Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2016.09.28.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet

a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről

A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 84. § (5) bekezdése alapján a 2016/2017. tanévre szóló szakmaszerkezeti döntést (a továbbiakban: szakmaszerkezeti döntés) az 1−4. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. melléklet megyénként és a fővárosra elosztva tartalmazza az iskolai rendszerű szakképzésben oktatható, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OKJ) szerinti, állam által elismert azon szakképesítéseket, amelyekre a 2016/2017. tanévben induló iskolai rendszerű képzésekben - az oktatás munkarendjére tekintet nélkül - a szakképző iskola fenntartója

a) korlátozás nélkül beiskolázhat, költségvetési hozzájárulásra korlátozás nélkül jogosult (a továbbiakban: támogatott szakképesítés),

b) költségvetési hozzájárulásra nem jogosult (a továbbiakban: nem támogatott szakképesítés),

c) költségvetési hozzájárulásra korlátozott keretszámok alapján jogosult (a továbbiakban: korlátozottan támogatott szakképesítés).

(3) A 2. melléklet tartalmazza az adott megyében és a fővárosban iskolai rendszerű szakképzést folytató intézmények fenntartóira lebontva - az oktatás munkarendjére tekintet nélkül megyénként és a fővárosra külön - a korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámait.

(4) A 3. melléklet megyénként és a fővárosra lebontva tartalmazza az iskolai rendszerű szakképzésben oktatható, OKJ szerinti azon szakközépiskolai ágazatokat, amelyekre a 2016/2017. tanévben induló iskolai rendszerű képzésekben - az oktatás munkarendjére tekintet nélkül - a szakképző iskola fenntartója

a) korlátozás nélkül beiskolázhat, költségvetési hozzájárulásra korlátozás nélkül jogosult (a továbbiakban: támogatott ágazat),

b) költségvetési hozzájárulásra nem jogosult (a továbbiakban: nem támogatott ágazat),

c) költségvetési hozzájárulásra korlátozott keretszámok alapján jogosult (a továbbiakban: korlátozottan támogatott ágazat).

(5) A 4. melléklet az adott megyében és a fővárosban iskolai rendszerű szakképzést folytató intézmények fenntartóira lebontva - az oktatás munkarendjére tekintet nélkül megyénként és a fővárosra külön - tartalmazza a korlátozottan támogatott ágazatok keretszámait.

(6) A szakmaszerkezeti döntés nem vonatkozik az iskolai rendszerű szakképzésben

a) az Szt. 25. § (5) bekezdése alapján részszakképesítésre,

b) a kizárólag speciális szakiskolában oktatható szakképesítésre,

c) a rendészetért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésre,

d) a büntetés-végrehajtási intézetben

történő beiskolázásra.

(7) A szakmaszerkezeti döntés nem érinti a szakképző iskolai fenntartónak a (6) bekezdésben meghatározott szakképzésre történő beiskolázáshoz kapcsolódó költségvetési hozzájárulásra való jogosultságát.

(8) A fenntartó a (6) bekezdés c) pontja szerinti képzésre történő beiskolázáshoz kapcsolódó költségvetési hozzájárulásra a rendészetért felelős miniszternek az Szt. 91. § (7) bekezdése szerinti engedélye alapján jogosult.

2. § (1) Az e rendeletben foglaltakat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4. § 31. pontjában foglaltaknak megfelelően a 2016/2017. tanév második félévében induló képzésekre is alkalmazni kell.

(2) Az 1. § (4) és (5) bekezdésében, valamint a 3. és a 4. mellékletben foglaltakat az Szt. 27. § (1) bekezdésében meghatározott beszámítás alapján a kilencedik évfolyamnál magasabb évfolyamon induló, érettségire felkészítő ágazati szakközépiskolai képzésre is alkalmazni kell.

(3) Ha a tanuló évfolyamot ismétel és az érintett szakképesítés vagy szakközépiskolai ágazat a megismételt évfolyam induló tanévében e rendelet szerint korlátozottan támogatottnak minősül, a tanulmányoknak az azonos szakképesítésre vagy szakközépiskolai ágazati képzésre való felkészítés keretében történő folytatása esetén a tanulót a megismételt évfolyamon a keretszám tekintetében figyelmen kívül kell hagyni.

(4) Ha a tanuló az Nkt. szerinti Köznevelési Hídprogramokból lép a szakképzésbe, és a választott szakképesítése a képzés megkezdésekor e rendelet szerint korlátozottan támogatottnak minősül, akkor a tanulót a keretszám tekintetében figyelmen kívül kell hagyni.

3. § (1) A fenntartó - a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, az állami intézményfenntartó központ és az Szt. 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter (a továbbiakban együtt: állami fenntartó) kivételével - köteles megteremteni a 2. és a 4. mellékletben rá meghatározott keretszám mértékéig az adott képzésre történő beiskolázás valamennyi feltételét, a képzést meghirdetni, és a szükséges intézkedéseket megtenni annak érdekében, hogy a rá meghatározott keretszámot be tudja tölteni a beiskolázás során.

(2) A fenntartó jogutódlással történő megszűnése esetén a jogutód fenntartót illeti meg az érintett megyében vagy a fővárosban korlátozottan támogatott szakképesítés és szakközépiskolai ágazat esetén a megszűnt fenntartó e rendeletben meghatározott keretszám mértékéig érvényes költségvetési hozzájárulási jogosultsága. A jogutód fenntartó - a jogutódlás tényének igazolásával, működési engedélyhez kötött szakképző iskola fenntartója esetén a jogerős működési engedély hiteles másolatával - 15 napon belül írásban jelzi a jogutódlást az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek, amely a változást a honlapján nyilvánosságra hozza.

4. § (1) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - jogosult a 2. és a 4. melléklet szerint, a nem állami fenntartóra meghatározott keretszámra vagy annak egy részére, ha a nem állami fenntartó egészben vagy részben nem tudja megteremteni beiskolázás feltételeit

a) a jogutód nélküli megszűnése,

b) a szakképző intézményének vagy annak feladatellátási helyének megszűnése,

c) a szakképző intézményének jogutódlással történő fenntartóváltása, vagy

d) az a)-c) pont hatálya alá nem tartozó egyéb ok

miatt.

(2) Az OKJ 6. mellékletében foglalt szakképesítések és az ezeket megalapozó szakközépiskolai ágazatok esetén az (1) bekezdés szerinti keretszámra az Szt. 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter jogosult.

(3) A munkaerő-piaci relevanciával nem rendelkező művészeti, kulturális, kézműves, hagyományőrző szakképesítések és az ezeket megalapozó szakközépiskolai ágazatok esetén az (1) bekezdés szerinti keretszám ötven százalékára az állami intézményfenntartó központ jogosult.

(4) *  A fenntartók között - a 6/C. §-ban és a 6/D. §-ban foglalt kivétellel - keretszám-átadásra nincs lehetőség.

(5) Az állami fenntartó az (1)-(3) bekezdés szerinti jogosultságát a nem állami fenntartó legkésőbb 2016. augusztus 31-ig - a 2. § (1) bekezdése szerinti képzések esetén 2017. január 15-ig - az állami szakképzési és felnőttképzési szerv felé teljesített, a szakképesítésekre és a szakközépiskolai ágazatokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettsége alapján gyakorolja. Az adatszolgáltatás tartalmazza munkarend szerinti, valamint megyénkénti és fővárosi bontásban a támogatott és a korlátozottan támogatott szakképesítésre és szakközépiskolai ágazatra e rendelet alapján beiskolázott tanulók számát.

(6) A korlátozottan támogatott szakképesítések és szakközépiskolai ágazatok tekintetében a szakmaszerkezeti döntésben meghatározott keretszám és az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatásban feltüntetett beiskolázott és beiskolázandó létszám különbsége 2016. augusztus 31-től, a 2. § (1) bekezdése szerinti képzések esetén 2017. január 15-től az állami fenntartót illeti meg. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv az e bekezdésben meghatározottakon túl jogosult a szakmaszerkezeti döntést megalapozó adatoknak a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával történő bekérésére a fenntartó által működtetett iskola tekintetében.

(7) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a (6) bekezdésben szereplő határidőt követő 5 napon belül tájékoztatja az Szt. 4/A. § (2) bekezdése szerinti minisztert, illetve az állami intézményfenntartó központot a (2) bekezdés, illetve a (3) bekezdés alapján a hatáskörükbe tartozó szakképesítések és az ezeket megalapozó szakközépiskolai ágazatok fel nem használt keretszámairól.

(8) Az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatás elmulasztása vagy a ténylegesen beiskolázott létszámmal meg nem egyező adatok szolgáltatása esetén a nem állami fenntartó a mulasztással vagy a nem egyező adatszolgáltatással érintett megye vagy a főváros és azon belül az érintett szakképesítés vagy szakközépiskolai ágazat esetén a következő két tanévben a korlátozottan támogatott keretszámok elosztásakor nem vehető figyelembe. Az adatszolgáltatás hitelességét az állami szakképzési és felnőttképzési szerv - a költségvetést folyósító szerv adatai alapján - ellenőrzi.

5. § A megyénként és a fővárosra tekintettel meghatározott, a 2016/2017. tanévben induló képzésekben tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítéseket az 5. melléklet tartalmazza.

6. § A 6. melléklet az adott megyében és a fővárosban iskolai rendszerű szakképzést folytató intézmények fenntartóira lebontva - az oktatás munkarendjére tekintet nélkül megyénként és a fővárosra külön - tartalmazza a rendészetért felelős miniszter hatáskörébe tartozó, korlátozottan támogatott ágazatok keretszámait.

6/A. § *  (1) A 7. melléklet tartalmazza az 1-6. mellékletek szerinti, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet módosítása által érintett szakképesítéseket és ágazatokat, valamint azt, hogy az ezen szakképesítésekre és ágazatokra megállapított támogatási kategóriákat, keretszámokat, és a tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítéseket hogyan kell alkalmazni a (2)-(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

(2) A 7. melléklet szerinti táblázat (a továbbiakban: konverziós táblázat) „A” oszlopának valamely sorszámú sorában szereplő szakképesítés vagy ágazat, illetve szakképesítések vagy ágazatok adott megyére vagy a fővárosra meghatározott támogatási kategóriái változatlanul érvényesek a konverziós táblázat „B” oszlopának azonos sorszámú sorában szereplő szakképesítésre vagy ágazatra, illetve szakképesítésekre vagy ágazatokra ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan azzal, hogy ha a konverziós táblázat „A” oszlopának adott sorszámú sorában több, egymástól eltérő támogatási kategóriába sorolt szakképesítés vagy ágazat szerepel, akkor a kedvezőbb kategóriát kell alkalmazni a konverziós táblázat „B” oszlopának azonos sorszámú sorában ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan.

(3) A konverziós táblázat „A” oszlopának valamely sorában szereplő szakképesítéshez vagy ágazathoz, illetve szakképesítésekhez vagy ágazatokhoz a megyére vagy a fővárosra, valamint fenntartóra meghatározott keretszámokat vagy keretszámok összegét a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy ágazat, illetve szakképesítések vagy ágazatok tekintetében kell érvényesíteni azzal, hogy a keretszámnak a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő egyes szakképesítései vagy ágazatai közötti - ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozó - szétosztása a fenntartó döntése.

(4) Ha a konverziós táblázat „A” oszlopának valamely sorában szereplő szakképesítés, illetve szakképesítések adott megyére vagy a fővárosra vonatkozóan tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítés vagy hiány-szakképesítések, akkor a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy szakképesítések ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítésnek vagy hiány-szakképesítéseknek minősülnek azzal, hogy ha a konverziós táblázat „A” oszlopának adott sorában olyan szakképesítések szerepelnek, amelyek közül valamelyik jogosít tanulmányi ösztöndíjra, akkor a konverziós táblázat „B” oszlopának ugyanazon sorában szereplő szakképesítés vagy szakképesítések ugyanarra a megyére vagy a fővárosra vonatkozóan egyaránt tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítésnek minősülnek.

6/B. § *  A 8. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékben szereplő új szakképesítésekhez és ágazatokhoz rendelt fővárosi és megyei keretszámok összesítését.

6/C. § *  (1) A 8. melléklet szerinti keretszámokból a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter keretszám átadási megállapodással (a továbbiakban: megállapodás) biztosíthat keretszámot más fenntartó (a továbbiakban: fenntartó) számára.

(2) A megállapodás megkötésének feltétele, hogy a fenntartó a szakképző iskolájában rendelkezzen az érintett szakképesítés vagy ágazati képzés indításának feltételeivel.

(3) A megállapodás megkötését a fenntartó kezdeményezi az állami szakképzési és felnőttképzési szervhez 2016. július 15-ig beérkezően benyújtott kérelemmel. A kérelemhez négy példányban mellékelni kell a megállapodás tervezetét, továbbá az átvenni kívánt keretszámot alátámasztó munkaerő-piaci igényt bemutató adatokat tartalmazó dokumentumot.

(4) Ha a megállapodás feltételei teljesülnek a beérkezett kérelmeket az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a beérkezést követő 8 napon belül javaslatával továbbítja a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter felé.

(5) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - a bemutatott munkaerő-piaci igények megalapozottsága és a szakmapolitikai elvekkel való összhangja esetén - 10 napon belül a megállapodás aláírásával dönt a kérelem elfogadásáról és három aláírt példányt visszaküld az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek.

(6) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv az aláírt megállapodás egy-egy példányát megküldi a költségvetési hozzájárulást folyósító szervnek, valamint a fenntartónak.

(7) A 8. mellékletben szereplő, megállapodás által nem érintett keretszámok tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában lévő szakképző iskola indíthat képzést.

6/D. § *  (1) Ha a 2016/2017. tanév megkezdését megelőzően szakképző iskola átadására kerül sor szakképző iskolai fenntartók között, akkor az érintett fenntartók a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által ellenjegyzett megállapodásban rögzíthetik a szakképző iskola átadásához kapcsolódó keretszám változást.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenjegyzés érdekében a megállapodást a szakképző iskolát átvevő fenntartó - annak aláírását megelőzően - négy példányban megküldi a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszternek.

(3) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a beérkezést követő 10 napon belül dönt a megállapodás ellenjegyzéséről és a négy példányt visszaküldi a szakképző iskolát átvevő fenntartónak.

(4) Az ellenjegyzett megállapodás érintett fenntartók általi aláírását követően annak egy-egy példányát az átvevő fenntartó megküldi a költségvetési hozzájárulást folyósító szervnek, az átadó fenntartónak és az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelethez

1. A támogatott, a nem támogatott és a korlátozottan támogatott szakképesítések a 2016/2017. tanévtől az iskolai rendszerű képzésben megyénként és a fővárosra lebontva

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U
1 Szakképesítés megnevezése (száma) Bács-
Kiskun megye
Baranya megye Békés megye Borsod-
Abaúj-
Zemplén megye
Budapest Csongrád megye Fejér megye Győr-
Moson-
Sopron megye
Hajdú-
Bihar megye
Heves megye Jász-
Nagykun-
Szolnok megye
Komá-
rom-
Esztergom megye
Nógrád megye Pest megye Somogy megye Szabolcs-
Szatmár-
Bereg megye
Tolna megye Vas megye Veszprém megye Zala megye
2 Abroncsgyártó (34-543-01) N N N N K N T N K K N T N K N K N N N N
3 Ács (34-582-01) T T T T T T T T K T T T T T T T T T K T
4 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus (55-621-01) N N N K N N K N N N K N N K N K N N N N
5 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) K N N K K K K K K K K K K K K N K K K N
6 Állattartó szakmunkás (35-621-01) K N K K N K K N T K K K T K K K K K N N
7 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus (54-621-01) K N K K N K K K N N K N N K K K K N N N
8 Ápoló (55-723-01) K K T T T T T T K T T T T T T T T T T K
9 Aranyműves (55-211-01) N K N K K N N N K N N N N N N K N K N N
10 Artista (54-212-01) N N K N K N N N N N N K N N N N N K N N
11 Asztalos (34-543-02) T K T T T T T K K T T T T T T K T T K T
12 Audio- és vizuáltechnikai műszerész (35-522-01) N K N N T K K N K K N N T K N N N N N N
13 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) K K K K T T K K K K K T T T T K K K K K
14 Autógyártó (34-521-01) N N N K N N N K T K K T T K N N N N N N
15 Automatikai technikus (54-523-01) K K K K K K T K K K K T T K N K N T N K
16 Autószerelő (54-525-02) K K K K K K K K K T K T T K T K T T T T
17 Autótechnikus (55-525-01) K K K K T K K K K K K T T T N K T T K T
18 Avionikus (54-525-03) N N N N K N N N K N N N N N N N N N N N
19 *  Bádogos (34-582-02) T T T K T K K K T K K T T T T T K K K K
20 *  Bányaipari technikus (54-544-01) N K N K N N N N N K N T T K N N N N K N
21 Belovagló (35-813-01) N N K N N N K N N N N K N N N N N N N N
22 Biogazdálkodó (35-621-02) K N K K N N K N T N K K T K K K K K N N
23 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus (55-541-01) N K N K K N N N N N N N N N N N N N N N
24 Bőrdíszműves (34-542-01) N K K K K N K K K N K K K N K K K K N N
25 Bőrfeldolgozó-ipari technikus (54-542-01) N N N N K N N N K N K N N N N N N N N N
26 Bronzműves és szoboröntő (55-211-02) N N N K K N N N N N N N N N N K N N N N
27 CAD-CAM informatikus (54-481-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
28 Cipőkészítő (34-542-02) K T K K T N K N K N K N T N K K K K N N
29 CNC gépkezelő (35-521-01) K T T T T K T K T T T T T T T T K T T T
30 Cukor- és édesipari szaktechnikus (55-541-02) N N N N K N N N T N N N N N N N N N N N
31 Cukrász (34-811-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
32 Csecsemő- és gyermekápoló (55-723-02) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
33 Dekoratőr (54-211-01) K N K K K K N N K K K N K K K N N K N N
34 Diétás szakács (35-811-03) K N N K K K K K K N K K K K K K N K K K
35 Díszítő festő (55-211-03) N K K K K N N K K N N N N N N K N K K N
36 Díszlettervező (55-211-04) N N N N K N N N N N N N N N N K N N N N
37 *  Díszműkovács (34-211-01) T N N T T N N N N K N N N N N N N N N N
38 Dísznövénykertész (34-622-01) K K K K K K K K T N K K N K K K K K K N
39 *  Divat- és stílustervező (54-211-02) N N K K K N K K K K K N N K K K N N N N
40 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője (54-525-04) N N K K K K K N K N K N N K N N K K N N
41 Drog- és toxikológiai technikus (55-524-01) N K N N K N N N K N N N N K K N N N N N
42 Édesipari termékgyártó (34-541-01) N N K K K N K N T N K N N N K N N K K N
43 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
44 Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-02) N N K K K K K K K N N N N K N K N N N N
45 Eladó (34-341-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
46 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) K K K K T K N N K N K T T T K K N K K K
47 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) K N K K T K K K K K K K T T K K N K K N
48 Elektronikai műszerész (34-522-03) N T K K T K K K K K K T T T T K K K K K
49 Elektronikai technikus (54-523-02) K K K T T T K T K T K T T T K K K K T K
50 Élelmiszeripari analitikus technikus (54-541-01) N N N N K N N K K N N N N K K K N N N N
51 Élelmiszeripari gépésztechnikus (54-521-01) N N N N N N K N N N N N N K N N N N N N
52 Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02) K N K K K K K N T K N N T K K K N N N N
53 Élelmiszeripari technikus (54-541-02) K N N K K K K K N N K K T K T K N K K N
54 Épület- és szerkezetlakatos (34-582-03) T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T
55 Épületgépész technikus (54-582-01) N T K T T T K K T K T T T T K K T K K K
56 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (54-623-01) N N N N N K N K T K N N N K K N N K N N
57 Erdészeti gépésztechnikus (54-521-02) N N N N N N N N N K N N N K K N N N N N
58 Erdészeti szakmunkás (34-623-01) N N N K N K N N T K N N N K K K N N N N
59 Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus (55-541-03) N N N N K N N N T N N N N N N N N N N N
60 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) N K K K T K K K K T K T T T K N T T K K
61 Faipari technikus (54-543-01) T K K K T K K K K K K N T T K K N K T K
62 Fegyverműszerész (54-863-01) N N N N N K N N N N N N N N N N N N N N
63 *  Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító (34-542-03) N K K N K K N N K K K K K N N K K N K N
64 Férfiszabó (34-542-04) N K K K K K K N K K K K T K K K K K K N
65 Festő (54-211-03) N K K K K K K K K K N N N N K K N K K N
66 Festő, mázoló, tapétázó (34-582-04) T K T T T T T K K T K T T T T K T K K K
67 Finommechanikai műszerész (34-521-02) T K K K T K K N T N K N N N K K K K K K
68 *  Fitness-wellness instruktor (54-813-01) K N K K K K N K K N K K K K N K N K K K
69 Fluidumkitermelő technikus (54-544-02) N N K K N K N N N N N K N N N N N N N K
70 Fodrász (55-815-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
71 Fogászati asszisztens (54-720-02) N K K K K K N K K N K N K N N N K K K N
72 Foglalkozás-szervező (55-762-01) N N K N K N N N K N K N K N K N N N N N
73 *  Fogtechnikus (55-724-01) N K K K K K N K K N N N N N N N N K N N
74 Fogtechnikus gyakornok (54-724-01) N K K K K K N K K N N N N N N N N K N N
75 Formacikk-gyártó (34-543-03) N N K N K K K N K N N T N N K N N N K N
76 Fotográfus és fotótermék-kereskedő (54-810-01) N K K K K N K N K N N N N K N N N N N N
77 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) N K K K K N K N K N N N K K K N N K N N
78 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) N K K K T K K K T K K K T T K K N N T K
79 Gazda (34-621-01) K K K K N K K K K K K K K K K K K K K N
80 Gazdasági informatikus (54-481-02) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
81 Gépgyártástechnológiai technikus (54-521-03) K T K T T T T T T T K T T T T T K T T T
82 Gépi forgácsoló (34-521-03) T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T
83 Gépjármű mechatronikus (34-525-02) K N K K K K K N K N K T T K N N N N K N
84 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus (34-841-01) N N K K N K N N K N N T N K N N N N N N
85 Gépjárműépítő, szerelő (34-525-01) N N K N K K K N K N K T N K N N N T N N
86 Gerontológiai gondozó (55-762-02) N K K N N K K N K N K K K N N K N N N K
87 *  Grafikus (54-211-04) K K K K K K K K K K N K N K K K N K K N
88 Gumiipari technikus (54-543-02) N N N N K K K N K K N K N N N K N N N N
89 *  Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)
(54-212-03)
N K K N K N N N N N N N N N N K N N N N
90 Gyakorló ápoló (52-723-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
91 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
92 Gyakorló fodrász (52-815-01) K K K K K K K K N K K K K K K K K K K K
93 *  Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) N K K K K K N N K N K K K N K K K K K K
94 Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) (52-215-01) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
95 *  Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) K K K K K K K N K N K N K K N N N K K N
96 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (52-725-03) K K N K K K K N K N K N K K N N K N K N
97 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) K K K K K K K K N K K N K K K K K K K K
98 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
99 Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04) N K K K K K N N K N K K K K N N N N K N
100 Gyártósori gépbeállító (34-521-05) N K T T T K T N T T K T T N N K N T T N
101 Gyermekotthoni asszisztens (54-761-01) N N K K K K N N K N K K K K N K N K N N
102 Gyógy- és fűszernövénytermesztő (35-622-01) K K K N K K K N T N T N N N N K K N N N
103 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) K K K K K K N K N N K K N K K K K K N K
104 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) N K K K K K K K K N K N K K K K K N N N
105 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus (55-524-02) N K K N K K N N T N N N N K N K N N N N
106 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) N K K K K K N N K N K K K N N K N N N K
107 Hajózási technikus (54-841-01) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
108 Halász, haltenyésztő (34-624-01) N N K N N N N N T N N K N N N N N N N N
109 Hangmester (54-213-01) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
110 Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) (55-215-01) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
111 Hegesztő (34-521-06) T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T
112 Hídépítő és -fenntartó technikus (54-582-02) N N K K K N K N K N N N N K N N N N N N
113 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus (55-850-01) N N N K K K N N K N K K T N K K K K K N
114 Hús- és baromfiipari szaktechnikus (55-541-04) N N N N K N N N T N N N N N K K N N N N
115 Húsipari termékgyártó (34-541-03) T T K K T K K K T N T N T T T K K K T K
116 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) N K K K T K K K T K K T T T K K N K K K
117 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) N K K K T K K K T K K T T T K K N K K K
118 Idegenvezető (54-812-01) K K N K K K K K K N K K K K K N K N K N
119 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
120 Informatikai rendszergazda (54-481-04) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
121 Ipari gépész (34-521-04) T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T
122 Ipari gumitermék előállító (34-543-04) N N N N K T K N K K N T K N N N N N N N
123 Irodai asszisztens (54-346-01) K K K K K K K K N K K K K K K K K K K N
124 IT mentor (54-482-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
125 Járműfényező (34-525-03) K K K K T K K K K K K T T T T K K K K K
126 Járműipari fémalkatrész-gyártó (34-521-07) N N K K K N K T T N K T T K N K N K K N
127 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó (34-525-04) K N K K K N N N K N K T T K N K N N K N
128 Járműkarosszéria készítő, szerelő (34-525-05) N N K N T N N N K N K T T K N K N N K N
129 Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-04) N N N K K N K N N N N N N K N K N K N N
130 Jelmeztervező (55-211-05) N N N K K N N N N N N N N N N N N N N N
131 Kályhás (34-582-06) N N K N K K K N K N K T T K K N N K N N
132 Karosszérialakatos (34-525-06) K K K K T K K K K T T T T T T K T K T K
133 Kárpitos (34-542-05) K T T K T K K K K K K T T T T K K T K T
134 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (55-725-10) K K K K K K N N K K K N K K N N N N K N
135 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)
(34-211-02)
N K K K N K N N N N N N N N N N N N K N
136 Kerámiaműves (54-211-05) N K K K K K K N K N N N N K K K N N N N
137 Kereskedő (54-341-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
138 Kertész (34-622-02) K K K T K K K K K K K K N K K K K K K N
139 Kertészeti szaktechnikus (55-622-01) N N N K N K N N T N K N N N N K N K K N
140 Kiadványszerkesztő (54-213-02) K N K K K K N K K K K N K K K N K K K N
141 *  Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) K K K K K K K K K N K K K K K K K K K K
142 Kishajóépítő, -karbantartó (34-543-05) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N K
143 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05) K K K K K K K K K N N N N K N K N K K N
144 Klinikai fogászati higiénikus (55-725-11) N N N N K K N N K N N N N N N N N N N N
145 Klinikai laboratóriumi asszisztens (55-725-12) N K N N K K N N K K K K K K N N N K K N
146 *  Kohászati technikus (54-521-04) N N N K N N K K N N N N N N N N N N N N
147 Korrektor (55-213-03) N N K N K N N N K N N N K N K N N N K N
148 Kozmetikus (55-815-02) N K K K K K K K K K K N K K K K K K K K
149 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (34-582-07) N N K K T N K K K K N N K K K N N K N N
150 Kőműves és hidegburkoló (34-582-08) T T T T T T T T K T T T T T T K T T T T
151 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06) K K K K K K N N K K N N K K N K N N N N
152 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) K K K K K K K K K N K K K K K K K K K N
153 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus (55-850-02) N N K N K N K N K N N N K K K K K K K N
154 *  Közlekedésautomatikai műszerész (54-523-03) N K N K K K N K K N K N N K N K N T N N
155 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (34-582-09) T T T T T T T K T T K T T T T T T K T K
156 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-02) N N N K K K K K K N K N K K N N N K N K
157 Laboratóriumi technikus (54-524-01) N T K N K T K N T N K K N N N K K N K K
158 Lakberendező (55-211-06) N N K N K N N N K N N N K K N N N K N N
159 Látszerész és fotócikk-kereskedő (54-725-01) N N N N K N N N K N N N N N N N N N N N
160 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-03) N N N K K N N K K N N N N N N N N N N N
161 Létesítményi energetikus (55-582-01) N K K K K K N N K N N K N K N K N N K N
162 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
163 Lovastúra-vezető (54-812-02) N N K N K K K N N N N K K K K K K K K N
164 Lovász (34-621-02) K N K N N K K K T N K K N K K N K K N N
165 Magasépítő technikus (54-582-03) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
166 Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus (55-541-05) N N N N N N N N T N T N N N N N N N N N
167 Matróz-gépkezelő (34-841-02) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
168 *  Mechatronikai technikus (54-523-04) K T K T K T K T T K K T T K T K K T T K
169 Mechatronikus-karbantartó (34-523-01) K K K K T T K N K N K T T K K K N T K N
170 Mélyépítő technikus (54-582-04) N K K K K K K K K K N K K K K K N K N N
171 *  Mentálhigiénés asszisztens (55-762-03) N K N N K N N N K N K K K N K K N K K N
172 Mentőápoló (55-723-11) K K K T T K T K K T T T T T T T K T K K
173 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) K K K K N K K K T N K N K N T K T K K K
174 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) K K K K N K K K K K K K K K K K K K K N
175 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) K K K K N K K K T K K T K K K K K K K N
176 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) K K K K N K K K T K T K T K K T T K K N
177 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) K K K K N K K K T T T T K K K K K K K N
178 Molnár (34-541-04) N N N N N N N N T N K N N N N N N N N N
179 Motorkerékpár-szerelő (34-525-07) K N K N K K K K K N K N K K N N N N K K
180 Mozgókép- és animációkészítő (54-213-03) N N N K K N K N K K N N N K K N N K N N
181 Műanyagfeldolgozó (34-521-09) N T K K K K K T K T K T T N N K N K K N
182 *  Műanyagfeldolgozó technikus (54-521-06) N T K K K K K K K K K T T N N K N N K N
183 Műbútorasztalos (35-543-01) N N K N K K N N K N K K T K K K N K K N
184 Műemlékfenntartó technikus (55-582-02) N K N N K K N K K N N N N N N N N N K N
185 Műemléki díszítőszobrász (35-582-04) N N N N K N N N K N N N N N N N N N N N
186 Műemléki helyreállító (35-582-05) N K K N K K N N K K N N N N N N N N N N
187 Műszaki informatikus (54-481-05) K K K K K K K K K K K T T K K K K K T K
188 Műszeres analitikus (55-524-03) N N N N K K N N K N N N N N N K N N N N
189 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
190 Népzenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-06) N N K K K N K N K N N N N K N K N K N N
191 Nonprofit menedzser (54-345-02) N N N K K K N N N N N N K K K N K N N N
192 Női szabó (34-542-06) T T T T T T K T K K T T T T T K T T K T
193 Növényvédelmi szaktechnikus (55-621-02) N N K N N K N N T N K N N K K K K N K N
194 Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus (55-850-03) N N N N N N N N N N N K N N N N K N N N
195 Nyomdaipari gépmester (54-213-04) K N K K K K N N K K N N K K N N N N K N
196 Optikai üvegcsiszoló (34-725-01) N N N N K N N N K N N N N N N K N N N N
197 Ortopédiai műszerész (54-726-02) K N N N K N N N K N N N N N N N N N N N
198 Orvosi elektronikai technikus (55-523-04) N K N N K N K N K N N N N N N N N N N N
199 Ötvös, fémműves (54-211-06) N K N K K N N K K N N N N N N K N K N N
200 Pantomimes (54-212-07) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
201 Papíripari technikus (55-524-04) N N N N K N N N K N N N T K N N N N N N
202 Parképítő és fenntartó technikus (54-581-02) K K N K K K K K T N K N N K N K N K K N
203 Patkolókovács (35-521-03) N N K N N N N N T N N K N N N N N N N N
204 *  Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) N K N K K K K K K N K K K K K K K K K K
205 Pék (34-541-05) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
206 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)
(54-343-01)
K N K K K K N K K K N N K K K N K K K N
207 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
208 Pincér (34-811-03) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
209 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) K K K K K K N K K N K N K K N K K K N N
210 Pszichiátriai gondozó (55-762-04) N N K N N K N N K N K N K N N K N N N N
211 Rehabilitációs nevelő, segítő (54-762-01) N K K K K N N N K N K N K K N K N N K N
212 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló (35-582-06) N K K N K N N N K N N N N K N K N K K N
213 Repülőgépész (54-525-05) N N N K K N N N K N N N N N N N N N N N
214 Repülőgépsárkány-szerelő (54-525-06) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
215 Ruhaipari technikus (54-542-02) K N K K K K K N K N K N T N K K K T K K
216 Sommelier (35-811-01) N K N K K N N N N N N N N N N N N N N N
217 Speciális állatfeldolgozó (35-541-01) N N N N K N N N T N K N N N N N N N N N
218 Sportedző (a sportág megjelölésével) (54-813-02) K N K K K K K K K N K K N K K K N N K K
219 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus (55-541-06) K N N N K K K N T N K K N K K K N K N N
220 Szakács (34-811-04) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
221 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) K K K K K K K K K K K K K K K N N K K N
222 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
223 Szárazépítő (34-582-10) K K K K T K K K K K K N T K K K N K K K
224 Szenvedélybeteg gondozó (55-762-05) N K N N N N N N K N K K K N N K N N N N
225 Szerszámkészítő (34-521-10) T K T T T T T K T K K T T T T T T T T T
226 Színész II. (55-212-01) N N K N K N N N N N N N N N N K N N N N
227 Színháztechnikus, szcenikus (54-521-07) N N K N K N N N N N N N N N N N N N N N
228 Szobrász (54-211-07) N K N N K K K K K N N N N N K K N N N N
229 *  Szociális asszisztens (54-762-02) K K K K K K N K K N K K K K K K N K K N
230 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
231 Szociális szakgondozó (54-762-03) N K K K K K N N K N K K K K K K K K K N
232 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55-762-06) N K K K K K N N K N K K K K K K N N K N
233 Szoftverfejlesztő (54-213-05) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
234 *  Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével)
(54-212-08)
N N K N K K K K K N N N K N N N N N N N
235 *  Szőlész-borász (34-541-06) N K N K K N N K N K N N N T K N N K K N
236 Szövettani asszisztens (55-725-16) N N K K K K N N K N K N K K N N N N K N
237 Táncos (szakmairány megjelölésével) (54-212-09) K K K K K K K K K N N N N K N K N N N N
238 Tartósítóipari szaktechnikus (55-541-07) N N N N K N N N T N N N N K N N N N N N
239 Távközlési technikus (54-523-05) N N N K K N N N K N K N K N K N N N K K
240 Tejipari szaktechnikus (55-541-08) N N N N K N N N T N N N N N N N N N N N
241 Települési környezetvédelmi szaktechnikus (55-850-04) K N N K K N K N K N K K T N K N N N K N
242 Térképész szaktechnikus (55-581-03) N N N N K N N N T N N N N K N N N K N N
243 Természetvédelmi szaktechnikus (55-850-05) K K N K K N K N K N N K T N K N K N K N
244 Tetőfedő (35-582-07) N K K K T K K K K N K T T K K K N K T K
245 Textilipari technikus (54-542-03) N N N K K K N N K N N N T K N N N N N N
246 Textilműves (54-211-08) N K K K K K K K K K N N N K K K N K N N
247 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) K K K K K K K K K K K K K K K K N K K K
248 Útépítő (34-582-11) N K T K T N K N K K K T T T K N N N N N
249 Útépítő és -fenntartó technikus (54-582-05) N N K K K N K N K N N T T K N N N N N N
250 Ügyviteli titkár (54-346-02) K K K K K K K K N K K K K K K K K K K K
251 Üvegműves (54-211-09) N N N N K N N K N N N N N N N K N N K N
252 Vadászpuska műves (55-863-02) N N N N K K N N N N N N N N N N N N N N
253 Vájár (34-544-01) N T N T N N K N N T N T T N N N N N T N
254 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) K K K K K K K K K K K K K K K N K K K N
255 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54-344-03) N K K K K K K K K N K K K K K K K N K N
256 Vasútépítő és -fenntartó technikus (54-582-06) N N K K K K K N K N K N N N N K N K N N
257 Vasútforgalmi szolgálattevő (54-841-05) N N N K K K N K K N K N N N K K K N N N
258 Vasúti árufuvarozási ügyintéző (54-841-06) N N N N K N N K K N K K N N N K N N N N
259 *  Vasúti személyszállítási ügyintéző (54-841-07) N N N K K K N K K N K N N N K K K N N N
260 Vasúti villamos jármű szerelője (54-525-07) N N K K K K K N K N K N N N N K K N N N
261 *  Vasúti vontatott jármű szerelője (54-525-08) N N N K K N N N K N K N N N N K K N N N
262 Vasútijármű-technikus (55-525-03) N N N N K N N N K N T N N N N K K N N N
263 Vegyipari technikus (54-524-02) N T K T K K K N T N T T N K N K N N K N
264 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
265 Vendéglátó eladó (34-811-05) K K K K K K K K K K K K K K K K K N K K
266 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) K K K K K K K K K N K K K K K K N N K K
267 Vidékfejlesztési szaktechnikus (55-581-04) N N N K N N N N T N K K N K K N K N K N
268 Villanyszerelő (34-522-04) T T T T T T T T T T T T T T T K T T T T
269 Virágdekoratőr (35-215-02) K N N N K N N N T N N N N N N N N K N N
270 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) K K K K K K K K T K N K N K K K K K K K
271 Víz- és csatornaműkezelő (34-853-01) N K N K T N N N K K N K T K K K N K K N
272 *  Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő (34-582-12) K K T K T T K K T K N K T T T T K N K K
273 Vízépítő technikus (55-582-03) N N K K K K N K K N T K T K N K N N N N
274 Vízgazdálkodó szaktechnikus (55-850-06) K N N K K N N N K N T N N N K K K N N N
275 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő (35-582-08) N K K K T K N N T K T K T T K N N N K N
276 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó (54-841-08) N N N N K N K N N N N N N N N N N N N N
277 Vizi sportmotor-szerelő (35-525-01) N N N N K N N N N N N N N N N N N N N N
278 Vízügyi technikus (54-853-01) K N K K K K N K K N T N T N K K K K N N
279 Zöldség- és gyümölcstermesztő (35-622-02) K K N K K K K N T K T N N K N T K K N N

2. Jelmagyarázat az 1. pontban foglalt táblázathoz

T: támogatott [1. § (2) bekezdés a) pontja szerint]

N: nem támogatott [1. § (2) bekezdés b) pontja szerint]

K: korlátozottan támogatott [1. § (2) bekezdés c) pontja szerint]

2. melléklet a 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelethez

1. A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként és megyénként

1. táblázat: A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Bács-Kiskun megyében

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R
1 Szakképesítés megnevezése (száma) Keret-
szám
NGM FM KLIK EJSZ13 EJSZ20 EJSZ5 EJSZ9 KA8 MF116 MF132 MF151 MF176 MF30 MF58 MF63 MF67
2 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) 92 80 12
3 Állattartó szakmunkás (35-621-01) 28 28
4 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus (54-621-01) 34 34
5 Ápoló (55-723-01) 240 240
6 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 120 120
7 Automatikai technikus (54-523-01) 40 40
8 Autószerelő (54-525-02) 200 200
9 Autótechnikus (55-525-01) 120 120
10 Biogazdálkodó (35-621-02) 56 56
11 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 130 80 34 16
12 Cipőkészítő (34-542-02) 40 40
13 CNC gépkezelő (35-521-01) 160 120 24 16
14 Cukrász (34-811-01) 216 200 16
15 Csecsemő- és gyermekápoló (55-723-02) 80 80
16 Dekoratőr (54-211-01) 52 40 12
17 Diétás szakács (35-811-03) 40 40
18 Dísznövénykertész (34-622-01) 84 84
19 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 92 80 12
20 Eladó (34-341-01) 280 240 20 20
21 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 40
22 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) 96 80 16
23 Elektronikai technikus (54-523-02) 92 80 12
24 Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02) 28 28
25 Élelmiszeripari technikus (54-541-02) 34 34
26 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 92 80 12
27 Fodrász (55-815-01) 92 80 12
28 Gazda (34-621-01) 166 166
29 Gazdasági informatikus (54-481-02) 114 80 34
30 Gépgyártástechnológiai technikus (54-521-03) 292 200 76 16
31 Gépjármű mechatronikus (34-525-02) 80 80
32 Grafikus (54-211-04) 80 80
33 Gyakorló ápoló (52-723-01) 240 200 24 16
34 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 80 80
35 Gyakorló fodrász (52-815-01) 120 120
36 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 40 40
37 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (52-725-03) 40 40
38 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 80 80
39 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 94 80 14
40 Gyógy- és fűszernövénytermesztő (35-622-01) 84 84
41 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 92 80 12
42 Idegenvezető (54-812-01) 98 80 18
43 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 132 80 32 20
44 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 144 120 24
45 Irodai asszisztens (54-346-01) 294 240 18 16 20
46 IT mentor (54-482-01) 120 120
47 Járműfényező (34-525-03) 40 40
48 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó (34-525-04) 40 40
49 Karosszérialakatos (34-525-06) 120 120
50 Kárpitos (34-542-05) 40 40
51 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens
(55-725-10)
40 40
52 Kereskedő (54-341-01) 308 280 12 16
53 Kertész (34-622-02) 84 84
54 Kiadványszerkesztő (54-213-02) 40 40
55 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 129 80 24 25
56 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05) 98 40 58
57 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06) 40 40
58 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 139 80 25 34
59 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 170 120 34 16
60 Lovász (34-621-02) 28 28
61 Magasépítő technikus (54-582-03) 40 40
62 Mechatronikai technikus (54-523-04) 96 80 16
63 Mechatronikus-karbantartó (34-523-01) 40 40
64 Mentőápoló (55-723-11) 92 80 12
65 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 56 33 23
66 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 206 40 166
67 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 68 68
68 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) 56 56
69 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 68 40 28
70 Motorkerékpár-szerelő (34-525-07) 92 80 12
71 Műszaki informatikus (54-481-05) 80 80
72 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 40 40
73 Nyomdaipari gépmester (54-213-04) 40 40
74 Ortopédiai műszerész (54-726-02) 40 40
75 Parképítő és fenntartó technikus (54-581-02) 68 68
76 Pék (34-541-05) 113 80 33
77 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54-343-01) 80 80
78 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 174 120 24 30
79 Pincér (34-811-03) 268 240 12 16
80 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) 40 40
81 Ruhaipari technikus (54-542-02) 40 40
82 Sportedző (a sportág megjelölésével) (54-813-02) 176 120 26 18 12
83 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus (55-541-06) 34 34
84 Szakács (34-811-04) 292 280 12
85 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 80 80
86 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 92 80 12
87 Szárazépítő (34-582-10) 80 80
88 Szociális asszisztens (54-762-02) 144 120 12 12
89 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 104 80 24
90 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 120 120
91 Táncos (szakmairány megjelölésével) (54-212-09) 69 40 29
92 Települési környezetvédelmi szaktechnikus (55-850-04) 40 40
93 Természetvédelmi szaktechnikus (55-850-05) 40 40
94 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 92 80 12
95 Ügyviteli titkár (54-346-02) 138 120 18
96 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 244 160 20 26 12 26
97 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 132 120 12
98 Vendéglátó eladó (34-811-05) 120 120
99 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 40 40
100 Virágdekoratőr (35-215-02) 28 28
101 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 94 66 28
102 Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő (34-582-12) 40 40
103 Vízgazdálkodó szaktechnikus (55-850-06) 96 80 16
104 Vízügyi technikus (54-853-01) 105 80 25
105 Zöldség- és gyümölcstermesztő (35-622-02) 28 28

2. táblázat: *  A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Baranya megyében

A B C D E F G H I J K L
1 Szakképesítés megnevezése (száma) Keretszám NGM FM KLIK EJSZ2 FI8 MF131 MF15 MF229 MF33 MF36
2 Ápoló (55-723-01) 140 120 20
3 Aranyműves (55-211-01) 40 40
4 Asztalos (34-543-02) 240 240
5 Audio- és vizuáltechnikai műszerész (35-522-01) 40 40
6 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 80 80
7 Automatikai technikus (54-523-01) 40 40
8 Autószerelő (54-525-02) 80 80
9 Autótechnikus (55-525-01) 40 40
10 Bányaipari technikus (54-544-01) 40 40
11 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus (55-541-01) 34 34
12 Bőrdíszműves (34-542-01) 80 80
13 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 40 40
14 Cukrász (34-811-01) 200 200
15 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 194 160 34
16 Díszítő festő (55-211-03) 40 40
17 Dísznövénykertész (34-622-01) 28 28
18 Drog- és toxikológiai technikus (55-524-01) 40 40
19 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 140 120 20
20 Eladó (34-341-01) 280 280
21 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 40
22 Elektronikai technikus (54-523-02) 80 80
23 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) 40 40
24 Faipari technikus (54-543-01) 80 80
25 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító (34-542-03) 80 80
26 Férfiszabó (34-542-04) 40 40
27 Festő (54-211-03) 98 40 58
28 Festő, mázoló, tapétázó (34-582-04) 80 80
29 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 40
30 Fodrász (55-815-01) 40 40
31 Fogászati asszisztens (54-720-02) 95 80 15
32 Fogtechnikus (55-724-01) 90 80 10
33 Fogtechnikus gyakornok (54-724-01) 40 40
34 Fotográfus és fotótermék-kereskedő (54-810-01) 40 40
35 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) 80 80
36 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) 80 80
37 Gazda (34-621-01) 100 100
38 Gazdasági informatikus (54-481-02) 120 120
39 Gerontológiai gondozó (55-762-02) 40 40
40 Grafikus (54-211-04) 138 80 58
41 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-03) 69 40 29
42 Gyakorló ápoló (52-723-01) 230 200 30
43 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 95 80 15
44 Gyakorló fodrász (52-815-01) 80 80
45 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 95 80 15
46 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 95 80 15
47 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (52-725-03) 95 80 15
48 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 80 80
49 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 95 80 15
50 Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04) 40 40
51 Gyártósori gépbeállító (34-521-05) 40 40
52 Gyógy- és fűszernövénytermesztő (35-622-01) 28 28
53 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 97 80 17
54 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) 120 120
55 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus (55-524-02) 40 40
56 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) 90 80 10
57 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
58 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) 40 40
59 Idegenvezető (54-812-01) 90 80 10
60 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 120 120
61 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 160 160
62 Irodai asszisztens (54-346-01) 92 80 12
63 IT mentor (54-482-01) 120 120
64 Járműfényező (34-525-03) 80 80
65 Karosszérialakatos (34-525-06) 120 120
66 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens
(55-725-10)
40 40
67 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével) (34-211-02) 80 80
68 Kerámiaműves (54-211-05) 98 40 58
69 Kereskedő (54-341-01) 220 200 20
70 Kertész (34-622-02) 74 74
71 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 170 160 10
72 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05) 98 40 58
73 Klinikai laboratóriumi asszisztens (55-725-12) 40 40
74 Kozmetikus (55-815-02) 80 80
75 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06) 80 80
76 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 40 40
77 Közlekedésautomatikai műszerész (54-523-03) 80 80
78 Létesítményi energetikus (55-582-01) 40 40
79 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 190 160 20 10
80 Magasépítő technikus (54-582-03) 160 160
81 Mechatronikus-karbantartó (34-523-01) 40 40
82 Mélyépítő technikus (54-582-04) 80 80
83 Mentálhigiénés asszisztens (55-762-03) 80 80
84 Mentőápoló (55-723-11) 97 80 17
85 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 33 33
86 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 90 90
87 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 34 34
88 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) 28 28
89 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 34 34
90 Műemlékfenntartó technikus (55-582-02) 80 80
91 Műemléki helyreállító (35-582-05) 80 80
92 Műszaki informatikus (54-481-05) 40 40
93 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 80 80
94 Orvosi elektronikai technikus (55-523-04) 40 40
95 Ötvös, fémműves (54-211-06) 98 40 58
96 Parképítő és fenntartó technikus (54-581-02) 34 34
97 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54-140-02) 177 160 17
98 Pék (34-541-05) 120 120
99 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 120 120
100 Pincér (34-811-03) 320 320
101 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) 40 40
102 Rehabilitációs nevelő, segítő (54-762-01) 40 40
103 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló (35-582-06) 40 40
104 Sommelier (35-811-01) 28 28
105 Szakács (34-811-04) 292 280 12
106 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 80 80
107 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 92 80 12
108 Szárazépítő (34-582-10) 40 40
109 Szenvedélybeteg gondozó (55-762-05) 40 40
110 Szerszámkészítő (34-521-10) 40 40
111 Szobrász (54-211-07) 98 40 58
112 Szociális asszisztens (54-762-02) 191 160 17 14
113 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 172 160 12
114 Szociális szakgondozó (54-762-03) 80 80
115 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55-762-06) 154 120 34
116 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 135 120 15
117 Szőlész-borász (34-541-06) 28 28
118 Táncos (szakmairány megjelölésével) (54-212-09) 98 40 58
119 Természetvédelmi szaktechnikus (55-850-05) 40 40
120 Tetőfedő (35-582-07) 40 40
121 Textilműves (54-211-08) 98 40 58
122 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 230 200 20 10
123 Útépítő (34-582-11) 40 40
124 Ügyviteli titkár (54-346-02) 120 120
125 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 180 160 20
126 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54-344-03) 144 120 24
127 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 200 200
128 Vendéglátó eladó (34-811-05) 200 200
129 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 40 40
130 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 28 28
131 Víz- és csatornaműkezelő (34-853-01) 40 40
132 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő (34-582-12) 80 80
133 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő (35-582-08) 40 40
134 Zöldség- és gyümölcstermesztő (35-622-02) 28 28

3. táblázat * : A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Békés megyében

A B C D E F G H I J K L M N O
1 Szakképesítés megnevezése (száma) Keretszám NGM FM KLIK EJSZ15 EJSZ25 EJSZ26 EJSZ35 EJSZ50 MF116 MF23 MF53 MF66 MF235
2 Állattartó szakmunkás (35-621-01) 66 66
3 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus (54-621-01) 40 40
4 Artista (54-212-01) 20 20
5 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 40 40
6 Automatikai technikus (54-523-01) 40 40
7 Autószerelő (54-525-02) 80 80
8 Autótechnikus (55-525-01) 80 80
9 Belovagló (35-813-01) 66 66
10 Biogazdálkodó (35-621-02) 28 28
11 Bőrdíszműves (34-542-01) 40 40
12 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 132 120 12
13 Cipőkészítő (34-542-02) 40 40
14 Cukrász (34-811-01) 159 120 24 15
15 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 144 120 24
16 Dekoratőr (54-211-01) 48 40 8
17 Díszítő festő (55-211-03) 40 40
18 Dísznövénykertész (34-622-01) 28 28
19 Divat- és stílustervező (54-211-02) 60 40 8 12
20 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője (54-525-04) 40 40
21 Édesipari termékgyártó (34-541-01) 68 40 28
22 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 144 120 24
23 Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-02) 40 40
24 Eladó (34-341-01) 308 240 34 24 10
25 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 40
26 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) 80 80
27 Elektronikai műszerész (34-522-03) 40 40
28 Elektronikai technikus (54-523-02) 80 80
29 Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02) 80 40 40
30 Épületgépész technikus (54-582-01) 80 80
31 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) 80 80
32 Faipari technikus (54-543-01) 96 80 16
33 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító (34-542-03) 40 40
34 Férfiszabó (34-542-04) 40 40
35 Festő (54-211-03) 48 40 8
36 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 40
37 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 97 80 17
38 Fluidumkitermelő technikus (54-544-02) 80 80
39 Fodrász (55-815-01) 80 80
40 Fogászati asszisztens (54-720-02) 80 80
41 Foglalkozás-szervező (55-762-01) 80 80
42 Fogtechnikus (55-724-01) 40 40
43 Fogtechnikus gyakornok (54-724-01) 80 80
44 Formacikk-gyártó (34-543-03) 40 40
45 Fotográfus és fotótermék-kereskedő (54-810-01) 80 80
46 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus (54-581-01) 80 80
47 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) 40 40
48 Gazda (34-621-01) 100 100
49 Gazdasági informatikus (54-481-02) 154 120 17 17
50 Gépgyártástechnológiai technikus (54-521-03) 96 80 16
51 Gépjármű mechatronikus (34-525-02) 40 40
52 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus (34-841-01) 40 40
53 Gépjárműépítő, szerelő (34-525-01) 40 40
54 Gerontológiai gondozó (55-762-02) 97 80 17
55 Grafikus (54-211-04) 96 80 16
56 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-03) 58 40 18
57 Gyakorló ápoló (52-723-01) 184 160 24
58 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 104 80 24
59 Gyakorló fodrász (52-815-01) 80 80
60 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 114 80 17 17
61 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 40 40
62 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 80 80
63 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 80 80
64 Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04) 40 40
65 Gyermekotthoni asszisztens (54-761-01) 40 40
66 Gyógy- és fűszernövénytermesztő (35-622-01) 14 14
67 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 97 80 17
68 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) 163 120 17 16 10
69 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus (55-524-02) 40 40
70 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) 97 80 17
71 Halász, haltenyésztő (34-624-01) 28 28
72 Hídépítő és -fenntartó technikus (54-582-02) 40 40
73 Húsipari termékgyártó (34-541-03) 73 40 33
74 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
75 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő (35-582-03) 40 40
76 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54-481-03) 80 80
77 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 263 200 12 35 16
78 Irodai asszisztens (54-346-01) 273 240 17 16
79 IT mentor (54-482-01) 40 40
80 Járműfényező (34-525-03) 80 80
81 Járműipari fémalkatrész-gyártó (34-521-07) 40 40
82 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó (34-525-04) 40 40
83 Járműkarosszéria készítő, szerelő (34-525-05) 40 40
84 Kályhás (34-582-06) 90 80 10
85 Karosszérialakatos (34-525-06) 80 80
86 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (55-725-10) 40 40
87 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével) (34-211-02) 40 40
88 Kerámiaműves (54-211-05) 40 40
89 Kereskedő (54-341-01) 204 160 34 10
90 Kertész (34-622-02) 56 33 23
91 Kiadványszerkesztő (54-213-02) 90 80 10
92 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54-761-02) 102 80 17 5
93 Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével) (54-212-05) 98 40 58
94 Korrektor (55-213-03) 40 40
95 Kozmetikus (55-815-02) 80 80
96 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (34-582-07) 40 40
97 Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (34-543-06) 40 40
98 Környezetvédelmi technikus (54-850-01) 80 40 40
99 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus (55-850-02) 40 40
100 Laboratóriumi technikus (54-524-01) 40 40
101 Lakberendező (55-211-06) 40 40
102 Létesítményi energetikus (55-582-01) 80 80
103 Logisztikai ügyintéző (54-345-01) 194 160 34
104 Lovastúra-vezető (54-812-02) 80 40 40
105 Lovász (34-621-02) 66 66
106 Magasépítő technikus (54-582-03) 120 120
107 Mechatronikai technikus (54-523-04) 80 80
108 Mechatronikus-karbantartó (34-523-01) 40 40
109 Mélyépítő technikus (54-582-04) 80 80
110 Mentőápoló (55-723-11) 90 80 10
111 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó (34-811-02) 138 40 66 32
112 Mezőgazdasági gépész (34-521-08) 116 100 16
113 Mezőgazdasági gépésztechnikus (54-521-05) 51 34 17
114 Mezőgazdasági gépjavító (35-521-02) 58 42 16
115 Mezőgazdasági technikus (54-621-02) 97 80 17
116 Motorkerékpár-szerelő (34-525-07) 40 40
117 Műanyagfeldolgozó (34-521-09) 40 40
118 Műanyagfeldolgozó technikus (54-521-06) 40 40
119 Műbútorasztalos (35-543-01) 40 40
120 Műemléki helyreállító (35-582-05) 40 40
121 Műszaki informatikus (54-481-05) 40 40
122 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) (34-215-01) 92 80 12
123 Népzenész (szakmairány megjelölésével) (54-212-06) 98 40 58
124 Növényvédelmi szaktechnikus (55-621-02) 34 34
125 Nyomdaipari gépmester (54-213-04) 80 80
126 Patkolókovács (35-521-03) 28 28
127 Pék (34-541-05) 169 120 33 16
128 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54-343-01) 80 80
129 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54-344-01) 194 160 34
130 Pincér (34-811-03) 338 280 24 24 10
131 Postai üzleti ügyintéző (54-841-09) 40 40
132 Pszichiátriai gondozó (55-762-04) 40 40
133 Rehabilitációs nevelő, segítő (54-762-01) 40 40
134 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló (35-582-06) 40 40
135 Ruhaipari technikus (54-542-02) 40 40
136 Sportedző (a sportág megjelölésével) (54-813-02) 97 80 17
137 Szakács (34-811-04) 274 240 34
138 Szállítmányozási ügyintéző (54-841-04) 97 80 17
139 Számítógép-szerelő, karbantartó (34-523-02) 136 120 16
140 Szárazépítő (34-582-10) 40 40
141 Színész II. (55-212-01) 58 40 18
142 Színháztechnikus, szcenikus (54-521-07) 98 80 18
143 Szociális asszisztens (54-762-02) 102 80 22
144 Szociális gondozó és ápoló (34-762-01) 231 160 12 35 24
145 Szociális szakgondozó (54-762-03) 102 80 22
146 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55-762-06) 97 80 17
147 Szoftverfejlesztő (54-213-05) 90 80 10
148 Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével) (54-212-08) 97 80 17
149 Szövettani asszisztens (55-725-16) 40 40
150 Táncos (szakmairány megjelölésével) (54-212-09) 176 80 58 20 18
151 Tetőfedő (35-582-07) 40 40
152 Textilműves (54-211-08) 48 40 8
153 Turisztikai szervező, értékesítő (54-812-03) 144 120 24
154 Útépítő és -fenntartó technikus (54-582-05) 80 80
155 Ügyviteli titkár (54-346-02) 177 160 17
156 Vállalkozási és bérügyintéző (54-344-02) 97 80 17
157 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54-344-03) 137 120 17
158 Vasútépítő és -fenntartó technikus (54-582-06) 40 40
159 Vasúti villamos jármű szerelője (54-525-07) 80 80
160 Vegyipari technikus (54-524-02) 40 40
161 Vendéglátásszervező-vendéglős (54-811-01) 232 200 16 16
162 Vendéglátó eladó (34-811-05) 221 160 35 16 10
163 Vendéglátó-üzletvezető (35-811-02) 94 80 14
164 Virágkötő és virágkereskedő (34-215-04) 14 14
165 Vízépítő technikus (55-582-03) 40 40
166 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő (35-582-08) 40 40
167 Vízügyi technikus (54-853-01) 80 80

4. táblázat: *  A korlátozottan támogatott szakképesítések keretszámai fenntartónként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z AA AB AC AD AE AF AG AH
1 Szakképesítés megnevezése (száma) Keret-
szám
NGM FM KLIK EJSZ13 EJSZ15 EJSZ16 EJSZ18 EJSZ21 EJSZ22 EJSZ29 EJSZ35 EJSZ36 EJSZ40 EJSZ47 EJSZ5 EJSZ52 EJSZ6 MF116 MF133 MF156 MF159 MF180 MF201 MF214 MF229 MF234 MF26 MF31 MF58 MF76 MF90 MF95
2 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus (55-621-01) 34 34
3 Államháztartási ügyintéző (54-344-04) 97 80 17
4 Állattartó szakmunkás (35-621-01) 66 66
5 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
(54-621-01)
34 34
6 Aranyműves (55-211-01) 40 40
7 Autóelektronikai műszerész (54-525-01) 92 80 12
8 Autógyártó (34-521-01) 40 40
9 Automatikai technikus (54-523-01) 80 80
10 Autószerelő (54-525-02) 148 120 14 14
11 Autótechnikus (55-525-01) 40 40
12 Bádogos (34-582-02) 104 80 12 12
13 Bányaipari technikus (54-544-01) 40 40
14 Biogazdálkodó (35-621-02) 28 28
15 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus (55-541-01) 34 34
16 Bőrdíszműves (34-542-01) 40 40
17 Bronzműves és szoboröntő (55-211-02) 40 40
18 CAD-CAM informatikus (54-481-01) 92 80 12
19 Cipőkészítő (34-542-02) 40 40
20 Cukrász (34-811-01) 188 120 28 28 12
21 Csecsemő és gyermekápoló (55-723-02) 40 40
22 Dekoratőr (54-211-01) 92 80 12
23 Diétás szakács (35-811-03) 90 80 10
24 Díszítő festő (55-211-03) 40 40
25 Dísznövénykertész (34-622-01) 33 33
26 Divat- és stílustervező (54-211-02) 40 40
27 Dízelmotoros vasúti jármű szerelője (54-525-04) 40 40
28 Édesipari termékgyártó (34-541-01) 66 66
29 Egészségügyi asszisztens (54-720-01) 158 120 28 10
30 Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével)
(54-212-02)
110 40 58 12
31 Eladó (34-341-01) 520 360 68 42 30 10 10
32 Elektromechanikai műszerész (34-522-01) 40 40
33 Elektromos gép- és készülékszerelő (34-522-02) 40 40
34 Elektronikai műszerész (34-522-03) 40 40
35 Élelmiszeripari szakmunkás (34-541-02) 28 28
36 Élelmiszeripari technikus (54-541-02) 68 68
37 Erdészeti szakmunkás (34-623-01) 16 16
38 Erősáramú elektrotechnikus (54-522-01) 80 80
39 Faipari technikus (54-543-01) 92 80 12
40 Férfiszabó (34-542-04) 40 40
41 Festő (54-211-03) 80 80
42 Finommechanikai műszerész (34-521-02) 40 40
43 Fitness-wellness instruktor (54-813-01) 144 120 12 12
44 Fluidumkitermelő technikus (54-544-02) 40 40
45 Fodrász (55-815-01) 142 120 10 12
46 Fogászati asszisztens (54-720-02) 40 40
47 Fogtechnikus (55-724-01) 92 80 12
48 Fogtechnikus gyakornok (54-724-01) 92 80 12
49 Fotográfus és fotótermék-kereskedő (54-810-01) 40 40
50 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
(54-581-01)
40 40
51 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (35-582-01) 40 40
52 Gazda (34-621-01) 120 100 20
53 Gazdasági informatikus (54-481-02) 126 80 34 12
54 Gépjármű mechatronikus (34-525-02) 40 40
55 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus (34-841-01) 40 40
56 Grafikus (54-211-04) 104 80 12 12
57 Gyakorló ápoló (52-723-01) 328 240 34 28 10 16
58 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (52-723-02) 144 120 12 12
59 Gyakorló fodrász (52-815-01) 174 120 28 16 10
60 Gyakorló gyógyszertári asszisztens (52-720-03) 92 80 12
61 Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (52-725-02) 40 40
62 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens
(52-725-03)
40 40
63 Gyakorló kozmetikus (52-815-02) 136 120 16
64 Gyakorló mentőápoló (52-723-03) 80 80
65 Gyakorló szövettani asszisztens (52-725-04) 40 40
66 Gyermekotthoni asszisztens (54-761-01) 92 80 12
67 Gyógy- és sportmasszőr (54-726-01) 158 120 28 10
68 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54-140-01) 175 120 25 30
69 Gyógyszertári asszisztens (55-720-03) 40 40
70 Hídépítő és -fenntartó technikus (54-582-02) 40 40
71 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus (55-850-01) 92 80 12
72 Húsipari termékgyártó (34-541-03) 73 40 33
73 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (34-582-05) 40 40
74 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő
(35-582-03)
40 40
75 Idegenvezető (54-812-01) 137 120 17
76 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
(54-481-03)
138 120 18
77 Informatikai rendszergazda (54-481-04) 377 280 12 24 14 30 17
78 Irodai asszisztens (54-346-01) 244 200 17 15 12
79 IT mentor (54-482-01) 80 80
80 Járműfényező (34-525-03) 40 40
81 Járműipari fémalkatrész-gyártó (34-521-07) 40 40
82 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó
(34-525-04)
40 40
83 Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével)
(54-212-04)
98 40 58
84 Jelmeztervező (55-211-05) 40 40
85 Karosszérialakatos (34-525-06) 92 80 12
86 Kárpitos (34-542-05) 95 80 15
87 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens (55-725-10) 40 40
88 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével) (34-211-02) 40 40