Hatály: közlönyállapot (2016.V.25.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

14/2016. (V. 25.) MvM rendelet

a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: azon büntetlen előéletű természetes személy, akit az e rendeletben meghatározottak alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetesen regisztrált és az előzetes regisztráció alapján a a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) megjelölt szerv névjegyzékbe vett, rendelkezik az e rendelet szerinti felsőfokú végzettséggel, felelősségbiztosítással és közbeszerzési gyakorlattal, továbbá aki a közbeszerzési eljárásban részt vevők oktatására vonatkozó feltételrendszer kialakítására, valamint a közbeszerzési tárgyú képzések irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó Korm. rendeletben meghatározottak szerinti kötelező képzésen (a továbbiakban: közbeszerzési szakmai képzés) igazoltan részt vett és eredményes vizsgát tett;

2. kérelmező: azon természetes személy, aki az e rendelet szerint felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként történő előzetes regisztrációját és az előzetes regisztráció alapján a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékbe történő felvételét kezdeményezi;

3. közbeszerzési tevékenység: mindazon tevékenységek összessége, amely közbeszerzési eljárások előkészítésével, lefolytatásával, közbeszerzési szerződések teljesítésével és módosításával, valamint a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokban az eljárás résztvevőit terhelő egyéb kötelezettségek végrehajtásával, illetve őket illető jogosultságok gyakorlásával kapcsolatosan az ajánlatkérő oldalán felmerül, továbbá a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztériumban végzett, a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előkészítésére irányuló közbeszerzési-szakmai feladatok ellátása;

4. nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, aki tevékenységét kizárólag egy ajánlatkérő részére, munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszonyban, vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban látja el; a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó külön meghatalmazás nélkül, a munkaviszonya, közszolgálati, közalkalmazotti, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszonya, vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonya alapján képviseli munkáltatóját a közbeszerzési eljárásokban.

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó előzetes regisztrációja

2. § (1) Azon természetes személyek, akik e rendelet hatálybalépését megelőzően az e rendeletben meghatározott közbeszerzési tevékenységet vagy közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, jogszabályban feljogosított szerv részére végzett folyamatba épített közbeszerzési-jogi ellenőrzésben, minőségellenőrzési tevékenységben, utóellenőrzésben, vagy utólagos ellenőrzésben érdemi tevékenységet végeztek, az 1. melléklet szerinti dokumentum kitöltésével nyújthatják be az előzetes regisztráció iránti kérelmüket a közbeszerzésekért felelős miniszternek.

(2) A kérelmező az előzetes regisztráció iránti kérelméhez a következőket csatolja:

a) felsőfokú végzettségét igazoló diploma vagy oklevél másolatát,

b) közbeszerzési gyakorlat igazolására vonatkozó 3. § és 4. § szerinti dokumentumokat,

c) felelősségbiztosítási kötvény másolatát [kivéve az 5. § (3) bekezdés szerinti esetben],

d) erkölcsi bizonyítványt, vagy annak másolatát,

e) büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatát, mely szerint vele szemben a Kbt. 187. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró okok nem állnak fenn,

f) igazolást, amely bizonyítja, hogy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók kötelező közbeszerzési szakmai képzésére vonatkozó követelményeket teljesítette, és

g) az előzetes regisztráció díjának befizetését igazoló készpénz-átutalási megbízás vagy átutalási megbízás másolatát.

(3) A közbeszerzésekért felelős miniszter az előzetes regisztráció iránti kérelemhez csatolt okiratok megvizsgálása után a kérelem beérkezésétől számított húsz napon belül a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szerint döntést hoz az okiratok megfelelőségéről. A hiányosan benyújtott okiratok pótlására a közbeszerzésekért felelős miniszter egy alkalommal, nyolc napos határidőt biztosít a kérelmező számára. A hiánypótlás időtartama az ügyintézési határidőbe nem számít be. A hiánypótlási határidő eredménytelen eltelte esetén a közbeszerzésekért felelős miniszter az előzetes regisztráció iránti kérelmet elutasítja.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt okiratok teljeskörűsége és megfelelősége esetén a közbeszerzésekért felelős miniszter továbbítja az előzetes regisztráció iránti kérelem tárgyában hozott, (3) bekezdés szerinti döntését a Kbt.-ben megjelölt szervnek, amely a kérelmezőt felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként a Kbt. 187. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja alapján névjegyzékbe veszi. Az előzetes regisztráció tárgyában hozott döntés megfelelőségéért a közbeszerzésekért felelős miniszter, az előzetes regisztrációról szóló döntésben szereplő adatoknak a névjegyzékben történő feltüntetéséért a Kbt.-ben megjelölt szerv felel.

(5) Az (1)-(4) bekezdés alapján előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tevékenységüket az előzetes regisztrációtól számított két évig gyakorolhatják.

(6) Az előzetes regisztrációt kizárólag olyan természetes személy kezdeményezheti, aki felsőfokú - főiskolai vagy egyetemi - végzettséggel és e rendeletben meghatározott, igazolt gyakorlattal rendelkezik, valamint a közbeszerzési szakmai képzést igazoltan teljesítette.

(7) Ha a kérelmező előzetes regisztrációját nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként kéri, erről a kérelemben külön nyilatkoznia kell, egyúttal meg kell jelölnie munkáltatóját, valamint kérelméhez csatolnia kell a munkaviszonya vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonya fennállására vonatkozó munkáltatói igazolást.

3. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képező közbeszerzési gyakorlat igazolása

3. § (1) A kérelmező közbeszerzési gyakorlatát a munkáltatói jogokat gyakorló személy vagy az általa kijelölt személy által kiadott és aláírt igazolással, megbízási jogviszonyban ellátott tevékenység esetén a megbízó által kiállított és aláírt referencia nyilatkozattal igazolhatja. Az igazolásnak ki kell térnie arra is, hogy a kérelmező az igazolás kiállítója - vagy az általa képviselt szervezet - által indított, lebonyolított, vagy ellenőrzött közbeszerzési eljárásban érdemben részt vett, azt érdemben felügyelte, vagy annak érdemi ellenőrzését, minőségellenőrzését, utóellenőrzését vagy utólagos ellenőrzését (a továbbiakban: ellenőrzési tevékenység) végezte. Ha a kérelmező a tevékenységét olyan személy vagy szervezet részére munkaviszony, munkavégzésre vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony vagy megbízási jogviszony keretében végezte, aki a közbeszerzési eljárások lebonyolítását vagy az ellenőrzési tevékenységet megbízási vagy egyéb jogviszony keretében jogosult ajánlatkérő vagy ellenőrzésre feljogosított szerv részére végezni, az igazolást ezen szervezet is kiállíthatja, feltéve, hogy ehhez csatol az ajánlatkérőtől vagy az ellenőrzésre feljogosított szervtől származó nyilatkozatot, amelyből megállapítható, hogy a kérelmező számára az adott eljárás tekintetében igazolt tevékenységre az adott szervezet az ajánlatkérőtől vagy ellenőrzésre feljogosított szervtől megbízást, illetve megrendelést kapott. A nyilatkozatot a megbízó szervezet a kérelmező kérésére öt munkanapon belül köteles kiállítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott, közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolás kiállítója büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy jogosult az igazolás kiadására és az igazolás tartalma a valóságnak megfelel.

(3) A kérelmező közbeszerzési gyakorlatát a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: régi Kbt.) 6. § (1) bekezdése, továbbá a Kbt. 5-7. §-a szerinti ajánlatkérőnél vagy ezek megbízásából a kérelem benyújtását megelőző három évben összesen legalább huszonöt közbeszerzési eljárásban folytatott közbeszerzési tevékenység bemutatásával igazolhatja, melyből legalább tizenöt közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vonatkozik.

(4) A kérelmező közbeszerzési tevékenységre vonatkozó gyakorlatát igazolhatja munkajogviszony, közszolgálati, közalkalmazotti, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszony, egyéb foglalkoztatási jogviszonyban vagy megbízási jogviszony alapján közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, jogszabályban feljogosított szerv részére végzett folyamatba épített közbeszerzési-jogi ellenőrzésben, minőségellenőrzési tevékenységben, utóellenőrzésben, vagy utólagos ellenőrzésben történő érdemi részvétel is.

(5) E § alkalmazásában közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolításaként nem vehető figyelembe a régi Kbt. szerinti keretmegállapodásos eljárás régi Kbt. 110. § (3) és (4) bekezdése szerinti második részére vonatkozó eljárási cselekmények, így a verseny újranyitásával, közvetlen megrendeléssel, valamint a konzultációval történő szerződéskötés, továbbá az egyedi közbeszerzési szerződés megkötésére irányuló, Kbt. 105. § (1) és (2) bekezdése szerinti eljárási cselekmények.

(6) Az e § szerinti esetben a közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz az előzetes regisztráció feltételeinek. A közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell az alábbi információkat:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az eljárást megindító hirdetmény megjelenésének napja, hirdetmény közzététele nélküli eljárásban az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldésének napja,

ae) a hirdetménnyel induló eljárások esetében az eljárást megindító hirdetmény azonosító száma;

af) az eljárás eredményéről szóló tájékoztató megjelenésének napja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenység pontos megjelölése,

c) azt, hogy sor került-e az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatban olyan jogorvoslati eljárásra, amelyben jogerősen jogsértést állapítottak meg,

d) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(7) Nem vehető figyelembe közbeszerzési gyakorlatként az olyan közbeszerzési eljárással kapcsolatban kifejtett tevékenység, amellyel összefüggésben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek és jogerősen jogsértés került megállapításra.

(8) A (7) bekezdés szerinti szabályt nem kell alkalmazni, ha a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy nem az ő tevékenysége vezetett a jogsértéshez.

(9) Az ellenőrzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az információkat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz az előzetes regisztráció feltételeinek, így:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az ellenőrzési ügy iktatószáma/ügyszáma,

ae) az ellenőrzés befejezésének időpontja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenységnek és az ellenőrzés típusának pontos megjelölését,

c) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(10) A közbeszerzésekért felelős miniszter az e § szerinti igazolásban feltüntetett, a közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó adatokat ellenőrzi, az ellenőrzési tevékenység körében megadott adatok ellenőrzése céljából az ellenőrzésre feljogosított szervtől információt kérhet. Ha az igazoláson szereplő közbeszerzési eljárás a Közbeszerzési Adatbázisban nem szerepel, az adott közbeszerzési eljárás a kérelmező gyakorlatának igazolásaként nem fogadható el.

4. § (1) A kérelmezőnek nem szükséges a 3. § (3) bekezdésében meghatározott közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítását igazolnia, ha a kérelem benyújtását megelőző három éven belül legalább ötven közbeszerzési eljárás tekintetében az 1. § 3. pontja szerinti közbeszerzési tevékenységre, vagy ellenőrzési tevékenységre vonatkozó referenciával rendelkezik.

(2) A közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítása körében egy adott közbeszerzési eljárás előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatban kifejtett, 1. § 3. pontja szerinti különböző tevékenységek a közbeszerzési gyakorlattal szemben támasztott követelmények teljesítése szempontjából a kérelmező előzetes regisztrációja során csak egyszer vehetők figyelembe. Az ellenőrzési tevékenység körében egy adott közbeszerzési eljárás több szakaszával kapcsolatban megvalósult, vagy több típusú ellenőrzés (minőség-ellenőrzés, szabályossági ellenőrzés, utóellenőrzés, utólagos ellenőrzés) a közbeszerzési gyakorlattal szemben támasztott követelmények teljesítése szempontjából külön-külön is figyelembe vehető. Egy közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati eljárással összefüggő képviseleti tevékenység jogorvoslati szakaszonként külön-külön figyelembe vehető azzal, hogy ugyanazon közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati tevékenység egy kérelmező szempontjából csak egyszer vehető figyelembe.

(3) E § szerinti esetben a közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz az előzetes regisztráció feltételeinek. Így a közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell az alábbi információkat:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az eljárást megindító hirdetmény megjelenésének napja, hirdetmény közzététele nélküli eljárásban az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldésének napja,

ae) a hirdetménnyel induló eljárások esetében az eljárást megindító hirdetmény azonosító száma,

af) az eljárás eredményéről szóló tájékoztató megjelenésének napja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenység pontos megjelölése,

c) azt, hogy sor került-e az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatban olyan jogorvoslati eljárásra, amelyben jogerősen jogsértést állapítottak meg,

d) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(4) Nem vehető figyelembe közbeszerzési gyakorlatként az olyan közbeszerzési eljárással kapcsolatban kifejtett tevékenység, amellyel összefüggésben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek és jogerősen jogsértés került megállapításra.

(5) A (4) bekezdésben foglalt szabályt nem kell alkalmazni, ha a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy nem az ő tevékenysége vezetett a jogsértéshez.

(6) Az ellenőrzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz az előzetes regisztráció feltételeinek, így:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az ellenőrzési ügy iktatószáma/ügyszáma,

ae) az ellenőrzés befejezésének időpontja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenységnek és az ellenőrzés típusának pontos megjelölését,

c) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(7) A közbeszerzésekért felelős miniszter az e § szerinti igazolásban feltüntetett, közbeszerzési tevékenység igazolására vonatkozó adatokat ellenőrzi, az ellenőrzési tevékenység körében megadott adatok ellenőrzése céljából pedig az ellenőrzésre feljogosított szervtől információt kérhet. Ha az igazoláson szereplő közbeszerzési eljárás a Közbeszerzési Adatbázisban nem szerepel, az adott közbeszerzési eljárás a kérelmező gyakorlatának igazolásaként nem fogadható el.

(8) Ha a kérelmező közbeszerzési tevékenységét a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztériumban végzett, a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előkészítésére irányuló közbeszerzési-szakmai feladatok ellátásával kívánja igazolni, az igazolásnak azt kell tartalmaznia, hogy a kérelmező a hivatkozott közbeszerzési tevékenységet legalább két évig folyamatosan végezte, illetve végzi, valamint tartalmaznia kell, hogy ennek körében

a) a kérelmező milyen típusú tevékenységet végzett, és

b) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására.

4. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képező felelősségbiztosítás

5. § (1) Az előzetes regisztráció feltétele, hogy a kérelmező természetes személy, vagy a munkáltatója rendelkezzen olyan felelősségbiztosítási szerződéssel, amely legalább évi ötven millió forint, és káreseményenként legalább huszonöt millió forint összeghatárig fedezetet biztosít a kérelmező felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenysége körében okozott károkra. A felelősségbiztosításon a kérelmező természetes személynek név szerint, biztosítottként kell szerepelnie.

(2) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó köteles a közbeszerzésekért felelős miniszternek bejelenteni, ha a kötelező felelősségbiztosítására vonatkozó adataiban változás állt be, a változást követően haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül. Ha a változás következtében a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem felel meg az (1) bekezdés szerinti feltételeknek, a közbeszerzésekért felelős miniszter határozatban törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó előzetes regisztrációját, amely határozata alapján a Kbt.-ben kijelölt szerv törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékéből.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókénti előzetes regisztráció esetében a természetes személy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókra vonatkozó felelősségbiztosítás nem feltétele az előzetes regisztrációnak és a névjegyzékbe vételnek.

5. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége

6. § (1) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárások szakszerű lefolytatását segíti elő.

(2) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárás előkészítése és lefolytatása során a közbeszerzési szakértelmet biztosítja, a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadás körébe eső feladatokat személyesen köteles ellátni. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárással kapcsolatos valamennyi feladata vonatkozásában a közbeszerzési szakértelem biztosításáért felel. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás során szorosan együttműködik az eljárás tárgya szerinti, pénzügyi, jogi vagy egyéb szakértelmet biztosító személyekkel, de a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem felel a közbeszerzési eljárás során a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső (így különösen az eljárás tárgya szerinti, pénzügyi, és jogi szakértelem körébe eső) feladatok teljesítésének szakszerűségéért és megfelelőségéért.

(3) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó attól az időponttól válik jogosulttá felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként tevékenység folytatására, amely időponttal a közbeszerzésekért felelős miniszter előzetesen regisztrálta.

(4) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége körében aláírásával és az előzetes regisztráció során kapott lajstromszámát feltüntető pecséttel ellenjegyzi a közbeszerzési eljárás során keletkezett (6) bekezdésben meghatározott dokumentumokat. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az ellenjegyzésével igazolja a közbeszerzési eljárásban történő személyes részvételét, továbbá az eljárás alapjául szolgáló iratok személyes ellenőrzését, és felelősséget vállal az eljárás - közbeszerzési szempontú - szakszerűségéért és a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályoknak való megfelelőségéért.

(5) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó - az eljárást megindító felhívás közzétételét vagy megküldését követő 24 órán belül - a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltett elektronikus adatbázisban köteles feltüntetni azt a közbeszerzési eljárást, amelynek lebonyolításában közreműködik.

(6) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ellenjegyzéssel köteles ellátni:

a) a közbeszerzési eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat,

b) a bontási jegyzőkönyvet, jegyzőkönyveket, és

c) az összegezést, összegezéseket.

(7) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a Kbt. 27. § (3) bekezdése szerinti esetben az eljárást megindító felhívásban nevét és lajstromszámát, a közbeszerzési dokumentumokban pedig nevét, levelezési címét, e-mail címét, valamint lajstromszámát feltünteti.

(8) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység megbízás alapján vagy munkaviszonyban, munkavégzésre vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban végezhető. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységének ellátása során szakmailag nem utasítható, feladatának ellátásáért felelősséggel tartozik.

(9) Ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó gazdasági társaság, ügyvédi iroda vagy bármilyen más egyéni vagy társas vállalkozás (a továbbiakban: vállalkozás) tagjaként vagy alkalmazottjaként tevékenykedik, úgy a megbízási szerződést a vállalkozás köti meg, de a megbízási szerződésben konkrétan meg kell jelölni a megbízás végrehajtásáért személyében felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót (több szaktanácsadó közreműködése esetén valamennyi szaktanácsadót). A megbízási szerződésben feltüntetett szaktanácsadókat ugyanazon vállalkozásnál tagi vagy alkalmazotti jogviszonyban álló más felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó akkor helyettesíthet, ha erre a megbízási szerződés lehetőséget ad.

(10) Ha a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó foglalkoztatási jogviszonya megszűnik, ennek tényét a megszűnéstől számított öt munkanapon belül köteles a közbeszerzésekért felelős miniszter részére bejelenteni, és egyben kérni előzetes regisztrációja törlését vagy módosítását. A közbeszerzésekért felelős miniszter az előzetes regisztrációt akkor módosítja, ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a 11. § (3) bekezdése szerinti igazgatási szolgáltatási díjat megfizeti, és igazolja, hogy a jelen rendelet szerinti felelősségbiztosítással rendelkezik. A módosításról a közbeszerzésekért felelős miniszter értesíti a nyilvántartást vezető szervet.

(11) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért - ha más jogszabály a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jogviszonyát, illetve a foglalkozatási jogviszonya körében okozott kárért való felelősségét eltérően nem szabályozza - a Ptk. szabályai szerint felel.

(12) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége akkor terjedhet ki az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység végzésére is, ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ilyen tevékenység ellátására egyébként jogosult.

6. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók nyilvántartása

7. § A Kbt.-ben kijelölt szerv által vezetett névjegyzék közhiteles hatósági nyilvántartás, az abban foglalt adatok valódiságát az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell.

8. § (1) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tekintetében a közbeszerzésekért felelős miniszter látja el a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerint a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait.

(2) A névjegyzékbe történő bejegyzés hatálya a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó e rendelet szerinti előzetes regisztrációjától számított két évig tart. A névjegyzékbe történő bejegyzés megújítható. A névjegyzékbe történt bejegyzés megújítására a 11. § (2) bekezdésben foglalt eltéréssel az előzetes regisztrációra vonatkozó szabályok az irányadóak.

9. § (1) A névjegyzéket a Kbt.-ben kijelölt szerv kereshető formában közzéteszi honlapján.

(2) A névjegyzék tartalmazza a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó

a) lajstromszámát,

b) nevét,

c) az 1. melléklet szerinti kérelmében feltüntetett elérhetőségeit,

d) az előzetes regisztráció időpontját,

e) az előzetes regisztráció érvényessége lejártának időpontját és

f) a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó esetében ennek tényét és a munkáltatóra vonatkozó adatokat (név, székhely).

10. § A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó köteles a Kbt. 187. § (8) bekezdése szerinti körülményeiben bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül bejelenteni a közbeszerzésekért felelős miniszternek. Ha a változás következtében a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó vonatkozásában valamely, a Kbt. 187. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll, a közbeszerzésekért felelős miniszter határozatban törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó előzetes regisztrációját, amely határozata alapján a Kbt.-ben kijelölt szerv törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékből.

7. Igazgatási szolgáltatási díj

11. § (1) Az előzetes regisztráció igazgatási szolgáltatási díja hetvenötezer forint.

(2) A névjegyzékbe történt bejegyzés megújítása esetén az igazgatási szolgáltatási díj mértéke ötvenezer forint.

(3) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékben szereplő adatainak módosítását háromezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetése után kérelmezheti a közbeszerzésekért felelős miniszternél.

(4) Az (1)-(3) bekezdés szerinti, valamint a 14. § (3) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének elmaradása esetén a kérelem elbírálás nélkül elutasításra kerül. Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól mentesség nem adható.

(5) Az igazgatási szolgáltatási díj a kérelem elutasítása vagy visszavonása esetén nem kerül visszafizetésre.

(6) Az (1)-(3) bekezdés valamint a 14. § (3) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat a kérelem előterjesztésével egyidejűleg a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00294889-30000003 számú saját bevételek célelszámolási számla akkreditált közbeszerzési regisztráció megnevezésű számlára kell megfizetni. A díjak megfizetéséről a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium számlát vagy számlát helyettesítő bizonylatot nem állít ki.

(7) Az igazgatási szolgáltatási díj a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium saját bevétele, amelyet a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók közbeszerzési szakmai képzésére kell fordítani.

8. A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete

12. § (1) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testületét a közbeszerzésekért felelős miniszter hozza létre és gondoskodik a működés feltételeinek a biztosításáról.

(2) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testületének feladata a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók szakmai munkájának figyelemmel kísérése, a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók feladataira, eljárására vonatkozó szabályozás érvényesülésének, valamint gyakorlatának az értékelése és a szükséges javaslatok megtétele a közbeszerzésért felelős miniszter számára.

13. § (1) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete kilenc főből áll, amelynek tagja a közbeszerzésekért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy, a közbeszerzésekért felelős miniszter által kijelölt további négy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, a Közbeszerzési Hatóság elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Közbeszerzési Hatóság elnöke által kijelölt további egy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, valamint a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók közössége vagy önszerveződés alapján létrejött szervezetei által delegált további két személy.

(2) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete tagjai közül megválasztja a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács Kbt. 182. § (2) bekezdés n) pontja szerinti tagjait.

9. Záró rendelkezések

14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba.

(2) A rendelet 1. § 1. és 4. pontjában meghatározott végzettséggel és kritériumokkal rendelkező természetes személy akkor jogosult az e rendelet hatálybalépését követően a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységet gyakorolni, ha az e rendelet szerinti, közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium által szervezett közbeszerzési szakmai képzésre vonatkozó feltételeknek eleget tesz. Ha a képzésre vonatkozó kötelezettségét a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem teljesíti, az előzetes regisztrációja törlésre kerül. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a közbeszerzési szakmai képzés megszervezéséig mentesülnek e kötelezettség teljesítése alól.

(3) Azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról szóló 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet [a továbbiakban: 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] szerinti előzetes regisztrációval rendelkeztek, az e rendelet szerinti előzetes regisztrációjukat e rendeletben foglaltak szerint kérhetik azzal, hogy esetükben az e rendelet szerinti első előzetes regisztráció során a közbeszerzési gyakorlat igazolása nem szükséges, és az előzetes regisztráció iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke negyvenezer forinttal mérséklődik, az előzetes regisztráció minden egyéb feltételét ugyanakkor teljesíteniük kell. Azok a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerinti előzetes regisztrációjukat a regisztráció lejárta miatt ismételten benyújtották, az e rendelet szerinti első előzetes regisztráció során mentesülnek az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól. A 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerint előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerinti előzetes regisztráció során kapott lajstromszámukat megtartják az e rendelet szerinti előzetes regisztráció során. A 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet alapján előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokban továbbra is eljárhatnak felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként, új megbízást azonban csak az e rendelet szerinti előzetes regisztrációjukat követően vállalhatnak.

(4) Az elektronikus adatbázis felállításáig a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a 6. § (5) bekezdés szerinti kötelezettségüknek az eljárásoknak az erre a célra létrehozott, és a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium közleményében megjelölt funkcionális e-mail címre történő megküldésével tehetnek eleget.

15. § Hatályát veszti a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet.

1. melléklet a 14/2016. (V. 25.) MvM rendelethez

Kérelem felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói előzetes regisztrációhoz

Alulírott ................................................................................................................... a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet alapján ezúton kérem a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói előzetes regisztrációmat és a szaktanácsadói névjegyzékbe történő felvételemet az alábbi adatok alapján:

I. Kérelmező személyes adatai

Kérelmező neve:
Születési hely, idő:
Elérhetőségi cím:
Telefon: +36
Mobil: +36
Fax: +36
E-mail:
□ Nem független felelős Munkáltató neve:
akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó Munkáltató székhelye:

II. Kérelem benyújtásának oka

□ Új előzetes regisztráció iránti kérelem

□ Előzetes regisztráció és bejegyzés megújítása

III. Közbeszerzési gyakorlat igazolásának módja

□ A Rendelet 3. §-a szerint

□ A Rendelet 4. §-a szerint

IV. Befizető adatai

Befizető neve:
Befizető címe:
Befizető számlaszáma:

V. Mellékletek

− felsőfokú végzettséget igazoló diploma vagy oklevél másolata

− közbeszerzési gyakorlat igazolására vonatkozó dokumentum(ok)

− felelősségbiztosítási kötvény másolata [5. § (3) bekezdés szerinti esetben nem szükséges]

− erkölcsi bizonyítvány, vagy annak másolata

− nyilatkozat a Kbt. 187. § (8) bekezdése szerinti kizáró okok fenn nem állásáról

− nyilatkozat a kötelező szakmai képzésen való részvételről

− az előzetes regisztráció díjának befizetését igazoló készpénz-átutalási megbízás vagy átutalási megbízás másolata

− munkáltatói igazolás [2. § (7) bekezdése szerinti esetben]

− ajánlatkérőtől vagy az ellenőrzésre feljogosított szervtől származó nyilatkozat [3. § (1) bekezdése szerinti esetben]

Alulírott kérelmező büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam másolatban benyújtott fenti dokumentumok a birtokomban megtalálható eredeti dokumentumokkal mindenben megegyeznek. Vállalom, hogy a Miniszterelnökség erre vonatkozó felhívása esetén az eredeti dokumentumokat bemutatom.

........................................................, ......... (év) ................ (hó) ........... (nap)

.........................................................................
kérelmező aláírása