A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

69/2014. (XII. 18.) BM rendelet

a védelmi ellenőrzést végző személyek képzésének és vizsgáztatásának rendjéről

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés t) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 22. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya

a) a védelmi ellenőrzés végrehajtására kötelezett gazdálkodó szervezetekre és védelmi ellenőrzést végző személyzetükre,

b) a védelmi ellenőrök munkáltatóira,

c) a Rendőrségről szóló törvényben meghatározott általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervre (a továbbiakban: rendőrség), valamint

d) a védelmi ellenőri felkészítést és vizsgáztatást végző szervekre

terjed ki.

(2) E rendelet alkalmazásában:

a) átvizsgálás: a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 300/2008/EK rendelet) 3. cikk 8. pontjában meghatározott tevékenység,

b) tiltott tárgy: a 300/2008/EK rendelet 3. cikk 7. pontjában meghatározott tárgy,

c) védelmi ellenőrzés: a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló 169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 2. § 4. pontjában meghatározott tevékenység.

2. § (1) Védelmi ellenőrzést önállóan az végezhet, aki az 1. mellékletben meghatározott alapképzésen, vagy az éves ismeretmegújító képzésben (a továbbiakban együtt: képzés) részt vett, és ezt követően a vizsgabizottság előtt eredményes vizsgát tett.

(2) Aki az Európai Unió más tagállamában védelmi ellenőrzés végzésére jogosító tanúsítást szerzett, vagy ehhez szükséges ismereteket sajátított el, és erről hiteles igazolással rendelkezik, mentesül az igazolt képzési témakörökből történő vizsgáztatás alól. E személynek vizsgáznia csak azokból a témakörökből kell, amelyeket az igazolása nem tartalmaz.

(3) *  A védelmi ellenőrzést végző személynek (a továbbiakban: védelmi ellenőr) jelentkező a védelmi ellenőri felkészítést, a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló, 2015. november 5-i 2015/1998/EU európai bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: közös légiközlekedési EU rendelet) Melléklet 11.1.5. pontjára figyelemmel, a légiközlekedésről szóló törvényben meghatározott védelmi háttérellenőrzést követően kezdheti meg.

2. A védelmi ellenőrzés végzésére jogosító tanúsítások

3. § (1) Védelmi ellenőr munkakörbe legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkező személy vehető fel.

(2) *  A védelmi ellenőrzés végzésére jogosító tanúsítások az alábbi kategóriájúak lehetnek:

a) „Védelmi ellenőr I.” (a továbbiakban: VÉD-I.),

b) „Védelmi ellenőr I/A.” (a továbbiakban: VÉD-I/A.),

c) „Védelmi ellenőr I/B.” (a továbbiakban: VÉD-I/B.),

d) „Védelmi ellenőr II.” (a továbbiakban: VÉD-II.),

e) „Védelmi ellenőr III.” (a továbbiakban: VÉD-III.),

f) „Védelmi ellenőr IV.” (a továbbiakban: VÉD-IV.),

g) „Felügyeletet ellátó személy” (a továbbiakban: FEL).

4. § (1) VÉD-I. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr végzi az utasok és kézipoggyászaik, az utasoktól különböző személyek és személyes tárgyaik és a feladott poggyász átvizsgálását.

(1a) *  A VÉD-I/A. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr kizárólag röntgenberendezés által előállított képek elemzésével végzi a kézipoggyászok, az utasoktól különböző személyek személyes tárgyai és a feladott poggyászok átvizsgálását.

(1b) *  A VÉD-I/B. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr kizárólag a röntgenberendezéssel történő átvizsgálástól eltérő módszerekkel végzi az utasok és kézipoggyászaik, az utasoktól különböző személyek és személyes tárgyaik és a feladott poggyász átvizsgálását.

(2) VÉD-II. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr végzi az áru- és postai küldemények átvizsgálását.

(3) VÉD-III. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr végzi a légifuvarozói postai küldemények és a légifuvarozói anyagok, a fedélzeti ellátmány és a repülőtéri készletek átvizsgálását.

(4) VÉD-IV. tanúsítással rendelkező védelmi ellenőr végzi a járművek átvizsgálását.

(5) *  FEL tanúsítással a VÉD-I. képesítéssel rendelkezők felügyeletét ellátó személynek, valamint e kategóriának a felügyeletét és szakmai irányítását végző rendőröknek kell rendelkezniük.

(6) A 3. § (2) bekezdésben felsorolt kategóriák egyikében megszerzett kompetenciák a másik kategóriára vonatkozó képzés során beszámíthatók, amennyiben azok dokumentációval megfelelően és hitelesen igazoltak.

(7) Megfelelő és hiteles igazolásnak számít, ha az adott kompetenciára vonatkozó, korábban már megtartott képzést az e rendeletben előírt formában, az adott képzés megtartására jogosult oktató dokumentálta.

3. Az alap- és az éves ismeretmegújító képzés

5. § (1) Az adott védelmi ellenőri kategória elméleti és gyakorlati ismereteihez kötődő kompetenciákat az 1. mellékletben meghatározottak szerint évente éves ismeretmegújító képzésen folyamatosan fejleszteni, korszerűsíteni kell. Az egy időszakban indított gyakorlati képzéseken legfeljebb 20 fő vehet részt.

(2) *  A képzést a közlekedésért felelős miniszter által kiadott engedéllyel rendelkező szervezetek és személyek végezhetik.

(2a) *  A munkahelyi gyakorlati képzések, az 5. § (2) bekezdésében megjelölt személy vagy szervezet felügyelete alatt, mentorok bevonásával is végrehajthatók. Mentor az a személy lehet, aki az oktatásra kerülő védelmi ellenőr kategóriából legalább egy sikeres ismeretmegújító vizsgával rendelkezik. A mentorprogram részleteit a védelmi ellenőrzés végrehajtására kötelezett gazdálkodó szervezet a Védelmi Képzési Programjában határozza meg.

(3) *  A képzéseket a 2. mellékletben szereplő nyomtatványon dokumentálni kell. A képzések dokumentációját a vizsga megkezdése előtt a vizsgabizottságnak be kell mutatni.

(4) *  A vizsgáztatást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (a továbbiakban: RRI) szervezi és végzi az RRI vezetője által és a légiközlekedési hatóság vezetője egyetértésével kiadott vizsgaszabályzat alapján. A vizsgaszabályzatban foglaltak e rendelet hatálya alá tartozó szervezetekre és személyekre terjednek ki, akik azokat kötelesek megtartani.

(5) *  Az alap- és az éves ismeretmegújító képzést követő vizsga díja személyenként a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendeletben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított havibér legkisebb összegének 50%-a, amelyet legkésőbb a vizsga megkezdését megelőző harmadik munkanapig az RRI-nek a Magyar Államkincstárnál vezetett HU 10023002-00290603-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára átutalással kell megfizetni.

(6) A 3. § (2) bekezdésben megjelölt egyes tanúsítások megszerzéséhez szükséges vizsgák összevonhatóak egy vizsganapra, amennyiben a vizsgázó a letenni kívánt vizsgák tekintetében előírt képzési követelményeknek eleget tett. Ugyanazon személy által ugyanazon a vizsganapon több tanúsítás megszerzését célzó összevont vizsga egyszeri díja az (5) bekezdésben meghatározott összeg.

(7) A polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott együttműködő hatóságok azon tagjai, akik munkakörüknél fogva védelmi ellenőri végzettség megszerzésére kötelezettek, mentességet élveznek a vizsgadíj megfizetése alól.

6. § (1) A vizsga lebonyolítását vizsgabizottság felügyeli. A vizsgabizottságba legalább 1 főt az RRI és 1 főt a légiközlekedési hatóság delegál. Ezen felül, ha a vizsgát valamely szervezet kérelmezte, akkor a kérelmező szervezet egy képviselője a vizsgán jelen lehet. A vizsgabizottság elnöke az RRI által delegált tagok egyike lehet.

(2) A vizsga eredménye „MEGFELELT”, illetve „NEM MEGFELELT” lehet. A „MEGFELELT” szintű eredmény eléréshez szükséges követelményt az 5. § (4) bekezdésében meghatározott vizsgaszabályzat tartalmazza.

(3) A vizsgáról vizsgalapot kell kiállítani, amelynek egy-egy példányát a munkáltatónak és a légiközlekedési hatóságnak meg kell küldeni, egy példányát az RRI-nél öt évig meg kell őrizni.

(4) A vizsgázó a vizsga sikeres letételéről az RRI által kiállított, a 3. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységi kör megjelölését tartalmazó tanúsítást kap, amely önálló védelmi ellenőri munka végzésére jogosítja. Az adott kategória első tanúsításának érvényessége a sikeres vizsga napjától számított 1 év.

(5) A „NEM MEGFELELT” eredményű vizsga esetében a sikertelen vizsgarészt a vizsgázó pótfelkészítés igazolásával és a vizsgadíj ismételt befizetését követően pótvizsgán megismételheti. Amennyiben a vizsgázó a pótvizsgán önhibájából nem jelenik meg, vagy a pótvizsga sikertelen, újabb vizsgára csak a letenni kívánt védelmi ellenőri kategóriára vonatkozó alapképzés ismételt elvégezését követően bocsátható.

(6) Csak azon védelmi ellenőri kategóriáról adható tanúsítás, amelynek minden vizsgarészét „MEGFELELT” eredménnyel teljesíti a vizsgázó.

7. § * 

8. § (1) Az éves ismeretmegújító képzés befejezését követően a védelmi ellenőrnek az 1. mellékletben meghatározottak szerint – vizsgabizottság előtt – vizsgát (a továbbiakban: éves ismeretmegújító vizsga) kell tennie. Az éves ismeretmegújító vizsgát követő tanúsítás érvényességi ideje az ugyanazon kategória előző tanúsítványának lejárati napjától számított 1 év.

(2) *  Aki az éves ismeretmegújító vizsgát az (1) bekezdés szerinti határidőn belül sikeresen nem teljesíti, annak a védelmi ellenőri jogosítása az (1) bekezdés szerinti határidő lejártával érvénytelenné válik. Indokolt esetben a rendőrség az éves ismeretmegújító vizsgának az (1) bekezdés szerinti határidőt követő teljesítését is biztosíthatja, ez esetben a védelmi ellenőri jogosítás érvényessége az (1) bekezdés szerinti határidőt követő három hónapig meghosszabbodik.

(3) A (2) bekezdésben említett esetekben, újbóli éves ismeretmegújító vizsgára az alapképzés óraszámainak teljesítését követően lehet jelentkezni.

(4) *  Annak, aki a rendőrség által a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatoknak az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv általi átvételének, valamint a nyilvános repülőtér üzemben tartója részére történő visszaadásának és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv indokolt költségei megtérítésének szabályairól, valamint a védelmi ellenőrzés felügyeletéről szóló kormányrendeletben meghatározott hatósági ellenőrzési tevékenysége keretében végrehajtott tesztelés vagy ellenőrzés során valamely kategóriából éves ismeretmegújító vizsgára lett kötelezve, a sikeres vizsga letétele csak az ellenőrzés idején érvényes védelmi ellenőri jogosítását érvényesíti. Ennek értelmében a sikeres vizsga letételével nem indul újra az egy éves határidő számítása. Az éves ismeretmegújító vizsgát az ellenőrzés idején érvényes jogosítás lejárati idejéhez képest kell kérelmezni.

4. Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba.

(2) Az e rendelet hatálybalépésekor önálló utasbiztonsági ellenőri tevékenység ellátására jogosító igazolással, vagy vizsgajegyzőkönyvvel rendelkező személy végzettségét meg kell feleltetni a 3. § (2) bekezdése szerinti védelmi ellenőri kategóriáknak. A megfeleltetéskor figyelemmel kell lenni az adott védelmi ellenőr által teljesített képzésre és a munkáltató által biztosított minden egyéb dokumentációra, igazolásra. Az éves ismeretmegújító képzésre a 7. § és a 8. § rendelkezéseit alkalmazni kell.

(3) A rendeletet a hatálybalépését követően indított képzésben és e képzéseket követő vizsgákon kell alkalmazni.

10. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet

a) a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint

b) *  a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló, 2015. november 5-i 2015/1998/EU európai bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

11. § * 

1. melléklet a 69/2014. (XII. 18.) BM rendelethez * 

A védelmi ellenőr alapelméleti és munkakör-specifikus képzésének, valamint a vizsga lebonyolításának tematikája

Alapképzés

I. A közös légiközlekedési EU rendelet Mellékletének (a továbbiakban: Melléklet) 11.2.2. részében megjelölt Alapszintű képzés 30 óra. Alapszintű képzést a VÉD–I., VÉD–I/A., VÉD–I/B. és VÉD–IV., valamint a FEL kategóriáknak kell elvégezni. A munkakör-specifikus képzések során fejlesztendő kompetenciákat a védelmi ellenőrzés végrehajtására kötelezett gazdálkodó szervezet Védelmi Képzési Programjában kell meghatározni.

I.1. A VÉD–I. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama az alapszintű képzésen felül:

a) Elméleti képzés: 50 óra,

b) Gyakorlati képzés: 80 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.1. részében megjelölt kompetenciákat kell kifejleszteni.

I.1.1. A VÉD–I/A. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama az alapszintű képzésen felül:

a) Elméleti képzés: 30 óra,

b) Gyakorlati képzés: 50 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.1. pontjában megjelölt kompetenciák közül a kizárólag röntgenképelemzéssel végrehajtott vizsgálatokhoz szükséges kompetenciákat kell kifejleszteni, amelyeket a védelmi ellenőrzés végrehajtására kötelezett gazdálkodó szervezet a Védelmi Képzési Programjában határoz meg.

I.1.2. A VÉD–I/B. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama az alapszintű képzésen felül:

a) Elméleti képzés: 30 óra,

b) Gyakorlati képzés: 40 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.1. pontjában megjelölt kompetenciák közül a kizárólag röntgenberendezéssel végzett átvizsgálástól eltérő módszerekkel végrehajtott vizsgálatokhoz szükséges kompetenciákat kell kifejleszteni.

I.2. A VÉD–IV. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama az alapszintű képzésen felül:

a) Elméleti képzés: 10 óra,

b) Gyakorlati képzés: 20 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.4. részében megjelölt kompetenciákat kell kifejleszteni.

I.3. A FEL kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama az alapszintű képzésen és a felügyelt védelmi ellenőri kategóriák munkakör-specifikus képzési időtartamán felül 10 óra elméleti képzés.

A felügyeletet ellátó személyek képzésének – a felügyelt védelmi ellenőri kategóriák kompetenciáin túlmenően – a Melléklet 11.2.4. részében megjelölt kompetenciákat kell kifejlesztenie.

II. Az alábbi kategóriák esetében az I. pontban megjelölt Alapszintű képzés helyett a Melléklet 11.2.6. részében megjelölt védelmi tudatosságnövelő képzést kell tartani minimum 4 órás időtartamban. Ezen felül az alábbi időtartamú képzést kell tartani:

II.1. A VÉD–II. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama:

a) Elméleti képzés: 40 óra,

b) Gyakorlati képzés: 40 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.2. részében megjelölt kompetenciákat kell kifejleszteni.

II.2. A VÉD–III. kategória munkakör-specifikus képzésének minimális időtartama:

a) Elméleti képzés: 40 óra,

b) Gyakorlati képzés: 40 óra.

A képzés során a Melléklet 11.2.3.3. részében megjelölt kompetenciákat kell kifejleszteni.

Éves ismeretmegújító képzés

III. Az éves ismeretmegújító képzés során az alapképzésnél előírt, az adott kategóriára vonatkozó kompetenciákat kell – az alábbiakban meghatározott óraszámban – ismétlő jelleggel fejleszteni.

a) VÉD–I. és FEL kategóriák esetében legalább: 40 óra,

aa) VÉD–I/A. kategória esetében legalább: 30 óra,

ab) VÉD–I/B. kategória esetében legalább: 20 óra,

b) VÉD–II. kategória esetében legalább: 40 óra,

c) VÉD–III. kategória esetében legalább: 20 óra,

d) VÉD–IV. kategória esetében legalább: 15 óra.

Vizsga és tanúsítás

IV. Az alapszintű és gyakorlati képzés igazolása után a személy az alábbi vizsgarészekből tesz vizsgát:

IV.1. VÉD–I. és FEL kategóriák

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Felismerési teszt: számítógépes röntgenképelemző feladatlap,

c) Gyakorlat: manuális személy- és poggyászátvizsgálás, illetve robbanóanyagnyom-felderítő eszköz (Explosive Trace Detection, a továbbiakban: ETD) mintavételezés.

IV.1.1. VÉD–I/A. kategória

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Felismerési teszt: számítógépes röntgenképelemző feladatlap.

IV.1.2. VÉD–I/B. kategória

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Gyakorlat: manuális személy- és poggyászátvizsgálás, illetve ETD mintavételezés.

IV.2. VÉD–II. kategória

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Felismerési teszt: számítógépes röntgenképelemző feladatlap,

c) Gyakorlat: ETD mintavételezés.

IV.3. VÉD–III. kategória

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Felismerési teszt: számítógépes röntgenképelemző feladatlap.

IV.4. VÉD–IV. kategória

a) Elmélet: papíralapú vagy számítógépes feladatlap,

b) Gyakorlat: jármű manuális átvizsgálása.

IV.5. A FEL kategória esetében – felügyelt védelmi ellenőri kategória vizsgarészein túl, a felügyeleti tevékenység ellátásához szükséges kompetenciákat kell teljesíteni elméleti teszt formájában.

IV.6. Az egyes vizsgarészek:

Elméleti vizsga: amely során mérésre kerül, hogy a vizsgázó az általános légiközlekedés-védelmi előírásokat, az adott védelmi ellenőri kategóriát szabályozó jogszabályi hátteret, valamint a védelmi ellenőrzések végzését befolyásoló egyéb ismereteket és eljárásokat ismeri-e.

Felismerési teszt: a röntgenkép-felismerési teszt során a számítógépes rendszerben a kérelmezett védelmi ellenőri kategóriának megfelelő (kézipoggyászok, repülőtéri készletek, áruk stb.) képek kerülnek vetítésre, mely során mérésre kerül, hogy a vizsgázó személy képes-e a védelmi berendezések által előállított képek helyes értelmezésére.

Gyakorlati vizsga:

a) Manuális személy- és poggyászátvizsgálás, illetve ETD mintavételezés:

A gyakorlati vizsga során mérésre kerülnek az egyes átvizsgálási módszerek alkalmazásai és végrehajtásuk hatékonysága, az alkalmazott védelmi berendezések előírások szerinti üzemeltetése, továbbá a tesztszeméllyel való érintkezés alkalmával az, hogy a vizsgázó rendelkezik-e érthető és határozott kommunikációs képességgel, továbbá, hogy az átvizsgálás során előtalálásra kerül-e minden elrejtett tiltott tárgy, valamint azokat képes-e azonosítani.

b) Manuális gépjármű-átvizsgálás:

A gyakorlati vizsga során mérésre kerül, hogy a vizsgázó elsajátította-e az egyes járműátvizsgálási módszereket olyan színvonalon, hogy annak végrehajtása észszerűen biztosítja a tiltott tárgyak előtalálását, illetve, hogy azokat képes-e azonosítani, továbbá, hogy a járművezetővel való érintkezése során képes-e a jogszabályi előírások érvényesítésére, képes-e érthető és határozott kommunikációra.

2. melléklet a 69/2014. (XII. 18.) BM rendelethez * 

SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÓ LAP A FELKÉSZÍTÉS DOKUMENTÁLÁSÁRA

Név: Alapképzés □
Születési hely, idő: Ismeretmegújító képzés □
Anyja neve:
OKTATOTT Védelmi ellenőr I. □ Védelmi ellenőr I/A □ Védelmi ellenőr II. □ Védelmi ellenőr III. □ Védelmi ellenőr IV. □ Felügyeletet ellátó személy □
KATEGÓRIA: Védelmi ellenőr I/B □
1. 2.
Oktató neve: Oktató neve:
Oktatási engedély száma: Oktatási engedély száma:
Oktatási engedély érvényessége: Oktatási engedély érvényessége:
3. 4.
Oktató neve: Oktató neve:
Oktatási engedély száma: Oktatási engedély száma:
Oktatási engedély érvényessége: Oktatási engedély érvényessége:
Oktatott téma részletei* Óra Képzés dátuma Oktató Tanuló aláírása
1. A képzést
megkaptam:
2. A képzést
megkaptam:
3. A képzést
megkaptam:
* Az oktatott téma részleteihez tartozó sorok száma a témák függvényében szabadon növelhető. Az oktatott téma részleteit úgy kell kitölteni, hogy legalább az ismertetett tananyag címe kerüljön megjelenítésre.