A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

13/2013. (VIII. 21.) HM rendelet

a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (2) bekezdés 27. pontjában, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (2) bekezdés f) pontjában és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (5) bekezdés q) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. *  családtag: az igényjogosult közös háztartásban élő házastársa, valamint vér szerinti, nevelt és örökbefogadott gyermeke 18. életévének betöltéséig, vagy ha közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben igazoltan nappali oktatás keretében tanulmányokat folytat, tanulmányainak befejezéséig, de legfeljebb 25. életéve betöltéséig, vagy életkorától függetlenül, ha az egészségi állapota miatt munkaképtelen, feltéve, hogy tartásáról az igényjogosult gondoskodik, vagy akiknek tartásához az igényjogosult igazoltan hozzájárul,

2. előszezon: a naptári év kezdetétől az iskolai tanév befejezését követő első turnusváltásig terjedő, naptári napban meghatározott időszak,

2a. * 

2b. *  félpanziós ellátás: vendégéjszakánként vacsorát és reggelit tartalmazó ellátás,

3. főszezon: az iskolai tanév befejezését követő első turnus első napjától az iskolai tanév kezdetét megelőző utolsó turnus utolsó napjáig terjedő, naptári napban meghatározott időszak,

4. *  honvédelmi szervezet: a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezet, valamint a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) fenntartói irányítása alá tartozó, a Hvt. 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetnek nem minősülő szakképző intézmény,

5. *  honvédségi nyugdíjas: a honvédelmi szervezettől nyugállományba vonult korábbi kormánytisztviselő, kormányzati ügykezelő (a továbbiakban együtt: kormánytisztviselő), köztisztviselő, közalkalmazott, honvédelmi alkalmazott, munkavállaló, vagy polgári alkalmazott, kinevezett polgári alkalmazott,

5a. *  igényjogosult: a 2. § (1) bekezdésében, a 3. § (1) bekezdésében, a 4. § (1) bekezdésében, a 6. § (1) bekezdésében, a 8. § (1) és (5) bekezdésében, a 11/A. § (6) bekezdésében, a 12. § (1) és (2) bekezdésében, a 15. § (1) bekezdésében, a 16. § (1) bekezdésében, a 18. § (1) bekezdésében, a 19. § (1), (2) és (3) bekezdésében felsorolt személyek,

5b. *  igénylő: az az igényjogosult, illetve nem igényjogosult, aki a szolgáltatást nyújtó szervezet szolgáltatásait igénybe veszi, vagy azt igénybe venni szándékozik,

5c. *  nem igényjogosult: az 5a. pontban fel nem sorolt igénylő,

6. * 

7. *  szolgáltatást nyújtó szervezet: a 2–11. §, a 16. § (1) bekezdés a) pontja, a 17. és a 18. § szerinti szolgáltatások esetén a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) regenerálódást és kiképzést végző szervezete, a 6. § (4) bekezdése, a 12–15. §, a 16. § (1) bekezdés b) pontja és a 18. § szerinti szolgáltatások esetén az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete, a 19. § szerinti szolgáltatások esetén az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete,

7a. *  teljes panziós ellátás: vendégéjszakánként ebédet, vacsorát és reggelit tartalmazó ellátás,

8. utószezon: a főszezon végétől a naptári év utolsó turnusának utolsó napjáig terjedő, naptári napban meghatározott időszak,

9. vendégéjszaka: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 30. pontja szerinti időtartam.

(2) *  Ahol e rendelet családtagot említ, azon érteni kell az igényjogosult élettársát is, ha élettársi viszonyát a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 18/A. §-a szerint igazolja.

2. A missziós regeneráló pihentetés

2. § (1) *  Fokozott megterheléssel járó külföldi szolgálatot követően egészségi, pszichikai és fizikai állapota helyreállításának elősegítése, fenntartása érdekében az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző és az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél a műveleti területről történő hazatérést követő 3 hónapon belül missziós regeneráló pihentetésen vesz részt az állomány tagja, ha műveleti területen teljesített szolgálatának időtartama eléri vagy meghaladja a 4 hónapot. A missziós regeneráló pihentetés alatt az állomány tagja mentesül a szolgálatteljesítési kötelezettség alól.

(2) A missziós regeneráló pihentetés időtartama 5 vendégéjszaka, amely lehetőség szerint kötelékben, elő- vagy utószezonban, indokolt esetben főszezonban a turnusváltásokhoz igazodva kerül végrehajtásra.

3. § *  (1) A missziós regeneráló pihentetésen a 2. § (1) bekezdése szerinti igényjogosult és családtagjai térítési díj nélkül vehetnek részt, teljes panziós ellátással.

(2) Ha az igényjogosult önhibájából lemondását a szolgáltatás igénybevétele tervezett első napját megelőző 15. napig írásban nem juttatja el a szolgáltatást nyújtó szervezetnek, vagy nem jelenik meg a missziós regeneráló pihentetésen, az 1. melléklet 1. vagy 2. pontja szerinti térítési díj 20%-át köteles megtéríteni.

3. A kondicionáló-kiképzési rendezvény

4. § (1) Egészségi állapotának megóvása, pszichikai és fizikai képességeinek, erőnlétének, mozgáskultúrájának fenntartása, fokozása érdekében kondicionáló-kiképzési rendezvényen vesz részt az állomány

a) harcászati repülőhajózó,

b) szállító repülőhajózó,

c) kiképző repülőhajózó,

d) harci- és szállító helikopterhajózó,

e) fedélzet-technikus,

f) ejtőernyős, és

g) búvár

beosztást betöltő tagja, térítési díj nélkül, az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetének mátraházai telephelyén, elő- vagy utószezonban, egybefüggő 13 vendégéjszaka időtartamban. * 

(2) A kondicionáló-kiképzési rendezvény a harcászati repülőhajózó állomány részére évente, a szállító repülőhajózó, a harci- és a szállító helikopterhajózó, a kiképző repülőhajózó, a fedélzet-technikus, az ejtőernyős, valamint a búvár állomány részére 2 évente, és lehetőség szerint téli időjárási viszonyok között kerül végrehajtásra, az (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti állomány esetén az állami célú légiközlekedésben folytatott szakszolgálati tevékenység repülőegészségi feltételeiről szóló 22/2005. (VI. 14.) HM–EüM együttes rendeletben meghatározott, érvényes repülőorvosi szakvélemény függvényében.

(3) A kiképzést az MH kiképzésért felelős szerv vezetője által jóváhagyott kiképzési terv alapján kell végrehajtani.

5. § (1) *  A megrendelő honvédelmi szervezet a kondicionáló-kiképzési rendezvény férőhelyére vonatkozó kérelmét a kiképzési-oktatási és regeneráló központok működési rendjéről, valamint a rekreációra és a regenerálódásra vonatkozó részletes szabályokról szóló miniszteri utasítás (a továbbiakban: miniszteri utasítás) szerinti nyomtatványon a tárgyévet megelőző év szeptember 5-ig – indokolt esetben a rendezvény előtt legalább 1 hónappal – a szolgálati út betartásával küldi meg az MH szolgáltatásokat koordináló szervezetének.

(2) Az igénybevételről az MH központi személyügyi szerv vezetője dönt az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete által a férőhely-gazdálkodási és igénybevételi tervek alapján összeállított tájékoztató alapján.

(3) Az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete az engedélyezett igényeket a kiképzési időszak kezdete előtt 6 héttel – indokolt esetben legalább 1 héttel – megküldi a megrendelő honvédelmi szervezetnek.

4. A katonai kiképzési és oktatási célú rendezvény

6. § (1) *  Szakmai felkészítés, képzés, továbbképzés, a parancsnoki állomány vezetői ismereteinek bővítése, fejlesztése, kiemelt hazai és nemzetközi gyakorlatok előkészítése és végrehajtása, valamint hazai és nemzetközi konferenciák lebonyolítása érdekében az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző, valamint az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél térítési díj megfizetése nélkül, katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényen való részvételre jogosult munkanapokon

a) a hivatásos és a szerződéses katona,

b) a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona,

c) * 

d) a honvéd altiszt-jelölt,

e) *  a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott, munkavállaló, és

f) azon gazdálkodó szervezet munkavállalója, amely állami tulajdonú részesedése felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a miniszter gyakorolja.

(1a) *  A katonai kiképzési és oktatási célú rendezvény a tárgyév első kiképzési napjától május 30-ig, valamint szeptember 15-től a tárgyév utolsó kiképzési napjáig terjedő időszakban szervezhető az (1) bekezdésben szereplő szervezeteknél.

(2) A katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényen részt vevő igényjogosult a szolgálat-teljesítési helyén vagy a munkahelyén mentesül a szolgálatteljesítési és a munkavégzési kötelezettség alól.

(3) *  A miniszter által vezetett minisztériummal (a továbbiakban: minisztérium) együttműködési megállapodást kötött érdekvédelmi, valamint országos hatáskörű honvédségi civil szervezetek (a továbbiakban: honvédségi érdekvédelmi- és civil szervezetek) az (1a) bekezdésben meghatározott időszakban a tagok részére szervezett, MH működését segítő katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényeit az 1. melléklet 2. és 3. pontja szerinti térítési díj ellenében a Honvéd Vezérkar Főnöke (a továbbiakban: HVKF) engedélyezi.

(3a) *  A honvédelem érdekében tevékenykedő, a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó civil szervezetek jelenlegi és volt tagjai, tisztségviselői részére az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete és az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete szolgáltatásainak igénybevételét a miniszter engedélyezi. A szolgáltatások az 1. melléklet 1., 1b., 1d., 2., 3. és 3a. pontjában meghatározott kedvezményes térítési díj megfizetésével vehetők igénybe.

(4) *  A HVKF az (1) bekezdés szerinti katonai kiképzési és oktatási célú rendezvény megtartását térítési díj nélkül, a (3) bekezdés szerinti katonai kiképzési és oktatási célú rendezvény megtartását az 1. melléklet 1. pontja szerinti térítési díj ellenében, az (1a) bekezdésben meghatározott időszakban az (1) bekezdésben szereplő szervezeteknél engedélyezheti. A HVKF az (1) bekezdés szerinti katonai kiképzési és oktatási célú rendezvény megtartását kivételesen az (1a) bekezdésben meghatározott időszaktól eltérő időpontban is engedélyezheti.

(5) *  A (3) bekezdés szerinti katonai kiképzési és oktatási célú rendezvények térítési díjára a 20. § (11) és (12) bekezdését is alkalmazni kell.

7. § A katonai kiképzési és oktatási célú rendezvények férőhelyének megrendelésére az 5. §-t alkalmazni kell azzal, hogy

a) a 6. § (3) bekezdése esetén megrendelőnek minősül a honvédségi érdekvédelmi és civil szervezet is,

b) *  a 6. § (3) bekezdése esetén a kérelmet a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon az MH központi személyügyi szerve részére a tárgyévet megelőző év szeptember 5-ig kell megküldeni, és

c) *  a 6. § (4) bekezdése esetén az engedélyezett igényeket az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetének és a megrendelőnek kell megküldeni.

5. A regeneráló pihenés

8. § (1) *  Az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél egészségi, pszichikai és fizikai állapotának fenntartása, helyreállítása érdekében, kérelemre regeneráló pihenésre jogosult

a) *  – a honvéd tisztjelölt kivételével – az állomány tagja, feltéve, hogy legalább 1 év szolgálati viszonnyal rendelkezik,

b) a legalább 6 hónap tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona, feltéve, hogy legalább 1 év önkéntes tartalékos szolgálati viszonnyal rendelkezik, és

c) *  az a) és a b) pont szerinti igényjogosult által történő igénybevételt követően fennmaradó szabad férőhely terhére a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló.

(2) Az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti igényjogosult a regeneráló pihenést az éves alap- és pótszabadsága terhére, a b) pont szerinti igényjogosult a katonai szolgálat teljesítését követő 3 hónapon belül, a rendelkezésre állás időszakában veheti igénybe.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl, regeneráló pihenésre jogosult az állomány tagja, valamint a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló akkor is, ha tartósan fennálló fokozott szolgálati, illetve munkaköri megterhelésből eredő kimerüléses állapota, vagy az emberi szervezet jelentős és tartós zavarát jelző tünetek észlelésekor – a súlyos állapot kifejlődésének megelőzése érdekében – azt a parancsnok vagy a vezető javasolja, és az állomány tagja legalább egy év szolgálati viszonnyal, a kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló a honvédelmi szervezetnél legalább egy év jogviszonnyal rendelkezik. A regeneráló pihenés szükségességét az állomány tagjánál a csapatorvos, a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló esetében a csapatorvos vagy a foglalkozás-egészségügyi alapellátást végző orvos igazolja. A csapatorvos vagy a foglalkozás-egészségügyi alapellátást végző orvos igazolása alapján az állomány tagja, valamint a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló – egészségi állapotának javítása érdekében – köteles részt venni a regeneráló pihenésen. A regeneráló pihenés időtartamára az állomány tagja, valamint a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló mentesül a szolgálatteljesítési és munkavégzési kötelezettség alól.

(3a) *  Ha a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott, munkavállaló jogviszonya a Hjt. 68/B. § (4) bekezdése alapján, egészségkárosodási keresetkiegészítésre való jogosulttá válásával egyidejűleg létesült, a (3) bekezdés szerinti egy éves időtartamba a jogviszony létesítését megelőzően szolgálati viszonyban töltött időt is be kell számítani.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti regeneráló pihenés az 1. melléklet 2. és 3. pontja szerinti térítési díj ellenében, a szabad férőhelyek számától függően, elsődlegesen főszezonban vehető igénybe. A (3) bekezdés szerinti regeneráló pihenés térítési díj nélkül elő- és utószezonban, vagy főszezonban szabad férőhely terhére is igénybe vehető. A (3) bekezdés szerinti regeneráló pihenés főszezonban a rekreáció igénybevétele iránti kérelem leadását követő egy hónapon belül, az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete által kijelölt, az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél vehető igénybe.

(5) *  A regeneráló pihenésen az igényjogosulttal együtt az 1. melléklet 1., 1b., 1d., 2., 3. és 3a. pontja szerinti térítési díj ellenében családtagjai, valamint 18. életévük betöltéséig unokái is részt vehetnek.

(6) * 

(7) *  Az MH Bánkon működő regenerálódást és kiképzést végző szervezete az (1) és a (3) bekezdés szerinti regeneráló pihenés céljából étkezési ellátás nélkül vehető igénybe.

9. § (1) *  A 8. § (1) bekezdés szerinti regeneráló pihenés időtartama

a) elő- és utószezonban nem korlátozott azzal, hogy ugyanazon MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetnél alkalmanként egybefüggően az adott évre kijelölt turnusokhoz igazodva legfeljebb 2 turnus, azaz 10 vendégéjszaka vehető igénybe, a második turnus a szabad férőhelyek terhére,

b) főszezonban az adott évre kijelölt turnusokhoz igazodva legfeljebb 2 turnus, azaz 10 vendégéjszaka vehető igénybe azzal, hogy a 2 turnus egybefüggően ugyanazon MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetnél nem vehető igénybe.

