A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati felhívás

Budapest főváros kerületi önkormányzatai részére felhalmozási célú decentralizált támogatásra, 2005. * 

Budapest Főváros Közgyűlése a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló - többször módosított - 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) 1/A. §-ában biztosított hatáskörében eljárva pályázatot hirdet a kerületi önkormányzatok részére felhalmozási célú decentralizált támogatásra.

Pályázati feltételek

I. A pályázathoz rendelkezésre álló keret:

összesen 415 781 ezer Ft.

A 2005. évi decentralizált támogatási keretből a 2005. évi felhalmozási célú pályázatok

2005. évi ütemére fordítható 150 000 ezer Ft;

A további évekre kötelezettségvállalással leköthető keret 265 781 ezer Ft, ebből

a 2006. évi ütemekre 180 374 ezer Ft,

a 2007. évi ütemekre 85 407 ezer Ft.

II. A támogatott cél

A kerületi önkormányzatok részéről 2005. évre központi céltámogatásra Budapest Főváros Önkormányzatával közösen pályázó, de fedezethiány miatt elutasításra kerülő szennyvízcsatorna beruházások.

III. Pályázati feltételek, a pályázatok elbírálása

A támogatás mértéke: A beruházásnak a megkötött kiviteli szerződés alapján várható bekerülési költségéből a központi céltámogatás szabályai szerint igényelhető támogatásnak megfelelő százalékos arány (50%). Ez az összeg azonban nem haladhatja meg a pályázat szerinti tervezett költség alapján a Fővárosi Közgyűlés által előzetesen megítélt támogatás összegét. A támogatás összege a támogatási szerződés megkötését követően nem növelhető.

A pályázatok tartalmi és formai követelményei, a benyújtás határideje: A pályázatok tartalmilag és formailag alapvetően megegyeznek a központi céltámogatásra beadott pályázatokkal, és legkésőbb 2005. július 31-ig kell azokat megküldeni a Magyar Államkincstár Fővárosi és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának az alábbi kiegészítésekkel.

A pályázó kerületi önkormányzatnak pályázati díjként a támogatási igény 1%-át, de minimum 10 000 Ft-ot, maximum 250 000 Ft-ot a megyei területfejlesztési tanácsok és ügynökségek működési kiadásai elnevezésű 10032000-00287120-50001006 számú számlára be kell fizetni.

A számlán a következőket kell feltüntetni:

Fővárosi Területfejlesztési Tanács (Budapest Főváros Közgyűlése) részére

Program megnevezése:

helyi önkormányzatok felhalmozási, felújítási és vis maior feladatainak támogatása területi kötöttségek nélkül

A pályázathoz az önkormányzatnak csatolni kell

- a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 8/b. számú mellékletének I. része szerinti kitöltött adatlapot (1. számú melléklet),

- a pályázati díj befizetését igazoló bizonylatot,

- nyilatkozatot arról, hogy hozzájárul a beruházás szükség szerinti átütemezéséhez (2. számú melléklet),

- nyilatkozatot az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 83. §-a (2) bekezdésének megfelelően (3. számú melléklet)

- a képviselő-testület által javasolt prioritási sorrendet.

A pályázatok sorolása és elbírálása:

A központi céltámogatást elnyert pályázatok automatikusan kikerülnek a decentralizált támogatásra pályázók köréből.

Érvénytelennek tekintendő azon önkormányzatok pályázata, amelyek a korábban elnyert decentralizált támogatással - a támogatási szerződés szerint 2004. december 31-ig befejeződő beruházás esetén - legkésőbb 2005. június 30-ig nem számolnak el, és a fel nem használt támogatásról nem mondanak le a jogszabályban előírt módon.

Ha a rendelkezésre álló keret nem ad fedezetet valamennyi érvényes pályázatra, akkor az igények kielégítése

- a kerületek között a csatornázottság arányának növekvő sorrendjében történik, de az első helyre sorolt kerület maximum a 30%-át kaphatja a keretnek, a többi kerület pedig a csatornázottság növekvő arányának megfelelően egyre kevesebbet, ugyanakkor a keretet úgy kell felosztani, hogy a lehető legtöbb pályázó kerület részesülhessen a támogatásban;

- a kerületen belül a pályázó kerületi önkormányzat képviselő-testülete által javasolt prioritási sorrend szerint történik.

A pályázatok a Kerületi Küldöttek Kollégiumával történő egyeztetést követően kerülnek döntésre a Fővárosi Közgyűlés elé.

A pályázatokról a Fővárosi Közgyűlés, mint Fővárosi Területfejlesztési Tanács dönt, a 19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet 11. § (6) bekezdése szerinti - központi céltámogatásokról szóló - kiegészítő jegyzéknek az Önkormányzatok Közlönyében való megjelenését követő hónapban. A Közgyűlés döntése a támogatások nagyságáról előzetes, véglegesnek akkor tekinthető, amikor a kiviteli szerződés megkötésével a kiviteli költség, s ezáltal a támogatás pontos összege ismertté válik.

IV. Az elnyert támogatás felhasználásának szabályai:

A támogatás a 27/2005. (II. 14.) Korm. rendeletben és a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben szabályozott módon - a kiviteli szerződés alapján a Fővárosi Közgyűlés nevében a főpolgármesterrel megkötött támogatási szerződés szerint, a döntést követően kiállított számlák alapján, teljesítmény és forrásarányosan vehető igénybe.

A támogatást elnyert pályázatok tervezett befejezési határideje - amennyiben a döntés a II. félévben vagy a tárgyévet követő évben születik - az eredetileg leadott pályázatban lévőhöz képest 1 évvel későbbre módosul.

Nem vehető igénybe az elnyert támogatás, ha:

a támogatási szerződés - az érvényes kiviteli szerződés alapján - a döntéstől számított 6 hónapon belül a pályázó kerületi önkormányzat hibájából nem kerül megkötésre (a meghiúsult közbeszerzési pályázat nem tekinthető az önkormányzat hibájának), a kivitelezés a támogatási szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül nem kezdődik el.

A támogatás a támogatási szerződésben rögzített határidőig, illetve az azt követő 60 napig vehető igénybe. A támogatási szerződésben rögzített határidőt a felek indokolt esetben közös megegyezéssel módosíthatják.

A pályázó önkormányzatoknak a pályázati kiírásban foglaltakon kívül be kell tartaniuk a 27/2005. (II. 14.) Korm. rendeletben és a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglalt egyéb - adatközlésre, beszámolásra, elszámolásra, lemondásra vonatkozó - előírásokat is.

V. Felvilágosítás, ügyintézés a Főpolgármesteri Hivatalban a pályázatokkal kapcsolatosan:

Közmű Ügyosztály: Szügyi Györgyné (Éva), Telefon: 327-1307

1. számú melléklet a pályázathoz

7/c. számú melléklet a 382/2004. (XII. 29.) Korm. rendelethez

[8/b. számú melléklet a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelethez]

(Az igénylő tölti ki!) I.

Adatlap - a támogatási döntésről

I/1. Az igénylő azonosító adatai A pályázat egyedi azonosítója (a kezelő szervezet tölti ki): ................................
Az igénylő minősítési kódja (kérjük a megfelelő számot beírni): □ Megnevezése: ...............................................
1. Belföldi természetes személy (magánszemély, max. 250 E Ft éves nettó árbevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelő)
2. Mikrovállalkozás* (10 főnél kevesebb foglalkoztatott, max. 700 M Ft/év nettó árbevétel vagy 500 M Ft/év mérlegfőösszeg)
3. Kisvállalkozás* (50 főnél kevesebb foglalkoztatott, max. 700 M Ft/év nettó árbevétel vagy 500 M Ft/év mérlegfőösszeg)
4. Középvállalkozás* (250 főnél kevesebb foglalkoztatott, max. 4000 M Ft/év nettó árbevétel vagy 2700 M Ft/év mérlegfőösszeg)
5. Támogatási szempontból kedvezményezett és az 1-4. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6. Nonprofit szervezet államháztartáson belül (pl. önkormányzat)
7. Nonprofit szervezet államháztartáson kívül (pl. alapítvány, kht.)
Megjegyzés:
* A kis- és középvállalatokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. tv. alapján;
- a 2., 3., 4., 8. vállalkozási formák esetén: az állami, vagy az önkormányzati közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati jog alapján - külön-külön vagy együttesen nem haladja meg a 25%-ot, kivéve a kis- és középvállalatokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. tv. 19. § 1. pontjában meghatározott befektetőket;
- a 2., 3., 4., 8. vállalkozási formák esetén: a mutatókat az utolsó összevont (konszolidált) beszámoló, ennek hiányában éves beszámoló vagy egyszerűsített éves beszámoló szerinti foglalkoztatotti létszám és nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg alapján kell meghatározni. Az egyéni vállalkozás minősítése az adóbevallása szerint, foglalkoztatotti létszám alapján történik.
Az igénylő neve (M): ..................................................................................................................................................................
Az igénylő székhelye, ir.szám: □□□□ település .........................................................................................................
cím: ............................................................................. utca .............................................. hsz. ......................................... hrsz.
Az igénylő telephelye**, ir.szám: □□□□ település .........................................................................................................
cím: ............................................................................. utca .............................................. hsz. ......................................... hrsz.
Az igénylő postai címe**, ir.szám: □□□□ település .........................................................................................................
cím: ............................................................................. utca .............................................. hsz.
** (A telephely és a postai cím csak abban az esetben töltendő ki, ha eltér a székhely címétől.)
Telefonszám:
Az igénylő adószáma (M)
(2., 3., 4., 5., 6., 7. minősítési kód esetén töltendő ki, 8+1+2 formátummal):

□□□□□□□□ □ □□
Az igénylő adóazonosító jele (M)
(1. minősítési kód esetén töltendő ki, 10 hosszúságban):

□□□□□□□□□□
Az igénylő egyéb azonosítói:
Regisztrációs szám (mezőgazdasági tevékenységet folytató igénylő esetén): □□□□□□□□□□
Önkormányzati törzsszám (önkormányzatok esetében): □□□□□□□□□□
Társadalombiztosítási azonosító jel (1. minősítési kód esetén töltendő ki): □□□ □□□ □□□
Társadalombiztosítási törzsszám
(2., 3., 4., 5., 6., 7. minősítési kód esetén töltendő ki):

□□□□□□□□□□□□□□□□□
Statisztikai szám
(2., 3., 4., 5., 6., 7. minősítési kód esetén, teljes hosszúságban kitöltendő):

□□□□□□□□□□□□□□□□□
A már megküldött adatok tekintetében bekövetkezett változás(ok) esetén kérjük módosítás felirattal szövegesen jelezze ezt az adatlapon, és aktualizálja az érintett adatmező(k) adatait. Az (M) jelű mezők kitöltése minden esetben kötelező!
2
(Az igénylő tölti ki!) I.
I/2. A vállalkozás gazdálkodási adatai
(2., 3., 4., 5. minősítési kód esetén töltendő ki, a legutolsó éves mérlegbeszámoló alapján)
Mérlegév: □□□□
Nettó árbevétel: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
Mérleg szerinti eredmény: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
Saját tőke: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
Teljes munkaidős (statisztikai) létszám: □□□□□ fő
I/3. A fejlesztés eredményei a pályázat benyújtását követő 5. évben
Nettó árbevétel: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
- ebből fejlesztés miatt: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
A megvalósításra kerülő projekt naturális adatai (pl. állatlétszám, terület stb.):
- ebből a fejlesztést jellemző naturális adatok (pl. állatlétszám, területnövekedés stb.):
Teljes munkaidős (statisztikai) létszám: □□□□□ fő
- ebből fejlesztés miatt új létszám: □□□□□ fő
- ebből fejlesztés miatt megtartott létszám: □□□□□ fő
I/4. A program/projekt azonosító adatai
A program/projekt céljának szöveges
megnevezése (M): ........................................................................................................................................................................
Igényelt összeg: □□□□□□□□□□□□□□□ E Ft
A megvalósítási hely (M), pontos címe, ir.szám: □□□□ település: ..........................................................................................
cím: .............................................................................. utca ............................................... hsz. ....................................... hrsz.
A támogatási konstrukció megnevezése (M): .............................................................................................................................
* Több támogatási konstrukció együttes támogatására vonatkozó igény benyújtása esetén töltendő ki:
* A támogatási konstrukció megnevezése (M): ..........................................................................................................................
* A támogatási konstrukció megnevezése (M): ..........................................................................................................................
* A támogatási konstrukció megnevezése (M): ..........................................................................................................................
* A támogatási konstrukció megnevezése (M): ..........................................................................................................................
P. H.
................................................
dátum
................................................
igénylő aláírása
A már megküldött adatok tekintetében bekövetkezett változás(ok) esetén kérjük módosítás felirattal szövegesen jelezze ezt az adatlapon, és aktualizálja az érintett adatmező(k) adatait. Az (M) jelű mezők kitöltése minden esetben kötelező!

2. számú melléklet a pályázathoz

NYILATKOZAT
felhalmozási célú decentralizált támogatás és az ahhoz kapcsolódó fővárosi céltámogatás igényléséhez szennyvízcsatorna-hálózat építésére

A ..................................................................... kerületi önkormányzat nevében nyilatkozom, hogy a Fővárosi Önkormányzathoz 2005-ben fővárosi céltámogatásra - és azt követően központi cél-, majd decentralizált támogatásra benyújtott .................................................. szennyvízcsatornahálózat-építési pályázatunkra a központi céltámogatási pályázaton történő elutasítás esetén változatlanul fenntartjuk támogatási igényünket - az eredeti pályázatban szereplő műszaki és pénzügyi tartalommal - abban az esetben is, ha a beruházás éves ütemezése a pályázati anyaghoz képest megváltozik.

A kerület csatornázott utcái km-ben mért hosszának aránya az összes utca hosszához képest

%-ban: ..............................

A kerület csatornával ellátott lakásainak aránya a kerület összes lakásának számához képest

%-ban: ..............................

Budapest, 2005. ....................................

P. H.

..........................................

jegyző

..........................................

polgármester

3. számú melléklet a pályázathoz

NYILATKOZAT
az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 83. §-a
alapján

A pályázó

- a képviselő-testület döntése alapján igazolja, hogy

a) a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valódiak és hitelesek;

b) az önkormányzatnak az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs;

c) a támogatással létrejött létesítmény működtetésének fedezetét

1. az önkormányzat saját forrása, és/vagy

2. a fenntartó biztosítja.

- tudomásul veszi, hogy

a) 60 napon túli köztartozás esetén az önkormányzatot a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása a módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 92. §-ának (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon - visszatartásra kerülhet;

b) a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye a módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben szabályozott módon nyilvánosságra hozhatók.

- hozzájárul, hogy

a) a köztartozások - az Áht. 13/A. § (4) bekezdésében és az e rendelet 92. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint - figyelemmel kísérése céljából a pályázó adószámát vagy adóazonosító jelét, társadalombiztosítási azonosító jelét, társadalombiztosítási folyószámlaszámát a Kincstár, illetve a támogatást nyújtó szerv felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez;

b) a Kincstár keretében működő megfigyelő rendszer, az OTMR a jogszabályban meghatározott jogosultak (döntéshozók, előirányzat-kezelők, monitoring bizottságok) számára hozzáférési lehetőséget biztosíthasson a pénzügyi adatbázishoz.

Budapest, 2005. ....................................

P. H.

..........................................

jegyző

..........................................

polgármester