A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet

a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 3. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja

a) *  a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program keretében a Székesfehérvár közigazgatási területén fekvő, 7329, 7325, 7326 és 7331/22 helyrajzi számú ingatlanok területén megvalósuló, UEFA IV. kategóriájú labdarúgó stadion megépítésével, valamint

b) a székesfehérvári Sóstó Természetvédelmi Terület és a Vidámparki csónakázótó rehabilitációs program megvalósítását szolgáló beruházásokkal

összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

2. § * 

3. § * 

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § *  (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

6. § *  E rendeletnek a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 115/2015. (IV. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

7. § *  E rendeletnek a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 376/2016. (XI. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelethez * 

Az 1. § (1) bekezdése szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatásához hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A B C D
1. Beruházás megnevezése Beruházás azonosítója A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyezési eljárások Eljáró hatóság
2. *  A székesfehérvári stadion-
rekonstrukciós program keretében UEFA IV. kategóriájú labdarúgó stadion megépítésére és a kapcsolódó infrastruktúra kialakítására irányuló beruházás, továbbá a Sóstó Természetvédelmi Terület és Vidámparki csónakázótó rehabilitációs program
megvalósítását szolgáló beruházások
Székesfehérvár
4389/2, 4390/1, 4390/2, 4392/4, 4392/5, 4392/6, 4393, 4394/2, 6402, 6403,
6460/48, 6460/51, 6900, 6901/11, 6901/12, 6901/13, 6901/16, 6902, 7065, 7066/3, 7066/4, 7069/11, 7070, 7074/2, 7074/4, 7075, 7076, 7261, 7275/1, 7276, 7285/1, 7285/2, 7303, 7309, 7322, 7323/1, 7324, 7325, 7326, 7328, 7329, 7331/16,
általános építésügyi és építésfelügyeleti hatósági engedélyezési eljárások Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
3. *  7331/19, 7331/20, 7331/22, 7331/23, 7332, 7374/1, 7375/2, 7376, 7596, 7597, környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárások Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
4. *  7610/2, 7611, 7612/4, 7612/5, 7613/1, 7613/2, útügyi hatósági engedélyezési eljárások Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
5. *  7614, 7615, 7617/2, 7618/2,
7620/3, 7620/4,
7620/5, 7620/6,
7621/1, 7621/2,
7621/3, 7632, 7670/1,
műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
6. *  7670/2, 7670/3,
7727/2, 7734/1,
8095/35, 14353,
vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
7. 14359, 16314/2,
16425/2, 16426,
hírközlési hatósági eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
8. *  16427/2, 020518,
020519/3, 020525/4,
020525/8, 020525/13,
020525/17, 020532 helyrajzi
földvédelmi, telekalakítási, földmérési, ingatlan-
nyilvántartási hatósági eljárások
Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
9. *  számú földrészletek, illetve az ezekből a talajvédelmi hatósági eljárások Fejér Vármegyei
Kormányhivatal
10. földrészletekből telekalakítási eljárások végleges befejezését követően kialakított földrészletek beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi eljárásai Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
11. tűzvédelmi hatósági ügyekben eltérési engedélyezési eljárások Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
12. jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2. melléklet a 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelethez *