Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.12.13.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

2014. évi LXXV. törvény

az európai területi társulásról * 

Az Országgyűlés a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése és a határokon átnyúló, transznacionális, illetve régiók közötti együttműködés előmozdítása érdekében - összhangban az Európai Unió jogi aktusaival - a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatály

1. § (1) A „european grouping for territorial cooperation” (EGTC, európai területi együttműködési csoportosulás) magyar elnevezése „európai területi társulás” (rövidített nevén: ETT).

(2) A magyarországi székhelyű európai területi társulás alapítására, szervezetére, működésére és megszűnésére az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló, 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (a továbbiakban: Rendelet), és az azt módosító, az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet az e törvényben meghatározott szabályokkal együtt kell alkalmazni.

(3) E törvény szabályait kell alkalmazni a külföldi székhelyű európai területi társulásban magyar jog szerinti tag részvételének jóváhagyására irányuló eljárásban.

2. Tagság

2. § *  A Rendelet 3. cikk (1) bekezdése alkalmazásában Magyarország tekintetében európai területi társulásban tagként a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 5. § (1) bekezdése szerinti, jogi személyiséggel rendelkező szervezet vehet részt.

3. Tevékenység

3. § (1) Európai területi társulás elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatása céljából nem alapítható, közhatalmi tevékenységet nem végezhet.

(2) Az európai területi társulás az alapszabályában meghatározottak szerint a térség versenyképességét előmozdító vállalkozási tevékenységet végezhet, amennyiben az a célját nem veszélyezteti.

(3) Ha az európai területi társulás tevékenysége, működése megfelel az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben (a továbbiakban: Civil tv.) előírt, a közhasznú jogállás megszerzésére vonatkozó feltételeknek, az európai területi társulás közhasznú jogállást szerezhet.

(4) Az európai területi társulásban a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása és a helyi önkormányzat költségvetési szerve felelőssége nem haladhatja meg a vagyoni hozzájárulásának mértékét (korlátolt felelősség).

II. FEJEZET

AZ EURÓPAI TERÜLETI TÁRSULÁS ALAPÍTÁSA

4. Alapítás

4. § Az európai területi társulás neve az „európai területi társulás” elnevezést tartalmazza. Ha az európai területi társulás valamely tagjának felelőssége korlátolt, az európai területi társulás neve a „korlátolt felelősségű európai területi társulás” elnevezést tartalmazza.

5. Jóváhagyás

5. § (1) A Rendelet 4. cikkében meghatározott jóváhagyásról és a nyilvántartásról a külpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: Hatóság) dönt.

(2) A jóváhagyás a Rendelet 4. cikk (3) bekezdésében szabályozott eseteken túl akkor tagadható meg, ha

a) *  a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kérelmező - ide nem értve az államot és a jelen bekezdés b) és c) pontjában meghatározott kérelmezőt - nem rendelkezik felettes szervi hozzájárulással arra vonatkozóan, hogy az egyezménytervezet szerinti európai területi társulásban tagként részt vehet,

b) a kérelmező országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv és nem rendelkezik a képviselő-testület vagy a közgyűlés hozzájárulásával arra vonatkozóan, hogy az egyezménytervezet szerinti európai területi társulásban tagként részt vehet, vagy

c) a kérelmező helyi vagy nemzetiségi önkormányzat és nem rendelkezik az egyezménytervezet szerinti európai területi társulásban való részvételről szóló képviselő-testületi, közgyűlési döntéssel.

(3) A (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott hozzájárulás a képviselő-testület, illetve a közgyűlés át nem ruházható hatásköre.

(4) A Hatóság az (1) bekezdés szerinti jóváhagyással rendelkező szervezetek adatairól nyilvántartást vezet. A nyilvántartásban az alábbi adatok szerepelnek:

a) a jóváhagyással rendelkező kérelmező neve, székhelye,

b) az európai területi társulás neve, székhelye,

c) az európai területi társulás célkitűzése és feladata,

d) a jóváhagyás megadásáról rendelkező határozat jogerőre emelkedésének időpontja.

(5) A (4) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat a Hatóság a honlapján bárki számára korlátozás nélkül megismerhető módon közzéteszi.

6. Nyilvántartás

6. § (1) Amennyiben az európai területi társulás székhelye Magyarországon van és a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek rendelkezésre állnak, az európai területi társulás nyilvántartásba vételéről a Hatóság kérelemre intézkedik.

(2) Az európai területi társulás a nyilvántartásba vétellel jön létre, tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedését követően kezdheti meg.

7. § (1) A Hatóság a magyarországi székhelyű európai területi társulás adatairól elektronikus nyilvántartást vezet (a továbbiakban: ETT nyilvántartás).

(2) Az ETT nyilvántartásban az alábbi adatok szerepelnek:

a) az európai területi társulás neve, székhelye,

b) az európai területi társulásban részt vevő tag neve, székhelye,

c) az európai területi társulás célkitűzése és feladata,

d) a közhasznú jogállás megszerzésének, módosításának, törlésének ténye, az erről szóló határozat száma és jogerőre emelkedésének napja,

e) az európai területi társulás működésének időtartama,

f) az európai területi társulás igazgatójának neve, lakóhelye, a képviseleti jog gyakorlásának módja (önálló vagy együttes),

g) az európai területi társulás elfogadott egyezménye és alapszabálya,

h) az európai területi társulás nyilvántartásba vételének időpontja,

i) az európai területi társulás nyilvántartási száma,

j) az európai területi társulás végelszámolásának, csődeljárásának, valamint felszámolásának kezdete,

k) az európai területi társulás megszűnésének időpontja.

(3) Az ETT nyilvántartásba bejegyzett adatok változását - a változástól számított harminc napon belül - a Hatóság részére be kell jelenteni, a bejelentésre és a változásnak az ETT nyilvántartásban történő átvezetésére a nyilvántartásba-vételi eljárásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(4) Az ETT nyilvántartás fennálló, valamint törölt adatai, valamint az alapszabály és az egyezmény nyilvánosak, azokat a Hatóság a honlapján bárki számára korlátozás nélkül megismerhető módon közzéteszi.

(5) Az ETT nyilvántartás közhiteles.

III. FEJEZET

AZ EURÓPAI TERÜLETI TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA

8. § Az európai területi társulás az egyezményben meghatározott cél megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik.

9. § (1) Az európai területi társulás - mint jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet - beszámolókészítési, könyvvezetési és számviteli kötelezettségére a számvitelről szóló törvényt, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban előírt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) *  Az európai területi társulás beszámolóját a honlapján, valamint az (1) bekezdés szerinti jogszabályokban meghatározott módon az adott üzleti év mérlegforduló napjától számított 150 napon belül közzéteszi, és erről értesíti a Hatóságot is.

(3) A közhasznú európai területi társulásnak a beszámolóját és a közhasznúsági mellékletét - azok (2) bekezdés szerinti közzététele mellett - meg kell küldenie a Hatóságnak. A beszámolónak és a közhasznúsági mellékletnek a Hatóság részére történő megküldésével - és azok (2) bekezdés szerinti közzétételével - az európai területi társulás letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségének is eleget tesz.

IV. FEJEZET

FELÜGYELET ÉS ELLENŐRZÉS

10. § (1) Az európai területi társulás működésének törvényességét a Hatóság felügyeli, a hatósági ellenőrzésre irányadó törvényi rendelkezések szerint.

(2) A Hatóság jogszabályba, az elfogadott egyezménybe vagy alapszabályba ütköző működés esetén megfelelő határidő kitűzésével felhívja az európai területi társulást a működés törvényességének helyreállítására.

(3) Amennyiben az európai területi társulás a kitűzött határidőn belül nem állítja helyre a működés törvényességét, a Hatóság hivatalból intézkedik az európai területi társulás megszüntetése iránt.

11. § (1) A Rendelet 6. cikke alkalmazásában illetékes hatóság - amennyiben törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

(2) Az európai területi társulás gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosult.

12. § A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresheti a létrehozás helye szerinti tagállam illetékes hatóságát, amennyiben a külföldi székhelyű európai területi társulásban magyar jog szerinti tag vesz részt.

13. § Ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt észleli, hogy az európai területi társulás gazdálkodása körében jogellenesen jár el, felhívja a törvényes állapot helyreállítására. Súlyosabb jogszabálysértés, az elfogadott egyezménybe vagy alapszabályba ütköző gazdálkodás esetén, továbbá ha az európai területi társulás nem tesz eleget a felhívásnak, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke az európai területi társulás megszüntetése iránt eljárást kezdeményezhet a Hatóság előtt.

14. § (1) A Rendelet 13. cikke alkalmazásában az európai területi társulás tevékenységének megtiltására az adott tevékenység hatósági ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szerv jogosult.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hatósági tiltás ellenére az európai területi társulás nem hagy fel a jogellenes tevékenységével, a Hatóság - az (1) bekezdés szerinti hatóság vagy az európai területi társulás tag felettes szerve kérelmére - határozatával megszünteti a magyar jog szerinti tagjának tagsági jogviszonyát.

(3) A Magyarországon nyilvántartott európai területi társulás esetén a Hatóság (2) bekezdés szerinti határozatának jogerőre emelkedésével egyidejűleg a tag tagsági jogviszonya megszűnik.

(4) Amennyiben az európai területi társulást nem Magyarországon vették nyilvántartásba, a Hatóság a (2) bekezdés szerinti határozatának megküldésével a határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül értesíti a nyilvántartásba vételre jogosult szervet.

V. FEJEZET

AZ EURÓPAI TERÜLETI TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE

15. § Az európai területi társulás csak jogutód nélkül szűnhet meg.

16. § Megszűnik az európai területi társulás, ha az egyezményben meghatározott időtartam eltelt vagy más, az egyezményben meghatározott megszűnési feltétel bekövetkezett, továbbá ha az európai területi társulás a jogutód nélküli megszűnéséről dönt.

17. § A Hatóság a Fővárosi Törvényszék előtt kezdeményezi az ETT nyilvántartásba vett európai területi társulás megszüntetését, ha

a) a Rendelet 14. cikke szerinti eset áll fenn,

b) az 5. § szerinti jóváhagyás feltételei egyébként már nem állnak fenn,

c) a más hatóság által kezdeményezett eljárásban megállapítja, hogy a megszüntetés feltételei fennállnak, vagy

d) az európai területi társulás nem tett eleget beszámolási kötelezettségének.

18. § (1) Az európai területi társulás megszűnése és megszüntetése esetén - a felszámolási eljárást kivéve - végelszámolásnak van helye.

(2) Az európai területi társulás fizetésképtelensége esetén felszámolási eljárásnak van helye.

(3) A végelszámolás és a felszámolási eljárás lefolytatására a Civil tv. 9-9/I. §-ában, 9/M-9/N. §-ában és 10. §-ában szabályozott rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, az e §-ban foglalt eltérésekkel. A végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszék illetékes.

(4) Ahol a Civil tv. civil szervezetet vagy egyesületet említ, ott e törvény alkalmazásában európai területi társulást kell érteni.

(5) Ahol a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény vagy más törvény cégjegyzéket említ, ott e törvény alkalmazásában a Hatóság által vezetett ETT nyilvántartást, ahol pedig az adós cégjegyzékszámát említi, ott az ETT nyilvántartási számát kell érteni.

(6) Az eljárásokkal összefüggő valamennyi közzétételi kötelezettség a Hatóság honlapján teljesítendő.

(7) A Fővárosi Törvényszék az eljárás során hozott közzétételt, illetve bejegyzést igénylő döntését, valamint az azok jogerőre emelkedéséről szóló végzését elektronikus úton haladéktalanul megküldi a Hatóságnak, amely azt az ETT nyilvántartásba hivatalból bejegyzi és közzéteszi.

(8) A Hatóság a bíróság megszűnést vagy megszüntetést elrendelő döntésének jogerőre emelkedését követően haladéktalanul törli az európai területi társulást az ETT nyilvántartásból.

19. § (1) Az európai területi társulás az ETT nyilvántartásból való törléssel szűnik meg.

(2) A Hatóság az ETT nyilvántartásból való törlésről haladéktalanul értesíti valamennyi olyan tagállamot, amelynek joga alapján a tagok létrejöttek.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

7. Felhatalmazó rendelkezések

20. § Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy a jóváhagyási és nyilvántartásba-vételi eljárás, valamint az európai területi társulások megszüntetésével kapcsolatos kérdések részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

8. Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

21. § Ez a törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

22. § A Fővárosi Törvényszék az általa nyilvántartott európai területi társulások nyilvántartási adatait és bíróságon őrzött iratait papír alapon a hatálybalépés napján átadja a Hatóságnak.

23. § A Hatóság a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartásba vett európai területi társulások nyilvántartási adatait az ETT nyilvántartásában rögzíti.

24. § E törvényt a hatálybalépés napján vagy azt követően benyújtott kérelemmel indult jóváhagyási és nyilvántartásba-vételi (változásbejegyzési) eljárásban kell alkalmazni.

25. § Ha e törvény hatálybalépésekor a Fővárosi Törvényszék előtt nyilvántartásba-vételi (változásbejegyzési) eljárás van folyamatban, a bíróság az európai területi társulás nyilvántartási adatait és iratait az eljárás befejezését követően papír alapon 8 napon belül adja át a Hatóságnak.

26. § A 4. §-tól eltérően az e törvény hatálybalépéséig Magyarországon nyilvántartásba vett európai területi társulás neve az e törvény hatálybalépését követően tartalmazhatja az „európai területi együttműködési csoportosulás” elnevezést az „európai területi társulás”elnevezés helyett.

9. Az Európai Unió jogának való megfelelés

27. § Ez a törvény

a) az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló, 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

10-11. * 

28-37. § *