Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

25/2007. (V. 17.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

Budapest Főváros Önkormányzata 2007. évi költségvetéséről szóló 11/2007. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Budapest Főváros Önkormányzata 11/2007. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletének módosítását, az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 93. § (2) bekezdése alapján az éves beszámolás keretében a Főpolgármesteri Hivatal 2006. évi pénzmaradványa elszámolásához kapcsolódó bevételek, a 2007. január 1.-március 27. között pótelőirányzatként biztosított állami támogatások, az átvett pénzeszközök tervbevétele, a saját, valamint a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok bevételi előirányzatokat érintő határozatainak átvezetése, az egyéb feladat-végrehajtáshoz kapcsolódó, illetve a közgyűlési döntésekből eredő előirányzat-rendezések teszik szükségessé.

Részletes indokolás

Az 1. § (1) bekezdése a 2007. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegének változásáról rendelkezik.

Az 1. § (2) bekezdése - a kapcsolódó 1. számú melléklettel - a bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti változását tartalmazza.

Az 1. § (3) bekezdése a 2006. évi pénzmaradvány tervbevételét tartalmazza.

Az 1. § (4)-(6) bekezdései a központi pótelőirányzatok és a meghatározott célú átvett pénzeszközök tervbevételét tartalmazzák.

Az 1. § (7)-(35) bekezdései részben a Közgyűlés döntéseiből adódó, részben a feladat-végrehajtás során szükségessé vált előirányzat-módosításokat tartalmazzák.

Az 1. § (36) bekezdése a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok előirányzat-változását tartalmazza.

Az 1. § (37) bekezdése - a kapcsolódó 3. számú melléklettel - a kiadási előirányzat-csoportok változását rögzíti.

A 2. § az alaprendelet normaszövegét módosítja.

A 3. § - a kapcsolódó mellékletekkel - az alaprendelet 1/b, 1/c, 2/a, 3, 3/c, 3/d, 4., 5. és 6. számú táblázatait érintő módosításokat tartalmazza.

A 4. § a rendelet hatálybalépésének időpontjaként a kihirdetés napját határozza meg, Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló rendelet pénzmaradványrészéről szóló 9. §-ának, valamint a 2007. évi átmeneti finanszírozásról szóló rendelet 4. § (4) bekezdés a) pontja, valamint 4. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezése mellett.