A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

76/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet

Záhony térségében a vasúti, valamint a belső közúti infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ngt.) 12. §-ának (5) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. §-ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek alapját a következő beruházások képezik:

a) Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztése;

b) *  Záhony térségében a vasúti infrastruktúra fejlesztése (100-as fővonalon kívül) az árufuvarozási határátmenetet biztosító széles és normál nyomtávú gerinchálózat ütemes felújítása;

c) *  Záhony térségében vasúti infrastruktúra fejlesztése, az árufuvarozási és logisztikai kapacitásokat kiszolgáló vontató vágány-hálózat ütemes felújítása.

(2) E rendelet melléklete állapítja meg az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságokat.

(3) * 

(3a) * 

(4) * 

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az e rendelet hatálybalépését megelőzően indult közigazgatási hatósági eljárásokat e rendelet hatálybalépése nem érinti.

3. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

Melléklet a 76/2008. (IV. 3.) Korm. rendelethez * 

A kiemelt jelentőségű ügyekhez tartozó létesítmények, a megvalósításukhoz szükséges hatósági engedélyek és eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A B C D
1. Beruházás Beruházás azonosító adatai A beruházás megvalósításáva1 kapcsolatos engedélyek Eljáró hatóság
2. *  Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztése A 4115. jelű összekötő úttól a 4145. jelű összekötő útig (Tiszabezdédig) húzódó, jelenleg önkormányzati tulajdonú út kiépítése Közúthatósági engedélyek Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vármegyei Kormányhivatal
3. *  4145. jelű út Tiszabezdéd elkerülő szakasza
4. *  A 4145. jelű összekötő út felújítása Tiszabezdéd, Komoró között
5. *  A 4145. jelű összekötő út
Komoró elkerülő szakasza
6. *  Fényeslitke-Komoró intermodális ipari-
logisztikai központ feltáró út kiépítése (jelenleg MÁV szervizút felújítása), bekötése a 4145. jelű útba
7. *  A 4145. jelű összekötő út és a 4. sz. főút közötti átkötés Komorónál
8. A 4145. jelű összekötő út és a 4. sz. főút közötti átkötés Komorónál (különszintű keresztezés a
100. vasúti fővonal fölött)
Közúthatósági engedélyek Gyorsforgalmi utat, vagy 30 méter szabadnyílást meghaladó hidak esetén Budapest Főváros
Kormányhivatala
9. *  Közúthatósági engedélyek egyéb út esetén Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal
10. Záhony térségében a vasúti infrastruktúra fejlesztése (100-as fővonalon kívül) az árufuvarozási határátmenetet biztosító széles és normál nyomtávú gerinchálózat ütemes felújítása Normál nyomtávú vasút (vágány, biztosítóberendezés) bontása, kármentesítés. Széles nyomtávú vasúti pálya építése: alépítmény, víztelenítés, felépítmény, kitérők. Biztosítóberendezés létesítése, térvilágítás. Műtárgyépítés, közműkiváltás.
Széles nyomtávú vasúti
pálya felújítása.
Vasúti ügyek közlekedésért felelős miniszter
11. Közúthatósági engedélyek:
30 méter szabad nyílást
meghaladó hidak esetén,
Budapest Főváros
Kormányhivatala
12. *  Közúthatósági engedélyek: egyéb esetekben Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal
13. Záhony térségében vasúti infrastruktúra fejlesztése, az árufuvarozási és logisztikai Széles nyomtávú vasúti pálya építése: alépítmény, víztelenítés, felépítmény, speciális kitérők. Biztosítóberendezés Vasúti ügyek közlekedésért felelős miniszter
14. Közúthatósági engedélyek:
30 méter szabad nyílást meghaladó hidak esetén,
Budapest Főváros
Kormányhivatala
15. *  kapacitásokat kiszolgáló vontató vágány-hálózat ütemes felújítása létesítése, térvilágítás.
Műtárgyépítés, közműkiváltás. Normál nyomtávú vasúti pálya építése: alépítmény, víztelenítés, felépítmény. Biztosítóberendezés létesítése, térvilágítás. Műtárgyépítés, közműkiváltás. Kisajátítás, környezetvédelem,
útátjáró biztosítások stb.
Közúthatósági engedélyek: egyéb esetekben Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal