A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet

a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d), e) és f) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) E rendelet hatálya a következő földrészleteken, illetve ezen földrészletekből a telekalakítási eljárás jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósuló, a Normafa Park történelmi sportterület beruházás (a továbbiakban: Beruházás) megvalósításához szükséges hatósági ügyekre terjed ki:

a) *  Budapest Főváros XII. kerület: 6835/19, 6835/11, 6835/21, 6835/22, 8862/1, 8888/3, 9114/4, 9114/5, 9116/3, 9121/21, 9121/22, 9122/1, 9123/1, 9123/2, 9124/3, 9124/4, 9124/5, 9126/4, 9128/3, 9128/4, 9129/6, 9129/7, 9131/2, 9132/1, 9132/2, 9132/3, 9133/6, 9133/7, 9133/8, 9134/3, 9134/4, 9134/5, 9135/3, 9135/4, 9136, 9137, 9138/7, 9138/8, 9139/11, 9139/12, 9139/14, 9139/15, 9140/6, 9140/10, 9140/12, 9144/2, 9145, 9150/4, 9150/5, 9151/5, 9153/1, 9154/2, 9155/3, 9240/1, 9240/2, 9240/4, 9240/14, 9240/16, 9269/35, 9305/3, 9309/1, 9309/2, 9568/1, 9886/1, 9886/14, 10468/1, 10492, 10496/23, 10496/25, 10496/26 10497/6, 10497/7, 10500/3, 10500/5, 10500/6, 10500/7, 10500/8, 10500/9, 10500/10, 10500/11, 10500/12, 10501/6, 10502, 10503/6, 10503/8, 10503/9, 10503/10, 10503/12, 10503/13, 10503/14, 10503/15, 10503/16, 10503/19, 10503/21, 10503/24, 10503/25, 10503/26, 10503/27, 10503/28, 10503/29, 10505/1, 10505/2, 10505/3, 10517/1, 10517/2, 10522, 10523, 10524/1, 10525/1, 10525/2, 10527/2, 10760/3, 10760/6, 10760/10, 10837/3, 10846/5, 10875/2, 10875/3, 10886/53, 10886/66, 10886/67,

b) Budapest Főváros II. kerület: 13143/2

helyrajzi számú területek.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházás megvalósításához szükségesnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági eljárásokat, amelyek a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és működéséhez szükségesek.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott földrészletek esetében, amennyiben a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény nagy kiterjedésű zöldterületi települési térséget jelöl, ott a településrendezési eszközben beépítésre nem szánt nagy kiterjedésű zöldterületi rekreációs területet kell kijelölni.

2. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Beruházás megvalósításával összefüggő, az 1. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

3. § *  A Kormány a 2. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

4. § (1) * 

(2) *  A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, illetve az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével - tizenöt nap.

(3) *  A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

(4) * 

4/A. § *  (1) A Budapest Főváros XII. kerület 9568/1 helyrajzi számú telekre, valamint az ezen ingatlanból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési eszközök és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) amennyiben a hatályos településrendezési eszközök a beépítés és az egyedi építési követelmények (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaznak, akkor a településrendezési eszközt nem lehet alkalmazni.

(2) A Budapest Főváros XII. kerület 9568/1 helyrajzi számú telekre, valamint az ezen ingatlanból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított telekre meghatározott sajátos beépítési szabályok és az egyedi építési követelmények a következők:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 20%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 60%,

c) az oldalkert mérete 1 méter,

d) a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § *  (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

7. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

8. § *  E rendeletnek a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 719/2020. (XII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 1. § (1) bekezdés a) pontját és (3) bekezdését, 4. § (2) és (3) bekezdését, 4/A. §-át, valamint 1. mellékletében foglalt táblázat A:2-19 mező e) és f) pontját a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelethez * 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A B C
1. Beruházás megnevezése A Beruházás megvalósításával kapcsolatos hatósági eljárások Eljáró hatóság
2. *  a) Normafa Park történelmi sportterület kialakításához szükséges építmények, építményrészek építése, átalakítása, általános építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
3. *  bővítése, felújítása, bontása; környezetvédelmi hatósági eljárások Pest Vármegyei
Kormányhivatal
4. *  b) A Normafa Park történelmi sportterületén fogadó épület, engesztelő kápolna, sípályák felvonókkal, hóágyúkkal, természetvédelmi hatósági eljárások Pest Vármegyei
Kormányhivatal
5. *  térvilágítással; szánkó pályák; sífutó pályák; játszóterek; nyári bobpálya; kocogó és kerékpár pályák és további területrendezési hatósági eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
6. *  szabadtéri sportolási lehetőségek kialakítása és kiszolgáló funkciójú építmények, létesítmények, infrastruktúra útügyi hatósági eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
7. *  megvalósítása, üzembe helyezése; műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
8. *  c) Közlekedési területek, tömegközlekedési bázisterületek kialakítása, felújítása, parkolók létesítése; hírközlési hatósági eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
9. *  d) Fogaskerekű vasút korszerűsítése, nyomvonalának meghosszabbítása; örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
10. *  e) Lombkorona Sétány és kiszolgáló létesítmények létesítése, üzembe helyezése; földmérési, földvédelmi, telekalakítási és ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
11. *  f) Budapest Főváros XII. kerület 9568/1 helyrajzi számú telken megvalósuló ingatlanfejlesztés. talajvédelmi hatósági eljárások Pest Vármegyei
Kormányhivatal
12. *  erdészeti hatósági eljárások, erdő igénybevétele és fakitermelés bejelentése Pest Vármegyei
Kormányhivatal
13. *  vízügyi hatósági eljárások illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
14. *  beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
15. *  tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
16. *  jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
17. *  tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
18. *  kötött pályás közlekedési létesítmények engedélyezési eljárása közlekedésért felelős miniszter
19. *  üzletek működési engedélyezési eljárása Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat jegyzője

2. melléklet a 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelethez *