Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány

1999. évi közhasznúsági jelentése * 

Bevezetés

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 1993 októberében, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hálózatának tagjaként jött létre, Budapest Főváros Közgyűlése alapításával. A Közalapítvány által működtetett Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ (BVK) 1995 óta végzi tevékenységét.

A szervezet az elmúlt hat év működése alatt az érintett kerületi önkormányzatokkal, valamint vállalkozói érdek-képviseleti szervezetekkel együttműködésben öt alközpontot hozott létre annak érdekében, hogy tevékenységét a fővárosban a lehető legeredményesebben végezhesse el, s szolgáltatásai közvetlenül eljuthassanak a főváros területén székelő mintegy 225 000 vállalkozáshoz.

A BVK alirodái:

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Vállalkozásfejlesztési Szolgáltató Iroda

Pesterzsébeti Vállalkozásfejlesztési Szolgáltató Iroda

Józsefvárosi Vállalkozásfejlesztési Szolgáltató Iroda

Ferencvárosi Vállalkozásfejlesztési Szolgáltató Iroda

Csepel Vállalkozásfejlesztési Szolgáltató Iroda

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány - az alapító Budapest Főváros Közgyűlése által 1999. szeptember 21-én egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat, valamint a Fővárosi Bíróság 1999. október 13-án kelt végzése szerint - közhasznú szervezetként működő közalapítvány.

A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 19. § (1) bekezdése szerint a közhasznú szervezet az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést köteles készíteni, amelynek elfogadása a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörébe tartozik.

A közhasznúsági jelentést a törvény által előírt tartalommal terjesztjük a BVK Kuratóriuma elé.

1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány - a közhasznú szervezetként működő közalapítványi minősítés bírósági bejegyzése óta - az első ilyen tartalmú, a közhasznú szervezetekre érvényes szabályok szerinti beszámolót készítette.

A BVK az új besorolásnak megfelelően módosította a számviteli politikáját. A módosítás zömmel a közalapítványi működéssel összefüggő szabályok átvételét jelentette, míg a korábban alkalmazott általános számviteli elvek, az értékelési eljárások és más szabályok változatlanul érvényben maradtak.

Ennek megfelelően a számviteli politika főbb vonásai:

- a BVK a számvitel megszervezésekor és az éves beszámoló elkészítésekor az általános számviteli elvek sajátos értelmezéséből és alkalmazásából indult ki,

- az eszközök és a források értékelésének szabályait a Számviteli törvény előírásai szerint határozta meg,

- a lényegesség értékhatárát 10 millió Ft-ban, illetőleg a mérlegfőösszeg 1%-ában határozta meg,

- a BVK kettős könyvvitelt vezet és a közalapítványokra előírt tartalmú beszámolót készít (közhasznúsági jelentés),

- az éves beszámoló fordulónapja december 31., a beszámoló elkészítésének időpontja a zárlatot követő év március 31-e,

- a beszámolót a Közalapítvány Kuratóriuma elé kell terjeszteni jóváhagyásra, közzétételre nem kerül,

- a beszámolót a kijelölt könyvvizsgáló cég auditálja.

A mérleghez tartozó kiegészítések

A BVK 1999. éves beszámolójának mérlegét az 1. számú melléklet tartalmazza.

A mérleg összevont sorai az alábbi képet mutatják:

ezer Ft
Eszközök Tárgyév
Befektetett eszközök 49 107
Forgóeszközök 866 545
Aktív időbeli elhatárolások 92 257
Eszközök összesen 1 007 909
Források Tárgyév
Saját tőke 883 909
Céltartalékok -
Kötelezettségek 76 795
Passzív időbeli elhatárolások 47 205
Források összesen 1 007 909

A mérleg egyes tételeit könyv szerinti leltárak támasztják alá.

A befektetett eszközök közül az immateriális javak és a tárgyi eszközök állománya az alábbiak szerint változott.

ezer Ft
Nyitó érték Növekedés Csökkenés Záró érték
Immateriális javak
Bruttó érték 4 723 500 5 223
Értékcsökkenés 3 888 545 4 433
Nettó érték 835 45 790
Ingatlanok
Bruttó érték 19 154 16 357 35 511
Értékcsökkenés 3 391 1 170 4 561
Nettó érték 15 763 15 187 30 950
Műszaki gép, berendezés
Bruttó érték 34 810 34 810
Értékcsökkenés 28 882 3 720 32 602
Nettó érték 5 928 3 720 2 208
Egyéb gépek, berendezések
Bruttó érték 19 292 883 1 023 19 152
Értékcsökkenés 11 095 1 591 12 686
Nettó érték 8 197 1 731 6 466
Beruházások 604 8 089 8 693
TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
(NETTÓ ÉRTÉK)

30 492

23 276

5 451

48 317

Az immateriális javak között egy szoftvert aktiváltunk 500 E Ft értékben.

A tárgyi eszközökben a legjelentősebb változást az Enterprise 94. Kft.-től a korábban folyósított kölcsön ellenében átvett aktivált felújítás értéke jelentette (16 357 E Ft). Ezzel szemben csökkent a befektetett pénzügyi eszközök értéke.

Az egyéb berendezések, felszerelések körében 883 E Ft értékben aktiváltunk tárgyi eszközöket (irodai berendezések).

Ugyanakkor értékesítésre került egy gépkocsi és néhány kisebb értékű eszköz (1023 E Ft).

