Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2/A. § (1) bekezdésében, és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontja szerinti közterületekre.

(2) E rendelet szabályait kell alkalmazni továbbá az Önkormányzat tulajdonában nem álló egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére, az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között, ide nem értve a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló közterületeket.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. elektromos töltőállomás: kizárólag elektromos autók töltésére szolgáló kizárólagosan kijelölt várakozóhely, ide értve a hozzá tartozó töltőoszlopot is.

2. előzetes engedély: a közterület kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatára irányuló, és kizárólag az e rendeletben meghatározott hatáskörrel rendelkező szerv döntését megelőző időszakra vonatkozó, külön erre irányuló kérelem alapján legfeljebb 60 napra kiadott közterület-használati engedély.

3. fülke: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített vagy azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, 2 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű építmény.

4. járműreklám: olyan, a közúti közlekedésben részt vevő jármű, vagy vontatmány, utánfutó, lakókocsi - ide nem értve a közösségi közlekedésben részt vevő járműveket -, amelynek felületén a 2008. évi XLVIII. törvényben meghatározott gazdasági reklám céljára szolgáló hirdetmény található, illetve reklámtábla, reklámtárgy, vagy reklámtárgy elhelyezésére alkalmas felépítmény került elhelyezésre.

5. mozgóárusítás: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján mozgóbolt útján folytatott, valamint jármű igénybe vétele nélkül, kézből történő kereskedelmi tevékenység.

6. nyílt szerkezetű pult, állvány: térelemekkel nem határolt, talajhoz nem rögzített, ideiglenes, kereskedelmi célokat szolgáló szerkezet.

7. plakát: minden reklámanyag vagy szimbólum, különösen a falragasz, hirdetés, felirat, szórólap - ide nem értve a választási plakátot -, amely nem tartozik az 1. mellékletben felsorolt hirdető-berendezések, -eszközök közé.

8. szórólaposztás: kis terjedelmű hirdetési (terméket vagy szolgáltatást népszerűsítő) vagy tájékoztatási célú nyomtatvány, irat kézből kézbe történő ingyenes átadása.

9. teljes engedély: az előzetes engedélyt követően kiadott közterület-használati engedély.

10. tömegközlekedési (autóbusz, trolibusz, villamos, fogaskerekű vasút, HÉV, sikló, libegő) megálló: a tömegközlekedési járműre történő fel- és leszállás lefolytatására, vagy a tömegközlekedési járműre történő várakozás céljára közterületen elkülönített terület, amely, ha kiépítése (így járdasziget jellege, korlátokkal való ellátása stb.) jellegéből vagy egyéb jelzésből más nem következik, a megállót, állomást jelző táblától a járda területéből

a) autóbusz, trolibusz járműveknél csuklós jármű esetén 2 m széles és 18 m hosszú, egyéb jármű esetén 2 m széles és 12 m hosszú, kettős megálló esetén 2 m széles és 36 m hosszú terület,

b) villamos járműveknél 2 m széles és 55 m hosszú terület,

c) HÉV járműveknél 2 m széles és 120 m hosszú terület, valamint

d) a megállóhelyeknél létesített utasváró.

11. választási plakát: a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 144. §-ban meghatározott olyan választási falragasz, felirat, hirdetés, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, amely a törvény alapján a jelölő szervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgálja vagy támogatására ösztönöz, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsíti, és a törvényben meghatározott kampányidőszakban kerül elhelyezésre.

3. Hatáskör

3. § (1) A közterület-használati engedély tekintetében - amennyiben a kérelmezett közterület-használat a 2 évet nem haladja meg - az első fokú eljárás lefolytatására

a) a közterület 3 napot meghaladó kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatára irányuló kérelem esetében - a rendezvényt is magába foglaló kérelem kivételével - Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének (a továbbiakban: Képviselő-testület) Városüzemeltetési Bizottsága,

b) minden más esetben az Önkormányzat Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester)

jogosult.

(2) Amennyiben a kérelmezett közterület-használat a 2 évet meghaladja, az első fokú eljárás lefolytatására a Képviselő-testület jogosult.

4. § A Polgármester jogosult

a) a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) IV. fejezetében foglalt filmforgatási célú közterület-használattal kapcsolatos nyilatkozat megtételére,

b) a közterület jogosulatlan használatával összefüggő eljárás lefolytatására, valamint

c) az előzetes engedély kiadására.

5. § A 3. §-ban, valamint a 4. § b)-c) pontjában meghatározott eljárásokban a fellebbezés elbírálására a Képviselő-testület jogosult.

6. § A 20. § (3) bekezdésében meghatározott kérelmek benyújtásának, valamint a közterület-használati engedélyek kiadásának részletes feltételeit - az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével - a Képviselő-testület Városüzemeltetési Bizottsága határozza meg.

II. FEJEZET

A KÖZTERÜLET HASZNÁLATA

4. Közterület rendeltetéstől eltérő használata

7. § (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra - a vonatkozó jogszabályok keretei között - bárki szabadon használhatja.

(2) Rendeltetésétől eltérő célú a közterület használata, ha a használat a közterület, vagy annak egy meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybevételét az e rendeletben megfogalmazott módon akadályozza, azaz a közterület rendeltetésszerű használata mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.

8. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos hozzájárulása, illetve a hozzájárulást is tartalmazó alakszerű határozat (a továbbiakban: együtt: közterület-használati engedély) szükséges.

(2) A közterület-használati engedély kiadására irányuló kérelem benyújtása nem jogosít fel a közterület rendeltetéstől eltérő használatára.

5. Közterület-használati engedély

9. § Közterület-használati engedélyt kell beszerezni különösen:

a) a közterületbe nyúló reklám- vagy hirdetőfelirattal, illetve azok nélkül ellátott védőtető, előtető, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés, reklámhordozó elhelyezéséhez, fennmaradásához, ide értve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezést, óriásplakátot is;

b) bármilyen építményre vagy tárgyra, különösen pavilonra, nyílt szerkezetű pultra, építési vagy egyéb célt szolgáló állványzatra felszerelt reklám, reklámhordozó-berendezés, a közterületbe 10 cm-en túl benyúló cégér elhelyezéséhez, fennmaradásához, bármilyen kép vagy reklám közterületre történő vetítéséhez, és az erre a célra szolgáló berendezés közterületre történő elhelyezéséhez, fennmaradásához, valamint járműreklám elhelyezéséhez;

c) árusító és árusítással kapcsolatos, valamint szolgáltató fülke, pavilon, épület, üzlet létesítéséhez, fennmaradásához, a már meglévő ilyen fülke, pavilon, épület, üzlet működéséhez, árubemutató kihelyezéséhez, fennmaradásához;

d) a köztisztasággal kapcsolatos építmény és berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához, amennyiben az nem a közút tartozéka;

e) emléktábla, szobor állításához;

f) a közút területén kívül gépjármű-várakozóhely létesítéséhez, fennmaradásához;

g) utcabútor, hulladéktároló, ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa, figyelmeztető és tájékoztató tábla, köztéri óra, kivetítő, videófal-kijelző, szabadidős zajforrás elhelyezéséhez, fennmaradásához;

h) az utcai árusító és egyéb (pl.: pénzváltó-, ital-, tömegközlekedési eszközök igénybevételére szolgáló jegy-, telefonkártya-, bank-, ATM stb.) automata felállításához, fennmaradásához;

i) építési munkával kapcsolatos létesítmény (pl.: építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és tartozékai stb.), valamint építmény és törmelék elhelyezéséhez, fennmaradásához, tárolásához;

j) alkalmi és mozgóárusításhoz, szórólap osztásához, szolgáltató tevékenység végzéséhez, promóciós tevékenység (pl.: stand, pult, asztal, vagy bármilyen építmény közterületre történő kihelyezése stb.), illetve szórakoztató tevékenység folytatásához, valamint a portrérajzoláshoz, utcazenéléshez;

k) film-, fénykép-, televízió-, videó- és hangfelvétel készítéséhez akkor, ha az a közterület rendeltetésszerű használatát 30 percnél hosszabb ideig akadályozza, ide nem értve az Mktv. hatálya alá tartozó filmforgatási célú közterület-használatot;

l) sport-, kulturális és családi eseményekkel kapcsolatos rendezvény, kiállítás, vásár, piac (a továbbiakban: együtt: rendezvény) megtartásához szükséges közterület-használathoz, mutatványos tevékenység folytatásához, továbbá az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkoló létesítéséhez, elhelyezéséhez, fennmaradásához;

m) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező, vagy a közlekedésben részt nem vevő jármű reklámhordozó céllal történő elhelyezéséhez, tárolásához;

n) külön jogszabályban meghatározott esetekben üzemképes jármű közútnak nem minősülő egyéb közterületen történő tárolásához;

o) a közterület kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú, valamint kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységre irányuló hasznosításához (pl.: vendéglátó terasz, előkert, fagylaltos pult, ital automata, hűtőszekrény, elárusító pult, TV, projektor stb.);

p) fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához, települési szilárdhulladék-gyűjtő konténernek a közterületen 24 órát meghaladó időtartamra való kihelyezéséhez;

q) az alkalmankénti rakodáshoz, költözéshez szükséges közterület kizárólagos használatához;

r) civil és egyéb szervezetek érdekében végzett adománygyűjtéshez, ételosztáshoz, valamint az ehhez szükséges építmény, berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához;

s) bármely olyan tárgy közterületen történő elhelyezéséhez, tárolásához, amely s közterület használatával jár, és nem kapcsolódik a közterület rendeltetésszerű használatához.

10. § (1) Nem kell közterület-használati engedély:

a) a közút, járda és zöldterület építésével, javításával, és fenntartásával kapcsolatos munka elvégzéséhez;

b) az Önkormányzat által megrendelt építési munkával kapcsolatos létesítmények (pl.: építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és tartozékai stb.), valamint építmény és törmelék elhelyezéséhez, fennmaradásához, tárolásához;

c) az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének, irányításának céljait szolgáló berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához;

d) elektronikus hírközlési építmény, valamint közműves berendezés, illetve létesítmény hibaelhárításához szükséges munka elvégzéséhez;

e) a 30 percet meg nem haladó időtartamú film-, fénykép-, televízió-, videó- és hangfelvétel készítéséhez;

f) az élet- és balesetveszély elhárításához szükséges időtartamot meg nem haladó munka elvégzéséhez;

g) politikai rendezvényhez, ide nem értve a kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú tevékenység végzését;

h) cégfelirat, cégtábla elhelyezéséhez;

i) üzlethomlokzaton védőtető, előtető, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés, reklámhordozó elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik bele;

j) plakát erre a célra rendszeresített hirdető-berendezésen, valamint választási plakát erre a célra létesített választási hirdetőtáblán történő elhelyezéséhez;

k) vendéglátóüzlet portálja előtt legfeljebb két darab, összesen legfeljebb 0,5 m2 alapterületű hamutartó edény elhelyezéséhez;

l) az Önkormányzat által létesített köztisztasággal kapcsolatos építmény és berendezés, utcabútor, hulladéktároló, ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa, figyelmeztető és tájékoztató tábla, köztéri óra, kivetítő-berendezés, szabadidős zajforrás elhelyezéséhez, fennmaradásához;

m) az Önkormányzat által telepített, fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához;

n) az Önkormányzat saját rendezvényeihez.

(2) Plakát kizárólag erre a célra rendszeresített, közterület-használati engedélyben engedélyezett hirdető-berendezésen helyezhető el.

(3) Az Önkormányzat a közigazgatási területén belül, és a választási kampány idejére választási plakátok elhelyezésére térítésmentesen használható választási hirdetőtáblákat létesíthet.

11. § Nem adható közterület-használati engedély különösen:

a) a közút és a járda felületének reklám - ideértve a politikai reklámot is - céljára történő használatához;

b) az egyéb jogszabályban meghatározottak szerint nem engedélyezhető közterület-használathoz;

c) olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné;

d) szeszesital nyitott térben történő fogyasztására, mozgóárusítás útján történő forgalmazásához, kivéve

da) vendéglátó előkertre, teraszra a nyitva tartási idejében,

db) az Önkormányzat által adott hozzájárulás alapján alkalmi rendezvényre;

e) ha ugyanazon kérelmező, ugyanazon tevékenységre vonatkozó közterület-használati engedélyének a 25. § d) pontja alapján történő visszavonására került sor, a közterület-használati engedélyt visszavonó döntés jogerőre emelkedését követő egy éven belül.

12. § Nem adható közterület-használati engedély továbbá:

a) azoknak a természetes és jogi személyeknek, akiknek (amelynek) az Önkormányzattal szemben közigazgatási bírság, továbbá közterület-használati ügyből kifolyólag tartozása áll fenn (pl.: közterület-használati díjhátralék, közterület eredeti állapotába történő helyreállításának költsége stb.);

b) ha ugyanazon kérelmező, ugyanazon tevékenységgel kapcsolatos kérelme már két alkalommal elutasításra került, a második elutasításról szóló döntés jogerőre emelkedését követő 6 hónapon belül;

c) a 6 m2 alapterületet meghaladó zárt szerkezetű pavilon létesítéséhez;

d) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező jármű elhelyezéséhez, tárolásához;

e) a közlekedésben részt nem vevő jármű reklámhordozó céllal való elhelyezéséhez, tárolásához;

f) épületek homlokzatán, közterületbe nyúló mobil kihelyezésű árubemutatóra;

g) kulturális tevékenység kivételével úttest és járda felett reklámhordozó ki- és átfeszítéséhez;

h) molinó, építési reklámháló kihelyezéséhez, ha a kihelyezés ideje a 6 hónapot meghaladja;

i) az üzlet homlokzatával érintkező vendéglátó előkert, terasz elhelyezéséhez, ha annak szélessége - beleértve a vele közvetlenül érintkező, kérelmező által jogszerűen használt magánterületet is - nem éri el az 1,0 méter szélességet;

j) tömegközlekedési megállóba, kivéve, ha a közterület-használat az utasforgalom céljait, vagy az utasok ellátását, tájékoztatását szolgálja;

k) zöldterületekre, ha a tervezett használat az ott lévő növényállományt maradandóan károsítja, és azok helyreállítása nem lehetséges, kivéve a területen húzódó közmű javításához, létesítéséhez, fenntartásához nélkülözhetetlen munkálatokat;

l) olyan létesítmény és berendezés létesítéséhez, amely működtetéséhez a szükséges energia- és vízellátás, csatorna vagy a szabványoknak megfelelő zárt rendszerű szennyvízelvezetés és hulladéktárolás nem biztosítható, vagy a felhasználás mértéke nem állapítható meg;

m) jármű iparszerű javítására, kivéve a lakosság igényeinek kielégítésére végzett kisipari gumiabroncs javító műhely, vállalkozás előtti közterületre, legfeljebb egy darab gépjármű várakozóhely használatára, azzal a kötelezettséggel, hogy a közterületen a leszerelt alkatrészek, autógumi, valamint a szereléssel kapcsolatos szerszámok nem tárolhatók;

n) gépjárművek várakozóhelyéül szolgáló közterületre - a 23. § (3) bekezdésben foglaltak kivételével - kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatához, ha az a várakozási lehetőséget korlátozza, csökkenti, vagy akadályozza.

13. § A közterület-használati engedély harmadik személy részére át nem ruházható, az kizárólag a közterület-használat jogosultja részére szól, azonban ez nem korlátozza a jogosult azon jogát, hogy a közterület-használathoz közreműködőket vegyen igénybe.

14. § A közterület-használati engedélyre vonatkozó eljárásokra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

6. A közterület-használat díja

15. § (1) A közterület-használatért annak jogosultja az 1. mellékletben meghatározott díjszabás szerint megállapított közterület-használati díjat köteles megfizetni.

(2) A díjfizetés szempontjából a megkezdett díjfizetési időszakot - az 1. mellékletben meghatározottak szerint - teljes napnak, illetve naptári hónapnak kell tekinteni, továbbá minden megkezdett négyzetméter egész négyzetméternek számít.

(3) A közterület-használat jogosultja a közterület-használati engedélyben meghatározott díjat az abban meghatározott időtartamra és módon, egy összegben, előre, a közterület tényleges használatára tekintet nélkül köteles megfizetni, kivéve a (4)-(6) bekezdésben meghatározott eseteket.

(4) Vendéglátó előkert, terasz céljára történő közterület-használat tekintetében, amennyiben a kérelmezett használat időtartama a 3 hónapot nem éri el, úgy a közterület-használat jogosultja az 1. mellékletében meghatározott közterület-használati díj 125%-át köteles megfizetni.

(5) Vendéglátó előkert, terasz elhelyezésére szóló közterület-használati engedélyben meghatározott díj megfizetésére - amennyiben a közterület-használat kérelmezett időtartama a hat hónapot eléri - a közterület-használat jogosultja erre irányuló külön kérelmére részletfizetés engedélyezhető.

(6) Az előzetes engedély kiadását megelőzően a közterület-használat jogosultja az 1. mellékletben meghatározott díjszabás szerint megállapított, az előzetes engedély kiadására vonatkozó kérelemben megjelölt időszakra vonatkozó közterület-használati díjat egy összegben, és előre köteles megfizetni, továbbá a díj megfizetését a hatóság felé legkésőbb a kérelme benyújtását követő harmadik munkanapon igazolni.

16. § (1) A közterület használata díjmentes különösen:

a) az Önkormányzat, vagy szervezetei (intézmények, közhasznú társaságok, közalapítványok), és az Önkormányzat közvetlen és közvetett 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által szervezett rendezvény, és a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása;

b) az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartozók, valamint megbízásukból eljárók által a közterület rendeltetéstől eltérő használata;

c) az Önkormányzat érdekében végzett építési-, felújítási-, karbantartási-, veszélytelenítési munka végzése;

d) társasházak által az ingatlan közös tulajdonában található részein végzett építési-, felújítási-, karbantartási-, veszélytelenítési munka végzése;

e) emléktábla, szobor állítása;

f) gyalogos és gépjármű forgalmat nem akadályozó virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop, távbeszélő készülék, postai levélszekrény, alapzatos zászlórúd, kerékpártároló elhelyezése;

g) a közterület-fenntartói szolgáltatást nyújtó szervezet által fenntartott létesítmény, berendezések elhelyezése;

h) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, a tűzoltóság és a vízügyi szolgálat közterületi létesítményeinek elhelyezése

esetében.

(2) A közterület használata díjmentes továbbá:

a) a humanitárius, karitatív jellegű non-profit tevékenység végzése, rendezvény tartása;

b) kulturális, környezetvédelmi, közérdekű tájékoztatás, sport, tömegsport, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység végzése vagy rendezvény tartása, és a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása;

c) az egyházi jogi személy, valamint az általa tartott rendezvény közterület-használata

esetében.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott rendezvényhez kapcsolódó kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használat után az 1. mellékletben meghatározott közterület-használati díjat kell megfizetni.

17. § Vendéglátó előkert, terasz céljára történő közterület-használat esetén 50%-os díjkedvezmény adható annak a szeszesitalt nem árusító közterület-használónak, akinek üzlete - ugyanazon kereskedelmi tevékenység folytatása mellett - legalább 20 éve működik a kerületben.

III. FEJEZET

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

7. A közterület-használati kérelemre, és a közterület-használati engedélyre vonatkozó formai követelmények

18. § (1) A közterület-használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell különösen:

a) a kérelmező nevét, és lakóhelyének, székhelyének, vagy telephelyének címét;

b) a közterület-használat célját és időtartamát;

c) a közterület-használat helyének házszám (helyrajzi szám) szerinti, pontos területnagysággal és a használat módjával történő meghatározását, csatolt helyszínrajzon történő megjelölését, rendezvény esetén továbbá a tervezett résztvevői létszámot, valamint a tervezett illemhelyek - külön megjelölve az akadálymentesítetteket - helyét és darabszámát;

d) a közterületen folytatni kívánt tevékenységre jogosító okirat egyszerű másolatát;

e) építési engedélyhez kötött építmény esetében, vagy építési munkálatokkal összefüggő közterület-használat esetében az építtetőtől kapott meghatalmazást, továbbá a vonatkozó jogszabályban előírt esetekben a jogerős építésügyi hatósági engedélyt vagy a bejelentés tudomásul vételét igazoló okiratot;

f) a legalább 20 éve működő üzlet esetében a kereskedelmi tevékenység ezen időszakra vonatkozó hitelt érdemlő igazolását;

g) a közútnak a gépjárművek közlekedésére szolgáló területét, vagy kijelölt várakozóhelyet érintő esetekben forgalomtechnikai szempontból a közútkezelő hozzájárulását;

h) vendéglátó előkert, terasz elhelyezése céljából történő közterület-használat esetén annak látvány- és berendezési tervét, feltüntetve az anyag és színhasználatot;

i) mozgóárusítás esetén a tervezett útvonal jegyzéket, valamint az esetleges, kereskedelmi tevékenységgel összefüggő megállási pontokat;

j) az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem esetében a kérelemben megjelölt közterület-használat kezdő időpontja, és a Képviselő-testület Városüzemeltetési Bizottsága döntésének napja közötti időszak tekintetében a kérelem elbírálására vonatkozó külön kérelmet, valamint kérelmező elektronikus levelezési címét.

(2) Az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem benyújtására kizárólag - a teljes időszak tekintetében - az egybefüggően legalább 90 napot elérő közterület-használat esetében van lehetőség.

19. § (1) A közterület-használati engedélynek tartalmaznia kell különösen:

a) a közterület-használatra jogosult nevét, és lakóhelyének, székhelyének, vagy telephelyének címét;

b) a közterület-használat célját és időtartamát, vagy a közterület-használati engedély megszűnése feltételének megjelölését;

c) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és egyéb feltételeinek pontos meghatározását;

d) utalást arra, hogy a közterület-használati engedély csak az esetlegesen közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában foglalt előírások megvalósítása esetén érvényes;

e) a közterület-használati engedély megszűnése esetére az eredeti állapot kártalanítási igény nélküli helyreállításának kötelezettségét;

f) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét, megfizetésének módját, időpontját, egyéb esetben a díjmentesség tényét;

g) a közterület-használat jellegétől függően egyéb hatósági, szakhatósági előírásokról és kikötésekről szóló tájékoztatást, a városképi követelményeket, a környezetvédelmi, valamint a munka- és balesetvédelmi előírásokra történő utalást;

h) a közterület-használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettség előírását;

i) a közterület-használati engedély átengedésének tilalmát annak rögzítésével, hogy a közterület-használati engedély kizárólag a jogosult részére szól, azonban lehetősége van a közterület-használathoz közreműködőket igénybe venni, de a közterület-használat joga át nem ruházható.

(2) A közterület-használati engedélyt meg kell küldeni:

a) a közterület-használat jogosultja,

b) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) Pénzügyi Irodája,

c) Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága,

d) valamint rendezvény megtartása esetében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága

részére.

(3) A közterület-használati engedély megtagadását közölni kell:

a) a közterület-használati engedély kérelmezőjével,

b) Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságával.

(4) A közterület-használati engedély eredeti példányát, vagy annak hiteles másolatát, valamint a közterület-használati engedélyben meghatározott díjfizetési kötelezettség teljesítését igazoló iratot a közterület-használat jogosultja, vagy annak e rendeletben meghatározott jogszerű képviselője köteles a helyszínen magánál tartani, és az ellenőrzésre jogosult személyek felhívására felmutatni.

8. A közterület-használati kérelem benyújtására, és a közterület-használati engedély kiadására vonatkozó szabályok

20. § (1) A közterület-használati engedély iránti kérelmet a kérelmezett időszak kezdő napját megelőző legalább 3 munkanappal, kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használat esetében - a (3) bekezdés kivételével - legalább 30 nappal korábban kell benyújtani.

(2) *  A 10. § a), b), d) és f) pontjában foglalt használatot legkésőbb a munkálatok megkezdésekor papír alapon vagy elektronikus úton a 3. mellékletben szereplő nyomtatványon, vagy azzal megegyező adattartalommal be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a közterület-használat helyének házszám (helyrajzi szám) szerinti, pontos területnagysággal és a használat módjával történő meghatározását, a befejezés várható időpontját, valamint a tevékenységben résztvevők nevét, elérhetőségét.

(3) A 32. §-ban meghatározott turisztikailag kiemelt, valamint a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 1. mellékletében meghatározott, Önkormányzat tulajdonában található közterületek esetében a vendéglátó előkert, terasz közterület-használati engedély iránti - a tárgyév március 1. és a tárgyévet követő február utolsó napja közötti időszakra vonatkozó - kérelmet a tárgyév január 1. napja és 31. napja között kell benyújtani.

(4) *  Az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek bejelentés- vagy engedély-köteles használatáról a Hivatal az információk elérhetőségének biztosítása érdekében egységes nyilvántartást vezet.

21. § (1) A 20. § (3) bekezdésében meghatározott kérelem benyújtásának, valamint a közterület-használati engedély kiadásának részletes feltételei - az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével - legkésőbb a tárgyévet megelőző év október 31. napjáig kerülnek meghatározásra.

(2) Az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem eljárási határideje a kérelem beérkezését követő ötödik munkanap.

22. § A közterület-használati engedély időtartama, amennyiben az nem a közterület naptári napok szerinti folyamatos használatára irányul, egybefüggően a két hónapot nem haladhatja meg.

9. Vendéglátó előkert, teraszra vonatkozó közterület-használati engedély különös szabályai

23. § (1) Vendéglátó előkert, terasz járdán csak abban az esetben létesíthető, ha

a) a visszamaradó összefüggően kialakított gyalogos-sáv szélessége - a biztonsági- és berendezési sávok megtartásával - legalább 1,5 méter,

b) rendeltetésszerű használata a gyalogosok közlekedését nem zavarja, biztonságát nem veszélyezteti,

c) a járművezetők kilátását nem gátolja, a közúti forgalmi jelzések felismerését nem akadályozza, a közút forgalmát nem veszélyezteti,

d) a közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozza.

(2) Vendéglátó előkert, terasz oldalról 1,0 méternél nem magasabb növényzettel vagy növényzettel kombinált szerkezettel, továbbá felülről mobil árnyékoló szerkezettel határolható le.

(3) Gépjárművek várakozóhelyéül szolgáló közterületre vendéglátó terasz, előkert elhelyezésére vonatkozó közterület-használati engedély adható, amennyiben

a) annak kialakítására az (1) bekezdés alapján, a járdán lehetőség nincs,

b) a kérelmezett gépjármű várakozóhelyek száma legfeljebb három,

c) azok határától számított 100 méteres sugarú körzetben a vendéglátó terasz, előkert céljára hasznosított gépjármű várakozóhelyek száma a kérelem benyújtásának időpontjában együttesen az önkormányzati tulajdonú várakozóhelyek számának 10%-át nem haladja meg,

d) valamint az azokkal érintkező járdaszakaszra egyéb közterület-használati engedély korábban kiadásra nem került.

(4) Vendéglátó előkert, terasz létesítése esetén - amennyiben annak területe a 2 m2-t meghaladja - a közterület-használat jogosultja az e rendeletben meghatározott egyéb feltételek betartásával köteles a vendéglátó előkert, terasz nagyságának 10%-át elérő, de legalább 0,5 m2 nagyságú, és a vendéglátó előkert, terasz területén, vagy azzal határosan elhelyezkedő zöldfelületet kialakítani.

24. § (1) A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül elhelyezhető a vendéglátással közvetlenül összefüggő eszköz, reklámfelirattal ellátott, vagy reklámfelirat nélküli asztal, szék, tálaló pult, melegítő, kültéri hősugárzó gomba, virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop.

(2) A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül nem helyezhető el fagylaltos pult, ital automata, hűtőszekrény, elárusító pult, TV, vagy projektor.

(3) Vendéglátó előkert, terasz területén zene szolgáltatása, valamint bármilyen szabadidős zajforrás üzemeltetése tilos.

(4) Sportesemények időtartamára a vendéglátó előkert, terasz területén, az erre vonatkozó közterület-használati engedély alapján, és a vendéglátó terasz külön jogszabályban meghatározott üzemeltetési ideje alatt, továbbá kizárólag az esemény időtartamára TV, projektor hangosítás használata nélkül kihelyezhető.

10. A közterület-használati engedély megszűnése

25. § A közterület-használati engedély megszűnik:

a) a közterület-használati engedélyben meghatározott idő elteltével;

b) a közterület-használati engedélyben meghatározott feltétel bekövetkeztével;

c) ha az érintett közterületre üzemzavar-elhárítás miatt, vagy egyéb fontos közérdekből szükség van;

d) a közterület-használati engedélyben foglaltak, vagy a közterület-használattal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt történő visszavonással;

e) az Önkormányzat, vagy a közterületi ingatlan művelési ágának megváltozását eredményező ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel;

f) a közterületen folytatott tevékenységre jogosító okirat érvénye megszűnésével, vagy a közterület-használat jogosultjának tevékenység folytatására való jogosultságának megszűnésével;

g) a közterület-használat jogosultjának halálával vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság esetén annak jogutód nélküli megszűnésével;

h) a közterület-használat jogosultja írásbeli, a használat egyértelmű megszüntetésére való nyilatkozatának Önkormányzat felé történő beérkezése napjával.

26. § (1) Az Önkormányzat fontos közérdekből a közterület használatának szünetelését rendelheti el.

(2) A közterület-használat szünetelésének ideje nem számít bele a közterület-használat időtartamába, és nem lehet hosszabb, mint a közterület-használati engedély lejártáig még hátralévő idő.

27. § (1) A közterület-használati engedély megszűnése vagy szüneteltetése esetén a közterület-használat jogosultja által már befizetett használati díj időarányos részét - a közterület-használati engedélyben foglaltak szerint - az Önkormányzat köteles visszafizetni a közterület-használat jogosultja részére.

(2) Ha a közterület-használati engedély megszűnik vagy szünetel, a közterület-használat jogosultja az (1) bekezdésben meghatározottakon túl további kártalanítási igény nélkül köteles a közterület eredeti állapotát - különösen annak tisztaságát - haladéktalanul helyreállítani.

28. § A közterület-használati engedély visszavonható, ha a közterület-használat jogosultja

a) a közterület-használati engedélyben foglaltaknak nem tesz eleget, illetve a használattal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó jogszabályokat megsérti, vagy

b) a közterület-használati engedélyben meghatározott fizetési kötelezettségének az abban meghatározott határidőre nem tesz eleget.

11. Közterület jogellenes használata

29. § (1) Aki a közterületet közterület-használati engedély vagy hatósági szerződés nélkül, vagy a közterület-használati engedélytől illetve hatósági szerződéstől eltérő módon használja - ide nem értve a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 178/A. §-ában, vagy a 200/A. § (1) bekezdésében meghatározott eseteket -, különösen a közterület-használati engedélyben vagy hatósági szerződésben megjelölt célt, tevékenységet, méretet, területet, időtartamot tekintve, köteles az Önkormányzat vagy megbízottja felhívására a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítási igény nélkül a közterület eredeti állapotát visszaállítani.

(2) Jogellenes a plakátnak, választási plakátnak, illetve reklám- vagy hirdetőfeliratnak az e rendeletben szabályozottak megsértésével történő elhelyezése. Amennyiben az elkövető tényleges kiléte nem állapítható meg, a jogellenes magatartást az valósítja meg, akinek érdekében a plakátot, választási plakátot, illetve reklám- vagy hirdetőfeliratot közzéteszik, elhelyezik.

(3) Amennyiben használó az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségét - a helyreállításra vonatkozó felhívásnak kézbesítését követő nyolc napon túl - elmulasztja, úgy a tulajdonosi Önkormányzat az eredeti állapot helyreállítását a kötelezettséget elmulasztó költségére végezteti el.

(4) A tulajdonosi Önkormányzat az eredeti állapotot az erre irányuló felhívás mellőzésével és a (3) bekezdésben megszabott határidő elteltére való tekintet nélkül azonnal állítja helyre, ha az élet- és balesetveszély, vagy jelentős anyagi kár, a közrend, közbiztonság, a közterület rendje, rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének elhárítása érdekében, vagy jelentős közérdekből egyébként indokolt. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a közterületet jogosulatlanul használó köteles viselni.

(5) A (3) és (4) bekezdésben foglaltak végrehajtásáról az önkormányzati hatóság, vagy a közterület-felügyelő - lehetőség szerint a helyszínen - gondoskodik.

30. § Az Önkormányzat a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakon túl a 2. mellékletben megjelölt közterületek dohányzást tiltó táblával ellátott részein a dohányzást megtiltja.

31. § (1) Az Önkormányzat tulajdonában található közterületen tilos a szeszesital fogyasztása.

(2) Nem tiltott a szeszesital fogyasztása:

a) az érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkező vendéglátó előkert, terasz területén, a közterület-használati engedélyben meghatározott időtartamban;

b) a közterület-használati engedéllyel rendelkező alkalmi rendezvény idején és területén;

c) minden év első és utolsó napján.

12. Az Mktv. hatálya alá tartozó közterületek filmforgatási célú közterület használatára vonatkozó különös szabályok

32. § A Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen lévő, és a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 1. mellékletében nem szereplő, az Önkormányzat tulajdonában található közterületek turisztikailag kiemelt közterületnek minősülnek.

33. § (1) A filmforgatási célú közterület-használat nem sértheti az Önkormányzat érdekeit és tulajdonosi jogait.

(2) A filmforgatási célú közterület-használat csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben korlátozhatja a közterülettel határos magántulajdonú ingatlanok használatát, és a korlátozás nem jelenthet aránytalan terhet a tulajdonos számára. A közterület használója köteles előzetesen - a filmforgatás megkezdése előtt legkésőbb 5 nappal - tájékoztatni a filmforgatási célú közterület-használattal érintett terület lakóit és közös képviselőit, a kereskedelmi és vendéglátó egységek tulajdonosait, üzemeltetőit írásban a forgatás időpontjáról, a használatba vett terület nagyságáról, és egyéb fontos információkról, különös tekintettel a kapcsolattartó személyére és elérhetőségére.

(3) A közterület használója köteles e rendeletben foglalt, és a közterület használatára vonatkozó szabályokat mindenkor betartani, és betartatni.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. Hatálybalépés

34. § (1) E rendelet 2017. március 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő, de még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.

(3) * 

dr. Gotthard Gábor
jegyző
Vattamány Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetése 2017. február 17-én a Szervezeti- és Működési Szabályzat szerint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtörtént.

A rendelet közzététel céljából megküldésre került a www.erzsebetvaros.hu honlap szerkesztője részére.

dr. Gotthard Gábor
jegyző

1. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Közterület-használati díjtételek (az áfa összegét tartalmazzák)

1.1. kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Óriás plakát (legfeljebb 8-20 m2) 28 000 Ft/db/hó
3 Hirdetőoszlop 10 200 Ft/db/hó
4 Hirdetőoszlop megvilágítással 12 700 Ft/db/hó
5 Reklámtábla, hirdetőtábla, fényreklám, prizmás reklámberendezés (talajon, oszlopon, építményen) 10 000 Ft/m2/hó
6 Homlokzati (építési) védőháló reklámmal 1 600 Ft/m2/hó
7 Homlokzati (építési) védőháló reklámmal társasházak esetén (ahol a természetes személyek tulajdonában álló lakások összes tulajdoni hányad szerinti aránya meghaladja az 50%-ot) 400 Ft/m2/hó
8 Vetített reklám 6 400 Ft/m2/nap
9 Reklámzászló 6 400 Ft/db/hó
10 Járműreklám 25 400 Ft/db/hó
11 Molinó 6 400 Ft/m2/hó
12 Közterületbe nyúló, vagy a felett elhelyezett reklámfeliratot tartalmazó védőtető, előtető, ernyőszerkezet, napvédő ponyva, cégér 1 100 Ft/m2/hó
13 Pavilon 8 000 Ft/m2/hó
14 Árubemutató (3 m2-t meg nem haladó árusító fogasok, állványok) 8 000 Ft/m2/hó
15 Vitrin, guruló kirakat 3 200 Ft/m2/hó
16 Termékbemutató, kiállítás, egyéb elkerített terület 1 300 Ft/m2/nap
17 3 m2 alapterületet meg nem haladó árusítás (reklámozás) célját szolgáló ideiglenes asztal, guruló kocsi, állvány, sátor, mozgó árusítás (napilap és hetilap, folyóirat, könyv, levelezőlap, virág, léggömb, zöldség, gyümölcs, ásványvíz, üdítőital, stb., valamint zárt szerkezetű kávéital, nyers tej, fagylalt, jégkrém pult) 800 Ft/m2/nap
18 Idényjellegű árusítás (dinnye, fenyőfa, stb.) 400 Ft/m2/nap
19 Ünnepek előtti alkalmi árusítás (karácsony, húsvét, szilveszter) 3 000 Ft/m2/nap
20 Az Önkormányzat saját szervezetei (intézmények, közhasznú társaságok, közalapítványok), és az önkormányzat közvetlen és közvetett 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által szervezett rendezvény, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása díjmentes
21 Heti vásár és piac, helyi termelői piac 200 Ft/m2/nap
22 E rendelet 16. § (2) bekezdésében meghatározott rendezvényhez kapcsolódó, díjmentességben nem részesülő tevékenység 2 000 Ft/m2/nap
23 Szórólap, szendvicsember 800 Ft/fő/nap
24 Vendéglátó előkert, terasz elhelyezése a Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen, járdaszakaszon 9 600 Ft/m2/hó
25 Vendéglátó előkert, terasz elhelyezése a Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen, gépjármű várakozóhelyen 215 900 Ft/várakozóhely/hó
26 Vendéglátó előkert, terasz elhelyezése az Erzsébet körút - Király utca - Lövölde tér - Városligeti fasor - Dózsa György út - Verseny utca - Thököly út - Baross tér - Rákóczi út által határolt területen, járdaszakaszon 6 400 Ft/m2/hó
27 Vendéglátó előkert, terasz elhelyezése az Erzsébet körút - Király utca - Lövölde tér - Városligeti fasor - Dózsa György út - Verseny utca - Thököly út - Baross tér - Rákóczi út által határolt területen, gépjármű várakozóhelyen 101 600 Ft/várakozóhely/hó
28 Vendéglátó tevékenységhez kapcsolódó elárusító pult, sörcsap 38 100 Ft/db/hó
29 TV, projektor 1 300 Ft/db/nap
30 Gumiabroncs iparszerű javítása 40 000 Ft/várakozóhely/hó
31 Egyéb, a fentebb felsorolt kereskedelmi célú közterület-használat alá egyértelműen be nem sorolt tevékenység E rendelet 3-4. §-a szerint meghatározott szerv besorolásra vonatkozó döntése alapján

1.2. kulturális, környezetvédelmi, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység végzése, rendezvény tartása célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Reklám célú, vagy vállalkozási rendezvény, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 2 300 Ft/m2/nap
3 Légvár, ugráló vár, trambulin, körhinta, egyéb szórakoztató létesítmények, tevékenységek (pl. kivetítő, videófal-kijelző, szabadidős zajforrás elhelyezéséhez) 1 100 Ft/m2/nap
4 Mutatványos 300 Ft/m2/nap
5 Portrérajzolás 1 500 Ft/fő/nap
6 Utcazenélés díjmentes
7 Ideiglenes színpad, tribün 1 300 Ft/m2/nap
8 Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartozók, valamint megbízásukból eljárók által a közterület rendeltetéstől eltérő használata díjmentes
9 Humanitárius, karitatív jellegű non-profit tevékenység, rendezvény díjmentes
10 Kulturális, környezetvédelmi, közérdekű tájékoztatás, sport, tömegsport, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység, rendezvény, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása díjmentes

1.3. építési, rakodási munka célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Állvány, építőanyag és törmelék tárolása, elkerített munkaterület (pl. rakodás, költözés), állványozás 300 Ft/m2/nap
3 Daruzás, betonpumpa elhelyezése, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 20 000 Ft/db/nap
4 Építési konténer elhelyezése 2 600 Ft/db/nap
5 Ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa díjmentes
6 Társasházak által az ingatlan közös tulajdonban lévő részein végzett veszélytelenítési, karbantartási- és felújítási munka végzése (a használót bejelentési kötelezettség terheli) díjmentes

1.4. egyéb célú, az előző pontokban nem tartozó közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 A gyalogos és gépjármű forgalmat nem akadályozó virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop, távbeszélő készülék, postai levélszekrény, alapzatos zászlórúd, kerékpártároló elhelyezése díjmentes
3 Építményen elhelyezett emléktábla, szobor díjmentes
4 Közterületbe nyúló, vagy a felett elhelyezett reklám felirat nélküli védőtető, előtető, ernyőszerkezet, napvédő ponyva díjmentes
5 Taxiállomás létesítése díjmentes
6 Hangfelvétel, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 2300 Ft/m2/nap
7 Alkalmi várakozás biztosítása gépjármű várakozóhelyen 6 400 Ft/gépjármű/nap
8 Alkalmi várakozás biztosítása nem kijelölt gépjármű várakozóhelyen 10 200 Ft/gépjármű/nap

2. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata területén található nemdohányzó közterületek

1. Kéthly Anna tér,

2. Almássy tér,

3. Rózsák tere,

4. Bethlen Gábor tér,

5. Szenes Hanna park.

3. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Hatósági és Ügyfélszolgálati Iroda

kozter@erzsebetvaros.hu

1073 Budapest, Erzsébet krt. 6., 1072 Budapest, Akácfa u. 42-48.

Alulírott a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Közter. Ör.) 20. § (2) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségem teljesítése keretében az alábbi adatközléssel élek:

A Közter. Ör. 10. § (1) bekezdése alapján közterület-használati engedélyhez nem kötött - bejelentés-köteles - közterület használat jogcíme:

10. § (1) bekezdés a) pontja szerint 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint 10. § (1) bekezdés d) pontja szerint 10. § (1) bekezdés f) pontja szerint
(a megfelelő rovatot X jellel kell ellátni)

A bejelentés aláírójának neve:

A közterület-használat helyének házszáma (helyrajzi száma):

Igénybevett terület nagysága:

Az igénybevétel kezdő és várható befejező napja:

Az igénybevevő neve (cégnév és kontaktszemély neve) és elérhetősége (telefon e-mail):

Az igénybevevő tudomásul veszi, hogy a közterület használata során köteles a vonatkozó jogszabályokban foglalt előírásokat mindenkor betartani, amennyiben a közterület használatához a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges, úgy azt beszerezni, és az abban foglaltakat mindenkor köteles betartani, és betartatni, továbbá a közterület-használat megszűnését követően a közterület eredeti állapotát kártalanítási igény nélkül helyreállítani. Tudomásul veszi továbbá, hogy a tulajdonos üzemzavar-elhárítás miatt, vagy egyéb fontos közérdekből, illetve egyéb jogszabályi rendelkezés megsértése esetén az igénybevevőt a használat felfüggesztésére hívhatja fel.

Kelt: ..................................................

...............................................
aláírás