A jogszabály mai napon hatályos állapota

15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet

az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b), c), e), f), g), h), k), n), p), q) pontjában foglalt feladatkörömben - a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet 1. számú melléklete tartalmazza az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések felsorolását.

(2) Az 1. számú melléklet szerinti szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) E rendelet 3. számú melléklete tartalmazza a külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetését az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet 1. számú mellékletével kiadott Országos Képzési Jegyzékben (a továbbiakban: OKJ) szereplő szakképesítések között.

(4) E rendelet 4. számú melléklete tartalmazza a szakmai ismeretek típusaihoz és szakmai készségek szintjeihez tartozó meghatározásokat.

2. § (1) Ez a rendelet 2008. augusztus 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos jogszabályokban foglalt szakmai és vizsgakövetelmények alapján kell befejezni. Javító-, pótlóvizsgák letételére a képzés megkezdésekor hatályos jogszabályi követelmények szerint a képzés befejezését követő 1 évig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig van lehetőség.

(3) A hatályon kívül helyezett szakmai és vizsgakövetelményekhez tartozó szakképesítések tekintetében a szakmai vizsga megszervezésére elnyert jogosultság, a felnőttképzést folytató intézmény nyilvántartásba vétele, továbbá az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékben, valamint az Országos szakmai szakértői névjegyzékben szereplés az OKJ szakképesítései esetében az e rendelet 3. számú mellékletében megjelölteknek megfelelően, a külön jogszabályokban meghatározott határidőig érvényes.

3. §

1. számú melléklet a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelethez

Az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések

A B C D E F G H I J

1 Szakképesítés OKJ-ben szereplő adatai

2 Sor-
szám
sor-
száma
azonosító száma megnevezése Szakmacsoport elnevezése

3 1. 284. 54 343 03 0000 00 00 Közbeszerzési referens Közgazdaság

4 2. 302. 52 345 01 Hatósági és közigazgatási ügyintéző Ügyvitel

5 52 345 01 0010 52 01 Elágazás: Migrációs ügyintéző II.

6 52 345 01 0010 52 02 Elágazás: Nyilvántartási és okmányügyintéző

7 52 345 01 0001 61 01 Ráépülés: Migrációs ügyintéző I.

8 3. 306. 55 346 03 0000 00 00 Rendészeti asszisztens Egyéb szolgáltatások

9 4. 348. 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr Egyéb szolgáltatások

10 31 861 01 0100 31 01 Részszakképesítés: Testőr

11 31 861 01 0100 31 02 Részszakképesítés: Vagyonőr

12 31 861 01 0001 31 01 Ráépülés: Bankőr

13 31 861 01 0001 31 02 Ráépülés: Fegyveres biztonsági őr

14 31 861 01 0001 31 03 Ráépülés: Kutyás őr

15 31 861 01 0001 31 04 Ráépülés: Kutyavezető - biztonsági őr

16 31 861 01 0001 31 05 Ráépülés: Pénzszállító

17 31 861 01 0001 31 06 Ráépülés: Rendezvénybiztosító

18 5. 349. 54 861 01 0000 00 00 Biztonságszervező I. Egyéb szolgáltatások

19 54 861 01 0100 33 01 Részszakképesítés: Biztonságszervező II.

20 6. 350. 31 861 02 1000 00 00 Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Egyéb szolgáltatások

21 31 861 02 0100 21 01 Részszakképesítés: Biztonságtechnika-kezelő

22 31 861 02 0100 31 01 Részszakképesítés: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

23 31 861 02 0100 31 02 Részszakképesítés: Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

24 7. 351. 52 861 01 0000 00 00 Büntetés-végrehajtási felügyelő I. Egyéb szolgáltatások

25 52 861 01 0100 31 01 Részszakképesítés: Büntetés-végrehajtási felügyelő II.

26 52 861 01 0001 52 01 Ráépülés: Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

27 8. 363. 52 861 03 0000 00 00 Közterületfelügyelő Egyéb szolgáltatások

28 9. 365. 52 861 04 0000 00 00 Magánnyomozó Egyéb szolgáltatások

29 10. 370. 31 861 03 0000 00 00 Parkolóőr Egyéb szolgáltatások

30 31 861 03 0100 31 01 Részszakképesítés: Díjbeszedő - leolvasó

31 11. 372. 61 861 01 Rendészeti szervező Egyéb szolgáltatások

32 61 861 01 0010 61 01 Elágazás: Határrendész-szervező

33 61 861 01 0010 61 02 Elágazás: Katasztrófavédelmi - polgári védelmi szervező

34 61 861 01 0010 61 03 Elágazás: Rendőrszervező

35 61 861 01 0010 61 04 Elágazás: Tűzoltószervező

36 12. 373. 52 861 06 Rendőr Egyéb szolgáltatások

37 52 861 06 0100 52 01 Részszakképesítés: Kormányőr

38 52 861 06 0100 52 02 Részszakképesítés: Objektumőr-kísérő

39 52 861 06 0010 52 01 Elágazás: Határrendészeti-rendőr

40 52 861 06 0010 52 02 Elágazás: Közrendvédelmi-rendőr

41 52 861 06 0001 52 01 Ráépülés: Kutyavezető - rendőr

2. számú melléklet a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI REFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 343 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Közbeszerzési referens

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Szakképesítés-elágazások Nincsenek

3.3 Szakképesítés-ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3619

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Közbeszerzési referens - 500

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Közbeszerzési referens

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 70%

3. Gyakorlat aránya: 30%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3619 Egyéb gazdasági ügyintéző

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alkalmazza a közbeszerzési és kapcsolódó jogszabályokat

Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérőkre háruló tervezési feladatokat, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a beszerzéssel érintett piac keresleti és kínálati viszonyainak, árainak alakulását

Ajánlatkérői oldalon előkészíti a közbeszerzési eljárásokat

Ajánlatkérői oldalon koordinálja a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, illetve bekapcsolódik az esetleges jogorvoslati panaszok kezelésébe

Ajánlatkérői oldalon nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését

Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlattevői oldalon jelentkező feladatokat, így különösen figyelemmel kíséri a megjelent közbeszerzési hirdetményeket

Javaslatot tesz az eljárásban való részvételre és koordinálja az eljárásban való részvétellel, valamint az esetleges jogorvoslattal kapcsolatos feladatokat és részt vesz az ajánlat/részvételi jelentkezés összeállításában

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1960-06 Közbeszerzés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a közbeszerzési törvényt és a kapcsolódó jogszabályokat, továbbá figyelemmel kíséri a Közbeszerzések Tanácsa és más szervezetek által kiadott közbeszerzési vonatkozású segédanyagokat

Nyomon követi a közbeszerzési vonatkozású jogszabályok változásait

Ismeri az Európai Közösségek közbeszerzéseket szabályozó joganyagát

Koordinálja a közbeszerzési terv elkészítését, módosítását, és azok nyilvánosságra hozatalát

Összeállítja az éves statisztikai összegezést és gondoskodik annak határidőre a Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldéséről, valamint nyilvánosságra hozataláról

Közreműködik a közbeszerzési szabályzat és felelősségi rend elkészítésében, illetve adott esetben az eseti közbeszerzési szabályzat/felelősségi rend összeállításában

Vizsgálja az adott beszerzésnek a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozását a kivételekre is tekintettel, meghatározza a beszerzési tárgyat és az egy eljárásban megvalósítandó közbeszerzéseket

Vizsgálja a részajánlattételi lehetőséget, illetve kötelezettséget

Vizsgálja a beszerzéssel érintett piac sajátosságait, versenyviszonyait és az információkat felhasználja a közbeszerzés tárgyának, értékének meghatározása és a felhívás, valamint a dokumentáció összeállítása során

Megállapítja a közbeszerzések becsült értékét az egybeszámítási szabályokra is tekintettel, meghatározza az adott közbeszerzésre alkalmazandó eljárásrendet az irányadó értékhatárok alapján

Megvizsgálja az elektronikus eljárási cselekmények lebonyolításának lehetőségét, módját

Megvizsgálja a közbeszerzési eljárás környezetbarát módon történő megvalósításának lehetőségeit, és adott esetben a szociális szempontok érvényesítésének lehetőségét, és javaslatot tesz az ajánlatkérőnek a környezetvédelmi és szociális célok érvényesítésének módjára

Időszakos/előzetes összesített tájékoztatót készít

Alkalmazza az összeférhetetlenségi szabályokat; összeférhetetlenségi/távolmaradási nyilatkozatot szerkeszt

Érvényesíti a közbeszerzési eljárásban a szakértelem biztosításával szemben támasztott követelményeket, indokolt esetben kezdeményezi hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonását

Részt vesz a közbeszerzés tárgyának meghatározásában, a közbeszerzési törvénynek megfelelő műszaki leírás összeállításában, a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott műszaki, gazdasági és egyéb követelmények meghatározásában

Javaslatot tesz a közbeszerzés tárgyának megfelelő eljárási típus kiválasztására

Kiválasztja a megfelelő hirdetménytípust

Részt vesz az ajánlatkérői igényeket kifejezésre juttató elbírálási szempontrendszer kialakításában

Részt vesz az alkalmassági követelmények és a kizáró okok meghatározásában

Részt vesz a dokumentáció összeállításában

Részt vesz az eljárási cselekményekben ajánlatkérői oldalon, ellátja a hirdetmények közzétételéhez, nyilvánosságra hozatalához, illetve adott esetben a felhívás ajánlattevőknek való megküldéséhez kapcsolódó feladatokat

Közreműködik a bírálóbizottság szabályszerű felállításában, működésének koordinálásában, részt vesz a döntés előkészítésében

Koordinálja az eljárással kapcsolatos teendőket, dokumentálja az eljárást

Koordinálja az ajánlattevők írásbeli kérdéseinek megválaszolását, konzultációt, helyszíni bejárást szervez a felhívás szabályaival összhangban

Szükség esetén gondoskodik a felhívás vagy a dokumentáció módosításával, a határidők meghosszabbításával, illetőleg a felhívás visszavonásával kapcsolatos hirdetmények elkészítéséről, közzétételéről, illetve nyilvánosságra hozataláról

Lebonyolítja a bontási eljárást és jegyzőkönyvet készít

Vizsgálja a beérkezett ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket és az ajánlattevőket/részvételre jelentkezőket

Megszervezi a tárgyalást, ha arra az eljárás során van lehetőség

Részt vesz az elektronikus árlejtés lebonyolításában, ha az eljárás során erre sor kerül

Lebonyolítja az eredményhirdetést, összeállítja a kapcsolódó dokumentumokat (összegezést, tájékoztatókat), gondoskodik a tájékoztató közzétételéről, nyilvánosságra hozataláról

Közreműködik a szerződéskötés lebonyolításában, gondoskodik a szerződéssel kapcsolatos nyilvánossági előírások érvényesítéséről

Az ajánlatkérő oldalán szükség esetén közreműködik a jogorvoslati eljárásban

Nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését ajánlatkérői oldalon

Felülvizsgálja a szerződésmódosításra vonatkozó igény indokoltságát és szabályszerűségét közbeszerzési szempontból

Előkészíti a szerződésmódosítást, összeállítja a kapcsolódó hirdetményt, gondoskodik annak közzétételéről, nyilvánosságra hozataláról

Előkészíti, bonyolítja a kiegészítő munkákra irányuló esetleges pótlólagos közbeszerzési eljárást

Összeállítja a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót/tájékoztatókat, megküldi közzétételre és gondoskodik a tájékoztató, valamint az egyéb, a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó adatok nyilvánosságra hozataláról

Ajánlattevői oldalon figyelemmel kíséri a TED adatbázisban, a Közbeszerzési Értesítőben közzétett hirdetményeket és a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett egyéb információkat, azonosítja az ajánlattevő tevékenységi körében kiírt eljárásokat és javaslatot tesz az abban való részvételre

Figyelemmel kíséri a vállalkozás piacainak keresleti-kínálati viszonyait és az árak alakulását

Részt vesz az alvállalkozókkal, valamint a közös ajánlattevőkkel való kapcsolatok kialakításában, a velük, illetve az esetleges erőforrás-szervezetekkel való kapcsolattartásban

A vállalkozás referencia-listáját összeállítja és gondoskodik annak napra készen tartásáról

Ajánlattevői oldalon koordinálja az eljárásban való részvételhez szükséges dokumentumok, igazolások beszerzését, ellenőrzi az adatbázisokban foglalt adatok megfelelőségét, adott esetben kéri a vállalkozás adatbázisba vételét

Összeállítja az ajánlatot/részvételi jelentkezést

Ellátja az ajánlat/részvételi jelentkezés beadásával kapcsolatos teendőket

Ellátja az eljárás során az ajánlattevői oldalon jelentkező feladatokat és képviseli az ajánlattevő érdekeit az eljárás teljes folyamatában

Ajánlattevői oldalon szükség esetén közreműködik a jogorvoslati eljárásban

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt irodatechnikai és multimédiás, valamint audiovizuális eszközöket kezel

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt kezeli a számítógépet és perifériáit

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt közreműködik az elektronikus adatok, elektronikusan rendelkezésre álló információk, elektronikus adatbázisok biztonságos mentésében és archiválásában

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt prezentációs technikákat alkalmaz, használ

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt kommunikációs tevékenységet végez

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt hivatalos levelezést folytat

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt hivatalos okmányokat tölt ki

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt munkaköréhez kapcsolódó hivatalos ügyeket intéz

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt munkájához szükséges informatikai eszközöket használ

Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt adatbázis- és iratkezelést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A közbeszerzési törvény célja és alapelvei

B A közbeszerzési törvény alanyi és tárgyi hatálya

B A közbeszerzési eljárások tervezéséhez, előkészítéséhez kapcsolódó feladatok

B Eljárásrendek, eljárástípusok és alkalmazási körük, elektronikus eljárási cselekmények

B Az egyes közbeszerzési eljárások lefolytatásának részletes szabályai

B A közbeszerzéshez kapcsolódó jogorvoslat lehetőségei és szabályai

B A Közbeszerzések Tanácsa intézményrendszere

B A közbeszerzések ellenőrzése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógéphasználat

4 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

5 Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Megbízhatóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktusmegoldó készség

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerben való gondolkodás

Információgyűjtés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1963-06 Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a közbeszerzési és a kapcsolódó jogszabályokat, figyelemmel kíséri változásukat, azok végrehajtására javaslatot tesz

Alkalmazza a közbeszerzési vonatkozású polgári jogi alapismereteket

Alkalmazza a közbeszerzési vonatkozású versenyjogi ismereteket

Ismeri és alkalmazza a közösségi közbeszerzési joganyagot, figyelemmel kíséri annak változásait

A közbeszerzési jogorvoslati eljárásban ismeri és alkalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (a továbbiakban: Ket.) irányadó rendelkezéseit

Indokolt esetben javaslatot tesz a jogorvoslati eljárás során az Európai Közösségek Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezésére

Iratokat, beadványokat készít elő

Elektronikus ügyintézést végez

Online cégnyilvántartást kezel

CD jogtárat használ

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Közösségi közbeszerzési jog kialakulásának története, a közösségi közbeszerzési jogforrások

B A közbeszerzési irányelvek rendszere, az irányelv fogalma

B A közbeszerzési vonatkozású rendeletek, a rendelet fogalma

B Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése és az eljárás menete

B A kötelezettségszegési eljárás (az Európai Bizottság eljárásának és következményeinek ismerete, az Európai Bíróság eljárása)

B A jogforrási hierarchia

B A jogszabályok hatályának és érvényességének fogalma

B A tulajdonjog fogalma, tárgya, tartalma

B A szerződések szerkezete, elemei, fő- és mellékkötelmek

B A szerződés létrejöttének, megkötésének szabályai

B A semmisség, megtámadhatóság fogalma, szabályai

B A kötbér és foglaló fogalma, szabályai

B A jótállás és szavatosság fogalma, szabályai

B A szerződést biztosító mellékkötelezettségek fajtái, bankgarancia és biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény fogalma, szabályai

B A szerződés megszegésének esetei és jogkövetkezményei

B A szerződés módosítása

B A vállalkozási szerződés szabályai

B A megbízás szabályai

B Az adásvétel, szállítási szerződés szabályai

B Az államháztartás alrendszerei

B A közigazgatási eljárás alapelvei

B A közigazgatási hatósági ügy és az ügyfél fogalma

B A joghatóság, hatáskör, illetékesség fogalma a Ket. alapján

B A közigazgatási hatósági eljárás a Ket. szerint

B A bizonyítási eljárás céljai, a bizonyítás eszközei a Ket. szerint

B A közigazgatási hatósági döntések

B A hatósági határozatra vonatkozó főbb szabályok

B A közigazgatási jogorvoslatok rendszere

B A jogerő fogalma, a hatósági döntések végrehajthatóságának feltételei

B A végrehajtás elrendelése és foganatosítása a Ket. szerint

B Az elektronikus ügyintézés és tájékoztatás szabályai

B A hatósági szolgáltatás szabályai

B A főbb közbeszerzési vonatkozású versenyjogi szabályok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógéphasználat

4 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

5 Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Megbízhatóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktusmegoldó készség

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerben való gondolkodás

Információgyűjtés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1964-06 Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elemzi a piac keresleti és kínálati jellemzőit, és meghatározza az árak várható alakulását a beszerzéssel érintett piacon

Befektetési döntések meghozatalában részt vesz

Cash-flowt, főbb mutatókat és beszámolót elemez

Ajánlatkérői oldalon részt vesz a pénzügyi, gazdasági alkalmassági feltételek meghatározásában

Ajánlatkérői oldalon részt vesz az ajánlattevők pénzügyi, gazdasági alkalmasságának megítélésében

Ajánlattevői oldalon összeállítja a pénzügyi, gazdasági alkalmasság igazolására benyújtandó dokumentumokat

Pénzügyi tárgyú, illetve pénzügyi vonatkozású beszerzési elemet is tartalmazó közbeszerzés esetén részt vesz a közbeszerzés tárgya meghatározásában

Részt vesz az elbírálási szempontrendszer és különösen az elbírálás módszerének meghatározásában, illetve az elbírálásban

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Makro- és mikroökonómiai alapfogalmak ismerete

C Az államháztartás felépítésének és működésének alapfogalmai

C A költségvetési szervek tervezési, végrehajtási és ellenőrzési folyamatainak alapvonásai

B Pénzügyi és számviteli alapismeretek

C A pénzügyi rendszer szerepe a gazdaságban

C Mérlegkészítési alapismeretek

B Mérlegből számítható mutatók elemzése

A Pénzügyi és gazdasági alkalmasság előírása

C Marketing alapfogalmak, a vásárlás döntési folyamatai

C Piac- és versenyanalízis

D Benchmarking

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógéphasználat

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

5 Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Megbízhatóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerben való gondolkodás

Információgyűjtés

Az 54 343 03 0000 00 00 azonosító számú, Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

1960-06 Közbeszerzés

1963-06 Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek

1964-06 Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Vizsgadolgozat készítése, a jelölt által választott gyakorlati eset feldolgozása (mely lehet a közbeszerzési referens által a közbeszerzési eljárás során ellátandó feladatok közül egy vagy többnek az elemzése), vagy valamely közbeszerzési kérdéskör feldolgozása a Döntőbizottság, a bíróságok, vagy az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, vagy különböző eljárási fajták alkalmazási feltételeinek összevetése, elemzése, az azokhoz kapcsolódó jogorvoslati gyakorlat feldolgozása.

Amennyiben a vizsgadolgozat nem a fenti témákat dolgozza fel, az elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra.

A vizsgázónak a vizsgadolgozatot az alábbi szerkesztési, terjedelmi előírások figyelembevételével kell összeállítania:

- a vizsgadolgozat (mellékletek, táblázatok, grafikonok nélküli) szövegrészének terjedelme legalább 30.000 karakter legyen; amennyiben a vizsgadolgozat - mellékletek nélkül - nem tesz eleget ezen terjedelmi követelménynek, elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra;

- a vizsgadolgozatnak eredeti, önálló munkát kell tartalmaznia;

- amennyiben a vizsgadolgozatban valamely egyéb forrásból idéz a vizsgázó (szakirodalom vagy korábbi vizsgadolgozat stb.), lábjegyzetben egyértelműen fel kell tüntetnie az erre való hivatkozást;

- a vizsgadolgozat részét kell képezze a felhasznált irodalom jegyzéke;

- kellő figyelmet kell fordítani a vizsgadolgozat rendezettségére, külalakjára és a helyesírásra.

A vizsgadolgozat bírálója köteles a dolgozatot szövegesen is értékelni, továbbá a kapcsolódó szóbeli vizsgatevékenység leírásában foglaltaknak megfelelően részletes bírálatot készíteni a vizsgabizottság számára (az értékelőlap kitöltésével), melynek részeként köteles a vizsgadolgozat védéséhez legalább két, a vizsgadolgozathoz kapcsolódó közbeszerzési tárgyú kérdést javasolni.

Modulzáró vizsga eredményes letétele

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1960-06 Közbeszerzés

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Közbeszerzési ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 150 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Közbeszerzési ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Vizsgadolgozat védése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 40%

3. feladat 20%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1963-06 Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Jogi ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1964-06 Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Gazdasági és pénzügyi ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 54 343 03 0000 00 00 azonosító számú, Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 50%

2. vizsgarész: 25%

3. vizsgarész: 25%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

1. vizsgarészből: felmentés nem adható

2. vizsgarészből: jogi szakirányú oklevél megléte

3. vizsgarészből: gazdasági szakirányú oklevél megléte

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

A vizsgázók mindig az írásbeli, illetőleg a szóbeli vizsgarész megkezdésének időpontjában hatályos jogszabályok alapján vizsgáznak. Az írásbeli, illetőleg a szóbeli vizsgarész megkezdését legfeljebb 30 nappal megelőzően hatályba lépett jogszabály-változásokat már nem lehet számon kérni.

A szakmai vizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a vizsgázó vizsgafeladatonként legalább 51%-os eredményt ér el. Vizsgafeladat/vizsgafeladatok sikertelen teljesítése esetén a vizsgázó a szakmai vizsgát folytathatja, javítóvizsgát a sikertelen vizsgafeladatból/vizsgafeladatokból kell tennie.

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Közbeszerzési referens

Számítógép konfiguráció, Internet-hozzáférés X

Hatályos jogszabály gyűjtemény X

HATÓSÁGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 52 345 01

2. A szakképesítés megnevezése: Hatósági és közigazgatási ügyintéző

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Elágazások

Azonosítószám: 52 345 01 0010 52 01

Megnevezés: Migrációs ügyintéző II.

Azonosítószám: 52 345 01 0010 52 02

Megnevezés: Nyilvántartási és okmányügyintéző

3.3 Ráépülés

Azonosítószám: 52 345 01 0001 61 01

Megnevezés: Migrációs ügyintéző I.

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3602

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés/Ráépülés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Hatósági és közigazgatási ügyintéző - 800

Migrációs ügyintéző I. - 200

II. EGYÉB ADATOK

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Migrációs ügyintéző II.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: Büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány vagy a munkáltató által kiadott igazolás arról, hogy a jelentkező olyan munkakörben dolgozik, amelynek betöltéséhez elengedhetetlen feltétel az erkölcsi bizonyítvány.

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Nyilvántartási és okmányügyintéző

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák:

- Büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány vagy a munkáltató által kiadott igazolás arról, hogy a jelentkező olyan munkakörben dolgozik, amelynek betöltéséhez elengedhetetlen feltétel az erkölcsi bizonyítvány.

- Ha a jelentkező nem a munkaadó által kötelezett a szakképzettség megszerzésére, akkor igazolás a munkáltatótól, hogy a jelentkezőt a képesítés megszerzését követően a szakképesítéshez kötött munkakörben kívánja foglalkoztatni, és a gyakorlati képzéshez szükséges feltételeket (gyakorlati oktatás, a szakrendszerekhez való hozzáférés) számára biztosítja.

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Migrációs ügyintéző I.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 52 345 01 0010 52 01 Migrációs ügyintéző II.

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3602 Igazgatási ügyintéző

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alapeljárást folytat le

Jogorvoslati eljárást folytat le

Végrehajtási eljárást folytat le

Közreműködik más hatósági és bírósági eljárásokban

Döntés- és jogszabály-előkészítést végez

Tájékoztatást ad, adatszolgáltatást végez szóban és írásban

Iratkezelési feladatokat és adminisztratív teendőket lát el

Idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat végez

Állampolgársági ügyekben döntés előkészítést támogató feladatokat végez

Ellátja a munkakörébe tartozó idegenrendészeti feladatokat

Önállóan végzi a hatáskörébe tartozó menekültügyi feladatokat

Okmányokat előkészít gyártásra

Okmányokat előállít/visszavon

Speciális okmányirodai hatósági ügyintézést végez

Speciális okmányirodai ügyiratkezelést végez

Okmányirodai számítástechnikai eszközöket kezel

Okmányirodai eszközöket használ

Ügyfélfogadást végez

Ellátja a munkakörébe tartozó egyéb feladatokat

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0757-06 Közszolgálati alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hatósági ellenőrzést végez

Szükség esetén hivatalból eljárást indít

Vizsgálja az illetékességét és hatáskörét az egész eljárás folyamán

Megvizsgálja a képviseleti jogosultságot

Vizsgálja a kérelem formai, tartalmi követelményeit

Szükség esetén hiánypótlásra, illetékfizetésre szólít fel, idézést küld ki

Tisztázza a tényállást, bizonyítási eljárást folytat le

Megtekinti az okiratokat

Helyszíni szemlét tart

Meghallgatja az ügyfelet, tanúkat, szakértőt

Jegyzőkönyvet készít

Szükség esetén megkereséssel él szakhatóságok, szakértők, társhatóságok és egyéb szervek

felé

Jelzálogjogot jegyeztet be, töröltet

Rendelkezik az eljárás részleges vagy teljes illetékmentességéről

Aláírásra előkészíti a határozattervezetet

Szükség esetén aktuális adatokat kér

Saját hatáskörben határozatát módosítja, kijavítja, kiegészíti, visszavonja

Ha a jogszabály lehetővé teszi, elbírálja a jogorvoslati kérelmet

Jogorvoslati kérelem esetén előkészíti, a felettes szervhez, a bírósághoz, az ügyészséghez felterjeszti az iratokat

Felettes szerv, bíróság, ügyészség, döntésének megfelelő intézkedést foganatosít

Meghatározott cselekmény végrehajtására vagy magatartástól való tartózkodásra kötelez

Pénzbírságot szab ki

Kényszer végrehajtásról intézkedik

Meghatározott cselekmény végrehajtásához szükséges költség viselésére kötelez

Elbírálja a végrehajtási kifogást

Rendelkezik a bírság részletekben történő befizetéséről, halasztásáról

Pénzbírság behajtása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket

Határozatban foglaltak végrehajtását ellenőrzi

Szakvéleményt ad

Adatot igazol

Adatot közöl

Szakhatóságként jár el

Más szerv kérelmére meghallgatást foganatosít

Tényfeltárás során helyszíni szemlét tart/környezettanulmányt készít

Szükség esetén közreműködik jogszabálytervezetek készítésében

Szükség esetén közreműködik jogszabálytervezetek véleményezésében

Kérelemre vagy hivatalból tájékoztatja az ügyfeleket

Hivatalból vagy utasításra tájékoztatja a szerven kívüli társ- vagy főhatóságot

Hivatalból, kérelemre vagy mérlegelés alapján tájékoztat különböző szerveket, szervezeteket

A szerven belül tájékoztatást ad hivatalból utasításra vagy kérelemre

Nyilvántartásokhoz adatot közöl, illetve nyilvántartásba vesz

Kérelemre adatot igazol, közöl

Érkezteti az ügyiratot

Iktatja az ügyiratot

Munkanaplót vezet

Kézbesíti az iratokat

Jogerősítést végez

Iktatórendszerben lezárja és kivezeti az iratot

Irattározásra előkészíti, és irattárba küldi az iratot

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Jogi alapismertetek

B Közigazgatás

B Büntetőjog, szabálysértési jog

B Igazgatás, szervezés

B Alkalmazott pszichológia és kommunikáció

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

4 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Információforrások kezelése

3 Számolási készség

3 Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Megbízhatóság

Önállóság

Pontosság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Fogalmazó készség

Kommunikációs rugalmasság

Közérthetőség

Konfliktusmegoldó készség

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

Információgyűjtés

Módszeres munkavégzés

Helyzetfelismerés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0758-06 Migrációs alapismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellátja a munkakörébe tartozó idegenrendészeti feladatokat

Elvégzi a hatáskörébe tartozó menekültügyi feladatokat

Közreműködik a menekültekkel, az oltalmazottakkal, a menedékesekkel és a befogadottakkal kapcsolatos, továbbá a menekültkénti vagy oltalmazottkénti, valamint a menedékeskénti elismerésre irányuló hatósági eljárásokban

Előkészíti az állampolgársági bizonyítványt

Közreműködik az állampolgárságról történő lemondással kapcsolatos eljárásban

Közreműködik a honosítási, és a visszahonosítási hatósági eljárásokban

Külföldiekkel kapcsolatos ügyfeldolgozói feladatokat lát el jogi előírások alapján

Külföldiekkel kapcsolatos ügyintézői feladatokat lát el jogi előírások alapján

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Informatika és alkalmazások

B Állampolgárság, idegenrendészet és menekültügy

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Döntésképesség

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Helyzetfelismerés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0759-06 Migrációs szakismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Idegenrendészeti szabálysértési eljárást kezdeményez

Idegenrendészeti büntetőeljárást kezdeményez

Jogkörében idegenrendészeti alap-, jogorvoslati és végrehajtási eljárásokat folytat le

Lefolytatja a feladatkörébe tartozó rövidített eljárást

Alkalmazza a vízumkiadás szabályait

Önállóan végzi a menekültekkel, az oltalmazottakkal, a menedékesekkel és a befogadottakkal kapcsolatos, továbbá a menekültkénti vagy oltalmazottkénti, valamint a menedékeskénti elismerésre irányuló hatósági eljárásokat

Jogi előírások alapján ellenőrzi a külföldieket

Törvényesen alkalmazza az idegenrendészeti kényszerintézkedéseket

Lefolytatja a hatáskörébe tartozó tárgyalást

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Informatika és alkalmazások

B Állampolgárság, idegenrendészet és menekültügy

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Döntésképesség

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

-

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0760-06 Okmányirodai feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatokat ellenőriz és javít

Állandó személyazonosító igazolványt rögzít

Állandó vezetői engedélyt rögzít

Útlevélkérelmet rögzít

Törzskönyv készítését kezdeményezi

Okmányokat felterjeszt

Okmányokat érvénytelenít (passzivál)

Hatósági jelzés típus- és utángyártási engedélyt kiad

Regisztrációs matrica egyedi- és utángyártási engedélyt kiad

Ideiglenes személyazonosító igazolványt készít

Személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt készít

Ideiglenes és nemzetközi vezetői engedélyt készít

Parkolási igazolványt (mozgáskorlátozottak részére) készít

Egyéni vállalkozói igazolványt készít

Forgalmi engedélyt készít (ideiglenes)

Ideiglenes forgalomban tartási engedélyt készít

Bevont okmányokat selejtez

Okmányokkal kapcsolatos ügyiratot felterjeszt

Jármű okmányokkal kapcsolatos határozatot készít

Erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos határozatot készít

Származásellenőrzési határozatot készít

Személyazonosításra alkalmas okmányokkal kapcsolatos határozatot készít

Útlevéllel kapcsolatos határozatot készít

Ügyiratot kinyomtat

Bizonylatot készít

Ügyiratot irattározásra előkészít

Biankó okmányokat kezel

Hatósági jelzéseket foglal, kiad és selejtez

Csekket kiállít/érvénytelenít

Speciális szoftvereket alkalmaz

Digitális fotót készít

Aláírást és fényképet szkennel

Adatlapot, igazolványokat nyomtat

Vonalkód-olvasóval azonosít

Okmányt méretre vág

Okmányokat laminál (fóliáz)

Sorszámot ad ki az ügyfeleknek

XR ügyintézést végez

Lefolytatja a regisztrációs eljárást

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Okmányirodai ügyvitel és alkalmazás

B Informatika és alkalmazások

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 Speciális okmányirodai eszközöket és programokat kezel

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kapcsolatfenntartó készség

Udvariasság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

Nyitott hozzáállás

Az 52 345 01 0010 52 01 azonosító számú, Migrációs ügyintéző II. megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0757-06 Közszolgálati alapfeladatok

0758-06 Migrációs alapismeretek

Az 52 345 01 0010 52 02 azonosító számú, Nyilvántartási és okmányügyintéző megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0757-06 Közszolgálati alapfeladatok

0760-06 Okmányirodai feladatok

Az 52 345 01 0001 61 01 azonosító számú, Migrációs ügyintéző I. megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0759-06 Migrációs szakismeretek

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén: -

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt szakmai elmélet és gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0757-06 Közszolgálati alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Jogeset alapján határozattervezet elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Ügyfél, illetve társhatóság megkeresése után illetékességében a válaszlevél tervezetének elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Adott ügyben szabálysértési határozat elkészítése és álláspontjának indoklása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Hatóság határozatát jogorvoslattal megtámadta az ügyfél. Jogszabályi rendelkezések alapján a fellebbezés elbírálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 25%

3. feladat 25%

4. feladat 25%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0758-06 Migrációs alapismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján az állampolgársági eljárás bemutatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján az idegenrendészeti és menekültügyi eljárás bemutatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0759-06 Migrációs szakismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A menekültvédelmi kategóriák ismertetése, az eljárási szakaszok rövid áttekintése, speciális szabályok a kísérő nélküli kiskorúak kérelmére lefolytatott eljárásokban

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Jegyzőkönyvi meghallgatás a menekültügyi eljárásban, a valószínűsítési eljárás ismertetése, a tolmács szerepe a menekültügyi meghallgatáskor

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jogkörében lefolytatott idegenrendészeti alap-, jogorvoslati és végrehajtási eljárások ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Idegenrendészeti kényszerintézkedések ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:

Feljelentés készítése hamis vagy hamisított közokirat felhasználásának megalapozott gyanúja esetén; Okmánykörözés elrendelése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 6. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján az állampolgársági eljárás bemutatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 15%

2. feladat 15%

3. feladat 20%

4. feladat 20%

5. feladat 20%

6. feladat 10%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0760-06 Okmányirodai feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott okmánytípus előkészítése gyártásra

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott okmány(ok) előállítása, illetve érvénytelenítése, visszavonása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Megadott, hatáskörébe tartozó határozat(ok) készítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Okmányirodai eszközök használata

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 20%

2. feladat 20%

3. feladat 30%

4. feladat 30%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 52 345 01 0010 52 01 azonosító számú, Migrációs ügyintéző II. megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 50%

2. vizsgarész: 50%

Az 52 345 01 0010 52 02 azonosító számú, Nyilvántartási és okmányügyintéző megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 40%

4. vizsgarész: 60%

Az 52 345 01 0001 61 01 azonosító számú, Migrációs ügyintéző I. megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

3. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Migrációs ügyintéző
II.
Nyilván-
tartási és okmány-
ügy-
intéző

Migrációs ügyintéző
I.

Számítógép X X X

Szkenner X X X

Nyomtató X X X

Fénymásoló X X X

Telefon X X X

Fax X X X

Hang- és képrögzítő eszközök X X X

Internet hozzáférés X X X

Szoftverek X X X

Irodaszerek X X X

Nyomtatványok X X X

VII. EGYEBEK

A szakmai kamara feladatait a Nyilvántartási és okmányügyintéző OKJ 52 345 01 0010 52 03 szakképesítés tekintetében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala látja el.

A szakmai kamara feladatait a Migrációs ügyintéző II. OKJ 52 345 01 0010 52 01 szakképesítés tekintetében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal látja el.

RENDÉSZETI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Rendészeti asszisztens

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Szakképesítés-elágazás Nincs

3.3 Szakképesítés-ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3910

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Rendészeti asszisztens 2

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Rendészeti asszisztens

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: 30

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3910 Egyéb ügyintézők

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Adatbeviteli feladatokat végez

Iratokat készít, szerkeszt, kezel

Ügyviteli és ügyintézési feladatokat végez

CD és DVD jogtárat használ

Etikusan és kulturáltan látja el feladatát

A rendvédelmi szakterületen jelentkező együttműködési, nyilvántartási, adatszolgáltatási munkát végez

A közigazgatási szakterülethez kapcsolódó munkát végez

Hatósági jogalkalmazó tevékenységhez kapcsolódó döntés-előkészítő feladatokat lát el

Az egyéb, nem rendvédelmi szakterületekhez kapcsolódó együttműködési, nyilvántartási, adatszolgáltatási munkát végez

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

55 346 01 0000 00 00 Jogi asszisztens

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1586-06 Gépírás és levelezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Nyomtatott szövegről tízujjas vakírással másol

Kéziratról, javított, felülírt dokumentumot helyesbítve, módosítva másol tízujjas vakírással

Hallás, diktálás utáni szöveget ír az írástechnika magasabb szintjén

Táblázatot, adatbázist adatokkal tölt fel, frissít a tízujjas vakírás technikájának alkalmazásával

Alkalmazza az elektronikus (gépi) adatbevitel írásszabályait

Betartja az elektronikus írástechnika biztonsági és munka-egészségügyi követelményeit

Egyszerű iratot, hivatalos levelet gépel, formáz a levelezési szabályoknak megfelelően

Belső szervezeti ügyiratot készít (feljegyzés, emlékeztető, igazolás, nyilatkozat, jegyzőkönyv stb.) sablon alapján

Hivatalos iratokat, leveleket (pl. kapcsolattartást segítő, információközlő, -kérő, tájékoztató) szerkeszt utasítások szerint

Iratokat, dokumentumokat a helyi szabályozásnak megfelelően saját hatáskörében kezel (pl. sokszorosít, iktat, továbbít, tárol)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Az elektronikus adatrögzítés (tízujjas vakírás) szabályai

B A helyes és biztonságos elektronikus írás szabályai (nyelvi-helyesírási szabályok, munka-egészségügyi szabályok)

A Az iratkészítés nyelvi-formai-tartalmi szabályai

A A hivatalos iratok, levelek fajtái

A Az irat- és levélszerkesztés írástechnikai és formai szabályai (nyomtatott vagy javított kéziratról másolt, illetőleg hallás után írott levél esetén)

C Az iratok, levelek, dokumentumok kezelésének szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

5 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai hallott szöveg megértése

4 Gépírás tízujjas vakírással (150 leütés/perc)

4 Látás, hallás és ujjmozgás összehangolása

5 Beszédészlelés és írás összehangolása

Személyes kompetenciák:

Látás

Megbízhatóság

Pontosság

Monotóniatűrés

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Hallás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Intenzív munkavégzés

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Kontroll (ellenőrző-képesség)

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2599-10 A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Bűnügyi tevékenységgel kapcsolatos döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

Közrendvédelmi tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő feladatokat végez, iratokat kezel

Közlekedésrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő feladatokat végez, iratokat kezel

Igazgatásrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

Határrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

Büntetés-végrehajtási tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

A Vám- és Pénzügyőrség tevékenységével összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel

Rendészeti statisztikákat készít, statisztikai lapokat vezet, és ellenőriz

Bűnügyi és szabálysértési költségjegyzéket vezet

Határozatok, végzések tervezetét készít

Hatósági bizonyítványt, hatósági igazolványt állít ki és hatósági nyilvántartást vezet

Megkereséseket, jogsegélykérelmeket szövegez

Előzménykutatást végez (priorál)

Idézéstervezetet készít

Határidő-nyilvántartásokat, eljárási terveket vezet

Jogszabályon alapuló adatszolgáltatást végez a bűnügyi és más nyilvántartások részére elküldendő adatlapok kitöltésével

Elektronikus és manuális ügykezelési és iktatási feladatokat végez (a külső és belső munkahelyi határidők, előírások és a bizonylati fegyelem betartásával), a rendelkezésére álló adatokat elrendezi, fontossági sorrendet határoz meg

Iratrendezési, irattározási és levéltározási feladatokat végez

Minősített adatokat kezel

Jegyzőkönyvet vezet, emlékeztetőket és feljegyzéseket készít

A rendvédelmi munkaterülethez kapcsolódó jogszabályokat és állami irányítás egyéb jogi eszközeit önállóan alkalmazza

A jogszabályi és egyéb normatív változásokat folyamatosan követi és alkalmazza

A központi és helyi szakmai képzéseken, továbbképzéseken részt vesz

A rendészeti szervek írásbeli szakmai utasításait figyelembe veszi

A munkakörével kapcsolatos etikai előírásokat, elvárásokat ismeri és betartja

A titoktartási kötelezettség általános és speciális szabályait ismeri és megtartja

Kommunikációs készségét a rendvédelmi szervek speciális követelményeihez igazítva önállóan alkalmazza

Más rendvédelmi szervek képviselőivel érdemi kapcsolatot tart

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A szociológiai alapfogalmak

C A kommunikáció alapfogalmai

C Szóbeli és írásbeli kommunikáció

C A társadalom- és igazságügyi statisztikai alapfogalmak

B A rendészeti szerveknél alkalmazott statisztikák

C A rendészeti szervek működésének jogi alapjai

C A Rendőrségről szóló törvény - a rendőrség működése, feladatai

C A rendőri intézkedések, kényszerítő eszközök

C A rendőri intézkedésekkel szembeni panaszokkal összefüggő eljárás

C A bűnügyi szolgálat tevékenysége

C A közrendvédelmi szolgálat tevékenysége

C A rendőrségi fogdák működése

C A közlekedésrendészeti szolgálat tevékenysége

C Az igazgatásrendészeti szolgálat tevékenysége

C A határrendészeti tevékenység

C A Vám- és Pénzügyőrség működésének jogi alapjai, feladatai

C A büntetés-végrehajtási szervezet működésének jogi alapjai, feladatai

C A jogrendszerhez, jogágakhoz és jogintézményekhez kapcsolódó alapfogalmak

C A jogforrások hierarchiájának, a jogi norma szerkezeti elemei

D A jogalkalmazás alanyai, módszerei és eredményei

D A jogtudat, a jogkövetés és a jogi felelősség

D A jogviszony alanyai, a jogi tények és csoportosításuk

C Az Alkotmány, az alkotmányosság és a jogállam, valamint kapcsolódásaik

C Az alkotmányos alapjogok

C A jogforrások és a kormányzati rendszer

C Az Alkotmánybíróság, az országgyűlési biztosok, a bíróságok, valamint az ügyészség helyzete és szerepe

A A hivatásetikák és az alkalmazott etikák

A A vonatkozó erkölcsi kódexek alkalmazása

C A büntetőjogi alapfogalmak

D Az igazságszolgáltatás alapjai

B A közigazgatás szervezeti rendszere

B A központi igazgatás alapintézményei

C A büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás alapvető intézményei, alapelvei

C A közigazgatási, a büntető és a szabálysértési eljárás alapintézményei, lefolytatásuk szabályai

C A szolgálati jogviszonyok alapvető jellemzői (közalkalmazottak, köztisztviselők, hivatásos állomány)

A A közigazgatási - rendészeti területek ügyviteli, ügyintézési tevékenységhez szükséges szakmai fogalmak

C A minősített adat védelmére vonatkozó szabályok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 ECDL 3. m. szövegszerkesztés

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

5 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

1 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

4 Információforrások kezelése

5 Elemi számolási készség

5 Komplex eszközhasználati képességek, készségek

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Önfegyelem

Pontosság

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Kapcsolatteremtő készség

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Udvariasság

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Információgyűjtés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2600-10 A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ismeri és alkalmazza a külső partnerekkel való együttműködés jogszabályi előírásait

Ellátja az önkormányzatokkal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja az ügyészséggel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a bíróságokkal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a civil biztonsági szolgálatokkal történő együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a Magyar Honvédséggel történő együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a fegyveres biztonsági őrségekkel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a közterület-felügyeletekkel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a természetvédelmi őrszolgálattal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

Ellátja a polgárőrséggel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait

A nemzetközi rendőri együttműködésben résztvevő szervekkel, intézményekkel kapcsolatot tart, önállóan döntés-előkészítő tevékenységet végez, ügyiratokat kezel

Kapcsolatot tart a rendészeti ágazattal összefüggő állami, civil és egyéb szervezetekkel, valamint intézményekkel

Elektronikus és papír alapú ügyiratokat és beadványokat önállóan előkészít, nyomtatványokat tölt ki

Jogszabályon alapuló elektronikus ügyintézést végez és elektronikus adatszolgáltatást önállóan teljesít

Költségtervezeteket önállóan készít, és költségelszámolást folytat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A szociológiai alapfogalmak

C A kommunikáció alapfogalmai

C Szóbeli és írásbeli kommunikáció

C A társadalom- és igazságügyi statisztikai alapfogalmak

B A rendészeti szerveknél alkalmazott statisztikák

C A rendészeti szervek működésének jogi alapjai

C A Rendőrségről szóló törvény - a rendőrség működése, feladatai

C A rendőri intézkedések, kényszerítő eszközök

C A rendőri intézkedésekkel szembeni panaszokkal összefüggő eljárás

C A bűnügyi szolgálat tevékenysége

C A közrendvédelmi szolgálat tevékenysége

C A rendőrségi fogdák működése

C A közlekedésrendészeti szolgálat tevékenysége

C Az igazgatásrendészeti szolgálat tevékenysége

C A határrendészeti tevékenység

C A Vám- és Pénzügyőrség működésének jogi alapjai, feladatai

C A büntetés-végrehajtási szervezet működésének jogi alapjai, feladatai

C A jogrendszerhez, jogágakhoz és jogintézményekhez kapcsolódó alapfogalmak

C A jogforrások hierarchiájának, a jogi norma szerkezeti elemei

D A jogalkalmazás alanyai, módszerei és eredményei

D A jogtudat, a jogkövetés és a jogi felelősség

D A jogviszony alanyai, a jogi tények és csoportosításuk

C Az Alkotmány, az alkotmányosság és a jogállam, valamint kapcsolódásaik

C Az alkotmányos alapjogok

C A jogforrások és a kormányzati rendszer

C Az Alkotmánybíróság, az országgyűlési biztosok, a bíróságok, valamint az ügyészség helyzete és szerepe

A A hivatásetikák és az alkalmazott etikák

A A vonatkozó erkölcsi kódexek alkalmazása

C A büntetőjogi alapfogalmak

D Az igazságszolgáltatás alapjai

B A közigazgatás szervezeti rendszere

B A központi igazgatás alapintézményei

C A büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás alapvető intézményei, alapelvei

C A közigazgatási, a büntető és a szabálysértési eljárás alapintézményei, lefolytatásuk szabályai

C A szolgálati jogviszonyok alapvető jellemzői (közalkalmazottak, köztisztviselők, hivatásos állomány)

A A közigazgatási - rendészeti területek ügyviteli, ügyintézési tevékenységhez szükséges szakmai fogalmak

C A minősített adat védelmére vonatkozó szabályok

B Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervek működésének jogi alapjai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 ECDL 3. m. szövegszerkesztés

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

5 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

1 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

4 Gépírás

4 Információforrások kezelése

5 Elemi számolási készség

5 Komplex eszközhasználati képességek, készségek

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Önfegyelem

Pontosság

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Kapcsolatteremtő készség

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Udvariasság

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Információgyűjtés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Figyelem-összpontosítás

Az 55 346 03 0000 00 00 azonosító számú, Rendészeti asszisztens megnevezésű
szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

1586-06 Gépírás és levelezés

2599-10 A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

2600-10 A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A szakképzési programban előírt gyakorlat teljesítése

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány

A szakképzésről szóló törvény szerinti beszámítási eljárás keretében az előzetes ismeretek beszámíthatóságát a felsőoktatási intézmény vezetője a képzési programja alapján határozza meg

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1586-06 Gépírás és levelezés

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Egy kb. 1000-1500 leütés terjedelmű, folyamatosan írott, nyomtatott formátumú levélszöveg begépelése és szerkesztése a gyakorlati életben alkalmazott levelezési irányelveknek, valamint 10-12 szerkesztési utasításnak megfelelően.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2599-10 A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A rendészeti szervekhez érkező beadványok ügyviteli feladatainak leírása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A rendészet alapelveinek, a rendészeti szervek szervezeti felépítésének, működésének és feladatainak ismertetése. Jogi alapfogalmak, a jogalkotás és a jogalkalmazás és a rendészeti jogalkalmazás tartalmának ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2600-10 A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervekkel kapcsolatos együttműködés iratainak előkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A közigazgatás szervezeti rendszerének, az önkormányzás elvi alapjainak és az önkormányzatok szervezetének ismertetése

A rendvédelmi szervek és a helyi önkormányzatok, valamint a jegyző együttműködési eseteinek ismertetése

Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervek bemutatása, a vonatkozó jogszabályi háttér alapszintű ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 20%

2. feladat 80%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 55 346 03 0000 00 00 azonosító számú, rendészeti asszisztens megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 10%

2. vizsgarész: 45%

3. vizsgarész: 45%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A vizsgatevékenységek és a szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai -

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Rendészeti asszisztens

Számítógép X

Szkenner X

Nyomtató X

Fénymásoló X

Telefon X

Fax X

Internethozzáférés X

Szoftverek X

Irodaszerek X

Nyomtatványok X

Iratmegsemmisítő X

Hangrögzítő X

Szakkönyvek X

CD-jogtár X

Projektor X

VII. EGYEBEK

Az évközi egybefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 100 óra.

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Rendészeti asszisztens

OKJ 55 346 03 0000 00 00 szakképesítés tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság látja el.

BIZTONSÁGI ŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 31 861 01 1000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Biztonsági őr

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítések

Azonosítószám: 31 861 01 0100 31 01

Megnevezés: Testőr

Azonosítószám: 31 861 01 0100 31 02

Megnevezés: Vagyonőr

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülések

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 01

Megnevezés: Bankőr

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 02

Megnevezés: Fegyveres biztonsági őr

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 03

Megnevezés Kutyás őr

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 04

Megnevezés: Kutyavezető - biztonsági őr

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 05

Megnevezés: Pénzszállító

Azonosítószám: 31 861 01 0001 31 06

Megnevezés: Rendezvénybiztosító

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5365

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés/Ráépülések megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Biztonsági őr - 320

Bankőr - 100

Fegyveres biztonsági őr - 100

Kutyás őr - 100

Kutyavezető - biztonsági őr - 400

Pénzszállító - 100

Rendezvénybiztosító - 100

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Biztonsági őr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Testőr

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 110

3. Elmélet aránya: 30%

4. Gyakorlat aránya: 70%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben):

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Vagyonőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 110

3. Elmélet aránya: 40%

4. Gyakorlat aránya: 60%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Bankőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Fegyveres biztonsági őr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 30%

3. Gyakorlat aránya: 70%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Kutyás őr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 30%

3. Gyakorlat aránya: 70%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Kutyavezető - biztonsági őr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 30%

3. Gyakorlat aránya: 70%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Pénzszállító

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Rendezvénybiztosító

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5365 Testőr

5366 Vagyonőr

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Átveszi a szolgálatot

Átadja a szolgálatot

Objektumőrzést végez és ellátja az ezzel összefüggő egyéb feladatokat

Őrzi a kereskedelmi egységet, pénzintézet egységét

Ellátja a munkakörébe utalt egyéb feladatokat

Intézkedik rendkívüli eseményekben

Megszervezi a védendő személy védelmét

Elemzi a rendelkezésre álló információkat

Kialakítja a védelmi koncepciót

Felkészül a biztosítási feladatokra

Végrehajtja a biztosítási feladatokat

Értékeli az elvégzett munkát

Ellátja a mobil és a kivonuló járőrszolgálatot, valamint a szállítmánykísérési feladatokat

Ellátja a fegyveres biztonsági őri szolgálatot

Karbantartja a fegyvert

Telepőrzési feladatokat lát el kutyával

Felügyeli a telepőrzésre alkalmazott kutyákat

Ellátja a kutyásőri szolgálatot

Végzi a rendezvények biztosítását

Pénzszállítást végez

Intézkedik a rendkívüli eseményekben

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

54 861 01 0000 00 00 Biztonságszervező I.

31 861 02 1000 00 00 Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Munkavégzésre alkalmas állapotban jelentkezik

Ellenőrzi az eseménynaplót

Átveszi az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Ellenőrzi a hírösszeköttetéseket és a tűz- és betörésjelző készülékeket

Jelenti a szolgálat átvételét

Ellenőrzi az átvevő munkavégzésre alkalmas állapotát

Átadja az eseménynaplót

Tájékozódik az előző szolgálat alatti eseményekről

Tájékoztatást ad a szolgálatot átvevőnek a szolgálata alatti eseményekről

Átadja az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Jelenti a szolgálat átadását

Végzi a be- és kiléptetési feladatokat

Végzi a gépjárművek be- és kiléptetését

Végzi a szállítmányok ellenőrzését

Tájékoztatást ad ügyfeleknek

Ellátja a belső járőrszolgálatot

Intézkedik az elhagyott csomagokkal kapcsolatban

Bűncselekményt megvalósító magatartás észlelése esetén értesíti az eljárni jogosult hatóságot, és őrzi a cselekmény helyszínét

Kezeli a telepített biztonságtechnikai eszközöket, rendszereket

Kezeli a rábízott kulcsokat

Kezeli a szolgálati gépjárművek menetokmányait és kulcsait

Ellátja a telefonközpontosi feladatokat

Átveszi az objektumba érkező postát

Végrehajtja a feladatkörébe utalt energiatakarékossági intézkedéseket

Ellátja a házmesteri és épületgondnoki feladatokat

Veszély esetén közreműködik a kiürítésben

Vezeti az eseménynaplót és az egyéb előírt nyilvántartásokat

Intézkedik a liftben rekedtek mentésére

Kármegelőzési intézkedéseket hajt végre

Jelentést tesz az intézkedés megkezdéséről

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata defibrillátor alkalmazásával)

Intézkedéseket tesz a közveszély elhárítására

Intézkedik az épület, a helyszín kiürítésére

Elfogja a bűncselekmény helyszínén tetten ért személyt

Tájékoztatja a kiérkező veszélyelhárító szervezet képviselőjét, segíti munkáját

Jelentést tesz a felettesének az eseményről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Személy- és vagyonvédelemre vonatkozó törvény

B Személy- és vagyonvédelmi törvény végrehajtási rendeletének ismerete

B Munkavédelmi szabályok

B Tűzvédelmi szabályok

B Magatartási és etikai szabályok

B Munkavégzésre alkalmas állapot jellemzői

B A helyszínbiztosítás szabályai

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

A Közveszély elhárításának szabályai

B A jogos védelemre és a végszükségre vonatkozó szabályok

B Magántitok, üzleti titok fogalma, a titoktartási kötelezettség

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 A közlekedési jelképek értelmezése

4 A munka- és tűzvédelmi jelképek értelmezése

5 Hírösszeköttetést biztosító eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0702-06 Testőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri a programot, feladatot, információt gyűjt a védett személyről

Értelmezi a megbízást

Kockázatelemzést végez

Meghatározza a veszélyeztetettség szintjét

Tanulmányozza a programok helyszíneit (protokoll és szakmai)

Koordinációt folytat a résztvevő rendvédelmi és társ-biztonsági szolgálatokkal

Meghatározza a biztosítási részfeladatokat (előkészítés)

Meghatározza a biztosításban részt vevők számát és a szükséges technikai eszközöket

Intézkedik a megfelelő egészségügyi háttér biztosításáról, meghatározza a rendkívüli esemény esetén történő teendőket

Elkészíti a biztosítási tervet

Felkészíti a védett személyt

A feladat végrehajtásához szükséges előkészületi tevékenységeket elvégzi

Kiválasztja a feladathoz szükséges technikai eszközöket

Folyamatosan frissíti, aktualizálja és ellenőrzi az információkat

Alkalmazkodik a védett személy öltözködési szokásaihoz

Gyakorol élethű szituációs feladatokat

Gyakoroltatja a kiválasztott személyi állományt

Eligazítja a biztosításban résztvevőket

Ellenőrzi a technikai felszerelések meglétét és állapotát, kiosztja a felszereléseket a feladatoknak megfelelően

Meghatározza a hírösszeköttetés és kapcsolattartás rendjét, ellenőrzi a hírháló működését

Gondoskodik a helyszínek tűzszerész és technikai átvizsgálásáról

Felügyeli a beléptetés rendjét

Folyamatosan kapcsolatot tart a megbízóval

Biztosítja a védett személy érkezésének és távozásának zavartalanságát

Folyamatosan figyeli a védett személy környezetét

Végrehajtja a védett személy menekítését, támadás, vagy rendkívüli esemény bekövetkezésekor, rendkívüli eseménykor aktualizálja a védelmi koncepciót

A biztosítás vezetőjeként engedélyt ad a munka befejezésére

Gondoskodik a kiadott technikai eszközök hiánytalan visszavételéről

Értékeli a biztosításban részt vevők szakmai munkáját, teljesítményét

Jelentést készít a megbízójának a munka elvégzéséről

Egyénileg és csoportosan értékeli a biztosításban résztvevők szakmai munkáját, teljesítményét, és az értékelés eredményéről összefoglaló dokumentációt készít

Elvégzi a szükséges adminisztrációs feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Őrutasítás általános tartalma

B Hírösszeköttetést biztosító eszközök kezelése

B Tűz-, betörésjelző és biztonság-technikai készülékek kezelése

B Eseménynapló vezetése

C Szóbeli és írásbeli jelentés szabályai

B Be- és kilépési feltételek (személyek, gépjárművek) ellenőrzési módszerei

B Szállítmányellenőrzési módszerek

B Kulcskezelési szabályok és technikák

B Belső járőrszolgálat ellátásnak szabályai

B Elhagyott csomagok kezelése

B Kiürítési terv

B A kiürítés módszertana

B Előírt nyilvántartások

B A rendkívüli esemény fogalmi elemei, csoportosításuk

B Intézkedési sorrend

A Elfogás, visszatartás, rendőrségnek átadás szabályai

B A jogos védelemre vonatkozó szabályok

B A tévedés mint büntethetőséget kizáró ok

B Birtokvédelem jogos önhatalommal

B Kényszer és fenyegetés esetére vonatkozó rendelkezések

B Az információgyűjtés, értékelés, elemzés módszerei és szabályai

B A kockázatelemzés fő elemei, módszerei

B A veszélyeztetettségi szintek fogalma, meghatározása

B A védelmi koncepció fogalma, felépítése

B Koordinációs technikák és módszerek

B Biztosítási részfeladatok, kapcsolódásuk egymáshoz

B A biztosításhoz szükséges személyi és technikai feltételek

B Lehetséges rendkívüli események, és elhárításuk

B A biztosítási terv fogalma, felépítése

B Szituációs feladatok gyakorlása és gyakoroltatása

B Technikai felszerelések és használatuk

B A hírösszeköttetés eszközei és módszerei

B A helyszínek tűzszerészi és technikai átvizsgálásának szervezése

B A védett helyre beléptetés szabályai

B A környezet megfigyelésének módszerei, követelményei

B A védett személy menekítésének módszerei, követelményei

B A végrehajtás értékelésének szempontjai

B A megbízónak készített jelentés tartalmi és formai követelményei

B A kereskedelmi egységek működési rendje, a vásárlásra vonatkozó szabályok

B Az alkalmazott áruvédelmi rendszerek

B Intézkedési lehetőségek az áruvédelmi rendszer jelzése esetén

B A lopás fogalma

B A lopással elkövetett bűncselekmény és szabálysértés elhatárolása

B A rongálás esetei

B A zsebtolvajlás kezelése

B Intézkedési lehetőségek bűncselekmény vagy szabálysértés esetén

B Személyi szabadság megsértése bűncselekmény

B A pénzszállító személyek biztosításának követelményei és szabályai

B A nyitás, zárás, nyitvatartás szabályai

B Az útirányterv fogalma, felépítése

B Ellenőrzési módszerek, a végrehajtás szabályai

B Az ügyfelek figyelemmel kísérésének eszközei és módszerei

B A gyanús magatartásra utaló jelek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Stabil kéztartás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0703-06 Vagyonőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Átveszi a szolgálati járművet

Rögzíti a riasztás időpontját

Kivonul a helyszínre

Megteszi az elsődleges intézkedéseket

Jelentést ír a feladat végrehajtásáról

Biztosítja a működés rendjét

Figyelemmel kíséri a vásárlás rendjét

Ellátja a zónaszolgálatot

Biztosítja a pénzszállítást a kereskedelmi egység területén

Ellenőrzi az áruk be- és kiszállítását

Biztosítja a nyitást és zárást

Átveszi az útirány-tervet

Ellenőrzi a kijelölt helyeket

Jelentést tesz a diszpécser szolgálatnak, jelentésben rögzíti a tapasztalt hiányosságokat

Leadja a szolgálati járművet

Beszámol a feladat végrehajtásáról

Áttanulmányozza a szállítmánykísérési utasítást

Átveszi a speciális védőeszközt (gázálarc, védőruha) és a kísérő járművet

Végrehajtja a szállítmánykísérési utasításban meghatározott feladatokat

Leadja a kísérő járművet, leadja a speciális védőeszközt (gázálarc, védőruha)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Az útirányterv fogalma, felépítése

B Ellenőrzési módszerek, a végrehajtás szabályai

B A riasztás helyszínére indulásra felkészülés szabályai

B Az ügyfél kulcsainak kezelése

B Intézkedési sorrend a helyszínen

B A helyszínre belépés szabályai

B Szállítmánykísérési utasítás fogalma, felépítése

B A speciális védőeszközök használatának szabályai

B A gépjármű és a speciális védőeszközök átvételének és leadásának szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Tájékozódás

4 Térérzékelés

4 Személyi védőeszközök használata

4 Lőfegyver kivételével a támadáselhárító eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Testi erő

Állóképesség

Stabil kéztartás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0704-06 Bankőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztosítja a nyitást és zárást

Biztosítja a működés rendjét

Figyelemmel kíséri az ügyfelek mozgását, tevékenységét

Jelenti a támadás előkészítésére utaló gyanús magatartásokat

Biztosítja a pénzszállítást a pénzintézet területén

Figyelemmel kíséri a bankbiztonsági rendelkezések betartását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Bankbiztonsági fogalmak

B Bankbiztonsági rendelkezések

B Magatartási szabályok támadás esetén

B Túszejtés estén követendő magatartás

B Terrorcselekmény esetére vonatkozó szabályok

B Egyéb rendkívüli események kezelésének szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Stabil kéztartás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0705-06 Fegyveres biztonsági őri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felveszi a fegyvert

Betartja a fegyver kezelésére, tartására vonatkozó szabályokat

Élet elleni támadás esetén alkalmazza a fegyvert

Jelentést ír a fegyverhasználatról

Karbantartja a fegyvert

Leadja a fegyvert

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A fegyver tartására, kezelésére, használatára vonatkozó szabályok

B A fegyverjártassági vizsga

B A fegyver felvétele és leadása

B A fegyver karbantartása

B A lövészeteken részvétel szabályai

B A lőtér rendje

B A fegyver tárolása

B A figyelmeztető lövés szabályai

B Állatra leadott lövés

A Személy elleni fegyverhasználat szabályai

B A fegyverhasználatról készített jelentés szabályai

C Közreműködési kötelezettség a rendőrségi kivizsgálás során

B A lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmények és szabálysértések

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5 Lőfegyverhasználat

Személyes kompetenciák:

Stabil kéztartás

Állóképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0706-06 Közterületi kutyás őri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz a speciális kiképzésen

Gyakoroltatja a kutyát rendszeresen közterületi feladatokra

Közterületen alkalmazza a kutyát vagyonvédelemre, személyvédelemre, járőrszolgálatra és az intézkedés biztosítására

Gondozza a kutyát

Biztosítja a megközelítési és távozási útvonalat

Felügyel a parkolási rendre

Biztosítja a rendezvényt és a rendezvény helyszínének környezetét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A kutya kiképzése

B A kutya vizsgáztatása

B A gyakoroltatásra vonatkozó szabályok

B A kutya tartására vonatkozó egészségügyi szabályok

B A kutya gondozására vonatkozó szabályok

B A kutya alkalmazásának módszerei vagyonvédelmi célból

B A kutya alkalmazásának módszerei személyvédelmi célból

B A kutya alkalmazásának módszerei az őr intézkedésének biztosítására

B Az alkalmazásról írt jelentés szempontjai

C Veszélyeztetés kutyával szabálysértés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0707-06 Pénzszállítói feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Átveszi a felszerelést és a gépjárművet

Közlekedik a meghatározott útvonalon

A pénzt (küldeményeket) átadja, átveszi

Rakodást végez

Tölti, üríti az ATM-eket

Leadja a beszállított küldeményeket

Beszámol a feladat végrehajtásáról

Leadja a gépkocsit és a felszerelést

Intézkedik sérült küldemény esetén

Intézkedik gyanús követés esetén

Intézkedik közúti baleset esetén

Intézkedik műszaki hiba esetén

Intézkedik a pénzszállító személy elleni támadás esetén

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Felszerelési tárgyak, átvételükre, leadásukra vonatkozó szabályok

B A küldemények átvételének szabályai

B A pénzszállító gépjármű közlekedésére vonatkozó szabályok

B A rakodás szabályai

B A járdakockázat fogalma és jelentősége

B A küldemények átadására, átvételére vonatkozó szabályok

B A feladat végrehajtását követő beszámoló szempontjai

B A sérült küldemény fogalma, kezelésének szabályai

B Gyanús követés fogalma, intézkedések

B A közúti balesetekre vonatkozó szabályok

B Segítségnyújtás a biztonsági szabályok betartásával

B Műszaki hiba elhárítására vonatkozó szabályok

B Rendőri intézkedés esetén tanúsítandó magatartás szabályai

B A támadás elhárítására vonatkozó szabályok

B A páncélozott gépjárművekre vonatkozó szabványok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Speciális gépjárművek használata

4 Riasztó-jelző eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Pontosság

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0708-06 Rendezvénybiztosító őri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztosítja a megközelítési és távozási útvonalat

Felügyel a parkolási rendre

Ellenőrzi a részvételi jogosultságot

Megakadályozza a tiltott tárgyak bevitelét a csomag és ruházat átvizsgálásával

Tájékoztatást ad a rendezvény szabályairól

Irányítja a résztvevők mozgását

Biztosítja a rendezvény szereplőinek védelmét

Eltávolítja a rendezvényt akadályozó, zavaró személyeket

Biztosítja a rendezvény helyszínének környezetét

Veszély esetén közreműködik a kiürítésben

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A rendezvény fogalma és rendezvénytípusok csoportosítása

B Gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvények biztosításának szabályai

B Sportrendezvények biztosításának szabályai

C Egyéb rendezvények biztosításának szabályai

B A gyalogos és gépjármű közlekedés, parkolás szabályai

B Részvételi jogosultság és belépés ellenőrzésének szabályai

B A rendezvény szereplőinek védelme

B A kiürítés esetei és végrehajtásának módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1086-06 Telepőrzési kutyás őri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Rendszeresen gyakoroltatja a kutyát telepőrzési feladatokra

Telephelyen alkalmazza a kutyát vagyonvédelemre, személyvédelemre, járőrszolgálatra és az intézkedés biztosítására

Gondozza a kutyát

Felügyeli a telepőrzésre alkalmazott kutyákat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A gyakoroltatásra vonatkozó szabályok

B A kutya tartására vonatkozó egészségügyi szabályok

B A kutya gondozására vonatkozó szabályok

B A kutya alkalmazásának módszerei vagyonvédelmi célból

B A kutya alkalmazásának módszerei személyvédelmi célból

B A kutya alkalmazásának módszerei az őr intézkedésének biztosítására

B Az alkalmazásról írt jelentés szempontjai

C Veszélyeztetés kutyával szabálysértés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önfegyelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

A 31 861 01 1000 00 00 azonosító számú, Biztonsági őr megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0702-06 Testőri feladatok

0703-06 Vagyonőri feladatok

A 31 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Testőr megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0702-06 Testőri feladatok

A 31 861 01 0100 31 02 azonosító számú, Vagyonőr megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0703-06 Vagyonőri feladatok

A 31 861 01 0001 31 01 azonosító számú, Bankőr megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0704-06 Bankőri feladatok

0705-06 Fegyveres biztonsági őri feladatok

A 31 861 01 0001 31 02 azonosító számú, Fegyveres biztonsági őr megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0705-06 Fegyveres biztonsági őri feladatok

A 31 861 01 0001 31 03 azonosító számú, Kutyás őr megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

1086-06 Telepőrzési kutyás őri feladatok

A 31 861 01 0001 31 04 azonosító számú, Kutyavezető - biztonsági őr megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0706-06 Közterületi kutyás őri feladatok

A 31 861 01 0001 31 05 azonosító számú, Pénzszállító megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0705-06 Fegyveres biztonsági őri feladatok

0707-06 Pénzszállítói feladatok

A 31 861 01 0001 31 06 azonosító számú, Rendezvénybiztosító megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0708-06 Rendezvénybiztosító őri feladatok

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

18. életév betöltése

A 31 861 01 0001 31 01 azonosító számú, Bankőr megnevezésű ráépülés esetén:

Fegyverjártassági vizsga

A 31 861 01 0001 31 02 azonosító számú, Fegyveres biztonsági őr megnevezésű ráépülés esetén:

Fegyverjártassági vizsga

A 31 861 01 0001 31 05 azonosító számú, Pénzszállító megnevezésű ráépülés esetén:

C kategóriás jogosítvány

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Biztonsági alapismereti feladat

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Biztonsági alapintézkedések bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 120 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0702-06 Testőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Vagyonvédelmi intézkedés bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Személyvédelmi intézkedés bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0703-06 Vagyonőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A riasztó jelzésre történő kivonulás során teendő intézkedések bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0704-06 Bankőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Pénzintézeti intézkedés bemutatása és dokumentálása.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0705-06 Fegyveres biztonsági őri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A fegyver felvételének, tartásának és leadásának szabályai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Jelentés a fegyverhasználatról

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

6. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0706-06 Közterületi kutyás őri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A kutyával történő intézkedés ismertetése és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Kutyával történő rendezvénybiztosítás szabályai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 70%

2. feladat 30%

7. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0707-06 Pénzszállítói feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A pénzszállítási intézkedés bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A küldemények átadás-átvételének bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Rendkívüli eseményekben történő intézkedés ismertetése és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 20%

2. feladat 30%

3. feladat 50%

8. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0708-06 Rendezvénybiztosító őri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Rendezvénybiztosítási intézkedés ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A rendezvényről történő eltávolítás bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

9. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1086-06 Telepőrzési kutyás őri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Kutyával telephelyen történő intézkedés ismertetése és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

A 31 861 01 1000 00 00 azonosító számú, Biztonsági őr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20%

2. vizsgarész: 40%

3. vizsgarész: 40%

A 31 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Testőr megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 30%

2. vizsgarész: 70%

A 31 861 01 0100 31 02 azonosító számú, Vagyonőr megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 40%

3. vizsgarész: 60%

A 31 861 01 0001 31 01 azonosító számú, Bankőr megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

4. vizsgarész: 70%

5. vizsgarész: 30%

A 31 861 01 0001 31 02 azonosító számú, Fegyveres biztonsági őr megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

5. vizsgarész: 100%

A 31 861 01 0001 31 03 azonosító számú, Kutyás őr megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

9. vizsgarész: 100%

A 31 861 01 0001 31 04 azonosító számú, Kutyavezető - biztonsági őr megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

6. vizsgarész: 100%

A 31 861 01 0001 31 05 azonosító számú, Pénzszállító megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

5. vizsgarész: 30%

7. vizsgarész: 70%

A 31 861 01 0001 31 06 azonosító számú, Rendezvénybiztosító megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

8. vizsgarész: 100%

A 31 861 01 1000 00 00 azonosító számú, Biztonsági őr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Testőr megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

3. vizsgarész: 100%

A 31 861 01 1000 00 00 azonosító számú, Biztonsági őr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 01 0100 31 02 azonosító számú, Vagyonőr megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

2. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez
szükséges eszközök
és felszerelések minimuma
Bizton-
sági
őr
Testőr Vagyon-
őr
Bankőr Fegyve-
res bizton-
sági
őr
Kutyás őr Kutya-
vezető
- bizton-
sági
őr
Pénz-
szállító
Rendez-
vény-
bizto-
sító

Támadáselhárítás eszközei X X X X X X X X X

Híröszeköttetést biztosító eszközök X X X X X X X X X

Kézi kihangosító X X X X

Rövid és futtató póráz, valamint egyéb kutyakiképző eszközök X X

Kiképzésre alkalmas szolgálati kutya X X

Elsősegélynyújtás, újraélesztés eszközei X X X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Biztonsági őr OKJ 31 861 01 1000 00 00 szakképesítés tekintetében a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara látja el.

BIZTONSÁGSZERVEZŐ I. SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 861 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Biztonságszervező I.

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés

Azonosítószám: 54 861 01 0100 33 01

Megnevezés: Biztonságszervező II.

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5369

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Biztonságszervező I. 1 1200

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Biztonságszervező I.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van

Időtartama (évben vagy félévben): 0,5 év

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Biztonságszervező II.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzése

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 350

3. Elmélet aránya: 50%

4. Gyakorlat aránya: 50%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5369 Egyéb védelmi szolgáltatási foglalkozások

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Elkészíti a rendészeti szabályzatot

Elkészíti a vagyonvédelmi, és az őrzési szabályzatot

Elkészíti a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök tárolásának és karbantartásának szabályait

Átveszi a szolgálatot

Átadja a szolgálatot

Őrzi az objektumokat

Őrzi a kereskedelmi és pénzintézeti egységeket

Ellátja a munkakörébe utalt egyéb feladatokat

Intézkedik rendkívüli eseményekben

Megszervezi a védendő személy védelmét

Kialakítja a védelmi koncepciót

Felkészül a biztosítási feladatokra

Végrehajtja a biztosítási feladatokat

Értékeli az elvégzett munkát

Ellátja a mobil járőrszolgálatot

Ellátja a szállítmánykísérési feladatokat

Elkészíti az intézmény tűzriadótervét

Szervezi és végrehajtatja a tűzvédelmi megelőző tevékenységet

Jogkörében munkavédelmi feladatokat lát el

Szakmai útmutatás szerint elkészíti a védelmi felkészülési, katasztrófavédelmi és katasztrófaelhárítási okmányokat, terveket, dokumentációkat

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

31 861 02 1000 00 00 Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Munkavégzésre alkalmas állapotban jelentkezik

Ellenőrzi az eseménynaplót

Átveszi az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Ellenőrzi a hírösszeköttetéseket és a tűz- és betörésjelző készülékeket

Jelenti a szolgálat átvételét

Ellenőrzi az átvevő munkavégzésre alkalmas állapotát

Átadja az eseménynaplót

Tájékozódik az előző szolgálat alatti eseményekről

Tájékoztatást ad a szolgálatot átvevőnek a szolgálata alatti eseményekről

Átadja az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Jelenti a szolgálat átadását

Végzi a be- és kiléptetési feladatokat

Végzi a gépjárművek be- és kiléptetését

Végzi a szállítmányok ellenőrzését

Tájékoztatást ad ügyfeleknek

Ellátja a belső járőrszolgálatot

Intézkedik az elhagyott csomagokkal kapcsolatban

Bűncselekményt megvalósító magatartás észlelése esetén értesíti az eljárni jogosult hatóságot, és őrzi a cselekmény helyszínét

Kezeli a telepített biztonságtechnikai eszközöket, rendszereket

Kezeli a rábízott kulcsokat

Kezeli a szolgálati gépjárművek menetokmányait és kulcsait

Ellátja a telefonközpontosi feladatokat

Átveszi objektumba érkező postát

Végrehajtja a feladatkörébe utalt energiatakarékossági intézkedéseket

Ellátja a házmesteri és épületgondnoki feladatokat

Veszély esetén közreműködik a kiürítésben

Vezeti az eseménynaplót és az egyéb előírt nyilvántartásokat

Intézkedik a liftben rekedtek mentésére

Kármegelőzési intézkedéseket hajt végre

Jelentést tesz az intézkedés megkezdéséről

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata defibrillátor alkalmazásával)

Intézkedéseket tesz a közveszély elhárítására

Intézkedik az épület, a helyszín kiürítésére

Elfogja a bűncselekmény helyszínén tetten ért személyt

Tájékoztatja a kiérkező veszélyelhárító szervezet képviselőjét, segíti munkáját

Jelentést tesz a felettesének az eseményről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Személy- és vagyonvédelemre vonatkozó törvény

B Személy- és vagyonvédelmi törvény végrehajtási rendeletének ismerete

B Munkavédelmi szabályok

B Tűzvédelmi szabályok

B Magatartási és etikai szabályok

B Munkavégzésre alkalmas állapot jellemzői

B A helyszínbiztosítás szabályai

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

A Közveszély elhárításának szabályai

B A jogos védelemre és a végszükségre vonatkozó szabályok

B Magántitok, üzleti titok fogalma, a titoktartási kötelezettség

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 A közlekedési jelképek értelmezése

4 A munka- és tűzvédelmi jelképek értelmezése

5 Hírösszeköttetést biztosító eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0702-06 Testőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri a programot, feladatot, információt gyűjt a védett személyről

Értelmezi a megbízást

Kockázatelemzést végez

Meghatározza a veszélyeztetettség szintjét

Tanulmányozza a programok helyszíneit (protokoll és szakmai)

Koordinációt folytat a résztvevő rendvédelmi és társ-biztonsági szolgálatokkal

Meghatározza a biztosítási részfeladatokat (előkészítés)

Meghatározza a biztosításban résztevők számát és a szükséges technikai eszközöket

Intézkedik a megfelelő egészségügyi háttér biztosításáról, meghatározza a rendkívüli esemény esetén történő teendőket

Elkészíti a biztosítási tervet

Felkészíti a védett személyt

A feladat végrehajtásához szükséges előkészületi tevékenységeket elvégzi

Kiválasztja a feladathoz szükséges technikai eszközöket

Folyamatosan frissíti, aktualizálja és ellenőrzi az információkat

Alkalmazkodik a védett személy öltözködési szokásaihoz

Gyakorol élethű szituációs feladatokat

Gyakoroltatja a kiválasztott személyi állományt

Eligazítja a biztosításban résztvevőket

Ellenőrzi a technikai felszerelések meglétét és állapotát, kiosztja a felszereléseket a feladatoknak megfelelően

Meghatározza a hírösszeköttetés és kapcsolattartás rendjét, ellenőrzi a hírháló működését

Gondoskodik a helyszínek tűzszerész és technikai átvizsgálásáról

Felügyeli a beléptetés rendjét

Folyamatosan kapcsolatot tart a megbízóval

Biztosítja a védett személy érkezésének és távozásának zavartalanságát

Folyamatosan figyeli a védett személy környezetét

Végrehajtja a védett személy menekítését, támadás, vagy rendkívüli esemény bekövetkezésekor, rendkívüli eseménykor aktualizálja a védelmi koncepciót

A biztosítás vezetőjeként engedélyt ad a munka befejezésére

Gondoskodik a kiadott technikai eszközök hiánytalan visszavételéről

Értékeli a biztosításban részt vevők szakmai munkáját, teljesítményét

Jelentést készít a megbízójának a munka elvégzéséről

Egyénileg és csoportosan értékeli a biztosításban résztvevők szakmai munkáját, teljesítményét, és az értékelés eredményéről összefoglaló dokumentációt készít

Elvégzi a szükséges adminisztrációs feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Őrutasítás általános tartalma

B Hírösszeköttetést biztosító eszközök kezelése

B Tűz-, betörésjelző és biztonság-technikai készülékek kezelése

B Eseménynapló vezetése

C Szóbeli és írásbeli jelentés szabályai

B Be- és kilépési feltételek (személyek, gépjárművek) ellenőrzési módszerei

B Szállítmányellenőrzési módszerek

B Kulcskezelési szabályok és technikák

B Belső járőrszolgálat ellátásnak szabályai

B Elhagyott csomagok kezelése

B Kiürítési terv

B A kiürítés módszertana

B Előírt nyilvántartások

B A rendkívüli esemény fogalmi elemei, csoportosításuk

B Intézkedési sorrend

A Elfogás, visszatartás, rendőrségnek átadás szabályai

B A jogos védelemre vonatkozó szabályok

B A tévedés mint büntethetőséget kizáró ok

B Birtokvédelem jogos önhatalommal

B Kényszer és fenyegetés esetére vonatkozó rendelkezések

B Az információgyűjtés, értékelés, elemzés módszerei és szabályai

B A kockázatelemzés fő elemei, módszerei

B A veszélyeztetettségi szintek fogalma, meghatározása

B A védelmi koncepció fogalma, felépítése

B Koordinációs technikák és módszerek

B Biztosítási részfeladatok, kapcsolódásuk egymáshoz

B A biztosításhoz szükséges személyi és technikai feltételek

B Lehetséges rendkívüli események, és elhárításuk

B A biztosítási terv fogalma, felépítése

B Szituációs feladatok gyakorlása és gyakoroltatása

B Technikai felszerelések és használatuk

B A hírösszeköttetés eszközei és módszerei

B A helyszínek tűzszerészi és technikai átvizsgálásának szervezése

B A védett helyre beléptetés szabályai

B A környezet megfigyelésének módszerei, követelményei

B A védett személy menekítésének módszerei, követelményei

B A végrehajtás értékelésének szempontjai

B A megbízónak készített jelentés tartalmi és formai követelményei

B A kereskedelmi egységek működési rendje, a vásárlásra vonatkozó szabályok

B Az alkalmazott áruvédelmi rendszerek

B Intézkedési lehetőségek az áruvédelmi rendszer jelzése esetén

B A lopás fogalma

B A lopással elkövetett bűncselekmény és szabálysértés elhatárolása

B A rongálás esetei

B A zsebtolvajlás kezelése

B Intézkedési lehetőségek bűncselekmény vagy szabálysértés esetén

B Személyi szabadság megsértése bűncselekmény

B A pénzszállító személyek biztosításának követelményei és szabályai

B A nyitás, zárás, nyitvatartás szabályai

B Az útirányterv fogalma, felépítése

B Ellenőrzési módszerek, a végrehajtás szabályai

B Az ügyfelek figyelemmel kísérésének eszközei és módszerei

B A gyanús magatartásra utaló jelek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Stabil kéztartás

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0712-06 Biztonságszervező alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri az objektum veszélyeztetettségét és a megbízó igényeit

Elkészíti az őrzési okmányokat, dokumentumokat

Megszervezi a vagyonvédelmi vagy a biztonsági őrséget

Leltárba veszi és számon tartja a lőfegyvereket és a támadáselhárító eszközöket

Ellenőrzi a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök kiadását és visszavételét

Ellenőrzi a szabályzat betartását

Ellenőrzi a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök működőképességét és karbantartását

Tűzvédelmi szempontból felméri az intézményt

Felmérés alapján elkészíti az intézmény tűzvédelmi szabályzatát

Gondoskodik a tűzvédelmi dokumentumok jóváhagyásáról és kihirdetéséről

Megszervezi és megtartja a tűzvédelmi oktatást

Üzemelteti és használja a tűzvédelmi- és tűzoltóeszközöket

Részt vesz a munkabaleset kivizsgálásában

Jegyzőkönyvet készít a balesetről

Megszervezi és megtartja a munkavédelmi oktatást

Munkavédelmi oktatást tart a munkavédelmi szakember által kidolgozott tematikából

Használja az előírt munkavédelmi eszközöket

Biztosítja a munkaterület rendjét, balesetmentességét, védelmét

Baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedik

Tervezi és szervezi a védőeszközök karbantartását

Sérültnek elsősegélyt nyújt

Az oktatás alapján megszervezi a védelmi dokumentumokban foglaltak végrehajtását

Használja a polgárivédelmi egyéni védőeszközöket

Alkalmazza a vegyi anyagokat kimutató és sugárzást mérő eszközöket

Részt vesz az élet- és vagyonvédelmi teendők megszervezésében és végrehajtásában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A tűzvédelem, a tűzmegelőzés, a tűzoltás szabályai

B A tűzvédelem, a tűzmegelőzés, a tűzjelzés, a tűzoltás eszközei és alkalmazási szabályai

B A tűzvédelmi utasítás tartalmi elemei

B A tűzriadó terv formai és tartalmi elemei

B A tűzveszélyes tevékenységre vonatkozó szabályok

B A létesítés és a használat szabályainak tűzvédelmi, munkavédelmi és környezetvédelmi előírásai

B A munkáltató és a munkavállaló munkavédelemmel kapcsolatos jogai és kötelezettségei

C A munkavédelem felügyeleti rendszere

B A munkavédelem eszközrendszere, eszközök alkalmazása

A Munkavédelmi előírások

A Védőruhák, védőeszközök használata

B Védőberendezések és jelzések típusai

B A munkabalesetekkel, az üzemi balesetekkel kapcsolatos feladatok

B A védelmi igazgatásra vonatkozó jogszabályi előírások

C A polgári- és a katasztrófavédelemre vonatkozó előírások

C Egyéni és a kollektív polgári védelmi eszközök ismerete és alkalmazási szabályaik

C Vegyi és sugárzásvédelmi mérőeszközök alkalmazási szabályai

A Lőfegyverekre, gáz- és riasztófegyverekre vonatkozó jogi és szakmai szabályok ismerete, illetve alkalmazása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Számolási készség

4 Mennyiségérzék

2 Térérzékelés

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Rugalmasság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Tömör fogalmazás készsége

Közérthetőség

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Információgyűjtés

Következtetési képesség

Tervezési képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Lényegfelismerés

Okok feltárása

Helyzetfelismerés

Gyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0713-06 Biztonságszervező szakfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elkészíti az intézmény és egységei tűzveszélyességi besorolását

Kijelöli a tűzszakaszokat, a tűzgátló elválasztásokat, a tűzoltási felvonulási utakat és tereket

Kialakítja az intézmény tűzvédelmi rendszer létesítésének koncepcióját

Elkészíti az intézmény munkavédelmi szabályzatát

Megszervezi és dokumentálja a berendezés üzembe helyezési eljárását

Elvégzi a munkahelyek ergonómiai értékelését

Ellenőrzi a munkabaleset-védelem személyi és tárgyi feltételeit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Tűzvédelmi jogszabályok alkalmazása

A Munkavédelemre vonatkozó jogszabályok alkalmazása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Rugalmasság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Tömör fogalmazás készsége

Közérthetőség

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Információgyűjtés

Következtetési képesség

Tervezési képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Lényegfelismerés

Okok feltárása

Helyzetfelismerés

Gyakorlatias feladatértelmezés

Az 54 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Biztonságszervező I. megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0702-06 Testőri feladatok

0712-06 Biztonságszervező alapfeladatok

0713-06 Biztonságszervező szakfeladatok

Az 54 861 01 0100 33 01 azonosító számú, Biztonságszervező II. megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0702-06 Testőri feladatok

0712-06 Biztonságszervező alapfeladatok

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Biztonsági alapismereti feladat

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Biztonsági alapintézkedések bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 120 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0702-06 Testőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Vagyonvédelmi intézkedés bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Személyvédelmi intézkedés bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0712-06 Biztonságszervező alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Egy adott intézmény őrzési okmányinak és dokumentumainak minden érdemi elemet tartalmazó vázlatos elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Egy megjelölt intézmény tűzvédelmi szempontból történő felmérése, tűzvédelmi szabályzat elkészítése (vázlatszerűen)

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Tűzvédelmi- és tűzoltó berendezések, illetve eszközök alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 15 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Polgári védelmi egyéni védőeszközök, valamint vegyi anyagokat és sugárzást mérő eszközök alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 15 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 20%

4. feladat 20%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0713-06 Biztonságszervező szakfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Egy adott intézmény tűzveszélyességi besorolásának elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A megadott adatok alapján egy intézmény munkavédelmi szabályzatának vázlatszerű elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Vázlatosan készítse el egy adott berendezés üzembe helyezési eljárását, dokumentumait

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Egy munkahely ergonómiai értékelésének elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 25%

3. feladat 25%

4. feladat 25%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 54 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Biztonságszervező I. megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 25%

2. vizsgarész: 25%

3. vizsgarész: 25%

4. vizsgarész: 25%

Az 54 861 01 0100 33 01 azonosító számú, Biztonságszervező II. megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 40%

2. vizsgarész: 30%

3. vizsgarész: 30%

Az 54 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Biztonságszervező I. megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 54 861 01 0100 33 01 azonosító számú, Biztonságszervező II. megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

4. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Biztonság-
szervező I.
Biztonság-
szervező II.

Hírösszeköttetést biztosító eszközök X X

Számítógép X X

Szoftver X X

Szkenner X X

Nyomtató X X

Jogszabálygyűjtemény X

Internet hozzáférés X X

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői X X

Irodafelszerelés X X

Telefon, fax X X

Elsősegélynyújtás, újraélesztés eszközei X X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Biztonságszervező OKJ 54 861 01 0000 00 00 szakképesítés tekintetében a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara látja el.

BIZTONSÁGTECHNIKAI SZERELŐ, KEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 31 861 02 1000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítések

Azonosítószám: 31 861 02 0100 21 01

Megnevezés: Biztonságtechnika-kezelő

Azonosítószám: 31 861 02 0100 31 01

Megnevezés: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

Azonosítószám: 31 861 02 0100 31 02

Megnevezés: Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5399

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Biztonságtechnikai szerelő, kezelő 2 2600

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van

Időtartama (évben vagy félévben): 1 év

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Biztonságtechnika-kezelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Folyamatos és érthető írás-olvasás tudás

Olvasott, hallott szöveg megértése és visszaadása

Alapvető számtani műveletek ismerete és alkalmazása

Artikulált, érthető kifejező készség

Ismeretek, tapasztalatok megfogalmazása

Iskolai előképzettség: nem igényel befejezett iskolai végzettséget

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 180

3. Elmélet aránya: 40%

4. Gyakorlat aránya: 60%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 620

3. Elmélet aránya: 40%

4. Gyakorlat aránya: 60%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételekkel

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 500

3. Elmélet aránya: 30%

4. Gyakorlat aránya: 70%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5399 Egyéb szolgáltatási foglalkozások

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Átveszi a szolgálatot

Átadja a szolgálatot

Őrzi az objektumokat

Ellátja a munkakörébe utalt egyéb feladatokat

Intézkedik rendkívüli eseményekben

Ellátja a diszpécser-szolgálatot

Műszeres személy- és csomag ellenőrzést végez

Áruvédelmet végez

Szereli a kültéri védelmi létesítményeket

Szereli a héjvédelmi elemeket

Szereli a belső védelmi berendezéseket

Átadja a munkaterületet és a végzett munkát

Karbantartást, javítást végez

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységeket végez

Telepíti a behatolásjelző rendszert

Telepíti a beléptető rendszereket

Telepíti a video-megfigyelő rendszereket

Telepíti a tűzjelző rendszereket

Elvégzi a telepített rendszerek üzembe helyezését

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

31 861 01 1000 00 00 Biztonsági őr

54 861 01 0000 00 00 Biztonságszervező I.

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Munkavégzésre alkalmas állapotban jelentkezik

Ellenőrzi az eseménynaplót

Átveszi az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Ellenőrzi a hírösszeköttetéseket és a tűz- és betörésjelző készülékeket

Jelenti a szolgálat átvételét

Ellenőrzi az átvevő munkavégzésre alkalmas állapotát

Átadja az eseménynaplót

Tájékozódik az előző szolgálat alatti eseményekről

Tájékoztatást ad a szolgálatot átvevőnek a szolgálata alatti eseményekről

Átadja az „őrutasításban” meghatározott eszközöket, anyagokat

Jelenti a szolgálat átadását

Végzi a be- és kiléptetési feladatokat

Végzi a gépjárművek be- és kiléptetését

Végzi a szállítmányok ellenőrzését

Tájékoztatást ad ügyfeleknek

Ellátja a belső járőrszolgálatot

Intézkedik az elhagyott csomagokkal kapcsolatban

Bűncselekményt megvalósító magatartás észlelése esetén értesíti az eljárni jogosult hatóságot, és őrzi a cselekmény helyszínét

Kezeli a telepített biztonságtechnikai eszközöket, rendszereket

Kezeli a rábízott kulcsokat

Kezeli a szolgálati gépjárművek menetokmányait és kulcsait

Ellátja a telefonközpontosi feladatokat

Átveszi az objektumba érkező postát

Végrehajtja a feladatkörébe utalt energiatakarékossági intézkedéseket

Ellátja a házmesteri és épületgondnoki feladatokat

Veszély esetén közreműködik a kiürítésben

Vezeti az eseménynaplót és az egyéb előírt nyilvántartásokat

Intézkedik a liftben rekedtek mentésére

Kármegelőzési intézkedéseket hajt végre

Végrehajtja a feladatkörébe utalt takarékossági intézkedéseket (pl. villanykapcsolás, fűtés kikapcsolása)

Ellátja a házmesteri és épületgondnoki feladatokat

Jelentést tesz az intézkedés megkezdéséről

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata defibrillátor alkalmazásával)

Intézkedéseket tesz a közveszély elhárítására

Intézkedik az épület, a helyszín kiürítésére

Elfogja a bűncselekmény helyszínén tetten ért személyt

Tájékoztatja a kiérkező veszélyelhárító szervezet képviselőjét, segíti munkáját

Jelentést tesz a felettesének az eseményről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Személy- és vagyonvédelemre vonatkozó törvény

B Személy- és vagyonvédelmi törvény végrehajtási rendeletének ismerete

B Munkavédelmi szabályok

B Tűzvédelmi szabályok

B Magatartási és etikai szabályok

B Munkavégzésre alkalmas állapot jellemzői

B A helyszínbiztosítás szabályai

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

A Közveszély elhárításának szabályai

B A jogos védelemre és a végszükségre vonatkozó szabályok

B Magántitok, üzleti titok fogalma, a titoktartási kötelezettség

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 A közlekedési jelképek értelmezése

4 A munka- és tűzvédelmi jelképek értelmezése

5 Hírösszeköttetést biztosító eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0111-06 Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat

Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket

Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít

Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési tervet készít

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, védőfelszereléseket

Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációt

Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok)

Kiválasztja az általános, gépészeti célú anyagok és alkatrészek közül a feladatnak megfelelőt

Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget

Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.)

Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel

Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés)

Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel (nyújtás, egyengetés, hajlítás stb.)

Darabol kézi és gépi műveletekkel (vágás, harapás, nyírás, lyukasztás)

Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.)

Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Géprajzi alapfogalmak

C Síkmértani szerkesztések

D Ábrázolási módok

B Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

C Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

A Szabványok használata

A Gyártási utasítások értelmezése

A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata

C Mérési utasítás

B Mértékegységek

C Ipari anyagok mechanikai tulajdonságai

C Ipari anyagok hőtechnikai tulajdonságai

C Ipari anyagok villamos tulajdonságai

C Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

C Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

C Ipari anyagok egyéb jellemzői

D Mikroszerkezet és tulajdonságok kapcsolata

C Ipari vasötvözetek és tulajdonságaik

C Könnyűfém ötvözetek és tulajdonságaik

C Színesfém ötvözetek és tulajdonságaik

C Ötvözőanyagok hatása az anyag tulajdonságaira

C Szabványos ipari vasötvözetek

C Szabványos könnyűfém ötvözetek

C Szabványos színesfém ötvözetek

B Műszaki mérés eszközeinek ismerete

B Hosszméretek mérése és ellenőrzése

B Szögek mérése és ellenőrzése

B Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

B Előrajzolás

C Reszelés, fűrészelés, köszörülés

C Élkiképzés

B Képlékenyalakítás

B Hajlítás

B Nyújtás

B Egyengetés

B Kézi és kisgépes forgácsolás

B Minőségbiztosítási alapismeretek

A Érintésvédelmi alapismeretek

A Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei

A Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai

A Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

A Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai

B Szabványhasználati ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

3 Információforrások kezelése

4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

2 Gépészeti alkatrészrajz készítése

3 Szabadkézi vázlatkészítés

2 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

3 Műszaki táblázatok kezelése

4 Gépipari mérőeszközök használata

5 Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata

5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

3 Egyéb mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Döntésképesség

Felelősségtudat

Térlátás

Szabálykövetés

Kézügyesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Következtetési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

Tervezési képesség

Absztrakt gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0220-06 Gépészeti kötési feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Általános minőségű hegesztett kötést készít bevontelektródás kézi ívhegesztéssel

Általános minőségű hegesztett kötést készít gázhegesztéssel

Készít, bont, javít, kemény- és lágyforrasztott kötéseket

Készít, bont, javít, cserél oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket

Készít, bont, javít, cserél nemoldható kötéseket (szegecs, zsugor, ragasztott)

Korrózió elleni általános bevonatot készít fémszerkezeten

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Ábrázolási módok

B Hegesztési rajzjelek ismerete, varratábrázolások

B Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

C Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

C Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

C Oldható kötések

C Nemoldható kötések

A A gázhegesztés biztonsági ismeretei

A Az ívhegesztés biztonsági ismeretei

A Egyéb hegesztőeljárások biztonságtechnikája

A A gázhegesztés környezetkárosító hatása

A Az ívhegesztés környezetkárosító hatása

A A hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírásai

B Korrózióvédelem

A Szabványok használata

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

3 Hegesztési varratjelképek értelmezése

5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése

5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó színjelölések értelmezése

5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Stabil kéztartás

Szabálykövető magatartás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási készség

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0714-06 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelési feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ

Egyszerű multimédiás- és kommunikációs alkalmazásokat kezel

Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ

LAN és W-LAN hálózatokat használ

Egyszerű informatikai angol nyelvű szakmai szöveget értelmez

Informatikai tevékenységét dokumentálja

Terveket, műszaki leírásokat olvas, értelmez

A munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat alkalmazza

Meghatározza a műveleti sorrendet és a felhasználandó anyagszükségletet

Kiválasztja a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket

Munkaműveletekről vázlatos rajzot készít

Elektromechanikus és elektronikus műszerekkel méréseket végez

Fém és műanyag munkadarabokat megmunkál (vág, fúr, forgácsol, fűrészel, hajlít, reszel, csiszol)

Elektromos és mechanikai kötéseket készít

Kisgépeket kéziszerszámokat használ a technológiai alapműveleteknél

A munkafeladatok elvégzéséről jegyzőkönyvet készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Hardverek és szoftverek

C Irodai programcsomagok

C Multimédiás és kommunikációs alkalmazások

B Informatikai biztonsági eszközök

B Az adatmentés eszközei és módszerei

B LAN, W-LAN hálózatok

B Informatikai tevékenység dokumentálásának eszközei, módszerei

B Tervek, műszaki leírások

B Minőségbiztosítási követelmények

C Fémek és műanyagok megmunkálása

B Elektromos és mechanikai kötések

B A behatolásjelző rendszer telepítésének elvei és szabályai

B A beléptető rendszerek telepítésének elvei és szabályai

B A videó-megfigyelő rendszer telepítésének elvei és szabályai

A A tűzjelző rendszerek telepítésnek elvei és szabályai

B A tűzriasztás eszközei

B A szabotázsvédett összeköttetés

A A tűzriasztó rendszer programozásának elvei és szabályai

B A naplózás eszközei és módszerei

B A tesztelés szabályai

B A veszélyes hulladékok kezelésének szabályai

B A biztonságtechnikai rendszerek programozásának elvei és szabályai

B Vonatkozó elektronikai szabványok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Hálózati rajz olvasása, értelmezése

4 Kapcsolási rajzok olvasása, értelmezése

4 Hálózati és kapcsolási rajzok készítése

4 Folyamatábrák olvasása, értelmezése

4 Folyamatábrák készítése

4 Műszaki jelképek értelmezése

4 Mérőműszerek használata

4 Kézi fémforgácsoló szerszámok használata

4 A munkafolyamathoz szükséges szerszámok, eszközök, berendezések használata

4 Kéziszerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Felelősségtudat

Térlátás

Szabálykövetés

Kézügyesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

Tervezési képesség

Absztrakt gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0715-06 Biztonságtechnikai szerelési, kezelési feladatok I.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Folyamatosan rögzíti az információkat és eseményeket

Jelenti az információkat a vezetőjének

Továbbítja az információkat és utasításokat a végrehajtó állománynak

Intézkedik a hatáskörébe utalt eseményekben

Felügyeli a tűzjelző és riasztó rendszereket

Intézkedik tűz- és egyéb jelzések esetén

Értesíti a külső elhárító szervezeteket

Naplózza az eseményeket

Ellátja a fegyverek tárolásával és kiadásával kapcsolatos feladatokat

Kulcskezelési feladatokat lát el

Mágneskapuval, kézidetektorral felfedi a tiltott tárgyakat

Megvizsgálja a csomagokat röntgenberendezéssel

Ellenőrzést végez jelzés esetén

Ellenőrzi az áruvédelmi eszköz állapotát

Ellenőrzi a hatástalanító berendezés működését

Meghatározza a jelzés kiváltó okát

Ellenőrzésre kéri fel az érintett személyt, ha szükséges

Kerítéseket, kapukat sorompókat készít

Szereli a beléptető rendszer mechanikai elemeit

Szereli a nyílászárókat

Szereli a rácsokat, redőnyöket

Szereli a behatolásgátló üvegeket

Végzi a biztonsági fóliázást

Szereli a fokozott biztonságú helyiségek nyílászáróit

Felszereli a speciális zárszerkezeteket

Telepíti a minősített értéktároló eszközöket

Szereli a kezelést könnyítő eszközöket, berendezéseket

Betanítja a kezelő személyzetet

Elvégzi a kivitelezéssel kapcsolatos adminisztrációt

Dokumentálja az elvégzett munkát

Átadja a minőségi tanúsítványokat

Elvégzi az általános karbantartási tevékenységet

Elvégzi a szükséges alkatrész és részegység cserét

Elvégzi az azonnali beavatkozást igénylő javításokat

Elvégzi az egyéb javítási feladatokat

Telepíti a különféle érzékelő egységeket

Telepíti a rendszer vezérlő egységét

Telepíti a szünetmentes áramforrást

Telepíti a zavar- és feszültségvédő egységeket

Biztosítja a vezetékes vagy vezeték nélküli szabotázsmentes összeköttetést

Telepíti a kijelző egységeket

Telepíti a kezelő egységeket

Telepíti az olvasó egységeket

Telepíti a beléptető egységeket

Biztosítja a vezetékes összeköttetést

Szereli a kamerákat

Kiépíti a jelzésfogadó központot

Biztosítja a szabotázsvédett vezetékes összeköttetést

Szereli a kép- és adatrögzítő berendezéseket

Telepíti a szünetmentes áramforrást

Telepíti a tűzérzékelőket

Telepíti a tűzjelző központot

Biztosítja a vezetékes összeköttetést

Telepíti a szünetmentes áramforrást

Telepíti a tűzriasztás eszközeit

Programozza a központi egység és a perifériák működését

Biztosítja az események naplózását

Üzemi próbát végez

Teszteli a berendezéseket

Kezeli a veszélyes hulladékokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Őrutasítás általános tartalma

B Hírösszeköttetést biztosító eszközök kezelése

B Tűz-, betörésjelző és biztonságtechnikai készülékek kezelése

B Eseménynapló vezetése

C Szóbeli és írásbeli jelentés szabályai

B Be- és kilépési feltételek (személyek, gépjárművek) ellenőrzési módszerei

B Szállítmányellenőrzési módszerek

B Kulcskezelési szabályok és technikák

B Belső járőrszolgálat ellátásának szabályai

B Elhagyott csomagok kezelése

B Kiürítési terv

B A kiürítés módszertana

B Előírt nyilvántartások

B A rendkívüli esemény fogalmi elemei, csoportosításuk

B Intézkedési sorrend

A Elfogás, visszatartás a rendőrségnek átadás szabályai

B A jogos védelemre vonatkozó szabályok

B A tévedés, mint büntethetőséget kizáró ok

B Birtokvédelem jogos önhatalommal

B Kényszer és fenyegetés esetére vonatkozó rendelkezések

B A hírforgalmazás szabályai

B A napló felépítése, elektronikus és kézi naplózás

B Tűz- és behatolásjelző rendszerek

B Külső elhárítószervekkel való kapcsolattartás eszközei és módszerei

A A fegyverek tárolására vonatkozó jogszabályi és vállalati rendelkezések

A A fegyverek kiadására és visszavételezésére vonatkozó szabályok

B A saját objektum kulcsainak kezelésére vonatkozó szabályok

B Az ügyfelek kulcsainak kezelésére vonatkozó szabályok

B A mágneskapu és kézidetektor működése

B A röntgenberendezés működése

B A személyiségi jogok és azok tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezések

B Az áruvédelmi eszközök működése

B A jelzés okának megállapítására vonatkozó szabályok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

-

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Felelősségtudat

Térlátás

Kézügyesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Következtetési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Tervezési képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0716-06 Biztonsági alapfeladatok II.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata defibrillátor alkalmazásával)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Személy- és vagyonvédelemre vonatkozó törvény

B Személy- és vagyonvédelmi törvény végrehajtási rendelete

B Munkavédelmi szabályok

B Tűzvédelmi szabályok

B Magatartási és etikai szabályok

B Munkavégzésre alkalmas állapot jellemzői

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

A Közveszély elhárításának szabályai

B A végszükségre vonatkozó szabályok

B Magántitok, üzleti titok fogalma, a titoktartási kötelezettség

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 A közlekedési jelképek értelmezése

4 A munka- és tűzvédelmi jelképek értelmezése

5 Hírösszeköttetést biztosító eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Türelem

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0717-06 Biztonságtechnikai kezelési feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Folyamatosan rögzíti az információkat és eseményeket

Jelenti az információkat a vezetőjének

Továbbítja az információkat és utasításokat a végrehajtó állománynak

Intézkedik a hatáskörébe utalt eseményekben

Felügyeli a tűzjelző és riasztó rendszereket

Intézkedik tűz- és egyéb jelzések esetén

Értesíti a külső elhárító szervezeteket

Naplózza az eseményeket

Ellátja a fegyverek tárolásával és kiadásával kapcsolatos feladatokat

Mágneskapuval, kézidetektorral felfedi a tiltott tárgyakat

Megvizsgálja a csomagokat röntgenberendezéssel

Ellenőrzést végez jelzés esetén

Ellenőrzi az áruvédelmi eszköz állapotát

Ellenőrzi a hatástalanító berendezés működését

Meghatározza a jelzés kiváltó okát

Ellenőrzésre kéri fel az érintett személyt, ha szükséges

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Őrutasítás általános tartalma

B Hírösszeköttetést biztosító eszközök kezelése

B Tűz-, betörésjelző és biztonságtechnikai készülékek kezelése

B Eseménynapló vezetése

C Szóbeli és írásbeli jelentés szabályai

B Be- és kilépési feltételek (személyek, gépjárművek) ellenőrzési módszerei

B Szállítmányellenőrzési módszerek

B Belső járőrszolgálat ellátásnak szabályai

B Elhagyott csomagok kezelése

B Kiürítési terv

B A kiürítés módszertana

B Előírt nyilvántartások

B A rendkívüli esemény fogalmi elemei, csoportosításuk

B Intézkedési sorrend

A Elfogás, visszatartás, rendőrségnek átadás szabályai

B A helyszínbiztosítás szabályai

B A jogos védelemre vonatkozó szabályok

B A tévedés mint büntethetőséget kizáró ok

B Birtokvédelem jogos önhatalommal

B Kényszer és fenyegetés esetére vonatkozó rendelkezések

B A hírforgalmazás szabályai

B A napló felépítése, elektronikus és kézi naplózás

B Tűz- és behatolásjelző rendszerek

B Külső elhárítószervekkel való kapcsolattartás eszközei és módszerei

A A fegyverek tárolására vonatkozó jogszabályi és vállalati rendelkezések

A A fegyverek kiadására és visszavételezésére vonatkozó szabályok

B A saját objektum kulcsainak kezelésére vonatkozó szabályok

B Az ügyfelek kulcsainak kezelésére vonatkozó szabályok

B A mágneskapu és kézidetektor működése

B A röntgenberendezés működése

B A személyiségi jogok és azok tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezések

B Az áruvédelmi eszközök működése

B A jelzés okának megállapítására vonatkozó szabályok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek

Személyes kompetenciák:

Tűrőképesség

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Terhelhetőség

Türelem

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0718-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betanítja a kezelő személyzetet

Elvégzi a kivitelezéssel kapcsolatos adminisztrációt

Dokumentálja az elvégzett munkát

Átadja a minőségi tanúsítványokat

Elvégzi az általános karbantartási tevékenységet

Elvégzi a szükséges alkatrész és részegység cserét

Elvégzi az azonnali beavatkozást igénylő javításokat

Elvégzi az egyéb javítási feladatokat

Telepíti a különféle érzékelő egységeket

Telepíti a rendszer vezérlő egységét

Telepíti a zavar- és feszültségvédő egységeket

Biztosítja a vezetékes vagy vezeték nélküli szabotázsmentes összeköttetést

Telepíti a kijelző egységeket, a kezelő egységeket, az olvasó egységeket és a beléptető egységeket

Biztosítja a vezetékes összeköttetést

Szereli a kamerákat

Kiépíti a jelzésfogadó központot

Biztosítja a szabotázsvédett vezetékes összeköttetést

Szereli a kép- és adatrögzítő berendezéseket

Telepíti a szünetmentes áramforrást

Telepíti a tűzérzékelőket

Telepíti a tűzjelző központot

Biztosítja a vezetékes összeköttetést

Telepíti a szünetmentes áramforrást

Telepíti a tűzriasztás eszközeit

Programozza a központi egység és a perifériák működését

Biztosítja az események naplózását

Üzemi próbát végez

Teszteli a berendezéseket

Kezeli a veszélyes hulladékokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Elektronikus vagyonvédelmi eszközök, berendezések működése

B Elektronikus vagyonvédelmi eszközök üzembe helyezése, ellenőrzése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Megbízhatóság

Döntésképesség

Pontosság

Türelem

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Új ötletek, megoldások kipróbálása

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Tervezés

Rendszerekben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0719-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kerítéseket, kapukat és sorompókat készít

Szereli a beléptető rendszer mechanikai elemeit

Szereli a nyílászárókat

Szereli a rácsokat, redőnyöket

Szereli a behatolásgátló üvegeket

Végzi a biztonsági fóliázást

Szereli a fokozott biztonságú helyiségek nyílászáróit

Felszereli a speciális zárszerkezeteket

Telepíti a minősített értéktároló eszközöket

Szereli a kezelést könnyítő eszközöket, berendezéseket

Rendet tesz maga után

Betanítja a kezelő személyzetet

Elvégzi a kivitelezéssel kapcsolatos adminisztrációt

Dokumentálja az elvégzett munkát

Átadja a minőségi tanúsítványokat

Elvégzi az általános karbantartási tevékenységet

Elvégzi a szükséges alkatrész és részegység cserét

Elvégzi az azonnali beavatkozást igénylő javításokat

Elvégzi az egyéb javítási feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

A Gyártási utasítások értelmezése

A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata

C Ipari anyagok mechanikai tulajdonságai

C Ipari anyagok hőtechnikai tulajdonságai

C Ipari anyagok villamos tulajdonságai

C Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

B Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

B Minőségbiztosítási alapismeretek

A Érintésvédelmi alapismeretek

A Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei

A Gépüzemeltetés munkavédelmi szabályai

A Anyagmozgatás munkavédelmi szabályai

A Emelő- és szállítógépek munkavédelmi szabályai

B Szabványhasználati ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

2 Gépészeti alkatrészrajz készítése

3 Szabadkézi vázlatkészítés

2 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

3 Műszaki táblázatok kezelése

4 Gépipari mérőeszközök használata

5 Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata

5 Munkavédelmi eszközök, felszerelések használata

3 Egyéb mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Térlátás

Kézügyesség

Testi erő

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Tervezési képesség

Absztrakt gondolkodás

A 31 861 02 1000 00 00 azonosító számú, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0111-06 Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)

0220-06 Gépészeti kötési feladatok

0714-06 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelési feladatok

0715-06 Biztonságtechnikai szerelési, kezelési feladatok I.

A 31 861 02 0100 21 01 azonosító számú, Biztonságtechnika-kezelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

0717-06 Biztonságtechnikai kezelési feladatok

A 31 861 02 0100 31 01 azonosító számú, Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0716-06 Biztonsági alapfeladatok II.

0714-06 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelési feladatok

0718-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

A 31 861 02 0100 31 02 azonosító számú, Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0716-06 Biztonsági alapfeladatok II.

0111-06 Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)

0220-06 Gépészeti kötési feladatok

0719-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén:

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány.

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

Biztonságtechnikai-kezelő részszakképesítés esetén:

18. életév betöltése

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0701-06 Személy- és vagyonvédelmi alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Biztonsági alapismereti feladat

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Biztonsági alapintézkedések bemutatása és dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 120 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0111-06 Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Összetett lemezalkatrész készítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 240 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Technológiai dokumentáció készítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 70%

2. feladat 30%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0220-06 Gépészeti kötési feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Oldható és nemoldható kötések készítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 180 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Kötések megválasztásának és létesítésének szempontjai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 70%

2. feladat 30%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0714-06 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelési feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A megadott biztonságtechnikai eszközök telepítésének megtervezése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 180 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott műszerrel meghatározott mérések végzése és ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 70%

2. feladat 30%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0715-06 Biztonságtechnikai szerelési, kezelési feladatok I.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott események naplózása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Ellenőrzés végzése kézi detektorral és az eredmény dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Egy meghatározott szerelési feladatra vonatkozó szabályok ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Építési napló készítése meghatározott szerelési feladat végrehajtásáról

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:

Egy meghatározott elektronikai eszköz telepítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 15%

2. feladat 15%

3. feladat 15%

4. feladat 15%

5. feladat 40%

6. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0716-06 Biztonsági alapfeladatok II.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Biztonsági alapismereti feladat

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

7. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0717-06 Biztonságtechnikai kezelési feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott események naplózása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Ellenőrzés végzése kézi detektorral és az eredmény dokumentálása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

8. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0718-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Építési napló készítése meghatározott szerelési feladat végrehajtásáról

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Egy meghatározott elektronikai eszköz telepítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

9. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0719-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Egy meghatározott szerelési feladat tervezése és a terv indoklása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Építési napló készítése meghatározott szerelési feladat végrehajtásáról

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

A 31 861 02 1000 00 00 azonosító számú, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 10%

2. vizsgarész: 25%

3. vizsgarész: 20%

4. vizsgarész: 25%

5. vizsgarész: 20%

A 31 861 02 0100 21 01 azonosító számú, Biztonságtechnika-kezelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 40%

7. vizsgarész: 60%

A 31 861 02 0100 31 01 azonosító számú, Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

4. vizsgarész: 40%

6. vizsgarész: 20%

8. vizsgarész: 40%

A 31 861 02 0100 31 02 azonosító számú, Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

2. vizsgarész: 25%

3. vizsgarész: 25%

6. vizsgarész: 20%

9. vizsgarész: 30%

A 31 861 02 1000 00 00 azonosító számú, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 02 0100 21 01 azonosító számú, Biztonságtechnika-kezelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

2. vizsgarész: 35%

3. vizsgarész: 35%

4. vizsgarész: 30%

A 31 861 02 1000 00 00 azonosító számú, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 02 0100 31 01 azonosító számú, Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

2. vizsgarész: 50%

3. vizsgarész: 50%

A 31 861 02 1000 00 00 azonosító számú, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 02 0100 31 02 azonosító számú, Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

4. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
és felszerelések minimuma
Biztonság-
technikai szerelő,
kezelő
Biztonság-
technika-
kezelő
Elektro-
nikus vagyon-
védelmi
rendszer-
szerelő
Mecha-
nikus vagyon-
védelmi
rendszer-
szerelő

Kéziszerszámok X X X

Elektromos kézi kisgépek X X X

Szerelőszerszámok X X X

Mérőműszerek X X

Kamerák, monitorok X X X

Biztonságtechnikai eszközök X X X

Kép- és hangrögzítő eszközök X X X

Kommunikációs eszközök X X X X

Egyéni védőeszköz X X X X

Munkavédelmi berendezések X X X X

Környezetvédelmi berendezések X X X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Biztonságtechnikai szerelő, kezelő OKJ 31 861 02 1000 00 00 szakképesítés tekintetében a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara látja el.

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FELÜGYELŐ I.
SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 52 861 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés

Azonosítószám: 52 861 01 0100 31 01

Megnevezés: Büntetés-végrehajtási felügyelő II.

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés

Azonosítószám: 52 861 01 0001 52 01

Megnevezés: Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5363

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés/Ráépülés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Büntetés-végrehajtási felügyelő I. - 1130

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő - 850

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 45%

3. Gyakorlat aránya: 55%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben):

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Büntetés-végrehajtási felügyelő II.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: OKJ-s szakképesítés

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 1130

3. Elmélet aránya: 45%

4. Gyakorlat aránya: 55%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 52 861 01 0000 00 00 Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

Előírt gyakorlat: 1 év büntetés-végrehajtási jogviszony

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 25%

3. Gyakorlat aránya: 75%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5363 Büntetés-végrehajtási felügyelő

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Biztonsági feladatot lát el

Irányítja a fogvatartott tevékenységét

Munkáltatási feladatot lát el

Adminisztratív és működésbiztonsági feladatokat lát el

Általános szolgálati feladatokat lát el

Részt vesz a biztonsági, fogvatartási és munkáltatási feladatok szervezésében

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

52 861 06 Rendőr

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Folyamatosan szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, részt vesz a kötelező továbbképzéseken

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, önvédelmi alapismereteit, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Egyéni felszerelését, fegyverzetét egyen vagy polgári ruházatát ellenőrzi, karbantartja, kezeli

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Adatokat kezel, rögzít, nyilvántartásokat vezet

Vezeti a szolgálati okmányokat

Pontosan, kipihenten jelentkezik szolgálatra

Felkészül, felszerel, felveszi a kényszerítőeszközöket és a lőfegyvert

Eligazításon vesz részt

Átveszi/átadja a szolgálatot, szolgálatba lép

Bevonul szolgálatból

Jelentést tesz elöljárójának

Tisztán tartja a szolgálati és pihenőkörletét

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével összefüggő feladatokat

Ellátja a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokat

Rendészettechnikai eszközöket kezel, alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi rendszabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D Alkotmányjogi alapismeretek, a Magyar Köztársaság Alkotmánya

D A közigazgatás alapfogalmai, rendszere

D Emberi-, állampolgári és kisebbségjogi alapismeretek

C Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

B Járőr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

D Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbításra, hírközlésre vonatkozó ismeretek

C Pszichológiai, intézkedés-lélektani és kommunikációs alapismeretek

D Rendvédelem-történet, szakma történet

B Fizikai állóképességre vonatkozó előírások és önvédelemi alapismeretek

D Terepen történő tájékozódás

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése, egyéni tanulási technikák

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Rendszeretet

3 Önismeret készsége

4 Személyre szabott tanulási készség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés, önképzés

Felelősségvállalás

Kitartás

Megbízhatóság

Minőségre törekvés

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Együttműködés

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Kommunikációs készség

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerő készség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0726-06 Büntetés-végrehajtási feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Jelentést tesz a szolgálat átadásról, átvételről

Az átadás-átvétel megtörténtét dokumentálja

Tájékoztatást ad a folyamatban lévő ügyekről

Őrzési feladatot lát el

Ellátja a büntetőeljárásban résztvevő személyek védelmét

Őrzi a fogvatartottat, megóvja az életét, testi épségét

Őrzési-védelmi feladatot lát el lőfegyverrel, technikai eszközökkel vagy szolgálati kutyával

Ügyeleti szolgálatot lát el

Készenléti szolgálatot lát el

Ellenőrzési feladatot lát el

A fogvatartott meghatározott helyen való tartózkodását, tevékenységét időszakosan figyelemmel kíséri

Járőrszolgálatot lát el

Meghatározott területen őrutasítás vagy eligazítás szerint figyeléssel lát el biztonsági feladatot

Előállítást hajt végre

Szállítási feladatot lát el

Kísérési feladatot lát el

Fegyveres biztosítási feladatot lát el

Fegyverrel őrzi a büntetés-végrehajtás objektumait, javait és a fogvatartottat

Részt vesz rendkívüli események megszakításában és a következmények felszámolásában

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével összefüggő feladatokat

Ellátja a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokat

Felkér személyazonosság igazolására, belépési jogosultságot ellenőriz

Felszólítja az intézet területére belépő személyt a be nem vihető tárgyak leadására, fémtárgyak levételére

Technikai eszköz, illetve szolgálati kutya alkalmazásával átvizsgálja a belépő személy csomagját és ruházatát, illetve a gépjárművet

Átveszi az intézet területére be nem vihető tárgyakat, vagy felszólítja a belépőt azok elzárására, elvégzi a belépő fémkeresővel való megvizsgálását, csomagjainak ellenőrzését

Ellenőrzi a járműrakodást

Megakadályozza a járművel, járművön történő szökést, a jogtalan szállítást

Részt vesz a biztonsági vizsgálat végrehajtásában

Ellátja a polgári egészségügyi intézetben elhelyezett fogvatartott őrzését

A törvényben meghatározott esetekben és módon lőfegyvert használ parancsra

A törvényben meghatározott esetekben és módon lőfegyvert használ saját elhatározásból

Átadja, illetve átveszi létszám szerint a fogvatartottakat, ellenőrzi a biztonsági berendezéseket, technikai eszközök működőképességét, a kiadott kényszerítő eszközök és okmányok meglétét

A fogvatartottat zárkába, lakóhelyiségbe helyezi

Végrehajtja a személyi motozást

Számítógépen rögzíti az áthelyezés tényét

Betartatja a fogvatartottra vonatkozó jogszabályi és egyéb előírásokat

Közreműködik a fogvatartott nevelésében

A fogvatartottal kapcsolatos ügyekben folyamatos kapcsolatot tart a nevelővel

Létszámellenőrzést tart

Kiadja a fogvatartottat a körletből, végrehajtja az ilyenkor kötelezően előírt feladatokat

Befogadja a fogvatartottat a körletbe, végrehajtja az ilyenkor kötelezően előírt feladatokat

Biztonsági ellenőrzést hajt végre

Részt vesz a fogvatartotti körletre kiterjedő biztonsági vizsgálatban

Megakadályozza a fogvatartás rendjét és a biztonságot veszélyeztető cselekményeket

Végrehajtja az előírt biztonsági intézkedéseket

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Mozgást korlátozó eszközöket alkalmaz

Végrehajtja az elrendelt elkülönítést és az ilyen esetben kötelezően előírt feladatokat

Végrehajtja a magánelzárást, és az ilyen esetben kötelezően előírt feladatokat

Folyamatos tájékoztatást ad a magánelzárásban lévő fogvatartott magatartásáról

Kezeli a technikai eszközöket

Haladéktalanul jelentést tesz a fogvatartást akadályozó körülményekről

Gondoskodik a rábízott javak megőrzéséről

Elrendeli, végrehajtatja, adminisztrálja a díjazás nélküli munkavégzést

Átvizsgálja a szabad levegőn tartózkodásra kijelölt területet

Biztosítja a fogvatartott szabad levegőn tartózkodását

Végrehajtja a fogvatartottak elkülönítésére és differenciált fogvatartására vonatkozó szabályokat

Kijelölt helyen átveszi, illetve átadja a fogvatartottakat létszám szerint

Munkakezdés előtt végrehajtja a biztonsági ellenőrzést

Meghatározott időnként létszámellenőrzést tart

Előírt időszakokban munkaközi szünetet biztosít

Jelenti a bekövetkezett rendkívüli eseményt és a biztonságot veszélyeztető körülményeket

Kíséri a fogvatartottakat

Kezeli a biztonságra különösen veszélyes anyagokat, munkaeszközöket

Meghatározott esetekben jelentést tesz írásban vagy szóban

Javaslatot tesz a fogvatartott jutalmazására, fegyelmi felelősségre vonására, munkából történő leváltására

Betartja a fogvatartottakkal szemben előírt érintkezési szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A büntetőjog fogalma

D A büntetőjog forrásai

D A Büntető Törvénykönyv szerkezete

D A büntetések

D A főbüntetések

D A szabadságvesztés

D A feltételes szabadságra bocsátás

D A mellékbüntetések

D Az intézkedések

D A bűncselekmény, fogalma, fajtái

D A szándékos bűncselekmény megvalósulási szakaszai

D Az alannyá válás feltételei

D A bűnösség, a bűncselekmény elkövetői

D A büntethetőségi akadályok

D A büntetés-végrehajtást kizáró okok

C A szabadságvesztés büntetés végrehajtása, rendje

D Az enyhébb végrehajtási szabályok

A Az elítélt jogi helyzete

A Az elítéltek elhelyezése

B Az elítélt ruházati ellátása

B Munkáltatás

C Az előzetes letartóztatás

D Az elzárás

D Idegenrendészeti őrizet

D A fiatalkorúval szemben alkalmazott szankciók

D A kényszergyógykezelés

C Alkoholisták kényszergyógyítása

D Az államtitok és szolgálati titok megsértése

D Hivatali bűncselekmények

D A hivatalos személy elleni bűncselekmények

C Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

D A közélet tisztasága elleni bűncselekmények

D A szolgálati bűncselekmények

C A biztonság fogalmának értelmezése

C A biztonsági rendszer elemei

C A biztonsági tevékenység fogalma, területei és tartalma

C A biztonsági tevékenységet ellátó személyi állomány

D Az események fajtái, bekövetkezésének okai

C Az események megszüntetésének követelményei

B A büntetés-végrehajtási szervek személyi állományának riadóztatása

D Nevelési ismeretek tartalmi elemei

C A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja, feladata

C Elhelyezés

C Napi programok

C Napirend

C A szabadságvesztés végrehajtásának alapelvei

C Az elítéltek foglalkoztatása

C Munkavégzés elvei és szabályai

D Közművelődés, szabadidős tevékenység

C Családi, társadalmi kapcsolatok támogatása

C Az átmeneti csoport

C Az enyhébb végrehajtási szabályok

C Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása

C A nők helyzetének szabályozása a büntetés-végrehajtásban

C Az elítéltek kezelése gyógyító-nevelő csoportban

C Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása

C A szolgálati fegyelem, szolgálati érintkezés szabályai

C A hivatásos állomány magatartása szolgálatban, szolgálaton kívül

C A hivatásos állomány tagjának kapcsolattartása, közszereplése

C A büntetés-végrehajtási szervezet személyi állománya

B A szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok, speciális jogok

B Elöljárók és alárendeltek, feljebbvalók és alacsonyabb rendfokozatúak, a rangidős

B Rendfokozatok, rendfokozati csoportok, várakozási idő

B A parancs, a szolgálati út

B Juttatások, költségtérítések, kedvezmények és támogatások

B Alaki fogások és mozdulatok fegyver nélkül

B Mozdulatok és fogások fegyverrel

C Alaki szabályok és alakzatok a szolgálatba lépő állomány részére

C Rendvédelmi közelharc technikák

C Alaki és szolgálati szabályzat

B Intézkedés taktikai fogások, eljárások leírása

C A szolgálattervezés fogalma, rendje

C A rendfenntartó erők tagjainak magatartási kódexe

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 2. m. operációs rendszerek

2 ECDL 3. m. szövegszerkesztés

2 ECDL 4. m. táblázatkezelés

2 ECDL 5. m. adatbázis-kezelés

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Kommunikáció

3 Elemi számolási készség

4 Tájékozódás

4 Térérzékelés

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Irodatechnikai eszközök használata

4 Védőruházat, védőeszközök alkalmazása, használata

5 Lőfegyverhasználat parancsra, illetve saját elhatározásból

3 Csapaterőben végrehajtandó feladatokhoz rendszeresített eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Látás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Tűrőképesség

Tájékozódás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Tolerancia

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszerben való gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0727-06 Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztonsági tiszt akadályoztatása esetén az őt megillető hatáskörrel és felelősséggel intézkedik

Folyamatos összeköttetést tart a biztonsági tiszttel, a biztonsági körlet és a munkáltatási felügyelőkkel

Kezeli a biztonságtechnikai rendszer központot

Közreműködik a felügyelők eligazításában, irányítja és szervezi a felügyelők szolgálatellátását

Közreműködik a fogvatartottak eligazításában

Megköveteli a fogvatartottak napirendjének végrehajtását

Ellátja a fogvatartottak körletről történő kiadásával, visszavételével kapcsolatos adminisztratív feladatokat

Megszervezi a biztonsági ellenőrzés végrehajtását

Kiadja a fogvatartottak létszám és tálalási jelentését

Átveszi és átvizsgálja a fogvatartott részére érkező csomagot

Megszervezi a fogvatartottak szükségleticikk vásárlását

Közreműködik a fogvatartotti körletszemle végrehajtásában

Intézkedik a fogvatartotti előállítás és szállítás előkészítésére

Irányítja a magánelzárás, a biztonsági és fegyelmi elkülönítés végrehajtását

Intézkedik kényszerítő eszköz alkalmazására

Nyilvántartást vezet a körletén elhelyezett fogvatartottakról

Ellenőrzési feladatot lát el

Eleget tesz a jelentési kötelezettségének

Javaslatot tesz fegyelmi eljárásra és jutalmazásra

Eligazítja a munkáltatási felügyelőket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A szankciórendszer

C Totális intézetek jellemzői

C Eltérő bánásmódot igénylő fogvatartottak

D Az átmeneti csoport

B Az elítélt befogadása

B Az elítélt élelmezése

B A szabadítás szabályai

D A szabadságvesztés félbeszakítása

C A büntetés-végrehajtási szervezet biztonsági rendszere

D A biztonsági tevékenységre ható alapelvek

C A szolgálatszervezés

D Az események csoportosítása

B A rendkívüli esemény megelőzése, megszakítása

B A riadóztatás részletes szabályai

C A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma

C A klasszifikáció fogalma, célja

C A felkészítő részleg működése

C A fogvatartott oktatása és szakképzése

C Terápiás foglalkoztatás

C A jutalmazás

C A végrehajtási fokozat megváltoztatása

C A feltételes szabadságra bocsátás

D Szabadulásra való felkészítés

C Az elítéltek fegyelmi felelőssége

C A büntetés-végrehajtási szervezet irányítása, vezetése

C Büntetés-végrehajtási intézetek szolgálati tagozódása, a szakterületek alapvető feladatai

C Az alakzatok és azok vezetése

C A szolgálati viselkedés lélektana

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 7. m. információ és kommunikáció

3 ECDL AM4 modul táblázatkezelés - haladó szint

3 A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Látás

Mozgáskoordináció

Testi ügyesség

Tűrőképesség

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányíthatóság

Tolerancia

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Helyzetfelismerés

Rendszerekben való gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0728-06 Rendészeti alapfeladatok II.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat Folyamatosan szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, részt vesz a kötelező továbbképzéseken

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Egyéni felszerelését, fegyverzetét egyen vagy polgári ruházatát ellenőrzi, karbantartja, kezeli

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Adatokat kezel, rögzít, nyilvántartásokat vezet

Vezeti a szolgálati okmányokat

Pontosan, kipihenten jelentkezik szolgálatra

Felkészül, felszerel, felveszi a kényszerítőeszközöket és a lőfegyvert

Eligazításon vesz részt

Átveszi/átadja a szolgálatot, szolgálatba lép

Bevonul szolgálatból

Jelentést tesz elöljárójának

Tisztán tartja a szolgálati és pihenőkörletét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi rendszabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D Alkotmányosság elvei, a Magyar Köztársaság Alkotmánya

D A közigazgatás alapfogalmai, rendszere

D Emberi-, állampolgári és kisebbségjogi alapismeretek

C Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

B Járőr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

E Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbításra, hírközlésre vonatkozó ismeretek

D Kommunikációs alapismeretek

D Rendvédelem-történet, szakma történet

B Fizikai állóképességre vonatkozó előírások és önvédelemi alapismeretek

D Terepen történő tájékozódás

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés, önképzés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0729-06 Büntetés-végrehajtási feladatok II.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Jelentést tesz a szolgálat átadásról, átvételről

