Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2016.05.30.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról

A Kormány a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A szakképzési hozzájárulást gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett képzésre fordított költségeihez az állam e rendeletben meghatározott módon járul hozzá.

2. § A gyakorlati képzési normatíva számításához figyelembe vehető alapnormatíva 2012. évre vonatkozó összege a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvényben (a továbbiakban: Szht.), a 2012. évet követően a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott összeg.

3. § *  A szakképzési hozzájárulást az Szht. 5. § szerint gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett a bruttó kötelezettsége mértékét az e rendeletben meghatározott módon számított alap- és kiegészítő csökkentő tétel figyelembe vételével csökkentheti.

4. § (1) *  Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) meghatározott szakképző iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)-(4) bekezdésben meghatározott módon számított alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2) Az együttműködési megállapodással érintett tanuló esetében a gyakorlati képzési normatíva összegét egy napra meghatározva, az alapnormatíva összegének 130-cal történő elosztásával kell kiszámítani.

(3) *  A tárgyévre vonatkozó alapcsökkentő tétel éves összegét tanulónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyévben teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

(4) *  A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél az alapcsökkentő tétel havi összegét a tárgyév 1-11. hónapjára vonatkozóan tanulónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyhónapban teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

(5) *  Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény szerinti felsőfokú szakképzés keretében együttműködési megállapodás alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)-(4) bekezdésben meghatározott módon számított alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

5. § (1) *  Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképző iskola tanulójával kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves bruttó kötelezettségét a (2) bekezdés szerint meghatározott alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2) *  Az alapcsökkentő tétel éves összege - ha a tanulószerződés hatálya a tárgyév teljes időtartamára fennáll - tanulónként az alapnormatíva összegének és a tanulószerződésben megnevezett szakképesítéshez tartozó,

a) a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény alapján indított szakképzés esetében az 1. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzata,

b) az Sztv. alapján indított

ba) nappali rendszerű iskolai oktatás és a nappali oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzata,

bb) esti oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzatának 60%-a,

bc) levelező oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzatának 20%-a.

(3) *  Amennyiben a tanulószerződés hatálya a tárgyév teljes időtartamára nem áll fenn, akkor tanulónként az alapcsökkentő tétel éves összege a (4) és (6) bekezdés szerint számított havi alapcsökkentő tételek összege.

(4) *  A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél az alapcsökkentő tétel havi összegét a tárgyév 1-11. hónapjára vonatkozóan tanulónként a (2) bekezdés szerint számított alapcsökkentő tétel éves összegének egy tizenketted része képezi.

(5) *  Ha a tanulószerződés megkötésére hónap közben kerül sor, az alapcsökkentő tétel (4) bekezdés szerint meghatározott összege azon hónap vonatkozásában számolható el a tanuló után először, amelyben a hozzájárulásra kötelezett legalább egy nap gyakorlati képzést teljesített.

(6) *  Ha a tanulószerződés hónap közben szűnik meg, az adott hónapra vonatkozóan az alapcsökkentő tétel (4) bekezdés szerint számított összegét az adott hónapból a tanulószerződés megszűnésének napjáig eltelt napok és az adott hónap naptári napjai számának arányában kell meghatározni.

(7) *  Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény szerinti felsőfokú szakképzés keretében hallgatói szerződés alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2) bekezdés szerint meghatározott alapcsökkentő tétel összegével, a (3)-(4) és (6) bekezdésben meghatározott módon csökkentheti.

5/A. § *  (1) Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképző iskola tanulójával kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével teljesíti a hozzájárulási kötelezettségét, az Szht. 8. § (1a) bekezdésében meghatározott kiegészítő csökkentő tételeket a (2)-(7) bekezdésben meghatározottak szerint veheti figyelembe.

(2) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés a) pontjában meghatározott - kizárólag az aktiválás évében igénybe vehető - beruházási kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente a tanulószerződéses tanulók éves létszáma átlagának és az alapnormatíva összege

a) 1-10 főt foglalkoztató kötelezett esetén 38%-ának,

b) 11-50 főt foglalkoztató kötelezett esetén 18%-ának,

c) 50 főnél többet foglalkoztató kötelezett esetén 9%-ának

a szorzata.

(3) A beruházási kiegészítő csökkentő tétel összege nem haladhatja meg a beruházás - a beruházáshoz nyújtott állami támogatás esetén a támogatás összegével csökkentett - összköltségének a mértékét, és évente legfeljebb 15 millió forint összegben vehető figyelembe.

(4) A beruházási kiegészítő csökkentő tétel számításánál a tanulók éves létszámának az átlagát - az 5. § (5)-(6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - a tanulók havi létszámának számtani átlaga alapján kell meghatározni.

(5) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott oktatói kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente és tanulónként az alapnormatíva összegének 21%-a.

(6) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott tanműhely-fenntartási kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente és tanulónként az alapnormatíva összegének 25%-a.

(7) Az (5)-(6) bekezdésben meghatározott kiegészítő csökkentő tétel éves és - szakképzési hozzájárulási előleg fizetése esetén - havi mértékének a megállapítása során az 5. § (3)-(6) bekezdését is alkalmazni kell.

6. § (1) *  Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szerinti gyakorlatigényes alapképzési szak, vagy duális képzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)-(4) bekezdésben meghatározott módon számított alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2) *  A gyakorlatigényes alapképzési szak, illetve duális képzés keretében gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóra vonatkozóan a gyakorlati képzési normatíva napi összegét az alapnormatíva összegének 100-zal történő elosztásával kell kiszámítani.

(3) *  A tárgyévre vonatkozó alapcsökkentő tétel éves összegét hallgatónként a (2) bekezdés szerinti gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyévben teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

(4) *  A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél a tárgyév 1-11. hónapjára vonatkozóan az alapcsökkentő tétel havi összegét hallgatónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyhónapban teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

7. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm rendelethez * 

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói

A B C D
Sorszám Szakképesítés Szakképesítésenkénti
Azonosító száma Megnevezése súlyszorzó
1. 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 1,5028
2. 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 1,8368
3. 55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző 0,7290
4. 55 621 01 0010 55 01 „Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens” 0,7290
5. 52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezet-gazda 1,1880
6. 54 850 02 0100 33 01 Agrárkörnyezetvédelmi ügyintéző 0,8100
7. 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus 1,0890
8. 54 621 02 0010 54 01 Agrárrendész 1,0890
9. 52 863 01 0100 33 01 Alapfokú katonai vezetőhelyettes I. 0,9900
10. 31 863 02 0100 31 01 Alapfokú katonai vezetőhelyettes II. 0,9900
11. 54 211 01 0000 00 00 Alkalmazott fotográfus 1,3662
12. 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 1,2420
13. 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus 1,3093
14. 55 621 03 0000 00 00 Állatorvosi asszisztens 1,2524
15. 54 621 03 0100 33 01 Állatorvosi, állategészségügyi szaksegéd 1,2524
16. 31 521 20 0010 31 01 Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó 1,2420
17. 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 1,3662
18. 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske) 1,3662
19. 31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés) 1,3662
20. 31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha) 1,3662
21. 54 621 03 0010 54 02 Állattenyésztő technikus 1,3776
22. 33 582 01 0100 21 01 Állványozó 1,2420
23. 52 720 01 0010 52 01 Általános asszisztens 1,1385
24. 54 211 08 0010 54 01 Általános festő 1,3662
25. 54 524 01 0100 31 01 Általános laboráns 0,9315
26. 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda 0,8100
27. 54 524 01 0010 54 01 „Általános vegyipari laboratóriumi technikus” 1,0247
28. 54 213 03 0100 31 01 Animációsfilm-rajzoló 1,0890
29. 33 523 03 0100 31 01 Antenna szerelő 1,2420
30. 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 0,7200
31. 54 723 01 0100 33 01 Ápolási asszisztens 1,0350
32. 33 723 01 1000 00 00 Ápolási asszisztens 1,1385
33. 54 723 01 0010 54 01 Ápoló 1,3915
34. 33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda 1,3068
35. 54 211 13 0010 54 01 Aranyműves 1,5028
36. 33 582 02 0100 31 01 Árnyékolástechnikai szerelő 1,2110
37. 54 212 01 0000 00 00 Artista 1,2110
38. 54 212 01 0001 54 01 Artista művész 1,1178
39. 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 0,7200
40. 33 543 01 0100 31 03 Asztalosipari gépkezelő 1,2420
41. 33 543 01 0100 21 01 Asztalosipari szerelő 1,2420
42. 55 341 01 0010 55 01 Audiovizuális szakasszisztens 0,9900
43. 51 525 01 0100 31 01 Autóbontó 0,9000
44. 31 841 01 0010 31 01 Autóbuszvezető 0,9108
45. 52 525 01 1000 00 00 Autóelektronikai műszerész 1,1385
46. 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó 1,6425
47. 51 525 01 0100 31 02 Autókarbantartó és -ápoló 0,9000
48. 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész 1,2524
49. 54 523 04 1000 00 00 Automatikai technikus 1,0890
50. 51 525 01 0100 21 01 Autómosógép-kezelő 0,9000
51. 51 525 01 1000 00 00 Autószerelő 1,2524
52. 51 525 01 0001 54 01 Autótechnikus 0,9900
53. 52 212 02 0100 33 01 Bábkészítő 1,2420
54. 52 212 02 0010 52 01 Bábszínész 1,2420
55. 55 343 01 0010 55 01 Banki szakügyintéző 0,8019
56. 52 303 01 0000 00 00 Banki-, befektetési termékértékesítő 0,8019
57. 31 541 01 0100 21 01 Baromfifeldolgozó 1,3662
58. 55 621 02 0010 55 01 Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus 0,9900
59. 31 541 01 0100 21 02 Bélfeldolgozó 1,3320
60. 33 582 02 0000 00 00 Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő 1,4801
61. 54 523 03 0010 54 01 Beszédátviteli rendszertechnikus 0,9900
62. 33 346 01 0001 52 01 Beszédleíró-gyorsíró 0,8019
63. 52 723 01 0100 33 01 Betegkísérő 0,9315
64. 31 582 15 0100 21 01 Beton- és vasbetonkészítő 1,3662
65. 31 521 11 0100 31 01 Bevontelektródás kézi ívhegesztő 1,6425
66. 52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő 1,1880
67. 52 621 01 0100 31 02 Biomasszaelőállító 1,1880
68. 52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő 1,1880
69. 54 861 01 0000 00 00 Biztonságszervező I. 0,7290
70. 54 861 01 0100 33 01 Biztonságszervező II. 0,7290
71. 52 343 02 0000 00 00 Biztosításközvetítő 0,8019
72. 31 543 04 0010 31 01 Bognár 1,5028
73. 31 541 01 0100 31 01 Bolti hentes 1,5028
74. 52 725 05 1000 00 00 Boncmester 1,1385
75. 54 541 01 0010 54 01 Bor- és pezsgőgyártó technikus 1,3688
76. 33 621 01 0000 00 00 Borász 1,5057
77. 55 621 01 0010 55 02 Bortechnológus 0,8019
78. 33 542 01 1000 00 00 Bőrdíszműves 1,3068
79. 54 542 01 0010 54 01 Bőrfeldolgozó-ipari technikus 1,1271
80. 54 211 02 0000 00 00 Bőrműves 1,4801
81. 31 542 02 0100 31 01 Bőrtárgykészítő 1,2420
82. 54 211 15 0010 54 01 Bronzműves és szoboröntő 1,5028
83. 33 582 03 1000 00 00 Burkoló 1,3662
84. 31 341 01 0010 31 01 Bútor- és lakástextil-eladó 1,3662
85. 52 341 05 0100 52 01 Bútor- és lakástextil-kereskedő 0,8019
86. 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos 1,5028
87. 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus 1,0247
88. 33 542 04 0100 31 01 Bútorkárpitos 1,2420
89. 54 211 03 0000 00 00 Bútorműves 1,3662
90. 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus 0,8910
91. 54 211 04 0100 52 01 Címfestő 1,2420
92. 33 542 02 1000 00 00 Cipész, cipőkészítő, cipőjavító 1,2420
93. 33 542 02 0100 31 01 Cipőfelsőrész-készítő 1,2420
94. 33 542 02 0100 21 01 Cipőösszeállító 1,2420
95. 54 725 02 0010 54 01 Citológiai szakasszisztens 1,2524
96. 54 211 13 0010 54 02 Cizellőr 1,5028
97. 54 541 01 0010 54 02 Cukoripari technikus 1,3688
98. 33 541 01 0100 31 01 Cukorkagyártó 1,3776
99. 33 811 01 1000 00 00 Cukrász 1,5028
100. 54 761 01 0000 00 00 Családpedagógiai mentor 1,0060
101. 54 723 01 0010 54 02 Csecsemő- és gyermekápoló 1,3688
102. 54 723 02 1000 00 00 Csecsemő- és gyermekápoló 1,3688
103. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó 1,0350
104. 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha-készítő 1,5028
105. 31 582 13 0100 31 01 Cserépkályha-készítő 1,2524
106. 31 215 02 0010 31 01 Csipkekészítő 1,2420
107. 33 541 01 0100 31 02 Csokoládétermék-gyártó 1,3776
108. 31 541 01 0100 21 03 Csontozó munkás 1,3662
109. 54 544 02 0100 31 01 Cső-távvezeték üzemeltető (olaj, gáz) 1,3068
110. 54 211 04 0000 00 00 Dekoratőr 1,2420
111. 54 581 01 0100 51 01 Digitálistérkép-kezelő 0,9900
112. 33 582 04 0100 31 03 Díszítő 1,3662
113. 54 211 08 0010 54 02 Díszítő festő 1,3662
114. 54 211 15 0010 54 02 Díszítő szobrász 1,5028
115. 54 211 05 0000 00 00 Díszlet- és jelmeztervező asszisztens 1,1385
116. 54 211 06 0000 00 00 Díszműkovács 1,2420
117. 33 622 01 1000 00 00 Dísznövénykertész 1,3776
118. 54 211 07 0000 00 00 Divat- és stílustervező 1,2420
119. 51 525 02 0010 51 01 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője 0,9108
120. 54 541 01 0010 54 03 Dohányipari technikus 1,0890
121. 31 622 01 0010 31 01 Dohánykertész 1,0890
122. 54 211 13 0010 54 03 Drágakőfoglaló 1,5028
123. 54 524 01 0010 54 02 „Drog és toxikológiai laboratóriumi technikus” 1,0247
124. 31 582 09 0100 31 01 Duguláselhárító 1,5028
125. 33 541 02 0100 21 01 Ecetgyártó 1,3776
126. 54 541 01 0010 54 04 Édesipari technikus 1,3688
127. 33 541 01 0000 00 00 Édesipari termékgyártó 1,5057
128. 54 725 03 0100 31 01 Egészségügyi laboráns 1,2524
129. 31 521 11 0100 31 02 Egyéb eljárás szerinti hegesztő 1,6425
130. 52 521 02 0100 31 01 Egyéb műanyagtermék gyártó 1,2524
131. 33 521 01 1000 00 00 Elektromechanikai műszerész 1,3662
132. 31 522 01 0000 00 00 Elektromos gép- és készülékszerelő 1,3662
133. 31 522 05 0100 31 01 Elektronikai gyártósori műszerész 1,3662
134. 33 522 05 0000 00 00 Elektronikai műszerész 1,3662
135. 34 522 05 1000 00 00 Elektronikai műszerész 1,3662
136. 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus 1,3662
137. 54 523 03 0010 54 02 Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszertechnikus 0,9900
138. 54 523 03 0010 54 03 Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus 0,9900
139. 54 725 02 0010 54 02 Elektronmikroszkópos szakasszisztens 1,2524
140. 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyiáru-eladó 1,2420
141. 52 341 05 0100 52 02 Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő 0,8019
142. 54 541 01 0010 54 05 Élelmiszer-higiénikus 1,3688
143. 54 521 05 0010 54 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus 1,2319
144. 54 521 05 0100 33 01 Élelmiszeripari gépszerelő, karbantartó 1,5028
145. 54 524 01 0100 31 02 Élelmiszeripari laboráns 0,9315
146. 55 621 01 0010 55 03 Élelmiszeripari menedzser 0,7290
147. 54 524 01 0100 31 03 Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns 0,9315
148. 54 524 01 0010 54 03 „Élelmiszerminősítő laboratóriumi technikus” 1,0247
149. 33 541 02 0100 31 01 Élesztőgyártó 1,3776
150. 33 541 07 0100 21 01 Elsődleges tejkezelő 1,3662
151. 54 347 01 0010 54 01 Emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző 0,8748
152. 54 850 01 0010 54 01 Energetikai környezetvédő 0,8100
153. 55 810 01 0010 55 01 Energetikai mérnökasszisztens 0,7290
154. 31 582 09 0010 31 01 Energiahasznosító berendezés szerelője 1,5028
155. 31 582 15 0100 31 01 Építési kisgépkezelő 1,3662
156. 55 810 01 0010 55 02 Építettkörnyezetmérnök-asszisztens 0,7290
157. 31 582 15 0100 21 02 Építményvakoló kőműves 1,3662
158. 54 543 01 0000 00 00 Építőanyag-ipari technikus 0,7200
159. 31 521 03 0000 00 00 Építő- és szállítógép-szerelő 1,5028
160. 31 582 07 0010 31 01 Épület- és építménybádogos 1,3662
161. 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos 1,5028
162. 31 582 15 0100 21 03 Épületfalazó kőműves 1,3662
163. 54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus 0,9801
164. 54 582 01 0000 00 00 Épületgépész technikus 0,9801
165. 31 582 10 0000 00 00 Épületlakatos 1,5028
166. 31 582 10 0100 31 01 Épületmechanikai szerelő 1,5028
167. 31 623 01 0100 21 01 Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító 0,8821
168. 31 521 01 0010 31 01 Erdészeti gépszerelő, gépjavító 1,5028
169. 31 521 20 0010 31 02 Erdészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó 1,3662
170. 31 623 01 0100 31 01 Erdészeti növényvédő 1,0890
171. 31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás 1,5057
172. 54 623 01 0000 00 00 Erdésztechnikus 1,2319
173. 55 623 01 0000 00 00 Erdőgazda 0,9900
174. 54 525 02 0010 54 01 Erdőgazdasági gépésztechnikus 1,2319
175. 31 623 01 0100 21 02 Erdőművelő 0,9900
176. 31 623 01 0100 31 02 Erdőőr 0,8910
177. 54 541 01 0010 54 06 Erjedés- és üdítőitalipari technikus 1,3688
178. 33 541 02 0000 00 00 Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó 1,5057
179. 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus 1,3776
180. 55 343 01 0010 55 02 Értékpapírpiaci szakügyintéző 0,8019
181. 51 213 01 0010 51 01 Eseményrögzítő 1,1880
182. 31 521 09 0100 31 01 Esztergályos 1,6425
183. 31 521 09 0001 31 01 Esztergályos 1,7794
184. 52 811 02 0100 31 01 Étkezdés 0,9720
185. 55 345 01 0010 55 01 Európai uniós üzleti szakügyintéző 0,7128
186. 33 621 02 0100 21 01 Ezüstkalászos gazda 1,3068
187. 54 211 13 0010 54 04 Ezüstműves 1,5028
188. 33 543 01 0100 31 01 Fa- és bútoripari gépkezelő 1,2420
189. 33 543 01 0100 21 02 Faesztergályos 1,2420
190. 54 543 02 0010 54 02 Fafeldolgozó technikus 1,0247
191. 33 543 01 0100 21 03 Faipari alapmegmunkáló 1,2420
192. 55 810 01 0010 55 03 Faipari terméktervező 0,7290
193. 55 810 01 0010 55 04 Faipari termelésszervező 0,8019
194. 33 622 01 0100 31 01 Faiskola termesztő 0,9900
195. 33 622 01 0100 21 01 Faiskolai munkás 1,0890
196. 31 215 02 0010 31 02 Fajátékkészítő 1,5028
197. 31 623 01 0100 31 03 Fakitermelő 1,2524
198. 31 582 08 0100 31 01 Famegmunkáló 1,3662
199. 31 215 02 0010 31 03 Faműves 1,5028
200. 55 524 01 0000 00 00 Farmakológus szakasszisztens 1,0890
201. 33 543 01 0100 31 02 Fatermékgyártó 1,2420
202. 31 215 02 0010 31 04 Fazekas 1,5028
203. 54 841 01 0100 31 01 Fedélzetmester belvízi hajón 0,7920
204. 31 863 01 0000 00 00 Fegyverműszerész 1,3776
205. 33 542 05 0010 33 04 Fehérnemű-készítő 1,5028
206. 55 524 02 0010 55 01 Felületvédelmi technológus 1,2524
207. 54 211 13 0010 54 05 Fémműves 1,5028
208. 55 810 01 0010 55 07 Fémtechnológiai asszisztens 0,7290
209. 52 213 01 1000 00 00 Fényképész és fotótermék-kereskedő 1,1880
210. 33 542 05 0001 33 01 Férfi alkalmi- és korhű ruhakészítő 1,5028
211. 33 542 05 0010 33 02 Férfi szabó 1,5028
212. 52 725 02 0100 31 01 Fertőtlenítő sterilező 1,1385
213. 33 582 04 1000 00 00 Festő, díszítő, mázoló és tapétázó 1,3662
214. 33 521 04 0100 31 01 Festőberendezés kezelője 1,5028
215. 51 213 01 0010 51 02 Filmlaboráns 1,1880
216. 31 521 08 0100 31 01 Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő 1,5028
217. 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész 1,3776
218. 52 813 01 0010 52 01 Fitness-wellness asszisztens 0,9315
219. 54 544 02 0100 31 02 Fluidumkitermelő 1,1979
220. 54 544 02 0010 54 01 Fluidumkitermelő technikus 0,7920
221. 33 815 01 1000 00 00 Fodrász 1,1178
222. 52 720 01 0010 52 02 Fogászati asszisztens 1,3776
223. 31 521 09 0100 31 02 Fogazó 1,6425
224. 54 724 01 1000 00 00 Fogtechnikus 1,6281
225. 55 810 02 0000 00 00 Fogyasztóvédelmi szakasszisztens 0,7290
226. 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 1,1385
227. 31 521 11 0100 31 03 Fogyóelektródás hegesztő 1,6425
228. 31 521 11 0100 31 03 Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő 1,6425
229. 52 841 04 0010 52 01 Forgalmi szolgálattevő 0,7290
230. 33 543 11 0010 33 02 Formacikk-gyártó 1,5028
231. 54 581 01 0100 51 02 Fotogrammetriai kiértékelő 0,9900
232. 54 321 01 0100 52 01 Fotóriporter 1,1385
233. 54 581 01 0010 54 01 Földmérő és térinformatikai technikus 0,9900
234. 54 581 01 0100 51 03 Földügyi számítógépes adatkezelő 0,9900
235. 33 541 07 0100 31 01 Friss és tartós tejtermékek gyártója 1,5028
236. 52 521 02 0100 31 02 Fröccsöntőgép-kezelő 1,1385
237. 52 343 02 0010 52 01 Független biztosításközvetítő 0,8019
238. 52 343 02 0010 52 02 Függő biztosításközvetítő 0,8019
239. 54 724 01 0001 54 01 Fülilleszték-készítő 1,3455
240. 31 582 08 0100 21 01 Fűrészipari gépkezelő 1,3662
241. 31 521 09 0100 31 03 Fűrészipari szerszámélező 1,6425
242. 31 622 01 0100 21 01 Fűszernövény-termesztő 1,1385
243. 33 521 04 0100 31 02 Galvanizáló 1,5028
244. 31 582 21 0001 31 02 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő 1,3776
245. 52 522 09 0000 00 00 Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész 1,3776
246. 33 621 02 1000 00 00 Gazda 1,8368
247. 55 343 01 0010 55 03 Gazdálkodási menedzserasszisztens 0,8019
248. 55 346 02 0010 55 01 Gazdasági idegen nyelvű menedzser 0,8748
249. 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 0,7290
250. 31 582 09 0010 31 02 Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő 1,5028
251. 31 521 11 0100 31 04 Gázhegesztő 1,6425
252. 54 544 02 0010 54 02 Gázipari technikus 0,7920
253. 54 544 01 0010 54 01 Geológiai technikus 0,8910
254. 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító 1,5028
255. 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártástechnológiai technikus 1,0890
256. 31 521 08 0100 21 01 Gépi felületelőkészítő és -tisztító 1,5028
257. 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló 2,0076
258. 31 582 15 0100 31 02 Gépi vakoló 1,3662
259. 55 810 01 0010 55 05 Gépipari mérnökasszisztens 0,7290
260. 33 346 01 0100 31 01 Gépíró 0,8748
261. 33 346 01 0100 31 02 Gépíró, szövegszerkesztő 0,8748
262. 31 525 07 0010 31 01 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus 1,6425
263. 31 525 06 0000 00 00 Gépjármű-mechatronikus 1,6425
264. 52 525 01 0100 52 01 Gépjárműriasztó-szerelő 1,0350
265. 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 2,0076
266. 54 523 03 0010 54 04 Gerinchálózati rendszertechnikus 0,9900
267. 54 762 02 0010 54 01 Gerontológiai gondozó 1,1385
268. 52 725 02 0100 33 01 Gipszmester 1,1385
269. 31 215 01 0000 00 00 Gipszmintakészítő 1,3662
270. 54 622 01 0100 31 01 Golfpálya-fenntartó 0,9900
271. 31 622 01 0100 21 02 Gombatermesztő 1,0890
272. 33 543 02 0100 31 01 Gumikeverék készítő 1,3776
273. 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 0,7545
274. 54 723 01 0100 52 01 Gyakorló ápoló 1,0350
275. 31 521 08 0100 21 02 Gyártósori munkás 1,5028
276. 31 215 02 0010 31 05 Gyékény-, szalma- és csuhéjtárgykészítő 1,1178
277. 54 761 02 0100 33 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 1,0247
278. 54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens 1,1385
279. 54 726 01 0100 51 01 Gyógyfoglalkoztató 1,0350
280. 52 726 01 0010 52 01 Gyógymasszőr 1,1385
281. 55 621 02 0010 55 02 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó 0,9900
282. 31 622 01 0100 21 03 Gyógynövénytermesztő 1,3776
283. 54 140 01 0000 00 00 Gyógypedagógiai asszisztens 0,9315
284. 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 1,0247
285. 54 524 02 0100 33 01 Gyógyszer-készítménygyártó 1,1385
286. 52 720 01 0010 52 03 Gyógyszertári asszisztens 1,1385
287. 33 811 03 0100 31 01 Gyorséttermi- és ételeladó 1,2296
288. 33 811 04 0100 33 01 Gyorséttermi- és ételeladó 1,2296
289. 52 213 03 0100 31 01 Gyorsnyomdai gépkezelő 1,1385
290. 33 541 04 0100 21 01 Gyorspékségi sütő és eladó 1,0800
291. 33 541 06 0100 21 01 Gyümölcsfeldolgozó 1,3068
292. 33 541 02 0100 31 02 Gyümölcspálinka-gyártó 1,5057
293. 31 622 01 0010 31 02 Gyümölcstermesztő 1,1385
294. 54 841 01 0000 00 00 Hajózási technikus 0,7920
295. 31 541 01 0100 21 04 Halfeldolgozó 1,3662
296. 52 841 04 0100 52 01 Hálókocsikalauz 0,8100
297. 55 810 01 0010 55 06 Hálózati informatikus 0,7290
298. 54 212 04 0010 54 01 Hangkultúra szak 0,9222
299. 54 213 02 0100 51 01 Hangmester 1,0247
300. 54 521 04 0100 52 01 Hangosító 0,7970
301. 54 215 01 0010 54 01 „Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)” 1,3662
302. 54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus 1,0247
303. 54 761 02 0100 31 01 Házi időszakos gyermekgondozó 1,1385
304. 31 521 08 0010 31 02 Háztartási gépgyártó 1,5028
305. 31 521 14 0100 31 01 Háztartásigép-szerelő 1,5028
306. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő 2,0076
307. 31 521 11 1000 00 00 Hegesztő 2,0076
308. 31 521 11 0100 31 05 Hegesztő-vágó gép kezelője 1,6425
309. 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló 1,3662
310. 54 582 02 0010 54 01 Hídépítő és -fenntartó technikus 0,7920
311. 31 853 06 0100 31 01 Hidroforkezelő 1,2524
312. 52 342 01 0100 52 01 Hirdetési ügyintéző 0,7128
313. 52 341 07 0100 31 01 Hírlapárus, trafikos 0,7290
314. 54 725 02 0010 54 03 Hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens 1,2524
315. 52 863 01 1000 00 00 „Honvéd tiszthelyettes I. (az ágazat megjelölésével)” 1,5057
316. 31 863 02 0000 00 00 „Honvéd tiszthelyettes II. (az ágazat megjelölésével)” 1,5057
317. 52 521 02 0100 31 03 „Hőre keményedő műanyagok feldolgozója” 1,1385
318. 55 621 02 0010 55 03 Hulladékgazdálkodási technológus 1,3688
319. 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 0,9315
320. 54 541 01 0010 54 07 Hús- és baromfiipari technikus 1,3093
321. 31 541 01 1000 00 00 Húsipari termékgyártó 1,5028
322. 31 582 21 0100 31 01 Hűtéstechnikai hálózatszerelő 1,5028
323. 33 522 02 0000 00 00 Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó 1,5028
324. 31 582 21 0010 31 01 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 1,5028
325. 54 582 06 0010 54 02 Hűtő-klíma technikus 0,9801
326. 31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő 1,3776
327. 33 541 06 0100 21 02 Hűtőipari munkás 1,3662
328. 54 346 01 0010 54 01 Idegen nyelvi titkár 0,8019
329. 55 812 01 0010 55 01 Idegenforgalmi szakmenedzser 0,8019
330. 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető 0,7452
331. 55 213 01 0010 55 01 Idegennyelvi kommunikátor 0,8910
332. 55 762 01 0000 00 00 Ifjúságsegítő 0,7290
333. 54 481 02 0010 54 01 Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő 0,8100
334. 54 481 02 0010 54 02 Információrendszer-elemző és -tervező 0,8100
335. 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózat-telepítő és -üzemeltető 0,8910
336. 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész 0,8910
337. 55 481 02 0000 00 00 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező 0,8100
338. 54 481 04 0010 54 02 Infostruktúra-menedzser 0,7290
339. 54 581 01 0100 52 01 Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző 0,9900
340. 54 481 02 0010 54 03 Internetes alkalmazás-fejlesztő 0,8100
341. 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor 0,8910
342. 33 543 02 0010 33 03 Ipari gumitermék előállító 1,5028
343. 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus 0,7290
344. 31 543 02 0000 00 00 Ipari nemesfém-megmunkáló 1,5711
345. 33 524 01 0100 31 01 Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője 1,5028
346. 31 582 07 0010 31 02 Ipari szigetelő-bádogos 1,3662
347. 31 521 08 0100 21 03 Iparitermék-bontó 1,5028
348. 33 346 01 1000 00 00 Irodai asszisztens 0,8748
349. 54 346 01 0010 54 02 Iskolatitkár 0,8019
350. 54 481 03 0010 54 03 IT biztonságtechnikus 0,8910
351. 54 347 01 0010 54 02 IT helpdesk ügyfélkapcsolati szakügyintéző 0,8748
352. 54 481 03 0010 54 04 IT kereskedő 0,8100
353. 31 525 02 1000 00 00 Járműfényező 1,6425
354. 31 525 05 0010 31 01 Járműfényező 1,6425
355. 31 521 28 0000 00 00 Járműipari fémalkatrész-gyártó 1,5028
356. 31 525 05 0010 31 02 „Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó” 1,6425
357. 31 525 05 0010 31 03 „Járműkarosszéria készítő, szerelő” 1,6425
358. 54 212 03 0010 54 01 Jazz-énekes 0,9222
359. 54 212 03 0010 54 02 Jazz-zenész (a hangszer megjelölésével) 1,0247
360. 52 841 04 0100 52 02 Jegyvizsgáló 0,7200
361. 33 346 01 0001 52 02 Jegyzőkönyvvezető 0,8019
362. 55 346 01 0000 00 00 Jogi asszisztens 0,7290
363. 52 343 02 0010 52 03 Jogvédelmi biztosításközvetítő 0,8019
364. 52 344 05 0010 52 01 Jövedéki ügyintéző 0,7290
365. 33 522 04 0100 21 01 Kábelszerelő 1,2420
366. 31 543 04 0010 31 02 Kádár 1,5028
367. 31 543 04 0000 00 00 Kádár, bognár 1,5028
368. 31 582 13 0000 00 00 Kályhás 1,3662
369. 31 582 13 0100 31 02 Kandallóépítő 1,2524
370. 54 212 02 0010 54 01 Kántor-énekvezető 0,9222
371. 54 212 02 0010 54 02 Kántor-kórusvezető 0,9222
372. 54 212 02 0010 54 03 Kántor-orgonista 1,0247
373. 31 582 09 0100 31 02 Karbantartó, csőszerelő 1,5028
374. 31 582 21 0100 31 02 Karbantartó, csőszerelő 1,5028
375. 31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos 1,6425
376. 31 525 05 0010 31 04 Karosszérialakatos 1,6425
377. 33 542 04 1000 00 00 Kárpitos 1,2420
378. 33 541 01 0100 31 03 Kávé- és pótkávégyártó 1,3177
379. 52 341 07 0100 51 01 Kazetta- és lemezeladó, -kölcsönző 0,7290
380. 33 541 01 0100 31 04 Keksz- és ostyagyártó 1,3776
381. 33 541 02 0100 31 03 Keményítőgyártó 1,3776
382. 33 814 01 0000 00 00 Kéményseprő 1,5028
383. 33 814 01 0100 31 01 Kéményseprő 1,1178
384. 31 522 03 0100 31 01 Kéményszerelő 1,3776
385. 33 814 01 0000 00 00 Kéményvizsgáló 1,2420
386. 54 211 09 0010 54 02 Képgrafikus 1,1178
387. 55 725 01 0010 55 01 Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens 1,3776
388. 55 140 01 0000 00 00 Képzési szakasszisztens 0,7545
389. 54 211 10 0100 33 01 Kerámiakészítő 1,6281
390. 54 211 10 0000 00 00 Keramikus 1,5028
391. 33 525 01 0010 33 01 Kerékpárszerelő 1,2420
392. 31 521 14 0100 31 02 Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő 1,5028
393. 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 0,7128
394. 52 341 04 1000 00 00 Kereskedelmi ügyintéző 0,7128
395. 31 521 14 0000 00 00 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő 1,5028
396. 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő 0,8019
397. 54 622 01 0100 33 01 Kertépítő 0,9900
398. 54 621 04 0010 54 01 Kertész és növényvédelmi technikus 1,2524
399. 31 521 01 0010 31 02 Kertészeti gépszerelő, gépjavító 1,5028
400. 31 521 20 0010 31 03 Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó 1,3662
401. 54 622 01 0100 31 02 Kertfenntartó 0,9900
402. 31 622 01 0100 21 04 Kerti munkás 0,9222
403. 33 541 03 0100 31 01 Keveréktakarmány-gyártó 1,0890
404. 31 215 02 0010 31 06 Kézi és gépi hímző 1,2420
405. 31 521 08 0100 31 02 Kézigépes megmunkáló 1,5028
406. 54 211 16 0010 54 01 Kézi nyomó 1,3662
407. 54 211 16 0010 54 02 Kézi szövő 1,3662
408. 54 211 16 0010 54 03 Kézműves 1,3662
409. 52 213 01 0000 00 00 Kiadványszerkesztő 0,9900
410. 55 345 01 0010 55 03 Kis- és középvállalkozási menedzser 0,7128
411. 51 341 01 0100 33 01 Kisgép- és műszakicikk-kölcsönző 0,8100
412. 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő 1,1385
413. 54 543 05 0001 54 01 Kishajóépítő és -karbantartó technikus 0,8910
414. 31 543 05 0000 00 00 Kishajóépítő, -karbantartó 1,3662
415. 31 543 05 0100 31 01 Kishajó-karbantartó 1,3662
416. 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 1,2110
417. 54 212 04 0010 54 02 „Klasszikus zenész (a hangszer megjelölésével)” 1,1385
418. 51 525 02 0100 31 01 Kocsivizsgáló 0,8910
419. 55 810 01 0010 55 07 Kohómérnök asszisztens 0,7290
420. 33 541 06 0100 31 01 Konzervgyártó 1,3068
421. 33 811 03 0100 21 01 Konyhai kisegítő 1,2110
422. 33 521 04 0000 00 00 Korrózió elleni védőbevonat készítője 1,5028
423. 54 521 02 0000 00 00 Korrózióvédelmi technikus 0,7920
424. 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, modern táncos 1,2110
425. 31 21 502 0100 21 01 Kosárfonó 1,2420
426. 31 21 502 0010 31 07 Kosárfonó és fonottbútor-készítő 1,1178
427. 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 1,2420
428. 52 815 01 1000 00 00 Kozmetikus 1,2420
429. 31 582 14 0100 31 01 Kőfaragó, épületszobrász 1,3662
430. 31 582 14 0000 00 00 Kőfaragó, műköves és épületszobrász 1,3662
431. 55 344 01 0010 55 02 Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző 0,7290
432. 31 582 15 1000 00 00 Kőműves 1,6698
433. 55 810 01 0010 55 08 Könnyűipari mérnökasszisztens 0,7290
434. 52 341 06 0000 00 00 Könyvesbolti eladó 0,7290
435. 31 527 01 0000 00 00 Könyvkötő 1,2524
436. 54 211 11 0000 00 00 Könyvműves 1,3662
437. 54 850 01 0010 54 03 „Környezetvédelmi berendezés üzemeltetője” 0,9315
438. 54 524 01 0010 54 05 „Környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi technikus” 1,0247
439. 54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi méréstechnikus 0,8100
440. 54 211 15 0010 54 03 Kőszobrász 1,2420
441. 31 521 09 0100 31 04 Köszörűs 1,6425
442. 31 521 09 0001 31 02 Köszörűs 1,7794
443. 31 527 01 0100 31 01 Kötészeti gépkezelő 1,1385
444. 31 521 18 0000 00 00 Kötő- és varrógép műszerész 1,1385
445. 52 523 02 1000 00 00 Közlekedésautomatikai műszerész 1,1385
446. 52 523 02 0001 54 01 Közlekedésautomatikai technikus 0,9900
447. 52 861 06 0010 52 04 Közlekedési rendőr 1,3093
448. 55 345 03 0000 00 00 Közösségi-civil szervező 0,7290
449. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő 1,5028
450. 31 582 21 0010 31 02 Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő 1,5028
451. 52 861 06 0010 52 02 Közrendvédelmi-rendőr 1,3093
452. 31 525 07 0010 31 02 Közúti gépjárműépítő, szerelő 1,6425
453. 52 841 01 0010 52 01 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7200
454. 52 341 07 0000 00 00 Kultúrcikk-kereskedő 0,7290
455. 55 345 01 0010 55 04 Külgazdasági üzletkötő 0,7128
456. 54 341 01 0000 00 00 Külkereskedelmi üzletkötő 0,7128
457. 54 544 01 0010 54 02 Külszíni bányaipari technikus 0,8910
458. 52 621 02 1000 00 00 Laborállat-tenyésztő és -gondozó 1,1979
459. 33 542 05 0100 21 02 Lakástextil-készítő 1,2420
460. 52 214 01 0000 00 00 Lakberendező 1,1385
461. 54 211 13 0010 54 06 Lánckészítő 1,5028
462. 54 321 01 0100 52 02 Lapkiadói újságíró-szerkesztő munkatársa 1,0350
463. 52 725 01 0000 00 00 Látszerész és fotócikk-kereskedő 1,1880
464. 52 841 01 0010 52 02 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7290
465. 54 841 02 1000 00 00 Légiutas-kísérő 0,8019
466. 31 522 03 0100 31 02 Légtechnikai hálózat szerelő 1,3776
467. 31 582 21 0100 31 03 Légtechnikai hálózatszerelő 1,5028
468. 31 522 03 0000 00 00 Légtechnikai rendszerszerelő 1,3776
469. 31 521 24 0100 31 01 Lemezlakatos 1,5711
470. 52 522 05 0010 52 01 Létesítményi energetikus 0,8100
471. 31 621 04 0100 31 01 Lóápoló és gondozó 1,2524
472. 55 345 02 0010 55 01 „Logisztikai műszaki menedzserasszisztens” 0,7290
473. 54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző 0,7200
474. 31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő 1,3776
475. 52 812 02 0000 00 00 Lovastúra-vezető 1,3776
476. 54 212 04 0010 54 03 Magánénekes 0,9222
477. 54 582 03 1000 00 00 Magasépítő technikus 0,8019
478. 54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus 0,8019
479. 54 541 01 0010 54 08 Malom- és keveréktakarmány-ipari technikus 1,3688
480. 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklámügyintéző 0,7128
481. 31 521 09 0100 31 05 Marós 1,6425
482. 31 521 09 0001 31 03 Marós 1,7794
483. 51 521 01 0000 00 00 Másoló- és irodagép műszerész 1,1385
484. 54 841 01 0100 21 01 Matróz belvízi hajón 0,7920
485. 54 841 01 0100 31 02 Matróz-gépkezelő belvízi hajón 0,7920
486. 33 582 04 0100 21 01 Mázoló, lakkozó 1,3662
487. 55 810 01 0010 55 09 Mechatronikai mérnökasszisztens 0,7290
488. 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész 1,3915
489. 52 523 03 0100 31 01 Mechatronikai szerelő 1,2420
490. 54 523 05 1000 00 00 Mechatronikai technikus 1,1385
491. 31 523 01 0000 00 00 Mechatronikus-karbantartó 1,6425
492. 55 213 02 0010 55 01 Média moderátor 0,9900
493. 55 341 01 0010 55 02 Médiatechnológus asszisztens 0,9900
494. 52 522 05 0010 52 02 Megújuló energiaforrás energetikus 0,8100
495. 54 544 02 0010 54 03 Megújúlóenergia-gazdálkodási technikus 0,9108
496. 33 582 03 0100 31 02 Melegburkoló és parkettás 1,3662
497. 54 582 04 1000 00 00 Mélyépítő technikus 0,8019
498. 54 582 04 0000 00 00 Mélyépítő technikus 0,8019
499. 54 544 02 0100 31 03 Mélyfúró 1,1979
500. 54 544 02 0010 54 04 Mélyfúró technikus 0,7920
501. 54 544 01 0010 54 03 Mélyművelési bányaipari technikus 0,8910
502. 55 621 01 0010 55 04 Ménesgazda 0,9900
503. 52 841 01 0100 33 01 Menetjegyellenőr 0,8748
504. 52 841 01 0100 52 01 Menetjegypénztáros 0,8748
505. 52 723 01 0000 00 00 Mentőápoló 1,2524
506. 31 521 07 0100 31 01 Mérlegműszerész 1,3776
507. 33 541 05 0100 21 01 Mézeskalács-készítő 1,3068
508. 31 812 01 0100 31 01 Mezőgazdasági gazdaasszony 1,5028
509. 54 525 02 0010 54 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus 1,2319
510. 31 521 01 0010 31 03 Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító 1,5711
511. 55 621 02 0010 55 04 Mezőgazdasági laboratóriumi szakasszisztens 1,0890
512. 54 524 01 0010 54 06 Mezőgazdasági laboratóriumi technikus 1,0247
513. 55 621 01 0010 55 05 Mezőgazdasági menedzserasszisztens 0,7290
514. 33 621 02 0100 21 02 Mezőgazdasági munkás 1,0800
515. 55 621 01 0010 55 06 „Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens” 0,7290
516. 54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus 1,1979
517. 54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó 0,9900
518. 33 622 01 0100 31 02 Mikroszaporító 1,1385
519. 55 213 02 0000 00 00 Moderátor 0,9900
520. 33 541 03 0000 00 00 Molnár 1,3776
521. 31 623 01 0100 21 03 Motorfűrész-kezelő 1,1979
522. 33 525 01 0010 33 02 Motorkerékpár-szerelő 1,1385
523. 54 213 03 0000 00 00 Mozgóképi animációkészítő 1,1880
524. 54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző 0,7452
525. 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző 0,7200
526. 33 542 05 0100 21 03 Munkaruha- és védőruha-készítő 1,2420
527. 55 810 01 0010 55 15 Munkavédelmi mérnökasszisztens 0,7290
528. 54 211 12 0010 54 01 Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő 1,1385
529. 54 211 12 0010 54 02 Múzeumi preparátor 1,3776
530. 52 521 02 0100 31 04 Műanyag hegesztő, hőformázó 1,3776
531. 31 582 09 0100 31 03 Műanyagcső-szerelő 1,5028
532. 52 521 02 0100 31 05 Műanyagextruder-kezelő 1,3776
533. 52 521 02 0000 00 00 Műanyag-feldolgozó 1,3776
534. 54 581 02 0000 00 00 Műemlékfenntartó technikus 0,8019
535. 54 215 01 0000 00 00 Műemlékfenntartó technikus 0,8019
536. 31 582 14 0100 31 02 Műkőkészítő 1,3662
537. 55 810 01 0010 55 10 Műszaki informatikai mérnökasszisztens 0,7290
538. 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus 0,7290
539. 31 341 01 0010 31 03 Műszakicikk eladó 1,3662
540. 51 341 01 0000 00 00 Műszakicikk-kereskedő 0,8100
541. 54 211 12 0010 54 03 Műtárgyvédelmi asszisztens 1,1385
542. 52 725 02 0100 33 02 Műtőssegéd 1,2524
543. 52 725 02 0010 52 02 Műtőtechnikus 1,3776
544. 52 725 02 1000 00 00 Műtőtechnikus 1,3776
545. 31 582 17 0100 31 01 Nádtetőkészítő 1,3662
546. 31 215 02 0010 31 10 Nemezkészítő 1,2420
547. 55 345 01 0010 55 05 „Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző” 0,7128
548. 31 215 02 0010 31 11 Népi bőrműves 1,3662
549. 54 212 05 0010 54 01 Népi énekes 1,0247
550. 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 1,2110
551. 54 212 05 0010 54 02 Népzenész (a hangszer megjelölésével) 1,2524
552. 33 542 05 0001 33 02 Női alkalmi- és korhű ruhakészítő 1,5028
553. 33 542 05 0010 33 03 Női szabó 1,5028
554. 33 622 01 0100 31 03 Növényházi dísznövénytermesztő 1,1385
555. 33 541 06 0100 31 02 Növényolaj-gyártó 1,3068
556. 31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó 1,5711
557. 54 621 04 0100 31 01 Növénytermesztő 1,1979
558. 54 621 04 0010 54 02 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus 1,2524
559. 55 621 02 0010 55 05 Növénytermesztő és növényvédő technológus 0,9900
560. 54 621 04 0100 31 02 Növényvédő és méregraktár-kezelő 1,0890
561. 54 850 01 0010 54 05 Nukleáris energetikus 0,8100
562. 52 213 03 0100 31 02 Nyomdai gépkezelő 1,1385
563. 52 213 03 1000 00 00 Nyomdai gépmester 1,1385
564. 54 213 05 0000 00 00 Nyomdaipari technikus 1,2524
565. 54 213 05 0100 51 01 Nyomóforma-készítő 1,1385
566. 33 541 06 0100 21 03 Olajütő 1,3068
567. 31 725 01 0000 00 00 Optikai üvegcsiszoló 1,5028
568. 52 341 07 0100 51 02 Óra-ékszer és díszműáru eladó 0,7290
569. 33 521 07 0000 00 00 Órás 1,1385
570. 51 542 01 0010 51 01 Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő 1,2524
571. 51 542 01 0010 51 02 Ortopédiai műszerész 1,2524
572. 55 725 01 0010 55 02 Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus 1,3776
573. 54 523 02 0000 00 00 Orvosi elektronikai technikus 1,1385
574. 54 725 03 1000 00 00 Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens 1,3776
575. 31 521 07 0100 31 02 Orvosi műszerész 1,3776
576. 54 523 02 0100 52 01 Orvostechnikai elektroműszerész 1,1385
577. 52 621 01 0100 33 01 Ökogazda 1,1880
578. 55 621 02 0010 55 06 Ökológiai gazdálkodó 1,0890
579. 54 521 03 0010 54 01 Öntőtechnikus 0,9801
580. 52 212 03 0000 00 00 Pantomimes 1,0060
581. 31 812 01 0000 00 00 Panziós, falusi vendéglátó 1,5028
582. 52 341 07 0100 31 02 Papír, írószer eladó 0,7290
583. 54 622 01 0000 00 00 Parképítő és -fenntartó technikus 1,1979
584. 33 582 03 0100 31 03 Parkettás 1,3662
585. 54 622 01 0100 21 01 Parkgondozó 1,0800
586. 52 140 01 0000 00 00 Pedagógiai asszisztens 0,7545
587. 33 541 04 0000 00 00 Pék 1,5057
588. 33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász 1,5057
589. 55 343 01 0010 55 04 Pénzügyi szakügyintéző 0,8019
590. 52 344 01 0000 00 00 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 0,7290
591. 33 621 01 0100 21 01 Pincemunkás 1,3776
592. 33 811 02 1000 00 00 Pincér 1,1178
593. 33 582 04 0100 21 02 Plakátragasztó 1,2110
594. 54 523 04 0100 52 01 PLC programozó 1,1880
595. 31 341 01 0010 31 04 Porcelán- és edényáru-eladó 1,2420
596. 33 215 01 0010 33 01 Porcelánfestő 1,6281
597. 54 211 14 0000 00 00 Porcelánfestő és -tervező asszisztens 1,2420
598. 33 215 01 0010 33 02 Porcelánkészítő 1,6281
599. 52 841 02 0000 00 00 Postai ügyintéző 0,7290
600. 55 343 01 0010 55 05 Projektmenedzser-asszisztens 0,8019
601. 54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző 0,7290
602. 54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó 1,1385
603. 52 725 04 1000 00 00 Radiográfus 1,3776
604. 54 321 01 0100 52 03 Rádióműsor-szerkesztő munkatársa 1,1385
605. 54 321 01 0010 54 01 Rádióműsor-vezető, konferanszié 1,1178
606. 54 762 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 1,1385
607. 54 726 01 1000 00 00 Rehabilitációs tevékenység terapeuta 1,0350
608. 55 345 01 0010 55 06 Reklámszervező szakmenedzser 0,7128
609. 52 813 01 0001 54 01 „Rekreációs mozgásprogram-vezető (a szakirány megjelölésével” 0,8384
610. 55 346 03 0000 00 00 Rendészeti asszisztens 0,8019
611. 52 525 02 1000 00 00 Repülőgépműszerész 1,0247
612. 52 525 03 0000 00 00 Repülőgépsárkány-szerelő 1,1385
613. 52 525 04 1000 00 00 Repülőgép-szerelő 1,0247
614. 52 525 04 0001 54 01 Repülőgéptechnikus 0,9900
615. 52 841 03 0000 00 00 Repülőtéri földi kiszolgáló 0,9000
616. 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus 1,0247
617. 31 341 01 0010 31 05 Ruházati eladó 1,2420
618. 52 341 05 0100 52 03 Ruházati kereskedő 0,8019
619. 33 541 07 0100 31 02 Sajtkészítő 1,3068
620. 55 213 01 0010 55 03 Sajtótechnikus 0,9900
621. 33 541 06 0100 21 04 Savanyító 1,3068
622. 55 621 02 0010 55 07 Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus 0,9900
623. 31 582 14 0100 31 03 Sírkőkészítő 1,3662
624. 33 541 02 0100 31 04 Sörgyártó 1,5057
625. 52 813 01 0010 52 02 Sportedző (sportág megjelölésével) 0,9315
626. 55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor 0,8910
627. 52 726 01 0010 52 02 Sportmasszőr 1,1385
628. 52 813 01 0100 33 01 Sportoktató (sportág megjelölésével) 0,9315
629. 31 543 08 0000 00 00 Sportszerjavító 1,2420
630. 52 813 02 0000 00 00 Sportszervező, -menedzser 0,7290
631. 52 462 01 1000 00 00 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 0,7290
632. 54 541 01 0010 54 09 Sütő- és cukrászipari technikus 1,3688
633. 33 541 04 0100 21 02 Sütőipari munkás 1,3068
634. 33 622 01 0100 31 04 Szabadföldi dísznövénytermesztő 1,1385
635. 54 345 05 0000 00 00 Szabványügyi menedzser 0,7128
636. 33 811 03 1000 00 00 Szakács 1,5028
637. 52 841 01 0010 52 03 Szállítmányozási ügyintéző 0,7200
638. 31 812 01 0100 21 01 Szállodai szobaasszony 1,5028
639. 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftver-üzemeltető 0,8910
640. 52 347 03 0100 31 01 Számítógépes adatrögzítő 0,8748
641. 54 211 04 0100 52 02 Számítógépes dekoratőr 1,1178
642. 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló 0,8910
643. 54 481 03 0010 54 05 Számítógéprendszer-karbantartó 0,8100
644. 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, -karbantartó 1,1979
645. 55 343 01 0010 55 06 Számviteli szakügyintéző 0,8019
646. 31 541 01 0100 31 02 Szárazáru készítő 1,4157
647. 31 582 23 1000 00 00 Szárazépítő 1,2420
648. 33 582 02 0100 21 01 Szárazépítő 1,2420
649. 33 541 04 0100 21 03 Száraztésztagyártó 1,3068
650. 52 347 02 0000 00 00 Személyes ügyfélszolgálati asszisztens 0,8019
651. 54 762 02 0010 54 03 Szenvedélybeteg-gondozó 1,1385
652. 52 853 02 0010 52 01 Szennyvíztechnológus 0,8100
653. 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 1,9203
654. 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 1,9203
655. 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő 2,0076
656. 33 521 08 1000 00 00 Szerszámkészítő 2,0076
657. 33 521 04 0100 31 03 Szervesbevonat-készítő 1,5028
658. 33 541 02 0100 33 01 Szesz- és szeszesitalgyártó 1,5057
659. 31 542 02 0100 21 01 Szíjgyártó 1,2420
660. 31 542 02 1000 00 00 Szíjgyártó és nyerges 1,3662
661. 33 521 08 0100 31 01 Szikraforgácsoló 1,6425
662. 33 541 02 0100 31 05 Szikvízgyártó 1,3068
663. 31 521 25 1000 00 00 Színesfém-feldolgozó 1,5028
664. 54 521 03 0010 54 02 Színesfémkohászati technikus 0,9801
665. 52 212 02 0010 52 02 Színházi és filmszínész 1,2420
666. 55 213 02 0010 55 02 Színházi moderátor 0,9900
667. 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 1,2110
668. 54 521 04 0000 00 00 Színháztechnikus, szcenikus 0,7970
669. 54 521 04 0100 52 02 Színpadmester 0,7970
670. 33 582 04 0100 31 01 Szobafestő 1,3662
671. 54 762 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 1,1385
672. 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 1,3915
673. 54 762 02 0010 54 04 Szociális gondozó, szervező 1,1385
674. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző 1,1385
675. 54 481 02 0010 54 04 Szoftverfejlesztő 0,8100
676. 31 212 01 0010 31 01 „Szórakoztató zenész (hangszer és műfaj megjelölésével)” 1,1271
677. 33 522 01 0100 31 01 Szórakoztatóelektronikai műszerész 1,3662
678. 54 481 03 0010 54 06 Szórakoztatótechnikai műszerész 0,8100
679. 55 621 01 0010 55 07 Szőlész, borász szaktechnikus 1,3776
680. 31 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő 1,1385
681. 31 215 02 0010 31 08 Szőnyegszövő 1,2420
682. 33 622 01 0100 21 02 Szövettenyésztő 1,1385
683. 31 215 02 0010 31 09 Takács 1,2420
684. 33 582 04 0100 31 02 Tapétázó 1,3662
685. 54 541 01 0010 54 10 Tartósítóipari technikus 1,2524
686. 33 541 06 0000 00 00 Tartósítóipari termékgyártó 1,5028
687. 33 542 01 0100 21 01 Táskajavító 1,5028
688. 33 523 02 0000 00 00 Távközlési és informatikai hálózat-szerelő 1,2524
689. 54 481 04 0010 54 05 Távközlési informatikus 0,7290
690. 33 523 02 0100 31 01 Távközlési kábelszerelő 1,3662
691. 33 523 03 1000 00 00 Távközlési műszerész 1,1385
692. 54 347 01 0010 54 03 Távközlési ügyfélkapcsolati szakügyintéző 0,8748
693. 54 523 03 0100 31 01 Távközlési üzemeltető 0,9900
694. 31 841 01 0010 31 02 Tehergépkocsi-vezető 0,9108
695. 54 541 01 0010 54 11 Tejipari technikus 1,3093
696. 33 541 07 1000 00 00 Tejtermékgyártó 1,5028
697. 52 347 03 0100 31 02 Telefonkezelő, ügyféltájékoztató 0,8748
698. 52 347 03 0000 00 00 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens 0,8748
699. 55 481 03 0000 00 00 Telekommunikációs asszisztens 0,8100
700. 54 481 04 0010 54 06 Telekommunikációs informatikus 0,7290
701. 52 347 03 0100 52 01 Telemarketing asszisztens 0,8748
702. 54 851 01 0000 00 00 Települési környezetvédelmi technikus 0,8100
703. 54 851 01 0100 52 01 Települési környezetvédelmi ügyintéző 0,8100
704. 54 851 01 0100 51 01 Településüzemeltető és -fenntartó 0,8100
705. 55 341 01 0010 55 03 Televízióműsor gyártó szakasszisztens 0,9900
706. 54 321 01 0100 52 04 Televízióműsor-szerkesztő munkatársa 1,1385
707. 54 321 01 0010 54 02 Televízióműsor-vezető, konferanszié 1,1178
708. 54 622 01 0100 31 03 Temetőkertész 0,9900
709. 31 582 18 0100 21 01 Térburkoló 1,5028
710. 54 581 01 0100 52 02 Térinformatikai menedzserasszisztens 0,9900
711. 54 481 04 0010 54 07 Térinformatikus 0,9801
712. 54 581 01 0010 54 02 Térképésztechnikus 0,9900
713. 52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző 0,7290
714. 55 345 02 0010 55 02 „Terméktervező műszaki menedzserasszisztens” 0,7290
715. 54 850 02 0000 00 00 Természet- és környezetvédelmi technikus 0,8910
716. 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 0,8100
717. 55 810 01 0010 55 14 Területfejlesztési szakasszisztens 0,7290
718. 31 582 17 0000 00 00 Tetőfedő 1,3662
719. 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus 0,9315
720. 54 211 16 0010 54 04 Textilrajzoló és modelltervező asszisztens 1,2420
721. 33 542 05 0100 21 04 Textiltermék-összeállító 1,2420
722. 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 0,8748
723. 33 521 04 0100 31 04 Tűzihorganyzó 1,5028
724. 31 582 09 0100 31 04 Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó 1,5028
725. 54 321 01 0010 54 03 Újságíró I. 1,1178
726. 54 321 01 0100 52 05 Újságíró II. 0,9315
727. 54 812 02 0010 54 02 Utazásügyintéző 0,7128
728. 31 582 18 1000 00 00 Útépítő 1,5028
729. 54 582 02 0010 54 02 Útépítő és -fenntartó technikus 0,7920
730. 33 541 02 0100 31 06 Üdítőital- és ásványvízgyártó 1,5057
731. 54 346 01 0010 54 03 Ügyintéző titkár 0,8019
732. 31 543 09 0000 00 00 Üvegcsiszoló 1,2524
733. 54 211 17 0100 52 01 Üvegfestő, ólmozottüveg készítő 1,3662
734. 54 211 17 0000 00 00 Üvegműves 1,5028
735. 54 347 01 0010 54 04 Üzleti kommunikációs szakügyintéz 0,8748
736. 55 345 01 0010 55 07 Üzleti szakmenedzser 0,7128
737. 54 625 01 0100 31 01 Vadász, vadtenyésztő 1,2524
738. 54 625 01 0000 00 00 Vadgazdálkodási technikus 1,1979
739. 55 621 02 0010 55 08 Vadgazdálkodási technológus 0,9900
740. 31 541 01 0100 21 05 Vágóhídi munkás 1,3662
741. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző 0,7290
742. 52 344 05 0010 52 02 Vámügyintéző 0,7290
743. 31 521 18 0100 31 01 Varrógépműszerész 1,2420
744. 54 521 03 0010 54 03 Vaskohászati technikus 0,9801
745. 54 582 02 0010 54 03 Vasútépítő és -fenntartó technikus 0,7920
746. 52 841 04 0010 52 02 Vasúti árufuvarozási pénztáros 0,7290
747. 52 841 04 0001 54 01 Vasúti árufuvarozási technológus 0,7200
748. 52 841 04 0001 54 02 Vasúti forgalmi technológus 0,7290
749. 31 841 02 1000 00 00 Vasúti pályamunkás 1,3662
750. 52 841 04 0100 52 03 Vasúti raktárnok 0,7290
751. 52 841 04 0010 52 03 Vasúti személyfuvarozási pénztáros 0,7200
752. 52 841 04 0001 54 03 Vasúti személyfuvarozási technológus 0,6930
753. 51 525 02 0010 51 02 Vasúti villamos jármű szerelője 0,9108
754. 51 525 02 0010 51 03 Vasúti vontatott jármű szerelője 0,9108
755. 51 525 02 0001 54 01 Vasútijármű-technikus 0,8910
756. 55 810 01 0010 55 11 Vegyész mérnökasszisztens 0,7290
757. 33 524 01 1000 00 00 Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó 1,5028
758. 54 524 02 0100 33 02 Vegyianyaggyártó 1,1385
759. 55 810 01 0010 55 12 Vegyipari gépészmérnök-asszisztens 0,7290
760. 54 521 05 0010 54 02 Vegyipari gépésztechnikus 0,9801
761. 55 524 02 0010 55 02 Vegyipari méréstechnológus 1,0350
762. 54 524 02 1000 00 00 Vegyipari technikus 1,0247
763. 33 811 04 1000 00 00 Vendéglátó eladó 1,2296
764. 55 812 01 0010 55 02 Vendéglátó szakmenedzser 0,8019
765. 52 811 02 1000 00 00 Vendéglős 1,3776
766. 52 212 02 0010 52 03 Vers- és prózamondó előadóművész 1,2420
767. 54 215 02 0010 54 01 Vésnök (a tevékenység megjelölésével) 1,4801
768. 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 0,7200
769. 54 621 04 0100 31 03 Vetőmagtermesztő 1,1979
770. 54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus 1,0890
771. 54 521 04 0100 52 03 Világítástechnikus 0,7970
772. 55 810 01 0010 55 13 Villamosmérnök-asszisztens 0,7290
773. 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő 1,8368
774. 33 215 02 0100 31 01 Virágbolti eladó 1,0890
775. 33 215 02 0100 33 01 Virágdekoratőr 1,2524
776. 33 215 02 0100 33 02 Virágkereskedő 1,0781
777. 33 215 02 0100 31 02 Virágkötő 1,2296
778. 33 215 02 0000 00 00 Virágkötő, -berendező, virágkereskedő 1,2319
779. 31 582 21 0010 31 03 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő 1,5028
780. 54 582 05 0000 00 00 Vízépítő technikus 0,8910
781. 54 850 01 0010 54 06 Vízgazdálkodó 0,8100
782. 31 582 21 0001 31 05 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő 1,3776
783. 31 853 06 0100 31 02 Vízgépkezelő 1,2524
784. 52 841 01 0010 52 04 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7200
785. 54 582 05 0100 31 01 Víziközmű-építő 1,0890
786. 31 853 06 1000 00 00 Vízműkezelő 1,2524
787. 52 853 02 0010 52 02 Víztechnológus 0,8100
788. 54 853 01 0000 00 00 Vízügyi technikus 0,8910
789. 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő 1,5028
790. 31 521 11 0100 31 06 Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő 1,6425
791. 31 841 02 0100 21 01 Vonalgondozó 1,1880
792. 52 841 04 0100 31 01 Vonat fel- és átvevő 0,7290
793. 54 481 03 0010 54 07 Webmester 0,8100
794. 55 481 04 0000 00 00 Web-programozó 0,8100
795. 54 212 04 0010 54 04 Zeneelmélet-szolfézs szak 1,1385
796. 54 212 04 0010 54 05 Zeneszerzés szak 1,1385
797. 54 211 18 0000 00 00 Zománcműves 1,5028
798. 54 215 01 0100 52 01 Zongorahangoló 1,3662
799. 52 215 01 0100 31 01 Zongorahangoló 1,3662
800. 33 541 06 0100 21 05 Zöldségfeldolgozó 1,3068
801. 31 341 01 0010 31 06 Zöldség-gyümölcs eladó 1,3662
802. 31 622 01 0010 31 04 Zöldségtermesztő 1,3776

2. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelethez * 

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói

A B C D
Sorszám Szakképesítés Szakképesítésenkénti
Azonosító száma Megnevezése súlyszorzó
1. 3454301 Abroncsgyártó 1,5028
2. 3458201 Ács 1,8368
3. 5562101 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 1,0350
4. 3186301 Alapfokú katonai vezető-helyettes 0,9900
5. 5434404 Államháztartási ügyintéző 0,7200
6. 3162101 Állatgondozó 1,3662
7. 3562101 Állattartó szakmunkás 1,3662
8. 5462101 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 1,3776
9. 3152401 Általános laboráns 1,0350
10. 3272301 Ápolási asszisztens 1,1979
11. 5572301 Ápoló 1,3915
12. 3162102 Aranykalászos gazda 1,3068
13. 5521101 Aranyműves 1,5028
14. 5421201 Artista 1,2110
15. 3454302 Asztalos 1,5028
16. 2154301 Asztalosipari szerelő 1,2420
17. 3552201 Audio- és vizuáltechnikai műszerész 1,0800
18. 5452501 Autóelektronikai műszerész 1,1385
19. 3452101 Autógyártó 1,6425
20. 5452301 Automatikai technikus 1,0890
21. 5452502 Autószerelő 1,2524
22. 5552501 Autótechnikus 0,9900
23. 5452503 Avionikus 1,0247
24. 3121201 Bábkészítő 1,2420
25. 3458202 Bádogos 1,3662
26. 5454401 Bányaipari technikus 0,8910
27. 3154401 Bányaművelő 1,3068
28. 3581301 Belovagló 1,2870
29. 3172301 Betegkísérő 0,8384
30. 32 582 01 Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó 1,0890
31. 3152101 Bevontelektródás kézi ívhegesztő 1,6425
32. 3562102 Biogazdálkodó 1,1385
33. 3154101 Bolti hentes 1,4801
34. 5554101 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus 1,3688
35. 3154102 Borász 1,5028
36. 3454201 Bőrdíszműves 1,3068
37. 5454201 Bőrfeldolgozó-ipari technikus 1,1271
38. 3154201 Bőrtárgy készítő 1,2420
39. 5521102 Bronzműves és szoboröntő 1,5028
40. 5448101 CAD-CAM informatikus 0,9801
41. 3154202 Cipőfelsőrész-készítő 1,2420
42. 3154203 Cipőgyártó 1,2420
43. 3454202 Cipőkészítő 1,2420
44. 3552101 CNC gépkezelő 1,6425
45. 5554102 Cukor- és édesipari szaktechnikus 1,3688
46. 3481101 Cukrász 1,5028
47. 2181401 Családellátó 1,5028
48. 3185301 Csatornamű-kezelő 1,4157
49. 5572302 Csecsemő és gyermekápoló 1,3915
50. 2154101 Csontozó munkás 1,4157
51. 3158201 Csőhálózatszerelő 1,5028
52. 5421101 Dekoratőr 1,2420
53. 3581103 Diétás szakács 1,8368
54. 5521103 Díszítő festő 1,3662
55. 5521104 Díszlettervező 1,1385
56. 3421101 Díszműkovács 1,2420
57. 3462201 Dísznövénykertész 1,3776
58. 5421102 Divat- és stílustervező 1,1385
59. 5452504 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője 1,1385
60. 5552401 Drog- és toxikológiai technikus 1,1385
61. 3454101 Édesipari termékgyártó 1,5057
62. 32 720 01 Egészségfejlesztési segítő 0,9900
63. 5472001 Egészségügyi asszisztens 0,9900
64. 5421202 Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével) 1,0247
65. 3434101 Eladó 1,2420
66. 3452201 Elektromechanikai műszerész 1,3662
67. 3452202 Elektromos gép- és készülékszerelő 1,3662
68. 3162401 Elektromos halászgép kezelője 0,9900
69. 3152201 Elektronikai gyártósori műszerész 1,3662
70. 3452203 Elektronikai műszerész 1,3662
71. 5452302 Elektronikai technikus 1,2524
72. 3134101 Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó 1,2420
73. 5454101 Élelmiszeripari analitikus technikus 1,3688
74. 5452101 Élelmiszeripari gépésztechnikus 1,2319
75. 3154103 Élelmiszeripari laboráns 1,3776
76. 3454102 Élelmiszeripari szakmunkás 1,5028
77. 5454102 Élelmiszeripari technikus 1,0781
78. 3158202 Építményzsaluzat és fémállvány szerelő 1,3662
79. 3458203 Épület- és szerkezetlakatos 1,9203
80. 5458201 Épületgépész technikus 0,9801
81. 5462301 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus 1,2319
82. 5452102 Erdészeti gépésztechnikus 1,3688
83. 3462301 Erdészeti szakmunkás 1,5057
84. 2162301 Erdőművelő 0,9900
85. 5554103 Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus 1,2319
86. 5452201 Erősáramú elektrotechnikus 1,2524
87. 2154302 Faipari gépkezelő 1,2420
88. 5454301 Faipari technikus 1,0247
89. 3162301 Fakitermelő 1,2524
90. 3181101 Falusi vendéglátó 1,3068
91. 3154301 Famegmunkáló 1,2524
92. 5486301 Fegyverműszerész 1,5028
93. 3454203 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító 1,5028
94. 3152102 Felvonó karbantartó-szerelő 1,1271
95. 3454204 Férfiszabó 1,5028
96. 3172501 Fertőtlenítő-sterilező 0,9900
97. 5421103 Festő 1,3662
98. 3458204 Festő, mázoló, tapétázó 1,3662
99. 3452102 Finommechanikai műszerész 1,5028
100. 5481301 Fitness-wellness instruktor 0,9222
101. 3154402 Fluidumkitermelő 1,1979
102. 5454402 Fluidumkitermelő technikus 0,8910
103. 5581501 Fodrász 1,1178
104. 5472002 Fogászati asszisztens 0,9900
105. 5576201 Foglalkozás-szervező 1,0350
106. 5572401 Fogtechnikus 1,6281
107. 5472401 Fogtechnikus gyakornok 1,3776
108. 3152103 Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő 1,6425
109. 3154204 Fonó 1,3662
110. 3454303 Formacikk-gyártó 1,5028
111. 5481001 Fotográfus és fotótermék-kereskedő 1,1880
112. 5458101 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus 0,9900
113. 3152104 Fröccsöntő 1,3776
114. 3185302 Fürdőüzemi gépész 1,2524
115. 3558201 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő 1,5028
116. 3134102 Gázcseretelep-kezelő 0,8019
117. 3462101 Gazda 1,8368
118. 5448102 Gazdasági informatikus 0,8910
119. 3152105 Gázhegesztő 1,3068
120. 3134601 Gép- és gyorsíró, szövegszerkesztő 0,8019
121. 5452103 Gépgyártástechnológiai technikus 0,8910
122. 3452103 Gépi forgácsoló 2,0076
123. 3152106 Gépi kovács 1,5028
124. 3452502 Gépjármű mechatronikus 1,6425
125. 3484101 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus 1,6425
126. 3452501 Gépjárműépítő, szerelő 1,6425
127. 5576202 Gerontológiai gondozó 0,9315
128. 5421104 Grafikus 1,2420
129. 5454302 Gumiipari technikus 1,2524
130. 3154302 Gumikeverék-készítő 1,5028
131. 5421203 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével) 1,2420
132. 5272301 Gyakorló ápoló 1,3915
133. 5272302 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 1,3688
134. 5281501 Gyakorló fodrász 1,1178
135. 5272003 Gyakorló gyógyszertári asszisztens 1,1271
136. 5221501 Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) 1,3662
137. 5272502 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens 1,3776
138. 5272503 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens 1,1271
139. 5281502 Gyakorló kozmetikus 1,2420
140. 5272303 Gyakorló mentőápoló 1,2524
141. 5272504 Gyakorló szövettani asszisztens 1,3776
142. 3452105 Gyártósori gépbeállító 1,5028
143. 3176101 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 0,8384
144. 5476101 Gyermekotthoni asszisztens 0,9315
145. 3562201 Gyógy- és fűszernövénytermesztő 1,3776
146. 5472601 Gyógy- és sportmasszőr 1,2420
147. 5414001 Gyógypedagógiai segítő munkatárs 0,8384
148. 5552402 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 1,2524
149. 3152402 Gyógyszer-készítménygyártó 1,3776
150. 5572003 Gyógyszertári asszisztens 1,1385
151. 3181102 Gyorséttermi ételeladó 1,1178
152. 3154104 Gyümölcspálinka-gyártó 1,5028
153. 5484101 Hajózási technikus 0,8910
154. 3462401 Halász, haltenyésztő 1,3068
155. 5421301 Hangmester 1,0247
156. 5521501 Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) 1,2420
157. 3176102 Házi időszakos gyermekgondozó 0,9315
158. 3452106 Hegesztő 2,0076
159. 3152107 Hengerész 1,5028
160. 5458202 Hídépítő és -fenntartó technikus 0,8910
161. 5486302 Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével) 1,5057
162. 5586301 Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével) 1,5057
163. 3162402 Horgásztókezelő 0,9000
164. 3185101 Hulladékfeldolgozógép-kezelő 0,8910
165. 5585001 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus 0,8100
166. 2185101 Hulladékgyűjtő és -szállító 0,8910
167. 2185102 Hulladékválogató és -feldolgozó 0,8910
168. 5554104 Hús- és baromfiipari szaktechnikus 1,3776
169. 3454103 Húsipari termékgyártó 1,5028
170. 3154105 Húskészítmény gyártó 1,3068
171. 3458205 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 1,8368
172. 3558203 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő 1,5028
173. 5481201 Idegenvezető 1,0247
174. 5448103 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 0,9801
175. 5448104 Informatikai rendszergazda 0,8910
176. 3452104 Ipari gépész 2,0076
177. 3454304 Ipari gumitermék előállító 1,5028
178. 3152202 Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő 1,5028
179. 32 582 05 Ipari szigetelő bádogos 1,4157
180. 5434601 Irodai asszisztens 0,8019
181. 5448201 IT mentor 0,9801
182. 3452503 Járműfényező 1,6425
183. 3452107 Járműipari fémalkatrész-gyártó 1,5028
184. 3452504 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó 1,6425
185. 3452505 Járműkarosszéria készítő, szerelő 1,6425
186. 5421204 Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével) 1,0247
187. 5521105 Jelmeztervező 1,2420
188. 32 543 02 Kádár, bognár 1,4157
189. 3458206 Kályhás 1,3662
190. 3452506 Karosszérialakatos 1,6425
191. 3454205 Kárpitos 1,2420
