A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet

a „Tisza hullámtér projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. számú mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a „Tisza hullámtér projekthez” kapcsolódó beruházások megvalósításával függenek össze.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. számú mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.

3. § *  (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

4. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. számú melléklet a 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelethez * 

A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyek és eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A B C D
1. Projektelem, létesítmény A létesítmény azonosító adatai A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyek Eljáró hatóság
2. 1. Hullámtéri rekonstrukciós beavatkozások
3. *  bejáró utak-, belvízcsatorna-
depóniák visszabontása,
Szolnok vasúti híd (340,00 fkm), Kisköre (401,6 fkm) környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
4. *  tereprendezés közötti szakasz vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
5. 2. Nyárigátak rendezése
6. *  meglévő nyárigátak visszabontása, elbontása Tiszaroff-felsőréti nyárigát környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
7. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
8. *  műtárgyak felújítása a nyárigátakon Tiszaroff-felsőréti nyárigát környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
9. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
10. *  műtárgyak építése Tiszasüly-Kőtelki nyárigát környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
11. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
12. 3. Övzátonyokkal kapcsolatos beavatkozások
13. *  övzátonyok rendezése 358,80-359,50 fkm
363,30-364,10 fkm
396,70-397,80 fkm
401,10-401,60 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
14. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
15. 4. Folyószabályozási beavatkozások
16. *  partbiztosítások 358,90-359,70 fkm
363,50-364,70 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
17. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
18. 5. Árvízvédelmi fővédvonalakkal kapcsolatos beavatkozások
19. *  meglévő árvízvédelmi fővédvonalak elbontása Szajol
342,80-343,00 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
20. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
21. *  Szórópuszta-Doba
350,00-354,30 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
22. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
23. *  Óballa
352,40-358,00 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
24. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
25. *  új árvízvédelmi fővédvonalak építése Szajol
342,80-343,00 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
26. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
27. *  Szórópuszta-Doba
350,00-354,30 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
28. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
29. *  Óballa
352,40-358,00 fkm
környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
30. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
31. 6. A tározókkal kapcsolatos hullámtéri beavatkozások
32. *  vízbevezető, illetve leeresztő csatorna Tiszaroffi tározó környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
33. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
34. *  Nagykunsági tározó környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
35. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
36. *  Hanyi-Tiszasülyi tározó környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
37. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
38. *  Nagykörűi tározó környezetvédelmi engedély Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kormányhivatal
39. *  vízügyi hatósági engedély illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
40. 7. Vízimunka, közlekedési korlátozás, rakodási tevékenység
41. vízimunka, közlekedési korlátozás, rakodási tevékenység hajózási hatósági engedélyek Budapest Főváros
Kormányhivatala

2. számú melléklet a 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelethez *