A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet

a Hortobágyi Nemzeti Park védettségének fenntartásáról

Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6. § (5) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. és 1851/1972. OTvH számú közleményeivel védetté nyilvánított Hortobágyi Nemzeti Park védettségét fenntartom.

2. § *  (1) A Hortobágyi Nemzeti Park kiterjedése 80367,29 hektár, ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait (a továbbiakban: helyrajzi szám) az 1. melléklet, 12923,03 hektár kiterjedésű, fokozottan védett területének helyrajzi számait a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. mellékletben egy csillaggal (*) megjelölt területeket a természeti övezetbe sorolom.

(3) Az 1. mellékletben két csillaggal (**) megjelölt területeket a szolgáltató övezetbe sorolom.

(4) Azokat az 1. mellékletben szereplő területeket, amelyek nem tartoznak a (2) vagy (3) bekezdés szerinti kijelölés alá, a természetkímélő hasznosítás övezetébe sorolom.

3. § A védettség indoka és célja a puszta jellegzetes arculatának és természeti értékeinek, a Hortobágy természetes növény- és állatvilágának megőrzése, a terület gazdag madárvilágának, a madarak háborítatlan fészkelésének és vonulásának biztosítása, a területre jellemző kulturális értékek (pl. a hagyományos pusztai életforma emlékeinek) megóvása.

4. § A terület természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

5. § (1) Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) * 

1. számú melléklet a 131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez * 

A Hortobágyi Nemzeti Park ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

A B
1. Település Területi lehatárolás ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok / Egységes Országos
Vetületi Rendszer (EOV) koordináták alapján
2. Ároktő 2400, 2401, 2402, 2403, 2404, 2405, 2406, 2407, 2408, 2409, 2410, 2411, 2413, 2414, 2415, 2416, 2418, 2419, 2420, 2422, 2423, 2424, 2425, 2426, 2427, 2428, 2429, 2430, 2433, 2434, 2435/1, 2435/2, 2437, 2438, 2439, 2440, 2445, 2446, 2448, 2449, 2450, 2451, 2452, 2453, 2454, 2455, 2456, 2457, 2458, 2459, 2460, 2461, 2465, 2466, 2467, 2468, 2469, 2470, 2471/1, 2471/2, 2472, 2473, 2474, 2475, 2477, 2478, 2479, 2480, 2481, 2482, 2484, 2485, 2486, 2487, 2488, 2489, 2490, 2492, 2493, 2495/1, 2495/2, 2495/3, 2495/4, 2496, 2498, 2499/1, 2499/2, 2500, 2502, 2503, 2504, 2505, 2506, 2507, 2508, 2515, 2516, 2517, 2518, 2519, 2520, 2521, 2522, 2523/1, 2523/2, 2524, 2525/1, 2525/2, 2526/1, 2526/2, 2527, 2528, 2529, 2530, 2531, 2532, 2533, 2534, 2535, 2536, 2537/1, 2537/2, 2538/1, 2538/2, 2539/1, 2539/2, 2540/1, 2540/2, 2541, 2542, 2543, 2544, 2545, 2547, 2548, 2549, 2550, 2551, 2554, 2555, 2556, 2557, 2558, 2560, 2561, 2562/1, 2562/2, 2563, 2564, 2565, 2566, 2567, 2568, 2569, 2570, 2571, 2572, 2574, 2577, 2578, 2579, 2580, 2581, 2582/1, 2582/2, 2583, 2584, 2585, 2586, 2587, 2588/1, 2588/2, 2589, 2590/1, 2590/2, 2591, 2592, 2593, 2594, 2595, 2597, 2599,
0210/2, 0210/3, 0210/4, 0211, 0212, 0213, 0221/9, 0258, 0259, 0260, 0261, 0262/1, 0262/2 0266, 0267, 0268, 0269, 0271, 0272, 0273, 0274, 0275, 0276, 0277, 0278, 0279, 0280, 0281, 0282, 0283, 0284, 0285, 0286/1, 0286/2, 0287, 0288, 0289, 0290, 0291, 0292, 0293, 0294, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300
3. Balmazújváros 021, 022/4, 022/5, 022/6, 022/7, 023, 024, 028, 057, 059/5, 059/8, 059/10, 059/11, 059/12, 059/13, 059/14, 059/15, 059/16, 0604, 0605, 0610/1, 0610/2, 0611/1, 0611/2, 0611/3, 0611/4, 0611/5, 0611/6, 0611/7, 0612/1, 0612/3, 0612/4, 0612/5, 0612/6, 0612/7, 0612/8, 0612/9, 0612/10, 0612/11, 0612/12, 0612/13, 0612/14, 0612/15, 0612/16, 0612/17, 0612/18, 0612/19, 0612/20, 0612/21, 0612/22, 0612/23, 0612/24, 0622/3, 0622/5, 0622/7, 0624/9, 0624/11, 0624/12, 0628, 0631/3**, 0633/1**, 0633/4**, 0633/5**, 0752/2, 0752/5, 0752/6, 0752/7**, 0752/8, 0753, 0754/1, 0754/3, 0754/4, 0754/5, 0755, 0756/1, 0756/2, 0756/4, 0756/5, 0757, 0758/1, 0758/2, 0758/3, 0762**, 0763/1, 0763/2, 0763/3, 0764/1, 0764/2, 0764/42, 0764/43, 0764/44, 0764/46, 0764/47, 0764/55, 0764/56, 0764/57, 0764/58, 0764/59, 0764/60, 0764/61, 0764/62, 0764/63, 0764/64, 0764/66, 0764/67, 0764/68, 0764/69, 0764/70, 0764/71, 0764/72, 0764/73, 0764/74, 0764/75, 0764/76, 0764/77, 0764/85, 0764/87, 0765/2, 0765/5, 0765/6, 0765/7, 0765/8, 0766/1, 0766/3, 0766/5, 0766/6, 0766/7, 0766/8, 0766/9, 0766/10, 0766/11, 0766/12, 0766/13, 0766/14, 0766/15, 0766/16, 0767/1, 0767/2, 0767/3, 0768, 0769, 0770, 0771/2, 0771/3, 0771/4, 0771/6, 0771/8, 0771/9, 0771/10, 0771/11, 0771/12, 0771/13, 0771/14, 0771/15, 0771/16, 0771/17, 0771/18, 0771/19, 0771/20, 0771/21, 0771/22, 0771/23, 0771/24, 0771/25, 0771/26, 0771/27, 0771/28, 0771/29, 0771/30, 0771/31, 0771/32, 0771/33, 0771/34, 0771/35, 0771/36, 0771/37, 0771/38, 0771/39, 0771/41, 0771/42, 0771/43, 0771/44, 0771/46, 0771/47, 0771/48, 0771/49, 0771/50, 0771/51, 0771/52, 0771/53, 0771/54, 0771/55, 0771/56, 0771/57, 0771/58, 0771/59, 0771/61, 0771/62, 0771/63, 0771/64, 0771/69, 0771/70, 0771/71, 0771/72, 0771/73, 0772, 0773/1, 0773/2, 0773/3, 0773/4, 0773/5, 0773/6, 0773/7, 0773/8, 0773/9, 0773/10, 0773/11, 0773/12, 0773/13, 0773/17, 0773/18, 0773/19, 0773/20, 0773/22, 0773/23, 0773/27, 0773/28, 0773/29, 0773/30, 0773/31, 0773/32, 0773/33, 0773/34, 0773/35, 0773/36, 0773/37, 0773/39, 0773/41, 0774, 0775/1, 0775/2, 0775/3, 0775/4, 0775/5, 0779/1, 0779/2, 0780/1, 0780/2, 0780/3, 0782, 0783/1, 0783/3, 0783/4, 0785/2, 0785/104, 0785/105, 0785/106, 0786/1, 0786/2, 0788/2, 0789/3, 0789/4, 0790, 0791, 0792, 0793, 0794, 0795/1, 0795/2, 0795/3, 0796/1, 0796/2, 0797/2, 0797/10, 0797/16, 0797/18, 0797/21, 0797/23, 0797/24, 0797/25, 0797/27, 0797/29, 0797/30, 0797/31**, 0798, 0799, 0800, 0801, 0802, 0804/2, 0810, 0818/2, 0818/6, 0818/7, 0821/1, 0824/7**, 0825**, 0826/1**, 0826/2**, 0826/3**, 0827, 0828, 0831/1, 0831/2, 0832, 0834/2, 0834/3, 0836/2, 0838/2**, 0839**, 0840, 0841**, 0842, 0843/1, 0843/2, 0843/3, 0844, 0846/2, 0846/3, 0846/5, 0846/6, 0847, 0848/1, 0848/3, 0848/4**, 0848/5**, 0849, 0850, 0851, 0852, 0853, 0854, 0855, 0856, 0857, 0858, 0859, 0863, 0864, 0865, 0866, 0867, 0868, 0869, 0870, 0871, 0872, 0873, 0874, 0875, 0876, 0877, 0878, 0879, 0880, 0881, 0882, 0883, 0884, 0885/1, 0885/2, 0886, 0887/2, 0890/2**, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892/1, 0892/2, 0893, 0895, 0896, 0897/4**, 01867/2**, 01925, 01927, 01928, 01935/3, 01936, 01937, 01940, 01943/1, 01943/2, 01944, 01945, 01946, 01947, 01948**, 01949, 01951, 01952, 01953, 01955, 01961, 01962, 01963, 01964, 01965, 01967, 01968, 01971**, 01972, 01974**, 01975/2, 01976, 01977, 01978, 01981, 01982, 01983, 01984, 01986/2**, 01986/4**, 01986/10**, 01987/1, 01987/2**, 01988, 01989, 01991, 01992, 01993, 01994, 01995, 01997/1, 01997/2, 01997/3, 01999, 02000, 02001, 02002, 02003, 02004, 02005**, 02006, 02007/1, 02008, 02009, 02010/2, 02011, 02012, 02013/1, 02013/2, 02014/2, 02014/3, 02014/4, 02015/4**, 02015/5**, 02015/7, 02015/8, 02015/9, 02015/10, 02015/12, 02015/14**, 02016/1, 02016/2, 02016/3, 02017/1**,
02017/2**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,6300 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02018, 02019, 02020, 02021, 02022, 02023, 02024, 02026, 02027/2**, 02027/4**, 02027/5, 02027/8**, 02027/9, 02027/10, 02027/11**, 02027/12, 02028, 02029, 02030/2, 02030/3, 02030/4, 02030/5, 02030/7, 02030/8, 02034, 02035/2, 02036, 02037/3, 02037/4, 02038, 02039/10, 02040**, 02042/4, 02042/5, 02042/7, 02042/8, 02042/9, 02042/10, 02042/11, 02042/12, 02043, 02046/3, 02046/4, 02046/5, 02047/1, 02047/3, 02047/4, 02049/1, 02049/5, 02049/7, 02049/8, 02049/9, 02050, 02051, 02052/3, 02052/4, 02052/15, 02052/16, 02053, 02054, 02057, 02058, 02059, 02060/1, 02060/4, 02060/5, 02060/6**, 02060/7, 02061/2, 02061/6, 02061/7, 02061/8, 02062/1, 02063, 02065, 02066, 02067, 02068, 02069**, 02070/1**, 02070/3, 02070/4, 02071, 02072/1, 02072/2**, 02073, 02074/1, 02074/2, 02075/1, 02075/3, 02076/2, 02076/3, 02076/4, 02076/5, 02077, 02078, 02079, 02080/2, 02081, 02082, 02083, 02084, 02085, 02086, 02087/1, 02087/2, 02088, 02089/1, 02089/2, 02090, 02091, 02092, 02093, 02094, 02095/2, 02096, 02097, 02098, 02099/1, 02099/2, 02100/1, 02100/2, 02101, 02102/1, 02102/2, 02103, 02104, 02105, 02106/1, 02106/5, 02106/6**, 02107, 02108/2, 02108/3, 02108/4, 02108/5, 02108/6, 02108/7, 02108/9, 02108/11, 02108/15**, 02108/18, 02108/19, 02108/20**, 02108/22, 02108/24**, 02108/25, 02108/26, 02108/27, 02108/28, 02108/29, 02108/30, 02108/31, 02111, 02112, 02113, 02114, 02115, 02116, 02117, 02118, 02119, 02120, 02121, 02122/1, 02122/2, 02123, 02124, 02125, 02126, 02127, 02128, 02129, 02130/1, 02130/2, 02130/3, 02131, 02132, 02133
4. Egyek 0493, 0522, 0523, 0524, 0525, 0526, 0528, 0529, 0530, 0531, 0532, 0565, 0566/2, 0566/3, 0566/4, 0570, 0571, 0572, 0573, 0574, 0575, 0576, 0577, 0578, 0579, 0580, 0581, 0582, 0583, 0584, 0585, 0586/1, 0586/2, 0587, 0588, 0589**, 0590, 0591, 0592, 0593, 0594**, 0595**, 0596**, 0597**, 0598**, 0599**, 0600**, 0601**, 0602/1**, 0602/3**, 0602/4, 0602/5, 0604/1, 0604/2, 0605, 0606, 0607, 0608, 0609, 0610, 0611, 0612, 0613, 0614, 0615, 0616, 0617, 0618, 0622, 0623, 0624, 0625, 0626, 0627, 0628, 0629, 0630, 0631/3, 0631/4, 0631/6, 0631/7, 0632, 0633/1, 0633/2, 0634/1, 0634/2, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639, 0640, 0641, 0642/1, 0642/2, 0643, 0644, 0645, 0646, 0647, 0648, 0649, 0650/2**, 0650/3, 0650/4, 0650/5**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (0,7747 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0650/6, 0651, 0652, 0653/1, 0653/2, 0654, 0655, 0690/2, 0690/4, 0802/4, 0802/5, 0802/6, 0802/52, 0802/53, 0815/2, 0815/3**, 0815/4, 0816/1**, 0816/3,
0816/4
**: a hrsz.-ból a k) alrészlet (0,3523 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0816/8**, 0816/9**, 0816/10**, 0816/11**, 0816/12**, 0816/13**, 0816/14**, 0816/15**,
0816/16**, 0816/17**, 0817/1, 0817/2, 0819/1, 0821/2, 0821/3, 0821/12, 0821/17, 0821/18, 0821/19, 0821/20,
0821/25
**: a hrsz.-ból a h) (0,6724 hektár) és j) (0,6704 hektár) alrészlet, összesen 0,1342 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0822/2, 0822/3, 0822/5, 0822/6, 0823/7, 0823/8, 0831, 0832, 0838, 0839, 0842, 0844
5. Folyás 0486/1, 0493, 0494, 0495, 0496, 0498, 0499, 0500, 0501, 0502, 0503, 0504, 0505, 0506, 0507, 0508, 0509, 0510, 0511, 0512, 0527, 0528, 0529, 0530, 0531, 0584/1, 0584/2, 0585, 0586/5, 0587, 0588/2, 0589, 0590, 0591, 0592, 0593, 0594, 0595, 0596, 0597/2, 0597/3, 0637/1, 0637/2, 0638, 0639, 0640, 0641/1, 0641/2
6. Görbeháza 0111 hrsz.-ból az
Y X
814853,82 268443,34
814855,87 268443,01
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 0,2006 ha kiterjedésű rész,
0119, 0120, 0122, 0123, 0124, 0134/1, 0134/2, 0134/3, 0134/4, 0134/5, 0134/6, 0134/7, 0134/8, 0134/10, 0134/11, 0134/12, 0134/13, 0134/14, 0135, 0136, 0137, 0138, 0139, 0140, 0141, 0142, 0143/1, 0143/2, 0143/3, 0143/4, 0143/5, 0143/6, 0143/7, 0143/8, 0143/9, 0143/10, 0145, 0146, 0147, 0148, 0149, 0150, 0151, 0152, 0153/1, 0153/2, 0153/4, 0153/5, 0153/6, 0153/7, 0153/8, 0153/9, 0153/10, 0153/11, 0153/12, 0153/13, 0153/14, 0153/15, 0154, 0155, 0156, 0157, 0158, 0159, 0160, 0161, 0162, 0163, 0164, 0165, 0167, 0168, 0176/7, 0177, 0178
7. Hajdúböszörmény 0687/1, 0687/2, 0687/3, 0687/4, 0687/6, 0687/7, 0688/1, 0688/2, 0688/4, 0688/5, 0688/6, 0688/7, 0688/8, 0688/9, 0688/10, 0688/11, 0688/12, 0688/13, 0688/14, 0688/18, 0688/19, 0688/20, 0688/21, 0688/22, 0688/23, 0688/24, 0688/25, 0688/26, 0688/27, 0688/28, 0688/29, 0688/30, 0688/31, 0688/32, 0688/33, 0688/34, 0688/35, 0688/36, 0688/37, 0688/38, 0689/1, 0689/2, 0689/3, 0689/4, 0690/1, 0690/2, 0691, 0692/1, 0692/2, 0692/3, 0692/4, 0692/5, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698/1, 0698/2, 0698/3, 0699, 0700, 0701/1, 0701/2, 0701/3, 0702, 0703, 0704/1, 0704/2, 0704/3, 0705, 0706, 0707, 0708, 0709, 0710**, 0711, 0712, 0713, 0714/1
8. Hajdúszoboszló 0801, 0802/1, 0802/3,
0802/4
*: a hrsz.-ból az a) (168,2151 hektár) és b) (22,5339 hektár) alrészlet, összesen 190,7490 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0803, 0804/1, 0804/3, 0804/4, 0804/5, 0804/6, 0804/7,
0804/8
*: a hrsz.-ból a c) (297,2245 hektár) és d) (94,4396 hektár) alrészlet, összesen 391,6641 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0805, 0806, 0870**, 0871, 0872, 0873**, 0874, 0875/2, 0875/3, 0875/4, 0875/5, 0875/6, 0875/7, 0876, 0877**, 0878, 0879, 0880, 0881**, 0882**, 0883, 0884, 0885/1, 0885/2, 0886, 0887, 0888, 0889, 0890, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892, 0893, 0894, 0895, 0896, 0897, 0898, 0899/1, 0899/2, 0900, 0901, 0902, 0903, 0904, 0905, 0906
9. Hortobágy 1**, 27/1**, 28/1**, 28/2, 28/3, 29, 96/4**, 97/1, 97/2**, 98/1**, 98/2**, 98/3**, 99**, 100/2**, 101**, 103/1**, 103/2**, 103/3**, 103/4**, 104**, 108/2**, 108/3**, 108/4**, 108/6**, 108/7**, 110**, 02/2, 02/3, 02/4, 02/5, 02/6, 02/12, 02/14, 03/2, 03/3, 03/4, 03/5, 03/6, 03/7, 03/8, 03/9**, 03/10, 04/1, 04/2**, 05, 06, 07, 08, 09, 010, 011/1, 011/3**, 011/4**, 011/5, 012, 013, 014**, 015, 016, 017/1, 017/2**, 018, 019/1**, 019/2, 019/3, 019/4, 021, 022/2, 0259/1, 0260/1, 0267, 0268/1, 0268/2, 0268/3, 0269, 0270, 0271/1, 0271/2, 0272, 0273, 0274, 0275/2, 0303/1, 0303/2, 0304,
0305/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,2873 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0305/2**, 0306/1, 0597, 0598, 0599, 0600, 0601, 0602, 0603, 0604, 0605, 0606, 0607, 0608, 0609, 0610, 0611, 0612, 0613, 0614, 0615, 0616, 0617, 0618, 0619, 0620, 0621, 0622, 0623, 0624, 0625, 0626, 0627, 0628, 0629, 0630, 0631, 0632, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645, 0646, 0647, 0648, 0649, 0650, 0651, 0652, 0653, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659, 0660, 0661, 0662/1, 0662/2, 0663, 0664, 0665, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0672, 0673, 0674, 0675, 0676, 0677, 0678, 0679, 0680, 0681, 0682, 0683, 0684, 0685, 0686, 0687/1, 0687/2, 0688, 0689, 0690, 0691, 0692, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698, 0699, 0700, 0701, 0702, 0703, 0704, 0705, 0706, 0707, 0708, 0709, 0710, 0711, 0712, 0713, 0714, 0715, 0716, 0717, 0718, 0719, 0720, 0721, 0722, 0723, 0724, 0725, 0726, 0727, 0728, 0729, 0730, 0731, 0732, 0733, 0734, 0735, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0760, 0761, 0762, 0763, 0764, 0765, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0772, 0773, 0774, 0775, 0776, 0777, 0778, 0779, 0780, 0781, 0782, 0783, 0784, 0785, 0786, 0787, 0788, 0789, 0790, 0791, 0792, 0793, 0794, 0795, 0796, 0797, 0798, 0799/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,6676 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0799/2**, 0799/3, 0799/4, 0800, 0801, 0802/1**, 0802/2**, 0802/3**, 0802/4, 0803, 0804, 0805, 0806, 0807, 0808, 0809, 0810, 0811, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0831, 0832, 0833, 0834, 0835, 0836, 0837, 0838, 0839, 0840, 0841, 0842, 0843, 0844, 0845, 0846, 0847, 0848/1, 0848/2, 0849, 0850, 0851, 0852, 0854, 0858, 0859/1, 0859/2, 0866/1, 0868, 0869, 0870/3, 0870/4, 0871, 0872/2, 0872/3, 0872/4, 0872/5, 0873, 0874, 0875, 0876, 0877, 0878, 0879, 0880/1, 0880/2, 0881, 0882/1, 0882/2, 0882/3, 0883, 0884, 0885, 0886/1, 0886/2, 0887, 0888/1, 0888/2, 0888/3, 0888/4, 0889, 0890, 0891, 0892, 0893, 01043/2, 01044/2, 01046/2, 01047, 01048, 01049, 01050, 01051, 01052, 01053, 01054, 01055, 01056, 01057, 01058/1, 01059, 01060, 01061, 01062, 01063, 01064, 01065, 01066, 01067, 01068, 01069, 01070, 01071, 01072/1, 01073, 01074/1, 01075/1, 01082/1, 01083, 01084, 01085, 01086, 01087, 01088, 01089, 01090, 01091, 01092, 01093, 01094, 01099/2, 01115/2, 01116, 01117, 01118, 01119, 01120, 01124/1, 01135/2, 01136, 01139/1, 01150/2, 01280, 01281, 01282, 01283, 01284, 01285, 01286, 01287, 01288, 01289, 01290, 01291, 01292, 01293, 01294**,
01295/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,2345 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
01295/2, 01296, 01297, 01298/2**, 01299/4, 01300, 01303/1, 01304/1, 01306, 01471/1**, 01472/1**, 01472/2**, 01473**, 01474, 01477, 01478/3, 01478/4, 01478/5, 01480, 01482, 01483, 01484, 01485, 01486/2, 01487/2, 01488, 01489, 01490, 01491, 01492, 01493, 01494, 01495, 01496, 01497, 01498/1, 01498/2, 01499, 01500, 01501, 01502, 01503, 01504, 01505, 01506, 01507, 01508, 01509, 01510, 01511, 01512, 01513, 01514, 01515, 01516, 01517, 01518, 01519**, 01520/1**, 01520/2**, 01520/3**, 01521/1**, 01521/2**, 01522**, 01523, 01524**, 01525, 01526/1, 01526/2**, 01527, 01528/1, 01528/2, 01529, 01530, 01531, 01532, 01533, 01534, 01535, 01536, 01537, 01538, 01539, 01540, 01541, 01542, 01543, 01544, 01545, 01546, 01547, 01548, 01549, 01550, 01551, 01552, 01553, 01554, 01555, 01557, 01558/2, 01559, 01561/3**, 01561/4**, 01562/1, 01562/3, 01562/10**, 01562/13**, 01562/14, 01562/15**, 01562/16**, 01562/19**, 01562/20**, 01563/1, 01563/2**, 01564/1, 01564/2**, 01565, 01566, 01567, 01568, 01569/4, 01569/5, 01570, 01571, 01572, 01573, 01574, 01575, 01576, 01577, 01578, 01579, 01580, 01581, 01582, 01583, 01584/2, 01585, 01586, 01587, 01588, 01589, 01590, 01591, 01592, 01593, 01594, 01595, 01596, 01597, 01598, 01599, 01600, 01601, 01602, 01603, 01604, 01605, 01606, 01607, 01608, 01609, 01610, 01611, 01612, 01613, 01614, 01615, 01616, 01617, 01618, 01619, 01620, 01621, 01622, 01623, 01624, 01625, 01626, 01627, 01628, 01629, 01630, 01631, 01632, 01633, 01634, 01635, 01636, 01637, 01638, 01639, 01640, 01641, 01643, 01644, 01645, 01646, 01647, 01648, 01649, 01650, 01651*, 01652*, 01653*, 01654*, 01655*, 01656, 01657*, 01658/3*, 01658/4*, 01658/5*, 01658/9*, 01658/10*, 01659*, 01660/1, 01660/2**, 01660/3, 01661**: a hrsz.-ból a g) alrészlet (2,7066 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
01662*: a hrsz.-ból az
Y X
803139,07 246992,43
803301,46 247045,49
803777,48 247153,06
804510,67 247318,74
804790,83 247338,75
805304,67 247343,89
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 317,25 hektár kiterjedésű rész tartozik a természeti övezetbe,
01663, 01664, 01665/1*, 01665/2*, 01666/1*, 01666/2*, 01667/1*, 01667/3*, 01667/4*, 01668*, 01669*, 01670/1*, 01670/2*, 01671*, 01672*, 01673, 01674, 01675, 01676, 01677, 01678,
01741/5
hrsz.-ból a b) alrészlet (4,3781 hektár),
01831, 01832, 01833, 01834, 01835, 01836/1, 01837/2, 01837/3**, 01837/4**, 01837/5**, 01837/6*: a hrsz.-ból az
Y X
801601,36 244071,07
801620,53 244143,91
801621,43 244171,75
801620,53 244201,39
801615,59 244221,60
801603,47 244236,42
801607,58 244291,96
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 3,23 hektár kiterjedésű rész és az
800646,78 241967,96
800682,13 242168,27
800607,27 242231,11
800580,47 242286,56
800537,95 242525,92
800534,26 242561,04
800548,12 242589,69
800557,36 242625,74
800548,12 242646,07
800505,61 242686,73
800359,59 242805,95
800318,92 242840,14
800260,70 242872,49
800213,57 242908,53
800166,44 242954,74
800111,91 243000,95
800051,84 243025,90
800028,73 243047,16
799973,28 243098,91
799854,06 243158,06
799774,59 243190,41
799715,44 243220,90
799696,96 243229,22
799669,23 243249,55
799608,14 243283,31
799622,13 243318,30
799646,47 243370,01
799667,76 243461,26
799710,34 243555,55
799731,63 243628,55
799759,01 243689,39
799774,22 243725,88
799887,49 244082,34
799921,71 244050,10
799929,54 244008,99
799931,50 243915,02
799919,75 243901,32
799936,39 243875,87
799931,50 243803,44
799890,40 243790,72
799911,56 243745,88
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 346,38 hektár kiterjedésű rész, összesen 349,61 hektár tartozik a természeti övezetbe,
01838*: a hrsz.-ból az
Y X
802148,02 241080,72
802120,01 241084,81
801904,44 241121,04
801748,66 240992,42
801462,44 240881,92
801036,75 240918,15
800913,57 240892,79
800721,55 240988,80
800627,35 240756,93
800266,87 240874,68
800172,67 240914,53
800458,89 241463,40
800531,34 241586,58
800646,78 241967,96
EOV koordináták által lehatárolt vonaltól ÉK-re eső 143,45 hektár kiterjedésű rész tartozik a természeti övezetbe,
01839*, 01840, 01841, 01842, 01843, 01844, 01845*, 01846*, 01847*, 01848*, 01849*, 01850*, 01851*, 01852*, 01853*, 01854*, 01855*, 01856*, 01857, 01858, 01860/2,
01861
hrsz.-ból a c) alrészlet (10,8136 hektár),
01863, 01864, 01865, 01866, 01867, 01868, 01870, 01871, 01872, 01873, 01874, 01875, 01876, 01877, 01878, 01879, 01880, 01881, 01882, 01883, 01884, 01885, 01886, 01887, 01888, 01889, 01890, 01891, 01892/1, 01892/2, 01893, 01894/1, 01894/2, 01895, 01896, 01897, 01898, 01899, 01900, 01901, 01902, 01903, 01904, 01905, 01906, 01907, 01908, 01909, 01910, 01911, 01912, 01913, 01914, 01915/1, 01915/2, 01916, 01917/1, 01917/2, 01917/3, 01918, 01919, 01920, 01921, 01922, 01923, 01924/1, 01924/2, 01927, 01928, 01929, 01930, 01931, 01932, 01933, 01934, 01936/1, 01936/3, 01936/4, 01936/5, 01936/6, 01938, 01940, 01943, 01944/12, 01944/13, 01944/17, 01944/18, 01945, 01946/1, 01946/2, 01947, 01948/1, 01948/2, 01948/4, 01948/5, 01949, 01950, 01970, 01979/54**, 01979/70**, 01980, 01990, 01991, 01992, 01993, 01994, 01995, 01996, 01997, 01998, 01999, 02000, 02001, 02002, 02003, 02004, 02005, 02006, 02007, 02008, 02009, 02010, 02011, 02012, 02013, 02014, 02015, 02016, 02017, 02018, 02019, 02020, 02021, 02022, 02023, 02024, 02025, 02026, 02027, 02028, 02029, 02030, 02031/1, 02032, 02033, 02034, 02035, 02043, 02044, 02045/1, 02045/2, 02045/3, 02045/4, 02045/5, 02045/6, 02045/7, 02046, 02047, 02048/1, 02048/2, 02048/3, 02049, 02050, 02051, 02054, 02061/2,
02061/3
**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,5798 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02061/4**, 02061/5, 02061/6, 02061/7**, 02061/8, 02063, 02064, 02065, 02086, 02087/1, 02087/2, 02087/3, 02088, 02089, 02090, 02091, 02092, 02093, 02094, 02104, 02125, 02130, 02131/2, 02132, 02133/2**, 02133/3**, 02133/4, 02146, 02147, 02148, 02149, 02150, 02151, 02152, 02153, 02154, 02155, 02156, 02157, 02158, 02159, 02160, 02161, 02162, 02163, 02164, 02165, 02166, 02167, 02168, 02169, 02170/1, 02170/2, 02171, 02172, 02173, 02174/2, 02174/3, 02174/4, 02174/5, 02174/7**, 02174/8, 02175, 02191, 02192**, 02194, 02195, 02197, 02198, 02199, 02200, 02201, 02202, 02203, 02204, 02205, 02206, 02207, 02208, 02209, 02210, 02211, 02212, 02213, 02214, 02215, 02216, 02217, 02218, 02233, 02234, 02235, 02236, 02237, 02238, 02239/1, 02239/2, 02239/3, 02282, 02283, 02284, 02285, 02286/1, 02286/2, 02286/3, 02287, 02288, 02289, 02290, 02291, 02292/1, 02292/2, 02292/3, 02293, 02294, 02295/2, 02295/3, 02295/4, 02295/5, 02295/6, 02295/7, 02295/8, 02295/9, 02296, 02297, 02298, 02299/1, 02299/2, 02299/3, 02299/4, 02299/5, 02299/6, 02300, 02301/1, 02301/2**, 02301/3, 02302, 02303/1, 02303/2, 02304/1, 02304/2, 02305, 02306/1, 02306/2, 02307, 02308/1, 02308/3, 02308/4, 02309/1, 02309/2, 02309/3, 02309/4, 02309/5, 02310, 02311, 02312, 02313, 02314, 02315, 02316, 02317, 02318, 02319, 02320, 02322/1, 02322/2, 02322/3,
02323/1
**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,3432 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02323/2**, 02324, 02325, 02326, 02327, 02328, 02329**, 02330, 02331/1, 02331/2, 02331/3**: a hrsz.-ból az a) (1,6516 hektár) és b) (0,2876 hektár) alrészlet, összesen 1,9393 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
02331/4, 02332/2**, 02332/3, 02332/4, 02332/5, 02332/6**, 02333**, 02334**, 02335, 02336**, 02338**, 02339, 02340, 02341, 02343/1, 02343/2, 02344/1, 02344/2, 02345, 02346, 02347, 02349, 02351, 02352, 02353, 02354, 02355/2, 02355/3**, 02355/4, 02356, 02357, 02358/1, 02358/2, 02359**, 02360, 02361, 02362, 02363, 02364, 02365, 02366/3**, 02366/4**, 02366/5**, 02366/7**, 02366/9**, 02366/10**, 02366/11**, 02366/12**, 02366/13**, 02367**, 02368**, 02382**, 02384/36**, 02384/37, 02384/39, 02384/42, 02384/43, 02385**, 02386**, 02387**, 02388/2**, 02388/3**, 02388/5**, 02388/7**, 02388/8**: a hrsz.-ból a c) (1,6718 hektár) és g) (12,2786 hektár) alrészlet, összesen 13,9504 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
02389**, 02390**, 02391**, 02392**, 02393**, 02394, 02395, 02396, 02397, 02398, 02399, 02400, 02401, 02402, 02403, 02404, 02405, 02406, 02407, 02408, 02409, 02410, 02411, 02412, 02413, 02414, 02415, 02416, 02417, 02418, 02419, 02420, 02421, 02422, 02423, 02424, 02425, 02426, 02427, 02428, 02429, 02430, 02432, 02433, 02434, 02435, 02436, 02437, 02438, 02439, 02440, 02441, 02442, 02443, 02444, 02445, 02446, 02447, 02448, 02449, 02450, 02451, 02452, 02453, 02454, 02455, 02456, 02457, 02458, 02459, 02460, 02461, 02462, 02463, 02464, 02465, 02466, 02467, 02468, 02469, 02470, 02471, 02472, 02473, 02474, 02475, 02476, 02477, 02478, 02479, 02480, 02481, 02482, 02483, 02484, 02485, 02486, 02487, 02488, 02489, 02490, 02491, 02492, 02493, 02494, 02495, 02496, 02497, 02498, 02499, 02500, 02501, 02502, 02503, 02504, 02505, 02506, 02507, 02508, 02509, 02510, 02511, 02512, 02513, 02514, 02515, 02516, 02517, 02518, 02519, 02520, 02521, 02522, 02523, 02524, 02525, 02526, 02527, 02528/1, 02528/2, 02528/3, 02528/4, 02529, 02530, 02531, 02532, 02533, 02534, 02535, 02536, 02537, 02538, 02539, 02540, 02541, 02542, 02543, 02544, 02545, 02546, 02547, 02548, 02549, 02550, 02551, 02552, 02553, 02554, 02555, 02556, 02557, 02558, 02559, 02560, 02561, 02562, 02563, 02564, 02565, 02566, 02567, 02568, 02569, 02570, 02571, 02572, 02573, 02574, 02575, 02576, 02577, 02578, 02579, 02580, 02581, 02582, 02583, 02584, 02585, 02586, 02587, 02588, 02589, 02590, 02591, 02592, 02593, 02594, 02595, 02596, 02597, 02598, 02599, 02600, 02601, 02602, 02603, 02604, 02605, 02606, 02607, 02608, 02609, 02610, 02611, 02612, 02613, 02614, 02615, 02616, 02617, 02618, 02619, 02620, 02621, 02622, 02623, 02624, 02625, 02626, 02627, 02628, 02629, 02630, 02631, 02632, 02633, 02634, 02635, 02636, 02637, 02638, 02639, 02640, 02641, 02642, 02643, 02644, 02645, 02646, 02647, 02648, 02649, 02650, 02651, 02652, 02653, 02654, 02655, 02656, 02657, 02658, 02659, 02660, 02661, 02662, 02663, 02664/1, 02664/2, 02665,
02666
**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (3,6861 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02667, 02668, 02669, 02670/2**, 02670/3**, 02670/10**, 02670/11, 02670/12**, 02670/13, 02670/14**, 02670/15**, 02670/16**, 02671, 02672,
02673
**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (1,2378 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02674/1**, 02674/2**, 02675, 02676, 02677, 02678, 02679, 02680, 02681, 02682, 02683, 02684, 02685, 02686, 02687, 02688, 02689, 02690, 02691, 02692, 02693, 02694, 02695, 02696, 02697, 02698, 02699, 02700, 02701, 02702, 02703, 02704, 02705, 02706, 02707, 02708, 02709, 02710, 02711, 02712, 02713, 02714, 02715, 02716, 02717, 02718, 02719, 02720, 02721, 02722, 02723, 02724, 02725, 02726, 02727, 02728, 02729, 02730, 02731, 02732/1, 02732/2, 02732/3, 02732/4, 02732/5, 02732/6, 02732/7, 02732/8, 02733, 02734/1, 02734/2, 02734/3, 02734/4, 02735, 02736/1, 02736/2, 02736/3, 02737, 02738, 02739, 02740**, 02741**, 02742**, 02743, 02744**, 02745**, 02746**, 02747**, 02748, 02749**, 02750**, 02751**, 02752**, 02753/1, 02753/2, 02753/3, 02753/4, 02753/5, 02754/1**, 02754/2**, 02754/3**, 02754/4**, 02754/5**, 02754/6**, 02754/7**, 02754/8**, 02754/9**, 02754/10**, 02754/11**, 02754/12**, 02754/13**, 02754/14**, 02754/15**, 02754/16**, 02754/17**, 02754/18**, 02754/19**, 02754/20**, 02754/21**, 02754/22**, 02754/23**, 02754/24**, 02754/25**, 02754/26**, 02754/27**, 02754/28**, 02754/29**, 02754/30**, 02754/31**, 02754/32**, 02754/33**, 02754/34, 02755/6**, 02755/7**, 02755/8**, 02756/1**, 02756/2**, 02757, 02758, 02759/1, 02759/2, 02759/3, 02759/4, 02760, 02761/1, 02761/2, 02761/3, 02761/4, 02762, 02763, 02764, 02765, 02766, 02767, 02768, 02771, 02772, 02773/1, 02773/2, 02774, 02775, 02776, 02777, 02778/1, 02778/2, 02778/3, 02778/4, 02779**, 02780/1, 02780/2, 02781, 02782, 02783, 02784, 02785, 02786, 02787/1, 02787/2, 02787/3, 02787/4, 02788, 02789, 02790, 02791, 02792, 02793, 02794, 02795, 02796, 02797, 02798, 02799, 02800, 02801, 02802, 02803, 02804, 02805, 02806, 02807, 02808, 02809, 02810, 02811, 02812, 02813, 02814, 02815, 02816, 02817, 02818, 02819, 02820,
02821/1
*: a hrsz.-ból az a) (31,4411 hektár), c) (1,1099 hektár), d) (149,0571 hektár), f) (0,5730 hektár), g) (49,7391 hektár), h) (0,8929 hektár), j) (53,8333 hektár), k) (0,7194 hektár), l) (562,5306 hektár), m) (0,4686 hektár) és p) (85,9698 hektár) alrészlet, összesen 936,3348 hektár tartozik a természeti övezetbe,
02821/2, 02822, 02823, 02824, 02825*, 02826, 02827*, 02828, 02829
10. Karcag 02623
11. Kunmadaras 0509/7, 0516, 0517/1, 0517/2, 0518, 0519, 0520, 0521, 0522, 0523, 0524, 0525/1, 0525/2, 0526, 0527/1, 0527/2,
0528/2
*: a hrsz.-ból a b) (0,7489 hektár), c) (28,5236 hektár), d) (56,6784 hektár), f) (10,7958 hektár) és g) (1,8011 hektár) alrészlet, összesen 98,5478 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0528/4, 0528/5,
0528/6
*: a hrsz.-ból az a) (232,4500 hektár), d) (0,6273 hektár), f) (10,7805 hektár), g) (17,8674 hektár) és j) (10,9868 hektár) alrészlet, összesen 272,7120 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0528/7*, 0528/17, 0528/19, 0528/26, 0528/27**, 0528/28**, 0528/29**, 0529/1*, 0529/3*, 0529/4, 0529/5, 0529/7, 0529/8, 0529/9,
0529/10
*,**: a hrsz.-ból az a) (96,4071 hektár), b) (0,8167 hektár), c) (0,4111 hektár), d) (3,0957 hektár), f) (0,8027 hektár), g) (146,8887 hektár), j) (14,1085 hektár), k) (1,4488 hektár), m) (0,5922 hektár), p) (0,2230 hektár), r) (80,0327 hektár) és s) (5,0748 hektár) alrészlet, összesen 349,9020 hektár tartozik a természeti övezetbe és az n) alrészlet (0,4138 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0529/11*: a hrsz.-ból az a) (169,6625 hektár), b) (38,9199 hektár), c) (1,0009 hektár), d) (132,3173 hektár), f) (0,7668 hektár), g) (12,3965 hektár), k) (0,3018 hektár), l) (0,2571 hektár), m) (26,7792 hektár), n) (4,8205 hektár), r) (2,4585 hektár) és s) (0,3612 hektár) alrészlet, összesen 390,0422 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0529/12, 0533, 0534, 0535, 0536, 0537, 0538*
12. Nagyhegyes 0227/1, 0227/3, 0227/4, 0231, 0233, 0234, 0236, 0237, 0239, 0240, 0241/15, 0242, 0243, 0244, 0246, 0247, 0248, 0249, 0250, 0251, 0252, 0254, 0255, 0256, 0257, 0258, 0259, 0260, 0261/13, 0261/1, 0262, 0263, 0264, 0265, 0266, 0267, 0268, 0269, 0270, 0271, 0272, 0273/2, 0277, 0278, 0279, 0280, 0291, 0292, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300, 0301, 0302, 0303, 0304, 0305/1, 0306, 0308, 0310, 0312, 0313/20, 0314/1, 0315, 0317, 0319, 0320, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0326, 0327, 0328, 0329, 0330, 0331/4, 0331/5, 0331/7, 0331/8, 0334, 0335/2, 0335/3, 0337, 0338/1, 0338/5, 0339, 0340/4, 0341, 0345, 0346, 0347, 0348/2, 0348/41, 0348/42, 0348/64, 0350, 0351, 0352, 0353, 0357/198, 0370, 0371, 0374, 0375, 0377/1, 0377/2, 0377/3, 0377/4, 0378, 0379, 0380, 0381, 0382/2, 0382/4, 0382/5, 0382/6, 0384, 0385, 0386, 0387, 0388, 0389, 0390, 0391, 0392, 0393, 0394, 0395, 0396/4, 0397, 0398, 0399, 0400, 0401, 0402, 0403/5, 0404, 0405, 0406, 0408, 0409, 0410/2, 0412, 0413/2, 0414, 0415, 0416, 0417/2, 0417/3, 0417/4, 0417/5, 0418, 0419, 0420/1, 0420/2, 0421, 0423/2, 0423/3, 0423/7, 0424, 0425/2, 0425/4, 0425/5, 0426, 0429/1, 0431, 0432, 0434, 0435, 0436/3, 0436/7, 0436/8, 0436/9, 0437, 0438, 0439/6, 0439/8, 0441/2, 0441/3, 0441/4, 0442, 0443, 0444, 0445, 0446/1, 0446/2, 0447, 0448, 0449, 0450, 0451, 0452, 0453, 0454, 0455, 0456, 0457, 0458, 0460/2, 0461, 0462, 0463, 0464, 0465/2, 0466, 0467, 0468, 0469/3, 0469/5, 0470, 0472/16, 0472/17, 0473, 0474/12, 0474/3, 0474/4, 0474/6, 0475, 0476, 0477/2, 0478, 0479/2, 0479/4, 0480, 0482, 0483, 0484, 0485/2, 0486, 0487, 0488, 0489, 0491, 0493, 0494, 0498, 0499/3, 0499/6, 0500, 0501/14, 0502, 0503, 0504, 0505/2, 0505/3, 0505/5, 0505/6, 0505/7, 0505/14, 0508/2, 0509, 0510, 0511, 0512, 0513, 0514, 0515, 0516, 0517, 0518, 0519, 0520, 0521, 0522, 0524, 0525, 0526, 0528, 0530, 0532, 0533, 0534, 0535, 0536, 0537, 0538, 0539, 0540, 0541, 0542, 0543, 0544, 0545, 0546/1, 0546/3, 0548, 0550, 0552, 0553/5, 0554, 0557/1, 0558/1, 0558/3, 0558/4, 0559, 0560/1, 0560/2, 0562, 0564/1, 0564/3, 0564/4, 0567, 0568/3, 0568/5, 0571, 0572/14, 0573, 0574, 0577, 0578/2, 0586/2, 0586/10, 0636, 0638, 0639/1, 0639/3, 0639/4, 0640, 0641, 0642, 0643/1, 0643/2, 0643/3, 0643/4, 0643/5, 0643/6, 0643/7, 0643/8, 0644**, 0645, 0646, 0647, 0649/2, 0666/2, 0666/3, 0666/4, 0668, 0672, 0673, 0674/1, 0674/2, 0675**, 0676, 0677, 0678, 0679, 0680, 0682/1, 0682/2, 0682/3, 0682/4, 0687, 0688, 0689/5, 0690, 0691, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0700, 0704**,
0705**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (3,9372 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0706, 0707, 0708/1, 0708/2, 0709, 0710, 0711/1, 0711/3, 0711/4, 0711/5, 0712, 0713/2, 0713/3, 0713/4, 0713/5, 0713/6, 0713/7, 0713/8, 0714, 0715, 0716, 0717**, 0718**, 0719/1**, 0720/1**, 0720/2, 0721, 0722, 0723, 0724, 0725, 0726, 0727, 0728, 0729, 0730, 0731, 0732, 0733**, 0734, 0735, 0736**, 0737, 0738/1, 0738/2, 0738/3, 0738/4, 0739, 0740**, 0741, 0742**, 0743**, 0744/1**, 0744/2**, 0744/3**, 0747**
13. Nagyiván 011/3, 014, 015, 016, 017, 018, 019, 020, 021, 022, 023, 024, 025, 026, 027, 028, 029, 030, 031, 032, 034, 035, 036, 037, 043**,
045**: a hrsz.-ból a c) alrészlet (3,8335 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
046/1**, 046/2**, 046/3**, 046/4**, 046/5**, 047, 064, 065, 066, 067, 068, 069, 070, 071, 072, 073, 074, 083, 084, 085, 086, 087, 088
14. Nádudvar 022, 023/1, 023/2, 024/1, 025/2, 026, 027, 028, 029/2**, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 030, 031/1, 031/2, 032, 033/2, 034, 035, 036, 037, 038, 0624/3, 0624/4, 0625/4, 0625/5, 0625/6, 0625/7, 0625/8, 0625/9, 0625/10, 0625/11, 0625/12, 0625/13, 0625/14, 0625/15, 0625/16**, 0625/17, 0625/18, 0625/19, 0625/20, 0625/21, 0625/22, 0625/23, 0625/24, 0625/25, 0625/26, 0625/27, 0625/28, 0625/30, 0626/2**, 0627/1, 0627/2, 0627/3, 0627/4, 0628/1, 0628/2, 0629, 0630, 0631/1, 0631/2, 0631/3, 0632/1, 0632/2, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639/1, 0639/2, 0639/3, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645/1, 0645/2, 0646, 0647, 0648/1, 0648/2, 0649/1, 0649/2, 0649/3, 0649/4, 0650, 0651, 0652/1, 0652/2, 0653/1, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659/1, 0659/2, 0660, 0661, 0662, 0663, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0712/2, 0720/2, 0727, 0728/2, 0728/3, 0728/4, 0728/5, 0729/1, 0729/2, 0730, 0731, 0734, 0735/1, 0735/2, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0761, 0764, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0790, 0791, 0792, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820/1, 0820/2, 0820/3, 0820/4, 0820/5, 0820/6, 0820/7, 0820/8, 0821, 0829, 0844, 0845, 0846, 0847, 0848, 0905/1, 0905/2, 0906, 0909, 0910, 0911, 0912, 0913, 0914, 0915/2, 0915/3, 0915/4, 0915/5, 0916/1, 0916/2, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921, 0922/2, 0923, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941/1, 0941/2, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954/1, 0954/2, 0955, 0956, 0957, 0958/1, 0958/2, 0958/3, 0959, 0960, 0961, 0962, 0963, 0964, 0965, 0966, 0967, 0968, 0969, 0970, 0971, 0972, 0973, 0974, 0975, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981, 0982, 0983, 0984, 0985, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991,
0992, 0993, 0994, 0995, 0996, 0997, 0998, 0999/1, 0999/2, 01001/2, 01002/1,
01002/2
hrsz.-ból az
Y X
802989,57 232615,00
803025,89 232598,99
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 7,377 ha kiterjedésű rész,
01004/8, 01005/1, 01005/2, 01006, 01007, 01008, 01009, 01010, 01011, 01012, 01013, 01014, 01015, 01016, 01017, 01018, 01019, 01020, 01021/2, 01022, 01023, 01024/1, 01024/2, 01025, 01026, 01027, 01028/1, 01028/2, 01029/1, 01029/2, 01029/3, 01029/4, 01029/5, 01029/6, 01030
15. Négyes 0179, 0180
16. Polgár 0686, 0687, 0688, 0689, 0690, 0691,
0692/5
**: a hrsz.-ból a d) (0,2670 hektár) és k) (0,2952 hektár) alrészlet, összesen 0,5622 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0693/1, 0693/2, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698, 0699, 0700
17. Poroszló 0555, 0632, 0640**,
1000 hrsz.-ból az
Y X
769582,59 253845,37
769599,82 253897,86
769600,38 253903,45
769608,24 253982,08
769606,56 254068,83
769604,03 254195,15
769613,30 254297,90
769640,25 254378,75
769668,04 254418,34
769742,15 254460,45
769807,84 254489,92
769849,11 254491,61
769887,01 254489,08
769934,17 254466,34
769989,76 254413,28
770014,18 254382,96
770036,92 254337,49
770069,77 254273,48
770105,14 254246,53
770150,62 254239,79
770191,04 254259,16
770214,62 254302,11
770222,20 254372,86
770234,84 254500,03
770250,84 254602,78
770268,52 254672,68
770305,58 254748,48
770338,43 254799,01
770355,27 254852,07
770372,96 254886,60
770412,54 254887,44
770463,07 254872,28
770512,76 254836,06
770570,03 254762,79
770638,25 254703,00
770703,94 254676,05
770765,42 254670,99
770834,48 254688,68
770878,27 254716,47
770939,75 254772,06
770997,86 254842,80
771044,18 254892,49
771085,45 254933,76
771097,24 254984,29
771111,56 255046,61
771094,71 255161,15
771054,29 255261,37
770997,86 255370,01
770940,59 255445,81
770847,11 255548,56
770754,47 255638,67
770672,78 255697,63
770634,04 255754,90
770629,82 255806,27
770634,04 255857,64
770645,83 255889,65
770668,56 255916,60
770698,04 255936,81
770755,31 255945,23
770793,21 255945,23
770869,01 255919,97
770976,81 255898,07
771045,03 255892,17
771126,72 255897,23
771229,47 255919,97
771301,89 255935,13
771423,17 255952,81
771503,18 255963,76
771577,29 255984,81
771687,62 256010,08
771779,42 256030,29
771869,53 256044,61
771921,75 256044,61
771980,70 256037,87
772052,29 256039,56
772148,30 256054,72
772208,94 256074,09
772262,84 256092,62
772315,05 256112,83
772364,74 256138,09
772405,17 256178,52
772447,28 256218,94
772496,12 256256,00
772560,97 256303,16
772656,98 256375,59
772716,78 256412,65
772766,47 256437,91
772827,95 256451,39
772915,54 256459,81
772979,54 256459,81
773051,97 256452,23
773165,67 256419,39
773277,68 256377,28
773349,27 256345,27
773425,06 256313,27
773550,55 256233,26
773637,30 256192,84
773739,20 256169,26
773808,26 256185,26
773849,53 256188,63
773908,48 256179,36
773980,91 256168,41
774044,92 256168,41
774102,19 256186,94
774128,29 256200,42
774143,45 256218,94
774171,25 256274,53
774194,83 256332,64
774231,88 256412,65
774264,73 256515,40
774291,68 256589,51
774316,10 256638,36
774402,01 256732,68
774443,27 256772,27
774471,07 256784,90
774488,75 256777,32
774543,50 256783,21
774602,45 256805,11
774665,61 256834,59
774743,10 256861,54
774804,58 256901,96
774858,48 256933,97
774903,11 256951,65
774953,64 256960,92
775025,23 256977,76
775137,24 257003,03
775153,24 257011,45
775154,09 257045,14
775159,98 257091,46
775183,56 257107,46
775245,06 257131,22
775312,44 257139,64
775391,60 257145,53
775458,14 257137,95
775534,78 257125,32
775603,84 257103,42
775696,48 257068,05
775723,43 257057,95
775765,54 257022,57
775817,85 256966,57
775817,01 256965,68
775816,01 256964,26
775815,27 256962,68
775814,82 256960,99
775814,67 256959,26
775814,82 256957,52
775815,27 256955,84
775816,01 256954,26
775817,01 256952,83
775818,24 256951,60
775819,67 256950,60
775821,25 256949,86
775822,93 256949,41
775824,67 256949,26
775826,40 256949,41
775828,09 256949,86
775829,67 256950,60
775831,10 256951,60
775831,33 256951,80
775896,92 256877,72
775915,45 256853,29
775923,03 256826,34
775917,98 256800,23
775904,50 256777,50
775876,71 256754,76
775789,12 256682,33
775642,58 256561,89
775581,10 256512,20
775553,31 256497,04
775527,20 256496,20
775515,41 256502,10
775493,51 256502,10
775457,30 256486,10
775411,82 256456,62
775379,81 256430,51
775350,34 256390,93
775347,81 256371,56
775347,81 256349,66
775362,97 256322,71
775400,03 256279,76
775424,45 256258,70
775442,14 256257,02
775475,82 256228,39
775505,30 256170,27
775506,28 256155,50
EOV koordináták, a
775506,28 256155,50
és a
769582,59 253845,37
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 1786,6897 hektár kiterjedésű rész
18. Püspökladány 8601**, 8602**, 8603**, 8604**, 8605**, 8606**, 8607**, 8608**, 8609**, 8610**, 8611**, 8612**, 8613**, 8614**, 8615**, 8616**, 8617**, 8618**, 8619**, 8620**, 8621**, 8622**, 8623**, 8624**, 8625**, 8626**, 8627**, 8628**, 8629**, 8630**, 8631**, 8632**, 8633**, 8634**, 8635**, 8636**, 8637**, 8638**, 8639**, 8640**, 8641**, 8642**, 8643**, 8644**, 8645**, 8646**, 8647**, 8648**, 8649**, 8650**, 8651**, 8652**, 8653**, 8654**, 8655**, 8656**, 8657**, 8658**, 8659**, 8660**, 8661**, 8662**, 8663**, 8664**, 8665**, 8666**, 8667**, 8668**, 8669**, 8670**, 8671**, 8672**, 8673**, 8674**, 8675**, 8676**, 8677**, 8678**, 8679**, 8680**, 8681**, 8682**, 8683**, 8684**, 8685**, 8686**, 8687**, 8688**, 8690**, 8691**, 8692**, 8693**, 8694**, 8695**, 8696**, 8697**, 8698**, 8699**, 8700**, 8701**, 8702**, 8703**, 8704**, 8705**, 8706**, 8707**, 8708**, 8709**, 8710**, 8711**, 8712**, 8713**, 8714**, 8715**, 8716**, 8717**, 8718**, 8719**, 8720**, 8722**, 8723**, 8724**, 8725**, 8726**, 8727**, 8728**, 8729**, 8730**, 8731**, 8732**, 8733**, 8734**, 8735**, 8736**, 8737**, 8738**, 8739**, 8740**, 8741**, 8742**, 8743**, 8744**, 8745**, 8746**, 8747**, 8748**, 8749**, 8750**, 8751**, 8752**, 8753**, 8754**, 8755**, 8756**, 8757**, 8758**, 8759**, 8760**, 8761**, 8762**, 8763**, 8764**, 8765**, 8766**, 8767**, 8768**, 8769**, 8770**, 8771**, 8772**, 8773**, 8774**, 8775**, 8776**, 8777**, 8778**, 8779**, 8780**, 8781**, 8782**, 8783**, 8784**, 8785**, 8786**, 8787**, 8788**, 8789**, 8790**, 8791**, 8792**, 8793**, 8794**, 8795**, 8796**, 8797**, 8798**, 8799**, 8800**, 8801**, 8802**, 8803**, 8804**, 8805**, 8806**, 8807**, 8808**, 8809**, 8810**, 8811**, 8812**, 8813**, 8814**, 8815**, 8816**, 8817**, 8818**, 8819**, 8820**, 8821**, 8822**, 8823**, 8824**, 8825**, 8826**, 8827**, 8828**, 8829**, 8830**, 8831**, 8832**, 8833**, 8834**, 8835**, 8836**, 8837**, 8838**, 8839**, 8840**, 8841**, 8842**, 8843**, 8844**, 8845**, 8846**, 8847**, 8848**, 8849**, 8850**, 8851**, 8852**, 8853**, 8854**, 8855**, 8856**, 8857**, 8858**, 0772/1, 0772/2, 0772/3, 0773/1, 0773/2, 0773/3, 0773/4, 0773/5, 0773/6, 0773/7, 0774, 0775/1, 0775/2, 0775/3, 0775/4, 0775/5, 0775/6, 0775/7, 0776, 0777, 0778/1, 0778/2, 0778/3, 0779/1, 0779/2, 0780, 0781/1, 0781/2, 0782/2, 0782/3, 0782/4, 0782/5, 0783/1, 0783/2, 0784, 0785/16, 0785/19, 0785/20, 0785/21, 0785/22, 0785/23, 0785/24, 0785/25, 0785/26, 0785/27, 0785/30, 0785/31, 0785/32, 0785/33, 0785/34, 0785/35, 0785/36, 0785/37, 0786/1, 0786/2, 0787, 0788, 0789, 0790, 0791/1, 0791/2, 0791/3, 0793/1**, 0793/2**, 0793/4**, 0793/7**, 0793/8**, 0793/9**, 0794/1, 0794/2, 0794/3, 0796/1**, 0796/2**, 0796/3**, 0797/6, 0797/7, 0797/8, 0797/9, 0797/10, 0797/11, 0798/1, 0798/2, 0798/4, 0798/5, 0798/6, 0798/7, 0798/8, 0799, 0800, 0801, 0802, 0803, 0804, 0805**, 0806/2**, 0806/3**, 0806/5**, 0806/6**, 0806/8**, 0806/9**, 0806/10**, 0806/11**, 0806/12**, 0806/13**, 0806/14**, 0806/15**, 0806/16**, 0806/17**, 0806/18**, 0806/19**, 0806/20**, 0806/21**, 0806/22**, 0806/23**, 0806/24**, 0806/25**, 0806/26**, 0807/4, 0807/5, 0807/6, 0807/7**, 0807/8, 0807/9, 0808/1, 0808/2, 0809/1, 0809/5,
0809/6
**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (2,1566 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0810, 0811, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0830, 0831, 0832, 0833/1, 0833/2, 0836, 0837/1, 0837/2, 0838/1, 0838/2, 0838/3, 0839, 0840, 0841/1, 0841/3, 0841/4, 0842, 0844/4, 0844/5, 0844/6, 0844/8, 0844/9, 0844/10, 0845, 0846, 0848/1, 0848/2, 0848/3, 0848/5, 0848/6, 0848/7, 0848/8, 0848/9, 0848/12, 0848/13, 0848/14, 0848/15, 0848/16, 0848/17, 0848/18, 0848/19, 0848/20, 0848/21, 0848/22, 0848/23, 0848/24, 0848/25, 0848/26, 0848/27, 0848/28, 0848/29, 0848/30, 0848/31, 0848/32, 0848/33, 0848/34, 0848/35, 0848/36, 0851, 0852/1, 0852/3, 0852/4, 0852/5, 0853, 0854/1, 0854/2, 0855, 0856, 0857/6, 0857/7, 0857/8, 0857/9, 0857/10, 0857/11, 0857/12, 0858,
0859/1
**: a hrsz.-ból az a) (0,9733 hektár) és b) (0,2692 hektár) alrészlet, összesen 1,2425 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0859/2**, 0859/3**, 0860**, 0861/2**, 0861/3**, 0861/4**, 0861/5**, 0861/6**, 0862/93**, 0862/94**, 0862/95**, 0864/2**, 0864/3**, 0864/91**, 0864/92**, 0864/93**, 0867/1, 0867/2, 0868**, 0869/2, 0869/3, 0869/4, 0869/5, 0870, 0871/1, 0871/2, 0871/3, 0872, 0873, 0874, 0875/1, 0875/2, 0875/3, 0876, 0877/1, 0877/2, 0877/3, 0878, 0879, 0880, 0881, 0882, 0883, 0884, 0885, 0886/2, 0886/3**, 0886/4, 0887, 0888, 0889, 0890, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892, 0893, 0894, 0895, 0896, 0897/1, 0897/2, 0897/3, 0898/1, 0898/2, 0898/3, 0899, 0900/2, 0901/1, 0901/2, 0902/1, 0902/2, 0903/1, 0903/2, 0904, 0905, 0906, 0907, 0908, 0910, 0911/1, 0911/2, 0912, 0913, 0914/1, 0914/2, 0915/4**, 0915/5, 0915/6, 0915/7, 0915/8, 0915/9, 0915/10, 0916, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921/1, 0921/2, 0922/1, 0922/2, 0922/3, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931/1, 0931/2, 0931/4, 0931/5, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954, 0955/1, 0955/2, 0955/3, 0955/4, 0959, 0960, 0961, 0962, 0965, 0966, 0967, 0968, 0971, 0972/1, 0972/2, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981/1, 0981/2, 0981/3, 0981/5, 0981/6, 0981/7, 0982/1, 0982/2, 0983, 0984/1, 0984/2, 0984/3, 0984/4, 0984/5, 0984/6, 0984/7, 0984/8, 0984/9, 0984/10, 0984/11, 0984/12, 0984/13, 0984/14, 0984/15, 0984/16, 0984/17, 0984/18, 0984/19, 0984/20, 0984/21, 0984/22, 0984/23, 0984/24, 0984/25, 0984/26, 0984/27, 0984/28, 0984/29, 0984/30, 0984/31, 0984/32, 0984/33, 0984/34, 0984/35, 0984/36, 0984/37, 0984/38, 0984/39, 0984/40, 0984/41, 0984/42, 0984/43, 0984/44, 0984/45, 0984/46, 0984/47, 0984/48, 0984/49, 0984/50, 0984/51, 0984/52, 0984/53, 0984/54, 0984/55, 0984/56, 0984/57, 0984/58, 0984/59, 0984/60, 0984/61, 0984/62, 0984/63, 0984/64, 0984/65, 0984/66, 0984/67, 0984/68, 0984/69, 0984/70, 0984/71, 0984/72, 0984/73, 0984/74, 0984/75, 0984/76, 0984/77, 0984/78, 0984/79, 0984/80, 0984/81, 0984/82, 0984/83, 0984/84, 0984/85, 0984/86, 0984/87, 0984/88, 0985/1, 0985/2, 0985/3, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991, 0992/3, 0992/8, 0992/9, 0992/11, 0992/12**, 0992/14**, 0992/15, 0992/16, 0992/17, 0992/18, 0992/19, 0992/20, 0992/21, 0992/22, 0992/23, 0992/24, 0992/25, 0992/26, 0992/27, 0992/28, 0992/29, 0992/30, 0993**, 0994, 0995, 0996, 0997/1, 0997/2, 0998, 0999, 01000, 01001, 01002, 01003, 01004
19. Tiszabábolna 06/3, 06/4, 06/5, 06/6, 06/7, 08/1, 08/2, 09, 010, 011, 069, 070, 071/2, 071/3, 071/4, 072, 073, 074, 075, 078, 079, 080, 081, 082, 083, 084, 085, 086/1, 086/2, 087, 093
