A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

68/2011. (XI. 30.) NFM rendelet

a léginavigációs és a légiközlekedés biztonságát szolgáló egyéb földi berendezések engedélyezési eljárásáról és hatósági felügyeletéről

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § *  A rendelet hatálya az ATM/ANS-rendszerekre és -rendszerelemekre, valamint a polgári célú légiközlekedés biztonságos, zavartalan végrehajtását szolgáló, az 1. mellékletben meghatározott egyéb földi berendezések (a továbbiakban: egyéb földi berendezések) telepítésére, üzemben tartására, módosítására, megszüntetésére, ellenőrzésére, valamint ezen tevékenységek hatósági engedélyezésére és felügyeletére terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. *  ATM/ANS-rendszer és -rendszerelem: a polgári légiközlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 4-i 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott fogalom;

2. próbaüzemelés: a berendezés paramétereinek és funkciójának ellenőrzése a helyi sajátosságok figyelembevételével, amely során vizsgálni kell, hogy a berendezés a tervezett funkcióját képes teljesíteni;

3. *  tanulmányterv: az ATM/ANS-rendszer és -rendszerelem, vagy egyéb földi berendezés telepítéséhez készített dokumentáció, amely tartalmazza a telepítés helyére vonatkozó térképvázlatot, a tervezett ATM/ANS-rendszer és -rendszerelem, vagy egyéb földi berendezés típusát, főbb műszaki paramétereit, leírását, amely szerint az ATM/ANS-rendszer és -rendszerelem, vagy egyéb földi berendezés megfelel a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (a továbbiakban: ICAO) előírásai vagy egyéb szabványok által meghatározott követelményeknek;

4. *  üzemben tartás: ATM/ANS-rendszer vagy ‐rendszerelem esetén az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott, és az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózat átjárhatóságáról szóló, 2004. március 10-i 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően végrehajtott, egyéb földi berendezés esetén a légiközlekedési hatóság kiegészítő eljárásjogi szabályairól szóló 532/2017. (XII. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően végrehajtott használatbavétel és az azt követő üzemeltetés, ha a rendszert, rendszerelemet és egyéb földi berendezést a szolgáltatás nyújtás során felhasználják;

5. WGS–84: (World Geodetic System ’84): az 1984-ben elfogadott világméretű geodéziai referenciarendszer jelölésére használt rövidítés.

3. Frekvencia-igénybevétel feltételei

3. § (1)–(6) * 

(7) * 

4. S-módú lekérdezési kódok kiosztása

4. § * 

5. § * 

6. § (1)–(4) * 

(5) A 262/2009/EK bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott rendszerek és kapcsolódó eljárások módosítása és ezen új rendszerek és eljárások bevezetését megelőzően veszélyazonosítást, kockázatértékelést és -mérsékelést magában foglaló biztonságértékelést kell végezni. A biztonságértékelés vonatkozásában a 262/2009/EK bizottsági rendelet 4–8. és 12. cikkében meghatározott követelményeket egyben minimális biztonsági követelménynek kell tekinteni.

5. Telepítési engedély

7–8. § * 

6. * 

9–11. § * 

7. * 

12. § * 

8. Az ATM/ANS-rendszer vagy -rendszerelem és az egyéb földi berendezés ellenőrzése, karbantartása * 

13. § (1) *  Az ATM/ANS-rendszer vagy -rendszerelem és az egyéb földi berendezés földi ellenőrzését a léginavigációs szolgáltatónak vagy az üzemben tartónak a 2. mellékletben meghatározott ellenőrzési periódusonként, és a gyártó által megadott karbantartási ajánlás alapján a szolgáltató vagy az üzemben tartó által kiadott karbantartási utasítás szerint kell végrehajtani. A karbantartások során olyan érvényes kalibrálási bizonyítvánnyal rendelkező mérőeszköz alkalmazható, amelyet képességei alkalmassá tesznek az adott mérési feladat elvégzésére.

(2) A repülésbiztonság érdekében a karbantartási utasítás az (1) bekezdésben meghatározottnál szigorúbb előírásokat tartalmazhat. A karbantartási utasítás módosításáról a hatóságot tájékoztatni kell.

(3) *  Az ATM/ANS-rendszer vagy -rendszerelem, és az egyéb földi berendezés működésének légi ellenőrzését a 2. mellékletben meghatározott ellenőrzési periódusonként és a nemzetközileg elfogadott eljárás szerint az erre a célra felszerelt légijárművel, továbbá meghatározott pontosságú, hitelesített mérő- és regisztráló, valamint egyéb fedélzeti és földi mérőműszerekkel és képesített személyzettel kell végrehajtani.

(4) *  Az ellenőrzésekről, karbantartásokról dokumentációt, a mérésekről jegyzőkönyvet kell vezetni. A dokumentációt és a mérési jegyzőkönyveket az ATM/ANS-rendszer vagy -rendszerelem, vagy egyéb földi berendezés üzemben tartásának megszüntetését követő 1 évig kell megőrizni.

(5) *  Az ATM/ANS-rendszer vagy -rendszerelemek, vagy egyéb földi berendezések karbantartását, javítását és műszeres ellenőrzését az adott berendezésre vonatkozó műszaki és üzemeltetési ismeretekkel rendelkező személy végezheti. A vonatkozó műszaki és üzemeltetési ismeret megszerzésére

a) a gyártó,

b) a gyártó által közvetlenül kiképzett személy, vagy

c) ha az a) vagy b) pontban foglaltak alkalmazása nem lehetséges, az ATM/ANS-rendszer, -rendszerelem, vagy egyéb földi berendezés tekintetében legalább három év időtartamú, a működéssel összefüggő szakmai tapasztalattal rendelkező személy

által végzett képzés szolgálhat.

9. Hatósági ellenőrzés

14. § * 

10. Légiforgalmi földi rádióállomás kezelői engedély

15. § (1) Légiforgalmi földi rádióállomás kezeléséhez a hatóság által kiadott rádióállomás kezelői engedély szükséges.

(2) *  A légiforgalmi irányító vagy repüléstájékoztató szakszolgálati engedéllyel és érvényes munkahelyi kiterjesztéssel rendelkező személy rádióállomás kezelői engedély nélkül is jogosult légiforgalmi földi rádióállomás kezelésére.

(3) A rádióállomás kezelői engedélyt az a 18. életévét betöltött, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkező személy szerezheti meg, aki

a) *  képzésen történő részvétellel elsajátította a következő elméleti ismereteket:

aa) a légiforgalmi rádióállomás kezelésére vonatkozó szabályok és előírások,

ab) rádiótávbeszélő eljárások, kifejezések magyar vagy magyar és angol nyelven,

ac) Magyarország területén belül biztosított légiforgalmi tájékoztatások és szolgálatok,

ad) a légiforgalmi állomáson lévő távközlési berendezések alapelvei, használata, működésére vonatkozó szabályok,

b) *  legalább 50 óra légiforgalmi földi rádióállomás kezelésére jogosult személy felügyelete alatt igazolt gyakorlati tapasztalatot szerzett, és

c) az a) pontban meghatározott elméleti ismeretekből hatósági vizsgát tett.

(3a) *  Az elméleti ismeretek elsajátítására szolgáló képzés elvégzését követően a hatósági vizsga ismétlésére egy éven belül legfeljebb két alkalommal van lehetőség.

(3b) *  A (3a) bekezdés szerinti vizsgaidőpontok között legalább egy hónap időtartamnak kell eltelnie.

(3c) *  A második sikertelen ismétlő hatósági vizsga esetén az elméleti ismeretek elsajátítására szolgáló képzés újbóli elvégzése szükséges.

(4) Mentesül az a személy

a) a (3) bekezdésben meghatározottak alól, aki légiforgalmi irányító vagy repüléstájékoztató szakszolgálati engedéllyel és érvényes munkahelyi kiterjesztéssel rendelkezett a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül,

b) *  a (3) bekezdés b) és c) pontja alól, aki hajózó személyzet szakszolgálati engedéllyel és oktatói jogosítással rendelkezik,

c) *  a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott vizsgának a (3) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontjában meghatározott része alól, aki rendelkezik hajózó személyzet szakszolgálati engedéllyel és rádió-távbeszélő kezelői jogosítással.

(5) A (3) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott ismeretekből, magyar nyelven végrehajtott vizsga vagy magyar nyelvű rádió-távbeszélő kezelői jogosítás alapján kiadott rádióállomás kezelői engedély magyar nyelven, a magyar és angol nyelven végrehajtott vizsga vagy magyar- és angol nyelvű rádió-távbeszélő kezelői jogosítás alapján kiadott rádióállomás kezelői engedély magyar és angol nyelven jogosít légiforgalmi földi rádióállomás használatára.

16. § (1) *  A légiforgalmi földi rádióállomás kezelői engedély akkor hosszabbítható meg, ha a kérelmező

a) a 15. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott elméleti ismeretekből frissítő tanfolyamon vett részt, és hatósági vizsgát tett, és

b) igazolja, hogy az engedély lejáratát megelőző 2 évben legalább 20 óra rádiókezelői gyakorlattal rendelkezik.

(2) *  Repülőtéren üzemeltetett légiforgalmi földi rádióállomás kezelésének megkezdése előtt az engedélyesnek el kell végeznie a repülőtér üzemben tartója által szervezett, az adott repülőtér működésére, valamint a használt berendezésre vonatkozó képzést.

(3) *  A 15. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott elméleti képzés, a 16. § (2) bekezdés szerinti képzés, valamint a frissítő tanfolyam tematikáját a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá.

(4) A 15. § és e § alkalmazásában a légiforgalmi földi rádióállomás a repülőtéren vagy leszállóhelyen a légijárművek földi és légi mozgásával összefüggő tájékoztatások céljára szolgáló rádió adó- és vevőberendezés a légiforgalmi légtérben légiforgalmi szolgálat ellátása során alkalmazott rádióállomás használatának kivételével.

(5) *  A légiforgalmi földi rádióállomás kezelői engedély meghosszabbítására a 15. § (4) bekezdésében meghatározott mentesülési szabályok alkalmazandóak.

11. Záró rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) A 2011. április 20-a előtt kiadott üzemben tartási engedélyek alapján üzemben tartott EATMN-rendszer és rendszerelemek az 1070/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikk (2a) bekezdése alapján megfelelnek az 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapvető követelményeinek és mentesülnek az 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. és 6. cikk rendelkezései alól.

(3) A hatóság a rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül tájékoztatja a közlekedésért felelős minisztert az 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. és 6. cikk (2) bekezdése szerint kijelölt szervezetekről.

18. § Ez a rendelet

a) az egységes európai égbolt S-módú lekérdezési kódjainak összehangolt kiosztására és használatára vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 2009. március 30-i 262/2009/EK bizottsági rendelet,

b) az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózat átjárhatóságáról szóló, 2004. március 10-i 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

c) az 549/2004/EK, az 550/2004/EK, az 551/2004/EK és az 552/2004/EK rendeleteknek az európai légiközlekedési rendszer teljesítményének és fenntarthatóságának javítását célzó módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1070/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

d) az előzetes tájékoztatás, a koordinálás és a légi járatok légiforgalmi irányító egységek közötti átadása céljából a repülési adatok cseréjét biztosító automatikus rendszerekre vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 2006. július 6-i 1032/2006/EK bizottsági rendelet,

e) *  a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 4-i 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

19. § * 

1. melléklet a 68/2011. (XI. 30.) NFM rendelethez

Egyéb földi berendezések

1. Fékhatásmérő.

2. *  Az ATM/ANS-rendszerek erősáramú táppontjai, a tartalékenergia-ellátó gépegységek, valamint a szünetmentes berendezések.

