Hatály: közlönyállapot (2017.VI.19.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

2017. évi LXXVI. törvény

a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról * 

Az Országgyűlés

tiszteletben tartva, hogy az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek a társadalmi önszerveződés megnyilvánulásai, működésük hozzájárul a demokratikus ellenőrzéshez és a közügyek nyilvános megvitatásához, valamint, hogy e szervezetek meghatározó szerepet töltenek be a közvélemény formálásában,

hangsúlyozva, hogy az egyesületek és az alapítványok társadalmi szerepvállalására tekintettel átláthatóságukhoz kiemelt közérdek fűződik,

felismerve, hogy az egyesülési jog alapján létrejött szervezeteknek ismeretlen külföldi forrásból juttatott támogatások alkalmasak lehetnek arra, hogy külföldi érdekcsoportok e szervezetek társadalmi befolyásán keresztül saját érdekeiket, nem pedig közösségi célokat érvényesíthessenek Magyarország politikai és társadalmi életében, továbbá figyelemmel arra, hogy ez veszélyeztetheti az ország politikai, gazdasági érdekeit, a törvényes intézmények befolyásmentes működését, valamint

hozzájárulva a pénzmosás elleni küzdelem nemzetközi erőfeszítéseihez,

a következő törvényt alkotja:

1. § (1) E törvény alkalmazásában külföldről támogatott szervezetnek minősül az az egyesület és alapítvány, amely a (2) bekezdésében meghatározott juttatásban részesül (a továbbiakban e szervezetek együtt: külföldről támogatott szervezet).

(2) E törvény értelmében támogatásnak minősül jogcímétől függetlenül a közvetlenül vagy közvetve külföldről származó mindazon pénzbeli vagy egyéb vagyoni jellegű juttatás, amely egy adóévben egyenként vagy összesítve eléri a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 6. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeg kétszeresét.

(3) Nem kell beszámítani a (2) bekezdés szerinti támogatás összegébe mindazt a támogatást, amelyet az egyesület vagy alapítvány külön jogszabály szerint az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kap.

(4) Nem terjed ki e törvény hatálya:

a) arra az egyesületre és alapítványra, amely nem minősül civil szervezetnek;

b) a sportról szóló 2004. évi I. törvény hatálya alá tartozó egyesületre;

c) a vallási tevékenységet végző szervezetre.

d) a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény szerinti nemzetiségi szervezetre és nemzetiségi egyesületre, valamint az alapító okirata szerint adott nemzetiség érdekvédelmét, érdekképviseletét, vagy a nemzetiségi kulturális autonómiával közvetlenül összefüggő tevékenységet ellátó alapítványra.

2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti egyesület vagy alapítvány 15 napon belül köteles bejelenteni külföldről támogatott szervezetté válását, amint az általa kapott tárgyévi támogatások összege eléri a Pmt. 6. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeg kétszeresét.

(2) A külföldről támogatott szervezet az (1) bekezdés szerinti bejelentést a székhelye szerint illetékes törvényszéknek (a továbbiakban: nyilvántartó bíróság) az 1. melléklet szerinti adattartalommal küldi meg. A nyilvántartó bíróság a bejelentést a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásában (a továbbiakban: Nyilvántartás) az egyesület vagy alapítvány adataihoz csatolja, és az egyesületet vagy alapítványt külföldről támogatott szervezetként rögzíti.

(3) A külföldről támogatott szervezet az (1) bekezdésben foglalt szabályok megfelelő alkalmazásával a beszámolóval egyidejűleg bejelentést tesz az 1. melléklet szerinti adattartalommal a nyilvántartó bíróság számára az előző évben kapott támogatásokról. A bejelentésben az adott tárgyévben

a) az 500 000 forintot támogatónként el nem érő támogatás az 1. melléklet II. rész A) pontja,

b) az 500 000 forintot támogatónként elérő vagy azt meghaladó támogatás az 1. melléklet II. rész B) pontja

szerinti adattartalommal kerül feltüntetésre.

(4) A nyilvántartó bíróság minden hónap 15. napjáig megküldi azon egyesületek és alapítványok nevét, székhelyét és adószámát a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, amelyek tekintetében a megelőző hónapban a külföldről támogatott szervezetnek minősülés tényét a Nyilvántartásban rögzítette. A Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszter az ily módon számára megküldött adatokat ingyenesen elérhető módon haladéktalanul közzéteszi az e célra kialakított elektronikus felületen.

(5) A külföldről támogatott szervezet az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően haladéktalanul közzéteszi a honlapján, valamint feltünteti az általa kiadott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerinti sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy e törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül.

(6) Az (5) bekezdés szerinti kötelezettség a külföldről támogatott szervezetet mindaddig terheli, amíg e törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül.

3. § (1) Ha az egyesület vagy alapítvány nem teljesíti az e törvény szerinti kötelezettségeit, az ügyész az erről való tudomásszerzést követően a rá irányadó szabályok szerint felhívja az egyesületet vagy alapítványt arra, hogy a felhívás közlését követő 30 napon belül teljesítse az e törvény szerinti kötelezettségeit.

(2) Amennyiben a külföldről támogatott szervezet nem teljesíti az ügyészi felhívásban foglalt kötelezettségét, úgy az ügyész ismételten felhívja 15 napos határidővel az e törvény szerinti kötelezettségei teljesítésére. E határidő eredménytelen elteltét követő 15 napon belül az ügyész a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 37. § (2) bekezdése szerinti bírság kiszabását kezdeményezi a nyilvántartó bíróságnál.

(3) Az ügyész a (2) bekezdés szerinti ismételt felhívást követően az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény szabályainak megfelelő alkalmazásával, az arányosság követelményének figyelembevételével jár el.

4. § (1) Ha a külföldről támogatott szervezet által kapott pénzbeli vagy egyéb vagyoni jellegű juttatás a 2. § (3) bekezdése szerint adóévet követő évben nem éri el a Pmt. 6. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeg kétszeresét, akkor az egyesület vagy az alapítvány a továbbiakban nem minősül külföldről támogatott szervezetnek, és ezt a tényt – a bejelentésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával – annak az éves beszámolónak az elfogadásától számított 30 napon belül bejelenti, amikor e körülmény bekövetkezik. A nyilvántartó bíróság a 2. § (4) bekezdésének alkalmazásával ezt a tényt is megküldi a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, aki ez esetben haladéktalanul törli az érintett szervezet adatait az e célra kialakított elektronikus felületről.

(2) A nyilvántartó bíróság az (1) bekezdésben meghatározott bejelentést követően haladéktalanul törli a Nyilvántartásból az egyesület vagy alapítvány külföldről támogatott szervezetkénti feltüntetését.

5. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

6. § (1) A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 94. § (1) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(A nyilvántartás alapítvány esetén a 91. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazza a következő adatokat is:)

h) azt a tényt, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény szerinti külföldről támogatott szervezetnek minősül.”

(2) A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 95. §-a a következő e) ponttal egészül ki:

(A nyilvántartás egyesület esetén a 91. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazza a következő adatokat is:)

e) azt a tényt, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény szerinti külföldről támogatott szervezetnek minősül.”

7. § A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 9/A. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A vallási tevékenységet végző szervezetre nem kell alkalmazni a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt.”

1. melléklet a 2017. évi LXXVI. törvényhez

A szervezet külföldről támogatott szervezetté válásáról szóló bejelentés adattartalma

Tárgyév megjelölése:

I. A külföldről támogatott szervezetre vonatkozó adatok

A szervezet neve:

Székhelye:

Nyilvántartási száma:

II. A külföldről származó támogatás

A külföldről származó támogatás összesítve:

A) A 2. § (3) bekezdése szerinti összeghatárt el nem érő külföldről származó támogatások összesítése:

1. pénzbeli juttatások összesítve:

2. egyéb vagyoni jellegű juttatások:

3. az A) pont alá tartozó támogatók összlétszáma:

B) A 2. § (3) bekezdése szerinti összeghatárt elérő vagy meghaladó külföldről származó támogatások összesítése:

A külföldről származó támogatás részletesen [összeg feltüntetése tranzakciónként a pontos forrás (természetes személy esetében: név, ország, város; egyéb esetben: név, székhely) megjelölésével]:

1.

2.

3.

...