Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati Felhívás

a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő, a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete intézményvezetői állásának betöltésére

1. A pályáztató szerv: Budapest Főváros Önkormányzata
2. A meghirdetett intézmény: Budapest Főváros Önkormányzatának
Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete
1087 Budapest, Kerepesi út 33.
3. A meghirdetett beosztás: igazgató (magasabb vezetői beosztásban)

4. A magasabb vezetői megbízás kezdő időpontja: 2007. július 1. napja.

A magasabb vezetői beosztás határozatlan időre szól.

5. A fenntartónak a pályázat tartalmi követelményeire vonatkozó igénye: a pályázó mutassa be a megpályázott költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában foglaltak megvalósítására, a gazdasági szervezet hatékony és takarékos működtetésére, a tárgyi és személyi feltételek biztosítására vonatkozó elképzeléseit. Vázolja föl szakmai koncepcióját a megpályázott intézmény alapító okiratában meghatározott feladat ellátására vonatkozóan, különös tekintettel az önállóan gazdálkodó és a részben önállóan gazdálkodó részjogkörű intézmények együttműködésére, a gazdasági szervezet szolgáltatói tevékenységére, a gyermekvédelmi feladatok megvalósításához rendelkezésre álló források gazdaságos, hatékony és szakszerű felhasználására.

6. A meghirdetett magasabb vezetői beosztás betöltésére vonatkozó képesítési követelmények: a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (4)-e szerint.

7. Előírt szakmai gyakorlat: pénzügyi-számviteli területen szerzett legalább tíz év gyakorlat, ebből legalább 5 éves költségvetési szakterületen szerzett szakmai gyakorlat.

Előírt vezetői gyakorlat: legalább 5 év.

8. A beosztáshoz kapcsolódó juttatás:

A pályázó illetménye és illetménypótléka közalkalmazotti besorolásától függően a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján kerül megállapításra.

9. A pályázathoz csatolni kell:

□ a pályázó részletes szakmai életrajzát,

□ az előírt szakmai és vezetői gyakorlat meglétéről szóló igazolásokat,

□ a megpályázott intézmény vezetésére vonatkozó szakmai koncepciót,

□ az álláshely betöltéséhez szükséges képesítés meglétét igazoló okmány(ok) közjegyző által hitelesített másolatát,

□ hatósági erkölcsi bizonyítványt.

10. A pályázat közzététele:

A pályázati felhívás a Fővárosi Önkormányzat, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium hivatalos lapjában, valamint a Fővárosi Önkormányzat honlapján, a Budapest Portálon (letölthető: www.budapest.hu) kerül közzétételre.

11. A pályázat benyújtásának határideje:

A pályázat benyújtásának határideje az utolsó közzétételi időpont elteltét követő 30. nap.

12. A pályázat benyújtásának helye: Budapest Főváros Önkormányzata, Főpolgármesteri Hivatal

Gyermek- és Ifjúságvédelmi Ügyosztály

1052 Budapest, Városház utca 9-11. I. emelet 104. szoba

13. A pályázat benyújtásának formája: írásban, 3 db azonos szövegű példányban (azonos mellékletekkel felszerelve), zárt borítékban. A borítékra írják rá: „IGAZGATÓI PÁLYÁZAT”

14. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követő hatvan nap.

15. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatalának Gyermek- és Ifjúságvédelmi Ügyosztályán dr. Hazai Istvánné ügyosztályvezetőtől és Hámori Ágnes költségvetési alosztályvezetőtől (Budapest, V., Városház u. 9-11., Telefon: 327-1000).

Budapest, 2007. február 23.