(1a) *  A 8. § (1) bekezdés szerinti regeneráló pihenés időtartamába be kell számítani a főszezonban igénybe vett, a 12–15. §-ban szereplő rekreációs szolgáltatások időtartamát, a belföldi gyermek rekreáció kivételével.

(1b) *  A 8. § (3) bekezdés szerinti regeneráló pihenés időtartama alkalmanként 5 vendégéjszaka

(2) *  El kell utasítani azon kérelmeket, amelyek nem felelnek meg az (1) bekezdés szerinti feltételeknek.

(3) Nem vehet részt regeneráló pihenésen, aki fertőző betegségben szenved. A mozgásában korlátozott családtag csak akkor veheti igénybe a regeneráló pihenést, ha ellátásáról, mozgatásáról családja gondoskodik.

(4) *  A regeneráló pihenésen a mozgásában korlátozott családtag mozgatásáról gondoskodó egy fő nem igényjogosult személy igényjogosulti térítési díj ellenében vehet részt.

10. § (1) A főszezoni regeneráló pihenésre igénybe vehető férőhely-kereteket az MH központi személyügyi szerve határozza meg az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete által a férőhely-gazdálkodási és igénybevételi terv alapján összeállított tájékoztató alapján.

(2) *  A fel nem használt férőhelyek leosztását – az MH központi személyügyi szerve felügyelete mellett – az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete végzi.

11. § (1) Az igényjogosult a 8. § (1) bekezdése szerinti regeneráló pihenés főszezonban történő igénybevétele iránti kérelmét, valamint a 8. § (3) bekezdése szerinti regeneráló pihenésre vonatkozó igényét a honvédelmi szervezetnél a 23. § (2) bekezdés b) pontja szerint kijelölt személyhez, a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon nyújthatja be a tárgyévben a szabad férőhelyek honvédelmi szervezetnél történő közzétételét követő március 20-ig.

(2) A regeneráló pihenés elő- és utószezonban történő igénybevétele esetén az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az igényjogosult a 8. § (1) bekezdése szerinti regeneráló pihenés iránti kérelmét, valamint a 8. § (3) bekezdése szerinti regeneráló pihenésre vonatkozó igényét a jogosultság megszerzését követően nyújthatja be.

(3) Amennyiben az igényjogosult a férőhelyek közzétételét követő időpontban válik jogosulttá a 8. § (3) bekezdése szerinti regeneráló pihenés igénybe vételére, az erre vonatkozó igényét az (1) bekezdés szerint, a jogosultság megszerzését követő bármely időpontban benyújthatja.

(4) * 

11/A. § *  (1) A 8. § (1) bekezdése szerinti állomány tagja részére különleges regeneráló pihenés biztosítható. A különleges regeneráló pihenésre a 8–11. §-ban meghatározott szabályokat a (2)–(8) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A különleges regeneráló pihenés biztosításának lehetőségét

a) *  a 8. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti állomány tekintetében a miniszter, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és a HVKF,

b) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vonatkozásában a 8. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti állomány tekintetében a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója

állapítja meg.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti döntés rendelkezhet arról, hogy a 8. § (1) bekezdése szerinti állomány tagja a honvédelmi szervezetek kiemelt feladataiban való részvételt követően

a) családtagjaival vagy

b) az a) pontban nem szereplő vér szerinti, örökbefogadott, mostoha- vagy nevelt gyermekkel a gyermek életkorától függetlenül, továbbá a vér szerinti, az örökbefogadó, a mostoha- vagy a nevelőszülővel, a testvérrel, vagy a mostohatestvérrel együtt

vehet részt a különleges regeneráló pihenésen.

(4) A különleges regeneráló pihenésre jogosultak körét a (2) bekezdés szerinti keretek között, a férőhelyek függvényében az állományilletékes parancsnok, a munkáltatói jogkört gyakorló vagy az általa kijelölt vezető javasolja.

(5) A különleges regeneráló pihenést az igényjogosult az MH regenerálódást és kiképzést végző vagy az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében veheti igénybe, a jogosultságot megalapozó feladatban való részvételt követően.

(6) *  A különleges regeneráló pihenést a (3) bekezdésben foglalt döntés esetén

a) az igényjogosult és a (3) bekezdés a) pontjában megnevezett személyek térítési díj megfizetése nélkül,

b) a (3) bekezdés b) pontjában felsorolt személyek az 1. melléklet 2. pontjában szereplő hétközi-hétvégi igényjogosulti térítési díj megfizetésével

vehetik igénybe.

(7) *  A különleges regeneráló pihenés elő-, utó- és főszezonban vehető igénybe, az adott évre kijelölt turnusok alapján.

(8) A különleges regeneráló pihenést a 8. § (1) bekezdése szerinti állomány tagja az éves alap- és pótszabadsága terhére veheti igénybe.

6. A rekreációs szolgáltatások

12. § (1) Az 1. melléklet 1. pontja szerinti térítési díj ellenében rekreációs szolgáltatás igénybe vételére jogosult

a) az állomány tagja, ha legalább 1 év szolgálati viszonnyal rendelkezik,

b) *  a legalább 6 hónap tényleges szolgálatot teljesített önkéntes tartalékos katona, ha legalább 3 év önkéntes tartalékos szolgálati viszonnyal rendelkezik,

c) a honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt, az utolsó tanévük megkezdése évének július 1-jétől,

d) *  a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott, munkavállaló, ha a honvédelmi szervezetnél legalább 1 év kormányzati szolgálati jogviszonnyal, honvédelmi alkalmazotti jogviszonnyal, illetve munkaviszonnyal rendelkezik,

e) *  azon gazdálkodó szervezet munkavállalója, amely állami tulajdonú részesedése felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a miniszter gyakorolja, ha legalább 1 év munkaviszonnyal rendelkezik, kivéve az önkéntes védelmi tartalékos katonát,

f) a Köztársasági Elnöki Hivatalnál foglalkoztatottak,

g) a nyugállományú katona, kivéve, ha a Hjt. 223. § (1) bekezdése szerint az egyenruha viselésére és a rendfokozat használatára méltatlanná válik,

h) a honvédségi nyugdíjas,

i) az MH nemzeti gondozottja,

j) *  az állomány elhunyt tagja, a nyugállományú katona, a honvédségi nyugdíjas özvegye vagy élettársa és árvaellátásra jogosult családtagja,

k) *  az állomány volt tagja, akit a miniszter rehabilitált és erre külön határozatban igényjogosultságot szerzett, valamint e személy özvegye, és

l) *  az MH személyi állományába tartozásra figyelemmel a „Közszolgálat halottjává”, illetve a „Honvédelmi szervezet saját halottjává” nyilvánított elhunyt özvegye, élettársa és árvaellátásra jogosult hozzátartozói,

m) *  a HVKF különös méltánylást érdemlő egyedi esetben – így különösen családi és vagyoni körülményeire tekintettel – alkalmanként, határozott időre megadott engedélyével az a legalább 20 évig honvédelmi szervezetnél vagy a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságnál foglalkoztatott személy, akinek a jogviszonya szervezeti átalakítás következtében szűnt meg,

n) *  az állományból kivált személy, aki szolgálati kötelmekkel összefüggő balesete vagy megbetegedése a szolgálat vagy a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenység, bátor helytállás, hősies magatartás tanúsítása során vagy azzal összefüggésben következett be, és ennek elismerésére a „Hazáért Érdemjelet” adományozták részére.

(2) A rekreációs szolgáltatáson az (1) bekezdés szerinti igényjogosult és családtagja, valamint unokája a 16. életévének betöltéséig az 1. melléklet 1. pontja szerinti térítési díj ellenében vehet részt.

(3) *  A rekreációs szolgáltatás az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében, elő-, utó- és főszezonban vehető igénybe, időtartama

a) *  elő-, utószezonban nem korlátozott, azzal, hogy az adott évre kijelölt turnusokhoz igazodva egybefüggően legfeljebb 2 turnus, azaz 14 vendégéjszaka vehető igénybe,

b) főszezonban az adott évre kijelölt turnusokhoz igazodva 1 turnus, azaz 7 vendégéjszaka, vagy

c) az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete által üzemeltetett Honvéd Kempingben a szervezet által közzétett tájékoztató szerinti időtartam.

(3a) *  El kell utasítani azon kérelmeket, amelyek nem felelnek meg a (3) bekezdés szerinti feltételeknek.

(4) *  A (3) bekezdést az (1) bekezdés b) és g)–m) pontja szerinti igényjogosultak esetén azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy főszezonban csak a szabad férőhely terhére jogosultak rekreációs szolgáltatás igénybevételére.

(5) *  Ha a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott, munkavállaló jogviszonya a Hjt. 68/B. § (4) bekezdése alapján, egészségkárosodási keresetkiegészítésre való jogosulttá válásával egyidejűleg létesült, az (1) bekezdés d) pontja szerinti időtartamba a jogviszony létesítését megelőzően szolgálati viszonyban töltött időt is be kell számítani.

13. § (1) *  A 20. § (11) és (12) bekezdését a rekreációs szolgáltatás térítési díjára is alkalmazni kell azzal, hogy az 1. melléklet 1. pontja szerinti térítési díj esetén félpanziós ellátást tartalmaz. Az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete az általa üzemeltetett Honvéd Kempingben étkezést nem biztosít.

(2) * 

(3) *  A térítési díjat banki átutalással vagy postai készpénz-átutalási megbízással a turnus első napját megelőző napig kell megfizetni az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete részére. Ha a térítési díj megfizetését az igénylő elmulasztja, a térítési díjat legkésőbb a turnus utolsó napján, a távozást megelőzően készpénzben vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel fizeti meg.

(4) *  A 10. §-t a rekreációs szolgáltatásra igénybe vehető férőhely-keretekre, és a fel nem használt férőhelyekkel való rendelkezésre is alkalmazni kell. Az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete által üzemeltetett Honvéd Kemping esetében nem kerülnek kialakításra férőhely keretek, az igényjogosultak közvetlenül az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezeténél jelentkezhetnek a Honvéd Kempingbe.

14. § (1) *  A 12. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti igényjogosult a főszezoni rekreáció igénybevétele iránti kérelmét a honvédelmi szervezetnél a 23. § (2) bekezdés b) pontja szerint kijelölt személyhez nyújthatja be, a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon, a tárgyév március 20-ig.

(2) *  A 12. § (1) bekezdés

a) g)–m) pontja szerinti igényjogosult elő-, utó- és főszezoni rekreáció igénybevétele iránti kérelmét a tárgyévet megelőző év november 1-ig a lakóhelye szerint illetékes katonai igazgatási szervhez a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon nyújthatja be, azzal, hogy a rekreációs szolgáltatások főszezoni igénybevétele a 12. § (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti igényjogosult által történő igénybevételt követően fennmaradó szabad férőhely terhére biztosítható,

b) f) pontja szerinti igényjogosult a főszezoni rekreáció igénybevétele iránti kérelmét a tárgyév március 20-ig, az MH központi személyügyi szervéhez a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon nyújthatja be.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben foglalt határidőt követően beérkezett kérelmek pótigényként kerülnek feldolgozásra.

(4) A 9. § (3) bekezdését a rekreáció igénybe vételére is alkalmazni kell.

(5) *  A 12. § (1) bekezdés a)–m) pontja szerinti igényjogosult az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete által üzemeltetett Honvéd Kemping igénybevétele iránti kérelmét közvetlenül az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete részére küldi meg, legalább az igénybevételt megelőzően egy héttel.

(6) *  A 12. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti igényjogosult elő- és utószezoni rekreáció igénybevétele iránti kérelmét az igénybevétel napját megelőző 21. napig az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetének küldi meg a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon.

(7) *  Az igénylő a Honvéd Kempingben lakókocsit, lakóautót az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetével kötött határozott időtartamú bérleti szerződés alapján tárolhat.

15. § (1) A belföldi gyermek rekreációt (a továbbiakban: gyermek rekreáció) az 1. melléklet 4. pontja szerinti térítési díj ellenében a 12. § (1) bekezdése szerinti igényjogosult vonatkozó jogszabályok szerint egészségileg alkalmas minősítéssel rendelkező gyermeke a 16. életévének betöltéséig veheti igénybe, első alkalommal abban az évben, amelyben a 8. életévét betölti.

(2) *  A gyermek rekreáció az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében, valamint az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerinti pedagógus felügyeletével főszezonban vehető igénybe.

(3) *  A gyermek rekreációra a 13. § (3) bekezdését, valamint a 9. § (3) bekezdését is alkalmazni kell.

7. A hétközi és a hétvégi pihenés

16. § (1) *  Kérelemre, egyénileg vagy csoportosan, hétközi vagy hétvégi pihenést vehet igénybe

a) az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetében a 12. § (1) bekezdés a)–k) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai, valamint unokája a 16. életévének betöltéséig, az 1. melléklet 2–3a. pontja szerinti térítési díj ellenében,

b) az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében a 12. § (1) bekezdése szerinti igényjogosult és családtagjai, az 1. melléklet 1. és 4. pontja szerinti térítési díj ellenében.

(2) *  A hétközi és a hétvégi pihenés az igényjogosult kérelme alapján kizárólag a rendelkezésre álló szabad férőhelyek függvényében, elő-, fő- és utószezonban vehető igénybe.

(3) *  A hétközi és a hétvégi pihenés térítési díjára a 20. § (11) és (12) bekezdését, az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében igénybe vett pihenés esetén a 20. § (6a) bekezdését is alkalmazni kell. A térítési díjat legkésőbb a szolgáltatás igénybe vételének utolsó napján, készpénzben, vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel kell megfizetni.

(4) *  Az igényjogosultak hétközi vagy hétvégi pihenés igénybevétele iránti kérelmüket a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon

a) *  az (1) bekezdés a) pontja esetén az igénybevétel napját megelőző 15. napig az MH szolgáltatásokat koordináló szervezetének, az igénybevétel napját megelőző 15 napon belül az MH középszintű vezető szerve által üzemeltetett MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetek szolgáltatásainak igénybevétele esetén az MH középszintű vezető szervének, az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete által üzemeltetett MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetek szolgáltatásainak igénybevétele esetén az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetnek,

b) *  az (1) bekezdés b) pontja esetén az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetének

küldik meg.

(4a) *  Az igényjogosultak, valamint az igényjogosulti körbe nem tartozó személyek hétközi vagy hétvégi pihenés igénybe vétele iránti kérelmüket az (1) bekezdés a) pontja esetén az MH középszintű vezető szervének, illetve az MH szolgáltatásokat koordináló szervezetnek küldik meg.

