A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati felhívás

családok átmeneti otthona létesítésére a Fővárosi Szolidaritási Alapból, 2003/2.  * 

A Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága az 55/1997. (X. 17.) Főv. Kgy. rendelet 5. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Fővárosi Közgyűlés 2000. augusztus 31-i ülésén hozott határozatai szerint ismételten pályázatot ír ki a fővárosi kerületi önkormányzatok által igénybe vehető, a szociális ellátás fejlesztésére szolgáló fővárosi támogatásra (a Fővárosi Szolidaritási Alapra).

Pályázati cél:

„Családok Átmeneti Otthona”-i (1997. évi XXXI. törvény 51. §) kialakítása 2003. évben

A pályázatokra rendelkezésre álló teljes összeg: 51 M Ft

Egy-egy család elhelyezését szolgáló részleg kialakításához legfeljebb 1,5 M Ft támogatás nyújtható.

(B. vagy C. célcsoport)

Pályázati feltételek:

1. A támogatás elnyerésére a kerületi önkormányzatok olyan pályázatokkal pályázhatnak, amelyek megfelelnek az 55/1997. (X. 17.) Főv. Kgy. r. előírásainak.

2. Az ellátást biztosító önkormányzatnak a pályázatban nyilatkozni kell arról, hogy:

- a létrejövő Családok Átmeneti Otthonaiban a gyermekvédelmi törvénynek megfelelő feltételeket biztosítja, különös tekintettel a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendeletben és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletben foglaltakra

- az elhelyezés időszakában biztosítja a komplex és intenzív szociális segítségnyújtást, (a személyi, szakmai feltételeket a pályázatban kell ismertetni)

- megfelelő formában támogatja a családok önálló életvitelének kialakítását, (az erre vonatkozó tervet a pályázatban kell ismertetni)

- csak olyan családok elhelyezését biztosítja, melyben

- a szülők vállalják a gyermekek családon belüli nevelését,

- a gyermekek nevelési-oktatási intézménybe járását,

- a szociális szervezetekkel való folyamatos együttműködést,

- a szülők vállalják, hogy a család munkaképes tagjai a rendelkezésre álló lehetőségek szerint elhelyezkednek, munkát vállalnak.

- működtet-e a kerület: gyermekek átmeneti otthona (1997. évi XXXI. tv. 50. §) vagy családok átmeneti otthona (1997. évi XXXI. tv. 51. §) intézményt és milyen forgalommal.

3. Az ellátást biztosító önkormányzatnak a pályázatban nyilatkozni kell arról, hogy a Fővárosi Szolidaritási Alapból elnyert egyszeri támogatást olyan ellátás kialakításához használja fel, amelynek fenntartását, működtetését a pályázat odaítélésének évét követő legalább 3 naptári évig folyamatosan és megszakítás nélkül biztosítja.

4. C. célcsoport esetében a pályázó önkormányzat a szociális ellátás továbbfejlesztésére, kialakítására a szolgáltatást vagy annak egy részét biztosító másik önkormányzattal vagy nem önkormányzati szervezettel való előszerződés, megállapodás birtokában pályázhat.

Szakmailag indokolt a Családok Átmeneti Otthona lakhatást biztosító részlegét önálló szükséglakásból kialakítani. Kizárólag ebben az esetben ennek forgalmi értéke a pályázó önkormányzat „saját részenkénti hozzájárulásként elfogadható.

Pályázat benyújtásakor mellékelni kell:

C. célcsoport esetében a pályázó önkormányzat más önkormányzattal, nem önkormányzati szervezettel kötött előszerződését, megállapodását a pályázati cél megvalósítására vonatkozóan.

A pályázat benyújtási módja, határideje:

A pályázatot az adott önkormányzatnál erre hatáskörrel rendelkező szerv (képviselő-testület vagy bizottság) nyújthatja be.

A pályázatokat a kitöltött adatlappal, az összes mellékletekkel együtt 4 példányban kell benyújtani,

Határidő: 2003. augusztus 29.

(A legkésőbb augusztus 29-én postára adott pályázatokat határidőben benyújtottnak tekintjük.)

a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai Ügyosztálya részére [Bp. V., Városház u. 9-11. fszt. 513. (Ügyiratirányítóban)].

A pályázatokat a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága bírálja el.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2003. szeptember 30.

A Bizottság a pályázókat az elbírálást követően a döntésről 14 napon belül értesíti.

A pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítást ad: dr. Tömösváry Jánosné, Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság.