944. évi december 7. napján aláírt Egyezmény alapján a Meteorológiai Világszervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által megállapított előírásoknak, a futópályák tervezett kiépítése az uralkodó széliránynak megfelelő-e, hiteles éghajlati adatokból, megfelelő szakismerettel készült-e az engedélyezési dokumentációnak a repülések végrehajtása szempontjából mérvadó meteorológiai körülményeket bemutató része - első fokú eljárásban az Országos Meteorológiai Szolgálatot,

d) *  termőföldön megvalósuló tevékenység esetén - a termőföld minőségi védelme kérdésében -, polgári repülőtér elvi létesítésének és használatbavételének engedélyezése, illetve a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények megszüntetésének engedélyezése kivételével első fokú eljárásban a talajvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt,

e) *  - az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások, valamint a repülőtér környezetében a légiközlekedésből adódó zaj és rezgés okozta, egészségre gyakorolt hatások vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésben - első fokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatalát, másodfokú eljárásban a népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt,

f) *  ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül, az V. osztályú repülőtér kivételével - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek, a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, valamint hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget,

g) *  nemzetközi forgalom számára tervezett repülőtér esetében - annak elbírálása kérdésében, hogy biztosítottak-e a vámeljárás feltételei - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságát,

h) *  - annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,

ha) *  amennyiben a repülőtér létesítésére, valamint a repülőtér fejlesztése esetén a futópályák számának növelésére, műszaki jellemzőinek megváltoztatására, füves repülőtéren szilárd burkolatú futópálya kiépítésére, a meglévő futópálya hosszának hosszabbítására, gurulóút hálózat bővítésére, továbbá a több megvalósulási szakaszra bontott építkezés esetében a további szakaszokban megépítendő építmény építésére irányuló tevékenység nyilvántartott régészeti lelőhelyen vagy régészeti védőövezet területén valósul meg, vagy

hb) *  ha a tevékenység műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki értéket, műemléket érintően valósul meg,

első fokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró járási hivatalát, másodfokú eljárásban az örökségvédelmi hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát, * 

i) *  a repülőtér területén lévő, a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építményekkel kapcsolatos eljárásokban - a helyi építési szabályzatnak, a szabályozási tervnek, az általános érvényű kötelező építésügyi előírásoknak, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben foglalt feltételeknek való megfelelés kérdésében - az első fokú eljárásban a repülőtér fekvése szerinti az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott első fokú kiemelt építésügyi hatóságot, a másodfokú eljárásban az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdésében meghatározott hatóságot,

j) *  ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül, az V. osztályú repülőtér kivételével - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a felszín alatti vizek, illetve az ivóvízbázisok védelmére vonatkozó szabályoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e -, az első fokú eljárásban a területi vízvédelmi, illetve vízügyi hatóságot, a másodfokú eljárásban az országos vízvédelmi, illetve vízügyi hatóságot

szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány vízi repülőtér kivételével a polgári és állami repülőtér üzemeltetésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

a) *  ha az üzemeltetéshez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, - annak elbírálása kérdésében, hogy szükséges-e zajgátló intézkedések előírása, továbbá az üzemeltetés a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget, valamint

b) - annak elbírálása kérdésében, hogy a repülőtéri meteorológiai berendezések üzemeltetése, az eszközök karbantartottsága megfelel-e a nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, 1944. évi december 7. napján aláírt Egyezmény alapján a Meteorológiai Világszervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által megállapított előírásoknak - az Országos Meteorológiai Szolgálatot szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány a légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban a 4. mellékletben meghatározott feltételek fennállása esetén és szakkérdésben, a 4. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésével kapcsolatos eljárásban,

a) *  - az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésével, valamint a repülőtér környezetében a légi közlekedésből adódó zaj és rezgés okozta egészségre gyakorolt hatások vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésekben, valamint kórházra vagy jelentős gyógyüdülőhelyre való tekintettel az E-jelű zajgátló övezet kijelölése szükségességének elbírálása kérdésében - első fokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatalát, másodfokú eljárásban a népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt, valamint

b) *  - annak vizsgálata kérdésében, hogy a zajmonitoring rendszer kiépítése a környezeti zaj mérésére indokolt-e, hogy a tervezett zajcsökkentési intézkedések milyen feltételek mellett segítik elő a környezet zajvédelmi állapotának javítását, valamint, országos jelentőségű védett természeti területek és Natura 2000 területek érintettsége esetén, annak elbírálása kérdésében, hogy a zajgátló védőövezet kijelölése a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget

szakhatóságként jelöli ki.

(6) A Kormány a radioaktív anyag belföldi légi fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása, valamint földi kiszolgálásának engedélyezésére irányuló eljárásban * 

a) *  a radioaktív anyag munkavállalókra és lakosságra gyakorolt hatásának kérdésében az Országos Atomenergia Hivatalt,

b) - a radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása - az Országos Rendőr-főkapitányságot

szakhatóságként jelöli ki.

(7) *  A Kormány a nyilvános repülőtérre, leszállóhelyre vonatkozó hatósági engedélyezési eljárásban - annak kérdésében, hogy a tervezett tevékenység az állami célú légiközlekedés biztonságát, így különösen a honvédelemért felelős miniszter által létrehozott légi kutató-mentő szolgálat hatáskörébe tartozó feladatok ellátását, Magyarország légterének védelmét ellátó szolgálatok tevékenységét vagy a Magyar Honvédség, illetve a szövetséges fegyveres erők állami célú légiközlekedéssel kapcsolatos feladatainak ellátását akadályozza-e - az első fokú hatósági eljárásban a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetőjét, a másodfokú hatósági eljárásban pedig a honvédelemért felelős minisztert szakhatóságként jelöli ki.

(8) *  A Kormány a leszállóhely létesítésére irányuló engedélyezési eljárásban * 

a) *  a katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében első fokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervét, másodfokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét,

b) *  - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek, a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget,

szakhatóságként jelöli ki.

8/C. § *  (1) *  A Kormány a környezetvédelmi szempontból korlátozott légtér hajtóművel felszerelt légijárművel, valamint hőlégballonnal történő igénybevételének előzetes hatósági engedélyezési eljárásában

a) térképezés céljából történő repülés,

b) mérőkamerás légi fényképezés vagy egyéb, távérzékelési célú repülés,

c) egyéb képrögzítés, illetve felvételkészítés céljából történő repülés,

d) szúnyogirtás, mező- és erdőgazdasági légi munkavégzés céljából végzett repülés,

e) polgári célú légi felderítés és megfigyelés (például vezetékellenőrzés, vadszámlálás) céljából végzett repülés,

f) egyéb, közérdekű célból történő repülés

esetén, - a (2) bekezdésben meghatározott szakkérdésben - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki. * 

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szakhatóság állásfoglalásában

a) értékeli az engedélyezés tárgyát képező tevékenységnek a védett és a fokozottan védett, valamint a közösségi jelentőségű madárfajok egyedeire, populációira, élő-, táplálkozó- és szaporodóhelyeire gyakorolt várható hatását, és

b) a természeti értékek veszélyeztetésének elkerülése, valamint a veszélyeztetés mértékének csökkentése érdekében - a repülési szabályok figyelembevételével - a repülési útvonalra, a repülési magasságra, illetve a repülés időtartamára vonatkozóan feltételeket határozhat meg.

(3) *  A Kormány a légijármű rendszeres használatára nem nyilvános fel- és leszállóhely létesítésének engedélyezésére irányuló eljárásban - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak megfelel-e - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(4) *  A Kormány a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendelet alapján védelmi tiszt kijelölésére kötelezett szervezetek védelmi tisztje és a védelmi felelős kijelölésének és visszavonásának jóváhagyására irányuló eljárásban - a kijelölni tervezett személy beosztás betöltése során hordozott lehetséges biztonsági kockázati szintjének vizsgálata tekintetében - az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Terrorelhárítási Központot szakhatóságként jelöli ki.

(5) *  A Kormány a nemzeti légiközlekedés védelmi minőségbiztosítási ellenőrök kijelölésére irányuló eljárásban - a nemzeti légiközlekedés védelmi minőségbiztosítási ellenőrként kijelölni tervezett személy beosztás betöltése során hordozott lehetséges biztonsági kockázati szintjének vizsgálata tekintetében - az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Terrorelhárítási Központot szakhatóságként jelöli ki.

(6) *  A Kormány a repülőtéri védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőségbiztosítási program és védelmi képzési terv jóváhagyására irányuló eljárásban - annak elbírálása kérdésében, hogy a repülőtéri védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőségbiztosítási program és védelmi képzési terv a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos követelményeknek megfelel-e - első fokú eljárásban a repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányságot, Budapesten és Pest megyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot szakhatóságként jelöli ki.

(7) *  A Kormány a légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek üzembe helyezésének és működtetésének jóváhagyására irányuló eljárásban

a) a légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek megfelelőségének kérdésében első fokú eljárásban a repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányságot, Budapesten és Pest megyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot,

b) *  a lehetséges biztonsági kockázati szintjének kérdésében első fokú eljárásban az Alkotmányvédelmi Hivatalt

szakhatóságként jelöli ki.

(8) *  A Kormány a repülőtér kényszerhelyzeti tervének jóváhagyására irányuló eljárásban annak elbírálása kérdésében, hogy

a) a repülőtér kényszerhelyzeti terve a jogellenes cselekmények megelőzésével és felszámolásával kapcsolatos követelményeknek megfelel-e, első fokú eljárásban a repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányságot (Budapesten és Pest megyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot), másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot,

b) a repülőtér kényszerhelyzeti tervében foglaltak megfelelnek-e a katasztrófavédelem erő- és eszköz rendszerének, beépített mobil, stabil felszerelésének, első fokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervét, másodfokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét

szakhatóságként jelöli ki.

(9) *  A Kormány a 185/2010/EU bizottsági rendelet melléklet 1.3.1.4. pontjával összhangban a szigorított védelmi területre történő belépés során egyes személyek, vagy csoportok részére a tiltott tárgyak bevitelének tilalma alóli felmentés megadására irányuló eljárásban abban az esetben, ha a bevinni szándékozott tiltott tárgy a 185/2010/EU bizottsági rendelet melléklet 4-C függelék a), b) és f) pontjába tartozik: * 

a) - a tiltott tárgyak bevitele és biztonságos őrzése, tárolása feltételeinek való megfelelés, valamint annak elbírálása kérdésében, hogy a tiltott tárgy, annak beviteli céljára figyelemmel, kockázatot jelent-e a légiközlekedés biztonságára vagy a közbiztonságra - a repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányságot, Budapesten és Pest megyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot,

b) - a bevitel és a szigorított védelmi területen történő munkavégzés során kialakuló biztonsági kockázat szintjének vizsgálata kérdésében - az Alkotmányvédelmi Hivatal területileg illetékes kirendeltségét,

c) *  a tiltott tárgyak bevitele és biztonságos őrzése, tárolása, felhasználása kérdésében, valamint terrorveszély kérdésében a Terrorelhárítási Központot

szakhatóságként jelöli ki.

(10) *  A Kormány a légiforgalmi irányító szolgálat védelmi tervének jóváhagyására irányuló első fokú eljárásban - annak elbírálása kérdésében, hogy a védelmi terv a légiközlekedés védelmével kapcsolatos követelményeknek megfelel-e - az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Terrorelhárítási Központot szakhatóságként jelöli ki.

(11) *  A Kormány a meghatalmazott ügynök, az ismert feladó és a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítója minősítése tárgyában indult eljárásban, a védelmi ellenőrzések végrehajtása és a fizikai védelem biztosítása szakkérdésben az első fokú eljárásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, a másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot szakhatóságként jelöli ki.

(12) *  A Kormány a meghatalmazott ügynök és a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítója minősítése tárgyában indult eljárásban, abban a szakkérdésben, hogy az engedélyben foglaltak jelentenek-e kockázatot a légiközlekedés védelme szempontjából, az Alkotmányvédelmi Hivatalt, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet és a Terrorelhárítási Központot szakhatóságként jelöli ki.

A vasúti közlekedési hatóság eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelölése * 

8/D. § *  (1) A Kormány a vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárásban,

a) - az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek, valamint a közlekedésbiztonsági követelmények megállapítása kérdésében - első fokú eljárásban a megyei, fővárosi rendőr-főkapitányságot, másodfokú eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányságot,

b) *  ha az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett vasúti építményre vonatkozik, - annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e - az első fokú hatósági eljárásban a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetőjét, a másodfokú hatósági eljárásban pedig a honvédelemért felelős minisztert,

c) *  ha az építési tevékenység külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó veszélyes folyadék és olvadék vasúti töltő-lefejtő berendezést érint, - az ezen építményekkel, berendezésekkel összefüggő műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés kérdésében - első fokú eljárásban mérésügyi és műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalt,

d) *  ha az eljárás nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő tevékenység engedélyezésére irányul, - annak elbírálása kérdésében, hogy az építmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e - első fokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatalát, másodfokú eljárásban az örökségvédelmi hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát, * 

e) *  ha az építési tevékenység

ea) külterületen felszínmozgás veszélyes vagy bányászati tevékenységgel érintett területen valósul meg, az építési engedély iránti kérelem földtani szempontú megalapozottságának vizsgálata szakkérdésében,

eb) nyomvonaljellegű kőolaj- és földgázbányászati létesítmény, szállítóvezeték, elosztóvezeték, célvezeték, valamint egyéb gáz és gáztermék vezeték biztonsági övezetében valósul meg, és az építtető az üzemeltetőnek a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 19/B. § (2) bekezdése szerinti egyetértésének megtagadását vagy az üzemeltető által az egyetértés megadásához szabott feltételeket sérelmesnek tartja, az üzemeltető nyilatkozatában foglalt feltételek vagy a hozzájárulás megtagadása a gázipari tevékenységgel kapcsolatos létesítmény rendeltetésszerű használatával és védelmével kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelőség vizsgálata szakkérdésben

első fokú eljárásban az illetékes a bányafelügyeletként eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt, * 

f) *  ha az építmény külterületen, továbbá belterületen egyedi tájértéken, természeti területen, országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen vagy barlang védőövezetén valósul meg, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül - annak elbírálása kérdésében, hogy az építmény vagy az építési tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, továbbá hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e - első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget,

g) *  helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló vasúti építmény esetén, - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó helyi önkormányzati rendeletben meghatározott követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e - első fokú eljárásban a települési önkormányzat jegyzőjét, a fővárosban a főjegyzőt, másodfokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatalt,

h) *  erdőben, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló - normál és keskeny nyomtávú - vasúti pályaépítmény esetén, - annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység az erdő védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e - első fokú eljárásban az erdészeti hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt,

i) *  amennyiben az eljárás vasúti alagutat érint, a katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében első fokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervét, másodfokú eljárásban a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét,

j) *  ha az építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja, annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján - engedélyezhető-e,

ja) *  gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei kivételével, az országos közút, továbbá a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében első fokú eljárásban a közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt,

jb) *  a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében első fokú eljárásban közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát,

jc) *  a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közutak esetében első fokú eljárásban a Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatalát, másodfokú eljárásban a közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát

szakhatóságként jelöli ki.

(1a) *  A Kormány a felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárásban az 1. mellékletben meghatározott esetekben és szakkérdésben az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban

a) ügyfélnek az eljárás megindítását megelőzően benyújtott kérelmére a szakhatóságként kijelölt hatóság előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki,

b) *  a meghozott döntést - az (1) bekezdés i) pontja szerinti eljárás kivételével - az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal, a főváros területén a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal is közölni kell.

(3) *  A Kormány az (1) bekezdésben nem említett, a hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszerrel összefüggésben a Vtv. 10. § (1) bekezdés b)-d) pontja szerinti műszaki engedély kiadására irányuló vasúti hatósági eljárásban

a) a zajvédelemre vonatkozó követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében,

b) a vasúti pálya közelében elhelyezett berendezésekre és létesítményekre megengedhető mértékű talajrezgés megállapításához,

c) a hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszer részét képező vasúti pálya tartozékai vagy vasúti üzemi létesítmények körébe tartozó villamos- vagy hőenergia-ellátó rendszerek működése során a megengedhető mértékű környezetterhelés megállapítása érdekében,

d) a hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszer részét képező karbantartó létesítményekben alkalmazott műszaki berendezések és eljárások által okozott megengedhető mértékű környezetterhelés megállapítása érdekében, különös tekintettel a hulladékkezelési követelmények betartására

első fokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki. * 

A hajózási hatóság eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelölése * 

8/E. § *  (1) *  A Kormány a kikötő, valamint a komp- és révátkelőhely elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, továbbá fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint az adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásban, továbbá ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezésére irányuló eljárásban, az 5. melléklet I. pontjában meghatározott feltételek esetén és szakkérdésben, az 5. melléklet I. pontjában meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki. Az eljárásban hozott döntést az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal, a főváros területén a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal is közölni kell.

(1a) * 

(2) A Kormány a hajókiemelő berendezés elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, továbbá fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint az adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezése iránti eljárásban, az 5. melléklet II. pontjában meghatározott feltételek esetén és szakkérdésben, az 5. melléklet II. pontjában meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány a csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, továbbá fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint az adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezése iránti eljárásban, az 5. melléklet III. pontjában meghatározott esetekben és szakkérdésben, az 5. melléklet III. pontjában meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízisportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárásban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezése iránti eljárásban, az 5. melléklet IV. pontjában meghatározott esetekben és szakkérdésben, az 5. melléklet IV. pontjában meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

8/F. § *  (1) A Kormány a radioaktív anyag Magyarország vízi útjain történő szállításának, fuvarozásának engedélyezésére irányuló eljárásban * 

a) *  a radioaktív anyag munkavállalókra és lakosságra gyakorolt hatásának kérdésében az Országos Atomenergia Hivatalt,

b) - a radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása - az Országos Rendőr-főkapitányságot, valamint

c) *  - a vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata kérdésében - a feladó vagy induló kikötő szerint illetékes első fokon eljáró vízvédelmi hatóságot

szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a határvízen üzemelő hajózási létesítmények használatának rendjére vonatkozó szabályzat jóváhagyására irányuló eljárásban

a) *  belső határon és a magyar-horvát határszakaszon lévő határvízen, - az államhatár rendje fenntarthatóságának szakkérdésében - első fokú eljárásban a hajózási létesítmény helye szerint illetékes rendőrkapitányságot, másodfokú eljárásban a hajózási létesítmény helye szerint illetékes rendőr-főkapitányságot,

b) *  a külső határon lévő határvízen, - az államhatár rendje fenntarthatóságának szakkérdésében - első fokú eljárásban a hajózási létesítmény helye szerint illetékes határrendészeti kirendeltséget, másodfokú eljárásban a hajózási létesítmény helye szerint illetékes rendőr-főkapitányságot szakhatóságként jelöli ki.

A katonai légügyi hatóság eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelölése * 

8/G. § *  A Kormány az eseti légtér kijelölésére irányuló első fokú eljárásban az eseti légtér kijelölésének a polgári légiforgalom biztonságára gyakorolt hatásának, a légtérszerkezetben és a légiforgalmi szolgáltatást érintő változások kérdésében a légiközlekedési hatóságot szakhatóságként jelöli ki.

A környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával kapcsolatos rendelkezések * 

8/H. § *  (1)-(2) * 

(3) *  A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szabályai szerint nyilvánosan közzé kell tenni a szakhatósági állásfoglalást, amelyet az e rendelet szerinti olyan eljárásban hoztak, amelyben az eljáró vagy szakhatóságként közreműködő fővárosi és megyei kormányhivatal a tevékenység következtében várható környezeti hatások jelentőségét vizsgálta.

(4) A 3. melléklet 3.2 táblázat 5. pontjában, az 5. melléklet I. pont 1. alpontjában, II. pont 1. alpontjában, III. pont 1. alpontjában és IV. pont 1. alpontjában, valamint 8/D. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt esetekben, ha az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül, az engedély iránti kérelemhez mellékelni kell a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatára szolgáló - a Khvr.-ben meghatározott - adatlapot.

Hatálybalépés

9. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2) * 

9/A. § *  (1) A Hatóság a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a fővárosi és megyei közlekedési felügyeletek, a Polgári Légiközlekedési Hatóság és - a katonai légügyi hatósági feladatok tekintetében - a HM Katonai Légügyi Hivatal jogutódja.

(2) A szakigazgatási szerv számára jogszabályban megállapított feladat- és hatáskörök és az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében 2011. január 1-jét megelőzően az NKH területi szerveként működő regionális igazgatóság jogutódjának az alapító okiratban foglaltak szerint az a korábbi illetékességi területén működő fővárosi és megyei kormányhivatal tekintendő, amelynek a szakigazgatási szervévé - fővárosi és megyei illetékességi területet alapul véve - e rendelet hatálybalépésével válik. Ahol alapító okirat szerint a regionális igazgatóság korábbi feladatainak részleges átvevője az NKH, a feladat- és hatáskörök, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a közlekedési felügyelőség jogutódjának az NKH tekintendő.

9/B. § *  E rendeletnek a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 82/2011. (V. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr.) megállapított rendelkezéseit a Mód. Kr. hatálybalépését követően indult vagy megismételt ügyekben (eljárásokban) kell alkalmazni.

9/C. § *  E rendeletnek a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 323/2012. (XI. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr2.) megállapított 5. § (10) és (11) bekezdését a Mód. Kr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

9/D. § *  E rendeletnek a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 281/2013. (VII. 24.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód Kr3.) megállapított rendelkezéseit a Mód Kr3. hatálybalépését követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9/E. § *  Amennyiben a felszín alatti vasutak engedélyezésével összefüggésben a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyben a szakhatóságok megkeresése már megtörtént, akkor az eljárás megindulásakor hatályos jogszabályok által kijelölt szakhatóságok járnak el.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

10. § *  (1) *  Ez a rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(2) Ez a rendelet a következő közösségi és uniós rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg: * 

a) az Európai Parlament és Tanács 549/2004/EK rendelete (2004. március 10.) az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról („keretrendelet”),

b) *  a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló 2012. augusztus 3-i 748/2012/EU bizottsági rendelet,

c) a Bizottság 2042/2003/EK rendelete (2003. november 20.) a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légi alkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról,

d) Az Európai Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete (2008. február 20.) a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről, valamint

e) az Európai Parlament és Tanács 1107/2006/EK rendelete (2006. július 5.) a légijárműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól,

f) *  a Bizottság 262/2009/EK rendelete (2009. március 30.) az egységes európai égbolt S-módú lekérdezési kódjainak összehangolt kiosztására és használatára vonatkozó követelmények megállapításáról,

g) *  az Európai Parlament és a Tanács 1008/2008/EK rendelete (2008. szeptember 24.) a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról,

h) *  a Bizottság 2010. február 5-i 127/2010/EU rendelete a légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légialkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról szóló 2042/2003/EK rendelet módosításáról,

i) *  a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról szóló, 2009. április 23-i 443/2009/EKeurópai parlamenti és tanácsi rendelet,

j) *  az új személygépkocsik nyilvántartásba vett adatainak a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti nyomon követéséről és bejelentéséről szóló, 2010. november 10-i 1014/2010/EU bizottsági rendelet és az 1014/2010/EU rendeletnek a személygépkocsigyártók által észlelt hibákra vonatkozó értesítések egységes formátumának megállapítása céljából történő módosításáról szóló, 2012. május 22-i 429/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

k) *  a polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatáról és megelőzéséről és a 94/56/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 20-i 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

l) *  a léginavigációs szolgálatok közös díjszámítási rendszerének létrehozásáról szóló 2013. május 3-i 391/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

m) *  a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

n) *  a nemzetközi közúti árutovábbítási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

o) *  az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet a módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

p) *  az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendelet,

q) *  a 3922/91/EGK tanácsi rendeletnek a kereskedelmi célú repülőgépes közlekedési szolgáltatásokra alkalmazandó közös műszaki követelmények és közigazgatási eljárások tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. augusztus 20-i 859/2008/EK bizottsági rendelet,

r) *  az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2011. február 16-i 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

s) *  a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és egyes tanúsításokra vonatkozó részletes szabályoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló, 2011. augusztus 10-i 805/2011/EU bizottsági rendelet 4. cikk,

t) *  a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő rögzítéséről szóló, 2011. november 3-i 1178/2011/EU bizottsági rendelet,

u) *  a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

v) *  az új könnyű haszongépjárművek nyilvántartásba vett adatainak az 510/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti ellenőrzéséről és bejelentéséről szóló, 2012. április 3-i 293/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

w) *  a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló, 2009. november 25-i 1222/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

x) *  a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló, 2010. március 4-i 185/2010/EU bizottsági rendelet és az azt módosító 1082/2012/EU bizottsági rendelet,

y) *  a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő rögzítéséről szóló 1178/2011/EU rendelet módosításáról szóló 2012. március 30-i 290/2012/EU bizottsági rendelet,

z) *  a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerének létrehozásáról szóló 2013. május 3-i 390/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

zs) *  a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő rögzítéséről szóló 1178/2011/EU rendelet módosításáról szóló 2014. január 27-i 70/2014/EU bizottsági rendelet.

(2a) *  Ez a rendelet a következő közösségi és uniós rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelmények és igazgatási eljárások rögzítéséről szóló 2011. november 3-i 1178/2011/EU bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2014. március 13-i 245/2014/EU bizottsági rendelet,

b) a repülőterekhez kapcsolódó követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló, 2014. február 12-i 139/2014/EU bizottsági rendelet,

c) *  az Unió repülőterein a zajvédelemmel összefüggő üzemeltetési korlátozások bevezetésére vonatkozó szabályok és eljárások megállapításáról a kiegyensúlyozott megközelítés jegyében, valamint a 2002/30/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 16-i, 598/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.

(3) *  Ez a rendelet

a) a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról szóló, 1996. október 15-i 96/67/EGK tanácsi irányelvnek,

b) a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légi járműveinek biztonságáról szóló, 2004. április 21-i 2004/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

c) a hajók által okozott szennyezésről és a szennyezéssel elkövetett jogsértésekre alkalmazandó, büntetőjogi szankciókat is magukban foglaló szankciók bevezetéséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkének,

d) a repülőtéri díjakról szóló, 2009. március 11-i 2009/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

e) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13-i 2011/92/EU európai parlamenti és a tanács irányelv 2. és 4. cikkének,

f) a gépjárművezető nélkül bérelt járművek közúti árufuvarozásra történő használatáról szóló, 2006. január 18-i 2006/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, és

g) a lobogó szerinti állammal szembeni követelmények teljesítéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikk b) pontjának, 6. cikk d)-e) pontjának, valamint 7. cikkének,

h) *  az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között létrejött, a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezmény alapján kötött megállapodás végrehajtásáról, valamint az 1999/63/EK irányelv módosításáról szóló 2009. február 16-i 2009/13/EK tanácsi irányelvnek, és

i) *  a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezménynek való megfelelés és annak végrehajtása vonatkozásában a lobogó szerinti államokra háruló egyes kötelezettségekről szóló, 2013. november 20-i 2013/54/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

j) *  a kedvtelési célú vízi járművekről és a motoros vízi sporteszközökről, valamint a 94/25/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. november 20-i 2013/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez * 

A felszín alatti vasutak felszín alatti vasúti állomásainak, vasúti üzemi létesítményeinek, valamint felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárásaiban közreműködő szakhatóságok

A B C D
1. Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokon eljáró hatóság Másodfokon eljáró hatóság
2. *  1. Munkavégzés céljára szolgáló építmény építése, bővítése, átalakítása esetén.
2. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
(a továbbiakban: OTÉK) szerint az egyes terület-felhasználási egységeken kivételesen elhelyezhető építmény építése esetén.
3. Hulladékledobót, gyógykezelés céljára szolgáló önálló rendeltetési egységet tartalmazó épület építése esetén.
A higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek való megfelelés. Munkavégzés céljára szolgáló építmények esetében a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés.
Az egészségvédelem biztosítása
az OTÉK-ban meghatározott egyes épületszerkezetek és helyiségek létesítési követelményeitől való eltéréshez hozzájárulás.
népegészségügyi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal
3. A következő esetekben:
a) vasúti állomások, vasúti üzemi létesítmények, valamint a területükön lévő felvonók esetén;
b) kiürítésre, menekítésre figyelembe vett mozgólépcsők, és mozgójárdák esetén.
Az épület, építmény kialakítására vonatkozó tűzvédelmi előírások betartatása, az épület kiüríthetősége és a létesítményben tartózkodó személyek menekíthetősége. a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről,
a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló kormányrendelet szerinti első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság
a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről,
a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló kormányrendelet szerinti másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság
4. * 
5. *  1. Ha az építési tevékenység
1.1. hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést,
1.2. éghető vagy veszélyes folyadék tartályt,
1.3. ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket,
1.4. legalább 50 kVA beépített összteljesítményű és 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert érint.
2. Felvonó, mozgólépcső vagy mozgójárda létesítése esetén.
A bevonás feltételeként meghatározott építményekkel, berendezésekkel összefüggő jogszabályban meghatározott műszaki biztonsági követelmények. mérésügyi és műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal Magyar Kereskedelmi
Engedélyezési Hivatal
6. *  Ha a vasúti állomás épületének felszín feletti része építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység. Annak elbírálásában, hogy
a felszín feletti épületrész az OTÉK
50. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelel-e.
az építésügyi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal az építésügyi és
az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §
(5) bekezdésében meghatározott hatóság

2. melléklet a 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez * 

3. melléklet a 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez * 

3.1 A közlekedési hatóság útügyi eljárásaiban kijelölt szakhatóságok

A B C D
Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban
1. Minden esetben. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak való megfelelés. első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság
2.1. Gyorsforgalmi utak esetében. Közúti jelzések, forgalomtechnikai elemek és elhelyezésük rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
2.2. Gyorsforgalmi útnak nem minősülő országos közutak esetében. közlekedésbiztonsági szempontból való megfelelőségének vizsgálata. rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
2.3. Helyi közutak esetében. rendőrkapitányság Rendőr-főkapitányság
3. Az eljárás honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett utak engedélyezésére irányul. Annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. HM Hatósági Hivatal vezetője honvédelmi miniszter
4. Gyorsforgalmi út esetén. Annak elbírálása kérdésében, hogy az
adott tevékenység megfelel-e
a) a felszín alatti vizek minősége védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek,
b) az ivóvízbázis védelmére vonatkozó
jogszabályi követelményeknek, valamint
c) a vizek lefolyására, az árvíz és a jég levonulására vonatkozó követelményeknek.
a) területi vízvédelmi hatóság
b)-c) területi vízügyi hatóság
a) országos vízvédelmi hatóság
b)-c) országos vízügyi hatóság
5. Ha a tevékenység megkezdéséhez
környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, főút, összekötő út, bekötőút, állomáshoz vezető út, belterületi gyorsforgalmi út, belterületi elsőrendű főút, belterületi másodrendű főút, gyűjtőút, közforgalom elől el nem zárt magánút - a felsorolt utakon autóbusz öböl át-, kiépítése, forgalomba helyezése kivételével -, parkoló, zajárnyékoló fal, zajárnyékoló töltés, valamint híd, felüljáró, alagút, aluljáró, kerékpárút - ha ezen létesítmények nem
kizárólag gyalogos vagy kerékpáros forgalom lebonyolítására szolgálnak - engedélyezése esetén.
Annak elbírálása kérdésében, hogy az adott tevékenység megfelel-e
a) a felszín alatti vizek minősége védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek,
b) az ivóvízbázis védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek, valamint
c) a vizek lefolyására, az árvíz és a jég levonulására vonatkozó követelményeknek.
a) területi vízvédelmi hatóság
b)-c) területi vízügyi hatóság
a) országos vízvédelmi hatóság
b)-c) országos vízügyi hatóság
6. Az államhatártól számított 100 méteren belül épülő létesítmény esetén. Annak elbírálása kérdésében, hogy a
létesítmény a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megvalósítása esetén az államhatár rendje biztosított-e, a határrendsértések és határesemények megelőzhetők-e.
megyei rendőr-
főkapitányság
Országos Rendőr-
főkapitányság
7. A vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha az építtető a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. A vasúti pálya területének igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján - engedélyezhető-e. Nemzeti Közlekedési
Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal
-
8. Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló létesítmény esetén. Annak elbírálása kérdésében, hogy a
létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
települési önkormányzat jegyzője,
a fővárosban a főjegyző
természetvédelmi
hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal
9. *  Minden esetben, kivéve a nemzetgazdaságilag szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 6/H. § (14) bekezdés szerint megindított eljárás. Az építmény elhelyezése megfelel-e a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak. az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője,
a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző
állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal
10. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén. Annak elbírálása kérdésében, hogy
a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) az adott tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegőtisztaság-védelmi követelményeknek és előírásoknak, a levegő minőségére vonatkozó előírásoknak,
c) az engedélyezési tervdokumentáció és a létesítmény zajkibocsátása kielégíti-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeit,
d) az építésnél az építési és a bontási hulladékok kezelése, valamint a hulladékok felhasználása megfelel-e a hulladékgazdálkodási követelményeknek.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
11. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén, ha ugyanezen szakkérdést a hatóság korábban önálló eljárásban nem vizsgálta, és az eljárás termőföldön megvalósuló út vagy tevékenység engedélyezésére irányul. A termőföld mennyiségi védelme követelményei kérdésében. földvédelmi hatáskörben eljáró járási (fővárosi
kerületi) hivatal
földvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal
12. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén, ha az eljárás termőföldön megvalósuló út vagy tevékenység engedélyezésére irányul. A termőföld minőségi védelme kérdésében. talajvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal
13. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén, ha az eljárás az erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára hatást gyakorló módon megvalósuló út engedélyezésére irányul. Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata. erdészeti hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal
14. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén, ha az építési tevékenység
a) külterületen felszínmozgás veszélyes, illetve bányászati tevékenységgel érintett területen valósul meg; vagy
b) nyomvonaljellegű kőolaj- és földgázbányászati létesítmény, szállítóvezeték, elosztóvezeték, célvezeték, valamint egyéb gáz és gáztermék vezeték biztonsági
Az a) pont esetében az építési engedély iránti kérelem földtani szempontú megalapozottságának vizsgálata.
A b) pont esetében annak megállapítása, hogy az üzemeltető nyilatkozatában foglalt feltételek vagy a hozzájárulás
megtagadása a gázipari tevékenységgel kapcsolatos létesítmény rendeltetésszerű használatával és védelmével kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő-e.
A c) pont esetében a kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája, a felhasználás, hasznosítás módjának
meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
bányafelügyeleti
hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal
Magyar Bányászati és
Földtani Hivatal
övezetében valósul meg, és az építtető az üzemeltetőnek a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény
végrehajtásáról szóló
203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 19/B. § (2) bekezdése szerint egyetértésének megtagadását vagy az üzemeltető által az egyetértés megadásához szabott feltételeket sérelmesnek tartja, vagy
c) ásványi nyersanyag kitermeléssel jár.
15. *  A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyek esetén, ha az út a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett út, építmény, tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi hatáskörben eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala kulturális örökség-
védelmi hatáskörben eljáró Budapest Főváros Kormányhivatal a, kizárási feltétel fennállása esetén a kulturális örökség védelméért felelős
miniszter