3. *  Az ATM/ANS-rendszerekhez tartozó, 10 kW-nál nagyobb névleges hűtő- vagy fűtőteljesítményű berendezések, amelyek az ATM/ANS-rendszer megfelelő termikus környezetét biztosítják.

4. Mágneses és digitális adatrögzítők.

5. Légiforgalmi szimulátor, amelyet légiforgalmi irányító előzetes munkahelyi gyakorlati képzés során (pre-OJT) alkalmaznak.

6. Repülőgép bevezető rendszer (VDGS).

2. melléklet a 68/2011. (XI. 30.) NFM rendelethez * 

Az egyes ATM/ANS-rendszerek és a vonatkozó földi és légiellenőrzési időszakok

A B C
1 Rendszer megnevezése Ellenőrzés
Földi (hónap) Légi (hónap)
2 Légtérgazdálkodási rendszerek Karbantartási utasítás szerint
3 A légiforgalmi áramlás szervezésének rendszerei Karbantartási utasítás szerint
4 A légiforgalmi szolgálatok rendszerei, különösen a repülési adatokat feldolgozó rendszerek,
a légtérellenőrzési adatokat feldolgozó rendszerek és az ember-gép interfészrendszerek
Karbantartási utasítás szerint
5 Kommunikációs rendszerek, bele-
értve a föld-föld/ világűr, levegő-föld és
levegő-levegő/ világűr kommunikációt lehetővé tevő rendszereket
Légi-földi adatkap-
csolati kommuni-
káció
VDL Mode 2 Karbantartási utasítás szerint
6 Levegő-föld hang kommunikáció VHF 25 kHz 3 Új telepítési helyen történő üzembe helyezéskor
7 VHF 8,33 kHz 3 Új telepítési helyen történő üzembe helyezéskor
8 Föld-föld kommunikációs alkalmazások AMHS 1/6
9 DRS (Digital
Radio System
6
10 Föld-föld kommunikációs hálzatok AFTN 1/6
11 CIDIN Karbantartási utasítás szerint
12 LAN-WAN pont-
pont között
Karbantartási utasítás szerint
13 RTDS Karbantartási utasítás szerint
14 Föld-föld hang kommunikáció VoIP 3
15 ATS Voice 3
16 Navigációs rendszerek Navigációs segédeszközök NDB 3/6 24xx * 
17 QFS (Repülőtéri
NDB)
Karbantartási utasítás szerint 12xx
18 VOR 3/6 12xx
19 DME 3/6 vagy karbantartási utasítás szerint 12xx
20 ILS 1/3/6 vagy karbantartási utasítás szerint 6x * 
21 MKR Karbantartási utasítás szerint 6x
22 GBAS Karbantartási utasítás szerint Üzembe helyezéskor és az ICAO által meghatározott esetben
23 Repülőtéri fénytechnikai berendezések PAPI, Futópályák fénytechnikai rendszerei Karbantartási utasítás szerint 12xx
24 Biztonsági és ellenőrzési navigáció VDF Karbantartási utasítás szerint
25 Légtérellenőrző rendszerek Elsődleges radar En-route 1/6/12 Üzembe helyezéskor
26 App 1/6/12 Üzembe helyezéskor
27 SMR 1/3/6/12
28 Másodlagos radar Mode A/C 1/6/12 Üzembe helyezéskor
29 Mode S 1/6/12 Üzembe helyezéskor
30 Multilateration WAM Karbantartási utasítás szerint
31 LAM 1/3/6
32 ADS-B Karbantartási utasítás szerint
33 SDDS Karbantartási utasítás szerint
34 ASMGCS 1/3/6
35 LIDAR Karbantartási utasítás szerint
36 A légiforgalmi tájékoztató szolgálatok rendszerei Karbantartási utasítás szerint
37 A meteorológiai szolgálatok által használt, meteorológiai adatok felhasználására szolgáló rendszerek 1/6/12