A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

305/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet

a 2011. évi népszámlálás végrehajtásával kapcsolatos egyes feladatokról

A Kormány a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény 6. § (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

1. § A népszámlálás területi előkészítésében és az adatfelvétel végrehajtásában részt vevők:

a) a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) részéről:

aa) megyei (fővárosi) népszámlálási felelősök (a továbbiakban: KSH megyei (fővárosi) felelős);

ab) KSH népszámlálási területfelelősök (a továbbiakban: KSH területfelelős);

ac) felülvizsgálók;

b) a települési önkormányzatok részéről:

ba) jegyzők, körjegyzők (a továbbiakban: települési népszámlálási felelős);

bb) számlálóbiztosok;

c) a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek által fenntartott intézetek vezetői;

d) a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalok részéről: megyei (fővárosi) közigazgatási népszámlálási felelősök;

e) a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető központi szerv.

2. § (1) A KSH-nak a népszámlálás területi előkészítésével és az adatfelvétel végrehajtásával kapcsolatos feladatai:

a) a népszámlálás előkészítési és végrehajtási feladatainak irányítására, segítésére és ellenőrzésére KSH megyei (fővárosi) felelősökből, KSH területfelelősökből és felülvizsgálókból álló hálózat létrehozása, a hálózat tagjainak ellátása igazoló okmányokkal;

b) a népszámlálás területi előkészítésének és az adatfelvétel végrehajtásának, szakmai irányításának részletes szabályait, a feladatok részletes leírását, határidejét és felelőseit, a pénzügyi elszámolás rendjét tartalmazó útmutatók összeállítása a feladatok végrehajtásához igazodó ütemezésben, az útmutatók eljuttatása a települési népszámlálási felelőshöz;

c) a népszámlálás előkészítéséhez és végrehajtásához szükséges kérdőívek, utasítások, számlálókörzeti címjegyzékek és egyéb nyomtatványok előállítása, számlálókörzetenkénti rendezése, eljuttatása a települési népszámlálási felelősökhöz;

d) a népszámlálás előkészítésében és végrehajtásában részt vevők oktatása, az oktatáson való teljesítményük alapján a számlálóbiztosnak jelentkezők alkalmasságának megállapítása;

e) a kommunikációval összefüggő központi feladatok végrehajtása, a helyi tájékoztatáshoz szükséges információk biztosítása;

f) az elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges elektronikus kérdőívek és számítástechnikai programok biztosítása, az adatfogadó rendszer üzemeltetése;

g) az elektronikus monitoringrendszer kialakítása és üzemeltetése;

h) a kitöltött kérdőívek és egyéb nyomtatványok összegyűjtése, az adatbevitel helyére, illetve kijelölt gyűjtőközpontokba szállítása;

i) a népszámlálást követően a felülvizsgált és pontosított címadatállományt díjmentesen átadja a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető központi szerv részére.

(2) A KSH megyei (fővárosi) felelős feladatai:

a) az adatfelvétel előkészítésének és végrehajtásának szakmai koordinálása;

b) a KSH területfelelősök munkájának irányítása, ellenőrzése;

c) a települési feladatok megfelelő időbeli ütemezésének biztosítása és az útmutatókban szabályozott lebonyolítása érdekében folyamatos kapcsolattartás a megyei (fővárosi) közigazgatási népszámlálási felelőssel.

(3) A KSH területfelelős feladatai:

a) a számlálóbiztosok munkájának összefogására, ellenőrzésére - a települési népszámlálási felelőssel együttműködve - felülvizsgálói hálózat szervezése, a felülvizsgálók munkájának irányítása és ellenőrzése, a felülvizsgálók munkájával összefüggő szakmai igazolások és pénzügyi elszámolások elkészítése;

b) az országosan egységes végrehajtási elvek érvényesülése érdekében folyamatos kapcsolattartás a KSH megyei (fővárosi) felelőssel;

c) a felülvizsgálók munkavégzéshez szükséges adatainak átadása a KSH által biztosított elektronikus monitoring-rendszer első feltöltéséhez, az adatok karbantartása;

d) közreműködés a népszámlálás előkészítésében és végrehajtásában részt vevők oktatásában;

e) folyamatos kapcsolattartás a települési népszámlálási felelőssel az útmutatókban foglaltak maradéktalan, határidőre történő teljesülése, a feladatok szakmai színvonalának biztosítása érdekében;

f) a központilag kialakított számlálókörzetek ellenőrzése, javítása, a számlálókörzetbe nem rendezett címek számlálókörzetbe sorolása, együttműködve a települési népszámlálási felelősökkel;

g) az adatfelvétel befejezését követően az összeírási anyag átvétele a felülvizsgálóktól, átadása tárolásra a települési népszámlálási felelősnek.

(4) A felülvizsgáló feladatai:

a) a számlálóbiztosok munkájának összefogása, ellenőrzése; munkájuk szakmai igazolása a települési népszámlálási felelős számára a pénzügyi elszámolások elkészítéséhez;

b) a kitöltött kérdőívek kitöltöttségének, minőségének ellenőrzése, a kérdőívek minősítése, szükség esetén a számlálóbiztos útján intézkedés az adatok javításáról, pótlásáról az adatszolgáltató ismételt megkérdezésével;

c) a kitöltött kérdőívek érkeztetése, minőségének rögzítése a KSH által biztosított elektronikus monitoringrendszerbe;

d) a kitöltött kérdőívek, utasítások és egyéb összeírási nyomtatványok összegyűjtése, rendezése, átadása a KSH területfelelősének.

3. § (1) A megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal vezetője a népszámlálás területi előkészítési és összeírási időszakára megyei (fővárosi) közigazgatási népszámlálási felelőst jelöl ki.

(2) A megyei (fővárosi) közigazgatási népszámlálási felelősnek a népszámlálás területi előkészítésével és az adatfelvétel végrehajtásával összefüggő feladatai:

a) a települési népszámlálási felelősök kötelezettségei teljesítésének elősegítése;

b) a települési feladatok jogszabályokban és az útmutatókban szabályozott lebonyolításának, valamint a feladatvégzés ütemességének érdekében folyamatos együttműködés a KSH megyei (fővárosi) felelősével.

4. § (1) A települési népszámlálási felelős feladatai:

a) a népszámlálás helyi előkészítésével és végrehajtásával összefüggő feladatoknak az útmutatókban foglaltak szerinti elvégzése;

b) a helyi előkészítési és szervezési feladatok segítésére az 5000 főt meghaladó népességszámú, önálló jegyzőt foglalkoztató településeken, körjegyzőségeken egy fő népszámlálási előadó, a 20 000 főt meghaladó népességszámú, önálló jegyzőt foglalkoztató településeken, körjegyzőségeken és fővárosi kerületekben egy fő népszámlálási előadó és egy fő népszámlálási ügyintéző, az 50 000 főt meghaladó népességszámú, önálló jegyzőt foglalkoztató településeken, körjegyzőségeken és fővárosi kerületekben egy fő népszámlálási előadó és két fő népszámlálási ügyintéző, a 100 000 főt meghaladó népességszámú településeken és fővárosi kerületekben egy fő népszámlálási előadó és három fő népszámlálási ügyintéző kijelölése, a 150 000 főt meghaladó népességszámú településeken egy fő népszámlálási előadó és négy fő népszámlálási ügyintéző kijelölése, feladataik meghatározása, munkájuk irányítása;

c) a KSH iránymutatása alapján számlálóbiztosi hálózat létrehozása az adatfelvétel végrehajtására, a számlálóbiztosi megbízási szerződések megkötése, a számlálóbiztosok igazoló okmányokkal és összeírási nyomtatványokkal való ellátása;

d) részvétel a felülvizsgálói hálózat szervezésében, a felülvizsgálói hálózat zavartalan működéséhez a tárgyi és technikai feltételek biztosítása;

e) együttműködés a KSH területfelelősével a népszámlálás helyi előkészítési és végrehajtási feladataiban;

f) együttműködés a település közigazgatási területén működő, a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) 4. § (3) bekezdésében meghatározott intézmények vezetőjével a népszámlálási feladatok előkészítésében és végrehajtásában;

g) közreműködés a címek felülvizsgálatában, a címállomány teljességének ellenőrzésében, ennek keretében a címek pontosítása, egyediségének biztosítása, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben megfogalmazott feladat- és hatáskörében eljárva a hiányzó vagy pontatlanul kihelyezett közterületnevek pótlása a címek beazonosíthatósága érdekében;

h) együttműködve a KSH területfelelősével a kialakított számlálókörzetek ellenőrzése abból a szempontból, hogy valamennyi ismert cím a megfelelő számlálókörzetben szerepeljen és a település teljes területe számlálókörzetekkel lefedett legyen;

i) a népszámláláshoz szükséges nyomtatványok fogadása, tárolása;

j) a települési népszámlálási felelős, a népszámlálási előadó és ügyintéző(k), valamint a számlálóbiztosok kapcsolattartáshoz szükséges adatainak átadása a KSH-nak az elektronikus monitoringrendszer első feltöltéséhez;

k) a KSH által biztosított elektronikus monitoringrendszerben az adatfelvételben részt vevők adatainak aktualizálása, az adatfelvétel körülményeivel összefüggő információk folyamatos rögzítése;

l) a népszámlálásban való közreműködésre jelentkezők oktatásról való értesítése, az oktatás helyszíneinek és technikai feltételeinek biztosítása;

m) a lakosság tájékoztatása a népszámlálásról a KSH által meghatározott tartalommal a helyben szokásos módon;

n) a közterületen élő hajléktalanok összeírásának megszervezése, az adatfelvétel lebonyolítása;

o) *  az összeírás teljességének biztosítása, a meghiúsulások kezelése, az adatszolgáltatást megtagadókkal szembeni eljárás lefolytatása, a pótösszeírás megszervezése és végrehajtása;

p) az adatfelvételt követően az összeírási anyagok átvétele a KSH területfelelősétől, azok biztonságos tárolása az elszállításig;

q) a népszámlálás előkészítésére és végrehajtására biztosított költségvetési támogatás elkülönített kezelése és a felhasználásról pénzügyi elszámolás készítése;

r) összefoglaló jelentés készítése a népszámlálás befejezéséről.

(2) A számlálóbiztos feladatai:

a) Az adatfelvétel 2011. október 1-jei kezdete előtt a számlálókörzet bejárása, ennek során a népszámlálási kérdőívek, tájékoztató levél és a népszámlálási címazonosító (a továbbiakban: címazonosító) eljuttatása az adatszolgáltatókhoz, az adatszolgáltatók tájékoztatása az internetes és a papír alapú önkitöltős, illetve interjús válaszadási lehetőségekről;

b) az adatfelvétel végrehajtása;

c) a kitöltött kérdőívek folyamatos átadása a felülvizsgálónak;

d) a felülvizsgáló által nem elfogadhatónak minősített kérdőív hibás vagy hiányzó adatainak javítása, illetve pótlása az adatszolgáltató ismételt megkérdezésével;

e) az adatfelvétel befejezését követően az üresen maradt kérdőívek és egyéb összeírási nyomtatványok átadása a felülvizsgálónak.

5. § A Tv. 4. § (3) bekezdésében meghatározott intézetek és befogadó állomások vezetőinek feladatai:

a) a népszámlálás előkészítésével és végrehajtásával összefüggő feladatoknak az útmutatókban foglaltak szerinti elvégzése;

b) folyamatos együttműködés a települési népszámlálási felelőssel és a KSH területfelelősével.

6. § (1) A személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető központi szervnek a népszámlálás előkészítésével, végrehajtásával és az adatok feldolgozásának segítésével kapcsolatos feladatai:

a) a címnyilvántartásról a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 28/A. § (2) bekezdésének a)-f) pontjában meghatározott címadatállomány előzetes átadása a KSH részére;

b) az egyes lakcímeken bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők számának előzetes átadása a KSH részére;

c) a pótösszeírás során történő eredménytelen adatfelvétel esetén az adott lakcímen bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő alábbi adatainak családi és utónév nélküli átadása az Nytv. 21. § h) pontja alapján a KSH részére a hiányzó adatok pótlása céljából:

ca) nem

cb) születési idő

cc) születési hely

cd) állampolgárság

ce) családi állapot

cf) lakcím

(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott adatállományt a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető központi szerv díjmentesen adja át a KSH-nak.

(3) A feladatok részletes leírását és a végrehajtással kapcsolatos szabályokat a KSH és a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető központi szerv közötti együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

7. § A KSH a népszámlálás előkészítésének időszakában az összeírás körébe tartozó valamennyi címet egyedi címazonosító kóddal látja el. A címen található lakás, lakott üdülő, lakott egyéb lakóegység és intézet, valamint az abban élő személyek kapcsolatát a címazonosító biztosítja. A címazonosítót a lakáskérdőív, az intézeti kérdőív és a személyi kérdőív is tartalmazza.

8. § (1) Az internetes válaszadási módot választók adatszolgáltatási kötelezettségüket az erre a célra kialakított internetes felületre a hozzájuk előzetesen eljuttatott címazonosítóval belépve, az ott elérhető kérdőív(ek) kitöltésével 2011. október 16-ig teljesíthetik. Az adatszolgáltatás akkor teljesül, ha az adatok a fogadóközpontba 2011. október 16-án 24 óráig beérkeznek, és az adatok beérkezését a fogadóközpont elektronikusan visszaigazolja. Internetes válaszadás esetén az azonos címen lakó személyek mindegyike az interneten elérhető elektronikus kérdőív kitöltésével tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

(2) A papír alapú önkitöltést választók a hozzájuk előzetesen eljuttatott kérdőíveket kitöltve, legkésőbb 2011. október 16-ig átadják a számlálóbiztosnak.

(3) Amennyiben az önkitöltést választók adatszolgáltatási kötelezettségüket 2011. október 16-ig nem teljesítik, az adatfelvételt legkésőbb 2011. október 31-ig számlálóbiztosi kikérdezéssel kell végrehajtani.

(4) Azon adatszolgáltató esetében, aki 2011. október 31-ig egyik, (1)-(3) bekezdésben jelölt válaszadási módon sem teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét, az adatfelvételt - a Tv. 1. § (4) bekezdésében meghatározott személyek kivételével - a 2011. november 8-ig terjedő pótösszeírási időszakban a számlálóbiztos kikérdezéssel hajtja végre.

(5) Az adatszolgáltatók az adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítésével kapcsolatos bármely kérdésben a települési népszámlálási felelőshöz fordulhatnak.

9. § (1) A Tv. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában felsorolt adatkörök adattartalmát az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Tv. 3. § (2) bekezdésében felsorolt adatkörökre vonatkozóan a kérdőívnek egyértelmű utalást kell tartalmaznia arra, hogy az ezekhez az adatkörökhöz tartozó kérdésekre az adatszolgáltatás önkéntes. Az adatszolgáltatás önkéntességére a kikérdezéskor a számlálóbiztos az adatszolgáltató figyelmét szóban is felhívja.

10. § (1) A népszámlálási feladatok pénzügyi fedezetét a KSH fejezet költségvetésében 2010 és 2012 között erre a célra jóváhagyott előirányzatokból kell biztosítani.

(2) Az adatfelvétel előkészítésének és végrehajtásának pénzügyi fedezetét a 2. mellékletben meghatározott normatívák alapján a KSH együttműködési megállapodás keretében adja át a települési önkormányzatok és a közigazgatási hivatalok részére.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott pénzeszközök felhasználásával, a népszámlálással összefüggő feladatok ellátásához a KSH és a települési önkormányzat megbízási szerződéseket köthet, célfeladatot tűzhet ki, illetve a KSH a Kormány határozatában meghatározott mértékben kormány-tisztviselői álláshelyeket tölthet be.

(4) A jegyzők által ellátandó népszámlálási feladatokra vonatkozóan a KSH a jegyzőkkel megbízási szerződést köt.

10/A. § *  (1) A 2011. évi népszámlálás papír alapú kérdőívei adatbeviteli rendszerének kialakítását, megvalósítását és működtetését az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Educatio Kft.) végzi. E feladat ellátására a KSH az Educatio Kft.-vel szerződést köt.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti adatbeviteli rendszer felállításának, és az adatbevitel megkezdésének határideje 2012. május 15.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti adatbevitelt az Educatio Kft. közfoglalkoztatott munkaerő bevonásával valósítja meg.

11. § Ez a rendelet

a) a nép- és lakásszámlálásról szóló, 2008. július 9-i 763/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a nép- és lakásszámlálásról szóló 763/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jellemzők és bontásuk technikai leírása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2009. november 30-i 1201/2009/EK bizottsági rendelet és

c) a 763/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott nép- és lakásszámlálásokra vonatkozóan a statisztikai adatok és metaadatok programjának elfogadásáról szóló, 2010. június 16-i 519/2010/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 305/2010. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A Tv. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában felsorolt adatkörök adattartalma

Adatkör Adattartalom
A természetes személyekre vonatkozóan
nem férfi, nő
születési idő születési év, hónap, nap
lakóhely tényleges (életvitelszerűen használt) lakóhely települése, bejelentett lakóhely, tartózkodási hely települése (ha az nem egyezik meg a tényleges lakóhely címével), külföld esetén országa, születéskori tényleges lakóhely települése, külföld esetén országa, előző tényleges lakóhely települése, külföld esetén országa, a jelenlegi tényleges lakóhelyre költözés ideje, utolsó olyan külföldi tényleges lakóhely országa, ahol legalább egy évig élt, a Magyarországra költözés ideje
családi állapot törvényes családi állapot
családi állás családban, háztartásban betöltött szerep (pl. férj, feleség, élettárs, gyermek, felmenő rokon), házas családi állapotú, valamint élettársi kapcsolatban élő személy esetén: házastársával, élettársával együtt vagy tőle külön él, együttélés esetén a házasságkötés, élettársi kapcsolat létesítésének éve, hónapja
élve született gyermekek adatai élve született gyermekek száma, élve született gyermekek születési éve, hónapja
iskolába járás iskolába, óvodába, bölcsődébe járás, az iskola típusa, képzés formája
iskolai végzettség az egyes iskolatípusokban elvégzett évfolyamok száma, legmagasabb befejezett iskolai végzettség szintje, ezen belül az elsőként megszerzett és a foglalkozáshoz legközelebb álló végzettség szaka, megszerzésének éve, tagozata
gazdasági aktivitás gazdasági aktivitás kategóriái (pl. dolgozik, munkanélküli, nyugdíjas), munkavégzés az eszmei időpontot megelőző héten, nem dolgozónál az utolsó munkavégzés éve, hónapja, munkakeresés, munkába állás
foglalkozás foglalkozás, munkakör, foglalkoztatási forma, beosztottak, alkalmazottak száma
(létszám-kategóriák szerint)
munkáltató munkáltató/vállalkozás megnevezése vagy tevékenységének részletes leírása, munkáltató/vállalkozás jellemző tevékenysége
tanulással, munkavégzéssel összefüggő napi közlekedés és utazás munkahely, bölcsőde, óvoda, iskola települése, külföld esetén országa, napi közlekedés eszköze, időtartama
egészségi állapot tartós betegség megléte, tevékenység, amelyben a tartós betegség akadályozza
fogyatékosság fogyatékosság típusa (pl. mozgássérült, értelmi fogyatékos, gyengénlátó), tevékenység, amelyben a fogyatékosság akadályozza, legsúlyosabb fogyatékosság kezdete
állampolgárság állampolgárság megnevezése
vallás vallási közösséghez, egyházhoz, felekezethez tartozás
nemzetiség nemzetiséghez, etnikumhoz tartozás
anyanyelv anyanyelv
nyelvismeret anyanyelven kívül beszélt nyelv ismerete
lakáshasználat jogcíme lakáshasználat jogcíme (tulajdonos vagy rokona, bérlő vagy rokona, albérlő stb.)
A lakásokra vonatkozóan
lakás címe a lakás pontos címe (irányítószám, település, közterület neve, jellege, lépcsőház száma, emelet, ajtószám)
rendeltetése (típusa) a lakóegységet magában foglaló épület típusa (családi ház, négy- vagy többlakásos lakóépület, üdülőépület, egyéb), lakóegység típusa (lakás, üdülő, egyéb), lakáshasználat formája, rendszeressége, a lakásban lakó személyek, háztartások száma
tulajdoni jellege tulajdonosi forma
helyiségeinek száma helyiségek típusa, száma
alapterülete lakás teljes alapterülete
kommunális ellátottsága vízellátás formája, szennyvízelvezetés formája
felszereltsége fűtés módja, fűtési energia
építési éve építési időszak
falazata tartószerkezeti falak anyaga
környezet lakóövezeti jellege a lakás környezetének lakóövezeti jellege (pl. városias jellegű, lakótelep, családiházas övezet)
Az intézetekre vonatkozóan
Intézet egészére vonatkozóan
címe intézet pontos címe, megnevezése, levelezési címe, elérhetőségei, fenntartó megnevezése, levelezési címe, elérhetőségei
rendeltetése rendeltetése (gyermekotthon, idősek otthona, munkásszálló, kórház, szálloda stb.)
tulajdoni jellege tulajdonosi forma
dolgozói létszáma dolgozói létszám-kategóriák
férőhelyek száma engedélyezett férőhelyek száma, működő férőhelyek száma, igénybe vett férőhelyek száma
egészségügyi helyiségeinek száma orvosi rendelő, betegszoba stb. száma
kommunális ellátottsága vízellátás módja, szennyvízelvezetés módja
étkeztetés formája étkeztetés megléte, étel előállítása helyben vagy szállítás máshol lévő konyháról
fenntartó gazdálkodási formája fenntartó gazdálkodási formája, fenntartó fő tevékenysége
környezet lakóövezeti jellege az intézet környezetének lakóövezeti jellege (pl. városias jellegű, lakótelep, családiházas övezet)
Intézeti épületre vonatkozóan
típusa típusa (intézeti, köz-, lakó-, üdülő-, egyéb épület)
nagysága épület szintjeinek száma, az intézet által használt szintek száma
építési éve építési időszak
utolsó felújításának éve utolsó felújítás időszaka
falazata tartószerkezeti falak anyaga
felszereltsége vízöblítéses WC-vel való ellátottság, szobák, hálóhelyiségek felszereltsége, fűtés módja, fűtési energia
helyiségeinek típusa, száma szobák, hálóhelyiségek száma ágyszám-kategóriák szerint, közös tisztálkodó- és
WC-helyiségek száma
üzemeltetés időszaka üzemeltetés időszaka (folyamatos vagy idényjellegű)

2. melléklet a 305/2010. (XII. 23.) Korm. rendelethez

A 2011. évi népszámlálás települési munkáiban részt vevők feladatainak díjtételei és normatívái

Megnevezés Egység Tételszám Díjtétel, normatíva (Ft)
1. Népszámlálási felelősök munkadíja (3 hónapra számítva)
150 000 lakos felett (4*5 fő) Előadó, ügyintézők 20 700 000
100 000-1 500 000 lakosig (8*4 fő) Előadó, ügyintézők 32 700 000
50 000-100 000 lakosig (26*3 fő) Előadó, ügyintézők 78 700 000
20 000-50 000 lakosig (45*2 fő) Előadó, ügyintéző 90 600 000
10 000-20 000 lakosig (83*1 fő) Előadó 83 500 000
5000-10 000 lakosig (133*1 fő) Előadó 133 400 000
Közigazgatási Hivatal Felelős 20 400 000
2. Címek számlálókörzetbe sorolásának ellenőrzése Cím 5 000 000 4
3. Számlálóbiztosi munkadíj tételenként
Kézbesítés, kapcsolatfelvétel, címellenőrzés, aktualizálás 5 000 000
Fővárosi kerület, megyei jogú város, külterület Cím 2 160 000 180
Többi település Cím 2 840 000 150
Lakás, lakott üdülő, lakott egyéb lakóegység, intézet, intézeti épület 3 960 000
Fővárosi kerület, megyei jogú város, külterület Összeírás körébe tartozó cím 1 710 000 210
Többi település Összeírás körébe tartozó cím 2 250 000 175
Személy 9 090 000
Fővárosi kerület, megyei jogú város, külterület Összeírt személy 3 690 000 370
Többi település Összeírt személy 5 400 000 310
4. Dologi kiadások fedezete
150 000 lakos felett Jegyző 4 1 400 000
100 000-1 500 000 lakosig Jegyző 8 1 200 000
50 000-100 000 lakosig Jegyző 26 1 000 000
20 000-50 000 lakosig Jegyző, körjegyző 37 700 000
10 000-20 000 lakosig Jegyző, körjegyző 83 500 000
5000-10 000 lakosig Jegyző, körjegyző 133 300 000
1000-5000 lakosig Jegyző, körjegyző 1 069 150 000
1000 lakos alatt Jegyző, körjegyző 502 50 000

________

* A személyi juttatások díjtételei nem tartalmazzák a munkaadókat terhelő járulékok összegét.