Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.12.18.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

26/2007. (V. 31.) IRM rendelet

a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól

A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 86. § (2) bekezdés c) pontjában, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 111. § (4) bekezdésében foglalt, a kitoloncolás szabályainak megállapítására vonatkozó felhatalmazás alapján - az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) és h) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

1. § E rendeletet az Szmtv. 50. §-a, illetve a Harmtv. 65. §-a szerinti kitoloncolás feltételeinek megteremtésekor és foganatosításakor kell alkalmazni.

2. § A kitoloncolást a kitoloncolt személy emberi méltóságának tiszteletben tartásával kell foganatosítani.

A kitoloncolás feltételeinek megteremtése

3. § *  Az Szmtv. végrehajtásáról szóló 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 53. § (1) és (2) bekezdése, illetve a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 142. § (4) és (5) bekezdése szerinti, a kitoloncolás feltételeinek megteremtése iránti intézkedések keretében a Rendőrség, illetve a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) különösen: * 

a) gondoskodik a kitoloncolt célországba történő beutazásához, illetve a tranzitországokon történő átutazáshoz szükséges úti okmány, illetve vízum beszerzéséről;

b) megteszi a visszafogadási egyezmény alkalmazásához szükséges intézkedéseket;

c) gondoskodik a kitoloncolt szállításához használt járműről, beszerzi a szükséges menetjegyeket;

d) szükség esetén értesíti a célország és tranzitország erre kijelölt hatóságát, és gondoskodik a kitoloncolt más ország területén történő átszállításáról;

e) *  szükség esetén kiállítja a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldéséhez kiállított európai úti okmány létrehozásáról, valamint az 1994. november 30-i tanácsi ajánlás hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1953 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti európai úti okmányt.

A kitoloncolás foganatosítása

4. § A kitoloncolás foganatosítása során biztosítani kell, hogy

a) a kitoloncolt a személyes tárgyait magával vihesse, azon tárgyak kivételével, amelyek az emberi élet kioltására alkalmasak vagy egyébként a közbiztonságra veszélyes eszköznek minősülnek, vagy - légi úton történő kitoloncolás esetén - veszélyeztetik a repülés biztonságát;

b) a kitoloncolt élelmiszert kapjon, ha a foganatosítás időtartama a megkezdésétől a célállomásra történő megérkezésig a hat órát, tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú esetén a két órát meghaladja;

c) a kitoloncolt a foganatosítás megkezdésétől számított minden megkezdett órában ivóvizet kaphasson;

d) ha a kitoloncoltak között nő vagy kiskorú van, a kísérők egyike nő legyen.

5. § A kitoloncolás foganatosításában kísérőként

a) *  a kitoloncolást foganatosító rendőr,

b) a Hivatal köztisztviselője,

c) pszichológus,

d) szakorvos és

e) tolmács

vehet részt.

6. § Nem lehet a kitoloncolás foganatosítása során

a) a kitoloncolt személy légzőképességét bármilyen módon korlátozni, őt ragasztószalaggal vagy más eszközzel elnémítani;

b) a kitoloncolt személynek akarata ellenére nyugtató hatású szert adni, más gyógyszert orvosi utasítás nélkül beadni;

c) a kitoloncolt személlyel szemben mérgező vagy bénító gázt használni;

d) a kísérő személynek maszkot vagy csuklyát viselni.

7. § (1) *  A kitoloncolás alatt a rendőr kényszerítő eszközt a rá irányadó szabályok szerint alkalmazhat.

(2) A kényszerítő eszköz alkalmazásának lehetőségéről a kitoloncolt személyt a foganatosítás megkezdésekor tájékoztatni kell.

A légi úton történő kitoloncolás

8. § *  (1) A légi úton történő kitoloncolás feltételeinek megteremtése során, illetve annak foganatosításakor a harmadik államok kiutasított állampolgárainak két vagy több tagállam területéről történő kitoloncolására szolgáló közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/573/EK tanácsi határozatot (a továbbiakban: 2004/573/EK tanácsi határozat) - ideértve annak mellékletét is - az ebben az alcímben foglalt rendelkezések figyelembevételével kell alkalmazni.

(2) Légi úton történő kitoloncoláshoz lehetőség szerint közvetlen légi járatot kell igénybe venni.

(3) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 142. § (5) bekezdése szerinti intézkedések körében a Hivatal megvizsgálja, hogy rendelkezésre áll-e a 2004/573/EK tanácsi határozat alapján szervezett közös légi járat.

9. § (1) *  Ha a harmadik országbeli állampolgár légi úton történő kitoloncolásához közvetlen légi járat igénybevételére nincs lehetőség, de a kitoloncolás végrehajtása a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv rendelkezéseinek alkalmazására köteles állam területén történő átszállítással (e § alkalmazásában a továbbiakban: légi átszállítás) biztosítható, a Hivatal ehhez az adott állam (a továbbiakban: felkért állam) kijelölt hatóságának hozzájárulását kéri.

(2) A kísérettel ellátott vagy a kíséret nélküli légi átszállításhoz történő hozzájárulás iránti kérelmet a mellékletben meghatározott formanyomtatványon kell továbbítani úgy, hogy azt a felkért állam kijelölt hatósága az átszállítás megkezdése előtt legalább két nappal kézhez kapja. Különösen sürgős és kellően indokolt esetekben e határidőtől el lehet tekinteni.

(3) A kitoloncolás - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel, illetve ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - a felkért állam hozzájárulása nélkül nem kezdhető meg.

(4) Amennyiben a felkért állam kijelölt hatósága kétnapos - kellően indokolt esetben a felkért állam kijelölt hatósága által negyvennyolc órával meghosszabbítható - határidőn belül nem ad választ a hozzájárulásra vonatkozó kérelemre, a kitoloncolás a felkért állam kijelölt hatóságához intézett értesítés útján megkezdhető.

(5) *  A légi átszállítást foganatosító rendőr polgári ruhát visel, és fegyvert nem tarthat magánál.

(6) *  A Hivatal köztisztviselője vagy a légi átszállítást foganatosító rendőr, illetve a foganatosításban részt vevő kísérő személy a felkért állam hatósága képviselőjének kérésére átadja a személyazonosító okmányokat, a felkért állam kijelölt hatósága által továbbított átszállítási hozzájárulást, illetve hozzájárulás hiányában a megküldött értesítés egy példányát.

(7) A felkért állam területén történő légi átszállítást a lehető legrövidebb időn, de legkésőbb huszonnégy órán belül végre kell hajtani. Amennyiben a légi átszállítás huszonnégy órán belül nem folytatható le, a Hivatal a felkért állam kijelölt hatóságánál kezdeményezi a határidő legfeljebb negyvennyolc órával történő meghosszabbítását.

(8) *  A felkért állam hatóságai által nyújtott szolgáltatások, valamint a kitoloncolás félbeszakítása esetén a harmadik országbeli állampolgár visszautazásának a felkért állam által fizetett - tételesen és összegszerűen meghatározott - költségeit a Hivatal, illetve - visszairányítás kitoloncolással történő végrehajtása esetén - a Rendőrség megtéríti.

Közreműködés más állam által elrendelt kiutasítás végrehajtásában

10. § (1) A Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 141. § (7) bekezdése alapján a Rendőrség - a kérelmező állam kijelölt hatóságával folytatott kölcsönös konzultációkra is figyelemmel - * 

a) a harmadik országbeli állampolgárt fogadja a légi járműnél, és az átszállítási művelet teljes időtartama alatt hatósági kíséretet biztosít a repülőtér területén belül, különösen a csatlakozó légi járathoz,

b) szükség esetén gondoskodik a harmadik országbeli állampolgár és a kíséret sürgősségi orvosi ellátásáról,

c) étkezési lehetőséget biztosít a harmadik országbeli állampolgár és szükség esetén a kíséret számára,

d) átveszi, megőrzi és továbbítja a harmadik országbeli állampolgár úti okmányait, különösen kíséret nélküli légi átszállítás esetén,

e) kíséret nélküli légi átszállítás esetén a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja a harmadik országbeli állampolgár kiutazásának helyéről és időpontjáról,

f) a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár átszállítása során súlyos baleset következett be,

g) indokolt esetben gondoskodik a harmadik országbeli állampolgár és a kíséret biztonságos elhelyezéséről.

(2) Ha a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 141. § (1) bekezdésében meghatározott légi átszállítás során

a) a Hivatal visszavonta a légi átszállításhoz történő hozzájárulását,

b) *  a harmadik országbeli állampolgár engedély nélkül lépett be Magyarország területére,

c) a harmadik országbeli állampolgár egy másik tranzitországba, illetve célországba történő kiutasítása vagy a csatlakozó légi járatra történő felszállása sikertelen volt, vagy

d) a légi átszállítás egyéb oknál fogva nem lehetséges,

a Hivatal a kérelmező állam kijelölt hatóságánál kezdeményezi a harmadik országbeli állampolgár visszafogadását, és szükség esetén gondoskodik a kiutazása feltételeinek megteremtéséről.

11. § (1) A 10. § (1) bekezdés c) és g) pontja alapján nyújtott szolgáltatások, valamint a 10. § (2) bekezdése szerinti kiutaztatás költségeinek megtérítését a Hivatal kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál.

(2) *  A 10. § (1) bekezdés b) pontja alapján nyújtott orvosi ellátás költségeinek megtérítését - amennyiben azok viselését nemzetközi egyezményben Magyarország nem vállalta - a Hivatal kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál. Ilyen esetekben a költségeket az egészségügyi szolgáltató felé a Hivatal megelőlegezi.

Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet 2007. július 1-jén lép hatályba.

(2) * 

13. § *  (1) Ez a rendelet

a) a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelvnek, valamint b) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (5) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(2) *  Ez a rendelet

a) a harmadik államok kiutasított állampolgárainak két vagy több tagállam területéről történő kitoloncolására szolgáló közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/573/EK tanácsi határozat, valamint

b) a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldéséhez kiállított európai úti okmány létrehozásáról, valamint az 1994. november 30-i tanácsi ajánlás hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1953 európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 26/2007. (V. 31.) IRM rendelethez

I. Átszállítás iránti kérelem légi úton történő kiutasítás céljából

[a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv (HL L 321., 2003.12.6., 26. o.) 4. cikkével összhangban]

(Kérelmező egység)
Hatóság: __________________________________________
Hely, dátum: ________________________________________
Telefon/fax/e-mail: ___________________________________
Cím: _____________________________________________ A tisztségviselő neve: _________________________________
__________________________________________________ Aláírás: ____________________________________________
(Felkért egység)
Hatóság: __________________________________________
Cím: _____________________________________________

A harmadik ország állampolgárának általános adatai, akire az átszállítási kérelem vonatkozik

Kérelem száma Vezetéknév Keresztnév f/n Születési idő Születési hely Állam-
polgárság
Úti okmány száma/típusa/
érvényessége
Harmadik ország által kibocsátott vízum száma
(ha szükséges)
1
2

A légi járat adatai

Járatszám Indulási hely Indulás napja Idő Érkezési hely Érkezés napja Idő

Különös információk

Biztosítva van-e kíséret a harmadik ország állampolgára mellé? □ igen □ nem Név és beosztás: _________________________
_______________________________________
Ajánlott-e rendőri kíséret jelenléte a repülőtéren? □ igen □ nem
Szükség van-e orvosi ellátásra? □ igen □ nem Ha igen, határozza meg:
Fennáll-e azonosítható járványos betegség?  *  □ igen □ nem Ha igen, határozza meg:
Voltak-e korábbi sikertelen kiutasítási kísérletek? □ igen □ nem Ha igen, indokolja:

További megjegyzések

Megjegyzés: a kérelem benyújtásának időpontjában a 2003/110/EK irányelv 3. cikkének (3) és (5) bekezdése szerinti, a megtagadásra indokot adó ok nem volt ismeretes.

A felkért egység határozata

Az átszállítást engedélyezik. □
Az átszállítást nem engedélyezik. □
Indokok: ________________________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________________________________
_______________________________
(Név/aláírás/dátum)