Hatály: közlönyállapot (2017.VI.26.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

2017. évi LXXXVI. törvény

a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról * 

1. § A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2017. évi

a) bevételi főösszegét 17 867 739,4 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 19 034 096,5 millió forintban,

c) hiányát 1 166 357,1 millió forintban

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegeken belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetés 2017. évi

a) bevételi főösszegét 15 049 587,5 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 15 049 587,5 millió forintban,

c) egyenlegét 0,0 millió forintban

állapítja meg.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegeken belül az Országgyűlés a hazai felhalmozási költségvetés 2017. évi

a) bevételi főösszegét 1 272 986,0 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 1 745 347,5 millió forintban,

c) hiányát 472 361,5 millió forintban

állapítja meg.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegeken belül az Országgyűlés az európai uniós fejlesztési költségvetés 2017. évi

a) bevételi főösszegét 1 545 165,9 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 2 239 161,5 millió forintban,

c) hiányát 693 995,6 millió forintban

állapítja meg.”

2. § A Kvtv. 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Céltartalék szolgál a XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 3. alcím, 3. Ágazati életpályák és bérintézkedések jogcímcsoporton - jogszabály vagy kormányhatározat alapján járó - többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére.”

3. § (1) A Kvtv. 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 607,2 millió forintot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása 24 750,8 millió forintot köteles 2017. évben befizetni a bevételeiből a központi költségvetés részére, amelyek esedékessége az első három negyedév vonatkozásában a negyedévet követő hónap 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e.”

(2) A Kvtv. 9. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A központi költségvetési szervek, az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestületek és a köztestület által irányított köztestületi költségvetési szervek - az intézményi és a fejezeti kezelésű előirányzataikon - a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatuk terhére a szociális hozzájárulási adó 2017. évi csökkentéséből származó kiadási megtakarításukat - kormányrendeletben meghatározott módon - havonta az érintett tárgyhónapot követő hó 15-éig kötelesek befizetni a központi költségvetés javára, vagy azt a kormányrendeletben meghatározott módon más célra átcsoportosítani.”

4. § A Kvtv. 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 200,0 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 720,0 millió forint, egyszeri segélyre 550,0 millió forint használható fel.”

5. § A Kvtv. 20. §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A kincstár a pénzügyi tranzakciós illeték megfizetése céljából az eredeti előirányzaton felüli, a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény 7. § (4) bekezdése alapján keletkezett többletbevételeivel az államháztartásért felelős miniszter engedélye nélkül, saját hatáskörben megnövelheti a bevételi és kiadási előirányzatait.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a gazdasági növekedés elősegítése és a versenyképesség javítása céljából engedélyezheti a 26. §-ban meghatározott tárgyéven túli fizetési kötelezettségvállalás állomány összegének megemelését a 2017. évben azzal, hogy ezen állomány ebben az esetben sem haladhatja meg a 150 000,0 millió forintot.

(5) A XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetet irányító szerv vezetője a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére más fejezetre, címre, alcímre, jogcímcsoportra, jogcímre, előirányzat-csoportra, kiemelt előirányzatra - a Kormány által meghatározott beruházások előkészítése érdekében - átcsoportosíthat.”

6. § (1) A Kvtv. 33. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az Ny. Alap részére a központi költségvetés XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezetén belül a kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti támogatás átutalása

a) július-november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegének kétszeresével,

b) december hónapban a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és utolsó ellátás kifizetése után az éves előirányzat fennmaradt összegével, legfeljebb az Ny. Alap nullszaldós pénzforgalmi egyenlegéig

történik.”

(2) A Kvtv. 33. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Amennyiben az Ny. Alap pénzforgalmi egyenlege a tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után többletet mutat, a kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 1. alcím, 5. Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti kiadást csökkenti.”

7. § A Kvtv. 51. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(6) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2017. december 31-én nem haladhatja meg a 190 000,0 millió forintot.”

8. § A Kvtv. 64. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott alapnormatíva összege 2017. január 1-jétől 2017. december 31-éig 480 000 forint/fő/év.”

9. § A Kvtv. 73. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„73. § A védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény szerinti uniós értékhatár 2017. július 1-től 2017. december 31-ig

a) árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén 418 000 euró,

b) építési beruházás esetén 5 225 000 euró.”

10. § (1) A Kvtv. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Kvtv. 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) A Kvtv. 3. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

(4) A Kvtv. 4. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

(5) A Kvtv. 7. melléklete az 5. melléklet szerint módosul.

11. § A Kvtv.

1. 9. § (4) bekezdésében a „837,4” szövegrész helyébe a „931,5” szöveg,

2. 20. § (2) bekezdésében az „1350,0” szövegrész helyébe az „1100,0” szöveg,

3. 2. melléklet I. pont 1. alpont b) pont bb) alpontjában a „064010 „Közvilágítás” kormányzati funkció” szövegrész helyébe a „„Közvilágítás” kormányzati funkció” szöveg,

4. 2. melléklet I. pont 1. alpont b) pont bc) alpontjában a „013320 „Köztemető-fenntartás, és -működtetés” kormányzati funkció” szövegrész helyébe a „„Köztemető-fenntartás, és -működtetés” kormányzati funkció” szöveg,

5. 2. melléklet I. pont 1. alpont b) pont bd) alpontjában a „045160 „Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása” és 045170 „Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása” kormányzati funkciók” szövegrész helyébe a „„Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása” és „Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása” kormányzati funkciók” szöveg,

6. 2. melléklet II. pont 1. alpont b) pontjában a „- beleértve a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítőket is -” szövegrész helyébe „- beleértve a pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező segítőket is -” szöveg,

7. 2. melléklet II. pont 1. alpont c) pontjában a „pedagógus szakképzettséggel rendelkező” szövegrész helyébe a „pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező” szöveg,

8. 2. melléklet III. pont 3. alpontjában az „51824,1” szövegrész helyébe az „54 324,1” szöveg,

9. 2. melléklet III. pont 3. alpont f) pontjában a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást” szövegrész helyébe a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását” szöveg,

10. 2. melléklet III. pont 3. alpont g) pontjában a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást” szövegrész helyébe a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását” szöveg,

11. 2. melléklet III. pont 3 alpont h) pontjában a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást” szövegrész helyébe a „külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását” szöveg,

12. 2. melléklet III. pont 5. alpontjában a „gazdasági társaságtól vásárolt szolgáltatással” szövegrész helyébe a „gazdasági társaságtól, egyéni vállalkozótól, központi költségvetési szervtől vagy nemzetiségi önkormányzattól vásárolt szolgáltatással” szöveg,

13. 2. melléklet IV. pont 1. alpont f) pontjában a „679,4 millió forint” szövegrész helyébe a 682,2 millió forint” szöveg,

14. 2. melléklet IV. pont 1. alpont g) pontjában a „679,4 millió forint” szövegrész helyébe a „682,2 millió forint” szöveg,

15. 2. melléklet IV. pont 1. alpont h) pontjában a „2 100,0 millió forint” szövegrész helyébe a „2 094,4 millió forint” szöveg,

16. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 1. pont c) alpontjában a „III.2., III.5.b)” szövegrész helyébe a „III.2., III.3.jc), III.5.b)” szöveg,

17. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontjában a „kérelemhez mellékelni” szövegrész helyébe „kérelemhez - a II.4. és III.7. pont szerinti támogatások kivételével - mellékelni” szöveg,

18. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 5. pont n) alpont nb) pontjában a „III.3. és III.5. jogcímek szerinti feladatokra, a közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással nem fedezett részére, az intézményi gyermekétkeztetés térítési díjának szociális alapon történő egyedi mérséklésére vagy elengedésére,” szövegrész helyébe az „a III.3., III.5. és III.6. jogcímek szerinti feladatokra, a közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással nem fedezett részére,” szöveg,

19. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 5. pont n) alpont nb) pontjában a „„Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások” kormányzati funkciókon, valamint az nc) és ne) pontokban szereplő kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe,” szövegrész helyébe a „„Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások”, az „Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások” kormányzati funkciókon, valamint az nc), ne) és nf) pontokban szereplő kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe. Amennyiben az önkormányzat a III.3., III.5. és III.6 szerinti feladatokra támogatásban nem részesül, de e feladatok ellátásához társulás vagy másik önkormányzat felé „Támogatási célú finanszírozási műveletek” kormányzati funkción teljesített kiadással hozzájárul, úgy ennek összege a támogatás elszámolása szempontjából figyelembe vehető,” szöveg,

20. 3. melléklet I. pont 6. alpont a) pontjában a „tárgyév” szövegrész helyébe a „tárgyévet követő év” szöveg,

21. 3. melléklet IV. pont 1. alpont b) pontjában az „a kincstári” szövegrész helyébe az „az önellenőrzés, a kincstári” szöveg,

22. 3. melléklet IV. pont 6. alpontjában az „1-6.” szövegrész helyébe az „1-7.” szöveg,

23. 3. melléklet VI. pont 1. alpont e) pontjában a „II.2. és III.” szövegrész helyébe a „II.2., II.12. és III.” szöveg,

24. 3. melléklet VI. pont 1. alpont h) pontjában a „II.6. pont” szövegrész helyébe a „II.6 és II.11. pont” szöveg,

25. 7. melléklet I. pont 2.2. alpontjában az „állami intézményfenntartó központ” szövegrész helyébe az „állami intézményfenntartók” szöveg,

26. 7. melléklet I. pont 4. alpont ad) pontjában a „készségfejlesztő speciális szakiskolában” szövegrész helyébe a „készségfejlesztő szakiskolában” szöveg,

27. 7. melléklet I. pont 6. alpont kd) pontjában a „készségfejlesztő speciális szakiskolája” szövegrész helyébe a „készségfejlesztő szakiskolája” szöveg,

28. 7. melléklet II. pont 6. alpontjában a „támogatás nem igényelhető” szövegrész helyébe a „támogatásra a fenntartó nem jogosult” szöveg,

29. 7. melléklet VI. pont 1. alpontjában az „azokhoz kapcsolódó 27%-os mértékkel számított munkaadókat terhelő járulék” szövegrész helyébe az „azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék” szöveg,

30. 7. melléklet VI. pont 17. alpontjában az „I. pont 4. alpont c) pontjában” szövegrész helyébe az „I. pont 4. alpont c) pontjában, I. pont 5. alpont d) pontjában” szöveg,

31. 8. melléklet IV. pont a) alpontjában a „41. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerint” szövegrész helyébe a „41. § (1) bekezdés a)-c) pontja és a 41. § (7) bekezdés szerint” szöveg,

32. 8. melléklet IV. pontjában a „T= Plsz * Kjtvhr. szerinti pótlék összege * 12* 1,27, de legfeljebb” szövegrész helyébe a „T= Plsz * Kjtvhr. szerinti pótlék összege *12*(1 + a szociális hozzájárulási adó mértéke), de legfeljebb” szöveg

lép.

12. § Hatályát veszti a Kvtv.

1. 9. § (5) bekezdése és

2. 77. § (1) bekezdése.

13. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) A 9. § 2017. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 2017. évi LXXXVI. törvényhez

A Kvtv. 1. melléklet

1. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet, 1. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím, 1. A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 151 589,9

2. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet, 1. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím, 3. A települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 127 137,6

3. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet, 1. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím a következő 5. A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása” alcímmel egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
5 A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 73 910,4

4. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet, 3. A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai cím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai 40 540,8

5. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 613 632,4 -613 632,4

6. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 40 540,8 -40 540,8

7. IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI fejezet „IX. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
IX. fejezet összesen: 654 173,2 -654 173,2

8. X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím a következő „3. Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása” alcímmel és „2. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatása” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
2 A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatása 218,0

9. X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 15 362,8 5 750,7 -9 612,1

10. X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezet „X. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
X. fejezet összesen: 15 620,6 5 750,7 -9 869,9

11. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Személyi juttatások 109 525,4

12. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 29 844,4

13. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Dologi kiadások 25 978,6

14. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 6. Beruházások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Beruházások 6 454,7

15. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 7. Felújítások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
7 Felújítások 2 231,0

16. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 32. Központi kezelésű előirányzatok cím. 1. Rendkívüli kormányzati intézkedések alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Rendkívüli kormányzati intézkedések 140 000,0

17. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet, 32. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Országvédelmi Alap alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Országvédelmi Alap 95 881,0

18. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 693 654,7 46 009,6 -647 645,1

19. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 327 934,1 283,1 -327 651,0

20. XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezet „XI. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XI. fejezet összesen: 1 021 929,0 46 632,7 -975 296,3

21. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet, 1. Honvédelmi Minisztérium cím, 1. Honvédelmi Minisztérium igazgatása alcím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Személyi juttatások 3 589,4

22. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet, 1. Honvédelmi Minisztérium cím, 1. Honvédelmi Minisztérium igazgatása alcím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 971,7

23. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet, 1. Honvédelmi Minisztérium cím, 1. Honvédelmi Minisztérium igazgatása alcím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Dologi kiadások 443,3

24. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet, 2. Magyar Honvédség cím, 1. Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei alcím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 7. Felújítások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
7 Felújítások 16 165,7

25. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet, 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím a következő „4. Hadisírgondozás támogatása” jogcímcsoporttal és „1. I. világháborús hadisírok és emlékművek felújításának pályázati támogatása” jogcímmel egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Hadisírgondozás támogatása
1 I. világháborús hadisírok és emlékművek felújításának pályázati támogatása 624,5

26. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 307 038,3 31 188,6 -275 849,7

27. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 57 428,2 1 759,4 -55 668,8

28. XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezet „XIII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XIII. fejezet összesen: 364 466,5 32 948,0 -331 518,5

29. XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezet, 13. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Személyi juttatások 3 905,1

30. XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezet, 13. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 027,9

31. XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 28 267,0

32. XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 638 084,1 24 929,3 -613 154,8

33. XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezet „XIV. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XIV. fejezet összesen: 695 124,1 26 931,7 -668 192,4

34. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Személyi juttatások 2 784,1

35. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 794,8

36. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Dologi kiadások 16 369,8

37. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 6. Beruházások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Beruházások 1 027,5

38. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 7. Felújítások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
7 Felújítások 1 477,5

39. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 25. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Belgazdasági feladatok alcím a következő „11. Irinyi terv végrehajtása” jogcímcsoporttal, „2. Beszállítói-fejlesztési Program” jogcímmel és „3. Kötöttpályás járműgyártás fejlesztése” jogcímmel egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
11 Irinyi terv végrehajtása
2 Beszállítói-fejlesztési Program 6 000,0
3 Kötöttpályás járműgyártás fejlesztése 1 000,0

40. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet, 25. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 9. Munkaerőpiaci és képzési feladatok alcím a következő „16. Váci Fejlesztő Központ létrehozása és működtetése” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
16 Váci Fejlesztő Központ létrehozása és működtetése 1 153,1

41. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 230 171,0 39 947,4 -190 223,6

42. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 51 235,2 30 175,1 -21 060,1

43. XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezet „XV. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XV. fejezet összesen: 285 205,2 70 656,5 -214 548,7

44. XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 32. Közlekedési ágazati programok alcím, 30. Közúthálózat felújítása jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
30 Közúthálózat felújítása 35,0 59 965,0

45. XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím a következő „61. Beruházás Előkészítési Alap” alcímmel egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
61 Beruházás Előkészítési Alap 26 600,0

46. XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 549 563,0 35,0 -549 528,0

47. XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezet „XVII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XVII. fejezet összesen: 1 289 028,4 65 174,5 -1 223 853,9

48. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 5. Egyetemek, főiskolák cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 7. Felújítások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
7 Felújítások 14 281,9

49. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 10. Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei cím, 2. Gyógyító-megelőző ellátás intézetei alcím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 6. Beruházások kiemelt előirányzat sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Beruházások 6 025,4

50. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Egyéb feladatok támogatásai alcím, 18. Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása jogcímcsoport, 1. Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása 801,4 1 085,0

51. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Egyéb feladatok támogatásai alcím, 18. Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása jogcímcsoport, 3. Határtalanul! program támogatása jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Határtalanul! program támogatása 2 630,2 11,0

52. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 12. Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra alcím, 7. Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatása jogcímcsoport a következő „4. Csoóri Sándor Alap” jogcímmel egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Csoóri Sándor Alap 2 500,0

53. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 22. Egészségügyi ágazati előirányzatok alcím a következő „12. MRE Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
12 MRE Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése 2 700,0

54. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kczelésű előirányzatok cím, 22. Egészségügyi ágazati előirányzatok alcím, 25. Új budapesti kórház előkészítése és kivitelezése jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
25 Egészséges Budapest Program 500,0 3 500,0

55. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím, 9. Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
9 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása 300,0 7 516,7

56. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím, 10. Lakitelek Népfőiskola beruházásával összefüggő feladatok jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
10 Lakitelek Népfőiskola beruházásával összefüggő feladatok 10 883,5

57. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 3 043 326,4 929 821,1 -2 113 505,3

58. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 207 637,3 33 986,1 -173 651,2

59. XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezet „XX. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XX. fejezet összesen: 3 250 963,7 963 807,2 -2 287 156,5

60. XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 2. Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok 20 590,0

61. XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 26 741,1 -26 741,1

62. XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA fejezet „XXI. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XXI. fejezet összesen: 27 007,1 -27 007,1

63. XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet, 1. Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai cím, 2. Devizakötvények kamatelszámolásai alcím, 1. Nemzetközi devizakötvények jogcímcsoport, 1. Devizakötvények kamata jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Devizakötvények kamata 193 603,7

64. XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet, 2. A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai cím, 2. Államkötvények kamatelszámolása alcím, 1. Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai jogcímcsoport, 1. Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel
1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai 495 601,4 29 894,6

65. XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 945 915,4 42 767,5 -903 147,9

66. XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „XLI. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XLI. fejezet összesen: 945 915,4 42 767,5 -903 147,9

67. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 1. Társasági adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Társasági adó 606 918,2

68. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 5. Cégautóadó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
5 Cégautóadó 33 600,0

69. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 6. Egyszerűsített vállalkozói adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Egyszerűsített vállalkozói adó 75 600,0

70. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 7. Bányajáradék alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
7 Bányajáradék 35 000,0

71. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 12. Rehabilitációs hozzájárulás alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
12 Rehabilitációs hozzájárulás 80 000,0

72. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 14. Kisadózók tételes adója alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
14 Kisadózók tételes adója 94 500,0

73. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 15. Kisvállalati adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
15 Kisvállalati adó 23 500,0

74. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 1. Vállalkozások költségvetési befizetései cím, 16. Közműadó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
16 Közműadó 55 200,0

75. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 2. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 1. Általános forgalmi adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Általános forgalmi adó 2 528 824,9 1 013 181,2

76. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 2. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 2. Jövedéki adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Jövedéki adó 1 068 500,0

77. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 2. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 3. Regisztrációs adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Regisztrációs adó 24 400,0

78. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 2. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 6. Biztosítási adó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Biztosítási adó 34 200,0

79. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 3. Lakosság költségvetési befizetései cím, 1. Személyi jövedelemadó alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Személyi jövedelemadó 1 908 500,0

80. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 3. Lakosság költségvetési befizetései cím, 4. Lakossági illetékek alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Lakossági illetékek 178 200,0

81. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 2. Központosított bevételek alcím, 1. Bírságbevételek jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Bírságbevételek 26 121,3

82. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 2. Központosított bevételek alcím, 2. Termékdíjak jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Termékdíjak 73 500,0

83. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 2. Központosított bevételek alcím, 3. Egyéb központosított bevételek jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Egyéb központosított bevételek 18 110,5

84. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 2. Központosított bevételek alcím, 4. Megtett úttal arányos útdíj jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Megtett úttal arányos útdíj 169 900,0

85. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 2. Központosított bevételek alcím, 6. Időalapú útdíj (HD) jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Időalapú útdíj 59 900,0

86. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 5. Költségvetési befizetések cím, 1. Központi költségvetési szervek alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Központi költségvetési szervek 60 687,4

87. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 5. Költségvetési befizetések cím, 5. Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
5 Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás 26 566,0

88. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 7. Egyéb uniós bevételek cím, 4. Uniós támogatások utólagos megtérülése alcím, 5. Strukturális Alapok jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
5 Strukturális Alapok 86 731,0

89. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 35. Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz cím a következő „1. Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása” alcímmel és „5. Kiadások támogatására pénzeszköz átadás” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
5 Kiadások támogatására pénzeszköz átadás 208 000,0

90. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 35. Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz cím, 2. Egészségbiztosítási Alap támogatása alcím, 9. Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
9 Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás 47 002,3

91. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 37. Hozzájárulás az EU költségvetéséhez cím, 1. ÁFA alapú hozzájárulás alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 ÁFA alapú hozzájárulás 43 516,5

92. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 37. Hozzájárulás az EU költségvetéséhez cím, 2. GNI alapú hozzájárulás alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 GNI alapú hozzájárulás 218 684,8

93. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 37. Hozzájárulás az EU költségvetéséhez cím, 3. Brit korrekció alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 Brit korrekció 21 285,3

94. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet, 37. Hozzájárulás az EU költségvetéséhez cím, 4. Dánia, Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Dánia, Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés 2 558,2

95. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 1 129 474,9 7 843 940,0 6 714 465,1

96. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 185 570,0 1 013 181,2 827 611,2

97. XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezet „XLII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XLII. fejezet összesen: 1 315 044,9 8 857 121,2 7 542 076,3

98. XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások alcím, 2. Állami tulajdonú társaságok támogatása jogcímcsoport, 3. A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
3 A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása 10 000,0

99. XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 88 925,2 42 265,9 -46 659,3

100. XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „XLIII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XLIII. fejezet összesen: 188 621,6 62 492,9 -126 128,7

101. XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet, I. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek cím, 1. Ingatlan értékesítéséből származó bevételek alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Ingatlan értékesítéséből származó bevételek 167 900,0

102. XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 2 000,0 167 900,0 165 900,0

103. XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezet „XLIV. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
XLIV. fejezet összesen: 17 041,7 170 950,0 153 908,3

104. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet, 4. Passzív kiadások cím, 1. Álláskeresési ellátások alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Álláskeresési ellátások 52 000,0

105. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet, 31. Szakképzési hozzájárulás cím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
31 Szakképzési hozzájárulás 74 506,7

106. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet, 35. Egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető hányada cím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
35 Egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető hányada 175 901,9

107. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet, 38. Szociális hozzájárulási adó Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető hányada cím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
38 Szociális hozzájárulási adó Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető hányada 195 539,6

108. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 464 441,4 509 289,2 44 847,8

109. LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezet „LXIII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
LXIII. fejezet összesen: 494 788,4 509 748,2 14 959,8

110. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 1. Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 1 759 696,0

111. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 2. Biztosítotti nyugdíjjárulék alcím, 1. Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék 1 166 804,6

112. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím a következő „6. Költségvetési hozzájárulások” alcímmel és „7. Tervezett pénzeszköz-átvétel” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Költségvetési hozzájárulások
7 Tervezett pénzeszköz-átvétel 208 000,0

113. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 2. Nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó kiadások cím, 1. Nyugellátások alcím, 1. Öregségi nyugdíj jogcímcsoport, 1. Korhatár felettiek öregségi nyugdíja jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Korhatár felettiek öregségi nyugdíja 2 527 011,5

114. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 2. Nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó kiadások cím, 1. Nyugellátások alcím, 4. Egyösszegű méltányossági kifizetések jogcímcsoport, 2. Egyszeri segély jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Egyszeri segély 550,0

115. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 2. Nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó kiadások cím, 1. Nyugellátások alcím a következő „5. Nyugdíjprémium céltartalék” jogcímcsoporttal egészül ki:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
5 Nyugdíjprémium céltartalék 24 060,0

116. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 3 168 638,3 3 168 819,4 181,1

117. LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP P fejezet „LXXI. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
LXXI. fejezet összesen: 3 168 819,4 3 168 819,4

118. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 1. Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része és munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része és munkáltatói egészségbiztosítási járulék 500 743,1

119. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
2 Biztosítotti egészségbiztosítási járulék 790 927,2

120. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 3. Egyéb járulékok és hozzájárulások alcím, 4. Munkáltatói táppénz hozzájárulás jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Munkáltatói táppénz hozzájárulás 25 742,6

121. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 4. Egészségügyi hozzájárulás alcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
4 Egészségügyi hozzájárulás 166 277,8

122. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 6. Költségvetési hozzájárulások alcím, 10. Tervezett pénzeszköz-átvétel jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
10 Tervezett pénzeszköz-átvétel 47 002,3

123. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 1. Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek cím, 7. Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek alcím, 12. Baleseti adó jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
12 Baleseti adó 36 012,8

124. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcím, 2. Táppénz jogcímcsoport, 1. Táppénz jogcím sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
1 Táppénz 88 758,4

125. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcím, 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
FEJEZET 2017. évi előirányzat
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás Működési bevétel Felhalmo-
zási kiadás
Felhalmo-
zási bevétel)
6 Gyermekgondozási díj 140 987,8

126. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 2 084 421,8 2 084 621,8 200,0

127. LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet „LXXII. fejezet összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
LXXII. fejezet összesen: 2 084 621,8 2 084 621,8

128. Központi alrendszer „Hazai működési költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai működési költségvetés 15 049 587,5 15 049 587,5 0,0

129. Központi alrendszer „Hazai felhalmozási költségvetés” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Hazai felhalmozási költségvetés 1 745 347,5 1 272 986,0 -472 361,5

130. Központi alrendszer „Központi alrendszer összesen:” sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(2017. évi előirányzat
Kiadás Bevétel Egyenleg)
Központi alrendszer összesen: 19 034 096,5 17 867 739,4 -1 166 357,1

2. melléklet a 2017. évi LXXXVI. törvényhez

1. A Kvtv. 2. melléklet I. pont az alábbi 6. alponttal egészül ki:

6. A településképi arculati kézikönyv elkészítésének támogatása

ELŐIRÁNYZAT: 2773,0 millió forint

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 000 000 forint/település,

A támogatás a 10 000 lakos alatti, 32 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet el nem érő települési önkormányzatokat illeti meg a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény szerinti településképi arculati kézikönyv elkészítésével kapcsolatban felmerülő kiadások teljesítéséhez.

A támogatás folyósítása egy összegben, augusztus hónap végén a nettó finanszírozás keretében történik.”

2. A Kvtv. 2. melléklet II. pont 1. alpont a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának meghatározása (beleértve a sajátos nevelési igényű gyermekeket is)

Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának meghatározása a 2016/2017. és a 2017/2018. nevelési évek köznevelési statisztikai tényleges nyitó létszám adatai alapján történik.

Számításba kell venni továbbá mindazon gyermekeket, beleértve a krízisközpontban vagy a titkos menedékházban elhelyezett ellátásra tekintettel ideiglenes óvodai jogviszonyt létesített gyermekeket is,

- akik 2016. december 31-éig, vagy - a Nkt. 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén - a felvételüktől számított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2016/2017. nevelési évben legkésőbb december 31-éig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést,

- akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2016/2017. nevelési évben legkésőbb december 31-éig az óvodai nevelést első alkalommal veszik igénybe,

- akik 2017. december 31-éig, vagy - a Nkt. 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén - a felvételüktől számított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2017/2018. nevelési évben legkésőbb december 31-éig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést, valamint

- akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2017/2018. nevelési évben legkésőbb december 31-éig az óvodai nevelést első alkalommal veszik igénybe.

Nem igényelhető támogatás

- a 2016/2017. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket 2016. augusztus 31-éig betöltötték,

- a 2017/2018. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket 2017. augusztus 31-éig betöltik, kivéve, ha a Nkt. 45. § (2) bekezdése alapján a gyermekek óvodai nevelése meghosszabbítható.

Az óvodai nevelésben részesülő integráltan nevelt sajátos nevelési igényű gyermekek számát a Nkt. 47. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint kell figyelembe venni.

Nem igényelhető támogatás továbbá azon gyermekek után, akik esetében az intézmény óvodai neveléshez kapcsolódó tandíjat állapít meg, továbbá akinek a jegyző vagy a fenntartó felmentést adott a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.

A 2016/2017. nevelési évben az első nevelési évet kezdő óvodások között két gyermekként kell figyelembe venni azokat a bölcsődés korú, második életévüket 2016. december 31-éig betöltő gyermekeket, akiknek a gondozását a Nkt. 20. § (10) bekezdése szerint egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben [a továbbiakban: 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet] meghatározott feltételek szerint biztosítják, és a gyermek 2016. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe veszi az ellátást.

A 2017/2018. nevelési évben az első nevelési évet kezdő óvodások között két gyermekként kell figyelembe venni azokat a bölcsődés-korú, második életévüket 2017. december 31-éig betöltő gyermekeket is, akiknek a gondozását a Nkt. 20. § (10) bekezdése szerint egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározott feltételek szerint biztosítják, és a gyermek 2017. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe veszi az ellátást. 2017. szeptember 1-jétől egy gyermekként lehet figyelembe venni azt a 2017/2018. nevelési évben bölcsődéskorúnak minősülő és az egységes óvoda-bölcsődei ellátást igénybevevő gyermeket, aki 2017. december 31-éig betölti harmadik életévét.”

3. A Kvtv. 2. melléklet II. pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

4. Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők minősítéséből adódó többletkiadásokhoz

ELŐIRÁNYZAT: 8 360,4 millió forint
ALAPFOKOZATÚ VÉGZETTSÉGŰ ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK
- PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 418 900 forint/fő/év
- MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 1 530 600 forint/fő/év
MESTERFOKOZATÚ VÉGZETTSÉGŰ ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK
- PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 459 200 forint/fő/év
- MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 1 684 800 forint/fő/év

A központi költségvetés kiegészítő támogatást biztosít a Nkt. 64. §-a szerinti előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított minősítési eljárás során 2017. január 1-jén Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolással rendelkező óvodapedagógusok, valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők (a továbbiakban: segítők) béréhez. A támogatás az önkormányzatot az általa fenntartott intézményben 2017. január 1-je és 2017. december 31-e között ténylegesen foglalkoztatott óvodapedagógusok és segítők időarányosan figyelembe vett, egy tizedesre kerekített száma alapján illeti meg a következők szerint:

- a támogatás teljes összege megilleti a fenntartót azon óvodapedagógusok és segítők után, akik a minősítést 2015. december 31-éig szerezték meg,

- a támogatás 11 havi időarányos része illeti meg a fenntartót azon óvodapedagógusok és segítők után, akik a minősítést 2017. január 1-jei átsorolással szerezték meg.

A támogatás felhasználható a 2016. december havi bérek, 2017. januárban történő kifizetésére.

A minősítést elnyert óvodapedagógusok és segítők fenntartónkénti adatait a köznevelési információs rendszer adatkezelőjének adatszolgáltatása alapozza meg. Ha a támogatást megalapozó adatok az önkormányzat által fenntartott intézményben ténylegesen foglalkoztatott, minősítést elnyert és átsorolt óvodapedagógusok és segítők számával nem egyeznek meg, azok önkormányzat általi módosítására az Ávr. szerinti értesítőben meghatározott módon és határnapig kerülhet sor.

A támogatás folyósítása január hónaptól havonta egyenlő részletekben, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

A II.1., II.2. és II.4. pont szerinti támogatás 50%-ára jogosult az önkormányzat, ha az óvoda napi nyitvatartási ideje nem éri el a nyolc órát, de eléri a hat órát.”

4. A Kvtv. 2. melléklet III. pont 3. alpont d) pont da) és db) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

da) Szociális segítés

FAJLAGOS ÖSSZEG: 25 000 forint/fő

A támogatás a Szoctv. 63. § (3) bekezdése és a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályok alapján biztosított szociális segítés keretében kizárólag szociális segítésre megállapodást kötött ellátottak után jár. A feladat ellátható közfoglalkoztatottak alkalmazásával, de ez esetben a támogatás kizárólag a feladat ellátásával összefüggő kiadások közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb állami támogatással nem fedezett részére használható fel.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor a szociális segítés keretében ellátottak éves becsült száma, elszámoláskor a szociális segítésben részesülők tevékenységnaplója alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 251-gyel.

db) Személyi gondozás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 210 000 forint/fő

A támogatás a Szoctv. 63. § (4) bekezdése és a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályok alapján biztosított személyi gondozás keretében kizárólag személyi gondozásra megállapodást kötött ellátottak után jár. E feladat ellátásában közfoglalkoztatottak nem működhetnek közre.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor a személyi gondozásra megállapodással rendelkező ellátottak részére nyújtott tevékenység éves becsült óraszáma alapján kalkulált ellátotti létszám. Elszámoláskor a személyi gondozásra megállapodással rendelkezők és az ellátást ténylegesen igénybe vevők számának meghatározása: a tevékenységnapló alapján összesített órák száma osztva 252-vel.

Az ellátotti létszám meghatározása során a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 2. számú melléklet Kiegészítő szabályok 3. pontja alapján kell eljárni. Amennyiben a gondozást nem heti 40 órában foglalkoztatott szociális gondozó végzi, úgy a gondozásra fordított havi 147 órás órakeret arányosan csökkentve vehető figyelembe. Az ellátottak száma igényléskor és elszámoláskor sem haladhatja meg a befogadott ellátotti létszámot.

Amennyiben a házi segítségnyújtásról - a Kiegészítő szabályok 5. d)-e) pontjának megfelelő - társulás gondoskodik, úgy a személyi gondozásnál figyelembe vett ellátotti létszám után a fajlagos összeg 130%-a igényelhető.

Egy ellátott naponta a da)-db) jogcímek közül csak egy jogcímen vehető figyelembe.”

5. A Kvtv. 2. melléklet III. pont 3. alpont j) pontja az alábbi jc) alponttal egészül ki:

jc) Bölcsőde, mini bölcsőde kiegészítő támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 475 000 forint/fő

A támogatás a ja) alpont szerinti támogatásra jogosult, 32 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzatokat illeti meg az általuk fenntartott bölcsődébe, mini bölcsődébe beíratott és ellátott gyermekek után, az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint differenciált mértékben.

A támogatás mértékét az alábbi táblázat rögzíti:

No. Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint (forint) Fajlagos összeg %-a
alsó határ felső határ
1. 0 18 000 100
2. 18 001 24 000 50
3. 24 001 32 000 25

Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészítő szabályok 1.c) alpontja tartalmazza.

A támogatás a ja) alpontnál jelzett létszám alapján 2017. január 1-jétől illeti meg az önkormányzatokat. A támogatás 68%-ának folyósítása az augusztus havi nettó finanszírozás keretében, ezt követően havonta az Ávr. szerinti mértékben történik. A támogatás felhasználásával kapcsolatban a kiegészítő szabályok ja) alpontra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

3. melléklet a 2017. évi LXXXVI. törvényhez

1. A Kvtv. 3. melléklet II. Felhalmozási célú támogatások pontja egy új 11. alponttal egészül ki az alábbiak szerint:

11. Mini bölcsődei férőhelyek kialakításának támogatása

Előirányzat: 800,0 millió forint

Az előirányzatból a 10 000 lakos alatti, 20 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet mini bölcsőde kialakítására, amennyiben a településen nem működik bölcsőde, mini bölcsőde, továbbá a település 3 év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt.

Az igényelhető maximális támogatás mértéke 10,0 millió forint.

A támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 10 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően saját (ideértve a pályázó részvételével működő társulást is) fenntartásban kell működtetni. Nem igényelhet támogatást az az önkormányzat, mely a 2014-2020. évek közötti uniós programozási időszakban azonos célra rendelkezésre álló európai uniós támogatásban részesült.

A támogatásról az államháztartásért felelős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik.”

2. A Kvtv. 3. melléklet II. Felhalmozási célú támogatások pontja egy új 12. alponttal egészül ki az alábbiak szerint:

„12. Kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatása

Előirányzat: 1 944,8 millió forint

Az előirányzatból a 2 000 lakos alatti, 12 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az alábbi célokra:

a) a település belterületén út, híd vagy járda építésére, felújítására, karbantartására,

b) vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, felújítására,

c) köztemető felújítására, ravatalozó építésére illetve felújítására, temetőközlekedési utak építésére, felújítására,

d) olyan épület felújítására, fejlesztésére, illetve energetikai korszerűsítésére és szükség esetén megvásárlására, amely

da) igazgatási tevékenységet,

db) óvodai nevelést,

dc) kulturális tevékenységet vagy

dd) szociális vagy egészségügyi vagy gyermekvédelmi

feladatellátást szolgál, vagy a jövőben fog szolgálni,

e) településrendezési tervek készítésére.

Az igényelhető maximális támogatás mértéke:

- 100 főt meg nem haladó lakosságszámú település esetében legfeljebb 500 000 forint,

- 101-300 fő lakosságszám közötti település esetében legfeljebb 750 000 forint,

- 301-500 fő lakosságszám közötti település esetében legfeljebb 1 000 000 forint,

- 501-1 000 fő lakosságszám közötti település esetében legfeljebb 1 250 000 forint,

- 1 001-2 000 fő lakosságszám közötti település esetében legfeljebb 1 600 000 forint.

A támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 10 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően saját (ideértve a pályázó részvételével működő társulást is) fenntartásban kell működtetni.

A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik.”

3. A Kvtv. 3. melléklet II. Felhalmozási célú támogatások pontja egy új 13. alponttal egészül ki az alábbiak szerint:

13. Pestszentimrei gyermekorvosi rendelő kialakításának támogatása

Előirányzat: 350,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc -Pestszentimre Önkormányzata támogatására a Pestszentimrei gyermekorvosi rendelő kialakítása érdekében. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól az egészségügyért felelős miniszter - mint támogató - támogatási szerződést köt Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzatával. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban: előleg) folyósítása a támogatási szerződés megkötését követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi - szerződés szerinti - folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje - ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is - tárgyévet követő év december 31-e.”

4. A Kvtv. 3. melléklet II. Felhalmozási célú támogatások pontja egy új 14. alponttal egészül ki az alábbiak szerint:

„14. Helyi érdekű települési fejlesztések

Előirányzat: 4 700,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a helyi érdekű, önkormányzati tulajdonban álló - vagy a fejlesztés révén önkormányzati tulajdonba kerülő - ingatlanok, közterületek fejlesztésére, ingóságok beszerzésére.

A támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésének megfelelően a helyi önkormányzatokért felelős miniszter állapítja meg.

A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.”

5. A Kvtv. 3. melléklet IV. Önkormányzati elszámolások 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. Az önkormányzati elszámolások előirányzat terhére a következő kifizetések teljesíthetők

a) a támogatások költségvetési évet megelőző évi elszámolása alapján a helyi önkormányzatok részéről a költségvetési évben keletkező pótigény összege,

b) az önellenőrzés, a kincstári felülvizsgálat, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján a helyi önkormányzatokat pótlólagosan megillető támogatások költségvetési évben kifizetett összege,

c) az államháztartásról szóló jogszabályok alapján költségvetési évben a helyi önkormányzatokat megillető ügyleti és késedelmi kamat összege,

d) a helyi önkormányzatok által az Áht. 83. § (6a) bekezdésében felsorolt, költségvetési évet megelőző éveket terhelő kötelezettségek költségvetési évben történő teljesítése esetén a költségvetési évet megelőző években felfüggesztett támogatások összege,

e) a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása jogcímen az előző években jóváhagyott, tárgyévre áthúzódó kötelezettségvállalások,

f) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény szerinti tárgyévi munkáltatói kifizetések,

g) az önellenőrzés és a kincstári felülvizsgálat során a helyi önkormányzat javára megállapított visszatérítés összege.”

6. A Kvtv. 3. melléklet IV. Önkormányzati elszámolások egy új 7. ponttal egészül ki az alábbiak szerint:

„7. Az előirányzat szolgál fedezetül a helyi önkormányzat és társulása 2007-2013 programozási időszak európai uniós, valamint a Svájci-Magyar Együttműködési Program fejlesztési célú pályázataihoz szükséges saját forrás kiegészítésére a korábbi években megítélt és támogatási szerződésben rögzített központi költségvetési támogatásból adódó fizetési kötelezettségek teljesítésére.

Kifizetés a 2007-2013 programozási időszak európai uniós fejlesztési célú pályázataihoz szükséges saját forrás kiegészítésére csak abban az esetben történhet, amennyiben a közreműködő szervezet a költségigazolást tartalmazó igazoló adatlapot 2016. december 1-je után adta ki.”

7. A Kvtv. 3. melléklet VI. Kiegészítő szabályok 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. Az Áht. szerinti támogató

a) az I.4., I.5. és II.1. pontok szerinti jogcímek esetében a közlekedésért felelős miniszter,

b) az I.6., II.3., II.6. és II.11. pontok szerinti jogcímek esetében az államháztartásért felelős miniszter,

c) az I.3., II.4., II.7. és II.8. pontok szerinti jogcímek esetében a kultúráért felelős miniszter,

d) a II.13. pont szerinti jogcím esetében az egészségügyért felelős miniszter.”

4. melléklet a 2017. évi LXXXVI. törvényhez

1. A Kvtv. 4. melléklet 1. pontja a következő 62a sorral egészül ki:

(A B C D)
62a Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása (2. cím, 3. alcím, 5. jogcímcsoport)

2. A Kvtv. 4. melléklet 1. pontja a következő 74a sorral egészül ki:

(A B C D)
74a Nyugdíjprémium céltartalék (2. cím, 1. alcím, 5. jogcímcsoport)

3. A Kvtv. 4. melléklet 2. pontja a következő 101a sorral egészül ki:

(A B C D)
101a Egyéb, EU által nem térített kiadások (20. cím, 7. alcím, 2. jogcímcsoport)

4. A Kvtv. 4. melléklet 2. pontja a következő 125a sorral egészül ki:

(A B C D)
125a Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások (20. cím, 19. alcím, 8. jogcímcsoport)

5. melléklet a 2017. évi LXXXVI. törvényhez

1. A Kvtv. 7. melléklet I. pont 2.1. alpont helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az átlagbér alapú támogatás megállapítása)

„2.1. Óvodában az átlagbéralapú támogatás beleértve a minősítéssel összefüggő többlettámogatást is a 2. melléklet II. pont 1. és 4. alpontja szerint kell megállapítani azzal, hogy az óvodapedagógusok nevelőmunkáját nem pedagógus végzettséggel, vagy szakképzettséggel közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege a 4. alpont b) pont ba) alpontjában foglaltaknak megfelelően kerül meghatározásra az Nkt. 8. § (6) bekezdésének figyelembevételével.”

2. A Kvtv. 7. melléklet I. pont 4. alpont b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(4. Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógusok, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők átlagbére és közterhei elismert együttes összegének meghatározása)

b) A nem pedagógus végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege

ba) az óvodákban 2 167 000 forint/számított létszám/év.

bb) az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben 2 593 000 forint/számított létszám/év.”

3. A Kvtv. 7. melléklet I. pont 4. alpont d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(4. Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógusok, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők átlagbére és közterhei elismert együttes összegének meghatározása)

d) Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben az Nkt. 64. §-a szerinti előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított minősítési eljárás során 2017. január 1-jén Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolással rendelkező pedagógusok, valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt pedagógus, és pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők esetén a bérnövekmény és közterheinek elismert összege

- Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba lépés és

= középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén 396 000 forint/fő/év,

= mesterfokozatú végzettség esetén 435 000 forint/fő/év,

- Mesterpedagógus, vagy Kutatótanár fokozatba lépés és

= középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén 1 448 000 forint/fő/év,

= mesterfokozatú végzettség esetén 1 594 000 forint/fő/év.

A támogatás elszámolásánál a 2017. január 1-je és 2017. december 31-e között ténylegesen foglalkoztatott pedagógusok és pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők időarányosan figyelembe vett, egy tizedesre kerekített létszáma alapján illeti meg a fenntartót a következők szerint:

da) A teljes összeg illeti meg a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést 2015. december 31-éig szerezték meg.

db) Az összeg 11 havi időarányos része illeti meg 2017. február hónaptól a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést a 2016. évben szerezték meg.”

4. A Kvtv. 7. melléklet II. pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A nemzetiségi önkormányzat óvoda, kollégium és iskola esetén kizárólag a nemzetiségi nevelésben, oktatásban vagy kiegészítő nemzetiségi oktatásban részt vevő gyermekeket, tanulókat veheti figyelembe.”

5. A Kvtv. 7. melléklet III. pont 1. alpont a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[1. A 40. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fenntartó]

a) az Nkt. szerinti ingyenes tankönyvek biztosítása érdekében a nappali rendszerű iskola, a nappali rendszerű nemzetiségi és gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai feladatot ellátó iskola

aa) első-negyedik évfolyamán 2017. október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók létszáma alapján 9 000 forint/fő/év,

ab) ötödik, hatodik és nyolcadik évfolyamán 2017. október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók létszáma alapján 12 000 forint/fő/év,

ac) hetedik évfolyamán 2017. október 1-jén a tanulói jogviszonyban álló tanulók létszáma alapján 15 000 forint/fő/év,

ad) kilencedik évfolyamán 2017. október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók létszáma alapján 20 000 forint/fő/év,”

(összegű tankönyvtámogatásra jogosult.)

6. A Kvtv. 7. melléklet VI. KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYOK pont 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A tankönyvtámogatás - ide nem értve a IV. pont 2. alpont szerinti támogatást - teljes összegét át kell adni annak az iskolának, amelyre a támogatást megállapították. E támogatásból elsősorban az Nkt. 46. § (5) bekezdése és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény 4. § (2) bekezdés szerinti normatív kedvezményben részesülők számára ingyenesen biztosított tankönyvek beszerzését kell biztosítani. A fennmaradó összeg a nevelési-oktatási intézményben működő könyvtári állomány gyarapítására fordítható, a fel nem használt összeget a központi költségvetés számára a kincstár útján vissza kell fizetni. A III. pont 1. alpontja alapján a tankönyvtámogatásra jogosultak tényleges számát figyelembe véve a fenntartó az igénylés módosítását a 229/2012. Korm. rendelet 37/C. § (4) bekezdés c) pontja helyett 2017. október 31-i határidőig kezdeményezi. A kincstár a tankönyvtámogatás folyósításához szükséges keretigényt 2017. augusztus 10-éig küldi meg az oktatásért felelős miniszter részére.”

7. A Kvtv. 7. melléklet VI. KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYOK pont 20. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„20. Az I. pont 4. alpont d) pont és a 2. melléklet II. pont 4. alpont szerinti támogatás megállapításánál a magasabb fizetési fokozatba besorolt pedagógusok, és pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők létszámát a közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban foglalkoztatottak teljes munkaidőre átszámított létszáma szerint kell figyelembe venni.”

8. A Kvtv. 7. melléklet VI. KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYOK pont 22. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„22. A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottaknak az I. pont 4. alpont a) és b) pont szerinti támogatásban elismert létszámuk együttes összege megegyezik a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 4. mellékletében meghatározott finanszírozott létszámmal. Az I. pont 4. alpont b) pontja szerinti emelt összegű támogatás a Vhr. 32/A. §-ában meghatározottak szerint 2017. január 1-jétől visszamenőlegesen kerül biztosításra (12 hónapra) január-szeptember hónapokra egy összegben, október hónaptól pedig a havi finanszírozás keretében kerül folyósításra.”

9. A Kvtv. 7. melléklet III. pont 1. alpont b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[1. A 40. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fenntartó]

b) az a) pont szerinti tanulók kivételével, a középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló nappali rendszerű iskolai oktatásban és jogszabályban meghatározott normatív kedvezményekben részesülő tanulók 2017. október 1-jei létszáma alapján 12 000 forint/fő/év”

(összegű tankönyvtámogatásra jogosult.)

10. A Kvtv. 7. melléklet III. pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A tankönyvtámogatások tekintetében az oktatásért felelős miniszter utalványozása és a Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság - 2017. július 10-ig a kincstár részére megküldött - fenntartónkénti adatszolgáltatása alapján a kincstár 2017. augusztus 25-éig erre irányuló külön határozat meghozatala nélkül, támogatási előleget folyósít. A folyósított előleg és a ténylegesen járó tankönyvtámogatás különbözetének rendezése a VI. Kiegészítő szabályok pont 3. pontja figyelembevételével a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 229/2012. Korm. rendelet) 37/J. § (5) bekezdésében foglaltak szerint történik.”