Az átadás-átvétel megtörténtét dokumentálja

Tájékoztatást ad a folyamatban lévő ügyekről

Őrzési feladatot lát el

Ellátja a büntetőeljárásban résztvevő személyek védelmét

Őrzi a fogvatartottat, megóvja az életét, testi épségét

Őrzési-védelmi feladatot lát el lőfegyverrel, technikai eszközökkel vagy szolgálati kutyával

Ügyeleti szolgálatot lát el

Készenléti szolgálatot lát el

Ellenőrzési feladatot lát el

A fogvatartott meghatározott helyen való tartózkodását, tevékenységét időszakosan figyelemmel kíséri

Járőrszolgálatot lát el

Meghatározott területen őrutasítás vagy eligazítás szerint figyeléssel lát el biztonsági feladatot

Előállítást hajt végre

Szállítási feladatot lát el

Kísérési feladatot lát el

Fegyveres biztosítási feladatot lát el

Fegyverrel őrzi a büntetés-végrehajtás objektumait, javait és a fogvatartottat

Részt vesz rendkívüli események megszakításában, illetve a következmények felszámolásában

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Részt vesz a biztonsági vizsgálat végrehajtásában

A törvényben meghatározott esetekben és módon lőfegyvert használ parancsra

A törvényben meghatározott esetekben és módon lőfegyvert használ saját elhatározásból

Átadja, illetve átveszi létszám szerint a fogvatartottakat, ellenőrzi a biztonsági berendezéseket, technikai eszközök működőképességét, a kiadott kényszerítő eszközök és okmányok meglétét

A fogvatartottat zárkába, lakóhelyiségbe helyezi

Végrehajtja a személyi motozást

Betartatja a fogvatartottra vonatkozó jogszabályi és egyéb előírásokat

Közreműködik a fogvatartott nevelésében

A fogvatartottal kapcsolatos ügyekben folyamatos kapcsolatot tart a nevelővel

Létszámellenőrzést tart

Kiadja a fogvatartottat a körletből, végrehajtja az ilyenkor kötelezően előírt feladatokat

Befogadja a fogvatartottat a körletbe, végrehajtja az ilyenkor kötelezően előírt feladatokat

Biztonsági ellenőrzést hajt végre

Részt vesz a fogvatartotti körletre kiterjedő biztonsági vizsgálatban

Megakadályozza a fogvatartás rendjét és a biztonságot veszélyeztető cselekményeket

Végrehajtja az előírt biztonsági intézkedéseket

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Mozgást korlátozó eszközöket alkalmaz

Végrehajtja az elrendelt elkülönítést és az ilyen esetben kötelezően előírt feladatokat

Végrehajtja a magánelzárást, és az ilyen esetben kötelezően előírt feladatokat

Folyamatos tájékoztatást ad a magánelzárásban lévő fogvatartott magatartásáról

Kezeli a technikai eszközöket

Haladéktalanul jelentést tesz a fogvatartást akadályozó körülményekről

Gondoskodik a rábízott javak megőrzéséről

Elrendeli, végrehajtatja, adminisztrálja a díjazás nélküli munkavégzést

Átvizsgálja a szabad levegőn tartózkodásra kijelölt területet

Biztosítja a fogvatartott szabad levegőn tartózkodását

Végrehajtja a fogvatartottak elkülönítésére és differenciált fogvatartására vonatkozó szabályokat

Kijelölt helyen átveszi, illetve átadja a fogvatartottakat létszám szerint

Munkakezdés előtt végrehajtja a biztonsági ellenőrzést

Meghatározott időnként létszámellenőrzést tart

Előírt időszakokban munkaközi szünetet biztosít

Jelenti a bekövetkezett rendkívüli eseményt és a biztonságot veszélyeztető körülményeket

Kíséri a fogvatartottakat

Kezeli a biztonságra különösen veszélyes anyagokat, munkaeszközöket

Meghatározott esetekben jelentést tesz írásban vagy szóban

Javaslatot tesz a fogvatartott jutalmazására, fegyelmi felelősségre vonására, munkából történő leváltására

Betartja a fogvatartottakkal szemben előírt érintkezési szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A büntetőjog fogalma

D A büntetések

D A főbüntetések

D A szabadságvesztés

D A szándékos bűncselekmény megvalósulási szakaszai

D Az alannyá válás feltételei

D A büntetés-végrehajtást kizáró okok

C A szabadságvesztés büntetés végrehajtása, rendje

A Az elítélt jogi helyzete

B Az elítéltek elhelyezése

C Az előzetes letartóztatás

D Az elzárás

D A fiatalkorúval szemben alkalmazott szankciók

D Az államtitok és szolgálati titok megsértése

D Hivatali bűncselekmények

D A hivatalos személy elleni bűncselekmények

D A közélet tisztasága elleni bűncselekmények

D A szolgálati bűncselekmények

C A biztonsági tevékenység fogalma, területei és tartalma

C A biztonsági tevékenységet ellátó személyi állomány

B A büntetés-végrehajtási szervek személyi állományának riadóztatása

C A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja, feladata

C Elhelyezés

C Napirend

C Munkavégzés elvei és szabályai

C Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása

C A nők helyzetének sajátos szabályozása a büntetés-végrehajtásban

C Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása

C A szolgálati fegyelem, szolgálati érintkezés szabályai

C A hivatásos állomány magatartása szolgálatban, szolgálaton kívül

C A hivatásos állomány tagjának kapcsolattartása, közszereplése

C A büntetés-végrehajtási szervezet személyi állománya

B A szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok, speciális jogok

B Elöljárók és alárendeltek, feljebbvalók és alacsonyabb rendfokozatúak, a rangidős

B Rendfokozatok, rendfokozati csoportok, várakozási idő

B A parancs, a szolgálati út

B Juttatások, költségtérítések, kedvezmények és támogatások

B Alaki fogások és mozdulatok fegyver nélkül

B Mozdulatok és fogások fegyverrel

C Alaki szabályok és alakzatok a szolgálatba lépő állomány részére

C Rendvédelmi közelharc technikák

C Alaki és szolgálati szabályzat

B Intézkedés taktikai fogások, eljárások leírása

C A szolgálattervezés fogalma, rendje

C A rendfenntartó erők tagjainak magatartási kódexe

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Kommunikáció

3 Elemi számolási készség

4 Tájékozódás

4 Térérzékelés

4 Védőruházat, védőeszközök alkalmazása, használata

5 Lőfegyverhasználat parancsra, illetve saját elhatározásból

3 Csapaterőben végrehajtandó feladatokhoz rendszeresített eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Látás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Tűrőképesség

Tájékozódás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Tolerancia

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszerekben való gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0730-06 Büntetés-végrehajtási feladatok III.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével összefüggő feladatokat

Ellátja a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokat

Felkér személyazonosság igazolására, belépési jogosultságot ellenőriz

Felszólítja az intézet területére belépő személyt a be nem vihető tárgyak leadására, fémtárgyak levételére

Technikai eszköz, illetve szolgálati kutya alkalmazásával átvizsgálja a belépő személy csomagját és ruházatát, illetve a gépjárművet

Átveszi az intézet területére be nem vihető tárgyakat, vagy felszólítja a belépőt azok elzárására, elvégzi a belépő fémkeresővel való megvizsgálását, csomagjainak ellenőrzését

Ellenőrzi a járműrakodást

Megakadályozza a járművel, járművön történő szökést, a jogtalan szállítást

Számítógépen rögzíti az áthelyezés tényét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A büntetőjog forrásai

D A Büntető Törvénykönyv szerkezete

D A feltételes szabadságra bocsátás

D A mellékbüntetések

D Az intézkedések

D A bűncselekmény, fogalma, fajtái

D A bűnösség, a bűncselekmény elkövetői

D A büntethetőségi akadályok

D Az enyhébb végrehajtási szabályok

B Az elítélt ruházati ellátása

B Munkáltatás

D Idegenrendészeti őrizet

D A kényszergyógykezelés

C Alkoholisták kényszergyógyítása

C Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

C A biztonság fogalmának értelmezése

C A biztonsági rendszer elemei

D Az események fajtái, bekövetkezésének okai

C Az események megszüntetésének követelményei

D Nevelési ismeretek tartalmi elemei

C Napi programok

C A szabadságvesztés végrehajtásának alapelvei

C Az elítéltek foglalkoztatása

D Közművelődés, szabadidős tevékenység

C Családi, társadalmi kapcsolatok támogatása

C Az átmeneti csoport

C Az enyhébb végrehajtási szabályok

C Az elítéltek kezelése gyógyító-nevelő csoportban

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 2. m. operációs rendszerek

2 ECDL 3. m. szövegszerkesztés

2 ECDL 4. m. táblázatkezelés

2 ECDL 5. m. adatbázis-kezelés

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Irodatechnikai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Látás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Tűrőképesség

Tájékozódás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Tolerancia

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszerekben való gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Az 52 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő I. megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

0726-06 Büntetés-végrehajtási feladatok

Az 52 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő II. megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0728-06 Rendészeti alapfeladatok II.

0729-06 Büntetés-végrehajtási feladatok II.

Az 52 861 01 0001 52 01 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási főfelügyelő megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0727-06 Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítésre vonatkozó általános szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0726-06 Büntetés-végrehajtási feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtási intézetekkel és a fogvatartással kapcsolatos általános biztonsági szabályok ismerete és azok gyakorlati alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A személyi állományra vonatkozó szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A fogvatartással kapcsolatos jogszabályok ismerete, a fogvatartásra vonatkozó szabályok ismerete és alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítés során teendő egyes biztonsági intézkedések bemutatása, szabályos végrehajtása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtás informatikai rendszerének gyakorlati alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 15%

3. feladat 25%

4. feladat 20%

5. feladat 15%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0727-06 Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtási intézet és javai, valamint a fogvatartottak őrzésének, felügyeletének és ellenőrzésének szervezési feladatai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtási intézet és a fogvatartás biztonságát veszélyeztető egyes rendkívüli események megelőzésére és felszámolására teendő intézkedések

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Egyes biztonsági feladatok gyakorlati bemutatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtás informatikai rendszerének gyakorlati alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 20%

4. feladat 20%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0728-06 Rendészeti alapfeladatok II.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítésre vonatkozó általános szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0729-06 Büntetés-végrehajtási feladatok II.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtási intézetekkel és a fogvatartással kapcsolatos általános biztonsági szabályok ismerete és azok gyakorlati alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A személyi állományra vonatkozó szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A fogvatartással kapcsolatos jogszabályok ismerete, a fogva tartásra vonatkozó szabályok ismerete és alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítés során teendő egyes biztonsági intézkedések bemutatása, szabályos végrehajtása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 20%

3. feladat 30%

4. feladat 20%

6. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0730-06 Büntetés-végrehajtási feladatok III.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A büntetés-végrehajtás informatikai rendszerének gyakorlati alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 52 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő I. megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 30%

2. vizsgarész: 70%

Az 52 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő II. megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

4. vizsgarész: 30%

5. vizsgarész: 70%

Az 52 861 01 0001 52 01 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási főfelügyelő megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

3. vizsgarész: 100%

Az 52 861 01 0000 00 00 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő I. megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 52 861 01 0100 31 01 azonosító számú, Büntetés-végrehajtási felügyelő II. megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

6. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Büntetés-
végrehajtási felügyelő I.
Büntetés-
végrehajtási felügyelő II.
Büntetés-
végrehajtási főfelügyelő

Hír- és biztonságtechnikai berendezések X X X

Rendszeresített kényszerítő eszközök X X X

Rendszeresített fegyverek X X X

Mozgást korlátozó eszközök X X X

Kommunikációs eszközök, berendezések X X X

VII. EGYEBEK

A szakmai kamara szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Büntetés-végrehajtási felügyelő I. OKJ 52 861 01 0000 00 00 szakképesítés tekintetében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága látja el.

KÖZTERÜLETFELÜGYELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 52 861 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Közterületfelügyelő

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5355

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Közterületfelügyelő - 360

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Közterületfelügyelő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A köztisztviselői kinevezéshez szükséges alkalmazási feltételek megléte

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 40%

3. Gyakorlat aránya: 60%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5355 Közterületfelügyelő

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Hatósági intézkedést folytat

Védi a közterületek rendjét

Védi a közterületek tisztaságát

Közreműködik a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, valamint a közbiztonság védelmében

Együttműködik a társhatóságokkal és társadalmi szervezetekkel

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Ellenőrzi a közterületek jogszerű, engedélyhez kötött használatát

Biztosítja az önkormányzati közterületi rendezvényeket

Közreműködik az állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában

Ellenőrzi az útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenységeket

Közreműködik az állami és önkormányzati vagyon védelmében

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0766-06 A közterületfelügyelő feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Továbbképzéseken vesz részt, és egyénileg képezi magát

Előírás szerint öltözködik

Rendeltetésszerűen használja a rendszeresített eszközöket

Intézkedési kötelezettségének jogszerűen és szakszerűen eleget tesz

Naponta jelentést ír végrehajtott intézkedéseiről

Feladatai ellátásával összefüggésben jogsértés észlelésekor büntető-, szabálysértési és közigazgatási eljárást kezdeményez

Megkeresésre felvilágosítást ad, és felveszi panaszukat

Megállapítja az intézkedés alá vont személy azonosságát

Dokumentumokat készít (kép, hang, videó, rajz, jegyzőkönyv)

Felhívja a figyelmet a szabálysértés megszüntetésére

Helyszíni bírságot szab ki

Közreműködik állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában

Visszatartja az elkobzandó dolgokat, átvételi elismervényt állít ki

Feltartóztatja és szükség esetén előállítja a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésekor tetten ért személyt

Kerékbilincset alkalmaz

Járművet feltartóztat

A tevékenysége során felmerülő konfliktushelyzeteket megelőzi, illetve megoldja

A feladat végrehajtása érdekében támadás esetén, a jogszabályban megengedett kényszerítő eszközt alkalmaz

Járőrszolgálatot lát el

Megfigyelést végez

Feltárja a közterületi vagyontárgyak hibáit, hiányosságait

Közreműködik a közrendvédelmi feladatok ellátásában

Ellenőrzi a közlekedési szabályok betartását

Ellenőrzi az üzemen kívül helyezett gépjárművek közterületi tárolóit

Felügyeli a játszótereket és közterületi sportpályákat

Méri a közterületek zajszintjét

Ellenőrzi a köztemetők rendjét

Ellenőrzi a közerkölcs szabályainak betartását

Eljár a tiltott fürdőzőkkel szemben

Betartatja a jégen tartózkodás szabályait

Eljár a tiltott helyen táborozókkal szemben

Fellép a veszélyes tárgyat elhelyezőkkel szemben

Intézkedik a jogosulatlan kereskedőkkel szemben

Eljár a közterületen szeszesitalt árusítókkal és fogyasztókkal szemben

Ellenőrzi a közterületi hirdetmények és reklámok magyar nyelvű megjelenítését

Ellenőrzi a közintézmények zászlókihelyezését

Ellenőrzi az állattartási szabályok betartását

Betartatja a környezetvédelmi előírásokat

Ellenőrzi a közterületek tisztántartását végző szolgáltatókat

Ellenőrzi a közterületek közutak tisztántartását

Megakadályozza a falfirkálást

Figyelemmel kíséri az építkezések környékét

Eljár a köztisztasági szabályok megsértőivel szemben

Elszállíttatja az illegálisan lerakott hulladékot

Ellenőrzi a település közigazgatási területén az állami utak állapotát

Ellenőrzi a közterületen lévő vízelvezetők, átereszek állapotát

Megfigyeli az illegális szemétlerakó helyeket

Segítséget nyújt a közrendvédelmi szerveknek

Biztosítja a robbanásveszélyes területet a tűzszerészek megérkezéséig

Ellenőrzi a pirotechnikai eszközök árusítását és használatát

Részt vesz a baleset- és bűnmegelőzési program végrehajtásában

Együttműködik a rendvédelmi szervekkel a térfigyelő rendszerek működtetésében

Biztosítja a szavazóhelyiségeket választás során

Aktív szerepet vállal a drogterjesztés visszaszorításában

Közös szolgálatot teljesít a rendőrséggel

Katasztrófa esetén együttműködik a tűz- és katasztrófavédelmi szervekkel

Határterületeken együtt járőrözik a határőrséggel

Együttműködik a vám- és pénzügyőrséggel a jövedéki törvény előírásainak betartatásában

Szolgálatot teljesít a polgárőrökkel

Eseti jelleggel együttműködik az APEH-hel, Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel és más fogyasztóvédelmi társadalmi szervezettel, ÁNTSZ-szel, erdészetekkel, nemzeti parkokkal, a polgármesteri hivatal osztályaival, mezei őrszolgálattal

Együttműködik a bírói és ügyészi szervekkel

Közreműködik az építéshatósági feladatok ellátásában

Más szerv megkeresésében eljár és felvilágosítást ad

Ellenőrzi a zöldfelületek rendeltetésszerű használatát

Ellenőrzi a szemétszállítás rendjét

Ellenőrzi a szeméttároló edények körüli tisztaságot

Ellenőrzi a piaci és vásári szabályok betartását

Ellenőrzi az erőszakosan koldulókat, szabálysértő hajléktalanokat

Ellenőrzi a hirdetmények kihelyezését

Ellenőrzi a lomtalanítás lebonyolítását

Betartatja a tűzgyújtási előírásokat

Ellenőrzi a hó- és síkosság-mentesítést

Ellenőrzi a forgalomcsillapított övezetek rendjét

Ellenőrzi a közterületen gyűjtögetőket, guberálókat

Elszállíttatja az üzemképtelen járműveket

Ellenőrzi az engedélyhez kötött tevékenységeket

Ellenőrzi a mozgáskorlátozott-igazolványok használatát parkoláskor

Eseti jelleggel a helyszínen közterület-használati engedélyt ad ki

Lezárja a közterületi helyszínt

Közreműködik a rendezvény lebonyolításában

Őrzi a rendezvény helyszínét

Figyel a személy- és vagyonbiztonságra

Rendkívüli helyzetben segítséget nyújt a rendezvény résztvevőinek

Megakadályozza az állatkínzást

Bejelenti a gyepmesternek az elhullott állatokat

Ellenőrzi az útfelbontásokat és a megbontott útfelületek helyreállítását

Közreműködik az útkezelővel a forgalmi rend kialakításában

Informálja az útkezelőt az útburkolatok és környezetük, valamint a forgalmi rend és a megváltozott közúti jelzések állapotáról

Védi az épített és természeti környezetet

Őrzi az önkormányzati vagyont őrszolgálat során

Térfigyelő rendszert működtet

Járművet elszállít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezések

B Alapvető állampolgári jogok és kötelességek

C Büntetőjogi és büntetőeljárás-jogi alapfogalmak, alapelvek

C A büntetőeljárás alanyainak jogai és kötelességei

C A közterület rendjét befolyásoló egyes bűncselekmények

C A hivatali és a hivatalos személy elleni bűncselekmények

B Az eljárás megindításának szabályai

C Szabálysértési alapismeretek, alapfogalmak, alapelvek

C A közterület rendjét befolyásoló egyes szabálysértések

C A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény

B A közterületfelügyelőre vonatkozó előírások

C A tulajdon- és a birtokvédelemmel kapcsolatos alapfogalmak

B A vagyonvédelem jogi alapjai, eszközei

C A környezetvédelem jogszabályi alapjai és feladatai

B A köztisztviselői jogállás

B Szolgálatszervezési szabályok

B A felvilágosítás szabályai

B Az intézkedés általános és az egyes ügyekre vonatkozó szabályai

C Ügyfélszolgálati feladatok szabályai

B Az adatkezelés szabályai

B Az öltözködéssel, felszereléssel kapcsolatos szabályok

B A kapcsolattartás és együttműködés szabályai

B A közterületfelügyelő írásos munkájának szabályai

C A rendszeresített szolgálati eszközök alkalmazásának szabályai

B Munkavédelmi szabályok

C Az önkormányzatok közbiztonsággal kapcsolatos szerepe

B A közterületi jogsértések közbiztonsággal való összefüggései

B A közterületi rendetlenség, jogsértés felismerése és okainak feltárása

B A közterületi problémák megszüntetésének kezdeményezése

C Kommunikációs alapfogalmak

C Tipikus szituációs helyzetekben való kommunikáció módszerei

C A munkája során keletkező konfliktusok kezelése

C Az önuralom szerepe és jellemzői

C Önvédelmi alapfogások és fiziológiai alapjaik

C Az elsősegély alapjai

C A támadás elhárításának módszerei, eszközei

C A passzív ellenállás leküzdése

C A fogásokból való szabadulás

B A rendszeresített támadáselhárító eszközök szakszerű alkalmazása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

3 Kézírás

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

2 Olvasott szakmai szöveg megértése

2 Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

2 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

2 Szakmai nyelvű beszédkészség

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajz olvasása, értelmezése

3 Helyszínrajz készítése

4 A közterületi jelképek értelmezése

3 Számolási készség

3 Mennyiségérzék

3 Tájékozódás

3 Térérzékelés

4 Képrögzítő eszközök használata

4 Zajszintmérő eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Térbeli tájékozódás

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Elhivatottság, elkötelezettség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Megbízhatóság

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Stressztűrő képesség

Kézügyesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Udvariasság

Határozottság

Meggyőzőkészség

Közérthetőség

Hatékony kérdezés készsége

Adekvát metakommunikáció

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Információgyűjtés

Következtetési képesség

Okok feltárása

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem megosztás

Az 52 861 03 0000 00 00 azonosító számú, Közterületfelügyelő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0766-06 A közterületfelügyelő feladatai

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0766-06 A közterületfelügyelő feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján felvilágosítás adása, intézkedés végrehajtása és a szituációhoz kapcsolódó jogszabályi háttér ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján közterületi (térfelügyeleti) megfigyelés végzése és a kapcsolódó mérések végrehajtása, a szabálytalanságok tényének rögzítése és a szükséges intézkedések megtétele

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A hatáskörébe tartozó szakmai feladatok végrehajtása és jogszabályi hátterének ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján kapcsolatfelvétel modellezése; intézkedés során felmerülő észrevételek kezelése; a konfliktusmegelőzés és konfliktusmegszakítás modellezése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (25 perc felkészülési idő, 20 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:

Az önvédelmi fogások, és a rendszeresített támadáselhárító eszközök alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 25%

3. feladat 20%

4. feladat 20%

5. feladat 10%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 52 861 03 0000 00 00 azonosító számú, Közterületfelügyelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Közterületfelügyelő

Támadáselhárító eszközök X

Szolgálati kutya (önkormányzati rendelet alapján) X

Fényképezőgép X

Videokamera X

Alkoholszonda X

Zajszintmérő X

Gumikesztyű X

Mérőszalag X

Rádió-, mobiltelefon X

Kerékbilincs X

Irodatechnikai eszközök X

Zseblámpa X

Spakli, festékszóró X

Távcső X

Egyenruha, jelzésekkel, tartozékokkal X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Közterületfelügyelő OKJ 52 861 03 0000 00 00 szakképesítés tekintetében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége látja el.

MAGÁNNYOMOZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 52 861 04 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Magánnyomozó

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3525

5. Képzés maximális: időtartama

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Magánnyomozó - 450

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Magánnyomozó

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt rendelkezzen a magánnyomozói igazolvány megszerzésének jogszabályban előírt erkölcsi feltételeivel

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3525 Nyomozó

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Technikai eszközöket kezel, használ

Adatkezelési, adminisztratív, ügykezelési feladatokat végez

Kommunikál, kapcsolatot tart a megbízóval, magán- és jogi személyekkel, hatóságokkal

Feladatokat teljesít megbízási szerződés alapján

Adatot, információt gyűjt

Nyomozási tevékenységet végez

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0767-06 Magánnyomozói feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat, így különösen az állami-, szolgálati, magán-, üzleti titok, személyes adatok kezelésére, védelmére vonatkozó előírásokat

Tevékenységére irányuló szerződést írásban rögzíti

A jogosultságát és a tevékenységére vonatkozó felhatalmazását bemutatva hitelt érdemlően igazolja magát az intézkedéssel érintett személy kérésére

Részt vesz a kamara által előírt továbbképzéseken, meghatározott vizsgakötelezettségeinek eleget tesz

Feladatai ellátásával összefüggésben jogsértés észlelésekor büntető-, szabálysértési és közigazgatási eljárást kezdeményez

Tevékenységének ellátásához szükséges mértékben számítástechnikai, híradástechnikai és adatrögzítő eszközöket használ

Technikai eszközzel rögzített adatokat, információkat archiválja, további felhasználásra alkalmassá teszi

Tudomására jutott adatokat, információkat összesíti, rögzíti, elemzi és értékeli

Tevékenységét rögzíti, dokumentálja

Írásos beszámolót készít a megbízónak a feladatai elvégzéséről

Vezeti a tevékenységére kötelezően előírt okmányokat, nyilvántartásokat

Felvilágosítást kér/ad

Tájékoztatást kér/ad

Folyamatos kapcsolatot tart a megbízóval

Tájékoztatja megbízóját a megállapított tényekről, adatokról, információkról, feladatainak elvégzéséről

Kapcsolatot tart, kommunikál, együttműködik a hatóságokkal

Képviseli a megbízót

Szerződés keretei között kép- és hangfelvételt készít, illetve felhasznál

Ellenőrzi a más részére szóló zárt küldemény tartalmát az arra jogosult előzetes hozzájárulásával

A megbízásnak megfelelően személyesen közreműködik a megbízó jogainak, törvényes érdekeinek, követeléseinek érvényesítésében, a kötelezettségeinek teljesítésében

Szakértőt, szaktanácsadót kér fel a közreműködésre

Tanácsadó, javaslattevő tevékenységet végez

Adatgyűjtést, információgyűjtést végez

Beszerzi a megtörtént tényekre, eseményekre vonatkozó dokumentumokat

Céginformációt készít

Igazolást, másolatot, kivonatot, adatszolgáltatást kér nyilvántartásokból

Személyes adatokat rögzít, kezel, töröl

Személyeket hallgat meg

Feljegyzést készít a meghallgatott személy által elmondottakról

Rendszerezi az adatokat, és az információkat

Megtörtént tényeket, eseményeket és azok körülményeit felderíti

Végzi a személyek, események megfigyelését

Személyeket, tárgyakat kutat fel

Megtekinti a helyszínt

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Helyszíni adatgyűjtést, információgyűjtést végez

Személyleírást, tárgyleírást készít

Nyomozási tervet készít

Kriminalisztikai verziókat állít fel, ellenőriz, zár ki

Felderíti a személyi cselekményi, motívációs összefüggések kapcsolati rendszerét

Értékelő, elemző tevékenységet végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A jog, a jogrendszer, a jogág, a jogszabály meghatározása és a jogrendszer tagozódása

D A jogalkotás és a jogforrási hierarchia alapvető kérdései

D A Magyar Köztársaság Alkotmánya és közigazgatási rendszere

D Az Alkotmányban rögzített alapvető jogok és kötelezettségek

D A közigazgatási hatósági eljárás alapelvei és alapvető rendelkezései

D A közigazgatási hatósági ügy és az ügyfél fogalma

D A közigazgatási hatósági eljárás megindításának feltételei és módjai

D A tényállás tisztázására vonatkozó főbb rendelkezések

D A közigazgatási szerv döntéseire vonatkozó főbb rendelkezések

D A hatósági bizonyítvány, az igazolvány és a nyilvántartás főbb rendelkezései

C A jogorvoslati rendszer

C A végrehajtási eljárás

C A magánnyomozói tevékenység szabályaira vonatkozó általános rendelkezések

C A magánnyomozás gyakorlásának törvényi és személyi feltételei, az engedélyezésre vonatkozó rendelkezések

C A magánnyomozó jogosultsága és kötelezettsége, tevékenysége ellátásának szabályai

C A személyes adat, a különleges adat, a közérdekű adat, az adatkezelés célhozkötöttsége

C Az adatkezeléssel, az adattovábbítással, az adatok nyilvánosságra hozatalával, az adatbiztonsággal kapcsolatos szabályok

C Az adatkezeléssel kapcsolatos jogsértés esetén az érintett jogainak érvényesítési lehetőségei

C A személyi adat- és lakcím-, a személyi igazolvány-, az anyakönyvi-, az útiokmány-, a gépjármű-, az ingatlan-, a cég, társadalombiztosítás, adó- nyilvántartás hatósági rendszere

C Az ingatlan-nyilvántartás, a cégnyilvántartás és más közhitelű nyilvántartás adatainak tanulmányozásának, valamint a szükséges dokumentációk beszerzésének szabályai

C A szabálysértésekre vonatkozó általános szabályok, a szankciórendszer, az eljárás lefolytatásának rendje, valamint egyéb, szabálysértésekkel kapcsolatos jogszabályok előírásai

D A veszélyes fenyegetés, a magánlaksértés, a valótlan bejelentés, a jogosulatlan személy- és vagyonvédelmi, illetve magánnyomozói tevékenység, a jogosulatlan címhasználat szabálysértési tényállásai

D A titokvédelemre vonatkozó szabálysértési tényállások értelmezése

D A polgári jog alapelvei, a polgári jog alanyaira vonatkozó főbb rendelkezések

D A személyhez fűződő jogok tartalma, védelme, érvényesítésének módjai

D A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok tartalma és a jogbitorlás jogkövetkezményei

D A megbízás és a megbízás nélküli ügyvitel alkalmazásának szabályai

D A tulajdonjog megszerzése és védelme

D A szerződésre, annak létrejöttére, alakiságára, tartalmára és tárgyára vonatkozó főbb szabályok

D A szerződés érvénytelenségének okai és jogkövetkezményei

C A szerződés módosításának szabályai

C A szerződés megszegésének következményeire vonatkozó szabályok

C A szerződés teljesítését biztosító mellékkötelezettségek

C A kártérítés általános rendelkezései, a munkáltató alkalmazottja, illetve a megbízott által okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályok

C A bírósági végrehajtási eljárás főbb elemei

C A büntetőjog fogalma, forrásai, a Büntető Törvénykönyv hatálya és szerkezeti tagozódása

C A bűncselekmény fogalma és jogi ismérvei

D Az általános törvényi tényállás és annak elemei

D A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai

D A kényszer, a fenyegetés, a tévedés, a jogos védelem és a végszükség eseteinek értelmezése

D Az emberölés, a testi sértés, a hivatalos személy elleni erőszak, a vesztegetés, a befolyással üzérkedés, az üzleti titok megsértése bűncselekmények tényállása

D A személyi szabadság megsértése, a magánlaksértés, a magántitok megsértése, a jogosulatlan adatkezelés, a különleges személyi adatokkal visszaélés, a levéltitok megsértése, a rágalmazás, a becsületsértés

D A hamis vád, a hamis tanúzás, a hamis tanúzásra felhívás, a bűnpártolás, az önbíráskodás, a közokirat-hamisítás, a magánokirat-hamisítás, a visszaélés okirattal bűncselekmények felismerése és törvényi tényállás szerinti minősítése

D Az államtitokra és a szolgálati titokra vonatkozó főbb rendelkezések, az állam- és szolgálati titok megsértése, tényállásai

C A pénzmosás, a devizagazdálkodás megsértése, az adó-, társadalombiztosítási csalás, a munkaadói és munkavállalói járulékfizetési kötelezettség megszegése, a társadalom- és egészségbiztosítási, valamint nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség megszegése

C A csempészet és vámorgazdaság

C A lopás, a csalás, a sikkasztás, a rablás, a kifosztás, a zsarolás, az orgazdaság bűncselekmények tényállásai

D A büntetőeljárás alapelvei, alanyai

D A büntetőeljárás megindítására és szakaszaira vonatkozó szabályok

D A bizonyítás általános szabályai, eszközei és az azokra vonatkozó szabályok

D A nyomozás befejezésének feltételei és következményei

D A kriminalisztika tárgya, szerepe, felosztása

D A helyszín fogalma, a helyszíni szemlére vonatkozó szabályok

D A nyomrögzítés alapvető módjai, eljárásai

C A helyszín biztosításának követelményei

C Az adatgyűjtés módjai és a személyek kikérdezésének taktikái

D A személy- és tárgyleírás követelményei és módjai

D A pszichológia szerepe a magánnyomozói munkában

D Az alapvető személyiségjegyek és azok tipikus megnyilvánulási formái

C A személyiség kultúráltságát jelentő külső és belső személyiségjegyek

C A figyelem, a benyomáskeltés, az önfegyelem szerepe

C A kapcsolatteremtés és a kapcsolattartás megvalósításának lehetőségei, módjai

C A kultúrált fellépés, a bizalomkeltés, a kapcsolatteremtés módjai

D Az emberi agresszió, az erőszak, a feszültség és a konfliktus feloldásának lehetőségei, módjai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés

2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

3 Helyszínrajz, helyszínvázlat készítése, olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Kitartás

Megbízhatóság

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Pontosság

Rugalmasság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kapcsolatfenntartó készség

Határozottság

Visszacsatolási készség

Fogalmazó készség

Tömör fogalmazás készsége

Közérthetőség

Hatékony kérdezés készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

Kreativitás, ötletgazdagság

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Információgyűjtés

Következtetési képesség

Problémaelemzés, -feltárás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Okok feltárása

Helyzetfelismerés

Figyelem-összpontosítás

Az 52 861 04 0000 00 00 azonosító számú, Magánnyomozó megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0767-06 Magánnyomozói feladatok

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0767-06 Magánnyomozói feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Általános magánnyomozói feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Adat- és információgyűjtési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Adatkezelési, adminisztratív feladatok számítógép előtt

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 40%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 52 861 04 0000 00 00 azonosító számú, Magánnyomozó megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Magánnyomozó

Számítógép X

Szkenner X

Nyomtató X

Szoftverek X

Internet hozzáférés X

Fényképezőgép, digitális fényképezőgép X

Videokamera, DVD felvevő X

Támadáselhárítás eszközei X

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői X

Jogszabálygyűjtemény X

Kommunikációs eszközök X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Magánnyomozó OKJ 52 861 04 0000 00 00 szakképesítés tekintetében a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara látja el.

PARKOLÓŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 31 861 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Parkolóőr

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés

Azonosítószám: 31 86103 0100 31 01

Megnevezés: Díjbeszedő-leolvasó

3.2 Elágazások Nincsenek

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5391

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Parkolóőr - 200

II. EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Parkolóőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt feleljen meg a szakmai tevékenység gyakorlásához szükséges, jogszabályban előírt erkölcsi feltételeknek

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Díjbeszedő-leolvasó

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A jelölt feleljen meg a szakmai tevékenység gyakorlásához szükséges, jogszabályban előírt erkölcsi feltételeknek

Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 80

3. Elmélet aránya: 60%

4. Gyakorlat aránya: 40%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5391 Díjbeszedő, villany-, gáz-, vízóra-leolvasó

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat, így különösen a díjbeszedésre és a parkolásra vonatkozó jogszabályi és egyéb előírásokat

Rögzíti a szükséges adatokat

Kezeli a leolvasó és rögzítő eszközöket

Tájékoztatja az ügyfeleket

Kezeli a munkafolyamatból adódó konfliktusos helyzetet

Vezeti és kezeli az előírt szolgálati és személyi okmányokat

Kezeli a szolgálata ideje alatt beszedett pénzösszeget, számlákat

Munkaszervezési feladatokat lát el

Rendellenesség esetén intézkedik

Végzi a gépjárművek szállítását, rögzítését

Végzi a zárt objektumokban a diszpécseri feladatokat

Együttműködik a hatóságokkal és társadalmi szervezetekkel

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0768-06 A parkolóőr feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Egyezteti és ellenőrzi az adott területre vonatkozó fizetési szabályokat, határidőket

Pontosítja az ellenőrzés útvonalát és helyét

Ellenőrzi a parkolás szabályosságát

Ellenőrzi a parkoló gépjárműveket

Ellenőrzi a parkolást igazoló okmányokat

Leolvassa a parkolójegyek időadatait

Rögzíti a parkolási időt

Rögzíti a rendellenességeket

Rögzíti a szabálytalanul parkoló járművek adatait

Kezeli a mechanikus és elektronikus adatrögzítőket

Videofelvételt készít a szabálytalanul parkoló járművekről

Képet készít a szabálytalanul parkoló járműről

Kezeli a zárt objektum mérő és rögzítő eszközeit

Kezeli a gépjármű-regisztráló eszközt

Számítógépen rögzíti a gépjármű adatait

Tájékoztatja az ügyfelet a parkolási időtartamról

Tájékoztat a pótdíjfizetési kötelezettségről és annak módjáról

Igazolást ad ki a befizetett pótdíjról

Felvilágosítást ad az utólagos befizetés módjáról

A helyszíni ellenőrzés során adódó konfliktust kezeli

Kezeli az ügyfélszolgálati idő alatti konfliktust

Alkalmazza a személyét igazoló okmányokat

Kezeli a szolgálati okmányokat

Jegyzőkönyvet készít a szabálytalanságokról

Kezeli a parkolási bizonylatokat

Kiüríti a pénzbedobós parkoló automatákat

Értékesíti a bérleteket és chip-kártyákat

Kezeli a bevételeket

A rendőrség, a közterület-felügyelet felkérésére elszállítja a szabálytalanul parkoló járművet

Az elszállított járművet jegyzőkönyvileg átadja a telephelynek

A rendőrség, a közterület-felügyelet felkérésére elhelyezi, vagy oldja a kerékbilincset

Az ügyfél kérésére autómentést végez

Fogadja és tájékoztatja a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelet

Megköti a bérleti szerződést a parkolási szolgáltatásra

Kezeli a parkolást biztosító technikai eszközöket

Elemzi és értékeli az ügyféligényeket

Kezeli a panaszügyeket

Szükség esetén értesíti a rendőrséget

Katasztrófa esetén együttműködik a tűz- és katasztrófavédelmi szervekkel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Az államra és a helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezések

D Alapvető állampolgári jogok és kötelességek

D Polgári jogi ismeretek alapfogalmai és alapelvei

D Egyes személyhez fűződő jogok

D A tulajdonjog tartalma és védelme

D A birtok és a birtokvédelem

D A szerződés

D A felelősség módja, a kártérítés mértéke

D Szabálysértési jogi ismeretek (alapfogalmak és alapelvek)

C A szabálysértési feljelentés

C Tulajdon elleni szabálysértések

C Ügyfél-tájékoztatás rendje és szabályai

C Ügyfélszolgálati feladatok ellátásának szabályai

C Panaszügyekkel való foglalkozás szabályai

C Hatósági szervekkel történő együttműködés előírásai

B Katasztrófahelyzetben teendő intézkedések

C Számítógépes adatrögzítés szabályai, a bevitel és a tárolás rendje

C A rendszeresített mérő- és adatrögzítő eszközök típusai, jellemzői

C Optikai eszközök főbb részei, a működtetés szabályai

C A technikai eszközök karbantartása

C A technikai eszközök kisebb hibáinak elhárítása

B A parkolóőr tipikus feladatainak gyakorlati megoldási módjai

C A parkolásra vonatkozó rendelkezések

C A parkolóőr munkaköri feladatai, eljárási szabályai

B A parkolóőr adminisztrációs munkájának szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

2 Szakmai nyelvű beszédkészség

3 Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Monotónia-tűrés

Önfegyelem

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0769-06 A díjbeszedő feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a mérő- és állapotrögzítő eszközök működőképességét

Ellenőrzi a készülék sértetlenségét, hitelességét

Ellenőrzi a fogyasztásmérő eszközök működőképességét

Leolvassa a fogyasztásmérőt

Rögzíti a fogyasztás mértékét

Feljegyzi a fogyasztásmérő sikertelen leolvasását

Készülékkel rögzíti a mérőállást

Tájékoztatja az ügyfelet a mérőállás adatairól

Tájékoztatja az ügyfelet az esetleges szabálytalanság okairól

Beszedi a fogyasztási számlán szereplő összeget

Kiadja a befizetést igazoló bizonylatokat

Az átvett pénz eredetiségét vizsgálja

Megtervezi és szervezi a napi/időszakos munkáját

A munkához szükséges technikai eszközöket felvételezi

Feladatát személyi biztonságára ügyelve oldja meg

Megszervezi az épületekbe/mérőkhöz való bejutást

Gondoskodik a szükséges váltópénzről

Gondoskodik a napi bevétel és a számlák biztonságáról

Napi összesítőt készít a bevételről

Értesíti a fogyasztót a mérőóra leolvasás megkísérléséről és a felkeresés újabb időpontjáról

Értesíti felettesét/a karbantartókat a fogyasztási hellyel kapcsolatos hiba esetén

Jogtalan vételezés észrevételét közli az illetékes szolgáltatóval

Feltárja a nyilvántartásban nem szereplő fogyasztási helyeket, és jelenti az illetékes szolgáltatónak

Nyilvántartja a fogyasztóváltozásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A vonatkozó jogszabályokból és egyéb előírásokból fakadó feladatok

C A díjbeszedésre vonatkozó rendelkezések

D A munkavállaló jogai

D A munkavállalóval szembeni elvárások, követelmények

C A díjbeszedő munkaköri feladatai, eljárási szabályai

B Az öltözködéssel, felszereléssel kapcsolatos szabályok

B A díjbeszedő adminisztrációs munkájának szabályai

B Pénzkezelés szabályai és rendje

C Személyes adatok kezelésének szabályai

C Rendkívüli esemény bekövetkeztekor teendő intézkedések

B Az elsősegély alapvető szabályai

B A díjbeszedő elleni támadás megelőzése

B Az adatleolvasás szabályai

B A mérőeszközök szabálytalan működésének felismerése, jelentése

C Mechanikai eszközök főbb részei, a működtetés szabályai

C Elektronikus eszközök főbb részei, a működtetés szabályai

B Munkavédelmi szabályok

C Kommunikációs alapfogalmak

C A kultúrált kapcsolatteremtés, viselkedés szabályai

B A díjbeszedő tipikus helyzeteinek megoldási módjai

C Az emberi agresszió, erőszak, feszültség jellemzői

C Az önuralom szerepe és jellemzői

B A díjbeszedő munkája során keletkező konfliktusok kezelése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

3 Kézírás

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Köznyelvi beszédkészség

2 Olvasott szakmai szöveg megértése

2 Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

2 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Számolási készség

3 Mennyiségérzék

3 Tájékozódás

3 Mérőeszközök használata

3 Adatrögzítők használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Kitartás

Pontosság

Stressztűrő képesség

Türelem

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Helyzetfelismerés

Módszeres munkavégzés

Körültekintés, elővigyázatosság

A 31 861 03 0000 00 00 azonosító számú, Parkolóőr megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0768-06 A parkolóőr feladatai

0769-06 A díjbeszedő feladatai

A 31 861 03 0100 31 01 azonosító számú, Díjbeszedő-leolvasó megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0769-06 A díjbeszedő feladatai

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

18. életév betöltése

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0768-06 A parkolóőr feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Az egyes parkolóóra típusok leolvasása, működőképességük, hitelességük, sértetlenségük ellenőrzése; az esetleges meghibásodás esetén történő intézkedés, valamint a pénzkezelés szabályainak ismertetése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A szabálytalan parkolás felismerése, rögzítése és a további intézkedések megtétele

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Az ügyfélszolgálati feladatok során előforduló tipikus intézkedések, illetve adminisztrációs feladatok elvégzése (számítógépen)

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján ügyféllel és/vagy a hatóságokkal történő kapcsolatfelvétel; a parkolás során felmerülő ügyféli észrevételek kezelése; a konfliktusmegelőzés és konfliktusmegszakítás modellezése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 25%

3. feladat 25%

4. feladat 25%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0769-06 A díjbeszedő feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján ügyféllel történő kapcsolatfelvétel; a díjbeszedés során felmerülő ügyféli észrevételek kezelése; konfliktusmegelőzés és konfliktusmegszakítás modellezése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Az egyes fogyasztásmérő típusok leolvasása, működőképességük, hitelességük, sértetlenségük ellenőrzése, az esetleges szabálytalanságok rögzítése, valamint a pénzkezelés szabályainak ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

A 31 861 03 0000 00 00 azonosító számú, Parkolóőr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 70%

2. vizsgarész: 30%

A 31 861 03 0100 31 01 azonosító számú, Díjbeszedő-leolvasó megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

2. vizsgarész: 100%

A 31 861 03 0000 00 00 azonosító számú, Parkolóőr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 861 03 0100 31 01 azonosító számú, Díjbeszedő-leolvasó megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

1. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Parkolóőr Díjbeszedő-
leolvasó

Vásárlástechnikai hardverek (valóságos és virtuális) X

Parkolás ellenőrző eszközök (RADIX FW, Rx1) X

Digitális képrögzítő eszközök X X

Ellenőrző számítástechnikai eszközök (mobil, pántok stb.) X

Kommunikációs eszközök X

PSYON-mérő X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Parkolóőr OKJ 31 861 03 0000 00 00 szakképesítés tekintetében a Hungaropark Magyar Parkolási Szövetség látja el.

RENDÉSZETI SZERVEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 61 861 01

2. A szakképesítés megnevezése: Rendészeti szervező

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés Nincs

3.2 Elágazások

Azonosítószám: 61 861 01 0010 61 01

Megnevezés: Határrendész-szervező

Azonosítószám: 61 861 01 0010 61 02

Megnevezés: Katasztrófavédelmi - polgári védelmi szervező

Azonosítószám: 61 861 01 0010 61 03

Megnevezés: Rendőrszervező

Azonosítószám: 61 861 01 0010 61 04

Megnevezés: Tűzoltószervező

3.3 Ráépülés Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3529

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Rendészeti szervező - 1050

II. EGYÉB ADATOK

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Határrendész-szervező

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A szakképző intézménybe - a munkáltató által támogatott - szakképesítésre történő jelentkezést (mint pályázati kérelmet) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban és a rendvédelmi szerveknél hivatásos szolgálati állományban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, továbbá munkaviszonyban lévő, az állam által elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkező nyújthat be.

Iskolai előképzettség: felsőfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra - a munkáltató által támogatott - szakképesítésre történő jelentkezést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban, a rendvédelmi szerveknél hivatásos szolgálati állományban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, továbbá munkaviszonyban lévő, az állam által elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkező nyújthat be.

Iskolai előképzettség: felsőfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Rendőrszervező

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: A szakképző intézménybe - a munkáltató által támogatott - szakképesítésre történő jelentkezést (mint pályázati kérelmet) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban és a rendvédelmi szerveknél hivatásos szolgálati állományban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, továbbá munkaviszonyban lévő, az állam által elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkező nyújthat be.

Iskolai előképzettség: felsőfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Tűzoltószervező

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra - a munkáltató által támogatott - szakképesítésre történő jelentkezést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban, a rendvédelmi szerveknél hivatásos szolgálati állományban, a katasztrófavédelem és a tűzoltóságok állományában, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, továbbá munkaviszonyban lévő, az állam által elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkező munkatársak nyújthatnak be.

Iskolai előképzettség: felsőfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3529 Egyéb élet- és vagyonvédelmi ügyintézők

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Általános szolgálati feladatokat lát el

Eszközöket kezel, használ

Adminisztratív, ügykezelési feladatokat végez

Kommunikál szervezeten belül és kívül

A határrendész:

Határrendészettel kapcsolatos feladatokat végez

Közreműködik a közbiztonság, a közrend fenntartásában

Államigazgatási és rendészeti feladatokat végez

Vezetési, szervezési és ellenőrzési feladatokat lát el

Elemez és erőforrásokat biztosít

A rendőr:

A közrend és közbiztonság megőrzésével összefüggő feladatokat végez

Őr- és ügyeleti szolgálatot lát el

Rendőri csapaterős feladatokat lát el

Közlekedésrendészeti feladatokat lát el

Bűnüldözési feladatokat lát el

Államigazgatási, rendészeti feladatokat lát el

Vezetési, szervezési, ellenőrzési feladatokat lát el

Személy- és objektumvédelmi feladatokat lát el

Egyéb szolgálati feladatot lát el

A polgári védelmi foglakozású:

Polgári védelmi feladatokat szervez

Polgári védelmi kirendeltség és irodavezetői feladatot végez

Katasztrófavédelmi megelőzési tevékenységet végez

Mentésszervezési feladatot lát el

Helyreállítási feladatokat szervez

Hatósági feladatot lát el a veszélyes anyagok súlyos balesetei megelőzése érdekében

A tűzoltó:

Tűzvédelmi ellenőrzést végez

Tűzvédelmi hatósági tevékenységet végez

Részt vesz a tűzvizsgálatban

Helyszíni bírságot szab ki

A szervezet képviseletében szakértői feladatot lát el

Napi szolgálati feladatokat szervez, irányít

Továbbképzést, gyakorlatokat szervez

Riasztásban vesz részt

Tűzoltás-vezetői feladatot lát el

Műszaki mentés vezetői feladatot lát el

Ügyeletvezetői feladatot lát el

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, fizikai állóképességét

Ellenőrzi, karbantartja, kezeli egyéni felszerelését

Végrehajtja az elöljárójától kapott utasításokat

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Alapszintű egészségügyi ellátást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata defibrillátor alkalmazásával)

Együttműködik az állami és társadalmi szervezetekkel, a hazai és nemzetközi társszervek munkatársaival

Számítástechnikai és híradástechnikai eszközöket használ

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi rendszabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó általános szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D A szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D A Magyar Köztársaság társadalmi rendszere, államszervezetének felépítése, működése

D A közigazgatás, az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás intézményrendszere, a közigazgatás sajátos tevékenységfajtái

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A híradás és adattovábbítás szabályai

C Pszichológiai és intézkedés-lélektani, kommunikációs alapismeretek

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Testi erő

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Szervezőkészség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0774-06 Rendőrszervező, határrendész-szervező közös feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fegyverzettechnikai eszközöket használ

Vezeti a szolgálati okmányokat

Folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a területileg illetékes önkormányzat vezetőivel, képviselőivel és a jegyzővel, tájékoztatót tart az önkormányzat részére

Folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart fent a területen élőkkel, illetve az ott dolgozókkal, az önvédelmi szervezetek tagjaival

Tájékoztatja a sajtót

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre, vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Felvilágosítást, tájékoztatást kér/ad

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magányszemélyektől, jogi személyiségektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Igazoltat, okmányokat, járműveket ellenőriz

Feltartóztatja az intézkedés alá vont személyt

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket foganatosít

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Bűnmegelőzési feladatokat lát el

Helyszíni adatgyűjtést végez

Személyeket, tárgyakat felkutat, köröz, priorál

Forró nyomon üldözést hajt végre

Ellátja a szemlével kapcsolatos feladatokat

Kihallgatási feladatokat lát el (gyanúsított, tanú)

Krimináltechnikai eljárásokat és eszközöket alkalmaz a nyomok felkutatására, rögzítésére

Krimináltaktikai, kriminalisztikai és kriminológiai módszereket alkalmaz a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében

Felderítési, nyomozási tevékenységet végez a hatáskörébe tartozó bűncselekményekben

Beszerzi és alkalmazza a bizonyítási eszközöket

Büntetőeljárási kényszerintézkedéseket alkalmaz

Műszeres (poligráfos) ellenőrzést folytat

Szakvéleményt kér (szaktanácsadó közreműködését veszi igénybe)

Értékelő, elemző tevékenységet folytat

Állampolgári panaszokat, bejelentéseket vizsgál

Közigazgatási hatósági feladatokat végez

Szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közreműködik a szabálysértések megelőzésében és felderítésében

Ellátja a külföldiek beutazásával, magyarországi tartózkodásával és letelepedésével, továbbá a menekültügyi eljárással kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat

Tervezi, szervezi a szolgálat ellátását és a munkafeladatokat, ellenőrzi, értékeli annak hatékonyságát, eredményességét

Irányítja, összehangolja, ellenőrzi beosztottai, munkatársai munkáját

Eligazítja, beszámoltatja, elszámoltatja a beosztotti állományt

Ellenőrzi, értékeli beosztottai adminisztratív ügykezelési tevékenységét

Értékeli a beosztottai teljesítményét

Végzi, illetve közreműködik a munkatársak ki/továbbképzésében, vizsgáztatásában

Biztosítja beosztottai járandóságait, a munkavégzés előírt körülményeit, feltételeit

Hatásköri, illetékességi szabályok alapján felügyeleti jogkör gyakorlásában vesz részt

Előkészíti és vezeti az értekezleteket, továbbképzéseket, felméréseket

Kockázatelemzést és prognóziskészítést végez, figyelemmel kíséri és értékeli ennek pontosságát

Tervezi, szervezi és felügyeli és végzi a nyílt és titkos információszerzésre irányuló tevékenységet

Közlekedési eszközöket használ, vezet

Biztonsági, rendészeti technikai, és más speciális eszközöket kezel, használ

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Jelentést, feljegyzést, feljelentést, jegyzőkönyvet készít

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Határozatot hoz, kiadmányoz

Nyomozati iratokat készít, kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A rendvédelem, a rendészet alapelvei, alapvető fogalmai

D Az állam- és jogtudományok alapvető fogalmai

D A magyar alkotmányjog

D Nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

D Emberi-, állampolgári jogok

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései 1.

D A büntetőeljárás-jog

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D Közigazgatási ismeretek, a közigazgatási hatósági eljárás

C Idegenrendészeti, menekültügyi és toloncolási alapfogalmak, eljárási szabályok

C Szociológiai, pszichológiai intézkedés-lélektan, kommunikációs és etikai ismeretek

C Kriminalisztika, kriminológia

D A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbítás, hírközlés

C Fegyverzettechnika, ballisztika és lőelmélet

D Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Objektum-, személy- és vagyonvédelmi és őrzési szabályok

C Szolgálatellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

C Katasztrófa és a tűz elleni védekezésre, károk felszámolására vonatkozó alapismeretek

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtása, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

A Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának követelményei

D Közlekedési alapismeretek

D A közúti közlekedés hatósági igazgatása

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozása

C A körözési tevékenység eszközei, alapvető módszerei

C Vezetési, szervezési ismeretek

C Bűnügyi operatív ismeretek

Járőr, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Testi erő

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Szervezőkészség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0775-06 Rendőrszervező saját feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatokat kezel, rögzít, számítógépes nyilvántartásokat, ügyfeldolgozó rendszereket vezet

Az intézkedés megtételében akadályozó tárgyat eltávolítja, vagy az akadályt más módon elhárítja

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés megelőzésére, megszakítására, felderítésére

Intézkedéseivel összefüggésben kép- és hangfelvételét készít, rögzít

Szervezi az őrzési, objektum-védelemi, létesítmény védelmi feladatok ellátását

Sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik a védett személyek élete, testi épsége biztonságáról

Útvonalellenőrzési, útvonalbiztosítási, programhely-biztosítási, lakásbiztosítási feladatokat lát el személyvédelem során

Ellátja a Védelmi Program végrehajtásából adódó feladatokat, a büntetőeljárásban részt vevő személyek védelmét

Ügyeletesi, ügyeletes tiszti, ügyeletvezetői szolgálatot lát el

Szervezi, tervezi, ellenőrzi, irányítja a rendőri csapaterős feladatok végrehajtását

Ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot és veszélyhelyzet esetén a hatáskörébe utalt feladatokat, közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában

Ellátja a veszélyeztetett személyek védelmét

Rendezvények biztosítását szervezi

Békefenntartó tevékenységet lát el

Terrorelhárító tevékenységet végez

Alparancsnoki, törzsvezetési, egyszemélyi vezetési feladatokat teljesít

Forgalmat irányít

Folyamatosan figyelemmel kíséri a forgalomszervezési kérdéseket, intézkedik azok hiányosságainak megszüntetésére

Szünetelteti, korlátozza a közúti forgalmat

Ellenőrzi a közúti jelzések, fényjelzőkészülékek meglétét, állapotát, szükség esetén intézkedik azok javítására, cseréjére

Ellenőrzi a járművezető vezetésre képes állapotát, a gépjármű közlekedéssel összefüggő okmányait, a jármű közlekedésbiztonsági állapotát

Jogszabályban meghatározott esetekben elveszi, bevonja a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését

A közlekedés biztonságának veszélyeztetése esetén megtiltja a forgalomban való további részvételt

Műszeres ellenőrzéseket hajt végre

Megelőzi a közlekedési szabálysértések elkövetését, intézkedik a szabálysértőkkel szemben

Balesethelyszínelői, balesetvizsgálói feladatokat lát el

Vízi rendészeti feladatokat lát el

Légi rendészeti ellenőrzési tevékenységet folytat

Ellátja a közlekedési hatósági feladatokkal kapcsolatos teendőket

Ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok előállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat

Ellátja a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység engedélyezésével, ellenőrzésével összefüggő feladatokat

Folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a területileg illetékes önkormányzat vezetőivel, képviselőivel és a jegyzővel, tájékoztatót tart az önkormányzat részére

Támogatást, segítséget nyújt az állami és helyi önkormányzati szervek hivatalos eljárásainak zavartalan lefolytatásához

Közreműködik a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárításában

Ideiglenes intézkedést hajt végre a gondoskodásra szorulók, őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó- és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása esetén

Ellátja, ápolja a szolgálati állatokat

Díszeleg

Felügyeleti szolgálatot lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető fogalmak

C A büntető jogszabályok általános részei, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog

C Kriminalisztika, kriminológia

D Közrendvédelem

C Igazgatásrendészet

C Csapatszolgálat

C Közlekedés (forgalomszervezés, irányítás, ellenőrzés)

C Szociológia, pszichológia, intézkedés-lélektan, kommunikáció, etika

C Bűnügyi operatív ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Testi erő

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Szervezőkészség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0776-06 Határrendész-szervező saját feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kezeli a hazai és a schengeni adatbázist

Tervezi, szervezi és vezeti a helyi szintű szerv tevékenységét, működését alap- és megerősített szolgálati módban, valamint különleges helyzetek megoldásában

Szervezi, összehangolja és vezeti a helyi szintű mobil erők alkalmazását, a mélységi ellenőrzés megvalósítását

Tervezi és vezeti adott szintű határrendészeti szerv minősített időszaki és különleges feladatait, továbbá ezek teljesítését

Szervezi a helyi szerv adott időszaki határőrizetét, határforgalom-ellenőrzését, a határrend fenntartását

Tervezi és szervezi a hatáskörébe utalt igazgatási, idegenrendészeti, menekültügyi feladatok teljesítését

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Határrendészeti általános ismeretek

C Határőrizet

C Határforgalom

C Idegenrendészet, menekültügy, szabálysértés

C Határőrségi bűnügyi-felderítés (operatív)

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0777-06 Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező saját feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Figyelemmel kíséri a jogszabályi változásokat

Informálódik és kommunikál

Veszélyelhárítási terveket készít

Előkészíti a polgári védelmi szervezetek alkalmazását

Gyakorlatokat, gyakorlásokat szervez

Információkat szolgáltat a szakterületét érintően

Információt gyűjt a veszélyforrásokról, azok mértékéről

Információt gyűjt a rendelkezésre álló erőforrásokról

Segítségnyújtási, együttműködési megállapodásokat készít

Szervezi a riasztást és tájékoztatást

Gondoskodik a polgári védelmi szervezetek alkalmazhatóságának fenntartásáról

Végzi a munkavállalók katasztrófa- és polgári védelmi felkészítését

Végzi a polgári védelmi szervezetek felkészítését

Végzi a lakosság katasztrófa- és polgári védelmi felkészítését

Tervezi és szervezi az egyéni védelmet

Tervezi és szervezi a mentést, a helyi és távolsági védelmet

Tervezi és szervezi az anyagi javak védelmét

Tervezi és szervezi a logisztikai támogatást

Ipari katasztrófa elhárítási feladatokat szervez, tervez

Földrengés, földcsuszamlás katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Nukleáris katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Veszélyes anyagokkal kapcsolatos katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Terrorcselekményekkel összefüggő katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Migrációs katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Árvíz, belvíz, helyi vízkár katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Közlekedési, szállítási katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Környezeti katasztrófa elhárítási-feladatokat szervez, tervez

Rendkívüli időjárásból eredő katasztrófa-elhárítási feladatokat szervez, tervez

Ügyviteli feladatokat végez és szervez

Eszköz- és anyagkészletekkel gazdálkodik

Gazdálkodási tevékenységet végez

Szervezi a helyreállítás feladatait

Közreműködik polgári védelmi szervezetek létrehozásában

Katasztrófavédelmi, polgári védelmi felkészítést végez

Kapcsolatot tart a helyi védelmi bizottságokkal

Szakmai segítséget nyújt az önkormányzatok vezetőinek

Ellenőrzi és értékeli a szakmai alárendeltségében készített veszélyelhárítási terveket

Közreműködik káresemény felszámolásában

Közreműködik katasztrófává, illetve katasztrófasújtotta területté nyilvánításban

Közreműködik a külső védelmi terv elkészítésében

Szervezi a lakossági tájékoztatást

Vizsgálja a település rendezési tervét a veszélyforrások összefüggésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A katasztrófavédelem és a polgári védelem hazai szabályozása

C A vezetés és a parancsnoki munka

B Vezetési és szervezési ismeretek alkalmazási módszerei a katasztrófavédelem területén

C A katasztrófa- és polgári védelem vezetési szintjei, feladatrendszere

B Parancsnoki munka sajátosságai a polgári védelem területén

C Vezetési- és munkaokmányok, térképek, az azokkal való munka sajátosságai

D Veszélyhelyzet-kezelés vezetéséhez szükséges pszichológiai támogatás lehetőségei

C Kommunikáció és informatika

D Veszélyhelyzeti kommunikáció alapjai, a pánikkezelés

C Kommunikáció, felvilágosító és tájékoztató tevékenység a katasztrófavédelemben

A Hírforgalmazás, informatika és eszközeinek használata

C Ügyeleti szolgálatok a katasztrófavédelemben

C Polgári védelem szervezete, és működése

D A Magyar Köztársaság biztonság és védelempolitikai elvei, biztonsági stratégiája

C Védelmi felkészítés, ország- és gazdaságmozgósítás

E A Magyar Köztársaság honvédelmi rendszere, a védelmi igazgatás

C A polgári védelem szervezeti rendszere, fogalomrendszere

B A polgári védelem tervezési rendszere

C A polgári védelmi felkészítés rendszere

B Települések polgári védelmi besorolása és annak védelmi követelményei

B Lakosságvédelmi ismeretek

A A lakosság riasztásának és tájékoztatásának elvei, eszközei, végrehajtása

B A helyi és távolsági védelem elvei, feladatai

A Az anyagi javak védelmének feladatai

B A radiológiai, biológiai, vegyi és műszaki védelem feladatai

B Műszaki védelem elvei, feladatai

C Katasztrófavédelmi stratégia

C Nemzeti Katasztrófavédelmi Stratégia ismerete

C Katasztrófaesemények rendszerezése, sajátosságai

B Természeti és civilizációs katasztrófák jellemzése

C Mentésszervezés és a veszélyelemzés

C Katasztrófa elleni védelem időszakainak és feladatainak jellemzése

C A katasztrófa elleni védelem szervezeti és irányítási rendszere

C A veszélyes anyagokkal összefüggő súlyos balesetek elleni védekezés rendszere, feladata

C Határon túl terjedő ipari balesetek hatása elleni védelem rendszere

A A veszélyelemzés, kockázatbecslés elvei, a veszélyek beazonosítása

C A katasztrófavédelem logisztikai biztosítása, ennek feladatai

A Az együttműködő szervek alkalmazásának elvei, igénybevételük rendje

A A mentésben való részvétel szabályozása

A Védelmi tervezés követelményei

A A helyzetértékelések rendszere

A Katasztrófavédelmi tervezés

A Katasztrófavédelmi tervek tartalmi és formai követelményei

B Hatósági, szakhatósági tevékenység

B A helyreállítás és újjáépítés szervezési feladatai

A A katasztrófavédelem hatósági, szakhatósági feladatai, eljárási rendje

A A minősített időszakok rendszere, sajátosságai

B Terrorcselekmény, terrorfenyegetettség

C A kulturális javak védelmének szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

4 Köznyelvi olvasott szöveg megértése

4 Fogalmazás írásban

3 Kézírás

4 Hallott szöveg megértése

4 Beszédkészség

4 Szakmai olvasott szöveg megértése

3 Íráskészség, fogalmazás írásban

1 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

3 Gépírás

4 Információforrások kezelése

3 Folyamatábrák olvasása, értelmezése

2 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

3 Tűzoltás-taktikai jelképek értelmezése

3 Elemi számolási készség

3 Mennyiségérzék

5 Tájékozódás

4 Térérzékelés

5 Szakfelszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0778-06 Tűzoltószervező saját feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tűzvédelmi hatósági ügyintézői feladatokat lát el

Határozatokat és végzést kiadmányozásra előkészít

Tűzvédelmi ellenőrzést tervez, előkészít és végrehajt

A tapasztalatokat értékeli, dokumentálja

Építészeti rajzot olvas

Építési terméket, szerkezeteket, építési módokat értékel, értelmez

Intézkedésre javaslatot tesz, kiadmányt előkészít

Felügyeli és ellenőrzi a tűzoltóságok szaktevékenységét

Kérelmet és tervdokumentációt értékel

Helyszínbejárást tart

Tervezővel konzultál

Szakhatósági állásfoglalást kiadmányozásra előkészít

Intézkedik a kárhelyszín biztosításáról

Lefolytatja a tűzvizsgálat helyszíni szemléjét

Tanúkat, ügyfeleket, szakértőket hallgat meg

Tűzvizsgálati dokumentációt készít

Tűzvédelmi szabálytalanságot dokumentál

Helyszíni bírságot szab ki

Szakértői vizsgálatot végez

Szolgálatvezénylést készít

Szolgálatváltást levezet

Napirendi tevékenységet irányít, ellenőriz

Képzési tematikát állít össze

Foglalkozás és gyakorlattervet készít

Foglalkozást, gyakorlatot tart és értékel

Értékeli a beosztottak felkészültségét, teljesítményét

Tűzjelzést értékel

Elemzi és értékeli a különféle beépített tűzvédelmi berendezések alkalmazhatóságát

Riasztási fokozatot határoz meg

Szükség szerint kommunikál a társ- és hírközlő szervekkel

Meghatározza a felállítás helyét

Meghatározza a tűz megközelítésének módját

Meghatározza a használandó oltóanyagot

Meghatározza a szükséges védőeszközöket, azok alkalmazási módját és lehetőségeit

Irányítja a felderítést és a beavatkozást

Folyamatosan értékeli a rendelkezésre álló információkat

Meghatározza a beavatkozás módját és taktikáját

Létrehozza a tűzoltás szervezetét

Kárhelyszínt értékel, felderít, beavatkozási módot határoz meg

Irányítja a rábízott tűzoltók munkáját

Meghatározza a beavatkozás eszközeit, gépeit, járműveit, anyagait

Ellenőrzi a beavatkozások technikai eszközeinek készenléti állapotát

Értékeli a veszélyes anyagokat és technológiákat

Védőövezetet, zárt területet határoz meg

Gondoskodik az állomány, a felszerelés és a környezet mentesítéséről

Hírforgalmat szervez, végez, jelentő szolgálatot működtet

Karbantartja és működteti a Riasztási ás Segítségnyújtási Tervet, Tűzoltási és Műszaki Mentési Tervet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Vezetési, szervezési ismeretek a tűzoltóságnál

E Kommunikáció, felvilágosítás és tájékoztatás

C Parancsnoki munka sajátosságai

E Etikai normák a rendvédelem területén

C Veszélyes anyagok, technológiák

C Veszélyesanyag-ismeret

C Veszélyes anyagok tulajdonságai

C Veszélyes anyagok jelölései és adatbázisai

C Veszélyes körülményeket okozó technológiák jellemzése

C Szerelési ismeretek

E Az egyes gépjárműveken málházott felszerelések elhelyezése

E Szerelési, mentési gyakorlatok

E Szakfelszerelések szerelése, használata

C Égés- és oltáselmélet

C Az égés fajtái és sajátosságai

C Az oltóanyag-ellátás

C Tűzterjedés- és oltóanyag-számítások

C A tűzoltás, műszaki mentés feladatai

C A tűzoltás, műszaki mentés szabályozása

C A tűzoltás, mentés erő-eszköz számítása

B Tűzoltás és műszaki mentés megszervezése

C A tűzoltás szervezete, feladatrendszere

A Tűzoltás-vezetői tevékenység

B Tűzoltási feladatok szabadban, zárt térben

B Tűzoltási feladatok veszélyes hatások, körülmények között

B Műszaki mentési feladatok

C Tűzoltói állomány felkészítése

B A beosztotti állomány irányítása, laktanyai és kárhelyi körülmények között

C Képzés, továbbképzés módszerei

B Gyakorlatok rendszere, megtartásuk rendje

C A katasztrófa elleni védelem alapjai

C Katasztrófavédelem feladata, szabályozása

E Katasztrófaesemények jellemzése

E Súlyos ipari balesetek elleni védekezés feladatai

E Védelmi tervezés rendszere

E Rendészeti szervek katasztrófavédelmi feladatai

E A tűzoltóság katasztrófa-elhárítási feladatai

E Katasztrófavédelmi szervek készenlétbe helyezésének rendje, riasztás

E Minősített időszakok jellemzői

E Tűzoltóság radiológiai, biológiai, vegyi védelmi feladatai

E Alapismeretek az államról és a jogról

D Közigazgatási eljárási ismeretek

E Büntetőjogi és szabálysértési jogi ismeretek

E Polgári jog

C Tűzvédelmi igazgatás

B A tűz elleni védekezés szabályozása

C A tűzvédelmi kötelezettségek és kötelezettek

C A tűz elleni védekezés szervezeti és irányítási rendszere

C Gazdálkodó szervek tűzvédelmének megszervezése

C Gazdálkodó szervek tűzvédelmi kötelezettségei

C A tűzvédelem helyi szabályozása

C A tűzvédelmi szervezet és működése

C A tűzvédelmi oktatás, szakvizsga

C Tűzvizsgálati és szakértői tevékenység

B A tűzvizsgálat eljárási szabályai, okmányai

C A tűzvizsgálat módszerei, eszközei

C Tűzkeletkezési okok megállapítása

D Tűzvédelmi szakértői tevékenység

D Építészeti ismeretek

C Az építési termékek, épületszerkezetek, építmények tűzvédelmi jellemzői és módosításuk

D Tűzvédelmi megfelelőség vizsgálata

D A tervezés, kivitelezés tűzvédelmi feladatai, vonatkozásai

C A tűzvédelem által igényelt dokumentációk, tervdokumentáció készítése, ellenőrzése

D A tűzvédelmi hatósági tevékenység

C Tűzvédelmi jogszabályok, szabályozások

C Tűzvédelmi hatósági jogkörök és illetékesség

C Tűzvédelmi ügyfajták tartalma és eljárási rendje

E Tűzvédelmi termékek piacfelügyelete

C A tűzvédelemben alkalmazott szankciók

B Tűzvédelmi szakhatósági tevékenység

B Tűzvédelmi szakhatósági ügyfajták és jogkörök

B Egyes szakhatósági ügyfajták tartalma és az eljárás rendje

B Létesítés és használat tűzvédelme

C A tűzvédelem szakmai fogalomrendszere

C Tűzvédelmi kockázatok értékelése

C A létesítés tűzvédelmi alapkövetelményei

B Az elhelyezés tűzvédelmi szabályai

C Az építés tűzvédelmi követelményei

C Az épületgépészet létesítési és üzemeltetési követelményei

B A tűzvédelmi berendezések létesítése, használata és üzemeltetése

C A kiemelten veszélyes létesítmények létesítési szabályai

C A tűzvédelmi műszaki számítások és méretezések

C A használat általános tűzvédelmi követelményei, szabályai

C Az építmények használatbavételének feltételei

C A raktározás, tárolás tűzvédelme

C A szállítás tűzvédelme

C A tömeg(ek) tartózkodására szolgáló építmények tűzvédelme

C A mozgásában, cselekvőképességben korlátozottak, gátoltak elhelyezését szolgáló épületek tűzvédelme

C Tűzoltó szakfelszerelések, gépek felépítésének és működésének technikai jellegzetességei, műszaki paraméterei

C A védőeszközök fajtái, műszaki sajátosságai

C Tűzoltótechnikai eszközök használatának, alkalmazhatóságának műszaki és biztonságtechnikai vonatkozású szabályrendszere

C Tűzvédelmi technikai eszközök, műszaki követelményei, készenléti állapota

C A beépített tűzvédelmi berendezések műszaki jellegzetességei, a telepítés szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Kitartás

Megbízhatóság

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Társas kompetenciák:

Adekvát metakommunikáció

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

A 61 861 01 0010 61 01 azonosító számú, Határrendész-szervező megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

0774-06 Rendőrszervező, határrendész-szervező közös feladatok

0776-06 Határrendész-szervező saját feladatok

A 61 861 01 0010 61 02 azonosító számú, Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

0777-06 Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező saját feladatok

A 61 861 01 0010 61 03 azonosító számú, Rendőrszervező megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

0774-06 Rendőrszervező, határrendész-szervező közös feladatok

0775-06 Rendőrszervező saját feladatok

A 61 861 01 0010 61 04 azonosító számú, Tűzoltószervező megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

0778-06 Tűzoltószervező saját feladatok

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

A 0773-06 azonosító számú Rendészeti szervezési közös feladatok követelménymodul előírásai alapján megvalósított jelenléti oktatásban való részvételről szóló igazolás.

Rendőrszervező

Szakmai vizsgára az a képzésben résztvevő bocsátható, aki a rendőrszervező szakképzésnek - a szakképzést végző által kidolgozott - képzési programjában előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz, továbbá a képzési programban előírt időtartamú és formájú területi szakmai gyakorlatot - a számára meghatározott rendvédelmi szervnél - eredményesen teljesíti.

Határrendész-szervező

Szakmai vizsgára az a képzésben résztvevő bocsátható, aki a határrendész-szervező szakképzésnek - a szakképzést végző által kidolgozott - képzési programjában előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz, továbbá a képzési programban előírt időtartamú és formájú területi szakmai gyakorlatot - a számára meghatározott rendvédelmi szervnél - eredményesen teljesíti.

Katasztrófavédelmi és polgári védelmi szervező

Szakmai vizsgára az a képzésben résztvevő bocsátható, aki a katasztrófavédelmi és polgári védelmi szervező szakképzésnek - a szakképzést végző által kidolgozott - képzési programjában előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.

Tűzoltószervező

Szakmai vizsgára az a képzésben résztvevő bocsátható, aki a tűzoltó szervező szakképzésnek - a szakképzést végző által kidolgozott - képzési programjában előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0773-06 Rendészeti szervezési közös feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálati jogviszonyra és a szolgálati feladatokra vonatkozó feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános rendvédelmi és jogi ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 90%

2. feladat 10%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0774-06 Rendőrszervező, határrendész-szervező közös feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Állam tudományok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Bűnügyi tudományok 1

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Rendvédelmi szakmai feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 40%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0775-06 Rendőrszervező saját feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Bűnügyi tudományok 2

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Bűnügyi operatív ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Rendőri ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 40%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0776-06 Határrendész-szervező saját feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Határrendészeti, határőrizeti, határforgalmi feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Idegenrendészeti, menekültügyi, szabálysértési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 60%

2. feladat 40%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0777-06 Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező saját feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Polgári védelmi, igazgatási feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Mentésszervezési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Katasztrófavédelmi feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 30%

3. feladat 40%

6. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0778-06 Tűzoltószervező saját feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Tűzmegelőzési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Tűzoltási és műszaki mentési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Tűzoltás-vezetés

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Tűzoltó műszaki feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 20%

3. feladat 30%

4. feladat 20%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

A 61 861 01 0010 61 01 azonosító számú, Határrendész-szervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20%

2. vizsgarész: 40%

4. vizsgarész: 40%

A 61 861 01 0010 61 02 azonosító számú, Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20%

5. vizsgarész: 80%

A 61 861 01 0010 61 03 azonosító számú, Rendőrszervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20%

2. vizsgarész: 40%

3. vizsgarész: 40%

A 61 861 01 0010 61 04 azonosító számú, Tűzoltószervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20%

6. vizsgarész: 80%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Határ-
rendész-
szervező
Katasztró-
favédelmi-
polgári
védelmi szervező
Rendőr-
szervező
Tűzoltó-
szervező

Tűzoltógépjárművek X

Tűzoltó szakfelszerelések X

Híradóeszközök (rádiók) X X

Műszaki gyakorlópálya X

Tűzoltási gyakorlópálya X

Védőeszközök (védőruhák, légzésvédők) X X

Tűzvizsgálóeszközök X

Tűzszimulációs eszközök X

Műszaki mentés eszközei X X

(Szak)tantermek, oktatástechnika X X

Munkaokmányok, nyilvántartások X X

Számítástechnikai eszközök, szoftverek X

Tűzoltósporteszközök, mászóház X

Vízből mentési eszközök, tanuszoda X

Külső gyakorlati helyszínek X X

Szakmai jegyzetek, tankönyvek X X

Sugárfelderítő műszerek X X

Vegyi felderítő műszerek X X

Biológiai mintavevők X

Meteorológiai felderítő eszközök X

Mentesítő eszközök és anyagok X

Térképek, rajzeszközök X

Elsősegélynyújtás, újraélesztés eszközei X X X X

VII. EGYEBEK

A Rendészeti szervező szakképesítés Katasztrófavédelmi-polgári védelmi szervező elágazása tekintetében (OKJ szám: 61 861 01 0010 61 02) a vizsgabizottság egy tagját az Önkormányzati Minisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság delegálja.

A Rendészeti szervező szakképesítés Tűzoltószervező elágazása tekintetében (OKJ szám: 61 861 01 0010 61 04) a vizsgabizottság egy tagját az Önkormányzati Minisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság delegálja.

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Rendészeti szervező OKJ 61 861 01 szakképesítés Határrendész-szervező (OKJ 61 861 01 0010 61 01), valamint Rendőrszervező (OKJ 61 861 01 0010 61 03) elágazások tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság látja el.

RENDŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 52 861 06

2. A szakképesítés megnevezése: Rendőr

3. Szakképesítések köre:

3.1 Részszakképesítés

Azonosítószám: 52 861 06 0100 52 01

Megnevezés: Kormányőr

Azonosítószám: 52 861 02 0100 52 02

Megnevezés: Objektumőr és kísérő

3.2 Elágazások

Azonosítószám: 52 861 06 0010 52 01

Megnevezés: Határrendészeti-rendőr

Azonosítószám: 52 861 06 0010 52 02

Megnevezés: Közrendvédelmi-rendőr

3.3 Ráépülés

Azonosítószám: 52 861 06 0001 52 01

Megnevezés: Kutyavezető-rendőr

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5361

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés/Ráépülés megnevezése Szakképzési
évfolyamok száma
Óraszám

Rendőr 2 2500

Kutyavezető-rendőr - 400

II. EGYÉB ADATOK

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Kormányőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma:

Óraszám: 1000

3. Elmélet aránya: 40%

4. Gyakorlat aránya: 60%

5. Szakmai alapképzés időtartama: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

7. Megszerezhető kreditek száma: 67

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Objektumőr és kísérő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 1200

3. Elmélet aránya: 40%

4. Gyakorlat aránya: 60%

5. Szakmai alapképzés időtartama: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

7. Megszerezhető kreditek száma: 80

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Közrendvédelmi-rendőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák:

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 50%

3. Gyakorlat aránya: 50%

4. Szakmai alapképzés (van iskolai rendszerben) időtartama: a 0725-06 számú követelménymodulhoz tartozó tananyagegységek szereplésének ideje

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): -

6. Modulzáró vizsga: lehetséges a nevelő- és a szakmai tanácsadó testület egyöntetű döntése alapján

7. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

8. Megszerezhető kreditek száma: 120

ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Határrendészeti-rendőr

RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Kutyavezető-rendőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Szakmai előképzettség: 52 861 06 Rendőr

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: 26

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 25%

3. Gyakorlat aránya: 75%

4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5361 Rendőr

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Általános szolgálati feladatokat lát el

Eszközöket kezel, használ

Adminisztratív, ügykezelési feladatokat végez

Különféle szolgálatot teljesít

Felvilágosít, felvilágosítást kér, segítséget nyújt a rászorulóknak

Őrzési, objektum-, létesítményvédelmi és általános személyvédelmi feladatokat lát el

Járőrszolgálatot lát el, intézkedéseket foganatosít és határforgalmat ellenőriz

Személyes szabadságot nem, továbbá személyes szabadságot korlátozó intézkedést foganatosít, kényszerítő eszközöket alkalmaz

Rendőri csapaterős feladatokat lát el

Idegenrendészeti és menekültügyi feladatok ellátásába vesz részt

Közlekedésrendészeti, bűnügyi, igazgatásrendészeti és határrendészeti feladatokat lát el

Idegen nyelven kommunikál, intézkedik

Személy- és objektumvédelmi feladatot lát el

Egyéb szolgálati feladatot teljesít

A kutyavezető-rendőr:

A kutya alkalmazásával összefüggő általános feladatokat lát el

Őrző-védőmunkát végez szolgálati kutyával

Járőrszolgálatot teljesít szolgálati kutyával

Intézkedik bűncselekmény elkövetése esetén, továbbá speciális feladatokat lát el szolgálati kutyával

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

52 861 01 0000 00 00 Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Folyamatosan szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, részt vesz a kötelező továbbképzéseken

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, önvédelmi alapismereteit, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Egyéni felszerelését, fegyverzetét, egyen, vagy polgári ruházatát ellenőrzi, karbantartja, kezeli

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Adatokat kezel, rögzít, nyilvántartásokat vezet

Vezeti szolgálati okmányokat

Pontosan, kipihenten jelentkezik szolgálatra

Felkészül, felszerel, felveszi az előírt felszereléseket és a lőfegyvert

Eligazításon vesz részt

Átveszi/átadja a szolgálatot, szolgálatba lép

Bevonul szolgálatból

Jelentést tesz elöljárójának

Tisztán tartja a szolgálati és pihenőkörletét

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével összefüggő feladatokat

Ellátja a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokat

Rendészettechnikai eszközöket kezel, alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi rendszabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D Alkotmányjogi alapismeretek, a Magyar Köztársaság Alkotmánya

D A közigazgatás alapfogalmai, rendszere

D Emberi-, állampolgári és kisebbségjogi alapismeretek

C Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

B Járőr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

D Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbításra, hírközlésre vonatkozó ismeretek

C Pszichológiai, intézkedés-lélektani és kommunikációs alapismeretek

D Rendvédelem-történet, szakma történet

B Fizikai állóképességre vonatkozó előírások és önvédelmi alapismeretek

D Terepen történő tájékozódás

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése, egyéni tanulási technikák

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Rendszeretet

3 Önismeret készsége

4 Személyre szabott tanulási készség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés, önképzés

Felelősségvállalás

Kitartás

Megbízhatóság

Minőségre törekvés

Monotónia-tűrés

Önállóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Együttműködés

Empatikus készség

Határozottság

Irányíthatóság

Kommunikációs készség

Konfliktusmegoldó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerő készség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0731-06 Általános őr- és járőrszolgálati feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja az elöljárójától kapott jogszerű utasításokat

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Együttműködik - munkakörének megfelelő mértékben, mélységben - az állami és társadalmi szervezetekkel, a társszervek munkatársaival

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre, vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Fegyverzettechnikai, számítástechnikai (hardver, szoftver) és híradástechnikai eszközöket kezel, használ, személygépkocsit vezet

Biztonsági, rendészettechnikai és más speciális eszközöket kezel, használ

Kommunikál szervezeten belül és kívül

Jelentést, feljegyzést, feljelentést, jegyzőkönyvet készít

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata külső defibrillátor alkalmazásával)

Megteszi az elsődleges intézkedéseket elemi csapás, tűzeset, vízcsőtörés, gázömlés helyszínén, további vészhelyzetet elhárít, közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában

Egyéb szolgálati formákban (készenléti, készültségi, felügyeleti, ügyeleti és vonatkísérő) tevékenykedik

Elvégzi az objektum külső és belső biztosítását, objektumőri feladatokat lát el, megakadályozza, elhárítja a behatolást, az objektum elleni támadást

Ellenőrzi a helyiségek védelmét, zártságát

Külön szabályok szerint megfelelően intézkedik rendkívüli esemény bekövetkezése esetén

Felvilágosítást, tájékoztatást kér/ad, igazoltat, okmányokat ellenőriz

Feltartóztatja az intézkedés alá vont személyeket, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, ellenőrzi a kijelölt helyeket, meghatározott személyeket

Priorál, azonosít, személy- és tárgykörözésben közreműködik (köröztetést kezdeményez)

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Biztonsági intézkedést foganatosít, elővezetést, előállítást, elfogást hajt végre

Testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkolót, rendőrbotot, kardlapot vagy más eszközt alkalmaz

Közúti ellenőrzést végez, szükség esetén forgalmat irányít

Útzárat létesít, működtet

Lőfegyvert használ, közreműködik fegyveres támadás elhárításában

Intézkedik szabálysértőkkel szemben, részfeladatot old meg szabálysértési eljárás lefolytatásában

Intézkedései (eljárása) során kép- és hangfelvételt készít

Helyszínt biztosít, helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Tanúkutatást, meghallgatást végez, hatáskörébe tartozó mértékben halaszthatatlan nyomozati cselekményeket teljesít, ellát helyszíni szemlével kapcsolatos teendőt

Bevetés jellegű részfeladatokat old meg, részt vesz csapaterős alkalmazásban

Intézkedik idegenrendészeti jogszabályok hatálya alá tartozókkal szemben

Környezet- és természetvédelemre vonatkozó teendőket lát el

Díszeleg, díszőri feladatokat teljesít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A rendvédelem, a rendészet alapelvei, alapvető fogalmai

D Jogi alapismeretek (különös tekintettel a nemzetközi és humanitárius jogra)

D Kapcsolódó legfontosabb nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog alapjai

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A közigazgatási hatósági eljárás alapjai

C Idegenrendészeti, menekültügyi, toloncolási és visszafogadási alapfogalmak, eljárási szabályok

C A kriminalisztika, a kriminológia alapjai

A Az elsősegélynyújtás és az újraélesztés

C Szolgálatellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

C Katasztrófa és a tűz elleni védekezésre, károk felszámolására vonatkozó alapvető ismeretek

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

A Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának követelményei és elvárásai

D Közlekedési alapismeretek és a közúti közlekedés hatósági igazgatása, ellenőrzésének technikai eszközei

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények és szabálysértések nyomozása

C A körözési tevékenység eszközei, alapvető módszerei

D A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető fogalmak

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti (seb-ballisztikai) ismeretek

D Szolgálati kötelmek, jogok és a szolgálati érintkezés

C Egy idegen nyelvismerete

C Szociológiai, pszichológiai, kommunikációs és etikai ismeretek

D Az eltérő jogállású személyekkel szembeni intézkedésekre vonatkozó ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

4 Rendszeretet

4 Egyéni maroklőfegyver szét- és összeszerelése, tűzkésszé tétele

3 Monotónia tűrés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségvállalás

Minőségre törekvés

Teljesítményorientáció

Önbizalom

Önfejlesztés-tanulási készség

Önállóság

Szabálytudat

Önkontroll

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Empátia

Határozottság

Kommunikációs készség

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

Körültekintés-elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0738-06 Közrendvédelmi rendőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elrendeli a jogszerűen birtokban tartott veszélyes tárgyak letétbe helyezését

Gondoskodik a védett személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzéséről, megakadályozásáról

Sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik a védett személyek élete, testi épsége biztonságáról

Ellátja a Védelmi Program végrehajtásából adódó feladatokat

Programhely-biztosítási és lakásbiztosítási feladatokat lát el

Ellátja a büntetőeljárásban résztvevő személyek védelmét

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Figyelőszolgálatot teljesít, nagyterületű helyszínbiztosítást végez

Területet, útszakaszt lezár, átkutat, útzárat létesít és működtet, személyeket üldöz

Az intézkedés megtételében akadályozó tárgyat eltávolítja, vagy az akadályt más módon elhárítja

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magán-, jogi személyektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Körzeti megbízotti szolgálatot lát el

Végzi a nyilvántartott személyek ellenőrzését

Elvégzi a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri feladatokat

Részt vesz a csapda telepítésében, leshely működtetésével kapcsolatos feladatokat végez

Tömegoszlatási feladatokat lát el

Eljár közveszéllyel fenyegetés és terrorcselekmény esetén

Útvonal-ellenőrzési, útvonal-biztosítási feladatokat teljesít, forgalmat irányít, ellenőrzi a közúti jelzések és fényjelző berendezések állapotát, közúti ellenőrzést hajt vége, megtiltja a közlekedésben való részvételt, meghatározott esetekben elveszi a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését

Műszeres ellenőrzést hajt végre

Intézkedik személyi sérüléssel nem járó balesetnél, elvégzi a személyi sérüléssel járó baleseteknél a hatáskörébe tartozó feladatokat

Bűnmegelőzési tevékenységet végez

Elvégzi a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos rendőri feladatokat

Adatot, nyílt információt gyűjt, elemez, értékel, ellenőriz

Közreműködik a bizonyítási eszközök beszerzésében, a büntetőeljárási kényszercselekmények alkalmazásában

Közreműködik a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzésében, továbbá szabálysértési eljárások lefolytatásában

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása, súlyos fertőző betegség, közmű, biztonsági berendezés meghibásodása esetén

Idegen nyelven kommunikál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog

C A személyes szabadságot korlátozó büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedések

C A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

C A kriminalisztika, kriminológia

B A helyszínbiztosítás, az adatgyűjtés szabályai

D A szemle, helyszíni szemle lefolytatása, eredmények rögzítése

C A rendőrség hatáskörébe tartozó rendészeti, igazgatási tevékenységre, engedélyezésre vonatkozó ismeretek

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A szabálysértés elkövetése miatt alkalmazott intézkedések, az ezekről készített feljelentések alaki és tartalmi követelményei, a szabálysértési eljárás lefolytatása

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

C A rendőri csapaterős feladatok végrehajtása

C Közlekedési ismeretek (forgalomszervezési, irányítási, ellenőrzési ismeretek)

C A hatáskörébe tartozó közúti közlekedési balesetek

D A közlekedésrendészeti szolgálat és a forgalomellenőrzés technikai eszközei, a baleseti helyszínelésre vonatkozó előírások

D A közúti közlekedés hatósági igazgatása

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozása

C Egy idegen nyelv szakmai anyaggal bővített ismerete

C A fogdaőri, kísérőőri, rendkívüli őri feladatok ellátására vonatkozó szabályok

B A személyvédelem speciális ismeretei

B Az objektum- és személyvédelem technikai eszközeinek kezelési előírásai

A Az objektum-, személy- és vagyonvédelem általános szabályai

B Az útvonal ellenőrzése, útvonal-, programhely- és lakásbiztosítási feladatokra vonatkozó ismeretek

C Szolgálatellátási sajátosságok rendkívüli viszonyok között

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 3 m. Szövegszerkesztés.

2 ECDL 5 m. Adatbázis-kezelés.

4 Lényeglátás (ráérzés) készsége.

4 Konfliktusmegoldó készség.

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségvállalás

Minőségre törekvés

Teljesítményorientáció

Önbizalom

Önfejlesztés-tanulási készség

Önállóság

Szabálytudat

Önkontroll

Differenciálás

Ésszerű kockázatvállalás

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Empátia

Határozottság

Kommunikációs készség

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0732-06 Határrendészeti rendőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megfigyel, figyel személyeket, tevékenységeket

Megakadályozza az illegális határátlépést, eljár határsértés, határrend-sértés esetén, határjel- és idegenrendészeti ellenőrzést végez

Határrendészeti feladatai ellátása során őrzi az EU és hazánk ún. külső határát, ellenőrzi a határforgalmat, végrehajtja a határbiztonsági deficit kompenzálását szolgáló mélységi ellenőrzéseket, végzi az államhatár és a határátkelőhely rendjének fenntartásával kapcsolatos teendőit

Megakadályozza az illegális határátlépést, segíti a legális határátlépést

Biztosítási jellegű feladatokat hajt végre, figyelőszolgálatot teljesít, nagyterületű helyszínbiztosítást végez

Területet, útszakaszt lezár, átkutat, ellenőrző-átengedő pontot létesít és működtet, személyeket üldöz

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magán-, jogi személyektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Részt vesz rendészeti jellegű bevetési, mélységi ellenőrzési feladatok teljesítésében

Határátkelőhelyen személyeket, járműveket léptet át, elvégzi az ehhez kapcsolódó elő- és utószűrést, úti okmányokat ellenőriz, kezel, szükség esetén bevonja azokat

Visszairányítja a beutazási és tartózkodási feltételeknek nem megfelelő személyeket, végrehajtja a külföldiek kitoloncolásával kapcsolatos feladatokat

Végrehajtja a soron kívüli határátlépésre jogosult személyek átléptetését

Részt vesz a részleges vagy teljes határzár elrendeléséből adódó teendők ellátásában

Személyazonosítást végez, speciális (Schengen) nyilvántartásokban ellenőriz

Adatot, nyílt információt gyűjt, elemez, értékel, ellenőriz

Közreműködik a bizonyítási eszközök beszerzésében, a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzésében, továbbá szabálysértési eljárások lefolytatásában

Eljár talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása esetén

Őrzi a fogvatartottakat, fogdaőri, kísérőőri feladatokat lát el, részt vesz fogvatartott személyek szállításában

Részt vesz menekültügyi konfliktus és más váratlan vészhelyzetek kezelésében

Idegen nyelven kommunikál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog

B Határrendészeti, határforgalom-ellenőrzési valamint okmányismeretek

B Úti okmány ellenőrzés, személyazonosítás

C A személyes szabadságot korlátozó büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedések

C A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

C A kriminalisztika, kriminológia fogalmai

B A helyszínbiztosítás, az adatgyűjtés szabályai

C Szabálysértési jogszabályok általános és feladatához kapcsolódó különös rendelkezései

D A szabálysértés elkövetése miatt alkalmazott intézkedések, az ezekről készített feljelentések alaki és tartalmi követelményei, a szabálysértési eljárás lefolytatása

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

C A határrendészeti-rendőri bevetés jellegű feladatok végrehajtása

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozása

D Schengeni és más nyilvántartásokban történő ellenőrzés végrehajtása

C Egy idegen nyelv szakmai anyaggal bővített ismerete

C A fogdaőri, kísérőőri, rendkívüli őri feladatok ellátására vonatkozó szabályok

B Járőr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

C Szolgálatellátási sajátosságok rendkívüli viszonyok között

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 3 m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 5 m. Adatbázis-kezelés

4 Lényeglátás (ráérzés) készsége

4 Konfliktusmegoldó készség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségvállalás

Minőségre törekvés

Teljesítményorientáció

Önbizalom

Önfejlesztés-tanulási készség

Önállóság

Szabálytudat

Önkontroll

Differenciálás

Ésszerű-kockázatvállalás

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Empátia

Határozottság

Kommunikációs készség

Együttműködés

Konfliktusmegoldó képesség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0733-06 Kutyavezető rendőr feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Az egyen- és védőruházatát, speciális felszerelését karbantartja

A szabályzókban rögzített időközönként a kutyájával együtt rész vesz az előírt tanfolyamokon

Meghatározott időközönként ki- és továbbképzi a kutyát

Szolgálati kutyával kapcsolatos adminisztrációt végez

Gondoskodik az állat élelmezéséről, biztosítja a kutya elhelyezését, pihentetését és a körletének tisztaságát

Folyamatosan gondozza a szolgálati kutyát, szinten tartja, fejleszti kondícióját, gondoskodik a szolgálati kutya egészségi és esztétikai állapotáról

Betartja az állat-egészségügyi és szállítási szabályokat

Alkalmazás előtt felkészíti a kutyát az adott feladatra

Alkalmazás során folyamatosan értékeli a kutya munkáját, nyilvántartja és jelenti a kutya alkalmazhatóságával összefüggő állapotot

Objektumőrzési feladatot lát el, elhárítja a támadást a kutya segítségével

Szolgálati kutyával őrizteti az előállítottat, igazoltatást végez szolgálati kutya biztosítása mellett

A szolgálati kutyát kényszerítő eszközként alkalmazza

Előállít, elfog, kísér szolgálati kutya segítségével

Fokozott ellenőrzésekben vesz rész, helyszínbiztosítási feladatokat végez szolgálati kutyával

Nyomkövetési feladatot és üldözést hajt végre szolgálati kutyával

Szagrögzítést végez, szolgálati kutyával keresi, kutatja a személyeket

Szolgálati kutyával terepet, településeket, helyiségeket, járműveket, csomagokat kutat át, keresi, felkutatja a robbanóanyagot, felfedi a különböző helyeken lévő kábítószert

Rendezvénybiztosítási feladatokat, készenléti szolgálatot teljesít szolgálati kutyával

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata külső defibrillátor alkalmazásával)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C A szakterület jelentőségének megfelelő speciális kutyakiképzési módszerek általános ismerete, a kutya tanításának különböző módszerei

C A kutya közlési jelei, a magasabb rendű idegtevékenység típusainak jellemzői

C A kutyák domináló reakciói, azok meghatározásának módjai a kutyák munkára való kiválasztására tekintettel

C A fegyelmező, ügyességi gyakorlatok tanításának módszerei, folyamata és ezek szabályszerű végrehajtása

C A fiatal, növendék kutyák őrző-védő munkára való felkészítése, csoportos tanítás módszerei, fogásai

B Az őr-, járőrkutya kiképzésének módszerei

B A kutya és vezetője közötti helyes kapcsolat kialakításának módszerei, a kutyával való bánásmód, a szolgálati kutyával szemben támasztott fizikai és pszichikai követelmények

B Az objektumok őrkutyákkal való őrzésének módszerei

B A kutyák szinten tartásának és továbbképzésének módjai

B A pórázon vezetés és szabadon követés, ültetés, fektetés, megállítás, behívás, helyben maradás, élelem megtagadás tanítása és a gyakorlatok szabályszerű végrehajtása

B Az ügyességi gyakorlatok (akadályugratás, árokugratás, lépcsőn járás, palánkmászás, járműre fel- és leugrás) tanítása és szabályszerű végrehajtása

B A segéd szabályos viselkedése őrző-védő munka közben

B Az őrző-védő munka tanítási folyamata, a kutyával biztosított intézkedés tanítása

B A kutyavezető helyes viselkedése az őrző-védő gyakorlatok végrehajtása közben

B Az intézkedés biztosítása, valamint az előállítás (kísérés) szabályszerű végrehajtása

D A személyek védelmének, területek, objektumok őrzésének módszerei

D A kutya nem fertőző belgyógyászati, sebészeti, fül-, szem- és bőrbetegségei, valamint a kutya ásványianyag- és vitamin-ellátási zavarai miatt kialakuló betegségei

D A kutya fontosabb fertőző eredetű betegségei

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

B Elsősegély bejelentési kötelezettség kutyaharapás esetén

B A kutya tartására, elhelyezésére, gondozására, ápolására vonatkozó szabályok, valamint a kutya helyes takarmányozásának (etetés, itatás) szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

A vezető szolgálati állat általi elfogadása

Személyes kompetenciák:

Elhívatottság

Állóképesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0739-06 Kormányőr rendészeti alapfeladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Folyamatosan szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, részt vesz a kötelező továbbképzéseken

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Egyéni felszerelését, fegyverzetét egyen- vagy polgári ruházatát ellenőrzi, karbantartja, kezeli

Adatokat kezel, rögzít, nyilvántartásokat vezet, vezeti a szolgálati okmányokat

Pontosan, kipihenten jelentkezik szolgálatra, felkészül, felszerel, felveszi az előírt felszerelést és a lőfegyvert

Eligazításon vesz részt, átveszi/átadja a szolgálatot, szolgálatba lép

Bevonul szolgálatból, és jelentést tesz elöljárójának

Tisztán tartja a szolgálati és pihenőkörletét

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével, a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi szabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, magatartási, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D Alkotmányjogi alapismeretek, a Magyar Köztársaság Alkotmánya

D Emberi-, polgári- és kisebbségjogi, közigazgatási alapismeretek

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

C Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

B Fogda- és kísérő-őri feladatok ellátására vonatkozó alapszabályok

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

D Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A híradás és adattovábbítás szabályai

C Pszichológiai és kommunikációs alapismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

4 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0740-06 Kormányőr általános őr- és járőrszolgálati feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja az elöljárójától kapott jogszerű utasításokat

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Együttműködik - munkakörének megfelelő mértékben, mélységben - az állami és társadalmi szervezetekkel, a társszervek munkatársaival

Fegyverzettechnikai, számítástechnikai (hardver, szoftver), híradástechnikai, biztonsági, rendészettechnikai és más speciális eszközöket kezel, használ, alkalmaz

Jelentést, feljegyzést, feljelentést, jegyzőkönyvet készít

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata külső defibrillátor alkalmazásával)

Megteszi az elsődleges intézkedéseket elemi csapás, tűzeset, vízcsőtörés, gázömlés helyszínén

További vészhelyzetet elhárít

Elvégzi az objektum külső és belső biztosítását, objektumőri feladatokat lát el

Megakadályozza, elhárítja a behatolást, az objektum elleni támadást, ellenőrzi a helyiségek védelmét, zártságát

Kezeli, felügyeli a biztonsági berendezéseket, jelző eszközöket

Külön szabályok szerint megfelelően intézkedik rendkívüli esemény miatt

Felvilágosítást, tájékoztatást kér/ad

Igazoltat, okmányokat ellenőriz, feltartóztatja az intézkedés alá vont személyeket, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Elfogást hajt végre

Testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkolót, rendőrbotot, kardlapot vagy más eszközt alkalmaz

Lőfegyvert használ, közreműködik fegyveres támadás elhárításában

Járőr- és ügyeleti szolgálatban vesz részt

Díszeleg, díszőri feladatokat lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A rendvédelem, a rendészet alapelvei, alapvető fogalmai

D Jogi alapismeretek

D Kapcsolódó legfontosabb nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog alapjai

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A közigazgatási hatósági eljárás alapjai

C Idegenrendészeti, menekültügyi és toloncolási alapfogalmak, eljárási szabályok

C Szociológiai, pszichológiai, intézkedés-lélektani, kommunikációs és etikai ismeretek

C A kriminalisztika, a kriminológia alapjai

D A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbításra, hírközlésre vonatkozó ismeretek

C Fegyverzettechnikai, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

D Ügyviteli, ügykezelési, titoktartási szabályok

C Objektum-, személy- és vagyonvédelmi, járőr és ügyeleti szabályok

C Szolgálatellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

C Katasztrófa és a tűz elleni védekezés, károk felszámolása

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

A Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának követelményei

D Közúti közlekedés hatósági igazgatása előírásai

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozásának szabályai

C A körözési tevékenység eszközei, alapvető módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

Monotónia tűrés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Önállóság

Önkontroll

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0741-06 Kormányőri feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elrendeli a jogszerűen birtokban tartott veszélyes tárgyak letétbe helyezését

Gondoskodik a védett személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzéséről, megakadályozásáról, sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik a védett személyek élete, testi épsége biztonságáról

Útvonal ellenőrzési-biztosítási feladatokat lát el

Programhely biztosítási és lakásbiztosítási feladatokat végez

Az intézkedés megtételében akadályozó tárgyat eltávolítja, vagy az akadályt más módon elhárítja

Területet, útszakaszt lezár, átkutat, útzárat, ellenőrző-átengedő pontot (EÁP) létesít, működtet

Személy- és tárgyleírást készít

Felkérés vagy kirendelés alapján közreműködik más hatóságok által lefolytatott eljárásokban

Rendkívüli őri szolgálatot lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B A személyvédelem speciális ismeretei

D Az elsősegélynyújtásra és az újraélesztésre vonatkozó alapismeretek

D Az objektum- és személyvédelem technikai eszközeinek kezelése

C Az objektum-, személy- és vagyonvédelem általános szabályai

B Az útvonal ellenőrzése, útvonal-, programhely- és lakásbiztosítási feladatok

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

B Járőr, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

C Katasztrófa és a tűz elleni védekezés, károk felszámolása

C Intézkedés-lélektani alapismeretek

C Szolgálatellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

4 Ésszerű kockázatvállalás készsége

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Önállóság

Önkontroll

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0742-06 Kiegészítő követelménymodul kormányőrök részére a rendőr szakképesítéshez

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Közlekedési eszközöket használ, vezet

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, ellenőrzi a kijelölt helyeket, meghatározott személyeket

Priorál, azonosít, személy- és tárgykörözésben közreműködik (köröztetést kezdeményez)

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Biztonsági intézkedést foganatosít

Elővezetést, előállítást hajt végre

Ellátja a Védelmi Program végrehajtásából adódó teendőket

Ellátja a büntetőeljárásban résztvevő személyek védelmét

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre, vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magán-, jogi személyektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Kapcsolatot tart a lakossággal, az önkormányzattal, a társadalmi önvédelmi szervezetekkel

Részt vesz a csapda telepítésében, leshely működtetésével kapcsolatos feladatokat végez, figyelőszolgálatot teljesít

Közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában, nagyterületű helyszínbiztosítást végez

Ellátja a veszélyeztetett személyek védelmét, tömegoszlatási feladatokat lát el

Forgalmat irányít, ellenőrzi a közúti jelzések és fényjelző berendezések állapotát

Közúti ellenőrzést hajt vége, megtiltja a közlekedésben való részvételt

Műszeres ellenőrzést hajt végre, intézkedik személyi sérüléssel nem járó balesetnél, elvégzi a személyi sérüléssel járó baleseteknél a hatáskörébe tartozó feladatokat

Adatot, nyílt információt gyűjt, elemez, értékel, ellenőriz

Intézkedései (eljárása) során kép- és hangfelvételt készít

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Hatáskörébe tartozó mértékben halaszthatatlan nyomozati cselekményeket végez, ellátja a helyszíni szemlével kapcsolatos feladatokat

Közreműködik a bizonyítási eszközök beszerzésében, a büntetőeljárási kényszercselekmények alkalmazásában

Bűnmegelőzési tevékenységet végez, közreműködik a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzésében

Ellátja a külföldiek beutazásával, magyarországi tartózkodásával és letelepedésével, továbbá a menekültügyi eljárással kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat

Ideiglenes intézkedést hajt végre a gondoskodásra szorulók és őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó- és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása esetén

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető fogalmak. A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog

C A személyes szabadságot korlátozó büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedések

C A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

C A kriminalisztika, kriminológia

B A helyszínbiztosítás, az adatgyűjtés

D A szemle, helyszíni szemle lefolytatása, eredmények rögzítése

C A rendőrség hatáskörébe tartozó rendészeti, igazgatási tevékenység, engedélyezés

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A szabálysértés elkövetése miatt alkalmazott intézkedések, az ezekről készített feljelentések alaki és tartalmi követelményei, a szabálysértési eljárás lefolytatása

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

C A rendőri csapaterős feladatok végrehajtása

C Közlekedési ismeretek (forgalomszervezési, irányítási, ellenőrzési ismeretek)

C A hatáskörébe tartozó közúti közlekedési balesetek

D A közlekedésrendészeti szolgálat technikai eszközei, a baleseti helyszínelés és a forgalomellenőrzés technikai eszközei

D A közúti közlekedés hatósági igazgatása

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozása

C Szociológiai, pszichológiai, intézkedés-lélektani, kommunikációs és etikai ismeretek

B Az objektum- és személyvédelem technikai eszközeinek kezelése

A Az objektum-, személy- és vagyonvédelem általános szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Önkontroll

Teljesítményorientáció

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0734-06 Objektumőr-kísérő rendészeti alapfeladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat és tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat, valamint a speciális szakmai, továbbá az etikai szabályokat

Folyamatosan szinten tartja, fejleszti szakmai ismereteit, részt vesz a kötelező továbbképzéseken

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Egyéni felszerelését, fegyverzetét egyen- vagy polgári ruházatát ellenőrzi, karbantartja, kezeli

Tevékenységét, megállapításait előírásszerűen dokumentálja, rögzíti

Pontosan, kipihenten jelentkezik szolgálatra, felkészül, felszerel, felveszi az előírt felszerelést, a lőfegyvert és más technikai eszközöket

Eligazításon vesz részt, átveszi/átadja a szolgálatot, szolgálatba lép

Bevonul szolgálatból, jelentést tesz elöljárójának

Tisztán tartja a szolgálati és pihenőkörletét

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével, valamint kísérésével továbbá a küldemények átvételével összefüggő feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint egészségügyi rendszabályok

B Alaki, öltözködési szabályok

B A szolgálati formákra, szolgálattervezésre, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető ismeretek

C Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, magatartási, etikai szabályok

C A szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok, jogosultságok, kötelezettségek

D Szolgálati kötelmek és jogok, a szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának rendje

D Alkotmányjogi alapismeretek, a Magyar Köztársaság Alkotmánya

D Emberi-, polgári- és kisebbségjogi, közigazgatási alapismeretek

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

C Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

B Fogda- és kísérő-őri szolgálatra vonatkozó ismeretek

C Fegyverzeti, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

D Adat- és ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

C Minősített időszaki feladatok általános előírásai

B A híradás és adattovábbítás szabályai

C Pszichológiai és kommunikációs alapismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Információforrások kezelése

3 Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

4 Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4 Testi erő

4 Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

5 Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

4 Köznyelvi beszédkészség

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0735-06 Objektumőr-kísérő általános őr- és járőrszolgálati feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja az elöljárójától kapott jogszerű utasításokat, utasításokat ad az alárendeltek részére

Együttműködik - munkakörének megfelelő mértékben, mélységben - az állami és társadalmi szervezetekkel, a társszervek munkatársaival

Fegyverzettechnikai, számítástechnikai (hardver, szoftver) és híradástechnikai eszközöket használ, kezel

Biztonsági, rendészettechnikai és más speciális eszközöket kezel, használ

Jelentést, feljegyzést, feljelentést, jegyzőkönyvet készít

Alapszintű elsősegélynyújtást megkezd

Alapszintű újraélesztést megkezd (automata külső defibrillátor alkalmazásával)

Megteszi az elsődleges intézkedéseket elemi csapás, tűzeset, vízcsőtörés, gázömlés helyszínén, további vészhelyzetet elhárít

Megadja a tőle elvárható felvilágosítást

Elvégzi az objektum külső és belső biztosítását, objektumőri feladatokat végez

Megakadályozza, elhárítja a behatolást, az objektum elleni támadást, ellenőrzi a helyiségek védelmét, zártságát

Kezeli, felügyeli a biztonsági berendezéseket, jelzőeszközöket

Külön szabályok szerint megfelelően intézkedik rendkívüli esemény bekövetkezése esetén

Felvilágosítást, tájékoztatást kér/ad, igazoltat, okmányokat ellenőriz

Feltartóztatja az intézkedés alá vont személyeket, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Elfogást hajt végre, testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkolót, rendőrbotot, kardlapot vagy más eszközt alkalmaz

Útzárat létesít, működtet

Lőfegyvert használ, közreműködik fegyveres támadás elhárításában

Díszeleg, díszőri feladatokat lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A rendvédelem, a rendészet alapelvei, alapvető fogalmai

D Az állam- és jogtudományok alapvető fogalmai

D Nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

D Az emberi, kisebbségi és a polgári jog alapjai

C A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog alapjai

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A közigazgatási hatósági eljárás alapjai

C Idegenrendészeti, menekültügyi és toloncolási alapfogalmak, eljárási szabályok

C Intézkedés-lélektan, etikai ismeretek

C A kriminalisztika, a kriminológia alapjai

D A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbításra, hírközlésre vonatkozó ismeretek

C Fegyverzettechnikai, ballisztikai és lőelméleti ismeretek

A Elsősegélynyújtás, újraélesztés

D Ügyviteli, ügykezelési, titoktartási szabályok

C Objektum-, személy- és vagyonvédelmi szabályok

C Szolgálatellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

C Katasztrófa és a tűz elleni védekezés, károk felszámolása szabályai

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

A Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának követelményei

D Közúti közlekedés hatósági igazgatására vonatkozó előírások

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozásának szabályai

C A körözési tevékenység eszközei, alapvető módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

Monotónia tűrés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Önállóság

Önkontroll

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0736-06 Objektumőr-kísérői feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi objektum külső és belső biztosítását

Személyt hatóság elé állít

Részt vesz fogvatartott személyek szállításában, ügyeik intézésében

Megfigyel, figyel személyeket, tevékenységeket

Kikérdezést, meghallgatást, kihallgatást végez

Bűnügyi nyilvántartásokban ellenőriz

Szükség szerint más nyomozati cselekményekben közreműködik

Bűnmegelőzési jellegű ellenőrzést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Rendvédelem, rendészet, határőrizettel kapcsolatos fogalmak, alapelvek

A A határrendőrség rendelkezésére álló eszközök, ezek csoportosítása és rendeltetése

B Határrendőrség helye, szerepe, rendeltetése, működési rendje

A A határrendőr kötelességei, jogai, intézkedéseivel szembeni követelmények

B A rendelkezésre álló határőrizeti, speciális rendészettechnikai eszközök alkalmazási szabályai

A Fizikai, erőnléti és kondicionálási szabályok, valamint az egészséges életmódra, rendszeres testedzésre vonatkozó előírások

A Intézkedéstaktikai fogások, eljárások leírása

D Közlekedési alapismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

A jogszerűség és arányosság elvének elfogadása

Ésszerű kockázatvállalás

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Önállóság

Önkontroll

Társas kompetenciák:

Empátia

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldó készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0737-06 Kiegészítő követelménymodul objektumőr-kísérő részére a rendőr szakképesítéshez

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Közlekedési eszközöket használ, vezet

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, ellenőrzi a kijelölt helyeket, meghatározott személyeket

Priorál, azonosít, személy- és tárgykörözésben közreműködik (köröztetést kezdeményez)

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Biztonsági intézkedést foganatosít

Elővezetést, előállítást hajt végre

Ellátja a Védelmi Program végrehajtásából adódó teendőket

Ellátja a büntetőeljárásban résztvevő személyek védelmét

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre, vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magán-, jogi személyektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Kapcsolatot tart a lakossággal, az önkormányzattal, a társadalmi önvédelmi szervezetekkel

Részt vesz a csapda telepítésében, leshely működtetésével kapcsolatos feladatokat végez, figyelőszolgálatot teljesít

Közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában, nagyterületű helyszínbiztosítást végez

Ellátja a veszélyeztetett személyek védelmét, tömegoszlatási feladatokat lát el

Forgalmat irányít, ellenőrzi a közúti jelzések és fényjelző berendezések állapotát

Közúti ellenőrzést hajt végre, megtiltja a közlekedésben való részvételt

Műszeres ellenőrzést hajt végre, intézkedik személyi sérüléssel nem járó balesetnél, elvégzi a személyi sérüléssel járó baleseteknél a hatáskörébe tartozó feladatokat

Adatot, nyílt információt gyűjt, elemez, értékel, ellenőriz

Intézkedései (eljárása) során kép- és hangfelvételt készít

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Hatáskörébe tartozó mértékben halaszthatatlan nyomozati cselekményeket végez, ellátja a helyszíni szemlével kapcsolatos feladatokat

Közreműködik a bizonyítási eszközök beszerzésében, a büntetőeljárási kényszercselekmények alkalmazásában

Bűnmegelőzési tevékenységet végez, közreműködik a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzésében

Ellátja a külföldiek beutazásával, magyarországi tartózkodásával és letelepedésével, továbbá a menekültügyi eljárással kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat

Ideiglenes intézkedést hajt végre a gondoskodásra szorulók, őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó- és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása esetén

Őrzi a fogvatartottakat, fogdaőri, kísérőőri feladatokat lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

D A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető fogalmak. A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

D A büntetőeljárási jog

C A személyes szabadságot korlátozó büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedések

C A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

C A kriminalisztika, kriminológia

B A helyszínbiztosítás, az adatgyűjtés

D A szemle, helyszíni szemle lefolytatása, eredmények rögzítése követelményei

C A rendőrség hatáskörébe tartozó rendészeti, igazgatási tevékenység, engedélyezés

C Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

D A szabálysértés elkövetése miatt alkalmazott intézkedések, az ezekről készített feljelentések alaki és tartalmi követelményei, a szabálysértési eljárás lefolytatása előírásai

B A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

C A rendőri csapaterős feladatok végrehajtási szabályai

C Közlekedési ismeretek (forgalomszervezési, irányítási, ellenőrzési ismeretek)

C A hatáskörébe tartozó közúti közlekedési balesetek

D A közlekedésrendészeti szolgálat technikai eszközei, a baleseti helyszínelés és a forgalomellenőrzés technikai eszközei

D A közúti közlekedés hatósági igazgatásának szabályai

D Hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozására vonatkozó előírások

C Intézkedés-lélektani és etikai ismeretek

C A járőr- és ügyeleti szolgálatra vonatkozó szabályok

B Az objektum- és személyvédelem technikai eszközeinek kezelése

A Az objektum-, személy- és vagyonvédelem általános szabályai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Minőségre törekvés

Szabálytudat

Önkontroll

Teljesítményorientáció

Társas kompetenciák:

Empátia

Konfliktusmegoldó készség

Együttműködés

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémamegoldó készség

Az 52 861 06 0010 52 01 azonosító számú, Határrendészeti-rendőr megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

0731-06 Általános őr- és járőrszolgálati feladatok

0732-06 Határrendészeti rendőri feladatok

Az 52 861 06 0010 52 02 azonosító számú, Közrendvédelmi-rendőr megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

0731-06 Általános őr- és járőrszolgálati feladatok

0738-06 Közrendvédelmi rendőri feladatok

Az 52 861 06 0100 52 01 azonosító számú, Kormányőr megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0739-06 Kormányőr rendészeti alapfeladatai

0740-06 Kormányőr általános őr- és járőrszolgálati feladatai

0741-06 Kormányőri feladatok

Az 52 861 02 0100 52 02 azonosító számú, Objektumőr-kísérő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0734-06 Objektumőr-kísérő rendészeti alapfeladatai

0735-06 Objektumőr-kísérő általános őr- és járőrszolgálati feladatai

0736-06 Objektumőr-kísérői feladatok

Az 52 861 06 0001 52 01 azonosító számú, Kutyavezető-rendőr megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0733-06 Kutyavezető rendőr feladatai

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén:

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány.

Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány.

Az előírt területi szakmai gyakorlatok eredményes teljesítése.

B kategóriás gépjárművezetői engedély megléte már a 2. tanév kezdetére.

E szakmát gyakorlókra vonatkozó aktuális fizikai, erőnléti követelmények norma szerinti elfogadható teljesítése.

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:

A modulzáró vizsga eredményes letétele.

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0725-06 Rendészeti alapfeladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítésre vonatkozó általános szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 45 perc (30 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0731-06 Általános őr- és járőrszolgálati feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Általános őr- és járőrszolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Személyes szabadságot nem korlátozó és korlátozó intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazása.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

3. vizsgarész

0738-06 Közrendvédelmi-rendőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Közrendvédelmi, közlekedési, csapatszolgálati és igazgatásrendészeti jellegű feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 180 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 20 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Komplex rendőri részfeladatok megoldása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Rendőri megnyilvánulás szolgálatban és azon kívül. Megadott szituációban történő megnyilvánulás anyanyelven és idegen nyelven

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 25 perc (15 perc felkészülési idő, 10 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 20%

2. feladat 30%

3. feladat 30%

4. feladat 20%

4. vizsgarész

0732-06 Határrendészeti-rendőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Határőrizeti, határforgalom-ellenőrzési és igazgatásrendészeti jellegű feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 180 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Objektum-őrzési, bevetés jellegű feladatok megoldása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 25 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Komplex rendőri részfeladatok megoldása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:

Rendőri megnyilvánulás szolgálatban és azon kívül. Megadott szituációban történő megnyilvánulás anyanyelven és idegen nyelven

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 25 perc (15 perc felkészülési idő, 10 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 20%

2. feladat 30%

3. feladat 30%

4. feladat 20%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0733-06 Kutyavezető rendőr feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 40 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Kutyakiképzési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Kynológia

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 30%

2. feladat 50%

3. feladat 20%

6. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0739-06 Kormányőr rendészeti alapfeladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítésre vonatkozó általános szabályok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 15 perc (5 perc felkészülési idő, 10 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

7. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0740-06 Kormányőr általános őr- és járőrszolgálati feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Általános őr- és járőrszolgálati feladatok II.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Személyes szabadságot nem korlátozó és korlátozó intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazása II.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

8. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0741-06 Kormányőri feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

9. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0742-06 Kiegészítő követelménymodul kormányőrök részére a rendőr szakképesítéshez

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Igazgatásrendészeti feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Közrendvédelmi, közlekedési, csapatszolgálati rendőri feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Nyomozási ismeretek

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 25%

2. feladat 50%

3. feladat 25%

10. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0734-06 Objektumőr-kísérő rendészeti alapfeladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A szolgálatteljesítésre vonatkozó általános szabályok II

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 45 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Általános szolgálati feladatok II

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

11. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0735-06 Objektumőr-kísérő általános őr- és járőrszolgálati feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Általános őr- és járőrszolgálati feladatok II.

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Személyes szabadságot nem korlátozó és korlátozó intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 60%

12. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0736-06 Objektumőr-kísérői feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Komplex határrendészeti részfeladatok végrehajtása (útszakasz lezárása, EÁP telepítése, helyszínbiztosítás végrehajtása, üldözés végrehajtása), a teljesítendő feladatról szóló eligazítás vétele, a teljesített feladatokról szóló jelentés megtétele

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján tájékoztatás kérése, illetve tájékoztatás, felvilágosítás adása vagy előállított személy meghallgatása, kihallgatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (15 perc felkészülési idő, 15 perc válaszadási idő)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 70%

2. feladat 30%

13. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0737-06 Kiegészítő követelménymodul objektumőr-kísérő részére a Rendőr szakképesítéshez

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Komplex határrendészeti részfeladatok végrehajtása (útszakasz lezárása, EÁP telepítése, helyszínbiztosítás végrehajtása, üldözés végrehajtása), a teljesítendő feladatról szóló eligazítás vétele, a teljesített feladatokról szóló jelentés megtétele

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati

Időtartama: 35 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Megadott szituáció alapján tájékoztatás kérése, illetve tájékoztatás, felvilágosítás adása vagy előállított személy meghallgatása, kihallgatása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 25 perc (15 perc felkészülési idő, 10 perc válaszadási idő)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Speciális őr- és járőrszolgálati feladatok

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

írásbeli

Időtartama: 90 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 40%

2. feladat 30%

3. feladat 30%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 52 861 06 0010 52 01 azonosító számú, Határrendészeti-rendőr megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 30%

2. vizsgarész: 30%

4. vizsgarész: 40%

Az 52 861 06 0010 52 02 azonosító számú, Közrendvédelmi-rendőr megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 30%

2. vizsgarész: 30%

3. vizsgarész: 40%

Az 52 861 06 0100 52 01 azonosító számú, Kormányőr megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

6. vizsgarész: 20%

7. vizsgarész: 30%

8. vizsgarész: 50%

Az 52 861 06 0100 52 02 azonosító számú, Objektumőr-kísérő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

10. vizsgarész: 20%

11. vizsgarész: 30%

12. vizsgarész: 50%

Az 52 861 06 0001 52 01 azonosító számú, Kutyavezető-rendőr megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

5. vizsgarész: 100%

Az 52 861 06 azonosító számú, Rendőr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 52 861 06 0100 52 01 azonosító számú, Kormányőr megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

9. vizsgarész: 100%

Az 52 861 06 azonosító számú, Rendőr megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 52 861 02 0100 52 01 azonosító számú, Objektumőr-kísérő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik

13. vizsgarész: 100%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

-

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai

-

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Közrend-
védelmi-
rendőr, határ-
rendészeti-rendőr
Kormányőr,
objektumőr
és kísérő
Kutyavezető-
rendőr

Fegyverzet X X X

Lövedékálló mellény X X X

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői X X X

Kényszerítő eszközök X X

Tömegoszlatás speciális eszközei X X

Szolgálati járművek X X X

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök) X

Híradástechnikai eszközök X X X

Mérőeszközök X

Világító berendezés X X X

Forgalomelterelő eszközök X X

Videokamera X

Fényképezőgép X

Forgalomellenőrző berendezések X

Nyomtató X

Telefon, fax X X

Kiképzésre alkalmas szolgálati kutya X X

Rövid és hosszúpóráz, valamint egyéb kutyakiképző eszközök X X

Járőr- és őrfelszerelés X

Figyelést, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések X X

Okmányminták X X

Határforgalom-ellenőrzést szolgáló eszközök, berendezések X

VII. EGYEBEK

A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Rendőr OKJ 52 861 06 szakképesítés tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság látja el.

3. melléklet a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelethez

Külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetése a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel és az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott OKJ-ban szereplő szakképesítések között

A B C D E F G H I J

1 Szakképesítés 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben szereplő adatai

2
Sor-
szám
sor-
száma

azonosító száma

megnevezése
A 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma és megnevezése

3 1. 284 54 343 03 0000 00 00 Közbeszerzési referens 52 3435 10
Közbeszerzési referens

4 2. 300. 52 345 01 Hatósági és közigazgatási ügyintéző

5 52 345 01 0010 52 01 Elágazás:
Migrációs ügyintéző II.
-

6 52 345 01 0010 52 02 Elágazás:
Nyilvántartási és okmányügyintéző
52 3452 04
Nyilvántartási és okmányügyintéző

7 52 345 01 0001 61 01 Ráépülés:
Migrációs ügyintéző I.
-

8 3. 346. 31 861 01 1100 00 00 Biztonsági őr 33 8919 01
Személy- és vagyonőr

9 31 861 01 0100 31 01 Részszakképesítés:
Testőr
-

10 31 861 01 0100 31 02 Részszakképesítés:
Vagyonőr
-

11 31 861 01 0001 31 01 Ráépülés:
Bankőr
-

12 31 861 01 0001 31 02 Ráépülés:
Fegyveres biztonsági őr
-

13 31 861 01 0001 31 03 Ráépülés:
Kutyás őr
-

14 31 861 01 0001 31 04 Ráépülés:
Kutyavezető - biztonsági őr
31 8912 01
Kutyavezető

15 31 861 01 0001 31 05 Ráépülés:
Pénzszállító
-

16 31 861 01 0001 31 06 Ráépülés:
Rendezvénybiztosító
-

17 4. 347. 54 861 01 0000 00 00 Biztonságszervező I. 54 8919 01
Biztonságszervező I.

18 54 861 01 0100 33 01 Részszakképesítés:
Biztonságszervező II.
34 8919 01
Biztonságszervező II.

19 5. 348. 31 861 02 1000 00 00 Biztonságtechnikai szerelő, kezelő 34 5223 02
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

20 31 861 02 0100 21 01 Részszakképesítés:
Biztonságtechnika-kezelő
-

21 31 861 02 0100 31 01 Részszakképesítés:
Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
-

22 31 861 02 0100 31 02 Részszakképesítés:
Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
-

23 6. 349. 52 861 01 0000 00 00 Büntetés-végrehajtási felügyelő I. 51 8912 01
Büntetés-végrehajtási felügyelő

24 52 861 01 0100 31 01 Részszakképesítés:
Büntetés-végrehajtási felügyelő II.
-

25 52 861 01 0001 52 01 Ráépülés:
Büntetés-végrehajtási főfelügyelő
52 8912 03
Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

26 7. 361. 52 861 03 0000 00 00 Közterületfelügyelő 52 8919 04
Közterületfelügyelő

27 8. 364. 52 861 04 0000 00 00 Magánnyomozó 52 8919 01
Magánnyomozó

28 9. 368. 31 861 03 0000 00 00 Parkolóőr -

29 31 861 03 0100 31 01 Részszakképesítés:
Díjbeszedő - leolvasó
-

30 10. 370. 61 861 01 Rendészeti szervező

31 61 861 01 0010 61 01 Elágazás:
Határrendész-szervező
71 8912 02
Határrendész-szervező (tiszt)

32 61 861 01 0010 61 02 Elágazás:
Katasztrófavédelmi - polgári védelmi szervező
71 8915 02
Katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt)

33 61 861 01 0010 61 03 Elágazás:
Rendőrszervező
71 8912 01
Rendőrszervező (tiszt)

34 61 861 01 0010 61 04 Elágazás:
Tűzoltószervező
71 8915 02
Katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt)

35 11. 370. 52 861 06 Rendőr 52 8912 02
Rendőr

36 52 861 06 0100 52 01 Részszakképesítés:
Kormányőr

37 52 861 06 0100 52 02 Részszakképesítés:
Objektumőr és kísérő

38 52 861 06 0010 52 01 Elágazás:
Határrendészeti-rendőr
52 8919 01
Határrendész

39 52 861 06 0010 52 02 Elágazás:
Közrendvédelmi-rendőr

40 52 861 06 0001 52 01 Ráépülés:
Kutyavezető-rendőr
31 8912 01
Kutyavezető

4. melléklet a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelethez

I. Szakmai ismeretek fogalma

A munkatevékenység során közvetlenül használt, alkalmazott technológiai szabályokra, a műveletek során használt anyagok, tárgyak, eszközök viselkedésére, összetettebb eszköz- és forráshasználatra, számszerű paraméterekre és minőségi jellemzőkre, továbbá a munka közben szokásosan előforduló, szükséges döntéseket meghatározó, valamint a munkavégzés feltételeire és hatásaira, a műveleti előírásoktól, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályoktól való eltérés kockázataira és következményeire vonatkozó információk és adatok.

Típusai

A szakmai ismeretek alkalmazási típusának megítélésekor nem kell figyelembe venni, hogy az ismeret mennyire bonyolult, megtanulásához milyen alapismeretekre van szükség stb.

„A” típus (legmagasabb)

Önálló, gyors és hibátlan ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat kockázattal jár (baleseti, környezeti, kártételi stb.); egyszerűek, előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia pótolhatatlan, hiánya vagy hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység.

„B” típus

A szokásos munkahelyi körülmények között hibátlan ismeretalkalmazás, hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység.

„C” típus (középső)

A szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítás, közreműködés nélkül, de források, segédeszközök igénybevételének lehetősége mellett; tájékozódásra, előzetes próbára, segédtevékenységekre is elegendő idő alatti; összességében, illetve önellenőrzés és javítás után megfelelő minőségű eredménnyel történő ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve jelentős anyagi kártételi kockázattal; összetettek, de meghatározó elemeikben előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia nehézségek árán kiváltható, hiánya vagy hibázás esetén általában nem hiúsul meg a munkatevékenység.

„D” típus

Részben közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítással, részben önállóan végzett megfelelő ismeretalkalmazás.

„E” típus (legalacsonyabb)

A szokásos munkahelyi körülmények között vezetői, szakmai irányítás mellett, személyes, a feladatra célzott segítség lehetősége mellett; kérdésfeltevésre, feladat közbeni értelmezésre, tájékozódásra, eszközhasználatra elegendő idő alatti; a hiba ismeretében javított, legalább egyes meghatározó részleteiben megfelelő minőségű ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve anyagi kártételi kockázattal; összetettek, csak egyes elemeikben tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a személyes szerep közreműködésre, részvételre korlátozódik.

II. Szakmai készség fogalma

A szakképesítésre jellemző munkatevékenység automatikus, a tudat közvetlen irányítása nélkül működő összetevője, eleme, amelynek szintje az adott készség birtoklása révén végezhető tevékenység tartalmát tükrözi.

Szintjei

5. szint

A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is képes a tanult ismeretek magas szintű, önálló, gyors, hibátlan és szakszerű alkalmazására, tevékenységének és a munka eredményének önálló ellenőrzésére.

4. szint

A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is, közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, önállóan, gyorsan, kevés hibával képes a tanult ismeretek szakszerű alkalmazására, a munka eredményének ellenőrzésére, a feltárt hibák javítására.

3. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, források és segédeszközök igénybevételével képes a tanult ismeretek önálló, gyors és szakszerű alkalmazására, a feltárt hibák javítására.

2. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között, rendszeres irányítás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, a hibák segítséggel történő feltárására és azok önálló javítására.

1. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között folyamatos irányítás és célzott segítségnyújtás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, az ismeretek megfelelő minőségű alkalmazására.