A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2013.IX.1. )

 

3/2009. (I. 27.) NFGM rendelet

a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladat- és hatásköréről szóló 134/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § f) és g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések felsorolását.

(2) A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit a 2-4. melléklet tartalmazza.

(3) Az 5. melléklet tartalmazza a külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetését az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések között.

(4) A 6. melléklet tartalmazza a szakmai ismeretek típusaihoz és a szakmai készségek szintjeihez tartozó meghatározásokat.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos jogszabályokban foglalt szakmai és vizsgakövetelmények alapján kell befejezni. Javító-, pótlóvizsgák letételére a képzéskor hatályos jogszabályi követelmények szerint a képzés befejezését követő 1 évig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig van lehetőség.

(3) A 2. § (2) bekezdése 2013. szeptember 1-jén hatályát veszti. E bekezdés 2013. szeptember 2-án hatályát veszti.

(4)

(5)

1. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések felsorolása

Sorszám Szakképesítés 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben szereplő adatai

azonosító szám megnevezés

1. 61 582 01 0000 00 00 Építési műszaki ellenőr I.

0100 52 01 Részszakképesítés: Építési műszaki ellenőr II.

2. 61 521 01 Felvonó- és mozgólépcső ellenőr

0010 61 01 Szakképesítés-elágazás: Felvonóellenőr

0010 61 02 Szakképesítés-elágazás: Mozgólépcső ellenőr

3. 33 814 01 0000 00 00 Kéményseprő

2. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

ÉPÍTÉSI MŰSZAKI ELLENŐR I.
SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 61 582 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Építési műszaki ellenőr I.

3. Szakképesítések köre:

3.1. Részszakképesítés

Azonosítószám: 61 582 01 0100 52 01

Megnevezés: Építési műszaki ellenőr II.

3.2. Elágazások: Nincsenek

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3192

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Építési műszaki ellenőr I. - 300

II. Egyéb adatok

Szakképesítés megnevezése: Építési műszaki ellenőr I.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: építményfajtának, illetőleg szakiránynak megfelelő felsőfokú végzettség

[Magasépítés (É)

Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M)

Építmény- és épületgépészet (G)

Építmény- és épületvillamosság (V)

szakmagyakorlási szakirányoknak megfelelő végzettség]

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: -

Szakmai alkalmassági követelmények: -

2. Elmélet aránya: 60%

3. Gyakorlat aránya: 40%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Részszakképesítés megnevezése: Építési műszaki ellenőr II.

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: építményfajtának megfelelő szakirányú középfokú végzettség, az egyes építményfajtáknak megfelelő szakirányú technikusi oklevél, illetőleg a technikusi képzés szüneteltetésének időszakában a szakirányú szakközépiskolai érettségi bizonyítvány

[Magasépítés (É)

Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M)

Építmény- és épületgépészet (G)

Építmény- és épületvillamosság (V)

szakmagyakorlási szakirányoknak megfelelő végzettség]

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: -

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. A képzés maximális időtartama:

Szakképzési évfolyamok száma: -

Óraszám: 500

3. Elmélet aránya: 60%

4. Gyakorlat aránya: 40%

5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékossággal élők esetében, iskolai rendszerben): -

III. Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3192 Minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenység, az építési szerelési munka szakszerűségét a jogerős és végrehajtható építési (létesítési) engedély, illetve műemlék esetén örökségvédelmi hatósági engedélyes a hozzá tartozó jóváhagyott építészeti-műszaki tervdokumentáció, valamint a kivitelezési tervdokumentáció alapján

Ellenőrzi az építmény kitűzésének helyességét, szükség esetén a talajmechanikai, környezetvédelmi és egyéb felmérések, vizsgálatok megtörténtét

Ellenőrzi az építési naplót, a bejegyzéseket és egyéb jegyzőkönyveket ellenjegyzi, illetőleg észrevételezi

Az építési naplóban feltünteti a hibákat, hiányosságokat és eltéréseket

Az építtető részére javaslatokat tesz a műszaki, illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatosan

A munkák eltakarása előtt azok mennyiségi és minőségi ellenőrzését elvégzi

Részt vesz a műszaki átadás-átvételi és birtokbavételi eljárásban

Ellenőrzi az egyes építményfajták műszaki teljesítményjellemzőit

Ellenőrzi a technológiával összefüggő biztonsági előírások betartását

Ellenőrzi a beépített anyagok, késztermékek és berendezések megfelelőség-igazolása meglétét

Elvégzi a műszaki ellenőri feladatok elvégzésének dokumentálását az építési naplóban

Műszaki kérdésekben elvégzi az építtető döntéseinek előkészítését

Műszaki kérdésekben javaslatot tesz pl. szakértő bevonására

Ellenőrzi a pénzügyi elszámolásokat, felméréseket

Elkészíti az építőipari kivitelezési tevékenység teljesítésének igazolását

Ha az építőipari kivitelezési tevékenységet több vállalkozó kivitelező végzi, összehangolja a felelős műszaki vezetők tevékenységét, és gondoskodik arról, hogy az elvégzett építési-szerelési munkák vonatkozásában az egyes kivitelezők felelős műszaki vezetői által tett nyilatkozatok a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásakor az építtető és az építésügyi hatóság rendelkezésére álljanak

Az építtetőt haladéktalanul értesíti hiba, hiányosság megállapításáról, a terv és a szerződés szerinti teljesítést befolyásoló minden körülményről

Az építési műszaki ellenőr II. feladatköre a külön jogszabályban az építési beruházásokra megállapított nemzeti értékhatárt meg nem haladó építési munkák ellenőrzésére terjed ki a szakmagyakorlási szakirányhoz igazodó korlátozások figyelembevétele mellett.

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1084-06 Alapozó építési műszaki ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza az építési munkákhoz kapcsolódó műszaki szakmai ismereteket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Talajmechanika

B Földmunkák

B Alapozási munkák

B Monolit vasbeton szerkezetek

B Előregyártott vasbeton szerkezetek

B Fém tartószerkezetek

B Fa tartószerkezetek

B Kőműves- (falazott) szerkezetek

B Üvegszerkezetek, üvegezések

B Szigetelések

B Épület-bádogos munkák

B Tetőfedések

B Homlokzatburkoló munkák

B Belső burkolómunkák

B Nyílászáró szerkezetek

B Szárazépítés

B Festő-mázoló és tapétázómunkák

B Gipszmunkák

B Épületlakatos munkák

B Építmények fűtése, szellőzése

B Csatornázás és gázhálózat-szerelés

B Felvonók

B Felújítási, átépítési munkák

B Mérés, kitűzés

B Felszíni vízelvezetés

B Épületgépészet

B Épületvillamosság

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1 Elemi szintű számítógép-használat

5 Olvasott szakmai szöveg megértése

5 Szakmai nyelvű íráskészség, fogalmazás írásban

5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

5 Szakmai nyelvű beszédkészség

5 Építészeti műszaki rajz olvasása, értelmezése

3 Építőipari tervek, rajzok olvasása, értelmezése

3 Építészeti jelképek olvasása, értelmezése

5 Elemi számolási készség

4 Mennyiségérzék

4 Kitűzési műszerek, eszközök kezelése

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Térlátás

Térbeli tájékozódás

Önállóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Motiválhatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Következtetési képesség

Módszeres munkavégzés

Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1085-06 Építési műszaki ellenőri feladatok I.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi az építmény kitűzésének helyességét

Ellenőrzi a talajmechanikai, környezetvédelmi és egyéb felmérések, vizsgálatok megtörténtét

Ellenőrzi a hatósági engedélyek, hatósági előírások betartását

Ellenőrzi folyamatosan a határidők és a minőségi előírások, valamint a szerződésekben foglaltak betartását

A munkák eltakarása előtt, azok mennyiségi és minőségi ellenőrzését elvégzi

Ellenőrzi a számlákat, a részszámlákat

Ellenőrzi az egyes építményfajták műszaki teljesítményjellemzőit

Ellenőrzi a technológiával összefüggő biztonsági előírások betartását

Ellenőrzi a beépített anyagok, késztermékek és berendezések megfelelőség-igazolása meglétét és az abban foglalt teljesítményjellemzők megfelelőségét a tervekben vagy a szerződésben előírtaknak

Ellenőrzi az építési napló vezetésének helyességét és a mellékletek meglétét és a teljesítményjellemzők megfelelőségét a terveknek és a szerződésnek megfelelően

A jogszabályok és a szerződések szabványhivatkozásainak, valamint a más vonatkozó műszaki specifikációknak a figyelembevételével ellenőrzi a műszaki, biztonsági és minőségi követelmények teljesítését

Ellenjegyzi, illetőleg észrevételezi az építési naplóbejegyzéseket és egyéb jegyzőkönyveket

Az építési naplóban feljegyzi az észlelt építési hibákat, hiányosságokat

Az építési naplóban feljegyzi az esetleges eltéréseket a tervdokumentációtól

Az építtető részére javaslatot tesz a műszaki, illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatosan

Részt vesz a munkaterület átadás-átvételi eljárásban

Részt vesz a műszaki átadás-átvételi eljárásban

Közreműködik az esetleges próbaüzemelésben

Közreműködik az üzembe helyezési eljáráson

Tervezői egyeztetést kér az eltérések esetén

A tervezői bejegyzéseket jóváhagyja

Elkészíti a hiánypótlási munkák jegyzékét

Műszaki elemzést végez célszerűbb műszaki megoldás tervmódosítása esetén

Gazdaságossági számítást készít célszerűbb műszaki megoldás tervmódosítása esetén

Javaslatot tesz tervváltoztatásokra

Egyeztet a megrendelővel, a tervezővel, a kivitelezővel, beszállítókkal, felülvizsgálja, jóváhagyja, vagy elutasítja a kivitelező műszaki és költségvetési dokumentációit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Építmény létrehozása

A A műszaki ellenőr bekapcsolódása az építési folyamatba

A A műszaki ellenőri tevékenység végzésének feltétele és követelménye

A A műszaki ellenőri feladatok jogszabályi háttere

A A műszaki ellenőr alanyi, valamint a megbízója által átruházott jogai

A A műszaki ellenőr felelőssége a polgári jog szabályai szerint

A A műszaki ellenőr és a megbízója, illetve alkalmazója közötti szerződéses kapcsolat formái

A A műszaki ellenőrök nyilvántartása

A A műszaki ellenőrök teljesítéséhez tartozó díjazások és ezek értelmezése

B Az építésigazgatás szervezeti felépítése, hatósági eljárások

B Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény célja és lényege

B Az építésügyi jogszabályok rendszere

B A közbeszerzésekről szóló törvény célja és lényege

B Beruházás fogalma (államháztartásról szóló törvény)

A A beruházások időtervezése és a beruházási folyamat nyomon követése

C Beruházási döntések megalapozása gazdasági számításokkal

B Pénzügyi elszámolási módok, számlázás

A Műszaki ellenőri feladatok az építési beruházás finanszírozásával összefüggésben

A Alapvető adózási ismeretek

A Az építési kivitelezési jogosultsággal és az építési napló vezetésével kapcsolatos szabályozás

A Az építés-előkészítéshez kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok

B A műszaki tervdokumentációk tartalmi követelményei

A A műszaki ellenőr szerepe a tervezési szakaszokban

B Szerződések és azok tartalma (építési, szerelési, tervezési)

A A költségek ellenőrzése, az árral és a költségvetéssel összefüggő ismeretek

B A munkaterület átadása

A Az építési napló vezetése, tartalma

B A talajmechanikai szakvélemény tartalmi követelményei, a műszaki ellenőr ezzel kapcsolatos feladatai

C A műszaki ellenőrzés geodéziai feladatai

C A télen végzett munkák ellenőrzésének sajátosságai

A Nehéz állványok biztonságának ellenőrzésének sajátosságai

C A környezet hatása az épületre, az építés hatása a környezetre

B Az építési folyamatok ellenőrzésének megtervezése és végrehajtása

D Felvonók és mozgólépcsők létesítése

D Építésfelügyeleti és -védelmi berendezések építése és ellenőrzése

D Érintésvédelemmel kapcsolatos ismeretek a műszaki ellenőrzéshez

D Villámvédelemmel kapcsolatos ismeretek

C Bontással kapcsolatos ismeretek, ellenőrzési feladatok

A Felmérési napló

B Az építmény műszaki átadás-átvételi eljárása

C A megvalósulási terv

B Építésfelügyeleti ellenőrzés

C Aktiválás

A A szabványosítással kapcsolatos fogalmak, a szabványok önkéntes alkalmazása

A A hazai műszaki szabályozás hierarchiája

B Nemzetközi és európai szabványok alkalmazási kérdései

B Építési folyamattal kapcsolatos közösségi jogszabályok, és a harmonizált szabványok, a CE megfelelőségi jelölés értelmezése

B Az építési termékekre vonatkozó európai szabályozás

A Az építési termék irányelvet harmonizáló hazai jogszabályok, az építési termékek megfelelőségigazolásának szabályai

A Az építésügyi jogszabályok szabványhivatkozásai

C Műszaki specifikációk (pl. szabványok) és a megfelelőség értékelésben részt vevő szervezetek keresése dokumentumokban és az Interneten

A A műszaki ellenőr közreműködése az építmények alapvető követelményeinek érvényre juttatásában

C A megfelelőségi igazolások és a jótállási iratok ellenőrzése és gyűjtése

A A műszaki ellenőri tevékenység minőségügyi szempontjai

B A minőségirányítási rendszer és az erre vonatkozó szabványok

A Építmények műszaki ellenőrzése építményfajták szerint

B A műszaki ellenőr minőséggel összefüggő feladatai

D Minőség-ellenőrzés szemrevételezéssel

D Építéshelyi műszeres vizsgálatok

A Építési hibák felismerése, megállapítása, dokumentálása

D Építéshelyi mintavétel laborvizsgálathoz

C A fővállalkozó munkakezdési feltételeinek biztosítása

C Az alvállalkozók munkakezdési és munkaközi feltételei

C Intézkedés vészhelyzet esetén, balesetek és rendkívüli események kezelése

D Az építésvillamosság diagnosztikai módszerei

C Építményméret és a méreteltérés megállapítása szabványos módszerekkel

C Mérőeszközök hitelesítése

C Közművekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályok

A Veszélyes hulladékok kezelése, tárolása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Elemi szintű számítógép-használat

5 Olvasott szakmai szöveg megértése

5 Szakmai nyelvű íráskészség, fogalmazás írásban

5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

5 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Információforrások kezelése

5 Építészeti műszaki rajz olvasása, értelmezése

5 Építészeti műszaki rajz készítése

4 Építőipari tervek, rajzok olvasása, értelmezése

5 Folyamatábrák olvasása, értelmezése

4 Építési ütemtervek olvasása, értelmezése

4 Építészeti jelképek értelmezése

5 Szabadkézi rajzolás

4 Komplex jelzésrendszerek

5 Elemi számolási készség

5 Mennyiségérzék

4 Kitűzési műszerek, eszközök kezelése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Rugalmasság

Stressztűrő-képesség

Terhelhetőség

Rendszerezési képesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kapcsolatfenntartó készség

Határozottság

Nyelvhelyesség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Problémaelemzés, -feltárás

Értékelési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1503-06 Építési műszaki ellenőri feladatok II.

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a jogerős és végrehajtható építési (létesítési) engedély és a hozzá tartozó jóváhagyott építészeti tervdokumentációt, valamint a kiviteli tervek alapján az építés-kivitelezési tevékenységet

Ellenőrzi - ha szükséges - közreműködik a vállalkozási szerződések és pénzügyi elszámolások összeállításában

Szerződéstípusok; tradicionális, kulcsrakész, menedzsment típusú szerződések

Közreműködik - folyamatosan ellenőrzi - a projekt időbeli organizációs dokumentumait

Közreműködik a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében, a finanszírozási terv ütemezésében, a befejezést követően a beruházás aktiválandó értékének meghatározásában

Jelentősebb beruházás esetén ellenőrzi a logisztikai rendszereket, azok működését, a finanszírozással összhangban készletszint elemzéseket végez

Több közreműködő beruházó, több telephelyes kivitelezés esetén biztosítja az ellenőrzési koordinációt, az alapvető humán kapcsolatok kialakítását

Közreműködik, és folyamatosan vizsgálja a projekt minőségbiztosítási és irányítási rendszerének kialakítását, tekintettel az építőipari sajátosságaira

Közbeszerzési eljárás keretében közreműködik a pályázati kiírás műszaki dokumentációjának előkészítésében

Közbeszerzési eljárás során részt vesz a pályázók és pályázatok előzetes értékelésében

Ellenőrzi a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítését

Ellenőrzi a környezeti hatástanulmány meglétét és alkalmazását

Gazdasági értékelést, gazdaságossági számításokat készít

Ellenőrzi a jogerős építési engedély meglétét

Ellenőrzi a műemlékvédelmi, környezetvédelmi és egyéb jogszabályok, műszaki előírások rendelkezéseinek betartását

Felveszi a kapcsolatot a kivitelezésért felelős műszaki vezetővel

Anyagok, eszközök szakszerű tárolását ellenőrzi

Ellenőrzi a felhasználásra kerülő anyagokat

Ellenőrzi a keletkezett hulladék összegyűjtését és szakszerű tárolását, kezelését

Ellenőrzi a számlákat, részszámlákat

Ellenőrzi a technológiai, a kivitelezési előírások betartását

Ellenőrzi a technológiai sorrend betartását

Ellenőrzi a határidők betartását

Ellenőrzi a minőségi előírások betartását

Folyamatosan ellenőrzi a szerződés szerinti munkavégzést

Rendszeresen figyelemmel kíséri az építési napló bejegyzéseit

Az építési naplóban feljegyzi az észlelt építési hibákat, hiányosságokat

Az építési naplóban feljegyzi az esetleges eltéréseket a tervdokumentációtól

Ellenőrzi a beépített anyagok megfelelőségi tanúsítványait

Ellenőrzi a beépített szerkezetek megfelelőségi tanúsítványait

Ellenőrzi a beépített berendezések megfelelőségi tanúsítványait

Ellenőrzi a vizsgálati jegyzőkönyveket

A felmérési napló bejegyzéseit ellenjegyzi

Helyszíni méréseket végez

Ellenőrzi az anyagok beépítését

Ellenőrzi a szerkezetek megépítését, pontosságát

Ellenőrzi a szerelvények megépítését, működését

Ellenőrzi a felmérési naplót, ellenjegyzi a helyes felméréseket

Ellenőrzi az egyes építményfajták műszaki teljesítményjellemzőit

Ellenőrzi a technológiával összefüggő biztonsági előírások betartását

Elkészíti a hiánypótlási munkák jegyzékét

Elkészíti a szavatosság körébe tartozó hibajegyzéket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

C Nemzetközi és európai szabványok alkalmazási kérdései

C Építési folyamattal kapcsolatos közösségi jogszabályok, és a harmonizált szabványok, a CE megfelelőségi jelölés értelmezése

C Az építési termékekre vonatkozó európai szabályozás

B Az építési termék irányelvet harmonizáló hazai jogszabályok, az építési termékek megfelelőségigazolásának szabályai

B Az építésügyi jogszabályok szabványhivatkozásai

B Műszaki specifikációk (pl. szabványok) és a megfelelőség értékelésben részt vevő szervezetek keresése dokumentumokban és az interneten

A A szabványosítással kapcsolatos fogalmak, a szabványok alkalmazása

A A közbeszerzési eljárás folyamata, az ajánlatkérési műszaki dokumentáció tartalma

A Az építési műszaki ellenőrök szokásos feladatai a kivitelező kiválasztásánál figyelemmel a vállalkozás terjedelmére és felelősségére

B Biztosítások az építési tevékenység körében

B Beruházás finanszírozása, pénzügyi forrás ütemezése

A Beruházások gazdaságossági vizsgálatának főbb módszerei

C Pályázatok és tenderek, kisberuházások, ajánlatok elbírálása

B Kapcsolattartás szabályai, előírásai a dolgozókkal, beosztottakkal

B Befektetés kockázatai

B EU támogatási programok

A Tárgyalástechnika

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5 Elemi szintű számítógéphasználat

5 Szakmai nyelvű íráskészség, fogalmazás írásban

5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

5 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

5 Információforrások kezelése

5 Építészeti műszaki rajz értelmezése

5 Építészeti műszaki rajz készítése

5 Építőipari tervek, rajzok olvasása, értelmezése

5 Építési ütemtervek olvasása, értelmezése

5 Építészeti jelképek értelmezése

5 Szabadkézi rajzolás

5 Kitűzési műszerek, eszközök kezelése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Meggyőző készség

Irányítási készség

Visszacsatolási készség

Prezentációs készség

Tárgyalástechnikai ismeretek alkalmazási készsége

Konfliktus megoldó készség

Módszerkompetenciák:

Kreativitás

Logikus gondolkodás

Kritikus gondolkodás

Következtetési képesség

Eredményorientáltság

A 61 582 01 0000 00 00 azonosító számú, Építési műszaki ellenőr I. megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

1085-06 Építési műszaki ellenőri feladatok I.

1503-06 Építési műszaki ellenőri feladatok II.

A 61 582 01 0100 52 01 azonosító számú, Építési műszaki ellenőr II. megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

1084-06 Alapozó építési műszaki ismeretek

1085-06 Építési műszaki ellenőri feladatok I.

V. Vizsgáztatási követelmények

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Modulzáró vizsga eredményes letétele: -

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1084-06 Alapozó építési műszaki ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Építési műszaki ismeretek alkalmazása a műszaki ellenőrzés folyamatában

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 100%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1085-06 Építési műszaki ellenőri feladatok I.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Építési szabvány-, minőségügyi ismeretek, jogi és gazdasági ismeretek alkalmazása a műszaki ellenőrzés folyamatában

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A műszaki ellenőrzés gyakorlata és technikája (Építési műszaki ellenőrnek a munkaterület átadás-átvétele, illetve műszaki átadás-átvétele során ellátandó feladatai.

Építési napló vezetésének formai és tartalmi követelményei.)

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 60%

2. feladat: 40%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1503-06 Építési műszaki ellenőri feladatok II.

