Jogszabálykereső

A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet

a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Tv.) 178. §-a (1) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet célja és hatálya

1. § A rendelet meghatározza azokat a sajátos szabályokat, amelyek - egyéb jogszabályi előírásból következően - eltérnek a vállalkozókra előírt szabályoktól, de nem ellentétesek a Tv. alapelveivel.

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének 4. pontjában felsorolt egyéb szervezetek közül:

a) a lakás, a nyugdíjasház, az üdülő, a személygépkocsitároló, a műhely vagy üzlethelyiség építő- és fenntartó szövetkezetre (a továbbiakban: lakásszövetkezet),

b) a társasházra,

c) *  az egyesületre (ide értve a sportszövetségeket is), az alapítványra (a továbbiakban együtt: civil szervezet),

d) a köztestületre,

e) *  a közalapítványra,

f) *  az ügyvédi irodára, a szabadalmi ügyvivő irodára, a végrehajtói irodára, a közjegyzői irodára,

g) * 

h) *  a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapra,

i) a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében létrejött szervezetre,

j) a víziközmű társulatra,

k) a külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezetre,

l) *  a c)-e) pont szerinti szervezetek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységére.

m) * 

(2) *  Az (1) bekezdés k) pontja szerinti külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet különösen: a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács, a Magyar Rektori Konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, az európai területi együttműködési csoportosulás, az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, valamint a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség.

(3) *  A Tv. szerinti egyéb szervezetek közül az egyházi jogi személy, valamint a befektetési alap, az egyéb alapok, a tőzsde, a központi értéktári, központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes nyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztár, a közraktár, a kockázati tőketársaság, a kockázati tőkealap, továbbá a biztosító egyesület beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól külön kormányrendeletek rendelkeznek.

(4) * 

(4a) *  A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságait a 20/A-20/I. §-ok tartalmazzák.

(5) *  E rendelet civil szervezetre vonatkozó szabályozásában

a) alaptevékenység alatt az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényben (a továbbiakban: Ectv.) meghatározott alapcél szerinti tevékenységet (ide értve a közhasznú tevékenységet is) kell érteni,

b) vállalkozási tevékenység alatt az Ectv.-ben meghatározott gazdasági-vállalkozási tevékenységet kell érteni,

c) közszolgáltatási bevétel alatt az Ectv.-ben meghatározott közszolgáltatási szerződés alapján végzett tevékenységből származó bevételt kell érteni.

3. § (1) *  A rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerinti egyéb szervezetek közül az ügyvédi irodának, a szabadalmi ügyvivő irodának, a végrehajtói irodának, a közjegyzői irodának, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, a víziközmű társulatnak, a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságnak, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, továbbá a közhasznú besorolással nem rendelkező európai területi együttműködési csoportosulásnak és az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorciumnak a beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettsége megállapításánál a Tv. előírásait kell alkalmaznia.

(2) *  A víziközmű társulatnak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettsége megállapításánál a Tv. előírásait kell alkalmazni azzal, hogy e rendelet 16. §-ának (8) bekezdését is figyelembe kell vennie.

(3) * 

(4) *  A közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézménynek, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak, a Magyar Rektori Konferenciának, valamint a közhasznú szervezetként működő európai területi együttműködési csoportosulásnak a beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettsége megállapításánál a Tv., valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény vonatkozó előírásait kell alkalmaznia.

(5) *  Az egyéb szervezetek által alapított, fenntartott egészségügyi, szociális és oktatási tevékenységet ellátó jogi személyiséggel rendelkező szervezetnél a Tv. 6. §-a (3) bekezdésének előírásait kell alkalmazni.

(6) *  A rendelet 2. §-a (1) bekezdésének k) pontja szerinti külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét az (1)-(5) bekezdésben, illetve e rendelet 4. §-ában foglaltak figyelembevételével a rá vonatkozó jogszabályi előírások alapján kell megállapítani.

(7) *  A rendelet 2. §-a (1) bekezdésének c) pontjában nevesített civil szervezetek közé tartozó párt beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 1989. évi XXXIII. törvény előírásai szerint köteles eleget tenni.

(8) *  A 2. § (1) bekezdés l) pontja szerinti szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségére az azt létrehozó, 2. § (1) bekezdés c)-e) pont szerinti szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét szabályozó előírások vonatkoznak.

4. § *  (1) A rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti egyéb szervezetek közül a lakásszövetkezet, a társasház, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében létrejött szervezet (a továbbiakban: MRP szervezet), a civil szervezet, a köztestület, a közalapítvány (a továbbiakban együtt: egyéb szervezet) a Tv. előírásait e rendeletben foglaltak figyelembevételével köteles alkalmazni.

(1a) *  A szervezetére és működésére nem a társasházakról szóló törvényben meghatározott rendelkezéseket alkalmazó, legfeljebb hatlakásos társasház közössége dönthet úgy, hogy beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét az (1) bekezdés szerinti szabályok helyett a társasház közössége által határozatban elfogadott módon teljesíti.

(2) A közhasznú jogállású egyéb szervezet a Tv., valamint az Ectv. előírásait e rendeletben foglaltak figyelembevételével köteles alkalmazni.

5. § *  Az egyéb szervezet az alapszabályában (alapító okiratában) foglaltaknak megfelelően, a külön jogszabályokban meghatározott alaptevékenységet (tevékenység célja szerinti, lakásszövetkezeti, közhasznú, alapítványi célú tevékenység stb.), valamint ha jogszabály lehetővé teszi, vállalkozási tevékenységet is folytathat.

Beszámolási kötelezettség

6. § *  (1) Az egyéb szervezet működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően az üzleti év utolsó napjával, illetve a megszűnés napjával, mint mérlegfordulónappal a Tv.-ben és e rendeletben meghatározottak szerint köteles beszámolót készíteni.

(2) Az egyéb szervezetnél az üzleti év azonos a naptári évvel, kivéve az év közben alakuló, illetve megszűnő egyéb szervezetnél. A mérleg fordulónapja - a megszűnést kivéve - december 31.

(3) A beszámoló formáját az egyéb szervezet által folytatott tevékenység, az éves összes bevétel (az alaptevékenység és a vállalkozási tevékenység összes bevételének) nagysága, valamint a könyvvezetés módja határozza meg.

(4) A beszámoló lehet:

a) egyszerűsített beszámoló,

b) egyszerűsített éves beszámoló,

c) az egyéb szervezet választása alapján a Tv. szerinti éves beszámoló.

(5) Az egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója az 1. számú melléklet szerinti egyszerűsített mérlegből és a 2. számú melléklet szerinti eredménylevezetésből áll.

(6) Az egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója a 4. számú melléklet szerinti mérlegből és az 5. számú melléklet szerinti eredménykimutatásból áll. A civil szervezet egyszerűsített éves beszámolója a mérleg és az eredménykimutatás mellett az Ectv. szerinti kiegészítő mellékletet is tartalmaz.

(7) *  Annak az egyéb szervezetnek, amely a Tv. szerinti éves beszámoló készítését választotta és vállalkozási tevékenységet is folytat, a Tv.-ben előírt beszámolókészítése során biztosítania kell az alap- és a vállalkozási tevékenységéből származó bevételeinek, ráfordításainak (költségeinek), kiadásainak, valamint a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredményének elkülönítetten történő bemutatását is.

(8) Az egyéb szervezet az egyszerűsített mérleg, a mérleg, továbbá az eredménylevezetés, az eredménykimutatás tételeit - amennyiben azt más jogszabály előírja - továbbtagolja, valamint saját igényei szerint továbbtagolhatja.

7. § *  (1) Egyszerűsített beszámolót készíthet értékhatártól függetlenül az egyéb szervezet, amely csak alaptevékenységet folytat, vagy amelynek az alaptevékenységből, valamint a vállalkozási tevékenységből származó (ár)bevételének együttes összege - két egymást követő évben, évenként - az 50 millió forintot nem haladja meg.

(2) Egyszerűsített éves beszámolót köteles készíteni az az egyéb szervezet, amelynek két egymást követő évben az alaptevékenységből, valamint a vállalkozási tevékenységből származó éves (ár)bevételének együttes összege évenként meghaladja az 50 millió forintot.

(3) Jogelőd nélkül alapított egyéb szervezetnek az (1)-(2) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év egyikének vagy mindkettőnek az (ár)bevételi adatai hiányoznak, vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor a tárgyévi várható éves (ár)bevételt és - ha van - a megelőző (első) üzleti évi (éves szintre átszámított) (ár)bevételt kell figyelembe vennie.

(4)-(5) * 

Könyvvezetési kötelezettség

8. § (1) *  Az egyéb szervezet könyvvezetése - a beszámolási kötelezettség függvényében - az egyszeres vagy a kettős könyvvitel rendszerében, magyar nyelven, forintban történhet.

(2) *  Egyszeres könyvvitelt köteles vezetni az egyszerűsített beszámolót készítő egyéb szervezet.

(3) *  Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet áttérhet a kettős könyvvitelre - saját elhatározása alapján - bármelyik üzleti év január 1-jével. Köteles áttérni a kettős könyvvitel vezetésére - és egyszerűsített éves beszámolót készíteni - azt az évet követő második üzleti év január 1-jével, amikor az egyszerűsített beszámoló készítésére a 7. § (1) bekezdésében rögzített feltételnek két egymást követő üzleti évben már nem felel meg.

(4) *  Kettős könyvvitelt köteles vezetni az egyszerűsített éves beszámolót készítő egyéb szervezet. Kettős könyvvitelt köteles vezetni továbbá az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá bejelentkezett lakásszövetkezet - figyelembe véve a 16. § (9)-(12) bekezdésben foglaltakat -, valamint minden olyan egyéb szervezet, amelynek a 3. § (1)-(2) bekezdése szerint a Tv.-ben foglalt előírásokat kell kötelezően alkalmaznia, továbbá az az egyéb szervezet, amely saját döntése alapján a Tv. szerinti éves beszámoló készítését választotta.

(5) *  A kettős könyvvitelt vezető a 7. § (3) bekezdése szerinti egyéb szervezet az egyszeres könyvvitel vezetésére azt az évet követő második üzleti év január 1-jével térhet át, amikor az éves összes (ár)bevétele - két egymást követő évben, évenként - nem haladta meg az 50 millió forintot.

(6) *  A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet az egyszeres könyvvitel vezetésére a kettős könyvvitelre történő áttérés üzleti évét követő második év január 1-jével térhet át, ha az alaptevékenységből, valamint a vonatkozó külön jogszabály szerinti vállalkozási tevékenységből származó éves összes (ár)bevétele - két egymást követő évben, évenként - nem haladta meg az 50 millió forintot.

(7) *  Amennyiben az egyéb szervezet év közben jön létre (veszik bírósági, cégbírósági, kamarai nyilvántartásba), úgy a könyvvezetési kötelezettség megállapításánál a 7. §-ban foglaltak figyelembevételével az éves szintre tervezett (ár)bevételi értékeket kell figyelembe vennie.

(8) * 

(9) *  A könyvvezetés során az egyéb szervezetnek elkülönítetten kell kimutatni a rá vonatkozó sajátos gazdálkodási jogszabályban meghatározott alaptevékenységgel, valamint a vonatkozó külön jogszabály szerint meghatározott vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos (ár)bevételeket, ráfordításokat (költségeket), kiadásokat.

(10) *  Az egyéb szervezet úgy köteles könyvvezetését kialakítani, hogy a vonatkozó külön jogszabály szerint meghatározott vállalkozási tevékenység (ár)bevétele és ráfordításai (költségei), kiadásai az alaptevékenység bevételeitől és ráfordításaitól (költségeitől), kiadásaitól, gazdasági eseményeitől elkülönüljenek, és ezáltal megbízhatóan kimutatható legyen a vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye.

(11) *  Az egyéb szervezetnek a könyvvezetés során elkülönítetten kell kimutatni a kapott adományt (közcélú adományt) és annak felhasználását, amennyiben a közcélú adományról a személyi jövedelemadóról szóló törvény, illetve az adományról a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény rendelkezései szerinti kedvezmény igénybevételére jogosító igazolást állít ki.

(12) *  A civil szervezet nyilvántartási (könyvvezetési) rendszerét köteles oly módon továbbrészletezni, hogy abból az Ectv.-ben meghatározott alaptevékenységgel, illetve a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bevételek, ráfordítások (költségek), kiadások rendelkezésre álljanak.

(13) *  Az MRP szervezet nyilvántartási (könyvvezetési) rendszerét köteles oly módon továbbrészletezni, hogy abból a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényben meghatározott adatok rendelkezésre álljanak.

Könyvviteli rendszerek változása

9. § (1) *  Az egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre történő áttéréskor az egyéb szervezet a Tv. 163. §-ában foglaltakat köteles alkalmazni.

(2) *  Az egyéb szervezetnek a kettős könyvvitelről az egyszeres könyvvitelre történő áttérésekor - ha egyébként annak feltételei fennállnak -, az áttérés napjával a Tv. szerinti éves, illetve e rendelet szerinti egyszerűsített éves beszámoló mérlege alapján egyszerűsített mérleget kell készítenie a Tv. 163/A. § (2)-(4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. Az eredménykimutatást nem kell az egyszeres könyvvitelre vonatkozó előírásoknak megfelelően átalakítani.

A mérleg tételeire vonatkozó sajátos rendelkezések

10. § *  Az e rendelet szerinti mérleg elkészítésénél a Tv. vonatkozó előírásait a 11-14. §-okban foglalt sajátosságok figyelembevételével kell alkalmazni. A pénzügyi instrumentumok meghatározott körére vonatkozóan a Tv. szerinti valós értéken történő értékelés szabályait e rendelet hatálya alá tartozó egyéb szervezet akkor alkalmazhatja, ha beszámolóját a Tv. előírásai szerint állítja össze.

11. § (1) A lakásszövetkezetnél tagok és nem tag tulajdonosok terhére - az arra jogosult által megállapított (közgyűlési, küldöttgyűlési, igazgatósági határozat alapján közölt) - fizetési kötelezettség nem teljesítéséből származó összegeket követelésként kell kimutatni. A követeléseket meg kell bontani hátralékosokra és egyéb követelésekre.

(2) * 

(3) *  Az egyszeres könyvvitelt vezető lakásszövetkezet saját tőkéje jegyzett tőkéből, tőkeváltozásból, lekötött tartalékból, valamint tárgyévi eredményből (alaptevékenység, illetve vállalkozási tevékenység bontásban), a kettős könyvvitelt vezető lakásszövetkezet saját tőkéje jegyzett tőkéből, tőkeváltozásból, lekötött tartalékból, értékelési tartalékból, valamint tárgyévi eredményből (alaptevékenység, illetve vállalkozási tevékenység bontásban) tevődik össze. A tárgyévi eredményt alaptevékenység [ezen belül beruházási (építési), felújítási, fenntartási], valamint vállalkozási tevékenység bontásban kell a tőkeváltozás tételbe átvezetni, és a későbbiekben ennek megfelelően külön-külön nyilvántartani.

(4) *  Annál a lakásszövetkezetnél, ahol a telek, a felépítmény, benne a tagok használatába adott lakások a lakásszövetkezet tulajdonában vannak, a tagok által befizetett építési célú összegeket kell jegyzett tőkeként kimutatni.

12. § (1) A társasháznak a követelések között kell szerepeltetni a tulajdonosok közös költségeinek hátralékát (megbontva a jelzáloggal terhelt és a jelzáloggal nem terhelt részre), valamint a közös tulajdon hasznosításából származó hátralékokat.

(2) A társasháznak a felújítási célra elkülönített pénzeszközöket elkülönítve is be kell mutatni.

(3) A társasház mérlegében saját tőkeként az eredmény és tárgyévi eredmény szerepel. (Eredményként a tárgyévet megelőző évek eredményét kell összevontan szerepeltetni.)

13. § *  Az egyszeres könyvvitelt vezető civil szervezet, köztestület saját tőkéje induló tőkéből, tőkeváltozásból, lekötött tartalékból, tárgyévi eredményből [alaptevékenység (közhasznú tevékenység), vállalkozási tevékenység bontásban], a kettős könyvvitelt vezető civil szervezet, köztestület, közalapítvány saját tőkéje induló tőkéből, tőkeváltozásból, lekötött tartalékból, értékelési tartalékból, valamint tárgyévi eredményből [alaptevékenység (közhasznú tevékenység), vállalkozási tevékenység bontásban] tevődik össze.

13/A. § *  Induló tőkeként kell kimutatni a bírósági határozat jogerőre emelkedésének napjával a civil szervezet, a köztestület, a közalapítvány létesítő okiratában (annak módosításában) meghatározott, az alapító, a tag, a csatlakozó által ilyen címen rendelkezésre bocsátott pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás összegét.

14. § (1) Az MRP szervezetnek a befektetett pénzügyi eszközök, illetve az értékpapírok analitikáját úgy kell kialakítania, hogy a mérlegben a megszerzett részvények, üzletrészek és az egyéb értékpapírok elkülönítetten bemutathatók legyenek.

(2) Az MRP szervezetnél saját tőkeként eredmény és tárgyévi eredmény alaptevékenységből, lekötött tartalék, valamint kettős könyvvitel vezetése esetén értékelési tartalék szerepel a mérlegben. (Eredményként a tárgyévet megelőző évek eredményét kell összevontan szerepeltetni.)

Az eredménylevezetésre, az eredménykimutatásra vonatkozó sajátos rendelkezések

15. § (1) Az e rendelet szerinti eredménylevezetés/eredménykimutatás készítésénél a Tv. vonatkozó előírásait a (2)-(7) bekezdésben és a 16-17. §-okban foglalt sajátosságok figyelembevételével kell alkalmazni.

(2) *  Az eredménylevezetés, az eredménykimutatás az egyéb szervezet tárgyévi eredményének levezetését tartalmazza, az eredmény keletkezésére ható főbb tényezőket, az eredmény összetevőit, az eredmény kialakulását mutatja be.

(3) *  Az eredménylevezetés, az eredménykimutatás tételei tartalmának meghatározásánál a bevételeket és ráfordításokat (költségeket), kiadásokat a Tv. előírásain túlmenően az egyéb szervezetre vonatkozó más jogszabályokban foglalt előírások figyelembevételével kell meghatározni.

(4) *  Az alaptevékenységhez, illetve a vállalkozási tevékenységhez közvetlenül nem kapcsolódó ráfordításokat (költségeket), kiadásokat az egyéb szervezet, a közhasznú egyéb szervezet a bevételek arányában köteles megosztani az alaptevékenység, illetve a vállalkozási tevékenység között. A továbbutalási céllal kapott, bevételként elszámolt támogatás összegét az alaptevékenységhez, illetve a vállalkozási tevékenységhez egyaránt felmerült költségek megosztásánál, valamint a könyvvezetési rendszerek közötti áttérést meghatározó (ár)bevételnél figyelmen kívül kell hagyni. Amennyiben az egyéb szervezet vállalkozási tevékenységet is folytat, akkor a kamat- és hozambevételek, valamint a kapcsolódó (bank)költségek megosztásához az alaptevékenység, valamint a vállalkozási tevékenység (ár)bevételének az összes bevételen belüli arányát e megosztandó kamat és hozam nélkül kell számításba venni.

(5) *  Az eredménylevezetésben, az eredménykimutatásban egymástól elkülönítve kell kimutatni az alaptevékenységgel, valamint a vállalkozási tevékenységgel összefüggő tételeket.

(6) *  Az eredménylevezetésben, az eredménykimutatásban az előző évi és a tárgyévi adatokat, valamint a jelentős összegű hibák elkülönített bemutatását az alaptevékenység, vállalkozási tevékenység, összesen bontásban tovább kell részletezni.

(7) *  Az egyszerűsített beszámolót készítő egyéb szervezetnek az eredménylevezetésben a bevételeit, valamint a ráfordításait (költségeit), kiadásait meg kell bontani aszerint is, hogy azokat a tényleges pénzügyi teljesítés alapján vagy pénzmozgás nélküli ügylet kapcsán számolták el.

(8) * 

16. § (1) *  Az eredménylevezetésben a vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye az üzleti év adóköteles pénzügyi eredménye és a nem pénzben realizált eredmény (a pénzbevételt nem jelentő adóköteles bevételek, a ráfordítást jelentő eszközváltozások, a ráfordítást jelentő elszámolások különbözete) összevont értéke, csökkentve az adófizetési kötelezettséggel.

(2) * 

(3) *  Az eredménykimutatásban a vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye az üzleti évben elszámolt értékesítés nettó árbevételének, az eszközök között állományba vett saját teljesítmények értékének, az egyéb bevételeknek, a pénzügyi műveletek bevételeinek, valamint az üzleti évben elszámolt anyagjellegű ráfordítások, személyi jellegű ráfordítások, értékcsökkenési leírás, egyéb ráfordítások és a pénzügyi műveletek ráfordításai együttes összegének különbözete, csökkentve az adófizetési kötelezettséggel.

(4) * 

(5) *  Az egyéb szervezet a kapott alapítói, központi költségvetési, helyi önkormányzati és egyéb támogatásokat, az érdekeltségi hozzájárulást - ha jogszabály másként nem rendelkezik - bevételként számolja el.

(6) *  Az egyéb szervezetnél a továbbutalási céllal kapott támogatást kettős könyvvitel vezetése esetén egyéb bevételként, egyszeres könyvvitel vezetése esetén pénzügyileg rendezett bevételként kell kimutatni. Az így kapott támogatás továbbutalt, átadott összegét - a könyvvezetés módjától függően - egyéb ráfordításként vagy ráfordításként érvényesíthető kiadásként kell elszámolni. E támogatások továbbutalása, átadása nem minősül a Tv. szerinti költségek ellentételezésére, illetve fejlesztési célra adott támogatásnak, továbbá véglegesen átadott pénzeszköznek.

(7) *  A (6) bekezdés szerinti, továbbutalási céllal kapott támogatásnak minősül az olyan támogatás, amelyet az egyéb szervezet az alapítójától vagy más szervezettől, pályázati vagy egyéb más úton kap, és azt továbbutalja, átadja olyan szervezet részére, amely a támogatás célja szerinti feladatot közvetlenül megvalósítja, és az így támogatott szervezet az egyéb szervezettől kapott eszközöket (pénzeszközöket, egyéb eszközöket) bevételként mutatja ki. Az egyéb szervezetnél az eredménylevezetésben, illetve az eredménykimutatásban az ilyen tételeket elkülönítetten (továbbutalási céllal kapott támogatás, továbbutalt támogatás) be kell mutatni. Az adott üzleti évben továbbutalási célú bevételként elszámolt, de még tovább nem utalt összeget a kettős könyvvitelt vezetőknél időbelileg el kell határolni, egyszeres könyvvitelt vezetőknél kötelezettségként kell kimutatni.

(8) *  Az érdekeltségi hozzájárulást csak a pénzügyi teljesítés időpontjában lehet - egyéb bevételként - elszámolni. Amennyiben a víziközmű beruházást nem a víziközmű társulat valósítja meg, az érdekeltségi hozzájárulásból történő pénzeszköz átadást egyéb ráfordításként kell elszámolni.

(9) *  A lakásszövetkezetnél eltérően kell eljárni, ha a tag, a nem tag tulajdonos a lakásszövetkezeti tulajdon használatára, illetve ha a saját közüzemi fogyasztása után a részére továbbhárított szolgáltatás finanszírozására (ellenértékének megtérítésére) utal át, teljesít befizetést.

(10) *  A lakásszövetkezet - mint önálló jogi személy - tulajdonában lévő, közösen használt eszközök (épületrészek) használatáért a tagok, a nem tag tulajdonosok által fizetendő használati, bérleti díjat a lakásszövetkezet alaptevékenysége bevételeként kell elszámolni.

(11) *  A lakásszövetkezet - mint önálló jogi személy - tulajdonában lévő, közösen használt eszközök (épületrészek) felújításáért fizetendő külön hozzájárulást végleges pénzeszköz átvételként kell elszámolni. A még fel nem használt összegeket kettős könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnél a passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként, egyszeres könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnél kötelezettségként kell kimutatni.

(12) *  A tag, a nem tag tulajdonos saját közüzemi fogyasztásáért kapott ellenértéket továbbhárított szolgáltatásként az alaptevékenység bevételei között kell elszámolni.

(13) *  A kettős könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnek a tárgyi eszközöknél értéket növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe vennie a meglevő tárgyi eszközök bővítésével, rendeltetésének megváltoztatásával, átalakításával, élettartamának növelésével összefüggő munka, továbbá az elhasználódott tárgyi eszközök eredeti állaga (kapacitása, pontossága) helyreállítását szolgáló felújítási munka ellenértékét (saját vállalkozásban történt megvalósítása esetén a Tv. 51. §-a szerinti közvetlen önköltségen aktivált értékét).

(14) *  Az egyszeres könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnek a Tv. 48. §-ának (1) bekezdése szerinti, a tárgyi eszközök felújítási munkái számlázott értékének, illetve közvetlen költségeinek aktiválására vonatkozó előírását nem kötelező alkalmaznia.

17. § (1) *  A lakásszövetkezetnek a bevételeit és ráfordításait (költségeit), kiadásait az általános előírásokon túlmenően alaptevékenység [ezen belül beruházási (építési), felújítási, fenntartási], valamint vállalkozási tevékenység szerinti csoportosításban is nyilván kell tartani.

(2) A társasháznak a bevételeit legalább közös költség bevétele, bérleti díjból származó bevétel, támogatás és egyéb bevétel csoportosításban, illetve a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglaltaknak megfelelően kell szerepeltetnie.

(3) *  Az egyszeres könyvvitelt vezető civil szervezetnek a pénzügyileg rendezett bevételeit legalább tagdíj, alapítótól kapott befizetés, kapott támogatások, valamint egyéb bevételek, illetve pénzbevételt nem jelentő bevételek csoportosításban kell bemutatnia.

(4) *  A kettős könyvvitelt vezető civil szervezetnek, közalapítványnak a bevételeit legalább az értékesítés nettó árbevétele, az aktivált saját teljesítmények értéke, egyéb bevétel és pénzügyi műveletek bevétele bontásban kell bemutatnia. Az egyéb bevételeken belül részletezni kell a tagdíj, az alapítótól kapott befizetések, valamint a kapott támogatások összegét.

(5) *  Az egyszeres és kettős könyvvitelt vezető alapítványoknak a (3)-(4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazniuk.

(6) * 

(7) Az MRP szervezetnek a bevételeit legalább a saját erő címen a résztvevők által befizetett összegek, a résztvevőket foglalkoztató társaság által átutalt összeg, a részvevők egyéb befizetései, más természetes és jogi személy befizetései, kapott osztalék, részesedés, vagyonrészek értékesítéséből származó bevételek és az egyéb bevételek csoportosításban kell bemutatni. Külön kell szerepeltetni a működési költségeket, a fizetett kamatokat, az értékesített vagyonrészek beszerzési (nyilvántartási értékét), a résztvevők tulajdonába adott vagyonrészek beszerzési (nyilvántartási) értékét is.

(8) *  Az egyéb szervezet a (3)-(7) bekezdésben foglaltakon túlmenően oly módon köteles nyilvántartási rendszerét kialakítani (részletezni) - függetlenül a könyvvezetés módjától -, hogy abból a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő külön jogszabályokban meghatározott adatokkal, a továbbutalási céllal kapott támogatásokkal, valamint az Európai Uniós forrásokból származó összegekkel kapcsolatos információk is rendelkezésre álljanak.

Az egyéb szervezet átalakulása, egyesülése, szétválása * 

17/A. § *  (1) *  Az egyéb szervezet átalakulására, egyesülésére, szétválására (a továbbiakban együtt: átalakulás) - ha az átalakulást törvényi szabályozás lehetővé teszi - a Tv. 136-141. §-ainak rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, az alapul szolgáló külön törvény előírásai, valamint a (2)-(7) bekezdés és a 17/B. § előírásai figyelembevételével.

(2) *  Az egyéb szervezet átalakulása során az átalakulással létrejövő szervezetre (alapszabály, alapító okirat, bejegyzés) - ha külön törvény eltérően nem rendelkezik - az egyéb szervezet alapítására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) *  Az átalakuló, az egyesülő, a szétváló (a továbbiakban együtt: átalakuló) és az átalakulással létrejövő egyéb szervezet a működését meghatározó törvény szerint illetékes szerv (a továbbiakban: döntést hozó szerv) átalakulásról szóló döntése alapján, a döntést hozó szerv által meghatározott mérlegfordulónapra készíti el a 6. § (3) és (4) bekezdése szerinti beszámoló mérlegére és az azt alátámasztó leltárra vonatkozó előírások alapján a vagyonmérleg-tervezetet és a vagyonleltár-tervezetet.

(4) *  Az átalakuló egyéb szervezet a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelő bejegyzésig az átalakulás előtti szervezeti formában folytatja tevékenységét, a vagyonmérleg-tervezet fordulónapjára vonatkozóan analitikus és főkönyvi nyilvántartásait nem zárja le.

(5) *  Az átalakuló és az átalakulással létrejövő egyéb szervezet a nyilvántartásba vételére vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelő bírósági, cégbírósági, kamarai, egyéb hatósági változásbejegyzések napjával (az átalakulás napjával) - a bejegyzést követő 90 napon belül - készíti el a 6. § (3) és (4) bekezdése szerinti beszámoló mérlegére és az azt alátámasztó leltárra vonatkozó előírások alapján a végleges vagyonmérleget és a végleges vagyonleltárt.

(6) *  Az átalakulás során megszűnő egyéb szervezet a végleges vagyonmérleg elkészítését megelőzően köteles az átalakulás napjával - mint mérlegfordulónappal - a 6. § (1) bekezdése szerinti beszámolóját elkészíteni, analitikus és főkönyvi nyilvántartásait lezárni.

(7) *  Az az átalakuló egyéb szervezet, amely az átalakulás során nem szűnik meg, az (5) bekezdés szerinti végleges vagyonmérlegét és vagyonleltárát a folyamatos könyvelés adatai alapján készíti el az átalakulás napjára vonatkozóan, analitikus és főkönyvi nyilvántartásait nem zárja le, azokat folyamatosan köteles vezetni.

17/B. § *  (1) *  Az egyéb szervezetnek átalakulása során a vagyonmérleget (vagyonmérleg-tervezetet és végleges vagyonmérleget) - ha külön törvény eltérően nem rendelkezik - könyv szerinti értéken kell elkészítenie. Az az átalakuló egyéb szervezet, amelynél külön törvény lehetővé teszi a vagyon átértékelését, a vagyonmérlege összeállításánál alkalmazhatja a Tv. 136-141. §-ainak vagyonátértékelésre vonatkozó rendelkezéseit.

(2) *  Amennyiben az átalakulás során az egyéb szervezet él az (1) bekezdés szerint a vagyonátértékelés lehetőségével, a vagyonmérleget (a vagyonmérleg-tervezetet és a végleges vagyonmérleget) és az azt alátámasztó vagyonleltárt (a vagyonleltár-tervezetet és a végleges vagyonleltárt) a Tv. előírásai szerinti független könyvvizsgálóval kell ellenőriztetnie.

(3) *  Egyesülés esetén, ha az átalakuló és az átalakulással létrejövő egyéb szervezet(ek) könyvvezetése eltérő (egyszeres vagy kettős könyvvitel), akkor az átalakuláshoz kapcsolódóan a vagyonmérlegek (vagyonmérleg-tervezetek és a végleges vagyonmérlegek) elkészítésekor először a könyvviteli rendszerek változtatására vonatkozó áttérés miatti rendezéseket kell elvégezni a 9. §-ban meghatározott előírásoknak megfelelően.

Könyvviteli szolgáltatás

18. § *  (1) *  A vállalkozási tevékenységet is folytató egyéb szervezet, továbbá a közalapítvány a Tv. 150. § (2) bekezdése szerinti könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével

a) olyan természetes személyt köteles megbízni, illetve ezen feladatok végzésére alkalmazni, aki okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel vagy mérlegképes könyvelői szakképesítéssel, illetve az engedélyezés szempontjából mérlegképes könyvelői szakképesítéssel egyenértékű szakképesítéssel (ez utóbbiak a továbbiakban együtt: mérlegképes könyvelői szakképesítés) és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel rendelkezik, vagy aki a Tv. 152/B. § szerinti bejelentést tett, vagy

b) *  olyan számviteli szolgáltatást nyújtó társaságot köteles megbízni, amelynek a feladat irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével megbízott tagja, alkalmazottja megfelel az a) pontban meghatározott követelményeknek.

(2) *  Mentesül az (1) bekezdésben előírt kötelezettség alól az a vállalkozási tevékenységet is folytató egyéb szervezet, amelynél a vállalkozási tevékenységből származó éves (éves szintre átszámított) (ár)bevétel a tárgyévet megelőző két üzleti év átlagában, ennek hiányában az üzleti évben várhatóan a 10 millió forintot nem haladja meg.

Könyvvizsgálati kötelezettség

19. § (1) *  Kötelező a könyvvizsgálat minden közalapítványnál, továbbá annál az egyéb szervezetnél, amelynél a vállalkozási tevékenységből elért éves (éves szintre átszámított) (ár)bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában meghaladja a 300 millió forintot. Minden olyan esetben, amikor a könyvvizsgálat e rendelet vagy más jogszabály előírásai szerint nem kötelező, az egyéb szervezet dönthet arról, hogy a beszámoló felülvizsgálatával könyvvizsgálót bíz meg.

(2) *  Jogelőd nélkül alapított egyéb szervezetnél az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év egyikének vagy mindkettőnek az (ár)bevételi adatai hiányoznak, vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor a tárgyévi várható (ár)bevételt és - ha van - a megelőző (első) üzleti évi (éves szintre átszámított) (ár)bevételt kell figyelembe venni.

(3) *  Ha kötelező a könyvvizsgálat az (1) bekezdésben foglaltak vagy más jogszabály előírása alapján, illetve, ha azt saját elhatározásból választja az egyéb szervezet, akkor az üzleti évről készített 6. § (4) bekezdése szerinti beszámolók felülvizsgálatára az abban foglaltak valódiságának és jogszerűségének ellenőrzésére a Tv. 155. §-ának (7) bekezdésének megfelelően bejegyzett könyvvizsgálót, könyvvizsgálói társaságot kell - az előző üzleti évi beszámoló elfogadásakor, jogelőd nélkül alapított egyéb szervezetnél az üzleti év fordulónapja előtt - választani.

(4) *  Jogelőd nélkül alapított, vállalkozási tevékenységet is folytató egyéb szervezet - az (1) bekezdés szerinti kötelezettség megállapításánál - a Tv. 155. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat is köteles figyelembe venni.

Nyilvánosságra hozatal, letétbe helyezés, közzététel

20. § *  (1) A cégbíróságon bejegyzett egyéb szervezet beszámolójának nyilvánosságra hozatalára a Tv. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az a cégbíróságon be nem jegyzett egyéb szervezet, amely más jogszabály alapján fontosabb adatait köteles nyilvánosságra hozni, továbbá amely beszámolóját saját elhatározásából nyilvánosságra hozza, a közzétételnek - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjében való megjelentetésével, a székhelyén történő betekinthetőséggel vagy egyéb más, a számviteli politikájában rögzített módon tehet eleget. A közzététel határideje - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napja.

(3) A civil szervezet a beszámolót, kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt az Ectv. szerint hozza nyilvánosságra.

(4) Az az egyéb szervezet, amely sem jogszabályból adódóan kötelezően, sem saját döntés alapján a beszámolóját könyvvizsgálóval nem vizsgáltatta felül, de valamely jogszabály alapján köteles gazdálkodása fontosabb adatait közzétenni, a beszámoló minden részén köteles feltüntetni a következő szöveget: „A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva.”

(5) Az (1)-(3) bekezdésben nem szereplő egyéb szervezetnek, amelynek sem nyilvánosságra hozatali, sem közzétételi, sem beszámoló letétbe helyezési kötelezettsége nincs, a beszámolóját legkésőbb az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig el kell készítenie, és a jóváhagyásra jogosult testülettel el kell fogadtatnia.

Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságai * 

Beszámolási és könyvvezetési kötelezettség * 

20/A. § *  (1) A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Szhitv.) hatálya alá tartozó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (a továbbiakban: Integrációs Szervezet) a Tv. előírásait a (2)-(3) bekezdésben és a 20/B-20/I. §-ban foglaltak figyelembevételével alkalmazza.

(2) Az Integrációs Szervezet az üzleti évről kettős könyvvitellel alátámasztott éves beszámolót köteles készíteni.

(3) Az Integrációs Szervezet éves beszámolója a 6. számú melléklet szerinti mérlegből, a 7. számú melléklet szerinti eredménykimutatásból és a 20/F. § szerinti kiegészítő mellékletből áll. Az éves beszámolóval egyidejűleg a 20/G. § szerinti üzleti jelentést is el kell készíteni.

A mérleg tagolása, tételeinek tartalma * 

20/B. § *  (1) A mérleg előírt tagolását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(2) Tagintézetekkel szembeni követelésként kell kimutatni az Integrációs Szervezet tagjai (a továbbiakban: tagintézetek) által fizetendő, még nem teljesített tagdíjak összegét.

(3) Egyéb követelések tagintézetekkel szemben mérlegtételként kell kimutatni a díjkövetelésen kívüli tagintézetekkel szembeni követelést.

(4) Nem tag hitelintézetekkel szembeni követelésként kell kimutatni a megszűnt tagokkal szembeni mérlegfordulónapon fennálló követeléseket.

(5) Állammal szembeni követelésként kell kimutatni az állammal szembeni követeléseket, az adó és járulék jellegű túlfizetések kivételével.

(6) Egyéb követelések között kell kimutatni az olyan követelések összegét, amelyeket a 6. számú melléklet szerinti mérlegben nem kell külön tételként szerepeltetni.

(7) Egyéb értékpapírok között kell kimutatni a tagintézet felszámolása során az Integrációs Szervezet kezességvállalását fedező jogi biztosíték érvényesítése útján az Integrációs Szervezet tulajdonába került kötvények, részvények és egyéb értékpapírok értékének összegét is.

20/C. § *  (1) Az Integrációs Szervezet saját tőkéje a jegyzett tőkét, a tartalékot, a lekötött tartalékot, az értékelési tartalékot és a tárgyévi eredményt foglalja magában.

(2) Az Integrációs Szervezet jegyzett tőkéje

a) az állam és a tagintézetek által jegyzett tőke címén rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás összege, csökkentve a megszűnt tagintézetekre jutó jegyzett tőke összegével,

b) a jogutódlással szerzett vagyon azon része, amelyet az állam, a tagintézetek és a Takarékbank Zrt. a jogelődök részére vagyoni hozzájárulásként teljesített.

(3) Az Integrációs Szervezet jegyzett tőkéjéből a már nem tagintézet jegyzett tőke részét a tagsági viszony megszűnésekor át kell vezetni a tartalékok közé.

(4) Az Integrációs Szervezet jegyzett tőkéje, a tulajdonosi hányadok megtartása mellett leszállítható a tartalék javára az erről szóló Igazgatósági döntés időpontjával.

(5) A tartalékon belül kell kimutatni

a) az Integrációs Szervezet előző üzleti év(ek)ben keletkezett tárgyévi eredményét, előjelének megfelelően,

b) a jogelődöktől átvett vagyonból a (2) bekezdés b) pont szerinti vagyonon felüli részt,

c) a jegyzett tőke leszállítása során a (4) bekezdés alapján átvezetett összegeket.

(6) Tartalékot csökkentő tételként kell elszámolni a tagoknak fizetendő hozam összegét.

(7) Az Integrációs Szervezet az igazgatóság által meghatározott célokra lekötött tartalékot képezhet a tartalék terhére.

(8) Állammal szembeni rövid lejáratú kötelezettségként kell kimutatni az állammal szembeni egy éven belül lejáró kötelezettséget (ideértve a hosszú lejáratú kötelezettségek éven belül lejáró összegeit is), kivéve az adó és járulék jellegű kötelezettségeket.

(9) Egyéb rövid lejáratú kötelezettségként kell kimutatni az olyan rövid lejáratú kötelezettségeket, amelyeket a 6. számú melléklet szerinti mérlegben nem kell külön tételként szerepeltetni.

A mérlegtételekhez kapcsolódó egyéb előírások * 

20/D. § *  (1) A tagintézet felszámolása esetén az Integrációs Szervezet kezességvállalását fedező jogi biztosíték érvényesítése útján az Integrációs Szervezet tulajdonába került vagyontárgyakat és értékpapírokat piaci értéken kell a számviteli nyilvántartásokba felvenni.

(2) Az Integrációs Szervezet által a tagintézeteknek véglegesen nyújtott tőkejuttatások összegét a tartalék terhére kell elszámolni.

Az eredménykimutatás tartalma, tagolása * 

20/E. § *  (1) Az Integrációs Szervezet eredménykimutatásának előírt tagolását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(2) Tagdíj bevételként kell elszámolni a tagintézetek által a tárgyévi üzleti évben fizetendő tagdíjak összegét.

(3) Tagintézetektől kapott egyéb bevételek között kell kimutatni a tagintézetek által teljesített tagdíjnak nem minősülő befizetéseket.

(4) Tárgyévi eredményként - előjelének megfelelően - kell kimutatni az üzleti év bevételeinek és ráfordításainak (költségeinek) különbözeteként adódó nyereség vagy veszteség összegét.

(5) Az Integrációs Szervezet tárgyévi eredménye a tagintézetekkel szemben elszámolt bevételeknek, az egyéb bevételeknek, a pénzügyi műveletek bevételeinek, valamint az egyéb ráfordítások, a pénzügyi műveletek ráfordításai és a működési költségek együttes összegének a különbözete.

(6) A tárgyévet követő üzleti évben az Integrációs Szervezet tárgyévi eredményének összegét tartalékot módosító tételként kell elszámolni.

Kiegészítő melléklet * 

20/F. § *  Az Integrációs Szervezet éves beszámolójának kiegészítő mellékletében a Tv. előírásainak értelemszerű figyelembevételén túlmenően be kell mutatni:

a) tagintézetenkénti bontásban a tagintézet hitelfelvétele után az Integrációs Szervezet által vállalt kezesség összegét;

b) tagintézetenkénti bontásban a tagdíj és a nem tagdíj bevételeket;

c) tagintézetenkénti bontásban a tagintézeteknek az üzleti évben nyújtott kölcsönök nyitó értékét, növekedését, csökkenését, záró értékét;

d) az Integrációs Szervezet saját tőkéjének tárgyévi mozgását jogcímenként és mérlegsoronként;

e) az Integrációs Szervezet által felvett hitelek feltételeit és indoklását;

f) a tagoknak fizetendő hozam összegét.

Üzleti jelentés * 

20/G. § *  Az üzleti jelentésben ki kell térni:

a) a mérleg fordulónapja után bekövetkezett lényeges eseményekre, különösen jelentős folyamatokra;

b) az Integrációs Szervezet létesítő okiratában meghatározott irányító szerve által megállapított feladatok teljesítésére és azok értékelésére.

Könyvvizsgálat * 

20/H. § *  Az Integrációs Szervezet csak olyan kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló társaságot választhat éves beszámolójának felülvizsgálatára, aki/amely megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény előírásai szerint a könyvvizsgálóval szemben támasztott követelményeknek.

Az éves beszámoló jóváhagyása * 

20/I. § *  (1) Az éves beszámolót és az üzleti jelentést az Integrációs Szervezet igazgatósága hagyja jóvá.

(2) Az éves beszámolót és az üzleti jelentést legkésőbb az üzleti évet követő év május 31-ig kell elkészíteni és benyújtani a tagintézetekhez, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter által vezetett minisztériumhoz, és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankhoz.

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

21. § (1) Ez a rendelet 2001. január 1-jével lép hatályba, azzal, hogy rendelkezéseit először - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - a 2001. évi beszámoló készítése során kell alkalmazni.

(2) A 18. § rendelkezései 2003. január 1-jével lépnek hatályba.

(3) * 

22. § *  E rendeletnek a 345/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított 2. §-a (1) bekezdésének c) és h) pontját, (2) bekezdését, 35. §-ával megállapított 3. §-a (1) bekezdését, 36. §-ával megállapított 15. §-a (8) bekezdését, 37. §-ával megállapított 17/B. §-a (2) bekezdését és 39. §-ával megállapított 3. számú mellékletét először a 2011. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, azzal, hogy azok a 2010. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatók.

23. § *  (1) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 342/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

1. 24. §-ával megállapított 2. § (1) bekezdésének c), e) pontját,

2. 25. §-ával megállapított 3. § (4) bekezdését,

3. 26. §-ával megállapított 4. §-át,

4. 27. §-ával megállapított 6-7. §-át,

5. 28. §-ával megállapított 8. § (2)-(5) bekezdését,

6. 29. §-ával megállapított 9. § (2) bekezdését,

7. 30. §-ával megállapított 13. §-át,

8. 31. §-ával megállapított 15. § (2)-(3), (7) bekezdését,

9. 32. §-ával megállapított 16. § (7) bekezdését,

10. 33. §-ával megállapított 18. § (1) bekezdését,

11. 34. §-ával megállapított 19. § (1) bekezdését,

12. 35. §-ával megállapított 20. §-át,

13. 38. §-ával megállapított 1-2., 4-5. számú mellékletét,

14. 39. §-ával megállapított 3. § (7) bekezdését, 5. §-át, 8. § (6) bekezdését, 17/A. § (7) bekezdését, 17/B. § (1) bekezdését, 18. § (2) bekezdését, 19. § (4) bekezdését, 8. § (1), (7), (10) bekezdését, 10. §-át, 15. § (4) bekezdését, 16. § (5) bekezdését, 17. § (8) bekezdését, a 17/A. § előtti alcímet, 17/A. § (1)-(6) bekezdését, 17/B. § (2) bekezdését, 8. § (9) bekezdését, 17/B. § (1) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 19. § (3) bekezdését, 15. § (5), (6) bekezdését, 16. § (6) bekezdését, 19. § (2), (3) bekezdését, 17. § (3) bekezdését, 17. § (4) bekezdését, 17/B. § (3) bekezdését,

15. 40. §-ával megállapított 8. § (11) bekezdését, 15. § (8) bekezdését, 16. § (2), (4) bekezdését, 17. § (6) bekezdését, 3. és 6. számú mellékletét

először a 2012. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni. Az e rendelet szerinti, 2011. évben induló üzleti évről készített beszámolóra az e rendelet 2011. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.

(2) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 342/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-ával megállapított 20/B. § (13)-(15) bekezdését először a 2011. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(3) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 342/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § (2) bekezdésének 1. pontjával megállapított 19. § (1) bekezdését először a 2014. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

24. § *  (1) A 2011. üzleti évben egyszeres könyvvitelt vezető közhasznú civil szervezet köteles 2012. január 1-jére vonatkozóan a kettős könyvvitelre áttérni. Az áttérés számviteli munkálatait 2012. június 30-ig végre kell hajtani. A közhasznú civil szervezet az áttéréskor a Tv. 163. §-ában foglaltakat köteles megfelelően alkalmazni.

(2) Az a közhasznú szervezet, amely az üzleti év folyamán veszíti el közhasznú jogállását, az üzleti év végén e rendelet szerinti kötelezettségeinek a közhasznú szervezetekre vonatkozó szabályok szerint tesz eleget.

(3) A 2012. üzleti évről e rendelet mellékletei szerint készített beszámoló 2011. üzleti évre vonatkozó oszlopainak adatait a 2011. üzleti évről készített beszámoló tárgyévi adataiból, értelemszerű megfeleltetéssel kell meghatározni.

25. § *  E rendeletnek a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 114/2012. (VI. 8.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított 24. § (2) bekezdését először a 2012. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

26. § *  A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 382/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított 2. § (2) bekezdését, 17. §-ával megállapított 20/B. § (16) bekezdését először a 2013. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de azok már a 2012. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatók.

27. § *  A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 33. § (1) bekezdése szerinti vallási közösség a 2012. és 2013. üzleti évi beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének e rendelet szerint is eleget tehet.

28. § *  A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 518/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított 2. § (1) bekezdés l) pontját, 14. §-ával megállapított 3. § (8) bekezdését, 15. §-ával megállapított 4. § (1a) bekezdését, 16. §-ával megállapított 20/D. §-át először a 2014. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de azok már a 2013. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatók.

28/A. § *  A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 362/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított 17. § (3) és (4) bekezdését először a 2015. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de az már a 2014. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazható.

28/B. § *  (1) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló a 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. §-ával megállapított 13/A. §-t, 47. §-ával megállapított 16. § (3) bekezdését, 48. §-ával megállapított 17. § (4) bekezdését, 49. §-ával megállapított 20/A-20/I. §-t, 51. § 4. pontjával megállapított 16. § (8) bekezdését, 52. §-ával megállapított 2. és 5-7. számú mellékletet, 52. §-ával megállapított 16. § (1) bekezdését először a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(2) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló a 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. §-ával megállapított 13/A. §-t, 49. §-ával megállapított 20/A-20/I. §-t, 52. §-ával megállapított 6. és 7. számú mellékletet a 2015. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazni lehet.

Az Európai Unió jogának való megfelelés * 

29. § *  A 2. § (2) bekezdés és 3. § (1) bekezdés az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikk (1) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez

Az egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyéb szervezetnél * 

ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)
A. Befektetett eszközök
I. Immateriális javak
II. Tárgyi eszközök
III. Befektetett pénzügyi eszközök
B. Forgóeszközök
I. Készletek
II. Követelések
III. Értékpapírok
IV. Pénzeszközök
Eszközök összesen
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK)
C. Saját tőke
I. Induló tőke/Jegyzett tőke
II. Tőkeváltozás/Eredmény
III. Lekötött tartalék
IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből)
V. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből
D. Tartalék
E. Céltartalékok
F. Kötelezettségek
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
Források összesen

2. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez * 

Az egyszerűsített beszámoló eredménylevezetésének előírt tagolása az egyéb szervezetnél

Alaptevékenység Vállalkozási tevékenység Összesen

A. Végleges pénzbevételek, elszámolt bevételek (I+II)

I. Pénzügyileg rendezett bevételek

ebből:

- tagdíj, alapítótól kapott befizetés

- támogatások

- egyéb bevételek

II. Pénzbevételt nem jelentő bevételek

B. Végleges pénzkiadások, elszámolt ráfordítások (III+IV+V+VI)

III. Ráfordításként érvényesíthető kiadások

IV. Ráfordítást jelentő eszközváltozások

V. Ráfordítást jelentő elszámolások

VI. Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások

C. Tárgyévi pénzügyi eredmény (I-III-VI)

D. Nem pénzben realizált eredmény (II-IV-V)

E. Adózás előtti eredmény (I+II)-(III+IV+V)

F. Fizetendő társasági adó

G. Tárgyévi eredmény (E-F)

Tájékoztató adatok

A. Központi költségvetési támogatás

B. Helyi önkormányzati költségvetési támogatás

C. Az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból nyújtott támogatás

D. Normatív támogatás

E. A személyi jövedelemadó meghatározott részének adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alapján kiutalt összeg

F. Közszolgáltatási bevétel

G. Végleges pénzbevételekből, elszámolt bevételekből a közhasznú tevékenység bevétele

H. Végleges pénzkiadásokból, elszámolt ráfordításokból a közhasznú tevékenység érdekében felmerült pénzkiadás, ráfordítás

I. Végleges pénzkiadásokból, elszámolt ráfordításokból a személyi jellegű ráfordítás

(kiadás)

- ebből: vezető tisztségviselők juttatásai

3. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez * 

4. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyéb szervezetnél * 

ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)
A. Befektetett eszközök
I. Immateriális javak
II. Tárgyi eszközök
III. Befektetett pénzügyi eszközök
B. Forgóeszközök
I. Készletek
II. Követelések
III. Értékpapírok
IV. Pénzeszközök
C. Aktív időbeli elhatárolások
Eszközök összesen
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK)
D. Saját tőke
I. Induló tőke/Jegyzett tőke
II. Tőkeváltozás/Eredmény
III. Lekötött tartalék
IV. Értékelési tartalék
V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből)
VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből
E. Céltartalékok
F. Kötelezettségek
I. Hátrasorolt kötelezettségek
II. Hosszú lejáratú kötelezettségek
III. Rövid lejáratú kötelezettségek
G. Passzív időbeli elhatárolások
Források összesen

5. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez * 

Az egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatásának előírt tagolása az egyéb szervezetnél

Alaptevékenység Vállalkozási tevékenység Összesen

1. Értékesítés nettó árbevétele

2. Aktivált saját teljesítmények értéke

3. Egyéb bevételek

ebből:

- tagdíj, alapítótól kapott befizetés

- támogatások

4. Pénzügyi műveletek bevételei

A. Összes bevétel (1±2+3+4)

ebből: közhasznú tevékenység bevételei

5. Anyagjellegű ráfordítások

6. Személyi jellegű ráfordítások

ebből: vezető tisztségviselők juttatásai

7. Értékcsökkenési leírás

8. Egyéb ráfordítások

9. Pénzügyi műveletek ráfordításai

B. Összes ráfordítás (5+6+7+8+9)

ebből: közhasznú tevékenység ráfordításai

C. Adózás előtti eredmény (A-B)

10. Adófizetési kötelezettség

D. Tárgyévi eredmény (C-10)

Tájékoztató adatok

A. Központi költségvetési támogatás

B. Helyi önkormányzati költségvetési támogatás

C. Az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból nyújtott támogatás

D. Normatív támogatás

E. A személyi jövedelemadó meghatározott részének adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alapján kiutalt összeg

F. Közszolgáltatási bevétel

6. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez * 

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezet mérlegének tagolása

ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)

A. Befektetett eszközök

I. Immateriális javak

1. Alapítás, átszervezés aktivált értéke

2. Vagyoni értékű jogok

3. Szellemi termékek

4. Immateriális javakra adott előlegek

5. Immateriális javak értékhelyesbítése

II. Tárgyi eszközök

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

2. Berendezések, felszerelések, járművek

3. Beruházások

4. Beruházásokra adott előlegek

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

III. Befektetett pénzügyi eszközök

1. Részesedések tagintézetekben

2. Egyéb tartós részesedések

3. Tartósan adott kölcsön tagoknak

4. Egyéb tartósan adott kölcsönök

B. Forgóeszközök

I. Készletek

1. Anyagok

2. Kereskedelmi áruk

3. Közvetített szolgáltatások

4. Készletekre adott előlegek

II. Követelések

1. Tagintézetekkel szembeni követelések

a) díjkövetelések

b) egyéb követelések tagintézetekkel szemben

2. Nem tag hitelintézetekkel szembeni követelések

3. Állammal szembeni követelések

4. Egyéb követelések

III. Értékpapírok

1. Állampapírok

2. Egyéb értékpapírok

IV. Pénzeszközök

1. Pénztár, csekkek

2. Bankbetétek

C. Aktív időbeli elhatárolások

1. Járó kamatok

2. Egyéb aktív időbeli elhatárolások

ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)

FORRÁSOK (PASSZÍVÁK)

D. Saját tőke

I. Jegyzett tőke

II. Tartalék

III. Lekötött tartalék

IV. Értékelési tartalék

V. Tárgyévi eredmény

E. Céltartalék

F. Kötelezettségek

G. Hosszú lejáratú kötelezettségek

1. Hosszú lejáratú hitelek

2. Állammal szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek

3. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

H. Rövid lejáratú kötelezettségek

1. Tagintézetekkel szembeni kötelezettségek

2. Rövid lejáratú hitelek

3. Állammal szembeni rövid lejáratú kötelezettségek

4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

I. Passzív időbeli elhatárolások

1. Fizetendő kamatok

2. Egyéb passzív időbeli elhatárolások

FORRÁSOK (PASSZÍVÁK)

7. számú melléklet a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelethez * 

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezet eredménykimutatásának tagolása

I. Tagintézetekkel szemben elszámolt bevételek

a) tagdíj

b) tagintézetektől kapott egyéb bevételek

II. Egyéb bevételek

01. Kapott osztalék

02. Kapott kamatok

03. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei

III. Pénzügyi műveletek bevételei (01+02+03)

IV. Egyéb ráfordítások

04. Fizetett kamatok

05. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

V. Pénzügyi műveletek ráfordításai (04+05)

06. Anyagjellegű ráfordítások

07. Személyi jellegű ráfordítások

08. Értékcsökkenési leírás

VI. Működési költségek (06+07+08)

A. Tárgyévi eredmény (I+II+III-IV-V-VI)