Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati felhívás

a Budapesti Információ-gazdálkodási Program kedvezményes hozzáférés, elérés és esélyegyenlőség projekt 2002. évi egyéni pályázatára * 

Budapest Főváros Közgyűlésének a fogyatékos személyek információs esélyegyenlőségének megteremtéséről szóló 87/2001. (XII. 20.) számú módosított önkormányzati rendelete alapján, a Fővárosi Közgyűlés Informatikai Bizottsága a Budapesti Információ-gazdálkodási Program keretében pályázatot hirdet a Budapesten élő fogyatékos személyek számára:

- számítástechnikai eszközök és speciális (a számítógép használatához szükséges eszközök és szoftverek) kiegészítők ingyenes otthoni használatára, illetve

- számítástechnikai eszközök kedvezményes (kamattámogatott) beszerzésére.

A PÁLYÁZAT CÉLJA

A fogyatékos fővárosi lakosok információs esélyegyenlőségének megteremtése érdekében a Fővárosi Önkormányzat számítástechnikai eszközök tartós, otthoni használata, illetőleg a nyilvános informatikai hálózathoz (internet) való hozzáférés lehetőségének biztosítása érdekében, nyilvános pályázat útján eszköztámogatást nyújt informatikai eszközök, speciális kiegészítő eszközök, illetve szoftverek használatára, valamint kamattámogatást informatikai eszközök megvásárlásához.

A PÁLYÁZÓKKAL SZEMBENI ELVÁRÁSOK

Számítástechnikai eszközök ingyenes használatára (a továbbiakban eszköztámogatásra) az a fővárosi fogyatékos lakos pályázhat, aki

- önállóan vagy segítséggel képes számítástechnikai eszközök használatára;

- az eszközöket elsősorban munkavégzésre, rehabilitációs foglalkozásra, tanulmányok folytatására vagy társadalmi szervezet tevékenységében való részvételre veszi igénybe;

- jövedelme nem éri el a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét;

- a pályázat megjelenésének időpontjában bejelentett fővárosi állandó lakcímmel rendelkezik.

Számítástechnikai eszközök kedvezményes beszerzésére (a továbbiakban kamattámogatásra) az a fővárosi fogyatékos lakos pályázhat, aki

- megfelel az eszköztámogatásnál felsorolt követelményeknek, azonban jövedelme elérheti vagy meghaladhatja a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét, de anyagi helyzete a fenti eszközök kizárólag saját erőből történő megszerzését, illetőleg a hozzáférés feltételeinek folyamatos biztosítását nem teszi lehetővé;

- a tervezett beszerzési összeg 20%-át, mint saját erőt a vásárláskor biztosítani tudja az eszköz megvásárlásához és vállalja ennek az összegnek a befizetését, valamint a hitel, illetve kölcsön teljes futamideje alatt a törlesztő részlet kamattámogatással csökkentett összegének pontos fizetését.

A támogatást nyert pályázóknak megállapodást kell kötniük a Fővárosi Önkormányzattal, amelyben a nyertes pályázó vállalja, hogy:

- Eszköztámogatás elnyerése esetén a használatra átadott eszközöket három évig nem bővíti, kizárólag a szállító által kijelölt szerviz munkatársaival javíttatja és másnak folyamatos használatra nem adja át. A megállapodás időtartama három év, amelynek elteltét követően a pályázónak lehetősége van a kapott eszközök tulajdonjogának megszerzésére.

- Kamattámogatás elnyerése esetén a kölcsön-, illetőleg a hitelszerződés futamidejének lejártáig a támogatással vásárolt számítástechnikai eszközöket másra nem ruházza át, másnak 3 hónapot meghaladó folyamatos használatra nem adja át.

A Fővárosi Önkormányzat felhívja a kamattámogatásra pályázók figyelmét, hogy a támogatás elnyerése esetén a megállapodási szerződés megkötésére csak abban az esetben kerül sor, amennyiben a pályázó a - Fővárosi Önkormányzat által kiválasztott - pénzintézet hitelbírálati követelményeinek megfelel.

A PÁLYÁZAT TÍPUSAI

A Fővárosi Önkormányzat a meghatározott célcsoport széles körének támogatását kívánja biztosítani, ezért a várható igényekre tekintettel az alábbi formában biztosítja a támogatásokat.

A - Eszköztámogatás azon pályázók részére, akiknek nincs szükségük speciális kiegészítőre (periféria, szoftver) a személyi számítógép használatához. A nyertes pályázók ingyenesen kapnak tartós, otthoni használatra egy multimédiás személyi számítógépet, a szükséges alapszoftvereket, továbbá fél éves internet-hozzáférést.

B - Eszköztámogatás azon pályázók részére, akik a személyi számítógépet csak speciális kiegészítővel (periféria, szoftver) képesek használni. A nyertes pályázók a multimédiás személyi számítógép, a szükséges alapszoftverek, valamint a fél éves internet-hozzáférés mellett ingyenesen megkapják tartós használatra azon szükséges speciális kiegészítőt amely elengedhetetlen a számítógép használatához.

C - Eszköztámogatás azon pályázók részére, akik rendelkeznek megfelelő számítógéppel, azonban azt csak speciális kiegészítő (eszköz, szoftver) segítségével képesek használni. A nyertes pályázók ingyenesen jutnak hozzá az igényelt speciális kiegészítő használatához, amennyiben ennek illesztéséhez megfelelő számítógéppel rendelkeznek. Amennyiben a pályázati adatlap alapján a rendelkezésre álló számítógép nem megfelelő, abban az esetben a pályázat automatikusan átsorolásra kerül a „B” típusba.

D - Kamattámogatás azon pályázók részére, akik nem jogosultak a beszerzési támogatásra, azonban saját erőből nincs lehetőségük személyi számítógép vásárlására. A nyertes pályázók részletfizetésre vásárolhatnak személyi számítógépet, amely - legfeljebb 400 000 Ft-os - hitelnek a kamatterheit a Fővárosi Önkormányzat átvállalja.

A PÁLYÁZAT MÓDJA

Pályázni személyesen, vagy (kiskorú, illetve gondnokolt esetében) a jogosult pályázó megbízottja útján lehet a pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a megjelölt igazolások (a fogyatékosság jellegére vonatkozó orvosi igazolás, jövedelemigazolás, illetőleg a pályázó jövedelmi viszonyaira vonatkozó nyilatkozat, igazolás a pályázatban meghatározott célokra történő felhasználásról) teljes körének csatolásával. Egy háztartásból (családból) egy pályázat nyújtható be.

A pályázati adatlap és kitöltési tájékoztató átvehető a Fővárosi Önkormányzat (Budapest V., Károly krt. 28.) Ügyfélszolgálati Irodáján munkaidőben, illetve letölthető a Fővárosi Önkormányzat honlapjáról (http://www.budapest.hu).

A kitöltött pályázati adatlap és a szükséges mellékletek kizárólag postai úton, ajánlott levélben küldhetők be a Főpolgármesteri Hivatal címére (Főpolgármesteri Hivatal 1052 Budapest, Városház u. 9-11.) két példányban. A borítékra olvashatóan rá kell írni: „BIG Esélyegyenlőség pályázat”, hogy a beérkezett anyagokat a Főpolgármesteri Hivatal elkülönítetten és bizalmasan kezelhesse. A pályázaton sem az Ügyfélszolgálati Irodán, sem a Hivatalban vagy másutt leadott iratokkal nem lehet részt venni.

A pályázat sajátosságaira figyelemmel és az adatlapok sikeres kitöltésének érdekében a Fővárosi Önkormányzat pályázati tanácsadást és a pályázatok kitöltésével kapcsolatos segítséget nyújt a pályázóknak munkaidőben személyesen az V., Károly körút 28. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodáján, vagy telefonon a 327-16-89-es telefonszámon.

A PÁLYÁZATOK POSTÁRA ADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2002. augusztus 21.

A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA, EREDMÉNYHIRDETÉS

A benyújtott pályázatokat a Fővárosi Közgyűlés Informatikai Bizottsága bírálja el a Főpolgármesteri Hivatalt szakmai ügyosztályainak javaslata alapján. A nyertes pályázatok számát a rendelkezésre álló pénzügyi keret korlátozza. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a súlyos és halmozottan fogyatékosok, akik az elnyert eszközt igazoltan munkavégzésre, rehabilitációs foglalkozásra vagy tanulmányaik folytatására használják, illetve akiknek semmiféle informatikai eszköz nem áll rendelkezésükre.

Az eredményhirdetésre nyilvánosan kerül sor, a pályázatok eredményéről az összes pályázó a döntéstől számított 15 munkanapon belül levélben kap értesítést.