Hatály: 2017.I.1. - 2017.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet

a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 44. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Országos Környezetvédelmi Tanács véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § (1) E rendelet hatálya az 1. és 2. mellékletben felsorolt gazdasági (termelő vagy szolgáltató) tevékenység (a továbbiakban: ipari tevékenység) folytatására terjed ki.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki a Magyar Honvédség szervezetei által folytatott ipari tevékenységekre, a külön jogszabály szerint környezetvédelmi engedélyköteles, illetve egységes környezethasználati engedélyköteles tevékenységekre, továbbá a működési engedélyköteles kereskedelmi tevékenységekre és a fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységekre.

(3) Az 1. és 2. mellékletben meghatározott ipari tevékenységek tartalmára vonatkozóan a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerében foglalt tartalmi meghatározások az irányadóak.

2. § (1) Az 1. és 2. mellékletben meghatározott ipari tevékenység – a határon átnyúló szolgáltató tevékenység kivételével – csak a külön jogszabály szerinti telken, építményben vagy építményen belül önálló rendeltetési egységben (a továbbiakban együtt: telep) az e rendeletben meghatározottak szerint folytatható.

(2) A tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytatható

a) az 1. mellékletben meghatározott ipari tevékenység;

b) a 2. mellékletben meghatározott ipari tevékenység

ba) a külön jogszabályban ipari területként meghatározott területen, valamint

bb) nem ipari területen akkor, ha a telepként szolgáló építmény vagy építményben az önálló rendeltetési egység a tevékenység végzésének megfelelő rendeltetésre 6 hónapnál nem régebbi jogerős használatbavételi engedéllyel vagy tudomásulvétellel, illetve fennmaradási egyben használatbavételi engedéllyel rendelkezik.

(3) A (2) bekezdésben nem említett esetekben az ipari tevékenységet csak jogerős telepengedély birtokában lehet folytatni.

3. § (1) *  Bejelentéshez kötött ipari tevékenység esetében az ipari tevékenység folytatója az ipari tevékenység megkezdését megelőzően a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon köteles a telep fekvése szerint illetékes település, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyzőnél (a továbbiakban: jegyző) írásban bejelenteni a folytatni kívánt ipari tevékenységet.

(2) A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a 4. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon a jegyzőhöz kell benyújtani.

(3) *  A 3. melléklet III. pontjában és a 4. melléklet III. pontjában meghatározott okiratokat nem kell benyújtani, ha azok adattartalma a hatóság által hivatalosan ismert.

4. § *  A Kormány a telepengedély kiadása iránti eljárásban

a) a higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz-minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésével kapcsolatos, jogszabály által az egészségügyi hatóság jogkörébe utalt szakkérdésben első fokon a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalt;

b) annak elbírálása kérdésében, hogy

ba) a telepen a hulladékgazdálkodás módja és eszközei megfelelnek-e a hulladékgazdálkodási követelményeknek, okoz-e a telepen történő hulladékgazdálkodási tevékenység környezetterhelést, biztosított-e a telep hulladékszállítási szempontból történő megközelíthetősége,

bb) a tevékenység zajkibocsátása megfelel-e a környezeti zaj- és rezgés elleni védelem követelményeinek,

bc) a tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak,

bd) országos jelentőségű védett természeti területen, NATURA 2000 területen vagy barlang védőövezetében a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e,

be) a földtani közeg védelme érdekében megfelelő műszaki védelmet alkalmaznak-e és a tevékenységből eredően a földtani közeget érő terhelés alatta marad-e a földtani közeg védelmére vonatkozó követelményeknek,

az elsőfokú eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatalt, a másodfokú eljárásban az országos környezetvédelmi hatóságot; * 

c) *  az 5. melléklet I. pontjában meghatározott tevékenységeknél – a honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység kivételével, annak elbírálása kérdésében, hogy a telep a tűzvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – az elsőfokú eljárásban a telep fekvése szerint illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséget, a másodfokú eljárásban a telep fekvése szerint illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot, Budapesten a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot;

d) annak elbírálása kérdésében, hogy a növényvédőszerekkel folytatott ipari tevékenység a kezelőszemélyzet kitettségére, a lehetséges humán- és környezeti toxicitásra, terhelésre hatással van-e, elsőfokú eljárásban az élelmiszerlánc-felügyeleti feladatkörében eljáró, telep fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatalt, másodfokú eljárásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt;

e) *  ha a telepen az ipari tevékenységgel összefüggésben külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést, éghető vagy veszélyes folyadék tárolására szolgáló tartályt, ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket, legalább 50 kVA beépített összteljesítményű, 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert, nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomáson cseppfolyós- vagy cseppfolyósított-, illetve sűrítettgáz-üzemanyag-töltő berendezést használnak – az ezen építményekkel, berendezésekkel összefüggő műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés kérdésében – elsőfokú eljárásban a telep fekvése szerint illetékes, fővárosi és megyei kormányhivatal műszaki biztonsági feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát, másodfokon a műszaki biztonsági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát;

f) ha az engedélyezés tárgyául szolgáló ingatlan a kulturális örökségvédelmi nyilvántartásban szereplő nyilvántartott műemléki érték, vagy műemlék – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek –, első fokon a kulturális örökségvédelmi feladatkörében eljáró illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalt;

g) annak elbírálása kérdésében, hogy a vizek védelme érdekében megfelelő műszaki védelmet alkalmaznak-e és a tevékenységből eredően a vizeket érő terhelés alatta marad-e a vizek védelmére vonatkozó követelményeknek, valamint ivóvízbázisok érintettsége esetén megfelel-e az ivóvízbázis védelmi előírásoknak, az elsőfokú eljárásban a telep fekvése szerint illetékes területi vízvédelmi, illetve vízügyi hatóságot, a másodfokú eljárásban az országos vízvédelmi, illetve vízügyi hatóságot;

h) *  honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység esetén

ha) az általános és sajátos építésügyi követelményeknek való megfelelés kérdésében, mint katonai építésügyi hatóságot,

hb) az általános és honvédelmi ágazati munkavédelmi követelményeknek való megfelelés kérdésében, mint ágazati munkabiztonsági hatóságot,

hc) az általános és honvédelmi ágazati tűzvédelmi követelményeknek való megfelelés kérdésében, mint ágazati tűzvédelmi hatóságot,

első fokon a honvédelemért felelős minisztert

szakhatóságként jelöli ki.

4/A. § *  A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény 42. § (2) bekezdésében foglalt kizárási szabály alkalmazása esetén a telepengedély kiadása iránti eljárásban másodfokú hatóságként az 5/a. melléklet szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal jár el.

5. § (1) A telepengedély kiadása iránti eljárásban az ügyintézési határidőbe a szakhatóság ügyintézési határideje beszámít.

(2) *  A 4. § szerinti esetekben az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a szakhatóságként kijelölt hatóság hat hónapig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.

6. § (1) A jegyző a telepengedély iránti kérelem elbírálása során köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat, illetve annak hiányában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.

(2) A telepengedélyezési eljárásban ügyfélnek minősül a teleppel közvetlenül szomszédos, a teleppel közös határvonalú, telekhatárú ingatlan tulajdonosa, társasház esetében a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, lakásszövetkezet esetében az elnök.

(3) A jegyző köteles a telepen helyszíni szemlét tartani. A helyszíni szemle időpontjáról szóló értesítés tartalmazza a 4. melléklet I., II. pontjában és III. pont 1. alpontjában megjelölt adatokat és arra való figyelemfelhívást, hogy az értesített személyek távolmaradása a szemle megtartását nem akadályozza. Távolmaradás esetében a szemle időpontja előtt a jegyzőhöz írásban beadott észrevételeket a jegyző a szemlén ismerteti.

(4) A teleppel közvetlenül szomszédos – közös határvonalú, telekhatárú – ingatlanokkal rendelkezni jogosultak adatait, valamint a 4. melléklet III. pont 2. alpontjában és III. pont 3. alpontjában foglaltak igazolásához szükséges tulajdoni lap másolatot a jegyző hivatalból, az ingatlanügyi hatóság megkeresése útján vagy a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer használatával szerzi be.

(5) A szakhatóságok szakhatósági állásfoglalásukat a szemle megállapításairól felvett jegyzőkönyvbe mondhatják.

(6) A helyszíni szemléről a jegyző jegyzőkönyvet készít, a jegyzőkönyv egy-egy példányát megküldi azoknak a személyeknek, akiket a szemle időpontjáról értesített.

7. § A jegyző megfelelő határidő kitűzésével kötelezheti a telepengedély jogosultját meghatározott átalakítások vagy változtatások elvégzésére, illetve intézkedések megtételére.

8. § (1) A jegyző a telepet – telepengedély-köteles tevékenység esetében a telepengedély megadásával egyidejűleg, bejelentés-köteles tevékenység esetében a (2) bekezdésben meghatározott feltétel fennállásának vizsgálatát követően haladéktalanul – a 6. melléklet szerint vezetett nyilvántartásba veszi. A jegyző az általa vezetett nyilvántartást az interneten közzéteszi.

(2) Bejelentés-köteles tevékenység esetében a jegyző haladéktalanul köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat, illetve annak hiányában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e. A jegyző, amennyiben megállapítja, hogy az adott tevékenység a telepen nem végezhető, az ipari tevékenység végzését megtiltja és a telepet bezáratja.

9. § (1) A jegyző a telepengedély tárgyában hozott határozatot haladéktalanul közli

a) *  a honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység kivételével a munkavédelmi hatósággal, és

b) az illetékes rendőrkapitánysággal.

(2) A jegyző a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartási számmal együtt írásban megküldi a bejelentőnek, és a 4. §-ban, valamint az (1) bekezdésben megjelölt hatóságoknak.

(3) *  Bejelentés-köteles tevékenység esetében a 4. § a), b), d), e) és f), illetve a honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység esetén a h) pontjában megjelölt elsőfokú hatóságok a bejelentés kézhezvételét követő naptól számított harminc napon belül a telepen ellenőrzést folytathatnak le, ha * 

a) a tevékenység a 2. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján minősül bejelentés-kötelesnek, illetve

b) a tevékenységre a 4. §-ban meghatározott követelmények vonatkoznak, illetve ha a tevékenység az ott megjelölt hatásokkal járhat.

(4) Bejelentés-köteles tevékenység esetében a jegyző a 4. melléklet II. pont 2. alpontjában foglalt adattartalmat a bejelentés kézhezvételét követő naptól számított harminc napon belül ellenőrizheti.

(5) *  Bejelentés-köteles tevékenység esetében – a honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység kivételével – a telep fekvése szerint illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség a bejelentés kézhezvételét követő naptól számított harminc napon belül a telepen ellenőrzést folytat le, ha a tevékenység az 5. melléklet II. pontja szerinti tevékenységek közé tartozik.

(6) A (3) és (5) bekezdésben meghatározott hatóságok az ellenőrzést követő nyolc napon belül annak eredményéről tájékoztatják a jegyzőt.

(7) *  A telep működésével kapcsolatos – a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 97. § (2) bekezdésében meghatározott – figyelemfelhívás esetén az illetékes területi környezetvédelmi hatóság szükség szerint megteszi a hatáskörébe tartozó intézkedéseket, valamint megkeresi a jegyzőt.

10. § (1) Az ipari tevékenység végzője a telepengedély megadását, illetve a bejelentést követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást – az ipari tevékenység változtatását ide nem értve – haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek.

(2) A jegyző az adatváltozást a nyilvántartásba bejegyzi. Telepengedély-köteles tevékenység esetében a jegyző a nyilvántartásba való bejegyzést követően, a korábban kiadott telepengedély bevonásával egyidejűleg a módosított adatoknak megfelelő telepengedélyt ad ki.

(3) A telep használatára jogosult személyében történő változás esetén a (2) bekezdés szerinti eljárást kell alkalmazni, azzal, hogy a változást, annak megfelelő igazolása mellett az új jogosult köteles bejelenteni.

(4) Az ipari tevékenység megszüntetését az ipari tevékenység végzője köteles a jegyzőnek a megszűnést követően haladéktalanul bejelenteni és – telepengedély-köteles tevékenység esetében – a telepengedélyt leadni. A telepet a jegyző törli a nyilvántartásból.

(5) A jegyző az (1)–(3) bekezdésben meghatározott adatváltozásról, valamint a tevékenység (4) bekezdés szerinti megszüntetéséről haladéktalanul értesíti a 9. § (1) bekezdésében megjelölt, valamint telepengedély-köteles tevékenység esetében az engedélyezésben részt vett hatóságokat, bejelentés-köteles tevékenység esetében pedig a bejelentőt és a 4. §-ban megjelölt hatóságokat.

(6) A telepen folytatott ipari tevékenység változása esetén – ideértve, ha a tevékenységet folytató a telepen korábban folytatott ipari tevékenysége mellett vagy annak egyidejű megszüntetésével másik engedély- vagy bejelentés-köteles ipari tevékenységet kíván folytatni – az új tevékenység tekintetében a 3–9. § szerinti eljárást kell megfelelően lefolytatni, azzal, hogy a korábbi tevékenység megszüntetése esetén a (4) bekezdést is megfelelően alkalmazni kell.

11. § (1) A 2. §-ban és a 10. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállását a jegyző ellenőrzi.

(2) Abban az esetben, ha az ipari tevékenység folytatója

a) tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, vagy

b) telepe a hatályos jogszabályi, valamint az engedély alapját képező feltételeknek nem felel meg,

és felszólítás ellenére sem teszi meg a szükséges intézkedéseket, a jegyző hivatalból vagy a vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére egyébként jogosult más hatóság kezdeményezésére, az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra, a tevékenység telephelyen történő gyakorlását felfüggesztheti, valamint a napi üzemeltetési, nyitvatartási időtartam meghatározásával vagy más módon korlátozhatja, vagy a telepet ideiglenesen bezárathatja.

(3) Amennyiben a tevékenység folytatója

a) telepengedély-köteles tevékenységet folytat telepengedély nélkül vagy bejelentés-köteles tevékenységet folytat bejelentés nélkül, vagy

b) a tevékenység gyakorlását felfüggesztő, korlátozó, illetve a telep ideiglenes bezárását elrendelő határozatban meghatározott időtartam alatt sem tesz eleget a határozatban foglaltaknak,

a jegyző az ipari tevékenység folytatását megtiltja, illetve a telepengedélyt visszavonja, és a tevékenységet, illetve a telepet törli a nyilvántartásból.

(4) A jegyző a telepengedély visszavonásáról, illetve a tevékenység megtiltásáról szóló határozatát közli az ipari tevékenység folytatójával és a 4. §-ban, valamint a 9. § (1) bekezdésében megjelölt hatóságokkal.

(5) A (3) bekezdés a) pontja a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozó bejelentés-köteles ipari tevékenység tekintetében nem alkalmazható.

12. § A telepek engedélyezésével, bejelentésével és a nyilvántartásban feltüntetett adatok módosításával kapcsolatos eljárásokért a kérelmező, illetve a bejelentő igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni.

13. § *  A fővárosi és megyei kormányhivatal e rendelet alapján ellátott feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként az iparügyekért felelős miniszter gyakorolja.

14. § Felhatalmazást kap az iparügyekért felelős miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a telepek engedélyezésével, bejelentésével, a nyilvántartásban feltüntetett adatok módosításával kapcsolatos elsőfokú és jogorvoslati eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat rendeletben szabályozza.

15. § Ez a rendelet 2013. február 28-án lép hatályba.

16. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. és 9. cikkének való megfelelést szolgálja.

17. § (1) Az e rendelet hatálybalépésekor már működő és a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján nyilvántartásba vett, a jelen rendelet alapján más jegyző illetékességi területén lévő telep esetében a telepet nyilvántartásba vevő települési önkormányzati jegyző a teleppel kapcsolatos iratokat megküldi a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzati jegyzőnek, aki a telepet haladéktalanul a jelen rendelet alapján vezetett nyilvántartásába veszi.

(2) *  A 2. melléklet 67. és 68. pontjában meghatározott telepengedély-köteles tevékenység folytatója – a (3) bekezdés kivételével – 2013. szeptember 30-ig köteles a 3. § (2) bekezdése alapján a telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének benyújtani azzal, hogy a tevékenység a kérelem jogerős elbírálásáig folytatható.

(3) *  Nem kell telepengedély kiadására irányuló kérelmet benyújtani azon nem veszélyes és veszélyes hulladék gyűjtési tevékenység folytatása esetén, amelyet annak gyakorlója a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet alapján kiadott telepengedély, majd 2009. március 31-től a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet szerint bejelentés alapján végzett. Ebben az esetben a tevékenység folytatását 2013. január 1-től telepengedély hiányában is jogszerűnek kell tekinteni.

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez * 

Bejelentés-köteles tevékenységek

1. alsóruházat gyártása

2. acél tárolóeszköz gyártása

3. ágybetét gyártása

4. áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása

5. bányászati, építőipari gép gyártása

6. bőr, szőrme kikészítése

7. bőrruházat gyártása

8. csap, szelep gyártása

9. csapágy, erőátviteli elem gyártása

10. csiszolótermék gyártása

11. csomagolás-

12. egészségügyi kerámia gyártása

13. egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása

14. egyéb bútor gyártása

15. egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása

16. egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártása

17. egyéb kerámiatermék gyártása

18. egyéb kötött, hurkolt ruházati termékek gyártása, kivéve a kézi kötésű, horgolású ruházati termékek gyártása

19. egyéb műanyagtermék gyártása

20. egyéb nem vas fém gyártása

21. egyéb papír-, kartontermék gyártása

22. egyéb ruházat, kiegészítők gyártása

23. egyéb szárazföldi személyszállítás vagy közúti áruszállítás, költöztetés alágazatba tartozó tevékenységek közül azon tevékenységek, amelyek esetében a tevékenységhez igénybe vett gépjárművet (gépjárműveket) külön jogszabály szerint telephelyen kell tárolni

24. egyéb textiláru gyártása m. n. s., kivéve a kéziszőttes-, necceltáru- és csipkekészítés, kézi hímzés

25. egyéb szivattyú, kompresszor gyártása

26. elektronikus orvosi berendezés gyártása

27. előre kevert beton gyártása

28. emelő-, anyagmozgató gép gyártása

29. evőeszköz gyártása

30. élelmiszer-, dohányipari gép gyártása

31. építési betontermék gyártása

32. építési gipsztermék gyártása

33. épületasztalos-ipari termék gyártása

34. falemezgyártás

35. felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)

36. fém épületelem gyártása

37. fémmegmunkálás

38. fémszerkezet gyártása

39. fémtartály gyártása

40. fűrészáru-gyártás

41. fűtőberendezés, kemence gyártása

42. gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása

43. gépjárműjavítás, -karbantartás

44. gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása

45. gőzkazán gyártása

46. gumiabroncs újrafutózása, felújítása

47. hangszergyártás

48. háztartási kerámia gyártása

49. háztartási villamos készülék gyártása

50. háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása

51. hidegen hajlított acélidom gyártása

52. hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása

53. hidegen húzott acélhuzal gyártása

54. hidegen húzott acélrúd gyártása

55. hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása

56. kohászati gép gyártása

57. kötőelem, csavar gyártása

58. központi fűtési kazán, radiátor gyártása

59. közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása

60. huzaltermék gyártása

61. illóolajgyártás

62. irodabútor gyártása

63. irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái)

64. irodai papíráru gyártása

65. járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása

66. játékgyártás

67. kerámiacsempe, -lap gyártása

68. kerámia szigetelő gyártása

69. kerékpár, mozgássérültkocsi gyártása

70. konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)

71. konyhabútorgyártás

72. kőmegmunkálás

73. könnyűfém csomagolóeszköz gyártása

74. kötéláru gyártása

75. kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása, kivéve a kézi kötésű, horgolású harisnyafélék gyártása

76. kötött, hurkolt kelme gyártása

77. lábbeligyártás

78. lakat-, zárgyártás

79. máshová nem sorolt egyéb általános rendeltetésű gép gyártása

80. máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék gyártása

81. máshová nem sorolt egyéb jármű gyártása

82. máshová nem sorolt egyéb nemfém ásványi termék gyártása

83. máshová nem sorolt egyéb speciális gép gyártása

84. mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása

85. motorkerékpár gyártása

86. motor, turbina gyártása (kivéve: légi, közútijármű-motor)

87. munkaruházat gyártása

88. műanyag csomagolóeszköz gyártása

89. műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása

90. műszaki kerámia gyártása

91. műszaki textiláru gyártása

92. nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása

93. nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat)

94. nem villamos háztartási készülék gyártása

95. nyomdai tevékenység alágazatba tartozó tevékenységek

96. orvosi eszköz gyártása

97. papíripari gép gyártása

98. parkettagyártás

99. raktározás, tárolás (kivéve mezőgazdasági termények, mezőgazdasági vegyi termékek, műtrágya, nitrogénvegyület raktározása, tárolása)

100. síküveg továbbfeldolgozás

101. sportszergyártás, kivéve úszómedence gyártása

102. száloptikai kábel gyártása

103. számítógép, perifériás egység gyártása

104. szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatások közül a parkoló, parkolóhely, garázs üzemeltetése, kivéve a közút kezelője által üzemeltetett, közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetőleg kijelölt várakozóhely

105. szerszámgyártás

106. szőnyeggyártás

107. szőrmecikk gyártása

108. tároló fatermék gyártása

109. testápolási cikk gyártása

110. textil-, ruházati, bőripari gép gyártása

111. táskafélék, szíjazat gyártása

112. textilszálak fonása

113. textilszövés

114. textil, szőrme mosása, tisztítása

115. tűzálló termék gyártása

116. villamos motor, áramfejlesztő gyártása

117. villamos világítóeszköz gyártása

118. nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szállítása

2. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez * 

Telepengedély-köteles tevékenységek

1. acélcsőgyártás

2. alumínium gyártása, kivéve a timföld (alumínium-oxid) gyártása

3. dohánytermék gyártása

4. egyéb gumitermék gyártása

5. égetett agyag építőanyag gyártása

6. festék, bevonóanyag gyártása

7. fémalakítás, porkohászat

8. fémfelület-kezelés

9. fémöntés alágazatba tartozó tevékenységek

10. gumiabroncs, gumitömlő gyártása

11. habarcsgyártás

12. kőolaj-feldolgozás

13. máshová nem sorolt egyéb vegyi termék gyártása

14. mezőgazdasági vegyi termék gyártása, raktározása, tárolás

15. mész-, gipszgyártás

16. műanyag építőanyag gyártása

17. műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása

18. műtrágya, nitrogénvegyület gyártása, raktározása, tárolása

19. nemesfémgyártás

20. papír csomagolóeszköz gyártása

21. papírgyártás

22. ólom, cink, ón gyártása

23. ragasztószergyártás

24. rézgyártás

25. szálerősítésű cement gyártása

26. szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása

27. tapétagyártás

28. tisztítószer gyártása

29. vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása

30. vegyi szál gyártása

31. nem veszélyes hulladék hulladékgazdálkodási engedély köteles gyűjtése, hasznosítása, ártalmatlanítása

32. veszélyes hulladék hulladékgazdálkodási engedély köteles gyűjtése, hasznosítása, ártalmatlanítása

3. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez

A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés kötelező adattartalma

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

1. Az ipari tevékenység végzőjének

1.1. neve

1.2. székhelye

1.3. cégjegyzékszáma, illetve vállalkozói nyilvántartási száma

II. Telep adatai

1. Telep

1.1. tulajdonosa

1.2. címe

1.3. helyrajzi száma

1.4. használatának jogcíme

2. Telepen folytatni kívánt ipari tevékenység (tevékenységek)

3. Használnak-e a telepen az ipari tevékenységgel összefüggésben

a) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést: Igen/Nem

b) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó éghető vagy veszélyes folyadék tárolására szolgáló tartályt: Igen/Nem

c) ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket: Igen/Nem

d) legalább 50 kVA beépített összteljesítményű, 0,4 kV, vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert: Igen/Nem

e) nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomáson cseppfolyós vagy cseppfolyósított, illetve sűrítettgáz-üzemanyagtöltő-berendezést: Igen/Nem

4. Telep üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével:

III. Csatolt okiratok:

1. nem a kérelmező tulajdonában lévő telep esetében a telep használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)

2. haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs hozzájárulását igazoló okirat

IV. Keltezés, a bejelentő aláírása (bélyegzője)

4. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez

A telepengedély-köteles ipari tevékenység folytatásának engedélyezéséről szóló kérelem kötelező adattartalma

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

1. Az ipari tevékenység végzőjének

1.1. neve

1.2. székhelye

1.3. cégjegyzékszáma, illetve vállalkozói nyilvántartási száma

II. Telep adatai

1. Telep

1.1. tulajdonosa

1.2. címe

1.3. helyrajzi száma

1.4. használatának jogcíme

2. Telepen folytatni kívánt ipari tevékenység (tevékenységek)

3. Használnak-e a telepen az ipari tevékenységgel összefüggésben

a) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést: Igen/Nem

b) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó éghető vagy veszélyes folyadék tárolására szolgáló tartályt: Igen/Nem

c) ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket: Igen/Nem

d) legalább 50 kVA beépített összteljesítményű, 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert: Igen/Nem

e) nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomáson cseppfolyós vagy cseppfolyósított, illetve sűrítettgázüzemanyagtöltő-berendezést: Igen/Nem

4. Telep üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével

5. Környezetvédelmi tervfejezet

III. Csatolt okiratok

1. a hatályos ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisnak a jelen melléklet II. pont 3. alpont a)–e) alpontjában felsoroltakkal kiegészített példánya

2. nem a kérelmező tulajdonában lévő telep esetében a telep használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)

3. haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs hozzájárulását igazoló okirat

IV. Keltezés, a bejelentő aláírása (bélyegzője), a kérelmező aláírása (bélyegzője)

5. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez * 

Tűzvédelmi hatóság ellenőrzéséhez, illetve szakhatósági állásfoglalásához kötött tevékenységek

I. Szakhatósági állásfoglaláshoz kötött tevékenységek

1. egyéb gumitermék gyártása

2. festék, bevonóanyag gyártása

3. gumiabroncs, gumitömlő gyártása, kivéve gumiabroncs újrafutózása, felújítása

4. kőolaj-feldolgozás

5. máshová nem sorolt egyéb vegyi termék gyártása

6. mezőgazdasági vegyi termék gyártása, raktározása, tárolása

7. műanyag építőanyag gyártása

8. műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása

9. műtrágya, nitrogénvegyület gyártása, raktározása, tárolása

10. papírgyártás

11. ragasztószergyártás

12. tapétagyártás

13. tisztítószer gyártása

14. szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása

15. vegyi szál gyártása

II. Ellenőrzéshez kötött tevékenységek

1. egyéb bútor gyártása

2. egyéb fa-, parafatermék, fonott áru gyártása

3. egyéb papír-, kartontermék gyártása

4. épületasztalos-ipari termék gyártása

5. falemezgyártás

6. fűrészárugyártás

7. gépjárműjavítás, karbantartás

8. gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása

9. hangszergyártás

10. háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása

11. közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása

12. illóolajgyártás

13. irodabútor gyártása

14. irodai papíráru gyártása

15. játékgyártás

16. konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)

17. konyhabútorgyártás

18. kötött, hurkolt kelme gyártása

19. motorkerékpár gyártása

20. műanyag csomagolóeszköz gyártása

21. nyomdai tevékenység alágazatba tartozó tevékenységek

22. papír csomagolóeszköz gyártása

23. sportszergyártás, kivéve úszómedence gyártása

24. szőnyeggyártás

25. tároló fatermék gyártása

26. testápolási cikk gyártása

27. textilszálak fonása

28. textilszövés

29. textil, szőrme mosása, tisztítása

5/a. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez * 

A telepengedélyezési eljárásban kizárás esetén másodfokon eljáró kormányhivatalok

A B
A telephely fekvése A telepengedély kiadása iránti eljárásban másodfokú hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal
1. Budapest főváros Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
2. Pest megye Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
3. Bács-Kiskun megye Tolna Megyei Kormányhivatal
4. Baranya megye Somogy Megyei Kormányhivatal
5. Békés megye Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
6. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Heves Megyei Kormányhivatal
7. Csongrád megye Békés Megyei Kormányhivatal
8. Fejér megye Veszprém Megyei Kormányhivatal
9. Győr-Moson-Sopron megye Veszprém Megyei Kormányhivatal
10. Hajdú-Bihar megye Heves Megyei Kormányhivatal
11. Heves megye Nógrád Megyei Kormányhivatal
12. Jász-Nagykun-Szolnok megye Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
13. Komárom-Esztergom megye Veszprém Megyei Kormányhivatal
14. Nógrád megye Heves Megyei Kormányhivatal
15. Somogy megye Tolna Megyei Kormányhivatal
16. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Heves Megyei Kormányhivatal
17. Tolna megye Somogy Megyei Kormányhivatal
18. Vas megye Zala Megyei Kormányhivatal
19. Veszprém megye Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
20. Zala megye Somogy Megyei Kormányhivatal

6. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

A bejegyzés időpontja A telep Az ipari tevékenység végzőjének

A jegyző által
kiadott
nyilvántartási
szám


A bejegyzés oka*



év



hó, nap



címe



helyrajzi száma


használatának jogcíme
üzemelteté-
sének időtartama, műszakonként
a napi munka-
végzés idejének megjelölésével



neve

cégjegyzék-
száma, illetve
vállalkozói
nyilvántartásba
vételi száma



székhelye


A telepen végzett ipari tevékenység
* 1. engedély kiadása; 2. tevékenység bejelentése; 3. adat módosítása; 4. tevékenység változása; 5. engedély visszavonása; 6. telep megszűnése.