(5) *  Amennyiben a (4) és a (4a) bekezdés szerinti szolgáltatást nyújtó szervezetek a hétközi vagy a hétvégi pihenés kezdő napjáig nem tájékoztatják az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti szolgáltatást nyújtó szervezetet a szolgáltatás igényjogosult által történő igénybe vételének kezdő napjáról, az igényjogosult a szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó, a 12. § (1) bekezdés a)–k) pontja szerinti jogosultságát a hétközi vagy a hétvégi pihenés kezdő napján, a szolgáltatást nyújtó szervezetnél is igazolhatja.

(6) *  Az MH Bánkon működő regenerálódást és kiképzést végző szervezetében a hétközi és a hétvégi pihenés térítési díjának meghatározására az 1. melléklet 3a. pontját kell alkalmazni. A térítési díjat legkésőbb a 16. § (3) bekezdése szerint kell megfizetni.

(7) *  Az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében a szabad kapacitás terhére a nem igényjogosult az igényjogosulttal együtt, valamint önállóan is igénybe veheti a hétközi és hétvégi pihenést az 1. melléklet 1a. pontja szerinti térítési díj ellenében.

8. Heti pihentetés

17. § * 

9. A napi pihenés és intézménylátogatás

18. § (1) *  A 12. § (1) bekezdés a)–m) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében és az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetében, azok szabad kapacitása terhére, térítésmentesen napi pihenésre és intézménylátogatásra jogosultak. Napi pihenésre és intézménylátogatásra jogosult a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feltétellel rendelkező honvéd tisztjelölt is.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti jogosultság szállás igénybevétele nélkül az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete és az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete területére történő belépésre, és az általuk nyújtott szolgáltatások térítés ellenében történő igénybe vételére terjed ki. A Honvéd Kempingben napi pihenést és intézménylátogatást az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetének parancsnoka egyedi elbírálás alapján engedélyezhet. A Bujákon és Erdőbényén működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetében napi pihenést és intézménylátogatást egyedi esetekben az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetet üzemeltető katonai szervezet állományilletékes parancsnoka engedélyezhet.

(3) *  Az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete és az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete a területén történő parkolásért térítési díjat nem számít fel az (1) bekezdésben szereplő személyek részére.

(4) *  Az (1) bekezdésben nem szereplő személyek a (2) bekezdés szerint az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében a 1. melléklet 1d. pontja szerinti térítési díj ellenében jogosultak napi pihenésre és intézménylátogatásra.

(5) *  Az 1. melléklet 1d. pontja alkalmazásában az igényjogosult nem igényjogosult hozzátartozója a családtagnak nem minősülő hozzátartozó. E bekezdés alkalmazásában hozzátartozó az igényjogosult egyenes ágbeli rokona, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülője, és a testvére.

(6) *  Külön megállapodás alapján megrendelt rendezvény keretében érkező nem igényjogosult igénylőt a napi belépésre vonatkozó díjak nem terhelik.

10. A külföldi üdülési szolgáltatások

19. § (1) Külföldi csoportos csereüdülés, valamint nemzetközi csoportos üdülés igénybe vételére jogosult

a) *  a 12. § (1) bekezdés a), b), d) és f) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai, és

b) a fel nem használt férőhelyekre a 12. § (1) bekezdés e) és g)–k) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai

a minisztérium által kötött megállapodás alapján, külföldi katonai üdülőben. A nemzetközi csoportos üdülés igénybe vételére a Katonai Szociális Intézmények Szervezetének (a továbbiakban: CLIMS) keretében kerül sor.

(2) Külföldi egyéni üdülés igénybe vételére jogosult

a) *  a 12. § (1) bekezdés a), b), d) és f) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai,

b) a fel nem használt férőhelyekre a 12. § (1) bekezdés c), e) és g)–k) pontja szerinti igényjogosult és családtagjai

a külföldi féllel kötött megállapodásban meghatározott időtartamban.

(3) *  Külföldi gyermek üdülésen való részvételre jogosult – pedagógus felügyeletével –

a) a 12. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igényjogosult, és

b) *  a fel nem használt férőhelyekre a 12. § (1) bekezdés d) és g)–k) pontja szerinti igényjogosult

gyermeke. A résztvevők életkorát és az üdülés időtartamát nemzetközi keretszerződés határozza meg. A gyermek igényjogosultságát azon honvédelmi szervezet igazolja, amellyel az igényjogosult szülő szolgálati viszonyban, kormányzati szolgálati és honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban áll.

(4) Az (1) bekezdés szerinti üdülés térítési díját a 2. melléklet határozza meg, a (2) és a (3) bekezdés szerinti üdülés térítési díját a fogadó ország üdültetési szervezete állapítja meg.

(5) Az (1) és a (3) bekezdés szerinti szolgáltatások térítési díját a turnus első napját megelőző 15. napig postai készpénz-átutalási megbízással vagy banki átutalással az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete részére kell megfizetni, a (2) bekezdés szerinti szolgáltatás térítési díjának megfizetésével kapcsolatos szabályokat a fogadó ország üdültetési szervezete állapítja meg.

11. A térítési díj

20. § (1) *  Az igényjogosult az 1. melléklet 1–4. pontja és a 2. melléklet szerinti térítési díj ellenében vehet igénybe rekreációs, regeneráló és üdültetési szolgáltatást.

(2) *  A Honvédség személyi állományába, valamint a minisztérium kormánytisztviselői állományába tartozó igényjogosult térítési díjként – ide nem értve a 19. § szerinti üdülési szolgáltatásokat – a tárgyévet megelőző teljes évi jövedelmének egy tizenketted részének figyelembevételével a 3. mellékletben meghatározott százalékos mértékű kedvezményes térítési díj megfizetésére köteles. Jövedelem alatt a jogviszonyban folyósított illetmény- és illetményjellegű pénzbeli juttatásokat kell figyelembe venni. A 3. melléklet szerinti kedvezményes térítési díjat az igényjogosult családtagjára is érvényesíteni kell azzal, hogy ha az igényjogosult családtagja is igényjogosult, akkor ezen családtagra a rá vonatkozó mértékű kedvezményes térítési díjat kell alkalmazni.

(2a) *  Az igényjogosult – az Erdőbényén működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetében a 11/A. §-ban szereplő különleges regeneráló pihenés kivételével –

a) regeneráló pihenésen az 1. melléklet 2. pontja szerinti regeneráló pihenés térítési díj ellenében,

b) hétközi és hétvégi pihenésen az 1. melléklet 2. pontja szerinti hétközi és hétvégi

pihenés térítési díj ellenében vehet részt.

(2b) *  A (2a) bekezdés szerinti pihenést az igényjogosulttal együtt pihenő nem igényjogosult családtagok az 1. melléklet 2. pontja szerinti hétközi és hétvégi pihenés térítési díj 150%-a ellenében vehetik igénybe.

(2c) *  A nem igényjogosultak az Erdőbényén működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete szolgáltatásait az 1. melléklet 2a., 2b. pontja szerinti térítési díj ellenében vehetik igénybe.

(3) *  Nem kell térítési díjat fizetni az igényjogosult gyermeke, unokája 3 éves koráig, a gyermek, unoka 3 éves korától a 16. életévének betöltéséig az igényjogosult a térítési díj 60%-át köteles fizetni. Az igényjogosult gyermeke, unokája 16 éves korától 18. életévének betöltéséig, vagy ha közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben igazoltan nappali oktatás keretében tanulmányokat folytat, tanulmányainak befejezéséig, de legfeljebb 25. életéve betöltéséig az igényjogosult a térítési díj 80%-át köteles fizetni.

(3a) *  Nem kell térítési díjat fizetni az igényjogosult harmadik gyermeke és további gyermekei után a gyermekek 18. életévéig, ha az igényjogosult gyermekeivel együtt, egy lakóegységben veszi igénybe az üdültetési szolgáltatást.

(3b) *  A (2) bekezdés és a (3) bekezdés szerinti kedvezmények nem összevonhatóak, a kétféle kedvezmény közül az igényjogosult számára az alacsonyabb összegű térítési díjat eredményezőt kell figyelembe venni.

(4) *  Az 1. melléklet 1–4. pontjában és a 2. mellékletben szereplő térítési díjak az általános forgalmi adót és az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák.

(5) *  A Mátraházán és Bujákon működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete szolgáltatásait a nem igényjogosult az 1. melléklet 2. pontja szerinti hétközi és hétvégi pihenés térítési díj 150%-a ellenében veheti igénybe. Az MH Badacsonylábdihegyen, Csopakon és Mályiban működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete szolgáltatásait a nem igényjogosult az 1. melléklet 3. pontja szerinti hétközi és hétvégi pihenés térítési díj 150%-a ellenében veheti igénybe. A Bánkon működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél a nem igényjogosult a szolgáltatásokat az 1. melléklet 3a. pontja szerinti térítési díj 150%-a ellenében veheti igénybe.

(5a) * 

(6) * 

(6a) *  Ha az igénylő egyedül vesz igénybe többágyas szobát, a térítési díj az 1. melléklet 1., 1a., 2. és 3. pontja szerinti térítési díj 140%-a.

(7) *  Az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete szolgáltatásait igénybe vevő nem igényjogosultak térítési díját az 1. melléklet 1a. pontja tartalmazza.

(8) *  A Honvéd Kemping igénybevételére vonatkozó igényjogosulti térítési díjakat az 1. melléklet 1b. pontja tartalmazza. A nem igényjogosulti térítési díjakat 1. melléklet 1c. pontja tartalmazza.

(9) *  Az MH Bánkon működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetében az igényjogosult az apartman házakat egyedül nem veheti igénybe.

(10) *  A nemzetközi és az egyéb, nem igényjogosultak részére szervezett rendezvények esetében a magasabb színvonalú élelmezési ellátás biztosítására az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetének parancsnoka az élelmezési nyersanyagérték emelésével eltérhet a rendeletben meghatározott nem igényjogosulti térítési díjaktól.

(11) *  A térítési díjat a turnus első napját megelőző 15. napig postai készpénzátutalási megbízással vagy banki átutalással kell megfizetni az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete részére.

(12) *  Ha a beutaló kézbesítésére a (11) bekezdés szerinti időtartamon belül kerül sor, az igényjogosult a térítési díjat a szolgáltatás igénybevételének helyszínén, készpénzben vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel is megfizetheti.

20/A. § *  Az MH központi személyügyi szerv vezetője az 1. melléklet szerinti belföldi egyéni és családos igényjogosulti térítési díj összegét legfeljebb 20%-os mértékben csökkentheti, ha az igénybevett szolgáltatás ideje alatt az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezeténél vagy az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél olyan zajártalommal járó tevékenységek – különösen építési, felújítási munkálatok – folynak, amelyek korlátozzák a szolgáltatások zavartalan igénybevételét.

21. § *  (1) A szolgáltatást nyújtó szervezet a befizetett térítési díjat – az a) pont szerinti lemondó nyilatkozat, illetve a b) és c) pont szerinti igazolás kézhezvételét követő 20 napon belül – teljes összegben visszatéríti, ha

a) az igénylő az általa befizetett szolgáltatást annak igénybevétele előtt a szolgáltatást nyújtó szervezetnél legkésőbb 15 nappal lemondja,

b) a munkáltatói jogkört gyakorló, az állományilletékes parancsnok igazolja, hogy az igénylő szolgálati feladata miatt nem került sor a befizetett szolgáltatás igénybevételére, vagy

c) az orvos igazolja, hogy az igénylő megbetegedése vagy családtagjának betegsége, halála miatt nem került sor a befizetett szolgáltatás igénybevételére.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérő esetekben a szolgáltatást nyújtó szervezet a befizetett térítési díjat 20%-kal csökkentett összegben fizeti vissza.

(3) Ha az igénylő korábban térítési díjat nem fizetett, a szolgáltatást nem veszi igénybe, és azt az (1) bekezdés a) pontja szerint nem mondja vissza, vagy az (1) bekezdés b) és c) pontja szerint nem igazolja, a szolgáltatást nyújtó szervezet felhívásától számított 20 napon belül köteles az 1. melléklet 1–4. pontja és a 2. melléklet szerinti térítési díj 20%-át megfizetni a szolgáltatást nyújtó szervezet számlájára.

(4) Ha az igénylő a szolgáltatás igénybevételének tervezett első napjánál később kezdi meg, vagy a tervezett utolsó napnál korábban fejezi be a szolgáltatás igénybevételét, a szolgáltatást nyújtó szervezet

a) az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti igazolás kézhezvételét követő 20 napon belül visszafizeti a befizetett, de igénybe nem vett szolgáltatás térítési díját, vagy

b) az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti igazolás hiányában a befizetett, de igénybe nem vett szolgáltatás térítési díját 20%-kal csökkentett összegben fizeti vissza.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően, ha az igénylő korábban térítési díjat nem fizetett,

a) az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti igazolás esetén csak az igénybe vett szolgáltatás térítési díját kell megfizetnie,

b) az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti igazolás hiányában az igénybe vett szolgáltatás térítési díján felül az igénybe nem vett szolgáltatás térítési díjának 20%-át is köteles megfizetni a szolgáltatást nyújtó szervezet számlájára, a felhívástól számított 20 napon belül.

22. § *  (1) Ha az igényjogosult a missziós regeneráló pihenés, a kondicionáló-kiképzési rendezvény, a regeneráló pihenés, a rekreáció, valamint a hétközi és hétvégi pihenés lemondását a szolgáltatás igénybevétele tervezett első napját megelőző 15. napig írásban nem juttatja el a szolgáltatást nyújtó szervezetnek, vagy a pihenés első napján nem jelenik meg, és a 21. § (2) pontjában jelzett 20%-os összeget nem fizeti meg, a szolgáltatást nyújtó szervezetek tájékoztatják az MH központi személyügyi szervét. Az MH központi személyügyi szerve az előzőekről való tudomásszerzéstől számított 20. napig javaslatot tesz az állományilletékes parancsnok részére annak érdekében, hogy az igényjogosultat a regeneráló pihenésből és a rekreációs szolgáltatásból egy évre kizárják.

(2) Ha a szolgáltatást igénybe vevő személy a szolgáltatást nyújtó szervezet házirendjében (a továbbiakban: Házirend) foglalt rendelkezéseket megsérti, őt a szolgáltatást nyújtó szervezet parancsnoka szóban figyelmezteti. A Házirend súlyos, illetve azonos turnuson belüli ismételt megsértése esetén a szolgáltatást nyújtó szervezet parancsnoka a szolgáltatás megszakítására azonnali hatállyal intézkedik, az MH központi személyügyi szervének egyidejű tájékoztatása mellett. A szolgáltatás igénybevételének megszakítása esetén a teljes szolgáltatás térítési díját meg kell fizetni.

(3) A Házirendet a szolgáltatást nyújtó szervezetek honlapján elérhetővé kell tenni, a recepciókon, közös használatú helyiségekben ki kell függeszteni, és minden szobában, villában, apartmanban, lakosztályban, faházban nyomtatott formában el kell helyezni. A Házirend megsértésének következményeiről a szolgáltatást igénybe vevő személyt érkezéskor írásban tájékoztatni kell.