3.2 A közlekedési hatósági hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal útügyi eljárásaiban vizsgálandó szakkérdések * 

A B
A szakkérdés vizsgálatának feltétele Szakkérdés
1. Ha ugyanezen szakkérdést a hatóság korábban önálló eljárásban nem vizsgálta, és az eljárás termőföldön megvalósuló út vagy tevékenység engedélyezésére irányul. A termőföld mennyiségi védelme követelményei kérdésében.
2. Ha az eljárás termőföldön megvalósuló út vagy tevékenység engedélyezésére irányul. A termőföld minőségi védelme.
3. Ha az eljárás az erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára hatást gyakorló módon megvalósuló út engedélyezésére irányul. Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata
4. Ha az építési tevékenység
a) külterületen felszínmozgás veszélyes, illetve bányászati tevékenységgel érintett területen valósul meg; vagy
b) nyomvonaljellegű kőolaj- és földgázbányászati létesítmény, szállítóvezeték, elosztóvezeték, célvezeték, valamint egyéb gáz és gáztermék vezeték biztonsági övezetében valósul meg, és az építtető az üzemeltetőnek a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 19/B. § (2) bekezdése szerint egyetértésének megtagadását vagy az üzemeltető által az egyetértés megadásához szabott feltételeket sérelmesnek tartja, vagy
c) ásványi nyersanyag kitermeléssel jár.
Az a) pont esetében az építési engedély iránti kérelem földtani szempontú megalapozottságának vizsgálata. A b) pont esetében annak megállapítása, hogy az üzemeltető nyilatkozatában foglalt feltételek vagy a hozzájárulás megtagadása a gázipari tevékenységgel kapcsolatos létesítmény rendeltetésszerű használatával és védelmével kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseknek
megfelelő-e.
A c) pont esetében a kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyisége, fajtája, a felhasználás, hasznosítás módjának meghatározása, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítése, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása.
5. 1. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, főút, összekötő út, bekötőút, állomáshoz vezető út, belterületi gyorsforgalmi út, belterületi elsőrendű főút, belterületi másodrendű főút, gyűjtőút, közforgalom elől el nem zárt magánút - a felsorolt utakon autóbusz öböl át-, kiépítése, forgalomba helyezése kivételével -, parkoló, zajárnyékoló fal, zajárnyékoló töltés, valamint híd, felüljáró, alagút, aluljáró, kerékpárút - ha ezen 1. Minden esetben annak elbírálása kérdésében, hogy
a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) az adott tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegőtisztaság-védelmi követelményeknek és előírásoknak, valamint a levegő minőségére vonatkozó előírásoknak,
létesítmények nem kizárólag gyalogos vagy kerékpáros forgalom lebonyolítására szolgálnak - engedélyezése esetén.






2. Ha a tevékenység megkezdéséhez a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdésében foglalt vizsgálatra az eljárást megelőzően más hatósági eljárásban nem került sor a következő létesítmények esetében:
a) helyi közút;
b) közforgalom elől el nem zárt magánút;
c) kerékpárút;
d) parkoló.
c) az engedélyezési tervdokumentáció és a létesítmény zajkibocsátása kielégíti-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeit,
d) az építésnél az építési és a bontási hulladékok kezelése, valamint a hulladékok felhasználása megfelel-e a hulladékgazdálkodási követelményeknek.

2. A 2. számú bevonási és közreműködési feltétel esetében annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
6. Ha az út a kulturális örökségvédelmi hatósági
nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg.
Annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett út, építmény, tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

4. melléklet a 263/2006. (XII. 20.) Korm rendelethez * 

A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban részt vevő szakhatóságok

Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban
1. *  Minden esetben. A légiforgalmi berendezések létesítésére vonatkozó tűzvédelmi előírások érvényesítése. a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerv
2. Az államhatártól számított 100 méteren belül telepített légiforgalmi berendezések esetén. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. megyei, fővárosi rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-főkapitányság
3. *  Ha a légiforgalmi berendezés védett természeti területen, Natura 2000 területen történik vagy ezekre közvetlen hatással van, valamint a légiforgalmi berendezés telepítéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
4. Repülőtéri meteorológiai berendezések létesítési és üzembe helyezési eljárása során. Annak elbírálása kérdésében, hogy a repülőtéri meteorológiai berendezések létesítése, üzembe helyezése, üzemeltetése, az eszközök karbantartottsága megfelel-e a nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, 1944. évi december 7. napján aláírt Egyezmény alapján a Meteorológiai Világszervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által megállapított előírásoknak, valamint a repülésmeteorológiai információk hiteles forrásból származnak-e. Országos Meteorológiai Szolgálat -
5. * 
6. *  A berendezés típuscseréje, valamint a repülőtér területén történő légiforgalmi berendezés telepítése kivételével a nem ionizáló sugárzó berendezést szolgáló építmény hatósági engedélyezése esetén. A berendezés sugár-egészségügyi hatásai, kockázatai. sugár-egészségügyi feladatokra illetékességgel rendelkező fővárosi és megyei kormányhivatal Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala

5. melléklet a 263/2006. (XII. 20.) Korm rendelethez * 

I. A kikötő, valamint a komp- és révátkelőhely elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárásban közreműködő szakhatóságok

Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban Elvi létesítési, létesítési engedély, fennmaradási engedély Használatba-
vételi, rendel-
tetéstől eltérő használati engedély
Megszüntetési engedély
valamint az ezekhez kapcsolódó adatváltozás átvezetése iránti eljárás
1. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal Országos Környezet-
védelmi és Természet-
védelmi Főfelügyelőség
IGEN IGEN IGEN
1a. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység
a) a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére és
b) az ivóvízbázisvédelemre vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e
a) első fokon eljáró vízvédelmi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság,
b) első fokon eljáró vízügyi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság
a) másodfokon eljáró vízvédelmi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
b) másodfokon eljáró vízügyi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
IGEN NEM NEM
2. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte megyei, fővárosi rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
IGEN IGEN IGEN
3. *  Az eljárás határvizet érint Annak elbírálása kérdésében, hogy biztosíthatók-e a vámeljárás feltételei. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás IGEN IGEN IGEN
4. *  Minden esetben. Közegészség- és járványügyekkel kapcsolatosan fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal IGEN IGEN IGEN
5. *  Az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett hajózási létesítmény engedélyezésére irányul. Annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetője honvédelemért felelős miniszter IGEN IGEN IGEN
6. *  Ha a hajózási létesítmény nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg. Annak elbírálása kérdésében, hogy a hajózási létesítmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. fővárosi és megyei kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala örökségvédelmi hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala IGEN IGEN IGEN
7. *  Minden esetben, kivéve a nemzetgazdaságilag szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 6/H. § (14) bekezdés szerint megindított eljárás Az építmény elhelyezése megfelel-e
a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak.
az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat
által közvetlenül igazgatott terület tekintetében
a fővárosi főjegyző
fővárosi
és megyei kormányhivatal
IGEN NEM NEM

II. *  A hajókiemelő berendezés elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, valamint a tervtől eltérés engedélyezése iránt eljárásában részt vevő szakhatóságok

Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban Elvi létesítési, létesítési engedély, fennmaradási engedély Használatba-
vételi, rendeltetéstől eltérő használati engedély
Megszüntetési engedély
valamint az ezekhez kapcsolódó adatváltozás átvezetése iránti eljárás
1. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal Országos Környezet-
védelmi és Természet-
védelmi Főfelügyelőség
IGEN IGEN IGEN
1a. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység
a) a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére és
b) az ivóvízbázisvédelemre vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e
a) első fokon vízvédelmi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság,
b) első fokon vízügyi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság
a) másodfokon vízvédelmi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
b) másodfokon vízügyi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
IGEN NEM NEM

III. A csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől eltérés engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóságok

Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban Elvi létesítési, létesítési engedély, fennmaradási engedély Használatba-
vételi, rendeltetéstől eltérő használati engedély
Megszüntetési engedély
valamint az ezekhez kapcsolódó adatváltozás átvezetése iránti eljárás
1. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal Országos Környezet-
védelmi és Természet-
védelmi Főfelügyelőség
IGEN IGEN IGEN
1a. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység
a) a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére és
b) az ivóvízbázisvédelemre vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e
a) első fokon vízvédelmi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság,
b) első fokon vízügyi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság
a) másodfokon vízvédelmi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
b) másodfokon vízügyi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
IGEN NEM NEM
2. *  Új, vízi állásnak nem minősülő, legalább
20 csónak fogadására alkalmas csónakkikötő esetén.
Az építmény elhelyezése megfelel-e
a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak.
az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője a Fővárosi Önkormányzat
által közvetlenül igazgatott terület tekintetében
a fővárosi főjegyző
fővárosi
és megyei kormányhivatal
IGEN NEM NEM
3. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte megyei, fővárosi rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
IGEN IGEN IGEN
4. *  Az eljárás határvizet érint Annak elbírálása kérdésében, hogy biztosíthatók-e a vámeljárás feltételei. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás IGEN IGEN IGEN
5. *  Ha a hajózási létesítmény nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg. Annak elbírálása kérdésében, hogy a hajózási létesítmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala Ha a hajózási létesítmény nyilvántartott régészeti lelőhelyen vagy régészeti védőövezet területén valósul meg, örökségvédelmi hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala, ha a hajózási létesítmény műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg, a fővárosi és megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatala IGEN IGEN IGEN

IV. Úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízisportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárásaiban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől eltérés engedélyezési eljárásban részt vevő szakhatóságok

Bevonás és közreműködés feltétele Szakkérdés Első fokú eljárásban Másodfokú eljárásban Elvi létesítési, létesítési engedély, fennmaradási engedély Használatba-
vételi, rendeltetéstől eltérő használati engedély
Megszüntetési engedély
valamint az ezekhez kapcsolódó adatváltozás átvezetése iránti eljárás
1. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a) a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,
b) a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal Országos Környezet-
védelmi és Természet-
védelmi Főfelügyelőség
IGEN IGEN IGEN
1a. *  Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység
a) a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére és
b) az ivóvízbázisvédelemre vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e
a) első fokon vízvédelmi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság,
b) első fokon vízügyi hatóságként eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság
a) másodfokon vízvédelmi hatóságként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
b) másodfokon vízügyi hatóság ként eljáró Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
IGEN NEM NEM
2. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte Megyei, fővárosi rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
IGEN IGEN IGEN
3. *  Az eljárás határvizet érint Annak elbírálása kérdésében, hogy biztosíthatók-e a vámeljárás feltételei. Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás IGEN IGEN IGEN
4. *  Ha a hajózási létesítmény nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg. Annak elbírálása kérdésében, hogy a hajózási létesítmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. fővárosi és megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala Ha a hajózási létesítmény nyilvántartott régészeti lelőhelyen vagy régészeti védőövezet területén valósul meg, örökségvédelmi hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala, ha a hajózási létesítmény műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telkén valósul meg, a fővárosi és megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatala IGEN IGEN IGEN
5. *  Vízisportpálya esetén, ha a tevékenység halgazdálkodási vízterületet érint. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabályokban rögzített követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. földművelésügyi igazgatási hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal
IGEN IGEN IGEN