Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2016.05.31.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet

a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

A Kormány

a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 5. pontjában és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdés k)-p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint

a 3. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében foglalt eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya

a) az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint

b) az 1005/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

szerinti anyagokra és az azokkal Magyarország területén folytatott tevékenységekre, termékekre, berendezésekre és létesítményekre terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. alkalmazások: a fluortartalmú üvegházhatású gázokat, vagy ózonréteget lebontó anyagokat vagy fluortartalmú üvegházhatású gázokat és ózonréteget lebontó anyagokat együttesen tartalmazó vagy azzal működtetett termékek, berendezések és létesítmények gyűjtőneve;

2. berendezés: egy vagy több hűtőkört, továbbá annak elemeit tartalmazó rendszer vagy készülék;

3. címkézés: az 1494/2007/EK bizottsági rendelet szerinti, a forgalomba bocsátáshoz szükséges adatok feltüntetése;

4. felmentvény: a honvédségi alkalmazások vonatkozásában kiállított olyan okirat a képesített vállalkozás számára, amely a honvédségi alkalmazásokat érintő, klímagázokkal kapcsolatos tevékenységekhez, az 5. § (1) bekezdésben meghatározott adatbázisba való, az adott alkalmazáshoz kapcsolódó regisztrációs, jelentéstételi és adatszolgáltatási kötelezettség alóli felmentést tartalmazza;

5. fluorozott szénhidrogének: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontjában meghatározott anyagok és keverékek;

6. F-ÜHG: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 1-5. pontjában meghatározott és egyéb fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó anyagok és keverékek;

7. forgalomba hozatal: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti forgalomba hozatal;

8. forgalombahozatali kvóta: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. melléklet 1. szakaszában felsorolt anyagok forgalomba hozatala esetére a gyártók és importőrök számára az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikk (5) bekezdése szerint kiszámított és kiosztott egységmennyiség;

9. F-ÜHG közeg: tartályokban tárolt vagy szállított, valamint a HR és az MR szektorokban a hűtőkörökben használt F-ÜHG;

10. F-ÜHG közeg fajtája: az F-ÜHG közeg életciklusa során meghatározásra kerülő új, visszanyert, újrahasznosított, regenerált vagy ártalmatlanított állapotának megnevezése;

11. F-ÜHG töltet széndioxid egyenértéke: az üvegházhatású gázok mennyisége, az üvegházhatású gázok metrikus tonnában megadott tömegének és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. és II. mellékletében meghatározott globális felmelegedési potenciáljának szorzataként kifejezve;

12. hermetikusan zárt berendezés: olyan klímagázt tartalmazó vagy azzal üzemelő berendezés, készülék, melynek szereléstechnológiája megfelel az 517/2014/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 11. pontjában leírtaknak;

13. *  honvédségi alkalmazások: a Magyar Honvédség, a honvédelemért felelős miniszter közvetlen irányítása, fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó szervezetek klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett létesítményei, eszközei és berendezései;

14. HR szektor: az üzemszerűen helyhez kötött klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett rendszerek és alkalmazások, így különösen a helyhez kötött hűtőberendezések, helyhez kötött légkondicionáló berendezések, helyhez kötött hőszivattyúk, helyhez kötött tűzvédelmi berendezések, helyhez kötött elektromos kapcsolóberendezések, F-ÜHG-ból vagy ORLA-ból előállított oldószereket tartalmazó helyhez kötött berendezések;

15. hűtőkör: klímagáz közeg töltetet tartalmazó zárt rendszer alkotóelemeinek összessége, amelynek minden részében a klímagáz közeg hőszállítás céljából keringtethető;

16. képesített személy: a telepítési, szerelési, beüzemelési, karbantartási, szervizelési, javítási, használaton kívül helyezési, szivárgásellenőrzési és visszanyerési tevékenység végzésére a képesítésre vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint feljogosított természetes személy;

17. képesített vállalkozás: klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások telepítési, szerelési, beüzemelési, karbantartási, szervizelési, javítási, használaton kívül helyezési, szivárgásellenőrzési és visszanyerési tevékenység végzésére a képesítésre vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint feljogosított és képesített természetes személy alkalmazottal rendelkező vállalkozás;

18. klímagáz: a rendelet alkalmazásában az F-ÜHG és ORLA gyűjtőneve;

19. klímagáz közeg töltet: az egy hűtőkörben tározott, a megfelelő működési paraméterek fenntartásához szükséges tényleges klímagáz közeg mennyiség kg-ban;

20. klímagáz közeg típusa: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. és II. melléklete szerinti rövidített anyagkód szerinti F-ÜHG közeg, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. és II. melléklete szerinti rövidített anyagkód szerinti ORLA;

21. létesítmény: minden olyan helyhez kötött műszaki egység, amelyben az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. és II. mellékletében, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. és II. melléklete szerinti felsorolt anyagokat tartalmazó berendezéseket használnak, ezen anyagokkal összefüggő tevékenységet folytatnak, valamint bármely olyan tevékenységet végeznek, amelynek során ezen anyagok termékként történő előállása vagy előállítása valósul meg;

22. MR szektor: az üzemszerűen helyet változtató, vagy üzemszerűen helyváltoztatásra képes klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett mobil rendszerek és alkalmazások, így különösen hűtőkamionok és hűtő-pótkocsik hűtőegységei;

23. ORLA: az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk 4. és 10. pontjában meghatározott anyagok;

24. regisztrált vállalkozás: a képesített vállalkozások körébe nem tartozó gazdálkodó szervezet, amely klímagázt tartalmazó berendezésekkel vagy ilyen anyagokkal kapcsolatos tevékenységben érintett és nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett;

25. tanúsítvány: a nem hermetikusan zárt, hűtőköri szerelést igénylő, F-ÜHG-val töltött, a HR szektorba tartozó termék vagy berendezés, valamint az MR szektorba tartozó hűtőegység kereskedelmi célú értékesítéskor a végfelhasználó által felmutatott olyan okirat, amelyet azon képesített vállalkozás állított ki cégjegyzésszerűen, amely igazolja, hogy az adott alkalmazást a kiállító képesített vállalkozás fogja az értékesítést követően telepíteni;

26. tartály: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 12. pontjában meghatározott termék;

27. telepítés: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 20. pontja szerinti telepítés;

28. tényleges tulajdonos: az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, amely klímagázt vagy azzal működtetett alkalmazások felett kizárólagos rendelkezési joggal bír;

29. üzemeltető: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 8. pontjában meghatározott azon jogi és természetes személyek, akik klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások technológiai működése felett - ideértve az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének 9. pontja szerinti tevékenységeket, illetve a leállítást, átépítést, valamint ezek pénzügyi vonatkozásait - tényleges ellenőrzés gyakorolására jogosultak és kötelesek;

30. vállalkozás: az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti vállalkozás, ideértve minden, a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §-ban meghatározott gazdálkodó szervezetet.

(2) Minden egyéb használt fogalom meghatározására

a) az F-ÜHG esetében az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkében és a rendelet végrehajtására kiadott más uniós jogi normákban,

b) az ORLA esetében az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet cikkében

meghatározottak az irányadóak.

3. Hatóságok

3. § (1) A Kormány a klímagázokra vonatkozó rendelkezések végrehajtásával kapcsolatban, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 10/A-10/I. §-a szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként országos illetékességgel és hatáskörrel

a) első fokon - a (2)-(4) bekezdésben foglaltak kivételével - Nemzeti Klímavédelmi Hatóságként az energiapolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium - e rendeletben foglalt hatósági ügyek tekintetében nem utasítható - szervezeti egységét (a továbbiakban: Hatóság),

b) másodfokon az energiapolitikáért felelős minisztert

jelöli ki.

(2) Az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség, illetve a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) jár el

a) a klímagázt tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint a klímagázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek telepítését, javítását, karbantartását stb. végző vállalkozások megfelelő képesítésének helyszíni ellenőrzésében,

b) a klímagázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek kötelező regisztrációjának és szivárgásvizsgálatának megtörténtének ellenőrzése esetében,

c) a klímagázt tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint a klímagázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek címkézésére, forgalomba hozatalára vonatkozó,

az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben és az e rendeletben rögzített kötelezettségek ellenőrzésével és felügyeletével kapcsolatban.

(3) *  A Kormány a Magyar Honvédség, a honvédelemért felelős miniszter közvetlen irányítása, fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó szervezetek klímagázzal kapcsolatos tevékenységei és a honvédségi alkalmazások tekintetében az (1) és a (2) bekezdésben foglalt feladatokkal kapcsolatos hatósági jogkörben első fokon, országos illetékességgel, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal (a továbbiakban: HM HH) vezetőjét, másodfokon a honvédelemért felelős minisztert jelöli ki.

(4) Az illetékes közlekedési hatóság jár el az MR szektorban a gépjármű-szervizek megfelelő képesítésének helyszíni ellenőrzésében és a hűtőkamionok- és pótkocsik műszaki vizsgáztatása alkalmával ellenőrizni kell a kötelező szivárgásvizsgálat és regisztráció megtörténtét. Hiányosság, jogszabálysértés észlelése esetén haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket. Intézkedéseiről értesíti a Hatóságot is.

4. A Hatóság feladatai

4. § (1) A klímagázokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység, így különösen a HR és MR szektor és szerves Rankine-ciklus alkalmazások hatósági ellenőrzését és felügyeletét, valamint az ezzel kapcsolatos - 17. alcím és 1. melléklet szerinti - bírság kiszabását a 3. § (1) bekezdés szerinti Hatóság látja el, kivéve a 3. § (2)-(4) bekezdésben rögzített, a speciális alkalmazásokra vonatkozó hatósági jogköröket.

(2) A Hatóság feladatai az F-ÜHG alkalmazások tekintetében:

a) az F-ÜHG-t tartalmazó vagy azzal működtetett, meglévő és újonnan telepített alkalmazások, rendszerek, készülékek, körök azonosító kódrendszerének létrehozása, kezelése, ezek adatait és a nyilvántartásba vételt igazoló magyar nyelvű címke elektronikus kiadása;

b) az F-ÜHG-t tartalmazó vagy azzal működtetett termékekre és berendezésekre vonatkozó, Magyarország területére történő behozatal esetén a címkézési és forgalomba hozatali követelmények ellenőrzése - ideértve az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk szerinti követelmények ellenőrzését is - a 3. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével;

c) az F-ÜHG-k forgalomba hozatalára vonatkozó, az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (3) bekezdése szerinti mentességi kérelmek befogadása, a tagállami kérelem benyújtása a Bizottság felé, valamint az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtása;

d) az F-ÜHG-t tartalmazó vagy azzal működtetett, meglévő és újonnan telepített alkalmazások, rendszerek, készülékek nyilvántartására, címkézésére, kötelező szivárgásvizsgálatának elvégzésére és igazolására, hűtőköri beavatkozásokra vonatkozó adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése;

e) az F-ÜHG-ra vonatkozó típusonként, fajtánként és a felhasználás jellege szerinti nyilvántartást biztosító adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése;

f) az F-ÜHG-t tartalmazó és ezzel előtöltött berendezések hazai kül- és belkereskedelmében, forgalomba helyezésében, ártalmatlanításában közreműködő csak regisztrációra kötelezett vállalkozások és az ilyen termék fogalomba hozatalának nyilvántartását biztosító adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése;

g) az Éhvt. 7. §-ában meghatározott jelentéstételi kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódóan az Európai Bizottságnak megküldendő jelentés előkészítése a miniszter számára.

(3) A Hatóság feladatai az ORLA alkalmazások tekintetében:

a) az ORLA-t tartalmazó vagy azzal működtetett, meglévő alkalmazások, rendszerek, készülékek, körök azonosító kódrendszerének létrehozása, kezelése, ezek adatait és a nyilvántartásba vételt igazoló magyar nyelvű címke elektronikus kiadása;

b) az ORLA-t tartalmazó vagy azzal működtetett termékekre és berendezésekre vonatkozó, Magyarország területére történő behozatal esetén a címkézési és forgalomba hozatali követelmények ellenőrzése - a 3. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével;

c) az ORLA-t tartalmazó vagy azzal működtetett, meglévő alkalmazások, rendszerek, készülékek nyilvántartására, címkézésére, kötelező szivárgásvizsgálatának elvégzésére és igazolására, hűtőköri beavatkozásokra vonatkozó adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése;

d) az ORLA-ra vonatkozó típusonként, fajtánként és a felhasználás jellege szerinti nyilvántartást biztosító adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése;

e) az ORLA-t tartalmazó berendezések ártalmatlanításában közreműködő csak regisztrációra kötelezett vállalkozások nyilvántartását biztosító adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása és kezelése.

(4) A Hatóság feladatai a klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások tekintetében:

a) az illetékes hatóságok ellenőrzési tevékenységének segítése, a képesítések helyzetére, valamint a klímagázokat tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások felhasználására vonatkozó adatokhoz való, e rendeletben meghatározott célú hozzáférés biztosítása és felhasználása;

b) a 26-27. § szerinti képesített személyekre és képesített vállalkozásokra vonatkozó képzési, képesítési rendszerek, valamint a kapcsolódó adatbázis és monitoring-rendszer létrehozása, működtetése és kezelése, képesítési és képzési igazolások kiadása;

c) * 

d) a tevékenységek végzésével kapcsolatos biztonsági, műszaki szabályzatok, tájékoztatások, útmutatások elkészítése és figyelemmel kísérése;

e) az Éhvt. 10/G. §-a szerinti adatszolgáltatással és kezeléssel kapcsolatos eljárások, a nyilvántartás vezetése;

f) a klímagázokkal végzett tevékenységek kapcsán felmerült hatósági feladat e rendelet, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus vagy hatósági határozat előírásainak érvényesítése.

5. A vállalkozások regisztrációs és a Hatóság nyilvántartási kötelezettsége

5. § (1) A Hatóság a klímagázok, a HR és MR szektor és szerves Rankine-ciklus alkalmazások, valamint a klímagázokat tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások felhasználására, használatára vonatkozóan, a klímagázok forgalomba helyezésének, felhasználásának és ártalmatlanításnak monitoringja, valamint ezek potenciális környezetbe jutásának megelőzése érdekében egységes, Klímagáz adatbázist (a továbbiakban: adatbázis) hoz létre és üzemeltet.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti adatbázis informatikai rendszere üzemeltetésével kapcsolatos, az e rendeletben foglalt hatósági feladatok elvégzéséhez szükséges adatbázis berendezés-, hűtőkör- és adatnyilvántartó, számlázási, valamint személy- és cégképesítő IT rendszerének informatikai támogatását, e rendszer üzemeltetési, rendelkezésre állási és adatfeldolgozással kapcsolatos feladatainak ellátását a Hatóság a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben kijelölt központi szolgáltató igénybevételével látja el.

(2) Az adatbázisba regisztrációra köteles

a) *  minden olyan vállalkozás, amely klímagázt vagy klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett berendezéseket az ország területén gyárt, oda behoz vagy onnan kivisz, címkéz, valamint forgalomba helyez, értékesít, valamint közvetít;

b) minden olyan vállalkozás, amely klímagázt vásárol, elad, felhasznál, új címkével lát el, szivárgásvizsgálatot és visszanyerést végez, regenerál, ártalmatlanít, valamint regenerálásra vagy ártalmatlanításra lead;

c) minden olyan vállalkozás, amely klímagázzal előtöltött vagy azzal működtetett alkalmazás telepítését, beüzemelését, címkézését, karbantartását, szervizelését, szivárgásvizsgálatát, javítását, valamint használaton kívül helyezését végzi;

d) minden olyan üzemeltető, tulajdonos, amely szivárgásvizsgálatra kötelezett klímagázt vagy újonnan telepített F-ÜHG-t tartalmazó - honvédségi alkalmazásnak nem minősülő - alkalmazásokat üzemeltet, tulajdonol, tárol.

(3) A regisztrációt a (2) bekezdésben hivatkozott tevékenység megkezdéséhez szükséges engedély vagy bejelentési kötelezettséggel végezhető tevékenység esetében a bejelentés megtörténtét követő 8 munkanapon belül kell kezdeményezni a Hatóság honlapján keresztül elérhető adatbázisba az ott meghatározottak szerint.

(4) A Hatóság az adatbázisba bejelentett adatokat az Éhvt. 10/G. §-ában, az e rendeletben, és az Éhvt. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerint tartja nyilván és kezeli.

(5) Az adatbázisba való regisztrációs, adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettségek megszegése esetén a 23-24. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

(6) Az Európai Bizottság megkeresése esetén a Hatóság a nyilvántartásban szereplő adatokat a Bizottság rendelkezésére bocsátja.

(7) A honvédségi alkalmazásokról a HM HH nyilvántartást vezet, a nyilvántartásban szereplő adatokról megkeresésre, összesített formában adatot szolgáltat, kivéve az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet szerinti kötelező adatszolgáltatásokat és jelentéseket.

6. A Hatóság által kezelt adatok rendelkezésre állása

6. § (1) Az adatbázisban nyilvántartott adatok

a) a Központi Statisztikai Hivatal részére egyedi adat szinten, statisztikai célra,

b) az Éhvt. és a végrehajtására kiadott, az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról szóló 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet szerinti Nemzeti Kibocsátási Leltár készítéséhez, valamint

c) az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer részére

átadhatóak.

(2) * 

(3) A Hatóság vezetői a vállalkozások személyes, valamint üzleti titkot képező adatai védelméért való felelősségük körében kötelesek olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi és adatbiztonsági követelmények teljesülését. Az ügyfél vagy képviselője a rá vonatkozó nyilvántartásba betekinthet, az iratokról másolatot, valamint a nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.

7. F-ÜHG-k, ilyen gázokat tartalmazó, valamint ilyen gázokkal működtetett termékek és berendezések magyarországi forgalomba hozataláról, forgalmazásáról és címkézéséről * 

7. § (1) Az Európai Unió területén első alkalommal Magyarország területére importált vagy ott forgalomba hozott, az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk (1) és (2) bekezdésében rögzített F-ÜHG-t tartalmazó, illetve ilyen gázokkal működő termékeket és berendezéseket az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk (3) és (4) bekezdésében meghatározott adattartalommal rendelkező címkével szükséges ellátni.

(2) A termékek és berendezések megfelelő címkével való ellátásáért, az ennek megfelelő használati útmutató elkészítéséért a gyártó, valamint az importőr felel.

(3) Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk (1) bekezdésében és a (2) bekezdésben meghatározott, F-ÜHG-t tartalmazó, illetve ilyen gázokkal működő termékeket és berendezéseket a 12. cikk (3)-(4) bekezdése szerinti adattartalmú címkével a termékregisztrációt követően a gyártó vagy importőr a forgalomba helyezés előtt köteles a terméken elhelyezni.

(4) A képesített vállalkozás látja el jól látható helyen a hatósági címkével

a) a forgalomba helyezett, újonnan telepített termékeket és berendezéseket telepítéskor, de legkésőbb a beüzemeléskor,

b) a már korábban telepített, működő termékeket és berendezéseket az első szervizelés, az első karbantartás vagy az első kötelező szivárgásvizsgálat alkalmával, de legkésőbb 2015. július 31. napjáig.

(5) A hatósági címkézés feltétele, hogy az első alkalommal forgalomba hozott F-ÜHG-t tartalmazó, illetve ilyen gázokkal működő termékek és berendezések az első forgalomba helyezéskor a gyártó vagy az importőr által, már működő termékek és berendezések esetében az üzemeltető által kerüljenek regisztrálásra, és hűtőköreik műszaki adatainak rögzítése a képesített vállalkozás által történjen meg az adatbázisban.

(6) *  F-ÜHG visszanyerése, lefejtése, valamint regenerálása során F-ÜHG közeg palack használata során a palack változó tartalmának megjelölésére a Hatóság által kiadott címkét köteles használni az ezen tevékenységeket végző képesített vállalkozás.

(7) A címke formai és tartalmi követelményeit az 1494/2007/EK bizottsági rendelet határozza meg.

8. § (1) Magyarország területén az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletében meghatározott termékeket és berendezéseket a rendelet 11. cikk (1)-(3) bekezdésében meghatározottak szerint lehet forgalomba bocsátani.

(2) Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (3) bekezdés szerinti forgalomba hozatali mentességi kérelmeket a Hatóság számára kell benyújtani. A Hatóságnak benyújtott kérelmeket a Hatóság tagállami kérelemként a benyújtás hónapját követő 10. napig továbbítja a Bizottság felé.

9. § (1) Magyarország területén F-ÜHG-t csak képesített vállalkozások vásárolhatnak vagy értékesíthetnek a HR és MR szektorba tartozó termékek és berendezések telepítése, üzembe helyezése, szervizelése, karbantartása, javítása céljából.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az e rendelet hatálya alá eső anyagokat kizárólag az a regisztrált vállalkozás jogosult saját felhasználási céllal vásárolni, amelyet a Hatóság erre feljogosított.

(3) Helyszíni hűtőköri szerelést igénylő termékek és berendezések esetében a készülék forgalomba hozója köteles írásban tájékoztatást adni a berendezés-specifikusan képesített, a 22. § szerinti tanúsítvány adására, így telepítésre jogosult képesített vállalkozások partneri hálózatáról.

9/A. § *  (1) Az a vállalkozás, amely más személy nevében és megbízásából szervezi az alkalmazások, képesített vállalkozás vagy végfelhasználó számára történő átadását, e tevékenységét az adatbázisban való regisztrációt követően végezheti.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti vállalkozásnak az alkalmazás ténylegesen a birtokába kerül, úgy az adatbázisban nyilvántartást vezet a birtokába került alkalmazások típusonkénti mennyiségéről, a végfelhasználó felé történő átadás esetében pedig a 22. § szerinti tanúsítványról, amely adatokat köteles a birtokba vételt vagy átadást követő 8 munkanapon belül az adatbázisban is rögzíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vállalkozás az alkalmazást a képesített vállalkozás vagy a végfelhasználó által a 22. § (2) bekezdés szerinti tanúsítvány (1) bekezdés szerinti vállalkozás részére történő átadását követően a végfelhasználó nevében jogosult megvásárolni.

(4) A forgalmazó az alkalmazást kizárólag akkor jogosult értékesíteni az (1) bekezdés szerinti vállalkozásnak, amennyiben az (1) bekezdés szerinti vállalkozás bemutatta a megbízást és a 22. § (2) bekezdése szerint elkészített tanúsítványt. A forgalmazó köteles a dokumentum egy másolati példányát az értékesítési dokumentumok mellett megőrizni és azt a Hatóság felhívására bemutatni és átadni.

(5) Az (1) bekezdés szerinti vállalkozásnak - ha az alkalmazás ténylegesen a birtokába kerül - az átvett alkalmazást a végfelhasználónak köteles átadni és felel az alkalmazás rendeltetési helyére történő biztonságos eljuttatásáért.

(6) Ha az (1) bekezdés szerinti vállalkozásnak az alkalmazás nem kerül a birtokába, az alkalmazás a megbízásában meghatározott képesített vállalkozáshoz vagy végfelhasználóhoz történő eljuttatásáért ugyanúgy felel, mintha az alkalmazás a birtokába kerülne.

9/B. § *  (1) A 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozás 9/A. § (6) bekezdésében foglalt felelőssége akkor szűnik meg, ha a tevékenysége során bármilyen módon birtokába került alkalmazás a képesített vállalkozás vagy a végfelhasználó birtokaként jelenik meg az adatbázisban.

(2) Ha a 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozás az alkalmazást nem a megbízásában meghatározott képesített vállalkozásnak vagy végfelhasználónak adja át, meg kell győződnie arról, hogy az átvevő az alkalmazás birtoklására e rendelet szerint jogosult.

(3) A 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozás a birtokába került alkalmazással - az adatbázis szerinti nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettséggel - rendelkezik akként, hogy a tevékenységével érintett alkalmazásról típus szerint nyilvántartást vezet.

(4) A 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozás a (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban az alkalmazás eredetének nyomon követhetősége céljából köteles a megbízási okirat, valamint az értékesítéshez kapcsolódó dokumentumok egy példányát öt évig megőrizni és azt az adatbázisba feltölteni.

(5) A 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozás a nyilvántartás alapján a tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat a Hatóság felhívása esetén a Hatóság rendelkezésére bocsátja.

(6) A Hatóság a 9/A. § (1) bekezdés szerinti vállalkozástól tájékoztató adatot, összefoglalót, igazolást, jelentést kérhet.

10. § Az F-ÜHG-k forgalomba hozatalára vonatkozó, a 7-9. §-ban és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

8. Az F-ÜHG-nak az Európai Unión kívüli harmadik országgal és az Európai Unió tagállamával folytatott kereskedelméről

11. § (1) Képesített vállalkozás Magyarország területén az Európai Unión kívüli harmadik országgal és az Európai Unió tagállamával kereskedelmi import és export tevékenységet az alábbi területeken folytathat:

a) a HR és az MR szektorban F-ÜHG közeg célú kereskedelme, felhasználása,

b) F-ÜHG tűzvédelmi célú felhasználása,

c) kén-hexafluorid bármilyen formában történő felhasználása,

d) F-ÜHG oldószerként, habosító-anyagként, hajtógázként vagy egyéb célra történő felhasználása,

e) F-ÜHG minden egyéb célból történő kereskedelme.

(2) A képesített vállalkozások kötelesek az export és import tevékenységük végzése keretében érintett valamennyi az (1) bekezdésben hivatkozott anyagról jelentést tenni a Hatóság felé az export és import tevékenységet követő 8 munkanapon belül az adatbázisban való adatszolgáltatás útján rögzítve az F-ÜHG típusát, tömegét, és, fajtáját, beszerzési forrását.

(3) Az e §-ban és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

9. Fluorozott szénhidrogének uniós kvótarendszere

12. § (1) Magyarország területén csak az Európai Unió területén letelepedett azon gyártók és importőrök jogosultak fluorozott szénhidrogéneket tartalmazó berendezéseket és termékeket forgalomba hozni, amelyek a tárgyévre vonatkozóan a forgalomba hozható fluorozott szénhidrogének mennyiségére tekintettel regisztrálták magukat a Bizottság által működtetett elektronikus forgalomba hozatali kvóta-nyilvántartásban és

a) az Európai Bizottság által kiszámított referenciaérték meghatározását követően a Bizottság által kiosztott forgalomba hozatali kvótában részesültek vagy

b) ha az a) pont szerinti referenciaérték kiszámítás nem történt meg, úgy forgalombahozatali szándékukat a Bizottság felé az erre vonatkozó rendelkezések szerint bejelentették és a bejelentés alapján a Bizottságtól forgalomba hozatali kvótakiosztásban részesültek.

(2) A forgalomba hozatali kvótakiosztás alól mentesség kérelmezhető legfeljebb négy évre a gyártó vagy importőr írásbeli kérelme alapján a Hatóság felé benyújtott kérelem alapján az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikk (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén. A Hatóság a kérelmeket tagállami kérelemként a kérelem benyújtását követő hónap 10. napig továbbítja a Bizottság felé.

(3) A Bizottság által meghatározott módon az elektronikus forgalomba hozatali kvóta-nyilvántartáshoz való hozzáféréssel rendelkező Hatóság az Éhvt. végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint, az F-ÜHG-t tartalmazó vagy azzal működtetett termékeket és berendezéseket is érintő forgalomba hozatalt, a kereskedelmet és a szolgáltatásnyújtást ellenőrző hatóságok részére rendelkezésre állást biztosít az elektronikus forgalomba hozatali kvóta-nyilvántartásba való betekintésre.

(4) A gyártók és importőrök az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikk (1) és (4) bekezdésében foglaltak és annak VII. mellékletében rögzítettek szerint jelentéstételi kötelezettséggel tartoznak közvetlenül a Bizottság felé az annak I. és II. számú mellékletében meghatározott anyagokra vonatkozóan. A jelentést akkreditált auditornak kell ellenőrizni, és azt a gyártó és importőr köteles a Hatóság adatbázisába is feltölteni.

10. Fluorozott szénhidrogénekkel előtöltött berendezések forgalomba hozatala Magyarország területén

13. § (1) 2017. január 1. napjától Magyarország területén fluorozott szénhidrogénekkel előtöltött hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyú-berendezéseket forgalomba hozni az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén lehet:

a) a forgalmazó által forgalomba hozott fluorozott szénhidrogén mennyiség az Európai Bizottság által meghatározott kvótarendszerben a tárgyévre vonatkozóan beszámításra került,

b) a forgalmazó az Európai Bizottság által működtetett elektronikus kvóta-nyilvántartásban regisztrálta magát,

c) a forgalmazó az a) és a b) pontra vonatkozóan a gyártó vagy importőr által kiállított megfelelőségi nyilatkozattal és teljes körű megfelelési dokumentációval rendelkezik,

d) a forgalmazó regisztrált az adatbázisban, jelentéstételi és adatszolgáltatási kötelezettségének a jelen rendeletben és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak eleget tesz.

(2) A gyártó és az importőr a megfelelőségi nyilatkozatot és a teljes körű megfelelési dokumentációt öt évig köteles megőrizni, és azt ellenőrzés során a Hatóság rendelkezésére bocsátani.

14. § (1) 2018. január 1. napjától Magyarország területén fluorozott szénhidrogénekkel előtöltött termékek és berendezések csak az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén bocsáthatóak forgalomba:

a) a forgalmazó által forgalomba kerülő fluorozott szénhidrogén mennyiség az Európai Bizottság által meghatározott kvótarendszerben a tárgyévre vonatkozóan beszámításra került,

b) a forgalmazó az Európai Bizottság által működtetett elektronikus kvóta-nyilvántartásban regisztrálta magát,

c) a forgalmazó az a) és a b) pontra vonatkozóan a gyártó vagy importőr által kiállított megfelelőségi nyilatkozattal és teljes körű megfelelési dokumentációval rendelkezik,

d) az importőr által kiállított megfelelési dokumentációt és megfelelőségi nyilatkozatot akkreditált hitelesítő szervezet ellenőrizte a tárgyév március 31. napjáig,

e) a forgalmazó regisztrált az adatbázisban, jelentéstételi és adatszolgáltatási kötelezettségének a jelen rendeletben és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak eleget tesz.

(2) A gyártó és az importőr a megfelelőségi nyilatkozatot és a teljes körű megfelelési dokumentációt öt évig köteles megőrizni, és azt ellenőrzés során a Hatóság rendelkezésére bocsátani.

15. § (1) A gyártó és importőr által kiállított megfelelőségi nyilatkozatot a 13-14. §-ban, valamint a Bizottság végrehajtási aktusaiban meghatározottak szerint kell kiállítani. A megfelelőségi nyilatkozat teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül.

(2) A 13-14. §-ban, az e §-ban, valamint az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

11. F-ÜHG-t tartalmazó elemek, berendezések és rendszerek tervezése és kezelése, szivárgásvizsgálata

16. § (1) Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdés hatálya alá tartozó HR és MR szektorban alkalmazott rendszerek berendezés elemeinek és hűtőköri hálózatának tervezését, hálózati elemeik és kiegészítő berendezéseik tervezését és kiválasztását kizárólag erre képesített, vagy a HR szektorban az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott tervezési jogosultsággal rendelkező személy végezheti.

(2) Az F-ÜHG közegek klímavédelmi szempontból biztonságos felhasználása és kezelése érdekében a 2. melléklet szerint kell eljárni.

(3) Az F-ÜHG-t tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint az F-ÜHG-t tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek töltetét érintő javítás, a töltet kezelése csak a 3. mellékletben meghatározott zárt technológiával végezhető.

17. § (1) Az F-ÜHG-t tartalmazó berendezések általános szivárgásellenőrzési követelményeit, annak gyakoriságát az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikke, az 1497/2007/EK bizottsági rendelet, valamint az 1516/2007/EK bizottsági rendelet szabályozza.

(2) A HR és MR szektor berendezéseinek és szerves Rankine-ciklusok üzemeltetői az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében meghatározottak szerint kötelesek gondoskodni szivárgásészlelő rendszer telepítéséről, üzemeltetéséről, annak felügyeletéről és ellenőrzéséről. A telepítésről és az ellenőrzésekről készült jelentéseket a Hatóság adatbázisába is fel kell tölteni a telepítést és az ellenőrzést követő 8 munkanapon belül. A jelentésnek az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdésében foglalt adatokon túlmenően tartalmazni kell a HR szektorba tartozó szivárgásészlelők esetében a telepítési helyét, rendszerét és az ellenőrzés tényét és eredményét.

(3) F-ÜHG-t tartalmazó HR és MR szektor berendezéseinek szivárgásvizsgálatát kizárólag a 4. melléklet szerinti kategóriának megfelelően képesített természetes személy végezheti képesített vállalkozás alkalmazottjaként.

(4) Szivárgásészlelés esetén az üzemeltető haladéktalanul köteles intézkedni a szivárgás megszüntetéséről, felszámolásáról, az érintett berendezés javításáról és annak egy hónapon belüli ellenőrzéséről.

(5) A szivárgásészlelés tényét az üzemeltető köteles a szivárgás észlelését követő 24 órán belül a Hatóságnak bejelenteni.

(6) A 16. §-ban és e §-ban szabályozott feladatok során a vonatkozó uniós jogi rendelkezések mellett a 3. mellékletben foglaltakat is alkalmazni kell.

(7) A 16. §-ban és e §-ban, valamint az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

12. F-ÜHG visszanyerése, újrahasznosítása és ártalmatlanítása

18. § (1) Az F-ÜHG-t tartalmazó HR és MR szektor berendezései hűtőegységeinek hűtőköre esetében a visszanyerést kizárólag az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikk (4) és (7) bekezdése szerinti képesítéssel rendelkező természetes személy végezheti képesített vállalkozás alkalmazottjaként.

(2) Minden más, F-ÜHG-t tartalmazó termék és berendezés esetén a visszanyerést az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint kell végezni, figyelemmel a 3. § (2)-(4) bekezdéseiben rögzített szervek által meghatározott egyéb rendelkezésekre.

(3) A visszanyerés és a visszanyert F-ÜHG kezelése, valamint ártalmatlanításra történő elszállítása során a veszélyes anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben, amennyiben a visszanyert anyag hulladéknak minősül, úgy a veszélyes hulladékok kezeléséről szóló rendeletben meghatározottak szerint kell eljárni.

(4) Minden olyan vállalkozás, amely az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikk (2) bekezdésében foglaltak szerinti jelentéstételi kötelezettséggel bír a Bizottság felé, köteles az adatokat a Hatóság adatbázisába is feltölteni.

(5) Az e §-ban, valamint az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

13. A vállalkozások F-ÜHG-val kapcsolatos egyéb adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettsége

19. § (1) Valamennyi olyan vállalkozás, amely az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikkében foglaltak szerinti jelentéstételi kötelezettséggel tartozik a Bizottság felé, köteles jelentését a Hatóság adatbázisába is feltölteni a jelentéstételi kötelezettség teljesítését követő 8 munkanapon belül.

(2) Az üzemeltető a 17. §-ban rögzített tevékenység végzése esetében gépkönyv és eseménynapló vezetési kötelezettségét a Hatóság adatbázisába való üzemeltetői és hűtőköri regisztrációval, valamint a hűtőkörhöz képesített vállalkozás hozzárendelésével teljesíti. Az üzemeltető köteles ellenőrizni a fenti dokumentumok vezetését.

(3) A képesített vállalkozás képesített alkalmazottja vezeti az üzemeltető hűtőkörén történt, képesítést igénylő beavatkozások - telepítés, javítás, szivárgásvizsgálat, F-ÜHG közeg feltöltés és lefejtés - adatbázisban rögzítendő jegyzőkönyveit, amely adatokat az adatbázisba is köteles feltölteni a vizsgálat elvégzését követő 8 munkanapon belül.

(4) A képesített vállalkozás nyilvántartást vezet a vásárolt, felhasznált, értékesített, visszanyert, újrahasznosított, regenerált, ártalmatlanított F-ÜHG-k típusonkénti és fajtánkénti mennyiségéről, amely adatokat az adatbázisba is köteles feltölteni 8 munkanapon belül.

(5) Az F-ÜHG közeget és helyszíni hűtőköri szerelést igénylő előretöltött készüléket kereskedelmi célú felhasználás keretében értékesítő regisztrált vállalkozás nyilvántartást vezet a vásárolt, eladott F-ÜHG közegek, készülékek típusonkénti mennyiségéről, továbbadás esetén a 22. §-ban rögzített tanúsítvány alkalmazásával az F-ÜHG közeget vásárló képesített vállalkozás nevéről és címéről, amely adatokat köteles vásárlás vagy értékesítést követő 8 munkanapon belül az adatbázisban is rögzíteni.

(6) Azon képesített vállalkozások és alkalmazott képesített természetes személyek részére, amelyek honvédségi alkalmazásokat érintő, F-ÜHG-kal kapcsolatos, e rendeletben és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben rögzített tevékenységeket végeznek, az adott alkalmazás erre feljogosított képviselőjének „Felmentvény”-t kell kiállítania tevékenységenként.

(7) A felmentvénynek tartalmaznia kell a Hatóság adatbázisába való, az adott alkalmazáshoz kapcsolódó regisztrációs, jelentéstételi és adatszolgáltatási kötelezettség alóli felmentést. Ez a felmentvény azonban nem mentesíti a honvédségi alkalmazás tulajdonosát, üzemeltetőjét az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti kötelezettségek teljesítése alól. Kizárólag eseti jellegű felmentvény adható.

(8) Azon képesített vállalkozások és alkalmazott képesített természetes személyek, amelyek e rendeletben és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben rögzített tevékenységet végeznek F-ÜHG tűzvédelmi célú felhasználásával, kén-hexafluorid felhasználásával, F-ÜHG oldószerként, habosító-anyagként, hajtógázként vagy egyéb célra történő felhasználásával, kötelesek a tevékenységük végzése keretében érintett valamennyi anyagról jelentést tenni a Hatóság felé a tevékenységet követő 8 munkanapon belül az adatbázisban való adatszolgáltatás útján, rögzítve az F-ÜHG típusát, tömegét, fajtáját és beszerzési forrását.

14. Gyártói, forgalomba helyezői felelősség

20. § (1) Az F-ÜHG-t tartalmazó F-ÜHG közeget és az azzal előre töltött berendezést gyártó, és azokat importáló (a továbbiakban együtt: forgalomba helyezők) 2015. június 11. napjától az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkében foglaltak szerint kötelesek eljárni az F-ÜHG-t tartalmazó berendezések és termékek gyártása és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek végzése során.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak teljesítése érdekében a forgalomba helyezők kötelesek a visszamaradt, visszanyert és tartályban tárolt F-ÜHG közeget, a tartályt, valamint az előre töltött készülékeket visszagyűjteni, vagy harmadik, arra megfelelő képesítéssel rendelkező vállalkozás által a visszagyűjtést biztosítani.

15. Üzemeltetői felelősség

21. § (1) A HR és MR szektorban az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint F-ÜHG-t, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet szerint ORLA-t tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások üzemeltetői kötelesek:

a) megtenni minden, a polgári jog szerinti elvárható magatartás követelményeinek megfelelő óvintézkedést a véletlen és szándékos szivárgás megelőzése érdekében,

b) megtenni minden műszakilag és gazdaságilag megvalósítható intézkedést a szivárgás minimálisra csökkentése érdekében,

c) a szivárgás kijavítását követően legfeljebb egy hónapon belül gondoskodni a berendezés javítása sikerességének ellenőrzéséről megfelelő képesítéssel rendelkező vállalkozás igénybevételével,

d) gondoskodni az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében foglaltaknak megfelelően a szivárgásvizsgálat elvégzéséről, elvégeztetéséről, és ehhez kapcsolódóan annak 6. cikkében, az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikkében, valamint e rendelet 17. §-a és 19. §-a szerinti nyilvántartási kötelezettség teljesítéséről,

e) gondoskodni az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikke és az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikke szerinti szivárgásészlelő rendszerek telepítéséről, üzemeltetéséről és azok ellenőrzéséről, felülvizsgálatáról,

f) gondoskodni arról, hogy az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikk (1) és (3) bekezdésében és az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben rögzített berendezések esetében a visszanyerést csak az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben és a jelen rendeletben meghatározott megfelelő képesített vállalkozás végezze,

g) gondoskodni a tulajdonát képező tartályban, készülékben tárolt F-ÜHG közeg felelős kezeléséről, ártalmatlanításáról,

h) gondoskodni a kötelező adminisztratív feladatok elvégzéséről, amelyet a tényadatoknak az adatbázisban való feltöltésével kell teljesíteni.

(2) Az üzemeltetővel szemben az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben és az e rendeletben rögzített kötelezettségeinek megszegéséért, elmulasztásáért, nem vagy nem megfelelő teljesítéséért a 23-25. §-ban meghatározott szankciók alkalmazásának van helye.

(3) Az üzemeltető az e rendeletben meghatározott és más jogszabályokban szabályozott módon büntetőjogi, polgári jogi és közigazgatási jogi felelősséggel tartozik tevékenységéért.

(4) Ha az üzemeltető kétséget kizáróan nem megállapítható, a felelősség - az ellenkező bizonyításáig - annak a létesítménynek vagy berendezésnek a mindenkori tulajdonosát és birtokosát (használóját) terheli egyetemlegesen.

(5) A tulajdonos mentesül az egyetemleges felelősség alól, ha megnevezi a létesítmény vagy berendezés tényleges üzemeltetőjét, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

16. F-ÜHG forgalmazói és telepítői felelősség

22. § (1) Minden olyan forgalomba hozatalra jogosult vállalkozás, amely természetes vagy jogi személy végfelhasználó számára kereskedelmi célból értékesít nem hermetikusan zárt, hűtőköri szerelést igénylő, F-ÜHG-val előtöltött vagy azzal üzemelő HR szektorba tartozó terméket vagy berendezést, valamint az MR szektorba tartozó hűtőegységet, köteles a végfelhasználótól olyan eredeti, cégjegyzésszerűen kiállított tanúsítvány bemutatását kérni, amely hitelesen igazolja, hogy a tanúsítványt kiállító képesített vállalkozás vállal felelősséget a berendezések telepítésére. A tanúsítványt a végfelhasználó is köteles aláírásával ellátni.

(2) *  A tanúsítványt F-GÁZ ügyfélazonosítójának feltüntetésével a telepítést végző vállalkozás készíti el, amely annak kiállításával egyidejűleg az adatbázisban legalább a következő adatokat köteles regisztrálni az alkalmazásra nézve:

a) HR szektor esetén a telepítés helyszíne (helységnév és irányítószám, a főváros esetében a kerület megjelölésével),

b) MR szektor esetén az alvázszám,

c) HR és MR szektor esetén a tanúsítványt kiállító képesített vállalkozás megnevezése és székhelye.

(3) *  A végfelhasználó köteles a tanúsítványt az értékesítéskor a forgalomba hozatalra jogosult vállalkozás számára egy eredeti példányban átadni.

(4) *  A forgalmazó az értékesítéskor köteles az F-GÁZ ügyfélazonosító alatt található adatlapon tanúsítani, hogy az értékesítés megtörtént, és az adatbázisba feltölteni az értékesített termék vagy berendezés megnevezését, típusszámát, azonosítóját, a berendezésben megtalálható F-ÜHG típusát, tömegét kg-ban és szén-dioxid-egyenértékben kifejezve, valamint fajtáját, ipari megnevezését, annak hiányában kémiai nevét. A forgalmazó köteles a tanúsítvány egy másolati példányát az értékesítési dokumentumok mellett 5 évig megőrizni és azt a Hatóság felhívására bemutatni és átadni. A forgalmazó köteles az értékesítést követő 8 munkanapon belül értesíteni az értékesítés megtörténtéről a tanúsítványt kiállító képesített vállalkozást a kitöltött tanúsítvány másolatának megküldésével.

(5) *  A telepítést követően a tanúsítványt kiállító képesített vállalkozás köteles az F-GÁZ ügyfélazonosító alatt található adatlapon tanúsítani, hogy a telepítés az adatlapon rögzített termékre nézve a telepítés helyén megtörtént.

(6) Az e §-ban előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

17. Klímavédelmi bírság, jogkövetkezmények

23. § (1) *  Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet és e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén - kivéve a 25. §-ban foglalt esetekben - a Hatóság az ebben az alcímben és az 1. mellékletben meghatározott mértékű bírságokat szabja ki.

(2) Ismételt jogsértés - ugyanazon vagy más jogsértés elkövetése - esetén a bírság összege az 1. mellékletben és a 24-25. §-ban meghatározott fix mértékű bírság mértékének 150%-a, minimum bírságtétel esetén a minimum bírság mértékének 150%-ának megfelelő bírságot kell legalább kiszabni.

24. § (1) *  Ha a gyártó vagy importőr a tárgyévre érvényesen forgalomba hozható fluorozott szénhidrogén-mennyiségre vonatkozó, az Európai Bizottság által kiosztott forgalomba hozatali kvóta nélkül vagy az adott kvótamennyiséget túllépve szándékozik az ország területére behozni fluorozott szénhidrogént, az illetékes vámszerv megtagadja a fluorozott szénhidrogének vagy az azokat tartalmazó berendezések, termékek országba való beléptetését, és a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendeletben meghatározottak szerint a behozatali irányú vámeljárást - különösen a szabad forgalomba bocsátást - visszautasítja.

(2) Ha a vállalkozás, üzemeltető vagy a tulajdonos anélkül kezdi meg tevékenységét a klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazásokkal, hogy az adatbázisba való regisztrációs kötelezettségének határidőben eleget tett volna, úgy a Hatóság az érintett vállalkozást, üzemeltetőt vagy tulajdonost a jogszabálysértés megállapítása mellett 100 000 Ft összegű klímavédelmi bírság megfizetésére kötelezi.

(3) Ha a vállalkozás, üzemeltető vagy tulajdonos az éves felügyeleti díjfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget és kötelezettségét a Hatóság külön erre irányuló felhívását követő 8 munkanapon belül sem teljesíti - az eset összes körülményének mérlegelése mellett - a Hatóság 40 000 forinttól 500 000 forintig terjedő klímavédelmi bírságot szab ki.

(4) Ha a vállalkozás, üzemeltető vagy tulajdonos az e rendeletben, az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott, az adatbázisba történő adatszolgáltatási, nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a Hatóság - az eset összes körülményének mérlegelése mellett - 10 000 forinttól 500 000 forintig terjedő klímavédelmi bírságot szab ki.

(5) A Hatóság a vállalkozással, üzemeltetővel vagy tulajdonossal szemben a 23-25. §-ban szabályozott szankciók alkalmazásáról az Európai Bizottság felé minden negyedévet követő hónap 15. napjáig jelentést küld a kvótakiosztásra tekintettel.

18. Egyéb eljárási szabályok

25. § (1) A klímagázt tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint a klímagázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek címkézésére, forgalomba hozatalára, valamint a telepítésére, karbantartására, szervizelésére, szivárgásellenőrzésére és szivárgásvizsgálatára vonatkozó, 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben és jelen rendeletben foglalt szabályozások megsértése esetén az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség és a BM OKF jár el.

(2) A közlekedési hatóság jár el az MR szektorban a gépjármű-szervizek megfelelő képesítésének helyszíni ellenőrzése és a hűtőkamionok- és pótkocsik műszaki vizsgáztatása alkalmával a kötelező szivárgásvizsgálat, címkézés és regisztráció ellenőrzése kapcsán észlelt jogszabálysértés esetén.

(3) Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben és az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt, a klímagázokra vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatos jogszabálysértés esetén a honvédségi alkalmazások tekintetében országos illetékességgel első fokon a HM HH vezetője, másodfokon a honvédelemért felelős miniszter jár el.

(4) A hatóságok a jogszabálysértés tényéről, valamint az esetlegesen alkalmazott szankciókról a jogszabálysértés észlelésétől, illetve az alkalmazott szankció jogerőre emelkedését követő 8 munkanapon belül tájékoztatják a Hatóságot.

19. F-ÜHG-val kapcsolatos tevékenységek

26. § *  (1) Természetes személy az alábbi, F-ÜHG-t tartalmazó termékek és azzal üzemelő berendezések esetében kizárólag az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikk (4) és (7) bekezdése szerinti képesítéssel, az adatbázisban való regisztrációt követően, a 4. melléklet szerinti képesítésének megfelelő kategóriájú képesített vállalkozás alkalmazottjaként végezheti az alábbi feladatokat:

a) a HR szektor berendezéseinek és az MR szektor hűtőegységeinek telepítése, beüzemelése, szervizelése, karbantartása, javítása vagy használaton kívül helyezése,

b) a HR szektor berendezéseinek és az MR szektor hűtőegységeinek szivárgásvizsgálata,

c) az F-ÜHG visszanyerése

ca) a HR szektor berendezései tekintetében,

cb) az MR szektor hűtőegységei tekintetében és

cc) bármilyen, F-ÜHG környezetbe jutását okozó egyéb tevékenység, F-ÜHG-közeg kezelése, tisztítása, átfejtése, regenerálása, ártalmatlanítása esetén.

(2) A Hatóság a regisztrált adatokat az Éhvt. 10/G. §-ában, az e rendeletben és az Éhvt. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerint tartja nyilván és kezeli.

(3) Ha a természetes személy az adatbázisban

a) regisztrációs kötelezettségét hiányosan teljesíti, a Hatóság hiánypótlásra,

b) regisztrációs kötelezettségét nem teljesíti, a Hatóság határidő tűzésével a regisztrációs kötelezettsége teljesítésére,

c) valótlan adatokat ad meg, a Hatóság határidő tűzésével a regisztrációs adatok valóságnak megfelelően való helyesbítésére,

d) többször regisztrál, a Hatóság határidő tűzésével nyilatkozattételre

szólítja fel.

(4) A hiánypótlásra, nyilatkozattételre, regisztrációs kötelezettség teljesítésére, regisztrációs adatok helyesbítésére meghatározott határidő eredménytelen eltelte esetén a Hatóság a természetes személy értesítésével egyidejűleg felfüggeszti

a) a hiányos vagy valótlan adatokat tartalmazó regisztráció,

b) többszöri regisztráció esetén az újabb regisztráció

érvényességét az adatbázisban.

(5) A képesített vállalkozás az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott, F-ÜHG-t tartalmazó berendezések telepítését, beüzemelését, szervizelését, szivárgásvizsgálatát, karbantartását, javítását vagy használaton kívül helyezését kizárólag az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikk (6) és (7) bekezdése szerinti képesítéssel és az (1) bekezdés szerinti képesítéssel rendelkező alkalmazott személlyel végezteti.

(6) Természetes személy az MR szektorban a gépjárművek légkondicionáló berendezéseiből származó F-ÜHG visszanyerését csak a 4. melléklet szerinti M-V kategóriás személyzetképesítés birtokában végezheti.

(7) A HR szektorban a 4. melléklet 1. pontjában meghatározott képesítési kategóriák az alábbi képesítési kategóriákban meghatározott tevékenység végzésére is jogosítanak:

a) a H-I képesítési kategóriával rendelkező természetes személy jogosult a H-II, H-III és H-IV képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére;

b) a H-II képesítési kategóriával rendelkező természetes személy H-I képesítési kategóriával rendelkező személy felügyelete mellett végezheti a legalább 5 tCO2-egyenértéknek megfelelő fluortartalmú üvegházhatású gázt tartalmazó hűtőkörök szivárgásvizsgálatát, valamint jogosult a H-III képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére.

(8) Az MR szektorban a 4. melléklet 1. pontjában meghatározott képesítési kategóriák az alábbi képesítési kategóriákban meghatározott tevékenység végzésére is jogosítanak:

a) az M-VI képesítési kategóriával rendelkező természetes személy jogosult az M-V és M-VII képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére,

b) az M-VII képesítési kategóriával rendelkező természetes személy csak M-VI képesítési kategóriával rendelkező személy felügyelete mellett végezheti a legalább 5 tCO2-egyenértéknek megfelelő fluortartalmú üvegházhatású gázt tartalmazó hűtőkörök szivárgásvizsgálatát, valamint jogosult az M-V képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére.

(9) A 4. melléklet 2. pontjában lévő vállalkozásképesítési kategóriákban meghatározott tevékenységek végzésére a vállalkozás alkalmazottjaként az alábbi képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult önállóan

a) a HR-I képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére H-I képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

b) a HR-II képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére H-I és H-II képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

c) a HR-III képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére H-I, H-II és H-III képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

d) a HR-IV képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére H-I és H-IV képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

e) az MR-I képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére M-VI képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

f) az MR-II képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére M-VI és M-VII képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

g) az MR-III képesítési kategóriában meghatározott tevékenységek végzésére M-VI, M-VII és M-V képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult,

h) VE és NK kategóriában meghatározott klímagázzal való tevékenység végzésére H-I, H-II, H-III, M-V, M-VI és M-VII képesítéssel rendelkező természetes személy jogosult.

20. A klímagázzal kapcsolatos képzés és képesítés követelményrendszere

27. § (1) *  Az e rendelet szerinti, a klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazásokkal kapcsolatos tevékenységek végzéséhez szükséges képzési és vizsgáztatási feladatokat a Hatóság - a Hatósággal kötött képzési megállapodás alapján - a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartása alatt álló Szakképzési Centrumok közreműködésével látja el. Minden olyan Szakképzési Centrum köteles a Hatósággal képzési megállapodást kötni, amelynek képzési kínálatában szerepel a Klímagáz képzés belépési feltételeinek megfelelő szakmai képzés. A Hatósággal képzési megállapodást kötő Szakképzési Centrum köteles a megállapodásban szereplő képzést legalább évente két alkalommal meghirdetni és lebonyolítani, a vizsgát megszervezni és - a vizsgabizottság elnökének Hatóság általi delegálása mellett - lebonyolítani. A Hatósággal képzési megállapodást kötött és a Hatóság által kijelölt Szakképzési Centrum köteles 60 napon belül azt a képzést elindítani, majd ezt követően lebonyolítani, a vizsgát megszervezni és - a vizsgabizottság elnökének Hatóság általi delegálása mellett - lebonyolítani, amelyre legalább 10 érvényes jelentkezés érkezett a Hatósághoz. A képzési megállapodásban foglalt képzéseiket a Szakképzési Centrumok a Hatóság tájékoztatását és jóváhagyását követően a Hatóság adatbázisán keresztül is meghirdethetik.

(2) A HR és az MR szektorban, valamint a szerves Rankine-ciklus alkalmazások esetében a szakmai képzési és képesítési, valamint vizsgáztatási követelményrendszert az Éhvt. alapján kiadott rendeletében az energiapolitikáért felelős miniszter határozza meg, különös tekintettel az alábbiakra:

a) a 303/2008/EK bizottsági rendelet 10. és 11. cikkére a HR szektorban tevékenykedő a 4. melléklet szerinti I., II., III. és IV. kategóriás képesített személyzetre és a 4. melléklet szerinti HR-I és HR-II kategóriás vállalkozásra vonatkozóan;

b) a 307/2008/EK bizottsági rendelet 3. cikkére a MR szektorban tevékenykedő a 4. melléklet szerinti V., VI. és VII. kategóriás személyzetre és a 4. melléklet szerinti MR-I és MR-II kategóriás vállalkozásra vonatkozóan;

c) a 305/2008/EK bizottsági rendelet 5. és 6. cikkére;

d) a 306/2008/EK bizottsági rendelet 4. és 5. cikkére.

(3) A klímagázt tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint a klímagázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek vonatkozásában a szakmai képzési és képesítési, valamint vizsgáztatási követelményrendszert a BM OKF határozza meg, különös tekintettel az alábbiakra:

a) ellátja a 304/2008/EK bizottsági rendelet 10. és 11. cikk szerinti képesítő testület feladatait,

b) kijelöli a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló BM rendelet szerinti tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő szervezetek közül kérelemre a 304/2008/EK bizottsági rendelet 11. cikke szerinti vizsgáztató testületeket, és a szakvizsga bizottságba a 11. cikk (4) bekezdésnek megfelelő tagot delegál,

c) a 304/2008/EK bizottsági rendelet 8. cikk szerinti tanúsítványok kiadásáról, illetve visszavonásáról dönt.

(4) *  A személyzetképesítések a képesítés megszerzésétől számított 5 évig hatályosak, a megszerzett képesítések újraérvényesítési feltételeit megújító képzési vagy kreditpontos továbbképzési és újraminősítési rendszerben kell meghatározni.

(5) A vállalkozások képesítési rendszerénél jogi, technológia, minőségügyi, eszköz és alkalmazotti előírásokat kell meghatározni, a képesített vállalkozás köteles a kritériumoknak napra készen, folyamatosan megfelelni.

(6) Ha a vállalkozás az Európai Unió más tagállamában telepedett le és Magyarország területén kíván F-ÜHG-kal kapcsolatos tevékenységet folytatni, úgy a vállalkozás köteles a más tagállamban kiadott képesítés hiteles fordítását a Hatóság számára a tevékenység megkezdését megelőzően benyújtani és a Hatóság adatbázisában regisztrációs kötelezettségének eleget tenni.

21. ORLA-t tartalmazó alkalmazásokra vonatkozó egyéb rendelkezések

28. § (1) ORLA-ra, ORLA-t tartalmazó vagy azzal működő alkalmazásokra, ezen alkalmazások üzemeltetőire, valamint az ORLA-val kapcsolatos tevékenységet végző képesített vállalkozásokra az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott rendelkezéseket az e rendeletben meghatározottakkal együtt kell alkalmazni.

(2) ORLA, ORLA-t tartalmazó, valamint ilyen gázokkal működtetett termékek és berendezések - az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott kivételekkel - nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.

(3) Az ORLA közeg klímavédelmi szempontból történő biztonságos visszanyerése és kezelése során a 3. mellékletben foglaltak szerint kell eljárni.

(4) Az ORLA-val üzemelő, legalább 3 kg töltetű, a HR és MR szektorba tartozó alkalmazások üzemeltetői, tulajdonosai kötelesek az 5. §-ban meghatározottak szerint regisztrációs kötelezettségüknek eleget tenni és az alkalmazásokat az adatbázisba bejelenteni.

(5) Az ORLA-val üzemelő, legalább 3 kg töltetű, a HR szektorba tartozó már telepített és üzemelő alkalmazások, valamint az üzemen kívül helyezett termékek és berendezések címkézése a 7. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerint történik.

(6) Az üzemeltető és tulajdonos az (5) bekezdés szerinti alkalmazások kötelező szivárgásvizsgálatának a 17. §-ban foglaltak szerint köteles eleget tenni.

(7) Az ORLA-val üzemelő, legalább 3 kg töltetű, a HR szektorba tartozó már telepített és üzemelő alkalmazások szivárgásvizsgálatát kizárólag a 4. melléklet HR-I. kategóriás képesítéssel rendelkező természetes személy végezheti képesített vállalkozás alkalmazottjaként.

(8) ORLA kezelését, az ORLA-t tartalmazó telepített hűtő-, légkondicionáló- és hőszivattyú berendezés, valamint tűzoltó-technikai termékek, és ilyen gázt tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek töltete környezetbe jutását okozó tevékenységet, karbantartást, lefejtést csak a 26. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, a 27. §, valamint a 4. melléklet szerint képesített természetes személy végezheti azonos kategóriájú képesített vállalkozás alkalmazottjaként.

(9) ORLA visszanyerését, ártalmatlanításra történő elszállítását csak a 18. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a 4. melléklet szerinti képesítéssel rendelkező természetes személy végezhet képesített vállalkozás alkalmazottjaként a 3. melléklet szerinti technológia figyelembe vételével.

(10) Az üzemeltetők és tulajdonosok ORLA adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettségeiket a 19. § (2) bekezdése, a képesített vállalkozások a 19. § (3)-(5) bekezdése, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározottak szerint kötelesek teljesíteni.

(11) Magyarország területén az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott ORLA-val kapcsolatos tevékenység kizárólag a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységek végzésével kapcsolatban az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikke szerint kötelezően, az e rendeletben és az Éhvt. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott képesítési feltételek és követelményrendszer teljesítésével végezhető.

(12) Az e §-ban, valamint az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben előírt kötelezettségek megszegése esetén a 23-25. §-ban meghatározottak alkalmazandóak.

(13) Az 1005/2009/EK rendelet 26. cikk (1) bekezdés b) és c) pontjában található tagállami jelentéstételi kötelezettségért a környezetvédelemért felelős miniszter felel a honvédelemért felelős miniszter, a BM OKF és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével, és jelentését feltölti a Hatóság adatbázisába.

(14) *  Az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott, az ORLA gyártói és importőrei számára az Európai Bizottság által kiadott engedélyt a gyártó és az importőr köteles a szállítást megelőző nyolc napon belül az illetékes vámszervnek és a Hatóságnak megküldeni és tájékoztatni a szállítás időpontjáról.

22. Záró rendelkezések

29. § (1) E rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 23-25. § és az 1. melléklet a kihirdetést követő 16. napon lép hatályba.

30. § (1) Az 5. § (1) bekezdésében meghatározott adatbázis teljes körű létrehozása és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően történő működtetése érdekében mindazon érintett, már működő üzemeltető és tulajdonos vállalkozások, akik szivárgásvizsgálatra kötelezett klímagáz töltetű alkalmazással rendelkeznek és e rendelet hatálybalépését megelőzően még nem regisztráltak az adatbázisban, azok az e rendelet hatálybalépését követően, de legkésőbb 2015. április 30. napjáig teljesítik regisztrációs kötelezettségüket.

(2) Mindazon vállalkozások, üzemeltetők és tulajdonosok, akik az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. §-a szerint kijelölt Országos Monitoring és Képesítő Testület (a továbbiakban: OMKT) által üzemeltetett adatbázisba regisztrációs és díjfizetési kötelezettségüknek eleget tettek, és a regisztrációs kötelezettség hatálya alá tartozó alkalmazások, létesítmények regisztrációja már megtörtént, úgy további kötelezettségük a regisztrációval kapcsolatban nem keletkezik, a jogfolytonosság biztosított.

(3) Az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokról szóló, 2006. május 17-i 842/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1005/2009/EK parlamenti és tanácsi rendelet szerint a vállalkozások számára előírt jelentéstételi kötelezettséget a 2014. évre vonatkozóan a 842/2006/EK rendeletben előírtak, illetve az OMKT rendszerében meghatározottak szerint kell teljesíteni a Bizottság és a Hatóság részére.

31. § (1) 2015. március 1. napjáig az e rendeletben meghatározott, a Hatóság feladatkörébe tartozó hatósági feladatokat elsőfokon az illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek, másodfokon az energiapolitikáért felelős miniszter látja el.

(2) Legkésőbb az e rendelet hatálybalépését követő 10. napon az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. §-a szerint kijelölt OMKT által birtokolt adatokat, adatbázist, dokumentumokat, szerződéseket, valamint a Földművelésügyi Minisztérium Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerében rendelkezésre álló, a klímagázokkal kapcsolatban rendelkezésre álló valamennyi adatot át kell adni a klímavédelmi hatósági feladatok ellátására felállítandó Nemzeti Klímavédelmi Hatóság irányítását ellátó energiapolitikáért felelős miniszter részére. E kötelezettség az energiapolitikáért felelős miniszter felhívása esetén a HLH Monitoring Nonprofit Kft.-t is terheli.

(3) A Hatóság általános jogutód

a) a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség hatás- és feladatkörébe tartozó, a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység hatósági ellenőrzési és felügyeleti, valamint az ezzel kapcsolatos bírság kiszabására irányuló feladatok ellátásában,

b) a fogyasztóvédelmi hatóság hatás- és feladatkörébe tartozó, a fluortartalmú üvegházhatású gázokra vonatkozó címkézési és forgalomba hozatali rendelkezések hatósági ellenőrzési és felügyeleti, valamint az ezzel kapcsolatos bírság kiszabására irányuló feladatok ellátásában,

c) az országos monitoring és képesítő testület által a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatban ellátott adatbázis és monitoring-rendszer kezelési és üzemeltetési, képesítési és vizsgáztató, valamint ellenőrzési feladatokban,

d) az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatban ellátott képesítési és vizsgáztató feladatokban,

e) a Magyar Elektrotechnikai Egyesület által a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatban ellátott képesítési és vizsgáztató feladatokban.

32. § (1) *  Az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokról szóló, 2006. május 17-i 842/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására kiadott, a képesítési és képzési programokra vonatkozó minimumkövetelményeket megállapító közösségi jogi normák alapján kiadott képesítési és képzési igazolások azok érvényességi idejének lejárati dátumáig, de legalább 2016. június 30-ig továbbra is hatályosak.

(2) *  A 4. melléklet szerinti és már kiadott VI. kategóriás járműklíma képesítések azok érvényességi idejének lejárati dátumáig továbbra is érvényesek, de 2016. június 30-át követően nem jogosítanak az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti hűtőkamionok és hűtőpótkocsik hűtőberendezéseinek szivárgásvizsgálatára, ez csak külön kiegészítő képesítés alapján végezhető.

(3) *  Mindazon képesített természetes személyek, akik a képesítést 2016. június 30. napjáig megszerzik, a részükre kiadott képesítési igazolások az érvényességi idő lejárati dátumáig érvényesek. A képesített vállalkozások képesítései hatályvesztés nélkül érvényesek.

(4) Magyarország területén 2016. január 1. napjával - a (3) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével - kizárólag a Hatóság által működtetett hatósági képesítési rendszer keretében megszerzett képesítési és képzési igazolások birtokában lehet fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységeket végezni, kivéve az Európai Unió más tagállamában kiállított képesítési igazolásokat, amelyet az adott tagállam az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikkében megfogalmazottakkal összhangban bocsátott ki.

(5) Az e rendeletben meghatározottak szerint klímagáz nyilvántartás vezetésére kötelezett regisztrált és képesített vállalkozások a 2015. évi klímagáz közeg felhasználásaikról éves, összesített jelentést nyújtanak be az adatbázis útján 2016. március 31-ig a Hatóság számára, de 2015. augusztus 1-től kötelesek az adatbázis használatára klímagáz nyilvántartásuk vezetése tekintetében.

33. § E rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) az Európai Parlament és a Tanács 517/2014/EU rendelete a fluortartalmú üvegházhatású gázokról és a 842/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről,

b) a Bizottság 1494/2007/EK rendelete (2007. december 17.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó termékek és berendezések címkéinek formáiról és a különleges címkézési követelmények megállapításáról,

c) a Bizottság 303/2008/EK rendelete (2008. április 2.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó helyhez kötött hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyú berendezések tekintetében a vállalatok és a személyzet képesítésére vonatkozó minimumkövetelmények és kölcsönös elismerési feltételek meghatározásáról,

d) a Bizottság 304/2008/EK rendelete (2008. április 2.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó, beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek tekintetében a vállalatok és a szakemberek képesítésére vonatkozó minimumkövetelmények és kölcsönös elismerési feltételek meghatározásáról,

e) a Bizottság 305/2008/EK rendelete (2008. április 2.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján egyes fluortartalmú üvegházhatású gázok nagyfeszültségű kapcsoló-berendezésekből való visszanyerését végző szakemberek képesítésére vonatkozó minimumkövetelmények és kölcsönös elismerési feltételek meghatározásáról,

f) a Bizottság 306/2008/EK rendelete (2008. április 2.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokból előállított oldószerek különféle berendezésekből való visszanyerését végző szakemberek képesítésére vonatkozó minimumkövetelmények és kölcsönös elismerési feltételek meghatározásáról,

g) a Bizottság 307/2008/EK rendelete (2008. április 2.) az Európai Parlament és Tanács 842/2006/EK rendelete alapján a gépjárművekbe szerelt, egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó légkondicionáló rendszerek tekintetében a szakemberek részére szervezett képzési programok minimumkövetelményeinek és a képzési igazolások kölcsönös elismerési feltételeinek meghatározásáról,

h) a Bizottság 1516/2007/EK rendelete (2007. december 19.) az Európai Parlament és a Tanács 842/2006/EK rendelete alapján az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó helyhez kötött hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyú-berendezések általános szivárgásellenőrzési követelményeinek megállapításáról,

i) a Bizottság 1497/2007/EK rendelete (2007. december 18.) az Európai Parlament és a Tanács 842/2006/EK rendelete alapján az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó helyhez kötött tűzvédelmi rendszerek általános szivárgásellenőrzési követelményeinek megállapításáról,

j) az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, 2009. szeptember 16-i 1005/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet.

34. § * 

1. melléklet a 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelethez

A klímavédelmi bírság mértéke

I. A klímavédelmi bírság mértéke az F-ÜHG és F-ÜHG alkalmazások vonatkozásában:

1. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti szivárgásvizsgálat elmulasztása esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

2. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) bekezdés második albekezdésében és a 17. § (3) bekezdésében meghatározottak esetében, ha a szivárgásvizsgálatot nem képesített vállalkozás megfelelő képesítéssel rendelkező természetes személy alkalmazottja végezte, hűtőkörönként 50 000 forint.

3. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében meghatározott szivárgásvizsgálat elmulasztása esetében hűtőkörönként a hűtőkör névleges F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

4. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (4) bekezdésében rögzített F-ÜHG-t tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint F-ÜHG-t tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek szivárgásvizsgálatára vonatkozó követelmény nem vagy nem megfelelő teljesülése esetén, rendszerenként 50 000 forint.

5. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltak és a 17. § (2) bekezdése szerinti, a szivárgásészlelő rendszerek beszerelésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén 50 000 forinttól 1 000 000 forintig terjed.

6. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikk és a 17. § (2) bekezdése szerinti szivárgásészlelő rendszerek ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetében szivárgásészlelő rendszerenként 100 000 forint.

7. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (1) és (2) bekezdésében és 19. cikkében és az 5. § (2) és (3), 11. § (2), 18. § (4) bekezdésében és a 19. §-ban meghatározott nyilvántartási, regisztrációs és jelentéstételi kötelezettség elmulasztása, nem vagy nem megfelelő teljesítése esetében 50 000 forinttól 500 000 forintig terjed.

8. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (3) bekezdésében előírt nyilvántartási kötelezettség elmulasztása, nem vagy nem megfelelő teljesítése esetében 50 000 forinttól 5 000 000 forintig terjed.

9. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (2) bekezdésében előírt forgalombahozatali követelmény megszegése esetében 200 000 forinttól 5 000 000 forintig terjed.

10. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet visszanyerésről szóló 8. cikk (1)-(3) bekezdésében és a 18. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak megszegése esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges F-ÜHG gáz töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

11. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikke szerint megkövetelt minimum képesítés hiányában a 27. §-ban meghatározott tevékenységek végzése esetében tevékenységenként 100 000 forint.

12. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (1) és (2) bekezdésében és a 8. §-ban rögzített, a forgalomba hozatalra vonatkozó korlátozások és tilalmak megszegése esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges F-ÜHG gáz töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

13. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (3) bekezdésében és a 8. § (2) bekezdésében előírt mentességi kérelem benyújtására vonatkozó kötelezettség megszegése esetén 200 000 forint.

14. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (4) bekezdésében, valamint a 9. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott képesítési igazolásra vonatkozó követelmények be nem tartása esetén 200 000 forint.

15. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (5) bekezdésében, valamint a 22. §-ban foglalt értékesítési követelmények megszegése esetén

a) a tanúsítvány hiányában értékesített hűtőkör névleges F-ÜHG gáz töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyisége után 5000 forint, de legalább 100 000 forint,

b) a tanúsítvánnyal kapcsolatos kötelezettség megszegése esetén 50 000 forinttól 200 000 forintig terjed.

16. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet címkézésről szóló 12. cikkében, valamint a 7. § (1)-(4) bekezdésében foglaltak megszegése esetén berendezésenként és tartályonként 5000 forint, de legalább 50 000 forint.

17. A 7. § (5)-(7) bekezdésében foglaltak megszegése esetén berendezésenként és tartályonként 5000 forint, de legalább 50 000 forint.

18. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikkében foglalt követelmény megszegése esetén az érintett hűtőkör névleges F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyisége után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

19. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 14. cikkében, valamint a 13. és 14. §-ban szabályozott fluorozott szénhidrogének előtöltésére vonatkozó forgalombahozatali követelmények nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén

a) a betöltött F-ÜHG-ra nem került kvóta kiosztásra, a betöltött fluorozott szénhidrogén F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyisége után 5000 forint, de legalább 100 000 forint,

b) auditor általi ellenőrzési kötelezettség elmulasztása 100 000 forint,

c) ellenőrzésre jogosultsággal nem rendelkező auditor igénybevétele 100 000 forint,

d) megfelelőségi nyilatkozat kiállításának elmulasztása 100 000 forint,

e) a megfelelőségi nyilatkozat nem tartalmazza a 14. §-ban foglalt formai és tartalmi követelményeket, 20 000 forint tételenként.

20. Ha az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. és 16. cikkében rögzítettek be nem tartása miatt fluorozott szénhidrogének forgalomba hozatalára kvótakiosztás nélkül kerül sor, a forgalomba hozott vagy forgalomba bocsátani kívánó fluorozott szénhidrogén, F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyisége után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

21. Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikkében rögzített nyilvántartásba vételi kötelezettség elmulasztása esetében 200 000 forint.

22. A 9. § (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségek nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén 50 000 forint.

23. A 16. §-ban meghatározottak megszegése esetén 100 000 forinttól 500 000 forintig terjed.

24. A 20. § (2) bekezdésében foglaltak megszegése esetében a visszanyert és tárolt, valamint az előre töltött készülékben hűtőkörönként a hűtőkör névleges fluortartalmú üvegházhatású F-ÜHG töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyisége után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

25. A 21. §-ban foglaltak megsértése esetén 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjed.

II. A klímavédelmi bírság mértéke az ORLA és ORLA alkalmazások vonatkozásában:

1. Az ORLA-kal végzett, az 1005/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének I-V. csoportjában szereplő anyagok meg nem engedett felhasználása, tevékenység végzése vagy forgalomba hozatala esetén 6000 forint/kg, de legalább 100 000 forint.

2. Az ORLA-kal végzett, az 1005/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének VI-IX. csoportjában szereplő anyagok meg nem engedett felhasználása, tevékenység végzése vagy forgalomba hozatala esetén 3000 forint/kg, de legalább 100 000 forint.

3. A 28. § (6) bekezdése szerinti szivárgásvizsgálat elmulasztása esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges ORLA töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

4. A 28. § (7) bekezdése szerint, ha a szivárgásvizsgálatot nem képesített vállalkozás megfelelő képesítéssel rendelkező természetes személy alkalmazottja végezte, hűtőkörönként 50 000 forint.

5. Az ORLA-t tartalmazó tűzoltó-technikai termékek, valamint ORLA-t tartalmazó beépített tűzvédelmi rendszerek és tűzoltó készülékek szivárgásvizsgálatára vonatkozó követelmény nem vagy nem megfelelő teljesülése esetén, rendszerenként 50 000 forint.

6. A 28. § (6) bekezdése szerinti, a szivárgásészlelő rendszerek beszerelésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén 50 000 forinttól 1 000 000 forintig terjed.

7. A 28. § (6) bekezdése szerinti szivárgásészlelő rendszerek ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetében szivárgásészlelő rendszerenként 100 000 forint.

8. A 28. § (10) bekezdés szerinti jelentéstételi kötelezettség elmulasztása, nem vagy nem megfelelő teljesítése esetében 50 000 forinttól 500 000 forintig terjed.

9. Az 5. § (2) és (3), a 11. § (2), a 18. § (4) bekezdésben meghatározott nyilvántartási és regisztrációs kötelezettség elmulasztása, nem vagy nem megfelelő teljesítése esetében 50 000 forinttól 500 000 forintig terjed.

10. Az ORLA lefejtése és ártalmatlanításra történő elszállítása esetében a 18. § (1)-(3) bekezdésekben foglaltak megszegése esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges ORLA gáz töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

11. Az ORLA-val kapcsolatos a 27. §-ban meghatározott tevékenységek e rendelet szerint megkövetelt minimum képesítés hiányában tevékenységenként 100 000 forint.

12. Az ORLA-val kapcsolatos, a forgalomba hozatalra vonatkozó korlátozások és tilalmak megszegése esetén hűtőkörönként a hűtőkör névleges ORLA gáz töltet minden 1 tonna széndioxid egyenértékű mennyiség után 5000 forint, de legalább 100 000 forint.

13. A 28. § (5) bekezdés szerinti címkézési követelmények megszegése esetén berendezésenként és tartályonként 5000 forint, de legalább 50 000 forint.

14. A 21. §-ban foglaltak megsértése esetén 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjed.

III. Kettős bírságolás

Az I. és II. pont szerint egy tényállás alapján bírság egyszerre csak akkor szabható ki, ha egy alkalmazás F-ÜHG-t és ORLA-t is tartalmaz, de külön hűtőközegben.

2. melléklet a 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelethez

Az F-ÜHG közegek éghajlatvédelmi szempontból biztonságos felhasználására és kezelésére vonatkozó technológiai követelmények

Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozó alkalmazásoknál a következőket kell figyelembe venni:

1. A HR szektorban alkalmazott, helyszíni hűtőköri szerelést igénylő rendszerek hűtőköri berendezéseinek és hálózatának tervezését, kiválasztását, telepítését, beüzemelését, karbantartását, javítását, valamint az alkalmazásra kerülő F-ÜHG közeg meghatározását a hűtőberendezésekre és hőszivattyúkra vonatkozóan a hatóság által készített és közérthető formában közzétett útmutatások alapján - különösen figyelembe véve a szabványokat és egyéb, azzal egyenértékű előírásokat, módszereket - kell végezni.

2. Az új telepítésű vagy javított hűtőköröket, vagy azok egy részét csak az 1. pontban foglaltelőírás szerinti sikeres tömörségi nyomáspróbát és a szakszerű vákuumozást követően szabad először F-ÜHG közeggel feltölteni, majd minden potenciális szivárgási pontra kiterjedő közvetlen szivárgásellenőrzést követően lehet beüzemelni.

3. Az üzemeltető köteles a rendszeres, kötelező szivárgásvizsgálatok elvégzéséhez a berendezés tervezőjével vagy a képesített személyzettel elkészíttetni egy, az adott hűtőkör ellenőrzését támogató, a közvetlen és közvetett szivárgásvizsgálatok, a mérések és dokumentálás módját részletesen meghatározó, a rendszer kapcsolási vázlatát és a potenciális szivárgási helyeit tartalmazó szivárgásvizsgálati dokumentációt készíttetni, amit elektronikus formában, a Hatóság nyilvántartó rendszerébe a regisztrált hűtőkörhöz kell feltölteni.

4. Az F-ÜHG közeget tartalmazó hűtőkörök töltetét minden, a hűtőkör megbontásával járó munkavégzés előtt a hűtőkör nem érintett részébe, vagy külön tartályba kell lefejteni. A lefejtett közeg - amíg jogszabály nem tiltja - ugyanabba a hűtőkörbe a szükséges tisztítást követően visszatölthető vagy regenerálás után más hűtőkörben újrafelhasználható. Visszatöltés előtt a rendszer tömörségét ellenőrizni kell.

5. Hűtőköröknél F-ÜHG közeg vesztesége miatti F-ÜHG közeg utántöltés, felhasználás csak a hűtőkör javítását és szivárgásvizsgálatát követően végezhető.

6. A hűtőkör megbontásával járó szerelési munka során gondoskodni kell arról, hogy a hűtőkör megnyitott részei a lehető leggyorsabban - szükség esetén ideiglenes eszközökkel - gáztömören le legyenek zárva. A szerelés során minden átmeneti csatlakozásnak is gáztömörnek kell lennie.

7. Az F-ÜHG légkörbe kerülése veszélyének minimumra csökkentése érdekében:

a) a tervezésnél ésszerű mértékben kell csökkenteni a potenciális szivárgási helyek számát a forrasztott kötések előnyben részesítésével,

b) külön figyelmet kell fordítani a rezgésből, rázkódásból eredő anyagkifáradások, tömítetlenségek, a szakszerűtlen csőmegfogások, így az ebből fakadó F-ÜHG közeg szökések elkerülésére,

c) bármilyen oldható, vagy nem oldható hűtőköri kötést a szivárgásellenőrzés érdekében csak szabadon hozzáférhető helyen - takarás (szigetelés, burkolat) esetén megjelölve - szabad kialakítani,

d) F-ÜHG közeget új vagy beavatkozással javított hűtőkörbe tölteni csak annak sikeres tömörségi nyomáspróbáját, valamint szakszerű vákuumozását követően szabad,

e) hűtőkört bármilyen módon szerelés céljából megbontani csak az F-ÜHG közeg töltetnek az érintett szakaszból történt teljes eltávolítását követően szabad. Az F-ÜHG közeg lefejtését az atmoszférikus nyomás eléréséig kell biztosítani,

f) atmoszférikus nyomás feletti nyomású, F-ÜHG közeg töltetű hűtőköröket csak a töltőszelephez való csatlakozással lehet megbontani,

g) F-ÜHG közeget tömörségre ellenőrzött csatlakozásokkal és elzáró szelepekkel rendelkező, az F-ÜHG közeg paramétereinek megfelelő tömlőkkel kell lefejteni és tölteni,

h) kiszerelt alkotóelem helyén, megbontott csőhálózatnál a csőcsatlakozásokat visszaszerelésig le kell dugózni,

i) F-ÜHG közeg csak a megfelelően címkézett nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló jogszabályokban előírt gázpalackba (tartályba) tölthető és abban tárolható.

8. Valamennyi szerelési és javítási technológia alkalmazása során csak az alábbi esetekben juthat elkerülhetetlen, de elhanyagolható mennyiségű F-ÜHG közeg a környezetbe:

a) a teljes F-ÜHG közeg lefejtést követően a rendszerben maradt F-ÜHG közeg a megbontáskor a környezetbe juthat,

b) a vákuumozás során a vákuumszivattyú F-ÜHG közeget szállíthat a légkörbe, a szerkezeti okokból nem vákuumozható csatlakozások, csatlakozócsövek, szelepek F-ÜHG közeggel történő légtelenítése (öblítés) megengedhető, más esetben a csövek öblítésére és légtelenítésére nem alkalmazható,

c) töltésre, lefejtésre, mérőműszer csatlakoztatásra szolgáló szerviz-tömlőkben normál légköri nyomáson maradó F-ÜHG közeg a környezetbe juthat.

3. melléklet a 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelethez * 

Zárt rendszerű, klímagázt tartalmazó alkalmazások szivárgásvizsgálati és visszagyűjtési technológia követelményei

1. Az üzemeltető köteles a rendszeres, kötelező szivárgásvizsgálatok elvégzéséhez a berendezés tervezőjével vagy a képesített személyzettel elkészíttetni egy, az adott hűtőkör ellenőrzését támogató, a közvetlen és közvetett szivárgásvizsgálatok, a mérések és dokumentálás módját részletesen meghatározó, a rendszer kapcsolási vázlatát és a potenciális szivárgási helyeit tartalmazó szivárgásvizsgálati dokumentációt készíttetni, amit elektronikus formában, a Hatóság nyilvántartó rendszerébe a regisztrált hűtőkörhöz kell feltölteni.

2. A zárt rendszerű gázlefejtő technológia alkalmazása esetén a vele visszagyűjtött gáz mennyisége legalább 97,5% kell, hogy legyen, az összes veszteség legfeljebb 2,5% lehet. A zárt rendszerű gázlefejtő berendezésnek a megadott követelményeknek való megfelelését megfelelőségi tanúsítvánnyal kell igazolni.

3. A zárt rendszerű lefejtő technológiák közül azok alkalmazhatók, amelyek

a) folyadékszivattyút és a tartály gázterének leszívásához vákuumszivattyút alkalmaznak, vagy

b) száraz nitrogén túlnyomással szorítják ki a folyadék leürítése után a tartályban maradó gáz halmazállapotú közeget.

4. Klímagáz közeg csak a megfelelően címkézett nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló jogszabályokban előírt gázpalackba (tartályba) tölthető és abban tárolható.

4. melléklet a 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelethez * 

1. HR és MR szektor klímagázt tartalmazó alkalmazásai szerelő, karbantartó, szervizelő és szivárgásvizsgáló, valamint klímagáz kezelést végző természetes személy képesítési igazolásainak jele, megnevezése és az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelése

A. B. C.
1 Személyi képesítési kategória
2 Jele EU-s, F-ÜHG megfelelési kategória
„1”
Személyi képesítési kategória megnevezése és jogosultsága
3 H-I. I. Minden helyhez kötött
- F-ÜHG-t tartalmazó hűtőkör telepítésére, karbantartására, szervizelésére, kötelező szivárgásvizsgálatára, és
- ORLA-t tartalmazó hűtőkörök hűtőköri beavatkozást nem igénylő karbantartására, kötelező szivárgásvizsgálatára, valamint
- klímagáz lefejtésére, kezelésére jogosít
4 H-II. II. Minden helyhez kötött:
- kevesebb, mint 5 tonna széndioxid egyenértékű, valamint hermetikusan szerelt és erre utaló címkével ellátott rendszerek esetében kevesebb, mint 10 tonna széndioxid egyenértékű, F-ÜHG-t tartalmazó hűtőkör telepítésére, beüzemelésére, karbantartására, szervizelésére, és
- kevesebb, mint 3 kg ORLA hűtőközeget tartalmazó hűtőkör hűtőköri beavatkozást nem igénylő karbantartására, valamint
- klímagáz lefejtésére, kezelésére jogosít
5 H-III. III. A HR szektor klímagázt tartalmazó, hermetikusan szerelt és arra utaló címkével ellátott
- kevesebb, mint 10 tonna széndioxid egyenértékű F-ÜHG-t és
- kevesebb, mint 3 kg ORLA-t tartalmazó hűtőkör hűtőközeg visszanyerésére, valamint
- klímagáz kezelésére jogosít
6 H-IV. IV. A HR szektor klímagázt tartalmazó berendezése üzemeltetésére, hűtőköri
beavatkozás nélküli kötelező szivárgásvizsgálatára jogosít
7 M-V. „2” Az MR szektor klímagázt tartalmazó hűtőköre hűtőközeg visszanyerésére
klímagáz kezelésre jogosít
8 M-VI. - Az MR szektor klímagázt tartalmazó hűtőkör szerelésére, karbantartására, szervizelésére, kötelező szivárgásvizsgálatára, hűtőközeg lefejtésére, klímagáz
kezelésre jogosít
9 M-VII. - Az MR szektor:
- kevesebb, mint 5 tonna széndioxid egyenértékű F-ÜHG-t, vagy
- kevesebb, mint 3 kg ORLA-t tartalmazó hűtőkörei szerelésére, karbantartására, szervizelésére, valamint
- hűtőközeg lefejtésre, klímagáz kezelésre jogosít
10 E-I „3” Villamos berendezésekben alkalmazott SF6 gáz szivárgásvizsgálatára, használatára és kezelésére jogosít
11 T-I „4” Tűzvédelmi készülékekben és berendezésekben alkalmazott klímagáz
szivárgásvizsgálatára, használatára és kezelésére jogosít

„1” A 303/2008/EK bizottsági rendelet szerinti tevékenységi kategóriák (I-IV.),

„2” a 307/2008/EK bizottsági rendeletnek való megfelelés,

„3” a 305/2008/EK bizottsági rendeletnek való megfelelés,

„4” a 304/2008/EK bizottsági rendeletnek való megfelelés.

2. HR és MR szektor klímagázt tartalmazó alkalmazásai szerelő, karbantartó, szervizelő és szivárgásvizsgáló, valamint hűtőközeget és előretöltött készüléket kezelő vállalkozás képesítési igazolásainak jele, megnevezése

A. B.

1
Képesített vállalkozás tevékenységi kategória jele
Vállalkozás képesítési kategória megnevezése és jogosultsága
2 HR-I HR szektor hűtő-, klíma- és hőszivattyú-berendezés szerelő képesített vállalkozás: Hűtőközeg és előretöltött készülék vásárlása és értékesítése,
Minden HR szektorbeli:
- F-ÜHG-t tartalmazó berendezés, termék hűtőkörének hűtőköri beavatkozással történő telepítése, beüzemelése, karbantartása és szervizelése, FÜHG felhasználása
- klímagáz hűtőközeg lefejtése visszanyerése és, kezelése
- a kötelező szivárgásvizsgálat elvégzése és eredményének joghatályos igazolása.
3 HR-II HR szektor kisteljesítményű hűtő-klíma- és hőszivattyú-berendezés szerelő képesített vállalkozás:
Hűtőközeg vásárlása és értékesítése,
HR szektor 5 tonna, valamint hermetikusan szerelt és erre utaló címkével ellátott rendszerek esetében 10 tonna széndioxid egyenértéknél kevesebb hűtőközeg töltetű:
- F-ÜHG-t tartalmazó alkalmazásoknál
- előretöltött készülék vásárlása és értékesítése,
- hűtőkörének hűtőköri beavatkozással történő telepítése, beüzemelése, karbantartása és szervizelése,
- ennek során hűtőközeg felhasználása, lefejtése és visszanyerése.
- ORLA-t tartalmazó alkalmazásoknál
- hűtőközeg ártalmatlanítás céljából történő visszanyerése, kezelése.
4 „3” HR-III HR szektor 5 tonna széndioxid egyenértéknél, valamint hermetikusan szerelt és erre utaló címkével ellátott rendszerek esetében 10 tonna széndioxid egyenértéknél kevesebb hűtőközeg töltetű F-ÜHG-t, vagy 3 kg ORLA-t tartalmazó alkalmazás hűtőköréből a hűtőközeg regenerálás vagy ártalmatlanítás céljából történő visszanyerése.
5 HR-IV HR szektor klímagázt tartalmazó alkalmazása hűtőkörének hűtőköri beavatkozás nélküli, kötelező szivárgásvizsgálatának elvégzése és eredményének joghatályos igazolása.
6 MR-I MR szektor hűtő- és klímaberendezés szerelő képesített vállalkozás
F-ÜHG hűtőközeg és hűtőköri elemek vásárlása, MR szektor F-ÜHG-t tartalmazó berendezés
- hűtőkörének hűtőköri beavatkozással történő szerelése, karbantartása és szervizelése,
- ennek során hűtőközeg felhasználása, lefejtése és visszanyerése,
- a kötelező szivárgásvizsgálat elvégzése és eredményének joghatályos igazolása. MR szektor ORLA-t tartalmazó berendezés
- hűtőközeg ártalmatlanítás céljából történő visszanyerése.
7 MR-II MR szektor gépjárműklíma berendezés szerelő képesített vállalkozás
F-ÜHG hűtőközeg és hűtőköri elemek vásárlása,
5 tonna széndioxid egyenértéknél kevesebb hűtőközeg töltetű, F-ÜHG-t tartalmazó berendezés
- hűtőkörének hűtőköri beavatkozással történő szerelése, karbantartása és szervizelése,
- ennek során hűtőközeg felhasználása, lefejtése és visszanyerése. MR szektor ORLA-t tartalmazó berendezés
- hűtőközeg ártalmatlanítás céljából történő visszanyerése.
8 MR-III A gépjárművek légkondicionáló rendszereiből eredő kibocsátásokról és a 70/156/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. május 17-i 2006/40/EK európai parlament és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó, gépjárművekbe szerelt légkondicionáló rendszerekből a hűtőközeg regenerálás vagy ártalmatlanítás céljából történő visszanyerése.
9 NK F-ÜHG, tartályok, palackok vásárlása, átfejtése, lefejtése, értékesítése, F-ÜHG visszanyerése, ártalmatlanításra átvétele, leadása
ORLA visszanyerése, ártalmatlanításra átvétele, leadása
F-ÜHG-vel előtöltött berendezések kereskedelme, forgalomba hozatala
Nagykereskedő
10 VE F-ÜHG-t tartalmazó tároló palackok vásárlása és értékesítése,
F-ÜHG-vel előtöltött berendezések kereskedelme, forgalomba hozatala
Viszonteladó

„3” a 2002/96/EK Irányelv szerint működő ártalmatlanító szervezetekre vonatkozó követelményeinek való megfelelés.