A beruházások még nem aktivált ráfordítása 8089 E Ft (2000-ben üzembe állított számítógépek).

Az immateriális javak és a tárgyi eszközök nettó értékét az elszámolt évi értékcsökkenés 7026 E Ft-tal csökkentette.

Az amortizáció elszámolása lineáris kulcsokkal történt.

A befektetett pénzügyi eszközök között nyilvántartott 18 878 E Ft hosszú lejáratú kölcsön ellenében az Enterprise 94. Kft. átadta a BVK-nak a Rákóczi út 18. alatti irodaépület aktivált felújítási értékét. Így a hosszú lejáratú kölcsön megszűnt.

A forgóeszközök közül a követelések (49 354 E Ft) értékét az alábbi tételek alkották:

- a PHARE kifizetések utáni áfa-visszaigénylés 7 102 E Ft
- egyéb vevők 1 037 E Ft
- beszerzésre adott előleg 310 E Ft
- Enterprise 94. Kft.-nek rövid lejáratú kölcsön 4 210 E Ft
- GM program 160 E Ft
- Mikrohitel tőketartozás 33 421 E Ft
- Mikrohitel kamattartozás 3 114 E Ft
Összesen 49 354 E Ft

A PHARE áfa-visszaigénylést az adóhatóságnak benyújtottuk, elbírálása folyamatban van.

A beszerzésre adott előleg elszámolása időközben megtörtént. A GM programból származó követelés a bankszámlákra befolyt.

Az Enterprise 94. Kft.-nek a folyamatos finanszírozásra kellett az átmeneti kölcsönt nyújtani.

A Mikrohitel adósok között azokat a hátralékokat tartjuk nyilván, amelyeket a számlavezető bank lejártnak minősített.

Ezek esetében a behajtási intézkedések folyamatban vannak. Egyik hátralék ügyében sem született olyan bírósági ítélet, illetőleg eredménytelen behajtási intézkedés, amelynek alapján a követelés hitelezési veszteségként leírható.

A mikrohitel követelésről név szerinti nyilvántartást vezetünk.

Az értékpapírok állománya kincstárjegyből áll.

Az értékpapírokat a lejáratkor ismételten befektetjük. Az 1999. évi hozam 16 783 E Ft volt.

A pénzeszközök állományáról könyv szerinti leltár készült.

Pénztári pénzkészlet 6 639 Ft
Elszámolási betétszámla egyenlege 7 259 693 Ft
Mikrohitel kamatozó és óvadéki számlák egyenlege 678 154 516 Ft
Pénzeszközök összesen: 685 420 848 Ft

Az aktív időbeli elhatárolás mérlegértéke az alábbi tételekből áll:

- költségelhatárolás a 2000. évet érintő előfizetési díjak stb. miatt 5 252 E Ft
- az 1998. évi előfinanszírozás MVA által nem rendezett maradványa 44 601 E Ft
- a beszállítói program 1999. évi bevétel elhatárolása 3 819 E Ft
- PHARE program 1999. évi kifizetéseinek elhatárolása (2000. évben történt meg a Kincstártól a lehívás) 38 585 E Ft
Összesen: 92 257 E Ft

Az aktív elhatárolás magas összege részben az elmúlt évek jelenleg is rendezetlen elszámolásaival (1997. IV. negyedév, 1998. év), részben az 1999. évi előfinanszírozással függ össze. Az 1999. évben megvalósított és a BVK pénzeszközeiből előfinanszírozott feladatok fedezetének lehívása a Kincstártól jórészt a 2000. évben történhetett meg.

A saját tőke értéke az 1999. évben 95 384 E Ft-tal nőtt.

Ebből 50 000 E Ft-ot tett ki a mikrohitel forrás növelésére adott kamarai és önkormányzati támogatás, amit mikrohitel tőkeváltozásként tartunk nyilván.

Az 1999. évi eredmény 45 384 E Ft-tal növelte a saját vagyont.

A kötelezettségek értéke 76 795 E Ft.

A hosszú lejáratú kötelezettség az 1997. IV. negyedévi finanszírozásra az MVA által átutalt 50 775 E Ft, amely - több más tétellel együtt - évek óta rendezetlen.

A rövid lejáratú kötelezettség az alábbi tételekből állt fenn:

- szállítói tartozás 11 212 E Ft
- MVA felé fennálló kölcsön az 1998. évi finanszírozás rendezetlensége miatt 9 363 E Ft
- 2000-ben esedékes adók 4 309 E Ft
- 2000-ben esedékes járulékok és jövedelmek 1 136 E Ft
Összesen 26 020 E Ft

A szállítói tartozás hiánytalanul kiegyenlítésre került.

Az 1998. évi finanszírozás rendezésében - a sorozatos tárgyalások ellenére - a beszámoló elkészítéséig nem történt végleges intézkedés.

A 2000. januárban esedékes adók átutalása megtörtént. A korábbi évek áfa-visszaigénylésével kapcsolatosan megállapított 1326 E Ft adóhiány miatt felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be.

A passzív időbeli elhatárolás 47 205 E Ft.

Elszámolt tételei az alábbiak:

- az 1999. évet érintő költségek elhatárolása 800 E Ft
- az inkubátorház fedezetének 1998. évi visszavonása miatti elhatárolás (a téma része az MVA-val szemben fennálló rendezetlen tételeknek)
46 405 E Ft
Összesen: 47 205 E Ft

Az eredménykimutatáshoz tartozó kiegészítések

Az 1999. éves beszámoló eredménykimutatását a 2. számú melléklet tartalmazza.

A BVK az eredménykimutatást a 219/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet melléklete szerinti tagolásban készítette el.

A közhasznú szervezetként működő közalapítvány vállalkozási tevékenysége - amennyiben nem éri el az összes bevétel 10%-át, de legfeljebb 20 millió Ft-ot - mentesül a társasági adó fizetési kötelezettség alól.

A BVK az 1999. évben mindössze 3893 E Ft vállalkozási bevételt ért el (üzletviteli tanácsadás, közvetített szolgáltatás áthárított költsége). Ez a 47 176 E Ft BVK-bevétel 8,3%-a, tehát társasági adó kötelezettség nincs.

A BVK tevékenységének bevételei, illetőleg elszámolt költségei ily módon csaknem teljes egészében a közhasznú körbe tartozónak tekintendők.

Az 1999. évi tevékenységre is rányomta a bélyegét a finanszírozás kérdéseinek rendezetlensége.

A BVK az 1999. I. negyedévre üzleti terv szerinti finanszírozásban nem részesült. Ebben az időszakban elszámolt költség és ráfordítás összesen 47 905 E Ft volt, az elért bevétel pedig 24 442 E Ft.

Az 1999. II-IV. negyedévre jóváhagyott programfinanszírozás PHARE forrásból 87 669 520 Ft fedezetet jelölt meg. Ebből az 1999. évben 35 395 E Ft felhasználás történt.

Az 1999. évben tovább folytatódott a beszállítói célprogram finanszírozása. Erre utólagos fedezet lehívással 29 530 E Ft állt rendelkezésre.

Valamennyi feladat finanszírozása ún. előfinanszírozással történt, amikor is a BVK - saját pénzeszközei terhére - megvalósította és megfinanszírozta a feladatokat, majd az utólagosan jóváhagyott üzleti terv alapján (az MVA útján) lehívta a fedezetet az Államkincstártól. A szállítók számláinak egy részét közvetlenül a Kincstár egyenlítette ki (a teljesítés átfutott a BVK számláin).

A BVK az 1999. évben összesen 202 221 E Ft bevételt ért el. Az elszámolt kiadás 131 896 E Ft, az egyéb ráfordítás 24 942 E Ft volt. A különbség 45 384 E Ft vagyongyarapodás (tőkeváltozás).

A bevételek és költségek (ráfordítások) tevékenységenkénti alakulását a 3. sz. melléklet tartalmazza.

A táblázatból látható, hogy a BVK-nak a programtámogatásokon túlmenően főként a kamatbevételekből és az értékpapírhozamokból keletkezett bevétele, amit előfinanszírozásra felhasznált, majd a feladatok fedezetét utólagosan lehívta a Kincstártól.

Egyéb kiegészítések

A BVK átlagosan 14 fő munkaerővel látta el a közhasznú feladatokat.

A személyi jellegű kifizetések részletezése:

- főfoglalkozásúak bére 16 714 E Ft
- megbízási díjak 2 450 E Ft
- betegszabadságra járó bér 356 E Ft
- személyi jellegű egyéb kifizetések 2 748 E Ft
- járulékok 7 036 E Ft.

2. A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA

A Közalapítvány által igénybe vett támogatások:

- beszállítói programra 29 530 E Ft
- PHARE programok, üzleti terv szerint 35 395 E Ft.

A támogatás és a felhasználás összege megegyező, tekintettel az utólagos finanszírozásra.

A PHARE program „eredménye” az aktivált tárgyi eszközöket jelzi.

3. A VAGYON FELHASZNÁLÁSÁNAK, ALAKULÁSÁNAK BEMUTATÁSA

A BVK vagyonának alakulását az alábbi táblázat szemlélteti:

Előző év
1998.
Tárgyév
1999.
Különbözet
ESZKÖZÖK
Befektetett eszközök 50 205 49 107 -1 098
Immateriális javak 835 790 -45
Tárgyi eszközök 30 492 48 317 +17 825
Befektetett pénzügyi eszközök 18 878 - -18 878
Forgóeszközök 714 331 866 545 +152 214
Követelések 35 357 49 354 +13 997
Értékpapírok 106 236 131 770 +25 534
Pénzügyi eszközök 572 738 685 421 +112 683
Aktív időbeli elhatárolások 138 186 92 257 -45 929
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 902 722 1 007 909 +105 187
FORRÁSOK
Kötelezettségek 66 364 76 795 +10 431
Hosszú lejáratú 50 775 50 775 -
Rövid lejáratú 15 589 26 020 +10 431
Céltartalék 676 - -676
Passzív időbeli elhatárolások 47 157 47 205 +48
Saját tőke 788 525 883 909 +95 384
Jegyzett tőke 10 000 10 000 -
Tőkeváltozás 778 525 873 909 +95 384
FORRÁSOK ÖSSZESEN 902 722 1 007 909 +105 187

A BVK saját vagyonának növekedését a tőkeváltozás emelkedése mutatja. Ennek összetevői:

- mérleg szerinti eredmény 45 384 E Ft
- mikrohitel támogatás saját tőkébe helyezése 50 000 E Ft
Tőkeváltozás összesen 95 384 E Ft

A vagyongyarapodás a forgóeszközökben, azon belül főként a pénzeszközökben és az értékpapírokban realizálódott.

4. A CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA

4.1. Beszállítói Célprogram 1999. június 1.-december 31.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a Beszállítói Célprogramról szóló szerződést 1999. augusztus 30-án írta alá, mely szerződés módosítása 1999. szeptember 24-én lett véglegesítve.

A szerződés szerint a BVA feladata (szerződés 2. pont)

- a vevő üzleti ajánlatainak begyűjtése, illetve más HVK által beszerzett ajánlatok kiközvetítése a budapesti beszállítói cégek felé.

- Folyamatos tanácsadói támogatás a beszállítóknak.

- Új iparágak adatgyűjtés során visszaérkezett az MVA által koordinált és szervezett adatok felvitele az adatbázisba.

- Adatbázis frissítése.

- 10 db beszállítói szerződés létrehozása 120 millió Ft értékben.

- 2 beszállítói lánc feltérképezése.

A szerződés 1999. június 1-jétől 2000. február 29-éig tart.

Szerződött összeg:


Teljesítési időszak

Tevékenység

Lehívás Ft
A lehívás
kincstári
teljesítése
1999. 06. 01-12. 31. - BCP 99 évi partnerkapcsolat közvetítő és fejlesztői tevékenységek előkészítése 2 856 501 1999. 12. 15.
- 1998-ról áthúzódó feladatok teljesítése: 80 db pályázat folyamatos elszámolása, ügyintézése
- A BCP 98-99. évi programok közötti átmenet koordinálása:
- új partnerkapcsolatok kiépítése, vásárok, kiállítások, üzletember-találkozókról információ szolgáltatás és felkészítés a cégek felé.
- Konzultációs tréning szervezése multinacionális cégekkel
- Tanácsadási és távoktatási pályázatokról információ szolgáltatás
1909. 09. hó - Partnerkapcsolat létrehozása német-magyar cégek között konkrét megkeresésre üzleti lehetőség biztosítása 1 085 479 1999. 12. 15.
- Távoktatási pályázati rendszerről tájékoztató
- Beszállítói fórum japán vendégek számára
1999. 10. hó - Brókeri tevékenység 10 üzleti lehetőség közvetítése cégeink felé 1 355 941 Nem teljesített
- Pályázati információk
8 cég távoktatási témában, közös pályázatok kidolgozása
- Beszállítók számára kontakt napok szervezése
1999. 11. hó - Nemzetközi kiállításon (ELMIA ’99) 240 budapesti cég képviselete angol nyelvű kiadvánnyal 1 331 227 Nem teljesített
- Brókeri tevékenység 13 üzleti lehetőség továbbítása cégeink felé
- Tanácsadási és távoktatási pályázatokhoz kapcsolódó információs napok szervezése nov. 17-18.
- Pályázati csomagok: Távoktatási pályázat (8), Mentor I. (10), Mentor II. (5)
1999. 12. hó - Adatbázis frissítés folyamatosan tevékenységi kódok javítása, cégadatok, címek 1 131 617 Nem teljesített
- Új iparág (textil, K+F, bútor, fa) 62 céggel foglalkoztunk
- Partnerközvetítés (2 multinak)

4.2. Támogatott Vállalkozói Tanácsadói Program, 1999. augusztus 1-december 31.

A Gazdasági Minisztérium által támogatott 1999. évi Támogatott Vállalkozói Tanácsadó Program (TVTP) országosan 1999. augusztus 1-jén indult. Ennek megfelelően a BVK megkezdte a program működtetését, bár az MVA-BVK között megkötendő szerződés aláírására 1999. november 19-én került sor. A szerződés hatálya 1999. augusztus 1-jétől 2000. február 29-éig tartott. A BVK számára elkülönített támogatási összeg: 15 839 000 Ft.

Háromféle tanácsadói tevékenységet tartalmaz a program, melyet kizárólag regisztrált tanácsadók végezhetnek:

- Ügyfélszolgálati tanácsadás: Az ügyfelek számára ingyenes információszolgáltatás. Támogatási összeg: 1500 Ft/tanácsadás.

- Fejlesztési tanácsadás: 1-2 napos tanácsadás, melyet az ügyfél 80%-os támogatással vehet igénybe (önrész max. 5000 Ft, támogatási összeg max. 20 000 Ft).

- Emelt szintű tanácsadás: 3-4 napos tanácsadás, melyre 50%-os támogatás igényelhető (max. támogatási összeg: 80 000 Ft).

A Program 1999. évi teljesítései az alábbiak:


Teljesítési időszak

Tevékenység

Lehívás Ft
A lehívás
kincstári
teljesítése
1999. 08. hó Ügyfélszolgálati tan.: 80 120 000 2000. 03. 01.
1999. 09. hó Ügyfélszolgálati tan.: 107 180 500 2000. 03. 01.
Fejlesztési tan.: 1
1999. 10. hó Ügyfélszolgálati tan.: 70 145 000 2000. 03. 17.
Fejlesztési tan.: 2
Emelt szintű tan.: 1
1999. 11. hó Ügyfélszolgálati tan.: 91 136 000 2000. 03. 17.
1999. 12. hó Ügyfélszolgálati tan.: 93 139 000 Nincs teljesítve

5. MÁS SZERVEKTŐL KAPOTT TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA

5.1. A BVK PHARE COP 96 WP3 tevékenységeinek szöveges összefoglalója

(1994. 04. 01-1999. 12. 31., teljesítés 2000. 04. 30-áig)

Az EU Bizottságának Budapesti Delegációja, az MVA és a BVA között 1999. szeptember 30-án aláírt Általános Szerződés (General Agreement) alapján, a BVK a budapesti KKVk érdekében kifejtett alapszintű és növekedést elősegítő szolgáltatásai, az MVA által jóváhagyott, átcsoportosítási kérelem alapján, a következőkben összegezhetőek:

1. Alapszolgáltatás/ügyfélszolgálati tanácsadás (IDI): 2 156 025 Ft, 1500 Ft/ügyfél, (KKV jogi, ügyviteli, pü.-i stb. tanácsadás)

2. Alapszolgáltatás informatika (ID2): 18 896 520 Ft (a BVK Y2K szintű IT háttér kialakítása a gyors és hatékony KKV szolgáltatások megteremtése érdekében)

3. Alapszolgáltatás oktatás KKVk számára (IEI): 22 429 035 Ft (ÜT, pü.-i oktatási modulok stb.)

4. Alapszolgáltatás belső oktatás (IE2): 2 789 955 Ft (angol általános és üzleti nyelvoktatás a BVK munkatársai részére)

5. Alapszolgáltatás működési költségek (F1): 17 533 673 Ft (a BVK KKV szolgáltatásainak biztosításához szükséges költségek társfinanszírozása)

6. Növekedést elősegítő informatika (IID2): 4 499 985 Ft (KKV központú, ügyfélorientált informatikai alapbázis bővítés)

7. Növekedést elősegítő oktatás (IIE1): 9 336 825 Ft (Közbeszerzési eljárás, KKV EU csatlakozás előkészítése modulok stb.)

8. Kiállítás, szakember-találkozók (IID4): 7 259 595 Ft (KKVk részvétele kiállításokon, konferenciákon, szemináriumokon stb.)

9. Növekedést elősegítő KKV integrációs modellek (A1): 2 767 770 Ft (KKV integrációs modellek tanulmányozása az EU-ban, KKV-adatbázisok kezelése, frissítése stb.)

Összesen: 87 669 383 Ft (343 802 Euro)

5.2. PHARE üzleti terv 1999. április 1.-december 31.

Lehívás időpontja Tevékenység Lehívás
Ft/nettó
Teljesítés %-a az
üzleti tervhez
A lehívás kincstári
teljesítése
2000. január 05. IID2 820 390 18,23 2000. 02. 23.
2000. január 05. IE1 150 000 1,0 2000. 02. 23.
2000. január 05. IF1 9 838 627 56,1 2000. 02. 23.
2000. 02. 10. ID2 4 699 100 24,87 Szállítónak
2000. 03. 28. ID1 2 156 000 100,0 -
2000. 03. 28. ID2 4 011 722 21,23 2000. 04. 21.
2000. 03. 28. IE2 2 094 774 75,08 2000. 04. 17.
2000. 03. 28. IIE1 6 800 - 2000. 04. 17.
2000. 03. 28. IF1 7 695 044 43,9 2000. 04. 17.
2000. 03. 28. IID4 6 512 682 89,7 2000. 04. 17.

5.3. Beszámoló a Mikrohitel Program 1999. évi működéséről

A Mikrohitel Alap tőke összege 1999. évben 50 millió Ft-tal növekedett, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Fővárosi Önkormányzat 25-25 millió Ft-os hozzájárulásával.

1999. december 31-én az alap összege, kamatokkal növelve 678 154 516 Ft, amelyből 232 467 786 Ft található óvadéki betétszámlán.

A vállalkozói tartozások összege 36 535 296 Ft.

A Mikrohitel Alap nagysága 714 689 812 Ft (a bankszámlákon lévő összegek és vállalkozói tartozások összesen).

1999 évben 46 db Mikrohitel került engedélyezésre, melyből mintegy 31 millió Ft folyósítása történt meg.

Az éves kihelyezés alacsony összege a vállalkozások érdeklődésének mérséklődésére és az alábbi okokra vezethető vissza:

- Több alkalommal megjelent sajtóközlemény, amely szerint a Mikrohitel összege 3 millió Ft-ra emelkedik.

- A jegybanki alapkamathoz kötött Mikrohitel kamatbefizetésekhez kötődik a BVK költségtérítésének mértéke. Az utóbbi időszakban a jegybanki alapkamat jelentősen csökkent, így a BVK bevételei is alacsonyabbak voltak, nem volt pénzügyi forrás a program reklámozására, hirdetésére. Ennek ellenére több közérdekű sajtócikket jelentettünk meg, amelyben a program megismertetését céloztuk meg.

- A program feltételrendszere korszerűtlen, a hitelkérelem benyújtására jogosult vállalkozások köre igen szűk volt, az éves 8 millió Ft nettó árbevételhatárt az életképes vállalkozások már átlépték.

HVK/Aliroda: Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Jelentés lezárásának időpontja: 1999. december 31.
Beadott kérelmek A Mikrohitel Bizottsághoz
beterjesztett kérelmek
Elfogadott kérelmek
Megnevezés Érdeklődők száma
Száma
Kérelem/
érdeklődő
arány %

Összege
(Ft)

Száma
Aránya az
összes
kérelemhez
%

Összege
(Ft)

Száma
Aránya a
beterjesztett
kérelmekhez
%

Összege
(Ft)
Folyósított összeg (Ft)
TELJES PORTFÓLIÓ ADATAI
1998 év vége 4 831 877 0% 896 162 500 818 86,65% 834 720 500 624 76,28% 617 678 000 498 862 342
Tárgyév 317 67 21,14% 69 616 000 61 6,46% 61 366 000 46 75,41% 44 916 000 30 783 012
1999. év összesen 5 148 944 18,34% 965 778 500 879 93,11% 896 086 500 670 76,22% 662 594 000 529 645 354
A HITEL TÍPUSA SZERINT
FORGÓTŐKE
1998 év vége 877 87 181 100 818 82 190 100 624 59 580 100
Tárgyév 67 5 231 000 61 4 632 000 46 2 576 000
1999. év összesen 944 92 412 100 879 86 822 100 670 62 156 100
BERUHÁZÁS, ESZKÖZBESZERZÉS (ÁLLÓTŐKE)
1998 év vége 877 808 981 400 818 752 530 400 624 558 097 900
Tárgyév 67 64 385 000 61 56 734 000 46 42 340 000
1999. év összesen 944 873 366 400 879 809 264 400 670 600 437 900
HVK/Aliroda: Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány A jelentés lezárásának időpontja: 1999. december 31.

Megnevezés
Beadott kérelmek A Mikrohitel Bizottsághoz beterjesztett kérelmek Elfogadott kérelmek Folyósított összeg
(Ft)
Száma Összege (Ft) Száma Összege (Ft) Száma Összege (Ft)
ÁGAZATONKÉNT
IPAR
1998 év vége 53 64 390 000 50 61 540 000 41 48 540 000 36 773 997
Tárgyév 7 6 600 000 6 5 600 000 5 4 600 000 4 600 000
1999. év összesen 60 70 990 000 56 67 140 000 46 53 140 000 41 373 997
MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDŐGAZDÁLKODÁS
1998 év vége 9 7 200 000 9 7 200 000 5 3 500 000 2 499 424
Tárgyév
1999. év összesen 9 7 200 000 9 7 200 000 5 3 500 000 2 499 424
IDEGENFORGALOM ÉS SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK
1998 év vége 56 64 300 000 52 58 500 000 39 39 910 000 32 038 458
Tárgyév 0
1999. év összesen 56 64 300 000 52 58 500 000 39 39 910 000 32 038 458
SZOLGÁLTATÁS
1998 év vége 358 352 208 000 333 325 519 000 256 249 170 000 203 881 169
Tárgyév 36 37 266 000 33 33 616 000 27 26 966 000 15 054 851
1999. év összesen 394 389 474 000 366 359 135 000 283 276 136 000 218 936 020
KERESKEDELEM
1998 év vége 302 312 153 500 282 293 850 500 213 212 032 000 174 207 331
Tárgyév 20 21 850 000 18 18 250 000 12 11 350 000 10 128 161
1999. év összesen 322 334 003 500 300 312 100 500 225 223 382 000 184 335 492
EGYÉB
1998 év vége 99 95 911 000 92 88 111 000 70 64 526 000 49 461 963
Tárgyév 4 3 900 000 4 3 900 000 2 2 000 000 1 000 000
1999. év összesen 103 99 811 000 96 92 011 000 72 66 526 000 50 461 963
Összesített adat
1998 év vége 877 896 162 500 818 834 720 500 624 617 678 000 498 862 342
Tárgyév 67 69 616 000 61 61 366 000 46 44 916 000 30 783 012
1999. év összesen 944 965 778 500 879 896 086 500 670 662 594 000 529 645 354

6. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vagyonának kezelője, legfőbb döntéshozó, ügydöntő szerve a 6 főből álló kuratórium.

A Kuratórium felelős a Közalapítvány pénzügyi, szakmai tevékenységéért. Dönt az általa nyújtott támogatásokról - pályázatok kiírásáról és szakszerű elbírálásáról - és ellenőrzi azok felhasználását.

A Kuratórium tevékenységének ellenőrzésére jogosult szerv a 3 tagú Felügyelő Bizottság.

A Kuratórium és a Felügyelő Bizottság tagjai a Közalapítvány megalakulása óta nem részesülnek tiszteletdíjban.

7. A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ

7.1. A BVK stratégiai célkitűzései és a megvalósítás eszközei

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány legfontosabb küldetése Budapest és a fővárosi agglomeráció kis és közepes méretű vállalkozásainak a rendelkezésére álló fizikai és szellemi potenciál maximális kihasználásával történő fejlesztése, fenntartható növekedésük elősegítése:

- Budapest gazdasági fejlődésének európai szempontú megközelítése és ösztönzése;

- A budapesti munkahelyek számának növelése kezdő vállalkozások támogatásán keresztül;

- Ügyfélorientált minőségi szolgáltatások biztosítása a működő vállalkozásoknak;

- Budapest átfogó gazdasági fejlődését biztosító integrált programok megvalósítása;

- A Budapestre irányuló hazai és nemzetközi tőkebefektetések elősegítése, vállalkozásbarát környezet kialakítása;

- A BVA hazai és nemzetközi partnerhálózatának kialakítása.

A kitűzött cél megvalósításának eszközei:

I. Alapszolgáltatások:

= Tanácsadási programok

= Oktatási programok

= Kiállítások, szakember- és üzletember-találkozók támogatása

= Információ szolgáltatás

II. Beszállító cégek fejlesztése, Beszállítói Célprogram

III. Több modulú Mikrohitel Program (MHP)

IV. Város- és térségfejlesztési programok

7.2. A BVK szolgáltatásai, programjai

1. Alapszolgáltatások (oktatás, tanácsadás)

A Közalapítvány programjainak egy meghatározó részét az Európai Unió (EU) Budapesti Delegációja és a Gazdasági Minisztérium (GM) által kiadott feltételrendszer szerint készített üzleti terv alapján, az EU PHARE programjának és a GM Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatának pénzügyi eszközeinek segítségével hajtja végre.

A program működésében fennakadást okozott 1999-ben (is) az a tény, hogy a Közalapítvány nem kapta meg az üzleti tervében tervezettek szerinti pénzügyi forrásokat (l. lehívatlan rendelkezésre álló források). Ennek egyik oka a helyi vállalkozásfejlesztési központok országos hálózatát menedzselő Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány működési zavarai voltak. A forráshiány, valamint az üzleti év pénzügyi tervezhetetlensége miatt a Kuratórium bizonyos programok leállítását írta elő.

A BVK szolgáltatásai a donorok miatt bekövetkezett forráshiányos időszakok ellenére is magas színvonalon több mint tízezer vállalkozónak nyújtottak támogatást fejlődésükben.

Teljesítménymutatók szolgáltatásonként 1999

Szolgáltatás Ügyfél/bérlő/hallgató
1999. január 1.-június 30. 1999. július 1.-december 31. Egység
Ügyfélszolgálati tanácsadás (Kezdő vállalkozók)
5 631

3 210

ügyfél
Tanácsadás (Vállalkozásukat fejlesztők)
80

40

ügyfél
Információszolgáltatás (Könyvtár)
511

400

ügyfél
Üzletember-találkozó, vásár, kiállítás
-

352

résztvevő
Mikrohitel 22 16 ügyfél
Oktatás/képzés 100 325 hallgató
Összesen 6 344 4 343 10 687

2. A BVK 1999-ben a Kormány Beszállítói Célprogramjának budapesti végrehajtója volt

A program a kiválasztott középvállalkozásokra koncentrált céltámogatás, melynek küldetése segíteni a magyar termelő vállalatokat az európai követelményrendszer szintjének elérésében, beszállító céggé válásuk folyamatában. A program keretében a BVK elkészítette beszállítói katalógusát, valamint üzletember-találkozók keretében támogatta a beszállító vállalkozásokat.

A Beszállítói Célprogram (BCP) megvalósítására vonatkozó szerződés aláírására 1998. november 3-án került sor. A program megvalósítói a BVK-ban:

BCP menedzser egyetem BME villamosmérnök
BCP ügyintéző 1. technikum Képesített könyvelő
BCP ügyintéző 2. főiskola Képesített tanár
BCP asszisztens szakközépiskola
Pénzügyi előadó szakközépiskola Mérlegképes könyvelő
Pénzügyi asszisztens szakközépiskola
Ügyfélszolgálati asszisztens szakközépiskola
Szakmai auditorok 8 fő szakmérnökből álló csoport

A program menedzselése során a következő általános, országosan jellemző problémák merültek fel (mely problémákat a program át nem gondoltsága eredményezett): a multinacionális cégek nem igazán használták ki a program lehetőségeit, magyar nagyvállalatok nem feleltek meg a pályázati kiírásoknak és így a programokban nem igazán tudták a helyüket megtalálni. A program során nem történt egyeztetés a multinacionális cégekkel, illetve a magyar vállalatokkal az igények szempontjából. Az igazán fejlődni kívánó cégek nem találták meg számításaikat a program támogatásai között.

Mivel a BVK már 1995. óta tartja a kapcsolatot a budapesti beszállító cégekkel, így a budapesti programban végig hatékony kapcsolat volt a cégek és a szolgáltató BVK között.

A rendszeres kommunikációt rontotta a programok késése, a különböző pénzügyi elszámolások csúszása.

A program teljesítményei 1999-ben:

= A BVK által szervezett, rendezett beszállítói fórumok, vásárok száma: 10

= Külföldi kiállításon való részvétel: SIAM 1999 Toulouse, 11 cég; Lipcse, 14 cég; Elmia 1999 16 cég;

= Beszállítói Konferencia Budapest 1999. március, 310 cég

= Indusztria 1999 Beszállítói Fórum, 50 cég

= II. Dunakanyar EXPO

= Szakmai napok:

- EXIMBANK, „Exportfinanszírozás”, 50 cég

- Magyar Faktor Rt. „Beszállítók és faktoring” (58 cég)

- „Továbblépés a beszállítói programban” 3x2 napos szeminárium (a szemináriumok különböző nagyságú cégeknek, csoportoknak szóltak: közepes vállalkozó: 13; kisvállalkozó 29; mikro vállalkozó 24 cég vett részt).

A programban részt vett nagyvállalatok száma: 46.

A részt vett mikro-, kis- és középvállalatok száma: 320.

= Társasági forma szerint: 33 rt., 241 kft., 28 bt., 11 szöv., 2 gmk, 3 egyéni vállalkozó, 2 kkt.

= Tevékenységük szerint: 101 elektronika, 148 fém, 71 műanyag-technológia.

Az adatbázisba bekerült auditált vállalatok száma: 184

= Társasági forma szerint: 15 rt., 153 kft., 11 bt., 6 szövetkezet, 4 gmk.

= Tevékenységük szerint 54 elektronika, 79 fémfeldolgozás, 42 műanyag-technológia, 8 elektronika és fém, 6 fém és műanyag.

Az auditált cégek közül 73 cég rendelkezik ISO-val, a 320 cég közül 102 cég.

A ténylegesen beszállítóvá vált KKV-k száma: 195

= Társasági forma szerint: 33 rt., 148 kft., 8 bt., 6 szöv.

= Tevékenységük szerint: fém: 100, elektronika: 54, műanyag technika: 41.

A BC programban a BVK közreműködésével történt fejlesztések száma, területei

= Műszaki-technológiai fejlesztés 5

= Minőségbiztosítás 10

= Humánerőforrás-fejlesztés (képzés, átképzés, menedzsment-fejlesztés) 8

= Pénzügyi kondíciók javítása (hitelek, támogatások) 15.

3. Mikrohitel program

A Mikrohitel Program Budapesten 1995. március 15-én indult. E célra a Közalapítvány több részletben kapott forrást összesen 545 millió forint értékben, melyből 355 millió forint GFC-PHARE társfinanszírozás, 190 millió forint önkormányzati és kamarai támogatás. 1999. év végéig a megkötött hitelszerződések összege mintegy 500 000 ezer forint.

A BVK 1999 végén tette többszintűvé a PHARE program által bevezetett országos hitelprogramot: a budapesti vállalkozók erősítésének, fejlesztésének felgyorsítása érdekében egy, a vállalkozói igényeknek jobban megfelelő, korszerű, a mikro-, kis- és kezdő vállalkozások életszerű, valós igényeinek megfelelő finanszírozására alkalmas hitelcsomagot hozott létre. A hitelkonstrukció pénzügyi forrásait az Európai Unió és Gazdasági Minisztérium mellett jelentős mértékben a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet (Polgár TKSZ) biztosítja. A Program működését a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességvállalása támogatja. A Budapest Hitel felfutása 2000-től várható.

A Mikrohitel Program az egyetlen olyan hitelkonstrukció, amely a kis- és kezdő vállalkozások hitelhez jutását országosan és jelentős számban ténylegesen segíti. A kereskedelmi bankok ezen vállalkozói kör hitelezését általában a kiemelt kockázati tényezők miatt nem tudják megoldani. A Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet felismerte, hogy megfelelő partnerekkel együttműködve egy pénzintézet is felvállalhatja ezen réteg finanszírozását.

Első szint 1 300 000 Ft maximális összeghatárral a kezdő, a piacon most megjelenő kisvállalkozások számára jelenthet forrást.

Második szint 5 millió Ft-os felső hitelnagysággal, a már működő és életképességét bizonyító, fejlődésre képes kisvállalkozások finanszírozását oldhatja meg.

Harmadik szint 7,5 millió Ft-os összegig a már erősebb, biztosabb piaci háttérrel rendelkező kis- és középvállalkozások további növekedését, térnyerését hivatott jelentősebb tőkebevonással elősegíteni.

4. Részvétel fővárosi fejlesztési programokban

A fejlesztési programok megvalósítását, melyek a Fővárosi Önkormányzattal, valamint a kerületi önkormányzatokkal együttműködésben valósulnak meg, a BVK nagyon fontosnak ítéli. 1999-ben ennek szellemében a BVK Pesterzsébet Önkormányzatával sikeresen pályázott a Gazdasági Minisztérium Inkubátorház programjának első fordulóján (a második forduló jelenleg előkészítés alatt van), valamint sikeresen indult nemzetközi partnerek bevonásával az EU által kiírt pályázaton, melynek célja a fővárosi közlekedési hálózat működésének, hatékonyságának javítása európai minták alapján (a program 2000-ben indul).

A BVK 1999-ben is menedzselte a főváros nemzetközi kapcsolatainak keretében megvalósuló gazdaságfejlesztési programokat.

3. számú melléklet

KIMUTATÁS
a BVK 1999. évi tevékenységi bevételeiről és költségeiről

Ft
Költségviselők 7. Költségek Korrekció 7. Költségek 8. Ráfordítások Összes költség és ráfordítás 9. Bevételek Bevételek összesen A tevékenység eredménye
71. BVK 37 047 828 -3 675 840 33 371 988 24 727 510 58 099 498 9112 30 000 47 175 819 -10 923 679
9113 6 867 081
93 3 892 867
96. 1 520 320
9711 917 000
9721. 17 585 893
9751. 5 240
98. 16 357 418
72. PHARE 23 863 121 11 531 590 35 394 711 - 35 394 711 9122 38 584 711 38 584 711 +3 190 000
73. GFC 29 625 660 -20 959 631 8 666 029 1 791 8 667 820 - - -8 667 820
74. MH 22 340 805 22 340 805 212 280 22 553 085 913 70 000 86 930 879 +64 377 794
971 71 764 462
9723 2 667 693
9783 12 428 724
75. FÁK 2 592 480 - 2 592 480 - 2 592 480 - - -2 592 480
76. Beszállítói 16 426 009 13 103 881 29 529 890 - 29 529 890 91136 29 529 890 29 529 890 0
131 895 903 0 131 895 903 24 941 581 156 837 484 202 221 299 45 383 815