A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 72/2007. (XII. 28.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Fővárosi Közgyűlés 2006. és 2007. évben átalakította, illetve megszüntette a gyermekek átmeneti otthonait, amely miatt az erre vonatkozó rendelkezéseket módosítani kellett, illetve hatályon kívül kellett helyezni. Ehhez kapcsolódik a Rendelet 2. számú mellékletének hatályon kívül helyezése is.

2007. január 1-jén hatályon kívül helyezték a Gyvt. 126. §-át, amelynek rendelkezéseit a 2007. január 1-jén hatályba lépett, a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet vette át.

Az önkormányzati választásokat követően az Érdekképviseleti Fórumokba a fenntartó által delegált képviselők jogviszonya megszűnt. Az eddig hatályos Rendelet nem szabályozta egyértelműen a tagsági jogviszony megszűnésének eseteit, ezért annak új szabályozása szükséges.

A Gyvt. 147. § (1) bekezdés a) pontja alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díját a fenntartó évente kétszer állapíthatja meg. E rendelkezés alapján a gyermekvédelmi ellátások keretében fizetendő térítési díjakat évente felül kell vizsgálni.

Ez indokolja a Rendelet 1. sz. mellékletét képező, - a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő, a gyermekvédelmi szakellátásban működő utógondozói ellátást és átmeneti gondozást is nyújtó gyermekotthonok, utógondozói ellátást biztosító utógondozó otthonok, a családok átmeneti otthonai, utógondozói otthonok, valamint a többcélú intézmények gyermekotthoni főbb mutatóinak és az intézményi térítési díjaknak 2008. évre vonatkozó megállapítását.

Részletes indokolás

A Rendelet 1-4. §-ához

Ezek a §-ok rendelkeztek a gyermekek átmeneti otthonáról, ezért ezeket a rendelkezéseket hatályon kívül kell helyezni és a rendelet felépítését, szerkezetét meg kell változtatni, ami a módosítást igényli.

A Rendelet 3. §-a az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásoknak megfelelő módosítást tartalmaz.

A Rendelet 5. §-ához

Ez a §. új elemként rögzíti, hogy a gyermekvédelmi intézményekben az Érdekképviseleti Fórumba a fenntartó által delegált tagok tagsági jogviszonya legfeljebb az önkormányzati választások után az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének napjáig tart. Ezzel összefüggésben kellett újra szabályozni a tagsági jogviszony megszűnésének eseteit.

A Rendelet 6. §-ához

A 6. §-a az 1. számú mellékletről rendelkezik.

A Rendelet 7. §-ához

A hatályba lépés napjáról és a hatályon kívül helyezett jogszabályhelyekről rendelkezik.