A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2006. május 25-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

761/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 15. pontként tárgyalja meg a „Javaslat az egészségügyi intézmények létszámcsökkentéseivel kapcsolatos központi költségvetési hozzájáruláshoz benyújtandó pályázatra és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nem pályázható részének elszámolására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

762/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 30. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a 2006. évi foglalkoztatási pályázatok támogatására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

763/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 5. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Felügyelőbizottságába tag delegálására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

764/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 52. pontként tárgyalja meg a „Javaslat átutalás kezdeményezésére az Ifjúsági célú bizottsági keret terhére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

765/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 20. pontként tárgyalja meg a „Javaslat az V. és VII. kerületi Önkormányzattal az Eötvös József Gimnázium, a Veres Pálné Gimnázium és a Madách Imre Gimnázium átvételével kapcsolatosan kötött megállapodások módosítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

766/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Bp. IX. kerület, Közraktár u. 9-11. sz. alatti 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítása” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

767/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni a „Bp. IX. kerület, Közraktár u. 9-11. sz. alatti 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítása” című előterjesztés napirendre vételéről.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

768/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 29. pontként tárgyalja meg a „Bp. IX. kerület, Közraktár u. 9-11. sz. alatti 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítása” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

769/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 22. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a 2006. évi zöldfelület-rekonstrukció keretfelosztására, beruházási okiratok elfogadására, kerületi önkormányzatok zöldfelület-fejlesztési feladatait támogató pályázat kiírására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

770/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1/a. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Felügyelőbizottságába tag delegálására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

771/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1/b. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságában tag cseréjére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

772/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 53. pontként tárgyalja meg a „Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8413 Sport célú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

773/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1/c. pontként tárgyalja meg a „Felügyelőbizottságban történő tagcserék” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

774/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat az FKF Rt. üzemanyag elszámolási gyakorlata és a cég által bevezetett és használt üzemanyagkártyával kapcsolatos bejelentés ügyében vizsgálóbizottság felállítására” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

775/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 6. pontként tárgyalja meg a „Kötelezettségvállalás a Kulturális és Színházi célú bizottsági keret céltartaléka előirányzatainak növelésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

776/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 36. pontként tárgyalja meg a „Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

777/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és ebédszünet előtti utolsó napirendi pontként tárgyalja meg a „Felügyelőbizottsági tagcserék” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

778/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az 1956-os forradalom emlékeit gyűjtő és bemutató múzeum létrehozására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

779/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Ferihegyi repülőtérre vezető út Szemeretelep menti szakaszának zajvédelmére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

780/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatával szerződést kötők alvállalkozóinak nyilvánosságra hozatalára” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

781/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat Budapest bevezető útszakaszain történő egységes forgalomirányítási rendszer kiépítésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

782/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az M5 autópálya soroksári bevezető szakasz zajvédelmére (Kossuth Ferenc-telep)” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

783/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat parkolójegyváltás előtti türelmi idő bevezetésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

784/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat Közútkezelői Szabályzat megalkotására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

785/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest főváros fő- és mellékútjain végzett kátyúzási munkálatok ügyében vizsgálóbizottság felállítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

786/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest garanciarendelet elkészítésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

787/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a BKV Zrt. területén elhelyezett Budapest Riport plakátok leszedése ügyében vizsgálóbizottság felállítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

788/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest IX. kerületében található Szent László Kórház sporttelepének térítésmentes átadására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

789/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Tulajdonosi Bizottság 244/1998. (III. 31.) határozatának végrehajtására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

790/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Tájékoztató kérése a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban 2004 decemberében történt holttestcserék ügyében folytatott vizsgálatok eredményéről, illetve bocsánatkérés Medek Tibor betegszállítótól” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

791/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Budapest XII. kerület, Városmajor és Diós árok utcák felújítási munkálataival kapcsolatos tényfeltáró bizottság felállítása” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

792/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Budapest XII. kerület, Szilassy út 3. (volt Istenszeme Fogadó) kerületi önkormányzati tulajdonba adása” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

793/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Budapest XII. ker., Zugligeti út 66. szám alatti ingatlan a Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata részére történő ingyenes használatba adása” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

794/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Budapest XII. kerület kiemelt közcélú zöldterülete, a Városmajori park fenntartói feladatainak átadás-átvétele” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

795/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „Javaslat az újrahasznosított papír bevezetésére és folyamatos alkalmazására a Főpolgármesteri Hivatalban” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

796/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A járdaburkolatok roncsolásmentesen bontható térkőburkolattal történő helyreállítása” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

797/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Budapest XII. kerület, Hegyvidék kiemelt közcélú zöldterülete, a Gesztenyéskert kezelői jogának átadás-átvétele” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

798/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az ötvenévesnél idősebb bérházak állapotfelmérésének elindításáról” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

799/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a BRFK-állomány részére az úgynevezett Budapest pótlék kifizetésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

800/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1/d. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Közterület hasznosítási Társulás tanácsi tagjának és felügyelőbizottsági tagjának cseréjére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

801/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a meghívó szerinti 6. napirendi pont keretében tárgyalja meg a

„- Javaslat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságában tag cseréjére,

- Felügyelőbizottságban történő tagcserék,

- Felügyelőbizottsági tagcserék,

- Javaslat a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás tanácsi tagjának és felügyelőbizottsági tagjának cseréjére”

című előterjesztéseket.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

802/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Tirts Tamásnak a „Javaslat a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Kht. 2005. évi beszámolójának elfogadására és a társaság megszüntetésére” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

803/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Felügyelőbizottságába tag delegálására.

2. Közhasznúsági jelentés és beszámoló a Támasz Alapítvány 2005. évi működéséről és javaslat az alapító okirat módosítására.

3. Javaslat a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Kht. 2005. évi beszámolójának elfogadására és a társaság megszüntetésére.

4. Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. tisztségviselőinek és kijelölt könyvvizsgálójának újraválasztására, a Kht. alapító okiratának módosítására.

5. Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának javadalmazására.

6. Pályázati kiírás jóváhagyása a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezetői feladatainak ellátására.

7. Kötelezettségvállalás a Kulturális és Színházi célú bizottsági keret céltartaléka előirányzatainak növelésére.

8. Javaslat a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezetői álláshelyének pályázati felhívására, a Thália Színház Kht. felügyelőbizottsága tagjainak, könyvvizsgálójának megválasztására.

9. Az egyszemélyes gazdasági és közhasznú társaságok személyi ügyei.

- Javaslat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságában tag cseréjére.

- Felügyelőbizottságban történő tagcserék.

- Felügyelőbizottsági tagcserék.

- Javaslat a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás tanácsi tagjának és felügyelőbizottsági tagjának cseréjére.

10. Javaslat a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának javadalmazására.

11. Javaslat közbiztonsági célú pályázati támogatások utalásának engedélyezésére.

12. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint a Fővárosi Önkormányzatot megillető bérlőkiválasztási jogok hasznosításának szabályairól szóló rendelet megalkotására.

13. A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati bérlakások eladásának feltételeiről szóló 33/1994. (VI. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

14. Javaslat a füstködriadótervről szóló 48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

15. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

16. Javaslat az 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelet alapján helyi védettség alá helyezésre, illetve helyi védettség megszüntetésére.

17. Javaslat az egészségügyi intézmények létszámcsökkentéseivel kapcsolatos központi költségvetési hozzájáruláshoz benyújtandó pályázatra és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nem pályázható részének elszámolására.

18. A drogfogyasztás visszaszorítását célzó 2006. évi fővárosi programok közszolgáltatási szerződéssel való támogatása.

19. Javaslat a Szent Margit Kórház művese állomása fejlesztésére megkötött megállapodás módosítására.

20. Javaslat a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratának és szervezeti és működési szabályzatának módosítására.

21. Javaslat az Utógondozó Otthon új telephelyének (Bp. X., Kőér u.) létesítéséhez kapcsolódó alapító okirat módosítására, valamint az Utógondozó Otthon férőhelyszámának módosítására.

22. Javaslat a Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola jogutóddal történő megszüntetéséhez kapcsolódó létszámleépítések megelőlegezésére a 81/2006 (I. 26.) Főv. Kgy. határozat értelmében.

23. Javaslat a V. és VII. kerületi Önkormányzattal az Eötvös József Gimnázium, a Veres Pálné Gimnázium és a Madách Imre Gimnázium átvételével kapcsolatosan kötött megállapodások módosítására.

24. A 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet - a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről - jogtechnikai módosítása.

25. Javaslat támogatási szerződés megkötésére és engedélyokirat jóváhagyására a ROP buszsáv pályázatokhoz kapcsolódóan.

26. Javaslat a 2006. évi zöldfelület-rekonstrukció keretfelosztására, beruházási okiratok elfogadására, kerületi önkormányzatok zöldfelület fejlesztési feladatait támogató pályázat kiírására.

27. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. alapító okiratának módosítása.

28. A Budapest Film Rt. alapító okiratának módosítása.

29. Budapest Vidámpark Rt. alapító okiratának módosítása.

30. Javaslat a 2406/2004. (XII. 16.) Főv. Kgy., valamint a 2096/2004. (XI. 25.) Főv. Kgy. határozatok hatályon kívül helyezésére.

31. A „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei” beruházás engedélyokiratának 2. sz. módosítása.

32. Javaslat a „Szent Imre Kórház Regionális Egészségügyi Központ rekonstrukció II. ütem” engedélyokiratának jóváhagyására.

33. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi közbiztonsági, bűnmegelőzési programjának jóváhagyására.

34. Bp. IX. kerület, Közraktár u. 9-11. sz. alatti 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítása.

35. Közszolgáltatási szerződés megkötése a „HEROSZ” Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesülettel.

36. Javaslat a 2006. évi foglalkoztatási pályázatok támogatására.

37. Együttműködési megállapodás Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest-Csepel Önkormányzata, illetve Budapest Főváros Önkormányzata és Szigetszentmiklós Önkormányzata között.

38. Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 2005. évi közhasznúsági jelentésének elfogadására.

39. Javaslat a FOK Kht. által a Norvég Alapra benyújtott „Közoktatási Értékelési Rendszer kialakítása és bevezetése a Fővárosi Önkormányzatnál és közoktatási intézményeiben” című projektjének támogatására.

40. „Emlékmű a görögségnek” c. alkotás felállítása az V. kerületben.

41. Javaslat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új, XVII. kerületi tagkönyvtár kialakítására vonatkozó megállapodás módosítására.

42. Felterjesztési javaslat az 54/2005. (III. 26.) Korm. rendelet módosítására.

43. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére.

44. Pest megye Területrendezési Tervének véleményezése.

45. Budapest Főváros Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Programja.

46. Támogató nyilatkozat Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

47. Támogató nyilatkozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

48. Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

49. Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

50. Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

51. KMRFT-BM-ÚT-2005. útpályázatok, támogatási szerződés.

52. A Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. közhasznúsági szerződése.

53. A Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. támogatási szerződése.

54. A XI. kerületi Önkormányzat „vis maior” keretből történő támogatása.

55. Megállapodás a Kohéziós Alap támogatással és kapcsolódó állami támogatással megvalósuló Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt pénzügyi lebonyolítására.