192. 5572510 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens 1,3776
193. 3421102 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével) 1,6281
194. 5421105 Kerámiaműves 1,5028
195. 3152501 Kerékpárszerelő 1,1385
196. 5434101 Kereskedő 0,7128
197. 3162201 Kertépítő és -fenntartó 0,9900
198. 3462202 Kertész 1,3776
199. 5562201 Kertészeti szaktechnikus 1,3177
200. 2162201 Kerti munkás 0,8748
201. 3154205 Kesztyűs 1,3068
202. 3154106 Keveréktakarmány-gyártó 1,0890
203. 2154303 Kézi könyvkötő 1,2420
204. 5421302 Kiadványszerkesztő 0,9900
205. 5476102 Kisgyermekgondozó, -nevelő 0,9315
206. 3454305 Kishajóépítő, -karbantartó 1,0890
207. 3152203 Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h) 1,5028
208. 5421205 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) 1,1385
209. 5572511 Klinikai fogászati higiénikus 0,9900
210. 5572512 Klinikai laboratóriumi asszisztens 1,1271
211. 5452104 Kohászati technikus 1,0890
212. 2181101 Konyhai kisegítő 1,1178
213. 5521303 Korrektor 0,9900
214. 2121501 Kosárfonó 1,2420
215. 5581502 Kozmetikus 1,2420
216. 3458207 Kőfaragó, műköves és épületszobrász 1,3662
217. 3458208 Kőműves és hidegburkoló 1,6698
218. 3454306 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó 1,3662
219. 5485001 Környezetvédelmi technikus 0,8100
220. 5585002 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus 0,8100
221. 3154206 Kötő 1,0800
222. 5452303 Közlekedésautomatikai műszerész 1,1385
223. 3458209 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő 1,8368
224. 5484102 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7200
225. 5452401 Laboratóriumi technikus 1,0247
226. 2154201 Lakástextil-készítő 1,2420
227. 5521106 Lakberendező 1,1385
228. 5472501 Látszerész és fotócikk-kereskedő 1,1880
229. 5484103 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7217
230. 5558201 Létesítményi energetikus 0,9900
231. 2162101 Lóápoló és gondozó 1,2524
232. 5434501 Logisztikai ügyintéző 0,8748
233. 5481202 Lovastúra-vezető 1,3776
234. 3462102 Lovász 1,3776
235. 5458203 Magasépítő technikus 0,8019
236. 5554105 Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus 1,3776
237. 3484102 Matróz-gépkezelő 0,8910
238. 5452304 Mechatronikai technikus 1,2650
239. 3452301 Mechatronikus-karbantartó 1,2420
240. 5458204 Mélyépítő technikus 0,8019
241. 3154403 Mélyfúró 1,1979
242. 5576203 Mentálhigiénés asszisztens 1,0350
243. 5572311 Mentőápoló 1,1385
244. 2121502 Mézeskalács-készítő 1,3068
245. 3481102 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó 1,5028
246. 3452108 Mezőgazdasági gépész 1,6425
247. 5452105 Mezőgazdasági gépésztechnikus 1,5057
248. 3552102 Mezőgazdasági gépjavító 1,5057
249. 2162102 Mezőgazdasági munkás 1,0800
250. 5462102 Mezőgazdasági technikus 1,1979
251. 3454104 Molnár 1,3776
252. 2162302 Motorfűrész-kezelő 1,1979
253. 3452507 Motorkerékpár-szerelő 1,0350
254. 5421303 Mozgókép- és animációkészítő 1,1880
255. 3152108 Műanyag hegesztő 1,3776
256. 3452109 Műanyagfeldolgozó 1,3662
257. 5452106 Műanyagfeldolgozó technikus 1,1271
258. 3554301 Műbútorasztalos 1,3662
259. 5558202 Műemlékfenntartó technikus 0,8019
260. 3558204 Műemléki díszítőszobrász 1,0692
261. 3558205 Műemléki helyreállító 1,0692
262. 5448105 Műszaki informatikus 0,8910
263. 3134103 Műszakicikk-eladó 1,3662
264. 5552403 Műszeres analitikus 1,2524
265. 3154207 Nemszőtt-termék gyártó 1,0800
266. 3421501 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) 1,5028
267. 5421206 Népzenész (szakmairány megjelölésével) 1,2524
268. 5434502 Nonprofit menedzser 0,6930
269. 3454206 Női szabó 1,5028
270. 5562102 Növényvédelmi szaktechnikus 1,0781
271. 5585003 Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus 0,8100
272. 3158203 Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő 1,3068
273. 5421304 Nyomdaipari gépmester 1,1385
274. 3472501 Optikai üvegcsiszoló 1,3662
275. 5472602 Ortopédiai műszerész 1,5028
276. 5552304 Orvosi elektronikai technikus 1,1385
277. 5421106 Ötvös, fémműves 1,5028
278. 5421207 Pantomimes 1,0060
279. 32 543 03 Papírgyártó és -feldolgozó 1,0800
280. 5552404 Papíripari technikus 1,0247
281. 5458102 Parképítő és fenntartó technikus 1,1903
282. 2162202 Parkgondozó 1,0800
283. 3552103 Patkolókovács 1,5028
284. 5414002 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 0,7545
285. 3454105 Pék 1,5057
286. 5434301 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) 0,9000
287. 5434401 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 0,7200
288. 3481103 Pincér 1,1178
289. 5484109 Postai üzleti ügyintéző 0,8748
290. 5576204 Pszichiátriai gondozó 0,9315
291. 3134104 Raktáros 1,0800
292. 5476201 Rehabilitációs nevelő, segítő 0,9315
293. 3558206 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló 1,0692
294. 5452505 Repülőgépész 1,0247
295. 5452506 Repülőgépsárkány-szerelő 1,1385
296. 5454202 Ruhaipari technikus 1,0247
297. 3154107 Sajtkészítő 1,3068
298. 3158204 Sírkő és műkőkészítő 1,3662
299. 3581101 Sommelier 1,3776
300. 3154108 Sörgyártó 1,5028
301. 3554101 Speciális állatfeldolgozó 1,5711
302. 5481302 Sportedző (a sportág megjelölésével) 1,0247
303. 3181301 Sportoktató (a sportág megjelölésével) 1,0247
304. 5554106 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus 1,5057
305. 2154102 Sütőipari és gyorspékségi munkás 1,3662
306. 3481104 Szakács 1,5028
307. 5484104 Szállítmányozási ügyintéző 0,7200
308. 3134602 Számítógépes adatrögzítő 0,8019
309. 3148101 Számítógépes műszaki rajzoló 0,9801
310. 3452302 Számítógép-szerelő, karbantartó 1,1979
311. 3458210 Szárazépítő 1,2420
312. 5576205 Szenvedélybeteg gondozó 0,9315
313. 3452110 Szerszámkészítő 2,0076
314. 5521201 Színész II. 1,2420
315. 5452107 Színháztechnikus, szcenikus 1,3662
316. 2158201 Szobafestő 1,3662
317. 5421107 Szobrász 1,5028
318. 5476202 Szociális asszisztens 0,9315
319. 3476201 Szociális gondozó és ápoló 1,1385
320. 5476203 Szociális szakgondozó 0,9315
321. 5576206 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző 0,9315
322. 5421305 Szoftverfejlesztő 0,8910
323. 5421208 Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével) 1,1271
324. 3454106 Szőlész-borász 1,5028
325. 5572516 Szövettani asszisztens 1,3776
326. 3154208 Szövő 1,1880
327. 5421209 Táncos (szakmairány megjelölésével) 1,2110
328. 5554107 Tartósítóipari szaktechnikus 1,3688
329. 3152301 Távközlési és informatikai hálózatszerelő 0,9900
330. 5452305 Távközlési technikus 0,8100
331. 5554108 Tejipari szaktechnikus 1,3776
332. 3154109 Tejtermékgyártó 1,5028
333. 5585004 Települési környezetvédelmi szaktechnikus 0,8100
334. 5558103 Térképész szaktechnikus 0,9900
335. 5585005 Természetvédelmi szaktechnikus 0,8910
336. 3558207 Tetőfedő 1,2524
337. 5454203 Textilipari technikus 0,9315
338. 5421108 Textilműves 1,3662
339. 2154202 Textiltermék-összeállító 1,2420
340. 32 853 03 Tisztítás-technológiai szakmunkás 0,9720
341. 5481203 Turisztikai szervező, értékesítő 0,9801
342. 3158205 Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő 1,3662
343. 3458211 Útépítő 1,3776
344. 5458205 Útépítő és -fenntartó technikus 0,8910
345. 3154110 Üdítőital-ipari termékgyártó 1,3068
346. 5434602 Ügyviteli titkár 0,8019
347. 5421109 Üvegműves 1,5028
348. 5586302 Vadászpuska műves 1,5028
349. 2154103 Vágóhídi munkás 1,4157
350. 3454401 Vájár 2,0076
351. 5434402 Vállalkozási és bérügyintéző 0,7200
352. 5434403 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző 0,7200
353. 5458206 Vasútépítő és -fenntartó technikus 0,8910
354. 5484105 Vasútforgalmi szolgálattevő 0,7290
355. 5484106 Vasúti árufuvarozási ügyintéző 0,6930
356. 5484107 Vasúti személyszállítási ügyintéző 0,8100
357. 5452507 Vasúti villamos jármű szerelője 1,1385
358. 5452508 Vasúti vontatott jármű szerelője 1,1385
359. 5552503 Vasútijármű-technikus 0,8910
360. 3152403 Vegyianyaggyártó 1,2524
361. 5452402 Vegyipari technikus 1,0247
362. 5481101 Vendéglátásszervező-vendéglős 1,3776
363. 3481105 Vendéglátó eladó 1,0692
364. 3581102 Vendéglátó-üzletvezető 1,2524
365. 5558104 Vidékfejlesztési szaktechnikus 1,0890
366. 3452204 Villanyszerelő 1,8368
367. 3154111 Vincellér 1,4157
368. 3121501 Virágbolti eladó 1,1178
369. 3521502 Virágdekoratőr 1,1783
370. 3121502 Virágkötő 1,2296
371. 3421504 Virágkötő és virágkereskedő 1,3177
372. 3485301 Víz- és csatornaműkezelő 1,2524
373. 3458212 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő 1,8368
374. 5558203 Vízépítő technikus 0,8910
375. 5585006 Vízgazdálkodó szaktechnikus 0,8100
376. 3558208 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő 1,5028
377. 5484108 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó 0,7200
378. 3552501 Vizi sportmotor-szerelő 0,8100
379. 3185303 Vízkárelhárító 1,4801
380. 3185304 Vízműkezelő 1,4801
381. 5485301 Vízügyi technikus 0,8910
382. 3152109 Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő 1,6425
383. 3154112 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó 1,3068
384. 3562202 Zöldség- és gyümölcstermesztő 1,1385
385. 3158206 Zsaluzóács 1,5028