Hatály: közlönyállapot (2016.VII.1.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat

az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Kormány, illetve a miniszterelnök által megjelölt, egyes kiemelt budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátására 2016. július 1. napjától a Ksztv. 31. § (5) bekezdése szerinti időtartamra dr. Fürjes Balázst kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.

2. A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:

a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének biztosítása a Ludovika Campusban;

b) a Budapesten és Balatonfüreden megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges, nem ideiglenesnek minősülő létesítményfejlesztések, valamint a toronyugrás céljából létesítendő óriás ugrótorony és kapcsolódó létesítményei;

c) a Budapest Istvánmező rehabilitációs programja keretében a Nemzeti Olimpiai Központ területfejlesztése, így különösen a Puskás Ferenc Stadion átépítése;

d) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem „MOME Laboratory” kreatív oktatási és kutatási központ intézményfejlesztési programjának építési beruházása;

e) a Gül Baba türbéje és környezete komplex rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások;

f) az új, több ezer fős budapesti konferencia-központ megvalósítása;

g) a Népliget fejlesztési tervének elkészítése és a Népliget megújítását szolgáló fejlesztési program megvalósítása;

h) a Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ („science center”) létrehozása;

i) a Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztések megvalósítása;

j) a Diósgyőri Stadion újjáépítése;

k) egy új, korszerű kerékpárcsarnok megvalósítása;

l) a Sorsok Háza - Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ megvalósítása;

m) további, külön kormányhatározatban meghatározott beruházások, illetve feladatok.

3. A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja a 2024-ben sorra kerülő XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében benyújtásra kerülő pályázat elkészítésével kapcsolatos kormányzati feladatok ellátását.

4. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a nemzeti fejlesztési miniszter útján irányítja. A kormánybiztos 3. pontban meghatározott tevékenységét a miniszterelnök közvetlenül irányítja.

5. A kormánybiztos a 2. pont szerinti beruházásokhoz kapcsolódó feladatkörében ellátja:

a) az adott beruházások státuszának, előkészítettségének elemzését;

b) a megvalósíthatóság, illetve a megvalósítás feltételeinek, következményeinek vizsgálatát;

c) a beruházási program kidolgozását;

d) a pénzügyi tervezést (költségbecslés, pénzügyi ütemezés);

e) a megvalósítás jogi-közigazgatási és ingatlanfejlesztési (beruházási) folyamatának kidolgozását;

f) az adott beruházás időbeli ütemtervének elkészítését;

g) a szükséges kormányzati, közigazgatási döntések, intézkedések előkészítését, melynek keretében a kormánybiztos javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotói feladatokra vonatkozóan;

h) az adott beruházás előkészítéséhez és megvalósításához szükséges döntés-előkészítési tevékenységen belül a szükséges kormány-előterjesztések elkészítését, előterjesztését, a kapcsolódó közigazgatási egyeztetés szervezését;

i) a vonatkozó kormányhatározatok, jogszabályok végrehajtását, illetve az azok végrehajtásához szükséges kormányzati-közigazgatási koordináció szervezését, irányítását.

6. A Kormány külön döntése esetén és az abban foglaltak szerint a kormánybiztos a 3 milliárd forint beruházási érték feletti, a minisztériumok vagy az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek és a tulajdonosi joggyakorlásuk alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a Kormány, a minisztérium (miniszter), a központi államigazgatási szerv (vezetője) által alapított alapítványok, illetve közalapítványok által bármely forrásból végzendő beruházások esetén felügyeli az előkészítés és a megvalósítás munkálatait, szervezi a szükséges kormányzati koordinációt, véleményezi a kormány-előterjesztéseket, és figyelemmel kíséri a kormányhatározatok végrehajtását.

7. A kormánybiztos a tevékenységéről köteles negyedévente beszámolni a Kormánynak.

8. A 2. pont c), i) és j) alpontjában meghatározott kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások tekintetében, valamint a 2. pont b) alpontjában meghatározott azon projektelemek tekintetében, ahol a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges egyes létesítmények építtetőjének kijelöléséről, valamint a toronyugrás céljából létesítendő óriás ugrótorony létesítését szolgáló ingatlanok meghatározásáról szóló 451/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet a Nemzeti Sportközpontokat jelöli ki építtetőként, a Nemzeti Sportközpontok feletti irányítási jogköröket a kormánybiztos gyakorolja.

9. A kormánybiztos tevékenységét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keretében működő titkárság segíti.

10. Ez a határozat 2016. július 1-jén lép hatályba.

11. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítása állami beruházás egyes kérdéseiről szóló 1438/2014. (VII. 31.) Korm. határozat 3. pontjában az „az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozatban” szövegrész helyébe az „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat 5. pontjában” szöveg lép.

12. A FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság Budapesten történő megrendezéséhez szükséges egyes létesítmény-fejlesztéshez kapcsolódó feladatokról szóló 1138/2015. (III. 11.) Korm. határozat 2. pontjában az „az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat 2. és 3. pontjában” szövegrész helyébe az „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat 5. pontjában” szöveg lép.

13. Hatályát veszti az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat.