Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.12.15.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet

az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról

A Kormány az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdés f)-h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

A RENDELET HATÁLYA

1. § E rendelet hatálya kiterjed:

a) az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 4. §-ában meghatározott, a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő Nemzeti Nyilvántartási Rendszer (a továbbiakban: Rendszer) működtetéséhez, valamint az Éhvt. 7. §-ában meghatározott jogszabályok által előírt egyéb információkra vonatkozó jelentéstételhez szükséges adatokkal rendelkező állami szervekre, és

b) az évi 100 tonna szén-dioxid-egyenértéket vagy azt meghaladó mennyiségű üvegházhatású gázt kibocsátó forrásokra.

II. FEJEZET

A RENDSZER

1. A Rendszer működtetése

2. § (1) A Rendszert a környezetvédelemért felelős miniszter az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter közreműködésével az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer részeként működteti.

(2) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (a továbbiakban: Keretegyezmény) 4. Cikkelye és 12. Cikkely 1. bekezdés a) és c) pontja szerinti, valamint a Keretegyezmény Kiotói Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) 7. cikk (1) bekezdésében, továbbá a nemzetközi kötelezettségvállalásokban meghatározott Rendszer részét képező Nemzeti Kibocsátási Leltár és a kapcsolódó leltárjelentés elkészítéséhez az Országos Meteorológiai Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat) készít javaslatot a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az erdőgazdálkodásért felelős miniszter részére.

(3) A (2) bekezdés szerinti javaslatnak

a) az erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára, ideértve a Jegyzőkönyv 3. cikk (3) és (4) bekezdése, valamint 6. cikke szerinti jelentési kötelezettséget, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Erdészeti Tudományos Intézet (a továbbiakban: NAIK ERTI) közreműködésével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a 14. §-ban foglalt jelentéssel összhangban javaslatot tesz a Szolgálat részére,

b) *  a földhasználati, földhasználat-változtatási ágazatra vonatkozó részének tartalmára a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a 14. §-ban foglalt jelentéssel összhangban javaslatot tesz a Szolgálat részére,

c) a forgalmi jegyzékre vonatkozó részének tartalmára az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: 2012. évi CCXVII. törvény) szerinti forgalmi jegyzék kezelője tesz javaslatot a Szolgálat részére.

(4) A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és a kapcsolódó leltárjelentést a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a miniszter jóváhagyásával a Szolgálat nyújtja be minden év április 15. napjáig a Keretegyezmény Titkárságának.

(5) A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a földügyért felelős miniszter közreműködésével gondoskodik a (2)-(4) bekezdés szerinti jelentés összeállításáról.

2. A Rendszer működtetéséhez, valamint a jelentések készítéséhez szükséges információk

3. § A Rendszer működtetéséhez és a nemzeti jelentések, valamint a nemzeti szintű előrejelzés elkészítéséhez szükséges információk gyűjtésére a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Szolgálat jogosult.

4. § (1) A Szolgálat részére

a) az 1. § a) pontjában meghatározott állami szervek az 1. mellékletben,

b) az 1. § b) pontjában meghatározott források a 2. mellékletben

felsorolt információkat küldik meg vagy biztosítják az információkat tartalmazó adatbázishoz való hozzáférést.

(2) Ha az 1. § b) pontjában meghatározott források által szolgáltatandó adatok más jogszabályi előírások alapján valamely hatóság rendelkezésére állnak, azokat nem kell ismételten benyújtani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás ingyenesen történik.

(4) Az (1) bekezdés szerinti előzetes információkat a tárgyévet követő év június 15. napjáig, a végleges információkat a tárgyévet követő év szeptember 1. napjáig kell megküldeni, ha az 1. melléklet másképp nem rendelkezik.