20. Tiszacsege 6019, 6020, 6021, 6022/1, 6022/2, 6023, 6027, 6028, 6029, 6030, 6031, 6032, 6033, 6034, 6035, 6036, 6037, 6038, 6039, 6040, 6041, 6042, 6043, 6044/1, 6044/2, 6045, 6046, 6047, 6048/1, 6048/2, 6049, 6050, 6051, 6052, 6053, 6054, 6055, 6056, 6057, 6058, 6059, 6060, 6061, 6062, 6063, 6064, 6065, 6066, 6067, 6068, 6069, 6070, 6071, 6072, 6073, 6074, 0202, 0204/1, 0204/2, 0204/3, 0206, 0207, 0208, 0209, 0210, 0211/1, 0211/2, 0211/3, 0212,
0213/2
**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (0,3849 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0213/4**, 0213/6, 0213/7, 0213/8, 0213/9, 0213/10, 0213/11, 0214, 0215, 0216, 0217/1**, 0217/2**, 0217/3, 0218, 0219**, 0220/2, 0220/3, 0220/4, 0221, 0222, 0223, 0224, 0225, 0226, 0227, 0228, 0229, 0230, 0231, 0232/2**,
0232/4**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (1,0597 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0232/5**, 0232/6, 0233**, 0234**, 0235**, 0236, 0237, 0238/2, 0238/3**, 0238/5**, 0238/6, 0239, 0240, 0241, 0242, 0243, 0244, 0245, 0246/2, 0246/7, 0246/8, 0246/9, 0246/11, 0246/12, 0246/13, 0246/15, 0246/16, 0246/17, 0246/21, 0246/22, 0246/23, 0246/24, 0246/25, 0246/26, 0246/27, 0247, 0248**, 0249, 0250, 0251, 0252, 0253, 0254, 0255, 0256, 0257/2, 0257/10, 0257/12, 0257/13, 0257/14, 0257/15, 0257/16, 0258, 0260, 0261, 0262, 0263, 0264/1, 0264/3, 0264/4, 0265, 0266, 0267/1, 0267/2, 0267/3, 0268, 0269/1, 0269/2, 0270, 0271/2, 0271/3, 0271/4, 0272, 0273/1, 0273/2, 0274**,
0275/1*,**: a hrsz.-ból az a) (864,1154 hektár), b) (0,2579 hektár) és d) (0,4100 hektár) alrészlet, összesen 864,7833 hektár tartozik a természeti övezetbe, és a c) alrészlet (0,2546 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0275/2**, 0276, 0277, 0278, 0279, 0280, 0281, 0282, 0283, 0284, 0285, 0286, 0287, 0288, 0289, 0290, 0291, 0292, 0293, 0294, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300, 0301, 0302, 0303, 0304, 0305, 0306, 0307, 0308, 0309, 0310, 0311, 0312, 0313, 0314, 0315, 0316, 0317, 0318, 0319, 0320, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0326, 0327, 0328, 0329, 0330, 0331, 0332, 0333, 0334, 0335, 0336, 0337/1, 0337/2, 0338, 0339, 0340, 0341/1, 0341/2, 0342, 0343/1, 0343/2, 0343/3, 0343/4, 0343/5, 0343/6, 0343/7, 0343/8, 0343/9, 0343/10, 0343/11, 0344, 0349, 0350, 0351, 0352, 0353, 0354, 0355, 0356, 0357, 0358, 0359, 0360, 0361/1, 0361/2, 0362, 0363, 0364, 0365, 0366, 0367, 0368, 0369, 0370, 0371, 0372, 0373, 0374, 0375, 0376, 0377, 0378, 0379, 0380/1**, 0380/2, 0380/3, 0380/4, 0381, 0382, 0383, 0384, 0385/2, 0385/3**, 0385/4**, 0385/5, 0386, 0387/2, 0387/3, 0387/6, 0387/9, 0387/10, 0387/11, 0387/12, 0387/13, 0387/14, 0387/15, 0387/16, 0387/17, 0387/18, 0387/20, 0387/21, 0387/22, 0387/23, 0387/24, 0387/25, 0388, 0391/1, 0391/2, 0391/3, 0391/4, 0391/5, 0391/6, 0391/7, 0391/8, 0391/9, 0391/10, 0391/11, 0391/12, 0391/13, 0393, 0396/2, 0397/1, 0397/2, 0397/3, 0397/4, 0397/5, 0397/6, 0397/7, 0397/8, 0397/9, 0397/10, 0397/11, 0397/12, 0397/13, 0397/14, 0397/15, 0397/16, 0397/17, 0397/18, 0397/19, 0397/20, 0397/21, 0397/22, 0397/23, 0397/24, 0397/25, 0397/26, 0397/27, 0397/28, 0397/29, 0397/32, 0398/2, 0399/2, 0399/3, 0399/4, 0399/5, 0399/6, 0399/7, 0399/8, 0404/1, 0404/2**, 0404/3, 0405/1, 0405/3, 0405/5, 0405/6, 0405/7, 0406, 0407/2, 0414/2, 0414/5, 0414/7, 0414/8, 0414/9, 0414/10, 0415/1**, 0415/2, 0416, 0417/3, 0417/5, 0417/8, 0417/9, 0417/10, 0417/11, 0417/12, 0417/14, 0417/15, 0417/16, 0417/17, 0417/18, 0417/19, 0417/22, 0417/23**, 0417/24, 0417/27**, 0417/29**, 0417/32**, 0417/33**, 0417/34**, 0417/37**, 0417/39**, 0417/40**, 0417/41**, 0417/42**, 0418, 0419/1, 0419/2, 0419/3, 0419/4, 0421, 0424, 0428/1, 0428/2, 0429, 0430/2, 0431/2, 0432/3, 0432/5, 0432/6, 0432/7, 0433, 0435, 0436, 0437, 0438, 0467, 0470, 0471, 0477/1, 0881/4, 0882/3, 0883, 0941, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 01164**, 01165**, 01166**, 01167**, 01168, 01169, 01170, 01171, 01172, 01173, 01174, 01175/1**, 01175/2
21. Tiszafüred 09/1, 09/2, 010, 011, 012, 013, 016, 0156/1**, 0156/2**, 0156/3, 0156/4, 0156/5, 0156/6, 0157**, 0160/2, 0160/3, 0160/4, 0160/5, 0160/6, 0161,
0162
*: a hrsz.-ból a c) (47,0629 hektár) és t) (55,7049 hektár) alrészlet, összesen 102,7678 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0163, 0164, 0165/2**,
0165/3*,**: a hrsz.-ból az s) alrészlet (72,9819 hektár) tartozik a természeti övezetbe, és az n) alrészlet (0,2962 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0165/4, 0166/10, 0166/11, 0166/2**, 0166/5, 0166/6, 0166/7, 0166/8, 0166/9, 0167, 0168, 0169, 0170, 0171**, 0172, 0173, 0174, 0175, 0176/1, 0176/2, 0177, 0178/1, 0178/2, 0179, 0180/1, 0180/2, 0181, 0182, 0183/1,
0183/2
**: a hrsz.-ból a c) alrészlet (1,1578 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0184, 0185**, 0186, 0190, 0191/1, 0191/2, 0191/3, 0191/4, 0191/5, 0191/6, 0191/7, 0191/8, 0192, 0193/1, 0198/1, 0198/2, 0199**, 0200**, 0201,
0202/1
**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (1,1619 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0202/2**, 0203, 0204, 0205, 0206, 0207/1, 0207/2, 0208, 0209, 0210, 0211/1**, 0211/2**, 0211/5, 0211/6, 0211/7, 0212, 0213, 0214, 0226/2, 0227, 0228, 0229/1, 0229/2, 0230, 0231, 0232, 0241, 0243, 0244, 0245/1,
0340/1
**: a hrsz.-ból a d) alrészlet (0,5875 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0341, 0342, 0343, 0344/1, 0344/3, 0344/4, 0344/5, 0345, 0346, 0347
22. Tiszavalk 022/2, 023, 025/2, 031/2, 032/2, 033/2, 037/2, 038/2, 041/2, 042/2, 043/2, 044, 045, 046/1, 046/2, 047, 048, 049
23. Újlőrincfalva 0186 hrsz.-ból az
Y X
771621,53 248753,77
771603,78 248752,29
771563,09 248713,63
771497,90 248726,16
771457,12 248734,00
771457,56 248735,02
771458,01 248736,71
771458,16 248738,44
771458,01 248740,18
771457,56 248741,86
771456,82 248743,44
771455,82 248744,87
771454,59 248746,10
771453,16 248747,10
771451,58 248747,84
771449,90 248748,29
771448,16 248748,44
771446,43 248748,29
771444,74 248747,84
771443,16 248747,10
771441,73 248746,10
771440,50 248744,87
771439,50 248743,44
771438,77 248741,86
771438,31 248740,18
771438,16 248738,44
771438,19 248737,63
771126,04 248797,61
771131,17 248847,54
771141,69 248918,86
771138,64 249040,92
771102,02 249172,14
771082,19 249347,60
771100,50 249472,72
771121,86 249594,78
771147,80 249732,10
771163,05 249828,22
771144,74 249912,14
771095,92 249924,34
770984,54 250060,14
770909,78 250209,66
770860,95 250368,34
770725,16 250432,42
770581,74 250472,09
770462,73 250487,35
770459,86 250487,72
770468,07 250642,41
770203,73 250691,61
769978,30 250679,03
769853,56 250703,06
769740,28 250786,59
769659,03 250865,55
769613,26 250895,30
769571,15 250861,68
769558,27 250829,50
769526,73 250795,38
769477,17 250738,09
769442,41 250705,91
769388,98 250689,82
769349,72 250692,39
769301,44 250707,84
769275,70 250744,53
769231,28 250812,76
769221,63 250840,44
769218,41 250891,94
769222,25 250908,82
769234,74 250932,17
769238,00 250959,60
769235,02 250996,53
769229,86 251046,49
769230,67 251078,27
769239,63 251103,52
769261,09 251120,63
769299,92 251135,02
769328,70 251140,72
769383,83 251141,54
769401,96 251140,04
EOV koordináták, a
769401,96 251140,04
és a
771621,53 248753,77
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 1778,4190 hektár kiterjedésű rész
24. Újszentmargita 046/4, 046/18, 046/19, 046/20, 046/21, 047, 048, 049*, 050/1*, 050/2*, 050/3*, 051/1, 051/2*, 052/1*, 052/2*, 052/3*, 053/3*, 053/5*, 053/6*, 053/7*, 054/1*, 054/2*, 056/3*, 056/4*, 056/5*, 056/6*, 056/7*,
057/1 hrsz.-ból az a)* (0,4400 hektár), b)* (17,6602 hektár), c)* (0,5256 hektár), d)* (41,2777 hektár), f)* (2,8585 hektár), j)* (2,2083 hektár), k)* (0,5153 hektár) és l)* (0,3765 hektár) alrészlet, összesen 65,8631 hektár,
057/2*, 066/1*, 068*, 0209/2*, 0209/3, 0209/4,
0209/5
*: a hrsz.-ból a c) alrészlet (25,7408 hektár) tartozik a természeti övezetbe, 0289, 0291/1, 0305/2, 0591/4, 0751/1, 0756, 0757, 0758, 0759, 0760/1, 0760/3, 0760/4, 0760/5, 0760/6, 0761/1, 0763/1, 0763/2, 0764/1, 0766/1, 0766/2, 0777/1, 0778/1, 0778/2, 0778/3, 0779, 0780, 0781/1, 0781/2, 0782, 0783, 0784**, 0785/1, 0785/2, 0785/3, 0786/1, 0786/2, 0787, 0788/2, 0788/3, 0788/4, 0788/5, 0789**, 0790**, 0791/1, 0791/2, 0792, 0793/1, 0793/2, 0794, 0795, 0796, 0797/3, 0797/4, 0797/5, 0797/6, 0797/7, 0797/8, 0798, 0799, 0800, 0801/2**, 0801/3, 0801/4, 0801/5, 0801/6, 0801/7, 0801/8, 0801/9, 0801/10, 0801/11, 0801/12, 0801/13, 0801/14, 0801/15, 0801/16, 0802/1**, 0802/3**, 0802/4**, 0803/2, 0803/3, 0803/4, 0803/7, 0803/8, 0803/10, 0803/11, 0803/12, 0803/13, 0803/14, 0803/15, 0803/16, 0803/17, 0803/18, 0803/19, 0803/20, 0803/21, 0803/22, 0803/23, 0803/24, 0803/25, 0803/26, 0804, 0805, 0806, 0807, 0808/1, 0808/2, 0809, 0810, 0811, 0812/2, 0812/3, 0812/4, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0830, 0831, 0832, 0833, 0834, 0835, 0836, 0837, 0838, 0839, 0840**, 0849/1, 0850, 0851, 0852

Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.

2. számú melléklet a 131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez * 

A Hortobágyi Nemzeti Park fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

A B
1. Település Területi lehatárolás ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok / Egységes Országos Vetületi Rendszer (EOV) koordináták alapján
2. Hajdúszoboszló 0802/4 hrsz.-ból az a) (168,2151 hektár) és b) (22,5339 hektár) alrészlet, összesen 190,7490 hektár, 0804/8 hrsz.-ból a c) (297,2245 hektár) és d) (94,4396 hektár) alrészlet, összesen 391,6641 hektár
3. Hortobágy 01650, 01651, 01652, 01653, 01654, 01655, 01656, 01657, 01658/3, 01658/4, 01658/5, 01658/9, 01658/10, 01659, 01660/1, 01660/2, 01660/3, 01661, 01662, 01663, 01664, 01665/1, 01665/2, 01666/1, 01666/2, 01667/1, 01667/3, 01667/4, 01668, 01669, 01670/1, 01670/2, 01671, 01672, 01673, 01674,
01837/6
hrsz.-ból az
Y X
801601,36 244071,07
801620,53 244143,91
801621,43 244171,75
801620,53 244201,39
801615,59 244221,60
801603,47 244236,42
801607,58 244291,96
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 3,23 hektár kiterjedésű rész és a
800646,78 241967,96
800682,13 242168,27
800607,27 242231,11
800580,47 242286,56
800537,95 242525,92
800534,26 242561,04
800548,12 242589,69
800557,36 242625,74
800548,12 242646,07
800505,61 242686,73
800359,59 242805,95
800318,92 242840,14
800260,70 242872,49
800213,57 242908,53
800166,44 242954,74
800111,91 243000,95
800051,84 243025,90
800028,73 243047,16
799973,28 243098,91
799854,06 243158,06
799774,59 243190,41
799715,44 243220,90
799696,96 243229,22
799669,23 243249,55
799608,14 243283,31
799622,13 243318,30
799646,47 243370,01
799667,76 243461,26
799710,34 243555,55
799731,63 243628,55
799759,01 243689,39
799774,22 243725,88
799887,49 244082,34
799921,71 244050,10
799929,54 244008,99
799931,50 243915,02
799919,75 243901,32
799936,39 243875,87
799931,50 243803,44
799890,40 243790,72
799911,56 243745,88
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 346,38 hektár kiterjedésű rész, összesen 349,61 hektár,
01838 hrsz.-ból az
Y X
802148,02 241080,72
802120,01 241084,81
801904,44 241121,04
801748,66 240992,42
801462,44 240881,92
801036,75 240918,15
800913,57 240892,79
800721,55 240988,80
800627,35 240756,93
800266,87 240874,68
800172,67 240914,53
800458,89 241463,40
800531,34 241586,58
800646,78 241967,96
EOV koordináták által lehatárolt vonaltól ÉK-re eső 143,45 hektár kiterjedésű rész,
01839, 01845, 01846, 01847, 01848, 01849, 01850, 01851, 01852, 01853, 01854, 01855, 01856, 02821/1 hrsz.-ból az a) (31,4411 hektár), c) (1,1099 hektár), d) (149,0571 hektár), f) (0,5730 hektár), g) (49,7391 hektár), h) (0,8929 hektár), j) (53,8333 hektár), k) (0,7194 hektár), l) (562,5306 hektár), m) (0,4686 hektár) és p) (85,9698 hektár) alrészlet, összesen 936,3348 hektár,
02825, 02827
4. Karcag 02623
5. Kunmadaras 0528/2,
0528/6
hrsz.-ból az a) (232,4500 hektár), d) (0,6273 hektár), f) (10,7805 hektár), g) (17,8674 hektár) és j) (10,9868 hektár) alrészlet, összesen 272,7120 hektár,
0528/7, 0529/1, 0529/3,
0529/10
hrsz.-ból az a) (96,4071 hektár), b) (0,8167 hektár), c) (0,4111 hektár), d) (3,0957 hektár), f) (0,8027 hektár), g) (146,8887 hektár), j) (14,1085 hektár), k) (1,4488 hektár), m) (0,5922 hektár), p) (0,2230 hektár), r) (80,0327 hektár) és s) (5,0748 hektár) alrészlet, összesen 349,9020 hektár, 0529/11 hrsz.-ból az a) (169,6625 hektár), b) (38,9199 hektár), c) (1,0009 hektár), d) (132,3173 hektár), f) (0,7668 hektár), g) (12,3965 hektár), k) (0,3018 hektár), l) (0,2571 hektár), m) (26,7792 hektár), n) (4,8205 hektár), r) (2,4585 hektár) és s) (0,3612 hektár) alrészlet, összesen 390,0422 hektár,
0536, 0537, 0538
6. Nádudvar 0729/1, 0729/2, 0922/2
7. Püspökladány 0875/3 hrsz.-ból az
Y X
804342,87 224074,61
804261,16 224062,93
804259,58 224085,95
804246,88 224124,05
804167,50 224113,73
804103,20 224522,51
804275,13 224548,80
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
804275,13 224548,80
és a
804342,87 224074,61
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 7,6220 hektár kiterjedésű rész,
0992/3 hrsz.-ból az
Y X
804798,42 226752,72
804781,31 226762,80
804749,96 226799,05
804728,79 226809,23
804723,76 226801,03
804697,57 226828,68
804715,13 226859,32
804723,36 226855,27
804732,76 226858,71
804742,68 226852,76
804752,73 226842,17
804764,90 226828,41
804768,87 226831,99
804776,81 226830,80
804782,23 226834,90
804820,46 226796,87
804798,42 226752,72
EOV koordináták által lehatárolt 0,5768 ha kiterjedésű rész,
0995 hrsz.-ból az
Y X
805225,96 226151,76
805219,15 226208,43
805226,66 226220,37
805230,67 226229,94
805217,29 226232,82
805215,75 226232,82
805206,49 226238,48
805203,10 226239,94
805197,34 226281,66
805186,54 226438,10
805180,44 226458,70
805167,25 226497,73
805154,71 226517,68
805146,10 226523,89
805111,69 226532,18
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805111,69 226532,18
és a
805050,81 226827,79
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805050,81 226827,79
805112,80 226845,48
805118,62 226816,06
805125,71 226799,23
805145,29 226749,59
805146,56 226747,69
805150,58 226734,88
805175,34 226702,71
805191,43 226702,18
805197,78 226714,24
805242,02 226772,35
805269,01 226783,14
805277,66 226871,04
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805277,66 226871,04
és a
805377,18 226845,67
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805377,18 226845,67
805351,50 226192,58
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805351,5 226192,58
és a
805225,96 226151,76
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 13,5314 hektár kiterjedésű rész,
0997/1 hrsz.-ból az
Y X
804744,62 226538,08
804765,65 226562,17
804783,12 226559,49
804801,25 226561,26
804833,83 226587,47
804829,23 226613,84
804863,73 226648,69
804852,97 226673,28
804853,98 226710,00
804853,38 226736,97
804840,85 226777,73
804857,82 226820,31
804926,48 226805,61
804946,96 226805,95
804957,21 226795,80
804963,04 226800,51
804973,62 226815,85
804977,10 226822,07
804965,64 226832,22
804969,56 226849,42
804997,10 226853,54
805012,98 226846,09
805027,05 226832,76
805029,94 226808,15
805047,04 226792,72
805053,02 226771,84
805062,07 226770,87
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805062,07 226770,87
és a
805089,32 226661,30
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805089,32 226661,30
805074,16 226663,75
805071,16 226680,69
805063,30 226696,67
805047,82 226697,82
805049,56 226672,84
805060,23 226671,16
805060,35 226656,51
805031,88 226629,23
805011,21 226634,48
804992,97 226647,29
804983,61 226637,69
804958,90 226649,73
804957,65 226643,64
804975,88 226633,48
804972,79 226615,03
804956,55 226591,08
804939,55 226582,44
804941,80 226581,15
804952,28 226579,17
804956,65 226573,67
804931,78 226537,02
804915,96 226541,11
804902,41 226533,43
804893,42 226516,34
804882,79 226485,47
804865,37 226479,78
804859,35 226477,80
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
804859,35 226477,8
és a
804744,62 226538,08
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 5,7881 hektár kiterjedésű rész
8. Tiszacsege 0275/1 hrsz.-ból az a) (864,1154 hektár), b) (0,2579 hektár) és d) (0,4100 hektár) alrészlet, összesen 864,7833 hektár
9. Tiszafüred 0162 hrsz.-ból a c) (47,0629 hektár) és t) (55,7049 hektár) alrészlet, összesen 102,7678 hektár, 0165/3 hrsz.-ból az s) alrészlet (72,9819 hektár)
10. Újszentmargita 049, 050/1, 050/2, 050/3, 051/2, 052/1, 052/2, 052/3, 053/3, 053/5, 053/6, 053/7, 054/1, 054/2, 056/3, 056/4, 056/5, 056/6, 056/7,
057/1
hrsz.-ból az a) (0,4400 hektár), b) (17,6602 hektár), c) (0,5256 hektár), d) (41,2777 hektár), f) (2,8585 hektár), g) (2,2083 hektár), k) (0,5153 hektár) és l) (0,3765 hektár) alrészlet, összesen 65,8631 hektár,
057/2, 066/1, 068, 0209/2,
0209/5
hrsz.-ból a c) alrészlet (25,7408 hektár)

Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok, illetve alrészletek területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.