56. Javaslat az Észak-budapesti Szennyvíztisztító Telep II. ütem tápanyag-eltávolítás projekttel kapcsolatos pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás megkötésére.

57. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. között az állami tulajdonú Rudas és Király fürdőkre kötendő üzemeltetési megállapodás.

58. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Javadalmazási Szabályzat módosítása.

59. Zöld Közbeszerzési Szabályzat.

60. Javaslat átutalás kezdeményezésére az Ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

61. Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

62. Javaslat közterület személyről történő elnevezésére a XI. kerületben.

63. Javaslat közterületek személyről történő elnevezésére a XVI. kerületben.

64. Javaslat közterületek személyről történő elnevezésére a XXIII. kerületben.

65. Zapletál Terézia fellebbezése átmeneti szociális segély ügyben.

66/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

A napirend 1/a. pontja: Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. felügyelőbizottságába tag delegálására.

Előadó: dr. Kupper András

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

804/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Felügyelőbizottságába Tirts Tamást delegálja 2006. június 1-jei hatállyal.

Határidő: 2006. június 1.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 1/b. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Felügyelőbizottságában tag cseréjére.

Előadó: dr. Kupper András

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

805/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi Nagy István lemondását - 2006. május 12-től a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságában betöltött tagságáról, egyben megválasztja Wintermantel Zsoltot, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságának tagjává 2006. június 1-jétől 2007. május 31-ig terjedő időtartamra, díjazását a többi felügyelőbizottsági taggal azonos mértékben állapítja meg.

Határidő: 2006. június 1.
Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

806/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy felhatalmazza a főpolgármestert a megválasztás miatti felügyelőbizottsági tagváltozást tartalmazó módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 2. pontja: Közhasznúsági jelentés és beszámoló a Támasz Alapítvány 2005. évi működéséről és javaslat az alapító okirat módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 3. pontja: Javaslat a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Kht. 2005. évi beszámolójának elfogadására és a társaság megszüntetésére.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

815/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

esetileg magához vonja a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklete „Az állandó bizottságok feladatköre, a Közgyűlés által a bizottságokra átruházott hatáskörök jegyzéke II. A KÖZGYŰLÉS ÁLTAL A BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK JEGYZÉKE Egészségügyi Bizottság” címe 23. pontjában az Egészségügyi Bizottságra átruházott hatáskörét, és az 1. számú melléklet szerinti tartalommal elfogadja a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Közhasznú Társaság 2005. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését.

816/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Elhatározza a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Közhasznú Társaság jogutód nélküli megszűnését azzal, hogy a végelszámolási eljárás kezdő időpontja 2006. július 15.

817/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Végelszámolónak kijelöli dr. Bors Katalint, a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Közhasznú Társaság ügyvezetőjét.

818/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy kísérje figyelemmel a végelszámolás teljes folyamatát az előkészítéstől a befejezésig.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. tisztségviselőinek és kijelölt könyvvizsgálójának újraválasztására, a Kht. alapító okiratának módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

819/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a BTH Budapesti Turisztikai Kht. Felügyelőbizottsága tagjainak 2006. június 1-jétől 2011. május 31-ig terjedő időszakra megválasztja

Kard Aladárt,

Karikás Györgyöt,

Rusznák Imrét,

Szabadai Viktort,

Tirts Tamást.

820/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Felügyelőbizottság elnökének tiszteletdíját 90 000 Ft/hó, a tagok tiszteletdíját 70 000 Ft/hó összegben hagyja jóvá.

Határidő: 2006. május 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

821/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Társaság könyvvizsgálójává 2006. június 1-jétől 2011. május 31-ig terjedő időszakra Hannák és Társa Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft.-t, név szerint Hannák György kijelölt könyvvizsgálót nevezi ki, tiszteletdíját 105 000 Ft/hó összegben hagyja jóvá.

Határidő: 2006. május 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

822/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. alapító okiratának módosítását az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás, valamint a 2. számú melléklet szerint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 5. pontja: Javaslat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának javadalmazására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

823/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója, Fekete László személyi alapbérét 2006. június 1-jétől 660 000 Ft/hó összegben, prémiumának mértékét az éves személyi alapbér 120%-ában állapítja meg.

Határidő: 2006. június 1.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 6. pontja: Pályázati kiírás jóváhagyása a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezetői feladatainak ellátására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

824/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. alapító okirata 2.2.3 pontjában foglaltak alapján Fekete Lászlót megválasztja 2006. augusztus 1.-2011. július 31. közötti időtartamra a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Demszky Gábor

A napirend 7. pontja: Javaslat a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezetői álláshelyének pályázati felhívására, a Thália Színház Kht. felügyelőbizottsága tagjainak, könyvvizsgálójának megválasztására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

825/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezetői álláshelyének betöltésével dr. Kolosi Tamásné Zimányi Zsófiát bízza meg 2006. július 1-jétől 2011. június 30-ig terjedő határozott időre, egyéb alkalmaztatási feltételeinek változatlanul hagyása mellett.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: a Kulturális Bizottság elnöke

826/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Thália Színház Kht. Felügyelőbizottsága tagjának 2006. szeptember 1-jétől 2011. augusztus 30-ig, 5 éves időtartamra Barna Imrét (a. n.:  * , lakcím:  * ), Pál Gábort (a. n.:  * , lakcím:  * ), Ablonczy Bálintot (a. n.:  * , lakcím:  * ), Rusznákné dr. Demeter Juditot (a. n.:  * , lakcím:  * ), Rajk Lászlót (a.n.:  * , lakcím:  * ) választja meg.

A Felügyelőbizottság elnöke díjazását 67 800 Ft/hó, tagjai díjazását 43 500 Ft/hó összegben állapítja meg.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

827/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Thália Színház Kht. könyvvizsgálójának 2006. szeptember 1-jétől 2011. augusztus 31-ig 5 éves időtartamra a B77 Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. (1144 Budapest, Ormánság u. 4/a. VI. em. 147., kam. szám: 000043) társaság nevében eljáró könyvvizsgálónak Bokor Csabánét (a. n.:  * , lakcím:  * ; könyvvizsgálói igazolvány száma: 00314) választja meg.

A könyvvizsgáló díjazását 77 400 +áfa Ft/hó összegben állapítja meg.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

828/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Thália Színház Kht. alapító okiratát a 2. számú mellékelt szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat-módosítás és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 8. pontja: Kötelezettségvállalás a Kulturális és Színházi célú bizottsági keret céltartaléka előirányzatainak növelésére.

Előadók: dr. Schiffer János, dr. Tiba Zsolt

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

829/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal a „9207 Kulturális célú bizottsági keret céltartaléka” cím előirányzatának 75 000 E Ft-tal, a „9208 Színházi célú bizottsági keret céltartaléka” cím előirányzatának 25 000 E Ft-tal történő növelésére a kulturális és színházi pályázatok mielőbbi kiírása céljából. Felkéri a főpolgármestert, hogy a kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

850/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újból napirendjére veszi „Az egyszemélyes gazdasági és közhasznú társaságok személyi ügyei:

- Javaslat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Felügyelőbizottságában tag cseréjére.

- Felügyelőbizottságban történő tagcserék.

- Felügyelőbizottsági tagcserék.

- Javaslat a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás tanácsi tagjának és felügyelőbizottsági tagjának cseréjére”

című előterjesztéseket.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 10. pontja: Javaslat a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának javadalmazására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

872/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója, Héray László személyi alapbérét 2006. június 1-jétől 500 000 Ft/hó összegben, prémiumának mértékét az éves személyi alapbér 100%-ában állapítja meg.

Határidő: 2006. június 1.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 11. pontja: Javaslat közbiztonsági célú pályázati támogatások utalásának engedélyezésére.

Előadó: Grosser János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

873/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi az alábbi alapítványok és társadalmi szervezetek részére a „8418 Bűnmegelőzés pályázati keret” címen szereplő 80 000 E Ft előirányzat terhére a működési célú támogatási összeg utalását:

Támogatott megnevezése Elnyert támogatás (E Ft)
Kőbánya Horizont Polgárőr Egyesület 1 000
Közéleti Roma Nők Egyesülete 250
Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány 1 000
Budapesti II. kerületi Közbiztonsági Alapítvány 2 000
Humanitás-Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság 100
Magyar Vöröskereszt 2 000
Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2 500
Civil Szolgáltató Iroda Alapítvány 1 000
Biztos Támasz Egyesület 3 000
Ifjúsági Információ Alapítvány 2 000
József Attila Művészeti Centrum Alapítvány 2 000
Budapest XX. Polgárőrség Bűnmegelőzési Egyesület 500
Örök Sziget Alapítvány 2 000
Tizennyolc Körül Alapítvány 2 000
Magyar Tűzoltó Szövetség 1 500
Budapesti Tűzoltó Szövetség 1 500
Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület 500
Pax Vobis Alapítvány 250
Állj Le Alapítvány 4 000
Thaisz Elek Alapítvány 4 000
Broadway Egyesület 2 000
Alapítvány a Nagymező Utcáért 2 000
Lőrinci Szemeretelepi Polgárőrség 800
Soroksár-Újtelepi Idősek Egymásért Egyesület 1 000
Belváros-Lipótváros Közbiztonságáért Közalapítvány 500
Lelki Egészségvédő Alapítvány 500
Magyarországi Önkormányzati Közterület-Rendészek Egyesülete 1 500
Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány 4 000
Bodhidharma Egyesület 4 000
Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány 500
ÖSSZESEN: 49 900
Határidő: a közszolgáltatási szerződésekben foglaltak szerint
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint a Fővárosi Önkormányzatot megillető bérlőkiválasztási jogok hasznosításának szabályairól szóló rendelet megalkotására.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

874/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Dancsecs Györgynek az előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja - az előterjesztő által tett kiegészítéssel és a befogadott módosítással - a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint a Fővárosi Önkormányzatot megillető bérlőkiválasztási jogok hasznosításának szabályairól szóló 29/2006. (VI. 12.) rendeletét, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 13. pontja: A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati bérlakások eladásának feltételeiről szóló 33/1994. (VI. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 30/2006. (VI. 12.) önkormányzati rendeletét a Budapest Fővárosi Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati bérlakások eladásának feltételeiről szóló 33/1994. (VI. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 14. pontja: Javaslat a füstködriadótervről szóló 48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 31/2006. (VI. 12.) önkormányzati rendeletét a füstködriadó-tervről szóló 48/2003. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 15. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 32/2006. (VI. 12.) önkormányzati rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, a melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 16. pontja: Javaslat az 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelet alapján helyi védettség alá helyezésre, illetve helyi védettség megszüntetésére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

875/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Sasvári Szilárd módosító indítványát, mely szerint:

„A döntési javaslat 1. számú melléklete 1. § (1) bekezdéséből a Bimbó út 7. sz. ház kimarad. Egyidejűleg a döntési javaslat 2. pontjában 2.15. sorszámmal bekerül.”

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 33/2006. (VI. 12.) önkormányzati rendeletét a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

876/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

az alábbi épületeket nem helyezi helyi védettség alá:

2.1. Budapest II. kerület, Apostol utca 10.
hrsz: 13 034
2.2. Budapest II. kerület, Bimbó út 54.
hrsz: 12 764/3
2.3. Budapest II. kerület, Bolyai utca 3.
hrsz: 13 031
2.4. Budapest II. kerület, Borbolya utca 6.
hrsz: 13 004/3
2.5. Budapest II. kerület, Ezredes utca 14.
hrsz: 13 150/2
2.6. Budapest II. kerület, Felvinci út 19.
hrsz: 12 732/2
2.7. Budapest II. kerület, Füge utca 1.
hrsz: 12 891
2.8. Budapest II. kerület, Kavics utca 16.
hrsz: 14 532/5
2.9. Budapest II. kerület, Pentelei Molnár utca 15.
hrsz: 15 365/23
2.10. Budapest II. kerület, Törökvész út 3/A
hrsz: 15 365/4
2.11. Budapest II. kerület, Vérhalom tér 7/B
hrsz: 15365/35
2.12. Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 27/A
hrsz: 32 678/1
2.13. Budapest XIV. kerület, Jávor utca 13.
hrsz: 32 686
2.14. Budapest XIV. kerület, Jávor utca 14.
hrsz: 32 692/1
Határidő: 2006. július 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: Javaslat az egészségügyi intézmények létszámcsökkentéseivel kapcsolatos központi költségvetési hozzájáruláshoz benyújtandó pályázatra és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nem pályázható részének elszámolására.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

877/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be 52 fő végleges létszámleépítése miatt 59 073 830 Ft összegnek a központi költségvetésből történő biztosítására. A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartási körén kívüli munkáltatónál az érintett munkavállalók - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - foglalkoztatására nincs lehetőség.

Felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat elkészítésére, aláírására és benyújtására.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

878/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A teljes létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék intézményi szerkezetátalakítás egyszeri működési kiadásaira” cím előirányzatának 6883 E Ft összeggel történő növelésével egyidejűleg módosítja az érintett intézmények kiadási és támogatási előirányzatát az alábbiak szerint:

Kiadásból: személyi juttatás 5216 E Ft
munkaadókat terhelő járulékok 1667 E Ft

A létszámleépítési pályázaton elnyert összeget a „9114 Céltartalék intézményi szerkezetátalakítás egyszeri működési kiadásaira” címre kell visszapótolni.

a) A Szent István Kórház és Rendelőintézet hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 954 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 954 E Ft összeggel csökkenti az „1107 Szent István Kórház és Rendelőintézet” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 723 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 231 E Ft).

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
1107 Szent István Kórház és Rendelőintézet 24 514 7844 32 358 7363 2356 9719 16 428 5257 21 685

b) A Szent László Kórház hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 550 E Ft támogatást biztosít. Ennek érdekében 550 E Ft összeggel megemeli az „1108 Szent László Kórház” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 416 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 134 E Ft).

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
1108 Szent László Kórház 6434 2059 8493 4523 1448 5971 2327 745 3072

c) A Szent János Kórház és Rendelőintézet hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 2819 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 2819 E Ft összeggel csökkenti az „1111 Szent János Kórház és Rendelőintézet” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 2135 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 684 E Ft).

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
1111 Szent János Kórház és Rendelőintézet 21 552 6897 28 449 9760 3123 12 883 9657 3090 12 747

d) Az Uzsoki Utcai Kórház hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében az „1113 Uzsoki Utcai Kórház” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát a következőképpen módosítja. A személyi juttatások előirányzatánál 1 E Ft támogatást biztosít, munkaadókat terhelő járulékok előirányzatánál 1 E Ft támogatást elvon.

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
1113 Uzsoki Utcai Kórház 10 457 3346 13 803 6708 2147 8855 3748 1200 4948

e) A Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi elszámolása érdekében egyszeri jelleggel 7859 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 7859 E Ft összeggel csökkenti az „1116 Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 5954 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 1905 E Ft).

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
1116 Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház 24 511 7843 32 354 0 0 0 18 557 5938 24 495

f) A Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi elszámolása érdekében egyszeri jelleggel 4199 E Ft támogatást biztosít. Ennek érdekében 4199 E Ft összeggel megemeli a „8127 Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht.” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre előirányzatát.

M. e.: ezer Ft
Intézmény neve,
címkódja
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges kifizetés
összege
Nem pályázható tényleges kifizetés összege
Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen Személyi juttatások Munka-
adói
járulékok
Összesen
8127 Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. 29 792 9534 39 326 16 398 5248 21 646 16 575 5304 21 879

879/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert a Szent László Kórház és a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. létszámleépítéséhez kapcsolódó juttatások fedezetének átutalására.

Határidő: igénylésre azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

880/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha jogszabályból adódó többlet feladatok ezt indokolttá teszik.

881/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Az 1638/2005. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozat alapján a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet, mint költségvetési szerv 2005. szeptember 30-i hatállyal jogutód nélkül megszűnt. A döntéshez kapcsolódóan 18 fő végleges leépítésére került sor 21 645 807 Ft összegben, melynek anyagi fedezetére a központi költségvetésből történő biztosítására pályázatot nyújt be.

Az 53/2004. (X. 27.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (73) bekezdése alapján a Szent János Kórház és Rendelőintézet létszáma 100 fővel csökkent. A döntéshez kapcsolódóan 10 fő végleges leépítésre került sor 12 882 584 Ft összegben, melynek anyagi fedezetére a központi költségvetésből történő biztosítására pályázatot nyújt be.

882/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a központi költségvetésből a nem pályázható, munkaviszony-megszüntetéssel összefüggő egyéb kifizetések (a felmentési és a végkielégítési összegen felül a jubileumi jutalom, szabadságmegváltás, 1 havi külön juttatások és egyéb kifizetések) részletes kimutatását (1. számú és 2. számú melléklet tartalmazza), melyeket a „9114 Céltartalék intézményi szerkezetátalakítás egyszeri működési kiadásaira” címkódról biztosított.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

883/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés júniusi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: A drogfogyasztás visszaszorítását célzó 2006. évi fővárosi programok közszolgáltatási szerződéssel való támogatása.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

884/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „8428 Fővárosi drogellenes program” címen belül a „Fővárosi Drogellenes Program” feladat cím előirányzatából 11,1 M Ft-tal támogatja az alábbi szervezeteket. Az 1. számú mellékletben foglalt minta szerinti közszolgáltatási szerződést jóváhagyja és megköti az alábbi szervezetekkel:

- Caritas Hungaria (korábban Magyar Karitász Rév szolgálat), „Szenvedélybetegek korai kezelésbe vétele” c. szakmai programját 1,0 M Ft mértékben,

- Drog-prevenciós Alapítvány, „Civil AIDS megelőző tűcsereprogram folytatása” c. szakmai programját 2,0 M Ft mértékben,

- Belvárosi Tanoda Megálló Csoport, „Nappali rehabilitáció, közösségi és foglalkoztatási program” c. szakmai programját 1,2 M Ft mértékben,

- Magyar Máltai Szeretetszolgálat, „Szenvedély-betegek alacsonyküszöbű ellátása” c. szakmai programját 1,4 M Ft mértékben,

- Baptista Szeretetszolgálat, „Utcai szociális munka Budapest területén” c. szakmai programját 1,4 M Ft mértékben,

- Kék Pont Drogkonzultációs Központ „Utcai megkereső tevékenység” c. szakmai programját 1,3 M Ft mértékben,

- Magadért Alapítvány, „Magasküszöbű absztinenciamegtartó programok” c. szakmai programját 1,5 M Ft mértékben,

- Sziget Droginformációs Alapítvány „Az Életvezetési Központ egészségfejlesztő program” c. szakmai programját 1,3 M Ft mértékben.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy ezen szervezetekkel a közszolgáltatási szerződést írja alá.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

885/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Csökkenti a „8428 Fővárosi drogellenes program” cím előirányzatát 1,6 M Ft-tal és egyidejűleg megemeli az „1112 Nyírő Gyula Kórház” cím támogatási és kiadási, azon belül dologi kiadását a Drogambulancia, „Metadon program folytatása” c. szakmai program kifizetésére.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés soron következő ülése elé.

Határidő: a Közgyűlés június havi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

886/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A „8428 Fővárosi drogellenes program” címen belül a ’Fővárosi Drogellenes Program’ előirányzata terhére támogatást biztosít, és az 1. számú mellékletben foglalt minta szerinti közszolgáltatási szerződést jóváhagyja és megköti az alábbi szervezetekkel:

- Drog Stop Budapest Egyesület részére telefonos segélyszolgálat működtetésére 2,5 M Ft mértékben,

- Drogprevenciós Alapítvány részére a Drogbusz mobil prevenciós szolgálat költségeire 2,5 M Ft mértékben,

- Jövőbarát Alapítvány „Éjféli Asztalitenisz Sportbajnokság” drogprevenciós, egészségnevelő tevékenysége költségeire 1,3 M Ft mértékben.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy ezen szervezetekkel a közszolgáltatási szerződést írja alá.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

887/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A „8428 Fővárosi drogellenes program” címen belül a „Fővárosi Drogellenes Program” feladat cím előirányzatából 7,139 M Ft-tal támogatja az alábbi szervezeteket. Az 1. számú mellékletben foglalt minta szerinti közszolgáltatási szerződést jóváhagyja és megköti az alábbi szervezetekkel:

- Drogprevenciós Alapítvány „Dzsumbuj és tűcsereprogram” támogatása 2,139 M Ft mértékben,

- Kék Pont Alapítvány „Jogsegélyszolgálat” támogatása 1 M Ft mértében,

- Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Addiktológiai Centrum „Ártalomcsökkentő programjának” támogatása 2 M Ft mértékben,

- Baptista Szeretetszolgálat Drogfüggő Hajléktalanok Menedékhelye fejlesztésére 2 M Ft mértékben.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy ezen szervezetekkel a közszolgáltatási szerződést írja alá.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

888/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat csatlakozik a Budapesten megalakuló Kábítószerügyi Egyeztető Fórumhoz, részt vesz a közös célok kidolgozásában, és a tevékenységek összehangolásában.

Határidő: 2006. december 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: Javaslat a Szent Margit Kórház művese állomása fejlesztésére megkötött megállapodás módosítására.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

889/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

módosítja az 1568/2005. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozatát úgy, hogy az igénybe vett 115,2 M Ft tulajdonosi támogatást az intézmény 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig havi 4,8 M Ft egyenlő részletekben köteles visszafizetni.

890/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az 1569/2005. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozatát úgy, hogy a visszafizetési kötelezettség összegével megemeli az Intézményhálózat szerkezetátalakítása keret 2007. évi ütemét 57,6 M Ft-tal, és 2008. évi ütemét 57,6 M Ft-tal.

891/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy 30,0 M Ft-tal csökkenti a „8536 Támogatásértékű felhalmozási bevétel” cím bevételi előirányzatát és azonos összeggel a „9112 Évközi indítású beruházások” címen a Fejlesztések átütemezésének tartaléka feladat előirányzatát megemeli.

892/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülése elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés júniusi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

893/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert a 2. számú melléklet szerinti megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 20. pontja: Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány alapító okiratának és szervezeti és működési szabályzatának módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

894/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) alapító okiratát a 3. számú melléklet szerinti tartalommal módosítja, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás és a 4. számú melléklet szerinti tartalommal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására, illetve a bírósági nyilvántartásba vételi eljárás megindítására.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

895/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat az Utógondozó Otthon új telephelyének (Bp. X., Kőér u.) létesítéséhez kapcsolódó alapítóokirat-módosításra, valamint az Utógondozó Otthon férőhelyszámának módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

896/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

módosítja Budapest Főváros Önkormányzatának Utógondozó Otthona (1021 Budapest, Budakeszi út 67.) alapító okiratát a 2. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül
Felelős: dr. Demszky Gábor

897/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzatának Utógondozó Otthona (1021 Budapest, Budakeszi út 67.) székhelyén működő utógondozó otthon férőhelyszámát 40 főben határozza meg. Felkéri a főpolgármestert a működési engedélymódosításra vonatkozó kérelem aláírására.

Határidő: 2006. július 1.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Javaslat a Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola jogutóddal történő megszüntetéséhez kapcsolódó létszámleépítések megelőlegezésére a 81/2006 (I. 26.) Főv. Kgy. határozat értelmében.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

898/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az intézményracionalizálás keretében 2006. június 30-i hatállyal 30 fő létszámot véglegesen leépít. Így a Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola létszámkerete a 30 álláshely megszüntetésének következtében 66 főről 36 főre módosul. A létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék intézményi szerkezetátalakítás egyszeri működési kiadásaira” cím előirányzatának 65 432 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg azonos összeggel megemeli a

„3504 Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola” cím támogatási és kiadási előirányzatát

65 432 E Ft-tal,
ebből: személyi juttatások 49 570 E Ft
munkaadókat terhelő járulékok 15 862 E Ft
létszámkeret-változás -30 fő.

899/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Pályázatot nyújt be 15 fő végleges létszámleépítés miatt 43 018 889 Ft-nak a központi költségvetésből történő biztosítására. A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkavállalónál történő - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - továbbfoglalkoztatására nincs lehetőség.

Felhatalmazza a főpolgármestert az igénybejelentés aláírására és benyújtására.

Határidő: 2006. október 15.
Felelős: dr. Demszky Gábor

900/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy amennyiben a benyújtandó pályázatban a létszám és/vagy a pályázati összeg eltér a 899/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. határozati javaslatban szereplőtől (15 fő 43 018 889 Ft), a végleges pályázati anyagra vonatkozó javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 2006. szeptemberi ülése elé kell terjeszteni.

Határidő: 2006. szeptember
Felelős: dr. Demszky Gábor

901/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Gervay Mihály Postai és Gazdasági Szakközépiskola záróbeszámolóját 2006. június 30-i fordulónappal teljes körűen az éves költségvetési beszámolójának megfelelő tartalommal készítse el és a döntéshez kapcsolódó költségvetési előirányzat rendezésére vonatkozó javaslattal együtt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2006. szeptember, a féléves költségvetési beszámoló elfogadásával egyidejűleg.
Felelős: dr. Demszky Gábor

902/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: Közgyűlés júniusi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 23. pontja: Javaslat a V. és VII. kerületi Önkormányzattal az Eötvös József Gimnázium, a Veres Pálné Gimnázium és a Madách Imre Gimnázium átvételével kapcsolatosan kötött megállapodások módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

903/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

az Eötvös József Gimnázium és a Veres Pálné Gimnázium „Megállapodás önkormányzati vagyon ingyenes átengedéséről” című megállapodás tárgyában hozott 2405/2005. (X. 27.) és a 2407/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. határozatait visszavonja.

904/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az Eötvös József Gimnázium átadás-átvételéről szóló 2. számú melléklet szerinti „Megállapodás-kiegészítés közoktatási intézmény átadás-átvételéről” című megállapodás-kiegészítést, és aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 2006. augusztus 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

905/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Veres Pálné Gimnázium átadás-átvételéről szóló 3. számú melléklet szerinti „Megállapodás-kiegészítés közoktatási intézmény átadás-átvételéről” című megállapodás-kiegészítést, és aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 2006. augusztus 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

906/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Madách Imre Gimnázium átadás-átvételéről szóló 4. számú melléklet szerinti „Megállapodás-kiegészítés közoktatási intézmény átadás-átvételéről” című megállapodás-kiegészítést, és aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 2006. augusztus 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

907/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az Eötvös József Gimnázium átadás-átvételéről szóló 5. számú melléklet szerinti „Megállapodás önkormányzati vagyon ingyenes átengedéséről” című megállapodást, és aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 2006. augusztus 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

908/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Veres Pálné Gimnázium átadás-átvételéről szóló 6. számú melléklet szerinti „Megállapodás önkormányzati vagyon ingyenes átengedéséről” című megállapodást, és aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 2006. augusztus 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

909/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Veres Pálné Gimnázium módosított alapító okiratát terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2006. augusztus
Felelős: dr. Demszky Gábor

910/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a 2006. július 1-jétől átvett Eötvös József Gimnázium működtetésének biztosítása érdekében megemeli a „8535 Támogatásértékű működési bevétel” előirányzatát 252 910 E Ft-tal és tervbe veszi az új „3331 Eötvös József Gimnázium” cím támogatási, kiadási és bevételi előirányzatait az alábbi részletezésben:

Összes kiadás 261 502 E Ft
ebből:
személyi juttatás 135 105 E Ft (5 hó)
munkaadói járulékok 43 234 E Ft (5 hó)
dologi kiadások 78 610 E Ft (6 hó)
ellátottak pénzbeli juttatása 3 303 E Ft (6 hó)
intézményi beruházás 1 250 E Ft (6 hó)
Összes bevétel 261 502 E Ft
ebből:
intézményi működési bevétel 8 592 E Ft
felügyeleti szervtől kapott támogatás 252 910 E Ft
Létszámkeret: + 107 fő

A „8535 Támogatásértékű működési bevétel” címen tervbe vett összeget a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata 2006. július 1-jétől minden hónap 15-ig egyenlő részletekben 2006. december 15-ig bezárólag befizeti a Fővárosi Önkormányzat Költségvetési Elszámolási Számlájára.

911/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy 2006. július 1-jétől átvett Veres Pálné Gimnázium működtetésének biztosítása érdekében megemeli a „8535 Támogatásértékű működési bevétel” előirányzatát 211 129 E Ft-tal és tervbe veszi az új „3332 Veres Pálné Gimnázium” cím támogatási, kiadási és bevételi előirányzatait az alábbi részletezésben:

Összes kiadás 215 879 E Ft
ebből:
személyi juttatás 121 381 E Ft (5 hó)
munkaadói járulékok 38 842 E Ft (5 hó)
dologi kiadások 50 444 E Ft (6 hó)
ellátottak pénzbeli juttatása 3 212 E Ft (6 hó)
intézményi beruházás 2 000 E Ft (6 hó)
Összes bevétel 215 879 E Ft
ebből:
intézményi működési bevétel 4 750 E Ft
felügyeleti szervtől kapott támogatás 211 129 E Ft
Létszámkeret: + 87 fő

A „8535 Támogatásértékű működési bevétel” címen tervbe vett összeget a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata 2006. július 1-jétől minden hónap 15-ig egyenlő részletekben 2006. december 15-ig bezárólag befizeti a Fővárosi Önkormányzat Költségvetési Elszámolási Számlájára.

912/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a 2006. július 1-jétől átvett Madách Imre Gimnázium működtetésének biztosítása érdekében megemeli a „8535 Támogatásértékű működési bevétel” cím előirányzatát 137 284 E Ft-tal és tervbe veszi az új „3333 Madách Imre Gimnázium” cím támogatási, kiadási és bevételi előirányzatait az alábbi részletezésben:

Összes kiadás 145 140 E Ft
ebből:
személyi juttatás 73 893 E Ft (5 hó)
4 973 E Ft (egyszeri)
munkaadói járulékok 23 040 E Ft (5 hó)
1 590 E Ft (egyszeri)
dologi kiadások 41 644 E Ft (6 hó)
Összes bevétel 145 140 E Ft
ebből:
intézményi működési bevétel 7 856 E Ft
felügyeleti szervtől kapott támogatás 137 284 E Ft
Létszámkeret: + 67 fő

A „8535 Támogatásértékű működési bevétel” címen tervbe vett összeget a Budapest Főváros VII. kerület, Erzsébetváros Önkormányzata 2006. július 1-jétől minden hónap 15-ig egyenlő részletekben 2006. december 15-ig bezárólag befizeti a Fővárosi Önkormányzat Költségvetési Elszámolási Számlájára.

913/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a kerületektől átvett gimnáziumok támogatását a támogatásértékű működési bevétel megérkezéséig az átmenetileg szabad pénzeszközök terhére megelőlegezi.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a támogatás utalásáról a 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet 22. §-ában meghatározott intézményi finanszírozás keretében a 7. számú mellékletben meghatározott ütemben és mértékben.

914/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 910-912/2006. (V. 25). Főv. Kgy. határozatokban szereplő előirányzat-módosításokat vezesse át a költségvetési rendeletben és terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2006. júniusi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 24. pontja: A 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet - a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről - jogtechnikai módosítása.

Előadók: dr. Bakonyi Tibor, Vajda Pál

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 34/2006. (VI. 12.) önkormányzati rendeletét a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. önkormányzati rendelet módosításáról, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 25. pontja: Javaslat támogatási szerződés megkötésére és engedélyokirat jóváhagyására a ROP buszsáv pályázatokhoz kapcsolódóan.

Előadók: dr. Bakonyi Tibor, Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

915/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a beruházás összköltségének biztosítása érdekében 2335 E Ft-tal megemeli a „9112 Évközi indítású beruházások” címen a Tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése (Kerepesi u.-Veres P. u.) feladat előirányzatát. A többletköltség fedezeteként 451 E Ft-tal megemeli a „8536 Támogatásértékű felhalmozási bevétel” címen belül a MEH PEA pályázat előirányzatát és 1884 E Ft-tal csökkenti a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül a Fejlesztések átütemezésének tartaléka előirányzatát.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2006. évi költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés ülésére.

Határidő: Fővárosi Közgyűlés júniusi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

916/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a ROP-2.1.3.-2005-08-0001/35 azonosító számú, Országos Területfejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság, közreműködő szervezetként eljáró VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.-val a „Tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése Budapesten a Kerepesi út-Veres Péter úton” című pályázat támogatási szerződését a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására.

Határidő: a májusi közgyűlést követő 15 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

917/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Magához vonja a Városüzemeltetési Bizottság és a Pénzügyi Bizottság 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdés szerinti döntési hatáskörét és jóváhagyja a „Tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése Bp. XVI., Kerepesi út-Veres Péter úton” megnevezésű beruházás engedélyokiratát a 3. számú mellékletben foglaltak alapján, továbbá felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a májusi közgyűlést követő 15 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 26. pontja: Javaslat a 2006. évi zöldfelület rekonstrukció keretfelosztására, beruházási okiratok elfogadására, kerületi önkormányzatok zöldfelület-fejlesztési feladatait támogató pályázat kiírására.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

918/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet 13. § (4) b) pontjában a Környezetvédelmi Bizottságra és a főpolgármesterre átruházott hatáskört és jóváhagyja a 9112 évközi indítású beruházások címen belül a „zöldfelület-rekonstrukció - 2006.” ágazati maradvány keretből 2006. évben 72,6 M Ft, 2007. évben 382,5 M Ft és 2008. évben 108,9 M Ft felosztását az alábbi új feladatokra:

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítási javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

M Ft
Megnevezés teljes költség megvalósítás
(kezdés-befejezés) éve
2006.
év
2007.
év
2008.
év
össze-
sen
ebből
áfa
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1. Szarvas tér, játszótér visszaparkosítása 57,3 11,5 2006-2007 3,8 53,5
2. Vérmező, Mikó utcai játszótér rekonstrukciója 91,6 18,3 2006-2007 6,2 85,4
3. Clark Ádám tér, játszótér visszaparkosítása 21,2 4,2 2006-2007 1,5 19,7
4. Népliget tölgyfás játszótér rekonstrukciója 110,7 22,1 2006-2008 7,5 20,0 83,2
5. Orom utcai játszótér rekonstrukciója 36,5 7,3 2006-2008 2,5 8,3 25,7
6. Gellérthegy, Kelenhegyi úti játszótér visszaparkosítása 15,2 3,0 2006-2007 1,1 14,1
7. Kerületi önkormányzatok zöldfelület-fejlesztési támogatása pályázati úton, pénzeszközátadással 231,5 2006-2007 50,0 181,5
8. Felosztásra javasolt összeg: 564,0 72,6 382,5 108,9
Határidő: a Fővárosi Közgyűlés június havi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

919/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A kerületi önkormányzatok zöldfelület-fejlesztési feladatainak pályázati úton történő támogatásához felkéri a Környezetvédelmi Bizottságot, hogy 2006-2007 évekre írjon ki pályázatot a kerületi önkormányzatok részére a keretfelosztás szerinti éves ütemezéssel az érvényes pályázati irányelveknek megfelelően, amelybe beleértendők a zöldterület-hiányos területeken a közterületekre kihelyezhető növénytartó edények is.

Határidő: közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: Környezetvédelmi Bizottság elnöke

920/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján, a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint illetékes Környezetvédelmi Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 3969 egyedi azonosító számú, Szarvas tér, játszótér visszaparkosítása beruházási feladat célokmányát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

921/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint illetékes Környezetvédelmi Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 3983 egyedi azonosító számú, Vérmező, Mikó utcai játszótér rekonstrukciója beruházási feladat célokmányát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

922/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint illetékes Környezetvédelmi Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 4020 egyedi azonosító számú, Clark Ádám tér, játszótér visszaparkosítása beruházási feladat célokmányát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

923/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint illetékes Környezetvédelmi Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 3989 egyedi azonosító számú, Népliget, Tölgyfás játszótér rekonstrukciója beruházási feladat célokmányát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

924/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint illetékes Környezetvédelmi Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 4016 egyedi azonosító számú, Gellérthegy, Orom utcai játszótér rekonstrukciója beruházási feladat célokmányát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

925/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, 3992 egyedi azonosító számú, Gellérthegy, Kelenhegyi úti játszótér visszaparkosítása beruházási feladat engedélyokiratát, és felhatalmazza a főpolgármestert a melléklet szerinti tartalommal történő aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő hónap 15-ig
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 27. pontja: A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

926/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a Társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 28. pontja: A Budapest Film Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

927/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Budapest Film Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a Társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 29. pontja: Budapest Vidámpark Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

928/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Budapesti Vidámpark Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a Társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 30. pontja: Javaslat a 2406/2004. (XII. 16.) Főv. Kgy., valamint a 2096/2004. (XI. 25.) Főv. Kgy. határozatok hatályon kívül helyezésére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

929/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az Informatikai Bizottság módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés Informatikai Bizottsága egyetért a „Javaslat a 2406/2004. (XII. 16.) Főv. Kgy., valamint a 2096/2004. (XI. 25.) Főv. Kgy. határozatok hatályon kívül helyezésére” című közgyűlési előterjesztés Fővárosi Közgyűlés 2006. május 26-i ülése napirendjére történő felvételével azzal a kiegészítéssel, hogy az előterjesztés határozati javaslatának 2. és 3. pontja maradjon ki, helyébe az alábbi szöveg kerüljön:

2. Egyetért azzal, hogy amíg a helyi iparűzési adó beszedése szükséges, a végrehajtáshoz indokolt fejlesztéseket és a rendszer üzemeltetését a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési eljárás lefolytatásával valósítsa meg.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

930/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2096/2004. (XI. 25.) Főv. Kgy., valamint a 2406/2004. (XII. 16.) Főv. Kgy. határozatait hatályon kívül helyezi.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

931/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a helyi adók rendszerének végleges törvényi szabályozása megismerését - és esetlegesen helyi szintű szabályozás megalkotását - követően kerüljön sor a Fővárosi Önkormányzat helyi adóbevételei kezelését végző rendszerrel szembeni követelmények felülvizsgálatára, szükség esetén újrafogalmazására, és az ennek megfelelő forrás hozzárendelésével együtt a közbeszerzési eljárás Közgyűlés általi kiválasztására.

Határidő: a helyi adók rendszerének végleges törvényi szabályozása megismerését - és esetlegesen helyi szintű szabályozás megalkotását - követő harmadik rendes közgyűlés
Felelős: dr. Demszky Gábor

932/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a helyi adók rendszerével kapcsolatos 931/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. határozatban meghatározott döntés végrehajtásáig a szükséges fejlesztéseket, valamint a rendszer üzemeltetését a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési eljárás lefolytatásával valósítsa meg, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvényben foglaltak figyelembevételével.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 31. pontja: A „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei” beruházás engedélyokiratának 2. sz. módosítása.

Előadó: Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

933/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei” engedélyokirat 2. sz. módosítását.

Határidő: 15 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

934/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A beruházás tárgyévi előirányzatának csökkentéséhez a 2006. évi költségvetést a következők szerint módosítja:

Csökkenti

- a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei feladat előirányzatát 1607,3 M Ft-tal (a 2007. évi ütem 51 879,4-re, a 2008. évi ütem 39 363,4-re, a 2009. évi ütem 19 033,8-ra, a 2010. évi ütem 20 230,2 M Ft-ra módosul),

- a „8536 Támogatásértékű felhalmozási bevétel” cím előirányzatát összesen 981,5 M Ft-tal, ezen belül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól átvett pénzeszközt 232,3 M Ft-tal, a Kohéziós Alapból átvett pénzeszközt 749,2 M Ft-tal,

- a „8501 Intézményi működési bevételek” címen belül az áfa bevételek előirányzatát 282,8 M Ft-tal.

Megemeli

- a „9112 Évközi indítású beruházások” címen a „Fejlesztések átütemezésének tartalékát” 1777,3 M Ft-tal,

- a „8534 EIB Csepel hitel” címen a hitel előirányzatát 1434,3 M Ft-tal.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés június havi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 32. pontja: Javaslat a „Szent Imre Kórház Regionális Egészségügyi Központ rekonstrukció II. ütem” engedélyokiratának jóváhagyására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

935/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Szent Imre Kórház Regionális Egészségügyi Központ rekonstrukció II. ütem” feladat engedélyokiratát 5765,10 M Ft-os előirányzattal, 1. számú melléklet szerinti engedélyokiratban meghatározott éves pénzügyi ütemezéssel, és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 napon belül.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 33. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi közbiztonsági, bűnmegelőzési programjának jóváhagyására.

Előadó: Haszonicsné dr. Ádám Mária

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

936/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2006. évi közbiztonsági, bűnmegelőzési programot a melléklet szerinti tartalommal elfogadja és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2006. május 31.
Felelős: dr. Demszky Gábor

937/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a szakterületük szerint érintett bizottságait a 2006. évi közbiztonsági, bűnmegelőzési program feladatai végrehajtásának ellenőrzésére és segítésére.

Határidő: folyamatos
Felelős: az érintett bizottságok elnökei

938/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A 2006. évi közbiztonsági, bűnmegelőzési programban szereplő alábbi feladatok végrehajthatósága érdekében a „9141 Fővárosi Önkormányzat saját bűnmegelőzési programja céltartalék” működési célú tartalék előirányzatot csökkenti 36 970 E Ft-tal és ezzel egyidejűleg megemeli az alábbi címek támogatási és kiadási előirányzatát:

Címkód Költség
(E Ft)
Feladat
„1501 Margitszigeti Atlétikai Centrum” 1500 A Futóklub és a Margitszigeti Atlétikai Centrum programjainak támogatása (különösen a labdarúgó és judo sportágakban lebonyolításra kerülő edzéseken és eseményeken való kedvezményes részvétel biztosítása).
Dologi kiadások: 1500 E Ft
„1502 Városligeti Műjégpálya” 3300 Sport- és szabadidő-programok támogatása, kedvezményes korcsolyaoktatás, valamint ingyenes sportszerkölcsönzés biztosítása a fővárosi oktatási intézmények számára.
Dologi kiadások: 3300 E Ft
„2109 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Pesti út” 1500 Fórumok szervezése, a sértetté, bűncselekmény áldozatává válás eseteinek ismertetésével, gyakorlati tanácsadással, problémakezelési technikák ismertetésével.
Az időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai megbetegedésben szenvedők részére csoporthelyzetből adódó problémakezelő személyiségfejlesztő tréning, tanácsadás és felvilágosító előadások tartása.
Dologi kiadások: 1500 E Ft
„2127 Fővárosi Önkormányzat Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei” 250 Az utcai szociális munkások, segítő tevékenységet ellátók részére személyiségfejlesztő, speciális felkészítő tanfolyamok, képzések, továbbképzések, konfliktuskezelő tréningek szervezése.
Dologi kiadások: 250 E Ft
„4220 Budapest Főváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és ÁltalánosIskolája (Hárshegyi út)” 1000 Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthona és a PAX VOBIS Alapítvány közös rendezésében a drogprevenciós konferencia megrendezése és az „Ifjú Kór” című kiadvány készítése és oktató program a nevelők részére.
Személyi juttatások: 204 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 96 E Ft
Dologi kiadások: 700 E Ft
„4221 Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth LajosGyermekotthona és Ált. Iskolája (Menyecske u.)” 600 Drogprevenciós programok szervezése.
Személyi juttatások: 455 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 145 E Ft
„4228 Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (Mónosbél)” 600 Drogprevenciós foglalkozások és „Mini Rendőr Akadémia” szervezése.
Személyi juttatások: 152 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 48 E Ft
Dologi kiadások: 400 E Ft
„4213 Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona és Általános Iskolája (Balatonboglár) 300 Önvédelmi sportok oktatása.
Dologi kiadások: 300 E Ft
„4214 Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona, Gyermek Átmeneti Otthona és Általános Iskolája (Bicske) 500 Kortárssegítő program és drámapedagógiai foglalkozások szervezése.
Dologi kiadások: 500 E Ft
„4222 Budapest Főváros Önkormányzatának Cseppkő Utcai Gyermekotthona” 170 Az óvodások számára KRESZ-pálya építése.
Dologi kiadások: 170 E Ft
„4230 Budapest Főváros Önkormányzata Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata (TEGYESZ)” 1250 A Budapest Főváros Önkormányzata Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának keretén belül működő „Utcai Gondozó Szolgálat” működése és a „Biztonságos Életre Nevelés” című program megvalósítása.
Személyi juttatások: 370 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 130 E Ft
Dologi kiadások: 750 E Ft
„4301 Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete” 1700 A Zirzen Janka Gyermekotthonban a droggal érintett gondozottak számára csoportfoglalkozások és programok szervezése (400 E Ft).
Dologi kiadások: 1700 E Ft A Kornis Klára Gyermekotthon drogprevenciós és kortárssegítő programjainak megvalósítása (400 E Ft).
Életvezetési tanácsadás a Bokréta Lakásotthonokban élők részére (500 E Ft).
A Pestújhelyi Gyermekotthon „Biztonságos Életre Nevelés” programjának támogatása (400 E Ft).
„5301 Budapesti Művelődési Központ” 1500 A Budapesti Művelődési Központ 2005. évi programjának folytatásaként a társadalmi részvétel és az önkéntesség az ifjúsági bűnmegelőzésben.
Személyi juttatások: 170 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 80 E Ft
Dologi kiadások: 1250 E Ft
„5304 Napház Khamorro Kisebbségi Klubmozi és Kulturális Intézmény” 1000 Napház Khamorro Kisebbségi Klubmozi és Kulturális Intézmény bűnmegelőzési, drogprevenciós programjainak megvalósítása.
Személyi juttatások: 465 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 135 E Ft
Dologi kiadások: 400 E Ft
„7233 Védelmi és Rendészeti feladatok” 8000 Közbiztonsági, bűnmegelőzési tárgyú tanulmányok készítése.
Személyi juttatások: 3100 E Ft
Munkaadókat terhelő járulékok: 900 E Ft
Dologi kiadások: 4000 E Ft
„7233 Védelmi és Rendészeti feladatok” 1000 A bűnmegelőzési program végrehajtásával összefüggő költségek finanszírozása.
Dologi kiadások: 1000 E Ft
„7233 Védelmi és Rendészeti feladatok” 5000 Az Európai Fórum a Városi Biztonságért nevű szervezetben való részvétellel kapcsolatos utazási, szállási és egyéb költségek biztosítása.
Dologi kiadások: 5000 E Ft
új! „8135 BTH Budapesti Turisztikai Kht. turistáknak szóló bűnmegelőzési kiadványa” (működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre) 5000 „Tájékozottan Budapesten” című turistáknak szóló prospektus elkészítése.
új! „8136 Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági Szabadidő Központ Kht.” bűnmegelőzési programja” (működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre) 2000 Petőfi Csarnok, Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat működésének, bűnmegelőzési programjainak támogatása és az orvosi tanácsadási és sentinel program folytatása.
„8413 Sport célú támogatás” (működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre) 800 A Budapesti Sporttanács és tagszervezetei által lebonyolításra kerülő sportrendezvények, versenysorozatok támogatása.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés június havi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 34. pontja: Bp. IX. kerület, Közraktár u. 9-11. sz. alatti 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítása.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

939/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapest IX. kerület, Közraktár u. 9-11. szám alatti, 37061/5 hrsz.-ú ingatlan ideiglenes hasznosítására

- jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságával kötendő, az előterjesztés mellékletét képező megállapodás-tervezetet.

Felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 35. pontja: Közszolgáltatási szerződés megkötése a „HEROSZ” Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesülettel.

Előadó: Bánsági György

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

940/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a „9116 Környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatások céltartaléka” címről 800 E Ft-ot átcsoportosít a „8451 Környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatási keret” címre. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

941/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „HEROSZ” Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesülettel a mellékelt környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződést.

942/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a „HEROSZ” Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesülettel kötendő környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződés aláírására.

Határidő: jóváhagyást követő 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 36. pontja: Javaslat a 2006. évi foglalkoztatási pályázatok támogatására.

Előadó: Marsi Péter Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

943/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Foglalkoztatáspolitikai Bizottság javaslatára, a „9119 Foglalkoztatáspolitikai célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatás céltartaléka” cím terhére, közszolgáltatási szerződés keretében támogatásban részesíti az alábbi szervezeteket:

Tükörterem Egyesület 200 E Ft
EGALITAS Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítvány 300 E Ft
Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 400 E Ft
OLÁH EURO GIPSY Zenész Egyesület 200 E Ft
Közéleti Roma Nők Egyesülete 300 E Ft
Munkanélküliség helyett Vállalkozás Közalapítvány 383 E Ft
összesen: 1783 E Ft

működési célú támogatásban részesíti.

944/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Fővárosi Közgyűlés 12/2006. (III. 16.) önkormányzati rendeletében elfogadott költségvetés értelmében a 2006. évi foglalkoztatási pályázat felhasználásához

- a „9119 Foglalkoztatáspolitikai célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatások céltartaléka” működési célú tartalék előirányzatról

- a „8445 Foglalkoztatáspolitikai célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatási keret” cím működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre előirányzatra 1783 E Ft-ot átcsoportosít a 2006. évi foglalkoztatási pályázat nyertesei részére. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: Fővárosi Közgyűlés június havi rendes ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

945/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a fenti szervezetekkel a mellékletek szerinti közszolgáltatási szerződéseket és felkéri a főpolgármestert, hogy a közszolgáltatási szerződéseket írja alá.

Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 37. pontja: Együttműködési megállapodás Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest-Csepel Önkormányzata, illetve Budapest Főváros Önkormányzata és Szigetszentmiklós Önkormányzata között.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

946/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást Szigetszentmiklós Önkormányzatával és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2006. május 25.
Felelős: dr. Demszky Gábor

947/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a 2. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást Budapest-Csepel Önkormányzatával és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2006. május 25.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 38. pontja: Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 2005. évi közhasznúsági jelentésének elfogadására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

948/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 2005. évi közhasznú tevékenységéről szóló jelentést a Közalapítvány létrehozásáról szóló alapító okiratban foglalt kötelezettségeinek eleget téve.

A napirend 39. pontja: Javaslat a FOK Kht. által a Norvég Alapra benyújtott „Közoktatási Értékelési Rendszer kialakítása és bevezetése a Fővárosi Önkormányzatnál és közoktatási intézményeiben” című projektjének támogatására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

949/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

támogatja a FOK Kht. által a Norvég Alapra benyújtott „Közoktatási Értékelési Rendszer kialakítása és bevezetése a Fővárosi Önkormányzatnál és közoktatási intézményeiben” című pályázatát.

950/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a Partneri adatlap (1. számú melléklet), a Partnerségi Megállapodás (2. számú melléklet szerint) és a Partnerségi Nyilatkozat (3. számú melléklet szerint) aláírására.

Határidő: 2006. június 10.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 40. pontja: „Emlékmű a görögségnek” c. alkotás felállítása az V. kerületben.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

951/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az V. kerület, Petőfi téren Tzortzoglou Georgios szobrászművész „Emlékmű a görögségnek” c. mészkő anyagú alkotása felállítását.

Határidő: a döntést követő 25 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 41. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új, XVII. kerületi tagkönyvtár kialakítására vonatkozó „Megállapodás” módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

952/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata közötti, Budapest XVII., Pesti út 167. szám alatti Fuchs-kastély földszintjén lévő, 295,0 m2 alapterületű ingatlanrészen a FSZEK tagkönyvtárának kialakításáról, az ingatlanrész használati jogáról és üzemeltetéséről szóló 2005. szeptember 1. napján létrejött „Megállapodás” módosítását. Felkéri a főpolgármestert a „Megállapodásmódosítás” aláírására, a 2. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: 2006. augusztus 31.

A napirend 42. pontja: Felterjesztési javaslat az 54/2005. (III. 26.) Korm. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

953/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

felterjesztési jogával élve javasolja a Miniszterelnöknek a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai és az EQUAL Közösségi Kezdeményezés Program esetében alkalmazandó biztosítékokkal kapcsolatos szabályokról szóló 54/2005. (III. 26.) Korm. rendelet módosítását annak érdekében, hogy a fenntartó szakmai támogatása mellett, a pályázatot benyújtó intézmény anyagi felelősségvállalásával valósuljon meg a projekt.

Felhatalmazza a főpolgármestert a felterjesztés melléklet szerinti aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 43. pontja: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

954/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a mellékletben szereplő, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat, a Közép-Európai Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a „Tehetséges Magyarországért” Alapítvány között kötendő együttműködési megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

955/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Jövő Háza Szakmai Tanácsba, tagjának Körmendy Ferencet delegálja és felhatalmazza a főpolgármestert az ehhez szükséges lépések megtételére.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 44. pontja: Pest megye Területrendezési Tervének véleményezése.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

956/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Pest Megye Területrendezési Tervéről (javaslattételi fázis 2006. március) az - előterjesztő által tett és befogadott módosítással kiegészített - véleményt adja.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 45. pontja: Budapest Főváros Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Programja.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

957/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a melléklet szerinti Budapest Főváros Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Programját.

958/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a jóváhagyott Budapest Főváros Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Program alapján készíttesse el és terjessze a Közgyűlés elé a Budapest Főváros Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Tervét.

Határidő: 2006. szeptember 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 46. pontja: Támogató nyilatkozat Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

959/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

mint illetékes megyei területfejlesztési tanács úgy dönt, hogy a Budapest VII. kerület, Erzsébetváros Önkormányzata által a Budapest VII. kerület, Kertész u. 30. sz. alatti Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskolán tervezett teljes épületrekonstrukció megvalósítása céljából címzett állami támogatásra benyújtott igényléséhez készült beruházási koncepció „II.” változata szolgálja a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Terv szakmai programjában foglalt önkormányzati feladatok ellátását, valamint összhangban van a főváros jóváhagyott városfejlesztési koncepciójának stratégiai céljaival és elképzeléseivel, illetve a hatályos Fővárosi Szabályozási Kerettervvel és a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzattal, és az igényléshez a mellékelt támogató nyilatkozatot adja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a mellékelt nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 47. pontja: Támogató nyilatkozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

960/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

mint illetékes megyei területfejlesztési tanács úgy dönt, hogy a Budapest IX. kerület Ferencváros Önkormányzata által a Budapest IX. kerület, Haller u. 27. sz. alatti Ferencvárosi Művelődési Központon tervezett rekonstrukció megvalósítása céljából címzett állami támogatásra benyújtott igényléséhez készült beruházási koncepció „B” változata összhangban van a főváros jóváhagyott városfejlesztési koncepciójának stratégiai céljaival és elképzeléseivel, illetve a hatályos Fővárosi Szabályozási Kerettervvel és a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzattal, és az igényléshez a mellékelt támogató nyilatkozatot adja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a mellékelt nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 48. pontja: Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

961/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

mint illetékes megyei területfejlesztési tanács úgy dönt, hogy a Budapest XIII. kerület Önkormányzata által a Budapest XIII. kerület, Rozsnyai u. 1-3. sz. alatti Angyalföldi Láng Művelődési Központon tervezett épületbővítés-épületkorszerűsítés megvalósítása céljából címzett állami támogatásra benyújtott igényléséhez készült beruházási koncepció „A” változata összhangban van a főváros jóváhagyott városfejlesztési koncepciójának stratégiai céljaival és elképzeléseivel, illetve a hatályos Fővárosi Szabályozási Kerettervvel és a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzattal, és az igényléshez a mellékelt támogató nyilatkozatot adja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a mellékelt nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 49. pontja: Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

962/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

mint illetékes megyei területfejlesztési tanács úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület Önkormányzata által a Budapest XV. kerület, Pattogós u. 4/a sz. alatti Száraznád Nevelési és Oktatási Központ tanműhely épületen tervezett teljes épületrekonstrukció-épületbővítés megvalósítása céljából címzett állami támogatásra benyújtott igényléséhez készült beruházási koncepció „B” változata szolgálja a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Terv szakmai programjában foglalt önkormányzati feladatok ellátását, valamint összhangban van a főváros jóváhagyott városfejlesztési koncepciójának stratégiai céljaival és elképzeléseivel, illetve a hatályos Fővárosi Szabályozási Kerettervvel és a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzattal, és az igényléshez a mellékelt támogató nyilatkozatot adja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a mellékelt nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 50. pontja: Támogató nyilatkozat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata címzett állami támogatásának igényléséhez.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

963/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

mint illetékes megyei területfejlesztési tanács úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület Önkormányzata által a Budapest XVII. kerület, Pesti út 113. sz. alatti Dózsa Művelődési Házon tervezett épületbővítés-épületrekonstrukció megvalósítása céljából címzett állami támogatásra benyújtott igényléséhez készült beruházási koncepció „B” változata összhangban van a főváros jóváhagyott városfejlesztési koncepciójának stratégiai céljaival és elképzeléseivel, illetve a hatályos Fővárosi Szabályozási Kerettervvel és a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzattal, és az igényléshez a mellékelt támogató nyilatkozatot adja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a mellékelt nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 51. pontja: KMRFT-BM-ÚT-2005. útpályázatok, támogatási szerződés.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

964/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az 1. számú mellékletben felsorolt 38 db feladat támogatási szerződését a 2. számú melléklet szerinti mintának megfelelően, egyben felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződések ennek megfelelő tartalommal történő aláírására.

Határidő: a támogatási szerződések beérkezését követően azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

965/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az adatszolgáltatásokkal és a pénzügyi elszámolással kapcsolatos intézkedések megtételére.

Határidő: felhívás és eljárásrend szerint folyamatosan
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 52. pontja: A Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. közhasznúsági szerződése.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

966/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Főpolgármesteri Hivatal megkösse a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. közhasznúsági szerződését, a melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szerződést írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 53. pontja: A Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. támogatási szerződése.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

967/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Főpolgármesteri Hivatal megkösse a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. 2006-os évre szóló támogatási szerződését, a melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szerződést írja alá.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 54. pontja: A XI. kerületi Önkormányzat „vis maior” keretből történő támogatása.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

968/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

az 1992. évi LXXXIX. törvény 1/A. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a XI. kerületi Önkormányzat részére 10 500 E Ft támogatást biztosít.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a melléklet szerinti formában értesítse a XI. kerületi Önkormányzatot, valamint a Magyar Államkincstárt a „vis maior” támogatás odaítéléséről.

Határidő: 20 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 55. pontja: Megállapodás a Kohéziós Alap támogatással és kapcsolódó állami támogatással megvalósuló Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt pénzügyi lebonyolítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

969/2005. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Kohéziós Alap támogatással és kapcsolódó állami támogatással megvalósuló Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt pénzügyi lebonyolításáról szóló, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata között megkötendő megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 56. pontja: Javaslat az Észak-budapesti Szennyvíztisztító Telep II. ütem tápanyag-eltávolítás projekttel kapcsolatos pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás megkötésére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

970/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 3. melléklete szerinti „Megállapodás pénzeszköz átadás-átvételhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítéséről” című megállapodást, egyben felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 57. pontja: A Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. között az állami tulajdonú Rudas és Király fürdőkre kötendő üzemeltetési megállapodás.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

971/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az 1. számú és a módosított 2. számú mellékletek szerinti üzemeltetési szerződést, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződések aláírására.

Határidő: a jóváhagyást követő 10 napon belül
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 58. pontja: A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Javadalmazási Szabályzat módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

972/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2006. májusi 26-i rendes közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, hogy a Társaság közgyűlése jóváhagyja az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti Javadalmazási Szabályzat módosítását.

Határidő: 2006. május 26.
Felelős: dr. Demszky Gábor

Képviselői kérdések, interpellációk

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

973/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Zsinka László interpellációjára adott választ elfogadja.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

974/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Zsinka László interpellációjára adott választ elfogadja.

A napirend 59. pontja: Zöld Közbeszerzési Szabályzat.

Előadó: Haszonicsné dr. Ádám Mária

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

975/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a Zöld Közbeszerzési Szabályzat kiadására.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 60. pontja: Javaslat átutalás kezdeményezésére az Ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

Előadó: dr. Pálinszki Antal

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

976/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a „8205 Ifjúsági célú bizottsági keret” cím terhére támogatás átutalását engedélyezi az alábbiak szerint.

A 90/2006. (V. 17.) OB határozat alapján:

Nyári táborok pályázat 2006.

Sorszám Pályázó szervezet Támogatás
3 EGYRŐL A KETTŐRE-Egyszülős Családokért Alapítvány 40 000 Ft
4 „A zene mindenkié” Egyesület 45 000 Ft
5 Új Suli Alapítványi Iskola 35 000 Ft
9 Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány 80 000 Ft
11 Pasaréti Ferences Alapítvány 130 000 Ft
18 Magyar Versmondásért Alapítvány 60 000 Ft
25 Csikó Sétány 4H Klub 80 000 Ft
33 Tekk Manahaim Gyülekezet 100 000 Ft
45 Tudor Alapítvány 85 000 Ft
46 Dzsumbuj Egyesület 60 000 Ft
62 AQUILA Egyesület 50 000 Ft
65 DIXI Részképességzavarban Szenvedő Gyermekekért Alapítvány 110 000 Ft
79 Hangyabanda Alapítvány 70 000 Ft
84 Sylvester János Protestáns Gimnázium 65 000 Ft
106 Európai Duna Akadémia 115 000 Ft
118 Zöld Liliom Alapítvány 200 000 Ft
127 Rómaifürdő Telep Szabadidő és Diák Vízisport Egyesület 35 000 Ft
144 Ökomenikus Ifjúsági Alapítvány 60 000 Ft
146 Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és Óvoda 150 000 Ft
150 Pesti Waldorf Pedagógiai Egyesület 85 000 Ft
154 Kegyelem Alapítvány 140 000 Ft
156 Reménység Ökumenikus Keresztény Iskola 70 000 Ft
158 Erzsébeti és Soroksári Szülők Egyesülete 45 000 Ft
163 Hófehér Fóka a Gyermekekért Alapítvány 170 000 Ft
175 Újpest Belsővárosi Református Ifjúsági Alapítvány 30 000 Ft
178 Kossuth Szövetség 75 000 Ft
182 Rákosmenti Waldorf Általános és Alapfokú Műv. Int. 70 000 Ft
183 Közjóléti Szolgálat Alapítvány 40 000 Ft
184 Magyar Tehetséggondozó Társaság 80 000 Ft
186 Anyaoltalmazó Alapítvány 60 000 Ft
194 Gazdagréti Katolikus Közösség 95 000 Ft
210 II. kerületi Közbiztonsági Alapítvány 80 000 Ft
223 Hálózat 97. Alapítvány 30 000 Ft
224 Nagycsaládosok Kispesti Egyesülete 40 000 Ft
230 Rákoshegyi Polgári Kör 135 000 Ft
234 Nagycsaládosok Kőbányai Szent László Egyesülete 90 000 Ft
237 Gospel-Spiri Alapítvány 55 000 Ft
243 Dévai Bíró Mátyás Gyermek és Ifjúsági Alapítvány 125 000 Ft
257 Krisztinavárosi Cserkész Alapítvány 150 000 Ft
260 Keresztelő Szt. János Plébánia Zenei Alapítvány 55 000 Ft
267 Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület 70 000 Ft
271 Tiszta Forrás Alapítvány 45 000 Ft
288 Sashegyi Gyermek Alapítvány 35 000 Ft
292 Karolina Egyesület 80 000 Ft
294 Városmajori Kolping Család Egyesület 50 000 Ft
295 Városmajori Katolikus Ifjúsági Egyesület 95 000 Ft
296 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 40 000 Ft
300 412. sz. Cserkészekért Alapítvány 100 000 Ft
309 INTARZIA Káposztásmegyeri Nagycsaládosok Egyesülete 60 000 Ft
318 Közösség Ifjúsági Alapítvány 85 000 Ft
319 Kreatív Egyesület 75 000 Ft
323 Csillebérci Okosodó Egyesület 200 000 Ft
326 Fórumház Egyesület 125 000 Ft
327 Pro-Spiritusz Alapítvány 40 000 Ft
332 Liberális Fiatalok Egyesülete 120 000 Ft
336 Szegényeket és Rászorulókat Segítő Alapítvány 50 000 Ft
339 Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete 50 000 Ft
343 Nap Klub Alapítvány 60 000 Ft
346 Múzsa Kamarazenei Egyesület 105 000 Ft
355 Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete 125 000 Ft
356 Legyetek Jók Alapítvány az Óbudai Ifjúságért 100 000 Ft
358 Regnum Marianum Katolikus Közösség E. 150 000 Ft
364 Oboás Társaság Alapítvány 50 000 Ft
368 Csepel Néptánc Alapítvány 50 000 Ft
369 Kontyfa Művészeti Iskola 45 000 Ft
370 Magyar Jamboree Alapítvány 35 000 Ft
371 Sirály Életmód Klub 40 000 Ft
372 Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület 150 000 Ft
374 Jézus Társasága Alapítvány 55 000 Ft
383 Környezetvédő Kölykök Szabadidő Egyesülete (KÖKÖLYSZI) 195 000 Ft
388 Szent József Társaskör 100 000 Ft
400 Gyermekévek, Honism., Kult. és Természetjáró Egyesület 105 000 Ft
401 Városmajori Zrínyi Miklós Alapítvány 100 000 Ft
402 Aschner Lipót Természetjáró Egyesület 110 000 Ft
403 Rege Kulturális Egyesület 30 000 Ft
409 Szent István Gyermekkórus Zenei Alapítvány 60 000 Ft
414 TIT Kossuth Klub Egyesület 85 000 Ft
415 Talento-ház Alapítványi Ált. Iskola 60 000 Ft
419 Káposztásmegyeri Misszió Alapítvány 115 000 Ft
428 Nagyok a Kicsikért Alapítvány 50 000 Ft
431 Soli Deo Gloria Alapítvány 65 000 Ft
432 People Team Alapítvány 115 000 Ft
433 Mókus Diák Sportegyesület 50 000 Ft
434 Zöld Iskoláért Alapítvány 40 000 Ft
437 Bokor Közösségfejlesztő Kulturális Egyesület 140 000 Ft
441 ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány 30 000 Ft
444 Értetek Gyakorló Általános Iskola Alapítvány 40 000 Ft
451 Bokor Hazai Rászorulók Alapítvány 110 000 Ft
452 Rákóczi Szövetség 150 000 Ft
457 Művészpalánták Alapítvány 45 000 Ft
459 Ippon Alapítvány 30 000 Ft
460 Újpesti Hajós Klub Vízitúrázó Alapítvány 115 000 Ft
465 Xantus János Idegenforgalmi Szki. 135 000 Ft
483 Kolos Richard Alapítvány 40 000 Ft
485 Magyar Williams Szindróma Társaság 130 000 Ft
487 Burattino Általános és Szakképző Iskola 65 000 Ft
488 Csepeli Kistáncos Alapítvány 65 000 Ft
494 Pesterzsébeti „SPÓRA” 4H Klub 70 000 Ft
510 Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány 115 000 Ft
522 Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület 100 000 Ft
525 TEKINCSRÁM Alapítvány 45 000 Ft
527 Csepeli Munkásotthon Alapítvány 35 000 Ft
529 Káposztásmegyeri Fogódzó Szociális Alapítvány 80 000 Ft
532 Napvilág Alapítvány 75 000 Ft
533 Terézvárosi, Újlipótvárosi Gyermekekért és Ifj.-ért Alapítvány 140 000 Ft
538 ADDETUR Alapítvány 40 000 Ft
539 Magyarországi Roma Parlament 70 000 Ft
541 Magyar Mukopoliszaccharidózis Társaság 50 000 Ft
542 Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola Művészeti Iskola és Gimnázium 30 000 Ft
545 Bojzafa Önképző Diákegylet 90 000 Ft
550 Pitypang Humán Szolgáltató Alapítvány 55 000 Ft
551 Académia Ludi et Artis Egyesület 60 000 Ft
ÖSSZESEN: 9 005 000 Ft
Határidő: 2006. június 30.
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 61. pontja: Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8413 Sport célú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

Előadó: Hardi Róbert

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

977/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a „8413 Sport célú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére az alábbi szervezeteket támogatja. Egyben felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződések megkötésére.

Sor.
sz.
Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Diáksport Szövetség Az Országos Diáksport Napok budapesti kiemelt rendezvényeinek kiadásaira. 350
2. Budapesti Torna Szövetség Erő, Edzettség, Egészség sportverseny megrendezéséhez, különösen érem, kupa, oklevél és bírói díjakra valamint egyéb kiadásokra. 440
3. Magyar Jégkorong Szövetség Hoki Info országos információs lap nyomdai költségeire. 500
4. Telepy Iskola Erdei és sporttábor megrendezéséhez, sportversenyek díjazására. 100
5. Erzsébetvárosi Lendület Sport Egyesület „Évszakköszöntő Családi Sporthétvégék” rendezvény bérleti díjaira, versenybírói díjak, szervezési költségeire, sportfelszerelések vásárlására. 1200
6. Pannonia Sacra Katolikus Ált. Iskola Terembérleti díjakra, sportszerek vásárlására. 200
7. Advantage SZSE A 2006. szeptember 16-án megrendezésre kerülő Streetball Challenge 2006. rendezvény kiadásaira. 800
8. Sport Golf Alapítvány A sportágat népszerűsítő események és kiadványok kiadásaira. 800
9. Iharos Sándor Sportközalapítvány Működési kiadásokra. 1000
10. Budai Sport Általános Iskola A 2006. június 14-én megrendezésre kerülő sportiskolai és tömegsport nap rendezvény kiadásaira. 250
Összesen: 5640
Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 munkanapon belül
Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

978/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 66. pontként tárgyalja meg a „Javaslat az 1348/2004. (VI. 24.) Főv. Kgy. határozat végrehajtására (a Modell Divatiskola új székhelyre - XIII., Vág u. 12-14. - költöztetésére)” című előterjesztést.

A napirend 62. pontja: Javaslat közterület személyről történő elnevezésére a XI. kerületben.

Előadó: dr. Endrédy István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

979/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a XI. kerület, Házgyári utca nevét dr. Papp Elemér utcára változtatja.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 63. pontja: Javaslat közterületek személyről történő elnevezésére a XVI. kerületben.

Előadó: dr. Endrédy István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

980/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a XVI. kerületben a 105926 helyrajzi számú Torony tér nevét Paulheim József térre változtatja.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

981/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A XVI. kerület 105842/42 helyrajzi számú névtelen közterület tengelyén lévő vadgesztenyesort Szurmay Sándor fasornak nevezi el.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 64. pontja: Javaslat közterületek személyről történő elnevezésére a XXIII. kerületben.

Előadó: dr. Endrédy István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

982/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a XXIII. kerületben a 195325/14 helyrajzi számon bejegyzett közterületet Passuth László utcának nevezi el.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

983/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A XXIII. kerületben 186694, 186696/1, 186698/1, 186701/1 helyrajzi számon bejegyzett közterületet Országh Tivadar utcának nevezi el.

Határidő: 30 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 66. pontja: Javaslat az 1348/2004. (VI. 24.) Főv. Kgy. határozat végrehajtására (a Modell Divatiskola új székhelyre - XIII., Vág u. 12-14. - költöztetésére).

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

985/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Modell Divatiskola alapító okiratát az 1. számú melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy írja alá a módosítást, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2. számú melléklet szerinti tartalommal adja ki.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

986/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Bp. VII., Wesselényi u. 52. sz. alatti 33905 hrsz.-ú felépítményes ingatlant fogalomképessé nyilvánítja.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

987/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat a tulajdonában lévő Bp. VII., Wesselényi u. 52. sz. alatti 33905 hrsz.-ú felépítményes ingatlant ajándékba adja a Magyar Államnak a Liszt Ferenc Zeneakadémia céljaira.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

988/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztő által befogadott módosítással a 3. számú melléklet szerinti tartalommal az ingatlanajándékozási szerződést és felkéri a főpolgármestert az aláírására.

Határidő: 10 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

989/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja az Oktatási Minisztérium által központi támogatásként felajánlott 460,0 M Ft-ot, melyet intézmény racionalizálási céloknak megfelelő beruházásokra 2007-ben vissza nem térítendő ágazati támogatásként biztosít, úgy mint:

- a Bp. XIII. ker., Vág u. 12-14. szám alatti létesítményben a Modell Divatiskola új székhelyének kialakítása és

- a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Bp. VIII., Baross u. 62.-Rigó u. 16. sz.) alatti ingatlanon lévő tornaterem korszerűsítése feladatokra használja fel.

Határidő: 10 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

990/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a központi támogatásból megvalósuló beruházások megállapodásait a 4. és 5. számú mellékletek szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az aláírásukra.

Határidő: 10 nap
Felelős: dr. Demszky Gábor

991/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A 7 éves fejlesztési tervben 2007. évi ütemezéssel 80,0 M Ft-ot tervbe vesz ingatlanajándékozás áfá-ja címen, melyet a megajándékozott az ajándékozási szerződésben foglaltak szerint pénzeszköz-átadási megállapodással biztosít.

Határidő: azonnal, illetve 2007. február 28.
Felelős: dr. Demszky Gábor

992/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja az új oktatási-nevelési fejlesztési feladatokra tett javaslatot és a szükséges fedezetet az alábbiak szerint biztosítja:

A „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül csökkenti a Gervay M. Posta- és Bankforgalmi Szki elhelyezése feladat előirányzatát 56,8 M Ft-tal, ebből EIB-hitel 34,1 M Ft és megemeli az új Modell Divat Iskola új székhelyének kialakítása feladat előirányzatát 44,0 M Ft-tal, ebből EIB-hitel 26,4 M Ft (2007. évi ütem 360,0 M Ft Oktatási Minisztériumtól vissza nem térítendő támogatás) és az új Fazekas M. Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tornaterem és kiszolgálóhelyiségek korszerűsítés feladat előirányzatát 12,8 M Ft-tal, ebből EIB-hitel 7,7 M Ft (2007. évi ütem 100,0 M Ft Oktatási Minisztériumtól vissza nem térítendő támogatás).

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

993/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet, II. fejezetének 2. és 4. pontjában foglalt jogkört az Oktatási Bizottságtól és a Pénzügyi Bizottságtól eseti jelleggel magához vonja és jóváhagyja a beruházások 6. és 7. számú melléklet szerinti okmányait.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Demszky Gábor

994/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2006. évi költségvetési rendelet módosítását a Közgyűlés elé terjessze.

Határidő: a Közgyűlés júniusi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

995/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítóokirat-módosítással kapcsolatban szükséges SZMSZ-módosításról a soron következő Közgyűlésen intézkedjen.

Határidő: a Közgyűlés júniusi ülése
Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 67/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

996/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést elfogadja;

- a 11/2004. (I. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2006. december 31-re módosítja;

- az 1775/2004. (IX. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2006. december 31-re módosítja;

- a 2233/2005. (IX. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2006. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2910/2005. (XII. 20.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja.

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2006. május 25-i ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k.
főjegyző
dr. Demszky Gábor s. k.
főpolgármester