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Költségvetés és ütemezési tervek, valamint a minőségbiztosítási rendszer alkalmazása. Közbeszerzési eljárás műszaki követelményrendszerének összeállítása, pályázatok értékelésének szempontjai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 100%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

A 61 582 01 0000 00 00 azonosító számú, Építési műszaki ellenőr I. megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

2. vizsgarész: 70%

3. vizsgarész: 30%

A 61 582 01 0100 52 01 azonosító számú, Építési műszaki ellenőr II. megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 30%

2. vizsgarész: 70%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei:

A szakképesítéshez, elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

VI. Eszköz- és felszerelési jegyzék


A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma
Építési
műszaki
ellenőr
I.
Építési
műszaki
ellenőr
II.

Számítógép X X

Szoftverek X X

Nyomtató X X

Telekommunikációs eszközök X X

Irodatechnikai eszközök X X

Fényképezőgép, kamera X X

Mérőeszközök X X

Szintező műszerek X X

Ellenőrző mérő műszerek X X

Multiméter X X

Kitűző eszközök X X

Laboratóriumi eszközök X X

Műszaki dokumentációk X X

VII. Egyebek

A vizsgabizottság egy tagját a szakmai kamarák (a Magyar Mérnöki Kamara, vagy a Magyar Építész Kamara) delegálják. A vizsgaszervező intézmény a vizsga szakterületének figyelembevételével kéri fel az illetékes szakmai kamarát vizsgabizottsági tag kijelölésére.

3. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

FELVONÓ- ÉS MOZGÓLÉPCSŐ-ELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 61 521 01

2. A szakképesítés megnevezése: Felvonó- és mozgólépcső-ellenőr

3. Szakképesítések köre:

3.1. Részszakképesítés: Nincs

3.2. Elágazások

Azonosítószám: 61 521 01 0010 61 01

Megnevezés: Felvonóellenőr

Azonosítószám: 61 521 01 0010 61 02

Megnevezés: Mozgólépcső-ellenőr

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 7623

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Felvonó- és mozgólépcső-ellenőr - 225

II. Egyéb adatok

Elágazás megnevezése: Felvonó ellenőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: szakirányú műszaki felsőfokú végzettség (Szakirányú felsőfokú végzettségnek a gépészmérnöki, a közlekedésmérnöki és a villamosmérnöki egyetemi, vagy főiskolai karon szerzett oklevél tekintendő)

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: legalább három év szakirányú gyakorlat

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 90%

3. Gyakorlat aránya: 10%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Elágazás megnevezése: Mozgólépcső-ellenőr

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: szakirányú műszaki felsőfokú végzettség (Szakirányú felsőfokú végzettségnek a gépészmérnöki, a közlekedésmérnöki és a villamosmérnöki egyetemi, vagy főiskolai karon szerzett oklevél tekintendő)

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: legalább három év szakirányú gyakorlat

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek

2. Elmélet aránya: 90%

3. Gyakorlat aránya: 10%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

7623 Felvonó- és mozgólépcső-ellenőr

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Elvégzi az üzembe helyezés előtti, az ellenőrző (javítás utáni) vizsgálatokat, a periodikus műszaki biztonságtechnikai vizsgálatokat (fővizsgálatot, ellenőrző vizsgálatot és a karbantartás megfelelőségének műszaki felülvizsgálatát)

A vizsgálat eredményéről tájékoztatja a tulajdonost, az üzemeltetőt és saját munkáltatóját

Hatósági beavatkozás szükségessége esetén értesíti a jogszabályban meghatározott szervezeteket

Közvetlen baleset- vagy életveszélyt eredményező hiba (hiányosság), továbbá a biztonságos működést veszélyeztető eset észlelésekor intézkedik az üzemeltetés azonnali leállítására és az üzemeltetés szüneteltetésére a veszélyhelyzet megszüntetéséig

Hat hónapot meghaladó leállítás esetén külön jogszabályban meghatározott módon intézkedik, illetve ellenőrzi a felvonó veszélytelenítését

Adatot szolgáltat a felvonók és mozgólépcsők országos központi nyilvántartásához

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0266-06 Jogi és pénzügyi ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Közreműködik a felvonók és mozgólépcsők engedélyezésének előkészítésében, ellenőrzi a felvonók és mozgólépcsők engedélyezési és kivitelezési dokumentációinak tartalmát, és a tervezői jogosultság meglétét

Érvényesíti a munkavédelmi törvény előírásait és a munkabiztonsági előírásokat

Ismerteti a berendezések üzemeltetőivel a hatósági kötelezési és szabálysértési előírásokat

Számlát készít a vonatkozó előírások betartásával

Befizeti az előírt adókat és járulékokat

Kezdeményezi a kártérítési követelés előírásos módszereit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Az építésügyi törvény szakterületre vonatkozó előírásai

A Az országos településrendezési és építészeti követelmények, különösen a felvonók létesítésére és az akadálymentességre vonatkozó előírások

A A felvonók és mozgólépcsők létesítésének elvei, a műszaki létesítéssel, engedélyezéssel, tervezéssel, ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályok

B A felvonók és mozgólépcsők engedélyezésére, illetve a felvonók és mozgólépcsők engedélyezési és kivitelezési dokumentációra és a tervezői jogosultságra vonatkozó előírások

A Az ellenőrző és a felügyeleti szervekre vonatkozó előírások

A Az adatszolgáltatásokra vonatkozó előírások

C A termékfelelősségre és a felelősségbiztosításra vonatkozó előírások

C A felvonók és a mozgólépcsők üzemeltetésével és nyilvántartásával kapcsolatos előírások

C A szakterületre vonatkozó európai uniós jogi aktusok

A A munkavédelmi törvény legfontosabb előírásai, munkabiztonsági előírások

C Vállalkozási és megbízási szerződések követelményei

C A hatósági kötelezési és szabálysértési előírások

B A közbeszerzéssel kapcsolatos előírások

D A mérésügyre vonatkozó előírások

D A vállalkozási formák jellemzői

D A vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladatai

C A vállalkozás felelőssége

C A pénzügyi, számviteli alapfogalmak

C A készletgazdálkodás szabályai

D A számla készítésére vonatkozó előírások

C Az adózási szabályok alkalmazása és megfizetésének módja

C A járulékok megállapítása és fizetési módja

C Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai

B A felelősségbiztosítási szabályok

C A kártérítési követelés érvényesítésére vonatkozó előírások

D A kötbér és foglaló alkalmazására vonatkozó előírások

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Logikus gondolkodás

4 Kreativitás, ötletgazdagság

4 Helyzetfelismerés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Rugalmasság

Társas kompetenciák:

Nyelvhelyesség

Tömör fogalmazás készsége

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Következtetési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

Tervezés

Absztrakt gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0279-06 Felvonóellenőr, szakmai ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi az üzembe helyezés előtti vizsgálatot (tanúsító vizsgálatot), ellenőrző vizsgálatot (javítás utáni vizsgálatot)

Ellenőrzi a veszélytelenítés szakszerűségét

Elvégzi a kijelölt szervezet alkalmazottjaként a periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatokat (fővizsgálatot, időszakos vizsgálatot, karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot)

Elvégzi az önálló ellenőr által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatot (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot)

Vizsgálatot végez személyszállító felvonókon, speciális kivitelű személyszállító felvonókon (biztonsági, illetve tűzoltófelvonókon, fogyatékossággal élők által is igénybe vehető felvonókon, vandálbiztos felvonókon), teherfelvonókon, kisteherfelvonókon

Vizsgálatot végez speciális berendezéseken (körforgó felvonókon, függőleges pályájú, gépi meghajtású rokkantemelő berendezéseken)

Előkészíti a vizsgálat végrehajtását, az ahhoz szükséges dokumentumokat, eszközöket, mérőeszközöket, személyi védőfelszereléseket, ellenőrzi a vizsgálatok tárgyi és személyi feltételeit

Műszaki méréseket végez (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.)

Speciális és funkcionális méréseket végez általános és speciális műszerekkel

A mérések eredményeit értékeli és dokumentálja

Villamos alapméréseket végez (egyen- és váltakozó áramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázissorrend)

Hidraulikus felvonókon méréseket végez (nyomás, olajhőmérséklet)

Rezgés-, zaj- és fényjellemzőkkel kapcsolatos méréseket végez

Egyszerű műszaki rajzokat készít, tanulmányozza és értelmezi az építészeti, a gépészeti és az elektromos dokumentációkat

Ellenőrzi a felvonó engedélyezési és kivitelezési terveit, dokumentációit, a tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat, EMC-nyilatkozat, érintésvédelmi jegyzőkönyv, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési, mentési utasítások meglétét, tartalmát

Vizsgálja, hogy a beépített biztonsági berendezések egyeznek-e a felvonó dokumentációjában előírtakkal, rendelkeznek-e az előírt típusvizsgálati tanúsítvánnyal és megfelelőségi nyilatkozattal

Ellenőrzi a felvonók engedélyezési, illetve kiviteli terveihez tartozó számításokat (forgalmi képességgel kapcsolatos számítások, statikai és szilárdságtani számítások)

Számítással ellenőrzi a keletkező hőmennyiséget és a felvonóberendezés hőegyensúlyát

Ellenőrzi a felvonó létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó követelmények és előírások teljesülését (törvények, rendeletek, szabványok, egyéb előírások)

Vizsgálja, hogy a felvonó építészeti elhelyezése, környezete megfelel-e a létesítési és tűzvédelmi követelményeknek

Ellenőrzi, hogy az alkalmazott épületszerkezetek állékonysága, terhelhetősége és tűzállósági határértéke megfelelő-e

Vizsgálja, hogy a beépített berendezést az engedélyezett dokumentumok alapján valósították-e meg

Ellenőrzi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó előírások teljesülését (direktívák, szabványok, műszaki előírások, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok)

Vizsgálja a géphelyiség, illetve a géptér kialakítását: méreteit, a biztonsági távolságokat, a megközelíthetőségét, anyagát, megvilágítását, hőmérsékletét, a biztonságos anyagmozgatás lehetőségeit

Ellenőrzi, hogy a géphelyiségben tárolt dokumentumok, figyelmeztető feliratok megfelelően állnak-e rendelkezésre

Ellenőrzi a felvonóakna és berendezései megfelelőségét, az előírt építészeti méretek és biztonsági távolságok megfelelőségét (aknafej, felső túlfutás, süllyeszték, előírt minimális távolságok), a határoló szerkezetek anyagát, méretét és kialakítását, szilárdságát

Ellenőrzi, hogy a felvonóakna és berendezései megegyeznek-e az engedélyezett tervvel, megfelelnek-e az előírásoknak

Ellenőrzi az elválasztó elemek (ellensúly elkerítése, több felvonó egy aknában) meglétét

Méréssel ellenőrzi a terheletlen fülke tömegét és az ellensúly vagy kiegyenlítősúly tömegét

Ellenőrzi a fülke és az ellensúly (kiegyenlítő súly) geometriai méreteit, a fülke belméreteit és alapterületét, a fülke alapterülete és a névleges teherbírás közötti összefüggés helyességét

Ellenőrzi a kiegyensúlyozás megfelelőségét, a villamos hajtású felvonó áramfelvételét különböző terhelési viszonyok és az aknában elfoglalt különböző helyzetek mellett

Vizsgálja a felvonógép kialakítását, állapotát, rögzítését, rezgésszigetelését, a hajtótárcsa méreteit, kötélhornyait, hajtóképességét, megméri a zaj- és rezgési szinteket

Ellenőrzi a mechanikus fékszerkezet kialakítását, működését különböző terhelési viszonyok mellett

Ellenőrzi a kötéltárcsák (hajtótárcsa, terelőtárcsa, függesztőtárcsa, keresztfej stb.) védelmét

Ellenőrzi a függesztőelemek (acélsodrony-kötelek, láncok, speciális függesztőelemek, a függesztőelem bekötéseinek) kiválasztását, méretezését, állapotát

Ellenőrzi a hidraulikus felvonó esetén a hidraulikus teljesítmény, a teljes terhelési nyomás értékét, a motor és a szivattyú főbb adatait

Ellenőrzi a dugattyú, a munkahenger, hengertám, a fémcsövek szilárdsági méretezését, illetve helyes kiválasztását, megfelelő rögzítését, valamint, hogy a flexibilis tömlő próbanyomás-értéke megfelelő-e

Megméri a berendezés áramfelvételét

Menetpróbával ellenőrzi a vezérlőszelepek helyes működését, a szűrők tisztaságát, a beállítások helyességét

Ellenőrzi, hogy a biztonsági szelep (túlnyomásra) helyesen van-e beállítva

Ellenőrzi a tartályban az olajmennyiséget

Ellenőrzi a hidraulikus rendszer tömörségét, nyomással való terhelhetőségét, a zárószelepek és a fő elzárócsap állapotát, környezeti hőmérsékletű munkafolyadék mellett a fülke süllyedését

Ellenőrzi a fülke-vázszerkezet megfelelő kialakítását, szilárdságtani számítását, a fülke kialakítását, elemeinek előírt szilárdságát, a fülkének a vázszerkezethez való rögzítését és a rezgésszigetelést

Ellenőrzi, hogy a fülkére, illetve az ellensúlyra a dokumentációban előírt fogókészüléket szerelték-e fel, és hogy a fogókészülék-párra megállapított össztömeg összhangban van-e a felvonó tömegadataival

Ellenőrzi a fogókészülék megfelelő beépítését, rögzítését, működését, megméri a fogókészülék által a fülkén okozott lassulást, és ellenőrzi, hogy a lassulás szabadesés és névleges terhelés esetén megfelelő-e

Ellenőrzi a fogókészülék-működtető mechanizmus kialakítását, működőképességét, megméri a működtetéséhez szükséges erő nagyságát

Ellenőrzi a fülketető kialakítását és biztonságos megközelíthetőségét (védőkorlát, stop- és karbantartás kapcsoló, burkolatok, leesési veszély)

Ellenőrzi a vezetősínek kiválasztását, szilárdsági számítását, rögzítését, gyámjait, a sínprofil és a gyámozás távolságának a kiviteli tervvel való egyezőségét, a fülke és az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly vezetőkészülékeit, önkenő készülékeit

Ellenőrzi a beépített aknaajtókat, azok biztonsági berendezéseinek megfelelőségét, tűzállóságát és a beépítésük, rögzítésük szakszerűségét

Ellenőrzi a sebességhatároló(k) helyes kiválasztását, beépítését, működését, megméri a kioldási sebességet, és a kötélre kifejtett vonóerő nagyságát

Ellenőrzi az ütközők kiválasztását, löketét, minimális és maximális tömegadatait a névleges sebesség függvényében, megfelelő rögzítését és működését

Ellenőrzi a felfelé mozgó fülke sebességtúllépése ellen védő berendezés helyes kiválasztását és megfelelő működését

Próbával ellenőrzi a hidraulikus felvonók csőtörésre záró, illetve fojtó-visszacsapó szelepét, a zuhanásgátló és a süllyedésvédelemi rendszer működését, a nullnyomás-védelmet

Ellenőrzi az elektromos berendezések megfelelőségét (dokumentációval való megegyezőség, érintésvédelem, túláramvédelem, biztonságtechnikai földelés, biztonságos áramtalanítás)

Ellenőrzi a felvonó vezérlési dokumentációit, értelmezi, és a rajzon ellenőrzi az egyes elektromos áramkörök működését, a fő-, a biztonsági és a jelző áramkörök felépítésének helyességét, a fontosabb funkcióáramköreinek a működését

Felismeri a jellemző hibákat az egyparancsos- és a gyűjtővezérlésű felvonók vezérlésében, felismeri a mikroprocesszoros vezérlések felépítését, működését, programozási lehetőségeit

Ellenőrzi a felvonó fő-, biztonsági és jelző áramköreinek helyes működését, funkcionális próbával ellenőrzi a felvonó vezérlésének helyes működését

Üzemi próbák alapján meggyőződik a felvonó rendeltetésszerű működéséről

A biztonsági felvonók esetében ellenőrzi a beépítési körülményeket, a mentési és tűzoltási funkciókat, a kommunikáció előírásszerű működését

Ellenőrzi a motor hővédelmét, a motor menetidő ellenőrző berendezését, az elektromos vezetékek kiválasztását, szigetelését, a sorkapocs-kötéseket, a véletlen érintés elleni mechanikai védelmeket

Ellenőrzi a villámvédelem szakszerű kialakítását

Ellenőrzi a végálláskapcsolók helyes működését, beállítását

Ellenőrzi a villamos biztonsági berendezések és biztonsági kapcsolók (kapcsolások) meglétét és megfelelőségét

Ellenőrzi a vezérlés helyes működését karbantartási üzemmód során

Ellenőrzi a vezérlés helyes működését vizsgálati üzemmód során

Ellenőrzi a tűzoltófelvonók kettős betáplálását, az azok közötti átkapcsolást, a tűzoltó-felvonó vezérlésének helyes működését épülettűz esetét feltételezve

Ellenőrzi az épülettűz alatt nem működtethető felvonók vezérlésének helyes működését épülettűz esetét feltételezve

Ellenőrzi a fülkében rekedt utas biztonságos mentésének megoldását

Ellenőrzi az üzemügyelet, illetve a diszpécserközpont megfelelő működését, a vészjelzés, illetve a távvészjelzés kialakítását, helyes és jóváhagyott működését

Ellenőrzi és dokumentálja az üzemelő berendezés állapotát, biztonsági berendezéseinek megfelelő működését

Ellenőrzi az aknaajtók és zárak megfelelő működését

Ellenőrzi a jelzések és világítás (géptér, akna, fülke, belépő szintek) megfelelőségét, betápláló áramköreit

Ellenőrzi, hogy a berendezést rendszeresen és szakszerűen karbantartják-e, az üzemeltetés biztonságos-e

Ellenőrzi a felvonó általános műszaki állapotát, a részegységek és az alkatrészek kopását, meghatározza a szükséges javítások mértékét és javaslatot tesz a szükséges felújításokra

Elvégzi a különböző funkciópróbákat, nem megfelelő működés esetén azt dokumentálja

Biztonságot érintő hiányosság esetén megelőző intézkedést tesz, szükség esetén leállítja a berendezést

Kioktatja és vizsgáztatja az üzemeltető által üzemügyeletesnek, illetve felvonóvezetőnek kijelölt személyeket az üzemeltetéssel, a fülkében rekedt utasok mentésével járó feladataikra, kötelességeikre

Műszaki, jogi, gazdaságossági célú felhasználásra szakvéleményt készít

Megállapításait a gépkönyvben és jegyzőkönyvben dokumentálja, illetve azokról tájékoztatja az üzemeltetőt

Számítógépes mérési, adatgyűjtési, értékelési feladatokat végez, adatnyilvántartó és dokumentációs feladatokat lát el

Teljesíti az országos nyilvántartás felé fennálló adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Személyszállító felvonók forgalmi követelményei, számítása

B Háromfázisú aszinkron- és szinkron motorok, egyenáramú motorok szerkezete, felépítése, tulajdonságai, a szükséges motorteljesítmény számítása

B Csigahajtóművek, fogaskerék-hajtóművek, bolygóműves hajtóművek szerkezete, felépítése, tulajdonságai, fékszerkezetek

B Közvetlen (hajtómű nélküli) hajtások

C Tömegek és lendítőnyomatékok redukálása, a lendkerék alkalmazása, méretezése

B Lánchajtások tulajdonságai

A Hajtótárcsa jellemzői, horonyprofilok, a horony és a függesztőkötél kapcsolata, a hajtóképesség számítása, a palástnyomás számítása, a hajtótárcsa védelme, burkolata

A Kötéltárcsák, terelő- és függesztőtárcsák, a kötéltárcsákkal kapcsolatos védelem, burkolat

A Függesztőelemek szerkezete, acélsodronykötelek, függesztőláncok, új típusú függesztőhevederek, ezek bekötései, terhelésük és biztonsági tényezőjük számítása

A Kötéláttételek és alkalmazásuk

B Hidraulikus hajtások. A térfogat-kiszorításos elven működő szivattyúk fajtái, működése, szállítási kapacitása, hidraulikus hajtások aszinkron motorjai, lendítőkerekei

A Hidraulikus hajtások vezérlőszelepeinek működése, szabályozott szelepes hidraulikus hajtások

A A hidraulikus hajtások biztonsági berendezései, a túlnyomás elleni és a nullnyomás elleni védelem

A A hidraulikus hajtások munkahengerei, fajtáik, működésük, méretezésük, a teljes terhelési nyomás számítása, a dugattyú kihajlásra való méretezése

A Egyszerű és teleszkópos munkahengerek, a munkahengerek rögzítése, hengertám, talaj furat, szigetelés

A A hidraulikus felvonók csővezetékei, a fém csővezetékek szerelése, szilárdsági előírásai és méretezése, a flexibilis tömlők hasadási és próbanyomása

C A hajtásszabályozás elméleti alapjai, vezérelt hajtások és zárthurkú szabályozott hajtások

B Villamos hajtások fordulatszám-szabályozása, egyenáramú, háromfázisú váltakozó áramú feszültség-szabályozás, frekvenciaváltók, a fordulatszám számítása

A A fülke szerkezeti anyagai, szerkezeti kialakítása, rezgésszigetelése

A A fülke alapterületének és teherbírásának összefüggése, számítása

A A vezetősínek fajtái, megmunkálásuk, a vezetősínek rögzítése, gyámozása, számítása kihajlásra

A A fülke és az ellensúly, illetve kiegyenlítősúly vezetőkészülékei, a sínek kenése

A A fülke vázszerkezetek kialakítása, méretezése

A Az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly méretezése, tömegének megállapítása, kiegyenlítési tényező

A Az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly keretszerkezetei, a súlyelemek anyagai, kialakítása

A A fülkeajtókkal szembeni követelmények, a fülkeajtók hajtása, biztonsági berendezései, fénysorompó, fényfüggöny

A Az aknaajtókkal szembeni geometriai, szilárdsági, tűzállósági követelmények, az aknaajtók beépítése, biztonsági berendezései

A A sebességhatárolók feladata, működése, csoportosítása, vonóeleme, feszítése, a sebességhatárolókra vonatkozó előírások

A A fogókészülékek csoportosítása, működése, az önzárás feltételei, a fogókészülékeket működtető mechanizmusok

A A fékező fogókészülékek fajtái, működésük, a fékező fogókészülékekre vonatkozó előírások, a terhelő tömeg és a lassulás számításos és méréses ellenőrzési módszerei, a fékező fogókészülékek helyszíni és típusvizsgálata

A A pillanatműködésű fogókészülékek működése, alkalmazhatósága, kiválasztása, rögzítése a vázszerkezeten, típusvizsgálata, a típusvizsgálattal kapcsolatos számítások

A Lineáris energiatároló ütközők jellemzői, alkalmazhatósága, löketének és rugóerejének számításos és méréssel történő helyszíni ellenőrzése

A Nemlineáris energiatároló ütközők jellemzői, típusvizsgálata, alkalmazhatósága a löket és a terhelő tömeg szempontjából

A Energiafelemésztő ütközők jellemzői, típusvizsgálata, alkalmazhatósága a löket és a terhelő tömeg szempontjából

A A felfelé mozgó fülke sebességtúllépés elleni védelme, a sebességérzékelő és a fékező egység jellemzői, kiválasztásuk számítással

A A hidraulikus felvonók süllyedésének és zuhanásának megakadályozására szolgáló berendezések, ezek lehetséges kombinációi

A A hidraulikus felvonók csőtörésre záró, illetve fojtó-visszacsapó szelepei, alkalmazás, beállítás, ellenőrzés, típusvizsgálati kötelezettség, alkalmazás több munkahenger esetén

C Kenőolajok és hidraulikus munkafolyadékok fizikai jellemzői, alkalmazása, kiválasztása

B A vezérlések fajtái, egyparancsos-, gyűjtő-, csoportos gyűjtő és célszintválasztó vezérlési logikák

B Elektronikus vezérlések alapjai, a mikroprocesszorok felépítése, programozásának elvi alapjai

B Adatátviteli rendszerek, szintérzékelési módszerek, nem galvanikus kapcsolatok

A Főáramkörök és biztonsági áramkörök

A Villamos biztonsági kapcsolók és kapcsolások

A A motor menetidejének és túláramának figyelése

A A vészleállító kapcsolók

B Relés utasító és pozíció áramkörök

B Iránykiválasztó és fülkehelyzetet érzékelő áramkörök

B A felvonó jelző- és világító áramkörei

A Vészjelzők, távvészjelzők, diszpécserközpontok

C Csavaros kötésű és/vagy hegesztett acélszerkezetek, felvonótornyok összevetése a dokumentációval és az aknára vonatkozó előírásokkal

A A felvonógép elhelyezése, alsó-, felső- és oldalsó géphelyiséges felvonók, géphelyiség nélküli felvonók, a hidraulikus felvonók gépezetének elhelyezése

A Speciális kivitelű személyszállító felvonók (biztonsági, illetve tűzoltófelvonók, fogyatékossággal élők által is igénybe vehető felvonók, vandálbiztos felvonók)

A Teherfelvonók, kisteherfelvonók

B Speciális berendezések (körforgó felvonók, függőleges pályájú, gépi meghajtású rokkantemelő berendezések)

A Üzembe helyezés előtti vizsgálat (tanúsító vizsgálat), ellenőrző vizsgálat (javítás utáni vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A A kijelölt szervezetek által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatok (fővizsgálat, időszakos vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A Az önálló ellenőrök által elvégezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálat (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A A veszélytelenítés szükségessége, elvégzése, ellenőrzése, bejelentése

A A kijelölt szervezetek, az ellenőrök és az üzemeltetők adatközlési kötelezettségei a központi nyilvántartás felé

A Az országos településrendezési és építési követelmények felvonókra vonatkozó előírásai

A Villamos hajtású személyszállító felvonók szerkezetének és létesítésének biztonsági előírásai

A Hidraulikus hajtású személyszállító felvonók szerkezetének és létesítésének biztonsági előírásai

A Villamos és hidraulikus hajtású kisteherfelvonók szerkezetének és létesítésének biztonsági előírásai

A Biztonsági, illetve tűzoltófelvonók létesítésének előírásai

A Felvonók épülettűzzel kapcsolatos biztonsági előírásai, az épületszerkezetek és az akna nyílászáró szerkezeteinek tűzállósági határérték-követelményei

A Fogyatékossággal élők által is igénybe vehető felvonók létesítésének előírásai

A Vandálbiztos felvonók létesítésének előírásai

A Épülettűz alatt nem működtethető felvonók viselkedése épülettűz esetén

A Felvonók létesítése meglévő épületben

A Teherfelvonók létesítésének biztonsági előírásai

B Felvonók szerelésének és karbantartásának technológiája

B Felvonók megbízhatósága

A Elektromos, illetve mechanikus energiák veszélyei, a veszélyek elkerülése

A Magasban (állványon, fülketetőn) végzett munka szabályai

B Emelés, kötözés, szállítás szabályai

B Gépek, eszközök rendszeres ellenőrzése

A Érintésvédelem, testzárlat elleni védelem

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

4 Szerelési, beépítési utasítások értelmezése

4 Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók alkalmazása

4 Kábelezési és huzalozási terv értelmezése

4 Áramút-terv értelmezése

5 Műszaki mérések (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.)

5 Speciális és funkcionális műszaki mérések általános és speciális műszerekkel

5 Műszaki mérések eredményeinek értékelése és dokumentálása

5 Villamos alapmérések (egyen- és váltakozó áramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázissorrend)

5 Mérések hidraulikus felvonókon (nyomás, olajhőmérséklet)

5 Rezgés-, zaj- és fényjellemzőkkel kapcsolatos mérések

4 Egyszerű műszaki rajzok készítése

4 Az építészeti, a gépészeti, és az elektromos dokumentációk értelmezése

4 A felvonó engedélyezési és kivitelezési tervei, dokumentációi, tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat, EMC-nyilatkozat, érintésvédelmi jegyzőkönyv, kezelési, karbantartási, üzemeltetési, mentési utasítások meglétének, tartalmának ellenőrzése

3 Statikai és szilárdságtani számítások elvégzése

3 Kinematikai és kinetikai számítások elvégzése

4 Felvonók telepítésével kapcsolatos számítások elkészítése

5 Üzembe helyezés előtti vizsgálat (tanúsító vizsgálat), ellenőrző vizsgálat (javítás utáni vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 A kijelölt szervezetek által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatok (fővizsgálat, időszakos vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 Az önálló ellenőrök által elvégezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálat (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a felvonó egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 Mechanikus biztonsági berendezések ellenőrzése

5 Villamos biztonsági berendezések, biztonsági kapcsolók, biztonsági kapcsolások és biztonsági áramkörök ellenőrzése

5 Függesztő elemek (acélsodronykötelek és lapos hevederek, láncok) állapotának ellenőrzése szemrevételezéssel, célműszerrel

5 Sebességhatárolók vizsgálata

5 Fogókészülékek vizsgálata

5 Ütközők vizsgálata

5 Aknaajtók és azok biztonsági reteszelésének ellenőrzése, az aknaajtók beépítésének ellenőrzése

5 Fülkeajtó-hajtások beállítása, ellenőrzése

5 Mechanikus, üzemi fékrendszerek vizsgálata

5 A felfelé mozgó fülke sebességtúllépése ellen védő berendezés vizsgálata

5 Fülke és ellensúly kötélbekötésének ellenőrzése

5 Felvonósüllyeszték és aknafej kialakításának (védőterek) ellenőrzése

5 Hajtótárcsák, terelőtárcsák ellenőrzése

4 Hajtóművek ellenőrzése, hajtómű nélküli felvonóhajtások, gépház nélküli felvonók ellenőrzése

5 Tartógyámok és vezetősínek ellenőrzése

5 Veszélyes energiák ellenőrzés alatt tartása (elektromos, mechanikus)

4 Munkahelyi kockázatok felismerése

4 Gépkönyv vezetése

5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése

5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Döntésképesség

Önállóság

Absztrakt gondolkodás

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Határozottság

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Logikus gondolkodás

Problémaelemzés, -feltárás

Áttekintő képesség

Rendszerben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0280-06 Mozgólépcső-ellenőr, szakmai ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi az üzembe helyezés előtti vizsgálatot (tanúsító vizsgálatot), ellenőrző vizsgálatot (javítás utáni vizsgálatot)

Elvégzi a kijelölt szervezet alkalmazottjaként a periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatokat (fővizsgálatot, időszakos vizsgálatot, karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot)

Elvégzi az önálló ellenőr által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatot (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot)

Vizsgálatot végez mozgólépcsőkön, mozgójárdákon, hosszúkarú mozgólépcsőkön, szabadtéri mozgólépcsőkön és mozgójárdákon

Előkészíti a vizsgálat végrehajtását, az ahhoz szükséges dokumentumokat, eszközöket, mérőeszközöket, személyi védőfelszereléseket, ellenőrzi a vizsgálatok tárgyi és személyi feltételeit

Műszaki méréseket végez (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.)

Speciális és funkcionális műszaki méréseket végez általános és speciális műszerekkel

A műszaki mérések eredményeit értékeli és dokumentálja

Villamos alapméréseket végez (egyen- és váltakozóáramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázis sorrend)

Rezgés-, zaj- és fényjellemzőkkel kapcsolatos méréseket végez

Egyszerű műszaki rajzokat készít, tanulmányozza és értelmezi az építészeti, a gépészeti, és az elektromos dokumentációkat

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda engedélyezési és kivitelezési terveit, dokumentációit, a szükséges tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat, EMC-nyilatkozat meglétét, tartalmát

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda érintésvédelmi jegyzőkönyvét, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési utasítások meglétét, tartalmát

Vizsgálja, hogy a beépített, laboratóriumi vizsgálatra kötelezett részegységek (lépcsőkocsik, hevederek, mozgókorlátok) egyeznek-e a mozgólépcső, illetve a mozgójárda dokumentációjában előírtakkal, rendelkeznek-e az előírt tanúsítvánnyal és megfelelőségi nyilatkozattal

Ellenőrzi a mozgólépcsők, illetve a mozgójárdák engedélyezési, illetve kiviteli terveihez tartozó számításokat (forgalmi képességgel kapcsolatos számítások, statikai és szilárdságtani számítások)

Számítással ellenőrzi a vonóláncok szilárdságát, biztonsági tényezőjét, ellenőrzi a tartóváz lehajlását

Kiszámítja a forgalmi terhelést

Ellenőrzi a vázszerkezet megfelelő kialakítását, szilárdságtani számítását

Ellenőrzi a mozgólépcső épületszerkezethez való rögzítését és a rezgésszigetelést

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó követelmények és előírások teljesülését (törvények, rendeletek, szabványok, egyéb előírások)

Vizsgálja, hogy a mozgólépcső, illetve a mozgójárda építészeti elhelyezése, környezete megfelel-e a létesítési követelményeknek

Ellenőrzi, hogy az alkalmazott épületszerkezetek, feltámasztási pontok, emelési pontok és a szállítási útvonalak állékonysága, terhelhetősége megfelelő-e (Statikusi szakvélemény)

Vizsgálja, hogy a beépített berendezést az engedélyezett dokumentumok alapján valósították-e meg

Ellenőrzi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó előírások teljesülését (direktívák, szabványok, műszaki előírások, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok)

Vizsgálja a géptér kialakítását: méreteit, a biztonsági távolságokat, a megközelíthetőségét, anyagát, megvilágítását, hőmérsékletét, a biztonságos anyagmozgatás lehetőségeit

Ellenőrzi a lejtakna megfelelőségét, az előírt építészeti méretek és biztonsági távolságok megfelelőségét, egyeznek-e az engedélyezett tervvel, megfelelnek-e az előírásoknak

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda geometriai méreteit

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda áramfelvételét különböző terhelési viszonyok és a kétféle menetirány mellett

Vizsgálja a hajtómű kialakítását, állapotát, rögzítését, rezgésszigetelését, a lánchajtás, a szíjhajtás, a poligonkerék kialakítását, megméri a zaj- és rezgési szinteket

Ellenőrzi az üzemi fék és a kiegészítő fék (mechanikus fékszerkezet) kialakítását, működését különböző terhelési viszonyok mellett, kiszámítja a fékterhelést, megméri a fékutakat, a gyorsulást és a lassulást, felveszi a fékszerkezet(ek) kezdeti jelleggörbéit

Ellenőrzi a burkolatok mechanikai szilárdságát

Ellenőrzi a tömegközlekedési mozgólépcsők követelményeinek betartását

Ellenőrzi a fordítóállomás biztonsági berendezéseit (láncfeszítés), a lépcsőkocsik, illetve a heveder megvezetését és a görgők kialakítását, állapotát

Ellenőrzi az alakzáró hajtásokat, szíjhajtásokat, multiplex lánchajtásokat

Ellenőrzi a túlsebesség korlátozásának, az akaratlan irányváltás megakadályozásának megoldását, működését

Ellenőrzi az elektromos berendezések megfelelőségét (dokumentációval való megegyezőség, érintésvédelem, túláramvédelem, biztonságtechnikai földelés, biztonságos áramtalanítás)

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda vezérlési dokumentációit, értelmezi és a rajzon ellenőrzi az elektromos áramkörök működését, a fő-, a biztonsági és a jelző áramkörök felépítésének helyességét, a fontosabb funkcióáramköreinek a működését

Felismeri a jellemző hibákat a vezérlésben, felismeri a mikroprocesszoros vezérlések felépítését, működését, programozási lehetőségeit

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda fő-, biztonsági és jelző áramköreinek helyes működését, funkcionális próbával ellenőrzi a vezérlés helyes működését

Üzemi próbák alapján meggyőződik a mozgólépcső, illetve a mozgójárda rendeltetésszerű működéséről

Ellenőrzi a motor hővédelmét, az elektromos vezetékek kiválasztását, szigetelését, a sorkapocs-kötéseket, a véletlen érintés elleni mechanikai védelmeket

Ellenőrzi a villamos biztonsági berendezések és biztonsági kapcsolók (kapcsolások) meglétét és megfelelőségét, működőképességét, szabványos kialakítását, beállítását

Ellenőrzi a vezérlés helyes működését karbantartási üzemmód során

Ellenőrzi az üzemügyelet, illetve a diszpécserközpont megfelelő működését, a vészjelzés, illetve a távvészjelzés kialakítását, helyes és jóváhagyott működését

Ellenőrzi és dokumentálja az üzemelő berendezés állapotát, biztonsági berendezéseinek megfelelő működését

Ellenőrzi a jelzések és világítás (géptér, belépő szintek) megfelelőségét, betápláló áramköreit

Ellenőrzi, hogy a mozgólépcső, illetve a mozgójárda gyártók által készített szerelési és beépítési technológiáját (szállítás, deponálás, emelés és kötözés, pozicionálás, beállítás, láncok és lépcsők szerelése, hálózatra csatlakoztatása) betartották-e

Ellenőrzi, hogy a helyszínen a szükséges dokumentumok, figyelmeztető feliratok megfelelően rendelkezésre állnak-e

Ellenőrzi a mechanikus biztonsági berendezések meglétét és megfelelőségét

Ellenőrzi a hajtások (lépcsőkar, korlát) megfelelőségét különböző terhelési viszonyok mellett

Vizsgálja az alkalmazott indítási módokat (csúszógyűrűs, rövidre zárt, szabályozott aszinkron motorok)

Ellenőrzi a mechanikus részegységek beállítását

Ellenőrzi a lépcsőkocsik és a mozgókorlátok sebességét

Ellenőrzi a láncok és egyéb kenési helyek (automatikus) kenését

Ellenőrzi a jelzések, világítás, feliratok, megfelelőségét

Ellenőrzi a mozgókorlát, a mellvédek kialakítását, állapotát

Ellenőrzi a lépcsőszalag, a járólapok, a heveder, a fésűk kialakítását, állapotát

Ellenőrzi a vezetőpályák, végálláskapcsolók, láncok, csapágyak megfelelő kialakítását, állapotát

Gyártói segédlet alapján ellenőrzi a berendezés hibadiagnosztikai rendszerének működését

Vizsgálja a mozgólépcső-hajtások kialakítását, állapotát különböző üzemállapotokban (indítás, fékezés, melegedés)

Vizsgálja az elektromos hálózatok megfelelőségét (dokumentációval megegyezőség, érintésvédelem, túláram védelem, biztonságos áramtalanítás)

Ellenőrzi, hogy a berendezést rendszeresen és szakszerűen karbantartják-e, az üzemeltetés biztonságos-e

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda általános műszaki állapotát, a részegységek és az alkatrészek kopását, meghatározza a szükséges javítások mértékét és javaslatot tesz a szükséges felújításokra

Elvégzi a különböző funkciópróbákat, nem megfelelő működés esetén azt dokumentálja

Biztonságot érintő hiányosság esetén megelőző intézkedést tesz, szükség esetén leállítja a berendezést

Kioktatja és vizsgáztatja az üzemeltető által üzemügyeletesnek kijelölt személyeket az üzemeltetéssel járó feladataikra, kötelességeikre

Műszaki, jogi, gazdaságossági célú felhasználásra szakvéleményt készít

Megállapításait a gépkönyvben és jegyzőkönyvben dokumentálja, illetve azokról tájékoztatja az üzemeltetőt

Számítógépes mérési, adatgyűjtési, értékelési feladatokat végez, adatnyilvántartó és dokumentációs feladatokat lát el

Teljesíti az országos nyilvántartás felé fennálló adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Mozgólépcsők és mozgójárdák forgalmi követelményei, számítása, az előírt statikai és szilárdságtani számítások

A A mozgólépcső, illetve a mozgójárda forgalmi terhelésének kiszámítása, a vonóláncok szilárdságának, biztonsági tényezőjének ellenőrzése, a tartóváz lehajlásának számításos ellenőrzése

B A mozgólépcső, illetve a mozgójárda épületszerkezetekhez való rögzítése, rezgésszigetelése

B Háromfázisú aszinkron- és szinkron motorok, egyenáramú motorok szerkezete, felépítése, tulajdonságai, a szükséges motorteljesítmény számítása

B Csigahajtóművek, fogaskerék-hajtóművek, bolygóműves hajtóművek szerkezete, felépítése, tulajdonságai, fékszerkezetek

C Tömegek és lendítőnyomatékok redukálása, a lendkerék alkalmazása, méretezése

A Lánchajtások tulajdonságai, „poligon-hatás”, hajtás multiplex láncokkal, ékszíjjal

A Mozgólépcső, mozgójárda telepítési terv (egymás melletti, feletti és X-elhelyezés)

C Mozgólépcsők fontosabb beépítési méretei

A Mozgólépcsők, mozgójárdák, hosszúkarú mozgólépcsők, szabadtéri mozgólépcsők és mozgójárdák kialakítása, előírásai

B A laboratóriumi vizsgálatra kötelezett részegységek (lépcsőkocsik, hevederek, mozgókorlátok) vizsgálata

C A hajtásszabályozás elméleti alapjai, vezérelt hajtások és zárthurkú szabályozott hajtások

B Villamos hajtások fordulatszám-szabályozása, háromfázisú váltakozó áramú feszültség-szabályozás, frekvenciaváltók, a fordulatszám számítása

B Mozgólépcsők súrlódási viszonyai, hatásfoka, a korlátok melegedése és annak következményei

B A szükséges motorteljesítmény számítása

A Mozgólépcsők, mozgójárdák szállítási teljesítményének számítása

A A mozgólépcsők és a mozgójárdák szerkezetének és beépítésének harmonizált és honosított biztonsági előírásai

A A mozgólépcsők és a mozgójárdák szerkezetének és beépítésének korábbi biztonsági előírásai

C Szerelés utasítások értelmezése

B Vázszerkezet és pályatest összeszerelése, a tartóváz lehajlásának mérése

A A lánc és a lépcsőkocsik kialakításai, szerelése

B Mechanikus részegységek és alkatrészek szereléstechnológiája

B Géptér és szerelvényei, feliratok, figyelmeztető táblák

A Üzemi és kiegészítő fékszerkezet és annak működtetése, a fékterhelés számítása, gyorsulás, lassulás mérése, fékutak mérése, számítása, a fékszerkezet kezdeti jelleggörbéinek felvétele

A A fordító állomás biztonsági berendezései (láncfeszítés), a lépcsőkocsik, illetve a heveder megvezetése és a görgők kialakítása

A A túlsebesség korlátozásának, az akaratlan irányváltás megakadályozásának megoldása, működése

A Korlát-hajtás működése, szinkron futás biztosítása, a korlát szerkezete és feszítésének beállítása, a mellvéd kialakítása

A A lépcsőszalag, a járólapok, a heveder és a fésűk kialakítása

A A vezetőpályák, végálláskapcsolók, láncok, csapágyak kialakítása

A Mechanikus és elektromos biztonsági berendezések működése és ellenőrzése

A A lánc kiválasztása, méretezése, biztonsági tényezője, beszerelése, beállítása, működtetése, kenése

B A hajtás felépítése, a hajtómű, meghajtó motor, áttétel szerkezete, működtetése, teljesítményének ellenőrzése

C Mozgólépcsők kenési rendszere

B Mozgólépcsők és mozgójárdák szállítása, munkahelyi deponálása, emelése, kötözése, helyszíni szállítása, beemelése, beállítása, emelőpontok kialakítása az épületszerkezeten, illetve mobil állványokkal

C Kenőolajok fizikai jellemzői, alkalmazása, kiválasztása

B Mozgólépcső vezérlések, jelzések

B Elektronikus vezérlések alapjai, a mikroprocesszorok felépítése, programozásának elvi alapjai

B Adatátviteli rendszerek, nem galvanikus kapcsolatok

A Főáramkörök és biztonsági áramkörök

A Mozgólépcső, illetve mozgójárda hajtásának áramköre és a forgásirány, valamint a sebesség változtatása

A Villamos biztonsági kapcsolók és kapcsolások

A A motor túláramának figyelése

A A vészleállító kapcsolók

B A mozgólépcsők és mozgójárdák jelző- és világító áramkörei

A Vészjelzők, távvészjelzők, diszpécserközpontok

C Kábelezési és huzalozási terv

C Áramút-terv

B Mozgólépcsők, mozgójárdák karbantartása

A Üzembe helyezés előtti vizsgálat (tanúsító vizsgálat), ellenőrző vizsgálat (javítás utáni vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A A kijelölt szervezetek által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatok (fő-, időszakos vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A Az önálló ellenőrök által elvégezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálat (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

A A kijelölt szervezetek, az ellenőrök és az üzemeltetők adatközlési kötelezettségei a központi nyilvántartás felé

A Az országos településrendezési és építési követelmények mozgólépcsőkre és mozgójárdákra vonatkozó előírásai

B A mozgólépcsők és mozgójárdák szerelésének és karbantartásának technológiája

B A mozgólépcsők és mozgójárdák megbízhatósága

A Elektromos, mechanikus energiák veszélyei, a veszély elkerülése

B Emelés, kötözés, szállítás szabályai

B Gépek, eszközök rendszeres ellenőrzése

A Érintésvédelem, testzárlat elleni védelem

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

4 Szerelési, beépítési utasítások értelmezése

4 Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók alkalmazása

4 Kábelezési és huzalozási terv értelmezése

4 Áramút-terv értelmezése

5 Műszaki mérések (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.)

5 Speciális és funkcionális műszaki mérések általános és speciális műszerekkel

5 A műszaki mérések eredményeinek értékelése és dokumentálása

5 Villamos alapmérések (egyen- és váltakozó áramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázissorrend)

5 Rezgés-, zaj- és fényjellemzőkkel kapcsolatos mérések

4 Egyszerű műszaki rajzok készítése

4 Az építészeti, a gépészeti és az elektromos dokumentációk értelmezése

4 A mozgólépcső, illetve a mozgójárda engedélyezési és kivitelezési terveinek, dokumentációinak ellenőrzése

4 A szükséges tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat, EMC-nyilatkozat, érintésvédelmi jegyzőkönyv, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési, mentési utasítások meglétének, tartalmának ellenőrzése

3 Statikai és szilárdságtani számítások elvégzése

3 Kinematikai és kinetikai számítások elvégzése

4 A mozgólépcső, illetve a mozgójárda telepítésével kapcsolatos számítások elkészítése

5 Üzembe helyezés előtti vizsgálat (tanúsító vizsgálat), ellenőrző vizsgálat (javítás utáni vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 A kijelölt szervezetek által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatok (fő-, időszakos vizsgálat) előírásai, módszerei, elvégzésük

a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 Az önálló ellenőrök által elvégezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálat (karbantartás megfelelőségét ellenőrző) előírásai, módszerei, elvégzésük a mozgólépcsők és mozgójárdák egyes szerkezeti elemein, mechanikus és villamos biztonsági berendezésein

5 Mechanikus biztonsági berendezések ellenőrzése

5 Villamos biztonsági berendezések, biztonsági kapcsolók, biztonsági kapcsolások és biztonsági áramkörök ellenőrzése

5 Vonóelemek és hajtóelemek (ékszíjak és láncok) állapotának ellenőrzése

5 Fékszerkezetek és azok beállításának ellenőrzése, fékutak, lassulás, gyorsulás mérése, a mechanikus fékek jelleggörbéinek kezdeti felvétele

5 A mozgólépcső, illetve a mozgójárda hajtásának, üzemi és kiegészítő fékszerkezetének vizsgálata

5 Lépcsőkocsik, a vonólánc, a lépcsővezető pálya, a mozgókorlát-hajtás ellenőrzése

5 A mozgólépcső, illetve a mozgójárda vezérlésének, jelzéseinek vizsgálata

5 Veszélyes energiák ellenőrzés alatt tartása (elektromos, mechanikus)

4 Munkahelyi kockázatok felismerése

4 Gépkönyv vezetése

5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése

5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Döntésképesség

Önállóság

Absztrakt gondolkodás

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Határozottság

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Logikus gondolkodás

Problémaelemzés, -feltárás

Áttekintő képesség

Rendszerben való gondolkodás

A 61 521 01 0010 61 01 azonosító számú, Felvonóellenőr megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

0266-06 Jogi és pénzügyi ismeretek

0279-06 Felvonóellenőr, szakmai ismeretek

0266-06 Jogi és pénzügyi ismeretek

0280-06 Mozgólépcső-ellenőr, szakmai ismeretek

V. Vizsgáztatási követelmények

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei

Modulzáró vizsga eredményes letétele: -

2. A szakmai vizsga részei

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0266-06 Jogi és pénzügyi ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A jogi és pénzügyi ismeretek alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 30 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 100%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0279-06 Felvonóellenőr, szakmai ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A felvonó-ellenőri szakmai ismeretek alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 150 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A felvonó-ellenőri szakmai ismeretek gyakorlata és technikája

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő: 30 perc, válaszadási idő: 15 perc)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A felvonó-ellenőri szakmai ismeretek gyakorlati bemutatása szakirányú tanműhelyben, vagy kijelölt berendezésnél, vagy gyakorlati feladat megoldásának vázlatát kell bemutatni és ismertetni

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 60%

2. feladat: 20%

3. feladat: 20%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0280-06 Mozgólépcső-ellenőr, szakmai ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A mozgólépcső-ellenőri szakmai ismeretek alkalmazása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 150 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A mozgólépcső-ellenőri szakmai ismeretek gyakorlata és technikája

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő: 30 perc, válaszadási idő: 15 perc)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A mozgólépcső-ellenőri szakmai ismeretek gyakorlati bemutatása szakirányú tanműhelyben, vagy kijelölt berendezésnél, vagy gyakorlati feladat megoldásának vázlatát kell bemutatni és ismertetni

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati

Időtartama: 45 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 60%

2. feladat: 20%

3. feladat: 20%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan

A 61 521 01 0010 61 01 azonosító számú, Felvonóellenőr megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 10%

2. vizsgarész: 90%

A 61 521 01 0010 61 02 azonosító számú, Mozgólépcső-ellenőr megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 10%

3. vizsgarész: 90%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

VI. Eszköz- és felszerelési jegyzék


A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma
Felvonó-
ellenőr
Mozgó-
lépcső-
ellenőr

Gépipari alapmérések eszközei X X

Alak- és helyzetpontossági mérések eszközei (általános, speciális) X X

Erőmérő eszközök és műszerek X X

Villamos alapmérés eszközei X X

Érintésvédelmi mérőeszközök X X

Hidraulikus mérések eszközei X

Hőmérséklet és hőmennyiség mérés eszközei X X

Sebesség, gyorsulás, rezgés- és zajmérés eszközei X X

Személyi számítógép X X

Elektromos kisgépek X X

Lakatos kéziszerszámok X X

Egyéni védőeszközök X X

VII. Egyebek

A vizsgabizottság egy tagját a Magyar Mérnöki Kamara delegálja. A vizsgaszervező intézmény a vizsga szakterületének figyelembevételével kéri fel az illetékes szakmai kamarát vizsgabizottsági tag kijelölésére.

4. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

KÉMÉNYSEPRŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 33 814 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Kéményseprő

3. Szakképesítések köre:

3.1. Részszakképesítés: Nincs

3.2. Szakképesítés-elágazások: Nincsenek

3.3. Szakképesítés-ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5351

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám

Kéményseprő 2 2000

II. EGYÉB ADATOK

Szakképesítés megnevezése:

Kéményseprő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák:

a képzés megkezdhető a gépészet szakmacsoportra jogszabály által meghatározott kompetenciák birtokában.

E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.

Vagy

Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettség

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 30%

3. Gyakorlat aránya: 70%

4. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

5. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III. MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

5351 Tüzeléstechnikai karbantartó és kéményseprő

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Égéstermék-elvezetőt és tartozékokat ellenőriz és tisztít, valamint műszaki felülvizsgálatot végez

Égéstermék-elvezetőnél és tartozékainál vizsgálatot és szaktanácsadást végez

Égéstermék oldali tisztítást végez a tüzelőberendezésben

Tüzeléstechnikai műszeres mérést végez

Adminisztrációs tevékenységet folytat, szakmai nyilatkozatot készít

Kapcsolatot tart a szolgáltatásban érintettekkel

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

- -

IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2588-09

Égéstermék-elvezető műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése és tisztítása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előzetes értesítési kötelezettségének eleget tesz

Kiszáll a helyszínre

Felveszi a kapcsolatot a tulajdonossal, a megrendelővel

Beazonosítja az égéstermék-elvezetőt és tartozékait az alsó-, felső tisztítás, és az üzemeltetés szintjén, valamint a nyomvonala mentén

Szemrevételezi az égéstermék-elvezetőt, tartozékait és annak környezetét a teljes nyomvonalon

Megállapítja az égéstermék-elvezetőnek és tartozékainak ellenőrizhetőségét, tisztíthatóságát, a tisztítás szükségességét

Előkészíti az égéstermék-elvezetőt és tartozékait a tisztításra

Kiválasztja a tisztítás módját és a megfelelő szerszámokat

Elvégzi a tisztítást mechanikus módon

Meghatározza a tisztítással nem megszüntethető dugulás, szűkület helyét

Szükség szerint kiégeti az égéstermék-elvezetőt, amennyiben a feltételek adottak, majd tisztítást végez

Kiszedi a koromzsákból a lesepert égésterméket és egyéb hulladékot

Építész- és gépész tervet olvas

Tetőrajzot készít

Ellenőrzi az égéstermék-elvezető átjárhatóságát

Ellenőrzi az égéstermék maradéktalan eltávozását

Ellenőrzi szemrevételezéssel az égési levegő utánpótlásának lehetőségét

Feltárja szemrevételezéssel a hibákat, szabálytalanságokat

Rögzíti az égéstermék-elvezető adatait

Megvizsgálja az égéstermék-elvezető tömörségét

Megállapítja az égéstermék-elvezető hőterhelését

Szükség esetén hőmérsékletet (külső, belső, égéstermék) és huzatot mér

Méri az égéstermék szén-monoxid tartalmát

Rögzíti az égéstermék-elvezetőre csatlakoztatott tüzelőberendezések adatait, az alkalmazott tüzelőanyag paramétereit

Az új égéstermék-elvezetőt nyilvántartásba veszi

Rögzíti az észlelt hibákat, szabálytalanságokat

Az észlelt hibákról, szabálytalanságokról írásban tájékoztatja az ingatlan használóját, tulajdonosát

Betartja a munka-, tűz-, környezetvédelmi előírásokat, használja a munkavédelmi eszközöket

Elvégzi a munkavégzéssel járó adminisztrációt, szükség szerint számlát készít, pénzt kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Anyagismeret

C Fizika (hő- és áramlástechnika)

A Vonatkozó jogszabályok, műszaki előírások

A Vonatkozó szabványok

A Szakmai számítások

C Építészeti alapismeretek

C Műszaki rajz, szakrajz olvasása

A Égéstermék-elvezetők, kialakítások, típusok

A Munkabiztonság, tűz- és környezetvédelem

C Tüzelőberendezések

A Szerszámok ismerete, alkalmazása, karbantartása

B Műszerek, alkalmazási lehetőségei és karbantartásuk

B Tüzeléstechnika

C Szakmai és pénzügyi adminisztráció

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Szakmai nyelvű, hallott szöveg megértése

4 Képi jellegű, ábrázoló műszaki rajz olvasása, értelmezése

3 Szabadkézi rajzolás

3 Elemi számolási készség

4 Komplex eszközhasználat

4 A tisztításhoz, ellenőrzéshez szükséges szerszámok, eszközök célirányos kiválasztása és használata

4 A szakmában általánosan használt gépi eszközök alkalmazása

4 Mérőeszközök, vizsgáló eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Rugalmasság (tolerancia)

Problémamegoldó készség

Kockázatvállalás

Felelősségtudat

Mozgáskoordináció

Látás

Hallás

Erős fizikum

Egyensúlyérzékelés

Önállóság

Állóképesség

Mennyiségérzék

Tájékozódás

Térérzékelés

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kapcsolatfenntartó készség

Határozottság

Irányíthatóság

Kommunikációkészség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2589-09

Tüzelő-, és légtechnikai berendezések ellenőrzése, tisztítása, vizsgálata

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti a tüzelőberendezést az égéstermék oldali tisztításhoz

Az égéstermék oldali tisztításhoz kiválasztja annak módját és a megfelelő szerszámokat, eszközöket

A tüzelőberendezésből eltávolítja a lerakódott égésterméket

Zárja a tüzelőberendezés tisztítónyílásait

Tájékoztatja a megrendelőt a tüzelőberendezésen észlelt hibákról

Kialakítja a tüzeléstechnikai mérés feltételeit

Tüzeléstechnikai műszeres mérést végez

Elemzi a mért értékeket

Az elemzés eredményéről tájékoztatja a megrendelőt

Szemrevételezi a légtechnikai berendezést és annak környezetét a teljes nyomvonalon

Megállapítja a légtechnikai berendezés ellenőrizhetőségét, tisztíthatóságát

Előkészíti a légtechnikai berendezést a tisztítási munka elvégzésére

Kiválasztja az adott rendszerhez szükséges technológiát és szerszámokat

Elvégzi a légtechnikai berendezés tisztítását

Összegyűjti, és az előírásoknak megfelelően ártalmatlanítja a szennyeződést

Visszaállítja a légtechnikai berendezés eredeti állapotát

A tisztítás után méréseket végez

Tájékoztatja a megrendelőt a légtechnikai berendezésen észlelt hibákról, valamint a mérések eredményéről

Betartja a munka-, tűz-, környezetvédelmi előírásokat, használja a munkavédelmi eszközöket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B Anyagismeret

B Fizika (hő és áramlástechnika)

A Tüzeléstechnika

B Légtechnika

B Szakmai számítások

B Gépészeti alapismeretek

C Műszaki rajz, szakrajz

C Vonatkozó jogszabályok

C Vonatkozó szabványok, műszaki előírások

A Munkabiztonság, tűz- és környezetvédelem

A Tüzelőberendezések (fajtái, szerkezetük, működésük)

B Légtechnikai berendezések (fajtái, szerkezetük, működésük)

A Szerszámok ismerete alkalmazása, karbantartása

B Műszerek alkalmazási karbantartási lehetőségei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

3 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

3 Szakmai nyelvű, hallott szöveg megértése

3 Képi jellegű, ábrázoló műszaki rajz olvasása, értelmezése

3 Szabadkézi rajzolás

3 Elemi számolási készség

4 Komplex eszközhasználat

4 A szakmában általános gépi eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Rugalmasság (tolerancia)

Kockázatvállalás

Felelősségtudat

Mozgáskoordináció

Látás

Hallás

Erős fizikum

Egyensúlyérzékelés

Önállóság

Állóképesség

Mennyiségérzék

Tájékozódás

Térérzékelés

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Kapcsolatteremtő készség

Tömör fogalmazás készsége

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Meggyőzőkészség

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

A 33 814 01 0000 00 00 azonosító számú,
Kéményseprő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója megnevezése

2588-09 Égéstermék-elvezető műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése és tisztítása

2589-09 Tüzelő- és légtechnikai berendezések ellenőrzése, tisztítása, vizsgálata

V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei

Modulzáró vizsga eredményes letétele.

Iskolai rendszerű szakképzés esetén: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével.

2. A szakmai vizsga részei

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2588-09

Égéstermék-elvezető műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése és tisztítása

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Az égéstermék-elvezető megközelítése, átvizsgálása, kitisztítása, égéstermék maradéktalan eltávozásának ellenőrzése, égési levegő utánpótlás ellenőrzése, szén-monoxid mérés, égéstermék-elvezető szivárgási érték vizsgálat, szükséges adminisztráció elkészítése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Szakrajz, szakmai számítások, anyagismeret, hő- és áramlástechnika, jogszabályok, szabványok, műszaki előírások

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 120 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Az égéstermék-elvezető kialakításai, típusai, a vonatkozó munkabiztonsági, tűz-, és környezetvédelmi előírások

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 50%

2. feladat: 30%

3. feladat: 20%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2589-09

Tüzelő-, és légtechnikai berendezések ellenőrzése, tisztítása, vizsgálata

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Tüzelőberendezések tüzeléstechnikai mérése, tisztítása, légtechnikai berendezések ellenőrzése, tisztítása, vizsgálata

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Tüzelőberendezés hatásfoka, hőterhelés meghatározása, áramló közeg mennyiségének meghatározása és mértékegységek átszámítása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

Tüzelő- és légtechnikai berendezések fajtái, szerkezetük, működésük, a vonatkozó munkabiztonsági, tűz- és környezetvédelmi előírások

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat: 50%

2. feladat: 30%

3. feladat: 20%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan

A 33 814 01 0000 00 00 azonosító számú, Kéményseprő szakképesítéshez rendelt vizsgarészek, és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 70%

2. vizsgarész: 30%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei:

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Kéményseprő

Szivárgási érték vizsgáló berendezés X

Kézi kefe X

Mechanikus füstnyomás mérő készülék X

Kéménymérce X

Körkefés golyós készülék X

Rugós tisztítószerszám X

Fibriszfejes tisztítószerszám X

Visszaáramlás érzékelő X

Kéménykulcs X

Kaparóvas X

Égetőkanna, gázolaj X

Kötél kéménycsigával X

Központi acélszálas kefefej, pum kefe X

Tüzeléstechnikai mérőműszer X

Füstpatron X

Áramlási sebesség mérő X

Dugulásjelző készülék X

Huzatmérő X

Műanyag kefefej X

Légnyomás mérő X

Kéményvizsgáló kamera X

Bekötést lezáró dugók X

Hőálló védőkesztyű X

Szájkendő X

Fejvédő (kapin) X

Gumitalpú bakancs X

Védő szemüveg X

Munkavédelmi kesztyű X

Formaruha X

Védőruha X

Beülős heveder X

Munkavédelmi sisak X

Porálarc X

Munkaöv X

VII. EGYEBEK

Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat javasolt időtartama 90 óra.

5. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

Külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetése az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések között


Sor-
szám

Szakképesítés 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben szereplő adatai
A 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma és megnevezése

azonosító száma megnevezése

1. 61 582 01 0000 00 00 Építési műszaki ellenőr I. 71 5801 01 Építési műszaki ellenőr I. [Épület (É),
Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M),
Építmény-épületgépészet (G),
Építmény- és épületvillamosság (V)
szakirány]

0100 52 01 Részszakképesítés: Építési műszaki ellenőr II. 53 5801 03 Építési műszaki ellenőr II. [Épület (É),
Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M),
Építmény-épületgépészet (G),
Építmény- és épületvillamosság (V) szakirány]

2. 61 521 01 Felvonó- és mozgólépcső ellenőr

0010 61 01 Szakképesítés-elágazás: Felvonóellenőr 71 5483 01 Felvonó- és mozgólépcső-ellenőr
(Felvonóellenőr szakirány)

0010 61 02 Szakképesítés-elágazás: Mozgólépcső-ellenőr 71 5483 01 Felvonó- és mozgólépcső-ellenőr
(Mozgólépcső-ellenőr szakirány)

3. 33 814 01 0000 00 00 Kéményseprő 33 7899 01 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó

6. melléklet a 3/2009. (I. 27.) NFGM rendelethez

I. Szakmai ismeretek fogalma

A munkatevékenység során közvetlenül használt, alkalmazott technológiai szabályokra, a műveletek során használt anyagok, tárgyak, eszközök viselkedésére, összetettebb eszköz- és forráshasználatra, számszerű paraméterekre és minőségi jellemzőkre, továbbá a munka közben szokásosan előforduló, szükséges döntéseket meghatározó, valamint a munkavégzés feltételeire és hatásaira, a műveleti előírásoktól, munkabiztonsági, környezetvédelmi szabályoktól való eltérés kockázataira és következményeire vonatkozó információk és adatok.

Típusai

A szakmai ismeretek alkalmazási típusának megítélésekor nem kell figyelembe venni, hogy az ismeret mennyire bonyolult, megtanulásához milyen alapismeretekre van szükség stb.

„A” típus (legmagasabb)

Önálló, gyors és hibátlan ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat kockázattal jár (baleseti, környezeti, kártételi stb.); egyszerűek, előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia pótolhatatlan, hiánya vagy hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység.

„B” típus

A szokásos munkahelyi körülmények között hibátlan ismeretalkalmazás, hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység.

„C” típus (középső)

A szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítás, közreműködés nélkül, de források, segédeszközök igénybevételének lehetősége mellett; tájékozódásra, előzetes próbára, segédtevékenységekre is elegendő idő alatti; összességében, illetve önellenőrzés és javítás után megfelelő minőségű eredménnyel történő ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve jelentős anyagi kártételi kockázattal; összetettek, de meghatározó elemeikben előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia nehézségek árán kiváltható, hiánya vagy hibázás esetén általában nem hiúsul meg a munkatevékenység.

„D” típus

Részben közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítással, részben önállóan végzett megfelelő ismeretalkalmazás.

„E” típus (legalacsonyabb)

A szokásos munkahelyi körülmények között vezetői, szakmai irányítás mellett, személyes, a feladatra célzott segítség lehetősége mellett; kérdésfeltevésre, feladat közbeni értelmezésre, tájékozódásra, eszközhasználatra elegendő idő alatti; a hiba ismeretében javított, legalább egyes meghatározó részleteiben megfelelő minőségű ismeretalkalmazás.

Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve anyagi kártételi kockázattal; összetettek, csak egyes elemeikben tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a személyes szerep közreműködésre, részvételre korlátozódik.

II. Szakmai készség fogalma

A szakképesítésre jellemző munkatevékenység automatikus, a tudat közvetlen irányítása nélkül működő összetevője, eleme, amelynek szintje az adott készség birtoklása révén végezhető tevékenység tartalmát tükrözi.

Szintjei

5. szint

A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is képes a tanult ismeretek magas szintű, önálló, gyors, hibátlan és szakszerű alkalmazására, tevékenységének és a munka eredményének önálló ellenőrzésére.

4. szint

A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is, közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, önállóan, gyorsan, kevés hibával képes a tanult ismeretek szakszerű alkalmazására, a munka eredményének ellenőrzésére, a feltárt hibák javítására.

3. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, források és segédeszközök igénybevételével képes a tanult ismeretek önálló, gyors és szakszerű alkalmazására, a feltárt hibák javítására.

2. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között, rendszeres irányítás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, a hibák segítséggel történő feltárására és azok önálló javítására.

1. szint

A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között folyamatos irányítás és célzott segítségnyújtás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, az ismeretek megfelelő minőségű alkalmazására.