(5) A Szolgálat a leltárjelentés megfelelő elkészítése céljából elektronikus hozzáféréssel rendelkezik

a) *  a 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó létesítmények tevékenységéből származó üvegházhatású gáz kibocsátásokat tartalmazó adatok tekintetében az kibocsátásoknak a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) rendelkezésére álló adatbázishoz,

b) *  a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti fluortartalmú üvegházhatású gázok adatbázisához,

c) az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti adatbázishoz,

d) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. január 18-i 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti PRTR adatbázishoz,

e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendelkezésére álló, az energiastatisztikáról szóló, 2008. október 22-i 1099/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatokhoz,

f) a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete talajinformációs rendszerének adataihoz,

g) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 49. §-a szerinti Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer általános lekérdező és térinformatikai rendszeréhez.

5. § (1) A 4. § (1) bekezdésében meghatározott rendszeres adatszolgáltatáson túlmenően a Szolgálat és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jogosult az adatok kiegészítésének, pontosításának és a felülvizsgálat során szükségessé vált kijavítások elvégzésének érdekében adatot kérni az 1. § a)-b) pontjában meghatározott adatszolgáltatótól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljesítésének határidejét a Szolgálat, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal határozza meg, az azonban legalább 30 nap.

6. § (1) A 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott adatszolgáltatás az adatállomány postai úton, telefaxon, elektronikus adathordozón vagy elektronikus levélben való megküldésével teljesíthető.

(2) Az állami szervek között az adatszolgáltatás kizárólag elektronikus úton történik, kivéve, ha az adatok csak papír alapon állnak rendelkezésre. Az adatokat elektronikus továbbítás esetén további feldolgozásra alkalmas, szerkeszthető formátumban kell átadni.

(3) Az adatszolgáltatók kötelesek térképi alapú adatbázisok esetében az adatszolgáltatónál rendelkezésre álló legnagyobb megbízhatóságú digitális állományt hozzáférhetővé tenni.

III. FEJEZET

NEMZETI JELENTÉSEK

3. Üvegházhatást okozó gázok jegyzékei

7. § (1) Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 525/2013/EU rendelet) 7. cikk (1) és (3) bekezdése szerinti jelentést a Szolgálat által elkészített javaslat alapján a miniszter nyújtja be az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére.

(2) Az 525/2013/EU rendelet 7. cikk (1) bekezdés c) és d) pontjai szerinti információkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állítja össze és küldi meg a Szolgálat, a környezetvédelemért felelős miniszter és a földügyért felelős miniszter útján a miniszter részére.

(3) Az 525/2013/EU rendelet 7. cikk (1) bekezdés g), h), k) és o) pontja szerinti forgalmi jegyzék és annak műveleteire vonatkozó információkat a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti forgalmi jegyzék kezelője küldi meg a Szolgálat részére minden év január 5-ig. A Jegyzőkönyv 6., 12. és 17. cikke szerinti együttes végrehajtás, tiszta fejlesztési mechanizmus és nemzetközi kibocsátás-kereskedelem alkalmazására vonatkozó információkat a miniszter az adatszolgáltatás során feltünteti a jelentésben.

(4) A jegyzékekkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és az annak végrehajtására kiadott, a tagállamok által az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében jelentett információk felépítéséről, formátumáról, benyújtási eljárásáról és felülvizsgálatáról szóló 749/2014/EU Bizottsági Végrehajtási Rendelet (a továbbiakban: 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet) előírásai az irányadók.

4. Megközelítőleges adatokat tartalmazó jegyzék

8. § (1) Az 525/2013/EU rendelet 8. cikke szerinti, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó hozzávetőleges kibocsátási adatokat tartalmazó leltárjelentést a Szolgálat által elkészített és legkésőbb minden év július 25-ig megküldött javaslata alapján a miniszter nyújtja be minden év július 31-ig a Bizottság részére.

(2) A jegyzékkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

5. Jelentéstétel a kötelezettségek teljesítésére biztosított kiegészítő időszakról, valamint a jegyzék felülvizsgálata és a tagállami együttműködés

9. § (1) Az 525/2013/EU rendelet 22. cikke szerinti, a kötelezettségek teljesítésére megállapított kiegészítő időszak leteltével készítendő jelentést a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti forgalmi jegyzék kezelője által tett javaslat alapján a miniszter nyújtja be a Keretegyezmény Titkárságának.

(2) *  A Szolgálat, a Hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a NAIK ERTI és a miniszter gondoskodik az 525/2013/EU rendelet 19. és 23. cikke szerint a Keretegyezmény Titkársága, illetve a Bizottság által végzett felülvizsgálati folyamat eredményeként szükségessé vált módosítások és változtatások elvégzéséről. A Szolgálat koordinálja a hazai állami szervek felülvizsgálati folyamatban történő részvételét.

(3) A jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

6. Dekarbonizációs fejlesztési stratégia és az arról szóló jelentések

10. § (1) A miniszter - a Keretegyezményben szabályozott eljárás keretében nemzetközi szinten elfogadott jelentéstételi előírásoknak megfelelően - gondoskodik a dekarbonizációs fejlesztési stratégia elkészítéséről, az arról való jelentéstétel benyújtásáról, valamint a szükséges frissítések megtételéről.

(2) A dekarbonizációs fejlesztési stratégiával kapcsolatos frissítésekről, valamint a stratégia végrehajtása terén elért eredményekről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente kell a Bizottság felé benyújtani.

(3) A dekarbonizációs fejlesztési stratégiával kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet és a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

7. A szakpolitikák és intézkedések, valamint előrejelzések rendszere és az azokról való jelentéstétel

11. § (1) A miniszter - a szakpolitikákról és intézkedésekről történő jelentéstétel, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásainak és nyelőnkénti eltávolításának korlátozása és csökkentése, valamint az azokra vonatkozó előrejelzések jelentése céljából - nemzeti szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszert hoz létre, működtet és annak folyamatos fejlesztésére törekszik. A szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszer magában foglalja a szakpolitikák értékelése, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzések elkészítése érdekében meghozott jelentős intézményi, jogi és eljárási intézkedéseket.

(2) A szakpolitikákról és intézkedésekről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottság felé. Bármely, az e jelentés értelmében benyújtott információkban a jelentéstételi időszak első évében bekövetkezett jelentős változást az adott jelentéstételt követő év március 15-ig a Bizottság felé közölni kell. A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

(3) Az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzéseket első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottságnak. Az előrejelzéseknek figyelembe kell venniük az uniós szinten elfogadott valamennyi szakpolitikát és intézkedést.

(4) A miniszter a jelen §-ban foglalt jelentéseket a jelentésekhez szükséges adatokkal, információkkal rendelkező egyéb állami szervek, az 1. mellékletben meghatározott állami szervek, illetve a 2. mellékletben meghatározott források szükségszerű bevonásával készíti el, amely szervek és források kötelesek a kért adatokat, információkat a megkereséstől számított 15 napon belül a miniszter rendelkezésére bocsátani.

(5) Az előrejelzések tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

8. Jelentéstétel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó nemzeti fellépésről

12. § (1) A miniszter az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó, alkalmazkodási tervezésre és stratégiákra vonatkozó nemzeti fellépésről szóló jelentést első alkalommal 2015. március 15-ig, majd utána minden negyedik évben nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

9. Jelentéstétel a kibocsátási jogosultságok árverezéséből származó bevételek és a projektekből származó jóváírások felhasználásáról

13. § (1) A miniszter az államháztartásért felelős miniszter közreműködésével az árverezésből származó bevételek és a projektekből származó jóváírások felhasználásáról szóló jelentést minden év július 31-ig nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

10. Jelentéstétel a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátásokról és nyelésekről, valamint az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekről

14. § (1) A miniszter minden évben a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az agrárpolitikáért felelős miniszterrel, az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel és a földügyért felelős miniszterrel együttműködve információt szolgáltat a Bizottság felé az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és elnyelésére vonatkozó elszámolási szabályokról és az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó információkról szóló, 2013. május 21-i 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat (a továbbiakban: 529/2013/EU határozat) 3. cikke (1)-(3) bekezdésében említett tevékenységekből eredő kibocsátás korlátozására vagy csökkentésére, illetve az e tevékenységekből származó elnyelés fenntartására vagy növelésére irányuló jelenlegi és jövőbeli földhasználati ágazati tevékenységekről. A földhasználati ágazati vonatkozású tevékenységekről szóló tájékoztatóban legalább az alábbi információkat kell szerepeltetni a tevékenységek mindegyike kapcsán:

a) a kibocsátás és az elnyelés múltbeli alakulásának ismertetése, lehetőség szerint figyelembe véve a korábbi tendenciákat is az ésszerűen rekonstruálható mértékig;

b) a kibocsátás és az elnyelés előrejelzése az elszámolási időszakra;

c) a kibocsátás korlátozásának vagy csökkentésének, illetve az elnyelés fenntartásának vagy növelésének lehetőségeit értékelő elemzés;

d) a nemzeti körülmények figyelembevételére leginkább megfelelő intézkedések felsorolása, adott esetben kitérve - egyebek mellett - az éghajlatváltozás-mérséklési lehetőség kiaknázása érdekében a tagállam által tervezett vagy a végrehajtandó, az 529/2013/EU határozat IV. mellékletben meghatározott indikatív intézkedésekre is, amennyiben a c) pont szerinti elemzéssel megállapították e lehetőség meglétét;

e) a d) pont szerinti intézkedések végrehajtását célzó, már létező vagy tervezett szakpolitikák, beleértve az intézkedések kibocsátásokra és elnyelésekre gyakorolt várható hatásainak minőségi vagy mennyiségi leírását, figyelembe véve a földhasználati ágazathoz kapcsolódó egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is;

f) a d) pont szerinti intézkedések elfogadásának és végrehajtásának indikatív ütemezése.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jelentés erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára a NAIK ERTI közreműködésével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal javaslatot tesz a Szolgálat részére.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti jelentés nem erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal javaslatot tesz a Szolgálat részére.

(4) A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az agrárpolitikáért felelős miniszterrel, az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel és a földügyért felelős miniszterrel együttműködve információt szolgáltat az 529/2013/EU határozat I. mellékletében meghatározott minden egyes elszámolási időszak végét követő második év január 15-ig, illetve március 15-ig bejelenti a Bizottságnak a földhasználati ágazatra vonatkozó nyilvántartásban az adott elszámolási időszakra vonatkozóan szereplő előzetes, illetve végleges adatokat, az 529/2013/EU határozat 4. cikk (6) bekezdésével összhangban.

(5) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az 525/2013/EU rendelet, a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet, valamint az 529/2013 EU határozat előírásai az irányadók.

IV. FEJEZET

AZ ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZET TSÉG ELMULASZTÁSÁNAK JOGKÖVETKEZMÉNYEI ÉS A JELENTÉSEK NYILVÁNOSSÁGA

11. Bírság

15. § Az Éhvt. 4. § (4) bekezdésében meghatározott bírság mértéke ötvenezertől ötszázezer forintig terjedhet.

12. A Nemzeti Kibocsátási Leltár és jelentéstételek nyilvánossága

16. § (1) A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és az arról készült jelentést, valamint az 525/2013/EU rendelet alapján nyilvános jelentéseket a jelentéstételi kötelezettség teljesítését követően a miniszter és a környezetvédelemért felelős miniszter elektronikus formában teszik közzé.

(2) A Nemzeti Kibocsátási Leltár adatai, valamint az 525/2013/EU rendelet alapján elkészített jelentések adatai a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra átadhatók.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

17. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

18. § (1) Az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről szóló, 2009. április 23-i 2009/406/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 3. cikk (4) és (5) bekezdésében foglalt, a kibocsátási jogosultságok átruházására vonatkozó szándékáról a miniszter tájékoztatja a Bizottságot a 2015. évben.

(2) A dekarbonizációs fejlesztési stratégia végrehajtásának helyzetéről szóló jelentést a miniszter 2015. január 9-ig nyújtja be a Bizottságnak.

19. § Ez a rendelet

a) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 280/2004/EK és a 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék létrehozásáról, továbbá a 920/2010/EU és az 1193/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 2-i 389/2013/EU bizottsági rendelet,

c) az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és elnyelésére vonatkozó elszámolási szabályokról és az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó információkról szóló, 2013. május 21-i 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat és

d) a tagállamok által az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében jelentett információk felépítéséről, formátumáról, benyújtási eljárásáról és felülvizsgálatáról szóló, 2014. június 30-ai 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

20. § * 

1. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez

Állami szervek által szolgáltatandó adatok

A B C D E
1. Adatszolgáltató Adattípus Adat megnevezése Adatszolgáltatás A 4. § (4) bekezdésében meghatározottaktól eltérő adatszolgáltatási határidő
2. Agrárgazdasági
Kutató Intézet
Műtrágyázás.
PÁIR adatok.
- Műtrágya-értékesítés értékesítési irányok szerint (hatóanyag-tartalom).
- Nyers tehéntej éves beltartalmának alakulása (fehérje%, zsír%).
3. *  Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal, növény- és talajvédelmi hatósági feladatkörükben eljáró megyei kormányhivatalok
Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszer adatai az összes mérőhelyre vonatkozóan.
Termőföldön felhasznált talajmeszező anyagok adatai a hatályos talajjavítási engedélyek alapján, meszező anyagonként és művelési áganként (szántó és gyep).
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló kormányrendelet alapján gyűjtött nitrát adatbázis adatai.
- Talaj szervesanyag-
tartalma.
- Szén-dioxid produkció.
- Összes nitrogén tartalom; nitrát-nitrit tartalom.
- Felhasznált mennyiség (t).
- Kijuttatással érintett terület (ha).
A trágyatermelésre vonatkozó adatok állatfajonként és tartásmódonként
4. Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Szántóföldi növénykultúrákra vonatkozó adatok betakarítási adatok, termésbecslés, aratási adatok
5. * 
6. Környezet-
védelemért felelős miniszter
Légszennyező pont-
és diffúz források kibocsátási és technológiai és engedélyezési adatai.
- A levegő védelméről szóló 306/2010.(XII. 23.) Korm. rendelet szerint bejelentett adatok (LAL és LM).
- az Európai Szennyezőanyag-
kibocsátási és
-szállítási nyilvántartás létrehozásáról,
valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló 66/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti nemzeti jelentés elkészítéséhez a tárgyévet megelőző évekről összegyűjtött adatok
Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatok
7. *  Energiapolitikáért felelős miniszter fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos adatok - az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatok,
- a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. Korm. rendelet szerint összegyűjtött adatok.
A rendelkezésre álló adatsor.
8. Környezet-
védelemért felelős miniszter
Hulladékok keletkezésével, hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos adatok (HIR, LANDFILL). Keletkezett, hasznosított és ártalmatlanított hulladék mennyisége, típusa, összetétele.
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2012.(XII. 29.) Korm. rendelet szerinti információk.
Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor.
9. Belügyminisztérium Szennyvizek és szennyvíziszapok paramétereivel, kezelésével és kibocsátásával kapcsolatos adatok. A használt és szennyvizek kibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló
27/2005. (XII. 6.) KvVM rendelet szerinti adatok (VAL/VÉL).
Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor,
- egyéb, más formában rendelkezésre álló adatsor.

Nyers szennyvíz minőségi paraméterei (OSAP 1376 és 1378 kérdőívek adatai).
10. *  Hatóság Európai Közösség kibocsátási egységkereskedelmi rendszerének (EU ETS) hatálya alá tartozó kibocsátási adatok. - a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti (EU ETS) kibocsátási engedélyek és jelentések adatai.
- az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (1) bekezdés k) pontja szerinti adatok CRF kód szerinti összesítésben az 525/2013/EU
európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti jelentés esetében x-2 évre vonatkozóan,
- az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke szerinti jelentés esetében x-1 évre vonatkozóan.
2005-ig visszamenőleg.
11. nemzeti fejlesztési miniszter (Közlekedés-
tudományi Intézet)
Közlekedés-statisztikai és kibocsátási adatok. Közlekedési kibocsátásokra vonatkozó számítások (CH4, N2O, NOx, CO, NMVOC, SO2 stb. kibocsátott mennyisége az inputadatokkal együtt modellezés/számítás alapján). A rendelkezésre álló adatsorok és COPERT adatbázisok.
12. *  Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Szénbányászat fugitív emissziójának számításához szükséges adatok. - A bányászott nyersanyag mennyisége és fűtőértéke külön a mélybányákban és külön a külszíni fejtésekre, illetve bányánként.
- Az elfáklyázott vagy kiszellőztetett metán éves mennyisége, bányánként, vagy sújtólégveszély szerinti kategorizálásuk.
1994-ig visszamenően a teljes adatsor.
- A bányászott szén és lignit átlagos metán, kén és szén-dioxid tartalma bányánként.
13. *  Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Kőolaj és földgáz fugitív emissziójának számításához szükséges adatok. - Gáztermelés, (földgáz, szén-dioxid), millió m3, 1994-től.
- Földgáz szállító vezeték hossza, km.
- Gázelosztó vezeték hossza, km (földgáz, PB, egyéb gáz). Kőolajtermelés, ezer m3, 1994-től.
1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.
14. *  Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat - A kitermelésbe bevont kutak száma, kutatófúrás, kútmélyítés (külön a meddőre), kútmunkálatok, kútszervíz (átképzés, kútjavítási, tisztítási, és rétegserkentési műveletek, kútfelszámolás), próbatermelés. A rendelkezésre álló adatsor.
15. *  Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat - Inertes gáz termelése; földalatti gáztárolás, millió m3. A rendelkezésre álló adatsor.
16. *  Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat A tőzegbányászat emissziójának számításához a tőzegbányák adatai. - Adott évben nyitott új tőzegbányák területe, és a kibányászott tőzeg szervesanyagtartalma (átlagérték vagy 2 kategóriában alacsony, illetve magas szervesanyag-tartalom szerint).
17. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Energiagazdálkodási statisztikai adatok. Energiagazdálkodási Statisztikai Évkönyv adatai. A megjelenéssel egyidejűleg.
18. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Nemzetközi jelentéstétel adatai. A Nemzetközi Energia Ügynökség és az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére elküldött energiamérleg-adatok. Az adatok megküldésével egyidejűleg.
19. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Gázmotorokra vonatkozó adatok. Felhasznált tüzelőanyag mennyisége. 2003-ig visszamenőleg a teljes adatsor.
20. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Villamosenergia-
statisztika.
Villamos Energia
Statisztikai Évkönyv.
Megjelenéssel egyidejűleg.
21. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Repülőgépek és vízi járművek üzemanyag-
felhasználása.
- Magyarország területén értékesített üzemanyag mennyisége típusonként hazai és nemzetközi bontásban. 1985-ig visszamenően a teljes adatsor.
22. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal A 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó ágazatok és az ezek alá tartozó, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében a Hivatal számára adatot szolgáltató szervezetek energiafelhasználási adatai (2005-től), visszamenőleg
korrigált adatok jelzése.
2005-ig visszamenőleg a teljes adatsor.
23. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásával kapcsolatos adatok. A tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásáról szóló
energiastatisztikai célra beérkezett adatlapok.
1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.
24. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Villamos energiatermelő létesítmények tüzelőberendezéseiről szükséges adatok. Villamosenergia-
termelés technológiájának típusa (például gáztüzelésű gázturbina), felhasznált energiahordozó mennyisége, első üzembe helyezés időpontja (vagy becsült kora), beépített hő és/vagy villamos teljesítmény, távozó füstgázban lévő direkt és indirekt üvegházhatású gázkibocsátások csökkentésére vonatkozó adatok (például kéntelenítő beszerelésének időpontja).
- Indirekt üvegházhatású gáz kibocsátások (NOx, SO2, CO).
1994-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor. Változás esetén eseti adatszolgáltatás.
25. *  közlekedésért felelős miniszter Országos gépjármű-
nyilvántartás adatai.
A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló
77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendeletben szereplő kategóriákban a darabszám, az átlagos kilométeróra-
állás.
1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.
26. Központi Statisztikai
Hivatal
Gazdaságstatisztikai (termelési és fogyasztási) adatok. Termelési adatok BTO
vagy ITO kód szerint.
- Gazdasági mutatók (GDP, hozzáadott érték szektoronként az
525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. melléklete szerint).
- Élelmezési adatok (lakosság fehérjefogyasztása).
- Közműadatok (közcsatornára kötött lakosság aránya).
Az adatok rendelkezésre állásának függvényében. A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.
27. Központi Statisztikai
Hivatal
Környezeti adatok. Szennyvíz- és hulladék-statisztika. Városi zöldterületek nagysága (ha). Az adatok rendelkezésre állásának függvényében. A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.
28. Központi Statisztikai
Hivatal
Mezőgazdasági adatok. - Szántóföldi vetésszerkezet megyénként.
- Növényi termékek terméseredményei megyénként.
- Állatállomány évközi és év végi adatai állatfajonként és megyénként.
- Állati termékek termelése.
- Rendelkezésre álló agrotechnikai adatok (szerves- és műtrágyázás, talajmeszezés, növényvédelem, öntözés) területi és mennyiségi adatai - országos összesítés.
- Az Általános
Mezőgazdasági
Az adatok rendelkezésre állásának függvényében. A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.
Összeírás adatai megyei bontásban [szántó művelése; mezőgazdasági terület trágyázása; mezőgazdasági terület öntözése; legeltetés; trágyatárolás; állattartás épületei; megújulóenergia-
termelő berendezések (biometán termelés)].
29. Központi Statisztikai
Hivatal
Földhasználati adatok - A földterület használata művelési ágak szerint, megyénként. Az adatok rendelkezésre állásának függvényében. A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.
30. Belügyminisztérium
Országos Katasztrófa-
védelmi Főigazgatóság
Erdőt és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket ért tűzesetek. Az erdőt és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket ért tűzesetek területi adatai (országos statisztikaként, művelési áganként, ha). 1998-ig visszamenően a teljes adatsor.
31. *  Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok. Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok mennyisége (lehetőleg HFC, PFC, SF6 bontásban) különösen az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. Korm. rendelet szerint összegyűjtött adatok.
32. *  Országos Gyógyszerészeti és élelmezés-
egészségügyi Intézet
Üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszer-termékek forgalmazása. Belföldi fogyasztási adatok üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszertermékekről [ideértve a HFC-134a (norfluran),
HFC-227ea, valamint N2O gázokat], különösen az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. Korm. rendelet szerint összegyűjtött adatok
33. *  Magyar Bányászati és
Földtani Szolgálat
Felszínalatti vizek kitermelése során évente kibocsátott üvegházhatású gázok. Felszínalatti vizek kitermelése és a kitermelt vizek metántartalma, és az elfáklyázott metán mennyisége. 1985-től a rendelkezésre álló adatsor, figyelemmel az OSAP keretében szolgáltatott adatokra is

2. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez

A források által kibocsátott üvegházhatású gázokról szolgáltatandó adatok

A B
1. Adatszolgáltatásra kötelezett kibocsátó források Adat megnevezése
2. Vas- és acélgyártás Vas- és acélgyártás során felhasznált mészkő és dolomit mennyisége, jellemzői.
3. Egyéb mészkő és dolomit felhasználás Kéntelenítéshez használt mészkő/dolomit mennyisége és egyéb szén-dioxid-kibocsátással járó mészkő- és dolomitfelhasználás.
4. Cement- és mészgyártás - Termelt klinker és cement mennyisége, termelési technológia,
- termelt mész mennyisége, termelési technológia.
5. Vegyipar Ammóniagyártás: termelt ammónia és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke (kémiai bontásra és fűtőföldgáz), karbamidgyártás során felhasznált ammóniagyártásból eredő szén-dioxid mennyisége.

Hidrogéngyártás: termelt hidrogén és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke, gyártási technológia (és/vagy a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere).

Salétromsavgyártás: termelt salétromsav mennyisége, füstgáztisztítási technológia (és/vagy a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és számítási módszere).
Egyéb vegyipar:
- termelt műtrágyák (ammónium-nitrát, ammónium-szulfát, ammónium-foszfát, NPK műtrágyák, foszfát műtrágyák, karbamid) mennyisége,
- termelt növényvédőszerek mennyisége,
- termelt korom mennyisége és ehhez felhasznált földgáz és/vagy egyéb energiahordozó mennyisége és fűtőértéke,
- termelt metanol, etilén, propilén, vinil-klorid, 1,2 diklór etán, etilén-oxid, sztirén, PE LD, PE HD, PP, PVC, polisztirén, akrilonitril, akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)-kopolimerek, formaldehid, illetve egyéb ömlesztett szerves vegyszerek mennyisége és gyártási technológiája (és/vagy a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere) és ehhez felhasznált energiahordozó típusa, mennyisége és fűtőértéke.
6. Alumíniumgyártás Kohófémtermelés, effektszám, átlag üzemelő kádszám, effektidő.
7. Fluortartalmú üvegházhatású gázok (HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE) forgalmazása és felhasználása, visszanyerése, újrahasználata, regenerálása és ártalmatlanítása E rendelet körén kívül eső technológiai, termelési és forgalmazási (import/export) adatok, a gázok típusa (HFC, PFC, SF6, NF3 HFE, PFPMIE) szerinti bontásban: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok. Ideértve:
- orvosi és egyéb aeroszolok hajtógázai;
- félvezető- és napelem gyártásban és fémek felületkezelésében és elektoronikai iparban felhasznált HFC, PFC, SF6, NF3;
- szigetelőhabok és egyéb habok gyártásához használt habosítógázok;
- orvosi, kutatási és egyéb célokra használt HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE.
8. Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása, ideértve:
- altatógáz és egyéb célokra gyártott és forgalmazott (importált és exportált, és belföldön felhasznált) dinitrogénoxid mennyisége, felhasználási módja, technológiai adatai,
- tejszínhabpatron töltőgáz gyártása és forgalmazása: gyártott patronmennyiség (t), betöltött dinitrogén-oxid mennyiség (t), töltési veszteség (t).
9. Légi és vízi személyszállítás és árufuvarozás Felhasznált üzemanyag mennyisége és fajtája belföldi és nemzetközi bontásban.
10. Kőolaj és földgáz termelése, feldolgozás és értékesítése Magyarországon forgalmazott energetikai- és üzemanyagok, vegyipari termékek átlagos kéntartalma, átlagos fűtőértéke anyagonként (kőolaj, finomítói gáz, PB gáz, motorbenzin, repülőgép benzin, ipari finomított benzin, benzin típusú sugárhajtómű üzemanyag, kerozin, egyéb petróleum, gázolaj (dízel-motorokhoz), tüzelőolaj, fűtőolaj, bitumen, kőolajkoksz, kenőanyagok, paraffinok és egyéb olajok, biodízel, bioetanol); magyarországi finomítókban katalitikus krakkolással előállított termékek mennyisége, kilotonna; gázfeldolgozás, édes gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, savanyú gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, mélyfeldolgozás, millió m3 input; gázkondenzátum és pentán plusz transzport, ezer m3; szállított földgáz mennyisége (tranzit), millió m3;
finomított kőolaj mennyisége, PJ és kilotonna;
- kőolaj szállítás csővezetéken, tankautón és vasúton, ezer m3;
- kőolajszármazékok termékvezetéken történő, valamint közúti, vasúti és vízi szállítása, tonna.
11. Hulladékkezelés Hasznosított / elfáklyázott depóniagáz mennyisége; lerakott hulladék összetétele.
12. Nitrogén-trifluorid termelése és forgalmazása NF3 termelése, forgalmazása, és felhasználása: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok.