A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

14/2015. (III. 31.) FM rendelet

a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) *  E rendelet hatálya az Agrárminisztérium, valamint a környezetvédelmi- és természetvédelmi hatáskörben eljáró hivatalok (a továbbiakban együtt: eljáró hatóságok) hatáskörébe tartozó környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági, szakhatósági eljárásokra, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti bejelentésekre és a környezethasználat bejelentésére, valamint az eljáró hatóságok igazgatási jellegű szolgáltatásaira (a továbbiakban – a szakhatósági eljárás kivételével – együtt: eljárás) terjed ki.

(2) E rendelet szerint megállapított díjak nem foglalják magukba a hatósági eljárás során – a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatának kivételével – a szakkérdések vizsgálatával kapcsolatos költségeket.

2. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetési kötelezettségének megállapítása és a díj mértéke

2. § (1) Igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni az 1–4. mellékletben meghatározott eljárásokért.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásokért fizetendő díj mértékét az 1–4. melléklet határozza meg. A díjat – ha az 1–4. mellékletből más nem következik – eljárásonként kell megfizetni.

(3) A kérelmezőnek a 2–4. mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díj összegének 75-75%-át kell megfizetni igazgatási szolgáltatási díjként, ha környezeti hatásvizsgálat és egységes környezethasználati eljárás lefolytatása is szükséges (összevont eljárás).

(4) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 64. § (2) bekezdése szerinti igazgatási jellegű szolgáltatásért (a továbbiakban: konzultáció) díjat kell fizetni. A fizetendő díj mértékét és számítási módját az 5. melléklet határozza meg.

(5)–(7) * 

(8) A kármentesítés műszaki beavatkozási terv esetében az igazgatási szolgáltatási díjfizetés alapja a kötelezett által a beruházásnak a beavatkozási tervben bemutatott költsége.

(9) A kármentesítési eljárás több szakaszára egyidejűleg hozott döntés esetén az eljárási díjak összeadódnak.

3. Díjfizetési mentességek

3. § (1) A nemzeti park igazgatóságoknak a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben biztosított díjfizetési mentessége az 1. melléklet

a) 22. pontja,

b) *  23. pont 1–7. alpontja,

c) 25–33. pontja,

d) *  34. pont 1. és 3. alpontja és

e) az a)–d) pontokhoz kapcsolódóan 37. és 38. pontja

alá tartozó tevékenységekre terjed ki.

(2) A területi vízügyi igazgatóságoknak, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben biztosított díjfizetési mentessége az 1. melléklet

a) 21. pontja és

b) az a) ponthoz kapcsolódóan 37. és 38. pontja

alá tartozó tevékenységekre terjed ki.

4. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság szakhatósági közreműködéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj

4. § (1) Azokat a hatósági eljárásokat, amelyekben a környezetvédelmi, illetve a természetvédelmi hatóság szakhatósági közreműködéséért díjat kell fizetni, valamint a fizetendő díj mértékét a 6. melléklet tartalmazza.

(2) * 

5. Eljárási szabályok

5. § (1) *  A díjat a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság részére, a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság illetékességi területe szerinti vármegyei kormányhivatal, vagy az Agrárminisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett, a 7. mellékletben meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni az 1–4. és 6. mellékletben foglalt eljárások esetében.

(2) * 

(3) A díjat – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az eljárás kezdeményezésekor kell a kérelmezőnek megfizetnie.

(4) A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás összekapcsolása esetén a díjat az adott eljárási szakasz kezdeményezésekor kell a kérelmezőnek megfizetnie.

(5) A befizetett díjról az eljáró hatóság számlát helyettesítő bizonylatot állít ki.

(6) *  A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a kérelem előterjesztéséhez mellékelni kell.

(7) A díj az eljáró hatóság bevétele.

6. § (1) *  A konzultációért fizetendő díjat a kérelmezőnek a szolgáltatás igénybevételét követően kell számviteli bizonylat ellenében az eljáró környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság részére, a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság illetékességi területe szerinti vármegyei kormányhivatal, vagy az Agrárminisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett, a 7. mellékletben meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára – a számviteli bizonylat kézhezvételét követő 8 napon belül – átutalási megbízással teljesítenie, vagy fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel befizetnie.

(2) A megfizetett díj a konzultációt lefolytató hatóság bevétele.

7. § (1) * 

(2) * 

(3) Ha a kérelmező eljárás megindítása nélkül fizetett díjat, vagy az eljárásért az 1–4. mellékletben meghatározott összegnél magasabb díjat fizetett, akkor a befizetési bizonylattal vagy annak másolatával kérheti a befizetett díj vagy a díjtöbblet visszatérítését, a befizetéstől számított három éven belül. Az eljáró hatóság a visszatérítési igényt ellenőrzi, és az eljárás megindítása nélkül befizetett díjat vagy a díjtöbbletet visszatéríti, vagy dönt a visszatérítés megtagadásáról.

8. § A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.

9. § Az e rendeletben meghatározott díj tekintetében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 6. §-ában foglaltakat a díjmentességre,

b) 28. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat a díjfizetési kötelezettségre,

c) 31. § (2) és (6) bekezdésében foglaltakat a díjfizetésre kötelezettek tekintetében,

d) 73. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat az elektronikusan kezdeményezett hatósági eljárás díjfizetésének módjára,

e) 73/A. § (1) és (3)–(4) bekezdésében foglaltakat a hiánypótlásra,

f) 78. § (1)–(3) bekezdésében, valamint 87. § (1) bekezdésében foglaltakat a fizetési meghagyás kibocsátására és a késedelmi pótlék megfizetésére,

g) 82. § (1) bekezdésében foglaltakat a díjfizetés elmulasztására és a mulasztási bírságra,

h) 86. §-ában foglaltakat az elévülés tekintetében

értelemszerűen kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat, ahol leletet említ, azon jegyzőkönyvet kell érteni.

6. Záró és átmeneti rendelkezések

10. § Ez a rendelet 2015. április 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

1. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

Egyes igazgatási szolgáltatási díjköteles környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások díjának mértéke

A B
Sorszám Az igazgatási szolgáltatási díjköteles környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági eljárások megnevezése Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)
(fő) alszám
1. Közvetítő szervezet engedélyezése 600 000
2. Bejelentés az alábbi jogszabályokban meghatározott esetekben: 75 000
1. – az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet
2. – a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet
3. – az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet
4. – a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló kormányrendelet
5. Újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásba vétele 80 000
3. Hulladékközvetítő, hulladékkereskedő bejelentéshez kötött tevékenységének nyilvántartásba vételi eljárása 50 000
4.
1. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői vagy szállítási tevékenység engedélyezése 120 000
2. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői és szállítási tevékenységből két tevékenység együttes engedélyezése 140 000
3. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői és szállítási tevékenység együttes engedélyezése 160 000
4. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői vagy szállítási tevékenység, valamint előkezelés engedélyezése 160 000
5. Hulladékgyűjtés engedélyezése a 4.1., 4.2., 4.3., 4.4. műveletekhez kapcsolódóan 40 000
6. Hulladékgyűjtés engedélyezése a 4.5. kivételével 120 000
5. Hulladék előkezelésének engedélyezése, ha a hasznosítási és ártalmatlanítási műveletek közül előkészítő műveletet engedélyeznek 120 000
6. Hulladéktárolás engedélyezése 144 000
7. Hulladékhasznosítás engedélyezése 470 000
8. Hulladékártalmatlanítás engedélyezése 500 000
9. Hulladék behozatalának, kivitelének, az ország területén való átszállításának engedélyezése 190 000
10. Hulladéklerakó rekultivációjának és utógondozásának engedélyezése 200 000
11. Veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenység engedélyezése, bejelentése A 3–10. pontban megállapított díjtétel
150%-a
12. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott hulladék-, vagy technológia-minősítési eljárás 500 000
13.
1. Közszolgáltatás engedélyezése 120 000
2. Újrahasználható csomagolószer bérleti rendszerének engedélyezése 120 000
14. Helyhez kötött légszennyező pontforrás létesítésének, teljesítménybővítésének, élettartalmát meghosszabbító felújításának, használatba vételének, az alkalmazott technológia váltásának engedélyezése önálló eljárásban a levegő védelméről szóló jogszabály alapján 32 000/pontforrás
15. Helyhez kötött diffúz légszennyező forrás létesítésének, teljesítménybővítésének, élettartamát meghosszabbító felújításának, használatba vételének, az alkalmazott technológia váltásának engedélyezési eljárása önálló eljárásban a levegő védelméről szóló jogszabály alapján 32 000/diffúz forrás
16. Határérték megállapítása önálló eljárásban a levegő védelméről szóló jogszabály szerinti eljárásban, a 14. és 15. pont kivételével 72 000
17. *  Zajkibocsátási határérték megállapítása [a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdés és 11. § (1) bekezdés], ha a területi környezetvédelmi hatóság jár el [284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 4. § (3)–(4) bekezdés] – a zajforrás üzemeltetője alapján:
1. Egyéni vállalkozó, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, költségvetési szerv 112 500
2. Minden egyéb esetben 150 000
18. *  A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése alapján az építőipari kivitelezési tevékenységtől származó zaj határérték túllépés határozott időtartamra történő engedélyezése, ha a területi környezetvédelmi hatóság jár el 210 000
19. A mosó- és tisztítószerekről szóló 648/2004/EK rendelet 4. cikk (2) bekezdése alapján a gyártói eltérés kérelmezése [mosó- és tisztítószerek forgalomba hozatalának feltételeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 329/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet 3. §] 600 000
20.
1. Melléktermék felhasználhatóságára vonatkozó dokumentáció elbírálása 200 000
2. Hulladékgazdálkodási létesítmény működési szabályzat jóváhagyása 40 000
3. Hulladékgazdálkodási engedély egységes szerkezetbe foglalása 30 000
21. Kármentesítési eljárás [219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet]
1. Tényfeltárási terv engedélyezése [22. § (5) bekezdés] 106 000
2. Tényfeltárási záródokumentáció elbírálása [25. § (1) bekezdés] a szennyezettség mértékétől függően (A 2.1. és a 2.2. alpontokat a szennyezettség jellegétől függően külön-külön vagy együttesen kell alkalmazni.)
2.1. A földtani közeg (talaj) (B) szennyezettségi határértékét, vagy ha (Ab) > (B), az (Ab) bizonyított háttér-koncentrációt meghaladó szennyezett térfogatrész m3-ben meghatározott mennyiségétől függően
2.1.1. 0–5000 m3 53 000
2.1.2. 5001–10 000 m3 106 000
2.1.3. 10 001–50 000 m3 318 000
2.1.4. 50 001 m3 felett 530 000
2.2. A felszín alatti víz (B) szennyezettségi határértékét, vagy ha (Ab) > (B), az (Ab) bizonyított háttér-koncentrációt meghaladó szennyezett területrész felszíni vetülete
m2-ben meghatározott kiterjedésétől függően
2.2.1. 0–1000 m2 53 000
2.2.2. 1001–10 000 m2 318 000
2.2.3. 10 001 m2 felett 530 000
3. Beavatkozási terv elbírálása [26. § (2) és (3) bekezdés], a beruházás költségétől függően
3.1. 5 000 000 Ft alatt 53 000
3.2. 5 000 001–10 000 000 Ft 80 000
3.3. 10 000 001–100 000 000 Ft 200 000
3.4. 100 000 001–500 000 000 Ft 530 000
3.5. 500 000 001–1 000 000 000 Ft 1 200 000
3.6. 1 000 000 001–10 000 000 000 Ft 3 180 000
3.7. 10 000 000 000 Ft fölött 5 300 000
4. Kármentesítési határozat módosítása
4.1. A kármentesítés végrehajtására vonatkozó határozat határidejének módosítása [21. § (11) bekezdés] Az adott kármentesítési szakasz eljárási díjtételének 10%-a
4.2. A kármentesítési tervtől való eltérés, a terv módosításának elbírálása [23. § (3) bekezdés és 26. § (6) bekezdés] Az adott kármentesítési szakasz eljárási díjtételének 50%-a
5. Beavatkozási záródokumentáció elbírálása [28. § (2) bekezdés] A 3.1–3.7. tételek
50%-a
6. Kármentesítési monitoringot elrendelő határozat [30. § (1) bekezdés] 67 000
7. Kármentesítési monitoring záródokumentáció elbírálása [30. § (7) bekezdés] 106 000
8. Tartós környezeti károsodás felülvizsgálata az ügyfél kérésére [33. § (5) bekezdés c) pont] 80 000
22. Gyep és nádas művelési ág megváltoztatásának engedélyezése természeti területen
[a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 21. § (1) bekezdés, az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról szóló
2/2002. (I. 23.) KöM–FVM együttes rendelet 7. §, a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról szóló 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés]
10 000
23. Védett, fokozottan védett természeti területen hatósági engedélyhez kötött, jogszabályban meghatározott tevékenységekkel kapcsolatos eljárások: a Tvt. 38. § (1) bekezdésének
1. *  a) pontja (gyűjtés végzése) 10 000
2. b) pontja
2.1. a gyep feltörése 50 000/megkezdett hektár
2.2. *  a gyep felújítása, felülvetése, öntözése 5 500
3. c) pontja
3.1. * 
3.2. a terület jellegének, használatának megváltoztatása 50 000/megkezdett ha
4. d) pontja (termőföldnek nem minősülő földterület rendeltetésének, termőföld művelési ágának a megváltoztatása) 10 000
5. e) pontja (az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó fa, fás legelőn lévő fa, facsoport, fasor kivágása, telepítése) 10 000
6. f) pontja (nád és más vízinövényzet égetése, irtása, aratása, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetése, valamint – a kijelölt és kiépített tűzrakóhely kivételével – erdőterületen tűz gyújtása) 15 000
7. g) pontja (növényvédő szerek, bioregulátorok és egyéb irtószerek, valamint a talaj termékenységét befolyásoló vegyi anyagok felhasználása) 40 000
8. * 
9. i) pontja
9.1. versenyrendszerben szervezett, nem kizárólag kijelölt turistaútvonalakat érintő verseny rendezése 500 fő felett 80 000
9.2. *  500 fő felett külterületen zajló tömegsportesemények rendezése 80 000
9.3. kerékpár használatával megvalósuló sporttevékenység folytatása 36 000
9.4. 20 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú belső égésű motorral hajtott eszköz felhasználásával megvalósuló technikai jellegű sporttevékenység folytatása 300 000
10. j) pontja (járművel történő közlekedés, az arra kijelölt utak, az engedélyezett tevékenységek végzéséhez szükséges munkagépek, valamint a feladatukat ellátó
– külön jogszabályokban erre feljogosított – személyek járművei kivételével)
42 000
24. * 
25. Védett, fokozottan védett növényfajokkal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott tevékenységek engedélyezése eljárásonként: a Tvt. 42. § (3) bekezdésének
1. a) pontja (védett növényfaj egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének gyűjtése) 10 000
2. b) pontja
2.1. * 
2.2. védett növényfaj egyedének adásvétele, cseréje 10 000
3. c) pontja (védett növényfaj egyedének külföldre vitele, az országba behozatala, az országon való átszállítása) 10 000
4. * 
5. * 
5.1.-5.2. * 
6-8. * 
26. 1-2. * 
27. Védett fasorban lévő, valamint egyes védett fák és cserjék természetes állapotának megváltoztatása, kivágása [Tvt. 42. § (5) bekezdés] 10 000
28. Fokozottan védett növényfaj egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének eltávolításához, elpusztításához, megszerzéséhez szükséges engedély [Tvt. 42. § (6) bekezdés] 32 000
29. Védett, fokozottan védett állatfajokkal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó engedély [Tvt. 43. § (2) bekezdés]
1. a) pont (védett állatfaj állományának szabályozása) 20 000
2. b) pont
2.1. védett állatfaj egyedeinek gyűjtése, befogása, elejtése 20 000
2.2. * 
3. *  c) pont (védett állatfaj egyedeinek szaporítása) 5 500
3.1.-3.2. * 
4. * 
4.1.-4.2. * 
5-6. * 
7. h) pont (védett állatfaj egyedének cseréje, adásvétele)
7.1. 1–10 egyed 10 600
7.2. 10 egyed felett 40 000
8. *  i) pont (védett állatfaj egyedének külföldre vitele, onnan történő behozatala, az országon való átszállítása) 10 000
9-11. * 
30. Állatgyűjtemények, állatkertek, ideértve az egyéb, de védett, vadon élő állatok tartására, idomítására szolgáló létesítmények, tevékenységek kialakítására, fenntartására, a tevékenység folytatására vonatkozó engedély [Tvt. 44. § (1) bekezdés] 106 000
31. Védett és rendszeresen hasznosított állatfaj fenntartható hasznosítására vonatkozó engedélyezési eljárás [Tvt. 44. § (4) bekezdés]
1. éti csiga esetében [az éti csiga gyűjtéséről és hasznosításáról szóló 19/2006. (III. 31.) KvVM rendelet] 2 forint/kilogramm
2. tokfajok esetében [a védett tokfajok hasznosításáról szóló 24/2008. (X. 8.) KvVM rendelet] 20 000
32. *  Barlangokkal kapcsolatos tevékenységek engedélyezése [Tvt. 51. § (1) bekezdés]
1. barlang, barlangszakasz hasznosítása, a hasznosítási mód megváltoztatása 60 000
2. barlangi képződmények hasznosítása, értékesítése, külföldre juttatása 60 000
3. Országos Barlangnyilvántartásból történő adatszolgáltatás esetén, a hitelesítési és érvényességi záradékkal ellátott adatokat tartalmazó nyomtatvány vagy másolat hitelesítési és érvényességi záradékának kiállítása 10 000
33. A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezménnyel (CITES) kapcsolatos engedélyek (bizonylatok) kiállítása:
1. A Közösség területére történő behozatalhoz, illetve a Közösségből történő kivitelhez és újrakivitelhez szükséges engedély kiállítása szállítmányonként (a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló, 1996. december 9-i 338/97/EK tanácsi rendelet 4. és 5. cikk)
1.1. egy taxonra 10 600
1.2. további taxonok esetén taxononként 1 000
2. A Tanács 338/97/EK rendeletének 10. cikkében meghatározott bizonyítvány kiállítása 2 000/példány
3. Származási igazolás kiállítása [a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 6. §
(1)–(2) bekezdés]
2 000/példány
4. Tenyésztői bizonylat kiállítása szaporulat bejelentése esetén [292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdés] 5 500/faj/bejelentés
5. Eredetigazolás kiállítása [292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdés] 2 000/példány
34. Védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területen végzett tevékenységek [az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés]
1. a) pont (a gyep feltörése, felülvetése, faültetvénnyé alakítása) 10 000/megkezdett ha
2. * 
3. c) pont (az erdőkről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény, valamint a fás szárú energetikai ültetvényekről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fás legelőn lévő fa telepítése, kivágása, kivéve a csatorna medrében, az üzemi vízszintnél a nedvesített keresztszelvényben lévő fa, facsoport mederfenntartási céllal történő kivágását) 25 000
4. d) pont: versenyrendszerben szervezett verseny 500 fő felett 80 000
5. *  kerékpár használatával megvalósuló sporttevékenység engedélyezése 36 000
6. 20 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú belső égésű motorral hajtott eszköz felhasználásával megvalósuló sporttevékenység 300 000
35. Előzetes vizsgálat 250 000
36. Előzetes konzultáció 250 000
37. Az 1–36. pontban foglalt engedélyek, illetve határozatok módosítása esetén az 42–43. pontok kivételével Az 1–37. pontban foglalt díjtétel 50%-a
38. Az 1–36. pontban foglalt engedélyek módosítása, ha az engedélyes, illetve környezethasználó személyében bekövetkezett változás miatt szükséges Az 1–37. pontban foglalt díjtétel 25%-a
39. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 74. § (2) bekezdésének c) pontja alapján lefolytatott, a működési engedély kiadására vonatkozó eljárás 750 000
40. Környezetvédelmi teljesítményértékelés elbírálása [Kvt. 77. §] 250 000
41. A környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) részt vevő szervezetek nyilvántartásáról szóló 214/2006. (X. 31.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétel
1. Mikroszervezetek: kevesebb, mint 10 alkalmazott és az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg nem haladja meg a 2 millió eurót Költségvetési szervek 10 000
2. Kis szervezetek: kevesebb, mint 50 alkalmazott és az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg nem haladja meg a 10 millió eurót 25 000
3. Közép szervezetek: kevesebb, mint 250 alkalmazott és az éves nettó árbevétel nem haladja meg az 50 millió eurót vagy a mérlegfőösszeg nem haladja meg a 43 millió eurót 50 000
4. Nagy szervezetek: az 1–3. pont alá nem tartozó szervezetek 100 000
5. Egyesített nyilvántartásba vétel (a 6. pont kivételével) 300 000
6. Egyesített nyilvántartásba vétel, ha a szervezet valamelyik telephelye az Európai Unió más tagállamában van 400 000
42. Igazolás kiadása pályázati eljárás keretében igényelt támogatásokhoz 10 000
43. A természetvédelmi és tájvédelmi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés 10 000
44. A természetes környezet megőrzésére szánt takarmánynövény-vetőmagkeverékek kereskedelmi célú begyűjtésére vonatkozó engedélyezési eljárás. [86/2012. (VIII. 15.) VM rendelet a természetes környezet megőrzésére szánt takarmánynövény-vetőmagkeverékek kereskedelmi célú begyűjtéséről és forgalmazásáról] 10 000
45. *  A genetikai erőforrás vagy genetikai erőforrásokhoz kapcsolódó hagyományos tudáshoz kapcsolódó eljárás [a genetikai erőforrásokhoz való hozzáféréssel és a hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásával kapcsolatos nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló 3/2016. (I. 20.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés] 8000/nyilatkozat
46. *  Bejelentési eljárás 50 000

2. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

Környezeti hatásvizsgálat alapján végezhető tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjai

A B
Sorszám Környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységek Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)
(fő) alszám
1. Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat az 1.1. pont kivételével 650 000
1.1. Erdőterület igénybevétele – nem termőföldként való további hasznosítás esetén
30 ha-tól, – termőföldként való további hasznosítás esetén 50 ha-tól
800 000
2. Bányászat 1 350 000
3. Papíripar 1 200 000
4. Vegyipar
4.1. Szén vagy bitumenpala elgázosítása vagy cseppfolyósítása 500 t/nap szén vagy bitumenpala felhasználástól 1 350 000
4.2. Komplex vegyiművek, azaz olyan létesítmények, amelyekben több gyártóegység funkcionálisan összekapcsolva csatlakozik egymáshoz, és amelyekben kémiai átalakítási folyamatokkal ipari méretben történik 2 250 000
5. Kőolaj-feldolgozás, nukleáris ipar 2 250 000
6. Nemfém ásványi termék gyártás 1 800 000
7. Fémipar a 7.1. pont kivételével 1 800 000
7.1. Nemvas fémek előállítása ércből, koncentrátumokból vagy másodlagos nyersanyagokból kohászati, vegyi vagy elektrolitikus eljárásokkal 900 000
8. Villamosenergia-, gőz-, vízellátás a 8.1. és 8.2. pont kivételével 900 000
8.1. Hőerőmű 20 MW villamos teljesítménytől, egyéb égető berendezés 300 MW kimenő hőteljesítménytől 2 250 000
8.2. Atomerőmű, atomreaktor, valamint atomerőmű, atomreaktor üzemidejének meghosszabbítása, továbbá atomerőmű, atomreaktor felhagyása, azaz a nukleáris üzemanyag és a létesítmény egyéb radioaktív és radioaktív anyaggal szennyezett alkotórészeinek végleges eltávolítása 3 000 000
9. Szállítás, raktározás a 9.1. és 9.2. pont kivételével 900 000
9.1. Országos közforgalmú vasútvonal 1 350 000
Repülőtér 2100 m alaphosszúságú futópályától
Földgáz tárolása 200 ezer m3 össztároló kapacitástól
Vegyi termék tárolása 200 ezer t össztároló kapacitástól
9.2. Gyorsforgalmi út (autópálya, autóút) 2 500 000
Négy- vagy több forgalmi sávos út, legalább 10 km hosszan egybefüggő új pályától
10. Egyéb közösségi szolgáltatás a 10.1. pont kivételével 1 350 000
10.1. Veszélyes hulladék ártalmatlanító (lerakás, égetés, kémiai és biológiai kezelés)
létesítmény
2 250 000
11. Sport 750 000
12. Nómenklatúrába nem besorolt tevékenységek, illetve létesítmények a 12.1. és 12.2. pont kivételével 1 350 000
12.1. Halastó vagy tórendszer, ha több mint 30 ha-on fed országos jelentőségű védett természeti területet 650 000
12.2. Kutató vagy oktató atomreaktor, valamint ezek felhagyása, ideértve minden nukleáris üzemanyag és a létesítmény egyéb radioaktív és radioaktívan szennyezett alkotórészeinek végleges eltávolítását 1 800 000
13. Környezetvédelmi engedély módosítási eljárása Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 50%-a
14. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésében foglalt felülvizsgálat Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 50%-a
15. Környezetvédelmi engedélybe foglalt, külön jogszabályban előírt engedélyek módosítása [314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdése] Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 10%-a
16. Az engedélyes adataiban bekövetkezett változások miatti módosítási eljárás 15 000

3. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

Egységes környezethasználati engedély alapján végezhető tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjai

A B
Sorszám Egységes környezethasználati engedélyezés alá tartozó tevékenységek Igazgatási szolgáltatási díj
(fő) alszám mértéke (Ft)
1. Energiaipar az 1.1. pont kivételével 1 500 000
1.1. Tüzelőanyagok égetése legalább 50 MWth teljes névleges bemenő hőteljesítménnyel rendelkező létesítményekben 2 100 000
Ásványolaj és gáz feldolgozása
2. Fémek termelése és feldolgozása 2.1. és 2.2. pont kivételével 1 050 000
2.1. Vasöntödék 20 tonna/nap feletti termelési kapacitással 1 500 000
2.2. Fémek és műanyagok felületi kezelése elektrolitikus vagy kémiai folyamatokkal, ahol az összes kezelőkád térfogata meghaladja a 30 m3-t. 1 500 000
3. Építőanyagipar 3.1. és 3.2. pont kivételével 2 100 000
3.1. Üveg gyártására szolgáló létesítmények, beleértve az üvegszálat is, 20 tonna/nap olvasztókapacitáson felül 1 500 000
Kerámia termékek égetéssel történő gyártása, különösen csempék, téglák, tűzálló téglák, kőáruk vagy porcelánok gyártása 75 tonna/nap termelési kapacitáson felül, és/vagy ahol a kemence térfogata legalább 4 m3 és abban az árusűrűség a 300 kg/m3-t meghaladja
3.2. Ásványi anyagok olvasztása, beleértve az ásványi szálak gyártását is, 20 tonna/nap olvasztókapacitáson felül 1 050 000
4. Hulladékkezelés 1 500 000
5. Papíripar, faanyag-feldolgozás, textilipar, élelmiszeripar 1 200 000
6. Vegyipar, bőripar, állati anyagok feldolgozása, gépipar, fémfeldolgozás 2 100 000
7. Nagy létszámú állattartás 500 000
8. Bányászat 1 500 000
9. Egyéb tevékenységek 1 050 000
10. Egységes környezethasználati engedély módosítási eljárása a 11. pont kivételével
10.1. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20/A. § (4), (6), (8) bekezdésében foglalt felülvizsgálat 1–9. pontban foglalt díjtétel 50%-a
10.2. Nem jelentős változás [314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20/A. § (9) bekezdése] 15 000
10.3. Egységes környezethasználati engedélybe foglalt, külön jogszabályban előírt engedélyek kiadása, módosítása [314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20. § (3) bekezdése] 1–9. pontban foglalt díjtétel 10%-a
11. Az engedélyes adataiban bekövetkezett változások miatti módosítás 15 000

4. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

Azon tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjai, amelyeknél a környezetvédelmi hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntése alapján szükséges a környezeti hatásvizsgálat lefolytatása

A B
Sorszám Azon tevékenységek, amelyeknél a környezetvédelmi hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntése alapján szükséges a környezeti hatásvizsgálat lefolytatása Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)
(fő) alszám
1. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halászat 650 000
2. Bányászat 1 200 000
3. Élelmiszeripar 1 200 000
4. Textilipar 1 200 000
5. Bőripar 1 650 000
6. Papíripar 1 200 000
7. Vegyipar a 7.1. pont kivételével 1 650 000
7.1. Kokszolómű (száraz szénlepárlás) 1 200 000
Kenőanyag előállítása kőolajból 15 ezer t/év késztermék előállításától
Cellulózgyártás
Szénszálgyártás 20 t/nap késztermék előállításától
8. Nemfém ásványi termék gyártás a 8.1. és 8.2. pont kivételével 1 650 000
8.1. Üveg- és üvegszálgyártás 20 t/nap olvasztó kapacitástól 1 200 000
Kerámiatermék, kerámiacsempe és -lap, égetett agyag építőanyag-gyártás 75 t/nap gyártási kapacitástól, illetve ahol a kemence térfogata a 4 m3-t, és abban az árusűrűség a 300 kg/m3-t meghaladja
8.2. Ásványi anyagok olvasztása, beleértve az ásványi szál gyártását is 20 t/nap olvasztó kapacitástól 750 000
9. Fémipar a 9.1. és 9.2. pont kivételével 750 000
9.1. Vas- és acélöntöde 20 t/nap termelési kapacitástól 1 200 000
Nyomtatott áramkör előállítása automata gépsoron
Közúti gépjármű gyártása (gyártás, összeszerelés, motorgyártás) 10 ezer db/év késztermék előállításától
Hajógyártás (szabadidő-, sporthajó gyártása nem tartozik ide)
Vasúti kötöttpályás jármű gyártása 5700 kg felszállósúly feletti légi járművek gyártása és nagyjavítása
9.2. Fémek és műanyagok felületkezelése elektrolitikus vagy kémiai folyamatokkal
20 ezer m2/év felület kezelésétől, vagy ahol az összes kezelőkád térfogata meghaladja a 30 m3-t
1 500 000
Akkumulátorgyártás
10. Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás a 10.1. pont kivételével 750 000
10.1. Vízerőmű 5 MW villamos teljesítménytől; vízbázis védőövezetén, védett természeti területen méretmegkötés nélkül 1 500 000
Geotermikus erőmű 20 MW villamos teljesítménytől; ásvány-, gyógy- és ivóvízbázis védőövezetén, védett természeti területen méretmegkötés nélkül
Hőenergiát termelő létesítmény (gőz és melegvíz előállítása) 50 MW kimenő teljesítménytől
11. Kereskedelem 1 200 000
12. Járműjavítás 750 000
13. Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 750 000
14. Szállítás, közlekedés a 14.1. pont kivételével 750 000
14.1. Országos közúthálózati kategóriába sorolható út, ha 1 200 000
– 50 ha-nál nagyobb erdőtömböt szel át, vagy
– védett természeti területen halad át, vagy
– gyógyhelyen a tervezett átlagos napi forgalom 1800 egységjármű vagy annál több
Vasúti pályaudvar
Nyilvános repülőtér és polgári célú nem nyilvános repülőtér 800 m alaphosszúságú szilárd burkolatú futópályától; védett természeti területen hosszmegkötés és burkolatra való tekintet nélkül
15. Raktározás, tárolás 1 200 000
16. Közigazgatás, védelem a 16.1. pont kivételével 750 000
16.1. Állami repülések céljára szolgáló repülőtér 800 m alaphosszúságú futópályától;
védett természeti területen hosszmegkötés és burkolatra való tekintet nélkül
1 200 000
17. Szennyvízkezelés a 17.1. pont kivételével 1 200 000
17.1. Szennyvíziszap biológiai kezelése 4 ezer t/év kapacitástól 750 000
18. Hulladékkezelés, köztisztasági szolgáltatás a 18.1. és 18.2. pont kivételével 1 650 000
18.1. Fémhulladék gyűjtőhely (beleértve az autóroncstelepeket) fémfeldolgozással vagy újrahasznosításra történő előkészítéssel 5 db/nap gépjárműtől vagy 5 t/nap kapacitástól 750 000
18.2. Nem veszélyes hulladék hasznosítása 10 ezer t/év kapacitástól 1 200 000
Állati hulladék temető
19. Szórakoztatás, kultúra, sport 750 000
20. Nómenklatúrába nem besorolt tevékenységek, illetve létesítmények
20.1. „A” típusú izotóplaboratórium 1 650 000
20.2. Mélyfúrás kiépített fúrólétesítménnyel 650 m fúrási mélységtől (ha nem más hatásvizsgálat köteles tevékenység része) vízbázis védőövezetén vagy védett természeti területen 750 000
Szabadtéri létesítmény motorok, turbinák és reaktív motorok próbapadon történő vizsgálatához 500 kN tolóerőtől vagy ha a kapacitás egy időben legalább 10 MW 750 000
Állandó szabadtéri próbapálya motoros járművek részére 3 ha területfoglalástól, védett természeti területen méretmegkötés nélkül 750 000
Ipari, raktározási célú építmények elhelyezésére szolgáló terület kialakítása (műszaki infrastruktúrával való ellátása) más célra használt területen 3 ha-tól; védett természeti területen méretmegkötés nélkül 750 000
Távközlési adó (antennatorony) védett természeti területen 750 000
20.3. Duzzasztómű vagy víztározó 1 millió m3 duzzasztott, illetve tározott vízmennyiségtől;
vízbázis védőövezetén, védett természeti területen méretmegkötés nélkül
1 200 000
20.4. Vízbesajtolás felszín alatti vízbe 1 200 000
20.5. Területi vízrendezés beépítésre nem szánt területen 750 000
– síkvidéken 500 ha-tól,
– dombvidéken 300 ha-tól,
– vízbázis védőövezetén, település külterületén lévő védett természeti területen méretmegkötés nélkül
Halastó vagy tórendszer 30 ha-tól; vízbázis védőövezetén, védett természeti területen vagy annak védőövezetén méretmegkötés nélkül 650 000
Állóvíz- és holtágszabályozás 5 ha szabályozandó vízfelülettől vagy 1 km partvonal hossztól; vízbázis védőövezetén, védett természeti területen méretmegkötés nélkül 750 000
Folyószabályozás vagy folyócsatornázás 3 fkm-től; kanyarátvágás esetén vagy vízbázis védőövezetén, védett természeti területen, természeti területen hosszmegkötés nélkül 750 000
Vízfolyásrendezés (kivéve az eredeti vízelvezető képesség helyreállítására irányuló, fenntartási célú iszapeltávolítást és rézsűrendezést) 1 km vízfolyáshossztól; vízbázis védőövezetén 50 m vízfolyáshossztól, védett természeti területen méretmegkötés nélkül 750 000
A 2. mellékletben vagy az 1–20.5. alpontokba nem tartozó építmény vagy
építményegyüttes beépített, vagy beépítésre szánt területen, 3 ha területfoglalástól vagy
300 parkolóhelytől
750 000
20.6. A 2. mellékletben felsorolt tevékenység, illetve létesítmény, ha azt legfeljebb két évig, kizárólag vagy főként új módszerek vagy termékek kifejlesztésére vagy kipróbálására végzik, illetve hozzák létre 1 200 000
20.7. A 2. mellékletben és e mellékletben felsorolt tevékenység vagy létesítmény jelentős módosítása kivéve, ha a módosítás a 2. mellékletbe tartozó környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenység vagy létesítmény megvalósítása Eredeti díjtétel 60%-a
20.8. Az e mellékletben felsorolt, az itt feltüntetett mennyiségi küszöbérték alatti tevékenység bővítése, ha az a bővítés következtében eléri vagy meghaladja a küszöbértéket, és a bővítés egyúttal legalább 25%-os növekedést jelent
a tevékenység megvalósítására vonatkozó engedélyben meghatározott nagysághoz képest
Eredeti díjtétel
100%-a
21. Környezetvédelmi engedély módosítási eljárása Az 1–20. pontban foglalt díjtétel 50%-a
22. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésében foglalt felülvizsgálat Az 1–20. pontban foglalt díjtétel 50%-a
22. Környezetvédelmi engedélybe foglalt, külön jogszabályban előírt engedélyek módosítása [314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdése] Az 1–20. pontban foglalt díjtétel 10%-a
23. Az engedélyes adataiban bekövetkezett változások miatti módosítási eljárás 15 000

5. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

A konzultációért fizetendő díj és számítási módja

1. A konzultációs óradíj: 6000 forint/óra.

2. A konzultációs díj számításának módja:

K = A x T x SZ

ahol:

K: a konzultáció díjának mértéke (forint),

A: a konzultációs óradíj,

T: szóbeli konzultáció esetén a konzultáció időtartama, írásbeli konzultáció esetén a hatóság válaszának elkészítésére fordított összes munkaóra (minden megkezdett óra egész órának számít),

SZ: a konzultáción részt vevő szakterületi ügyintézők száma.

6. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez

Igazgatási szolgáltatási díjköteles környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A B
Az igazgatási szolgáltatási díjköteles környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatósági eljárások megnevezése Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)
1. Telephely-engedélyezési eljárás [a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 4. § b) pont] 23 000
2. Építésügyi hatósági engedélyezési eljárás [az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet]
2.1. Elvi építési, építési, összefoglalt építési, fennmaradási, bontási engedélyezési eljárás 14 000
2.2. Használatbavételi engedélyezési eljárás 8 500
3. *  Közlekedési hatósági eljárások [a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet]
3.1. Légiközlekedési hatósági engedélyezési eljárás 18 000
3.2. * 
3.3. Vasúti közlekedési hatósági engedélyezési eljárás 14 000
4. Kereskedelmi működési engedélyezési eljárás [a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 7. § (4) bekezdés c) pont] 7 000
5. Bányászati hatósági eljárás [a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet] – a bányászati szakigazgatással kapcsolatos eljárások 28 000
6. Elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építményekkel és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos eljárás [a Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásában közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, valamint egyes szakhatósági közreműködések megszüntetéséről és módosításáról szóló 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. számú melléklet] 7 000
7. A Sugáregészségügyi Decentrum és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal atomenergiával kapcsolatos eljárásai [az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. § (5) bekezdés, 4. melléklet]
7.1. A radioaktív anyag tárolása, használata, felhasználása és átalakítása [4. sz. melléklet I.1. pont] 8 500
7.2. A radioaktív anyag termelése, előállítása, forgalmazása 14 000
7.3. A radioaktív anyag termelését, előállítását, tárolását, használatát, felhasználását, átalakítását szolgáló nem nukleáris létesítmény létesítése, üzembe helyezése, üzemeltetése, átalakítása, javítása, megszüntetése 23 000
7.4. Az ionizáló sugárzást létrehozó berendezés előállítására, átalakítására, üzemeltetésére, üzemeltetésének megszüntetésére, valamint a berendezés előállítását, üzemeltetését szolgáló létesítmény létesítésére, üzemeltetésére, átalakítására, megszüntetésére vonatkozó engedélyezési eljárás 14 000
7.5. Radioaktív hulladék átmeneti tárolójának és végleges hulladéklerakó létesítése, üzemeltetése, átalakítása, megszüntetéséhez, lezárása, és az aktív, valamint a passzív intézményes ellenőrzésre történő áttérés 23 000
8. Hőtermelő létesítmények létesítési és vezetékjog engedélyezési eljárása [a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. számú melléklet] 14 000
9. Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerinti eljárások 6 000
10. Környezeti hatások jelentőségének vizsgálata
10.1. Ha az 1–9. pontban meghatározott szakhatósági eljárás során a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatára is sor kerül, az igazgatási szolgáltatási díj mértéke az 1–9. pontban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése mellett 133 000
10.2. Új gyógyszergyártási engedély kiadására vagy a meglévő gyógyszergyártási engedély új gyógyszergyártási tevékenységgel történő bővítésére irányuló módosító eljárásban, a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások vizsgálata [az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 25/A. § szerinti eljárás] 133 000
10.3. A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló 40/2002. (III. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 4. pontja szerinti eljárásban a környezeti hatások jelentőségének vizsgálata 133 000
10.4. Előzetes szakhatósági állásfoglalás esetén
10.4.1. Ha az előzetes szakhatósági állásfoglalás során a környezeti hatások jelentőségének vizsgálata mellett valamennyi szakkérdés vizsgálatára is sor kerül az 1–9. pontban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése mellett 133 000
10.4.2. Kizárólag környezeti hatások jelentőségének vizsgálata 133 000
11. Az országos vízügyi hatóságnak a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 51. § (2) bekezdése szerinti eljárásában a gördülő fejlesztési terv 2015. évben és minden további alkalommal történő benyújtása esetén 36 600

7. melléklet a 14/2015. (III. 31.) FM rendelethez * 

A közigazgatási szervek előirányzat-felhasználási számláinak megnevezése

A B
Sorszám A számla felett rendelkezésre jogosult közigazgatási szerv Előirányzat-felhasználási számlák
1. *  Agrárminisztérium 10032000-01494549-00000000
2. *  Baranya Vármegyei Kormányhivatal 10024003-00335649-00000000
3. *  Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10025004-00299657-00000000
4. *  Békés Vármegyei Kormányhivatal 10026005-00299578-00000000
5. *  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 10027006-00335656-00000000
6. *  Csongrád Vármegyei Kormányhivatal 10028007-00335663-00000000
7. *  Fejér Vármegyei Kormányhivatal 10029008-00335670-00000000
8. *  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal 10033001-00299633-00000000
9. *  Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal 10034002-00335687-00000000
10. *  Heves Vármegyei Kormányhivatal 10035003-00299619-00000000
11. *  Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal 10045002-00335694-00000000
12. *  Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal 10036004-00299554-00000000
13. *  Nógrád Vármegyei Kormányhivatal 10037005-00299547-00000000
14. *  Pest Vármegyei Kormányhivatal 10023002-00335728-00000000
15. *  Somogy Vármegyei Kormányhivatal 10039007-00299688-00000000
16. *  Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal 10044001-00299695-00000000
17. *  Tolna Vármegyei Kormányhivatal 10046003-00299530-00000000
18. *  Vas Vármegyei Kormányhivatal 10047004-00335711-00000000
19. *  Veszprém Vármegyei Kormányhivatal 10048005-00299516-00000000
20. *  Zala Vármegyei Kormányhivatal 10049006-00303066-00000000