Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete indokolása

a szociális támogatások és szociális szolgáltatások, valamint a pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások igénybevételének helyi szabályozásáról

Általános indokolás

A rendelet megalkotásával a Képviselő-testület eleget tesz az Szt. által, szociális gondoskodás körében előírt támogatásokra és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokra vonatkozó, továbbá a Gyvt. által, a gyermekvédelmi gondoskodás körében előírt támogatásokra és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi ellátásokra vonatkozóan előírt szabályozási kötelezettségének.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet célja, hogy Erzsébetváros Önkormányzatának képviselő - testülete megteremtse a kerület lakóinak a szociális ellátások és szolgáltatások, valamint a gyermekvédelmi ellátás feltételit, a magasabb szintű jogszabályokban, és az Alaptörvényben foglaltak alapján meghatározott jogokat érvényre jutassa közigazgatási határán belül a társadalmi esélyegyenlőség megteremtése és a szociálisan segítségre szorulók támogatása érdekében.

A 2-3. §-hoz

A rendelet hatálya az Szt. és a Gyvt. rendelkezéseit figyelembe véve került meghatározásra.

A 4. §-hoz

Az értelmező rendelkezések azokat az alapfogalmakat tartalmazza, mely az egyes támogatási eljárások lefolytatásában jelentőséggel bírnak. A fogalmak meghatározásánál figyelembe vettük a törvények e fogalmakra adott meghatározásait.

Az 5-6. §-hoz

A hatásköri és eljárási rendelkezéseket tartalmaz, meghatározza a jövedelmi és a vagyoni helyzet feltárására vonatkozó szabályokat, a kérelmek benyújtásának feltételeit és a kérelemhez csatolandó okiratokat.

A 7. §-hoz

A környezettanulmányra vonatkozó szabályokat tartalmazza.

A 8. §-hoz

Törvényi hivatkozással utal az önkormányzat által nyújtott szociális rászorultságtól függő ellátásokra.

A 9. §-hoz

Az átmeneti vagy tartós létfenntartási gondokhoz nyújtott települési támogatás jogosultsági feltételeit tartalmazza, utalva az Szt. 45. §-ára.

A 10. §-hoz

Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez nyújtott települési támogatás jogosultsági feltételeit szabályozza az Szt. 45. §-ának figyelembevételével.

A 11. §-hoz

A gyermekvédelmi települési támogatás jogosultsági feltételeit szabályozza az Szt. 45. §-ának figyelembevételével.

A 12. §-hoz

A beiskolázáshoz nyújtott települési támogatás feltételeit szabályozza az Szt. 45. §-ának figyelembevételével.

A 13. §-hoz

A lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás igénybevételének szabályait írja le az Szt. 45. §-ának figyelembevételével.

A 14. §-hoz

A gyógyszerkiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás szabályait fogalmazza meg összhangban az Szt. 45. §-ával, amely alapján gyógyszertámogatás nyújtató azon személyek számára, akiknek a magas gyógyszerköltségek kigazdálkodása gondot okoz.

A 15-19. §-hoz

A lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatás jogosultsági feltételeit, a támogatás folyósításának részletes szabályait és az együttműködési kötelezettségek formáit szabályozza, utalva az Szt. 45. §-ára.

A 20. §-hoz

Az önkormányzat könnyíteni kíván a tartósan beteg illetve súlyosan fogyatékos embereket gondozó családok terhein azzal, hogy hozzájárul az ápolt személyek szállításához.

A 21. §-hoz

A köztemetéssel összefüggő feladatokat a vonatkozó törvényi rendelkezésnek megfelelően látja el az önkormányzat.

A 22. §-hoz

Az önkormányzat segíteni szeretne az alacsonyabb jövedelműeknek, az alapvető emberi szükségletek biztosításában, ezért a téli hónapokban hozzájárul a fűtési költségek csökkentéséhez.

A 23. §-hoz

Az Önkormányzat a jövedelempótló rendszeres támogatással segítséget kíván nyújtani azoknak az aktív korú személyeknek, akik nem jogosultak rendszeres pénzellátásra, keresőtevékenységet nem folytatnak, azonban egészségi állapotuk és jövedelmi viszonyaik miatt segítségre szorulnak. E szakaszban meghatározásra kerültek a támogatás megállapításának, megszűnésének és folyósításának szabályai.

A 24. §-hoz

A táboroztatási támogatással az önkormányzat elősegíti azt, hogy azok a diákok is hasznosan tölthessék szabadidejüket, akik szülei alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek.

A 25. §-hoz

Az ösztöndíj támogatással az Önkormányzat ösztönözni kívánja az alacsony jövedelemmel rendelkező családokban élő kerületi, általános iskolai 5-8. évfolyamos, valamint középiskolai 9-12. évfolyamos tanulókat minél jobb tanulmányi eredmény elérésére, illetve elismerni eddig elért eredményeiket. E rendelkezés az ösztöndíj támogatás jogosultsági feltételeit, az ösztöndíj havi összegét, folyósítás időtartamát és a benyújtandó igazolásokat tartalmazza.

A 26. §-hoz

Az Önkormányzat által nyújtott pénzbeli- és természetbeni gyermekjóléti ellátásokat, ill. a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti ellátásokat nevesíti, melyeket törvényi felhatalmazás alapján.

A 27. §-hoz

Törvényi hivatkozással rögzíti a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, mint jegyzői hatáskörben kötelezően nyújtandó ellátás megállapításának szabályait.

A 28. §-hoz

Törvényi hivatkozással rögzíti a gyermekétkeztetés, mint az Önkormányzat által kötelezően nyújtandó természetbeni ellátás megállapításának szabályait. E rendelkezés tartalmazza a gyermekétkeztetés Önkormányzat által történő biztosítására vonatkozó szabályokat.

A 29. §-hoz

Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat sorolja fel.

A 30. §-hoz

A szociális intézmény fenntartójának feladat és hatáskörét szabályozza.

A 31. §-hoz

Szociális ellátások igénybevételéhez csatolandó dokumentumokat határozza meg.

A 32. §-hoz

Ez a szakasz a személyes gondoskodás nyújtó alapellátások megszervezéséről szól.

A 33. §-hoz

Az emelt szintű idősek otthona ellátására megállapodással rendelkező személyek részére nyújtandó szolgáltatásokat tartalmazza.

A 34. §-hoz

A családsegítés - és gyermekjóléti szolgáltatás, mint kötelező feladat ellátásának módjáról, a Család-és Gyermekjóléti Központ feladatairól rendelkezik.

A 35. §-hoz

A bölcsődei ellátás életkori határáról, a bölcsődék nyitva tartására vonatkozó tájékoztatási kötelezettségről rendelkezik, továbbá felsorolja az önkormányzati fenntartású bölcsődék által nyújtott szolgáltatásokat.

A 36. §-hoz

Az átmeneti gondoskodás keretében az önkormányzat azokról a gyermekekről gondoskodik, akiknek családja időszakosan olyan problémákkal küzd, amelyek veszélyeztetik a gyermek egészséges fejlődését. Szabályozza az ellátás igénylésének módját és szabályait. Rendelkezik a gondoskodás időtartamáról, megszűnésének feltételeiről.

A 37. §-hoz

Rendelkezik a családok átmeneti otthona, gyermekek átmeneti otthona, helyettes szülői ellátás mint kötelező feladat ellátásának módjáról, valamint az elhelyezés feltételeiről.

A 38-41. §-hoz

A rendeletben szabályozott ellátások és szolgáltatások térítési díjának mértékéről, megállapításának szabályairól rendelkezik. Meghatározásra kerülnek a méltányosság gyakorlásának és a térítési díjak befizetésének szabályai.

A 42. §-hoz

Törvényi hivatkozással rögzíti az Önkormányzat által fenntartott szociális intézményben az intézményi jogviszony megszűnésére vonatkozó szabályokat.

A 43. §-hoz

Törvényi hivatkozással rögzíti az Önkormányzat közfoglalkoztatásra vonatkozó feladatait.

A 44-45. §-hoz

A Szociálpolitikai Kerekasztalra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Meghatározza a résztvevők körét, az ülések összehívására vonatkozó szabályokat.

A 46. §-hoz

Az adatkezelés az Szt.-ben, és az információs törvényben foglaltak szerint került meghatározásra a rendeletben.

A 47. §-hoz

A fellebbezési eljárásra vonatkozó szabályokat, illetve a méltányosság gyakorlásának feltételeit tartalmazza.

A 48. §-hoz

A rendelet hatálybelépésének időpontjáról és a korábbi szociális, gyermekjóléti és a köznevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjakra vonatkozó rendelet hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.