A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

310/2016. (X. 13.) Korm. rendelet

a Visonta Projekt Kft. Visonta község területén megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d), e) és f) pontjában,

az 5. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

az 5. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Visonta község közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0158/25 és 0158/5 helyrajzi számon nyilvántartott földrészleteken, illetve az ezekből a földrészletekből telekalakítási eljárások véglegessé válását követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő búzafeldolgozó üzem, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az (1) bekezdés szerinti beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek.

2. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

3. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás kivételével, vagy ha jogszabály ennél rövidebb határidőt nem állapít meg - tizenöt nap.

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály ennél rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

(3) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 45. § (2) és (3) bekezdése szerinti esetben az eljáró hatóságnak, illetve az érintett szakhatóságnak egy alkalommal kell egyeztetnie a szakhatósággal, azzal, hogy az egyeztetésre és az állásfoglalás kiadására legfeljebb tizenkét nap áll rendelkezésre.

4. § (1) * 

(2) * 

(3) *  Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben az eljáró hatóság egy alkalommal, a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb öt napon belül bocsáthat ki hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre felhívó végzést.

(4) * 

(5) * 

5. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

8. § * 

1. melléklet a 310/2016. (X. 13.) Korm. rendelethez

A Visonta Projekt Kft. Visonta község területén megvalósuló beruházásával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. erdészeti hatósági eljárások,

6. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

9. légügyi hatósági eljárások,

10. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. területrendezési hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

16. hírközlési hatósági eljárások,

17. bányahatósági engedélyezési eljárások,

18. tűzvédelmi hatósági eljárások,

19. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

20. közegészségügyi hatósági eljárások,

21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

22. honvédelmi hatósági eljárások,

23. azok az 1-22. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

24. az 1-23. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.