Hatály: közlönyállapot (2016.VII.6.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1345/2016. (VII. 6.) Korm. határozat

a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a közúti és kötöttpályás közlekedési infrastrukturális fejlesztésekkel (a továbbiakban: fejlesztések) kapcsolatos feladatok ellátására dr. Homolya Róbertet e határozat közzétételét követő naptól kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.

2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében eljárva

a) ellátja a költségvetési, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: IKOP) és az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (a továbbiakban: CEF) forrásokból finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatok koordinációját,

b) részt vesz mindazon felhívások, illetve kiemelt projektek - az illetékes szervezetek vagy szervezeti egységek által kidolgozott - szakmai tartalmának a megvalósításában, amelyeket az IKOP éves fejlesztési keretei tartalmaznak,

c) összehangolja a fejlesztésekben részt vevő államigazgatási szervek és állami vállalatok tevékenységét,

d) javaslatot tesz a Kormány számára a fejlesztések kormányzati szándéknak megfelelő megvalósításához, befejezéséhez és lezárásához kapcsolódó jogalkotói és egyéb döntést igénylő feladatok vonatkozásában,

e) részt vesz a fejlesztésekhez kapcsolódó útügyi műszaki szabályozás - jogszabály, szabvány, műszaki szabályzat - előkészítésében.

3. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladat- és hatáskörében eljárva előzetesen jóváhagyja

a) a fejlesztések megvalósítását szolgáló valamennyi költségvetési előirányzat felosztásához kapcsolódó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint más illetékes államigazgatási szervek, szervezeti egységek által előkészített döntési javaslatokat,

b) - feladat- és hatáskörében - a fejlesztések megvalósításában érintett, a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása, felügyelete vagy tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervezetek vezetőinek kinevezésére, felmentésére vonatkozó javaslatokat,

c) a fejlesztésekhez kapcsolódó, a Kormány vagy annak tagja feladat- és hatáskörébe tartozó útügyi műszaki szabályokat - jogszabályok tervezetét, szabványokat, műszaki szabályzatokat -, javaslatot tesz azok felülvizsgálatára.

4. A kormánybiztos a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttesen

a) irányítja

aa) a költségvetési, az IKOP és a CEF forrásokból finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatok koordinációját ellátó szerveket, szervezeti egységek vezetőit,

ab) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának a kormánybiztos feladat- és hatáskörével összefüggő tevékenységét, különös tekintettel az IKOP megvalósításával összefüggő, a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 18. §-a szerint ellátott szakpolitikai feladataira;

b) gyakorolja a Magyar Államvasutak Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Kft. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feletti tulajdonosi jogkört az e gazdasági társaságok tevékenységével kapcsolatos, a kormánybiztos feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben.

5. A kormánybiztos egyedi utasítást adhat ki feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására a 3. és 4. pontban meghatározott szervek, szervezeti egységek vezetői számára.

6. A költségvetési források, az IKOP és a CEF terhére megvalósuló fejlesztésekben részt vevő, a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása és szakmai felügyelete alá tartozó szervezetek részére kizárólag a nemzeti fejlesztési miniszter és a kormánybiztos rendelhet el feladatot, adhat ki egyedi utasítást a fejlesztések előkészítésével és megvalósításával kapcsolatban.

7. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja. A kormánybiztos feladatainak ellátását a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével biztosítja.

8. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatköre ellátásáért a Ksztv. 31. § (7) bekezdése szerinti díjazásban és juttatásokban részesül.

9. A kormánybiztost az 1. pont szerinti tevékenységének ellátásában nyolcfős titkárság segíti.

10. A Kormány felhívja az irányítása alatt álló szerveket, intézményeket, hogy az általános együttműködési kötelezettség keretében a kormánybiztos feladatának ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássák a kormánybiztos rendelkezésére.

11. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy haladéktalanul intézkedjen a kormánybiztos feladat- és hatásköre gyakorlásával összefüggő jogszabályoknak és közjogi szervezetszabályozó eszközöknek a 2-6. pontban foglaltak érvényesüléséhez szükséges módosításáról.

12. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.