Jogszabálykereső

A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

56/2013. (XII. 4.) NGM rendelet

a felnőttképzési tevékenység folytatásának engedélyezési eljárása során fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről, befizetésének és felhasználásának szabályairól, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzése során kiszabott bírság befizetésének rendjéről

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 28. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - az egyes minisztereknek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed

a) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalanyra (a továbbiakban: kérelmező),

b) *  a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalra (a továbbiakban: NSZFH),

c) a felnőttképzési szakértőkre, felnőttképzési programszakértőkre.

2. § (1) A felnőttképzési tevékenység határozatlan időre szóló engedélyének kiadására, módosítására, kiegészítésére irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj (a továbbiakban: díj) mértéke - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - az engedély

a) kiadására és módosítására irányuló,

aa) az Fktv. 1. § (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti képzési kört érintő kérelem benyújtása esetén 103 000 forint összegű alapdíj és a kérelemhez mellékelt képzési programonként 68 000 forint összegű kiegészítő díj,

ab) az Fktv. 1. § (2) bekezdés d) pontja szerinti képzési kört érintő kérelem benyújtása esetén 23 000 forint,

b) kiegészítésére irányuló,

ba) az Fktv. 1. § (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti képzési kört érintő kérelem benyújtása esetén 63 000 forint összegű alapdíj és a kérelemhez mellékelt képzési programonként 68 000 forint összegű kiegészítő díj,

bb) az Fktv. 1. § (2) bekezdés a)-d) pontja szerinti képzési kört érintő bejelentés benyújtása esetén képzési körönként 12 000 forint.

(2) A díj mértéke

a) a honvédelemért, a büntetés-végrehajtásért, a rendészetért, a katasztrófák elleni védekezésért, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter által fenntartott felnőttképzést folytató intézményeknek a hivatásos és szerződéses beosztások betöltésére jogosító - a honvédelemért felelős miniszter, a büntetés-végrehajtásért, a rendészetért, a katasztrófák elleni védekezésért és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó - képzései vonatkozásában az (1) bekezdés szerinti engedély kiadására, módosítására vagy kiegészítésére irányuló kérelem vagy bejelentés benyújtása esetén - a képzési körök és a mellékelt képzési programok számától függetlenül - 12 000 forint,

b) a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti OM azonosítóval rendelkező köznevelési intézménynek az (1) bekezdés szerinti engedély kiadására, módosítására vagy kiegészítésére irányuló, az Fktv. 1. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti képzési kört érintő kérelme benyújtása esetén 23 000 forint összegű alapdíj és a kérelemhez mellékelt képzési programonként 68 000 forint összegű kiegészítő díj.

(3) Az engedéllyel rendelkező képző intézmény nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változások bejelentésének díja bejelentésenként 5600 forint.

(4) A jogorvoslati eljárás igazgatási szolgáltatási díja (a továbbiakban: jogorvoslati díj)

a) az (1) bekezdés a) pontja és az (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti döntés ellen benyújtott jogorvoslati kérelem esetén 33 600 forint,

b) az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja, valamint a (2) bekezdés szerinti döntés ellen benyújtott jogorvoslati kérelem esetén 12 600 forint,

c) *  az Fktv. szerinti felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzése során meghozott döntés ellen benyújtott jogorvoslati kérelem esetén 33 600 forint.

(5) *  A díjat a kérelmezőnek az NSZFH Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00334789-00000000 számú számlájára, a jogorvoslati díjat a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01460658-00000000 számú számlájára az eljárás megindítását megelőzően banki átutalással vagy - a technikai feltételek megléte esetén - az elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül történő fizetéssel kell megfizetni, az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló kormányrendelet és az elektronikus aláírás közigazgatási használatához kapcsolódó követelményekről és az elektronikus kapcsolattartás egyes szabályairól szóló kormányrendelet szerint. A fizetési megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a hatósági eljárás megnevezését.

(6) A díj, a jogorvoslati díj átutalással történő megfizetésének igazolására a kérelemhez, bejelentéshez vagy a jogorvoslati kérelemhez - az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló jogszabály szerint - mellékelni kell az átutalás tényét igazoló, a bank által kiadott igazolás eredeti példányát vagy az átutalást igazoló bizonylat másolatát.

(7) *  Az NSZFH túlfizetés esetén a díjtöbbletet hivatalból, annak észlelésétől számított tizenöt napon belül visszatéríti, ha a kérelem és a befizetést igazoló iratok alapján megállapítható, hogy a kérelmező az e rendeletben meghatározott mértéket meghaladó összegű díjat fizetett.

3. § (1) A kérelmezőnek vissza kell téríteni a jogorvoslati díjat, ha megállapítást nyer, hogy a felülvizsgált döntés a kérelmező hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértő volt.

(2) A jogorvoslati díj visszatérítését - a túlfizetés kivételével - a jogorvoslati eljárás során hozott döntésben kell elrendelni, a visszatérítésről a másodfokon eljáró hatóság gondoskodik a döntés jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül. A jogorvoslati díj túlfizetése esetén a visszafizetésre a 2. § (7) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a visszafizetésről a másodfokon eljáró hatóság gondoskodik.

(3) *  Ha a jogorvoslati eljárásban a másodfokon eljáró hatóság az NSZFH részben vagy egészben jogszabálysértő döntését a tényállás kiegészítéséhez vagy tisztázásához szükséges vizsgálatok elvégzését követően megváltoztatja vagy megsemmisíti, az NSZFH a másodfokon eljárt szerv számára az eljárásban felmerült költségeket - a jogorvoslati díj mértékéig - megtéríti.

4. § (1) *  A díj, valamint a jogorvoslati díj az eljárást lefolytató szerv bevétele. A díjak és a jogorvoslati díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A díj 2. § (1) bekezdése, valamint a jogorvoslati díj 2. § (4) bekezdése szerint megállapított mértékébe beszámít a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben foglalt eljárási költségek közül a szakértői díj és a szakértői költségtérítés.

5. § *  A felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzése során kiszabott bírság összegét az NSZFH 2. § (5) bekezdésében meghatározott számlaszámára banki átutalással kell megfizetni. A bírság befizetéséről szóló átutalási megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a befizetés jogcímét és a bírságot elrendelő határozat számát.

6. § A díjak és jogorvoslati díjak vonatkozásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 28. § (2) és (3) bekezdését a díjfizetési kötelezettség fennállása és keletkezése,

b) 31. §-át a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítása

tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az illetéken díjat kell érteni.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

8. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) A rendelet tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti bejelentése megtörtént.

9. § *