9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet
a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:
1. § (1) Az e rendelet 1. számú mellékletében - régiónkénti bontásban - felsorolt intézmények jogosultak iskolarendszeren kívüli szakmai vizsga szervezésére a (2)-(4) bekezdésekben meghatározottak figyelembevételével.
(2) A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény a 2. számú mellékletben megjelölt szakképesítés, szakképesítés-elágazás és szakképesítés-ráépülés tekintetében és az ott meghatározott régióban jogosult 2010. július 31-éig szakmai vizsga szervezésére.
(3) A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény a 3. számú mellékletben megjelölt szakképesítés, szakképesítés-elágazás, ezek részszakképesítése(i), szakképesítés-ráépülés, valamint részszakképesítés tekintetében és az ott meghatározott régióban jogosult 2012. június 30-ig szakmai vizsga szervezésére.
(4) A 2. számú mellékletben és a 3. számú mellékletben nevesített szakképesítések tekintetében elnyert vizsgaszervezési jogosultságok a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló szociális és munkaügyi miniszteri rendeletnek a külön jogszabályokban megállapított jogosultságok a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel (a továbbiakban: R.) és az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések közötti megfeleltetését szabályozó mellékletében megjelöltek szerint érvényesek, az R. 2006. március 31-én hatályos rendelkezései és az ahhoz illeszkedő szakmai és vizsgakövetelmények szerint szervezett képzések esetén.
2. § (1) Az 1. számú mellékletben megjelölt intézményeken kívül a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet valamennyi, a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítés tekintetében jogosult szakmai vizsga megszervezésére.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt jogosultság kiterjed az R. 2006. március 31-én hatályos azon szakképesítéseinek - korábbi szabályok szerint megkezdett képzéseket követő - szakmai vizsgáira is, amelyek az e rendelet 4. számú mellékletében szerepelnek.
3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2)
1. számú melléklet a 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmények régiók szerint
Nyugat-Dunántúl régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Budapesti Gazdasági Főiskola | 1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. |
| 2 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 3 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 4 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 5 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 6 | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | 9400 Sopron, Kurucdomb sor 2. |
| 7 | FEOT Foglalkoztatást Elősegítő, Oktató és Tanácsadó Kft. | 9027 Győr, Bajza u. 11. |
| 8 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő utca 68. |
| 9 | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | 8800 Nagykanizsa, Kölcsey u. 8. |
| 10 | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | 9028 GYŐR, FEHÉRVÁRI U. 75. |
| 11 | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | 9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 3. |
| 12 | Ipartestületi Szakközépiskola | 1074 Budapest, Hársfa utca 12. |
| 13 | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | 9021 Győr Szent István út. 7. |
| 14 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 15 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 16 | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | 1065 Budapest Nagymező u. 37-39. |
| 17 | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. |
| 18 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 19 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 20 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 21 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 22 | OK-TAT-60 Kft. | 3000 Hatvan, Tanács út 9. |
| 23 | ORSZÁGOS ÍRÁSSZAKÉRTŐ INTÉZET SZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | 3300 EGER, ÉRSEK U. 10. |
| 24 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9. |
| 25 | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | 9023 Győr, Földes Gábor utca 34-36. |
| 26 | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | 7621 Pécs, Mária u. 5-7. |
| 27 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 28 | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | 1135. Budapest Mór u. 2-4 |
| 29 | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | 8900 Zalaegerszeg, Ola utca 13. |
| 30 | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 22. |
| 31 | Szombathelyi Regionális Képző Központ | 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 1-3. |
| 32 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol utca 36. |
| 33 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Közép-Dunántúl régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | 8000 Székesfehérvár, Lomnici u. 93. |
| 2 | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | 2890. Tata, Hősök tere 9. |
| 3 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 4 | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. u. 50. |
| 5 | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | 2400 Dunaújváros Vasmű tér 1-2. |
| 6 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 7 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 8 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 9 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 10 | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | 8800 Nagykanizsa, Kölcsey u. 8. |
| 11 | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. |
| 12 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 13 | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | 2400 Dunaújváros, Kossuth L. u. 10/A |
| 14 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 15 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 16 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 17 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 18 | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 35-39. |
| 19 | Országos Írásszakértő Intézet Szervező és Szolgáltató Kft. | 3300 Eger, Érsek u. 10. |
| 20 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft. | 1111. Budapest, Műegyetem rkp. 9. |
| 21 | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 7031 Paks, Pf. 71, hrsz.: 8803. |
| 22 | Pannon Egyetem | 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Pf. 158 |
| 23 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 24 | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | 8420 Zirc Alkotmány u. 16. |
| 25 | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | 8200 Veszprém, Halle utca 3. |
| 26 | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | 8000. Székesfehérvár Seregélyesi út 123. |
| 27 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol utca 36. |
| 28 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Dél-Dunántúl régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | 7184 Lengyel, Petőfi utca 5. |
| 2 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 3 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 4 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 5 | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | 7030 Paks, Dózsa György út 95. |
| 6 | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | 7400 Kaposvár Pázmány Péter u. 17. |
| 7 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 8 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 9 | Ipartestületi Szakközépiskola | 1074 Budapest, Hársfa utca 12. |
| 10 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 11 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 12 | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. |
| 13 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 14 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 15 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 16 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 17 | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 7031 Paks, Pf. 71, hrsz.: 8803. |
| 18 | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | 7623 Pécs, Rét u. 10. |
| 19 | Pécsi Regionális Képző Központ | 7634 Pécs, Bázis út 10. |
| 20 | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | 7621 Pécs, Mária u. 5-7. |
| 21 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 22 | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | 1135. Budapest Mór u. 2-4 |
| 23 | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | 8000. Székesfehérvár Seregélyesi út 123. |
| 24 | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 22. |
| 25 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Közép-Magyarország régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Arany Alkony Kht. | 1084 Budapest, Mátyás tér 6. |
| 2 | Atalanta Oktatási Kft. | 1083 Budapest, Jázmin u. 10. |
| 3 | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | 1089 Budapest, Vajda Péter u. 10/a. |
| 4 | Budapesti Gazdasági Főiskola | 1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. |
| 5 | Corvin köz Oktatási Központ Kft. | 1082 Budapest, Kisfaludy utca 19. |
| 6 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 7 | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | 1212 Budapest, Erdőalja u. 12. |
| 8 | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. U. 50. |
| 9 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 10 | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | 1134 Budapest, Botond u. 10. |
| 11 | Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) | 1085 Budapest, Horánszky u. 15. |
| 12 | ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar | 1097 Budapest, Ecseri út 3. |
| 13 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 14 | Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola | 1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 35. |
| 15 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 165 | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 76. |
| 17 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 18 | Grafológiai Intézet Íráspszichológiai Szakértő, Oktató és Kutató Kft. | 1118 Budapest, Budaörsi út 52. III. emelet |
| 19 | Ipartestületi Szakközépiskola | 1074 Budapest, Hársfa utca 12. |
| 20 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 21 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 22 | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | 1065 Budapest Nagymező u. 37-39. |
| 23 | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | 1074 Budapest, Szövetség utca 37. |
| 24 | Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | 3170 Szécsény, Haynald L. út 11. |
| 25 | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. |
| 26 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 27 | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1062 Budapest, Andrássy út 73-75. |
| 28 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 29 | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | 1031 Budapest, Csónakház u. 9. |
| 30 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 31 | NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. | 1138 Budapest, Váci út 186. |
| 32 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 33 | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | 1091 Budapest, Üllői út 63. |
| 34 | OK-TAT-60 Kft. | 3000 Hatvan, Tanács út 9. |
| 35 | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 35-39. |
| 36 | Országos Írásszakértő Intézet Szervező és Szolgáltató Kft. | 3300 Eger, Érsek u. 10. |
| 37 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | 1111 Budapest, Műegyetem rkp.9. |
| 38 | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | 1118. Budapest, Beregszász u. 10 |
| 39 | OVI Országos Vezetőképző Intézet Kft. | 1027 Budapest, Csalogány utca 23-33. |
| 40 | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 7031 Paks, Pf. 71, hrsz.: 8803. |
| 41 | Pallas 70 Oktatási Kft. | 1041 Budapest Árpád út 56. A lcsh. II. 4. |
| 42 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 43 | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | 1119 Budapest, Tétényi út 100C |
| 44 | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | 1141 Budapest, Bosnyák u. 67. |
| 45 | Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium | 1088 Budapest, Ludovika tér 1. |
| 46 | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | 1135. Budapest Mór u. 2-4 |
| 47 | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | 1073 Budapest Erzsébet krt. 7. |
| 48 | Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakiskola és Szakközépiskola | 6000 Kecskemét, Nyíri út 73. |
| 49 | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | 8000. Székesfehérvár Seregélyesi út 123. |
| 50 | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 22. |
| 51 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol u. 36. |
| 52 | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | 2252 Tóalmás, Kossuth u. 68. |
| 53 | Tüske Kft. | 2040 Budaörs, Budapesti út 124 |
| 54 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Észak-Magyarország régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Andrássy Gyula Szakközépiskola | 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán út 10. |
| 2 | BOKIK Szolgáltató Kht. | 3525 Miskolc, Szentpáli utca 1. |
| 3 | Budapesti Gazdasági Főiskola | 1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. |
| 4 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 5 | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | 1212 Budapest, Erdőalja u. 12. |
| 6 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 7 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 8 | ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar | 1097 Budapest, Ecseri út 3. |
| 9 | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | 3518 Miskolc, Erenyő u. 1. |
| 10 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 11 | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 76. |
| 12 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 13 | INTERN KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | 3527 Miskolc, Vásárhelyi u. 6. |
| 14 | Ipartestületi Szakközépiskola | 1074 Budapest, Hársfa utca 12. |
| 15 | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | 3100 Salgótarján, Meredek út 9. |
| 16 | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | 3525 Miskolc, Kis-Hunyad . 1. |
| 17 | Károly Róbert Főiskola | 3200 Gyöngyös, Mátrai utca 36. |
| 18 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri utca 5. |
| 19 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 20 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 21 | Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | 3170 Szécsény, Haynald L. út 11. |
| 22 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 23 | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | 3272 Visonta, Erőmű út 11. |
| 24 | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1062 Budapest, Andrássy út 73-75. |
| 25 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 26 | Miskolci Egyetem | 3515 Miskolc, Miskolc-Egyetemváros |
| 27 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 28 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 29 | OK-TAT-60 Kft. | 3000 Hatvan, Tanács út 9. |
| 30 | Oktatási Stúdió 90 Kft. | 3529 Miskolc, Csabai kapu 25. |
| 31 | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 35-39. |
| 32 | ORSZÁGOS ÍRÁSSZAKÉRTŐ INTÉZET SZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | 3300 EGER, ÉRSEK U. 10. |
| 33 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | 1111. Budapest, Műegyetem rkp. 9. |
| 34 | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 7031 Paks, Pf. 71, hrsz.: 8803. |
| 35 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 36 | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | 1135. Budapest Mór u. 2-4 |
| 37 | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy. u. 32 sz. |
| 38 | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | 3702 Kazincbarcika, Irinyi János utca 1. |
| 39 | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | 1073 Budapest, Erzsébet krt. 39. I.em.5. |
| 40 | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | 1039 Budapest, Erzsébet krt. 39. I.em.5. |
| 41 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol utca 36. |
| 42 | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | 3300 Eger, II Rákóczi F. u. 28. |
| 43 | Tokaji Mezőgazdasági zakképző Iskola és Kollégium | 3910 Tokaj, Tarcali út 52. |
| 44 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Észak-Alföld régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 2 | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | 1212 Budapest, Erdőalja u. 12. |
| 3 | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. |
| 4 | Debreceni Regionális Képző Központ | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 5 | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PROHÁSZKA O. UTCA 50. |
| 6 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 7 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 8 | ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar | 1097 Budapest, Ecseri út 3. |
| 9 | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | 4100 Berettyóújfalu, Eötvös út 1. |
| 10 | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. |
| 11 | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 76. |
| 12 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 13 | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | 5000 Szolnok, Baross utca 37. |
| 14 | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | 4400 Nyíregyháza Árok u. 53. |
| 15 | Ipartestületi Szakközépiskola | 1074 Budapest, Hársfa utca 12. |
| 16 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelőségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa 4-6. |
| 17 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 18 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 19 | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1062 Budapest, Andrássy út 73-75. |
| 20 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 21 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 22 | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | 4400, Nyíregyháza, Rákóczi u. 16. |
| 23 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 24 | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 102. |
| 25 | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 13. |
| 26 | OK-TAT-60 Kft. | 3000 Hatvan, Tanács út 9. |
| 27 | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 35-39. |
| 28 | ORSZÁGOS ÍRÁSSZAKÉRTŐ INTÉZET SZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | 3300 EGER, ÉRSEK U. 10. |
| 29 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | 111 Budapest, Műegyetem rkp. 9. II.em |
| 30 | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 7031 Paks, Pf. 71, hrsz.: 8803. |
| 31 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest Szobránc u. 6-8. |
| 32 | Pinkerton-V Ügynöki és Szolgáltató Kft. Pinkerton Tanodája | 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 5-7. |
| 33 | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, KOSSUTH U. 35/2. |
| 34 | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | 4025 DEBRECEN, ARANY JÁNOS U. 12. |
| 35 | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | 4931 Tarpa, Árpád utca 24. |
| 36 | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | 1135. Budapest Mór u. 2-4 |
| 37 | Sillabusz 2000 Humán Szolgáltatásokat Szervező Közkereseti Társaság | 4033 Debrecen, Sámsoni út 67. |
| 38 | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy. u. 32 sz. |
| 39 | Szolnoki Főiskola | 5000 Szolnok, Ady Endre út 9. |
| 40 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol utca 36. |
| 41 | Tüske Kft. | 2040 Budaörs, Budapesti út 124 |
| 42 | Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium | 4440 Tiszavasvári Petőfi út 1. |
| 43 | Veress Ferenc Szakképző Iskola | 4220 Hajdúböszörmény, Enyingi Török Bálint utca 5/a. |
| 44 | VOFA Tanácsadó és Szervező Kft. | 1037 Budapest, Testvérhegyi út 3. |
| 45 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
Dél-Alföld régió
| Sorszám | Az intézmény megnevezése | Az intézmény címe |
| 1 | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | 5600 Békéscsaba Puskin tér 1. |
| 2 | Békéscsabai Regionális Képző Központ | 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 1. |
| 3 | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78 |
| 4 | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | 1212 Budapest, Erdőalja u. 12. |
| 5 | Diana Vadász- Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium | 6640 Csongrád, Jókai u. 14. |
| 6 | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 2510 Dorog, Bécsi u. 1/a. |
| 7 | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
| 8 | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 76. |
| 9 | Gépipari Tudományos Egyesület | 1027 Budapest, Fő u. 68. |
| 10 | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT 20. |
| 11 | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. |
| 12 | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. |
| 13 | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | 5600 Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1. |
| 14 | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | 1065 Budapest Nagymező u. 37-39. |
| 15 | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. |
| 16 | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | 1139 Budapest, Hajdú u. 18-24. |
| 17 | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 7635 Pécs, Donátusi út 25. |
| 18 | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 22. |
| 19 | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | 1143 Budapest, Gizella u. 42-44. |
| 20 | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9. |
| 21 | Öveges Képző Kft. | 6000 Kecskemét, Rákóczi út 9. |
| 22 | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. |
| 23 | Szegedi Tudományegyetem | 6720 Szeged, Dugonics tér 13. |
| 24 | SZTÁV Felnőttképző zRt. | 1149 Budapest, Angol utca 36. |
| 25 | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | 7622 Pécs, 48-as tér 2. |
2. számú melléklet a 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
Szakképesítések szerinti vizsgaszervezési jogosultságok 2010. július 31-éig, régiók szerint
| OKJ szám | Szakképesítés megnevezése | Szakképesítés köre | Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése (a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza) | Régiók |
| 33 762 01 0010 33 02 | Szociális gondozó és ápoló | szakképesítés- elágazás | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | | Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium | | | | X | | | |
| | | | Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakiskola és Szakközépiskola | | | | X | | | |
| | | | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | | | | X | X | X | X |
| | | | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | | | X |
| 52 223 01 0000 00 00 | Jelnyelvi tolmács | | ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar | | | | X | X | X | |
| 54 762 02 0010 54 04 | Szociális gondozó, szervező | szakképesítés- elágazás | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | | Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakiskola és Szakközépiskola | | | | X | | | |
| | | | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | | | | X | X | X | X |
| 54 762 02 0010 54 01 | Gerontológiai gondozó | szakképesítés- elágazás | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | X | X | X | X | X | X | X |
| 54 762 01 0010 54 02 | Szociális asszisztens | szakképesítés- elágazás | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | | Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola | | | | X | X | X | X |
| | | | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | | | X |
| 54 762 01 0001 54 02 | Mentálhigiénés asszisztens | szakképesítés- ráépülés | NOMINA 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | | | X |
| 54 761 02 0010 54 02 | Kisgyermek- gondozó, -nevelő | szakképesítés- elágazás | Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium | | | | X | | | |
| | | | Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) | | | | X | | | |
| | | | Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakiskola és Szakközépiskola | | | | X | | | |
| Régió neve | Régióba tartozó megyék | Jel |
| Nyugat-Dunántúli régió | Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye | NyD |
| Közép-Dunántúli régió | Veszprém megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye | KD |
| Dél-Dunántúli régió | Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye | DD |
| Közép-Magyarországi régió | Budapest, Pest megye | KM |
| Észak-Magyarországi régió | Heves megye, Nógrád megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye | ÉM |
| Észak-Alföldi régió | Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | ÉA |
| Dél-Alföldi régió | Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye | DA |
3. számú melléklet a 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
Szakképesítések szerinti vizsgaszervezési jogosultságok 2012. június 30-ig, régiók szerint
| A Szakképesítés OKJ száma, megnevezése | A szakképesítés köre | Az intézmény neve | NyD | KD | DD | ÉA | DA | ÉM | KM |
| 33-582-01-1000-00-00 - Ács, állványozó | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-341-04-0100-31-01 - Agrokémiai és növényvédelmi kereskedő | részszakképesítés | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 52-521-01-0010-52-01 - Akusztikus emissziós anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| 33-582-01-0100-21-01 - Állványozó | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| 54-524-01-0100-31-01 - Általános laboráns | részszakképesítés | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 54-524-01-0010-54-01 - Általános vegyipari laboratóriumi technikus | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 54-345-02-0100-31-01 - Anyagbeszerző | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| 33-582-02-0100-31-01 - Árnyékolástechnikai szerelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| 31-341-02-0100-21-01 - Áruösszeállító | részszakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 54-345-02-0100-31-02 - Áruterítő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | X |
| 33-543-01-0100-21-01 - Asztalosipari szerelő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-522-01-0000-00-00 - Atomerőművi gépész | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | | | | |
| 52-522-02-0000-00-00 - Atomerőművi karbantartó | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | | | | |
| 31-521-08-0010-31-01 - Autógyártó | szakképesítés-elágazás | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| 52-523-01-1000-00-00 - Automatikai műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 52-523-01-0001-54-01 - Automatikai technikus | szakképesítés-ráépülés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 31-544-01-0000-00-00 - Bányászati gépkezelő | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | X | X | | X | X |
| 52-544-01-0010-52-01 - Bányászati robbantómester | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | X | X | | X | |
| 31-544-01-0100-31-01 - Bányászati szállítóberendezés kezelője | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 33-582-02-0000-00-00 - Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | X | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-343-05-0100-52-01 - Bérügyintéző | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | X | | |
| | | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | | | | | | | X |
| | | NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. | | | | | | | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | | | X | X | | X | X |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 33-346-01-0001-52-01 - Beszédleíró-gyorsíró | szakképesítés-ráépülés | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-582-15-0100-21-01 - Beton- és vasbetonkészítő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-01-0000-00-00 - Betonelemgyártó | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| 31-521-11-0100-31-01 - Bevontelektródás hegesztő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 33-341-02-0100-31-01 - Bolti pénztáros | részszakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | X | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| 33-542-01-1000-00-00 - Bőrdíszműves | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-542-02-0100-31-01 - Bőrtárgykészítő | részszakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-582-03-1000-00-00 - Burkoló | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | X | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | X | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | X |
| | | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
31-341-01-0010-31-01 - Bútor- és lakástextil- eladó | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | | X | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
52-341-05-0100-52-01 - Bútor- és lakástextil- kereskedő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | | X | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | |
| 52-341-02-0010-52-01 - Bútor- és szőnyegbecsüs | szakképesítés-elágazás | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | | | X | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | | | X | | | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 33-543-01-1000-00-00 - Bútorasztalos | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | X | X | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | X | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 54-543-02-0010-54-01 - Bútoripari technikus | szakképesítés-elágazás | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-542-04-0100-31-01 - Bútorkárpitos | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 33-542-02-1000-00-00 - Cipész, cipőkészítő, cipőjavító | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-542-02-0100-31-01 - Cipőfelsőrész-készítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | |
| 33-542-02-0100-21-01 - Cipőösszeállító | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | |
| 31-521-02-0000-00-00 - CNC-forgácsoló | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | | | | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| 33-811-01-0000-00-00 - Cukrász | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 33-542-05-0010-33-01 - Csecsemő- és gyermekruha-készítő | szakképesítés-elágazás | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-582-13-0100-31-01 - Cserépkályha-készítő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-582-02-0000-00-00 - Csővezetéképítő | szakképesítés | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | X | X | | X | X |
| 31-521-05-0100-21-01 - Darabológép-kezelő | részszakképesítés | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 31-582-03-0100-21-01 - Darukötöző | részszakképesítés | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| 33-811-03-0001-33-01 - Diétás szakács | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | X | | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 52-522-03-0000-00-00 - Dozimetrikus | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | | | | |
52-341-02-0100-52-01 - Drágakő- meghatározó | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | | | X |
| 31-582-09-0100-31-01 - Duguláselhárító | részszakképesítés | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-521-11-0100-31-02 - Egyéb eljárás szerinti hegesztő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 52-521-02-0100-31-01 - Egyéb műanyagtermék gyártó | részszakképesítés | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-341-02-0100-33-01 - E-kereskedő | részszakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 52-341-02-0010-52-02 - Ékszerbecsüs | szakképesítés-elágazás | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | | | X | | | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 31-544-02-0000-00-00 - Elektrolakatos és villamossági szerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| 33-521-01-1000-00-00 - Elektromechanikai műszerész | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| 33-522-04-0001-33-01 - Elektromos alállomás üzemeltető | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | X | | X | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | | X | X |
| 31-522-01-0000-00-00 - Elektromos gép- és készülékszerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| 33-522-01-0000-00-00 - Elektronikai műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 54-523-01-0000-00-00 - Elektronikai technikus | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-811-01-0000-00-00 - Élelmezésvezető | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | | | X | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| 31-341-01-0010-31-02 - Élelmiszer- és vegyiáru-eladó | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | | X | | X | | | X |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-341-05-0100-52-02 - Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő | részszakképesítés | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | | | X | X | |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | |
| 52-347-01-0000-00-00 - Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs | szakképesítés | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-347-01-0010-54-01 - Emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 54-525-01-0100-52-01 - Emelőgép-ügyintéző | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | X | X | X | X | X |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | | | | | | | X |
| 52-522-04-0000-00-00 - Energetikai operátor | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | X | | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-582-09-0010-31-01 - Energiahasznosító berendezés szerelője | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-15-0100-31-01 - Építési kisgépkezelő | részszakképesítés | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
31-582-03-0000-00-00 - Építményszerkezet- szerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| 31-582-04-0000-00-00 - Építményszigetelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-582-15-0100-21-02 - Építményvakoló kőműves | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
31-582-05-0000-00-00 - Építményzsaluzat- szerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 54-525-01-0000-00-00 - Építő- és anyagmozgató-gépész technikus | szakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
31-521-03-0000-00-00 - Építő- és szállítógép- szerelő | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| 54-543-01-0001-54-01 - Építőanyagipari minőségellenőr | szakképesítés-ráépülés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 54-543-01-0000-00-00 - Építőanyag-ipari technikus | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
33-341-03-0010-33-01 - Építőanyag- kereskedő | szakképesítés-elágazás | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | X | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-582-07-1000-00-00 - Épület- és építménybádogos | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-08-1000-00-00 - Épületasztalos | szakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | | X | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 31-582-15-0100-21-03 - Épületfalazó kőműves | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-582-01-0000-00-00 - Épületgépész technikus | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| 33-341-03-0100-31-01 - Épületgépészeti anyag- és alkatrészeladó | részszakképesítés | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-341-03-0010-33-02 - Épületgépészeti anyag- és alkatrész-kereskedő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-582-10-0000-00-00 - Épületlakatos | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 61-313-01-0000-00-00 - Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens | szakképesítés | BOKIK Szolgáltató Kht. | | | | | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 33-522-04-0001-33-02 - Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló | szakképesítés-ráépülés | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | X | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | X | X | | X | X | X | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | X | |
| 52-522-06-0000-00-00 - Erőművi kazángépész | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | X | X | X | X | X | X |
| 52-522-07-0000-00-00 - Erőművi turbinagépész | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | | | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | X | X | X | X | X | X |
| 52-522-08-0000-00-00 - Erőművi villamosberendezés üzemeltetője | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 54-522-01-0000-00-00 - Erősáramú elektrotechnikus | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 51-213-01-0010-51-01 - Eseményrögzítő | szakképesítés-elágazás | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-521-09-0100-31-01 - Esztergályos | részszakképesítés | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| 52-811-02-0100-31-01 - Étkezdés | részszakképesítés | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | X | | | |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | X | | X | |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-543-01-0100-31-01 - Fa- és bútoripari gépkezelő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 33-543-01-0100-21-02 - Faesztergályos | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-543-02-0010-54-02 - Fafeldolgozó technikus | szakképesítés-elágazás | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
33-522-04-0001-33-03 - FAM szerelő (a feszültség megjelölésével) | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | X | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| 31-582-08-0100-31-01 - Famegmunkáló | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| 33-543-01-0100-31-02 - Fatermékgyártó | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-863-01-0000-00-00 - Fegyverműszerész | szakképesítés | Diana Vadász- Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| 33-542-05-0100-21-01 - Fehérnemű-készítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
33-521-03-0100-31-01 - Felvonó karbantartó- szerelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 33-521-03-0000-00-00 - Felvonószerelő | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
31-521-16-0100-21-01 - Fémhulladék- előkészítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | | | X | |
| 31-521-05-0100-31-01 - Fémipari megmunkálógép-kezelő | részszakképesítés | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 31-521-05-0000-00-00 - Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| 31-521-05-0100-31-02 - Fémnyomó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 31-521-05-0100-21-02 - Fémtömegcikkgyártó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 33-542-05-0010-33-02 - Férfiszabó | szakképesítés-elágazás | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 52-341-02-0010-52-03 - Festménybecsüs | szakképesítés-elágazás | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | | | X | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 33-582-04-1000-00-00 - Festő, mázoló és tapétázó | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | X | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | X | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 33-521-04-0100-31-01 - Festőberendezés kezelője | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 51-213-01-0010-51-02 - Filmlaboráns | szakképesítés-elágazás | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-543-01-0000-00-00 - Finomkerámiagyártó gép kezelője | szakképesítés | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | X |
| 31-521-07-1000-00-00 - Finommechanikai műszerész | szakképesítés | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| 33-815-01-1000-00-00 - Fodrász | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Corvin köz Oktatási Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Ipartestületi Szakközépiskola | X | | X | X | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 31-521-09-0100-31-02 - Fogazó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
54-762-01-0001-54-01 - Foglalkoztatás- szervező | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| 33-762-01-0010-33-01 - Fogyatékosok gondozója | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | | X | | X | X | X | X |
| 31-521-11-0100-31-03 - Fogyóelektródás hegesztő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 52-521-01-0010-52-02 - Folyadékbehatolásos anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-521-21-0100-31-01 - Folyamatos öntő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 33-542-03-0000-00-00 - Fonó, kötő és nemszőtt-termék gyártó | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 52-521-02-0100-31-02 - Fröccsöntőgép-kezelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 31-853-03-0000-00-00 - Fürdőüzemi gépész | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 31-853-03-0100-31-01 - Fürdőüzemi gépkezelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 31-582-08-0100-21-01 - Fűrészipari gépkezelő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| 31-521-09-0100-31-03 - Fűrészipari szerszámélező | részszakképesítés | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| 33-521-04-0100-31-02 - Galvanizáló | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 52-522-09-0000-00-00 - Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | X | X | X | X | X | |
| 31-341-03-0100-31-01 - Gázcseretelep-kezelő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
31-582-09-0010-31-02 - Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-521-11-0100-31-04 - Gázhegesztő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 54-544-02-0010-54-02 - Gázipari technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| 54-544-01-0010-54-01 - Geológiai technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | X | | | X | |
| 31-521-10-0100-31-01 - Gépbeállító | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-341-03-0100-31-02 - Gépészeti anyag- és alkatrészeladó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
54-521-01-0000-00-00 - Gépgyártástechnológiai technikus | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 31-521-08-0100-21-01 - Gépi felületelőkészítő és -tisztító | részszakképesítés | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| 31-521-09-1000-00-00 - Gépi forgácsoló | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| 31-521-15-0100-31-01 - Gépi gravírozó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | |
| 31-521-27-0100-31-01 - Gépi kovács | részszakképesítés | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 31-582-15-0100-31-02 - Gépi vakoló | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-520-01-0000-00-00 - Gépipari minőségellenőr | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | X | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 33-346-01-0100-31-01 - Gépíró | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 33-346-01-0100-31-02 - Gépíró, szövegszerkesztő | részszakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 31-521-10-1000-00-00 - Géplakatos | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| 54-762-02-0010-54-01 - Gerontológiai gondozó | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| 52-341-09-0100-31-01 - Gombaszakellenőr | részszakképesítés | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| 54-725-01-0000-00-00 - Grafológus | szakképesítés | Grafológiai Intézet Íráspszichológiai Szakértő, Oktató és Kutató Kft. | | | | | | | X |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | ORSZÁGOS ÍRÁSSZAKÉRTŐ INTÉZET SZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | X | X | | X | | X | X |
| 52-543-01-0000-00-00 - Gumiipari technológus | szakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 31-521-08-0100-21-02 - Gyártósori munkás | részszakképesítés | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| 54-761-02-0100-33-01 - Gyermek- és ifjúsági felügyelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 54-761-02-0010-54-01 - Gyermekotthoni asszisztens | szakképesítés-elágazás | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
31-341-04-0100-31-02 - Gyógynövénykereskedő | részszakképesítés | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | X | X | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| 33-811-03-0100-31-01 - Gyorséttermi- és ételeladó | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 54-761-02-0100-31-01 - Házi időszakos gyermekgondozó | részszakképesítés | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 31-521-14-0100-31-01 - Háztartásigép-szerelő | részszakképesítés | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | X | X | X | X | X |
| 31-521-11-0000-00-00 - Hegesztő | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | X | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | INTERN KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | | | X | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 31-521-11-0100-31-05 - Hegesztő-vágó gép kezelője | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 33-582-03-0100-31-01 - Hidegburkoló | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-812-01-0000-00-00 - Hostess | szakképesítés | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 31-582-04-0100-31-01 - Hő- és hangszigetelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| 31-521-12-0000-00-00 - Hőkezelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | | | | X | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
31-522-02-0010-31-01 - Hőközpont és -hálózatkezelő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | X | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 52-521-02-0100-31-03 - Hőre keményedő műanyagok feldolgozója | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-522-02-0010-31-02 - Hűtéstechnikai berendezéskezelő | szakképesítés-elágazás | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | X | X | X | X | X | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 33-522-02-0000-00-00 - Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | | X | | X | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-346-01-0010-54-01 - Idegen nyelvi titkár | szakképesítés-elágazás | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | X | | | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-812-01-1000-00-00 - Idegenvezető | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | | X | |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-582-11-0000-00-00 - Ingatlanfenntartó, karbantartó | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | X |
| 31-582-12-0000-00-00 - Ipari alpinista | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | | | | | | | X |
| 33-524-01-0100-31-01 - Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője | részszakképesítés | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | X | X | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | X | X | X | X | X | X |
| 31-522-02-0100-31-01 - Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelője | részszakképesítés | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 31-521-08-0100-21-03 - Iparitermék-bontó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 33-346-01-1000-00-00 - Irodai asszisztens | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 54-346-01-0010-54-02 - Iskolatitkár | szakképesítés-elágazás | BOKIK Szolgáltató Kht. | | | | | | X | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | X | | | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | | | | | X | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-347-01-0010-54-02 - IT helpdesk ügyfélkapcsolati szakügyintéző | szakképesítés-elágazás | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-341-03-0100-31-03 - Járműalkatrész-eladó | részszakképesítés | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
33-341-03-0010-33-03 - Járműalkatrész- kereskedő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-542-04-0001-33-01 - Járműkárpitos | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 33-341-02-0100-33-02 - Játéktermi felügyelő (krupié) | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 33-346-01-0001-52-02 - Jegyzőkönyvvezető | szakképesítés-ráépülés | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 33-522-04-0100-21-01 - Kábelszerelő | részszakképesítés | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | X | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 31-582-13-0000-00-00 - Kályhás | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-13-0100-31-02 - Kandallóépítő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-582-09-0100-31-02 - Karbantartó, csőszerelő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 33-542-04-1000-00-00 - Kárpitos | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
31-522-02-0010-31-03 - Kazángépész (12 tonna felett) | szakképesítés-elágazás | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
31-522-02-0010-31-04 - Kazánkezelő (2-12 tonna között) | szakképesítés-elágazás | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | | | | X | X | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 31-522-03-0100-31-01 - Kéményszerelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 31-582-19-0100-21-01 - Képkeretező | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 52-341-05-0001-54-01 - Kereskedelmi bolthálózat szervező | szakképesítés-ráépülés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | X | | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 33-341-02-0100-31-02 - Kereskedelmi és szolgáltatási ügynök | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 31-521-14-0100-31-02 - Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő | részszakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | X | X | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | | | | | | | X |
| 52-341-04-1000-00-00 - Kereskedelmi ügyintéző | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | X | X | |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-521-14-0000-00-00 - Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | X | X | | | X | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | |
| 52-341-05-1000-00-00 - Kereskedő | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | | | X | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | X | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 33-341-01-0000-00-00 - Kereskedő, boltvezető | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | X | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | | X | | X | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 31-521-15-0000-00-00 - Késes, köszörűs, kulcsmásoló | szakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-815-01-0000-00-00 - Kéz- és lábápoló, műkörömépítő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Ipartestületi Szakközépiskola | X | | X | X | | X | X |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | X | | | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | X | | | | X |
| 31-521-08-0100-31-02 - Kézigépes megmunkáló | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 51-341-01-0100-33-01 - Kisgép- és műszakicikk-kölcsönző | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 54-761-02-0010-54-02 - Kisgyermekgondozó, -nevelő | szakképesítés-elágazás | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| 31-522-02-0100-31-02 - Kisteljesítményű kazán fűtője (max. 2 tonna) | részszakképesítés | Albasafe Munkavédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | | | | | |
| | | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | ÉKKO Építőipari Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. | | | | X | X | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 31-521-16-0000-00-00 - Kohászati anyagelőkészítő | szakképesítés | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| 31-521-17-0000-00-00 - Kohászati gépkezelő | szakképesítés | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| 31-521-23-0100-31-01 - Kokilla- és nyomásos öntő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-522-02-0100-21-01 - Kompresszorkezelő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 33-811-03-0100-21-01 - Konyhai kisegítő | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-521-04-0000-00-00 - Korrózió elleni védőbevonat készítője | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | |
| 52-815-01-0000-00-00 - Kozmetikus | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Ipartestületi Szakközépiskola | | | X | X | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | X | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| 31-582-14-0100-31-01 - Kőfaragó, épületszobrász | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-14-0000-00-00 - Kőfaragó, műköves és épületszobrász | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-15-1000-00-00 - Kőműves | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | X | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 31-527-01-0000-00-00 - Könyvkötő | szakképesítés | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | |
| 52-524-01-0000-00-00 - Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője | szakképesítés | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-524-01-0010-54-05 - Környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | |
| 31-521-09-0100-31-04 - Köszörűs | részszakképesítés | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| 31-521-18-0000-00-00 - Kötő- és varrógép műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| 54-343-03-0000-00-00 - Közbeszerzési referens | szakképesítés | BOKIK Szolgáltató Kht. | | | | | | X | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | OVI Országos Vezetőképző Intézet Kft. | | | | | | | X |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | | | X | X | | X | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 31-582-09-0010-31-03 - Központifűtés- és csőhálózat-szerelő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | | | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-853-04-0000-00-00 - Köztisztasági munkagép- és járműkezelő | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 52-347-02-0001-52-01 - Közszolgáltatási ügyintéző | szakképesítés-ráépülés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-521-15-0100-31-02 - Kulcsmásoló | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | |
| 31-544-03-0010-31-02 - Külfejtéses bányaművelő | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | X | | | X | |
| 52-341-04-0001-52-01 - Külgazdasági ügyintéző | szakképesítés-ráépülés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | X | | | | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-341-01-0000-00-00 - Külkereskedelmi üzletkötő | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | | | | X | |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-544-01-0010-54-02 - Külszíni bányaipari technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | X | X | | X | |
| 33-542-05-0100-21-02 - Lakástextil-készítő | részszakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 52-725-01-0000-00-00 - Látszerész és fotócikk-kereskedő | szakképesítés | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-522-03-0100-31-02 - Légtechnikai hálózat szerelő | részszakképesítés | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | | | | X |
| 31-522-03-0000-00-00 - Légtechnikai rendszerszerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | | | | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-521-24-0100-31-01 - Lemezlakatos | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 52-522-05-0010-52-01 - Létesítményi energetikus | szakképesítés-elágazás | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-345-02-0000-00-00 - Logisztikai ügyintéző | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | | X |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-582-03-0000-00-00 - Magasépítő technikus | szakképesítés | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| 52-521-01-0010-52-03 - Mágnesezhető poros anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-342-01-0000-00-00 - Marketing- és reklámügyintéző | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | | | X | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft. | | | | | | | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-521-09-0100-31-05 - Marós | részszakképesítés | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | x | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| 51-521-01-0000-00-00 - Másoló- és irodagép műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| 33-582-04-0100-21-01 - Mázoló, lakkozó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-523-03-0000-00-00 - Mechatronikai műszerész | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| 52-523-03-0100-31-01 - Mechatronikai szerelő | részszakképesítés | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 52-523-03-0001-54-01 - Mechatronikai technikus | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 52-522-05-0010-52-02 - Megújuló energiaforrás energetikus | szakképesítés-elágazás | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
54-544-02-0010-54-03 - Megújulóenergia- gazdálkodási technikus | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | | X | | X | X |
| 33-582-03-0100-31-02 - Melegburkoló | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 54-582-04-0000-00-00 - Mélyépítő technikus | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| 54-544-02-0010-54-04 - Mélyfúró technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | X | X | | X | |
| 54-544-01-0010-54-03 - Mélyművelési bányaipari technikus | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | X | X | | X | |
| 54-762-01-0001-54-02 - Mentálhigiénés asszisztens | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 31-812-01-0100-31-01 - Mezőgazdasági gazdaasszony | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-347-01-0001-52-01 - Minőségbiztosítási auditor | szakképesítés-ráépülés | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 33-341-02-0000-00-00 - Mintabolti értékesítő, szolgáltatásérték | szakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-811-02-0001-33-01 - Mixer | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | | | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-521-03-0100-31-02 - Mozgólépcső karbantartó-szerelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 52-345-03-0000-00-00 - Munkaelemző | szakképesítés | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| 54-345-03-0000-00-00 - Munkaerőpiaci szervező, elemző | szakképesítés | BOKIK Szolgáltató Kht. | | | | | | X | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | X | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| 54-345-03-0100-52-01 - Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző | részszakképesítés | Károly Róbert Főiskola | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| 33-542-05-0100-21-03 - Munkaruha- és védőruha-készítő | részszakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| 54-862-01-0000-00-00 - Munkavédelmi technikus | szakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | FEOT Foglalkoztatást Elősegítő, Oktató és Tanácsadó Kft. | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | X | X | | X | X | X | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 52-521-02-0100-31-04 - Műanyag hegesztő, hőformázó | részszakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | | | | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 31-582-09-0100-31-03 - Műanyagcső-szerelő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
52-521-02-0100-31-05 - Műanyagextruder- kezelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-521-02-0000-00-00 - Műanyag-feldolgozó | szakképesítés | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | | X | X | | X | X |
| 33-543-01-0001-33-01 - Műbútorasztalos | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-582-04-0001-33-01 - Műemléki díszítő, festő | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | X | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 31-582-14-0001-33-01 - Műemléki díszítőszobrász | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| 31-582-15-0001-33-01 - Műemléki helyreállító | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-582-14-0100-31-02 - Műkőkészítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-520-01-0000-00-00 - Műszaki termékminősítő | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | X | X | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 31-341-01-0010-31-03 - Műszakicikk eladó | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | X | | X | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | | | |
| | | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft. | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
51-341-01-0000-00-00 - Műszakicikk- kereskedő | szakképesítés | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | | X | X | | X | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | X | X | | | | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | | | | X | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| 52-341-02-0010-52-04 - Műtárgybecsüs | szakképesítés-elágazás | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | | X | | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 54-345-02-0001-54-01 - Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző | szakképesítés-ráépülés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | | | |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 33-761-01-0000-00-00 - Nevelőszülő | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| 33-542-05-0010-33-03 - Női szabó | szakképesítés-elágazás | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
52-524-01-0100-31-01 - Nyomástartóedény- gépész | részszakképesítés | Gépipari Tudományos Egyesület | | | | X | X | X | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | X | X | X | X | X | X |
| 52-213-03-1000-00-00 - Nyomdai gépmester | szakképesítés | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | |
| 31-521-21-0000-00-00 - Olvasztár | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| 52-725-03-0000-00-00 - Optikai műszerész | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-725-01-0000-00-00 - Optikai üvegcsiszoló | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-542-02-0001-33-01 - Ortopédiai cipész | szakképesítés-ráépülés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 31-521-23-0000-00-00 - Öntő | szakképesítés | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 31-521-23-0100-31-02 - Öntőforma-készítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-521-23-0100-21-01 - Öntvény- és bugatisztító | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 52-521-01-0010-52-04 - Örvényáramos anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-812-01-0000-00-00 - Panziós, falusi vendéglátó | szakképesítés | Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | | | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-582-03-0100-31-03 - Parkettás | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 52-341-09-0000-00-00 - Piacfelügyelő | szakképesítés | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-341-04-0100-31-03 - Piaci, vásári kereskedő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| 33-811-02-1000-00-00 - Pincér | szakképesítés | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | X | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | X | | | X |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 52-544-01-0100-52-01 - Pirotechnikus | részszakképesítés | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| 33-582-04-0100-21-02 - Plakátragasztó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-523-01-0100-52-01 - PLC programozó | részszakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| 31-341-01-0010-31-04 - Porcelán- és edényáru-eladó | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-342-02-0000-00-00 - PR ügyintéző | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| 31-521-23-0100-31-03 - Precíziós öntő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 54-812-02-0010-54-01 - Protokollügyintéző | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | | | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-762-02-0010-54-02 - Pszichiátriai gondozó | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| 52-521-01-0010-52-05 - Radiográfiai anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-341-02-0100-21-02 - Raktárkezelő | részszakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 31-341-02-0000-00-00 - Raktáros | szakképesítés | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 51-341-02-0000-00-00 - Régiségkereskedő | szakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 54-762-01-0010-54-01 - Rehabilitációs nevelő, segítő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| 54-812-02-0001-54-01 - Rendezvény- és konferenciaszervező | szakképesítés-ráépülés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | | X | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-521-01-0010-52-06 - Rezgéselemző anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| 52-521-01-0010-52-07 - Roncsolásos anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| 31-341-01-0010-31-05 - Ruházati eladó | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | X | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-341-05-0100-52-03 - Ruházati kereskedő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | | | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 31-582-14-0100-31-03 - Sírkőkészítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-341-04-0100-31-04 - Sportszer- és játékkereskedő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-582-11-0001-33-01 - Sportterem- és sportlétesítmény-üzemeltető | szakképesítés-ráépülés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | X |
| 51-542-02-0000-00-00 - Szabász | szakképesítés | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 54-345-05-0000-00-00 - Szabványügyi menedzser | szakképesítés | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| 33-811-03-1000-00-00 - Szakács | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | X | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 54-812-03-0000-00-00 - Szállodai portás, recepciós | szakképesítés | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | | X | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | X | | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | X | | X | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| 31-812-01-0100-21-01 - Szállodai szobaasszony | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-347-03-0100-31-01 - Számítógépes adatrögzítő | részszakképesítés | Károly Róbert Főiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 33-582-02-0100-21-01 - Szárazépítő | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-347-02-0000-00-00 - Személyes ügyfélszolgálati asszisztens | szakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | | | X | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-345-06-0000-00-00 - Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | | X |
| | | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | VOFA Tanácsadó és Szervező Kft. | | | | X | | | |
| 54-345-06-0100-52-01 - Személyügyi ügyintéző | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 52-521-01-0010-52-08 - Szemrevételezéses anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
54-762-02-0010-54-03 - Szenvedélybeteg- gondozó | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
33-341-02-0100-31-03 - Szerencsejáték- értékesítő | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| 31-521-24-1000-00-00 - Szerkezetlakatos | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | X | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 33-521-08-0000-00-00 - Szerszámkészítő | szakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | X | | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
33-521-04-0100-31-03 - Szervesbevonat- készítő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-542-02-1000-00-00 - Szíjgyártó és nyerges | szakképesítés | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| 33-521-08-0100-31-01 - Szikraforgácsoló | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
31-544-01-0100-31-02 - Szilárdásvány- kitermelőgép kezelője | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-341-02-0100-31-01 - Színházi kellékes | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 33-582-04-0100-31-01 - Szobafestő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-762-01-0010-54-02 - Szociális asszisztens | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | X | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 33-762-01-0010-33-02 - Szociális gondozó és ápoló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | Pinkerton-V Ügynöki és Szolgáltató Kft. Pinkerton Tanodája | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sillabusz 2000 Humán Szolgáltatásokat Szervező Közkereseti Társaság | | | | X | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| 54-762-02-0010-54-04 - Szociális gondozó, szervező | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sillabusz 2000 Humán Szolgáltatásokat Szervező Közkereseti Társaság | | | | X | | | |
| 54-762-01-0010-54-03 - Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | | | X | | | | |
| | | Sillabusz 2000 Humán Szolgáltatásokat Szervező Közkereseti Társaság | | | | X | | | |
| 54-762-01-0001-54-03 - Szociokulturális animátor | szakképesítés-ráépülés | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola | X | | X | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Békéscsabai Regionális Képző Központ | | | | | X | | |
| 33-522-01-0100-31-01 - Szórakoztatóelektronikai műszerész | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | X | | | X | | X | |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 33-521-03-0100-31-04 - Szórakoztatóipari berendezés-üzemeltető | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-814-01-0000-00-00 - Takarító | szakképesítés | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | X | X | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | | X | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | X | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
| 31-814-01-0100-31-01 - Takarítógép-kezelő | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| 33-582-04-0100-31-02 - Tapétázó | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-343-05-0000-00-00 - Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó | szakképesítés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | X | | |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | | | | | | | X |
| | | NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Oktatási Stúdió 90 Kft. | | | | | | X | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | X | | X | X | | X | X |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Székesfehérvári Regionális Képző Központ | | X | | | | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| | | VOFA Tanácsadó és Szervező Kft. | | | | X | | | |
| 54-343-05-0100-52-02 - Társadalombiztosítási ügyintéző | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | X | | |
| | | Metodika Oktatási Szolgáltató Kft | | | | | | | X |
| | | NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. | | | | | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. | | | X | X | | X | X |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
| 52-223-01-0100-31-02 - Társalgási jelnyelvi tolmács | részszakképesítés | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| 33-542-01-0100-21-01 - Táskajavító | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 54-347-01-0010-54-03 - Távközlési ügyfélkapcsolati szakügyintéző | szakképesítés-elágazás | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 52-347-03-0100-31-02 - Telefonkezelő, ügyféltájékoztató | részszakképesítés | Károly Róbert Főiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 52-347-03-0000-00-00 - Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens | szakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| 52-347-03-0100-52-01 - Telemarketing asszisztens | részszakképesítés | Károly Róbert Főiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | X | | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 33-341-03-0100-31-04 - Telepi építőanyag-eladó | részszakképesítés | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | X | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | X | X | | | X | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-853-04-0100-31-01 - Településtisztasági szippantógépkezelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | X |
| 31-582-17-0000-00-00 - Tetőfedő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
33-542-05-0100-21-04 - Textiltermék- összeállító | részszakképesítés | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| 31-341-03-0000-00-00 - Töltőállomás-kezelő | szakképesítés | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | X | X | | X | X |
| | | NARVÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-521-01-0010-52-09 - Tömörségi anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| 33-521-04-0100-31-04 - Tűzihorganyzó | részszakképesítés | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| 31-582-09-0100-31-04 - Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó | részszakképesítés | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 52-521-01-0010-52-10 - Ultrahangos anyagvizsgáló | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | | X | | X | X |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-812-02-0010-54-02 - Utazásügyintéző | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | X | X | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-812-02-0001-54-02 - Utazásszervező menedzser | szakképesítés-ráépülés | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | X | X | | X | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | X | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szinergia Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Szofisztika Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | | | X | |
| 54-347-02-0000-00-00 - Ügyfélkapcsolati vezető | szakképesítés | BOKIK Szolgáltató Kht. | | | | | | X | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| 54-346-01-0010-54-03 - Ügyintéző titkár | szakképesítés-elágazás | Atalanta Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | X | X | | X |
| | | KOPINT-DATORG Szakközépiskola | | | | | X | | X |
| | | KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ Kft. | | | | | | | X |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | X | X | X | X |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | | | | X |
| | | New York Nyelviskola Képzési- és Vizsgacentrum Kft. | | | | X | | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szegedi Tudományegyetem | | | | | X | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-582-19-0000-00-00 - Üveges és képkeretező | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | X | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 54-347-01-0010-54-04 - Üzleti kommunikációs szakügyintéző | szakképesítés-elágazás | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-863-01-0001-33-01 - Vadászpuska műves | szakképesítés-ráépülés | Diana Vadász- Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| 31-544-04-0000-00-00 - Vájár | szakképesítés | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | | X | | | X | |
| 31-521-27-0000-00-00 - Vas- és acélfeldolgozó | szakképesítés | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| 31-341-04-0000-00-00 - Vegyesiparcikk-kereskedő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | X |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | | | | | X | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-524-01-1000-00-00 - Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó | szakképesítés | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 54-521-05-0010-54-02 - Vegyipari gépésztechnikus | szakképesítés-elágazás | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| 54-524-02-1000-00-00 - Vegyipari technikus | szakképesítés | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | X | X |
| 33-814-02-0000-00-00 - Vegytisztító, kelmefestő, mosodás | szakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 52-811-02-0001-52-01 - Vendéglátásszervező | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | X | X | | X | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 52-811-02-0100-31-02 - Vendéglátó eladó | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | | X | | X | | | |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | RÉGIÓ OKTATÁSI KÖZPONT KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Talentum 99 Oktatási Centrum Kft. | | | | | | X | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| 52-811-02-0000-00-00 - Vendéglős | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Budapesti Gazdasági Főiskola | X | | | | | X | X |
| | | Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft (Adu Oktatási Központ) | | | | | | | X |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft. | | | | | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | Észak-magyarországi Regionális Képző Központ | | | | | | X | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | | | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | | | X | X | | | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | Veress Ferenc Szakképző Iskola | | | | X | | | |
54-345-02-0100-52-01 - Veszélyesáru- ügyintéző | részszakképesítés | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | X | | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | | | | | X | |
| | | Pallas 70 Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Szókratész Külgazdasági Akadémia Oktatási és Tanácsadó Kft. | X | | X | | | | X |
31-522-04-0000-00-00 - Villamoshálózat- szerelő, -üzemeltető | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | X | | X | | X |
| 33-341-03-0100-31-05 - Villamossági anyag- és alkatrészeladó | részszakképesítés | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | | X | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 33-341-03-0010-33-04 - Villamossági anyag- és alkatrész-kereskedő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| 31-522-04-0100-31-01 - Villamos-távvezeték építő, szerelő, karbantartó | részszakképesítés | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | X | | X |
| 33-522-04-0001-33-04 - Villámvédelmi felülvizsgáló | szakképesítés-ráépülés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | | X | | X | X |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Magyar Elektrotechnikai Egyesület | | | | | X | | X |
| | | Megamos Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft | X | X | | X | X | X | X |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | X | |
| 33-522-04-1000-00-00 - Villanyszerelő | szakképesítés | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | X | | X | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | |
| | | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | | | X | | | | |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | X | X | X | X | | X | X |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | X | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság | | | | X | | X | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | | | X | X | X | X |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | X | | X | | | | |
| 31-582-09-0010-31-04 - Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő | szakképesítés-elágazás | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | Dunaferr Szakközép -és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | EUROKT-AKADÉMIA Szakképző és Szakmai Szolgáltató Kft. | | X | | X | | X | |
| | | Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola | | | | X | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | Inczédy György Középiskola, Szakiskola és kollégium | | | | X | | | |
| | | INFORG Oktató, Tervező, Szervező Kft. | X | | | | | | |
| | | Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | | | | |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | | | | X |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | SZTÁV Felnőttképző zRt. | X | X | | X | X | X | X |
| 31-582-04-0100-31-02 - Vízszigetelő | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| 31-521-11-0100-31-06 - Volframelektródás hegesztő | részszakképesítés | Andrássy Gyula Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | | X | | | | | |
| | | Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és kollégium | | | X | | | | |
| | | GYÁÉV SZAKKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KFT. | X | | | | | | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. | | | | | | X | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Szombathelyi Regionális Képző Központ | X | | | | | | |
| | | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | | | X | | | | |
| 31-341-01-0010-31-06 - Zöldség-gyümölcs eladó | szakképesítés-elágazás | Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | X | | |
| | | CSÚCS 91 Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft. | | | | | X | | X |
| | | Debreceni Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | DELIKATES FELNŐTTKÉPZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | | X | | X | | | X |
| | | Eötvös József Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Karácsony Sándor Kollégium | | | | X | | | |
| | | FÉNY-SZOFT Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság | X | | | | | | |
| | | Gépipari Tudományos Egyesület | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. | X | X | | | | | |
| | | J. L. SEAGULL Szakképző Iskola | | | | | | X | |
| | | KECSKEMÉTI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT | | | | | X | | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola | | | | | | X | |
| | | Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Korlátolt Felelősségű Társaság | X | X | X | X | X | X | X |
| | | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | X | | | | | |
| | | Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) | X | X | X | X | X | X | X |
| | | KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÉKÉS MEGYEI SZERVEZETE | | | | | X | | |
| | | Magyar Iparszövetség Oktatási és Szolgáltató Központ Kft. | X | | | X | | X | X |
| | | NOVOSCHOOL Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft. | | | | | | | X |
| | | Nyír-Dinamika Ipari, Kereskedelmi és Szakképző Kft. | | | | X | | | |
| | | Nyíregyházi Regionális Képző Központ | | | | X | | | |
| | | OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. | | X | | X | | | |
| | | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | | | X | | | | |
| | | Pécsi Regionális Képző Központ | | | X | | | | |
| | | PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság | X | X | X | X | | X | X |
| | | Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége | | | | | | | X |
| | | Plánet Oktatásszervező- és Termékelőállító Kft | | | | | | | X |
| | | PROJEKT OKTATÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | | | | X | | | |
| | | RIVIERA-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | | | | X | | | |
| | | School of Business Zalaegerszeg Üzleti Szakképző Iskola | X | | | | | | |
| | | Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium | | | | X | | X | |
| | | Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft. | | | | | | | X |
| | | Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium | | | | | | X | |
| | | Trainex Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. | | | | | | | X |
| 31-582-05-0100-21-01 - Zsaluzóács | részszakképesítés | OK-TAT-60 Kft. | | | | X | | X | |
| Régió neve | | Régióba tartozó megyék | Jel | | | | | |
| Nyugat-Dunántúli régió | | Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye | NyD | | | | | |
| Közép-Dunántúli régió | | Veszprém megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye | KD | | | | | |
| Dél-Dunántúli régió | | Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye | DD | | | | | |
| Közép-Magyarországi régió | | Budapest, Pest megye | KM | | | | | |
| Észak-Magyarországi régió | | Heves megye, Nógrád megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye | ÉM | | | | | |
| Észak-Alföldi régió | | Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | ÉA | | | | | |
| Dél-Alföldi régió | | Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye | DA | | | | |
4. számú melléklet a 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 37/2003. (XII. 30.) OM rendelet szerinti szakképesítésekre vonatkozó vizsgaszervezési jogosultsága
Szak- képesítés szintje | Tanulmányi terület | Sor- szám | Szakképesítés megnevezése |
| 52 | 5443 | 01 | Acél- és fémszerkezeti technikus |
| 33 | 5216 | 01 | Ács-állványozó |
| 52 | 5412 | 01 | Általános vegyésztechnikus |
| 52 | 5443 | 02 | Anyagmozgató építőgépész-technikus |
| 53 | 5401 | 01 | Anyagvizsgáló (az eljárás és a szakterület feltüntetésével) |
| 31 | 5262 | 02 | Asztalosipari szerelő |
| 34 | 5282 | 01 | Atomerőművi dozimetrikus |
| 32 | 5252 | 01 | Atomerőművi gépész (a tevékenység feltüntetésével) |
| 32 | 5236 | 01 | Atomerőművi karbantartó (a tevékenység feltüntetésével) |
| 34 | 5223 | 01 | Atomerőművi műszerész (a tevékenység feltüntetésével) |
| 53 | 5252 | 01 | Atomerőművi operátor (a tevékenység feltűntetésével) |
| 52 | 5282 | 01 | Atomerőművi vegyészlaboráns |
| 52 | 5499 | 01 | Automatizálási technikus (a szakirány megjelölésével) |
| 31 | 5216 | 02 | Bádogos és épületbádogos |
| 52 | 5436 | 01 | Bányagépész-technikus |
| 52 | 5436 | 02 | Bányaipari aknásztechnikus |
| 52 | 5436 | 03 | Bányavillamossági technikus |
| 52 | 3439 | 01 | Becsüs (a szakirány megjelölésével) |
| 53 | 3435 | 01 | Beruházói szakelőadó |
| 54 | 3404 | 03 | Beszédíró gyorsíró |
| 54 | 5070 | 02 | Bölcsődei szakgondozó |
| 31 | 5272 | 01 | Bőripari szabász |
| 31 | 5272 | 02 | Bőripari varrómunkás (tűző) |
| 52 | 5411 | 01 | Bőrkonfekció-ipari technikus |
| 21 | 5272 | 01 | Bőrtárgykészítő |
| 33 | 5272 | 03 | Cipőfelsőrész-készítő |
| 52 | 5411 | 04 | Cipőipari technikus |
| 52 | 3435 | 11 | Controlling asszisztens |
| 54 | 5012 | 02 | Csecsemő- és gyermekápoló |
| 54 | 5070 | 01 | Csecsemő- és kisgyermekgondozó |
| 55 | 8933 | 01 | Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó |
| 31 | 5216 | 04 | Cserépkályha- és kandallóépítő |
| 52 | 7899 | 05 | Drágakő-meghatározó |
| 52 | 5412 | 02 | Drog- és toxikológiai technikus |
| 51 | 7862 | 02 | Drogériai kereskedő |
| 51 | 5223 | 01 | Elektronikai műszerész |
| 34 | 5223 | 02 | Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmirendszer-szerelő |
| 52 | 5422 | 01 | Elektrotechnikai technikus |
| 33 | 7862 | 01 | Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő |
| 31 | 5233 | 01 | Eljárás szerinti hegesztő (az eljárás megjelölésével) |
| 53 | 5483 | 01 | Emelőgép-ügyintéző |
| 55 | 5483 | 01 | Energetikai mérnökasszisztens |
| 52 | 5483 | 04 | Energiatermelő és -hasznosító technikus (a szakirány megjelölésével) |
| 55 | 5812 | 01 | Építettkörnyezetmérnök-asszisztens (a szakirány megjelölésével) |
| 52 | 5499 | 02 | Építőanyag-ipari technikus |
| 31 | 5256 | 01 | Építőgép-karbantartó |
| 52 | 5443 | 03 | Épületgépész-technikus |
| 31 | 5216 | 07 | Épületszigetelő |
| 31 | 5216 | 08 | Épületszobrász |
| 34 | 5222 | 02 | Érintésvédelem-szabványossági felülvizsgáló |
| 34 | 5222 | 03 | Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója |
| 52 | 5422 | 02 | Erősáramú elektronikai technikus |
| 55 | 3433 | 03 | Európai Uniós üzleti szakügyintéző |
| 52 | 3435 | 01 | Európai üzleti asszisztens |
| 33 | 5262 | 04 | Faesztergályos |
| 31 | 5243 | 02 | Faipari gépmunkás |
| 52 | 5411 | 10 | Faipari technikus |
| 55 | 5499 | 03 | Faipari termelésszervező |
| 31 | 5291 | 03 | Fajátékkészítő |
| 31 | 7822 | 01 | Falusi vendéglátó |
| 31 | 5216 | 09 | Fapadlózó és burkoló |
| 55 | 5282 | 1 | Farmakológus szakasszisztens |
| 31 | 5291 | 04 | Fatömegcikk- és eszközgyártó |
| 52 | 5483 | 02 | Felelős gázüzemi vezető (a szakterület megjelölésével) |
| 55 | 5412 | 03 | Felületvédelmi technológus |
| 51 | 5222 | 01 | Felvonószerelő |
| 52 | 5432 | 07 | Fémipari anyagtechnikus |
| 33 | 5276 | 01 | Férfiruha-készítő |
| 31 | 5274 | 01 | Filmnyomó és kendőfestő |
| 52 | 5499 | 03 | Finommechanikai technikus |
| 53 | 5483 | 02 | Gáz- és olajtüzelőberendezés-minősítő, felülvizsgáló |
| 32 | 5236 | 02 | Gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező |
| 55 | 3439 | 01 | Gazdálkodási menedzser asszisztens (a szakok megjelölésével) |
| 55 | 3433 | 01 | Gazdasági idegen nyelvi levelező |
| 31 | 5483 | 04 | Gázfogadó- és átadóállomás-kezelő |
| 31 | 5216 | 10 | Gázvezeték- és készülékszerelő |
| 52 | 5436 | 05 | Geológus-geofizikus technikus |
| 52 | 5442 | 02 | Gépésztechnikus |
| 52 | 5442 | 03 | Gépgyártás-technológus technikus |
| 55 | 5442 | 01 | Gépipari mérnökasszisztens |
| 52 | 5442 | 04 | Gépipari számítástechnikai technikus |
| 33 | 3404 | 02 | Gépíró és szövegszerkesztő |
| 52 | 5442 | 05 | Gépszerkesztő technikus |
| 54 | 8933 | 05 | Gerontológiai gondozó |
| 31 | 5220 | 01 | Gipszmintakészítő |
| 52 | 7899 | 01 | Grafológus szakasszisztens |
| 52 | 5412 | 03 | Gumi- és műanyagipari technikus |
| 33 | 5292 | 01 | Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó |
| 31 | 5244 | 02 | Gumigyártó és -feldolgozó |
| 21 | 5291 | 05 | Gyékény-, szalma-, csuhéj tárgykészítő |
| 34 | 5276 | 01 | Gyermekruha-készítő |
| 31 | 5244 | 03 | Gyógyszer- és tápszerkészítő |
| 52 | 5412 | 05 | Gyógyszerkészítmény-gyártó és minőségbiztosító asszisztens |
| 31 | 7822 | 02 | Gyorsétkeztetési eladó |
| 51 | 5223 | 02 | Háztartás-elektronikai műszerész |
| 51 | 5222 | 02 | Háztartásigép-szerelő |
| 53 | 1408 | 01 | Hegesztő gyakorlati oktató (I., II., az eljárás megjelölésével) |
| 52 | 5499 | 06 | Hegesztőtechnikus |
| 52 | 5423 | 01 | Híradásipari technikus |
| 31 | 5216 | 12 | Hő- és hangszigetelő |
| 31 | 5216 | 21 | Hő-, hangszigetelő és ipari bádogos |
| 31 | 7862 | 02 | Hulladékgyűjtő |
| 54 | 3442 | 02 | Humán controlling ügyintéző |
| 31 | 7862 | 03 | Hús- és hentesáru-eladó |
| 54 | 3404 | 01 | Idegen nyelvi menedzserasszisztens |
| 54 | 3404 | 02 | Idegen nyelvi ügyintéző titkár |
| 54 | 7872 | 01 | Idegenforgalmi menedzser |
| 55 | 7872 | 01 | Idegenforgalmi szakmenedzser |
| 52 | 7872 | 02 | Idegenforgalmi technikus |
| 52 | 7872 | 03 | Idegenforgalmi ügyintéző |
| 52 | 3452 | 02 | Igazgatási ügyintéző |
| 52 | 3435 | 08 | Integrált ügyfélkapcsolatok asszisztense |
| 52 | 5499 | 07 | Ipari biotechnológus technikus |
| 52 | 5423 | 02 | Ipari elektronikai technikus |
| 31 | 5236 | 01 | Ipari- és kereskedelmihűtőgép-szerelő |
| 31 | 5292 | 05 | Ipari üvegműves |
| 31 | 5252 | 01 | Iparigáz- és olajtüzelőberendezés-kezelő |
| 32 | 5236 | 04 | Iparigáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, -karbantartó, -javító |
| 52 | 5423 | 04 | Irodagép-technikus |
| 52 | 3404 | 05 | Irodai asszisztens |
| 52 | 8999 | 01 | Jelnyelvi tolmács |
| 55 | 3452 | 01 | Jogi asszisztens |
| 34 | 5222 | 05 | Kábelszerelő (a tevékenység feltüntetésével) |
| 33 | 5276 | 02 | Kalapos és sapkakészítő |
| 52 | 5411 | 06 | Kárpitosipari technikus |
| 21 | 5291 | 01 | Kefe- és seprőkészítő |
| 32 | 5292 | 01 | Kehelycsésze- és pohárbefúvó (kézi) |
| 31 | 7842 | 01 | Kelmefestő és -tisztító |
| 21 | 5292 | 01 | Képkeretező és üvegező |
| 31 | 5237 | 01 | Kerékpárszerelő |
| 54 | 3434 | 02 | Kereskedelmi menedzser |
| 55 | 7862 | 01 | Kereskedelmi szakmenedzser |
| 52 | 7862 | 02 | Kereskedelmi technikus |
| 32 | 7862 | 01 | Kereskedő vállalkozó |
| 33 | 7812 | 02 | Kéz- és lábápoló, műkörömépítő |
| 21 | 5291 | 08 | Kézi és gépi hímző |
| 55 | 3434 | 03 | Kis- és középvállalkozási menedzser |
| 33 | 5262 | 08 | Kishajó- és csónaképítő |
| 54 | 5262 | 01 | Kishajó- és csónaképítő technikus |
| 31 | 5243 | 03 | Kisofszetgép-kezelő |
| 31 | 5252 | 02 | Kisteljesítményűkazán-fűtő |
| 55 | 5232 | 01 | Kohómérnök asszisztens |
| 31 | 5259 | 02 | Kompresszor-, légtartály- és szivattyúkezelő |
| 31 | 7862 | 05 | Konfekció-, méteráru- és lakástextil-eladó |
| 33 | 5276 | 03 | Konfekcióipari szabász |
| 21 | 5291 | 07 | Kosárfonó és fonottbútor-készítő |
| 54 | 3436 | 02 | Költségszakértő |
| 31 | 5256 | 02 | Könnyűgépkezelő |
| 55 | 5411 | 01 | Könnyűipari mérnökasszisztens (a szakirány megjelölésével) |
| 31 | 5278 | 06 | Könyvkötő asszisztens |
| 33 | 5237 | 01 | Kötő- és varrógépműszerész |
| 33 | 5276 | 04 | Kötőipari konfekciósfehérnemű-készítő |
| 31 | 5274 | 03 | Kötöttárukészítő |
| 52 | 3435 | 10 | Közbeszerzési referens |
| 31 | 5211 | 02 | Külfejtésesbánya-művelő |
| 55 | 3433 | 02 | Külgazdasági üzletkötő |
| 52 | 3433 | 01 | Külkereskedelmi ügyintéző |
| 54 | 3433 | 03 | Külkereskedelmi üzletkötő |
| 33 | 5276 | 10 | Lakástextilvarró, -javító |
| 52 | 5286 | 01 | Látszerész és fotocikk-kereskedő |
| 55 | 5499 | 01 | Logisztikai műszaki menedzserasszisztens |
| 54 | 3435 | 01 | Logisztikai szervező |
| 52 | 3435 | 02 | Logisztikai ügyintéző |
| 52 | 5801 | 01 | Magasépítő technikus |
| 54 | 3434 | 03 | Marketing- és reklámmenedzser |
| 52 | 3435 | 04 | Marketing- és reklámügyintéző |
| 33 | 5237 | 02 | Mechanikai műszerész |
| 51 | 5223 | 06 | Mechatronikai műszerész |
| 52 | 5423 | 06 | Mechatronikai technikus |
| 55 | 1408 | 01 | Médiatechnológus asszisztens |
| 52 | 5801 | 02 | Mélyépítő technikus |
| 54 | 8933 | 01 | Mentálhigiénés asszisztens |
| 51 | 5401 | 01 | Minőségellenőr |
| 53 | 5401 | 05 | Minőségirányítási belső auditor |
| 33 | 5234 | 01 | Motorkerékpár-szerelő és javító |
| 54 | 3443 | 01 | Munkaerő-piaci instruktor |
| 71 | 3443 | 01 | Munkaerő-piaci menedzser |
| 52 | 3443 | 01 | Munkaerő-piaci ügyintéző |
| 53 | 5499 | 01 | Munkavédelmi technikus |
| 31 | 5244 | 08 | Műanyag-feldolgozó |
| 31 | 5244 | 09 | Műanyag-hegesztő (az eljárás feltüntetésével) |
| 51 | 5262 | 01 | Műbútorasztalos |
| 33 | 5401 | 01 | Műszaki rajzoló (a szakirány megjelölésével) |
| 52 | 5423 | 07 | Műszaki számítástechnikai technikus |
| 52 | 5499 | 08 | Műszaki üzletszervező technikus |
| 32 | 5233 | 02 | NC-, CNC-gépkezelő (a technológia feltüntetésével) |
| 34 | 5233 | 01 | NC-, CNC-programozó technológus |
| 31 | 5256 | 03 | Nehézgépkezelő |
| 21 | 5274 | 01 | Nemszőttkelmegyártó |
| 54 | 3433 | 05 | Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser |
| 55 | 3433 | 04 | Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző |
| 54 | 3434 | 05 | Nonprofit menedzser |
| 52 | 3435 | 07 | Nonprofit ügyintéző |
| 33 | 5276 | 05 | Nőiruha-készítő |
| 32 | 5252 | 04 | Nyomástartóedény-gépész |
| 51 | 5243 | 01 | Nyomdai gépmester |
| 52 | 5278 | 02 | Nyomdai kiadvány- és képszerkesztő |
| 31 | 5278 | 05 | Nyomdai segédgépmester |
| 54 | 5411 | 02 | Nyomdaipari technikus |
| 54 | 5411 | 03 | Nyomtatványfeldolgozó technikus |
| 54 | 5411 | 04 | Nyomtatványszerkesztő technikus |
| 33 | 5286 | 01 | Optikai üvegcsiszoló |
| 52 | 5423 | 08 | Orvoselektronikai technikus |
| 33 | 5237 | 05 | Orvosikéziműszer-készítő |
| 34 | 5222 | 06 | Önálló hálózatkezelő |
| 31 | 5232 | 06 | Öntőipari mintakészítő |
| 31 | 5243 | 05 | Papírgyártó és -feldolgozó |
| 52 | 5411 | 07 | Papíripari technikus |
| 51 | 5244 | 03 | Pirotechnikus (a szakirány megjelölésével) |
| 31 | 7899 | 02 | Propánbutáncseretelep-kezelő |
| 31 | 5259 | 03 | Propánbutángázlefejtő és töltőberendezés-kezelő |
| 52 | 3404 | 02 | Protokoll-ügyintéző |
| 54 | 8402 | 01 | PR-szakreferens |
| 51 | 5223 | 09 | Rádió- és hangtechnikai műszerész |
| 31 | 5292 | 10 | Redőny-, reluxakészítő, -javító |
| 55 | 3435 | 01 | Reklámszervező szakmenedzser |
| 52 | 5411 | 08 | Ruhaipari technikus (a szakirány megjelölésével) |
| 33 | 7862 | 03 | Ruházati kereskedő |
| 55 | 8409 | 02 | Sajtótechnikus |
| 34 | 5251 | 01 | Sújtólég- és robbanásbiztos villamosberendezés-kezelő |
| 54 | 5499 | 01 | Szabványalkotó |
| 53 | 5499 | 02 | Szabványügyintéző |
| 52 | 7822 | 04 | Szállodai portás |
| 51 | 5223 | 10 | Számítástechnikai műszerész |
| 31 | 5236 | 03 | Szellőző- és klímaberendezés-szerelő |
| 54 | 3442 | 01 | Személyügyi gazdálkodó |
| 52 | 3442 | 01 | Személyügyi ügyintéző |
| 54 | 3404 | 04 | Szerkesztőségi asszisztens |
| 31 | 5216 | 16 | Szerkezetlakatos |
| 52 | 5442 | 06 | Szerszám- és készülékszerkesztő technikus |
| 33 | 5233 | 02 | Szerszámkészítő |
| 21 | 5272 | 04 | Szíjgyártó-nyerges |
| 33 | 5212 | 05 | Szikvíz- és szénsavasüdítőital-készítő |
| 33 | 5278 | 07 | Szita- és tamponnyomó |
| 31 | 5216 | 17 | Szobafestő-mázoló és tapétázó |
| 54 | 8933 | 02 | Szociális asszisztens |
| 33 | 8933 | 02 | Szociális gondozó és ápoló |
| 54 | 8933 | 03 | Szociális gondozó és szervező |
| 54 | 8933 | 04 | Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző |
| 33 | 5276 | 09 | Szőrme- és bőrkonfekcionáló |
| 54 | 3435 | 04 | Társadalombiztosítási szakelőadó |
| 52 | 3435 | 05 | Társadalombiztosítási ügyintéző |
| 51 | 5223 | 11 | Televízió- és videotechnikai műszerész |
| 55 | 5499 | 02 | Terméktervező műszaki menedzserasszisztens |
| 54 | 5482 | 01 | Termelésirányító |
| 52 | 5278 | 01 | Tervezőszerkesztő |
| 52 | 5411 | 11 | Textiliparitermék-menedzser |
| 21 | 5291 | 09 | Textiljáték-készítő |
| 52 | 5411 | 09 | Textiltechnikus |
| 52 | 5412 | 04 | Textilvegyipari technikus |
| 55 | 3434 | 02 | Titkárságvezető |
| 31 | 7862 | 07 | Töltőállomás-kezelő, eladó |
| 32 | 7862 | 02 | Tüzelő- és építőanyag-kereskedő |
| 52 | 3435 | 09 | Ügyfélszolgálati asszisztens |
| 52 | 3404 | 04 | Ügyintéző titkár |
| 52 | 3404 | 01 | Ügyviteli asszisztens |
| 32 | 5292 | 02 | Üvegfestő és ólmozottüveg készítő |
| 52 | 3433 | 03 | Üzleti ügyintéző |
| 55 | 3435 | 02 | Üzletviteli szakmenedzser |
| 31 | 5211 | 04 | Vájár (mélyművelő) |
| 52 | 3435 | 06 | Vállalkozásszervező |
| 33 | 7862 | 04 | Vas- és műszaki kereskedő |
| 31 | 5220 | 04 | Vasbeton- és műkőkészítő |
| 51 | 5282 | 07 | Vegyészlaboráns |
| 55 | 5412 | 02 | Vegyész-mérnökasszisztens |
| 31 | 5244 | 14 | Vegyianyaggyártó |
| 52 | 5449 | 02 | Vegyipari gépésztechnikus |
| 55 | 5412 | 04 | Vegyipari méréstechnológus |
| 52 | 5499 | 10 | Vegyipari minőségbiztosítási technikus |
| 55 | 5412 | 01 | Vegyipari-gépészmérnök asszisztens |
| 33 | 7822 | 02 | Vendéglátó eladó |
| 54 | 3434 | 04 | Vendéglátó menedzser |
| 55 | 7822 | 01 | Vendéglátó szakmenedzser |
| 52 | 7822 | 02 | Vendéglátó technikus |
| 32 | 7822 | 01 | Vendéglátó vállalkozó |
| 52 | 5482 | 03 | Veszélyesáru-/ADR-ügyintéző |
| 52 | 5442 | 07 | Vezérlés- és szabályozástechnikai technikus |
| 52 | 5422 | 03 | Villamosgép és -berendezési technikus |
| 34 | 5222 | 08 | Villamosgép- és berendezéskezelő |
| 33 | 5222 | 03 | Villamosgép- és készülékszerelő |
| 34 | 5222 | 09 | Villamoshálózat szerelő |
| 55 | 5423 | 01 | Villamosmérnök-asszisztens (a szakirány megjelölésével) |
| 34 | 5222 | 10 | Villamosmű-kezelő |
| 31 | 5252 | 04 | Villamosművi algépész |
| 32 | 5252 | 05 | Villamosművi blokkgépész |
| 32 | 5252 | 07 | Villamosművi kalorikus gépész |
| 31 | 5252 | 06 | Villamosművi kezelő (a technológia és a tevékenység megjelölésével) |
| 34 | 5252 | 02 | Villamosművi vezetőgépész |
| 31 | 5252 | 09 | Villamosművi vízelőkészítő gépész |
| 31 | 5252 | 05 | Villamosművigázturbina-gépész |
| 32 | 5252 | 06 | Villamosművigőzturbina-gépész |
| 31 | 5252 | 07 | Villamosműviolajállomás-gépész |
| 34 | 5222 | 13 | Villámvédelem felülvizsgálója |
| 33 | 5216 | 03 | Villanyszerelő |
| 31 | 5216 | 20 | Vízvezeték- és központifűtés-szerelő |
