Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2006. október 26-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1651/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Tarlós Istvánnak „Az október 23-i események értékelése” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1652/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 2. pontként tárgyalja meg „A Fővárosi Önkormányzat 2007. évi útfelújításokra vonatkozó program módosítása és engedélyokiratának jóváhagyása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1653/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az újonnan alakuló képviselő-testület munkájának informatikai támogatása céljából notebook-ok beszerzéséhez forrás biztosítására, valamint a „Számítástechnikai eszközök 2004-2012” tárgyú beruházás engedélyokirata 2. számú módosításának jóváhagyására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1654/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Bagdy Gábornak „A Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás fővárosi önkormányzati tagi képviselőinek megválasztása” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1655/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. A Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás fővárosi önkormányzati tagi képviselőinek megválasztása.

2. A Fővárosi Önkormányzat 2007. évi útfelújításokra vonatkozó program módosítása és engedélyokiratának jóváhagyása.

3. Javaslat az egészségügyi intézmények létszámcsökkentéseivel kapcsolatos központi költségvetési hozzájáruláshoz benyújtandó pályázatra és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nem pályázható részének elszámolására.

4. „Bajcsy-Zsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömb beruházás megvalósításával összefüggő műtői kézi műszerek, textíliák és fogyóeszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

5. „Szent Imre Kórház, Regionális Egészségügyi Központ Rekonstrukció, II. ütem lebonyolítója” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

6. „Budapest Portál tartalomszolgáltatóként történő üzemeltetése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése, valamint hozzájárulás az ajánlattételi szakasz indításához.

7. „Csepel-Sziget Műszaki Szki. és Kollégium bővítés” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

8. Döntési javaslat a Százhalombattai Szennyvíztisztító Telep tendertervének elkészíttetésére kiírt közbeszerzési eljárás tárgyában.

9. A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep telekalakítási megállapodása.

10. Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei beruházás Budai Duna-parti főgyűjtő és kapcsolódó létesítményeinek tervezése, engedélyeztetésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésének elhalasztása.

11. Javaslat a 2005. évi egészségügyi gép-műszer beszerzés céltámogatási maradványösszegéről történő lemondás jóváhagyására.

12. A Magyar Kikötő és Hajózási Rt. közforgalmú vízitaxi-állomás létesítési kérelme kapcsán hozott bizottsági döntés felülvizsgálata.

13. Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása több ingatlanra vonatkozóan.

14. Bp. II. ker., Felvinci út 2. sz. alatt található ingatlan-elővásárlási jog gyakorlása.

15. A BFVK Zrt. vagyonkezelésében lévő üzleti/értékesítendő portfólió vagyon C alcsoportjába tartozó, valamint a Főpolgármesteri Hivatal vagyonkezelésébe tartozó tőzsdei részvények értékesítési minimálárának módosítása.

16. 1616-1618/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozatok módosítása.

17. Javaslat átutalás kezdeményezésére az Ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

18/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

A napirend 1. pontja: A Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás fővárosi önkormányzati tagi képviselőinek megválasztása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Molnár Gyula

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1656/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Tarlós István módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás Felügyelőbizottsága tagjának Wintermantel Zsoltot választja meg 2006. november 1-jei hatállyal.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1657/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás fővárosi önkormányzati tagi képviselőinek 2006. november 1-jei hatállyal, határozott időtartamra, a képviselői mandátum lejártáig, de legkésőbb 2010. október 31-ig Halmágyi Judit Erika és Horváth Gyula fővárosi képviselőket választja meg.

Felkéri a főpolgármestert a megbízólevelek aláírására.

Határidő: 2006. november 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 2. pontja: A Fővárosi Önkormányzat 2007. évi útfelújításokra vonatkozó program módosítása és engedélyokiratának jóváhagyása.