(4) A (2) bekezdés alkalmazásában a Házirendet súlyosan megsérti az, aki:

a) a szolgáltatást nyújtó szervezet tagját szidalmazza, sértegeti, illetve tettleg bántalmazza;

b) a szolgáltatást nyújtó szervezet közös használatú helyiségeiben botrányos magatartást tanúsít,

c) a szolgáltatást igénybevevő személyek pihenését jelentős mértékben zavarja, és ezen tevékenységét felszólítás ellenére is tovább folytatja,

d) a rendelkezésre bocsátott férőhely, villa, apartman, lakosztály, faház, szoba, továbbá a közös használatú helyiségek berendezését, felszereléseit rongálja, és ezen tevékenységét felszólítás ellenére is tovább folytatja,

e) a szolgáltatást nyújtó szervezet területén elhelyezett, a szolgáltatást igénybevevő személyek kényelmét, szórakozását szolgáló eszközöket, így különösen szabadtéri fitneszgépet, kerékpárt vagy strandeszközöket rongálja, és ezen tevékenységét felszólítás ellenére is tovább folytatja,

f) a d)–e) pontba tartozó berendezéseket, felszereléseket, eszközöket eltulajdonítja.

(5) Ha az igényjogosult a 2–5. §, 8–12. § és 16. § szerinti szolgáltatások esetén a turnus első napján önhibáján kívül nem jelenik meg a szolgáltatást nyújtó szervezetnél, és azt a parancsnoka vagy az orvos igazolja, mentesül a kizárás alól.

12. A férőhelyek elosztása

23. § (1) A regenerálódási, a rekreációs és az üdültetési szolgáltatás igénybe vételéről az állományilletékes parancsnok dönt.

(2) A regenerálódással, a rekreációval és az üdültetéssel kapcsolatos koordinációs és adminisztratív feladatok végrehajtására

a) a miniszter Keretgazda Rekreációs Szervezeteket,

b) az állományilletékes parancsnok munkaköri leírásban rekreációért felelős személyt

jelöl ki.

(3) A rekreációért felelős

a) a honvédelmi szervezetnél közzéteszi az igénybe vehető regenerálódási, rekreációs és üdültetési lehetőségeket, az azokra történő jelentkezés, illetve – amennyiben lehetséges – azok visszamondásának határidejét,

b) nyilvántartásba veszi a regenerálódási, a rekreációs és az üdültetési szolgáltatások igénybe vételére jelentkező igényjogosultakat,

c) előterjesztést készít a férőhely-keretek igénylők szerinti elosztására a honvédelmi szervezetnél működő Szociális Munkacsoport részére és

d) a miniszteri utasítás szerinti nyomtatványon nyilvántartja a regenerálódási, a rekreációs és az üdültetési szolgáltatások igénybevételét,

e) *  a 11/A. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállását a kérelemben – a személyügyi szervtől kapott adatok alapján, a nevek mellett – aláírásával igazolja,

f) *  az intézmény napi látogatásához – az igényjogosult kérésére – a családtagok vonatkozásában igazolást ad ki,

g) *  a 3. melléklet szerinti térítési kódot a honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli szerve rögzíti és aláírásával igazolja a rekreációs adatlapon.

(4) A Szociális Munkacsoport a (3) bekezdés c) pontjára figyelemmel javaslatot tesz az állományilletékes parancsnok részére a férőhelyek elosztására. A Szociális Munkacsoport a javaslat kialakításánál figyelembe veszi az igényjogosult által előző évben igénybe vett szolgáltatás formáját, mértékét.

(5) *  A Honvéd Kempingben igénybe vehető rekreációs szolgáltatások koordinálását és az adminisztrációs feladatok végrehajtását az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete önállóan végzi.

24. § *  (1) Az igényjogosult által visszamondott főszezoni férőhelyek feltöltését az MH szolgáltatásokat koordináló szervezetéhez szabályszerűen megküldött pótigények alapján és a megüresedett férőhelyek függvényében az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete végzi.

(2) *  Az elő- és utószezonban visszamondott férőhelyek feltöltését az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetéhez és az MH szolgáltatásokat koordináló szervezetéhez megküldött pótigények alapján és a megüresedett férőhelyek függvényében az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete és az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete végzi a 14. § (2) és (6) bekezdése szerint.

24/A. § *  A 2., 5., 6. és 7. alcím szerinti pihenési formák igénybevételéhez kiállított beutalót az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete, az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete és az MH szolgáltatásokat koordináló szervezete a szolgáltatási időpont előtt legkésőbb három héttel küldi meg az igényjogosult részére.

24/B. § *  A kérelemben szereplő igények visszaigazolását a beutaló tartalmazza. A kérelmen szereplő nem igényjogosultra vonatkozó igények csak az igényjogosult által történő igénybevételt követően fennmaradó szabad férőhely terhére biztosíthatók. A beutalón nem szereplő személyek fogadására még szabad férőhely terhére sincs lehetőség.

13. Záró rendelkezések

25. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

26. § (1) A rendeletet a hatálybalépését követő utószezonban induló első turnustól kell alkalmazni.

(2) A kedvezményes üdültetés rendjéről szóló 35/2002. (V. 10.) HM rendeletet az utószezonban induló első turnusig kell alkalmazni.

27. § *  Az MH központi személyügyi szerv vezetője e rendeletnek az egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 9/2016. (VI. 29.) HM rendelettel megállapított 20/A. §-át a 2016. május 30-ától megállapított belföldi egyéni és családos igényjogosulti térítési díj esetében alkalmazhatja.

28. § *  E rendeletnek a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelet módosításáról szóló 5/2019. (IV. 11.) HM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2019. június 17-én kezdődő főszezontól kell alkalmazni.

29. § *  A 20. § (2) bekezdése alkalmazásában a tisztjelöltek esetében illetménynek kell tekinteni a tisztjelöltet 2022. augusztus 20. előtt megillető ösztöndíjat is.

1. melléklet a 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelethez * 

1. Igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében

A B C D E F
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Elő- és utószezoni félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Elő- és utószezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást segítő és V., VI. villa 5050 5670 6850 7470
3. rekreációt végző szervezete I. villa 4050 4670 5250 5870
4. (Balatonakarattya) Hotel Platán apartman
5. Hotel Napfény lakosztály 3650 4270 4770 5390
6. Faház
7. Komfortos szoba a Hotel Napfényben, a Hotel Aranyhídban és a Hotel Sirályban 2950 3580 3600 4220

1a. Nem igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében

A B C D E
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Igényjogosulti ár +% Elő- és utószezon Főszezon
2. Félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/éj) Teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/éj) Félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/éj) Teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/éj)
3. MH regenerálódást V., VI. villa 100 10 100 11 340 13 700 14 940
4. segítő és rekreációt I. villa 130 9 315 10 741 12 075 13 501
5. végző szervezete Hotel Platán apartman
6. (Balatonakarattya) Hotel Napfény lakosztály 130 8 395 9 821 10 971 12 397
7. Faház
8. Komfortos szoba a Hotel Napfényben, a Hotel Aranyhídban és a Hotel Sirályban 130 6 785 8 234 8 280 9 706

1b. Igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete Honvéd Kempingjében

A B C D E
1. Az intézmény megnevezése Díjtételek Díjkategóriák Elő- és utószezoni térítési díj
(önköltség + 100%)
Főszezoni térítési díj
(önköltség + 200%)
2. MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete Honvéd Kemping (Balatonakarattya) Területegységek díjai
(Ft/területegység/éj)
I. kategória
– Lakókocsihely áramvételi lehetőséggel (80 m2)
1185 1775
3. II. kategória
– Nagy sátorhely áramvételi lehetőséggel (64 m2)
960 1440
4. III. kategória
– Kis sátorhely áramvételi lehetőséggel (48 m2)
935 1400
5. Személyek után fizetendő díjak (Ft/fő/éj) Felnőtt kategória 480 720

1c. Nem igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezet Honvéd Kempingjében

A B C D E
1. Az intézmény megnevezése Díjtételek Díjkategóriák Elő- és utószezoni térítési díj
(önköltség + 150%)
Főszezoni térítési díj
(önköltség + 300%)
2. MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete Honvéd Kemping (Balatonakarattya) Területegységek díjai
(Ft/területegység/éj)
I. kategória
– Lakókocsihely áramvételi lehetőséggel (80 m2)
1481 2369
3. II. kategória
– Nagy sátorhely áramvételi lehetőséggel (64 m2)
1199 1919
4. III. kategória
– Kis sátorhely áramvételi lehetőséggel (48 m2)
1168 1869
5. Elő- és utószezoni, igényjogosulti ár + 25% Főszezoni igényjogosulti ár + 25%
6. Személyek után fizetendő díjak (Ft/fő/éj) Felnőtt kategória 600 900
7. Gyermek kategória
– 3–15 éves kor között
(a felnőtt térítés 60%-a)
360 540
8. Gyermek kategória
– 16–18 (25) éves kor között (a felnőtt térítés
80%-a)
480 720

1d. Napi belépő és havi bérlet az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezetében (bruttó térítési díj)

A B C D E F
1. Az intézmény megnevezése Időpont Igényjogosult nem igényjogosult hozzátartozója részére Nem igényjogosult részére
2. MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete
(Balatonakarattya)
09. 01-től
12. 31-ig
01. 01-től
05. 31-ig
Megnevezés Belépők (napijegy Ft/fő) Megnevezés Belépők
(napijegy Ft/fő)
3. Felnőtt 500 Felnőtt 1 000
4. Gyerek (3–18 éves korig), diák és nyugdíjas belépő 300 Gyerek (3–18 éves korig), diák és nyugdíjas belépő 500
5. MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete
(Balatonakarattya)
06. 01-től
08. 31-ig
Igényjogosult nem igényjogosult hozzátartozója részére
6. Megnevezés Belépők (napijegy Ft/fő)
7. Felnőtt 1 000
8. Gyerek (3–18 éves korig), diák és nyugdíjas belépő 500
9. Belépő 18 óra után 300
10. MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezete
(Balatonakarattya)
06. 01-től
08. 31-ig
Igényjogosult nem igényjogosult hozzátartozója részére
11. Megnevezés Havi bérlet
(Ft/fő)
12. Felnőtt 10 000
13. Gyerek (3–18 éves korig), diák és nyugdíjas belépő 5 000

2. Igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetének egész évben működő intézményeinél

A B C D
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Elő- és utószezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete (Buják) fürdőszobás szoba (regeneráló pihenés) 2000 2200
3. lakosztály (regeneráló pihenés) 2250 2400
4. fürdőszobás szoba (hétközi és hétvégi pihenés) 2600 2860
5. lakosztály (hétközi és hétvégi pihenés) 2925 3125
6. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete
(Mátraháza)
fürdőszobás szoba (regeneráló pihenés) 2000 2200
7. lakosztály (regeneráló pihenés) 2250 2400
8. fürdőszobás szoba (hétközi és hétvégi pihenés) 2600 2860
9. lakosztály (hétközi és hétvégi pihenés) 2925 3125
10. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete
(Erdőbénye)
fürdőszoba nélküli szoba (regeneráló pihenés) 1700 1900
11. fürdőszobás szoba Vendégház (regeneráló pihenés) 2000 2200
12. fürdőszobás szoba Kastély (regeneráló pihenés) 2250 2400
13. lakosztály (regeneráló pihenés) 2870 3070
14. Villa (regeneráló pihenés) 2870 3070
15. fürdőszoba nélküli szoba (hétközi és hétvégi pihenés) 2270 2470
16. fürdőszobás szoba Vendégház (hétközi és hétvégi pihenés) 2600 2860
17. fürdőszobás szoba Kastély (hétközi és hétvégi pihenés) 2925 3125
18. lakosztály (hétközi és hétvégi pihenés) 3570 3770
19. Villa (hétközi és hétvégi pihenés) 3570 3770

2a. Nem igényjogosulti térítési díjak az Erdőbényén működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél az elő- és utószezonban

A B C D E
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Elő- és utószezoni nettó térítési díj reggelivel (Ft/fő/vendégéjszaka) Elő- és utószezoni félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Elő- és utószezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja
(Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete
(Erdőbénye)
fürdőszobás szoba
Vendégház
4581 5726 7158
3. fürdőszobás szoba
Kastély
5675 6854 8329
4. lakosztály 6263 7456 8948
5. Villa 6263 7456 8948

2b. Nem igényjogosulti térítési díjak az Erdőbényén működő MH regenerálódást és kiképzést végző szervezeténél főszezonban

A B C D E
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Főszezoni nettó térítési díj reggelivel (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni félpanziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete
(Erdőbénye)
fürdőszobás szoba
Vendégház
5039 6299 7874
3. fürdőszobás szoba
Kastély
6063 7323 8898
4. lakosztály 6614 7874 9449
5. Villa 6614 7874 9449

3. Igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetének szezonálisan működő intézményeinél

A B C D
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Elő- és utószezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni teljes panziós ellátás nettó térítési díja (Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete (Badacsonylábdi-hegy, Csopak, Mályi) ház vagy szoba (regeneráló pihenés) 1700 1900
3. ház vagy szoba (hétközi és hétvégi pihenés) 2000 2200

3a. Igényjogosulti térítési díjak az MH regenerálódást és kiképzést végző szervezetének apartmanházakat működtető intézményénél

A B C D
1. Az intézmény megnevezése Szobakategória Elő- és utószezoni nettó térítési díj ellátás nélkül (Ft/fő/vendégéjszaka) Főszezoni nettó térítési díj ellátás nélkül (Ft/fő/vendégéjszaka)
2. MH regenerálódást és kiképzést végző szervezete (Bánk) Apartmanház (regeneráló pihenés) 1000 1100
3. Apartmanház (hétközi és hétvégi pihenés) 1200 1400

4. Belföldi gyermek rekreáció térítési díjai az MH regenerálódást és kiképzést végző, valamint az MH regenerálódást segítő és rekreációt végző szervezeteinél

A B
1. Pihenés formája Nettó térítési díj (Ft/fő/éj)
2. Gyermektábor 12. életév betöltéséig 2362
3. Gyermektábor 12–16. életév között 2835

2. melléklet a 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelethez

Külföldi csoportos üdülés térítési díjai

A B
1. Üdülés formája Nettó térítési díj (Ft/fő/éjszaka)
2. Külföldi csoportos csereüdülés 9000
3. Nemzetközi – CLIMS – csoportos csereüdülés 9000+utazási költség

3. melléklet a 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelethez * 

A B C
1. Figyelembe vehető egyhavi jövedelem Térítési díj fizetendő %-a Térítési kód
2. 300 000 Ft alatt 65% „A”
3. 300 001 Ft – 350 000 Ft 75% „B”
4. 350 001 Ft – 400 000 Ft 85% „C”
5. 400 001 Ft – 425 000 Ft 90% „D”
6. 425 001 Ft felett 100% „E”