A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati felhívás

civil szervezetek fejlesztésének, működésének és együttműködésének 2003. évi támogatására * 

A Fővárosi Közgyűlés Civil Szervezetek és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet a fővárosközpontúan működő, közhasznú civil szervezetek részére.

A pályázat célja a főváros polgárai érdekében munkálkodó civil szervezetek fejlesztésének, működésének és együttműködésének támogatása az alábbi területeken:

A) Gyermek- és ifjúsági szervezetek képzése, az ifjúság közéleti nevelése;

B) Az erőszak visszaszorításáért és megelőzéséért végzett tevékenység;

C) A város lakhatóbbá tételéért, tárgyi és szellemi értékeinek védeleméért folytatott tevékenység;

D) Fogyasztói érdekvédelmi tevékenység.

Azok a szervezetek pályázhatnak, amelyeknek létesítő okirata 2003. január 1. napja előtt már tartalmazza a fenti tevékenységek valamelyikét, és a 2002. évről készített közhasznúsági beszámolójukból megállapítható, hogy 2002-ben konkrétan is gyakorolták ezek valamelyikét.

A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a Fővárosi Bíróság a szervezetet 2003. január 1. napja előtt közhasznú nyilvántartásba vette, s a pályázó a Fővárosi Önkormányzat forrásaiból kapott valamennyi korábbi támogatással teljes körűen és szabályosan elszámolt.

A pályázati adatlap a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (Bp. V., Károly körút 28.) hétfőtől csütörtökig 08:00-16:30 óráig vehető át, vagy a <http://www.bszf.hu> weblap „Civil pályázat - 2003/1” menüpont alatt tölthető le. A pályázatokat 3 példányban kell benyújtani.

A pályázók támogatására rendelkezésre álló teljes összeg: 25 M Ft, melyet a Bizottság közel egyenlő arányban kíván a fent megjelölt célterületek támogatására fordítani. Egy pályázó szervezet által elnyerhető támogatási összeg legfeljebb 500 000 Ft/év (több együttműködő pályázó esetén legfeljebb 1 000 000 Ft/év) lehet.

A pályázatok beérkezésének határideje és helye:

2003. június 20., péntek 12:00 óra.

Postacím: Fővárosi Önkormányzat, 1052 Budapest V. ker., Városház u. 9-11. Ügyirat-irányító, fszt. 513. (A legkésőbb 2003. június 20-án postára adott pályázatokat határidőben benyújtottnak tekintjük.)

A pályázatok elbírálásának határideje: 2003. július 30.

A pályázatokon elnyert támogatások folyósítása a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének 2003. augusztusi ülésén meghozandó döntését követően, szerződés alapján történik.

A pályázatról további felvilágosítást ad:

- Molnár Mária, Fővárosi Közgyűlés Civil Szervezetek és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

1052 Budapest V. ker., Városház u. 9-11. II. em. 279. Telefon: 327-1617

- Kaló Róbert, Budapesti Szociális Forrásközpont

1052 Budapest V. ker., Városház u. 9-11. 1/2. em. 603. Telefon 327-1419

A nyertes pályázók listáját (2003. szeptember 5-i határidővel) közzé tesszük a <www.bszf.hu> honlapon.

Egerfai József s. k.

elnök
Civil Szervezetek és Társadalmi
Kapcsolatok Bizottsága