A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 37/2000. (VII. 21.) számú önkormányzati rendelete

a kerületi önkormányzatok részére a csatornázott földutak szilárd burkolattal történő kiépítésének ösztönzésére adható fővárosi céltámogatásról

Budapest Főváros Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV. törvény 64. § (6) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva fővárosi céltámogatási rendszert vezet be a - decentralizált felhalmozási támogatás pályázati rendszerében részt vevő és az ott megszabott feltételeknek megfelelő, de forrás hiányában elutasításra kerülő - kerületi csatornázott földutak szilárd burkolattal történő kiépítését szolgáló beruházások ösztönzésére, melynek érdekében az alábbi rendeletet alkotja.

I. fejezet

A céltámogatás köre, forrása, mértéke

1. § (1) A kerületi önkormányzatok képviselő-testületei fővárosi céltámogatást igényelhetnek a kerületi tulajdonú csatornázott földutak szilárd burkolattal történő ellátását szolgáló - a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló, többször módosított 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) alapján felhalmozási célú decentralizált támogatásra pályáztatott és ott forrás hiányában elutasításra kerülő - beruházásaikhoz.

(2) A fővárosi céltámogatás biztosításának feltétele a benyújtott pályázatoknak a decentralizált támogatás pályázatán való tartalmi és formai megfelelés.

(3) A fővárosi céltámogatás forrása az egységes fővárosi építmény- és telekadó forrásnövekményéből az éves forrásmegosztási rendeletekben e célra elkülönített összeg, és annak a lemondással vagy egyéb módon felszabaduló keretmaradványa.

(4) Az éves forrásmegosztási rendeletekben a földutak szilárd burkolattal történő kiépítésének megvalósításához olyan összegű adót kell elkülöníteni, hogy a lemondásokkal felszabaduló összegekkel együtt a céltámogatási keret legalább 400 millió Ft legyen.

(5) A fővárosi céltámogatás mértéke a vissza nem igényelhető áfával együttes teljes beruházási költség egyéb forrásokkal (a szilárd burkolatú úthálózat kiépítésében érdekelt magán- és jogi személyek hozzájárulásaival) csökkentett összegének a 40%-a.

II. fejezet

A pályázás módja

2. § (1) A fővárosi céltámogatásra a decentralizált támogatással egyidejűleg kell pályázni. A decentralizált támogatás pályázati feltételeit a Fővárosi Közgyűlés - mint területfejlesztési tanács - minden év február 28-áig határozza meg.

(2) A fővárosi céltámogatásban részesülő pályázatok sorolási rendjének feltételeiről a Fővárosi Közgyűlés legkésőbb a felhalmozási célú decentralizált támogatás pályázati feltételeinek meghatározásával egyidejűleg dönt.

(3) A decentralizált támogatásra benyújtott pályázattal egyidejűleg kell nyilatkoznia a kerületi önkormányzat képviselő-testületének arról, hogy amennyiben a decentralizált támogatásból forrás hiánya miatt nem részesül, pályázik-e a fővárosi céltámogatásra.

(4) A fővárosi céltámogatásra benyújtott pályázatokat a koordinációs tanácsnokok - a Kerületi Küldöttek Kollégiuma véleményének kikérése mellett - terjesztik Budapest Főváros Közgyűlése elé jóváhagyásra.

(5) A fővárosi céltámogatást elnyert beruházások jegyzékét a főpolgármester a fővárosi céltámogatásról hozott közgyűlési döntést követő 30 napon belül teszi közzé a Fővárosi Közlönyben.

III. fejezet

A támogatás felhasználásának szabályai, finanszírozási rend

3. § (1) Az elnyert fővárosi céltámogatás összege az adott beruházás befejezéséig nem nőhet. A beruházás műszaki tartalmának változásából, az ár- és az árfolyamváltozásból, valamint a kivitelezés átütemezéséből származó többletköltség miatt a pályázó kerületi önkormányzatot a beruházás elfogadott összköltségéhez képest további fővárosi céltámogatás nem illeti meg.

(2) Ha a pályázó kerületi önkormányzat a fővárosi céltámogatásban részesülő beruházás megvalósításától eláll, akkor az igénybe vett támogatást teljes egészében vissza kell fizetnie.

(3) A pályázó kerületi önkormányzatnak a (2) bekezdésben meghatározott esetben, valamint ha a fővárosi céltámogatást a beruházás megvalósításához csak részben használta fel, a fel nem használt fővárosi céltámogatásról haladéktalanul le kell mondania. A lemondásról - a képviselő-testületi határozat megküldésével - a döntést követő nyolc napon belül értesíteni kell a főpolgármestert.

(4) A lemondással felszabaduló és a jogtalan felhasználás [5. § (4) bekezdés] miatt visszafizetett fővárosi céltámogatás összege a fővárosi céltámogatási keretet növeli, lehetőséget adva arra, hogy a decentralizált támogatást forrás hiányában el nem nyert beruházások minél nagyobb számban részesülhessenek fővárosi céltámogatásban.

4. § (1) A fővárosi céltámogatást a Főpolgármesteri Hivatal a támogatási szerződésben rögzítetteknek megfelelően, az elvégzett munkára vonatkozó kollaudált számlamásolat alapján, annak kézhezvételétől számított 8 napon belül utalja át a pályázó kerületi önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára.

(2) A fővárosi céltámogatás a pályázat eredményének kihirdetését követően teljesítendő kifizetésekhez vehető igénybe, a jóváhagyott összeghatárig.

(3) A jóváhagyott, de az adott évben fel nem használt fővárosi céltámogatást a pályázó kerületi önkormányzat a következő év végéig használhatja fel.

IV. fejezet

Elszámolási rend

5. § (1) A pályázó kerületi önkormányzatnak az elnyert fővárosi céltámogatás felhasználásáról a beruházás befejezését (üzembe helyezését) követő 90 napon belül - a finanszírozó pénzintézet bevonásával - e rendelet melléklete szerinti formában kell elszámolnia.

(2) A fővárosi céltámogatásban részesült beruházás számviteli előírásoknak megfelelő nyilvántartásáról, aktiválásáról, az ezzel kapcsolatos beszámolási kötelezettségről a pályázó kerületi önkormányzat köteles gondoskodni.

(3) A koordinációs tanácsnokok jogosultak az igénybe vett támogatás felhasználásának ellenőrzésére.

(4) Ha a pályázó kerületi önkormányzat a fővárosi céltámogatást nem a pályázatban megjelölt feladatra használta fel vagy az e rendeletben meghatározott arányt meghaladó mértékű, illetve a jóváhagyottnál nagyobb összegű fővárosi céltámogatást vett igénybe, köteles azt haladéktalanul visszatéríteni. A visszatérített összeg a fővárosi céltámogatási keretet növeli.

V. fejezet

Vegyes és záró rendelkezések

6. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit az 1. § és a 2. § (1)-(4) bekezdései kivételével visszamenőleg alkalmazni kell a 2000. évben decentralizált felhalmozási támogatásban forráshiány miatt nem részesülő - de a 2000. évi rendkívüli fővárosi céltámogatásra elfogadott - kerületi útépítési beruházásokra is azzal, hogy 2000-ben a fővárosi céltámogatás mértéke megegyezik a decentralizált felhalmozási célú keretből igényelhető támogatás mértékével.

Melléklet a 37/2000. (VII. 21.) Főv. Kgy. rendelethez

ADATLAP
fővárosi céltámogatással megvalósult beruházásról

A beruházó önkormányzat

megnevezése:

címe:

számlaszáma:

A beruházás

megnevezése:

telepítési helye:

naturáliák: terv: .................. m; .............. m2

tény: .................. m; .............. m2

A megvalósítás költségei (ezer Ft-ban)

Teljes költség Tervezett és tényleges ütemek
Megnevezés ... év dec. 31-éig ... év
terv *  tény terv *  tény tény
Kerületi saját forrás:
Fővárosi céltámogatás:
Egyéb éspedig:
Összesen

Szöveges értékelés:

Budapest, ................ év .................... hó ...... nap

........................................... ...........................................
jegyző polgármester

P. H.