Előadók: Molnár Gyula, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1658/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a „2007. évi egyrétegű útfelújítások”, a „2007. évi kétrétegű útfelújítások” és a „2007. évi teljes útfelújítások” című folyamatban lévő felújítási feladatokat leállítja és az eddig felmerült költségeket 0 Ft-tal elszámolja, ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 2390/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. h., a 2391/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. h., valamint a 2392/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. h. számon elfogadott, 2. számú mellékletben csatolt okiratokat.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

1659/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a 2007. évi útfelújítások, 1. számú melléklet szerinti engedélyokiratát és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

1660/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 2007. évi részletes költségvetés elfogadása előtt megindíthatóak az engedélyokiratnak megfelelő előkészítési, közbeszerzési feladatok.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

1661/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

az önkormányzati saját forrás összegére 8,5 milliárd Ft erejéig kötelezettséget vállal, ennek részbeni fedezetére felhasználja a 2006. évi útfelújítási munkákból megmaradó összeget.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

1662/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a munkák koordinálását a Fővárosi Önkormányzat által megbízott cég felelősként látja el.

1663/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a felújítási munkákat megelőző közműfelújítások ellenőrzését is - lehetőség szerint - a Fővárosi Önkormányzat által alkalmazott műszaki ellenőrök végezzék.

A napirend 3. pontja: Javaslat az egészségügyi intézmények létszámcsökkentéseivel kapcsolatos központi költségvetési hozzájáruláshoz benyújtandó pályázatra és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nem pályázható részének elszámolására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1664/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az „1102 Károlyi Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet”, az „1104 Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet”, az „1108 Szent László Kórház”, az „1110 Szent Imre Kórház és Rendelőintézet” és az „1118 Heim Pál Gyermekkórház” átszervezéséhez kapcsolódó racionalizálás keretében 43 álláshelyet véglegesen megszüntet az alábbi megoszlásban:


Cím-
kód

Intézmény megnevezése
Megszűnő pályázható létszám
(fő)
Megszűnő nem pályázható
létszám
(fő)
Megszűnő teljes
létszám
(fő)
Intézményi létszám-
keret
(fő)
1102 Károlyi Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet 1 1 2 1334
1104 Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet 5 1 6 1862
1108 Szent László Kórház 13 0 13 1135
1110 Szent Imre Kórház és Rendelőintézet 7 1 8 1148
1118 Heim Pál Gyermekkórház 10 4 14 1474
Összesen: 36 7 43

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1665/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be 36 fő végleges létszámleépítése miatt 45 585 927 Ft összegnek a központi költségvetésből történő biztosítására. A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken, vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartási körén kívüli munkáltatónál az érintett munkavállalók - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - foglalkoztatására nincs lehetőség.

Felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat elkészítésére, aláírására és benyújtására.

Határidő: közgyűlési döntést követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1666/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a teljes létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 2157 E Ft összeggel történő növelésével egyidejűleg módosítja az érintett intézmények kiadási és támogatási előirányzatát az alábbiak szerint:

Kiadásból: személyi juttatás 1634 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 523 E Ft,

létszám -27 fő.

Úgy dönt, hogy a létszám-leépítési pályázaton elnyert összeget a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” címre kell visszapótolni.

a) A Károlyi Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 206 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 206 E Ft összeggel csökkenti az „1102 Károlyi Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 157 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 49 E Ft);

M. e.: ezer Ft
Intézmény
neve,
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges
kifizetés összege
Nem pályázható tényleges
kifizetés összege
címkódja Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen
1102
Károlyi
Sándor Utcai
Kórház
és Rendelő-
intézet



1827



584



2411



87



28



115



1583



507



2090

b) A Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 1978 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 1978 E Ft összeggel csökkenti az „1104 Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 1498 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 480 E Ft);

M. e.: ezer Ft
Intézmény
neve,
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges
kifizetés összege
Nem pályázható tényleges
kifizetés összege
címkódja Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen
1104
Péterfy
Sándor Utcai
Kórház és Rendelő-
intézet



11 448



3664



15 112



6223



1991



8214



3727



1193



4920

c) A Szent László Kórház hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- 2006. október 1-jei hatállyal kezdődően 13 fő létszámot véglegesen leépít és az intézmény létszámkeretét 1135 főben állapítja meg,

a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 1619 E Ft támogatást biztosít. Ennek érdekében 1619 E Ft összeggel növeli az „1108 Szent László Kórház” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 1226 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 393 E Ft);

M. e.: ezer Ft
Intézmény
neve,
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges
kifizetés összege
Nem pályázható tényleges
kifizetés összege
címkódja Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen
1108
Szent László
Kórház

12 736

4075

16 811

6976

2232

9208

6986

2236

9222

d) A Szent Imre Kórház és Rendelőintézet hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel 2097 E Ft támogatást biztosít. Ennek érdekében 2097 E Ft összeggel növeli az „1110 Szent Imre Kórház és Rendelőintézet” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 1589 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 508 E Ft);

M. e.: ezer Ft
Intézmény
neve,
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges
kifizetés összege
Nem pályázható tényleges
kifizetés összege
címkódja Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen
1110
Szent Imre
Kórház és
Rendelő-
intézet


14 223


4552


18 775


7839


2509


10 348


7973


2551


10 524

e) A Heim Pál Gyermekkórház hatékonyabb gazdálkodásának elősegítése érdekében:

- 2006. október 1-jei hatállyal kezdődően 14 fő létszámot véglegesen leépít és az intézmény létszámkeretét 1474 főben állapítja meg,

- a létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi elszámolása érdekében egyszeri jelleggel 3689 E Ft támogatást elvon. Ennek érdekében 3689 E Ft összeggel csökkenti az „1118 Heim Pál Gyermekkórház” cím támogatási és működési kiadások előirányzatát (ebből személyi juttatások: 2794 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 895 E Ft);

M. e.: ezer Ft
Intézmény
neve,
Közgyűlés által jóváhagyott
előleg
Pályázható tényleges
kifizetés összege
Nem pályázható tényleges
kifizetés összege
címkódja Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen Személyi
juttatások
Munkaadói
járulékok
Összesen
1118
Heim Pál
Gyermek-
kórház

20 749

6640

27 389

13 410

4291

17 701

4545

1454

5999

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1667/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

felhatalmazza a főpolgármestert a Szent László Kórház és a Szent Imre Kórház és Rendelőintézet létszámleépítéséhez kapcsolódó juttatások fedezetének átutalására.

Határidő: igénylésre azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1668/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1669/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

az 1928/2005. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozat a) pontja alapján a Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet létszáma 6 fővel csökkent. A döntéshez kapcsolódóan 6 fő végleges leépítésére került sor, melynek anyagi fedezetére a központi költségvetésből történő biztosítására pályázatot nyújt be.

A 2156/2005. (IX. 29.) Főv. Kgy. határozat b) és c) pontjai alapján a Szent Imre Kórház és Rendelőintézet létszáma 8 fővel, illetve a Heim Pál Gyermekkórház létszáma 7 fővel csökkent. A döntésekhez kapcsolódóan 8+7 fő végleges leépítésére került sor, melynek anyagi fedezetére a központi költségvetésből történő biztosítására pályázatot nyújt be.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1670/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a központi költségvetésből a nem pályázható, munkaviszony-megszüntetéssel összefüggő egyéb kifizetések (a felmentési és a végkielégítési összegen felül a jubileumi jutalom, szabadságmegváltás, 1 havi külön juttatások és egyéb kifizetések) részletes kimutatását, melyeket a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” címkódról biztosított.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1671/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés novemberi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1672/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Bajcsy-Zsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömb beruházás megvalósításával összefüggő műtői kézi műszerek, textíliák és fogyóeszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése” című előterjesztést zárt ülésen tárgyalja meg.

A napirend 4. pontja: „Bajcsy-Zsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömb beruházás megvalósításával összefüggő műtői kézi műszerek, textíliák és fogyóeszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A napirend 5. pontja: „Szent Imre Kórház, Regionális Egészségügyi Központ Rekonstrukció, II. ütem lebonyolítója” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A napirend 6. pontja: „Budapest Portál tartalomszolgáltatóként történő üzemeltetése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése, valamint hozzájárulás az ajánlattételi szakasz indításához.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A napirend 7. pontja: „Csepel-Sziget Műszaki Szki. és Kollégiumbővítés” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntés kérése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 8. pontja: Döntési javaslat a százhalombattai szennyvíztisztító telep tendertervének elkészíttetésére kiírt közbeszerzési eljárás tárgyában.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1693/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet Közbeszerzési Bizottság alcím 7. pontjában átruházott hatáskört a „Százhalombattai szennyvíztisztító telep korszerűsítése - tenderdokumentáció elkészítése” tárgyú, közösségi értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárásban ugyanezen rendelet 49. § (9) bekezdése alapján esetileg magához vonja.

1694/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a „Százhalombattai szennyvíztisztító telep korszerűsítése - tenderdokumentáció elkészítése” tárgyú, közösségi értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt - a Kbt. 92. § c) pontja alapján - eredménytelennek nyilvánítja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 9. pontja: A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep telekalakítási megállapodása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1695/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottságra az SZMSZ 5. számú melléklet II. „Közgyűlés által a bizottságokra átruházott hatáskörök jegyzéke” fejezet Tulajdonosi Bizottság cím 27. pontjában átruházott hatáskört, valamint az SZMSZ 6-os számú melléklet XI. fejezetében megállapított, a Pénzügyi Bizottság által gyakorolható hatáskört.

1696/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az előterjesztés 1. számú mellékletét képező, a MAHART Magyar Hajózási Zrt.-vel, valamint a MAHART-Szabadkikötő Zrt.-vel kötendő, ingatlan-adásvételt is magában foglaló telekalakítási megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 10. pontja: Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei beruházás Budai Duna-parti főgyűjtő és kapcsolódó létesítményeinek tervezésére, engedélyeztetésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésének elhalasztása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1697/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet Közbeszerzési Bizottság alcím 6. pontjában átruházott hatáskört a vállalkozási szerződés a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás Budai Duna-parti főgyűjtő csatorna és kapcsolódó létesítmények tervezésére, engedélyeztetésére és kivitelezésére kiírt, közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban ugyanezen rendelet 49. § (9) bekezdése alapján esetileg magához vonja.

1698/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményeinek” beruházás Budai Duna-parti főgyűjtő csatorna és kapcsolódó létesítmények tervezésére, engedélyeztetésére és kivitelezésére kiírt, közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás eredményhirdetését - az eredeti kiírásban szereplő időponthoz képest - 18 nappal elhalasztja, 2006. december hó 15. napjára.

Határidő: 2006. december 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 11. pontja: Javaslat a 2005. évi egészségügyi gép-műszer beszerzés céltámogatási maradvány összegéről történő lemondás jóváhagyására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1699/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 13. § és a felhasználás részletes szabályairól szóló 19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése alapján lemond a Fővárosi Önkormányzat 2005. évi működő egészségügyi intézmények gép-műszer beszerzése céljára biztosított céltámogatás 16 355 889 Ft maradvány összegéről.

1700/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

felhatalmazza a főpolgármestert az előírt lemondó és visszafizetési nyilatkozat aláírására és továbbítására.

Határidő: 8 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: A Magyar Kikötő és Hajózási Rt. közforgalmú vízitaxi-állomás létesítési kérelme kapcsán hozott bizottsági döntés felülvizsgálata.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1701/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 55/B. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság végrehajtásában felfüggesztett 2291/2006. (VIII. 30.) számú határozatát megváltoztatja, és a Magyar Kikötő és Hajózási Rt. kérelmére a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő II. kerület budai rakparton a II/2. számú raszterben közforgalmú vízitaxi-állomás létesítéséhez nem járul hozzá, és felkéri a főpolgármestert az erről szóló értesítőlevél aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása több ingatlanra vonatkozóan.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1702/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Tulajdonosi Bizottságra átruházott hatáskörét a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó ügyekben magához vonja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

1703/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat az 1991. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdése értelmében a

1. Bp. V. ker., Nádor u. 19. földszintjén található, 24581/0/A/4 hrsz. alatt felvett, 81 m2 alapterületű, műemléki védettség alatt álló ingatlannak a WlaTa Vendéglátó Kft. részére bruttó 21 050 400 Ft,

2. Bp. VII. ker., Rumbach S. u. 9. I/14. sz. alatt található, 34198/0/A/21 hrsz. alatt felvett, 65 m2 alapterületű lakás megnevezésű ingatlannak Bártfai István Zsolt és Bártfainé Kiss Brigitta részére 1 599 125 Ft,

3. Bp. VIII. ker., Kisfaludy u. 32. sz. alatt található, 36382 hrsz. alatt felvett, 481 m2 alapterületű ingatlannak a Budapest Film Rt. részére 20 000 000 Ft + 4 000 000 Ft áfa (41 580 Ft/m2),

4. Bp. VIII. ker., Vajdahunyad u. 33. sz. alatt található, 36379 hrsz. alatt felvett, 745 m2 alapterületű ingatlannak a CORVIN OFFICE Ingatlanforgalmazó Kft. részére 47 283 660 Ft + 9 456 732 Ft áfa,

5. Bp. XI. ker., Spanyolréten található, 1358 hrsz. alatt felvett, 961 m2 alapterületű ingatlannak Vavrik Antal részére 10 600 000 Ft + 2 120 000 Ft áfa,

6. Bp. XIII. ker., Jász u. 68. szám alatt található, 26352 hrsz. alatt felvett, 1155 m2 alapterületű ingatlannak a The Blue Chip Kft. részére 75 100 000 Ft + áfa,

7. Bp. XIII. ker., Forgách u. 21. szám alatt található, 26208 hrsz. alatt felvett, 1918 m2 alapterületű ingatlannak a V-95 Általános Vállalkozási Kft. részére 101 000 000 Ft + áfa,

8. Bp. XIV. ker., Telepes u. 69. sz. alatt található, 31209/1 hrsz. alatt felvett, 1137 m2 alapterületű ingatlannak a Polar Invest Építőipari és Ingatlanirodai Kft. részére 59 805 500 Ft + 11 961 100 Ft áfa,

9. a) 32546 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. XIV. ker., Ilka u. 3-1. sz. alatt található, 1015 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlannak és a

b) 32547 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. XIV. ker., Ilka u. 3-2. sz. alatt található, 1016 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlannak a Grupo Lar Hungaria Menedzsment Kft. részére 190 000 000 Ft + áfa,

10. Bp. XV. ker., Bezerédi u. 136. földszintjén található, 85711/0/A/7 hrsz. alatt felvett, 50 m2 alapterületű ingatlannak Gyürky Imre Sándor és Szaló László részére 6 000 000 Ft + 1 200 000 Ft áfa,

11. Bp. XVIII. ker., Abaújvár u. 20. sz. alatt található, 157451 hrsz. alatt felvett, 447 m2 alapterületű ingatlannak Csontos Diána Réka részére 4 470 000 Ft + 894 000 Ft áfa,

12. Bp. XX. ker., Sárrét u. 4. szám alatt található, 172108 hrsz. alatt felvett, 405 m2 alapterületű ingatlannak a Berényi és Társai Kereskedelmi Kft. részére 6 667 000 Ft + 1 333 000 Ft áfa,

13. Bp. XXII. ker., Gerinc utcában található, 221263 hrsz. alatt felvett, 37 m2 alapterületű ingatlannak Vetőné Péli Ágnes Viola és Egervári Péter Jenő részére 203 500 Ft + 40 700 Ft áfa,

14. Bp. XXII. ker., Panoráma u. 58. sz. alatt található, 220962/21 hrsz. alatt felvett, 1079 m2 alapterületű ingatlannak Závodyné Horváth Zsuzsanna és Szécsényi Gábor részére 24 277 500 Ft + 4 855 500 Ft áfa,

15. Bp. XXIII. ker., 186560/4 hrsz. alatt felvett, 550 m2 alapterületű ingatlannak Megyesi Mihály és Megyesi Mihályné részére 1 650 000 Ft + áfa,

vételárért történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozatok aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1704/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdése értelmében a

1. Bp. V. ker., Magyar u. 20. I/1. sz. alatt található, 24134/0/A/4 hrsz. alatt felvett, 50 m2 alapterületű ingatlannak a Lyrath Ingatlanfejlesztő Kft. részére 24 000 000 Ft,

2. Bp. V. ker., Nádor u. 19. II/7. szám alatt található, 24581/0/A/40 hrsz. alatt felvett, 63 m2 alapterületű műemléki védettség alatt álló ingatlannak a Classical Properties Ingatlanforgalmazó Kft. részére 19 000 000 Ft,

3. Bp. V. ker., Veres Pálné u. 17-19. B. lph. 3. em. 1/A sz. alatt található, 23972/0/A/44 hrsz. alatt felvett, 30 m2 alapterületű műemléki lakás ingatlannak Elisabetta Bertozzi részére 10 750 000 Ft,

4. Bp. V. ker., Arany János u. 7. I/18. sz. alatt található, 24573/0/A/23 hrsz. alatt felvett, 117 m2 alapterületű ingatlannak a Mattoni Investments Ingatlanforgalmazó, -fejlesztő és Beruházó Kft. részére 42 000 000 Ft,

5. Bp. V. ker., Múzeum krt. 29. fsz. 1. sz. alatt található, 24123/0/A/3 hrsz. alatt felvett, 22 m2 alapterületű ingatlannak Szabó Zsolt részére 6 300 000 Ft,

6. Bp. V. ker., Apáczai Csere János u. 3. II/21. sz. alatt található, 24398/0/A/21 hrsz. alatt felvett, 61 m2 alapterületű ingatlannak a Caravaggio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére 25 000 000 Ft,

7. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. I/5. sz. alatt található, 24564/0/A/7 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 75,43 m2 alapterületű lakás ingatlannak David Hayes részére 286 500 EUR,

8. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. II/3. sz. alatt található, 24564/0/A/14 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 57,38 m2 alapterületű lakás ingatlannak Alan Leech részére 197 000 EUR,

9. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/4. sz. alatt található, 24564/0/A/22 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 59,16 m2 alapterületű lakás ingatlannak Greg Leech részére 207 000 EUR,

10. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/5. sz. alatt található, 24564/0/A/23 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 80,81 m2 alapterületű lakás ingatlannak Demise Donovan részére 298 500 EUR,

11. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/8. sz. alatt található, 24564/0/A/26 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, természetben 72,31 m2 alapterületű lakás ingatlannak Michael Dunphy részére 253 000 EUR,

12. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/9. sz. alatt található, 24564/0/A/27 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 72,31 m2 alapterületű lakás ingatlannak Ronan Murphy részére 253 000 EUR,

13. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. IV/1. sz. alatt található, 24564/0/A/28 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 72,27 m2 alapterületű lakás ingatlannak Pascal Taggart részére 211 960 EUR,

14. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. IV/5. sz. alatt található, 24564/0/A/32 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 121,17 m2 alapterületű lakás ingatlannak John Rocha részére 402 555 EUR,

15. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. IV/6. sz. alatt található, 24564/0/A/33 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 114,63 m2 alapterületű lakás ingatlannak Padraig Drayne részére 378 820 EUR,

16. Bp. V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. IV/8. sz. alatt található, 24564/0/A/35 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 121,17 m2 alapterületű lakás ingatlannak Patrick McKillen részére 428 170 EUR,

17. Bp., VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 17. III/13. sz. alatt található, 29218/0/A/57 hrsz. alatt felvett, 60 m2 alapterületű műemléki védettség alatt álló lakás ingatlannak Colin Dawson részére 21 500 000 Ft,

18. Bp. VI. ker., Hajós u. 9. I/4. sz. alatt található, 29081/0/A/8 hrsz. alatt felvett, 89 m2 alapterületű ingatlannak a PEST PROPERTIES Ingatlanbefektető Kft. részére 34 500 000 Ft,

19. Bp. IX. ker., Üllői út 19. II. lph. III/23. sz. alatt található, 36835/0/A/66 hrsz. alatt felvett, 45 m2 alapterületű ingatlannak Molnár Erika részére 13 250 000 Ft,

20. Bp. XIII. ker., Visegrádi u. 4. földszintjén található, 25076/0/A/6 hrsz. alatt felvett, 34 m2 alapterületű ingatlannak Horváth Csilla részére 7 000 000 Ft,

21. Bp. XIX. ker., Kós Károly tér 13. II/14. sz. alatt található, 160580/0/A/22 hrsz. alatt felvett, 71 m2 alapterületű ingatlannak Tamás Gábor Miklós és Tamás-Láng Andrea részére 14 000 000 Ft,

vételárért történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozatok aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 14. pontja: Bp. II. ker., Felvinci út 2. sz. alatt található ingatlan-elővásárlási jog gyakorlása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1705/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogával élve úgy dönt, hogy Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló 12720/11 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. II. ker., Felvinci út 2. sz. alatt található, 15264 m2 alapterületű ingatlannak 500 000 000 Ft + 100 000 000 Ft áfa vételárért a HARIS Kereskedőház Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 15. pontja: A BFVK Zrt. vagyonkezelésében lévő üzleti/értékesítendő portfólió vagyon C alcsoportjába tartozó, valamint a Főpolgármesteri Hivatal vagyonkezelésébe tartozó tőzsdei részvények értékesítési minimálárának módosítása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1706/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a BFVK Zrt. vagyonkezelésében lévő, az üzleti/értékesítendő portfólió vagyon C alcsoportjába tartozó tőzsdei részvények értékesítési minimálárát az alábbi mértékben határozza meg:

Részvény minimálár/Ft
Borsodchem 3 000
DÉMÁSZ 20 000
EGIS 29 000
FHB 1 500
Mtelekom A, 1 050 osztalékfizetés előtt
Mtelekom B, 950 osztalékfizetés után
Pannonplast 3 500
Richter 44 000
Rába 900
Zwack 11 700

1707/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

A Főpolgármesteri Hivatal vagyonkezelésében lévő, tőzsdei részvények értékesítési minimálárát az alábbi mértékben határozza meg:

Részvény minimálár/Ft
Mtelekom A, 1050 osztalékfizetés előtt
Mtelekom B, 950 osztalékfizetés után
Rába 900
TVK 5600

1708/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a BFVK Zrt. vagyonkezelésében lévő, az üzleti/értékesítendő portfólió vagyon C alcsoportjába tartozó, valamint a Főpolgármesteri Hivatal vagyonkezeléséből a BFVK Zrt. vagyonkezelésébe 2007. január 1-jei hatállyal átsorolandó tőzsdei részvények értékesítési minimálárak mértékére vonatkozó javaslatát terjessze elő.

Határidő: 2006. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 16. pontja: 1616-1618/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozatok módosítása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1709/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy

a) az 1616/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozatban szereplő 1. számú melléklet „A pályázó fejlesztésének pénzügyi adatai” táblázatot jelen előterjesztés 1. számú melléklete szerint módosítja,

b) az 1616/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozatban szereplő 2. számú melléklet „A pályázó fejlesztésének pénzügyi adatai” táblázatot jelen előterjesztés 2. számú melléklete szerint módosítja.

Határidő: 2006. október 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1710/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

Az 1617/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozat vonatkozó adattábláit az alábbiak szerint módosítja:

Források Ft %
Saját hozzájárulás *  623 800 000 55,51
Igényelt támogatás 500 000 000 44,49
Egyéb szervezetek hozzájárulása 0 0,00
Természetbeni hozzájárulás 0 0,00
Összesen 1 123 800 000 100%

HEFOP-pályázati kiírás


Megnevezés
Összeg
(HUF)
Az összes pénzügyi hozzájárulás
%-ában
Az összes hozzájárulás
A pályázatot benyújtó szervezet és partnereinek pénzügyi hozzájárulása *  623 800 000 55,51% 55,51%
Igényelt támogatás 500 000 000 44,49% 44,49%
Egyéb EU-s intézmények, illetve EU-tagállamok pénzügyi hozzájárulása 0,00% 0,00%
Egyéb szervezetek hozzájárulása 0 0,00% 0,00%
Név
PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁSOK ÖSSZESEN 1 123 800 000 100,00% 100,00%
A pályázatot benyújtó szervezet és partnereinek természetbeni hozzájárulása *  0 - 0,00%
HOZZÁJÁRULÁSOK ÖSSZESEN 1 123 800 000 - -
Elszámolható költségek 2004 2005 2006 2007 2008 % Összes
Emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségek 0 8 029 000 32 440 000 33 200 000 16 600 000 8,03% 90 269 000
Beszerzések (építés, eszköz, szolgáltatások) 0 0 41 000 000 767 960 000 174 000 000 87,47% 982 960 000
Egyéb (kis értékű) beszerzések 0 6 300 000 24 240 000 3 600 000 3,04% 34 140 000
Adminisztratív költségek 0 960 000 1 920 000 1 920 000 960 000 0,51% 5 760 000
Rezsi (max. 7%) 0 0 0 0 0 0,00% 0
Tartalék (max. 5%) 0 0 0 9 000 000 1 671 000 0,95% 10 671 000
Összesen 0 8 989 000 81 660 000 836 320 000 196 831 000 100,00% 1 123 800 000

- Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat a BM EU Önerő Alap támogatását a pályázatnak megfelelően elnyeri, a források összetétele a következőképpen alakul:

Források megnevezése 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 2010. év Összesen:
(forint)
1. EU-alapokból igényelt forrás összege 64 629 833 348 961 972 86 408 195 500 000 000
2. A fejlesztéshez hazai társfinanszírozás keretében biztosított összeg 0
3. A Pályázó összes saját forrása
(3.1. + 3.2. + 3.3.)
26 019 167 487 358 028 110 422 805 0 0 623 800 000
3.1. A Pályázó által költségvetésének terhére vállalt saját forrás összege 10 407 667 194 943 211 44 169 122 249 520 000
3.2. Az EU Önerő Alapból a saját forrás kiegészítésére igényelt BM támogatás összege: 15 611 500 292 414 817 66 253 683 0 0 374 280 000
3.3. Hitel** 0 0
4. Egyéb források összesen
(4.1. + 4.2. + 4.3.)
0 0 0 0 0 0
4.1. Lakossági hozzájárulás*** 0
4.2. Egyéb magánforrás 0
4.3. Egyéb szervezetek támogatása 0
5. A beruházás összköltsége
(1. + 2. + 3. + 4.1. + 4.2. + 4.3.)
90 649 000 836 320 000 196 831 000 0 0 1 123 800 000

Határidő: 2006. október 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1711/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

az 1618/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozat vonatkozó adattábláit az alábbiak szerint módosítja:

Elszámolható költségek 2005 2006 2007 2008 % Összes
Emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségek 7 759 394 29 489 485 34 452 147 11 062 714 8,42 82 763 740
Beszerzések (építés, eszköz, szolgáltatások) 0 100 100 000 783 035 301 2 200 000 90,06 885 335 301
Egyéb (kis értékű) beszerzések 0 4 500 000 2 700 000 250 002 0,76 7 450 002
Adminisztratív költségek 851 500 1 560 000 1 560 000 670 964 0,47 4 642 464
Rezsi (max. 7%) 0 0 0 0 0 0
Tartalék (max. 5%) 0 1 203 639 1 604 854 0 0,29 2 808 493
Összesen 8 610 894 136 853 124 823 352 302 14 183 680 100% 983 000 000

- Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat a BM EU Önerő Alap támogatását a pályázatnak megfelelően elnyeri, a források összetétele a következőképpen alakul:

Források megnevezése 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 2010. év Összesen:
(forint)
1. EU-alapokból igényelt forrás összege 119 402 648 619 486 449 13 610 903 752 500 000
2. A fejlesztéshez hazai társfinanszírozás keretében biztosított összeg 0
3. A Pályázó összes saját forrása
(3.1. + 3.2. + 3.3.)
26 061 370 203 865 853 572 777 0 0 230 500 000
3.1. A Pályázó által költségvetésének terhére vállalt saját forrás összege 10 424 548 81 546 341 229 111 92 200 000
3.2. Az EU Önerő Alapból a saját forrás kiegészítésére igényelt BM támogatás összege: 15 536 822 122 319 512 343 666 0 0 138 300 000
3.3. Hitel** 0
4. Egyéb források összesen
(4.1. + 4.2. + 4.3.)
0 0 0 0 0 0
4.1. Lakossági hozzájárulás*** 0
4.2. Egyéb magánforrás 0
4.3. Egyéb szervezetek támogatása 0
5. A beruházás összköltsége
(1. + 2. + 3. + 4.1. + 4.2. + 4.3.)
145 464 018 823 352 302 14 183 680 0 0 983 000 000

Határidő: 2006. október 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: Javaslat átutalás kezdeményezésére az Ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1712/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a „8205 Ifjúsági célú bizottsági keret” cím terhére támogatás átutalását engedélyezi az alábbiak szerint a 205/2006. (IX. 20.) OB határozat alapján:

Fővárosi Művelődési Ház (TEMI) 200 E Ft.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1713/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 18. pontként tárgyalja meg „A fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítása, a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság tagjainak megválasztása” című előterjesztést.

A napirend 18. pontja: A Fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítása, a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság tagjainak megválasztása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Molnár Gyula

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1714/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Hock Zoltánnak „A Fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítása, a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság tagjainak megválasztása” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1715/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságba 2006. október 26. napjától kezdődően az alábbi személyeket választja meg:

a) a bizottság elnöke, tagja: dr. Steiner Pál

b) a bizottság alelnöke, tagja: Tóthfalusi György

c) a bizottság tagjai: Horváth Gyula

Hunvald György

Mitus Zsuzsanna

Halmágyi Judit

dr. Vaskor László

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 60/2006. (X. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 19/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1716/2006. (X. 26.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést elfogadja.

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2006. október 26-i nyílt ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármester